Skip to content


       Szűrés lista

Beszámoltak

Régen volt már hátrafelé mutogatás a kormánypárt részéről és a Magyar Nemzet címlapján, ezért úgy kellett már, mint egy falat kenyér, a tegnapi sajtótájékoztató, amin Budai Gyula, Lázár János és Giró-Szász András az elszámoltatást értékelte.

budailazargiro.jpg

 (fotó: fidesz.hu)

Amit sokan nem EU-konform módon, tábortűzként, utcabálként képzeltek el vágyálmaikban, de józan ésszel is tömeges letartóztatást, bilincsben vitt MSZP-sekkel teli híradót vártak, és emiatt (is) ikszelték a narancsot a szavazófülkében, az valami egészen más lett. Valami langyos, lagymatag izé. Viszont legalább a PR-ja jó. Kormánybiztosa és honlapja is van.

Az elszámoltatást Papcsák Ferenc kezdte, majd 2010 őszén vette át Budai Gyula a kormánybiztosi posztot. A 2010. november 9-étől kezdődő, 2012. augusztus végéig tartó időszak mérlege:

(figyelem, a nyugalom megzavarására alkalmas számok következnek!)

- 1442 ügyet vizsgáltak

- 110 nyilvános vizsgálati jelentés

- 61 büntetőfeljelentés, ebből
                               - 30 ügyben még folyik a nyomozás
                               - 7 vádemelés

- 47 személyt gyanúsítottak meg

- 39 személlyel szemben emeltek vádat

Nem egy sikertörténet így elsőre, sőt sokadjára sem. 1442 ügyből 7 vádemelés az például konkrétan 0,48 %-os eredmény, de ha a 61-et nézzük, akkor is csak 4,23% jön ki. Ez nagyon karcsú.

siker2.jpg

Természetesen a szart is tudják csokivárként kommunikálni, efelől ne legyenek kétségei senkinek.


"Az általunk végzett munka kifejezetten jogi munka volt, mely teljes mértékben sikeresnek tekinthető."
– húzta alá Budai Gyula.

0,48 %. Nulla-egész-negynennyolc! Teljes mértékben sikeres, a vak is látja.

"A kormánybiztos elmondta, számos esetben előfordult, hogy bűncselekmény megalapozott gyanúja nem állt fenn, ezekben az esetekben a vizsgálati jelentést az adott minisztériumnak vagy miniszternek küldte el további intézkedés céljából."

Ezt kifejthette volna bővebben: ha bűncselekmény megalapozott gyanúja nem állt fenn, milyen további intézkedés lehetséges?

"Az elmúlt két év tapasztalata, és a vizsgálatok igazolják, a korrupció az előző kormányzat ideje alatt rendszerszerűen működött; rendszerszerűen történt az uniós és nemzeti források lenyúlása – szögezte le Budai Gyula."

Akkor miért csak 61 feljelentés, és abból 7 vádemelés született?

"Lázár János elmondta, hogy a kabinet úgy ítéli meg, hogy eredményesen zárta le a két kormánybiztos az elszámoltatás feltáró munkáját. A hátralévő munka a rendőrség, az ügyészség és a bíróság feladata."

61 feljelentés, vagyis 4,23%. Eredményes, a vak is látja.

"A Fidesz kétharmados parlamenti többségéhez vezető politikai folyamatokban a korrupciónak, a korrupcióról alkotott társadalmi képnek meghatározó jelentősége volt – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Nyugodtan mondhatjuk, az a népi vélekedés, amely szerint a szocialisták szétlopták az országot, ezen dokumentumokból rendszerszerűen megrajzolható, meggyőződésünk szerint igazolható – jegyezte meg a politikus. Lázár János leszögezte: azok is felelősséggel tartoznak, akik hagyták, hogy a hazai és uniós forrásokat, valamint az állami vagyont "így lopják szét 2002 és 2010 között"."

Itt alighanem a Fideszre célzott, akik a kérdéses időszakban, vagyis az "elmúltnyolcévben" nem sok feljelentést tettek, inkább csak a híveiket tematizálták a szocik lopásaival.

"Lázár János arra is felhívta a figyelmet, hogy több dolog is akadályozta az elszámoltatást. Egyrészt az, hogy a szocik körbesírták Nyugat-Európát, másrészt az, hogy az ügyekben nagyrészt az összes dokumentum eltűnt. Ez utóbbit hamarosan kivizsgálják."

