Skip to content


       Szűrés lista

Ady = Orbán, Nagyúr = Brüsszel

Ma van október 23-a, ami sajnos már nem annyira az '56-os megemlékezésről szól, hanem hogy ki, hol, miért tüntet. Lesz Milla-demonstráció Bajnaival, ééééés lesz újra Békemenet is.

Ez utóbbiról csütörtökön sajtótájékoztatót tartottak, ahol bemutatták a januári békemenetről kiadott,
Egy a haza - Békemenet 2012 című, 150 oldalas színes, a menet fényképeivel illusztrált könyvet.

MTI-hír:


bekemenetkönyv.jpg"A kötet egyik szerzője, Bayer Zsolt újságíró arról beszélt, hogy a könyv állhatott volna akár egyetlen lapból is, az első oldalon olvasható Harc a Nagyúrral című Ady Endre versből, hiszen a vers ma legalább annyira aktuális, mint 1905-ben volt, a "disznófejű Nagyúr" minket is megöl, ha hagyjuk. Mint mondta, erről szól a könyv, és erről szólnak a békemenetek is.
    Bayer Zsolt - Fritz Tamáshoz hasonlóan - úgy vélte, januárban a kormányt a félmillió utcára vonuló ember mentette meg. Közölte, Orbán Viktor azt mondta neki a békemenet után, "megbuktatták volna Brüsszelből, ha nincs békemenet". Bayer Zsolt hozzátette, "most ugyanerre készülnek (Brüsszelben)", ezért most is meg kell mutatni az Európai Uniónak, hogy "még mindig nem hagyjuk a kormányt".
    Elmondta, a könyvet Bencsik Andrással írták, és olvasható benne egy Orbán-interjú is. Közölte, "kordokumentumnak" egy sajtószemle is található a kötetben, azért, hogy később pontosan lássák, "mit művelt (...) Magyarországgal és a magyar kormánnyal a hazai és a nemzetközi média".
"

Fotó: Beliczay László/MTI


 

Bayer Zsoltról egyébként is tudjuk, hogy nem egy szellemóriás, de most különösen beletrafált a dolgokba.

A vers:

Ady Endre: Harc a Nagyúrral


Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.

Sertés testét, az undokot, én
Simogattam. Ő remegett.
„Nézd meg, ki vagyok” (súgtam neki)
S meglékeltem a fejemet,
Agyamba nézett s nevetett.

(Vad vágyak vad kalandorának
Tart talán?) S térdre hulltam ott.
A zúgó Élet partján voltunk,
Ketten voltunk, alkonyodott:
„Add az aranyod, aranyod.”

„Engem egy pillanat megölhet,
Nekem már várni nem szabad,
Engem szólítnak útra, kéjre
Titokzatos hívó szavak,
Nekem már várni nem szabad.”

„A te szivedet serte védi,
Az én belsőm fekély, galád.
Az én szivem mégis az áldott:
Az Élet marta fel, a Vágy.
Arany kell. Mennem kell tovább.”

„Az én jachtomra vár a tenger,
Ezer sátor vár énreám,
Idegen nap, idegen balzsam,
Idegen mámor, új leány,
Mind énreám vár, énreám.”

„Az egész élet bennem zihál,
Minden, mi új, felém üget,
Szent zűrzavar az én sok álmom,
Neked minden álmod süket,
Hasítsd ki hát aranyszügyed.”

Már ránk szakadt a bús, vak este.
Én nyöszörögtem. A habok
Az üzenetet egyre hozták:
Várunk. Van-e már aranyod?
Zúgtak a habok, a habok.

És összecsaptunk. Rengett a part,
Husába vájtam kezemet,
Téptem, cibáltam. Mindhiába.
Aranya csörgött. Nevetett.
Nem mehetek, nem mehetek.

Ezer este múlt ezer estre,
A vérem hull, hull, egyre hull,
Messziről hívnak, szólongatnak
És mi csak csatázunk vadul:
Én s a disznófejű Nagyúr.


Költészetfülűek számára nyilvánvaló, irodalomórán is tanultuk, minden verselemzésben is benne van, de Arató László, a Magyartanárok Egyletének elnöke el is mondta az fn24-nek, hogy "A Harc a Nagyúrral Ady pénznek való – egyéni – kiszolgáltatottságáról, küzdelméről szól". Azzal folytatta, hogy "felhívta a figyelmet arra, hogy Adyról köztudott, hogy nagyon is a modernizáció, a polgári társadalom, a nyugatosodás híve volt, a legendás Nyugat folyóirat „zászlóvivője”. Magyarországot kompországnak írja le, de azt is hozzáteszi: ne Kelet felé közeledjünk. Ezért elképesztő, hogy Nyugat-ellenes propagandára használják fel."

Ráadásul Ady - ahogy Bayer is mondta - 1905-ben írta a verset, miután hazatért egy éves párizsi tartózkodásáról Lédától Budapestre (Nagyvárad helyett). Ekkor, 1905 elejétől 1908-ig, a Nyugat indulásáig Ady a Budapesti Naplónál dolgozott, amely a liberális értelmiség lapja volt.

Egy korábbi idézet tőle: "Bömbölhet hát nyugodtan a klerikális ágyú. Aki élni, dolgozni és haladni akar ezért az országért, büszkén viseli a kozmopolita címet, amit klerikális nacionalisták adnak neki. Ha valamikor csakugyan lesz ebből az országból valami, ezeknek a kozmopolitáknak köszönheti, nem pedig a sújtásos, félig Ázsiában élő, a nyers hús és lótej daliás korán rágódó, zsidópüfölő s frázistgyártó hazaffffyaknak..." (Nagyváradi Napló 1902. július 6.)

De Bayer Zsoltot a tények nem zavarják. Ady = Orbán, Nagyúr = Brüsszel, és kész. Szegény Viktor harcol a gonosz Nyugattal, aki újabb és újabb megszorításokat akar tőle, meg kell mutatni nekik. Jöhetnek ismét a "Nemleszünkgyarmat"-táblák a Békemeneten, az IMF-ellenes hirdetések a Magyar Hírlapban (is), ........aztán meg a megállapodásnak örülő címlapok. A logika mindig, minden hit ellensége.

Amúgy mennyibe kerülhet egy ilyen könyv?


Címkék: orbán bayer békemenet

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr354862650

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Politikai elvonókúra 2012.10.23. 21:33:21

Növekvő népszerűségünk ellenére hamarosan fel kell hagynunk politikai témájú cikkeinkkel. Nem a cenzúra, vagy annak első számú magyarországi helytartója, az NMHH ítél minket hallgatásra, hanem az egyik legsúlyosabb szenvedélybetegség.   Az e...

Trackback: Politikai elvonókúra 2012.10.23. 21:33:13

Növekvő népszerűségünk ellenére hamarosan fel kell hagynunk politikai témájú cikkeinkkel. Nem a cenzúra, vagy annak első számú magyarországi helytartója, az NMHH ítél minket hallgatásra, hanem az egyik legsúlyosabb szenvedélybetegség.   Az e...

Trackback: 47 busznyi erdélyi gyerek lesz az élő kordon Orbán előtt október 23-án? 2012.10.23. 14:19:08

Kétezer határon túli magyar középiskolás utazhat Magyarországra az október 23-ai ünnepségekre – írja az erdely.ma portál. Ez kísérőkkel együtt 47 autóbusznyi tömeget, és számításaim szerint 9.400.000 forint támogatást jelent, mivel a buszozók bus...

Trackback: Kisötös jár a gyerekeknek, ha elmennek tapsolni Orbánnak 2012.10.23. 14:16:46

“Aki bármilyen megemlékezésen részt vesz, és azt fényképpel bizonyítja, az két kis ötöst kaphat.” – írta egy szülő, aki felháborodott azon, hogy újabban már a közoktatást és az állami oktatási intézményeket is a Kedves Vezető játszóterévé, ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ironfist 2012.10.23. 09:14:23

Csak egy újabb lépcsőfoka annak, hogy a zeju, meg a zájemef a gonoszság megtestesítői, és kész. Persze a pénzük az kéne, de csak sutyiban, nehogy a nép is megtudja.

Dr. GGG77 2012.10.23. 09:25:10

"Aki élni, dolgozni és haladni akar ezért az országért, büszkén viseli a kozmopolita címet, amit klerikális nacionalisták adnak neki. Ha valamikor csakugyan lesz ebből az országból valami, ezeknek a kozmopolitáknak köszönheti, nem pedig a sújtásos, félig Ázsiában élő, a nyers hús és lótej daliás korán rágódó, zsidópüfölő s frázistgyártó hazaffffyaknak..."
( Ady Endre, Nagyváradi Napló, 1902. július 6.)

Dr. GGG77 2012.10.23. 09:25:40

"Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék, s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna."
Ady Endre

2012.10.23. 09:29:58

Hánynom kell az ilyen köpönyegforgató-seggnyaklóktól.
Bayer, Fritz, Bencsik, hát mit mondjak, összefújta egy csomóba szemetet az orbáni-szél, akarom mondani a pénz !
Mert biztos jól fizet, jobban mint a munka.

Tapmancs 2012.10.23. 09:53:28

Nem tökmindegy hogy mi az igazság, mi az Ady-vers eredeti jelentése? A birkák úgysem olvassák ezt a bejegyzést ésa többi hasonlót sem, meghallgatják szépen az esti híradóban Bayer idézett nyiltakozatát és elégedetten hátradőlnek hogy igen, VIktor király megvéd minket Brüsszeltől. Ez a lényeg, semmi más.

kej 2012.10.23. 09:57:36

@Ironfist: én még abban sem vagyok biztos, hogy kell a pénzük. csepelen jártamban egy panelen láttam egy óriásplakátot a következő felirattal: "mit várunk az imf-től? tiszteletet, bizalma." ez - no meg az egész kampányuk és kommunikációjuk leginkább a nyuszikás viccre emlékeztet: tudod mit, medve: baszd meg a porszívódat.

(mondjuk az egészben az is vicces, hogy az a lakótelep uniós pénzekből esett át egy hőszigeteléses-nyílászár-cserés projekten.)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.23. 09:57:53

". Ezért elképesztő, hogy Nyugat-ellenes propagandára használják fel.""
A magyar oktatás színvonalából következően az emberek egy jó része nem tudja, ki volt Ady, és miről szól a vers. Máskülönben tényleg sokféleképpen értelmezhető, így erre a célra is megfelel.
Amúgy abban egyetértek, hogy bizonyos pénzhatalmak mozgatják a szálakat, de nem az EU, az is egy kis hal. Ez így leírva, hogy Orbánt a Békamenet mentette meg, meg hogy Brüsszel ellen folytatunk szabaCCSágharcot, hát fájdalmas.

Különben, ha már Október 23.
Húzzon haza az összes tüntető, húzzon a francba a nemzeti ünnepek környékéről minden politikus!

gatamaran 2012.10.23. 10:05:14

NEM LESZÜNK GYIRMÓT!!! :D :D
Amúgy tényleg epic fail, hogy magukat konzervatív értelmiségnek tartó álcázott nyilas csürhe ekkora szellemi alultápláltságról tesz tanúbizonyságot, de a gyeplő még mindig az ő kezükben van.
"Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény."

nandras01 2012.10.23. 10:09:01

@Tapmancs: tökéletesen igazad van
sajnos...

kej 2012.10.23. 10:09:34

ja és kukaczero: most zajlik az erzsébet hídnál az utv.hu kameráinak "karbantartása" :))

Zuzu Petals 2012.10.23. 10:18:41

@Tapmancs: Egyáltalán nem mindegy, hogy meg van-e gyalázva a valaha volt egyik legnagyobb költőjének hagyatéka. Szerintem.

2012.10.23. 10:23:30

@ColT: Most ebben maximálisan egyetértek veled!
Azok akik nagy haszonélvezői voltak az elmúlt rendszernek, most ne játsszák itt az elnyomottat és a szegényt, mert az országot kiárulták, ellopták és most ezt ünneplik --ünnepeltetik velünk.
Ha szegény '56-osok felkelnének, lehet hogy most ezeket lőnék !

Secnir 2012.10.23. 10:31:35

"A kötet egyik szerzője, Bayer Zsolt újságíró"
ööö...
...csodálkozom. bayer mióta újságíró? tagja a MÚOSZ-nak?

(délután 3-tól milla, ne feledjétek!)

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.10.23. 10:37:12

@Dr. GGG77:

Bazmeg...! Ez olyan, mintha ma (2012-ben) írták volna!!!

A szar trógerisztáni nép semmit nem érdemel.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.10.23. 10:42:18

Kíváncsi vagyok, hogy a könyvet mennyivel finanszírozta az adófize...őőő akarom mondani a NER vezette Perpetum Mobile Állam Bácsi.

kej 2012.10.23. 10:43:54

@ColT: jaja, de lehet, hogy délutánra megjavítják...

Hundoc 2012.10.23. 10:45:09

a közel 1400 milliárd forintra becsült korrupciós pénzekből futná feritélgyuri csomagjaira. bayerzsóti meg igazán kussolhatna a közpénzből fizetett magánvádas pereivel a háta mögött.

laci0011 2012.10.23. 10:45:27

A komenista keltető másod-harmad vonala répázza az országot,szerencsétlenségünkre.Elképesztően gyenge színvonalú társulat! Épeszű ember csak döbbenten,tátott szájjal bámulja őket 1 darabig.Ideje elzavarni ezeket a pökhendi,logikátlan,cinikus,visszataszító senkiháziakat!

bgp 2012.10.23. 10:46:52

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!: szeretném azt hinni, hogy csak az orosz megszállás miatt rekedtünk meg az 19..-as szinten és magunktól már meghaladtuk volna ezt a szellemi taplóságot. De sajnos, nem tudok ebben hinni.

Q-in-Law 2012.10.23. 10:54:52

Szegény Ady milyen frappáns Orbán-ellenes publicisztikákat írhatna.

"NEMZETI PÁRT

Igen, én már ismerem az egyetemi nemzeti párt ifjait.

Először fönt az egyetemen találkoztam volt velük pár évvel ezelőtt egy választáson. Mondhatom, hogy zseniális ifjak. Volt közöttük olyan - saját szemeimmel láttam -, aki nyolcszor szavazott le a párt jelöltjére. Persze el is bukott szegény Gergely Gyurka, akinek az apja kálvinista pap volt, s aki körül többnyire zsidók sorakoztak.

Aztán egy ünnepélyen láttam őket. Vezetői[k] díszmagyarban feszengtek, s rettenetes módon szavalgattak hazafias prózát és verseket. Egyik díszmagyaros éppen előttem állott, s hallottam egy lelkes megjegyzését:

- Nézd csak azt a komisz zsidót, még díszmagyarba bújt.

Egy időben barátkozni akartam velük. Lekerültem debreceni jogásznak, mellékesen kezelvén még akkor a hírlapíró pennát. Akkor volt ez, mikor a nemzetiek leszorultak a polcról egy évre. - Na, hát a barátság rosszul végződött.

Mi, vidéki fiatalok nagy terveket szőttünk. A nemzetiekkel is készen lettünk volna szövetkezni e nagy tervek érdekében. Becsapódtunk. Ezek az urak mindig pihentek, csak szombaton nem. Ilyenkor a zsidót szidták. Azóta szidják a többi napon is, bár dolgozni most is csak egy-kettő tud tán köztük.

Utoljára egy kongresszus hozott össze bennünket. Itt aztán már teljesen megismertem őket. Epigonjaik ők még az epigonoknak is. Keveset tudnak, sokat lármáznak.

Gyűlölködők és elfogultak. Kis agráriusok, dzsentriskedők. Még mondjuk Cérna Károly is adja a búsuló dzsentrit, kinek édesapja különben tisztességes, okos szabómester Dombóváron. Ám ő feljő Pestre, szidja a zsidókat, kik elúsztatták az ősi bírtokot. Adja a nemzetit, mert véletlenül Cérna úr - édesapja keresztény katolikusnak született.

Szánalommal néztem ezeket a voltaképpen szegény embereket.

Ha beszélniök kellett - hebegtek. Igaz, hogy azt is dacolva tették. Ha valaki liberálisan beszélt, megjött a bátorságuk, s csináltak olyan fülsiketítő zajt, minőt még nem hallott a debreceni őskollégium ősi tanácsterme. A kongresszus végén pedig megelégedve távoztak vissza - beszámolni elveik diadaláról. Arról közben gondoskodtak, hogy nevük forgalomba kerüljön jámbor magyar napilapokban.

Megértem én a párizsi kudarc okát is. A nemzetiek ott is domináltak... És... és ez az irány hivatalosan pártoltatik az egyetemen. S terjed is.

Szent Ég, milyen küzdelmet kell most is folytatni a világosság és tudás ellenségeivel. Mi lesz, ha e nemzetiekből alakul ki Magyarország jövő társadalma, Quod Deus avertat!...

Szabadság 1900. szeptember 1."

Eközben békemenet Brazíliában: gilbertoleda.com.br/wp-content/uploads/2012/09/onda_vermelha1.jpg

Q-in-Law 2012.10.23. 10:56:19

Oh bazz, most látom, hogy úgy tördelte be, mint Vidéki szösszeneteit szokta :)

NYJetsTD 2012.10.23. 11:00:40

Dániel: Milyen a hangulat tifelétek?
Pelikán: Hááááát...
Dánie: Azt olvastam kitűnő.
Pelikán: Hol olvastad?
Dániel: A hangulatjelentésben.
Pelikán: Akkor biztos kitűnő.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.23. 11:32:22

"A Szálasit méltató történelemtanár továbbra is alezredesnek tartja magát

2000. 12. 11

Továbbra is alezredesnek tartja magát Szalay Róbert, és amennyiben azt szükségesnek találja, a jövőben is viselni fogja rendfokozatát és egyenruháját - áll abban a nyílt levélben, amelyet Fodor Lajos vezérezredesnek, vezérkari főnöknek címzett Szalay. Fodor Lajos ezzel kapcsolatban csak annyit mondott: döntése ellen nincs helye fellebbezésnek.

A Honvédelmi Minisztérium pénteken jelentette be, hogy Fodor Lajos csütörtökön eltiltotta az egyenruha viselésétől és katonai rendfokozatának használatától Szalay Róbertet. Az erről szóló határozatot - amely ellen fellebbezésnek helye nincs - pénteken postázták Szalaynak. Az indoklás szerint Szalay magatartása alapján méltatlanná vált az egyenruha és a katonai rendfokozat viselésére.

