Skip to content


       Szűrés lista

Ady = Orbán, Nagyúr = Brüsszel

Ma van október 23-a, ami sajnos már nem annyira az '56-os megemlékezésről szól, hanem hogy ki, hol, miért tüntet. Lesz Milla-demonstráció Bajnaival, ééééés lesz újra Békemenet is.

Ez utóbbiról csütörtökön sajtótájékoztatót tartottak, ahol bemutatták a januári békemenetről kiadott,
Egy a haza - Békemenet 2012 című, 150 oldalas színes, a menet fényképeivel illusztrált könyvet.

MTI-hír:


bekemenetkönyv.jpg"A kötet egyik szerzője, Bayer Zsolt újságíró arról beszélt, hogy a könyv állhatott volna akár egyetlen lapból is, az első oldalon olvasható Harc a Nagyúrral című Ady Endre versből, hiszen a vers ma legalább annyira aktuális, mint 1905-ben volt, a "disznófejű Nagyúr" minket is megöl, ha hagyjuk. Mint mondta, erről szól a könyv, és erről szólnak a békemenetek is.
    Bayer Zsolt - Fritz Tamáshoz hasonlóan - úgy vélte, januárban a kormányt a félmillió utcára vonuló ember mentette meg. Közölte, Orbán Viktor azt mondta neki a békemenet után, "megbuktatták volna Brüsszelből, ha nincs békemenet". Bayer Zsolt hozzátette, "most ugyanerre készülnek (Brüsszelben)", ezért most is meg kell mutatni az Európai Uniónak, hogy "még mindig nem hagyjuk a kormányt".
    Elmondta, a könyvet Bencsik Andrással írták, és olvasható benne egy Orbán-interjú is. Közölte, "kordokumentumnak" egy sajtószemle is található a kötetben, azért, hogy később pontosan lássák, "mit művelt (...) Magyarországgal és a magyar kormánnyal a hazai és a nemzetközi média".
"

Fotó: Beliczay László/MTI


 

Bayer Zsoltról egyébként is tudjuk, hogy nem egy szellemóriás, de most különösen beletrafált a dolgokba.

A vers:

Ady Endre: Harc a Nagyúrral


Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.

Sertés testét, az undokot, én
Simogattam. Ő remegett.
„Nézd meg, ki vagyok” (súgtam neki)
S meglékeltem a fejemet,
Agyamba nézett s nevetett.

(Vad vágyak vad kalandorának
Tart talán?) S térdre hulltam ott.
A zúgó Élet partján voltunk,
Ketten voltunk, alkonyodott:
„Add az aranyod, aranyod.”

„Engem egy pillanat megölhet,
Nekem már várni nem szabad,
Engem szólítnak útra, kéjre
Titokzatos hívó szavak,
Nekem már várni nem szabad.”

„A te szivedet serte védi,
Az én belsőm fekély, galád.
Az én szivem mégis az áldott:
Az Élet marta fel, a Vágy.
Arany kell. Mennem kell tovább.”

„Az én jachtomra vár a tenger,
Ezer sátor vár énreám,
Idegen nap, idegen balzsam,
Idegen mámor, új leány,
Mind énreám vár, énreám.”

„Az egész élet bennem zihál,
Minden, mi új, felém üget,
Szent zűrzavar az én sok álmom,
Neked minden álmod süket,
Hasítsd ki hát aranyszügyed.”

Már ránk szakadt a bús, vak este.
Én nyöszörögtem. A habok
Az üzenetet egyre hozták:
Várunk. Van-e már aranyod?
Zúgtak a habok, a habok.

És összecsaptunk. Rengett a part,
Husába vájtam kezemet,
Téptem, cibáltam. Mindhiába.
Aranya csörgött. Nevetett.
Nem mehetek, nem mehetek.

Ezer este múlt ezer estre,
A vérem hull, hull, egyre hull,
Messziről hívnak, szólongatnak
És mi csak csatázunk vadul:
Én s a disznófejű Nagyúr.


Költészetfülűek számára nyilvánvaló, irodalomórán is tanultuk, minden verselemzésben is benne van, de Arató László, a Magyartanárok Egyletének elnöke el is mondta az fn24-nek, hogy "A Harc a Nagyúrral Ady pénznek való – egyéni – kiszolgáltatottságáról, küzdelméről szól". Azzal folytatta, hogy "felhívta a figyelmet arra, hogy Adyról köztudott, hogy nagyon is a modernizáció, a polgári társadalom, a nyugatosodás híve volt, a legendás Nyugat folyóirat „zászlóvivője”. Magyarországot kompországnak írja le, de azt is hozzáteszi: ne Kelet felé közeledjünk. Ezért elképesztő, hogy Nyugat-ellenes propagandára használják fel."

Ráadásul Ady - ahogy Bayer is mondta - 1905-ben írta a verset, miután hazatért egy éves párizsi tartózkodásáról Lédától Budapestre (Nagyvárad helyett). Ekkor, 1905 elejétől 1908-ig, a Nyugat indulásáig Ady a Budapesti Naplónál dolgozott, amely a liberális értelmiség lapja volt.

Egy korábbi idézet tőle: "Bömbölhet hát nyugodtan a klerikális ágyú. Aki élni, dolgozni és haladni akar ezért az országért, büszkén viseli a kozmopolita címet, amit klerikális nacionalisták adnak neki. Ha valamikor csakugyan lesz ebből az országból valami, ezeknek a kozmopolitáknak köszönheti, nem pedig a sújtásos, félig Ázsiában élő, a nyers hús és lótej daliás korán rágódó, zsidópüfölő s frázistgyártó hazaffffyaknak..." (Nagyváradi Napló 1902. július 6.)

De Bayer Zsoltot a tények nem zavarják. Ady = Orbán, Nagyúr = Brüsszel, és kész. Szegény Viktor harcol a gonosz Nyugattal, aki újabb és újabb megszorításokat akar tőle, meg kell mutatni nekik. Jöhetnek ismét a "Nemleszünkgyarmat"-táblák a Békemeneten, az IMF-ellenes hirdetések a Magyar Hírlapban (is), ........aztán meg a megállapodásnak örülő címlapok. A logika mindig, minden hit ellensége.