Hihető, hogy takarítgattak maguk után a szocik, de akkor milyen vizsgálatok és mit bizonyítanak? Zavaros.... 8 év nyilvánvaló kuplerájból (Margit-híd, Völgyhíd, Megyeri-híd, 4-es metró, M6-os alagutak, Kormányzati Negyed, EKF, 40 cm-is kilátó és más EU-s pályázatok, stb stb) csak maximum 37 ügyben van bizonyíték? Tényleg? Hihetetlen...

"Arra az újságírói kérdésre, mit szól ahhoz, hogy A Gazdasági Versenyhivatal (GVM) eljárást indított több magyarországi kereskedelmi lánc ellen, mert feltételezik, hogy a görögdinnye értékesítésénél megsértették a versenykorlátozó megállapodás tilalmát, Budai Gyula úgy válaszolt, „Magyarország jogállam, mi tiszteletben tartjuk a Gazdasági Versenyhivatal eljárását.”"

LOL, mindezt bele a kamerákba, 2 héttel a "Mit tud velem csinálni a GVH? Vagy a kormánnyal?" -performansz után. Elismerésem, de tényleg.

"Egy másik kérdésre, miszerint érkezett-e a kormányhoz Nyugat-Európából vagy az Egyesült Államokból olyan nyomás, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök ellen ne induljon eljárás, Lázár János azt válaszolta: „igen, természetesen volt ilyen kérdés, nyomás, tájékozódás és olyan befolyásolási kísérlet, amely arról szólt, hogy a szocialista párt kapjon bármiféle védelmet, immunitást”."

Természetesen az amcsik ezt azonnal cáfolták, így 1:1, két állítás áll szemben egymással, az igazságot meg úgysem tudjuk meg soha.

"Azzal összefüggésben, hogy bizonyítottság hiányában megszüntette a Központi Nyomozó Főügyészség a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, országgyűlési képviselő ellen hivatali visszaélés bűntette miatt folytatott nyomozást az úgynevezett Sukoró-ügyben, Lázár János azt mondta: ha Nyugat-Európában egy volt miniszterelnöknek olyan papírja van, hogy nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiányában szünteti meg az ügyészség az ellene zajló nyomozást, akkor az befejezi a közéleti tevékenységét."

De ez itt ugye nem Nyugat-Európa....

Azért jó kis műsor volt, csak vérszegény.

gyurcsanyhugh.gif

Címkék: mszp fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr224742952

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.08.31. 10:09:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.08.31. 09:13:30

Ugye a 7 vádemelésbe beleszámolták Hagyó Mikit, Hunvald Gyurit, meg a többi patyolattiszta "urat" is, aki ellen büntetőeljárás indult? Igaz, hogy az még az "elmúúúúltrendszerben" volt, de ez ugye nem baj Gyuszi? Elmentek ti is a jó kurva anyátokba!

Kabbe (törölt) 2012.08.31. 09:21:10

tényleg, mennyivel jobb lett minden:)

Le_Penseur 2012.08.31. 09:26:58

Mennyi közpénzt fizettünk mi ennek a biztos úrnak és kedves csapatának, hogy felderítse a visszaéléseket? Évek alatt milliárdokat sikerült elszórni gyakorlatilag 0 eredménnyel! Grat!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.08.31. 09:28:55

Rosszul látjátok, ez annyit jelent, hogy az MSZP kormányzás ennyire sikertörténet volt, tiszta a legtöbb ügy mint a patyolathó, a benne szereplő személyek a becsület lovagjai.
Na, megyek röhögni...

zrobasé 2012.08.31. 09:30:00

ejjejj zero...te kis libsikomcsistrabagos kis hangulatkeltő ! hát a 4 % neked smafu ? ehhez képest a hanyatló nyugaton mennyi az annyi ? ausztriában 1 vádemelés se született mszp-szdsz ellen ! ergo legalább 400%-al előzzük a hanyatló labancokat ! mi ez ha nem unortodox magyar tündérmese ! :)

különben is ,félázsiai származékoknak félázsia elszámoltatás jár !

Birkesz 2012.08.31. 09:32:15

Egyértelmű: 1442 esetből csak 61 olyat találtak, amibe a Figyesz keze nem tette be a lábát. Vagyis csak ez a 61 eset tálalható biztonságosan.

