Skip to content


       Szűrés lista

Rétvári Bence segítene. A gyerekek érdekében.

Míg az "Isten, haza, család" szentháromságból a Fidesz "intézi" a hazát, vívja a szabadságharcot, addig a nem érhető KDNP kisebb kormánypártként viszi a másik kettőt projektet, igazán dicséretes

Rétvári Bence például 33 évesen már a KIM államtitkára, aki az "Új alkotmány kereszténydemokrata szemmel" címmel tartott előadást, majd fejtette ki pártja családjoggal kapcsolatos javaslatait:


rétvári.jpg"Az, hogy az új alaptörvény a 21. században született, mutatja, a benne megjelenő keresztény emberkép, államkép, társadalomkép nem idejétmúlt; modern, korszerű, a mai értékválságból kivezető út lehet. Az alaptörvény emberképe a szabadság és felelősség fejezetben jelenik meg: korábban felelősség nélküli társadalom voltunk. Mi egy teljesítményre épülő társadalmat építünk ki, ezért emeltük meg például az olimpikonok járandóságát, hogy teljesítményüket, eredményeiket mások elé példaként állítsuk.


A polgári törvénykönyv tervezetének családjogi könyvében a házastársi és az azonos neműekre vonatkozó bejegyzett élettársi kapcsolat kifejezés párhuzamosan szerepel, a kereszténydemokraták ezen változtatnának, a szókapcsolatból elhagynák a bejegyzett élettárs kifejezést. Reméljük, hogy át is megy a parlamenten, mert ránézésre is rossz, hogy olyan, mintha ez a két együttélési forma egyenlő lenne.
Az államnak a házasság a fontos; ki-ki úgy él, ahogy akar, de az állam a házasságot támogatja, az összes többi együttélési forma a privát autonómia területe.

A kereszténydemokraták azt mondják, hogy a különneműek esetén az élettársi kapcsolatban a jogok kiterjesztése keresztény szempontból nem elfogadható, mert csökkenti a házasság értékét; de liberális szempontból sem elfogadható, hiszen tíz év után - ha akarják, ha nem - jogi szempontból szinte házastársaknak tekintik őket. A házasság legyen a családjogi részben, minden más együttélési forma pedig a kötelmek körében.

A társadalmi valóságon - hogy a tavaly született 92 ezer gyerekből 34 ezer házasságon kívül született - nem lehet figyelmen kívül hagyni, az élettársi kapcsolatból született gyermekeket is ugyanúgy támogatni kell, de a párokat ösztönözni kell, hogy a gyermekek érdekében legalább utólag rendezzék a viszonyukat. Nem számon kérni, kioktatni akarják az embereket, hanem szeretetből segíteni; felelősebb, kitartóbb, "áldozatvállalóbb" életre bíztatni."


"Őrület, nem házasodnak össze az emberek, házasságon kívül születnek a gyerekek!" - riad fel leizzadva éjjelente Rétvári Bence.

A "gyerekek érdekében" legyen kedves mindenki házasodjon össze, természetesen a templomban is.

Én úgy tudtam, hogy az a jó a gyereknek, ha szeretik a szülei, és tisztességesen nevelik, de hála az égnek, Rétvári Bence felnyitotta a szememet, a legfontosabb a gyereknek, hogy a szülei össze legyenek házasodva. Nagyon örülök, hogy a KDNP felelősebb életre kívánja nevelni az embereket, most már tényleg elég volt az "elmúltnyolcév" liberális-szocialista deviáns elhajlásból, be kell tiltani a picsába az abortuszt, az élettársai kapcsolatot, a "család" és a "házasság" szent fogalmak, nem lehet olyan kifejezésekkel csökkentei az értéküket, mint "családon belüli erőszak" vagy "élettársi kapcsolat".

Csak egy kérdés, Bence!
Vajon végeztetek-e felmérést az ügyben, hogy miért nem házasodnak össze az emberek? Lehet, hasznos válaszokat kapnátok.

A párommal mi már magunkává tettük a "felelősebb életet", lesz polgári és egyházi esküvő is, igaz, a szemöldököm már Turul szobor seggéig ugrott fel, amikor az első puhatolózó beszélgetés során a pap közölte, hogy kell az igazolás az egyházi adó befizetéséről (what?!) és kötelező a jegyesoktatás, minimum 10 alkalom, ebből egyet tapodtat sem tud engedni.

Jövőre érdekes posztok várhatóak a témában ...

Címkék: család kdnp házasság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr344857801

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.10.19. 12:33:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2012.10.19. 15:23:28

@Loyola: Anyádat meg riherongynak, aki homokszemért szopott a sivatagban.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2012.10.19. 15:26:17

Ja meg egyébként is kiafaszom ez a Rétvári Bence?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.19. 15:34:20

@Novbert:

Igenis fontos a házasság. Aki nem házasodik, ezzel azt jelzi: nem vállalja partnerét.

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2012.10.19. 15:41:11

@Gondolkodni Próbáló Birca: Lehet hogy a közösen felvett és keservesen fizetett lakáshitel, meg a két cseperedő gyerek mindennél jobban demonstrálja valakik összetartozását a házassághoz képest.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2012.10.19. 15:41:37

@Gondolkodni Próbáló Birca: Én meg úgygondolom, hogy aki elválik, az miafaszér házasodott meg, kvázi tökhiába vállalta a partnerét..., és akik nemházasodnak meg, és békében szeretetben felnevelik minden gyermeküket, azoknak meg fölösleges lenne megházasodni, mert nem változna semmi, csak kapnának egy papírt ami arra lenne jó, hogy segget töröljenek vele.
Nekem meg ez a véleményem. Nézd meg hány házasság nem végződik válással. Ja tudom az isten előtt kötött házasságot nem lehet felbontani... :-)

Éjsötét középkor!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2012.10.19. 15:45:43

És hiába titkolják, tudom jól, ha a katolikus papokon múlna és a k(e)re(sz)tén(y)demokratákon, akkor a mai napig feudalizmus lenne, jobbágyokkal nemesekkel, és természetesen boszorkányüldözés. Nem változott volna semmi az elmúlt 800 évben.

Morcos Kartal (törölt) 2012.10.19. 15:47:47

Zero, igazán írhattál volna Rogán Antónia reggeli szerepléséről is pár szót...
varanus.blog.hu/2012/10/19/orban_a_seggszaj_nem_a_veletlen_muve

funfun 2012.10.19. 15:49:36

@Holger Hartland: "Az egyház nem egy szolgáltató kft." _ Pedig sajnos úgy működik. Tarifa van mindenre. Temetésnél például nem csak a temetés tiszteletdíja a tisztelendőnek, hanem sok esetben elkérik az egyházi adót is 1-2-5 évre visszamenőleg, melyik pap mit lát jónak.
Azért szépen jönnek-mennek ám a pénzecskék, a kis káplánnak ugyanúgy, mint a püspököknek. Káplánnak Mari nénitől, plébánostól (perselypénz), püspöknek plébániáról, államtól (egyházi támogatások).

Szerintem az a nagyon felháborító, hogy a papi bevétel adómentes. Miért is?

biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2012.10.19. 15:50:57

Másrészt meg lehetnek vannak olyan házasságok is, hogy apu hetente kétszer részegen hazatántorog, jól elkalapálja az asszonyt, gyerekek remegnek a szobájukban, néha ők is kapnak egy két sallert, hiszen apu uralkodni rég nem tud magán, uralkodik így hát másokon. De hát az úgy jó, hiszen a Vargagörény is megmondta, rózsaszín öltönyben bazmeg, hogy nőknek kuss, szülni meg sikálni, hiszen: "Talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnék egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak"

Morcos Kartal (törölt) 2012.10.19. 15:51:15

@Gondolkodni Próbáló Birca: bocs, nekem meg az a véleményem, hogy ez hülyeség. De természetesen elfogadom, hogy neked meg nem ez a véleményed. Ezen vitázni meg szerintem felesleges.