Amúgy mennyibe kerülhet egy ilyen könyv?


Címkék: orbán bayer békemenet

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr274862650

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Politikai elvonókúra 2012.10.23. 21:33:21

Növekvő népszerűségünk ellenére hamarosan fel kell hagynunk politikai témájú cikkeinkkel. Nem a cenzúra, vagy annak első számú magyarországi helytartója, az NMHH ítél minket hallgatásra, hanem az egyik legsúlyosabb szenvedélybetegség.   Az e...

Trackback: Politikai elvonókúra 2012.10.23. 21:33:13

Növekvő népszerűségünk ellenére hamarosan fel kell hagynunk politikai témájú cikkeinkkel. Nem a cenzúra, vagy annak első számú magyarországi helytartója, az NMHH ítél minket hallgatásra, hanem az egyik legsúlyosabb szenvedélybetegség.   Az e...

Trackback: 47 busznyi erdélyi gyerek lesz az élő kordon Orbán előtt október 23-án? 2012.10.23. 14:19:08

Kétezer határon túli magyar középiskolás utazhat Magyarországra az október 23-ai ünnepségekre – írja az erdely.ma portál. Ez kísérőkkel együtt 47 autóbusznyi tömeget, és számításaim szerint 9.400.000 forint támogatást jelent, mivel a buszozók bus...

Trackback: Kisötös jár a gyerekeknek, ha elmennek tapsolni Orbánnak 2012.10.23. 14:16:46

“Aki bármilyen megemlékezésen részt vesz, és azt fényképpel bizonyítja, az két kis ötöst kaphat.” – írta egy szülő, aki felháborodott azon, hogy újabban már a közoktatást és az állami oktatási intézményeket is a Kedves Vezető játszóterévé, ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hohó60 2012.10.23. 21:12:47

@Dr. Furia:

"Én Bp-i vagyok, és soka embert ismerek,de nincs köztük egyetlen egy fideszpárti sem,vagy nagyon titkolják mert szégyellik.))"

Ez lopás. Tíz éve mondom és írom, amikor azt a felháborító hazugságot olvasom, hogy a SZADESZMP szavazók nem árulják el hovatartozásukat mert félnek, hogy nem azért nem árulják el, hanem azért mert szégyellik.

Mariann19 2012.10.23. 21:13:36

@Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/: Tudom, hogy felesleges győzködni ezt a fajtát, de küldetés tudatom van, hátha 1 % megragad a fejükben, és lassan-lassan az IQ is kilendül a O-ról.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:14:42

@milyen szép a Vértes, ó:
kuruc.info/r/2/102899/
Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja az ATV műsorában azt mondta, Juhász Péter Milla-elnök „szerencsétlen nyilatkozatai” nem tántorítják el a szocialistákat. Korábban az Index arról írt, hogy az MSZP-s vidéki pártszervezetek szervezett buszokkal utaztatták volna a fővárosba híveiket a Milla október 23-i tüntetésére, ám Juhász tévés nyilatkozata miatt lemondják a szervezett buszokat.

További részletek: kuruc.info/r/2/102899/#ixzz2A9REcTBS

Hertelendi 2012.10.23. 21:15:15

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Faszkalapka, akkor te már utaztál birkamenetes és Millás busszal is??? Nem lehetsz ennyire hülye! Vagy mégis????
Szerintem te max. a 12-es busszal szoktál utazni és amikor jön az ellenőr gyorsan le is szállsz. Kb ilyen kaliber lehetsz:)

Mariann19 2012.10.23. 21:16:23

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Először Te tájékoztass földrajzilag, hogy hol láttál Millás buszt. Ez nem fog sikerülni, mert nem volt, MSZP-s pláne nem.

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:17:03

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Tehát a maszop akart buszoztatni, de lemondták; mit is akartál ebből kihozni, kedves szerencsétlen?

   2012.10.23. 21:18:26

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Leszarom Mesterházyt, egy gusztustalan féreg.

Azonban lehet, hogy elsikkadt a tekinteted egy korábbi hozzászólásom felett, ami ráadásul neked címzett kérdést is tartalmazott, ezért most idemásolom egy részét. Kérlek, válaszolj egyenesen.

Számodra Orbán Viktor tényleg hiteles politikus, hiteles ember?
Ha már belinkelted a Wiki szócikket, olvasd is el. Neked ebből nem az jön le, hogy mindig a szél fújta valamerre? Így lett komcsiból antikomcsi, libsiből konzi, nem igaz?
És a legfontosabb: ha ő csak megfigyelt volt, miért szavazott nemmel az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről?

J.László 2012.10.23. 21:18:29

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Óriási dilemma elé lettek állítva. Árpád sávokat tartalmazó kitűző, ebbe belegondolni is rossz. Szegény SZDSZ forog a sírjában.

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:19:47

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Mi az anyanyelved? Bent felejtetted a 'lemondták a buszokat' részt... :) A 'nem tántorítják el' nem az utaztatásra vonatkozott. :)))

szabadság elvtársak! 2012.10.23. 21:21:52

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Hát tudod ez már az év vicce:)) A komcsik meg a Kossuth címer. Ha ezt a híveik beszopják, akkor egy szavuk sem lehet. Néztem a Bajnai beszédet. Nem mondom jól összerakták neki, de nem lett volna hitelesebb egy tiszta kezű figurától? Mert ez így eléggé vicces.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:21:55

@milyen szép a Vértes, ó:
Ezen kurva sokat röhögtem:
atv.hu/belfold/20121019_nem_mszp_s_kem_akkor_ingyen_johet_a_bekemenetre
A békéscsabai MSZP-irodától azt kérdeztük: indítanak-e buszokat a Milla október 23-i budapesti tüntetésére. Kiderült: nem, „de annyit tudunk segíteni, hogy a Szolidaritás egészen biztosan indít”.