Birkesz 2012.08.31. 09:34:13

@Le_Penseur: Nem nulla az eredmény. Most már minden saját káderükről is tudják, hol a vaj.
Sokkal egyszerűbb lesz így egyben tartani a kétharmadot, ha úgy adódna.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.31. 09:34:47

"Disznótól disznóig terjed a portfólió!"
Igen, Jani, de nem csak Budai Gyula portfoliója, hanem a magyar politikáé is!

61 ügy. Nyolc évnyi szoci ganyéból két évnyi munkával ezt sikerült előásniuk, "rendszerszinten", és úgy düllesztik a mellüket, hogy majd szétpattan az ing. Autópályák? Négyes metró? Margit-híd felújítás? Kormányzati negyed? Ezekből szerintük tök oké, igazi férfias munka volt 61 ügyet annyira megalapozni, hogy egyáltalán feljelentés lehessen belőle.

Tudjátok, igazából nem tudom, hogy el kéne-e hinnem, hogy a szocik annyira tiszták, hogy csak 61 zsizsik volt a sleppjükben az emúttnyócévben, vagy hogy annyira sötét-e a Fidesz és benne Budai, hogy pont azt az 1442 ügyet választották ki vizsgálatra, amiből csak 61 tesz lehetővé bármilyen jogi lehetőséget... vagy higgyek a józan eszemnek, és feltételezzem azt, hogy ez volt az az 1442 ügy, amiben nem volt osztozkodás az MSZP és a Fidesz között, amely ügyeknek a megpiszkálása a Fidesz számára nem jár politikai hátránnyal, amit nem lehet rájuk visszavezetni. Valaki segítene eldönteni ezt a kérdést?

NYJetsTD 2012.08.31. 09:36:00

Amint megláttam a fényképet, egyből a focipályák bekiabálása jutott eszembe: Három hülye, három hülye....

Seduxen (már NEM dr.) 2012.08.31. 09:36:23

@Birkesz: Tisztelt Birkesz Úr (Hölgy? elnézést, az Ön azonosítása persze teljesen illegális módszerek alkalmazásával még nem történt meg)

Hivatkozott kommentje kimeríti a nemzetárulás, és az Imhotep-gyalázás törvényi tényállását, ezért a TEK egy osztaga (a Küldönc rohamosztag) megkezdte az Ön felkutatását! Kérem maradjon ott, ahol jelenleg tartózkodik, kollégáim hamarosan felkeresik! Köszönjük az együttműködést!

TEJ ööö izé TEK Sajtóosztály

protézisesh 2012.08.31. 09:56:10

áááááá, (legyint...)

Ringlósztár 2012.08.31. 09:59:40

Girószászt megértem, évi 3 milliárdért én is az arcomat adnám minden gusztustalansághoz.

Horizont 2012.08.31. 10:02:30

@zrobasé:
Helyreigazítás következik:)) A cikket Laspalmas írta:)))

Ringlósztár 2012.08.31. 10:02:51

M6-os alagutakkal nem foglalkoztak, mert azt még orbán (konkrétan Fónagy) szerződte le. Legalább ti tudnátok ezt!

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2012.08.31. 10:18:27

Még ezt a Blézer Janit kellene beültetni a szegedi csillag "B" közepébe...

7esbusz 2012.08.31. 10:20:37

"A Gazdasági Versenyhivatal (GVM) eljárást indított több magyarországi kereskedelmi lánc ellen"
Na. Hát nem igaza volt? Végül is nem őt vagy a kormányt vizsgáljak...... A ker láncok (kivéve a gyevi bírót, ill. a cba-t) meg majd elgondolkoznak, hogy érdemes-e behajolni csontig ezeknek a paprikajancsiknak...)

Darkwill · http://vilagokarca.blog.hu 2012.08.31. 10:24:31

Mi vagyunk a láthatatlan sikerek országa.
Legyen az gazdasági, külpolitikai, társadalmi, elszámoltatási...

Politikus a nép felé: "Jövőre sokkal jobban fogunk élni mint most!"
Valaki a tömegből: "Önökről tudjuk, de tessék mondani velünk mi lesz?"

Szóval nem hazudtak olyan nagyot, vannak azért "láthatatlan" sikerek...

