Skip to content


       Szűrés lista

Egy makulátlan elme örök ragyogása

Pedig olyan jól ment minden ... államosították a 3000 milliárd forintos magánnyugdíjpénztári vagyont, nem tüntettek. Lett új alkotmány, új munka törvénykönyve, új választójogi törvény, rengeteg kreatív új adók, adóemelések, egy minisztériumot lepasszoltak a szponzoroknak, bíróság, ügyészség, ÁSZ, MTI, MTVA, AB, minden fontos és kevésbé fontos pozícióban a saját emberek ülnek, a Közgép elégedett, Simicska elégedett, Nyerges Zsolt elégedett, az állami hirdetési piacról dől az osztalék, a földbérletek jó helyre kerülnek, tavasszal beveszik az MNB-t is ... és erre egy ilyen piszlicsáré tételen, mint a felsőoktatási reform (150 milliárd) elcsúsznak. 

Amit a kormányzás művel az elmúlt hetekben, az a 2009-es lázas miniszterelnök-keresés legszebb napjait idézi fel bennem ... az államtitkárság, a minisztérium, a miniszterelnök lázasan ötletel, a kommunikáció szétesik, emiatt következhetett be olyan vicces momentum, hogy a "karácsonyig meghúzzuk a ponthatárokat minden szakon" bejelentés pontosan 24 órát élt. A bejelentés után az apparátus valószínűleg finoman szólhatott, hogy 8000 különböző ponthatárt nem lehet 3 nap alatt meghúzni, arról már nem is beszélve, hogy nem is tudják mely egyetemek melyik szakjaira hányan jelentkeznek majd és milyen felvételit írnak ... őrület.

A nyomorúságot, amit művelnek jól mutatja, hogy a felvételi tájékoztatóhoz (ami ilyenkor már rég megvásárolható volt minden évben) az van odaírva, hogy "megjelenés 2013 január".... 

A tartalmát most hegesztik össze, de sok sikert a felelős jelentkezéshez ...

felvi.jpg
A legszebb pillanatok persze még mindig azok, amikor maga a miniszterelnök is megszólal. Látszik, hogy szívügye a felsőoktatás, ezért nyomja az őrült next steppeket Balognak, aki meg kénytelen Hoffmann Rózsához fordulni. Két tűz között. Kellemes ünnepeket miniszter úr!

"Három célt tűztünk ki, három dolgot akartunk: először is, hogy emelkedjen a felsőoktatási képzés minősége, a gyerekek ne jöjjenek ki olyan diplomákkal, amit nem tudnak használni. Másodszor 5 százalék alá akarjuk vinni a lemorzsolódás arányát, vagyis hogy aki elkezdi, az fejezze is be az egyetemet. Harmadszor nincs annyi pénzünk, hogy mi képezzük a szakembereket a külföldnek."

1. A diplomások között alacsonyabb a munkanélküliség, és magasabb az átlagfizetés. Másrészt nem könnyű megmondani, hogy 2018-ben mire lesz szüksége a munkaerőpiacnak.
2. Most is fizetni kell, ha nem végez 10 félév alatt.
3. Itt például el lehetne gondolkozniuk azon, hogy miért nő 2010 óta az elvándorlás, nincs-e összefüggés a kormányzásukkal ...Nem azért tanulnak a fiatalok, mert majd külföldön szeretnének dolgozni, viszont a diploma megszerezése után ha nem talál itthon munkát vagy külföldön jobb fizetést kínálnak akkor benne van a pakliban, hogy nem itthon fognak dolgozni. Nyilván egy esztéta vagy egy magyar tanár kevesebb eséllyel vándorol ki, mint egy orvos, és egy informatikus pedig Magyarországon is kaphat versenyképes fizetést. Döbbenet, hogy az emberek bérből és fizetésből élnek, ugye?

"A kormány nyílt lapokkal játszott, mindig elmondtuk, mik a szándékaink. A kormánynak volt egy elképzelése, hogy hogy jut el ezekhez a célokhoz. A diákok nem értettek egyet ezzel, féltek tőle. Lett volna mintegy tízezer teljes ösztöndíj, valamint részösztöndíj és diákkölcsön – de azt is részben az állam fizette volna. A kormány nem akarta eladósítani a diákokat.De mire ezt kibontottuk volna, addigra a diákok elvetették. De ha hibáztunk, az csak azért volt, mert nyíltan tájékoztattunk mindenkit."

Az elmúltkétésfélév minden keserve benne van ... az volt a a hiba (!) hogy a kormány őszinte (!) volt, de a diákok féltek, és nem sikerült kibontani ...

"Hiába érzi úgy az ember, hogy neki egy jó gondolata van, ha nincs, akivel közösen megvalósítsa, akkor azt a gondolatot félre kell tenni. A kormányzás nem arról szól, hogy ha tetszik, ha nem, átverem, lenyomom a torkán, így is-úgy is megcsinálom."

Vajon melyik a félelmetesebb?
Ha valóban úgy gondolja, hogy ők nem nyomtak le semmit a szervezetek, cégcsoportok, társadalmi csoportok, az emberek torkán, vagy ha ilyen pofátlanul hazudik?
Nem tudok olyan törvényt, "reformot", eseményt mondani, amit ne erőből nyomtak volna le, egy terület van, ahol zajlanak az egyeztetések, ez a párt és kampányfinanszírozás, itt viszont már 2,5 éve gyömöszölik egymást, eredmény nélkül ...

Mondjuk mit várhatunk Orbántól, aki már kétszer törölte el a tandíjat?

orbán.jpg

Címkék: orbán felsőoktatás társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr244976091

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.12.21. 15:03:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Aullah 2012.12.21. 12:51:05

Kurva anyját. Rohadjon meg az összes gerinctelen senkiházi.

dr. Aullah 2012.12.21. 12:52:22

@dr. Aullah: Hajrá diákok. Ha kell, tudok adni kötelet.

kenájkikit 2012.12.21. 12:54:28

ezt a másik énjének mondta valószínűleg. ráadásul azt nem mondta, hogy ők kormányoznak, azt mondta, hogy a kormányzás nem arról szól:D akkora Freudi elszólás ez, hogy az önmagáért beszél.

Alkibiadesz 2012.12.21. 13:07:50

"Megjegyezte azt is (mármint Orbán), pontosan tudja, hol van az értelmes párbeszéd határa. Az 1982-es megmozdulásukat felidézve azt mondta, "ahogy mi is akkor belendültünk, nekünk ott az egyébként okos KISZ-esek mondhattak, amit akartak. Egész egyszerűen elmentünk mellettük. Ugyanígy jártunk mi is. Ilyenkor - szemben a kommunistákkal - nem érdemes erőltetni a dolgokat"."
Eszerint Orbán a 82-es önmagával szemben ma már a kommunistáknak ad igazat, akiknek csupán annyi volt a hibájuk, hogy "erőltették" a dolgokat. Ő most már nem követi el ezt a hibát, nem erőlteti a tárgyalást.

2012.12.21. 13:23:02

"De ha hibáztunk, az csak azért volt, mert nyíltan tájékoztattunk mindenkit."

Nem arra is kiakadtak, hogy a nyílt tájék... szóval a véletlenül kiszivárgott tervezetre mit hőbörög mindenki, mert hogy még nincs is jogszabály? :D Ideális esetben (nekik) előbb lett volna jogszabály, aztán mindenki mehet tüntetni, ugye... nyílt tájékoztatás namegafaszom

Dr. GGG77 2012.12.21. 13:34:18

Orbán és kormánya a "büdös kurva anyátokon" kívül már semmi mást nem bír kihozni belőlem.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.12.21. 13:38:16

@somewhat damaged:
A "véletlen kiszívárogtatás" azért csak egy MTI közlemény volt...

Amúgy meg mindjárt megsajnálom őket! A túl nagy őszinteségbe és együttműködésbe, abba fog ez a kormány belebukni...

LHedvig 2012.12.21. 13:50:59

Az, hogy a felsorolt államosítások után nem voltak tüntetések, ez az ellenzéket és bennünket minősít sajnos. Mi voltunk a birkák, amikor elvették a magánnyugdíjpénztári megtakarításainkat...:-(
Azonban nem szabad elfelejteni, hogy minden forradalom az ifjúság megmozdulásával kezdődött. Viktorialanus ismeri a történelmet és ezért van most megijedve. Mert meg van..., bárki bármit is mond.

Virág et. 2012.12.21. 13:53:26

Őszintén, én már azt sem tudom, hogy most, ebben a percben éppen hol áll a felsőoktatási tervezet. Lesz keretszám, nem lesz, milyen tandíj lesz, milyen hitel stb. Naponta változik minden.

Ezeknek olyan szinten nincs fogalmuk semmiről, hogy az már félelmetes. 8 évig nem volt ott senki, aki egy percnél többet gondolkozott volna egy témán? Vagy annyi volt a nagy terv, hogy kormány kerüljünk, oszt' majd lesz valahogy?

GuloGulo 2012.12.21. 14:01:37

A borítón ezek ilyen tarisznyás cowboy-ok?
:)

Morcos Kartal (törölt) 2012.12.21. 14:07:51

Az mszp is micsoda egy undorító mocskos bagázs, basszák meg! Kivonultak a diáktüntetésre ők is, hogy ott csinálják a hangulatot. A diákok meg elzavarták őket a halál faszára :D

Szerintem nincs is mszp meg fidesz, a működésüket elnézve egy brancs ez...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.21. 14:13:44

@Virág et.: Igen ez volt a nagy terv, és ezt sikerrel meg is oldották...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.21. 14:15:03

@Morcos Kartal: Csak annyi a különbség, hogy az MSZP-ben egy leheletnyivel kevesebb a volt MSZMP tag :)

danesdzsu2 2012.12.21. 14:17:27

@Morcos Kartal: sőt, a szintén "véletlenül" arra járó Jobbikost is elhajtották, ekkép már így is teljes a Fidesz-MSZP-Jobbik szentháromság:)

Marcellusca 2012.12.21. 14:22:22

Nincs már - főleg nyomdafestéket bíró - szó, ami kifejezné indulatomat, érzelmeimet.

Még, hogy nem nyomtak le/erőltettek át "reformnak" nevezett förmedvényeket!
Anyám, borogass!

A felsőoktatással kapcsolatos ügy meg olyan kusza, hogy csak na!
Délután már nem érvényes, amit reggel mondtak, reggel már nem érvényes, amit este kihírdettek.

Hajrá, diákok, hajrá, hallgatók!!!!

Jerome de la Essex 2012.12.21. 14:26:50

Istenem de várom, hogy Orbán megint Ausztriában kezeltesse magát, és ez a sok féreg, akik a talpnyalóinak adják ki magukat pedig eltűnnek a pöcegödörben! Soha többet Orbán! Soha többet Fidess

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2012.12.21. 14:39:33

@LHedvig: Na igen, ha megint őszi szünet lesz a BME-n, akkor most nincsenek a határon a szovjet tankok, hogy segítsenek a hatalomnak.

Deneware. 2012.12.21. 14:41:23

@LHedvig: Tökéletesen egyetértek veled. Majd 20-30 év múlva szembesülnek igazán az akkori nyugdíjba vonulók azzal, hogy mit is vett el tőlük az Orbán kormány...

tryclops 2012.12.21. 14:49:45

@Jerome de la Essex: Azért vigyázz mit kívánsz, nem biztos hogy annyira örülnél egy főnök nélküli Matolcsynak amit mint egy elszabadult hajóágyú megpróbálja megoldani az ország gondjait.
Ajjaj, főnök, azért ciklus végéig tarts ki.