P_o_c_a_k_o_s 2012.10.19. 15:51:32

Kormos volt a kemence, oszt fekete lett kis Bence.
Ja, és mi lesz az elváltakkal? (meg azok gyerekeivel)

bknn 2012.10.19. 15:57:53

Lófaszt a keresztények picsájába

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.19. 15:58:41

@biturbo s - félázsiai bunkó állat:

Akkor miért nem házasodik meg? Mert szeretne szabad maradni. Azaz nem vállalja fel teljesen a partnert,

I.puntschu 2012.10.19. 15:59:08

@Loyola: Te vénasszony vagy, anyagilag érintett vagy, vagy a Benő vagy?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.19. 15:59:42

@Magánvéleményem:

Ha a papír csak seggtörlésre jó, miért tiltakoznak ennyire ellene?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.19. 16:01:37

@Morcos Kartal:

A tapasztalatom mást mond. Amikor kérdezgetek embereket, hogy miért nem házasodik, a "nem kell a papír" szöveg mélyén mindig előbukkan az igazság, hogy "ha már nem szeretem, akkor a papír megköt".

I.puntschu 2012.10.19. 16:03:14

@Gondolkodni Próbáló Birca: Ismerek élettársakat, akik momentán a harmadik gyerekük diplomájának a költségeit állják, de már unokájuk is van
Unokaöcsém nagy templomi esküdőt tartott, félév múlva elvált, akkor most mi van?

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2012.10.19. 16:06:13

@Gondolkodni Próbáló Birca: Mert teljesen felesleges. Miért tiltakoznak az emberek a választási regisztráció ellen? Mert mindkettő tökéletesen felesleges! Miért nem készül minden egyes eladott jogdíjas zenemű, vagy film mellé 10 oldalas adásvételi szerződés, amiben a felek megállapodnak a jogokban és a a kötelezettségekben, és persze a szerződés felbontásának feltételeiben?

Ádámka Auditore 2012.10.19. 16:09:14

www.168ora.hu/itthon/az-elettarsak-hatranyos-helyzetben-82726.html

"Szabó Máté szerint alkotmányos visszásság, hogy a törvény a támogatás megállapítása szempontjából nem tekinti családnak a valóságos családi formaként funkcionáló életközösségeket, mivel nem engedi a korábbi házastársi vagy élettársi kapcsolatból származó, közösen nevelt gyermekek együtt számítását. Az ilyen helyzetben lévők évente mintegy 50-100 ezer forintos támogatástól esnek el, és számos további támogatásra (tankönyvtámogatásra, kedvezményes térítési díjra) sem jogosultak. Egyes szülők éppen az élettársi kapcsolatuk hivatalos bejelentésével kerültek a korábbinál is hátrányosabb helyzetbe, ugyanis így mindketten elestek a gyermeküket egyedül nevelő szülőnek járó, magasabb összegű családi pótléktól is - hívja fel a figyelmet az ombudsman.

Megjegyzi azt is: a családtámogatási törvény rendelkezéseit több panaszos is kifogásolta. A biztos a beadványokban jelzett problémákkal megkereste a nemzeti erőforrás minisztert, és ő úgy válaszolt, hogy a törvényi szabályozás alkotmányossági szempontból nem kifogásolható, éppen hogy a házasság intézményének védelmét érvényre juttató, tudatos állami értékválasztást tükrözi "

The_Goat 2012.10.19. 16:10:13

elegem van már ebből a vallási faszságból meghogy más mondja meg nekem mi az erkölcs meghogy egy világnézetet rámerőltetnek meg a gyerekemre.

előbb a pedo papokkal meg Orbán kedvenc püspökével aki csalta a feleségét foglalkozzanak hol van az a kúrvanagy keresztény érték? na és Deutsch többszörös válása és zabigyerekei?

hánynom kell ettől a bandától

Szelid sunmalac 2012.10.19. 16:12:04

@Ádámka Auditore: Immaron 7. eve nevelem masnak a gyereket. A havi 30e gyerektartas amit a verszerinti apja ad, semmire nem eleg, ezt egy gyerekesnek gonodlom nem kell magyarazni. Az apasaga ennyiben ki is merul, de en egy budos petakot nem kapok, hiaba keszitem fel legjobb tudasom szerint, hogy majd itthon adofizeto es a nyugdijasokat eltarto felnott legyen belole.

Novbert 2012.10.19. 16:12:28

@Gondolkodni Próbáló Birca: Szerinted mennyire szempont az, hogy "a papír megköt" egy olyan országban, ahol évente több mint húszezer válás történik?

budha65 2012.10.19. 16:12:59

Aranyos,egy pedofil pap fog kioktatni a család fontosságáról,lol!!! Ez a bence még az apja farkában fejjel lefele lógott,amikor mi már tisztességesen neveltük a gyermekeinket annak ellenére, h a tetűpolitikusok MINDENT ELKÖVETTEK ANNAK ÉRDEKÉBEN,H NE SIKERÜLJÖN.
Ez a bence úgy gondolta, h rég beszélt már hüjeségeket,hát ez tudott kijönni a száján,ennyi.

Leonce 2012.10.19. 16:13:08

Egyik sem kell, sem élettársi, sem házassági kapcsolat.
A bajnai éra alatt a zsebünkbe túrtak bele, mostmeg a magánéletünkbe.
Bekaphatjátok.

Ádámka Auditore 2012.10.19. 16:13:38

@Ádámka Auditore: Na az ilyen érvelésektől tud felfordulni a gyomrom. Bántsuk és hozzuk hátrányosabb helyzetbe a gyermeket olyan dolgok miatt, amiről ő nem tehet. Nálam itt van átlépve a normális konzervativizmus határa.

budha65 2012.10.19. 16:18:02

@Flankerr: Naná, h a katolikusok,azok hadonásznak állandóan a keresztel.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.19. 16:24:06

@I.puntschu:

Kivétel mindig van, de az általános szabály ettől nem változik.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.19. 16:25:08

@Magánvéleményem:

Nézd meg hogyan kell házasságot kötni! Meg fogsz lepődni: sokkal egyszerűbb, mint ahogy elképzeled,,,

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.19. 16:26:28

@Novbert:

A papír megléte mutatja,, hogy a felek felvállalják egymást. Ha papír simcs, eleve rosszabb a kiinduló helyzet.

Nordina 2012.10.19. 16:26:47

@csizsikpizsik - pique takarodj!: Szülni azt jó nekik Magyarország? Milyen érdekes...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.19. 16:27:41

@budha65:

Ez a pedofil dolog lejárt lemez. Az egész pedofilhisztéria csak a bulvármédiák által felfújt ügy.

Novbert 2012.10.19. 16:31:50

@Gondolkodni Próbáló Birca: Utánanéztem, és bazki, tényleg bele van írva a törvénybe:

1. A családi jogállás keletkezése

7. § (1) A család a természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja egy férfi és egy nő házassága vagy egyenesági rokoni kapcsolat, vagy a családbafogadó gyámság.

Akkor ezek szerint:
- Gyermekét egyedül nevelő anya/apa: nem család
- Élettársi kapcsolat akár több gyerekkel: nem család
Tíz éve együtt élünk az asszonnyal, közös lakásvásárlás négy éve, frankhitelt nyögjük közösen, gyereket terveznénk, ha lenne miből, de tulképpen mi a faszér is, hiszen NEM IS VAGYUNK KIBASZOTT CSALÁD

Semmi gondom nincs azokkal, akik szerint a házasság fontos. Azokkal sincs, akik szerint a család fontos. De ne keverjük már össze a kettőt.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.10.19. 16:34:56

@Flankerr:

sajnos a nagyszülők miatt csak a katolikusok jöhetnek szóba :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.10.19. 16:37:15

@Holger Hartland:

Ó, az egyházi esküvőért külön kell fizetni, hol élsz ... az egyházi adó befizetéséről szóló igazolás csak a beugró.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.19. 16:39:35

@Novbert:

Hol a gond? Nektek nem fontos, hogy család legyetek, így nem is vagytok az. Ha a haverommal együtt felveszünk egy hitelt vállalkozásra vagy közös ingatlanunk van, akkor család vagyunk?

Balambér 2012.10.19. 16:46:02

zero!

Láthatóan nem pendülsz egy húron az egyházzal.
Node akkor minek az egyházi esküvő?

Nem áll ez össze nekem.