Le_Penseur 2012.08.31. 10:27:18

Az amerikai nagykövetség cáfolja Lázár Jánost
index.hu/belfold/2012/08/30/az_amerikai_nagykovetseg_cafolja_lazar_janost/

Ez persze nem fog eljutni a az emberek tudatáig. A híradóban a drága Lázár úr azt mondta, hogy a az amerikaiak nyomást gyakoroltak, hogy békén kell hagyni szocikat!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.08.31. 10:44:23

Kész vagyok:

index.hu/belfold/2012/08/31/szegedi_csanad_zsido_szabadegyetemre_jar/

Hogy ilyen díszpintyei vannak a Jobbiknak, akik ma nácik, holnap zsidók, holnapután meg palesztinok az egy dolog, de könyörgöm...Nincs azokban meg büszkeség vagy mi a faszom? Nekem ha valaki éveken keresztül habzó szájjal hörögné hogy a szőkék alacsonyabb rendűek, kiüldözni való népség és utána odaódalogna hogy akkor jönne szőkéskedni addig rúgnám amíg mozog...

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.08.31. 10:49:24

A szocik vastagon loptak, ez tény.
Az, hogy csak ilyen kis százalékban tudják rájuk húzni a vizes lepedőt, azt feltételezi:
- a Fidesz is megkapta a maga részét a lenyúlásokból
- megállapodtak egymással, hogy most a Fidesz lop, és az elszámoltatás hasonló lesz majd utánuk

Ezek annyira körülbástyázták magukat jogilag, hogy minden lopás (mindkét oldalról) törvényes, csak éppen etikátlan, gusztustalan.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.08.31. 10:58:40

Aham, az amcsik nyomást gyakoroltak Magyarországra. Mégis mivel? Hogy lerohannak bennünket?
Jól kibasznának velünk, mi lennénk az 51-ik szövetségi állam. Eurónk úgy sincs, nem is tervezzük, sőt, az egész EU-s túlélést is szkeptikusan fogadjuk. Akkor meg mi akadálya...

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.08.31. 11:10:46

@Ringlósztár: A másik két gennyláda pedig egyelőre meggyőződésből adja hozzá a nagy arcát. Gusztustalanok egytől egyig.

Secnir 2012.08.31. 11:30:30

ahogy gyrosz-ász andris ránéz budaira az epic fail.
olyan "mit beszélsz, te pondró?" vagy "mit keres itt ez a féreg?" nézése van.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.08.31. 11:38:52

Egészen biztosan az amerikaiaknak rohadtul fontos, hogy Gyurcsány Ferencet lecsukják Magyarországon, vagy nem. Biztos ez foglalkoztat legjobban mindenkit az USA-ban, ezért kellett nyomást gyakorolni szegény ártatlan Fideszre...

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.08.31. 11:40:23

A Pallag Lackós dolog után ne gondolja senki, hogy a Nemzeti Kormány újabb kellemetlen helyzetbe hozza önmagát.

Különben a HVG/Mancs/Népszava/NOL/stb. kellemetlenkedő toll-terroristái még megkérdeznék, hogy "ugyan miért van szükség újabb 80 éves titkosításra?"

Ezt a kibaszott nagyvonalúságot a magyar (tisztes adófizető) polgárok részéről, hogy a PÀRTHATÀROKAT nem ismerő tolvajlást még nem bosszulta meg (teszem azt) tömeges heréléssel.

ucsacsu 2012.08.31. 11:40:47

Ja kérem szépen HOLLÓ A HOLLÓNAK....na ugye,h tudnak ezek a fityeszes fijjjjjugggg

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.31. 11:45:47

Kis helyi színes, jelezve, hogy mások, máshol nem csak 61/1442-es mutatót tudnak siker címszó alatt produkálni:

www.dh-online.hu/dunaujvaros/20120830_rabositottak_kepviseloket_zold_rendelo

Birkesz 2012.08.31. 11:49:47

@Seduxen (már NEM dr.): Kedves TEK. Sajnos személyes okok miatt nem tudtam a komment megírásának helyén maradni.
Amennyiben képesek követni egy cca. 130 km/órával helyváltoztató számítógépet, illetve mobiltelefont, szívélyesen meginvitálom Önöket egy ország-, illetve Európa járó körútra. Kérem készítsék elő az útlevelüket, szükségük lesz rá.

2012.08.31. 11:50:45

@Birkesz: Nálad a pont!! :)

Amúgy ez a kördiagram nagyon teccik, benne a felirattal :))

Vicc az egész.