Gonosz Repülőmókus 2012.12.21. 15:06:49

"Látszik, hogy szívügye a felsőoktatás"... Nekem "kapásból" ez ugrott be:

- Virág elvtárs! Maga itt?
- Jó reggelt.
- Hogy tetszik lenni Virág elvtárs?
- Látja, ezekért harcoltam. Ezek miatt kaptam gyomorfekélyt.
- Hát igen...
- Nem baj. Nem baj, visszasírnak még maguk engem!
- Hát erre azért nem mernék megesküdni...
(Bacsó Péter: A tanú)

teknocerno 2012.12.21. 15:25:21

Nem vette be a gyógyszerét...

clegane 2012.12.21. 15:39:33

sajnos eljutott odáig viktátor hogy az én kommunikációs eszköztáramban is csupán a kurvaanyázás maradt. látom, mások is így vannak ezzel, megkönnyebbültem.

dr. Aullah 2012.12.21. 15:44:55

@clegane: Mára melyik droid van kiosztva erre a blogra? Még nem láttam senkit.

clegane 2012.12.21. 15:48:08

@dr. Aullah: nem tudom, de szeretném, ha kivételesen érvekkel jönne.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2012.12.21. 16:01:50

@Gerusz: "akkor most nincsenek a határon a szovjet tankok, hogy segítsenek a hatalomnak" :-)

A szojvet tankok ki sem mentek, soha sem segítettek a hatalomnak, mert ők voltak "A" hatalom. Azaz a megszálló szojvet hadsereg. Janibá és csapata egyszerű kollaboránsok voltak, akik pontosan úgy táncoltak, ahogy Moszkva fütyült.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.12.21. 16:09:14

@dr. Aullah: Lehet, hogy mára szünnapjuk van? Lehet, hogy Vidéki kikészült idegileg az előző posztban kapottaktól, aztán most el kellett mennie egy nagyon jó, főnöke által már kipróbált osztrák klinikára.

joseph1970 2012.12.21. 16:30:31

@clegane: Azért tudnám még cifrázni. Hogy mosta volna ki az anyja az ágynemüből vagy nyelte volna le.

xxyati 2012.12.21. 17:18:20

@Morcos Kartal: Ugye a Fideszt is szidtad amikor a vasutassztrájk mögé állt?

xxyati 2012.12.21. 17:21:21

@dr. Aullah: Igen, érdekes hogy Blogger, Vidéki, Macisajt hogy eltűntek, viszont sok vadiúj nick van narancszombikkal.

dadddd 2012.12.21. 17:21:30

@dr. Aullah: Csak nem a "köteles" dr. Aullah-hoz van szerencsénk? Vigyázz, mert a baloldal megsemmisíthet ilyesmiért.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.21. 17:26:06

"Három célt tűztünk ki, három dolgot akartunk: először is, hogy emelkedjen a felsőoktatási képzés minősége, a gyerekek ne jöjjenek ki olyan diplomákkal, amit nem tudnak használni. Másodszor 5 százalék alá akarjuk vinni a lemorzsolódás arányát, vagyis hogy aki elkezdi, az fejezze is be az egyetemet. Harmadszor nincs annyi pénzünk, hogy mi képezzük a szakembereket a külföldnek."

1. és a minőséget hogy fogja befolyásolni, hogy nem lehet bejutni egy egy szakra? így akarják megölni a szakokat?

2. hogy most mennyi a lemorzsolódás aránya arról HITELES statisztikát még senki nem mutatott, csak dobálóznak a számokkal.

3. NE üldözzék el a fiatalokat és kész.

villamos alóli kacaj 2012.12.21. 17:35:04

" Látszik, hogy szívügye a felsőoktatás."
Ami az Orbán szívügye, attól minden hallgató: szív ügye?

Jolka40 2012.12.21. 17:44:28

Minél nagyobb a merítés, vagyis minél több a diák, annál több kerül ki közülük, aki igazán tehetséges, szorgalmas, akik értékes munkavállalókká válnak. Akik meg lemaradnak, elhelyezkednek más területen alkalmazottként, de 3-5 év alatt ragad rájuk is annyi, hogy emelik az általános alkalmazotti színvonalat. Hát ezt kéne megértenie a mostani - és a mindenkori - döntéshozóknak.

DR. DR. DR. rasztaparaszt 2012.12.21. 17:50:57

Megereztek, hogy a diaksag lendulete megtort. Azonnal viszakoznak.
Es most jon a "ezt megszivtatok kocsogok" technika.
Nem volt jo a diakhitel? akkor nem lesz, kapjak be. Az elit kiperkalja az egyetemi evek koltsegeit a kolkeinek, a tobbi meg igy jart.
A birka nep, meg megeccer utoljara telezabalja magat bejglivel, a plasztik karacsonyfan is pislakol meg a kinai szalagfeny - ooocsooo az aram - , aztan hogy jovore mit ad a gyereknek ozsonnara, az mar nem erdekli. Menjen valaki mas az utcara, kulonben is most megy a zikszfaktor...

Hertelendi 2012.12.21. 18:00:06

Orbán a jó kurva édes anyádat!!!!!
Ez a többi éhenkórászra is vonatkozik!!!

laci0011 2012.12.21. 18:08:02

Nehéz ezekkel az ávh-kreatúrákkal kűzdeni,Órási előnyben vannak tapasztalatban és anyagiakban!Századok óta játszák a dezinformációs játékaikat,normális becsületes ember többszörös hátránnyal indul ellenük,alapból nem is feltételezi felebarátjáról,hogy be akarja őt csapni!Ezeknek viszont ez az életelemük.

9mmPara 2012.12.21. 18:09:19

Hehe, ezt "a kormányzás nem arról szól" szöveget én is hallottam a ma reggel a rádióban. Először azt hittem, valami 2007-2008 körüli interjúját adták be :)) Aztán az u.n. bölcs államférfi típusú hanghordozásból rájöttem, hogy mostani duma.

TBone 2012.12.21. 18:11:15

Szerintem most már nem fogja erőltetni a KDNP a választási korhatár 16 évre való leszállítását, vagy a gyerekenkénti +1 szavazati jogot.

FIDES AGITÁTOR 2012.12.21. 18:17:32

Megjegyezte azt is (mármint Orbán), pontosan tudja, hol van az értelmes párbeszéd határa. Az 1982-es megmozdulásukat felidézve azt mondta, "ahogy mi is akkor belendültünk, nekünk ott az egyébként okos KISZ-esek mondhattak, amit akartak. Egész egyszerűen elmentünk mellettük. Ugyanígy jártunk mi is. Ilyenkor - szemben a kommunistákkal - nem érdemes erőltetni a dolgokat"."

Most akkor a Fidesz a kommunisták (az elnyomó, a kaki), mert ezt mondja!

Reaper Man 2012.12.21. 18:17:35

@LHedvig: Csak a tiédet, az enyém még megvan! (mármint a manyupom)
Amúgy tényleg be lehetnek szarva... Vagy az a kb. 15-20 rendőrségi mikrobusz, ami ma reggel 8 körül szemben jött velem egy dunántúli főútvonalon Budapest irányában haladva, a karácsonyi ajándékosztásra vitte a rendőröket??? Esetleg valami szervizakció volt az Opelnál??? :D

makacs szennyeződés 2012.12.21. 18:19:14

újabb 12.5 milliárd forint úniós pénz szétosztása haverok között.

index.hu/belfold/2012/12/21/egesz_nepemet_fogom_milliardokert_tanitani/

pláne, ha az únió ezt nyelvtanulásra adta.
na nehogymá, még a végén mégtöbben elhúznak innen!
akkor ki fog 47 ezerért rabszolgának állni?

így persze, hogy nincs pénz. így nincs.

FIDES AGITÁTOR 2012.12.21. 18:26:36

Mélyen elgondolkodtató az a tény, hogy reggelente nyilatkozik, és nem ám televízióban, hanem rádióban.

Az a benyomásom, hogy súlyos alkoholista . Reggel még talán józan, ezért ez a tudálékos előreírt szöveg szerinti felmondás a titkára jelenlétében. A puffadt arc, karikás szemek gyógyszer és alkohol együttes szedését sejtetik.

Borisz Jelcin erre a legjobb példa. Orbán szerintem teljesen azonos arckifejezéssel bír, lassan hófehér lesz a haja is.

Pop40 2012.12.21. 18:30:41

@Hertelendi:
Éhenkórász a francokat.
Épp az a baj, hogy a népet teszik azzá, ők meg gazdagodnak ész nélkül. Nézd meg a miskolci Zsiga 47 ezerből meg lehet élni - Marcellt. Lófaszt nem csinál, csak magának utat a ház elé.
És ilyen tolvajok játszanak kormányosdit.

2012.12.21. 18:31:34

a nácitv műsorából:

Kibeszélő
Témák: Folytatódik a baloldali kampány: hallgatói szerződéseket égetnek a diákok.
korrektúra
Témák: Az ellenzék mozgatja a diákokat.
Háttér-kép
Téma: A hallgatók legtöbb kérése teljesült - mégis tüntetnek. Kik állnak-e mögött?

nyomják a propagandát ezerrel

profilo 2012.12.21. 18:42:01

@h.kovacs:

Jól használják a médiát....

Pop40 2012.12.21. 18:43:30

Azok a majmok, akik ezt a szart nézik, pontosan ezt érdemlik.

Amúgy nem is baj, hergeljék csak maguk ellen a komplett diákságot, és teljes rokonságukat :)

Szarházy 2012.12.21. 18:44:34

Mi van frusztráltak vagytok? Elmaradt a népfelkelés? Aztafene vigyeel! Még mindig nem Dopeman az elnök? Rohadt egy világ ez, a végén még dolgozni is kell majd valakinek! Mert az ám a dolog nehezebbik vége

regress 2012.12.21. 18:52:18

@Link Elek: minek?ezekből már nem lehet embert faragni

halavány 2012.12.21. 18:56:16

@Szarházy: Jaja teljesen kétségbe vannak esve ezek a szerencsétlenek, azt hitték egy hét és bukik a kormány :DDDDD

Most meg, hogy letelt az 1 hét nem értik, hogy mi történik körülöttük, csak anyáznak vagdalkoznak őrjöngenek :DDD Csak nyugodtan, csak nyugodtan, éljétek ki magatokat, adjatok ki mindent, hátha lesznek előrehozott választások :DDD

gnme 2012.12.21. 18:59:50

üzenet nagyvezírnek:

www.youtube.com/watch?v=iHoScwZjjs0

... nem nagyon (=nagyon nem) szeretjük a gazember kommunistákat!

FIDES AGITÁTOR 2012.12.21. 19:02:18

Mekkora baromság az is, hogy az egyetemre jelentkezettek 30%-a nem képes befejezni azt.

Orbán fia foci akadémián tanult és bizony nem játszik még a VIDEOTON csapatában sem. Vajon visszafizeti a milliárdokat (mosott).