Ádámka Auditore 2012.10.19. 16:46:57

@Gondolkodni Próbáló Birca: Nekem az élettársi közösség igen ambivalens dolog. Ha csak saját magamra gondolnék, szívem szerint hagynám ahogy van, mivel ez egy lazább, könnyebben felbontható kapcsolat (lásd: még nem igényelhetnek pl tartást egymástól az élettársak, max önkéntes alapon van), ami miatt egy jóval lazább és könnyebben felbontható kapcsolat. Nekem kísérletezgetni lenne csak jó, hogy a kiszemelt hölggyel együtt tudok-e élni, megvan-e az a szeretetteljes és bizalmas légkör, ami a családhoz kell, aztán ha jól sikerül a dolog elveszem feleségül, ha nem nem, akkor súlyosabb következmények nélkül különválnak az útjaink. De..és nálam itt jön a nagy de, hogy amiről itt a blogon is ugye szó volt: a családok kb. 40% ilyen keretek közt él. Ugyanolyan értékes, szeretetteljes, hosszú ideje fennálló közösségek sok-sok gyerkőccel. Ebből a 40%-ból 35%-ot tényleg csak a jogosultságok és kötelezettségek együttes rendszere, illetve a másforma papír különböztet meg egy normális családtól, a partnerek viszont mégis sokkal könnyebben szétverhetik és az anyagiak terén is jelentős hátrányba kerülhetnek a házasokkal szembe, ahogy arra Dr. Szabó Máté is rámutatott. Tetszeni nem tetszik az én konzervatív lelkemnek sem, de most ez van, ebben kell élni, egyhamar nem tudsz változtatni rajta. Sőt szerintem semeddig, míg nem történik meg a neoliberális közgazdasági paradigma és az erre épülő gazdasági rend teljes, kataklizmaszerű összeomlása. Ilyenek a körülmények, el kell fogadni. Miért mondom ezt? Azért mert az "erkölcsi" alapú diszkrimináció legjelentősebb elszenvedője a GYERMEK!!!!! Márpedig szerintem bármilyen családjogi kérdésben a helyes jogalkotói és jogalkalmazói gondolkodás a gyermekcentrikusság és a gyermek érdekeinek elsődlegessége. Nem véletlenül az ő érdekükben fognak megváltozni például a lakáshasználat szabályai sem az új PTK-ban. Majd ha változnak ezek a bizonytalan és szar körülmények, meg újra a házasság lesz népszerűbb, míg az élettársi kapcsolatok száma elenyésző, addig ez szerintem így helyes, a vallási fanatikus, Krisztus szent nevével pózoló idióták meg csak árthatnak. Inkább felszámolhatnák már a kereskedelmi televíziókat, amiknek jelentős része van abban, hogy ennyire nem bíznak egymásban az emberek, és ennyire felszínesek lettek, meg ennyire nem merik felvállalni sem magukat, sem életük párját. Szerintem te az okozatot támadod, nem az okot.

Ádámka Auditore 2012.10.19. 16:49:10

@Ádámka Auditore: *mármint természetesen az élettársi lakáshasználat

dr. Aullah 2012.10.19. 16:52:36

""Őrület, nem házasodnak össze az emberek, házasságon kívül születnek a gyerekek!" - riad fel leizzadva éjjelente Rétvári Bence."

Vizuális típus vagyok baszod :DDD

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.10.19. 17:02:39

@Holger Hartland: "Zero, neked csak ne ugráljon a szemöldököd, mert vaskos hülyeséget írtál a végén. Ha egyházi esküvőt akarsz, akkor az egyház elvárhatja, hogy tartozz is oda, vagyis fizesd be szépen az egyházi adót, járj el a jegyesoktatásra, stb. Vagy pedig ne kérj egyházi esküvőt. Nem kötelező. Neked sem, de az egyháznak sem."

Rendben, de akkor ne tartsanak igényt az adómra sem. Azt hiszem, így lenne korrekt.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.10.19. 17:09:18

@csizsikpizsik - pique takarodj!: "de túl sokat beszélnek, mert hát lelkük van és Coelhot idéznek több nyelven... "

Coelho-ban az a jó, hogy könnyű fordítani: a szövegeinek ugyanis a világ egyetlen nyelvén sincs semmi értelme, ráadásul Coelho annyira szar, hogy semmilyen fordítással nem lehet rontani rajta.

Mindfield 2012.10.19. 17:38:51

Ki ez az ember? Mi az a KDNP? Olyan párt, hogy KDNP nincs, legfeljebb a Fidesz nagyon-nagyon keresztény tagozata.

egy_mérnök 2012.10.19. 17:43:29

@Gerusz: "Eszerint semmi sem lehet idejétmúlt. Ha most bevezetnének egy olyan törvényt, hogy a boszorkányokat máglyán kell elégetni, az se lenne idejétmúlt, mert a 21. században született.
Bravo, logikából csillagos ötös.
----------------------------

Ez jó :)

egy_mérnök 2012.10.19. 17:46:33

@Loyola: Te meg pattanj időgépre, és menj vissza a sötét középkorba, ahova való vagy.

Flankerr 2012.10.19. 17:55:00

@zero: Nem is tudtam, hogy a nagyszülők házasodnak..:D

egy_mérnök 2012.10.19. 17:56:16

@Gondolkodni Próbáló Birca: "Ez a pedofil dolog lejárt lemez. Az egész pedofilhisztéria csak a bulvármédiák által felfújt ügy. "
.......................

Ja. Azért vizsgálódik a Vatikán.

www.hirado.hu/Hirek/2012/08/29/09/Szamok_es_adatok__vatikani_vizsgalatok_a_nemi.aspx

Secnir 2012.10.19. 18:02:14

@egy_mérnök:
...és maradjunk annyiban, hogy ezek azok a vizsgálatok, amikről tudunk. Amitről nem tudunk, mert a vatikánnak sikerült eltussolnia, az ennek a többszöröse lehet.

ketroot 2012.10.19. 18:07:12

Örülök, hogy nem vagyok keresztény.

dr. Aullah 2012.10.19. 18:08:35

Volt már, hogy az egyházakat tartsák el a hívők?

egy_mérnök 2012.10.19. 18:10:13

@ketroot: Szerintem ők sem. Ez divatkereszténység. Kommunista gyökerekkel. (Igen, a gyökér mindkét értelmében...)

ketroot 2012.10.19. 18:11:34

@dr. Aullah:

Nem de az sem, hogy P I N A!

Ironfist 2012.10.19. 18:14:30

Na, csak nem sikerült megjelenítenie a blogmotornak, amit írtam - Stefánia kisasszony figyelmébe: ha ilyen történik, az nekem véletlen, neked viszont titkosszolgálati elhallgattatás a mocskoslibsibolsikomcsi oldalról! - úgyhogy még egyszer :)

Fel nem tudom fogni, mi a franc közük van ahhoz, hogy ki milyen viszonyban él azzal, akit szeret... Nagyon remélem, hogy a következő kormány eltüzeli még az emlékét is ennek az alkúrmánynak.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.19. 18:24:08

@farcsika67:

Primitív, elmebeteg szöveg. Maxium elmeorvosnak érdemes elolvasnia a beteg tüneteinek megállapítása céljából.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.19. 18:25:26

@egy_mérnök:

Senki nem mondta, hogy semmi nem történt. A dolgot a médiák felfújták - ennyit mondtam.

farcsika67 2012.10.19. 18:25:27

melyik részt nem érted?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.19. 18:27:32

@farcsika67:

Értem az egészet: sajnos ez a szerző beteges mániája. Pedig tud ő sokszor normális cikkeket is írni. Mielőtt kitiltott, gyakran kommenteltem nála.

csabakirályfi 2012.10.19. 18:43:42

hvg.hu/itthon/20121019_Retvari_PTK_kereszteny_elettars_azonos_ne
"Mi egy teljesítményre épülő társadalmat építünk ki,..."

Hello, Bence, kik azok a mi? A kormány? Te? A KDNP? És mit kell teljesítménynek vélnünk?