Szalay - aki nyugállományú alezredesként írta alá szombati keltezésű nyílt levelét - értelmezhetetlennek tartja az egyenruha viselésétől és a katonai rendfokozatának használatától való eltiltó intézkedést, és főleg annak indoklása elfogadhatatlan számára, az szerinte "a baloldali sajtó hazug csúsztatásain alapul". Szalay a levélben úgy fogalmaz: "Önnek - aki elsősorban katona és nem politikus - azonban látni kellett volna, hogy az egy hónapja tartó sajtóhadjárat nem azért folyik, hogy egy 70 éves, ismeretlen nyugdíjas őrnagyot alezredessé léptettek elő, hanem arról van szó, hogy egy szűk körű, jól körülhatárolható, baloldali, posztkommunista csoport rá tudja-e kényszeríteni akaratát a Honvédelmi Minisztériumra, nevezetesen Fodor Lajos vezérkari főnökre."

"Tisztelt Vezérezredes Úr. Sajnálom Önt, hogy erre a megalázó szerepre kényszerült, hogy saját parancsával ellentétes intézkedést hozzon. Ugyanis az indok, a baloldali média által, szövegkörnyezetéből kiragadott szavak önkényes összecsúsztatásából összeollózott hazugság! Szálasit soha nem dicsőítettem. Munkáimban csak száraz történelmi tényeket soroltam fel. Azt, hogy az 1944. október 15. utáni féléves honvédő, bolsevizmus elleni harcot, mint katona helyesnek tartottam, nem tagadom, de arra büszke vagyok, hogy ezt akkor a Honvédség hivatásos állományának 99,9 százaléka ugyanígy látta helyesnek" - írta levelében Szalay. "Az Ön intézkedése számomra megalázó volt, mert a nagy nyilvánosság előtt hangzott el, de főleg azért, mert törvényellenes volt és minden jogi alapot nélkülöz" - tartalmazza a levél.

Szalay Róbert történelemtanárt október 23-a alkalmából léptették elő alezredessé. A munkáiban Szálasi Ferencet méltató történész kinevezésére a Magyar Hírlap irányította rá a figyelmet. Az ügyben Fodor Lajos vizsgálatot indított.
Pongrátz Gergely, az ´56-os Magyarok Világszövetség örökös elnöke javasolta Szalay előléptetését, amelyet Homoki János, a tárca politikai államtitkára is támogatott."

"Viszkisdobozban átvett korrupciós pénzzel vádolták meg, mire Juhász Ferenc egykori honvédelmi miniszter visszavágott, és leleplezte a magyar alkoholizmustörténet egyik legdrámaibb epizódját. Kiderült ugyanis, hogy Fodor Lajos, aki ma honvédelmi államtitkár, 2002-ben olyan részegen próbálta prezentálni az ország védelmi tervét, hogy az eseményt meg kellett szakítani. Fodor másnap lemondott, amit Juhász nem fogadott el."

kkbk.blog.hu/2012/10/23/szalay_robert_kilian_laktanya_1956_oktober

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.10.23. 12:35:21

@tesz-vesz:

És ez Bayerhez vagy Adyhoz kapcsolódik? Vagy netán egyikükhöz sem?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.23. 13:03:46

@janos551: Nem azért írtam, mert haszonélvezői voltak-e.
Ezek olyan emberek, akiknek semmilyen releváns kötődése sincs, pozíciójukból adódóan, sem 1848, sem 1956-hoz.. Sam az államalapításhoz. És egyik pártnak sem (na jóóóóó, az MSZP-nek, mert ugye ki hiszi el, hogy nem az MSZMP továbbélése, de ha igen, akkor meg azért nincs helyük ott :D)

Szóval, 1956 szempontjából irrelevánsak Orbán, vagy Mesterházy (szövegíróinak) gondolatai. Undorító, hogy az ünnepeket ilyesmire használják fel.

Ha valaki beszédet mondhat a _nemzeti_ ünnepen, akkor az a köztársasági elnök (ha pártfüggetlen lenne).
Különben beszéjenek szemtanúk, történészek... De ne politikusok!

nyugger100 2012.10.23. 13:40:40

@Dr. GGG77: Szomorú. Soha, semmi nem változik.

2012.10.23. 14:10:52

Azért aki összeveti Ady életét a mondókáival, könnyen rájöhet, hogy nincs összhang.:) Ő azt MONDTA leginkább, ami divatban volt éppen, másnap viszont könnyen az ellenkezőjét CSELEKEDTE. Csak neki nyelvezete is volt hozzá.

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2012.10.23. 14:14:37

Lehet Bayer Zsoltot kritizálni az országos közéletben való aktív szerepvállalása miatt, de ha az irodalmi és filmes munkáit vesszük górcső alá- tárgyilagosan, és elfogulatlanul -, meggyőződhetünk arról, hogy Bayer határozott művészi tehetséggel rendelkezik. Ugyanezt nem mondhatjuk el a balliberális hikál-falka (A hikál egy Bayer Zsolt által kitalált állatfaj, a sakál és a hiéna keveréke) mérgező, fekete füstöt eregető, vadul üvöltő tagjairól.

Vegyük hát szépen sorra azokat a nagy sikert aratott munkákat, melyek Bayer drámai ütemben bővülő munkásságát övezik, és amelyek barátok és a riválisok között, valamint szakmai körökben is komoly elismerést hoztak Zsolt számára.

Ady "Az ős Kaján" című könyvméretű esszéje, amelyhez Csurka István írt előszót, osztatlan sikert aratott a kritika előtt, és jelentős közönségsikert is elkönyvelhetett magának.

Véleményem szerint írói és dokumentumfilmes karrierjének egyik csúcspontja a Szibéria és az orosz Távol-Kelet című szociografikus aprólékossággal megírt útirajz. Ebben a monumentális munkában Bayer sikeresen ötvözi Illyés Gyula Puszták Népe című munkájának társadalmi mélységeket feltáró jellegét a saját kissé kesernyés, csípős, de érdekfeszítően olvasmányos stílusával. Ehhez a könyvhöz Bayer egy 15 részes dokumentumfilmet is készített.

Bayer mindmáig leghíresebb munkája az osztatlan kritikai és közönségsikert aratott 1100 év Európa közepén. című ismeretterjesztő filmsorozata. Csodálatos munka, minden egyes epizódja egy önálló műalkotás.

Folyathatnám a felsorolást, de nem teszem, inkább rövidre zárom a gondolatmenetet.

A lényeg tehát az, hogy Bayer Zsolt gazdagította a magyar kultúrát, valamit letett a közös asztalra, ami előtte azon az asztalon nem volt. Értékes ember!

zajos1 2012.10.23. 14:22:19

www.youtube.com/watch?v=pUAjMeqHH3A
Ezek lesznek ma a Milláson....

Halkan megjegyzem ma olyan emberek vannak vezető pozícióban az EU-ban akik fiatalságuk idején nyíltan maoisták voltak...

zorki 2012.10.23. 14:23:54

Ellenségnek amúgy @va jó lenne Brüsszel, csak ne lenne a barátunk a FIDESZ.

smartdrive 2012.10.23. 14:26:13

hány oldalas? hátha pont jó a komód lába alá

smartdrive 2012.10.23. 14:27:41

@zajos1: Maonak köszönhetjük, hogy még nem kínaiul beszélünk

gnme 2012.10.23. 14:29:44

"...Ugyanezt nem mondhatjuk el a balliberális hikál-falka (A hikál egy Bayer Zsolt által kitalált állatfaj, a sakál és a hiéna keveréke) mérgező, fekete füstöt eregető, vadul üvöltő tagjairól. .."

De jó lenne ha itt is Vályi Pittyem lenne a moderátor.

2012.10.23. 14:30:20

@zajos1: ez tényleg igazi gyöngyszem, a tudathasadás netovábbja...:))) milliárdos kiszesek meg a levitézlett emeszempés luvnyák Internacionáléja

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.10.23. 14:30:40

Igazi suttyó paraszt... nem mintha nem tudná, hogy valószínűleg mi lenne Ady véleménye a Kedves Betegről.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.10.23. 14:31:58

Jó, hát a jobboldal mindig ki akarta sajátítani Adyt az amúgy páratlan hazaszeretete miatt, míg a polgári radikálisokat sorra megvetették, ezen nincs mit meglepődni. Bayer nem tud túllépni egy több mint 100 éves dilemmán.

Arthur55 2012.10.23. 14:32:00

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt’
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;

S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senkisem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
Elő egy velszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.

„Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sírva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!”

Máglyára! el! igen kemény -
Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.

„Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!...”
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:

„Elhullt csatában a derék -
No halld meg, Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.

„Emléke sír a lanton még -
No halld meg, Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd.”

Meglátom én! - S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
Minden velsz énekest!

Szolgái szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. -

S Edvárd király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -

Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
„Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik.”

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma...

De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.

kohn-orsós-munteanu-francois 2012.10.23. 14:32:03

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

én meg a himivarsejtek számát gazdagítanám a pofádban, te rohadt ostoba kretén, mi a kurva anyádért nem menetelsz már?

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.10.23. 14:33:31

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: "Ady "Az ős Kaján" című könyvméretű esszéje, amelyhez Csurka István írt előszót, "

Ez nagyjából kimeríti a blaszfémia fogalmát.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.10.23. 14:38:09

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

Stefikének sok szeretettel:

A mű eredetije itt olvasható:
www.facebook.com/events/327750723989330/permalink/331415716956164/

András Fodor

"Erős vár a Mi Istenünk! Talán azt izeni nekünk:
Hogy maradjunk méltók arra, ahogy mellénk állt a bajba...
Az első békemenetünk, megmentette, kit szeretünk:
Mózesünket, Kossuthunkat, a mi Orbán Viktorunkat.
Viktor Drága: Te se feledd: a Jó Isten addig Veled,
Míg az Ő útját követed, művedet tönkre nem teszed,
Hízelgőktől óvod Magad! A Jó Isten Veled marad.
De ha nem hallod meg szavát. elveszted Magad, s a Hazát!
Kétharmados felelősség: ez ígéret, ez reménység,
Addig, amíg Isten velünk. Addig - tényleg - ki ellenünk?
Kérjük hát, hogy el ne hagyjon, Orbán kormány megmaradjon!"

Ámen.

Netuddki. 2012.10.23. 14:45:20

Ha "Brüsszel" szopat minket azt egyedül az orbánnak és bandájának köszönhetjük. Ha én lennék "Brüsszel", és velem ilyen tahó módon viselkedne akkor bizony én is szopatnám a parasztját. Aztán, hogy egy egész ország vele szop? Zavarják el a csába...

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.10.23. 14:45:27

@Di622: "Míg az Ő útját követed"

Mint egy beelesdézett ökör húgyozása...

naugye! 2012.10.23. 14:46:18

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Bayer tehetséges munkái között elfelejtetted megemlíteni népszabadságos korában a pártrovatba írt munkásőr cikkeket. Ma érdemes újraolvasni őket.

2012.10.23. 14:46:56

"Milla: Egy egészen emelkedett fricska a Millának: a Ferenciek terén az egyik ablakból transzparenst lógatnak ki, amelyen egy piros szív van, és egy narancssárga felirat: Viktor."
:)

joszip 2012.10.23. 14:58:33

Ez szerintem nem ért meg egy (pláne ekkora) posztot. Bayer a maga elképzelései szerint vont párhuzamot a verssel. Az alkotói szabadságba beletartozik ez is.

Sir Galahad 2012.10.23. 15:00:22

Szerintem ez egyszerű kötözködés. Hogy Ady támogatná-e a mostani kormányt, hülye és történelmietlen kérdés. De még ha valaki veszi is magának a bátorságot, hogy megválaszolja, és történetesen nemmel, az is gondolkozzon el legyen szíves a költemény mondandóján. Az Ady-vers a pénznek való kiszolgáltatottságról szól, tehát szerintem nyugodtan lehet idézni a jelenlegi helyzetben; az ország, a kormány ugyancsak ki van szolgáltatva a pénznek. Az, hogy politikai célokra használnak egy művészeti alkotást, persze nekem sem feltétlenül szimpatikus - de ezzel minden kurzus élt, él.

Vidéki 2012.10.23. 15:07:02

Arató László, a Magyartanárok Egyletének elnöke el is mondta az fn24-nek, hogy

"A Harc a Nagyúrral Ady pénznek való – egyéni – kiszolgáltatottságáról, küzdelméről szól".

Ennek ellenére, és dacára a dacárandóknak

„Azzal folytatta, hogy "felhívta a figyelmet arra, hogy Adyról köztudott, hogy nagyon is a modernizáció, a polgári társadalom, a nyugatosodás híve volt, a legendás Nyugat folyóirat „zászlóvivője”. Magyarországot kompországnak írja le, de azt is hozzáteszi: ne Kelet felé közeledjünk. Ezért elképesztő, hogy Nyugat-ellenes propagandára használják fel."

Arató László, a Magyartanárok Egyletének elnöke mindent és mindennek az ellenkezőjét képes megmagyarázni „verselemzés” címszó alatt, belekeverve mindent, mint „Mari néni a tökös-mákos rétesbe”.

Máshonnan összeszedett, szedett-vedett idézetekkel igazolja, hogy a vers ami Adynak pénzhatalom elleni mélységes utálatát fejezi ki, nem is valóságos utálat.

Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.

A tolmácsolás Arató Lászlónak, a Magyartanárok Egylete elnökének tolmácsolása, műfordítása, ferdítése kiforgatja Ady mondanivalóját.

Ezért, aki ért magyarul, az inkább eredetiben olvasgassa Agy verseit és ne hagyatkozzon Arató féle tolmácsokra.

2012.10.23. 15:24:24

itt véres forradalom által lenne csak felemelkedés

Vahakomb 2012.10.23. 15:29:20

Nagyon szeretem Bayer műveit! Igen tisztelem hihetetlen nagy tudását a történelmi eseményekről, s nem kevésbé csodálom irodalmi műveltségét!
Kedves posztíró, bár elmondhatnám ezt rólad is! De nem tudom...

Netuddki. 2012.10.23. 15:31:43

@Sir Galahad: "Az Ady-vers a pénznek való kiszolgáltatottságról szól, tehát szerintem nyugodtan lehet idézni a jelenlegi helyzetben; az ország, a kormány ugyancsak ki van szolgáltatva a pénznek."

Ja, teljesen igazad van B+! Látom a sok megélhetési politikust ahogy hóvégére besztják a kis havi tiszteletdíjukat meg költségtérítésüket, hogy legyen mit enni a családnak...

Az index is elesett 2012.10.23. 15:34:15

Ezt a stefánia nevű mongolidiótát valaki vágja már nyakon. Nem hiszem el, hogy ilyen véglények egyáltalán léteznek...

Névtelen Betelefonáló (törölt) 2012.10.23. 15:34:38

A híreket elnézve megint nagyságrendi eltérés van a két tömeg között

Milla: Erzsébet híd => Puskin mozi
Békem. :Nyugati pu. => Horváth utca (igen, ez még bőven Buda)

Szükség is van a kompenzációra...

laskagomba 2012.10.23. 15:51:13

@Névtelen Betelefonáló:
origo: Tudósítónk találkozott három apácával is, ők azt mondták, Piliscsabáról jöttek, a közösségükben lévő kántor ajánlotta nekik a Békemenetet, és a békéért vonulnak.

millamedia.hu: Az október 23-i tüntetés költségeinek fedezésénél most is csak magunkra, rátok számíthatunk.

K3rnel 2012.10.23. 15:51:31

Direkt azért nézem már, hogy a ballibbloggerek mit pánikolnak össze, mert még a baloldali médiában is arról szólnak a hírek, hogy a millás tömeg a közelében sincs a békemenetnek, ami így a kormányzás féltávjánál igen kellemetlen lehet :D

Horizont 2012.10.23. 15:51:59

Nem értem az UTV kameráit!
Vagy nincs kép vagy egy régebbit tesznek fel!!!
Miért titkosítják a helyszíneket állandóan?
Ki kéri? És miért?

K3rnel 2012.10.23. 15:54:25

Ungváry: "Az utca a miénk" Aha, az volt régen is, fejjel lefele lógtatok a fákról, amúgy teljesen jogosan :)

rotok 2012.10.23. 15:54:46

Na mivan, bayer úr szőke kurváját is én fizetem az adómból?

B.Lajos 2012.10.23. 16:16:26

Azt azért tudni kell, hogy Ady és a korabeli liberálisok leköpnék a ma magukat liberálisnak valló réteget.
A ma liberális demokrata pártjainál (mszp, lmp) valójában kevés ideológiai csoport áll távolabb Ady szellemiségétől.

csabakirályfi 2012.10.23. 16:17:46

De hiszen ügyes ez a Zsolt gyerek, nincs itt hiba, Ady=Orbán.
"Idegen mámor, új leány,
Mind énreám vár, énreám.”
Szegény Anikó...
A fehérvári huszárok, ugyebár....

Ezt meg a posztoló is elfogadhatja: "Szent zűrzavar az én sok álmom,"
Ráadásul Gyurinak is ilyenek az álmai.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.23. 16:22:38

@laspalmas: egyikükhpz sem,
így kezdődik a poszt, ehhez kapcsolódik:

"Ma van október 23-a, ami sajnos már nem annyira az '56-os megemlékezésről szól, hanem hogy ki, hol, miért tüntet. "

Szúrófény 2012.10.23. 16:31:46

@Dr. GGG77:
Széchenyi István a Cosmopolitizmusról
Hitel 162.