Hertelendi 2012.12.21. 19:11:14

@Szarházy: @halavány: @Schindler Pistája: Mi van fiúkák? Küldtek benneteket, hogy védjétek meg a cigányt???? Hát csak védjétek...ki tudja meddig védhetitek? Azért majd kajára gyűjtsetek, mert sokan lesznek a sitten. Akik lógni fognak a lámpavason, azok nem lesznek éhesek.

komplikato 2012.12.21. 19:12:14

@Schindler Pistája: Blogger Géza hová lett? Ő is disszidált a Pécs/Komló környéki elvtársakkal nyugatra? :D

Hertelendi 2012.12.21. 19:14:48

@komplikato: Nyugi! Lehet, hogy ezek közül valamelyik Blogger...

halavány 2012.12.21. 19:15:41

@Hertelendi: Te nagy viccmester, te is Zuschlag János kabátkájából bújtál elő? Ő volt az az MSZP-s vezető politikus, aki zsidók halálán viccelődött azzal, hogy "ők már nem fáztak a nagy téli hideg ellenére"... és utána nagy hahotával teli pofával röhögött a zsidók halálán... ez az MSZP.

ati27 2012.12.21. 19:16:37

@h.kovacs:
Semmi gond! 2012 dec21-re is kiépült egy komplett média az elmúlt években... Azaz nekik is lehet nyomni'14-ig.. Arra azér kívàncsi leszek, mikor kezdik el a patik elhagyni a "gyorsnaszàdot"... Ja, mostmàr valami daràzsról duruzsolnak!

Mária 2012.12.21. 19:16:43

"De ha hibáztunk, az csak azért volt, mert nyíltan tájékoztattunk mindenkit."

*

Ez a nap mondata.

Mindent elárul a módszereikről.

komplikato 2012.12.21. 19:18:39

@halavány: Teljesen egyetértek a minősítéssel, bár volt elég sok más a rovásán ... de mondjuk Bayer Zsolt elvtársat nem tudja überelni senki ilyesmiben.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2012.12.21. 19:21:22

@zero:
www.facebook.com/tunde.granasinebacsi

Egyetlen egy aktivitas: Tunde liked Orban Viktor

"Hoffmannak a tanárok most azt is megírták, hogy augusztus 1-től Gránásiné Bácsi Tündét elenyésző támogatottsága ellenére, a tantestület, a szülők és a diákok által kétszeri pályáztatás után is döntő többség bizalmát élvező pályázóval szemben nevezte ki igazgatónak külsősként. Az új igazgatónő igen keveset tudott a két tannyelvű oktatásról, sőt pályázatában szinte szót sem ejtett róla, az eltelt négy hónap alatt az iskolában folyó oktató-nevelő munka lényegéről tájékozatlan maradt és a szakmaiságot mellőző, önkényes döntéseket hozott, leváltotta például a szaktanárok által megválasztott angol munkaközösség-vezetőt és szaktanári vélemény ellenére alkalmazott angoltanárt.

Az igazgatónő döntései végtelenül lassan születtek meg, és késlekedése, bizonytalansága hátráltatta a mindennapi munka eddig megszokott tempóját, a kétirányú kommunikációtól tartózkodik, szinte csak e-mailben tájékoztat, ami hátráltatja a megfelelő tempójú reagálást az aktuális feladatokra és az iskola szellemétől teljesen idegen, a tanárokkal szembeni bizalmatlanságon alapul a vezetési stílusa - tették hozzá Hoffmannak címzett üzenetükben a tanárok."

FIDES AGITÁTOR 2012.12.21. 19:21:27

@Schindler Pistája:

Én csak kérdezem: Nem látod, hogy Orbán beteg és hazug?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.12.21. 19:22:50

Zero mi az, a távkapcsolóban kimerült az elem és körkapcsolgatás helyett kritizálod ŐKET akik mindenki más helyett jobbak és maradjanak csak? Ejnye no...

mojszipupi 2012.12.21. 19:23:49

Chuck Norris eltörli a tandíjat.....kétszer is

Mária 2012.12.21. 19:25:47

@doggfather:

" Harmadszor nincs annyi pénzünk, hogy mi képezzük a szakembereket a külföldnek."

Ez már a finomított változat. Pár napja Giro-100 még azt mondta, hogy "nincs annyi pénzünk, hogy mi képezzük a szakembereket a JÓLÉTI ÁLLAMOKNAK"

Vitéz László 2012.12.21. 19:26:38

hetente törli el a tandíjat ! amugy mijen tandíjat? nem is volt!
sőőőt, minden reggel eltörölgeti a tandíjat ....

utána pedig drsnitthez hasonlóan minden reggel bibliát olvas...
és fletóhoz hasonlóan rendszeresen bérmálkozik...

makacs szennyeződés 2012.12.21. 19:26:51

@Szarházy: @halavány: @Schindler Pistája:

beszélgetsz egy kicsit magaddal a nagy magányodban, mi? :)

azt hiszed, nem látszik, hogy egy vagy?

kussban nem megy a lopás?

Hertelendi 2012.12.21. 19:27:54

@halavány: " ez az MSZP. " Amelyik szétlopta az országot, az meg a fidesz...

toto92 2012.12.21. 19:28:24

Ahogy nézem kivezényelték ide is a bérdroidokat, bár tény, hogy késtek egy kicsit :)

Amocsok 2012.12.21. 19:31:43

@Szarházy: Lenni fodrasza, fogasza, nyelvtanara, szemelyi fociedzoje tekintetes miniszterelnok urnak? Esetleg van cege kokardagyartas, nyomda, mufukeszito? Megyeget munka, megrendeles rendesen?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.12.21. 19:34:57

@Morcos Kartal: Úgy bizony! A lényegre tapintottál. Nincs MSZP, FIDESZ, hanem vannak MSZMP utódok. Rendszerváltás nem volt, azt szépen elsikkasztották. Helyette volt hatalom és vagyon mentés. Szakszerűen leírva mindez:
www.kibulizottorszag.net/tartalom.html

FIDES AGITÁTOR 2012.12.21. 19:35:01

@pancho_sanza:

Gránásiné Bácsi Tünde
8228 Lovas, Balatoni u. 65.
Széchenyi István Szakképző Iskola
(8300 Tapolca, Móricz Zs. u. 8.)
intézmény fenntartói jog átadásával
kapcsolatos, a közoktatásról szóló 1993.
évi LXXIX. tv. 88. § alapján történő,
közoktatási szakértői vizsgálat elvégzése
59.055,- Ft 2012. május 8. 2012. május 18.

Szerződést köt május 8-án, szakért, és 10 nap után már markában a nettó 59.055,-Ft.

Gera 2012.12.21. 19:36:29

@Mária: Sok érdekes dolgot mondanak ezek mostanság, pár napja pl azt hallottam a rádióban, hogy a kormány _nem engedi_. hogy bevezessék a tandíjat. Kinek nem engedik, saját maguknak? Bakker.

bioLarzen 2012.12.21. 19:36:53

"Nyilván egy esztéta vagy egy magyar tanár kevesebb eséllyel vándorol ki, mint egy orvos, és egy informatikus pedig Magyarországon is kaphat versenyképes fizetést. Döbbenet, hogy az emberek bérből és fizetésből élnek, ugye?"

Az mindegy, de a túró rudi, ugyebár... az nincs kint.

bio

gnme 2012.12.21. 19:37:20

@FIDES AGITÁTOR: +1

ismerek pár originált pesti arcot (a krovakészlet Pege Aladárja, a cukoristen stb.) és érdekes módon egyik se olyan komplexusos, hazudozós, összevissza hablatyoló, mint OV

vajon ezt az OV-t melyik vidéki kommunista TSZ istállóból szalajtották?

FIDES AGITÁTOR 2012.12.21. 19:38:33

Gránásiné az IWIW-en!

Alapadatok

Születésnap 1967. júl. 5.
Névnap június 1.
Születési név 1967
Életkor 45
Nem Nő
Anyanyelv magyar
Beszélt nyelvek magyar, angol, német
Bemutatkozás

Ezt csinálom, mikor dolgozom tanár
Ezt csinálom, mikor nem dolgozom 2 fiamat nevelgetem, házi munka, tanulgatok, olvasok, Nagy Szerelem: a nagy utazás(ok) és a nagy Ő :-) ; ami lazít: a kerékpározás
Állatok Lucifer (egy koromfekete eb :-))
Magamról szín: piros-fekete
illatok, zenék, ízek
gyerek: fiú (2!)
tavasz - nyár
iWiW ismerősök száma 786
iWiW város, ország Lovas, Magyarország

bioLarzen 2012.12.21. 19:40:19

@Virág et.:
"Őszintén, én már azt sem tudom, hogy most, ebben a percben éppen hol áll a felsőoktatási tervezet."

Az még hagyján. A baj az, hogy azok sem tudják, akik készítik...

bio

tulinp 2012.12.21. 19:42:45

@toto92: te büdös pártnyalonc, te mersz másoknak ilyet írni? Hát az egyik leginkább párthű szélsőséges pártkatonák egyike vagy. Egy afféle, aki nem elégszik meg blogokon való békés politizálgatással. Hanem aki saját maga is elismerte, hogy törvénytelenségeket követett el. ("Nem állítom hogy a törvény betűjét betartottuk volna")...

gnme 2012.12.21. 19:48:40

ejnye totó, ..hát nem lebuktál b+?

:-D

Amocsok 2012.12.21. 19:52:06

@Schindler Pistája: Ne felejtsük Pista! De hogy jön ez most ide? Hogyan mered te egy oldalon emlegetni ezeket a Tekintetes Miniszterelnök Úrral, aki még soha nem hazudott, most sem hazudik, és soha nem is fog hazudni?

FIDES AGITÁTOR 2012.12.21. 19:52:48

Innen a hátszél!
www.refdunantul.hu/lap/refalsoors/hir/mutat/5511/

Rásky Miklós a továbbiakban köszöntötte a helyi önkormányzat megjelent képviselőit, Ferenczy Gáborné polgármester asszony pedig ünnepi beszéde után a gyülekezet számára Lovas község zászlaját adományozta.
A történelmi nemzeti zászlót Eckert Emil, a Magyar Vidék 56-os Országos Szövetségének Elnöke, a Magyarországi Református Egyház zászlaját pedig a Bácsi és Gránási Család nevében Gránási János adta át a gyülekezet részére.

toto92 2012.12.21. 19:55:29

@tulinp: Jó lenne, ha nevesítenéd, melyik párt katonája vagyok, mert nagyon kíváncsi lennék rá. Csak hogy tudjam mit mondjak, ha esetleg be kéne mutatkoznom.

Ha azt írom, hogy szerda este minden teljesen rendben volt (tessék már amúgy nem kiragadni egy félmondatot, úgy legalább korrektebbnek tűnne) és senki nem csinált semmi különöset, most arra vernéd a nyálad, hogy én hogyan merem ezt állítani, amikor hídfoglaltunk és már-már egész Európa teljes megbénulása fenyegetett éskülönbenis rohadt csürhe vagyunk.

Persze én vagyok a hülye, maradtam volna otthon, most csak simán büdös pártnyalonc lennék. (A hangnemet külön köszönöm, és szeretnék elnézést kérni, ha a lelkedbe gázoltam és emiatt lettél ilyen zaklatott, nem volt célom.)

bulista 2012.12.21. 19:57:57

@makacs szennyeződés: Na úgy látom, hogy nem csak a csúti bonsai-napóleon fosta össze magát, hanem a szarházy imádói is már csakis falkában mernek támadni, mint a patkányok?

