Skip to content


       Szűrés lista

Ellenzőkből főtámogatók 4 nap alatt

A botrányos hétfői vita után néhány nappal, pénteken a Fidesz visszavonulót fújt (Rogánt befenyítette az asszony), és közölték, hogy mégis támogatják a családon belüli erőszak önálló Btk.-tényállássá tételét. Szombatra pedig már a téma élharcosai lettek. Szeretnénk gratulálni nekik, és a szavazóbázist tájékoztató újság rugalmas szerkesztőinek is. (Jelige: a vélemény változik, a Közgép-hirdetés állandó)

csbemno1.jpg

Most az történik a Fidesznél, hogy korábbi hozzáállásukkal homlokegyenest ellenkező módon, teljes mellszélességgel odaállnak a kezdeményezés mellé. Sőt, próbálják lenyúlni a bulit.

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szombaton egyeztetett a családon belüli erőszak ügyében indított országos népi kezdeményezés szervezőjével, Halász Pálmával (aki az Alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén nem kapott felszólalási jogot a kormánypárti többségtől), és a Fidesz női tagozatának képviselőivel, illetve LMP-s képviselőkkel. A miniszter elmondta, hogy megállapodtak abban, hogy kezdeményezik egy munkacsoport felállítását, amelyben az igazságügyi miniszter, a belügyminiszter, az Egyenlő Bánásmód Hatóság, az ombudsmani hivatal, illetve a Halász Pálma által javasolt civil szervezetek közösen dolgozzák majd ki az önálló büntetőjogi tényállás részleteit.

Ami nem "családon belüli erőszak" lesz. Emlékszünk, a Rogán-Selmeczi páros már kedden megmondta, hogy "magával a „családon belüli erőszak” elnevezéssel sem értenek egyet, mert véleményük szerint helytelen lenne bármely jogszabályban a család fogalmát az erőszak fogalmával együtt említeni", és ugyanerről beszélt Rónaszékiné is a videón.

Balog Zoltán miniszter szombati sajtótájékoztatóján elmondta: úgy egyeztek meg, hogy a család szó olyan értéket képvisel, amelyhez nem szeretnének "negatív töltetet" társítani, ezért a büntető törvénykönyvbe "együttélési", vagy "kapcsolati erőszak" megnevezéssel emelnék be az új tényállást.

Ezzel csak az a gond, hogy attól, hogy nem beszélnek róla, a probléma nem szűnik meg létezni. Attól sem, ha finomkodva körülírják. Tetszik vagy sem, nem minden család tündérmesei. Attól, hogy a Fidesz családdefiníciójába nem fér bele, attól még nagyon sokféle összetételű család létezik, és nem csak házasságokon belül vagy szülő-gyermek között létezik a CSBE. A másik probléma, hogy az "együttélési vagy kapcsolati erőszak" kifejezés erősen feminim hangzású, szimplán az élettársát verő faszi ugrik be róla az átlagembernek, holott a probléma ennél sokkal-sokkal sokrétűbb. A nők mellett CSBE-áldozatok a gyerekek, férjek, idős szülők, nemegyszer sajnos nők keze vagy szája által. Ha már méltóztatnak foglalkozni a jelenséggel, akkor nem populistán, hanem komplexen kéne, köszönjük.

A legdurvább arc amúgy a szombati sajtótájékoztatón számomra Ékes Ilona volt.

Ékes Ilona kedden még Vargát védte:
 "Ékes szerint a négyszemközti beszélgetésen Varga azt mondta: kiforgatták a szavait azok a híradások, amelyek beszámoltak a parlamenti vitáról. Ékes hozzátette: Vargának más a véleménye ebben a kérdésben, mint neki, de ez nem jelenti azt, hogy vita lenne közöttük."

Pénteken felháborodott:
"Elfogadhatatlan ez a macsó gondolkodás", "A törvénnyel kapcsolatos szavazásnál eddig tartózkodtam."

Szombaton pedig már-már az ő érdemének tűnik a majdani Btk.-módosítás:
 "Ékes Ilona fideszes országgyűlési képviselő azt mondta: a kiszolgáltatott nők és gyermekek védelmében végzett munkája érdemi lépéshez érkezett, és reméli, hogy a civilek segítségével sikerül végigvinni ezt az ügyet, és a közös munkának meglesz az eredménye."

Az ő munkája, amiben az egészet kezdeményező civilek segítenek neki....ezt nevezem!

ékes.jpg

Remélem lesz pofájuk Varga Istvánnal benyújttatni a vonatkozó törvényjavaslatot egyéni képviselői indítvány formájában, az lenne a koronája ennek a gusztustalan köpönyegforgatásnak.

Címkék: fidesz társadalom seggszáj

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr364779550

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ki szavaz még ezek után a Fideszre? 2012.09.17. 18:52:44

Elég rossz volt a kormány elmúlt kéthetes mérlege, a baltás gyilkos, Orbán IMF-listája és a Varga István-féle női szerepfelfogás borzolta a kedélyeket. Mindhárom ügy elviekben alkalmas volt arra, hogy a Fidesz korábbi támogatóit is elgondolkodtassa a h...

Trackback: A kontrollcsoport mi vagyunk 2012.09.17. 16:18:34

Sajnos már nem emlékszem a forrásra, linket sem tudok adni, így lehet, hogy városi legenda, de hihető: egy amerikai elnököt megkérdeztek, kiknek van a legnagyobb hatalmuk az Államokban? A válasz ez volt: a közvéleménykutatók által kiválasztott kontroll...

Trackback: Köszönjük Orbán, elég a kommunikációs trükkökből, a forradalmi hevületből és a barokkos túlzásokból! 2012.09.17. 16:07:03

Élni akarjuk az életünket, jókedvvel, bőségben, és annak, hogy ezt megtehessük, jelen pillanatban te és a slepped vagytok a legnagyobb akadálya. * Nézd meg, már megint mit csináltál! * Úgy tűnik, hazudtál, és két órán belül rajtakaptak! Már megint rajt...

Trackback: 120 ok, ami miatt nem szavaznék a Fideszre 2012.09.17. 16:03:05

Fülkeforradalom, gyorsnaszád, alaptörvény, manyup, békemenet, választási regisztráció… Bűnlajstrom 2010 áprilisától 2012 augusztus elejéig. Ha kihagytam valamit, írd meg kommentben! * 1. A Kubatov-lista 2. Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezés...

Trackback: Kürtvár ostroma, vizes blokk sokadik rész 2012.09.17. 12:05:01

Nem véletlen a címbeli utalás, bár az eredetitől annyira eltérő módon zajlott, hogy az már szinte ugyanaz. Na, ez szép és feloldhatatlan ellentét lett itt mindjárt az elején. A lényeg, hogy hidrotikus tevékenységeink során kialakuló helyzetek, lassan t...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NextGeneration 2012.09.17. 09:39:09

Retkek, hazudnak, mint mindig...
Kérem a következőt!

Thasaidon · http://zothique.blog.hu 2012.09.17. 09:44:09

Hát, a politika már csak ilyen piszkos. Azért arra kíváncsi leszek, a gyakorlatban tényleg működőképes lesz-e ez a tényállás úgy, hogy a hatóságok ezirányú szakmai ismereteit továbbra sem bővítették. Attól tartok, az lesz, hogy egy elégedett hátradőlés után minden marad a régiben, mert a felderítés semmivel sem lesz jobb. Szerintem megért volna egy misét a törvénymódosítás nélküli orvoslási lehetőségek számbavétele is.

Egyébként az Egyenlő Bánásmód Hatóság mi a francot csinál éppen ennek a javaslatnak a kidolgozásánál?

Viktus 2012.09.17. 09:44:18

Ebben most kivételesen semmi vastagbőr nincs. Sőt egyenesen csoda számba megy sajnos, hogy egy ügynél, ha elcsesztek v.mit képesek korrigálni. Bárcsak Matolcsy esetében is ilyen gyorsan cselekedtek volna, és kivágják már 2010 őszén ...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.09.17. 10:01:37

@Viktus:

TGM 2
hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20120915_TGM_Simogassatok_meg_oket

Nehogy azt hidd már, hogy azért visszakoztak, mert megváltozott a véleményük.....csak rájöttek, hogy nagy a zúgolódás egy nekik piti dolog miatt, így inkább lenyelik a békát. Komoly(an vett) kérdéseknél, pl MANYUP, Mt. soha nem volt pardon, leszarták a visszhangot.

Deres · http://textura.blog.hu 2012.09.17. 10:02:18

Én azt látom, a Fidesz tisztában van azzal, hogy ha így megy tovább, akkor 2014-ben a Kétfarkú Kutya Párt alakít kormányt.

Mert ezek naponta bizonyítják, hogy egy sötét, középkori Magyarország az ő álomképük, amire a fene se vágyik - rajtuk, uralkodókon kívül.

Geza 2012.09.17. 10:10:54

Ha a maszopnak egy kicsike humorérzéke lenne, beterjesztene javaslatot, miszerint iktassák törvénybe a "2 + 2 = 4"-et, aztán hátradőlve néznék a fityeszesek arcán a kognitív disszonanciát, miszerint akkor most egyetértsenek-e egy nem fityeszessel vagy mégsem.

Hoppá, ezt teszi a reggeli kávé hiánya, álmodozok itten. Egyrészt ugye a 'fityesz' és a 'kognitív' szavak egy mondatban ritkán fordulnak elő, másrészt meg ez sehol se lenne nekik dilemma, mert kb. három pontban foglalható össze a droidprogramjuk:
1 ha fityesztől ered: támogasd
2 ha nem: ellenezd
3 ha nem lehet ellenezni, akkor lopd el, onnantól fityeszes, így goto 1

(A fennmaradó egyetlen esetet, miszerint egy fityeszes ötletet nem lehet támogatni, azt nem ismerik. Szerintem ezeknek vagy egy titkos hücpe-versenyük a knesszettel...)