Ironfist 2012.10.19. 18:45:21

@Loyola:
Heheheeeejj, még egy retardált, aki belesétált a faszerdőbe, jóóó nagyra tátott szájjal. :D Készülj, tételesen fogom bebizonyítani MINDEN állításodról, hogy hazudsz. :)

"Az abortuszt nem a "picsába" kéne betölteni, hanem börtönbe zárni mindenkit, aki lobbizik érte. Gyilkosságra való felbujtásért. "

Na, emberölés az a következőkben van taglalva:
"166. § (1) Aki mást megöl, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2)371 A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha az emberölést

a) előre kitervelten,

b) nyereségvágyból vagy

c) más aljas indokból, illetőleg célból,

d) különös kegyetlenséggel,

e)372 hivatalos személy vagy külföldi hivatalos személy ellen, hivatalos eljárása alatt, illetőleg emiatt, közfeladatot ellátó személy ellen, e feladatának teljesítése során, továbbá a hivatalos, a külföldi hivatalos vagy a közfeladatot ellátó személy támogatására vagy védelmére kelt személy ellen,

f) több emberen,

g) sok ember életét veszélyeztetve,

h) különös visszaesőként,

i)373 tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen,

j)374 védekezésre képtelen személy sérelmére

követik el.

(3)375 Aki emberölésre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.376

(3a)377 Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki tizennegyedik életévét be nem töltött vagy akaratnyilvánításra képtelen személyt öngyilkosságra rábír, ha az öngyilkosságot elkövetik.

(4)378 Aki az emberölést gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(5)379 A különös visszaesés szempontjából hasonló jellegű bűncselekmény

a)380 az erős felindulásban elkövetett emberölés (167. §), a népirtás [155. § (1) bekezdés a) pont];

b) az emberrablás és az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak súlyosabban minősülő esetei [175/A. § (4) bekezdés, 355. § (5) bekezdés a) pont];

c)381 a terrorcselekmény, a légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése és a zendülés súlyosabban minősülő esetei, ha a halált szándékosan okozva követik el [261. § (1) bekezdés, 262. § (2) bekezdés, 352. § (3) bekezdés b) pont]."

Sehol nem látom azt, hogy egy öntudatlan, pár száz sejtből álló csomó személy volna, avagy ennek a kikaparása gyilkosság. Így hát HAZUDSZ, mikor azt állítod, az abortusz, gyilkosság.

"A házzaság nem kötelező és ez így rendben is van. Aki nem képes arra, hogy az érzelmi kötődés mellett formálisan is elköteleződjön a társa mellett, azt emiatt nem kell büntetni, csak éppen semmi kedvezmény ne járjon (továbbra sem) neki."

Ez kizárólag a te egyéni véleményed, pláne, hogy házasságnak ugye a templomi esküvőt követő együttélést nevezik, tehát ha én nem vagyok vallásos, akkor szerinted semmi jogom családot alapítani? Alapvető emberi jogaim szerint de, úgyhogy ez az állításod is egy HAZUGSÁG.

"Ja és igen, a gyereket zabigyereknek hívják."

Hívták a sötét középkorban, amikor az emberek rettegve félték az istent, meg az elkárhozást. Manapság a te vallásod házassági intézményén kívüli gyermeket úgy hívják, hogy - kapaszkodj! - gyermek. Így ez is nem más, mint egy ordas nagy HAZUGSÁG.

" Dehát az ilyen hagyományos ódivatú dolgok úgysem zavarnak titeket, liberális pöcsök."

A szlengben a pöcs az, aki kekeckedik a többséggel, és jártatja a pofáját. Személyes kontaktusnál a pöcsöket szájon szokás verni, majd kiröhögni okoskodásáért, itt azonban csak a röhögés marad szánalmassága miatt. Tehát a pöcs te vagy, de te nem vagy liberális, szóval ez a kijelentésed is egy újabb HAZUGSÁG.

"Lehet, hogy még trendi is lesz. "

Az emberek nem trendiségből próbálnak ott spórolni, ahol tudnak, hanem mert a gazdijaid elveszik az utolsó fillérjeiket is, hogy lluxusbútort, luxustelefont, luxusautót vegyenek saját maguknak, és ilyen házasságosdival szúrják ki a szemünket. Úgyhogy ez is, megintcsak HAZUGSÁG.

"Zéró te pedig ne sírjál, senki sem kötelezett rá, hogy teplomi esküvőd legyen."

De, a nagyszülei kötelezték rá, ráadásul nem sírt, hanem megemlítette, hogy a keresztény egyház pontosan ugyanarra jó, mint 600 éve: az emberek kirablására, és megvezetésére. Tehát az utolsó mondatod is - na vajon mi? igen! - HAZUGSÁG!

Na, úgyhogy most, hogy le lettél oltva, menj és bújj vissza szépen Semmilyen Zsolt seggébe, hogy ő meg visszabújhasson Orbán Viktor seggébe. Szevasz!

dr. Aullah 2012.10.19. 18:54:59

Mondjuk én sem értem, miért KELL még olyan esküvő is. NEM KÖTELEZŐ. Ha meg bevállalja, akkor ne sírjon. (az egész egy rohadt nagy lehúzás)

Horizont 2012.10.19. 18:56:57

Sok mindenki tévesen látja a dolgot. Vagy csak egyszerűen. De az élet nem mindig az. Egyházi esküvőt akkor is tart az ember ha nem gyakorolja a vallást!! A nagyszülők, szülők kedvéért ennyit igazán meg lehet tenni. Szeretetből! Vannak szép számban akiknek ez elképzelhetetlen! Sajnálom őket. Az egyház viszont csak hirdeti a szeretetet! Az ember azt hinné, hogy NAGYON örülnek annak, hogy hozzájuk mennek házasodni a fiatalok! Tévedtem. Azt gondoltam a katolikus egyház nem szolgáltató cég. Tévedtem. Egyházadó befizetés visszamenőlegesen, tényleg ez a kezdet, mert az esküvői szertartás 20 ezer forint. Most. Jövőre már biztos több. hallottam, hogy aki egy elhalt hozzátartozójáért bármilyen évforduló alkalmával misét mondat az 2500 ft-ba kerül. Máris javítok, mert persze nincs soron kívüli mise,(hová is gondol bárki?) a rendes bejáratott misén a pap az imádkozás elején bemondja a halott hozzátartozó nevét, hogy értük IS szól a mise, aztán utána egy büdös szót se ejt az illetőről és minden megy tovább menetrend szerint. És ezért bizony fizetni kell. És nekem ne mondja senki, hogy az helyes, hogy 10 alkalommal kelljen elmenni a jegyesoktatásra? Még azt se mondom, hogy nem mond helyes, követendő dolgokat a pap? Na de 10 alkalommal? Vicc az egész.
Az én időmben (1976) "kötelező" volt az esküvő,az volt a szokás, a divat, ma meg tudomásul kéne venni, hogy más időket írunk. Nem lehet kötelező semmi. Lehet választani. Annak idején nem lehetett.....

flea 2012.10.19. 19:00:39

@Holger Hartland: én stílszerűen inkább azt a kérdést tenném fel, hogy mi az istennek akar valaki egyházi esküvőt meg keresztelőt, ha amúgy felé sem néz az adott templomnak? Vagy beletartozik abba a vallási közösségbe, vagy nem...

Képzelem, ahogy elmegy a mohamedánokhoz esküvői szertartásra, aztán még neki áll feljebb, hogy ott gyorstalpalón meg akarják neki magyarázni, hogy a menyasszonyt le kell fátyolozni.

(Ezzel együtt az egyházi adóról szóló igazolás tudtommal a katolikusok belső szabályaival is ellentétes. Hacsak nem mostanában változott.)

flea 2012.10.19. 19:01:11

@flea: mármint az ellentétes, hogy kérjék az igazolást, eh.

Horizont 2012.10.19. 19:04:06

Bence gyerek már mosakodik: " az MTI félreértett, nem bélyegeztem meg az élettársi kapcsolatot"

hvg.hu/itthon/20121019_Retvari_PTK_kereszteny_elettars_azonos_ne#

farcsika67 2012.10.19. 19:05:08

@Gondolkodni Próbáló Birca: szóval egy sértett ember vagy. pedig amit leírt az sajna de igaz. ha vmit nem értesz szívesen elmagyarázom. a családom pár tagja érintett volt abban amit leírt. örülj hogy a tiéd nem.

shwarcz bácsi 2012.10.19. 19:08:59

@Gondolkodni Próbáló Birca: Képzeld, ha nem fújják fel... És a mai napig turkálnának a ministránsfiúk nadragjaban, mexicótól, hollandián keresztül egészen Ausztráliáig.
Hagyjuk mar ezt a keresztény hulyitest meg értékrendet. Képmutató szar az egesz. Annak idején maga Garibaldi verte szét a vatikant, hogy aztan a duce, Mussolini ujra életrehivja...