Bár ezért az összehasonlításért őszintén elnézést kérek a patkányoktól....

Szarházy 2012.12.21. 19:59:26

@Hertelendi:
Látom összepisiled magad a nagy erőlködéstől hogy mongyá mán valami nagy szellemest

Köpj inkább a hónom alá, az megnevettet

Amocsok 2012.12.21. 20:00:34

@Schindler Pistája: Ne hergeld magad Pista! A Tekintetes Miniszterelnök Úr teljesen kóser. Mert mit is mondott? Ne azt nézzék, hogy mit mondok, hanem hogy mit csinálok! És mit mondott még? Hogy ripsz-ropsz megoldja a felsőoktatás problémáját. És mit csinált? Műfüves focipályát avatott Nyírlugoson. Tehát megint nem hazudott.

toto92 2012.12.21. 20:01:11

@gnme: Hát jah, nem titkolózhatok tovább. :) Remélem ő se fog titkolózni azügyben, hogy kinek az embere vagyok, tiszta ciki lenne elmenni a jobbikba, aztán két nap múlva megtudni, hogy valójában az mszp pártkatonája vagyok :D

FIDES AGITÁTOR 2012.12.21. 20:02:40

Hát itt a Gránásiné Bácsi Tünde fehérvári kapcsolata:

ALBANET KFT:

Elérhetõségeink:

Cím: 8000 Székesfehérvár, Raktár u. 2.
E-mail: info@albanet.hu
Telefon: +36-22-502-280 / +36-22-502-281
Telefax: +36-22-502282
Mobil: Gránási János: +36-20-946-0174
Varga Attila: +36-20-935-0863

2012.12.21. 20:05:41

Én személy szerint nem elégednék meg azokkal a vádakkal hogy a diákmozgalom valójában dk-mszp akció. Koppány vezért annak idején dk aktivisták tartották ópiumfüggésben, gonosz módon, I. Istvánt pedig fondorlatosan meggyőzték hogy hívja be az egyesült balliberális német itáliai únió hadait. Természetesen Koppány vezért jobbik és fidesz megbízottak is megkörnyékezték, de az ópiumtól való elbutulása megakadályozta fondorlatos cselekedetek véghezvitelében. Később IV Béla újra a balliberális únió felé kezdett táncolni és bosszúból a fidesz jobbik szimpatizáns hűbérurak lepaktáltak a tatárokkal, aminek az lett a következménye hogy Béla király az Adria partján, Trau várában nyaralt egy ideig. Azután pedig úniós segéllyel, korrupciókkal kísérve, újáépítette az ország egy részét. 1848-ban a balliberális Kossuth Lajos, a szélsőjobbos Petőfivel karöltve randalírozásra sarkallta a csőcseléket. Ők a 6 pontot is megduplázták annyira elszaladt velük a ló.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.12.21. 20:13:04

Nagyon röhögök a kormánypropagandán.

Karácsony lesz, mindenhol összegyűlnek a családok, még azok is, akik csak egyszer találkoznak egy évben.
Minden családban van középiskolás vagy egyetemista. Szóval hiába etetik Juliska nénit az M1-en Girnyószászék, fel lesz világositva most a karácsonyfa alatt...
Kiváncsi leszek a jövő évi első közvéleménykutatásra, mert a fidesz ezzel végképp elásta magát.

NYJetsTD 2012.12.21. 20:15:00

halavány 0 bejegyzést írt és 35 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2012.12.19. óta tag.

tulinp 0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2012.12.20. óta tag.

Sosem fogynak el. Fent vannak 200 néven, de jó, ha összesen húszan. Hányás.

kenájkikit 2012.12.21. 20:20:00

@NYJetsTD: van jó oldala is, amíg nincsenek itt addig van 30 komment, amint megjelennek, 100 fölött járunk. egyszer valaki számolja össze, hogy vidéki mennyi kommentet generált, jó a troll a blognál:)

Szarházy 2012.12.21. 20:22:35

@dr kotász:
Ismerünk ám vén kommer csataló, nehogy megjátszd már itt a diákot!

Azt mondta ugyan Lenin eftás hogy tanulnitanulnitanulni, de elfeledkezett nyilatkozni a tandíjről

De ha mégis okosíccsál már ki, neked bizti megvan otthon a LÖM!

dolgozni kék 2012.12.21. 20:24:09

mint egy politikai kommunikációs kiborg, aki 90%-os pontossággal adja a populizmust. csak régi, lassú, orosz procija van és 576 kb-os rommal rendelkezik, utasításkészlete szűkös, algoritmusa komplikált, egyre gyakrabban lemerül. aztán beül a sötétített transporterbe, a titkár lekapcsolja, mert túlhevült az aksija, meg dúrják az agyába a dózist, hogy regenerálódjon bioálarc.

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.12.21. 20:29:33

Azért nem volt felfordulás, mikor a kettősügynök rárontott az országra, mert sikerült minden kezdeményezést lejáratni mindenféle hiteltelen csoportokkal. Vagy csapódtak, vagy melléálltak, vagy az élére. Sokszor direkt a politikusok álltak neki tüntetni, bármilyen röhejes is volt. Milla, szoli, bajnai, szanyi, novák...
Sokat elárul róluk, hogy mikor a lehető leghitelesebb csoport nekiindul, ezek ugyanúgy köpni-nyelni nem tudnak, mint a vezető politikusok.
Amikor egy tizenhat éves azt kiabálja a híd közepén, hogy takarodjon el végre az összes komcsi, arra kurva nehéz ráfogni, hogy biztos a faszomtudjaki pénzeli. Hitelesség. Az első tiszta hangok száz éve.
Ha nem figyelnek oda, ebből még rendszerváltás is lehet. Ha pl. elrepül egy kő, és orbán nem fogja tudni úgy kezelni a helyzetet, mint mikor ő, meg a feri koreografálták a balhét.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.12.21. 20:29:52

Filmet akartam nézni, ehelyett egy órája röhögök itt a kommenteken. Gecik. :DDD

2012.12.21. 20:31:13

12 pont

Mit kiván a magyar nemzet.

Legyen béke, szabadság és egyetértés.

Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését. --- Magya Nemzet Only Youuuuu!
Felelős ministeriumot Buda-Pesten. --- minden ablakot kivilágítani, bábjátékra felkészülni!
Évenkinti országgyülést Pesten. --- 2/3 a többinek meg lóf*sz a seggébe, ha nem szavazó fizetsz!!!
Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben. --- azt elbasztad, majd te is listán leszel!
Nemzeti őrsereg. --- itt csak TEK van és Gárda! Világos?
Közös teherviselés. --- közösen viseljétek és nincs nyögés mer küldöm a KEHI-t!!
Urbéri viszonyok megszüntetése. --- azt elb*sztad hogy a szőlőmet nem a közmunkás kapálja!!
Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján. --- alkotmánybíróságba benyomok 5 db stumpfpistát!!
Nemzeti Bank. --- ezen már csak röhögök!!
A' katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a' külföldieket vigyék el tőlünk. --- amikor fiatal voltam kikergettem az oroszokat, de mivel most, most van így akár vissza is hívhatom őket!!
A' politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak. --- a lóf*szt hadosznák azokkal a megafonokkal b*zmeg!!!
Unio. --- ettől kiráz a hideg....

Egyenlőség, szabadság, testvériség! --- he?

Szociknak vége 2012.12.21. 20:31:37

zero

Ja de butus vagy. Nem kéne hegesztgetni, egy az egyben átnyomhatta volna a fidesz az eredti akaratát, nem kellett volna belőle engednie.

Ki akadályozta volna meg? Akkor azon sírnál hogy hogy tehetnek ilyet szegény diákokkal.

Szociknak vége 2012.12.21. 20:34:10

@rockseiaXLL: Ha nem figyelnek oda, ebből még rendszerváltás is lehet.

Naná vagy zombiapokalipszis. Szezonja van.

smartdrive 2012.12.21. 20:35:30

@FIDES AGITÁTOR: "Születési név 1967" - és ez egy tanár. olvasni sem tud

2012.12.21. 20:39:45

@Szarházy: Nem szívesen sértegetek senkit és a személyeskedést sem igazán bírom... de ne haragudj, neked elmentek otthonról? Most komolyan...

FIDES AGITÁTOR 2012.12.21. 20:47:35

@smartdrive:

FIDESZ_KDNP Protekcióval ment oda Gránásiné Bácsi Tünde. Csodálkozol?

Szarházy 2012.12.21. 20:48:26

@dr kotász:
"Amikor nagyszüleimnél nyaraltam korábban, volt a szomszédban egy idős manysi származású bácsi. ... Amúgy a bácsi azt hiszem titokban erősen bal oldali, liberális felfogású volt. "

Oszt egy szép napon odakcsintott a manysi bácsi egyet: "Jó reggelt Uljanov evtás! Hasadik már a vörös hajnal?"
Mert ez volt a titokban erősen bal oldali, liberális felfogású emberek közt a jelszó ott a tajgán, a Léna mentében

2012.12.21. 20:54:03

@Szarházy: öreg, te beteg vagy, nagyon beteg:) de az még nagyobb gáz hogy a természetes gátlás sincs meg benned amit szégyenérzetnek lehetne nevezni.
Viszont ha így átlapoztad a hozzászólásaimat, akkor kiderülhet hogy komcsikhoz semmi közöm alapban... ha ez nem derült ki akkor nemcsak beteg vagy de nagyon buta is

Hertelendi 2012.12.21. 20:57:30

@Szarházy: Miért nem a kedves édesanyáddal foglalkozol majom?

Amocsok 2012.12.21. 20:58:43

@Szarházy:
"Még unalmát rejszolásba fojtó egyetemista voltam, amikor először lépett az életembe a rajzolási mánia, de már akkor éreztem, hogy ez a találkozás könnyen megy majd, mint C. Ronaldónak a meccs utáni fagyiztatás. Ez jutott eszembe, amikor xenofób rigmusokat gyűjtő körútra indultam az Orbán Viktor: Legkedvesebb hazugságaim c. előadása alkalmából összegyűlt tömegben.

Ilyen rendezvényre eleve csak a véresszájú szalonnácik mennek önszántukból, illetve azok a bujkáló oligarchák, akik még hisznek abban, hogy Kuncze Gábor megoldja az égető földikutyakérdést. Persze, mindig élmény látni, ahogy Medgyessy Péter nevére ételhordójukhoz kapnak a kistérségi megbízottak, mint Budai Gyula a sukorói strandon. A szervezetlenség viszont agyoncsapta a hangulatot, mint Szekeres Imre a Szili Katalinra támadó imádkozó sáskát.

Ezekkel az emberekkel egy teremben lenni olyan, mint romkocsmát üzemeltetni Gurmai Zitával. Az Orbán Viktor: Legkedvesebb hazugságaim c. előadása a közösségi árokásás csimborasszója, az sem lenne meglepőbb, ha Horn Gábor egészoldalas hirdetésben keresne Varga Mihály-hasonmásokat. A tanulság ugyanaz, amit egyszer a pecalistára írt I., a politoxikomán kórboncnok: borzot zsigerelni csak folyamatosan káromkodva lehet.

Erre varrjanak horogkeresztes, kommunista ifjúsági gombot!"

Szarházy 2012.12.21. 21:01:39

@dr kotász:
ugyanmár, nekünk nem kell előadnod az incognitót

Krupszkaja asszonyság jól van?