Tita nick 2012.10.23. 21:22:15

A címlapon DeDi P írása tele van csúsztatással, ferdítéssel, hazugsággal. Rajta fiúk, ez megy nektek!

Mariann19 2012.10.23. 21:23:28

@Hohó60: Válaszod egy részére nem kívánok válaszolni, mert a közöltek alkalmatlanok ésszerű megbeszélésre.
Az, hogy ebben az országban ki hallgasson el, melyik pollitikai alakulat, ez nem lehet kérdés egy demokráciában. Mélyedjél el ezeknek a tanoknak az ismereteibe, és még akkor sem tehetsz ajánlásokat, mert ez nem a Te asztalod. Indulhat a dühkitörésed, türelemmel várom a szitkozódást.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:23:45

@szabadság elvtársak!:
Ezen én is sokat fogok röhögni..
Gondolj bele egy vérkomcsi MSZP-sbe,, amint a melle felén olyan kitűző virít büszkén, amin a folymatosan lefikázott Árpádsávok pompáznak.

Mesterházy kedvéért ezek simán benáculnak. :DD

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:24:32

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Azt említette már valaki, hogy az van odaírva, hogy megfelelő hozzáállással ingyen vitték volna a 'békemenetre'?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:25:01

@J.László:
Hát igen.. Így lesz náci jelképből szoci szimbólum egy beszéd leforgása alatt.. :)

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:25:57

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Szóval szerinted az Árpád-sáv náculás? Egy pillanatra félrenézett a felvigyázód, vagy mi?

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:28:28

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Cöcöcö. Mármint a szocik szerint 'náculás', ha Szálasi-pólós retardáltak, vagy haverjaik használják.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:31:07

@milyen szép a Vértes, ó:
Kb erről beszélek..
Ha Jobbikoson van Árpád sáv akkor az nácis,
Ha Mesterházy tűzi zászlajára, akkor olyan Árpád vonalas MSZP-t kapunk, hogy Emese az utódait szegfűsítené.

is 2012.10.23. 21:31:31

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "Várhatóan a busz önköltsége 1000-1500 Ft lesz. "

Aszondja, hogy a buszsofőr rendes, fehéren kifizetett bére, TB-vel, adóval, ünnepnapon: minimum 15 000Ft
Elfogyasztott üzemanyag: 100km-ként minimum 40l, azaz minimum 16000Ft.
A busz amortizációja: 100 kmként legalább 5000Ft

Egy buszra felfér 45 ember. 1000 Ft-jával az 45 ezer. Abból 100km-es távolság sem jön ki (oda-vissza kell menni, tehát szorozd kettővel a sofőr bérén kívül), önköltségi áron. Csak 70 km-nél nem messzebbről jöttek azok a buszok? És mindegyik csontra tele volt, a 45 emberrel? Nehezen hihető.

   2012.10.23. 21:32:38

Nem értem, talán nem jelennek meg a kommentjeim, azért nem válaszol nekem a vicces nevű vitapartner?
Kérlek, erősítsétek meg, hogy nem a készülékben van a hiba, hanem ő ignorálja a kérdést.

Most már csak a bónusz kérdést ismétlem meg.

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Ha Orbán Viktor csak megfigyelt volt, miért szavazott nemmel az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről? Van erre bármi hivatalos magyarázat a kiskönyvben? Vagy csak egyszerűen nem akarta, hogy napvilágra kerüljön egy-két csontváz?

Hertelendi 2012.10.23. 21:33:20

@milyen szép a Vértes, ó: "Mi az anyanyelved?"
Szerintem kiválóan beszél románul is, tudod amikor megkapta a magyar állampolgárságot gyorsan elkezdett orbán segget nyalni...

szabadság elvtársak! 2012.10.23. 21:34:21

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Ráadásul ez 56 - s jelvény volt ! :))) Most akkor felköpnek és alá állnak?

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:34:31

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

mint már korábban említettem, aki elég hülye hozzá, részemről nyugodtan megpróbálhatja eljátszani azt, hogy a jobbikos (illetve fideszes) gyűlésekre eredetileg nem úgy került az Árpád-sáv, hogy a résztvevő skinheadek Szálasit próbálták éltetni ezzel -- szóval téged főleg nem próbálnálak megakadályozni :)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:35:12

@makacs szennyeződés:
Őszinte leszek. Nemtodom miért.

De ettől még a tény tény marad miszerint az MSZMP KB tagjai amiből az MSZP gyökere alakult, az ügynökhálózatát épp a Fidesz és a többi ellenzéki párt megfigyelésére használta a 80-as években.

Ezt dokumentumok igazolják miszerint felvételek azt, hogy a Gyurcsány féle besúgikat egyetemi tanulmányok segítésével honorálták.

J.László 2012.10.23. 21:37:07

@milyen szép a Vértes, ó:
Figyelj már! Még megérjük, hogy a kőkomcsik a testükkel védelmezik az Árpádsávot. Nem ti maradtatok véletlenül felvigyázó (SZDSZ) nélkül?
Elképzelem Lendvai Ildikót meg Kovács Lászlót, mellükön az árpádsávos kitűzővel. Atyaúristen.

Hohó60 2012.10.23. 21:37:29

@Mariann19:

Még soha sem olvashattál tőlem olyan hozzászólást, amely az ellenkező véleményen lévő személyéről szólt volna. Ugyanezt nem mondhatom el néhány tucat eszmetársadról, akik minden létező ostoba jelzőt leírtak már rólam. Ennek ellenére még soha, egyetlen egyre sem válaszoltam az ő stílusuknak megfelelő hangnemben.
Szóval akkor miről is írtál?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:38:02

@milyen szép a Vértes, ó:

Mondom én.. Csak egy vérbeli komcsi viselheti büszkén az Árpád sávos Kossuth címert.. :DD
A többiek nyilván nácik ha ezt teszik, egytől - egyig..

Agyrém.. :DDDD

   2012.10.23. 21:39:50

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
És kizártnak tartod, hogy ilyen dokumentumok, felvételek, előkerülhetnek Orbánnal kapcsolatban is?
Ha nem, miért nem? Ha igen, akkor mire ez a nagy hajcihő?