2012.09.17. 10:20:25

@Viktus: az a vastagbőr benne, hogy mekkora köpönyegforgató férgek. Sehol egy "hoppá, ezt nem jól mértük fel, Vargát meg Ékest kirúgjuk és nekiállunk a munkának", ehelyett "valójában mindig is mi voltunk a nők jogainak felkent harcosai, végre beérik a munkánk gyümölcse". Mindig is Eurázsiával álltunk háborúban. Kilométerekre süt, hogy önmagában nem vizsgálnak meg semmilyen problémát érdemben. Ha nem a talpnyalói hierarchián keresztül suttogják a megfelelő fülekbe, akkor bármilyen ügy csak ellenzéki bot az országkerék küllőibe, ami legjobb esetben is fölösleges munka (hisz a Vezető már mindenre gondolt), rosszabb esetben a Sátán fenekedése.

Még szerencse, hogy nem OV mondta ki, hogy a családon belüli erőszak nem létezik és ha létezne is, lefedné a btk, mert akkor bizony ezt alkotmányba foglalták volna, és a nyakunkon maradna az idők végezetéig.

Enrico72 2012.09.17. 10:20:30

Ebből is látszik, hogy a kedves ellenzék mindenbe beleköt. A FIDESZ-ben meghallgatták a többi párt véleményét is (felesleges volt hisztizni, hogy 22-kor kezdődik a vita) és tessék, változtattak az álláspontjukon. Nagyon helyesen! Ez is pont a megélhetési rettegők arculcsapása. Egyre nehezebb rásütni a kormányzó pártra, hogy nem képesek másokat meghallgatni, valamint a ,,jaj hát itten diktatúra van" című frázisokat.

2012.09.17. 10:23:58

@somewhat damaged: ezzel együtt és összességében, a fordulatnak örülök. Milyen jó lenne, ha önkritikához elég lenne százezer embernél kevesebb is!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.09.17. 10:24:00

@Enrico72:

"Az alkotmányügyi bizottság végül a Fidesz-KDNP-s tagok ellenszavazatával, az MSZP-s és jobbikos képviselők igen szavazata és egy tartózkodás mellett a népi kezdeményezést nem támogatta."
mno.hu/belfold/csak-nehezitette-volna-a-csaladi-beluli-eroszak-uldozeset-1104411

Enrico72 2012.09.17. 10:26:03

@laspalmas: Igen, ez hiba volt. Úgy tudom azóta támogatják. Vagy szerinted jobb lett volna, ha ez így marad?

protézisesh 2012.09.17. 10:35:04

OFF:

Helo vbőrösök,

Hétvégén ugye lezajlott a Nemzeti Vágta. Az egyik szombati futam rajtjánál/felvezetésnél az egyik ló az első kanyarnál (a tér ÉNY-i sarkánál) megbokrosodott, felágaskodott, hanyatt dobta magát. Földre érkezéskor a lovasa lába alá szorult, a felvezető (tudod, a parasztruhás) meg valahogy rossz helyre lépett, lába a rúgkapáló ló lábai közé keveredett, ami egy „ollózássak” szarrá törte a felveztő – asszem – jobb lábát. Annyira, hogy a Képzőművészeti Múzeum előtti tribünről, tehát 150-200 méterről is láthatóan természetellenes szögben állt az ember lába térdtől/sípcsonttól lefelé. A lovas közben ott fekve maradt a földön, csak féloldalt tudott fordulni, hogy ne a sérült lába legyen alul.

Erre komótosan odasétált egy rajtbíró, megnézte mi van, majd csak ezután jött az egyik mentő a felvezetőért (hordágyra szíjazva vitték el), illetve a másik a lovasért: a vákuumágyon vitték el, bár ő nem tűnt sokkos állapotúnak, ellentétben a másikkal.

Ezek után írd be a google-ba, hogy "2012 vágta baleset" és láss csodát!

Szerkesztők, szerintem megér egy külön posztot...

ON

dr. Aullah 2012.09.17. 10:40:34

@protézisesh: És mi lett a lóval? Jól van?

laci0011 2012.09.17. 10:50:10

Valahogy ki akarják húzni a ciklust,nagyon nagy pénzeket fognak még elsíbolni a hátra levő időben és az azeri baltással nyilvánvaló lett,mekkora barmok,nagyon vigyázniuk kell már a hátralevő időben!Már a kétharmadállmintacövek dumát sem nyalja be csak az ország pár %-a.

Le_Penseur 2012.09.17. 10:52:06

@Enrico72:
Az ellenzéknek az a dolga, hogy mindenbe belekössön! A kormánynak pedig az, hogy kormányozzon. Mégpedig úgy, hogy ne kelljen 2 naponta ellenkező irányba tekergetni a kormánykereket. A kormánypárti képviselő kisasszony magtartása pedig igen bicskanyitogató, mikor úgy próbálja beállítani, mintha az ő munkájának az eredménye lett volna az, hogy foglalkoznak a külön tényállással.

Kormánypárti képviselő ebben az ügyben még nem tudott értelmesen megszólalni.

laci0011 2012.09.17. 10:55:44

@Deres: Ez 1 elitista jogászkormány,fogalmuk nincs semmiről.Életidegen nemzetvesztők,csak a szavazatmaximalizáláshoz értenek!Ha az jön ki hogy ezzel szavazatot vesztenek,akkor rögtön ők lesznek még a kitalálók is!

tetovaoda 2012.09.17. 10:57:49

@Enrico72: jó neked, hogy még hiszel a mesékben. De van egy rossz hírem: Andersen rég meghalt, Hófehérke kurva lett. Ja, ez kettő. De mindkettő rossz. És ha ilyen infantilis hívő maradsz, számodra lesznek még rosszabbak is.

Enrico72 2012.09.17. 10:59:46

@tetovaoda: Most az a probléma, hogy a kormány megváltoztatta az álláspontját, hozzáteszem helyesen? Jobb lett volna, ha minden marad így?

mizrolist 2012.09.17. 11:06:07

@Enrico72: ha valaki hétfőn azt mondja, hogy "ezzel nem értek egyet", aztán kedden meg azt, hogy "ezt teljes mellszélességgel támogatom", azt nem lehet sem őszintének gondolni, sem komolyan venni - ugyanis ilyen rövid idő alatt csak akkor változik meg az álláspontja az illetőnek, ha a) lefizették, b) megzsarolták, c) valójában leszarja az egészet és azt sem tudja, miről van szó.

Birkesz 2012.09.17. 11:07:06

@Enrico72: Nem, kedves, őszintén örülünk, hogy a kormány végre belátta a saját marhaságát és meghátrált. Egy pont neked. Komolyan.
Ami megint kiverte sokaknál a biztosítékot, az az a pofátlan magatartásmód, ami feltételezi, hogy már senki sem emlékszik a pár nappal korábbi kijelentéseikre. Magyarul: hülyének néznek téged is, engem is. Na ez nem tetszik sokaknak.

CyberPunK 2012.09.17. 11:28:35

@Enrico72: Tulajdonképpen igen.

1, Nem dilettáns balfaszoknak tűnnének (természetesen csak ebben az ügyben).
2, Nem kapnánk pár napon/héten belül olyan törvényeket, amitől vagy a haja égnek fog állni mindenkinek, vagy csak röhögünk rajta kettőt mert csak egy újabb salátatörvény lesz, amit még 40-szer fognak módosítani.

protézisesh 2012.09.17. 11:31:03

@dr. Aullah: őőő, miután lerendezte a környezetét, elszaladt (gondolom a műcsarnok felőli oldalon elkapták. Egy tény, lovas nélkül nem engedték indulni.

@Birkesz: nem kell arra 4 nap, sőt kormányprogram sem. Szombaton két ember súlyosan megsérül, erre a hétfői főcímek: NEM VOLT BALESET. Az ég meg zöld. Az ertéel meg kettő. :/

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2012.09.17. 11:41:16

@mizrolist:

Kb.: ilyen alapon működik a magyar társadalom is. Az aktuális kormányt mindenért divatos szidni és ekkor jön a rafinált ellenzék, akinek lehet tapsikolni a hasonló nagy hülyeségeire, amit ugyanúgy lehurrognának, ha a kormányban csinálná.

a) lefizették: A választások alkalmával sajnos ez az egyik húzó erő: ígérgetés dömping, véget nem érő "bogrács-party-k"...stb.
b) megzsarolták: A politikusoknál ez nem elképzelhetetlen, viszont az e'ccerű választópolgárt elég csak riogatni. IMF-fel, "Orbán-diktatúrával", "cigányterrorral", "rasszista-terrorral"...stb.
c) leszarja és fogalma sincs: Sok sok közéleti téma van, amiben az embereknek nincs elég háttérismeretük, DE... ha hozzá kell böfögni valamit, akkor lép életbe az a) vagy b) pontok segítségével (mások által) alkotott véleményarzenál.

Q-in-Law 2012.09.17. 11:42:50

Vihar a biliben. Mivel nem ellopható pénzről van szó, könnyen átálltak a másik oldalra.

Morcos Kartal (törölt) 2012.09.17. 11:50:03

Igen, most úgy döntöttek, hogy tesznek egy gesztust a szavazók felé egy olyan kérdésben, amit messziről leszarnak. De ez mondjuk a tandíjjal nem történt volna meg.

Kellene gyártani egy táblát és kirakni a Parlament elé: "Képviselőknek, politikusoknak gerinc leadása KÖTELEZŐ balra a ruhatárban"
És ami a vicc, hogy tényleg le is adják. Soha többé nem lesz rá szükségük.

@Geza: ne dobálózz már kora reggel mindenféle oximoronnal... Fidesz meg kognitív...

@protézisesh: tudod mit dobott ki? Ezt:
www.stop.hu/kultura/iden-megusztuk-baleset-nelkul--nemzeti-vagta-finale/1083494/
"Baleset nélkül zárult idén az ötödik Nemzeti Vágta."
Mert I. Csuti Orbán (Hobbit) Viktor őeminenciás generalisszimusz uralkodása alatt NEM TÖRTÉNNEK BALESETEK! És ha még egy ilyet meghallok/látok, megy a fekete autó, benne a TEK. És ha egy csak műanyagpisztoly, vagy ne adj Isten fénykard van nálad...