Szociknak vége 2012.12.21. 21:01:51

@dr kotász:@Szarházy: Mo-n semmi köze senkinek a komcsikhoz 2010 óta. Csak megjelent a sok 'független', itt az Index címlapblogjainak 90%-a 2010 óta posztol.

Függetlenül. Nyehehe.

2012.12.21. 21:02:39

"Télirózsás Diákforradalom?! Mi a túró, Károlyit és Kun Bélát nem akarjátok visszahívni hülye, idióta balliberális barmok?"

Toroczkai megmondja a frankót :)

2012.12.21. 21:02:47

sejtem ki ez a szarházi, valóban a wmiki lehet, totál lúzer és a lúzersége miatt másokat okol... eltöröltem egy könnycseppet a szemem sarkában

Netuddki. 2012.12.21. 21:05:29

"A bejelentés után az apparátus valószínűleg finoman szólhatott, hogy 8000 különböző ponthatárt nem lehet 3 nap alatt meghúzni,"

Ja, szóltak, hogy már mindenki szabadságon van. Meg különben is magyar seggbe magyar lófaszt!

Szarházy 2012.12.21. 21:06:08

@Amocsok:
hátte csak nem a Reisz András vagy?

2012.12.21. 21:07:13

@libbancs: ha az őszirózsás forradalmi párhuzamra gondolsz, akkor olvasgass még kicsit, pl a Jászi Oszkár vezette radikális polgári pártról... ehhez Kun Bélának semmi, de még Károlyinak is alig volt köze

2012.12.21. 21:08:56

Károlyit elnöknek választották később, de sok irányító szerepet nem kapott

2012.12.21. 21:12:48

@dr kotász:

Nyugi, olvastam eleget, véletlenül Jászi is zsidó. A magyar történelem tele van ilyen véletlenekkel, hogy a legnagyobb gennyládák mindig liberális zsidók.

Netuddki. 2012.12.21. 21:13:31

"Hiába érzi úgy az ember, hogy neki egy jó gondolata van"

Az a probléma bammeg, hogy "ezek" saját maguk is elhiszik az a bizonyos gondolat jó, pedig nem, nem jó. Hülyék mint a s.gem...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.12.21. 21:17:18

@libbancs: Mondd, nem zavar, hogy a legnagyobb magyar tudósok mind zsidó származásúak voltak?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.12.21. 21:19:05

@MetroGoldwinMayer: 2010 óta van csak igazából bolsevik és besúgó kormányunk!

Szociknak vége 2012.12.21. 21:20:47

@dr kotász: Annyi köze mégiscsak volt, hogy Jászi zsidó volt meg Kun is, mint ált. minden felforgató e hazában (kiv. nácik) és széles e világon.

Mercel 2012.12.21. 21:21:33

@libbancs:

Mondod te:
" a legnagyobb gennyládák mindig liberális zsidók."

Vagy rohadt retardált szobanácik.
Egyszer ki kéne már nyitni egy rohadt értelmező kéziszótárt és megnézni mit jelent pontosan az a kifejezés, hogy liberális.
Nyilván olyan nincs otthon, de léteznek könyvtárak is.
Vagy könyveket csak égetni szokott a magadfajta?

Oszt' két zsidózás között gondolkozz már el azon, hogy a cigányozás és zsidózás közben körülbelül fél millió kínai szépen csendesen és módszeresen ráteszi a kezét a Magyar kereskedelem még létező részére.

"Frigyes"

Netuddki. 2012.12.21. 21:21:48

@libbancs: Zsidózásért nem jár kib..abrálás?

2012.12.21. 21:21:58

@libbancs: én nem látok összefüggést származás és viselkedés között. abban viszont van összefüggés hogy a luzer, ostoba emberek általában másokat vádolnak a hülyeségük miatt, lusták, sem tanulni, sem dolgozni nem tudnak
ha nem a saját közegükben vannak, mondjuk véletlenül belecsöppennek egy óvodásoknak tartott előadáson a bábszínház előterében egy szülői csevegés közepébe (irreális kép), sunyin behúzzák a nyakukat, de jobbikos tüntetésen hangosan zsidóznak miközben a 3 kilós bakancsot alig tudják felemelni az elvékonyodott lábaikkal

Mercel 2012.12.21. 21:22:45

Amúgy mióta a származás, és nem a cselekedetek határozzák meg az embereket?

"Frigyes"

Szociknak vége 2012.12.21. 21:23:09

@libbancs: ....bizony zsidó volt a radikális jobb és a szélbal is.

Bár Churchill szerint az európai kommunista és orosz bolsevik mozgalmak teljesen zsidó irányítás alatt voltak mindenhol.

Kanstruktív 2012.12.21. 21:24:25

Szánalmas ez a fizess! banda. A jó édes anyjukat, aki a világra szarta őket.

komissarlajos 2012.12.21. 21:25:34

@DR. DR. DR. rasztaparaszt: Nos igazad van, ezt a helyzetet jól látod.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.12.21. 21:26:42

Istenem. Ennyi bunkó jobbikost. S mind azt hiszi, hogy ők szarták a spanyolviaszt, holott rettenetesen buták.

Szociknak vége 2012.12.21. 21:27:09

@dr kotász: Igy van, csak lusta és ostoba emberek éltek Kun, Rákosi alatt. Nem irtoták ki a zsidókat idejében mint a szlovákok így hálából ők megcsinálták a vörösterrort + a kommunizmust mo- és külföldön.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2012.12.21. 21:29:07

@libbancs: Rejtő Jenő is hozzád hasonlók miatt halt meg. Még mielőtt meghalt, írt. Szerencsére nem olvastad egyik könyvét se a büdös zsidajának.

komissarlajos 2012.12.21. 21:29:16

@libbancs: Amúgy te jól vagy? Nem keresnek az intézetből? (Szóltam az őröknek, hogy vigyázzanak rád.)

komissarlajos 2012.12.21. 21:30:26

@Rorschach: Hogy olvasta volna? Analfaorbán!

veracity 2012.12.21. 21:31:35

Helyes, előbb-utóbb, de Orbán szétrúgja a picsátokat!

Mercel 2012.12.21. 21:33:52

A témához hozzászólva.

Az a szerény véleményem, hogy pártunk és vezérünk konkrétan belecsapott a kakiba a diákok cseszegetésével. Most kakis lett a fényes ábrázata, és bár mosakszik, de sem a szagtól sem a gyanús foltoktól nem szabadul az ő fényességes ábrázata.
Nem mellesleg gyakorlatilag az összes parlamenti párt beszívta a dolgot.

A közösség erejét pedig nagyon nagyon lebecsülték.
Szüleik, barátaik, ismeretségi körük van akik ezért érintettnek érzik majd magukat az ügyben.
(Fideszdroidoknak is vannak gyerekei ám, és a gyermekeik iránti elkötelezettségük vélhetően nagyobb lesz mint a szeretett vezér és "A párt" iránti szimpátiájuk.
Két és fél év alatt két három millió embert sikerült maguk ellen hangolniuk.
Most két hét alatt úgy egy kerek milliót.
Az összes fideszdroid úgy egy-másfél millió lehet a karámban.
Rossz ómen a közelgő választás előtt.

A diákok ezen kívül megfogalmaztak, egy apró de fontos dolgot.
Viktor! ti Megbuktatok.

Ennyi, ezek itt még egyszer (tisztán) választást nem nyernek.
Remélem az mszp, és a jobbik sem fog, sem külön, sem együtt.

"Frigyes"

2012.12.21. 21:36:35

@MetroGoldwinMayer: Van egy pár barátom akik zsidó származásúak. A nevük, megjelenésük, minden erre utal. Az egyikük autószerelő, a másik alkalmazott egy hardwer üzletben. Teljesen átlagos életet élnek, semmivel nem utalnak arra hogy zsidók, sőt nem is érdekli őket. Leszarják, mint ahogy a legtöbb itt élő zsidó.
Miért és kit is kéne kiirtani? Tudod mi az hogy gyilkosság? Vagy tömeggyilkosság. Ezeket amiket írsz itt, személyesen is el mernéd mondani egy vegyesen összeválogatott hallgatóság előtt?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.12.21. 21:37:29

@Mercel: Minden szavaddal egyetértek. Talán csak annyival kellene kiegészíteni azt, hogy kik nem nyernek választást, hogy "a jobbik sem".

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.12.21. 21:38:26

@Mercel: Elnézést, most látom, hogy odaírtad. Gyorsan futottam át a szövegedet.

ermi71 2012.12.21. 21:40:27

Mennyit fizetnek a bérkommentelőnek? Szivesen csinálnám, jövőre kell a zsé:) Úgyis ráér az ember, legalább hasznosan telne az idő.

Szarházy 2012.12.21. 21:46:03

@Amocsok:
""Még unalmát rejszolásba fojtó egyetemista voltam, amikor először lépett az életembe a rajzolási mánia,"