Hány dicsekedik még azzal, hogy Cosmopolita! Gyengeség, hiba halandótul elválhatatlan, de azokkal kérkedni az elromlottság legmélyebb lépcsője: hol a szemérem eltűnt, ott az élet minden bájainak vége. Szerencsére sok ollyast beszél, amit maga sem ért, s olyannal dicsekedik, ami gyalázatára válik. A Cosmopolita tágasb szívűnek tartja magát, s így jobbnak, mint másokat. Ő minden embertársát hordja szívében, midőn a patrióta főképpen csak hazafiait. Ő magasb értelműnek képzi magát, mert minden régi szokáson, bévett ítéleten áthág, egyszerre keresztény, török, etheista lehet, s chaméleoni ügyességgel szabhatja magát a körülállásokhoz, a hasznoshoz. —De ily tehetség áltermészet, s többnyire igen sok baltudománynak éretlen és savanyu gyümölcse, s az emberbűl, ki minden sajátságát elveszti, olly csúfot tesz, mint nevetséges a szelíd farkas, s kacajra méltó a láncon idomtalanul táncoló medve, s csúf a legvékonyabb vesszőtül is rettegő kalitkás oroszlán.
Mily szomorú sors öntagjainak egymásutáni lassú sorvadását nyilván érezni s az életerő fogyatkozását naprul napra csalhatatlanul, észrevenni — s ennél csak annak kínja lehet még fájdalmasabb, ki kénytelen átlátni, hogy Ő egy rothadó nemzet tagja: mert százszor könnyebb a testi, mint lelki aljasodást szenvedni.
Hol pedig a nemzetiség semmivé vált, hol a lakosok elkorcsosodtak, vagy hol a nemzeti szellem és sajátság hiábavalóságokon, gyermeki bábokon alapul már, ott a sokaság vakságában nem is gyanítja, keserű de csalhatatlan tekintettel nézi a gondba merült hazafi, miként folydogál le szemenkint a hátra maradt kevés föveny a nemzet életórája üvegszelencéjébe
Rátok szánakozva tekintek, ti nyomorult lelkek, kik egyedül egy idegen napsugárinak köszönhettek egy kis fényt: mint rátok is törpe kevélykék, kik hiú viszketegségtől hajtva, s vélvén, hogy majd ti fogjátok irányozni azt, bujdosó csillagra ültök, bár legnagyobb veszéllyel járna is az, s bármint s bárhova sodorna benneteket. Ti nemzeti testünk rothadt, s rothadó tünetei, kik polgári erényt nem ismertek, s ezért senkiben nem is bírjátok feltenni, ám dobjatok rám sárt, mennyit erőtök csak győz, lemoss rólam az idő, és titeket felejteni, vagy utálattal fog nevezni Hunnia, mely csak akkor lehet, csak akkor lesz magas, ha ti gyávák, nem vagytok többé!

ketroot 2012.10.23. 16:33:34

S Z E R E T L E K Viktor!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.10.23. 16:34:32

Aki a fiatalok közül nem tudja, hogy mire jó békemenet és az állandó háború vizionálása, annak érdemes Orwell 1984 című regényét elolvasnia.

Bár lehet, optimista vagyok, ha azt hiszem, hogy el tudnak a mai fiatalok egy Facebook posztnál hosszabb szöveget olvasni...

Morcos Kartal (törölt) 2012.10.23. 16:56:49

No ezen én is kiakadtam. Egyetlen szóval tudnám ezt jellemezni: I D I Ó T Á K ! ! !

Ha már Ady, akkor én is tudnék adni egy értelmezést:
nép = Ady
Fidesz & MSZP & összes politikus = disznófejű nagyúr

Erre varrjál gombot Bayer!

Morcos Kartal (törölt) 2012.10.23. 17:06:05

@Q-in-Law: ha már Ady publicisztika:

Ady Endre : A HAZUGOK ORSZÁGA

Magyarország olyan forradalmat csinált, amilyet tudott szegény, de Marat-kat bizonyisten különbeket érdemelt volna. Dr. Guillotinük nincs a mi terroristáinknak, de nyakazni a mieink jobban tudnak, mint a franciák.
Agyonrémített, borzasztó időben élünk, s nem volna csoda, ha az öregek visszakívánnák a Bach-korszakot. A Bach-korszak őszinteségét tudniillik, mert a Bach-korszak legalább őszinte volt. A Bach-korszakban tudtuk, hogy ki az ellenségünk és ki a barátunk. Talán minden országban s minden korszakban több volt a nyíltság, kevesebb a hazugság. Jönnie kellett a magyar koalíciónak, hogy a históriában minden hazugságra rálicitáljon. Jönnie kellett a magyar koalíciónak, hogy bebizonyítsa: nincs csoda. Nincs határa az emberi ostobaságnak, s nincs nagyobb úr az életben a hazugságnál. Valamikor a magyar frazeológiában a koalíció olyan fogalom és szó lesz, mint Hosztalek.
Már az ellenkezőjében sem lehet bízni, ha a koalíció ígér valamit. Eddig még csak eligazított bennünket a két zsidó vigéc anekdotája. "A Stern azt mondja, hogy Lembergbe megy, nehogy azt higgyem, hogy Lembergbe megy, tehát Lembergbe megy." A mi politikai vigéceink hiába mondják, hogy Lembergbe mennek, még vigéc-ravaszsággal se süthetjük ki, hova mennek. Jaj, ha ők valamit teljesíteni akarnak. Ha ők azt mondják: "ezt nem csináljuk", holt-bizonyos, hogy megcsinálják. De rosszul és tisztátalanul, mert Perczel Dezső használt zsebkendője a tisztaság szimbóluma a mai renddel szemben. S még rosszabb sors vár arra, amit ők kemény ígéretekkel meg akarnak csinálni. Ez már kész tragikomédia, ez mindennek a megcsúfolása, ez a tételes röhej. De mégse lehet csak őket vádolni, mégse lehet azt mondani, hogy mindennek a koalíció az oka. Úgy tudjuk, hogy a koalíción kívül még ez idő szerint létezik egy ország is. Ez az ország lehet becsapott, elszédített, alvó, de mégis csak ország. Ennek az országnak van népe, olyan-amilyen polgársága, közvéleménye. Ez az ország, mint minden eleven orgánum, él, tendál, vágyik, akar. S ez az ország úgy viselkedik, mintha egyenesen az ő életföltétele volna az a hazugság, mely pedig csak az ő mai urainak életföltétele. Az országnak hazudnak a kormányzói, s az ország azt hazudja vissza, hogy rendben van. "Gúzsba kötlek - üzenik a kormányzók -, megcsinálom, amire Tisza se mert gondolni." Az ország kéjesen, álmosan nyújtózik egyet, s kinyújtja kezét-lábát: tessék.
Nemcsak ők hazudnak és csalnak: mindnyájan részesek vagyunk a bűnben. Miként nekik, mindünknek van titkos célja, ápolt reménye, fekete álma. Íme a nemzeti idealizmus milyen cinikus gazembereket nevelt belőlünk. Nagytiszteletű Baltazár úr már nem irigyli a váradi püspök vagyonát. Apponyihoz hálaföliratokat írnak a szabadságukról híres kálvinista gyülekezetek. A házszabályrevízió s a svindleres választói jog elé nyugodtan nézünk: semmi baj. Azzal vigasztalja magát a magyar, hogy mégis csak jobb dolog az, ha a kitűnő Kossuth Ferenc, Apponyi és Andrássy árulják a hazát, mint ha idegenek teszik ezt. Tisza István idegen volt, s mindenki idegen, akit nem Ugron Gábor bélyegez le tüzes vassal, mint a marhát. Nemcsak a kormány csal, általános a csalás; mi is csaljuk a kormányt. Csaljuk a kormányt, csaljuk egymást, csaljuk a jelent és csaljuk a jövőt. Pénzekkel talpra állítottuk a politikai desperádókat, hogy meglegyen az anyagi függetlenségük is - az árulásra. Rábíztuk magunkat és sorsunkat azokra, akikre tíz esztendővel ezelőtt tíz garast és tíz embert nem mertünk volna bízni.
Mi csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy meddig győzzük még hazugsággal és erővel. Mert a fizika szerint mégis csak az erő minden, s az erő elfogy, ha más hivatása nincs, mint - kitartani. Kitartottuk s kitartjuk azokat, akik megölik a jelenünket, de mi lesz a jövővel? Reméljük, hogy egy-két ember akad még ebben az országban, akinek a jövő is eszébe jut?
Van a hazugságnak egy gyönyörű legendája, melyet talán fogjunk rá Demokritoszra, mint mindent, minek gazdáját adni nem tudjuk. Együtt éltek a hazugok, s gyönyörűeket hazudtak egymásnak és végül - mindenki hitt egymásnak. S mikor az igazság csak egy kicsit közeledett hozzájuk, jajgattak, jajgattak és biztatták egymást, hogy az igazság - nem igaz. Ma is élnének, ha meg nem haltak volna ezek a hazugok, s ha az életnek nem volna princípiuma a valóság. Mi lesz ebből az országból, ha észreveszi, hogy a hazugok országa? Nem vagyunk már optimisták, s jó előre sajnáljuk azt, aki ezt hangosan megmondja. Föltétlenül megkövezik, s az ország tovább hazudik önmagának s úgynevezett vezéreinek. Hogy a vezérek is hazudni fognak, arról talán kár is elmélkedni. Mit tudnak ezek mást, mint hazudni, ámbár azt igazán jól tudták, s jól tudják mindörökké ámen.

Budapesti Napló 1908. január 24.
==========================================
Ezt 1908-ban írta. Valaki mondja már meg, mi változott itt SZÁZ ÉV alatt???

szabadság elvtársak! 2012.10.23. 17:37:36

@Morcos Kartal:
" Mi lesz ebből az országból, ha észreveszi, hogy a hazugok országa? Nem vagyunk már optimisták, s jó előre sajnáljuk azt, aki ezt hangosan megmondja. Föltétlenül megkövezik, s az ország tovább hazudik önmagának s úgynevezett vezéreinek. Hogy a vezérek is hazudni fognak, arról talán kár is elmélkedni. Mit tudnak ezek mást, mint hazudni, ámbár azt igazán jól tudták, s jól tudják mindörökké ámen."
És a mai napig tart ez a jó szokás. Senki nem lehet büszke magára! ÉN hazudok, TE hazudsz, Ő hazudik. MI hazudunk, TI hazudtok, Ők hazudnak! Már nem Tudja senki lassan az igazmondás örömét! Meddig?

dr kíváncsivagyok 2012.10.23. 17:40:19

@zajos1: "Halkan megjegyzem ma olyan emberek vannak vezető pozícióban az EU-ban akik fiatalságuk idején nyíltan maoisták voltak..."

Hányan voltak Maoisták, Te szerencsétlen demagóg állat !?

alien 2012.10.23. 17:43:30

én két példányban kérem a könyvet, meg az egy az ország békemenet II-t is de azt már háromban, bajornak izé bayernek is meg kell élnie

kirsten 2012.10.23. 17:50:23

@Tapmancs: Sajnos igazad van. Az elbutított fidesz birkanyáj mindent bevesz amit a felcsúti rémről beadnak neki, ha az a szájuk íze szerint való.

genyamagyar 2012.10.23. 17:54:25

@Morcos Kartal: "Ezt 1908-ban írta. Valaki mondja már meg, mi változott itt SZÁZ ÉV alatt??? "

Mintha valaki nem oly rég azt írta volna, hogy a magyar genetikailag ilyen....

teaparty 2012.10.23. 18:06:28

Ejj, ez a büszke "cosmopolita" és mégis ősmagyar Ady bizony ott kopogott Tiszánál alamizsnáért. Az nem handlé, ha eladod magad, Endre? Becsület, Endre! Ezt nem érti meg a fajtátok. (És nem a zsidókról van szó. Aki betartja a Tóra és a Talmud törvényeit, az pl. 49-50 évente felszabadítja az adósrabszolgáit. Jubileum, feleim! Nota bene, halálra kövezi a törvény ellen vétőket.)

Ps: A kommentelő természetesen tisztában van azzal, hogy Ady nem él, kérdései - engedtessék meg - költőiek. Mint ahogy sokan nem akarják belátni, mekkora takarításra szorul a magyar irodalmi panoptikum Nyugat-nak nevezett dögletes mocsara (is). Ugye, a győztesek sok mindent írhatnak.

Ironfist 2012.10.23. 18:08:11

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:
"ha az irodalmi és filmes munkáit vesszük górcső alá- tárgyilagosan, és elfogulatlanul -, meggyőződhetünk arról, hogy Bayer határozott művészi tehetséggel rendelkezik."

Elfogulatlanul? Rendben. Bayer Zsolt tökéletesen inkompetens az újságíráshoz, a művészetekhez, bármilyen filmhez, és íráshoz, mert nem tud elvonatkoztatni attól, hogy a fidesz seggét nyalja. Pont, ahogy te. Így aztán főleg neked semmilyen jogalapod nincs arra, hogy bárki másnak a szemére elvakultságot vess, pláne, hogy kommunista libsibolsizz, amíg az ezen a listán szereplőket szenteknek, meg gazdáidnak tartod:
Kövér László - MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke
Járai Zsigmond - MSZMP-tag
Matolcsy György - MSZMP-tag
Martonyi János - MSZMP-tag
Pintér Sándor - MSZMP-titkár
Schmitt Pál - az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban
Hoffmann Rózsa - MSZMP-tag
Mikola István - MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Stumpf István - MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Fónagy János - MSZMP-tag
Vonza András - MSZMP-tag
Ligetvári Ferenc - MSZMP-tag
Chikán Attila - MSZMP-tag
Boros Imre - MSZMP-titkár
Turi-Kovács Béla - MSZMP-tag
Harrach Péter - MSZMP-tag
Kerényi Imre - MSZMP alapszervezeti titkár, moszkvai nagykövet
Pozsgay Imre - MSZMP KB-tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB-titkár
Boross Péter - MSZMP-tag
Balogh Gyula - MSZMP-tag
Csintalan Sándor - MSZMP-tag
Orbán Viktor - gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár
Varga Mihály - KISZ-titkár
Rogán Antal - KISZ-titkár
Deutsch Tamás – KISZ-titkár

A folyamatos zsidózásodhoz pedig csak annyit fűznék hozzá, hogy "We are partners to Israel!" (by Fidesz), íme a link, ami a fidesz honlapján biztosít örök barátságot a Fidesz és a Likud között:
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=35055

És most ki ne találd, hogy de most akkor a Likud meg a jó zsidó, a listán szereplők meg a jó kommunisták... :D

Virág et. 2012.10.23. 18:10:20

@Vidéki: 1. Te tényleg helybe jössz a lóf.szért.

2. Mi az hogy nem vagy a Békemeneten? Ha ezt a bayerzsolti meghallja, visszavonják a párttagkönyved, te idegenszívű, bankárbarát, hazátlan, hitetlen liberális labanc! :)

Morcos Kartal (törölt) 2012.10.23. 18:11:12

@genyamagyar: kezdem én is ezt hinni... akkor viszont nincs remény :(

hardenberg 2012.10.23. 18:32:17

A disznófejű zsidó a Nagyúr, illetve akarom mondani a disznófejű Nagyúr a zsidó mentalitás, materializmus, földhözkötöttség és fertelem szimbóluma Ady versében, neki is tele volt a töke velük, és bár pénzelték, nyomták, hogy minél kommonistább, felforgatóbb verseket írjon, ő azért nem minden esetben hódolt be és néha előtört belőle egy ilyen őszinte vers is a disznófejű zsidókról.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 18:37:32

Nem vagy különb Bayertől egy fikarcnyival sem.
Aki Ady 1902-ben írt Kelet ellenességét 2012-ben aktuálisnak látja, akár körülmények, politikai helyzet kapcsán az szimplán hazudik.

Hertelendi 2012.10.23. 18:41:04

@Ironfist: " attól, hogy a fidesz seggét nyalja. "
Had pontosítsak....segget nyaljon. Mindegy, hogy kiét, csak fizessenek érte

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 18:42:33

@Hertelendi: Itt egyedül Bajnai nyal seggeket.
Hol millás seggeket, hol Gyurcsány szarcsimbókjait.
neki csak a hatalom kell, és az MSZP-ben meghonosított tolvajlás folytatása.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 18:45:16

Azért látszik hogy van remény.

A MIlla meghírdetett "Soha többet Fidesz" rendezvényére kevesebben voltak kíváncsiak jóval, mint Bayerék "Soha többet MSZP" rendezvényére.

Aki az MSZP érdekében akár a kisúját is megmozdítja az nem normális.

J.László 2012.10.23. 18:45:26

@hardenberg:
Ady kétségbe volt esve (Jászi Oszkárral együtt), amikor az ő européer liberális barátai 1918-ban aléltan zuhantak a bolsevikok karjaiba. A liberálisokkal sajnos ez a baj: előbb-utóbb a kommunisták mellett kötnek ki (akárcsak 1994-ben). Mi ezt már tapasztalatból tudjuk, ő még nem tudhatta, azonban megkésve ugyan, de meg kellett érnie.

Ironfist 2012.10.23. 18:45:53

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Bezzeg a fidesz, ahol csak szentek vannak! Uh! Úgy is van! Fujjfujj komenyisták! Például ők:
Kövér László - MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke
Járai Zsigmond - MSZMP-tag
Matolcsy György - MSZMP-tag
Martonyi János - MSZMP-tag
Pintér Sándor - MSZMP-titkár
Schmitt Pál - az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban
Hoffmann Rózsa - MSZMP-tag
Mikola István - MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Stumpf István - MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Fónagy János - MSZMP-tag
Vonza András - MSZMP-tag
Ligetvári Ferenc - MSZMP-tag
Chikán Attila - MSZMP-tag
Boros Imre - MSZMP-titkár
Turi-Kovács Béla - MSZMP-tag
Harrach Péter - MSZMP-tag
Kerényi Imre - MSZMP alapszervezeti titkár, moszkvai nagykövet
Pozsgay Imre - MSZMP KB-tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB-titkár
Boross Péter - MSZMP-tag
Balogh Gyula - MSZMP-tag
Csintalan Sándor - MSZMP-tag
Orbán Viktor - gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár
Varga Mihály - KISZ-titkár
Rogán Antal - KISZ-titkár
Deutsch Tamás – KISZ-titkár

Ugye? Na, következetes vagy-é? Fujjfujj kommunisták, és akkor fujjfujj ezek is, vagy senki se, és akkor a zemeszpé se? :)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 18:46:33

@Hertelendi:
A Millás hugyosforradalmárok a legalja az egész bagázsnak.
Hányinger keltő a hazudozásuk az összefogásról miközben minden jobbost alapból kizártak.
Gyurcsány és az MSZP bérencei csupán.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 18:48:17

@Ironfist:

remek..
Mégis Gyurcsánytól és cenzor Lendvai elftársnőtől maradtak fent jelentgetések az MSZMP KB részére, és furamód épp fent említett Kövér, Orbán, Rogán ... társaságot figyeltette meg az MSZP a spiclijeivel, készítettek róluk jelentgetéseket.