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:40:17

@Hertelendi:

Kétlem, nem tud ugyan magyarul, de nem olyanok a hibái. Az orbáni hülyítésre fogékony erdélyiek meg általában nem tudnak jól románul, dacból, vagy hülyeségből (mert azért a rommagyarok között is megvannak a marhák, ha nem is nagyobb arányban, mint teszem azt Magyarországon -- miért pont ott ne lennének?). De ez mellékvágány, asszem. :)

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:41:47

@J.László:

Egen, ha a szerencsétlenek fejében rögzül valami idiotizmus, nem tudnak lemondani róla egykönnyen. Sebaj. :)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:43:23

@  :
Orbánnal kapcsolatban igen, mivel épp róla szól egy rakat jelentés.
Ám a többi Fideszessel kapcsolatban nem.
Az én tippem szerint vannak Fideszes érintettek, és az MSZP ugyanúgy zsarolja ezekkel a Fideszt, mint régen Antal Józsit.

index.hu/belfold/ugynoklist22/

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:43:23

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Nem, aki azért Árpád-sávol, "mert Szálasi", az 'náculás', aki nem azért, az nem azért -- a fránya magyar nyelv, ugye?

makacs szennyeződés 2012.10.23. 21:43:50

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

ó de őszinte voltál, nem tudod miért, persze, elhittem.

biztos tök véletlenül akarják titokban tartani az ügynökaktákat.
más magyarázat nincs és nem kell, mivel hívő vagy, szektatag, azoknál pedig nem kell semmiféle magyarázat.

az sem gond, hogy a fidesz-szekta tele van MSZMP taggal, tehát olyanokkal, akiket még van is értelme komcsinak nevezni. azért te inkább azokat kocsizod, aki nem fideszes. nem baj, ha nincs értelme, hisz hívő vagy.

az sem gond neked, nem tűnik fel, hogy rajtad kívül a kutyát nem érdekel gyurcsány. nem baj, azért neked mindenki mszp-s, gyurcsányista, aki a vallási vezetődet meri támadni.

egy növény szintjén állsz szellemileg.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:45:40

@makacs szennyeződés:
Csak ismételni tudom önmagam:

De ettől még a tény tény marad miszerint az MSZMP KB tagjai amiből az MSZP gyökere alakult, az ügynökhálózatát épp a Fidesz és a többi ellenzéki párt megfigyelésére használta a 80-as években.

Ezt dokumentumok igazolják miszerint felvételek azt, hogy a Gyurcsány féle besúgikat egyetemi tanulmányok segítésével honorálták.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:47:12

@milyen szép a Vértes, ó:
Egy darab embert se tudsz mondani, aki Szálasit akárcsak megemlítette volna az Árpád-sávok kapcsán, leszámítva az MSZP-s nácizós vinnyogást.

Vinnie Jones 2012.10.23. 21:48:03

Akarhonnan is nezzuk; jo tudni, hogy a mai nap egyertelmu vesztesei a drogos kis geci millkasok meg a korulottuk eloskodo szelsobalos faszkalapok... tetszik, nem tetszik!

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:48:08

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

- Miért nem akarja a Fidesz, hogy nyilvánosságra kerüljenek az ügynökakták?
- Az emeszempé megfigyeltetett embereket!

micsoda? 2012.10.23. 21:49:04

@Hohó60: Ja, de egyikből sem lett kormányfő. Különben meg a III/III -as ügynökök sem viselték mellükön a címet:)

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:49:17

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Engedd meg, hogy ismételjem önmagam:

"aki elég hülye hozzá, részemről nyugodtan megpróbálhatja eljátszani azt, hogy a jobbikos (illetve fideszes) gyűlésekre eredetileg nem úgy került az Árpád-sáv, hogy a résztvevő skinheadek Szálasit próbálták éltetni ezzel"

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:50:31

@milyen szép a Vértes, ó:
- Te tudod miért nem akrja az MSZP ?
- Te tudod miért nem akarja Fidesz

- Azt tudod, hogy a 80-as években épp a Fideszt és a többi ellenzéki csoportosulást figyeltette meg az az MSZMP KB, mely az MSZP törzsét adta ? Tanultál ennyit a korszakról ?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:51:59

@milyen szép a Vértes, ó:

Az Árpád sávos zászló leginkább napjainkban a "Gyurcsány takarodj" eszmeiséggel forrott össze.
Az agyatlan Gyurcsanyisták pedig belemagyarázták a nácizmust az Árpád sávokba.
Ennyi a sztori.

makacs szennyeződés 2012.10.23. 21:52:17

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

megint hazudtál, nem önmagad ismételgeted, hanem amit beléd programozott a párt.

oké, szóval ők azt mondják, hogy őket figyelték meg.
de kik ezek az ügynökök? hol vannak? felelősségre lettek már vonva? és a többi? az összes többi?
hol vannak a bizonyítékok, amik alapján ezt állítod?

jé, csak nem pont a fidesz tartja vissza a bizonyítékokat!

de hát te erre már őszintén nem tudsz válaszolni, ugye.
neked csak "a tény tény marad miszerint".
bizonyíték nélkül.
az nem kell, a lényeg, hogy gyurcsány.
és így tovább.

:D

Ironfist 2012.10.23. 21:54:12

@makacs szennyeződés:

Persze, hogy hazudik. Mit vártál tőle, mikor a neve is hazugság?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.10.23. 21:54:27

@makacs szennyeződés:
Te olyan gyökér vagy hogy kár rád szót vesztegetnem...
Íme egy link (gyk: bizonyíték, nem ígéret) :
orbanviktor.hu/attachment/0016/15745_vadai_agnes_irasbeli_valasz_2012.04.05..pdf

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 21:54:57

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Speciel az összes jelenlévő MSzP-s 'igen'-nel szavazott, de sebaj... :)

A kérdés meg az volt, hogy ha szegény ártatlan fideszeseknek nincs félnivalójuk, vajon miért félnek az ügynöklistáktól? Tudom, tudom, Orbánt megfigyelték, és még figyelmeztették is egyszer, hogy 'vegyen vissza'. :))

makacs szennyeződés 2012.10.23. 21:58:06

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

nyugi, nem vesztegettél rám egy értelmes szót sem.

válaszolj:

- miért titkosítja a fidesz az ügynökaktákat, ha nem azért, mert ők ugyanolyan utódpártja az MSZMP-nek, mint az MSZP?