Morcos Kartal (törölt) 2012.09.17. 11:53:46

@Le_Penseur: ne beszélj már hülyeséget! Az ellenzéknek NEM az a dolga, hogy mindenbe belekössön. Az a dolga, hogy rámutasson a kormányzás hibáira, alternatív lehetőségeket javasoljon, és a nemzeti érdekek mentén esetleg össze is fogjon a kormánnyal.
Persze ez itt csak álom és az is marad.

lyken 2012.09.17. 12:00:29

4 napig tartott, mire a külföldről ifehozott stratégáknak elhitték, hogy ezúttal be kell nyelniük a békát. Most majd megpróbálják úgy kommunikálni a dolgot, hogy ők micsoda nagyszerű emberek.
A poén pedig, hogy a többség ezt is elfogja felejteni, mint a manyup lenyúlást, a 2010-es nyári árfolyambedöntést, a Plagibá féle nem leszek ellensúlyt(a schmittelési cunamiról nem is beszélve), a földrajzinév bizottságot, a fidesz fiúka TF(E)-es diplomabotrányát, a Közgép tulajdonosi hátterét, a CBA offshore hátterét, stb....

Múlt héten még két huszonéves, diplomás ismerősöm jelentette be, hogy külföldre költöznek még ebben a hónapban. Munkaszerződésük aláírva. Kint várja őket az új munkahelyük és a bérelt lakásuk. Mindketten nők, mindketten kilátástalannak ítélik a magyar helyzetet. Szóval lehet folytatni, csak ne tessék meglepődni, ha az embereket nem a lózungok érdeklik, hanem a tények. Ne tessék meglepődni, hogy pártujság helyett az emberek a mindennapi tapaztalatok alapján ítélnek. Hogy mennyi a fizetése, hogy könnyű-e jól fizető állást találni, hogy ha új vállalkozást akar indítani az egyszerű-e? Hogy támogatják-e, vagy csak haveroknak vannek EU-s pályázatok? Hogy meg tudunk-e élni fizetésből? És hasonló bagatel kérdések.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.09.17. 12:12:39

A Fidesz nem párt, hanem maffia. Így programja, politikai irányvonala nincs.

Egyébként Vargának igaza volt, a családon belüli erőszak valóban zagyva feminista mese. azaz NINCS szükség ilyen jogszabályra.

Viktus 2012.09.17. 13:09:46

Na a NAV-os "hölgyeket " nehéz megalázni:

"Megkérdeztem tőle, hogy a lánya előtt elvégezhetem-e az intim vizsgálatot, magyarul belenyúlhatok-e a fenekébe. Igennel válaszolt. Csak a vizsgálat után derült ki, hogy miért ragaszkodott ehhez: nem a lánya, hanem a kollégája nézte végig a történteket, mert kellett még egy tanú. Amikor elővették az igazolványukat, megfordult velem a világ, nem csak a bírság miatt, hanem, mert ilyen perverziót ritkán lát az ember" :D :D :D

velvet.hu/blogok/gumicukor/2012/09/17/vegbelvizsgalatot_is_bevallaltak_az_adoellenorok/

Le_Penseur 2012.09.17. 13:33:59

@Morcos Kartal:
"Az a dolga, hogy rámutasson a kormányzás hibáira, alternatív lehetőségeket javasoljon, és a nemzeti érdekek mentén esetleg össze is fogjon a kormánnyal. "

Igazad van, tényleg előrébb lennénk, ha a mindenkori ellenzék nem csak annyit mutatna fel, hogy mindenbe beleköt!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.09.17. 13:36:27

@Enrico72:
Nem, csak nem kéne előadni az "Itt mindig csak a kormánynak lehet igaza!"-játékot:

- Ha nem engednek egy kérdésben, akkor stabilan kitartanak a nemzeti érdekek mellett, határozott álláspontjuk van, nem hagyják befolyásolni magukat a hangulati politizálástól;
- Ha engednek egy kérdésben, akkor ők azok, akik hallgatnak az érvekre, akik felülvizsgálják korábbi stabil kitartásukat, és az új döntés válik nemzeti érdekké.

Amíg ragaszkodnak a régihez, addig az a jó, amikor máshogy döntenek, akkor meg rögtön az válik jóvá. A kognitív disszonancia iskolapéldája.

kifordított nagyanyó 2012.09.17. 13:36:54

@Gondolkodni Próbáló Birca: Bocsi nekünk kurva valóságosnak tűnt meg az asszonynak is amíg férjnél volt.De lehet,hogy csak érzékenyek voltunk.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.09.17. 13:41:10

@kifordított nagyanyó:

Еzt már megvitattuk a múlt héten, akkor sem tudtál semmi érdemit mondani.

dr.justice 2012.09.17. 14:20:29

" a család szó olyan értéket képvisel, amelyhez nem szeretnének "negatív töltetet" társítani"

Ezt a rossz demagóg dumát. ( Persze nem ez a a probléma lényege. )

Néhány bűncselekmény a Btk-ból.

Hazaárulás
Népirtás
Emberölés
Magzatelhajtás
Emberrablás
Családi állás megváltoztatása
Nemzeti jelkép megsértése

Secnir 2012.09.17. 14:47:32

@dr.justice:
"Néhány bűncselekmény a Btk-ból.
[...]
Családi állás megváltoztatása"

ez azt jelenti, hogy mondjuk feleségből özvegyet csinál, és így változik meg a családi állás?

Agyalap 2012.09.17. 14:57:21

@Viktus: A vastagbőr számomra az, hogy nem az az álláspont, hogy megváltozott a véleményünk és támogatjuk, hanem "a kormány enged a nagy tiltakozásnak" - azaz ugyanúgy megvan a véleményük, de nagyon zúgolódnak a Zemberek...

@dr.justice: :D

@Secnir: Nem. Mosónő helyett takarítónőként dolgozik tovább otthon.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.09.17. 15:18:16

Párkapcsolati? Együttélési? Faha. Egy ügyes jogász simán kimagyarázza belőle, hogy a gyerekek, férjek, feleségek, idősek nem tartoznak a hatálya alá.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.09.17. 15:47:50

Ha megszavazzák az a baj, ha nem akkor meg az.
Nagyjából ebből látszik ki a fanatikus.

Tök mindegy mit csinálnak, csak gyűlölködik.

Kakimaki0123456789 2012.09.17. 15:48:23

@Enrico72: Nem hallgattak meg a tobbi part velemenyet; amikor a kozvelemeny csonya pofanveressel fenyegette oket akkor - de csak akkor - meghatraltak.
Kozben ugy tesznek mintha mi se tortent volna, mindig is azt gondolta volna a fideszben mindenki amit eppen ma gondolnia kell.

bgp 2012.09.17. 15:48:44

Lyukkártya csere megvolt a droidokban? Vagy még a régi szöveget nyomják.

Kakimaki0123456789 2012.09.17. 15:48:58

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Akkor te sem tudsz olvasni, a poszt a ketszinusegrol es a koponyegforgatasrol szolt.

Kakimaki0123456789 2012.09.17. 15:52:02

@bgp: Mondat kozepen is tudnak valtni :) biztos wifirol mennek.

Kakimaki0123456789 2012.09.17. 15:54:14

Az a vicces hogy nem csak ebben a kerdesben felejtik el mit mondtak akarcsak tegnap.
Mar nem beszelnek allamadossag elleni harcrol.
Mar nem beszelnek az adorendszer(!) miatt novekvo gyermekvallalasrol...
Nem beszelnek Sukororol... szigorubb koltsegvetesrol... adossag-csokkentesrol... kisebb allamrol... es meg folytathatnam.

hoppá rézimi 2012.09.17. 16:03:42

A konkrét eset:
Előadta magát a fidesz egyik napszámosa. A nép felháborodott, a fidesz meghátrált, és most arra megy, amerre a nép akarja (ebben a konkrét esetben).

Mi a baj? Nem így kellene mindig?
Ha mond/tesz valamelyik uralkodónk egy hülyeséget, amire a nép harap, akkor ne makacsul menjen tovább, hanem változtasson álláspontot.

Ne már, ti eddig igyekeztetek hitelesnek látszani. Most meg előjöttök egy van sapka - nincs sapka dologgal.

A fidesz "próbálja lenyúlni a bulit"? Nem. Megváltoztatta az álláspontját, (mert nem fűződik anyagi érdeke az eredeti irányhoz), és kész. Mi pedig örülünk.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.09.17. 16:09:23

nem az a szomorú, hogy meggondolták magukat, ez még pozitív is lehetne, az a szomorú, hogy vargát még nem mondatták le.

kamill77 2012.09.17. 16:15:01

"Remélem lesz pofájuk Varga Istvánnal benyújttatni a vonatkozó törvényjavaslatot egyéni képviselői indítvány formájában"

:D:D:D:D

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.09.17. 16:17:38

"Ékes hozzátette: Vargának más a véleménye ebben a kérdésben, mint neki, de ez nem jelenti azt, hogy vita lenne közöttük."

Eddig úgy tudtam, ha két embernek egy kérdésben más a véleménye, akkor az a szavak köznapi jelentése szerint azt jelenti, hogy vita van köztük.

Mindegy, volt már itt negatív növekedés, meg "túl jó" számok is.

bgp 2012.09.17. 16:17:59

@hoppá rézimi: Valaki panaszkodott a váltásra? Itt inkább a nyaloncok pofacseréje a furcsa.
MNO főcím megvolt oda vissza?

bgp 2012.09.17. 16:20:35

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: faszt lesz baj, ha megszavazzák. A baj Vargával volt, van és valószínűleg lesz is.

hoppá rézimi 2012.09.17. 16:23:08

@bgp: Nem vagyok nyalonc, te ökör. Te viszont fanatikusnak tűnsz, mert az írásomra csak személyeskedni tudsz. Gondolkozni kezdjél el, mert nemhiába kerülnek téged az emberek.

csárli hárper 2012.09.17. 16:24:25

ez az mno főcím valami csodálatos...
a közgépes reklámmal pedig egyenesen gyönyörű...
tényleg banánköztársaság lettünk.