Birkesz 2012.08.31. 11:52:19

@Kőmíves Kelemen: Egy megoldás marad: idegen szóval műanyag.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.08.31. 11:54:20

@Birkesz: "Amennyiben képesek követni egy cca. 130 km/órával helyváltoztató számítógépet," - sajnos ennél sokkal lassabban helyet változtató SZEMÉLYEKET sem tudunk követni (nem hogy JÁRMŰVEKET), így megnyugodhat: ezúttal megúszta. Amennyiben ügyfélfogadási időben (H-Cs.: 8.00-15.30, P: 8.00-13.30.) a TEK központja közelében jár, természetesen feladhatja magát. Köszönjük a/z/ (nemzeti) együttműködést!

Libero 2012.08.31. 11:54:23

"Természetesen a szart is tudják csokivárként kommunikálni, efelől ne legyenek kétségei senkinek."

Epic!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.08.31. 11:55:14

Nem jól látjátok! Ez már-már akkora unortodox siker, hogy egy tündérmesének beillene! Egyébként meg állandó elégedetlenkedők vagytok! Nektek nem elég, hogy az MSZP már nem is akar indulni 2014-ben? Ilyeneken problémáztok, hogy miért csak ennyi feljelentés?
Hogy egy örök klasszikust idézzek: "Nem a zsömle kicsi, hanem a pofátok nagy!"
:-DDDDDDD

Hattory Hanzo 2012.08.31. 13:54:23

Az illusztrációs kördiagramon ki kéne egészíteni a feliratot: ÓRIÁSI SIKER AZ ELSZÁMOLTATÁS IS!

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.08.31. 14:00:46

A gazdasági "feritél" után itt az elszámoltatási "feritél."

Virág et. 2012.08.31. 14:04:56

Érdemes lenne utánanézni, hogy abban a 7 kemény darab vádemelésben benne vannnak-e a Ferenc vagy Szilvásy féle "sikerek", illetve a Hunvald féle csoda is. Mart ha igen, akkor tovább árnyalható ez a teljes siker.

"Lázár János azt mondta: ha Nyugat-Európában egy volt miniszterelnöknek olyan papírja van, hogy nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiányában szünteti meg az ügyészség az ellene zajló nyomozást, akkor az befejezi a közéleti tevékenységét."

Nincs ilyen kitétel a vád ejtésénél. Három ok lehet: 1. nem volt bcs, 2. nem bizonyítható, hogy vlt bcs, 3. volt bcs, de nem bizonyítható, hogy a gyanúsított követte el

Ferencre a 2. pont állt. Azaz nem tudták magát a bcs tényét bizonyítani, nem azt, hogy azt Ferenc követte el. A "bizonyítottság hiányábant" a szakszargon amúgy is a bírósági felmentésekre használja, ezt tudják fidesznél is, csak ködösítenek, hogy ugye Ferenc kimosdatta magát. Pedig szó nincs erről, egyszerűen magát a bcs tényét SEM tudta az ügyészség bizonyítani, nem hogy az elkövető személyét. Odáig el se jutottak.

Szánalom, hazugság, ködösítés, hülyítés, mellébeszélés - ez a Fidesz. A barmok meg kajálják kétpofára.

DonCsocso 2012.08.31. 14:05:09

khm... Ez a mondat lezerjani szajabol azert nem semmi:

Lázár János azt mondta: ha Nyugat-Európában egy volt miniszterelnöknek olyan papírja van, hogy nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiányában szünteti meg az ügyészség az ellene zajló nyomozást, akkor az befejezi a közéleti tevékenységét."

Gondolom senkinek nem kell felsorolni, hogy kik NEM lennenek ma a kozeletben es miert lenne ures a parlament is... Mondjuk vasarhely devizaspekulansa se mondhatta volna ki ezt a mondatot nyilvanossag elott...

Virág et. 2012.08.31. 14:10:51

@Virág et.: Becopyzom a pontos idézetet:

"Az ügyész a nyomozást határozattal megszünteti,

a) ha a cselekmény nem bűncselekmény,
b) ha a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásáról sem várható eredmény,
c) ha nem a gyanúsított követte el a bűncselekményt, illetve ha a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg, hogy a bűncselekményt a gyanúsított követte el,
d) ha büntethetőséget kizáró ok állapítható meg, kivéve, ha kényszergyógykezelés elrendelése látszik szükségesnek,
e) a gyanúsított halála, elévülés, kegyelem miatt,
f) a törvényben meghatározott egyéb büntethetőséget megszüntető ok miatt,
g) ha a magánindítvány, kívánat vagy feljelentés hiányzik, és az már nem pótolható,
h)ha a cselekményt már jogerősen elbírálták,
i)
j) és megrovást alkalmaz, ha a gyanúsított cselekménye már nem veszélyes, vagy oly csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés kiszabása, vagy más intézkedés alkalmazása is szükségtelen."