- miért komcsiznak az MSZMP-s fideszesek másokat?

Hertelendi 2012.10.23. 22:03:20

@makacs szennyeződés: Figyelj, a fidesz azért nem akarja megszavazni a megfigyelési dolgok feltárását, mert nem akar rosszat a sok MSZP-s volt megfigyelőnek. Remélem nem azt gondolod, hogy a fideszes-kdnp-s képviselők között is van ügynök.
Szerintem is megfigyelték a viktort. Azt figyelték milyen hülyén focizik.
Megfigyelték aztán gyorsan kiküldték Angliába tanulni.

J.László 2012.10.23. 22:04:43

@makacs szennyeződés:
Bocsánat a közbeszólásért.
Mindenki tudja, hogy '89-'90-ben a választások előtt ezerrel semmisítették és hamisították meg a titkosszolgálati iratokat (Duna-gate). Egészen biztos, hogy korrekt lenne ezeket az iratokat maradéktalanul nyilvánosságra hozni?

Hertelendi 2012.10.23. 22:13:46

@J.László: Te ha ilyen tájékozott vagy, akkor arról is tudsz valamit, hogy mi történt az APEH székházban, amikor simicska átvette a hatalmat '98-ban... Valamilyen bájtok éjszakájáról beszélnek....Lehet, hogy hazugság az egész?:)))
Erre bizti jobban emlékszel, mint '90-re

zollerbá 2012.10.23. 22:14:30

@makacs szennyeződés: A 90-es választásokon, a bekerült parlamenti képviselők több mint fele volt ügynök, ez nagyjából minden pártnál igaz, kivéve a Fidesz, ahol a 23-ból 17 érintett káder volt!

makacs szennyeződés 2012.10.23. 22:15:36

@J.László:

1. vagy nyilvánosságra hozzuk, vizsgáljuk, kutatjuk őket, akár azt is, hogy mi lehet hamisítvány, és ekkor elhiszem, hogy a fidesz jobboldali, antikommunista,

2. vagy nem, de akkor nem hiszem el, hogy a fidesz jobboldali, hogy anikommunista, és ki kérem magamnak, hogy olyan banda komcsizzon le, akiknél ott ülnek az MSZMP-sek, megvédik az ügynököket, de engem lekomcsiz, akinek a családjában egy párttag sem volt.

namost a fidesz 2012 februárjában 2/3-dal egyhangúan leszavazta, hogy nyilvánosan kutathatóvá váljanak az ügynökakták.

milyen szép a Vértes, ó 2012.10.23. 22:20:30

@makacs szennyeződés:

azért ne mondd, hogy csak emiatt nem hiszed el, hogy a Fidesz jobboldali/antikommunista ;-)

J.László 2012.10.23. 22:21:45

@milyen szép a Vértes, ó:
Magyar témában szerencsésebb magyar nyelvű wiki-re hivatkozni.
A wiki itt nem egészen pontos. A Duna-gate ügyben komoly iratmegsemmisítésről és irathamisításról is szó volt.
Ne feledjük, hogy a kommunisták a dezinformálás igazi mesterei. Egy irathalmazból ezt-azt kiszemezni, majd emezt-amazt meghamisítani a valóságostól egészen eltérő színben tüntethet fel személyeket vagy történéseket. Azt hiszem, egy ilyen manipuláción átesett irattömeggel óvatosan kell bánni.

zollerbá 2012.10.23. 22:24:18

@J.László: A 19 mágnesszalag itthon is megvan több példányban, az FSZB, a CIA és a MOSSAD is rendelkezik másolatokkal, nem kell félni a "Megsemmisültek az iratok" féle Boros, Kövér, Simicskó féle hazugságoktól!

Mariann19 2012.10.23. 22:24:58

@Hohó60: "Szóval akkor miről is írtál?" Viszontválaszodban indulatos megállapításokat tettél olyan témákban, amelyek közöttünk fel sem merültek.Pártirányultsáágodból fakadó kitöréseknek tekintem, melyek megvitatása sem ide, sem rám tartozik.
Miután rám zúdítottad válaszodban az általad - finoman szólva -elmarasztalt pártok at illető haragodat, vártam, hogy a reakciód ugyanilyen hangvételű lesz. Erre utaltam a dühkitörés kifejezéssel. Jelenlegi válaszod viszont korrekt volt, ezt el kell ismernem.

makacs szennyeződés 2012.10.23. 22:25:59

@J.László: "Ne feledjük, hogy a kommunisták a dezinformálás igazi mesterei."

ejnye, valóban.

J.László 2012.10.23. 22:27:40

@zollerbá:
www.rev.hu/portal/page/portal/rev/tanulmanyok/rendszervaltas/rmj_oslo_hu
Idézek a fenti előadásból:
"Megsemmisült a csaknem 110 ezer ügynök-beszervezési dossziéból 100 ezer.", de végigolvashatod az előadást.
Egy ilyen szinten megrostált irathalmaz szart se ér, elnézést a kifejezésért. Ezekkel az iratokkal "dobálózni" nem biztos, hogy korrekt lenne.

makacs szennyeződés 2012.10.23. 22:36:40

@J.László: "...a kommunisták a dezinformálás igazi mesterei."

makacs szennyeződés 2012.10.23. 22:37:26

@J.László:

benne vagy te is azokban az aktákban, mi?