Ironfist 2012.10.23. 18:51:33

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
"Azért látszik hogy van remény.

A MIlla meghírdetett "Soha többet Fidesz" rendezvényére kevesebben voltak kíváncsiak jóval, mint Bayerék "Soha többet MSZP" rendezvényére.

Aki az MSZP érdekében akár a kisúját is megmozdítja az nem normális."

Ez csak azt bizonyítja, hogy az értelmiségiek jóval kisebb arányban vannak a megvezethető ostobákhoz képest.

Hertelendi 2012.10.23. 18:51:42

@J.László: Tudod kedves Laci az a főbaj, hogy az emberek többsége százszor inkább Kádárt szeretné, csak orbán húzzon el a faszba. Tudom, te nem...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 18:54:14

@Ironfist:
Ez baromság.
A milla az MSZP-nek ágyaz meg, holott ezt tagadják, Orbán pedig magának kampányol.

Akkor gondolkodj ki ver át, és kit, te egybites Gyurcsanyista.

Hertelendi 2012.10.23. 18:55:34

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: A jobbosok csak meneteljenek a birkameneten. Voltatok vagy ötvenezren. Tudom bayer szerint 6 millióan...

Ironfist 2012.10.23. 18:57:03

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Na, akkor mutasd azokat a "fennmaradt" dokumentumokat, melyben a rosszkomenyisták figyeltették a "jókomenyisták"at! :D

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 18:57:54

@Hertelendi:
Az összes média szerint többen voltak, mint a millán.
De te csak hazudj kedvenc Gyurcsányod Bajnaid, MSZP-d kedvéért ahogy szoktál.

Névtelen Betelefonáló (törölt) 2012.10.23. 18:58:35

@Hertelendi: " Tudod kedves Laci az a főbaj, hogy az emberek többsége százszor inkább Kádárt szeretné, csak orbán húzzon el a faszba. Tudom, te nem... "
Ennek fuss neki még egyszer. Főleg, hogy ismertek a mai létszámok a rendezvényeken. A kormányhoz nagyságrendekkel nagyobb tömeg megy ki, mint az ellenzékhez együttvéve. Ember...

Névtelen Betelefonáló (törölt) 2012.10.23. 18:59:50

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: A hivatalos verzió (BM) szerint a millán 20 ezer, a békemeneten meg 150 ezer. Szerintem mindkét tömeget alábecsülték, de az arányok stimmelnek.

Ironfist 2012.10.23. 19:01:39

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Én vagyok az egybites? Lol, ki gondolja kettőnk közül azt, hogy ha nem Orbán, akkor az egyenlő a Gyurcsánnyal? :D

Névtelen Betelefonáló (törölt) 2012.10.23. 19:02:42

@Névtelen Betelefonáló: De számok nélkül is jól látható az eltérés. A Millán álltak kb. a híd közepétől a Ferenciekig. A Békemeneten pedig a tömeg eleje a Nyugatinál volt, a vége meg még valahol a Bem utca magasságában. És voltak még "páran" a téren is.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 19:03:32

@Ironfist: A rendszerváltás elötti korszakot ha nem ismered az a sekélyes tudásod jele.
De 2006-ból is van irat, Gyurcsány megfigyelési módszereire:
www.hir24.hu/belfold/2011/09/01/orban-viktort-es-kover-laszlot-is-megfigyeltek/

Hohó60 2012.10.23. 19:03:33

@Secnir:

"(délután 3-tól milla, ne feledjétek!) "

Én nem értem, mit akarnak ezek a milla-firkálók.
Csak nem a szadeszmp-t akarják visszahozni? Mert az lesz a vége, és akkor mehetünk a fenébe tényleg. Az, hogy a jelenlegi kormány sok hülyeséget is csinál, nem lehet ok a Gyurcsány, Bajnai, Mestreházy-félék visszahozására.
Hát itt mindenki meghülyült? Nem emlékeztek arra a szörnyűségre, amit ezek hoztak hazánkra?
Nem emlékeztek a párttitkárok és sameszaik által ellopott. elhordott, eltrehánykodott több tízezer milliárd forintokra? Nem rémlik már Hunvald, Zuschlag, Hagyó, Mestreházi (a másik díszpinty) és a többi "névtelen hős"?

Mit akartok itt millázni? Egy kábítószer agitátor mondja meg neketek a frankót? Akinek a gyűlésén elsőnek egy pszichopata szólalt fel, utána meg Commandante Che Guevara re-inkarnációja következett, aki nem mellesleg bukott szadeszmp-s?
Vagy Bajnai erőtlen szavai a szirénhang nektek? Azé az emberé, aki GAZDASÁGI miniszter volt a világ legrosszabb kormányában? Nem emlékeztek már, hogy a Gyurcsány-kormány gazdasági boom idején volt képes csődbe juttatni az országot? Nem emlékeztek arra a szörnyűséges zuhanásra, amit produkáltak? Hogy a korábban sokkal mögöttünk lévő Szlovákia olyan gyorsan húzott el mellettünk, hogy még integetni sem volt időnk?
Ez most valami vicc? A drogdealer, az erőtlen, meg a SZADESZMP fog itt új országot építeni?
Ébredjetek már fel! Bajnai, Gyurcsány, Mestreházy, meg az egséz brancs csak a hatalmat akarja a hátatokon felmászva. Aztán ugyanúgy leszarnak majd benneteket, mint előző országlásuk alatt.

Hertelendi 2012.10.23. 19:05:03

@Névtelen Betelefonáló: @Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Mostmár azt mondtok, amit akartok. Vége van orbán országlásának. Európa szégyene...

Hohó60 2012.10.23. 19:09:13

@Hertelendi:

Ha Bayer Zsoltot elítéled a nyilvánvaló vehemenciája végett, akkor Ungváry Rudolfot is biztosan elítéled mai szörnytette miatt.
Különben hol az objektivitás?

J.László 2012.10.23. 19:09:56

@Hertelendi:
Ajánlom figyelmedbe Hohó60 hozzászólását kicsit feljebb.

Zuzu Petás 2012.10.23. 19:10:09

Amikor megint elkezdődik a "hol voltak többen" párharc, ne felejtkezzünk el arról a tényről, hogy egy álló tömeg, ha elindul menetbe, akkor sokkal többnek néz ki.
Valószínűleg, ezért nem engedték visszafelé a Kossuth Lajos u-ban a tömeget hazaindulni, nehogy készülhessen olyan kép, amin a "haladó" tömeg látszik.
Inkább, valami 30 fős ünnepséget szerveztek az orosz kultúra háza elé, csak hogy lezárhassák a Puskin mozitól az Astoriáig a K.L. utcát.

Morcos Kartal (törölt) 2012.10.23. 19:10:29

@Névtelen Betelefonáló: Ezzel az a kurva nagy gond, hogy ti Budapesten összejött tömegek alapján akartok támogatást számolni. Az ország nem Budapestből áll. És vidéken - legalábbis ahogy én látom a környezetemben - a fidesz támogatottsága eléggé... finoman szólva KICSI. Főleg a Mt. átírása és a megszorító csomagok óta...

burt lancaster 2012.10.23. 19:10:37

"Bayer Zsoltról egyébként is tudjuk, hogy nem egy szellemóriás"

Attól függ, hogy kihez képest? A laspalmas nevű, interneten álnév alatt hangemberkedő nick tulajdonosához képest?

Hertelendi 2012.10.23. 19:12:17

@Hohó60: Azért bayernál nem vehemenciáról, hanem valami egész másról van szó.

Morcos Kartal (törölt) 2012.10.23. 19:13:28

@Hohó60: Az a legnagyobb baj ezzel az egésszel, hogy IGAZSÁGOD VAGYON. Remény sincs már, pedig állítólag ő az utolsó túlélő.

rohadjmegARCgeci 2012.10.23. 19:13:38

@Morcos Kartal: Én Bp-i vagyok, és soka embert ismerek,de nincs köztük egyetlen egy fideszpárti sem,vagy nagyon titkolják mert szégyellik.))

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 19:17:01

@Hertelendi:
Azt hagy kérdezzem már meg ...

Mi a véleményed Mesterházy utasításáról, miszerint hordani kell a Kossuth címert ?

Tudod csak azért kérdeztem, mert ti szerencsétlenek nemrég olyan gyönyörűen óbégattatok jelképek kisajátításáról ?!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 19:17:56

@Dr. Furia: Én viszont MSZP szavazót nem ismerek.. Vagy legalábbis olyat aki felvállalná, hogy rájuk szavaz.

J.László 2012.10.23. 19:20:10

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Ezzel magam is így vagyok. 2006 ősze óta én MSZP szavazót vagy Ferenc-hívőt nem láttam.

Ironfist 2012.10.23. 19:20:41

@Hohó60:
"Azé az emberé, aki GAZDASÁGI miniszter volt a világ legrosszabb kormányában? "

Nem is tudtam, hogy Bajnai a fideszkormányban volt gazdasági miniszter...

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
"A rendszerváltás elötti korszakot ha nem ismered az a sekélyes tudásod jele."

Sértegetés helyett inkább bizonyítékot mutass, zombikám! ;) Jaaaa, hogy nem tudsz? Üres vádaskodásod a sekélyes tudásod jele. Mellesleg még ha így is történt, ettől ők már egyből jókomcsik lettek? Erre válaszolj nekem!

"De 2006-ból is van irat, Gyurcsány megfigyelési módszereire:
http://www.hir24.hu/belfold/2011/09/01/orban-viktort-es-kover-laszlot-is-megfigyeltek/"

1.- Egy újságban megjelent cikk nem feltétlenül egyezik a valósággal. Hogy fingod nincs arról, hogy hír az, aminek hírértéke van, az megintcsak sekélyes tudásod jele. Ettől függetlenül még ebben lehet is valami, csakhogy:
2.- Orbán Viktor ugyanúgy megfigyeltette az ellenzéket, mikor ő volt hatalmon, sőt, el is akarta őket tüntetni. Olvasd csak el A Viktor című könyvet! Jaaa, vagy azt nem, mert azt mocskosbolsi írta, igaz tények alapján, de mégiscsak balibsibolsi volt? Akkor meg ne merd még egyszer pártatlansággal vádolni a másik felet! Semmi jogod nincs hozzá. A listához meg még mindig várnám a kommentedet: jókomcsik, vagy nemjókomcsik? Emlékeztetőül, róluk van szó:

Kövér László - MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke
Járai Zsigmond - MSZMP-tag
Matolcsy György - MSZMP-tag
Martonyi János - MSZMP-tag
Pintér Sándor - MSZMP-titkár
Schmitt Pál - az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban
Hoffmann Rózsa - MSZMP-tag
Mikola István - MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Stumpf István - MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Fónagy János - MSZMP-tag
Vonza András - MSZMP-tag
Ligetvári Ferenc - MSZMP-tag
Chikán Attila - MSZMP-tag
Boros Imre - MSZMP-titkár
Turi-Kovács Béla - MSZMP-tag
Harrach Péter - MSZMP-tag
Kerényi Imre - MSZMP alapszervezeti titkár, moszkvai nagykövet
Pozsgay Imre - MSZMP KB-tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB-titkár
Boross Péter - MSZMP-tag
Balogh Gyula - MSZMP-tag
Csintalan Sándor - MSZMP-tag
Orbán Viktor - gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár
Varga Mihály - KISZ-titkár
Rogán Antal - KISZ-titkár
Deutsch Tamás – KISZ-titkár

Na! Jókomcsik? A többi meg a rosszkomcsi?

Ironfist 2012.10.23. 19:21:38

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Csak, hogy tudd! Az, hogy valaki lesüllyed a te szintedre, az nem jelenti azt, hogy te közben felemelkedtél, gyökér! ;)

Jofiu 2012.10.23. 19:23:25

Igaza van.
Nagyon jó kis kordokumentum ez róluk, és a realitásoktól elrugaszkodott makacs, frusztrált agyatlanság hatalmáról.
Ja, és persze a haszontalan emberek szájtépéssel érvényesüléséről is persze. Alcím: a paraziták anatómiája és szociológiája.

Névtelen Betelefonáló (törölt) 2012.10.23. 19:23:45

Na, megjött az újabb ukáz. Próbáljátok tavalyhoz hasonlóan most is megmagyarázni a bizit, hogy miért voltak megint sokkal többen a másik oldalon :)

Morcos Kartal (törölt) 2012.10.23. 19:24:20

@Dr. GGG77: "sújtásos, félig Ázsiában élő, a nyers hús és lótej daliás korán rágódó, zsidópüfölő s frázistgyártó hazaffffyaknak" - bameg ez nagyon betalált...

@Dr. Furia: délután kérdeztem skype-on pesti haverom, melyik tüntetésre megy ki. Aszonta mindre, de visz elég tojást, hogy mindnek jusson belőle... hát kb. ezt látom én is magam körül. Nálunk is volt hirdetve valami megemlékezés, az előadó felment a színpadra, és a mikrofonon kívül senki nem hallgatta amit mondott.

@burt lancaster: igazad van, Palmihoz képest egyenesen szellemi achondroplasiás.

Hertelendi 2012.10.23. 19:26:06

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Hát pofátlanságban ennél lejjebb már nem is süllyedhetnél! Baszki ma is láttam kokárdás faszkalapot! Október 23-án! Érted?
Akkor te most mit akarsz?????

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.10.23. 19:27:17

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:
Még mindig Rockenbauer Pál sorozatának a koppintása, de ez a te szegénységi bizonyítványod! :D
Ráadásul lusta voltál újraírni, egyszerűen bemásoltad a tegnapi röfögésed ide is...
Egyre szarabb vagy bogaram!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 19:27:52

@Ironfist:
Te hazug szarkupac..

Itt vannak linkek melyek igazolják hogy Orbánt, Kövért és Lévai Anikót, meg a többi Fideszest az MSZMP KB megfigyeltette:

www.blikk.hu/blikk_aktualis/ime-az-orban-viktor-elleni-titkos-nyomozas-aktai-2085173

Itt van kedvenc Gyurcsányodról egy videó, amin egyetemi oktatói számolnak be arról, hogy még a vizsgáit is az MSZMP KB intézte, amely megfigyelte Orbánékat.
www.youtube.com/watch?v=3KZxRx8sZ7k

És a jelentgetéseiről Gyurcsánynak egy cikk, aminek köszönhette a háttérszelet az egypárttól:
mno.hu/migr_1834/gyurcsany-esete-a-pecsi-dialoguscsoporttal-477782

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 19:29:37

@Hertelendi:
Szóval viseled a Kossuth címert, csakmert MSZP-s főnököd utasított, és MSZP-s utasításra lehet jelképeket kisajátítani ?

J.László 2012.10.23. 19:30:11

@Hertelendi:
Figyelj Hertelendi. Ezek vagytok ti. Én biztos, hogy nem faszkalapoznék le egy Kossuth címeres fazont, holott a jelek szerint mostantól ez lesz a külső ismertetőjegyetek. A Kossuth címer miatt nem tenném ezt. Próbáljatok meg ti is így gondolkozni, mert különben úgy fog rajtatok állni az a Kossuth címer, mint tehénen a gatya.

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 19:30:51

@Névtelen Betelefonáló:

A 'tavaly' az az idei 'nemleszünkgyarmat' akart lenni?

És igen, eleve vicces, ha egy civil szervezet azt hiszi, több embert tud önerőből összecsődíteni, mint a kormány többek között (?) közpénzből. :)

2012.10.23. 19:31:09

@Hohó60:

"Ez most valami vicc? A drogdealer, az erőtlen, meg a SZADESZMP fog itt új országot építeni?"

Nem!
Új országot a szakemberek építhetnek maximum.
Ehhez egy dolog kell csupán. Hogy a politikusok eltakarodjanak a politikai döntéseikkel a jó büdös francba!

Ironfist 2012.10.23. 19:31:46

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Nem tudom, honnan vetted, hogy én Gyurcsánypárti vagyok, de a komcsilistára még mindig nem kaptam választ:
Még egyszer emlékeztetnélek:
Kövér László - MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke
Járai Zsigmond - MSZMP-tag
Matolcsy György - MSZMP-tag
Martonyi János - MSZMP-tag
Pintér Sándor - MSZMP-titkár
Schmitt Pál - az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban
Hoffmann Rózsa - MSZMP-tag
Mikola István - MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Stumpf István - MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Fónagy János - MSZMP-tag
Vonza András - MSZMP-tag
Ligetvári Ferenc - MSZMP-tag
Chikán Attila - MSZMP-tag
Boros Imre - MSZMP-titkár
Turi-Kovács Béla - MSZMP-tag
Harrach Péter - MSZMP-tag
Kerényi Imre - MSZMP alapszervezeti titkár, moszkvai nagykövet
Pozsgay Imre - MSZMP KB-tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB-titkár
Boross Péter - MSZMP-tag
Balogh Gyula - MSZMP-tag
Csintalan Sándor - MSZMP-tag
Orbán Viktor - gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár
Varga Mihály - KISZ-titkár
Rogán Antal - KISZ-titkár
Deutsch Tamás – KISZ-titkár

A FIDESZ VEZETŐI EZEK AZ EMBEREK. EX-MSZMPVEZÉREK. ORSZÁGUNK KIRABLÓI, KIKET TE MOST SZENTEKNEK TARTASZ. Magyarázat? Nincs, csak terelni tudsz, meg hazudozni, meg másokat hazugnak nevezni. Gratulálok. Bizonyítottad, hogy igazzy fideszfan vagy: ömlik a szar a pofádból! :)

Hertelendi 2012.10.23. 19:35:57

@J.László: Csak Neked! A kokárda kizárólag(!) március 15.-hez köthető jelkép. Ezért furcsa, ha valaki október 23-án viseli. A Kossuth címer, akár csak a magyar zászló Magyarország jelképe, tehát nem kötődik dátumhoz. Ez a különbség.