Ironfist 2012.10.19. 19:09:03

@Horizont:
"Egyházi esküvőt akkor is tart az ember ha nem gyakorolja a vallást!!"

Tévedsz. Miért kellene áltatnom másokat, hogy vallásos vagyok? Miért kellene úgy tennem, mint aki keresztény? Miért kellene nekem, aki élből hülyeségnek tart minden teista vallást, tömnöm az ezekre a vallásokra épült egyházak képviselőinek a zsebét? Miért kellene rengeteg pénzt kiadnom ilyesmire, mikor azt, hogy szeretek valakit, anélkül is tudom, hogy egy sokszázezer forintos (összköltség) papírom is lenne róla? Miért kellene hivatalosan is megerősíteni egy kapcsolatot, ha amúgy is véget lehet vetni neki - és ugye rengetegen élnek is ezzel? Vagy akár megcsalni is meg lehet a másikat -ergo a házasság intézménye egyáltalán nem biztosíték a normális családi életre.
Szóval miért is kellene egyházi esküvőt tartanom? Még akkor is, ha a nagyanyám ezt szeretné. Azt is szeretné, ha meg lennék keresztelve, de nem vagyok, és ez így is fog maradni. Ha meg a jövendőbeli gyermekeim anyja mindenképpen házasságot akar, akkor még mindig ott az anyakönyvvezetőnél történő összeiratkozás - bár azt is fölöslegesnek tartom.

"Vannak szép számban akiknek ez elképzelhetetlen! Sajnálom őket."

Kösz, de nem kell senki sajnálata. :)

"Nem lehet kötelező semmi. Lehet választani. Annak idején nem lehetett....."

És itt - kéne, hogy legyen - a pont. Csak a Fidesz, mint tudjuk kommunista párt, kommunista tagokkal, így égnek a vágytól, hogy ami nekik tetszik, az kötelező legyen, ami nekik nem tetszik, az meg tilos.

shwarcz bácsi 2012.10.19. 19:23:44

@dr. Aullah: Nem. Most eltartja a kormány. Azaz mi, az adófizetők... Nonszensz az egesz.

Horizont 2012.10.19. 19:24:43

@Ironfist: Tudod! Mindenki másképp csinálja! Te nem teszed meg a nagyanyád kedvéért, más meg megteszi! Miért ítéled el ezt? Én sem ítélem el, hogy te nem teszed meg! Azt viszont igen, hogy elítéled. Vagy rá akarod netán erőltetni a te véleményed másra? Nocsak, nocsak......Ki a fene mondta, hogy tarts egyházi esküvőt???? Hol olvastad?
Ha meghal egy szeretett családtagod (isten ments) és pappal akarják eltemettetni akkor nem mégy el a temetésére??

NextGeneration 2012.10.19. 19:29:35

@kifordított nagyanyó: Mi bajod a poollal? Én leugranék, rád! Meg is tudnád, mit jelent 105 kiló rajongás kötsög! :P :DDDDDD

Ironfist 2012.10.19. 19:40:14

@Horizont:
" Tudod! Mindenki másképp csinálja! Te nem teszed meg a nagyanyád kedvéért, más meg megteszi! "

Te azt mondtad, idézem:
"Egyházi esküvőt akkor is tart az ember ha nem gyakorolja a vallást!! "
Én ezt pedig cáfoltam. Ennyi.

"Vagy rá akarod netán erőltetni a te véleményed másra?"

Nem, csak azt nem szeretem, mikor más próbálja ugyanezt velem.

"Ki a fene mondta, hogy tarts egyházi esküvőt???? Hol olvastad?"

Te mondtad, hogy az ember akkor is tart egyházi esküvőt, ha nem vallásos. Én embernek tartom magam - utoljára, mikor néztem még az voltam - tehát te ezzel kvázi elvárod tőlem, hogy én is templomi esküvőt tartsak. Én erre reagáltam, hogy nem fogok - mert miért kellene? - , és kész, nem értem, min háborodtál most fel. Mellesleg úgy látszik a kommentem második felét sikerült figyelmen kívül hagynod, amiben ezzel: "Nem lehet kötelező semmi. Lehet választani." értettem egyet.

"Ha meghal egy szeretett családtagod (isten ments) és pappal akarják eltemettetni akkor nem mégy el a temetésére??"

Ha kötelező a keresztelkedés előtte, meg a temetői oktatás jó drágán, meg az egyházi adó fizetéséről igazolás, akkor nem. Ha meg nem kötelező, akkor persze, de ez meg nem a papnak szól, meg a vallásnak, hanem a gyászoló többi rokonnak.

NextGeneration 2012.10.19. 19:49:56

@Loyola:... és ha én Isten színe előtt akarok megesküdni, akkor mi a jóbüdös faszért kell érte fizetni???
Az egyház cselekedjen úgy, ahogy hirdeti, hogy cselekednie kell! Akkor magunktól támogatnánk. Pénzért temetnek, érted? Megdöglessz, és ha már nem élsz, fizessen más helyetted! Na ezért köpök én az egyházra hívőként... adózzon akinek 6 anyja van!

Majd, ha ingyen, emberségből, lelküket kitéve segíteni fognak, mint Teréz Anya, akkor az egyház lesz. Addig csak műerkölcsi kizsigerelők. Tőlem akár le is húzhatják magukat.

Horizont 2012.10.19. 21:43:59

@Ironfist:
"tehát te ezzel kvázi elvárod tőlem, hogy én is templomi esküvőt tartsak."
Te mi a jó francról írsz? Régebben jobb formában voltál! Se kvázi se nem kvázi ! Ugyan miért várnám el tőled, hogy templomban esküdj?? Ezt honnan veszed elképzelni se tudom! Teljesen ledöbbentettél őszintén bevallom. Már te is abba az internetes hibába estél amikor belemagyarázol a másikba olyan dolgokat amit az le sem írt? Most akkor tényleg rosszul emlékeznék, hogy nem voltál te ilyen??

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.10.19. 21:50:02

@funfun: Magad mondád: "Temetésnél (...) sok esetben elkérik az egyházi adót is 1-2-5 évre visszamenőleg". Magyarul: addig nem fizetted, addig nem tartottad fontosnak, hogy az egyházhoz tartozol, vagy igazából már nem is tartozol oda. De akkor miért nem elég a világi temetés? Mondom, nem tartozom semmilyen egyházhoz, de gyanúm szerint az ilyesmi nem úgy megy, hogy 5-10-15 évente, amikor épp adódik valami (esküvő, keresztelő, temetés), akkor mész a paphoz megrendelni a műsort, egyébként meg oda se nézel.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.10.19. 21:52:27

@zero: Ez van. Kell vagy nem kell? :) Nem kötelező.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.10.19. 23:56:45

"mert ránézésre is rossz, hogy olyan, mintha ez a két együttélési forma egyenlő lenne."
Mikor anno a melegházasság ellen érveltek, akkor persze pont azzal jöttek, h mi bajuk a melegeknek, hisz a bejegyzett élettársi kapcs pont olyan mint a házasság csak máshogy hívják, tehát nem éri a meleg párokat joghátrány, azáltal, h nem házasodhatnak.

Ironfist 2012.10.20. 09:22:20

@Horizont:
Tényleg nem értem, min vagy felháborodva. Nincs énnekem semmi bajom veled. Egyszerűen csak írtál valamit, amit én cáfoltam, te meg bekattantál tőle. Ezt írtad:
"Egyházi esküvőt akkor is tart az ember ha nem gyakorolja a vallást!!"
Én meg erre mondtam, hogy nem, mert pontpontpont. Ettől én még nem kényszerítelek semmire. Viszont él bennem a gyanú, hogy te ezt a mondatot nem egészen úgy akartad érteni, mint ahogy az hangzik, és emiatt vagy most ledöbbenve. :D

"Már te is abba az internetes hibába estél amikor belemagyarázol a másikba olyan dolgokat amit az le sem írt?"