Roa 2012.09.17. 16:28:33

Most annak nem örülni kellene inkább, hogy egyszer kivételesen hallgatott a Fidesz a népre? Mert egyébként nem szokása.

Mellesleg a családon belüli erőszakot külön tényállássá tenni teljesen értelmetlen és erősen szakmaiatlan. Pont olyan, mint a közösség tagja elleni erőszak. Csak arra jó, hogy egy társasdalmi csoportot kielégítsen, egyébként alkalmazhatatlan. Lesz belőle 10 év alatt 2-3 ügy, oszt ennyi, megoldani semmit sem old meg. Eddig is el LEHETETT VOLNA járni KTS, STS és tettleges becsületsértés tényállásában, csak feljelentés nélkül nem megy ugye a dolog. Vagy most ettől a tényállástól a bántalmazott nők tömegével fognak feljelentést tenni? No, nem hiszem...
Jogilag meg nonszensz, hogy egy testi sértést lassan tömegesen kiszerveznek az alaptényállásból. Mi jön ezután? Olyan tényállások, hogy "könnyű testi sértés reggel 6-9 óráig", "könnyű testi sértés utcán", "könnyű testi sértés januárban", könnyű testi sértés 30000 főnél nagyobb városban", "könnyű testi sértés kutyasétáltatók ellen"... Nem Btk. ez b+, hanem egy vicc.
Ha viszont tényleg szeretnék kiemelni a családon belüli erőszakot, akkor írják bele a testi sértésbe minősítő körülménynek a házastárs/egyenes ági rokon elleni testi sértést mint minősítő körülményt. Aztán kapjon eggyel nagyobb büntetési tételt.

ketroot 2012.09.17. 16:32:05

@hoppá rézimi:

Bocs, hogy belevaú, de nem mondta, hogy az vagy.

Pézsma · http://pezsma.blog.hu 2012.09.17. 16:34:03

Szerintem kifejezetten hálásak lehetünk Varga Istvánnak, a megvilágító erejű butaság a leghatékonyabb mozgósító erő:

pezsma.blog.hu/2012/09/17/eroszak_a_hazban

Pézsma · http://pezsma.blog.hu 2012.09.17. 16:41:38

A dolog egyébként szerintem elég egyértelmű: kárenyhítés és szavazatmaximalizálás. Ez még nem jelent szemléleti változást. Az igazi kérdés az, hogy mi történik majd valójában.
Az ügynökkérdésben legutóbb mintha nyár végére ígértek volna bizottságot, igaz? Az például hogy is áll?

hoppá rézimi 2012.09.17. 16:45:44

@bgp: Ha viszont nem nekem címezted a "nyaloncot" , akkor félreértettelek, és bocs.

nordas 2012.09.17. 16:53:16

@Roa:
Mondjuk a súlyos testi sértést tényleg hivatalból üldözik, ebben igazad van, de a családon belüli erőszak mint jelenség igen is létezik, hiába próbálja meg néhány emberke bagatellizálni.
Jó e a külön tényállás? Nem tudom. De azt igen h a btk amúgy is tele van olyanokkal, amik az életben nagyon keveset fordulnak elő, vagy ismétlődő, hasonló tényállások is vannak. Pl a személyi szabadság megfosztásánál van pár ilyen tényállás.
Ebben az ügyben amúgy is az volt a felháborjtó h egy népi kezdeményezést/amit kb 100 000 ember írt alá csak 6 kormánypárti politikus méltatott megtárgyalni, ráadásul közülük is egy mondott egy hatalmas baromságot...

gnme 2012.09.17. 17:04:53

feleségem úgy gondolja, hogy hajintsam nyakon rogán tónit, mer nem tetszik a pofája

vajon rogán tóni felesége hogy gondolja?

---

és egy dolgot nem értek.... most akkor méhében él a nemzet vagy nyelvében?

a pártnak kell hinni vagy Széchenyi-nek bazegh'? ...

borra sör? (hát persze, foverör)

www.youtube.com/watch?v=buL348VG_qo

karikaV43 2012.09.17. 17:07:17

@hoppá rézimi: az a baj,hogy az állítólag százezer ember nem a nép,sokan nem értenek egyet ezzel a törvénnyel és abban igaza volt vargának,hogy nem kell külön törvény mert a btk. mindenre ad választ,ráadásul elég szigorú;sajnos ez megint ilyen feminista lobbi mert a nőket védi holott elég sokat tesznek azért,hogy kapjanak mert idiótán viselkednek,eddig lehet elég volt sokszor egy pofon ami persze nem helyes,de a szülő ad a gyereknek elvileg az sem,sajnos sok nő elmegy addig amíg a párja türelmét veszti és elszakad a cérna,a lelki terror és egyéb dolgok amiket a nők művelnek azokkal meg nem foglalkoznak és így megint lesz valami ami a nőket védi és a lovat adja alá,ennek szerintem a válások és külön költözések növekedése lesz az ára és az emancipuncik meg lehetnek divat szinglik,a párja meg vagy fizet gyerektartást vagy nem,ez egy rossz törvény ebben a formában mert csak a nőket védi és a férfiak gyerekek sehol,mert az anyukák keze is eljár elég hamar és akkor a gyerek menjen a rendőrhöz,hogy anyám ver,szóval ezt kicsit át kellene gondolni és a nők helyett a család többi tagját is védeni kellene

Agyalap 2012.09.17. 17:27:03

@karikaV43: Mi van???
Te valami 20 kilós férj lehetsz, akit ver a felesége.
Én mint férj nem kérek védelmet a Btk-tól, több okból:
- Nem verem a feleségem és Ő sem ver engem.
- Mindketten tudunk beszélni, és a problémáinkat megoldjuk.
- Ha lelki terror alá akarna helyezni, nekem is megvannak az eszközeim, hogy ezt elhárítsam, így az egésznek semmi értelme - el sem kezdődik.
- A feleségem is dolgozó ember, megvan a saját egzisztenciája, ha elkezdeném verni, rögtön elválna - jogosan.

Ezt a problémát hál' Istennek csak elképzelni tudom, én valahogy úgy képzelném mint hajdúpéter: "Kicsi szilikonos babám maradj otthon, majd én keresek, de a pofádat aztán befogjad!". Aki ilyen be belemegy már az elején - na az sem kerek.
Persze a valóság ennél sokrétűbb tudom, de igenis ott a helye a családon belüli erőszak tényállásának a Btk-ban, de ahol alkalmazni kell, már megette a fene...

különvélemény 2012.09.17. 17:32:43

A tény az, hogy a fidesz tele vannak jogászokkal, így feleslegesnek tartották a módosítást, de mivel az egyik idióta tagjuk balfasz volt, valamint látva a visszhangokat, változtattak az álláspontjukon, így törvénybe emelik a dolgot, bármennyire is értelmetlen jogász szemszögből.

Ezzel mi a probléma?
(nyilván tudom, hogy fideszt fikázni trendi dolog, meg amúgy is napi posztkényszer van, de akkor is)

nu pagagyí 2012.09.17. 17:50:50

@karikaV43: Ettől a törvénytől nem kell félned. Ha nem vered az asszonyt és képes vagy otthon normális párbeszédre, akkor rád nem fog vonatkozni.

karikaV43 2012.09.17. 17:53:34

@Agyalap: az a 20kiló éppen 110 és 193 magas vagyok,de ettől még lehetek békés a feleség meg erőszakos,nem a saját példámból akartam kiindulni,de sok ilyet ismerek,a gyerekkel való zsarolás és egyebek,sajnos vagy neked nem de szerencsés vagy hogy mindent megtudsz beszélni a feleségeddel,én pl. nem tudtam és persze válok is,de ettől még az sem egyszerű,akit meg vernek miért nem megy el fogja magát és lép szerintem ezt a nők rögtön kifogják használni és lesz egy csomó kamu eset amikor a nő szava elég lesz a férfival szemben.Tudom van egy csomó alkesz aki az ajtón belépve egyből üt aztán köszön azokra talán jó ez,de melyik rendőr fog bemenni ezután a lakásba a testisértés eddig is bűn volt ezután mi változik majd,semmi.

karikaV43 2012.09.17. 17:55:32

@nu pagagyí: nekem egyiktől sem kell félnem mert igyekszem indet tiszteletben tartani,ettől függetlenül teljesen egyoldalú és felesleges törvény ebben a formában,mert csak a nőt védi ami rohadt egyoldalú.

nu pagagyí 2012.09.17. 17:57:12

@különvélemény: Jelenleg az a helyzet, hogy a rendőrség nem avatkozik be "családi perpatvarba". Amikor agyonverték a házastársat, akkor meg már késő.

nu pagagyí 2012.09.17. 17:59:59

@karikaV43: Ha a Fidesz csinálja, akkor lehet, hogy felesleges lesz.

különvélemény 2012.09.17. 18:13:47

@nu pagagyí:
Leginkább sajnos semmibe. Első kérdésük: "folyt vér?"
Egyébként sem az egyszeri, hanem a folyamatos bántalmazás a kérdés ebben az esetben, márpedig, ha nincs állandó bejelentés, (ami attól, hogy külön kategória, még nem lesz,) sajnos a rendőrség nem fog foglalkozni vele. Sőt, gyermekvédelmi ügyekből az is kiderült, hogy az sem segít, ha köztudott a dolog.

Én inkább a rokonok, szomszédok, szemtanúk felelősségét emelném a törvénybe (szigorítanám), annak lenne látható eredménye.