J.László 2012.10.23. 19:36:01

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Meglátszik, hogy megszűnt az SZDSZ felügyelet. Nemzeti jelképpel jön az MSZP? Szinte el sem hiszem. Ezért olyat kapnának volna az SZDSZ-től, ha lenne, hogy a fal adja nekik a másikat. Kész röhej.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 19:38:22

@Ironfist:
Nem tudom mennyit tanultál a kommunista diktatúráról de segítek:
Meglehetősen sokan voltak az MSZMP párt tagjai.
Nagyjából mindenki akinek szóltak, hogy ezt bizony az állása az egyetemen, a sportpályán avagy a gyárban ezt megköveteli.

Az MSZMP KB volt az a keménymag melyek igazgatták az ügynököket, megmondták, hogy kiket kell megfigyelni, leültetni, megkínozni ....

Az MSZP tagjai javarésze 1990-ben az ex MSZMP KB tagjaiból verbuválódott.

A FIdesz tagjai pedig javarészt, azokból akiket megfigyeltek megfigyeltettek, és ezeket megfigyelési jegyzőkönyvek igazolnak.

Vágod a külömbséget te szerencsétlen Gyurcsnyista ?
Vagy te is olyan hülye vagy, mint a főnököd, és neked is leszóltak a vizsgáidra az MSZMP KB-ből mint Gyurcsánynak ?

Hertelendi 2012.10.23. 19:38:35

@J.László: Egyébként nem helyeslem a jelkép kisajátítást!

J.László 2012.10.23. 19:38:44

@Hertelendi:
Ahhoz mit szólsz, hogy a Kossuth címer magában foglalja, hogy is mondjam, fúj, az Árpád sávokat?

Hertelendi 2012.10.23. 19:44:15

@J.László: Nem keverendő össze a szálasi féle Árpád-sávokkal
De ez ugye nem csúsztatás....

makacs szennyeződés 2012.10.23. 19:44:27

@Névtelen Betelefonáló: komolyan arra vagytok büszkék, hogy közpénzen elbuszoztattatok 150.000 szektatagot Budapestre?

hogy ennyit össze tudtatok szedni sok városból összesen?
:D

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 19:47:59

@makacs szennyeződés:
A millás MSZP-s, Gyurcsanyista szektatatgok negyedennyien se voltak, szóval te is csendben maradghatsz... DDD

J.László 2012.10.23. 19:48:22

@Hertelendi:
Bocsánat, de ti kaptok ötpercenként agyvérzést az Árpád sávoktól. Hol láttál te Magyarországon 1945 óta "Szálasi féle" Árpád sávokat? Különben azt sem tudom, miféle szerzet azok a "Szálasi féle" Árpád sávok, mert úgy tudom, az Árpád háznak nem volt "Szálasi féle" címere. Te biztos tudod.

Hertelendi 2012.10.23. 19:50:11

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nekem nem kellett töriből tanulnom az elmúlt rendszert, benne éltem jó sokáig. Minden rendszer megfigyeltet. Jellemzően azokat, akik valamilyen veszélyt jelentenek a társadalomra, vagy a hatalmukra. Ne legyenek illuzióid, az orbán kormány is mefigyeltet, az MSZP is megfigyeltetett, de ha olvasott vagy tudnod kell, hogy Demszkyt, Hodosánt, Rajkot "csak" begyűjtötték nevezetes napok előtt de nem verték hülyére őket.

Hertelendi 2012.10.23. 19:53:10

@J.László: "Hol láttál te Magyarországon 1945 óta "Szálasi féle" Árpád sávokat? "
Minden jobbikos rendezvényen!

makacs szennyeződés 2012.10.23. 19:55:43

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

hazudsz, balfasz.
pontosan 0 db. lopott közpénzből buszoztatott millás volt.

:D:D

J.László 2012.10.23. 19:57:27

@Hertelendi:
Hogy jön ide a Jobbik? Pláne a Kossuth címerhez? Különben mutathatnál egy "Szálasi féle" Árpád sávot (link, stb.), akár Jobbik, akár nem Jobbik rendezvényen.

Majomkodásnak tartom, hogy 1990 óta az MSZP epét hány az Árpád sávos zászlóra, erre most pártjelvényt akar csinálni egy címerből, aminek része az Árpád sávos címer. Ejnye-ejnye. Ha ezt látná az SZDSZ.

baloo112 2012.10.23. 19:58:13

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
nem volt nekik ingyenbusz az adófizetők pénzén, mint a lelkes békemeneteseknek.
Amúgy többen voltak mint ahogy írják, de ez nem baj.

Amúgy nem tudom hogy lehet isteníteni egy pártot ami nem hajlandó elszámoltatni a múlt rendszer besúgóit, nyilván majdnem mindegyik a FideszKDNP-ben ül.... Vagy nekik dolgozik. Ennyit a rendszerváltásról meg elszámoltatásról...

Hertelendi 2012.10.23. 20:00:40

@J.László: Befejeztem veled a társalgást! Nem tartalak vitapartnernek!

J.László 2012.10.23. 20:01:20

@Hertelendi:
A lottó ötösöm nem így jön be, a kutya fáját.

   2012.10.23. 20:01:55

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Fogadni mernék, hogy te csak provokálod az embereket, akár csak Stefánia kisasszony, mert képtelenség, hogy mind elhidd amit leírsz.
Ha esetleg mégis komolyan gondolod, akkor azért arra válaszolhatnál, hogy a fenti listán KISZ titkárként megjelölt egyedeket mi vitte rá, hogy alávessék magukat a kényszernek? Akkor nem voltak fontosak az elvek? Akkor meg lehetett alkudni, és - akár csak látszatból, akár hitből - elfogadni a posztokat, hogy élhessenek, mint hal a vízben? Vagy most jön a szöveg, hogy ők belülről bomlasztották a rendszert?
Te nem érzed, hogy ezek mind köpönyegforgató disznók, és csak annyiban különböznek egymástól, hogy az egyik keményvonalas, a másik meg legfeljebb "reform" kommunista? Te képes vagy egyetlen szavukat is elhinni ezeknek? Az nem kifogás, hogy mások is ezt csinálták!
A világért sem akarnám megint az MSZP látni az ország élén, nehogy belém magyarázd. Magam sem tudom, hogy ki lenne alkalmas arra, hogy az országot kihúzza a gödörből. De egyszerűen megdöbbentő, hogy te hiszel a Fidesznek, hiszel abban, hogy ők tényleg mások.

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 20:03:26

@J.László:

Ugye tudjuk, hogy a műjobbos rendezvényeken eredetileg Szálasi-rajongó skinheadek honosították meg az Árpád-sávost, de természetesen lehet bociszemekkel magyarázni, hogy 'dehát egy sávot levettek, meg a piros 2 milliméterrel keskenyebb', illetve hasonlókat, előfordul ez bárkivel, aki képtelen felfogni, hogy nem mindenki olyan sötét, mint a közvetlen környezete. :) A Kossuth-címeren nem onnan származik az Árpád-sáv.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.10.23. 20:08:22

Szegény Ady.Kihez hasonlítják.bajern meg egy senki.Egy sokba kerülő senki.

makacs szennyeződés 2012.10.23. 20:08:52

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
"A FIdesz tagjai pedig javarészt, azokból akiket megfigyeltek megfigyeltettek, és ezeket megfigyelési jegyzőkönyvek igazolnak."

megint hazudsz, folyton hazudsz.
ha ők a jó kommunisták, akiket megfigyeltek, akkor miért nem hajlandók feltárni az ügynökaktákat?
egyhangúlag leszavazták, többször.

legutóbb idén februárban:

Szavazás az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről:
www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_szav.szav_lap_egy?p_szavdatum=2012.02.20.17:16:32&p_szavkepv=I&p_szavkpvcsop=I&p_ckl=39

tessék, lehet komcsizni.
:D

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 20:10:13

@  :
Nem pontosan értelek.

Dokumentumok igazolják, hogy Orbánt, Kövért, Lévai Anikót, ... a többi Fideszest az MSZMP KB által irányított ügynökök megfigyelték, és jelentéseket készítettek az MSZMP KB-nek róluk.

Közismert hogy Gyurcsány jelentgetett a Dialógus csoportról Pécsen és hogy vizsgáirra leszóltak az MSZMP KB-ből.
Hogy az 1990-es MSZP az ügynököket irányító expufajkásokból ex- MSZMP KB-sekből tevődött össze.

Szerinted tényleg semmi külömbség azok között akiket a kommunista diktatúrában megfigyeltek (Fidesz), és azok között akik megfigyeltették őket (MSZP) ?

kolgét 2012.10.23. 20:12:16

Bezzeg te, laspalmas egy igazi szellemóriás vagy! Faszkalap.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 20:12:49

@makacs szennyeződés:
Kliekkelj rá majom és rájössz hogy nem hazudok:

Itt egy jelentés Orbánékról melyet a Gyurcsány féle jelentgetők küldtek a pufakás Horn és MSZMP KB-s Kovács, Lendvai elftársaknak:

orbanviktor.hu/attachment/0016/15745_vadai_agnes_irasbeli_valasz_2012.04.05..pdf

makacs szennyeződés 2012.10.23. 20:13:09

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

ha ők a jó kommunisták, akiket megfigyeltek, akkor miért nem hajlandók feltárni az ügynökaktákat?
egyhangúlag leszavazták, többször.

legutóbb idén februárban:

Szavazás az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről:
www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_szav.szav_lap_egy?p_szavdatum=2012.02.20.17:16:32&p_szavkepv=I&p_szavkpvcsop=I&p_ckl=39

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 20:13:44

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Egen, az MSzMP hajlamos volt megfigyeltetni saját embereit is. De valahogy az említettek esetében sosem találtak semmit, ami rendszerellenességre utalt volna. :)

Vinnie Jones 2012.10.23. 20:14:31

Orulok, hogy az indexes bloggerek hamar hazaertek a millkas poffeszkedesbol. Arrol nem irnatok, hogy miert nem tudtak ott harom egybefuggo ertelmes mondatot kisajtolni maguknol? Vagy miert izzadt az a harom pojaca a vegen a Himnusz elmotyogasa kozben-persze a szovegbe siketult ott is bekezavarodniuk... lehet szidni Bayer szellemi kepesseget, hisz a tamadas a legjobb vedekezes... de az egyertelmu teny, hogy neki tobb esze van egyedul, mint az indexes bertolnokoknak, berbloggoloknak meg az egesz drogos geci millkas vezerkarnak egyutt... pont!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 20:17:53

@milyen szép a Vértes, ó:
Hihetetlen ez a komcsi hazudozás..

Több tucat oldalon jelentgettek Orbánról, rendszerváltás elött a szovjet csapatok kivonulását Nagy Imre újratemetését szorgalmazta, miközben Horn, Kovács, Lendvai, Gyurcsány épp restaurálták az MSZMP-KB borzalmait, gyilkosságait, jelentgetéseit, hogy megússzák.

Te meg itt hazudozol 22 év távlatából...
Igazi komcsi vagy.

makacs szennyeződés 2012.10.23. 20:18:00

@VinnieJones: van a buszon wifi is? jó utat haza!
:D

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 20:19:34

@VinnieJones:
Az igazi betépettt millások példaképe Dopeman..
Igaz ma megpróbálták lecserélni Bajnaira, de ez se lett túl hiteles.

makacs szennyeződés 2012.10.23. 20:20:18

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Szavazás az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről:
http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_szav.szav_lap_egy?p_szavdatum=2012.02.20.17:16:32&p_szavkepv=I&p_szavkpvcsop=I&p_ckl=39

te vagy a komcsi hazudozó.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 20:20:58

@makacs szennyeződés:
Nézd a hülye millást hogy dumál..
Mennyit kerestél szerencsétlen, mit fizetett neked Gyurcány és az MSZP ?

Kitűzted már a Kossuth címert amit Mesterházy apád parancsolt ?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 20:21:36

@makacs szennyeződés:
Jelentés Orbánról Kövérről, Lévairól...

orbanviktor.hu/attachment/0016/15745_vadai_agnes_irasbeli_valasz_2012.04.05..pdf

Mariann19 2012.10.23. 20:22:56

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Amennyiben reálisan kívánjuk megállapítani a Békemenet és a Milla létszámát, a tüntetők összetételét és részvételüknek mikéntjét kell figyelembe venni. A milla tüntetés résztvevői önkéntes indíttatásból voltak jelen, rászervezés nem történt, a vidékiek saját költségükön utaztak.
A Békemenet résztvevőit buszokkal szállították főleg a vidék nagyvárosaiból gratis, valamint a határon kívülieket és más külföldi résztvevőket is. Pont.
Ami megjegyzendő az az, hogy a Békemenet tüntetőinek költsgeit a társadalom egésze fizette az adóforintjaikból a Fidesz érdekében annak ellenére, hogy nem ehhez a táborhoz tartoznak, vagy közömbösek. Kvázi sok állampolgárnak kellett azok terheit viselni, akik ellenük demonstráltak a Fidesz rendezvényen.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2012.10.23. 20:24:28

@Mariann19: szerintem felesleges ezeket a dolgokat ilyen szépen leírni ennek a hokigyurinak. Mindjárt millás drogos köcsög leszel. Az előbb tanulta. Majd csak figyeld!!!444négy

Ironfist 2012.10.23. 20:24:38

@VinnieJones:
"de az egyertelmu teny, hogy neki tobb esze van egyedul, mint az indexes bertolnokoknak, berbloggoloknak meg az egesz drogos geci millkas vezerkarnak egyutt... pont!"

Az, hogy jó helyre nyal, az nem ész kérdése...

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Olvasd el figyelmesen, zombikám, a listát, hátha feltűnik valami!
Kövér László - MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke
Járai Zsigmond - MSZMP-tag
Matolcsy György - MSZMP-tag
Martonyi János - MSZMP-tag
Pintér Sándor - MSZMP-titkár
Schmitt Pál - az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban
Hoffmann Rózsa - MSZMP-tag
Mikola István - MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Stumpf István - MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Fónagy János - MSZMP-tag
Vonza András - MSZMP-tag
Ligetvári Ferenc - MSZMP-tag
Chikán Attila - MSZMP-tag
Boros Imre - MSZMP-titkár
Turi-Kovács Béla - MSZMP-tag
Harrach Péter - MSZMP-tag
Kerényi Imre - MSZMP alapszervezeti titkár, moszkvai nagykövet
Pozsgay Imre - MSZMP KB-tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB-titkár
Boross Péter - MSZMP-tag
Balogh Gyula - MSZMP-tag
Csintalan Sándor - MSZMP-tag
Orbán Viktor - gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár
Varga Mihály - KISZ-titkár
Rogán Antal - KISZ-titkár
Deutsch Tamás – KISZ-titkár
És miután te sem vagy képes értelmes érveket felhozni, csak nyomod a beakadt lemezt, hogy orbánjógyurcsányrossz... így mész te is Vidékiék mellé, a süllyesztőbe. Kiérdemelted, gratulálok! :)

makacs szennyeződés 2012.10.23. 20:26:50

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

nincsenek válaszaid, csak az, amit belédprogramoztak.
szerinted mindenki komcsi, aki nem olyan komcsi, hogy közben fideszes.
mindenki millás, mindenki mszp-s, aki nem fideszes. (egyik sem vagyok, sehol nem vállaltam ezt fel.)

olyan kibaszott egyszerű vagy, hogy az egy biológiai csoda.

miért olyan titkosak azok az ügynökmúltak? miért titkosítja a fidesz? miért?

és mégis, hogy merészeltek ti, a valódi komcsik lekomcsizni mindenkit, aki nem áll be a szekta sorába?

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 20:26:59

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Egen, sok tucat oldalt írtak szegényről, sőt, figyelmeztették is. :) Az ember szíve megszakad.

Az se túl nagy dolog, hogy miután mások megszervezték a szovjet kivonulást, hősünk bátran kiállt és aszonta, hogy menjenek el a szovjetek... Muszáj erőltetni? Csak kérdem. :)

És mondjuk a Történelmi Igazságtétel Bizottság érdemeinek ellopása apróság lenne, de engedelmeddel egyelőre ők szervezték azt az újratemetést, Drága Hősünk és Példaképünk erre is csak utólag repült rá.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 20:27:22

@Mariann19:
hazudsz persze de ezt te is tudod..
googlebe beírva békemenet busz:
szegedma.hu/hir/szeged/2012/10/kulonbusz-indul-szegedrol-az-oktober-23-i-bekemenetre.html
Kért útiköltség-hozzájárulás 1000 Ft.

www.facebook.com/events/326944960671194/
Várhatóan a busz önköltsége 1000-1500 Ft lesz.

...
Mindenhol fel van tüntetve az utiköltség szinte kivétel nélkül.

A millás buszoknál látsz ilyet ?
vagy azt tényleg az MSZP pénzelte ?

jogos30 2012.10.23. 20:27:25

Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék, s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna.

Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.

Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…

Ady Endre

NN 1902. január 31.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 20:30:25

@Ironfist:

Figyelj te kicsi komcsi.

Az MSZP-s kedvenceid szinte mindegyike azon tetves besúgókból és MSZMP KB tagokból tevődik össze akik megfigyelték a Fideszt és a többi ellenzéki pártot is.

Ezt dokumentumok tucatjai igazolják.

Az MSZMP tag, és az MSZMP KB tag között kb annyi a különbség, mint egy átlag német állampolgár, és egy SS tiszt között a 2. VH-ban.

Trejo 2012.10.23. 20:31:51

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nagyon tehetséges vagy, megérdemelnél egy miniszteri posztot a jelenlegi kormányban. Rohadt libsi!

Húsleves 2012.10.23. 20:31:52

Itt van amit kifelejtett a szegény megfigyelt Orbán Viktor a derék válaszából:
kuruc.info/r/9/94946/
Meg egy kicsit hiányoltam a válaszból azt is, hogy más bátor lázadókat is azzal büntetett-e a diktatúra, hogy Angliába mehettek ösztöndíjjal tanulni, vagy ezt a kivételesen embertelen dolgot direkt nekik találták ki.

makacs szennyeződés 2012.10.23. 20:37:28

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

az MSZMP és KISZ tagokból áll a fideszes szektád, tehát te egy kicsi komcsi vagy.