J.László 2012.10.23. 22:46:16

@makacs szennyeződés:
Ne viccelj, az én dossziéimat emeltettem ki először a KGB-vel.

zollerbá 2012.10.23. 22:48:15

@J.László: A 19 mágnesszalagból nem lehetett nyomtalanul törölni, nyugalom anno egyébként is mindenről öt másolat készült és az ügynökök hazudozásaival szemben egy hamis VI-os kartont sem találtak. Az biztos hogy miután Biszku a róla készült film után azt nyilatkozta, hogy: "Sokan meglepődnének, hogy a mai közszereplők között hány ügynök van." még a házi őrizetét is megszüntették és nem olvastam arról hogy a 630 000 Ft-os nyugdíja csökkent volna!

makacs szennyeződés 2012.10.23. 23:06:00

@J.László: "Egy ilyen szinten megrostált irathalmaz szart se ér, elnézést a kifejezésért. Ezekkel az iratokkal "dobálózni" nem biztos, hogy korrekt lenne."

bullshit.
lássuk először, az a korrekt, semmi más.

zollerbá 2012.10.23. 23:17:36

@ménrót: Lefekvés előtt hallgassátok meg a nemzeti rapper Pilu Kaszára Kapára! c. számát amit 7 éve írt! Néhány részlet:
Kapára, kaszára

Tizenöt éve, hogy megbukott a rezsim,
És elhittük, hogy túl vagyunk már a nehezin,
Elhittük, hogy változott a rendszer,
A hatalomban ismét az a néhány száz gengszter.

Bal vagy jobb, mindegy melyik oldal,
Az egyik "ávós", a másik simán tolvaj.
A pofátok nagy, a zsebetek meg üveg,
És ugyanaz a szemét, populista szöveg.

Mióta az eszemet tudom a narancstól, hányok,
Szegfűt pedig csak a temetőbe hordok,
Duna partján bolhacirkusz, ez kell a népnek,
Van helye a pártkasszában az autópálya pénznek.

Ha lenne a földön igazság, már régen lógnátok,
Úgy húznám el nektek, az utolsó nótátok,
Azon a szépreményű hajnalon, mi az országnak oly' vidám,
Mikor a nagyra becsült bakó úr, értetek kel korán.

Bee-zony 2012.10.24. 02:00:48

B. Zsolt: „...a könyv állhatott volna akár egyetlen lapból is...”
Jobban is jártunk volna vele...
Sőt, a könyv állhatott volna egyetlen összetett mondatból, alkalomhoz és helyhez illően: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.” Ezt tűzze ki minden „békemenetelő” a homlokára, így korrekt. Lábjegyzetnek meg azt, hogy „Ne vegyék figyelembe amit a megválasztásomért mondok”.
A békemenetet pedig nevezzék csak békamenetnek – társadalmi és gazdasági menetelés a bányászbéka segge alá, mert ez történik, a békéhez pedig nem igazán passzol a „szabadságharc” és a „békeharc”, sem a(z el)kúrással a szüzességért, az orwelli duplagondolhoz viszont igen.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.10.24. 08:02:49

@laspalmas:

Én ezzel az Adyval nagyon óvatosan bánnék, @laspalmas:! Főként, ha fogalmam sincs róla. (Esetleg kétszer meggondolnám, hogy kioktatok-e olyanokat, akiknek esetleg lehet némi fogalmuk Adyról.)

Hogy Ady nem az volt, akiről te azt képzeled, álljon itt egy nagyon szoft idézet a Szabadgondolat c. folyóirat egy 1913-as lapszámából:

„Vallomás a patriotizmusról

Valló lelkű ember vagyok, izgat a magam lelkének boncolása, örülök, ha a kés valami rejtegetettet vághat ki belőlem. A babonátlanság nekem olyan kedves lapjában írván, tetszik nekem az, hogy kiválasszak egyet restellt babonáim közül. Azt már kevesen hiszik el, hogy nem volnék kissé túlságosan is magyar, s hogy hivatásnak érezném a magyarpusztítást. Szóval hát bizony én erősen magyar vagyok, persze evoltomat is kegyetlen kritikával kísérve. De most jön az igazi vallomás: nemcsak magyar vagyok, ki olykor talán túlságosan önérzettel fajtája exponensének hiszi magát, de patrióta is. Olyanféle és romantikus is egy kissé, mint az olasz hazafiaké s a jobbféle magyar és lengyel emigránsoké, de ez a patriotizmus ma még szunnyad bennem. Amilyen szinte bizonyos, hogy a fajgyűlölet gyökereit is kiirtottam magamból, elannyira, hogy Jászi Oszkáron kívül kevesen lehetnek még nálam gyengédebb és szeretőbb érzésűek a magyarországi nemzetiségekhez, olyan egész bizonyos, hogy a patriotizmus keserves helyzet, és alkalomadtán felébredne bennem.

Félek, nem lehetetlen, hogy ez a keserves helyzet és alkalom hirtelenebbül, mint hinnők és várnók, elénk borul. S itt foghat jutni minden mai különös, speciálisan magyar problémájánál kínosabba a magyar progresszívek különben is sokszínű tábora.

Én a jöhető veszedelemkor arra gondolnék, hogy a magyarság szükség és érték az emberiség s az emberiség csillagokhoz vezető útja számára. Hibáit, melyek óh nagyon-nagyon hibáim is, akkor félretolnám egy kicsit feledni, s csak az jutna az eszembe, hogy bármi áron meg kell védeni egy pláne katonai és ultramontán gyilkossággal fenyegetett fajtát.

De itt már azt is muszáj feltennem, hogy egy aulikus ősű magyar gróf, ki tavaly még minden nyugtalan magyart leöletett volna, véletlenül nem a maga kiskirályságát védi, hanem a magyarságot. Valószínű, hogy nem sok akadna ilyen, de akadna, s harcolhatok-e én akkor ezekkel, akik a veszedelem múltán megint azok lennének, akik voltak?

Ma úgy képzelem, hogy még ilyen katasztrófa esetén is külön harcolnék és védekeznék, de ki tudja[,] nem mást parancsol-e felébredt, romantikus patriótaságom.