megvan mi ez neked tudományilag mondva: grafonánia

Flak 2012.12.21. 21:49:26

Ezzel a felsőoktatási témával kapcsolatban mindenkinek van már véleménye, még olyanoknak is, akiknek mélyen hallgatniuk kellene. Én nem teszem le a voksomat senki mellett, mert szerintem igazából senkinek nincs igaza, sem a kormánynak, sem a 8 év alatt levitézlett előző garnitúrának, sem pedig a tüntető diákoknak, de a mögöttük álló HÖOK-nak sem. Furcsán hangzik, de mind csak részigazságokat fogalmaznak meg, valójában azonban mindegyikőjük javaslata rossz. Szomorú, de ez van, ha tovább olvastok, megtudjátok, miért.
Hadd bocsássam előre, hogy PhD-hallgató vagyok és a felsőoktatást érintő problémákat első kézből látom, tapasztalom.
-Annak idején az első Orbán kormány szélesítette ki az egyetemre felvételt nyerek körét.
-Ez hiba volt, mert a minőség gyors romlásához vezetett, ezt nem kell ragozni: egy diákra kevesebb tanár jut és fordítva, egy tanárra több diák, tolongás az órákon, utána tömeges kibukás, ami senkinek sem jó és tömegesen képzett funkcionális analfabéták. Tisztelet a kivételt képező kb. 20 %-nak. Ők rendszerint végig is csinálták, a többieknek egy "jó buli" maradt.
-Második számú hiba: az osztott képzési rendszer (bolognai képzés) bevezetése az MSZP nyolc éve alatt: 3 év alatt leadni 5 év anyagát (nyilván silányabb módon), aztán 2 év egyéb kiegészítő képzések (nem ér sokat). Ráadásul sokaknak a 3 év elég volt, ezzel álltak munkába, mivel egyes cégek MA képzést (tehát 5 évet) végzett hallgatókat nem is alkalmaztak a magasabb fizetés elkerülése miatt.
-Fejkvóta-rendszer: A felvett diákok számához kötik a kar és a szak támogatottságát. Tehát ha egy szakra jelentkezik 100 fő, akkor minden ember után kap támogatást az szak. Ha viszont ezek elkezdenek fogyni, nyilván kevesebb lesz a pénz. Ez azt eredményezte, hogy sok tanár már inkább kettest ad, nehogy tömeges bukás legyen. Ezenkívül ha kevesebb a jelentkező, a pénz is kevesebb.
-A felsőoktatást tanító célzattal szemlélik "felülről", pedig korántsem csak a hallgatók oktatása, hanem a kutatás és fejlesztés is cél kellene, hogy legyen. Erre az egyre több hallgató mellett egyre kevesebb az esély, főleg úgy, hogy a forráskivonások miatt egyre kevesebb a tanár is.
- A felvett hallgatók (elnézést a kifejezésért) "minősége" évről évre romlik. Ez az általános- és középiskolai oktatás kudarcának róható fel (tanári tekintély megkérdőjelezése, érettségi egyre silányabbá válása). A ponthatárok persze úgy lettek ehhez megszabva, hogy egy adott mennyiségű hallgató (bármennyire rossz eredményük is legyen) mindig bejusson (lásd: fejkvóta). Tehát ha 80% egyre ostobább, akkor is bejutnak, mert az egyetemnek kell a pénz.
- A diáktüntetések elhitetik a még érettségire készülőkkel is, hogy nekik az egyetem alanyi jogon jár. Nem. Sikeres és jó érettségivel kell bizonyítani és csak utána jusson be bárki is.
- A régi képzésben pl. német szakra 20 éve kb. 25 főt vettek fel (nem saját szak, de ismerem), ők jellemzően az ország/régió legjobbjai voltak és végig is tanultak,, utána el tudtak helyezkedni. Amikor én elsős voltam, 110 fős évfolyamuk indult. Ebből 40-en végezték el az első 3 évet, tehát 80 fő (!!) fölöslegesen volt bent. Ezt szomorú így kijelenteni, de igaz.
- A kormány hallgatói létszám csökkentésével egyet is értenék a fentiek szerint, de jellemzően átesnek a ló túloldalára. Ilyen drasztikusan ("állat módjára") nem lenne szabad eljárniuk.
- A sorozatos forráskivonások miatt tanárok lettek kirúgva (és lesznek is), sőt egész tanszékek szűnnek meg. Ezt kellene visszafordítani.
- Ehelyett ami történik: keretszám-csökkentés, ami a fejkvóta miatt még jobban lehúzza a szakok költségvetését és gyorsítja a kirúgások-felszámolások folyamatát. (Fizetni senki nem fog pl. bölcsész vagy biológus szakokért)
- A HÖOK a régi, azaz 2-3 évvel ezelőtti, hibásan működő rendszert akarja visszahozni (borzasztó sok hallgató, romló minőségű oktatás, viszonylag nagy túlképzés, emiatt /is/ sok diplomás munkanélküli). Természetesen nem gonoszságból vagy tudatlanságból, hanem érdekből: gyakorlatilag buliszervizként működnek, ami nem lenne baj (magam is élveztem előnyeit), de most már anyagilag is rá vannak épülve és pl. kulturális programokat nem is támogatnak, ha nincs benne pénzük (szintén saját tapasztalat). Tehát sok hallgató = nagy bulik = sok pénz. Ez a szomorú igazság.
- A kormány össze-vissza kapkod. Borzasztó, hogy az utolsó pillanatban ilyen keményen "rángatják a kormányt" hol jobbra hol balra ahogy épp képzelik (tanácstalanság, hozzá nem értés, ad hoc döntések).
- Az ellenzék nyakig benne van abban, amit a felsőoktatással tettek és igazából a lényeget ők sem mondják ki: kevesebb hallgató (nem ennyire, de mondjuk 50%-al), nem hallgatói létszámtól függő egyetemi finanszírozás (mert ez a halála az egész rendszernek) és a forráskivonások azonnali leállítása (sőt, támogatást kellene sok szaknak adni, de nyilván ez ilyen gazdasági helyzetben mese).
- A diákoknak pedig, aki bejut, lehetővé tenni a minőségi oktatást. A többieknek pedig fizetős. Sajnos ez kegyetlenül hangzik, de még mindig jobb, mint pl. Angliában (egy bölcsész félév 1,5 millió ft - és van aki kifizeti!). Aki bejutna, az úgyis a legjobbja lenne.
- Demagógia azt állítani, hogy csak a gazdagoké lesz a felsőoktatás. Nem, csak a legjobbaké legyen, a többiek menjenek főiskolára, vagy tanuljanak szakmát. Persze amit most a kormány csinál, néhány szakon azt eredményezi, hogy az jut be, akinek van pénze, vagy vállalja a hitelt. Szomorú.
- A külföldi munkavállalás korlátozása pedig csak úgy lenne fenntartható, ha itthon teremtenének állásokat. Anélkül nem fog menni. Persze ehhez megint meg kell jegyezni, hogy az az érettségiző, aki még gimisként (jelenleg) hallgatói szerződést éget (mindenféle munkaerő piaci rálátás nélkül), mert eleve külföldön akar tanulni, az szégyellje el magát.

Flak 2012.12.21. 21:52:32

@Flak: Bocsi, hogy ilyen hosszú lett, és talán nem is passzol teljesen ide, de valahová le szerettem volna írni, mert általában olyanok írnak be, akiknek vagy érdekük fűződik valamihez/elfogultak valamilyen irányba, vagy még most bújtak ki a tojásból, illetve régen elvégezték az egyetemet és nem tudják, mivé züllött mára. :( Nem kioktatásként szántam, csak elgondolkodtatóként. Szomorú az egész helyzet és a politika ezt is tönkre fogja vágni még jobban, ahogy a magyar doktori disszertációk és szakdolgozatok hírnevét is. :) Nekik semmi sem szent, akár egyik, akár másik, akár "független".

Szarházy 2012.12.21. 21:53:07

@dr kotász:
"az őszirózsás forradalmi párhuzamra gondolsz, ... ehhez Kun Bélának semmi, de még Károlyinak is alig volt köze
"
tuggyuk ám te csináltad az egészet, ezeknek meg csak ideüzentél hogy akkor most rajta fiúk!

komissarlajos 2012.12.21. 21:54:46

@veracity: Megjöttél? Ondómaradék!

2012.12.21. 21:55:31

@Mercel: Igen, nagyjából a fidesz-mszp és kicsit a jobbik lefedi a volt Kádár rendszer kiváltságos értelmiségi rétegét, vagy azok gyerekeit. Egyre gyakrabban merül fel ez a vélemény, sok helyen hallom hogy egyáltalán nem kérnek a jelenlegi parlamenti pártokból az emberek.
Van egy kis remény.
Az is erre utal hogy ha egy troll meglátja leírva hogy valaki nem a korábbi "jobb" vagy "baloldal" beállítottság mentén gondolkozik akkor valami érthetetlen hisztiben törnek ki ami vérgőzös zsidózásba fullad. Bár ez nem érdemel különösebb kommentárt...

Szarházy 2012.12.21. 21:56:14

@Flak:
"mert szerintem igazából senkinek nincs igaza"

aszondod hogy még a szar sincs leszarva tán?

komissarlajos 2012.12.21. 21:59:25

@dr kotász: '. Jól látod, hallod.
2. Nincs remény.
3. A sok fasisztát meg elküldjük Birkaneuba. (Amikor üzemel)

Szarházy 2012.12.21. 21:59:44

@dr kotász:
" Egyre gyakrabban merül fel ez a vélemény, sok helyen hallom hogy egyáltalán nem kérnek a jelenlegi parlamenti pártokból az emberek.
"
a Nép Szava az hogy gyüjjenek már azok a fiúk. a Leninfiúk

Flak 2012.12.21. 22:00:04

@Flak: "Amikor én elsős voltam, 110 fős évfolyamuk indult. Ebből 40-en végezték el az első 3 évet, tehát 80 fő (!!) fölöslegesen volt bent." Bocsánat, helyesbítek: 70 fő. Késő van már. :)

komissarlajos 2012.12.21. 22:02:42

@Flak: A lényeg az, hogy te elvégezted? (Nem matematikus szakon, természetesen.)

Szociknak vége 2012.12.21. 22:03:52

@dr kotász: Már az is zsidózás ha a zsidót zsidónak nevezzük? /A Tóra szigorúan tiltja ezt a gojoknak vajonmiért/

Normális, nem cionista országokban így kezelik a kérdést: velvet.hu/blogok/gumicukor/2012/12/21/mila_kunist_lezsidoztak/

Mercel 2012.12.21. 22:06:43

@Flak:

Van némi igazságod (sajnos).

"Frigyes"

dr kíváncsivagyok 2012.12.21. 22:07:57

Milyen tandíjat "törölt el" kétszer is Orvbán elvtárs ?
Az egyiket - ami nagyságrendekkel lojálisabb és elviselhetőbb volt - meghekkelte demagóg populista módon !
A másikat pedig nem tudta eltörölni , hiszen ( a kommunikációban ) nem is volt !!
Most beismerte , hogy be akarta vezetni ?!

dr kíváncsivagyok 2012.12.21. 22:09:47

@Flak:
Orvbán is csak helyesbítget...helyesbítget , amíg el nem zavarják a picsába a gyerekek....

Flak 2012.12.21. 22:09:56

@komissarlajos: Nézd, mi is 100-an voltunk, és kb 40-en végeztük el az első 3 évet, az MA-t pedig 30-an. Tehát teljes értékű diplomája csak 30-nak lett a 100-ból, de még 3 év után kapott oklevele is csak 40 főnek lett. 60 fő soha nem kapott semmit. Viszont (nem szándékosan persze), de belátható, hogy rontották az oktatás színvonalát. Ezt már leírtam egyszer fentebb, hogy hogyan és miért. Jó, lehet, hogy volt köztük néhány meg nem értett zseni, de többnyire szakmunkás színvonalon kommunikáló embereket képzelj el, akik alapvető illemszabályokkal sincsenek tisztában. Nem mind volt ilyen persze, de volt egy tucat ilyen is, ők voltak a másik véglet. Igazából az nem érdekes hogy én elvégeztem-e (ha az elejét elolvastad, kiderül, igen, mivel már doktori képzésen vagyok), de mindenkinek adott volt hogy végezzen és hogy bekerüljön. Minden a szorgalmon, kitartáson múlik és a tehetségen. Ha legalább az egyik nincs, akkor sajnos szükségtelen az egyetemi képzés az illetőnek.

2012.12.21. 22:10:36

@MetroGoldwinMayer: elkanyarodtunk a témától, de ajánlanám Flak hozzászólását, elég jól árnyalja a problémát amiről a cikk is inkább szól
a zsidózással kapcsolatban, te zsidók kiirtásáról írtál és én erre reagáltam, nem írtam arról hogy valakit lehet vagy nem lehet zsidónak nevezni. Most ha arról akarsz vitatkozni van-e a bögrében víz vagy nincs olyan kérdés kapcsán hogy a bögrének van-e füle, akkor keress egy nyelvtanárt aki kiránt téged a funkcionális analfabetizmus pöcegödréből.

Flak 2012.12.21. 22:11:08

@dr kíváncsivagyok: Nem tudják elzavarni. És nem is fogja hagyni. Ahogy elődeit sem rémítette meg semmiféle tiltakozás. Szomorú.