De leírtad, csak max nem úgy értetted, amit én - lévén nincs metakommunikáció - valószínűleg nem úgy értettem, ahogy te. Ezek szerint elbeszéltünk egymás mellett. Bocs.

Marcellusca 2012.10.20. 10:53:00

Hehe!
Jegyesoktatást tart egy több éve együtt élő párnak, egy (elméletileg) cölibátusban élő pap. :DDDD
MUHAHA!

Az egyházadó meg ... A jóbüdösqrvaannyukat!
Anyósom temetése előtt ugyanezt játszotta el a helyi pap. Nem volt hajlandó eltemetni, amíg 3 évi egyházadót be nem fizetett apósom. :(

Marcellusca 2012.10.20. 11:14:41

@Viktus: ????
Átnevelőtábor az arra "érdemeseknek"? :(

kifordított nagyanyó 2012.10.20. 11:26:58

@Seduxen (már NEM dr.): Tudod szeretlek,meg semmi bajom veled,de azért sajnálom,hogy anyád nem volt bölcsész.
Valahogy jobb lenne a világ....
XDDDD

kifordított nagyanyó 2012.10.20. 11:28:34

@NextGeneration: MU drukkerként szerinted mi bajom?
Seuxen meg ugye Pool drukker.
De lassan már sajnálom őket,mert amilyen félelmetesek voltak pár éve (én már csak tudom) most annyira nincsenek sehol.

Horizont 2012.10.20. 11:31:06

@Ironfist:
Igen elbeszéltünk, bocs:) Ráadásul egyről beszéltünk, egyre gondoltunk csak egy picit másképp:)

Marcellusca 2012.10.20. 12:41:52

@kifordított nagyanyó: Te is Degecen születtél, mi? :DDD

NextGeneration 2012.10.20. 13:53:07

@kifordított nagyanyó: Nem vagyok GyP-s, levágtam! :)
Divatcsapat divatdrukkere, de legalább van ízlésed, biztos jól öltözködsz! :D (Ezt nem tudtam kihagyni! :D)

Ps.: Imádok trollkodni! Amúgy meg tényleg semmi gond a MUval (most tényleg jobban megy nekik a szekér), főleg meg veled nem!
Píísz!!!

NextGeneration 2012.10.20. 14:14:29

@Holger Hartland: Miért, te az adózzásal fejezed ki az egyházhoz tartozásodat? TE JÓ ÉG!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.20. 17:27:09

@Marcellusca: Naná!:))
@NextGeneration: Tudtam,hogy a szmájlit nem kéne elfelejtenem!:))
Méghogy divatdrukker!:))
Azt se tudtam kicsodák,mikor elkezdtem nekik drukkolni 2005 körül.

Helheié 2012.10.21. 00:21:17

Nem értem én ezeket a KDNP-s fiúkat. Néha komolyan az az érzésem, hogy direkt le akarják járatni az egyházukat.
Rendes keresztény pártnak nem azon kéne ügyködnie, hogy rákényszerítsék az ország nem hívő (ill. másban hívő)állampolgáraira az egyházuk állásfoglalását, hanem talán a vallásuk tanítása által diktált általános szociális és emberi problémák megoldására.

Nagyon szomorú, hogy ő speciel úgy érzi, hogy az ő házasságának értékét csökkenti, hogy más emberek hogyan élik párkapcsolatukat, csak az a helyzet, hogy ettől még semmi köze mások életéhez. És úgy egyáltalán az egyháznak sincs semmi köze a nem-hívők életéhez. Mit számít az mondjuk Istennek, hogy Gizike és Bendegúz élettársi kapcsolatban vagy polgári házasságban élnek? Egyiket sem ismeri el, nem? Akkor nem mindegy? A katolikus egyházak csak egyházi esküvőt ismerik el tudtommal.

Az egyháznak feladata, hogy erkölcsi útmutatást nyújtson híveinek. Ezen belül jogos a magánélet szabályozása is. Joga, sőt kötelessége, hogy a híveit felkészítse a házasságra és családalapításra és ennek minden vallásban megvannak a szabályai. Így hát teljesen oké, ha előírják a jegyesoktatást, vagy akár elvárják a szűzen házasodást is.
Az összes többi ember hálószobájából viszont takarodjanak ki, és ne követeljék az állami törvények egyházhoz igazítását, mert ez egy szekulásis állam ahol vallásszabadság van. Szép dolog a keresztény hagyomány, történelmünk része, senki nem kérdőjelezi meg a jelentőségét és érdemeit, de a jelenben nem csak hívő keresztények állampolgárai ennek az országnak.
Egy keresztény pártnak pedig nem az kéne hogy legyen a feladata, hogy megpróbálja államvallássá tenni a katolicizmust (vagy bármi mást), hanem az hogy a keresztényi értékeket képviselje. Én úgy emlékszem, hogy a kirekesztés és másik megítélése nem tartozik a legszebb keresztényi érdemekhez.

Bee-zony 2012.10.21. 06:17:23

@Horizont: „És ezért bizony fizetni kell.” → Valamiből élni kell. Se a papok, se a templomok fenntartása nincs ingyen.
Éhen akarod halasztani a pap bácsit? Nem elég neked az, hogy úgyis kihal, mert nincs gyermeke?
Lehetne a materiális részt korrekten is csinálni, de nekik nem sikerült. A vallásalapító vallási fanatizmusból (avagy megszállottságból) és önkéntes adományokból élt, de ha a mostani papjainak is ebből kellene megélni, akkor éhen halnának, úgyhogy keményebb materiális kényszerítő eszközökhöz nyúlnak, és ahol anyagilag meg lehet fogni, avagy megszorítani a hívőket, ott megfogják. De nincs ebben semmi új, csak némi visszatérés a középkorhoz. :)

Búcsúcédula
hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%BAcs%C3%BAc%C3%A9dula
„A búcsúcédula a középkori katolikus egyházban pénzért árusított bűnbocsánati lehetőség volt.”

Amikor az az ábra, hogy "ez és ez ennyibe kerül", ennyi az ára, szolgáltató cégnél ez rendben van, de valláshoz és hithez méltatlan, üzleti szintre degradáló.

Szerintem a muzulmánok csinálják jól. Mondjuk, hogy tanultak az elődeik hibáiból. :)

Adakozás (zakát)
hu.wikipedia.org/wiki/Iszl%C3%A1m#3._Adakoz.C3.A1s_.28zak.C3.A1t.29
Úgy tűnik, hogy 2,5%-ból és az önkéntes adományokból egész jól megvannak. De ha van valaki gyakorló muzulmán, és ezek a dolgok nem így vannak, javítson ki.

Ilyen betartandó hitelvekkel, mint „Nemcsak a tiltott dolgok élvezetét kell kerülni, hanem oly dolgokét is, melyeknek becsületes keletkezése iránt nem forog fenn teljes bizonyosság.” hmm, lehet, hogy ezért nincsenek Magyarországon muzulmánok az Országházban...

Nem mintha muzulmán akarnék lenni, vagy bárkit erre buzdítani, de az látszik, hogy az iszlám néhány szempontból jobb, és jobban működik, mint a kereszténység. Ahol jobbak, ott tanulni kellene tőlük, illetve mindenkitől, akik valamit jobban csinálnak, a jót tartsd meg (vedd át), a rosszat vesd el elv alapján. Szerintem át lehetne alakítani az egyházfenntartás rendszerét, már csak azért is, mert vannak jó és működő példák, de nem is olyan mellesleg, kőagyúaknak hiába osztom az észt, úgysem fogadják be. Akinek jó úgy is, ahogy nem jó, elég baj az.

Szenthomárság 2012.10.21. 08:11:33

Nem vágom, hogy a poszt írója miért akar egyházi esküvőt, ha egyebként nem túl jó véleménnyel van a katolikus egyházról???
Én se vagyok róluk túl jó véleménnyel, de nem is volt templomi esküvő.

csárli hárper 2012.10.21. 08:27:39

jegyesoktatás??? lófaszt! nálunk is púposkodott a pap, mondtam neki nem érünk rá ilyen marhaságokra, dolgozunk, adót fizetünk nem keveset, ő is a mi adónkból él, nem is rosszul, úgyhogy coki, ennyiben maradtunk.