Prof. Dr. Simon Templar 2012.09.17. 18:18:37

@karikaV43: "Tudom van egy csomó alkesz aki az ajtón belépve egyből üt aztán köszön azokra talán jó ez,de melyik rendőr fog bemenni ezután a lakásba a testisértés eddig is bűn volt ezután mi változik majd,semmi."

1.Ha a svéd példát veszik alapul, akkor nem a rendőr fogja eldönteni, hogy bemegy-e vagy sem, hanem kötelező protokoll van, hogy miként KELL eljárjon. Ha nem teszi, felmerül a bűnrészesség, egyebek.
2. Nem a nő/férfi/gyerek feljelentése alapján indul az eljárás, hanem HIVATALBÓL..

Egyébként aki ezt ellenzi az jobb, ha elolvassa ezt:
magyarnarancs.hu/publicisztika/betlen_anna_a_preda_szabadsaga_kell-e_torveny_a_csaladon_beluli_eroszakrol-53677

bioLarzen 2012.09.17. 18:28:55

Azért az is egy érdekes pszichológiai analízis tárgya lehetne, hogy miért lehet ez a nehezen magyarázható, kényszeres átnevezési hajlam. Az alkotmány legyen alaptörvény, a preambulum legyen (mi is?), stb... most a családon belüli erőszak legyen kapcsolaton belüli erőszak...

Nyilván a (bevált, régóta használt, amúgy senki által nem kifogásolt) nevekkel van a legnagyobb baj.

bio

bioLarzen 2012.09.17. 18:32:45

Ez a "a család szó olyan értéket képvisel, amelyhez nem szeretnének "negatív töltetet" társítani" érv viszont alapszinten nevetséges. Mik következnek majd? A "gyermekbetegség" kifejezés? Hisz a gyermek is egy pozitív szó, nem szabad negatív töltetű szóval összevonni... Vagy az "idős kori memóriavesztés"? Esetleg a "hazaárulás"? Vagy az, mint állandóan használt ellenzéki jelző, az maradhat?

bio

hoppá rézimi 2012.09.17. 18:40:17

@karikaV43: Ne haragudj, de ezt nem tudom elolvasni. Több mondatot írtál egybe, nem tudom kihámozni: alanyok, állítmányok repkednek.

karikaV43 2012.09.17. 18:41:34

@hoppá rézimi: igen némi idő hiány és lustaság következtében egy mondat lett.Nem haragszom.

karikaV43 2012.09.17. 18:44:03

@Prof. Dr. James Onedin a naviatika elismert tanára: ez tök jó svéd példát a balkánon,a svédektől csak az adó rendszert sikerült átvenni ami világ viszonylatban is nép nyúzó nem kicsit.Igaz ők sokkal többet keresnek így is és hát van rendes szoc háló,nálunk nincs és tojnak az egészre szerinted az Ikeán kívül még mit veszünk át onnan,semmit ami a mi területünkre való.

Secnir 2012.09.17. 18:44:13

@karikaV43:
".Tudom van egy csomó alkesz aki az ajtón belépve egyből üt aztán köszön azokra talán jó ez,de melyik rendőr fog bemenni ezután a lakásba a testisértés eddig is bűn volt ezután mi változik majd,semmi."
khm.
ajánlok valamit: magamat
torvenykezes.blog.hu/2011/04/18/eroszak_hazon_belul
elvileg, a rendőr, ha látja, hogy otthon a derék polgártárs embert farag asszonyából, azonkívül, hogy megkérdi, hány óra, mást nem tehet. kivéve, ha asszony segítséget kér, és közli, hogy fel szeretné jelentené, akkor megvédheti.

karikaV43 2012.09.17. 18:46:28

@nu pagagyí: pont ezt mondom a családi perpatvarba is be kellett volna avatkozni hiszen erőszak,testi sértés netán gyilkossági kisérlet,ez mind btk. a rendőrnek semmilyen mérlegelési joga nincs,ezért nem lesz hatása mert a perpatvarba ezután sem avatkozik be.

karikaV43 2012.09.17. 18:48:04

@Secnir: eggyel lejjebb a válasz be kell avatkozzon mert bűncselekmény nincs neki mérlegelési lehetősége.

whatsoever 2012.09.17. 18:53:36

Szerintem csak azért engedtek ebben, mert nem érinti a közgépes pénzszivattyút, és népszerûbb így... ld. Balog kékharisnyás dumáját, a degradáló szellemiségbõl még kommunikációsan is képtelenek kitérni, pedig amúgy nagy manipulátorok...

soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2012.09.17. 19:06:40

FIDESZ=Fasiszták Idióták Debilek Egyesült Szövetsége, kb. ennyi (:

whatsoever 2012.09.17. 19:15:14

@soulclipse: Farizeus Identitászsonglõr Demagógok Embertársaik Szipolyozására... Nem mintha elõbbre lennék a szójátékkal, tönkreteszik a jövõnket és a gyerekeinkét... :((((((

whatsoever 2012.09.17. 19:18:24

...és az országban az értelmes, együttmûködõ kommunikáció kultúráját, ami lehetõvé tenné, hogy erõsségeinkbõl konstruktív, termékeny megoldások születhessenek a leuralt 9,5 millió ember problémáira is...

kifordított nagyanyó 2012.09.17. 19:21:35

Most olvastam el.
Ehhez pofa kell.
Az utolsó mondat nagyon üt.
De képesek rá.

kifordított nagyanyó 2012.09.17. 19:25:34

@Gondolkodni Próbáló Birca: A saját történetemet mondjam,munkatársamét,vagy az asszonyét?
Szóval szerinted nincs ilyen,hogy vadbarom apuci hazajön és szarráver mindenkit.
Csak,mert,azért.

kifordított nagyanyó 2012.09.17. 19:30:01

@Enrico72: Hülyegyerek!Ha maradt volna minden ugyanúgy,te annak is tapsikolsz!

kifordított nagyanyó 2012.09.17. 19:31:29

@karikaV43: Csak amikor fordítva van,ott egy 20-30 kilóval nehezebb valaki üti a másikat.
Ez kicsit súlyosabb.
Na sziasztok!

soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2012.09.17. 19:41:53

@whatsoever:
Ez is igaz, csak el ne feledkezzünk arról, hogy a háttérben épül a fasiszta rendszer (:

Butuska 2012.09.17. 19:59:34

Könyörgöm, hát senki nem érti? A törvény, ami hiányzik, a családon belüli erőszakra vonatkozik, és nem a férj által asszony ellen elkövetettre kizárólag, hanem CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAK!
A rendőrség már vagy 2 éve kiadott belső eljárási utasítást, ezt hogyan kell kezelni adott szituban, most legalább lesz rá törvény.
Ebben az országban, ahol külön védik sértegetés a koronát és a himnuszt a btk.-ban, szerintem fura, hogy az embert nem akarják annyira védeni.

Mi is a cikk lényege amúgy: egy nőszemély pár nap alatt magáévá tett egy olyan felvetést, mint saját ötletet, amit addig mereven elutasított.... lehet, perverz a gondolat, de valahogy így lehetett az első vibrátorával is: amikor megtudta, hogy használ ilyet nő, gusztustalanozta, de most, hogy már van neki, isteníti, mert mindig kéznél van, ellentétben a férjével. Ez igaz a pasikra is, csak ott a "vibri" és a "férj" szó szabadon cserélhető más megoldásra:)

béla a görög (törölt) 2012.09.17. 20:00:17

Befogni az emberek pofáját!
1) Hatalmat veszélyezteti? Nem!
2) Pénzforrásokat veszélyezteti? Nem!
Akkor nesztek b+ itt egy törvény ha ezt kell, hogy befogjátok.
Nem hiányzik, hogy kirakatban legyünk, végül is minden 2. potenciális szavazó nő, ha ettől megnyugszanak és az 1) és 2) ponttal nem foglalkoznak mert nem érdekli őket akkor kapnak egy CSBE törvényt. Örüljetek ... Higgyétek, hogy értetek vagyunk. pfejj!

Szerintem ennyi történt (a hatalom szemszügéből).

Vidéki 2012.09.17. 20:06:58

Vastagbőr megkeseredett lelke a jó híreknek sem képes már örülni.

A jó hír:

„Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szombaton egyeztetett a családon belüli erőszak ügyében indított országos népi kezdeményezés szervezőjével, Halász Pálmával (aki az Alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén nem kapott felszólalási jogot a kormánypárti többségtől), és a Fidesz női tagozatának képviselőivel, illetve LMP-s képviselőkkel.

A miniszter elmondta, hogy megállapodtak abban, hogy kezdeményezik egy munkacsoport felállítását, amelyben az igazságügyi miniszter, a belügyminiszter, az Egyenlő Bánásmód Hatóság, az ombudsmani hivatal, illetve a Halász Pálma által javasolt civil szervezetek közösen dolgozzák majd ki az önálló büntetőjogi tényállás részleteit.”

Mi a tanulság a jó hírből.

Az, hogy mindenki aki él és számít,beleszólhat a vitába és közösen dolgozzák majd ki az önálló büntetőjogi tényállás részleteit.

Addig vitatkoznak majd, míg teljes konszenzusra nem jutnak.

Fennáll a veszélye annak, hogy a teljes konszenzus nehezen jön majd létre.

Rossz esetben egy abszurd drámának lehetünk tanúi

Létezik az irodalomban az abszurd dráma fogalma.

Samuel Beckett drámája:
"Godotra várva".

Úgy tudom, hogy erre a problémára a pápaválasztás esetében megoldást találtak:

Bezárják a pápa választó konklávét a terembe és addig nem jöhetnek elő, amíg egyhangú döntést nem hoztak.

Akkor a tárgyaló terem kéményén füst száll fel és hirdeti a világnak:

„habemus papam”(„van pápánk”)

2012.09.17. 20:31:48

remélem nem nősoviniszta törvény lesz
a fordulat amúgy pozitív, ahogy valaki mondta, el kell tudni fogadni az 'igen' választ is...