Szarházy 2012.12.21. 22:11:08

@Flak:
"- A sorozatos forráskivonások miatt tanárok lettek kirúgva (és lesznek is), sőt egész tanszékek szűnnek meg. Ezt kellene visszafordítani.
"
Meg asztán vissza kéne fordítani az evolúcijót. tölcsérszájúak és lábasfejűek előnyben. utóbbi főleg a konyhában lehet hasznos

ha rajtad múlik legfeljebb az Edicaria faunánál tartanánk

dr kíváncsivagyok 2012.12.21. 22:12:24

@Flak:
"Persze ehhez megint meg kell jegyezni, hogy az az érettségiző, aki még gimisként (jelenleg) hallgatói szerződést éget (mindenféle munkaerő piaci rálátás nélkül), mert eleve külföldön akar tanulni, az szégyellje el magát. "

Itt és most neked kéne szégyenkezned...
Könnyen osztod a "szégyellje magát" - okat...már a tűz mellett vagy...

Mercel 2012.12.21. 22:13:21

@MetroGoldwinMayer:

Szövegkörnyezetről, pejoratív szóhasználatról hallottál e már?
Amúgy ez szánalmas. Zsidózol kicsit majd gyorsan mosakszol.
Ha már náculsz akkor legalább vállald be.
Szégyennek szégyen de legalább egyenes derékkal vagy inkorrekt.
Ha érted mire gondolok.

"Frigyes"

Pan Modry 2012.12.21. 22:14:09

Bokrosban volt annyi kurazsi hogy sajat maga kiallt a diakok ele, orban meg fosik, es nem a guttalaxtol.

Flak 2012.12.21. 22:14:48

@Szarházy: Több hozzászólást inkább ne írj, ha csak ilyenre vagy képes. Légy szíves. Szerintem nem az az egyetem evolúciója, hogy tanszékek zárnak be és tanárok lesznek elküldve. Az inkább visszafejlődés.

dr kíváncsivagyok 2012.12.21. 22:14:49

@Flak:
"Nem tudják elzavarni. És nem is fogja hagyni. Ahogy elődeit sem rémítette meg semmiféle tiltakozás. Szomorú."

Sokáig senki sem tudta , mi a f..szomnak a TEK.........most már tudjuk...
Kevés a gyerekek ellen,...csak egynek görbüljön haja szála...nagy szarban lesz a vezír...

Szociknak vége 2012.12.21. 22:15:08

@Mercel: Dehogy mosakszom.

A témához: Kun Béla zsidó, Rákosi zsidó, Jászi Oszkár zsidó

Aki nácizik az cionista, vagyis zdidónáci.

Flak 2012.12.21. 22:17:37

@dr kíváncsivagyok: És szerinted hogy jutottam be? Tanulással! Meglepő ugye? :) Ha tanulsz bejutsz, ha nem, nem jutsz be. Mi nem érthető ezen? Egyébként nem is értem, hogy nekem miért kellene szégyenkeznem.

Flak 2012.12.21. 22:20:10

@dr kíváncsivagyok: Orbánnak valóban kellemetlen lenne ha valami baj történne ezeken a tüntetéseken, ezért sem történt még gumilövedékes támadás és kardlapozás. Viszont az ellenzéknek pedig az az érdeke, hogy legyen. Ezért ők egyik oldalról szítják a tüzet, a másik oldalról pedig a kormány önti rá az olajat az ostoba döntéseivel. Nem szeretnék mostanában rendőr lenni Budapesten.

2012.12.21. 22:25:00

A 21. század elején a tömegkommunikációval megáldott jelenben nehéz megítélni a 20. század eleji politikai életet. Lehet hibáztatni Károlyit, Tiszát, Jászit, Wekerlét, de ők abban különböztek a mai politikusoktól hogy nem kellett médiaszemélyiséggé válniuk és így teljesen más személyiségjegyek érvényesültek a munkájukban. Ma egy politikusnak inkább színészi képességekre van szüksége. Ezzel szemben a 20. század elején inkább a klasszikus értelemben vett politikai erények számítottak. Lenin, Hitler, Sztálin esetében már inkább médiapolitikusról volt szó, a nagy tömegek előtt tartott szónoklataik miatt.

Szarházy 2012.12.21. 22:26:32

@Flak:
"Szerintem nem az az egyetem evolúciója, hogy tanszékek zárnak be és tanárok lesznek elküldve. Az inkább visszafejlődés. "

Szerintem nem az az élővilág evolúciója, hogy fajok, nemzetségek és magasabb kladisztikus egységek halnak ki és kerülnek a múzeumok mélyére. Az inkább visszafejlődés.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.21. 22:27:05

@Flak: Az evolúció nem terebélyesedést jelent.

A madarak a farkukat veszítették el az evolúció során, a lovak a lábujjaikat, az egyetemek meg néhány szakot.
Evolvált ez is, az is.

Amúgy nincs igazad abban, hogy demagógia, hogy csak a gazdagoké lesz az egyetem, ha az fizetős, vagy túl szűk az állami ösztöndíjasok köre.

Az a gyerek, amelyiknek a szülei megengedhetik maguknak azt, hogy heti öt különórára járassák a gyereket, az a gyerek nagyobb eséllyel lesz "jobb képességű" meg "tehetségesebb", mint az a gyerek, amelyiknek a szülei ezt egyszerűen nem engedhetik meg maguknak.

Az addig oké, hogy az élet az baszd meg nehéz, de legalább ne tagadjuk le a nyilvánvaló dolgokat!
Oké, hogy PhD-s vagy valami büfé szakon, de attól még szabad gondolkodni.

Flak 2012.12.21. 22:27:56

@Szarházy: Szomorú, hogy így látod.

2012.12.21. 22:28:00

De egy politikust úgy kritizálni hogy büdös zsidó volt és különben is azé mer...

Szarházy 2012.12.21. 22:33:29

@dr kotász:
Nem cikizni akarlak, de Lenin evtás csapnivaló szónok volt ráadásul beszédhibás

a forradalmi agit prop csinált belőle jóságos Ciceró bácsit

akkoriban nem volt még csak szikratávíró

Szociknak vége 2012.12.21. 22:34:36

@dr kotász: Ezzel szemben a 20. század elején inkább a klasszikus értelemben vett politikai erények számítottak.

- Leginkább mert sehol sem volt általános választójog. Tehát nem hülyéknek, nőknek vagy hómlesszeknek kellett megfelelni. Gondolkodó emberkék választottak.

komissarlajos 2012.12.21. 22:34:41

Amúgy: jó éjszakát!

Flak 2012.12.21. 22:35:08

@kolbászoszsömle:
Első körben szeretném megköszönni az ügyesen elhelyezett sértést a PhD hallgatói minőségemmel kapcsolatban. :) Kár, hogy így állsz hozzám ismeretlenül.
De térjünk vissza a lényegre:
-Tetszetős az evolúciós hasonlat, de nem igaz. Ugyanis az egyetemnek kifejezetten kárára van, ha szakok szűnnek meg és tanárokat küldenek el. Rosszabb színvonalú lesz az oktatás. Márpedig ez nem jó senkinek. Hadd ne magyarázzam tovább.
-Az pedig, hogy ki milyen különórára jár, nem csak most, de ezelőtt is és 100 éve is különbséget jelentett. A "gazdagok" nyilván többen vannak az egyetemen. De ne állítsuk már, hogy csak a gazdagoké. Ezenkívül én és a barátaim soha nem jártunk különórára és még csak nem is elit középiskolából felvételiztünk, mégis mindannyiunkat az elsők közt vették fel. Mert tanultunk. Most ezen lehet rugózni, hogy akkor mi csak a tanulásnak éltünk, pedig ez nem igaz. Csak rászántuk azt az időt, amit más nem. Szorgalom kérdése is, nem csak pénzé, bármennyire hihetetlen. Jó, biztos van, aki különórák miatt jut be, de aki igazán akar, az bejut anélkül is. Én pl. kifejezetten szegény családból származom, ezt nem tagadom. Mégis bejutottam.

kela-bá 2012.12.21. 22:36:48

Érdekes, korrekt hozzászólások, de hát úgy is itt a világvége ! Vagy valaminek a kezdete ?
www.tudatraebresztes.blog.hu Jó éjt Mindenkinek !

toto92 2012.12.21. 22:39:38

@Flak: Nagyrészt egyetértek veled. Mondjuk fura, hogy a felsorolásod uszkve 80%-a a jelenkori, a múltbéli kormány és az ellenzékről szól, a felvezetésben viszont felsoroltál mindenkit, hogy itt aztán senki nem lát helyesen.

Rögeszmémmé fog válni ez a szögelgetés, de azért csak leírom még egyszer: ami most van (és itt nem szigorúan a 2012. december 21.-i állapotot kell érteni most alatt), az minimum szar, de semmiképpen sem olyan, ami rendben van. Ebben egyetért mindenki, nem véletlen az az első pont, hogy kell ide reform. Én személy szerint (és akivel beszéltem a témában, szintén így gondolja, persze ettől ez még nem reprezentatív közvéleménykutatás) pedig biztosan nem gondolom azt, hogy értelme van olyan intézmények fenntartására, aminek a kibocsájtott diplomájának birtoklása kizáró ok egy álláshirdetésben. Én speciel saját meggyőződésből tiltakozok, ha a HÖOK/HaHa/akárki olyat mond/csinál, amivel nem tud azonosulni, akkor itthon maradok és azt fogom ide kommentelni, hogy amit mondanak/csinálnak, az nem helyes.

Ami miatt igazából reagálok rád, az az utolsó pont. Miért is kéne szégyellnie magát? 2012-ben mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy hol akar tanulni. Ha neki az a vágya, hogy külföldön, akkor uccu, menjen, egészségére. De ha még így is gondolja, attól még lehet véleménye a felsőoktatási törvény aktuális verziójáról, attól még csatlakozhat egy jelképes eseményhez. Vagy akkor életerős egyedülálló férfiak nem mehetnek el tiltakozni a nők bántalmazása ellen? Engem kicsit az "egyetemisták miért tiltakoznak, őket nem érinti ez az egész" kormányzati retorikára emlékeztet.

flort 2012.12.21. 22:39:44

@Flak: Tényleg hosszú voltál.

Most csak erre: "Második számú hiba": nem a bolognai rendszer bevezetése, hanem hogy az oktatók elszabotálták a rendszer átállítását. Azaz, megpróbálják a 10 féléves anyagot 6 -ba összesűríteni, mert nekik sokkal egyszerűbb, mint végiggondolni, hogy mi a rossebnek kell egy kb főiskolai szintű képzéshez (BA) lebutított egyetemi anyagot leadni, ahelyett, hogy amit tanítanak, azt legalább normálisan megalapoznák.

Persze ebben benne van az is, hogy az egyetemi oktatók egy jelentős hányada nem való tanárnak, csak azért maradt bent az egyetemen, mert máshol nem élt volna ilyen gondtalanul és az értelmesebbeket felvette a piac.

Én, mint alkalmi, ámde rendszeres megbízott külsős oktató úgy látom, hogy a bolognai rendszer legnagyobb előnye, hogy az oda nem való diákokat ki lehet szűrni, amire a szigorlatok eltűnésével egyre kevesebb lehetőség volt. Pl. egy srác 3 félévvel azután is jött hozzám vizsgázni szakmai (azaz nem közismereti) tárgyból , hogy az évfolyamának leadtam. Minden félévben feliratkozott egy csomó vizsgaalkalomra mert megtehette és csak nem vizsgázott le. Pedig lehet, hogy csak az az egyetlen szak nem neki való, de erről nem lehetett meggyőzni.

AZ ilyen fickókat egy MA felvételivel lehet csak kirakni.

Na én is hosszú lettem.