Bee-zony 2012.10.21. 09:15:04

@Ádámka Auditore: „Ha a havi 200.000 fixet nem érzem biztosítva és egy elérhető dolognak, akkor nekem nem kell gyerek, mert a nyomorba és a bizonytalanságba én nem taszítok senkit.”
Nekem is jó érvem volt, az, hogy fogságban nem szaporodok, még a másik átkosban. Mostanra rájöttem, hogy rossz úton jártam ezzel, mégpedig azért, mert a faj fennmaradása csak szaporodással biztosítható, valamint ez a halhatatlanság jelenleg elérhető egyetlen módja a materiális (avagy hindu megfogalmazásban durva anyagi) világban.
Aki azt mondja, vallja és teszi, hogy minden körülmények között szaporodik, az marad fenn az utódai által. Erre már rájöttek a palesztinok (épp most szaporodták túl a zsidókat Izrael-Palesztinában), és a cigányok is (túlszaporodják a magyarokat, ha minden így megy tovább). Ha te nem vagy hajlandó szaporodni, akkor ők viszik tovább az életet a Föld bolygón, legyenek bármilyen állati szintű primitívek is. Aztán majd esetleg az ük-ük-ükunokájuk már eléri az emberi szintet, az ősök ember alatti szintje helyett. Mindezt azért, mert a nagy kifinomultságodban és igényességedben nem voltál hajlandó szaporodni. Tehát nem finnyáskodni kell, hogy ha ez van, vagy ez nincs, akkor nem szaporodok. Az egy nagy csapda, és az összes ellenséged örül, hogy belementél abba a zsákutcába.
Ne menj a zsákutcába, és főleg ne maradj benne, hanem keresd meg a hozzád való párod, és szaporodj. Én már legalábbis ezen az úton vagyok. A 24-ik órában rájöttem, hogy az eddigi döntésem volt a rossz. Amíg van petesejt és spermium, addig nincs késő, csak kedvezőtlenebb körülmények, de az ne legyen visszatartó erő, és semmi más sem, mert különben egyénként és népként a kihalás lesz, és az az út a zsákutca, ahelyett hogy az emberi szintről a félisteni szinten át a szaporodási láncolattal elérnénk az isteni szintet, ami viszont a legjobb cél. És mivel ez a legnagyobb célom, amit kitűztem, és a hozzá vezető utat, hogy ezen érdemes járni, úgyhogy a legjobb érvem van a megfelelő szintű szaporodás mellett, amit nincs mivel überelni, mivelhogy ez kell a kitűzött legnagyobb cél eléréséhez, ez egy alapvető feltétel, aminek meg kell lenni, és mihelyt valaki egy hullámhosszon van velem ebben, hogy az élet legfőbb értelme és elérendő célja az élőlényi fejlődési sor, jelenleg az emberi szintről a félisteni szinten át az isteni szintre való eljutás, nála is alapvető feltétel lesz.
Itt következik még két dolog, egy istenérv, miszerint a meglévő és tapasztalható élőlényi fejlettségi és fejlődési sort logikailag kiterjesztjük az emberi szinten túlra az Univerzumban, ahol a tér, az anyag, és az idő (ez utóbbi mint az anyagi világban történő változás mértéke és mértékegysége) eleve meglévő, és soha el nem múló, végtelenül fennálló adottság, és ilyen kedvező térbeli, anyagi és időbeli, és logikai kapcsolat rendszer-feltételek mellett miért ne lehetnének az Univerzumban az embernél fejlettebb élőlények, és a legfejlettebbet nevezzük Istennek, aki több mint a növény, több mint az állat, több mint az ember, több mint a félisten. Másrészt az sem világos még, hogy az Univerzum maga élettelen vagy élő rendszer-e, tehát az, amit magunk körül látunk, az lehet akár Isten materiális teste is, amelynek a Föld bolygó az egyik kis része, egy atomja, mi pedig élőként lehetünk Isten testében élősködő paraziták, vagy szimbiózisban élő lények, hasznos baktériumok, vagy Isten gyermekei, azok a fejlődő élőlények, egyénként és egységben összesen, akiknek az a szándéka, hogy felnőjenek hozzá, és Isten testében, avagy egyszerűen csak az Univerzumban, legyen még egy isteni szintet elért élőlény.
Ha harmadik dolog, hogy ha valóban vannak fejlett élőlények rajtunk kívül az Univerzumban, akkor ők is eljuthattak ugyanerre a következtetésre, úgyhogy lehet hogy nem vagyunk ezzel az elérendő céllal egyedül, vannak tesók.
Valamint, ha van Isten, ami a valószínűbb eset, akkor fel kell nőni hozzá, ha pedig nincs Isten, akkor be kell tölteni a helyét. A végigjárandó út mindkét esetben ugyanaz, csak az út végén van a különbség abban, hogy mi és ki van ott, avagy nincs, és a konkrét helyzetnek megfelelően kell cselekedni, ha minden jól megy, akkor kb. százezer, ha nem megy minden jól, akkor kb. egymillió év múlva.
Hogy az isteni szint elérése után mi legyen a következő jó és legnagyobb elérendő cél, azt leginkább döntsék el azok, akik elérték az isteni szintet.
Ez a vallásom, és úgy érzem, rátaláltam arra, amit kerestem, az élet legfőbb értelmét, a legjobb célt, és a legjobb utat, és a legjobb amit tehetek, hogy ezen az úton járok. Kismillió egyéb út is van persze, de azok csak rosszabbak. Tehát a legjobb a legjobb, és ez már önhivatkozás, tehát itt sikerült elérni egy logikai végességet, mint egy faág, vagy egy hegy csúcsát, ahonnan van visszafordulás és más utakon járás, tovább előre a logikai láncolatban viszont nincs, tehát megvan a logikai láncolat egyik véges csúcspontja. Aztán remélem senki nem lesz depressziós amiatt a továbbiakban, hogy „az egész Univerzum csak ennyi, minden fontosat tudok, az apró részletek pedig nem lényegesek”.
Jelenleg úgy látom, hogy aki az isteni szint felé halad, az a végesség felé halad, de hát ha már mindent tud és ismer ami fontos, csak nem öli meg az unalom, hogy elfogyott az összes „fehér folt” az Univerzum térképéről... Hogy mi van az isteni szint elérése után, hogy milyen legnagyobb jó célt lehet kitűzni az elért szint megtartásán felül, azzal már leginkább az akkoriaknak kell foglalkozniuk.
Itt tartok 2012-ben Kanadában, egy konyhában, ahol valamelyik önző egyed felhúzta a mellette levő fürdőszoba ablakát és tárva-nyitva hagyta az ajtaját este 10 körül, aztán persze hogy hideg van bent is, rá is tüsszentettem. Hasonló a hasonlóhoz, az a jó, a véletlen keveredés nem jó – de hát innen tudom igazán, hogy nem vagyunk egyformák, mindannyian egyediek vagyunk, a kérdés csak az, hogy kik és hányan férnek bele a párkapcsolat, és a szűkebb és tágabb baráti kör tolerancia-avagy elfogadottsági körébe. Másik hosszú téma.
Egyébként ahogy a fentiekből következik, szaporodni és új vallást létrehozni mindenütt kell, a helyre és a helyzetre való akadályozó érzékenység nélkül, mert aki ezt teszi, és úgy tekinti, hogy konyha, lakókocsi, utca, az mind jó, és csak jó és még jobb helyek vannak, az csinálja jól.
Nyomor és bizonytalanság, az nekem pont van, csakhogy már nem zavar, tekintve hogy a nyomor és bizonytalanság az alapszint, ahol ugyanúgy életképesnek kell lenni, mint bármelyik másikon. És egyik országban sem tanultam annyit az életről, mint Kanadában. Ez a hely próbára tesz, és kiképez az életre. Ez a legnagyobb előnye, a sok hátrány mellett, pl. hogy ez az élet mennyire fárasztó fizikailag és szellemileg. De hát, fizikai és lelki teher alatt erősödök, és a teher nem volt elviselhetetlenül nagy, hogy belehaltam volna. Hoppá, nem csak hideg van, hanem már az eső is esik, hehe. Ha meg havazna, akkor még hidegebb volna. Tehát ez van, ehhez kell hozzászokni, és jól érezni magam.
Amint az ábra mutatja, az én gondolkodásmódom már megváltozott, a folyamatos útkeresésnek meglett az eredménye. Tudom, hogy mit akarok, és azt is, hogy az jó. A hogyan-ról is van már fogalmam, és Kanada most egy kicsit az utamban van, ami pl. abból is látszik, hogy nem egy kanadai fórumra írok. Ennyit nem is tudnék angolul, az meg a másik probléma. Nem megy ez másként, csak fokról-fokra.