2012.09.17. 20:41:21

Dógozó kezet mos, és elvonul vacsorázni a műhely egyik, erre a célra is tökéletesen alkalmas zugába, mint minden este, már amikor ráér enni. Jó kis zug ez: szinte vadiúj pécé susog az asztal alatt, 21"-os monitor fénye ragyogja be a lassan hűlő gulyáslevest, mostanra rég hazament mindenki, csend van és nyugalom, azt mondják, ilyenkor egy rendesebb böfögés kétszer is visszhangzik a csarnokban. És tényleg.
Dógozó eszik, közben a híreket böngészgeti. Felrobbant, meghalt, kirúgták, nem dugta meg, ehh, faszkivan, ez is csak egy ugyanolyan nap, ki ne maradjon a kávéfőzés éjszakára, aztán egyszer csak félrenyelés, köhögős-krákogós-kurvaanyázós légzőgyakorlat egy garaton ragadt répadarabkával: hátraarcott vett a Fidesz, üvöltik a fekete pixelek. Nabazmeg. Mégis lenne Isten? És ilyen közel?
Fele sem tréfa ennek, kéremszépen, de inkább a kétharmada, mert az valami szent szám lett újabban, vagy mi a szar. Dógozó él a gyanúperrel, hogy már megint a hülye Szilyék szopatják legfrissebb ökörségükkel, vagy Vincent látta a jövőt, és mégiscsak lemondott Martonyi, de nem, máshol is ezt írják, hírtől-blogig ólltugedör: a Fidesz rámarkolt a magyar nők teljes mellszélességére, mert négy nap alatt úgy meggondolta magát, mint anno Julcsi a mozi után, pedig az akkor még igen fiatal Dógozóval már majdnem elérték azt a kis tisztást, ahová igyekeztek. Azt mondta - mármint a Julcsi - , hogy fél a sötétben, meg nem akar megfázni, és hát különben is; csinálj, na, valamit az ilyennel, nem? De. Naugye.
No, nem is ez a lényeg, vó't még tisztás elég, némelyiken azóta se hajtott ki a fű, úgy le lett döngölve.
Szóval, Dógozó szénné tájékozódja a fejét, és miközben azt mondogatja dermedő levese fölött, hogy nem érti, legbelül tudja jól, hogy érti ám, kurvára érti ezt az egészet: gerinctelenéknek szóltak, hogy nincs többé hancúr a tisztáson, azok meg legott beszartak, és ettől a főnökeik is beszartak, hiszen hát lenyúlt MANYUP-tól kikergetett IMF-ig bármit meg lehet magyarázni, na de egymillió kihűlt ágyat pozitívumként tálalni, ráadásul pont azoknak, akik az előbbieket hallani akarták, az akkora misönimpassziböl, hogy még Gíró-Szász is csak remote desktop használatával merné bevállalni, már ha, mert egy ilyenért már a hálózati kábel is lehányná.
Sörsélafemm, vagy valami ilyesmi, és ezt csak azért nem írom le rendesen, mert az sem volt tiszta, aki kitalálta. Mármint azt, ahogy eredetiben írni kell. Mert amúgy kurvára igaza volt.
Elvonatkoztatva attól, hogy kell-e ez a törvény, vagy elég lett volna működőre varázsolni a már meglévő szervezeteket, egy dolog nagyon valószínűnek látszik: ma Magyarországon a nők azok, akiknek van még vér a pucájukban. Dógozó ezen gondolkodik, miközben gondosan elmosogatja a kajásdobozt, mindig elmossa, hogy ne asszonya kínlódjon a másnapos mozgókosszal, ezazbazmeg, törvény se vó't rá, oszt' mégis, a betyármindenségit, az ember párja nem lesz jobban párja egy törvénytől, de nem lesz rosszabb se attól, ha nincs törvény. Ez a sok paragrafus csak amolyan maszlagféle.
Mint amivel a nőket most megetették.
Mert aki azt hiszi, hogy a Fideszben az atomvillanást leszámítva világosságot gyújthat valami, az akkora tévedésben van, hogy saját oldalt fog kapni a galaktikus atlaszban, reklámcsík nélkül.
A Fidesznél soha nem változik a cél - csak az út, amin eljutnak odáig.

dr.justice 2012.09.17. 20:59:17

@Secnir:

Ja.

Családi állás megváltoztatása

193. § (1) Aki más családi állását megváltoztatja, így különösen gyermeket kicserél, vagy más családba csempész, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a családi állás megváltoztatását

a) gyógy- vagy nevelőintézet alkalmazottja foglalkozása körében,

b) a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy követi el.

(3) Ha a bűncselekményt a gyógy- vagy nevelőintézet alkalmazottja foglalkozása körében gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

karikaV43 2012.09.17. 21:39:04

@kifordított nagyanyó: ez sem mindig igaz,mert a kisebbségi asszonyokból pl. kijön két férfi.

Hunor Levente 2012.09.17. 21:58:32

@Enrico72: Már az is a diktatúrát jelzi, hogy meg akarják mondani, mi a család és mivel nem lehet együtt említeni. A nyelvet is át akarják szabni. (Lásd: hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Ajbesz%C3%A9l_nyelv )
És hiába a hirtelen támogatóvá válás, a böszme ideológia ugyanúgy jellemző marad náluk.

Hunor Levente 2012.09.17. 22:04:09

@kifordított nagyanyó: Keresztény szektás, azért zavarják többek között a feministák, illetve az, amit feministának vél.

Bee-zony 2012.09.17. 23:51:51

Van egy olyan érzésem, hogy Soros és a zsidó lobbi leszólt Orbán-samesznak és a bandájának, hogy figyeljetek, nem ez a zsidó érdek, hanem az, hogy minél több emancipunci legyen, akik sokkal inkább elválnak, és sokkal kevésbé szaporodnak, és így a magyarok gyorsabban kihalnak, ezt a mentalitást kell erősíteni, és törvényileg támogatni. Válasz: - Igen főnök, ez hiba volt, máris fordítjuk a vitorlát, a köpönyeget és mindent, és alányalásszolgája.
Kik tüntettek? Zsidó emancipuncik. Kinek teszi magáévá az álláspontját az „ellenzéki” Fidesz? A zsidókét.
Meg lehet nézni, hogy milyen esetekben változtatta, és változtatja meg a Fidesz az álláspontját. Aztán persze megmagyarázzák az összes agyhiányos birkának, hogy az előző álláspontjuk is úgy helyes, ahogy volt, és a mostani is így helyes, ahogy van, mert a Fidesznek, és főleg a mögötte álló bábjátékosoknak, a zsidó főnököknek mindig igaza van, haha.
Amíg a nép az MSZP és a Fidesz között választ, és ezek egymást váltogatják kormányon, addig a nép a zsidó szar és a zsidó fos között választ.
És smég mindig nincs annyi esze a többségnek, hogy ezt észrevegye.

ásványi répacukor 2012.09.18. 00:09:15

@Gondolkodni Próbáló Birca: Vegyél feleségül egy guminőt -ezt már ajánlottam- abban semmi feminizmus nincs!

Szúrófény 2012.09.18. 05:43:45

@Le_Penseur: Férjet-feleséget se tudunk választani! Azt pedig jobban megismered, mint feltálalt képviselődet! "Vásár után okos a paraszt!" "Ha a gazda változik is rajta marad a nyereg a szamáron"! (válaztó polgáron!)

Agyalap 2012.09.18. 10:15:52

@Gondolkodni Próbáló Birca: A guminők sem...
De félre a komolyságot, az igazi nők elvárják hogy nőnek (és ezzel embernek) tekintsék őket, így szerintem igenis van bennük feminizmus - más kérdés, hogy nem vonulnak az utcára harcos sans-culotte-ként.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.09.18. 10:27:14

@Agyalap:

Az igazi nő elvárja, hogy nőnek tekintsék. A feminista nő pedig azt várja el, hogy ne tekintsék nőnek.

Agyalap 2012.09.18. 10:55:12

@Gondolkodni Próbáló Birca: Akkor nincs is feminizmus. Ha egy feministát nem engednék előre az ajtóban, akkor valószínűleg meg lenne sértve.Ez öngól.
Az esti ágyjelenetre már nem is merek gondolni :)

nemjogasz 2012.09.18. 21:12:24

Eurázsia mindig is a szövetségesünk volt... Szerintem ezeknek a kedvenc könyve az 1984.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.09.18. 21:34:12

@Légifarkas:

Ez nagyon jó!
Neked írnod kell/kéne sokat!!!
(nem kommentet)

Horizont 2012.09.18. 22:31:38

@Légifarkas: Ez tényleg jó volt:)
"a Fidesz rámarkolt a magyar nők teljes mellszélességére" Röhögtem pedig sírni kéne....

SlyZero 2012.09.18. 23:17:32

Mint egy átlagos pártkatona: pont úgy változik a szent meggyőződése, ahogy a választott pártja fütyül.

Vidéki 2012.09.19. 07:48:36

Mi a tanulság a jó hírből.

Az, hogy mindenki aki él és számít,beleszólhat a vitába és közösen dolgozzák majd ki az önálló büntetőjogi tényállás részleteit.

Reméljük a sok bölcs jogász kihozza az optimumot a széles alapon nyugvó vitából.

Régen létezett egy fogalom. „Házastársi kötelezettségek”.

Reméljük a jogvédők nem fogják büntetni nemi erőszak jogcímén azt a szerelmes ifjú férjet, aki nemcsak plátói vonzalmat érez neje iránt és szeretne közelebbi kapcsolatba kerülni vele, de a jéghideg asszonyka nem így képzelte el a házasságot és mereven elutasítja és nemi erőszaknak minősíti az ilyen tipusú házasságot.

mizrolist 2012.09.19. 17:42:25

@Vidéki: optimista vagy. Ez a gyakorlatban úgy fog kinézni, hogy az érdekeltek megérkeznek, meghallgathatják a Fidesz javaslatát, a saját ötleteiket udvariasan (vagy kevésbé udvariasan) hülyeségnek minősítik és félredobják, és a végén a kétharmad meg is szavazza a Fidesz-javaslatot, amibe senki más véleménye nem kerül bele.
Tudod, 2010 óta így működik minden.