Íme a patriotizmus, vagy ha úgy tetszik, az én patriotizmusom problémája, s íme itt az én vallomásom a patriotizmusról.

Leírtam, mert lehető, emberi, magyar és érdekes s biztató arra, hogy ki-ki keresse meg a maga magyar patriotizmusát, vizsgálja meg, s hasonlóképpen cselekedjék minden benne rejtőzhető, de minden tudománynál erősebb babonával vagy mondjuk egyszerűen érzéssel.”

Forrás: mtdaportal.extra.hu/szabadgondolat/1913/1913_10.pdf

ü
bbjnick

Ironfist 2012.10.24. 09:22:33

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!:
Úgy érted, le fog-e mondani? Miután kockáról kockára felépítette a maga saját birodalmát?

lyken 2012.10.24. 09:57:23

index.hu/belfold/2012/10/24/lazar_janos_karambolozott/

Ez itt meglehetősen OFF, de azért feltenném a kérdést: Hogy van az, hogy minden ciklusban kinyír valakit az éppen regnáló politikai elit? 2002 óta minden ciklusban láttunk ilyet és mindig el van sikamikálva. Ja, persze, nyilvánvaló, hogy az ámokfutó sofőr a hibás. Természetesen nem a szállított személy sürgette, hogy gyorsabban célbaérjenek. Szóval a zámokfutó sofőr a hibás, majd jól leültetik másfél évre. A politikai főfontos meg jövő héten már új sofőrrel siet. Közben meg kipurcant egy-két szavazó, de kit érdekel?

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.10.24. 10:35:56

@bbjnick: jó hogy nem azt mondod, hogy ha élne, akkor Ady tegnap ott sétált volna veled a békameneten a nyugat ellen tüntetve.

B.Lajos 2012.10.24. 12:34:29

@.Pierre Bezuhov.:
Ha a másik választási lehetősége az mszp-lmp akkor bizony előfordulhatna még az is.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.10.24. 13:00:21

@.Pierre Bezuhov.:

Én nem mondok semmit: Adyt idézem: "Amilyen szinte bizonyos, hogy a fajgyűlölet gyökereit is kiirtottam magamból, elannyira, hogy Jászi Oszkáron kívül kevesen lehetnek még nálam gyengédebb és szeretőbb érzésűek a magyarországi nemzetiségekhez, olyan egész bizonyos, hogy a patriotizmus keserves helyzet, és alkalomadtán felébredne bennem. Félek, nem lehetetlen, hogy ez a keserves helyzet és alkalom hirtelenebbül, mint hinnők és várnók, elénk borul. S itt foghat jutni minden mai különös, speciálisan magyar problémájánál kínosabba a magyar progresszívek különben is sokszínű tábora."

Tudod, mit jelent ez?

Ez azt jelenti, hogy zsidóval lumpolunk (természetesen, ha ő fizeti a cehhet), de forradalmat nem csinálunk. Mégpedig azért, mert: „Ugyanazt gondolják, akarják, mint én, de az eszükben és szívükben, a gondolkodásukban és becsületességükben; – de ez, amit mondok, nincs a húsukban, veséjükben, tüdejükben, lélekrészükben – ez az én magyarságom –, pedig enélkül ezzel a néppel az ő forradalmát megcsinálni nem lehet… Itt még a legjobb forradalmár, a legtökéletesebb vezér sem elég, ha nincs benne az én magyarságom, mert akkor az a forradalom nem ennek a népnek a forradalma.”

ü
bbjnick

Meglehet ott se vótam 2012.10.24. 18:01:29

A ballibsik/TASZ kis kedvencei, a gyöngyöspatai ártatlan cigányok (ezeket üdültették Csillebércen):

barikad.hu/brutalisan_bantalmaztak_ket_rendort-20121024

lyken 2012.10.24. 18:30:27

Biztos visz magával túrórudit meg gulyást: index.hu/belfold/2012/10/24/kulfoldre_megy_dolgozni_a_siklosi_alpolgarmester/

Bárcsak összetrombitálná a párttársait. Tudjátok. Mindenki vigyen magával még egy embert...

R2 D2 2012.10.24. 20:00:55

Nem láttam semmilyen felvételt a tegnapi tüntetésekröl (robotolok, nem értem rá). De a békamenetesek most is vitték a táblákat? Hogy Nem leszünk gyarmat, Vesszen az IMF, meg Le a gravitációval.
Ja és este az állam(i)párt TV-ben volt, felvonulók kérték?

kenájkikit 2012.10.24. 20:07:00

ez mindenkinek meg van igaz? index.indavideo.hu/video/Bekemenet_1 1:30-tól az igazán veretes

tintamin 2012.10.25. 01:46:05

Van, aki@kenájkikit: Világtalan agyhalott szerencsétlenek.
Ijesztően ostobák, és rengetegen vannak.
És ezeknek szavazati joguk van, na ez az elkeserítő.

Kiknek a hibája, hogy ezeket az embereket így meg lehet vezetni? Hogy képtelenek gondolkodni, értelmezni, amit olvasnak, hallanak? Az oktatási rendszer? A média?

Ekézik az "imperialista" nyugatot. Lehet, hogy korábban is ezt csinálták, ezt szokták meg.
Na kik akkor a legnagyobb kommunisták?

Ironfist 2012.10.25. 09:43:36

@kenájkikit:

Durva volt, tényleg. Különösen azo a részen sírtam be, mikor a lungodromos főcigány beszólt, hogy október 23-a a demokratikus összefogás, és a kormány melletti kiállás napja... Meg mikor az öreg mondta, hogy demeramocskoskomcsielvtársak jólellopták a pénzünket, de majd mi jól visszaszerezzük! :D Úgy tűnik nem tudja, hogy a SZERETÜNK VIKTOR szöveg melletti kép egy ex-KISZtitkárt mutat, a bandája pedig mindannyian ex-főkomcsik voltak...

parti_giano · http://www.youtube.com/watch?v=4CI3lhyNKfo 2012.10.25. 15:11:15

@kenájkikit: Többször visszahallgattam, de a Lungo Drom-os csávó tényleg azt mondta, hogy "minden kormánynak kellett volna csinálnia egy tabula rázást" Becsülöm a riportereket, akik nem röhögik szét magukat a válaszokon.

lyken 2012.10.25. 22:45:29

Baszki beszarok, tilos lesz nemsokára idokep.hu előrejelzés rovata?
index.hu/belfold/2012/10/25/allami_monopolium_lesz_az_idojarasjelentes/

Abszurdisztán.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.10.25. 23:18:57

@lyken: nemámhogymajdittenmindenkicsakúgyidőjárástjelentget.