Ironfist 2012.10.21. 10:05:57

@Szenthomárság:

"Nem vágom, hogy a poszt írója miért akar egyházi esküvőt, ha egyebként nem túl jó véleménnyel van a katolikus egyházról???
Én se vagyok róluk túl jó véleménnyel, de nem is volt templomi esküvő."

Ezért:

@zero:
"sajnos a nagyszülők miatt csak a katolikusok jöhetnek szóba :)"

Ironfist 2012.10.21. 10:12:36

@Bee-zony: "Nem mintha muzulmán akarnék lenni, vagy bárkit erre buzdítani, de az látszik, hogy az iszlám néhány szempontból jobb, és jobban működik, mint a kereszténység."

Jaja, láttam is egy olyan kétkockást a toleranciabajnok iszlámról, hogy Jaaaj, hát nem ítélheted el az egész iszlámot azért, mert egy ember megmerényelt ezt-meg-azt... egy ember cselekedetei alapján nem ítélhetsz meg egy egész csoportot... satöbbisatöbbi... a következő képkocka pedig a "Mohamed c. film után" címet viselte, ahol ugyanez az ember tajtékzott, hogy halál egész amerikára! És lehet, hogy ez csak rajz, de a valóságban pont így van.

Az iszlám egyház(ak pedig úgy en bloc semmivel sem jobb, vagy rosszabb a keresztény(ek)nél: pontosan ugyanolyan. Demagóg, mesekönyvben hívő, híveket elbutító. Talán egy fokkal mégis rosszabb, mert fatalistább, és erőszakosabban terjeszkedik. Ha ezt nem hiszed, nézz körül Nyugat-Európában, hány mecset van, aztán nézz körül a közel keleten, hogy hány keresztény templom!

Spacehussar 2012.10.21. 23:32:14

@Loyola: @Ádámka Auditore: a liberalizmus és a kapitalizmus nem ugyanaz. Attól, hogy valaki liberlisan/szabadelvűen gondolkodik, még nem lesz egy kapitalista s.ggfej, többnyire éppen az ellenkezője. Valamint az itteni kommentelők szinte biztos, h nem nagy hasznot felmarkoló cégvezetők, hanem közelebb állnak a "rabszolgamunkásokhoz". Tessék lehiggadni kommentelés előtt, mert butaság lesz belőle.

Bee-zony 2012.10.22. 01:19:45

@Ironfist: Sok primitív és erőszakos is van a muzulmánok között, az biztos, és van, hogy pl. a siíták és a szunniták egymást ölik, és vannak másmilyenek, egészen rendesek is, mint pl. az a török szobatárs, aki eleve rendes volt, aztán meg is vendégelt, 40-50 dollárnyi kajával, és nem fogadott el érte semmit. Kérdeztem, hogy miért van ez így, és azt válaszolta, hogy ő muszlim, és náluk ez a szokás, és van úgy, hogy megvendégelnek embereket nagyobb összejövetelek alkalmával, és nem is tudják, hogy ki kicsoda.

A keresztény-iszlám szembenállásnak eléggé régi tradíciója van – lásd középkor – és ahhoz képest ami akkor volt, a mostani helyzet békeidőszak. A magyaroknak a törökökkel való szembenállása pedig, ahogy csinálták, nagy ostobaság volt, sokkal békésebben és jobban ki lehetett volna velük jönni, és akkor nincs a mohácsi csatavesztés és a 150 éves török uralom. De hát a magyar urak összebalhéztak mindenkivel, először a parasztokkal, aztán a törökökkel, és persze hogy akkor már nem számíthattak a parasztokra a törökök ellen. Azóta sem sikerült kinőni ebből a mentalitásból, és a magyar urak, a politikai „elit” ugyanolyan elfuserált, mint akkor, akármelyik oldal van is hatalmon, lásd pl. a „Hannibál tanár úr” c. filmet. Amikor a zsidó és cigány még nem is volt (akkora) probléma mint manapság, a magyar urak és a magyar többség már akkor is elfuseráltak voltak, aztán persze hogy nagyrészt agonizálás az ezer éves történelem, két vh. elvesztése, a terület kétharmadának elvesztése, és ami a maradék egyharmadon folyik, az is katasztrófa. Így nem lehet megmaradni népként, mert olyan mint egy nagyon beteg állat, amelyiket megszállták az élősködők, a paraziták, a bűnözők, a kártevők. Mindig ott van a remény, hogy megtáltosodik, és mindig az derül ki, hogy nem tud. Én úgy látom, hogy a jelenlegi magyar többségi társadalom életképtelen, és amit tud, az annyi, hogy hosszú agonizálás után megérdemelten kimúljon. Na meg ott van a nyirkai jóslat, hogy a nép fele elpusztul polgárháborúban. A polgárháborúra pedig bőven elegendő ok van, hiszen semmi nem lett jobb, se a zsidó, se a cigány, se a gazdasági helyzet, se az erkölcsi és szellemi színvonal nem nőtt jelentősen. A magyar urak és birkák társadalma helyi viszonylatban szép nagy, a többség, de egyébként nem csak a muzulmánok, hanem bárki arra járó lenyomja, úgyhogy a katasztrófa és a gödör alja előre látható, és a nagy kérdés az, hogy megszűnik-e az egyharmad ország is, vagy megmarad. Kibír-e Magyarország még egy vesztes világháborút? A jelenlegi tényezőket alapul véve, nem úgy néz ki.
A megoldás, hogy a társadalmilag életképtelenektől el kell válni, és új rendszert kezdeni azokkal, akikkel lehet.
Ami a jelenlegi többséget illeti, ennyi ésszel és erkölcsi szinttel, ők elkötelezett kihalók. 100%-os biztonsággal megtalálják a világháború vesztőjét, és annak lesznek utolsó csatlósa, hogy aztán a nagyhatalmak megint elverjék Magyarországon a port. Mindebből törvényszerűen következik, hogy Magyarországnak a következő vesztes, az USA és Izrael mellé kell állnia, ami nem jó, de szükségszerű, ahogy nekem is szükségszerű, hogy ne legyek Usrael csatlósállamában, ez az, ami logikailag helyes, de nem kényelmes. A történelem valamennyire előre látható – akinek van szeme és érzéke hozzá – és a helyes döntések ennek alapján időben meghozhatók. El kell határolódni, fizikai határok által is, USrael csatlósállamától, mindegyiktől. Magyarország legjobb elérhető állapota a semlegesség, és nem kell azon agyalni, hogy ki lesz a nyerő és ki lesz a vesztő, a lényeg az, hogy semelyik nagyhatalom ne szállja meg, és a legjobb a Svájc-Ausztria-Magyarország semleges tengely. Ha ez nem érhető el, mert kellően ostoba ahhoz a többség, hogy ne így legyen, akkor el kell határolódni és ki kell vándorolni: új népvándorlás és új társadalom, ez a saját elhatározású békés és működő megoldás a problémára, ami nem könnyű – de könnyű megoldások már nincsenek, már csak valamelyik nehezet lehet választani, és a nehezek közül ez a legjobb, ezt az utat érdemes járni. A kényelmesekre pedig egyszercsak rászakad a háború, és akkor lesz sírás-rívás és fogcsikorgatás, ellenben a hontalanná és világpolgárrá tett személy, az mindig csak küzd, hol az elemekkel, a hideggel, a meleggel, hol a bürokráciával, hol a beilleszkedéssel, hol a fáradtsággal, vagy egyszerre több tényezővel is, és békés úton edződik és nő fel a megoldandó helyzetekhez.
Részemről ennyi volt mára a vándorlás a történelemben. :)

süti beállítások módosítása