Bee-zony 2012.09.21. 07:40:45

@laspalmas: Ha az derülne ki Légifarkasról, hogy újságíró, és zsidaj, akkor nem lennék meglepve.
A stílus maga az ember, és hol van ilyen stílus? Ahol a Tótawé, és a zsírszersző van (aki sokat jelent), a zsidó ragadozótanyán. Valamivel el kell kábítani a népet a politikában, és az újságírás frontján is... Látom, megint sikerült. Aztán jön a Hollókoszt 567 epizódja légből kapott megható történet... és nem lehet azt mondani, hogy kilóg a sorból, a zsidó mesék sorából, amit a gójok bekajolnak, mert olyan jól van megírva és elmondva, mint egy zsidó pártkampány-mese, úgyhogy azt nekik muszáj megenni.
Meddig tart még a zsidó légi-fölény?
A nem teljesen költői kérdésre a válasz az, hogy amíg a magyarok meg nem tanulnak írni és látni

Bee-zony 2012.09.21. 08:52:56

Még egy dolog, a farkasok és birkák, avagy a ragadozók és zsákmányállatok rendszere az állatvilágban is csak addig működik, amíg megvan a kettő között az egyensúly. Ha az végzetesen megbomlik, és pl. kihalnak a birkák, akkor kihal mind a két faj, azok is, akik belőlük éltek. Ergo, a farkasoknak létérdeke, hogy mindig legyen elegendő számú birka, mert ha nincs, akkor nekik is végük, mert nem tudnak kikből élni. Ehhez képest vannak a harmadik fajták, akik se nem farkasok, se nem birkák – nevezhetjük őket akár elefántnak is – és elegük van mind a két másik állati életformából, és a hozzá tartozó mentalitásból. Az elefántok nem ragadozók, nem abból élnek, hogy az erősebb megeszi a gyengébbet, hanem ott van a növény, és annak a termése, úgyhogy szimbiózisról is lehet szó, és szerintem ember-szinten, és fölötte, ez a jövő, mert a ragadozás az embervilágban egyre nagyobb háborúkkal jár, és a technikai hatékonyság is meglesz ahhoz, hogy így kipusztuljon a faj. Tehát a technikai civilizációban a ragadozás útja zsákutca.
Hogy lehet valaki se nem ragadozó, se nem zsákmányállat egy ennyire kétpólusú – és úgy néz ki, hogy genetikailag is kódolt – világban? Úgy, ahogy pl. Bobby Fischer is judaistazsidó-ellenes volt, 50% zsidó létére. Ő pl. se nem ragadozó, se nem zsákmányállat, hanem a harmadik kategória. Az sem vitás, hogy jelenleg ilyenekből van a kevesebb, és ők alkotják a hármas felosztásból a legkisebb szeletet. De az élet alapvetően nem a stagnálásról, hanem a változásról szól. Lássuk, hogy milyen irányú lesz...
Bennem nincs annyi zsidó, mint Bobby Fischerben, de talán van annyi, mint Hitlerben, és így persze hogy megfelelek a saját definíciómnak a harmadik kategóriát illetően, és azt mondom, hogy a harmadik kategóriának leginkább a saját kategóriájával kell foglalkoznia, és a másik kettőtől elhatárolódni, elszigetelődni, aztán mindenki élje a mentalitásának megfelelő életet a saját közegében, és előbb-utóbb kiderül, hogy melyik a jobb.
Ennyit az állatvilágbeli gyökerekről (és Darwin is nyugodtan pihenhet a sírjában az emberi faj állati eredetét illetően).

2012.09.25. 00:34:50

@Bee-zony: én viszont, mint írni-olvasni nagyjából megtanult magyar dógozó (igen, az, aki fentebb a műhelyben vacsorázott, épp, mint most), kibaszottul meg lennék lepve.
Ha régész volnék, most rettentő izgatott lehetnék: találtam valakit, aki megrekedt a törzsfejlődésnek azon lépcsőjénél, ahol még magát a lépcsőt sem találták fel, emiatt örökre ott kell maradnia. De nem vagyok régész, hát csak legyintek egyet, csendben levonom a konzekvenciát, miszerint reménytelen vagy, aztán megkeresem a villát, amit levertem legyintés közben, és bevágom a mára rendeltetett olajos tonhal maradékát, citromlével megvadítottam a levét, nagyon finom, kenyeret meg az esti sütésből sikerült venni, nem volt ugyan átkötözve nemzetiszínű szalaggal, de nem is attól lesz ízletes valami.
Hálát adok az égnek, amiért én a pékségben kiszolgáló kislány mosolyára tudok ilyen rögeszmésen gondolni, mint te a zsidókra. Menj, vegyél egy kenyeret, az élet többet ér annál, mint amire használod.

Bee-zony 2012.09.25. 06:32:16

@Légifarkas: Mert én nem veszek kenyeret - de, és nincsenek jó nők a boltban - de vannak. Ennyiben megvan a hasonlóság Kanada és Magyarország között, másrészt viszont nem igazán lehet összehasonlítani az almát a körtével.

Nem győztél meg, hogy nem vagy zsidó, sőt. Az a szemét stílus amit előadsz, pont a zsidókra jellemző, és a cigányokra, csak azok nem tudnak ilyen szinten írni, tehát maradt a zsidó.
Azért vagyok én „törzsfejlődésben megrekedt”, „rögeszmés”, „reménytelen”, mert te nem vagy zsidó, aha.
A továbbiakban lásd, ...a Szent Korona egy "micisapka", a Szent Jobb "tetemcafat", a turul pedig "dülledt szemű tojószárnyas".
"...én a pékségben kiszolgáló kislány mosolyára tudok ilyen rögeszmésen gondolni", A "francia" Strauss-Kahn pedig a szobalányokra, megvan ez is.
Aki úgy viselkedik, mint egy zsidó, az zsidó.
Volt már egy „nagymagyar”, Szegedi Csanád, aki megtért a rabbihoz, a pénz pedig mindig is az istene volt. De legalább kiszűrték.
Ez a vicc jut rólad eszembe:
"Az amerikaiak kémet küldenek Oroszországba. A kémet Szásának nevezik el. Ledobják Oroszország felett egy ejtőernyővel, amikor földet ért, megkeresi az első bázist és beolvad a katonák közé, ahol lett egy barátja is, Iván.
Egy nap Iván így szól Szásához:
- Szása! Én tudom, hogy te egy amerikai kém vagy!
- Honnan veszel ilyen baromságot, Iván?!
- Rendben, bízonyítsd be, hogy nem vagy az!
- Mit tegyek?
- Egy hétig nem ehetsz semmit! Ha talpon maradsz, és a munkát is bírod, akkor tényleg orosz vagy.
Letelik a hét, Szásának kutya baja.
- Szása! Tényleg orosz vagy! Bocs, hogy kételkedtem!
Néhány nap múlva megint:
- Te Szása! Nem tolsz ki velem! Tudom, hogy te amcsi kém vagy!
- Bebizonyítom, hogy nem! Mit tegyek?
- Itt van 5 liter vodka! Állj neki! Ha talpon maradsz, tényleg orosz vagy.
Szása nekiáll és megissza az utolsó cseppig, de mintha csak vizet ivott volna, végzi tovább a munkáját.
-Tényleg orosz vagy! Más ebbe belehalt volna!
Néhány nap múlva ismét:
- Szása! Most már vald be, hogy Amerika küldött kémkedni!
- Nem Iván! Orosz katona vagyok!
- Bizonyíts! Vetkőzz le meztelenre és irány az erdő, fát vágni!
Szása kimegy a -40 fokba meztelenül, fogja a baltát és nekiáll. Este visszamegy, mint aki csak sétálni volt egy kellemes nyári estén. Iván újra megkérdezi:
- Szása! Biztos, hogy nem egy kém vagy Amerikából??
- Nem! De áruld már el, hogy miért feltételezed ezt rólam!
-Tudod, Szása, olyan ritka errefelé a néger!

Van egy jó hirem is, az, hogy a működő multikulti Kanadában még jobban utálják a zsidókat, mint Magyarországon.

Horizont 2012.09.25. 07:51:34

@Bee-zony:
Nem tisztem megvédeni @Légifarkas-t, de nem tudom megállni! Több kommentjét olvasva igen is nagyon jól ír! Én biztos valami elmaradott csökött agyú katolikusként megkeresztelt magyar némber vagyok itt ostorozom magam, hogy nekem mi francért nem jött át, hogy ZSIDÓ a lelkem!! Vagy zsidóbérenc!!!Mindjárt másképp olvastam volna! Nálad ilyen egyszerű az élet! Zsidó, cigány és Kanadába menekült magyar!Kész ennyi! Sajnállak!Én itthon maradtam ebben a nyakig szarban, de lehet, hogy összességében boldogabb vagyok mint te!

Bee-zony 2012.09.25. 09:15:48

@Horizont: Ha valaki jól ír, attól beveszel mindent? Akkor te továbbra is rohadt zsidókra fogsz szavazni, mert az írásnál egyet tudnak jobban, a választási programban hazudni, átverni, ámítani... Ahogy a horgász horgászni tud, ők meg ezt.