Magyar földet mossa csak jó magyar eső,
Éljen Orbán Viktor Nemzeti Időjárásjelentő!:D

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.10.25. 23:47:31

@Ironfist:

Ugye ő volt az, aki a pártjára jellemző pökhendi cinizmussal kijelentette, hogy "akinek nincs semmije, az annyit is ér". 8-o

f.m.j. 2012.10.26. 07:32:30

Bayer szánalmas, de fájdalom, nekem Ady sem jön be... :):))))

f.m.j. 2012.10.26. 07:51:24

egyébként meg Ady publicisztikája is csak azt bizonyítja, hogy itt nem hogy 22 éve, hanem 122 éve (vagy mióta létrejött ez a kóceráj itt keletközép-középkelet-kelet-közép európában, amit jobb híján hazánknak nevezünk) minden ugyanúgy történik, semmi nem változik, csak a nevek cserélődnek, meg a címek, amit csinálnak az ugyanaz....

lyken 2012.10.26. 10:46:38

Elmúttnyócév, elmúttnyócév: index.hu/gazdasag/magyar/2012/10/26/eltunt_negyedmillio_adozo/

Viccet félretéve, nem tüntek azok el, csak külföldön termelik a GDP-t.

teisfiambluetooth 2012.10.26. 20:54:06

Egy politikus / politikához közeli személy / holdudvar / stb. a történelem egy korszakát / eseményét / személyét / félig / teljesen / rosszul /át - értelmezve azt saját politikai nézetei, tettei igazolására használja.
Hát... DÖBBENET nem gondoltam, hogy ilyen van.

Amúgy most jöttem az Alfa Centauriról, mesélhetnétek még mik mennek itt a föld nevű bolygón!

Köszi.

Walter Hartwell White 2012.10.28. 13:27:06

Szegényminiszterelnökúr már letiport mindenkit úthenger módjára idehaza, mindent a szája ízére szabott, és még őt kell félteni a "disznófejűek" ellen. Ezek a nyaloncok milyen halucinogént toltak?

bölcscsősz 2012.11.01. 22:33:22

S még egy Ady:
Ady Endre: A PERC-EMBERKÉK UTÁN
Otthon bolondját járja a világ,
Majmos, zavaros, perces, hittelen,
Nagy, súlyos álmok kiterítve lenn,
Fenn zűrös, olcsó, kis komédiák.
Magyar Bábelnek ostoba kora,
Ments, Atyaisten, hogy benne legyek:
Engemet kötnek égbeli jegyek
S el kell hogy jöjjön nászaink sora.
Most perc-emberkék dáridója tart,
De épitésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk,
Nagyot és szépet, emberit s magyart.
Robogok honról rejtett vonaton,
Ebek hazája ma, nem az enyém
S ha marad csak egy hivom, szent legény,
Még a holttestem is ellopatom.
Ez a ricsaj majd dallá simul át,
Addig halottan avagy éberen
Pihenjen a szent láz s az értelem,
Míg eltünnek a mai figurák.
Magyar leszek majd, hogyha akarom,
Ha nem sutáké lesz itt a világ
S fölcsap minden szent és igazi láng
Rejtekből avagy ravatalon.

Szúrófény 2012.11.10. 06:10:16

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Internacionalizmus?

Széchenyi István a Cosmopolitizmusról
Hitel 162.

Hány dicsekedik még azzal, hogy Cosmopolita!!! Gyengeség, hiba halandótul elválhatatlan, de azokkal kérkedni az elromlottság legmélyebb lépcsője: hol a szemérem eltűnt, ott az élet minden bájainak vége. Szerencsére sok ollyast beszél, amit maga sem ért, s olyannal dicsekedik, ami gyalázatára válik. A Cosmopolita tágasb szívűnek tartja magát, s így jobbnak, mint másokat. Ő minden embertársát hordja szívében, midőn a patrióta főképpen csak hazafiait. Ő magasb értelműnek képzi magát, mert minden régi szokáson, bévett ítéleten áthág, egyszerre keresztény, török, etheista lehet, s chaméleoni ügyességgel szabhatja magát a körülállásokhoz, a hasznoshoz. —De ily tehetség áltermészet, s többnyire igen sok baltudománynak éretlen és savanyu gyümölcse, s az emberbűl, ki minden sajátságát elveszti, olly csúfot tesz, mint nevetséges a szelíd farkas, s kacajra méltó a láncon idomtalanul táncoló medve, s csúf a legvékonyabb vesszőtül is rettegő kalitkás oroszlán.
Mily szomorú sors öntagjainak egymásutáni lassú sorvadását nyilván érezni s az életerő fogyatkozását naprul napra csalhatatlanul, észrevenni— s ennél csak annak kínja lehet még fájdalmasabb, ki kénytelen átlátni, hogy Ő egy rothadó nemzet tagja: mert százszor könnyebb a testi, mint lelki aljasodást szenvedni.
Hol pedig a nemzetiség semmivé vált, hol a lakosok elkorcsosodtak, vagy hol a nemzeti szellem és sajátság hiábavalóságokon, gyermeki bábokon alapul már, ott a sokaság vakságában nem is gyanítja, keserű de csalhatatlan tekintettel nézi a gondba merült hazafi, miként folydogál le szemenkint a hátramaradt kevés föveny a nemzet életórája üvegszelencéjébe
Hány év is a lemaradásuk internacionalista okosok? Széchényi mögött? 200 év minimum!

süti beállítások módosítása