Ebből Ferenc a b) pont.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.08.31. 15:33:24

Azért az USA és az EU berántása igen jól érzékeltetni, mekkora egy balkáni amatőr bandáról van szó. Biztos vagyok benne, hogy ez a két hatalom beleszólt a dologba, de abban is, nem feltétlenül okos dolog őket meghazudtolni, úgy hogy ennek egyébként semmilyen látható pozitív hatása nincs. Most még egy fekete pont, jól jönnek ezek még, amikor valamilyen magyar ügy támogatását kérjük majd tőlük.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.08.31. 15:52:50

"Lázár János azt mondta: ha Nyugat-Európában egy volt miniszterelnöknek olyan papírja van, hogy nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiányában szünteti meg az ügyészség az ellene zajló nyomozást, akkor az befejezi a közéleti tevékenységét."

Szerencsére Vityának papírja van róla, hogy nem volt taggyűlés.

@TaTa86.:

Lázár vagy szimplán hazudik, vagy tényleg teljesen hülye, aki egész egyszerűen nincs tisztában a tettei következményével.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.08.31. 15:58:52

@Ringlósztár:

Gyros engedi popiba is, 3 milliárd az 3 milliárd.

2012.08.31. 18:05:16

Szegény Budai, az élőkkel nem boldogul úgy mint a halottakkal. Itt ezek visszabeszélnek, ami számára nem jó.

Lázár "kimennyitlopottannyitisér" János, pedig hülye. Nem kicsit nagyon.
A külügy cáfolja a baromságát és akkor pedig hazudott, mint Viktor.

Giró-Szász pedig elmondja a semmit és a sok hazugságot, hiszen nem minden cég kap 3 milliárdot, azért, hogy kinyalja a "félázsiai származék" kormány seggét. Persze ezért a pénzért bármit
megtesz. Még azt is........................

jani888 2012.08.31. 18:34:46

A siker tényleg teljes. Főleg ,ha a célokat nem pedig az ígéreteket vesszük figyelembe . A célok : fenntartani egyfajta közhangulatot , a médiában nap mint nap sulykolni: nyomozunk ,megyünk utánuk ,nem hagyjuk ,elszámoltatunk,stb...(pont ,mint a Keller Laca idejében ). De ,hát az ügyészség ,a bíróság . A Zoltay Gusztávról meg nem beszélünk .

BadSimpson 2012.08.31. 19:37:25

A félázsiai fidesz droidokon kívül már senki nem hisz az ilyen lázár (direkt kisbetőűvel)féle hangulat keltésnek.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.08.31. 21:39:36

Azért persze Lázár körül simán kialakulhat egy második egocentrum
endresy.blogspot.hu/2012/08/egoterek-sarcter-felett.html

zft · http://www.fitness-terem.info/ 2012.09.01. 09:51:07

És a vádemelés még mindig nem ítélet...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.09.01. 12:06:55

@csizsikpizsik - pique takarodj!: Nem tudom miért kell baszogatni a hazafiakat,kisköcsög?:))

Amúgymeg lehet az van,hogy ezek röhögnek az előzőeken,hogy milyen kispályás amatőr kezdő banda,és inkább nem baszogatják őket csak szánalommal vegyes röhögéssel néznek az amatőrökre.

==T== 2012.09.01. 15:50:36

Mondjuk azt, hogy az amcsik aktívan beavatkoztak/beavatkoznak a magyar belügyekbe, elég nehéz cáfolni.

Anno Budai Gyulát is berendelték (milyen alapon) a követségre a Fletó ügyről kérdezni, de pl. a 2009-es rádió frekvencia pályázat kapcsán is elég aktívak voltak.

Morcos Kartal (törölt) 2012.09.01. 17:53:08

@Kőmíves Kelemen: helyreigazítás következik: mit gondolsz, Keller miért nem talált semmit? Nem most egyeztek meg, hanem vagy 10 (!!!) éve.

@GeoCracker: Orbán után Lázár lesz a fidesz-vezér. És ezzel Magyarország 1100 éves történelme befejeztetik.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.09.02. 11:11:36

@Morcos Kartal: magam is arra tippelek.
Főleg Orbán legutóbbi politikai öntökönrugása után
endresy.blogspot.hu/2012/09/orban-esete-baltaval.html

süti beállítások módosítása