:))))

   2012.10.23. 20:37:39

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Átfogalmazom egyszerűbbre.
Ha elfogadjuk azt az állítást, hogy a "megfigyeltek" csak kényszerből viselték a posztjukat, az azt jelenti, hogy a személyes érdekek miatt képesek voltak sutba dobni az elveiket.
Nagyon sokan voltak, akik még KISZ titkárok sem lettek, mert az elveik fontosabbak voltak az előrébb jutásnál, az anyagi érdekeknél. Nyilvánvaló, hogy például Orbánról ez nem mondható el.
Te miért hiszel még mindig ezeknek az embereknek?

Húsleves 2012.10.23. 20:39:12

Kimoderáltátok amit írtam? Miért?

Húsleves 2012.10.23. 20:39:53

Bocs, már látom, ezek szerint csak lusta a blogmotor

micsoda? 2012.10.23. 20:41:08

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Meglehetősen sokan voltak az MSZMP párt tagjai.
Nagyjából mindenki akinek szóltak, hogy ezt bizony az állása az egyetemen, a sportpályán avagy a gyárban ezt megköveteli."

Igen ebben van igazság, csakhogy: Ha a párt tagságon belül még tisztsége is volt az illetőnek, hát ahhoz már sokat kellett "tenni". Biztosan tettek is!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 20:41:11

@  :

Röviden, azontúl hogy az MSZMP KB Orbánt és a Fideszt figyelte meg, és Gyurcsány és a többi MSZP-s jelentgetett nekik róluk, ezért:

hu.wikipedia.org/wiki/Orb%C3%A1n_Viktor
1989 nyarán az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjában képviselte pártját. 1989. június 16-án Nagy Imre újratemetése alkalmából, a budapesti Hősök terén tartott beszédében szabad választásokat és a szovjet hadsereg kivonulását követelte, s ezzel országosan ismertté vált. 1989 nyarán, a politikai egyeztető tárgyalásokon a Fidesz képviselőjeként az I/1. politikai albizottságában (Az alkotmánymódosítás kérdései) tagja volt az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjának. A plenáris üléseken is képviselte pártját.

hu.wikipedia.org/wiki/Gyurcs%C3%A1ny_Ferenc
1984 és 1988 között a KISZ Pécsi Városi Bizottságának titkára, majd 1988–1989-ben a KISZ Központi Bizottság Egyetemi és Főiskolai Tanácsának elnöke lett. 1989-ben a KISZ jogutódjának, a Demokratikus Ifjúsági Szövetségnek (DEMISZ) az alelnöke volt, a szervezetben a viszonylag radikálisabb reformer vonalat képviselte. Két hónap után kilépett a DEMISZ-ből, és kb. harminc támogatójával megalakították az Új nemzedék nevű ifjúsági szervezetet, melynek elnöke lett. A szervezet rövid ideig állt fenn, észrevétlenül szűnt meg, ezzel jó ideig szünetelt Gyurcsány Ferenc politikai pályafutása.

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 20:43:49

@  :

Az kiderült már, hogy a KISz-titkárkodásra milyen magasabb cél érdekében volt szükség? :)

makacs szennyeződés 2012.10.23. 20:44:54

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

borzasztó egyszerűen lehetne bizonyítani, hogy ki kit figyelt meg.

érdekes módon pont a fidesz nem akarja a bizonyítékokat feltárni.

www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_szav.szav_lap_egy?p_szavdatum=2012.02.20.17:16:32&p_szavkepv=I&p_szavkpvcsop=I&p_ckl=39

miért nem?

Alasseo 2012.10.23. 20:45:36

Bayer értelmi sekélyességéből adódó, sántító és ordító Ady-Orbán (gyalázat) párhuzamán már meg sem lepődöm. A forradalmár szabadságharcos jobboldaliak után már nincs lejjebb, köztudott, hogy az az idea is a vak festő és sánta futó kategóriájába tartozik. Vajon mit szólnának ezek, ha valaki közölné, hogy Ady, Széchenyi, Kossuth, Deák és minden, a magyar történelem során tehetséget és szorgalmat mutató, a nemzet haladását segítő nagyágyú úgy undorodott a Fidesz szellemi és ideológiai elődjének tekinthető maradi és korlátolt jobboldlai nemességtől, mint ördög a tömjénfüsttől?

iovialis 2012.10.23. 20:46:47

Hölgyek, Urak.

Ne etessétek tovább a trollt. Lehet, hogy egysejtűen ostoba, de nem biztos; hitelvek is motiválhatják, azokat meg úgysem tudjátok benne megingatni.
Viszont a sokat idézett listát kicsit korrigáljátok. Ha jól emlékszem a tizenéves hírekre, a komcsifaló Boros Imre nem csupán párttitkár volt, de munkásőr is.
Peace.

Húsleves 2012.10.23. 20:48:35

Azokután, amilyen magyarázatot adott Orbán az őt ért "rágalomra", már nincs is szükség bizonyítékra, mert magából a magyarázatból kilóg a nagy büdös lóláb.
1. Ha valakit megpróbáltak beszervezni, de nem sikerült, akkor az nemhogy nyugatra nem mehetett ösztöndíjjal tanulni, hanem itthon is mindenhonnan kibaszták. Ha nem így lett volna, akkor ugyan mi félnivalója lett volna bárkinek?
2. Az apucikája megbízható MSZMP káder volt, felesleges lett volna nekik a megkerülésével "próbálkozni"

Hohó60 2012.10.23. 20:50:37

@Mariann19:

A békemenetes buszokon költségtérítést fizettek az utazók.
De a milkás tüntetésre érkező buszokkal mi a helyzet? A sok irigy emberrel, akiket a kommunisták feluszítottak, hogy szavazzanak rájuk, mert akkor igaz, hogy nekik nem lesz jobb, de majd MÁSOK adóját megemelik. Gondolod, hogy ezek fizettek? Fizetnének ezek BÁRMIÉRT is?
Nem azzal fenyegetett az MSZP, hogy majd jól nem küld buszokat, mert nem fejthetnek ki felforgató propagandát a szeánszon? És azokat az MSZP-s buszokat ki fizette? Hunvald, meg Zuschlag?
Most az már egy másik kérdés, hogy legalább '56 ünnepén nem kellene a SZADESZMP-nek sehol sem megszólalni. Az MSZP mégis csak a tömegbe lövető meg forradalmárokat akasztó MSZMP jogutóda, a SZADESZ (mai nevén DK) meg az ÁVH szellemi örököse.
Október 23-a jó alkalom lenne számukra a mély hallgatásra.

Trejo 2012.10.23. 20:52:39

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Mosdatod a pártársaidat te III/III.-mas senkiházi mocsok! 20 éve is ezt csináltad, 8 éve is! A liberálbolsevik kurva istenit a büdös fajtádnak!!! Te köpedelem szemét tömeggyilkos komcsi! Pfuj!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 20:53:17

@iovialis:
Beszarás röhejesek vagytok..
Gyurcsányról videó van, hogy az MSZMP KB szólt le a vizsgáira:
www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA
Horn Gyuszi 1994-ben is ellenforradalomról beszélt, Lendvai cenzorkodott, és tele ex MSZMP-KB-s tetű komcsival az MSZP, ti meg jöttök itt MSZMP tagokkal, gimis KISZ titkárokkal.

Húsleves 2012.10.23. 20:53:46

@makacs szennyeződés:
A "másik oldalnak" is lett volna már lehetősége nyilvánosságra hozni mindent, két harmaduk is volt már.
Ez igazából azt támasztja alá, hogy nincs két oldal, csak két szárny. A választásod arról szól, hogy balról kéred a pofont, vagy jobbról.

makacs szennyeződés 2012.10.23. 20:55:13

@Hohó60:

tessék, itt vannak a kommunistáid:

Kövér László - MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke
Járai Zsigmond - MSZMP-tag
Matolcsy György - MSZMP-tag
Martonyi János - MSZMP-tag
Pintér Sándor - MSZMP-titkár
Schmitt Pál - az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban
Hoffmann Rózsa - MSZMP-tag
Mikola István - MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Stumpf István - MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Fónagy János - MSZMP-tag
Vonza András - MSZMP-tag
Ligetvári Ferenc - MSZMP-tag
Chikán Attila - MSZMP-tag
Boros Imre - MSZMP-titkár
Turi-Kovács Béla - MSZMP-tag
Harrach Péter - MSZMP-tag
Kerényi Imre - MSZMP alapszervezeti titkár, moszkvai nagykövet
Pozsgay Imre - MSZMP KB-tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB-titkár
Boross Péter - MSZMP-tag
Balogh Gyula - MSZMP-tag
Csintalan Sándor - MSZMP-tag
Orbán Viktor - gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár
Varga Mihály - KISZ-titkár
Rogán Antal - KISZ-titkár
Deutsch Tamás – KISZ-titkár

az MSZMP utóda a fidesz is.

makacs szennyeződés 2012.10.23. 20:55:50

@Húsleves: tökéletesen egyetértek, így van.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 20:58:29

@makacs szennyeződés:

Úgy látom mindig ezután a videó után teszed be a listádat az MSZMP tagokról és a gimis KISZ titkárokról:

www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA

Te lehet hogy elfeljted hogy az egész tetű MSZP komcsi besúgókból, és MSZMP KB tagokból áll össze de akinek van esze az erre emlékezik.

Tudod... Az MSZMP KB tag az a tetű, aki élet halál ura volt, és aki megmondta mely szakmában kiknek kell belépni az MSZMP-be.

   2012.10.23. 20:58:44

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Jó, tovább egyszerűsítem a kérdést.
Számodra Orbán Viktor tényleg hiteles politikus, hiteles ember?
Ha már belinkelted a Wiki szócikket, olvasd is el. Neked ebből nem az jön le, hogy mindig a szél fújta valamerre? Így lett komcsiból antikomcsi, libsiből konzi?
És a legfontosabb: ha ő csak megfigyelt volt, miért szavazott nemmel az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről?

Persze ez elmondható szinte az összes mocsokról, akik most a parlamentben ülnek.

Hertelendi 2012.10.23. 20:58:51

@Hohó60: "A békemenetes buszokon költségtérítést fizettek az utazók. "

Na menj már a hülyeségeddel! Csak olyat hazudj, amit te is elhiszel. Egyébként honnan is tudnád?
Az Erdélyből és Lengyelországból érkezők is kifizettek több tízezer forintot, hogy ezt a mocskot éljenezzék???? Ja meg a gyerekek is fizettek, igaz?
A heti hazugságversenyt meg is nyerted!:)
Gratula!

Trejo 2012.10.23. 20:59:58

@makacs szennyeződés:

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: III./III.-mas besúgó, az államrendőrség fizetett ügynöke

   2012.10.23. 21:02:17

@iovialis:
Engem pont ezek a hitelvek érdekelnek. Létezik tényleg manapság Magyarországon ember, aki tud nekik hinni?! Fel nem foghatom!

Hohó60 2012.10.23. 21:03:01

@micsoda?:

"Meglehetősen sokan voltak az MSZMP párt tagjai.
Nagyjából mindenki akinek szóltak, hogy ezt bizony az állása az egyetemen, a sportpályán avagy a gyárban ezt megköveteli."

Igen ebben van igazság, csakhogy: Ha a párt tagságon belül még tisztsége is volt az illetőnek, hát ahhoz már sokat kellett "tenni". Biztosan tettek is!

Én pl. nem voltam KISZ tag a középiskolában, bár sokszor győzködtek, hogy lépjek bele. De a KISZ-titkár volt az összes tanárunk közül a legjobb fej, ő volt az egyetlen, aki a diákokkal együtt sörözött suli után.
Hogy ezt pártmegbízásból csinálta vagy magánszorgalomból, azt nem tudom, de messze a legnépszerűbb tanár volt.

Később, első munkahelyemen a párttitkár volt a közvetlen főnököm (nem függetlenített). Ő szintén népszerű volt, nagy dumás, szart az egész alkotmányra, csak gondolta miért ne...

Szóval nem minden párttal kapcsolatban állt személy volt a "Belső Párt" tagja. Nem mindenki futhatott be olyan karriert, mint Lendvai Ildikó, aki egészen a cenzorságig vitte, és ma pedig demokráciára tanít bennünket. Vagy László "Koko" Kovács, aki az MSZMP KB tagságából avanzsált européer mindent-jobban-tudó-okos-tojássá.

Trejo 2012.10.23. 21:03:06

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Hány embert tettél tönkre te hazaáruló? Takarodjál az elvtársaidhoz Észak Koreába, ott a helyed.

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:04:10

@  :

Gondolod, hogy 'nekik' hisznek és nem 'bennük'? Orbán-transzparensekkel vonulnak fel. :)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:04:12

@Hertelendi:

Csak a millások mentek ingyen busszal.
A "békemenet busz" keresésre mindenhol megtalálható a költésge is a buszoknak.
A "milla busz" keresésre pedig sehol.
Bajnai fizetett a részvételért is nektek ?

J.László 2012.10.23. 21:05:44

@Ironfist:
Horn Gyula - az utolsó kommunista kormány külügyminisztere ( többiről ne is beszéljünk).
Medgyessy Péter - a Grósz kormány pénzügyminiszere, a Németh kormány miniszterelnök-helyettese (a többiről ne is beszéljünk).
Kovács László - az utolsó kommunista kormány külügyi államtitkára.
Lendvai Ildikó - MSZMP KB tag, főcenzor.
Keleti György (a lánya hivatásos prostituált) - politikai tiszt, az utolsó kommunista kormányban HM szóvivő.
Szekeres Imre - Veszprém megyei KISZ első titkár (a wiki szerint egyetemi doktori címe van mesterséges intelligencia témában, ettől beszartam a röhögéstől).

Nehogy már élvonalbeli vezetőket egy lapon említsünk párttagokkal vagy középiskolás KISZ-titkárokkal.
Ez azt hiszem a rossz lelkiismeret parancsa: ki kell vetítenetek a bűneiteket az ellenfeleitekre, hogy szabadulhassatok tőlük.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:06:03

@Hohó60:
Tehát akkor van különbség egy gimis KISZ-titkár és egy MSZMP KB tag között ?

Eddig te vagy az egyetlen aki ezt elismeri, és ez önmagában is dicséretet érdemel, ebben a komcsi közegben.

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:07:16

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Kedves idióta, az, hogy nincs találat a 'milla busz'-ra, azt jelenti, hogy ők nem szerveztek buszoztatást, nem azt, hogy ingyenesen csinálták. ;-)

Hohó60 2012.10.23. 21:08:20

@Hertelendi:

Én nem szoktam vonulni, de ismerőseim igen. Tőlük tudom.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:09:00

@milyen szép a Vértes, ó:
Kedves baromarcú.. A békemenetes buszoknak fel van tüntetve az utiköltsége minden szervezésben..
A millásoknak meg sehol.. Ezek a tények.

   2012.10.23. 21:09:06

@milyen szép a Vértes, ó:
No igen, itt kezdődnek a problémák. Épül a személyi kultusz, olyan meg már nincs manapság, hogy hitelesség, csak arra vár mindenki, hogy megmondják neki, ezt szeretni kell, ezt utálni. Ady példáján okulva én is inkább Párizs felé veszem az irányt.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:11:15

@  :

Pl mindjárt ott van Mesterházy, aki felszólította híveit, hogy ki kell tűzni a Kossuth címert minden hívőnek.

Beszereztétek már ?

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:11:28

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

sőt, rákerestem, fácánok se szerveznek Zeppelin-utakat Bécsből Szolnokra, tehát a fácánok ingyen léghajóztatnak ezen a távon :) régebben nem hittem volna el, hogy ember lehet ennyire buta, de edződtem

Hohó60 2012.10.23. 21:12:47

@Dr. Furia:

"Én Bp-i vagyok, és soka embert ismerek,de nincs köztük egyetlen egy fideszpárti sem,vagy nagyon titkolják mert szégyellik.))"

Ez lopás. Tíz éve mondom és írom, amikor azt a felháborító hazugságot olvasom, hogy a SZADESZMP szavazók nem árulják el hovatartozásukat mert félnek, hogy nem azért nem árulják el, hanem azért mert szégyellik.

Mariann19 2012.10.23. 21:13:36

@Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/: Tudom, hogy felesleges győzködni ezt a fajtát, de küldetés tudatom van, hátha 1 % megragad a fejükben, és lassan-lassan az IQ is kilendül a O-ról.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:14:42

@milyen szép a Vértes, ó:
kuruc.info/r/2/102899/
Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja az ATV műsorában azt mondta, Juhász Péter Milla-elnök „szerencsétlen nyilatkozatai” nem tántorítják el a szocialistákat. Korábban az Index arról írt, hogy az MSZP-s vidéki pártszervezetek szervezett buszokkal utaztatták volna a fővárosba híveiket a Milla október 23-i tüntetésére, ám Juhász tévés nyilatkozata miatt lemondják a szervezett buszokat.

További részletek: kuruc.info/r/2/102899/#ixzz2A9REcTBS

Hertelendi 2012.10.23. 21:15:15

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Faszkalapka, akkor te már utaztál birkamenetes és Millás busszal is??? Nem lehetsz ennyire hülye! Vagy mégis????
Szerintem te max. a 12-es busszal szoktál utazni és amikor jön az ellenőr gyorsan le is szállsz. Kb ilyen kaliber lehetsz:)

Mariann19 2012.10.23. 21:16:23

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Először Te tájékoztass földrajzilag, hogy hol láttál Millás buszt. Ez nem fog sikerülni, mert nem volt, MSZP-s pláne nem.

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:17:03

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Tehát a maszop akart buszoztatni, de lemondták; mit is akartál ebből kihozni, kedves szerencsétlen?

   2012.10.23. 21:18:26

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Leszarom Mesterházyt, egy gusztustalan féreg.

Azonban lehet, hogy elsikkadt a tekinteted egy korábbi hozzászólásom felett, ami ráadásul neked címzett kérdést is tartalmazott, ezért most idemásolom egy részét. Kérlek, válaszolj egyenesen.

Számodra Orbán Viktor tényleg hiteles politikus, hiteles ember?
Ha már belinkelted a Wiki szócikket, olvasd is el. Neked ebből nem az jön le, hogy mindig a szél fújta valamerre? Így lett komcsiból antikomcsi, libsiből konzi, nem igaz?
És a legfontosabb: ha ő csak megfigyelt volt, miért szavazott nemmel az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről?