Nem számoltam, hogy mennyi volt a boldogság itt vagy ott, mert a számomra nem mérvadó.
Úgy néz ki, hogy te egy mazochista vagy, akinek a szarban lenni boldogság, és a nyavalygásod a boldogságod része, és naná hogy nem is fogsz kikerülni abból, amiből nem is igazán akarsz.
Én nem azért jöttem ide (oda, amoda), hogy boldog legyek. Bárhol be lehetne lőni egy adag kábítószert, és megvan a boldogság, ami egy érzés, és amit manapság már egész könnyen el lehet érni mesterségesen – hanem azért, hogy elérjem a céljaimat, és nem is áll szándékomban elcserélni ezt a kemény életet egy beszűkült, kárpát-medencei posvány életre. A gödör alján sokkal könnyebb lenni – és ez a többségi Magyarország – mint bármilyen csúcsot elérni. Az egyik könnyű, a másik nehéz; visszafejlődni könnyű, fejlődni nehéz. Érzem hogy nehéz, tehát fejlődök, tehát jól van ez így.
Az se titok, hogy akik majd elmennek a Marsra, azok az út nagy részén nem azt fogják érezni, hogy ők milyen boldogok. Az élsportolók dettó. A ráfordított idő hány százalékában érzik azt, hogy boldogok? Egyértelmű, hogy nagyon kicsiben.
Kétféle ember van, a hedonista, aki boldog akar lenni – belőlük lesznek később a szenvedélybetegek --, és a kitűzött céljait elérni akaró, akinél a boldogság annyi amennyi, másodlagos. Szégyellném magam, ha egy érzés hajszolása lenne az életem értelme. Nem tudom, hány boldog percem volt itt vagy ott, nem számoltam; ami nekem fontos, az az, hogy amit teszek, az összhangban van-e a céljaimmal vagy nem.

Az aktuális problémám már nekem is az, ami itt sokaknak – nem egy magyar születésűtől hallom, hogy nekik már Magyarország egy távoli és furcsa ország, akár 5 év után is, az 50-ről már nem is szólva. Mert két helyen helytállni, az sok, amikor az egy is viszi az energiát, időt, és pénzt; és aki egy másik országban van, annak logikusan az a másik ország lesz az az egy. Van itt olyan lány, akiről ránézésre megmondom, hogy ő magyar, mert annyira magyar formája van, hogy egy etalon – és ehhez képest nem tud magyarul. Itt született, és nem tanulta meg a nyelvet. A legtöbb embernek egy identitás elegendő, és kettőt nem is tud fenntartani, és ha nem is akarja, akkor meg pláne.

Itt is legyek – de minek –, és a kanadai politikai életben is legyek, mert ott vagyok fizikailag és környezetileg, és nem Orsós-Orbánnak és a bandájának fizetem az adót, ez is egyfajta boldogság, persze csak mint melléktermék, a könnyen megbolondítható jutalmazó rendszer visszajelzése..
Kanadában is kismillió probléma van, de ezekkel együtt is sokkal kevésbé taszító, mint Magyarország. Aztán az embert annyit taszítgatják innen-onnan-amonnan, amíg a számára legkevésbé rossz helyre kerül, tehát az elérhető legjobb helyre, ez van. És a legjobb fejek elmennek Narancsköztársaságból, ugyanígy és ugyanezért. Csak nem egy Kárpát-medencei országról mondják, hogy csak a hülyék maradnak ott? De. Lehet hogy te leszel az utolsó, aki lekapcsolja a villanyt. Mert utolsónak is kell lenni. Vagy ha nem kell, akkor is van.

Horizont 2012.09.25. 17:25:18

@Bee-zony:
"Bárhol be lehetne lőni egy adag kábítószert, és megvan a boldogság"
Ja kérem ha neked ennyi!!! Azt hiszem annyira külön világban élünk (de nem azért mert Kanada messze van) hogy innen nem is hiszem, hogy van még megbeszélni valónk! Tényleg komolyan sajnállak! Nagy trauma érhetett! Nekem lövés nélkül is sok sok boldogságban volt részem természetesen nem csak az volt. De kiegyensúlyozódott. Igaz soha nem zsidóztam. Biztos ez a bajom:) Na minden jót neked és boldogabbat!

Bee-zony 2012.09.25. 18:59:53

@Horizont: A további félreértések elkerülése végett, bővebben, nem élek kábítószerrel, nincs rá szükségem, sem fizikai anyagok, sem szavak formájában, és tudom, hogy mennyire káros (lenne, ha szedném, ha bevenném).
Utóbbit lásd pl. itt:
Új IGEN IGEN film - Az MSZP Kampánydala
www.youtube.com/watch?v=RifAjo05uLI

Újabb megdöbbentő film (Választás 2006)
www.youtube.com/watch?v=LCnH_PDdaM0&NR

Aki azt mondja, hogy nem, nem, és szembe megy a tömeggel... Hát hülye vagy te? Ennyi ember, és ezermilliárd légy nem tévedhet, az MSZP jó.
De, tévedhet a csőbe húzott tömeg (az ezermilliárd léggyel, és a horogra akadt halakkal együtt), akik által megnyerték a választást a fehérgalléros bűnözők.

Akkora trauma ért, hogy éppen túléltem. A maradandó sérülések is megvannak, hogy el ne felejtsem, ami persze a magyar(országi) jog szerint nem maradandó sérülés, mert nem akkora, hogy leszázalékolást eredményezne, tehát az a maradandó nem maradandó. Ebből is látszik, hogy Magyarországon jogszolgáltatás van, és nem igazságszolgáltatás. Kicsire nem adunk, nagy meg nem számít.
Szodomagyarország bojkottra érdemes, a bűnözők pedig halálbüntetésre.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.09.25. 21:01:37

@Bee-zony:

Az ilyen emberek szokták azt mondani, hogy nem szeretik a Queent, mert Freddie buzi volt.

Engem nem érdekel, hogy ki/mi Légifarkas, tetszett, amit írt, és ennyi.
Te ezt túlliheged? Netán irigy vagy rá? Hogy jobban ír nálad?
Vagy nálad ez a zsidózás az átlagstílus?

Ne válaszolj, csak fejezd be.

Horizont 2012.09.25. 21:23:02

@Bee-zony: Még sajnáltalak is volna ha nem látnál mindenkiben rosszat, bennem is pedig nem is bántottalak. Na és a zsidózás meg hab a tortán. Nem csodálkozom, hogy Kanadáig mentél, menekültél. Mindennek van oka. Másképp kéne embertársaidhoz állni. A rendesebbjéhez!

2012.09.25. 22:19:00

@Bee-zony: ha már itt tartunk, nekem is eszembe jutott egy vicc rólad. Rövid lesz, mert látom, te a gyors igazságokat szereted.

Ertéelklub kivonul a tanyára, interjút akarnak készíteni Józsi bácsival. Riporter nem kíméli, rögtön a lényegre tér:
- Józsi bácsi, azt mondják, magának be van szűkülve a szókincse, igaz ez?
- Beafaaaszt...

Ennyi. Tököm se fog veled vitatkozni a semmin, én tudom, ki vagyok, neked meg csak a pofád jár, pont, mint annak a kollégámnak, aki szívből utál minden zsidót, oszt' ketten együtt se láttunk még egyet se (ha mégis, az pont úgy nézett ki, mint bárki más), de ez őt nem zavarja, az érzés a lényeg, na és persze ideje is van ilyesmire, a gyerek házijához úgysem tud már hozzászólni.
Most inkább azt mondanám, ne is vegyél kenyeret, kár beléd, de minek mondjam, a keserűségedet az sem fogja csökkenteni, pedig, ahogy elnézem, rádférne. Esetleg annyival vigasztalhatlak, hogy maradandó sérüléseid miatt ne aggódj, a kukacok majd mindent eltüntetnek.
Ha vissza is írsz, én már neked nem fogok, ezt csak úgy mondom.

Bee-zony 2012.09.25. 23:34:51

@Horizont: „Mindennek van oka.”
Egyetértek.

„Másképp kéne embertársaidhoz állni. A rendesebbjéhez!”
Bizonyára. De amíg nincs meg a hogyan, addig ez csak egy feltételes módú kívánság, és visszajelzés.

Ezzel be is fejeztem a kommentelést ezen a blogon. Vannak ennél fontosabb és jobb dolgok, és ez jól van így.

A sohanapi meglepetés-blogtalálkozót se várom már. Pedig mik derülnének ott ki... :)

Az "elhagyom a tanyátokat" kezdetű kétsoros jutott eszembe, de az olyan csűnya.
Tehát itt van ez:

Elindultam szép hazámból
Híres kis Magyarországból.
Visszanéztem félutamból,
Szememből a könny kicsordul.

Bú ebédem, bú vacsorám,
Boldogtalan minden órám.
Nézem a csillagos eget,
Sírok alatta eleget.

Én Istenem, rendelj szállást,
Már meguntam a bujdosást,
Idegen földön a lakást,
Éjjel-nappal a sok sírást.

Ez viszont rám vonatkozóan nem igaz, és kb. így van ez:

Elindultam szép hazámból
Hírhedt kis Magyarországból.
Visszanéztem félutamból,
Szememből a könny kicsordul.

Szűk ebédem, szűk vacsorám,
Mindenható, vigyázol rám?
Nézem a csillagos eget,
A helyem a világban hol lehet?

Én Istenem, rendelj szállást,
Már meguntam a bujdosást,
Az albérletben lakást,
Éjjel-nappal a sok várást.

Agyalap 2012.10.01. 14:22:43

@Bee-zony: Nem tudom hogy jutottatok a fidesz bagázstól a zsidózásig, de mindegy is.
Kicsit lehangol amit írsz: "De amíg nincs meg a hogyan" - elmondom. Mint egy emberhez. Próbált már megkéselni részeg cigány kurva a buszon, de az nem a cigányság volt. Volt már cigány kollégám, Németországban diplomázott, és 4 nyelven beszélt - bár Ő sem a cigányság volt.
A zsidóságról nem sokat tudok, mert nem ismerem fel őket a biztos jelek alapján - de nem is érdekel.
Nekem nem a zsidóság vagy cigányság árt. Nekem a politikusság árt, aki nem teszi helyére a cigányság és zsidóság kérdését, sőt nemhogy szándéka sincs rá, igyekszik a legnagyobb káoszt okozni. És sikerül is, amí például Te sem tudod hogy állj hozzá valakihez.

süti beállítások módosítása