J.László 2012.10.23. 21:18:29

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Óriási dilemma elé lettek állítva. Árpád sávokat tartalmazó kitűző, ebbe belegondolni is rossz. Szegény SZDSZ forog a sírjában.

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:19:47

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Mi az anyanyelved? Bent felejtetted a 'lemondták a buszokat' részt... :) A 'nem tántorítják el' nem az utaztatásra vonatkozott. :)))

szabadság elvtársak! 2012.10.23. 21:21:52

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Hát tudod ez már az év vicce:)) A komcsik meg a Kossuth címer. Ha ezt a híveik beszopják, akkor egy szavuk sem lehet. Néztem a Bajnai beszédet. Nem mondom jól összerakták neki, de nem lett volna hitelesebb egy tiszta kezű figurától? Mert ez így eléggé vicces.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:21:55

@milyen szép a Vértes, ó:
Ezen kurva sokat röhögtem:
atv.hu/belfold/20121019_nem_mszp_s_kem_akkor_ingyen_johet_a_bekemenetre
A békéscsabai MSZP-irodától azt kérdeztük: indítanak-e buszokat a Milla október 23-i budapesti tüntetésére. Kiderült: nem, „de annyit tudunk segíteni, hogy a Szolidaritás egészen biztosan indít”.

Tita nick 2012.10.23. 21:22:15

A címlapon DeDi P írása tele van csúsztatással, ferdítéssel, hazugsággal. Rajta fiúk, ez megy nektek!

Mariann19 2012.10.23. 21:23:28

@Hohó60: Válaszod egy részére nem kívánok válaszolni, mert a közöltek alkalmatlanok ésszerű megbeszélésre.
Az, hogy ebben az országban ki hallgasson el, melyik pollitikai alakulat, ez nem lehet kérdés egy demokráciában. Mélyedjél el ezeknek a tanoknak az ismereteibe, és még akkor sem tehetsz ajánlásokat, mert ez nem a Te asztalod. Indulhat a dühkitörésed, türelemmel várom a szitkozódást.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:23:45

@szabadság elvtársak!:
Ezen én is sokat fogok röhögni..
Gondolj bele egy vérkomcsi MSZP-sbe,, amint a melle felén olyan kitűző virít büszkén, amin a folymatosan lefikázott Árpádsávok pompáznak.

Mesterházy kedvéért ezek simán benáculnak. :DD

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:24:32

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Azt említette már valaki, hogy az van odaírva, hogy megfelelő hozzáállással ingyen vitték volna a 'békemenetre'?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:25:01

@J.László:
Hát igen.. Így lesz náci jelképből szoci szimbólum egy beszéd leforgása alatt.. :)

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:25:57

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Szóval szerinted az Árpád-sáv náculás? Egy pillanatra félrenézett a felvigyázód, vagy mi?

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:28:28

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Cöcöcö. Mármint a szocik szerint 'náculás', ha Szálasi-pólós retardáltak, vagy haverjaik használják.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:31:07

@milyen szép a Vértes, ó:
Kb erről beszélek..
Ha Jobbikoson van Árpád sáv akkor az nácis,
Ha Mesterházy tűzi zászlajára, akkor olyan Árpád vonalas MSZP-t kapunk, hogy Emese az utódait szegfűsítené.

is 2012.10.23. 21:31:31

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "Várhatóan a busz önköltsége 1000-1500 Ft lesz. "

Aszondja, hogy a buszsofőr rendes, fehéren kifizetett bére, TB-vel, adóval, ünnepnapon: minimum 15 000Ft
Elfogyasztott üzemanyag: 100km-ként minimum 40l, azaz minimum 16000Ft.
A busz amortizációja: 100 kmként legalább 5000Ft

Egy buszra felfér 45 ember. 1000 Ft-jával az 45 ezer. Abból 100km-es távolság sem jön ki (oda-vissza kell menni, tehát szorozd kettővel a sofőr bérén kívül), önköltségi áron. Csak 70 km-nél nem messzebbről jöttek azok a buszok? És mindegyik csontra tele volt, a 45 emberrel? Nehezen hihető.

   2012.10.23. 21:32:38

Nem értem, talán nem jelennek meg a kommentjeim, azért nem válaszol nekem a vicces nevű vitapartner?
Kérlek, erősítsétek meg, hogy nem a készülékben van a hiba, hanem ő ignorálja a kérdést.

Most már csak a bónusz kérdést ismétlem meg.

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Ha Orbán Viktor csak megfigyelt volt, miért szavazott nemmel az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről? Van erre bármi hivatalos magyarázat a kiskönyvben? Vagy csak egyszerűen nem akarta, hogy napvilágra kerüljön egy-két csontváz?

Hertelendi 2012.10.23. 21:33:20

@milyen szép a Vértes, ó: "Mi az anyanyelved?"
Szerintem kiválóan beszél románul is, tudod amikor megkapta a magyar állampolgárságot gyorsan elkezdett orbán segget nyalni...

szabadság elvtársak! 2012.10.23. 21:34:21

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Ráadásul ez 56 - s jelvény volt ! :))) Most akkor felköpnek és alá állnak?

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:34:31

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

mint már korábban említettem, aki elég hülye hozzá, részemről nyugodtan megpróbálhatja eljátszani azt, hogy a jobbikos (illetve fideszes) gyűlésekre eredetileg nem úgy került az Árpád-sáv, hogy a résztvevő skinheadek Szálasit próbálták éltetni ezzel -- szóval téged főleg nem próbálnálak megakadályozni :)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:35:12

@makacs szennyeződés:
Őszinte leszek. Nemtodom miért.

De ettől még a tény tény marad miszerint az MSZMP KB tagjai amiből az MSZP gyökere alakult, az ügynökhálózatát épp a Fidesz és a többi ellenzéki párt megfigyelésére használta a 80-as években.

Ezt dokumentumok igazolják miszerint felvételek azt, hogy a Gyurcsány féle besúgikat egyetemi tanulmányok segítésével honorálták.

J.László 2012.10.23. 21:37:07

@milyen szép a Vértes, ó:
Figyelj már! Még megérjük, hogy a kőkomcsik a testükkel védelmezik az Árpádsávot. Nem ti maradtatok véletlenül felvigyázó (SZDSZ) nélkül?
Elképzelem Lendvai Ildikót meg Kovács Lászlót, mellükön az árpádsávos kitűzővel. Atyaúristen.

Hohó60 2012.10.23. 21:37:29

@Mariann19:

Még soha sem olvashattál tőlem olyan hozzászólást, amely az ellenkező véleményen lévő személyéről szólt volna. Ugyanezt nem mondhatom el néhány tucat eszmetársadról, akik minden létező ostoba jelzőt leírtak már rólam. Ennek ellenére még soha, egyetlen egyre sem válaszoltam az ő stílusuknak megfelelő hangnemben.
Szóval akkor miről is írtál?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:38:02

@milyen szép a Vértes, ó:

Mondom én.. Csak egy vérbeli komcsi viselheti büszkén az Árpád sávos Kossuth címert.. :DD
A többiek nyilván nácik ha ezt teszik, egytől - egyig..

Agyrém.. :DDDD

   2012.10.23. 21:39:50

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
És kizártnak tartod, hogy ilyen dokumentumok, felvételek, előkerülhetnek Orbánnal kapcsolatban is?
Ha nem, miért nem? Ha igen, akkor mire ez a nagy hajcihő?

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:40:17

@Hertelendi:

Kétlem, nem tud ugyan magyarul, de nem olyanok a hibái. Az orbáni hülyítésre fogékony erdélyiek meg általában nem tudnak jól románul, dacból, vagy hülyeségből (mert azért a rommagyarok között is megvannak a marhák, ha nem is nagyobb arányban, mint teszem azt Magyarországon -- miért pont ott ne lennének?). De ez mellékvágány, asszem. :)

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:41:47

@J.László:

Egen, ha a szerencsétlenek fejében rögzül valami idiotizmus, nem tudnak lemondani róla egykönnyen. Sebaj. :)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:43:23

@  :
Orbánnal kapcsolatban igen, mivel épp róla szól egy rakat jelentés.
Ám a többi Fideszessel kapcsolatban nem.
Az én tippem szerint vannak Fideszes érintettek, és az MSZP ugyanúgy zsarolja ezekkel a Fideszt, mint régen Antal Józsit.

index.hu/belfold/ugynoklist22/

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:43:23

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Nem, aki azért Árpád-sávol, "mert Szálasi", az 'náculás', aki nem azért, az nem azért -- a fránya magyar nyelv, ugye?

makacs szennyeződés 2012.10.23. 21:43:50

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

ó de őszinte voltál, nem tudod miért, persze, elhittem.

biztos tök véletlenül akarják titokban tartani az ügynökaktákat.
más magyarázat nincs és nem kell, mivel hívő vagy, szektatag, azoknál pedig nem kell semmiféle magyarázat.

az sem gond, hogy a fidesz-szekta tele van MSZMP taggal, tehát olyanokkal, akiket még van is értelme komcsinak nevezni. azért te inkább azokat kocsizod, aki nem fideszes. nem baj, ha nincs értelme, hisz hívő vagy.

az sem gond neked, nem tűnik fel, hogy rajtad kívül a kutyát nem érdekel gyurcsány. nem baj, azért neked mindenki mszp-s, gyurcsányista, aki a vallási vezetődet meri támadni.

egy növény szintjén állsz szellemileg.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:45:40

@makacs szennyeződés:
Csak ismételni tudom önmagam:

De ettől még a tény tény marad miszerint az MSZMP KB tagjai amiből az MSZP gyökere alakult, az ügynökhálózatát épp a Fidesz és a többi ellenzéki párt megfigyelésére használta a 80-as években.

Ezt dokumentumok igazolják miszerint felvételek azt, hogy a Gyurcsány féle besúgikat egyetemi tanulmányok segítésével honorálták.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:47:12

@milyen szép a Vértes, ó:
Egy darab embert se tudsz mondani, aki Szálasit akárcsak megemlítette volna az Árpád-sávok kapcsán, leszámítva az MSZP-s nácizós vinnyogást.

Vinnie Jones 2012.10.23. 21:48:03

Akarhonnan is nezzuk; jo tudni, hogy a mai nap egyertelmu vesztesei a drogos kis geci millkasok meg a korulottuk eloskodo szelsobalos faszkalapok... tetszik, nem tetszik!

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:48:08

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

- Miért nem akarja a Fidesz, hogy nyilvánosságra kerüljenek az ügynökakták?
- Az emeszempé megfigyeltetett embereket!

micsoda? 2012.10.23. 21:49:04

@Hohó60: Ja, de egyikből sem lett kormányfő. Különben meg a III/III -as ügynökök sem viselték mellükön a címet:)

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:49:17

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Engedd meg, hogy ismételjem önmagam:

"aki elég hülye hozzá, részemről nyugodtan megpróbálhatja eljátszani azt, hogy a jobbikos (illetve fideszes) gyűlésekre eredetileg nem úgy került az Árpád-sáv, hogy a résztvevő skinheadek Szálasit próbálták éltetni ezzel"

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:50:31

@milyen szép a Vértes, ó:
- Te tudod miért nem akrja az MSZP ?
- Te tudod miért nem akarja Fidesz

- Azt tudod, hogy a 80-as években épp a Fideszt és a többi ellenzéki csoportosulást figyeltette meg az az MSZMP KB, mely az MSZP törzsét adta ? Tanultál ennyit a korszakról ?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:51:59

@milyen szép a Vértes, ó:

Az Árpád sávos zászló leginkább napjainkban a "Gyurcsány takarodj" eszmeiséggel forrott össze.
Az agyatlan Gyurcsanyisták pedig belemagyarázták a nácizmust az Árpád sávokba.
Ennyi a sztori.

makacs szennyeződés 2012.10.23. 21:52:17

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

megint hazudtál, nem önmagad ismételgeted, hanem amit beléd programozott a párt.

oké, szóval ők azt mondják, hogy őket figyelték meg.
de kik ezek az ügynökök? hol vannak? felelősségre lettek már vonva? és a többi? az összes többi?
hol vannak a bizonyítékok, amik alapján ezt állítod?

jé, csak nem pont a fidesz tartja vissza a bizonyítékokat!

de hát te erre már őszintén nem tudsz válaszolni, ugye.
neked csak "a tény tény marad miszerint".
bizonyíték nélkül.
az nem kell, a lényeg, hogy gyurcsány.
és így tovább.

:D

Ironfist 2012.10.23. 21:54:12

@makacs szennyeződés:

Persze, hogy hazudik. Mit vártál tőle, mikor a neve is hazugság?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:54:27

@makacs szennyeződés:
Te olyan gyökér vagy hogy kár rád szót vesztegetnem...
Íme egy link (gyk: bizonyíték, nem ígéret) :
orbanviktor.hu/attachment/0016/15745_vadai_agnes_irasbeli_valasz_2012.04.05..pdf

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:54:57

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Speciel az összes jelenlévő MSzP-s 'igen'-nel szavazott, de sebaj... :)

A kérdés meg az volt, hogy ha szegény ártatlan fideszeseknek nincs félnivalójuk, vajon miért félnek az ügynöklistáktól? Tudom, tudom, Orbánt megfigyelték, és még figyelmeztették is egyszer, hogy 'vegyen vissza'. :))

makacs szennyeződés 2012.10.23. 21:58:06

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

nyugi, nem vesztegettél rám egy értelmes szót sem.

válaszolj:

- miért titkosítja a fidesz az ügynökaktákat, ha nem azért, mert ők ugyanolyan utódpártja az MSZMP-nek, mint az MSZP?

- miért komcsiznak az MSZMP-s fideszesek másokat?

Hertelendi 2012.10.23. 22:03:20

@makacs szennyeződés: Figyelj, a fidesz azért nem akarja megszavazni a megfigyelési dolgok feltárását, mert nem akar rosszat a sok MSZP-s volt megfigyelőnek. Remélem nem azt gondolod, hogy a fideszes-kdnp-s képviselők között is van ügynök.
Szerintem is megfigyelték a viktort. Azt figyelték milyen hülyén focizik.
Megfigyelték aztán gyorsan kiküldték Angliába tanulni.

J.László 2012.10.23. 22:04:43

@makacs szennyeződés:
Bocsánat a közbeszólásért.
Mindenki tudja, hogy '89-'90-ben a választások előtt ezerrel semmisítették és hamisították meg a titkosszolgálati iratokat (Duna-gate). Egészen biztos, hogy korrekt lenne ezeket az iratokat maradéktalanul nyilvánosságra hozni?

Hertelendi 2012.10.23. 22:13:46

@J.László: Te ha ilyen tájékozott vagy, akkor arról is tudsz valamit, hogy mi történt az APEH székházban, amikor simicska átvette a hatalmat '98-ban... Valamilyen bájtok éjszakájáról beszélnek....Lehet, hogy hazugság az egész?:)))
Erre bizti jobban emlékszel, mint '90-re

zollerbá 2012.10.23. 22:14:30

@makacs szennyeződés: A 90-es választásokon, a bekerült parlamenti képviselők több mint fele volt ügynök, ez nagyjából minden pártnál igaz, kivéve a Fidesz, ahol a 23-ból 17 érintett káder volt!

makacs szennyeződés 2012.10.23. 22:15:36

@J.László:

1. vagy nyilvánosságra hozzuk, vizsgáljuk, kutatjuk őket, akár azt is, hogy mi lehet hamisítvány, és ekkor elhiszem, hogy a fidesz jobboldali, antikommunista,

2. vagy nem, de akkor nem hiszem el, hogy a fidesz jobboldali, hogy anikommunista, és ki kérem magamnak, hogy olyan banda komcsizzon le, akiknél ott ülnek az MSZMP-sek, megvédik az ügynököket, de engem lekomcsiz, akinek a családjában egy párttag sem volt.

namost a fidesz 2012 februárjában 2/3-dal egyhangúan leszavazta, hogy nyilvánosan kutathatóvá váljanak az ügynökakták.

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 22:20:30

@makacs szennyeződés:

azért ne mondd, hogy csak emiatt nem hiszed el, hogy a Fidesz jobboldali/antikommunista ;-)

J.László 2012.10.23. 22:21:45

@milyen szép a Vértes, ó:
Magyar témában szerencsésebb magyar nyelvű wiki-re hivatkozni.
A wiki itt nem egészen pontos. A Duna-gate ügyben komoly iratmegsemmisítésről és irathamisításról is szó volt.
Ne feledjük, hogy a kommunisták a dezinformálás igazi mesterei. Egy irathalmazból ezt-azt kiszemezni, majd emezt-amazt meghamisítani a valóságostól egészen eltérő színben tüntethet fel személyeket vagy történéseket. Azt hiszem, egy ilyen manipuláción átesett irattömeggel óvatosan kell bánni.

zollerbá 2012.10.23. 22:24:18

@J.László: A 19 mágnesszalag itthon is megvan több példányban, az FSZB, a CIA és a MOSSAD is rendelkezik másolatokkal, nem kell félni a "Megsemmisültek az iratok" féle Boros, Kövér, Simicskó féle hazugságoktól!

Mariann19 2012.10.23. 22:24:58

@Hohó60: "Szóval akkor miről is írtál?" Viszontválaszodban indulatos megállapításokat tettél olyan témákban, amelyek közöttünk fel sem merültek.Pártirányultsáágodból fakadó kitöréseknek tekintem, melyek megvitatása sem ide, sem rám tartozik.
Miután rám zúdítottad válaszodban az általad - finoman szólva -elmarasztalt pártok at illető haragodat, vártam, hogy a reakciód ugyanilyen hangvételű lesz. Erre utaltam a dühkitörés kifejezéssel. Jelenlegi válaszod viszont korrekt volt, ezt el kell ismernem.

makacs szennyeződés 2012.10.23. 22:25:59

@J.László: "Ne feledjük, hogy a kommunisták a dezinformálás igazi mesterei."

ejnye, valóban.

J.László 2012.10.23. 22:27:40

@zollerbá:
www.rev.hu/portal/page/portal/rev/tanulmanyok/rendszervaltas/rmj_oslo_hu
Idézek a fenti előadásból:
"Megsemmisült a csaknem 110 ezer ügynök-beszervezési dossziéból 100 ezer.", de végigolvashatod az előadást.
Egy ilyen szinten megrostált irathalmaz szart se ér, elnézést a kifejezésért. Ezekkel az iratokkal "dobálózni" nem biztos, hogy korrekt lenne.

makacs szennyeződés 2012.10.23. 22:36:40

@J.László: "...a kommunisták a dezinformálás igazi mesterei."

makacs szennyeződés 2012.10.23. 22:37:26

@J.László:

benne vagy te is azokban az aktákban, mi?

J.László 2012.10.23. 22:46:16

@makacs szennyeződés:
Ne viccelj, az én dossziéimat emeltettem ki először a KGB-vel.

zollerbá 2012.10.23. 22:48:15

@J.László: A 19 mágnesszalagból nem lehetett nyomtalanul törölni, nyugalom anno egyébként is mindenről öt másolat készült és az ügynökök hazudozásaival szemben egy hamis VI-os kartont sem találtak. Az biztos hogy miután Biszku a róla készült film után azt nyilatkozta, hogy: "Sokan meglepődnének, hogy a mai közszereplők között hány ügynök van." még a házi őrizetét is megszüntették és nem olvastam arról hogy a 630 000 Ft-os nyugdíja csökkent volna!

makacs szennyeződés 2012.10.23. 23:06:00

@J.László: "Egy ilyen szinten megrostált irathalmaz szart se ér, elnézést a kifejezésért. Ezekkel az iratokkal "dobálózni" nem biztos, hogy korrekt lenne."

bullshit.
lássuk először, az a korrekt, semmi más.

zollerbá 2012.10.23. 23:17:36

@ménrót: Lefekvés előtt hallgassátok meg a nemzeti rapper Pilu Kaszára Kapára! c. számát amit 7 éve írt! Néhány részlet:
Kapára, kaszára

Tizenöt éve, hogy megbukott a rezsim,
És elhittük, hogy túl vagyunk már a nehezin,
Elhittük, hogy változott a rendszer,
A hatalomban ismét az a néhány száz gengszter.

Bal vagy jobb, mindegy melyik oldal,
Az egyik "ávós", a másik simán tolvaj.
A pofátok nagy, a zsebetek meg üveg,
És ugyanaz a szemét, populista szöveg.

Mióta az eszemet tudom a narancstól, hányok,
Szegfűt pedig csak a temetőbe hordok,
Duna partján bolhacirkusz, ez kell a népnek,
Van helye a pártkasszában az autópálya pénznek.

Ha lenne a földön igazság, már régen lógnátok,
Úgy húznám el nektek, az utolsó nótátok,
Azon a szépreményű hajnalon, mi az országnak oly' vidám,
Mikor a nagyra becsült bakó úr, értetek kel korán.

Bee-zony 2012.10.24. 02:00:48

B. Zsolt: „...a könyv állhatott volna akár egyetlen lapból is...”
Jobban is jártunk volna vele...
Sőt, a könyv állhatott volna egyetlen összetett mondatból, alkalomhoz és helyhez illően: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.” Ezt tűzze ki minden „békemenetelő” a homlokára, így korrekt. Lábjegyzetnek meg azt, hogy „Ne vegyék figyelembe amit a megválasztásomért mondok”.
A békemenetet pedig nevezzék csak békamenetnek – társadalmi és gazdasági menetelés a bányászbéka segge alá, mert ez történik, a békéhez pedig nem igazán passzol a „szabadságharc” és a „békeharc”, sem a(z el)kúrással a szüzességért, az orwelli duplagondolhoz viszont igen.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.10.24. 08:02:49

@laspalmas:

Én ezzel az Adyval nagyon óvatosan bánnék, @laspalmas:! Főként, ha fogalmam sincs róla. (Esetleg kétszer meggondolnám, hogy kioktatok-e olyanokat, akiknek esetleg lehet némi fogalmuk Adyról.)

Hogy Ady nem az volt, akiről te azt képzeled, álljon itt egy nagyon szoft idézet a Szabadgondolat c. folyóirat egy 1913-as lapszámából:

„Vallomás a patriotizmusról

Valló lelkű ember vagyok, izgat a magam lelkének boncolása, örülök, ha a kés valami rejtegetettet vághat ki belőlem. A babonátlanság nekem olyan kedves lapjában írván, tetszik nekem az, hogy kiválasszak egyet restellt babonáim közül. Azt már kevesen hiszik el, hogy nem volnék kissé túlságosan is magyar, s hogy hivatásnak érezném a magyarpusztítást. Szóval hát bizony én erősen magyar vagyok, persze evoltomat is kegyetlen kritikával kísérve. De most jön az igazi vallomás: nemcsak magyar vagyok, ki olykor talán túlságosan önérzettel fajtája exponensének hiszi magát, de patrióta is. Olyanféle és romantikus is egy kissé, mint az olasz hazafiaké s a jobbféle magyar és lengyel emigránsoké, de ez a patriotizmus ma még szunnyad bennem. Amilyen szinte bizonyos, hogy a fajgyűlölet gyökereit is kiirtottam magamból, elannyira, hogy Jászi Oszkáron kívül kevesen lehetnek még nálam gyengédebb és szeretőbb érzésűek a magyarországi nemzetiségekhez, olyan egész bizonyos, hogy a patriotizmus keserves helyzet, és alkalomadtán felébredne bennem.

Félek, nem lehetetlen, hogy ez a keserves helyzet és alkalom hirtelenebbül, mint hinnők és várnók, elénk borul. S itt foghat jutni minden mai különös, speciálisan magyar problémájánál kínosabba a magyar progresszívek különben is sokszínű tábora.

Én a jöhető veszedelemkor arra gondolnék, hogy a magyarság szükség és érték az emberiség s az emberiség csillagokhoz vezető útja számára. Hibáit, melyek óh nagyon-nagyon hibáim is, akkor félretolnám egy kicsit feledni, s csak az jutna az eszembe, hogy bármi áron meg kell védeni egy pláne katonai és ultramontán gyilkossággal fenyegetett fajtát.

De itt már azt is muszáj feltennem, hogy egy aulikus ősű magyar gróf, ki tavaly még minden nyugtalan magyart leöletett volna, véletlenül nem a maga kiskirályságát védi, hanem a magyarságot. Valószínű, hogy nem sok akadna ilyen, de akadna, s harcolhatok-e én akkor ezekkel, akik a veszedelem múltán megint azok lennének, akik voltak?

Ma úgy képzelem, hogy még ilyen katasztrófa esetén is külön harcolnék és védekeznék, de ki tudja[,] nem mást parancsol-e felébredt, romantikus patriótaságom.

Íme a patriotizmus, vagy ha úgy tetszik, az én patriotizmusom problémája, s íme itt az én vallomásom a patriotizmusról.

Leírtam, mert lehető, emberi, magyar és érdekes s biztató arra, hogy ki-ki keresse meg a maga magyar patriotizmusát, vizsgálja meg, s hasonlóképpen cselekedjék minden benne rejtőzhető, de minden tudománynál erősebb babonával vagy mondjuk egyszerűen érzéssel.”

Forrás: mtdaportal.extra.hu/szabadgondolat/1913/1913_10.pdf

ü
bbjnick

Ironfist 2012.10.24. 09:22:33

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!:
Úgy érted, le fog-e mondani? Miután kockáról kockára felépítette a maga saját birodalmát?

lyken 2012.10.24. 09:57:23

index.hu/belfold/2012/10/24/lazar_janos_karambolozott/

Ez itt meglehetősen OFF, de azért feltenném a kérdést: Hogy van az, hogy minden ciklusban kinyír valakit az éppen regnáló politikai elit? 2002 óta minden ciklusban láttunk ilyet és mindig el van sikamikálva. Ja, persze, nyilvánvaló, hogy az ámokfutó sofőr a hibás. Természetesen nem a szállított személy sürgette, hogy gyorsabban célbaérjenek. Szóval a zámokfutó sofőr a hibás, majd jól leültetik másfél évre. A politikai főfontos meg jövő héten már új sofőrrel siet. Közben meg kipurcant egy-két szavazó, de kit érdekel?

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.10.24. 10:35:56

@bbjnick: jó hogy nem azt mondod, hogy ha élne, akkor Ady tegnap ott sétált volna veled a békameneten a nyugat ellen tüntetve.

B.Lajos 2012.10.24. 12:34:29

@.Pierre Bezuhov.:
Ha a másik választási lehetősége az mszp-lmp akkor bizony előfordulhatna még az is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.10.24. 13:00:21

@.Pierre Bezuhov.:

Én nem mondok semmit: Adyt idézem: "Amilyen szinte bizonyos, hogy a fajgyűlölet gyökereit is kiirtottam magamból, elannyira, hogy Jászi Oszkáron kívül kevesen lehetnek még nálam gyengédebb és szeretőbb érzésűek a magyarországi nemzetiségekhez, olyan egész bizonyos, hogy a patriotizmus keserves helyzet, és alkalomadtán felébredne bennem. Félek, nem lehetetlen, hogy ez a keserves helyzet és alkalom hirtelenebbül, mint hinnők és várnók, elénk borul. S itt foghat jutni minden mai különös, speciálisan magyar problémájánál kínosabba a magyar progresszívek különben is sokszínű tábora."

Tudod, mit jelent ez?

Ez azt jelenti, hogy zsidóval lumpolunk (természetesen, ha ő fizeti a cehhet), de forradalmat nem csinálunk. Mégpedig azért, mert: „Ugyanazt gondolják, akarják, mint én, de az eszükben és szívükben, a gondolkodásukban és becsületességükben; – de ez, amit mondok, nincs a húsukban, veséjükben, tüdejükben, lélekrészükben – ez az én magyarságom –, pedig enélkül ezzel a néppel az ő forradalmát megcsinálni nem lehet… Itt még a legjobb forradalmár, a legtökéletesebb vezér sem elég, ha nincs benne az én magyarságom, mert akkor az a forradalom nem ennek a népnek a forradalma.”

ü
bbjnick

Meglehet ott se vótam 2012.10.24. 18:01:29

A ballibsik/TASZ kis kedvencei, a gyöngyöspatai ártatlan cigányok (ezeket üdültették Csillebércen):

barikad.hu/brutalisan_bantalmaztak_ket_rendort-20121024

lyken 2012.10.24. 18:30:27

Biztos visz magával túrórudit meg gulyást: index.hu/belfold/2012/10/24/kulfoldre_megy_dolgozni_a_siklosi_alpolgarmester/

Bárcsak összetrombitálná a párttársait. Tudjátok. Mindenki vigyen magával még egy embert...

R2 D2 2012.10.24. 20:00:55

Nem láttam semmilyen felvételt a tegnapi tüntetésekröl (robotolok, nem értem rá). De a békamenetesek most is vitték a táblákat? Hogy Nem leszünk gyarmat, Vesszen az IMF, meg Le a gravitációval.
Ja és este az állam(i)párt TV-ben volt, felvonulók kérték?

kenájkikit 2012.10.24. 20:07:00

ez mindenkinek meg van igaz? index.indavideo.hu/video/Bekemenet_1 1:30-tól az igazán veretes

tintamin 2012.10.25. 01:46:05

Van, aki@kenájkikit: Világtalan agyhalott szerencsétlenek.
Ijesztően ostobák, és rengetegen vannak.
És ezeknek szavazati joguk van, na ez az elkeserítő.

Kiknek a hibája, hogy ezeket az embereket így meg lehet vezetni? Hogy képtelenek gondolkodni, értelmezni, amit olvasnak, hallanak? Az oktatási rendszer? A média?

Ekézik az "imperialista" nyugatot. Lehet, hogy korábban is ezt csinálták, ezt szokták meg.
Na kik akkor a legnagyobb kommunisták?

Ironfist 2012.10.25. 09:43:36

@kenájkikit:

Durva volt, tényleg. Különösen azo a részen sírtam be, mikor a lungodromos főcigány beszólt, hogy október 23-a a demokratikus összefogás, és a kormány melletti kiállás napja... Meg mikor az öreg mondta, hogy demeramocskoskomcsielvtársak jólellopták a pénzünket, de majd mi jól visszaszerezzük! :D Úgy tűnik nem tudja, hogy a SZERETÜNK VIKTOR szöveg melletti kép egy ex-KISZtitkárt mutat, a bandája pedig mindannyian ex-főkomcsik voltak...

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2012.10.25. 15:11:15

@kenájkikit: Többször visszahallgattam, de a Lungo Drom-os csávó tényleg azt mondta, hogy "minden kormánynak kellett volna csinálnia egy tabula rázást" Becsülöm a riportereket, akik nem röhögik szét magukat a válaszokon.

lyken 2012.10.25. 22:45:29

Baszki beszarok, tilos lesz nemsokára idokep.hu előrejelzés rovata?
index.hu/belfold/2012/10/25/allami_monopolium_lesz_az_idojarasjelentes/

Abszurdisztán.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.10.25. 23:18:57

@lyken: nemámhogymajdittenmindenkicsakúgyidőjárástjelentget.

Magyar földet mossa csak jó magyar eső,
Éljen Orbán Viktor Nemzeti Időjárásjelentő!:D

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.10.25. 23:47:31

@Ironfist:

Ugye ő volt az, aki a pártjára jellemző pökhendi cinizmussal kijelentette, hogy "akinek nincs semmije, az annyit is ér". 8-o

f.m.j. 2012.10.26. 07:32:30

Bayer szánalmas, de fájdalom, nekem Ady sem jön be... :):))))

f.m.j. 2012.10.26. 07:51:24

egyébként meg Ady publicisztikája is csak azt bizonyítja, hogy itt nem hogy 22 éve, hanem 122 éve (vagy mióta létrejött ez a kóceráj itt keletközép-középkelet-kelet-közép európában, amit jobb híján hazánknak nevezünk) minden ugyanúgy történik, semmi nem változik, csak a nevek cserélődnek, meg a címek, amit csinálnak az ugyanaz....

lyken 2012.10.26. 10:46:38

Elmúttnyócév, elmúttnyócév: index.hu/gazdasag/magyar/2012/10/26/eltunt_negyedmillio_adozo/

Viccet félretéve, nem tüntek azok el, csak külföldön termelik a GDP-t.

teisfiambluetooth 2012.10.26. 20:54:06

Egy politikus / politikához közeli személy / holdudvar / stb. a történelem egy korszakát / eseményét / személyét / félig / teljesen / rosszul /át - értelmezve azt saját politikai nézetei, tettei igazolására használja.
Hát... DÖBBENET nem gondoltam, hogy ilyen van.

Amúgy most jöttem az Alfa Centauriról, mesélhetnétek még mik mennek itt a föld nevű bolygón!

Köszi.

Walter Hartwell White 2012.10.28. 13:27:06

Szegényminiszterelnökúr már letiport mindenkit úthenger módjára idehaza, mindent a szája ízére szabott, és még őt kell félteni a "disznófejűek" ellen. Ezek a nyaloncok milyen halucinogént toltak?

bölcscsősz 2012.11.01. 22:33:22

S még egy Ady:
Ady Endre: A PERC-EMBERKÉK UTÁN
Otthon bolondját járja a világ,
Majmos, zavaros, perces, hittelen,
Nagy, súlyos álmok kiterítve lenn,
Fenn zűrös, olcsó, kis komédiák.
Magyar Bábelnek ostoba kora,
Ments, Atyaisten, hogy benne legyek:
Engemet kötnek égbeli jegyek
S el kell hogy jöjjön nászaink sora.
Most perc-emberkék dáridója tart,
De épitésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk,
Nagyot és szépet, emberit s magyart.
Robogok honról rejtett vonaton,
Ebek hazája ma, nem az enyém
S ha marad csak egy hivom, szent legény,
Még a holttestem is ellopatom.
Ez a ricsaj majd dallá simul át,
Addig halottan avagy éberen
Pihenjen a szent láz s az értelem,
Míg eltünnek a mai figurák.
Magyar leszek majd, hogyha akarom,
Ha nem sutáké lesz itt a világ
S fölcsap minden szent és igazi láng
Rejtekből avagy ravatalon.

Szúrófény 2012.11.10. 06:10:16

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Internacionalizmus?

Széchenyi István a Cosmopolitizmusról
Hitel 162.

Hány dicsekedik még azzal, hogy Cosmopolita!!! Gyengeség, hiba halandótul elválhatatlan, de azokkal kérkedni az elromlottság legmélyebb lépcsője: hol a szemérem eltűnt, ott az élet minden bájainak vége. Szerencsére sok ollyast beszél, amit maga sem ért, s olyannal dicsekedik, ami gyalázatára válik. A Cosmopolita tágasb szívűnek tartja magát, s így jobbnak, mint másokat. Ő minden embertársát hordja szívében, midőn a patrióta főképpen csak hazafiait. Ő magasb értelműnek képzi magát, mert minden régi szokáson, bévett ítéleten áthág, egyszerre keresztény, török, etheista lehet, s chaméleoni ügyességgel szabhatja magát a körülállásokhoz, a hasznoshoz. —De ily tehetség áltermészet, s többnyire igen sok baltudománynak éretlen és savanyu gyümölcse, s az emberbűl, ki minden sajátságát elveszti, olly csúfot tesz, mint nevetséges a szelíd farkas, s kacajra méltó a láncon idomtalanul táncoló medve, s csúf a legvékonyabb vesszőtül is rettegő kalitkás oroszlán.
Mily szomorú sors öntagjainak egymásutáni lassú sorvadását nyilván érezni s az életerő fogyatkozását naprul napra csalhatatlanul, észrevenni— s ennél csak annak kínja lehet még fájdalmasabb, ki kénytelen átlátni, hogy Ő egy rothadó nemzet tagja: mert százszor könnyebb a testi, mint lelki aljasodást szenvedni.
Hol pedig a nemzetiség semmivé vált, hol a lakosok elkorcsosodtak, vagy hol a nemzeti szellem és sajátság hiábavalóságokon, gyermeki bábokon alapul már, ott a sokaság vakságában nem is gyanítja, keserű de csalhatatlan tekintettel nézi a gondba merült hazafi, miként folydogál le szemenkint a hátramaradt kevés föveny a nemzet életórája üvegszelencéjébe
Hány év is a lemaradásuk internacionalista okosok? Széchényi mögött? 200 év minimum!

süti beállítások módosítása