2012.12.21. 22:40:16

Azt nem értem hogy sokan a netet használva vitatkoznak, írnak stb, és nem esik le nekik hogy még alig sikerült ennek a kommunikációs eszköznek a lehetőségeit kihasználni. Marketing kommunikáció szakokon pl ezt tanítják hogy milyen képi és írott eszközök tudják ösztönözni egy üzlet fejlesztését, termékbevezetést a netet használva, ez csak egy apró példa... itt is nem az a probléma hogy ez felesleges lenne, inkább az hogy a cégeknek nincs meg ehhez a kompetenciájuk, csak multiknál lehet elhelyezkedni, tehát ez a büfészak hülyeség ahogy használják vagy vélik sokan

Szociknak vége 2012.12.21. 22:41:13

@Flak: -Tetszetős az evolúciós hasonlat, de nem igaz. Ugyanis az egyetemnek kifejezetten kárára van, ha szakok szűnnek meg és tanárokat küldenek el. Rosszabb színvonalú lesz az oktatás.

Ez általánosságban nem igaz. Nézd meg milyen szakok voltak a kommunizmusban az egyetemeken. Mára alig van belőlük. Rosszabb lett az oktatás? Elvileg az oktatás nem cél hanem eszköz, a cél a diák boldogulása.

2012.12.21. 22:43:19

ja és nem vagyok büfészakos, csak sokat dolgozok marketingesekkel

Flak 2012.12.21. 22:46:33

@toto92: Mondjuk ebben részben igazad van. Én úgy érzem, hogy nem helyes ilyesmit csinálni, mivel ezzel kinyilvánítja magáról az ember, hogy "itthon én semmiképp nem maradok". Ez egyébként rendben is van akkor, ha frissen végezve vagy azelőtt szétnéz valaki a hazai munkaerőpiacon, egy kicsit próbálkozik, aztán ha nem talál semmit, ami jó lenne, elmegy külföldre (esetenként pár évre, néha egy életre). Igazából nekem ezzel kapcsolatban csak egy kis ellenérzésem van, ennek adtam hangot. Valójában Neked is igazad van. Ez az egész elég nehéz kérdés. És nem a hallgatói szerződést pártolom, hanem inkább azt ellenezem, hogy valaki így előre kijelenti, hogy meg sem próbálja itthon. Ez igazán szomorú szerintem. Talán érzed, mire gondolok.

Vitéz László 2012.12.21. 22:47:22

ez a rohat büdös tokás varacskos disznó ez terhes vajon ?
iszik ez eleget? nagyon szarul néz ki ez az országrontó, hazaáruló...

galeria.sportgeza.hu/foci/2012/12/20/orban_dzsudzsakkal_avatott_szabalyos_teglalap_alaku_mufuves_palyat/5

Flak 2012.12.21. 22:48:07

@flort: Szerintem a bolognai rendszernek több a hibája, mint az előnye.

Vitéz László 2012.12.21. 22:49:15

@Rorschach: Rejtő zsidó volt? ha én ezt tudom nem olvasom el az összes könyvét harmicszor...

a fene mostmá mindegy de azér mégis...

nem lehetne a hasonló féklreértések miatt minden zsidó szerző könyvére, és mellére tenni valami jelet? csak hogy tuggyam...

pl egy sárga csillag? vagy valami hasonlót ? ;)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.21. 22:51:30

@Flak: Az evolúció nem ismeri a "káros" meg a "hasznos" folyamatokat az evolválódás során.
A lónak is nagyon "káros", hogy nem tud fogni a lábával, az embernek is, hogy nem tud négy lábon futni, a bálnának meg, hogy nem tud kimászni a partra.
Az egyetemnek is biztos káros, ha bezárnak egy két tanszéket.
Az introspekciós tanszéket pl, vagy az éterelmélet bizonyítására specializált kutatóműhelyt, esetleg a micsurini alkalmazott biológiai tanszéket.

Az egyetem céljának meghatározása nélkül nincs miről beszélni.
Ha az egyetem elsődleges céljának a tudás átadását tekintjük, akkor jó az, ha követelünk, beleverjük a diák fejébe az anyagot, számon kérünk, adminisztrálunk, majd szabadon engedjük a naprakész tudással rendelkező szakembert.

Ha nem ez az elsődleges cél, akkor viszont a fenti módszer sehova sem vezet, mert pont azt öli ki az emberből, amitől az alkalmassá válik arra, hogy naprakész tudással rendelkező szakember lehessen.

Flak 2012.12.21. 22:55:19

@MetroGoldwinMayer: Nem szükségtelen szakok szűnnek meg, hanem már olyanok is, amire igenis szükség lenne. Ez a gond. nyilván a kommunista népművelés, stb. szakot senki nem sírja vissza. De pl. egy egyetemről a francia vagy lengyel nyelvszakok megszűnésének a híre és a német szak agonizálása nem túl jó képet fest. És ezek csak a nyelv szakok. (Ezek pedig nagyon fontosak, nem csak a nyelvszakosoknak, de mindenkinek!) És csak a szakok. Tanárok elküldése minden szakról, a nem megszűnőkről is általános. Ez a bent maradó tanárokat jobban leterheli, a hallgatóknak nehezebb órára jelentkezni (kevesebb kurzus pl.), az oktatás színvonala pedig csökken. Pl. képzelj el egy gyakorlatot 10 fővel, majd ugyanezt 20 fővel. Azért ez ténylegesen színvonal-esés. És ne beszéljünk evolúcióról ilyen összefüggésben. Mert az tökéletesedést jelent, ez pedig minden, csak nem tökéletes és egyre kevésbé az. Sajnos.

2012.12.21. 22:56:54

@kolbászoszsömle: Egyetemen porosz képzési modell? hát izé...

flort 2012.12.21. 22:57:27

@Flak: az bizony lehet. De azon a területen, ahol én dolgozom (és amit én tanítok), minden további nélkül el lehet végezni 10 félévet gyakorlatilag komplett idiótáknak is, hiába rimánkodok már nekik, hogy ne raboljuk egy más idejét, keressenek más szakot, ha ez ennyire nem megy.

Így legalább az MA képzésen lehet olyasmivel foglalkozni, amivel mondjuk Bécsben vagy Münchenben (Kölnben, Pározsban, Londonban) kitöltenének egy szemesztert. Igaz, ott professzionális oktatók, nem alkalmi megbízottak, akiket csak jobb híján kérnek fel a tanszékek.

Látod, én ezt látom a legnagyobb bajnak: M.o.-n nincs elég minőségi (nem azonos a minősítetelt) oktató, így a végeredmény mindenképpen silány lesz. Alapjában ezt kellene megváltoztatni. Meg azt a begyöpösödött rendszert, hogy a professzor úr fiacskája, vagy a hallgató lányok közül szelektált felesége) szinte automatikusan PhD ösztöndíjas, majd tanársegéd stb lesz, hanem az kerüljön oda, aki valóban rátermett. De erre az adott magyar posványban nincs túl sok esély.

Flak 2012.12.21. 22:59:00

@kolbászoszsömle: Hagyjuk már ezt a büfészakos-micsurini akármicsodás badarságot. Egyetem még soha nem fejlődött úgy, sőt kultúra sem, hogy elvettek belőle. Gondolom legalább ebben egyetértünk. Nyilván ami tökéletesen fölösleges, azért nem kár. De mára olyan már nem maradt. Olvasd el az előbbi hozzászólásomat.

Szarházy 2012.12.21. 23:00:55

@MetroGoldwinMayer:
"Nézd meg milyen szakok voltak a kommunizmusban az egyetemeken. "

utána sem szűntek meg csak átalakultak névleg

a foxi-maxiból csináltak szociológia etika meg kommunikációt, de oktató 90 százalékban ugyanaz maradt. persze hogy nem szereti az ilyen ember hallani azt hogy evolúcijó

de ez sajna nagyon jellemző a magyar egyetemekre
evolúció? fenét, devolúció

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.21. 23:02:26

@Flak: Jaja!
A porse sem csak a gazdagok autója, hiszen a szomszéd Józsi is vett egyet, miután húsz évig teflonkéssel kente a kenyeret.

Gazdagnak lenni jobb, mint szegények, ám maga a szabályzás pozitívan csatol vissza a gazdagabbak irányába.
Egy ilyen pozitív visszacsatolásra történő rámutatásra nem illik demagógiázni.

Flak 2012.12.21. 23:03:03

@flort: Nagyrészt igazad van. Sőt, egyet is értek. Egyedül annyit tennék hozzá, hogy én a BA képzésben sem engedném, hogy olyanok bejussanak, akik csak "lébecolnak" és pocsékolják mások idejét. Ez elég nyers így, de többek közt kb. ezt is akartam a hosszú hozzászólásomban megírni. Persze általánosítani nem szabad, de az oktatásnak jót tenne egy kicsivel több szigor. Az egyetemi oktatók belső kiválasztódásával kapcsolatban nekem is vannak szomorú történeteim, és olyanok is, amiket Te is írtál. Ez is a silányuláshoz vezet. És ha elbocsátás van, persze nem őket rúgják ki. :) Ezért sem evolúcióról van szó, hanem inkább mélyrepülésről.

halavány 2012.12.21. 23:04:10

@Flak: "Valójában Neked is igazad van. Ez az egész elég nehéz kérdés. És nem a hallgatói szerződést pártolom, hanem inkább azt ellenezem, hogy valaki így előre kijelenti, hogy meg sem próbálja itthon. "

Ez csak porhintés nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy Magyarország egy szegény ország és ezt vagy tudomásul vesszük, vagy nem.

Amennyiben valaki hajlandó felfogni, akkor nem gondolhatja, hogy 10 millió forintot fog Magyarország kifizetni, gazdag nyugati országoknak nyujtandó segély formájában. Ez nem csak abszurd és erkölcstelen, hanem egész egyszerűen fenntarthatalan. Azaz egy ideig megy de utána?

A másik út hogy nem vesszük tudomásul Magyarország pénzügyi helyzetét. Ez az MSZP-SZDSZ útja. Itt korlátlan hitel és újabb hitelfelvételekkel hitetjük el hogy jut bőven pénz a felsőoktatásra. Határtalan hitelfelvétellel lehet büszkélkedni hogy ennyi meg annyi sok jutott az MSZP-SZDSZ idején. Hát hogy a faszba ne jutott volna ha egyszer 50%-ról 83%-ra nőtt a GDP arányos államadósság. Ennyivel költöttek többet mint amit az ország megtermelt egy ilyen rövid idő alatt. Szóval ez a másik út ez is lehet sikeres én nem tagadom, Görögországnak például 100 milliárd euró értékben írták le az adósságát, ez talált pénz. Ugyanakkor a görög útnak sok problémája van, de ha valaki ide akar visszatérni az MSZP-SZDSZ féle módihoz az beszéljen világosan.

a hallgatói szerződés nem röghöz kötés, hanem létérdek a magyar társadalom számára.

Flak 2012.12.21. 23:05:42

@kolbászoszsömle: "Csak a gazdagoké lesz a felsőoktatás" - ez demagóg megállapítás. "A felsőoktatásba több gazdag jut be, mint szegény" - ez helyénvaló. De ez utóbbi ellen sem most, sem később nem lehet semmit tenni sajnos. Ez valahogy az életkörülményekből ered, az ellen pedig (főként ilyen politikai gárda mellett - nem csak a Fideszre gondolok) nem nagyon lehet tenni. Azt hiszem, ennyiben megegyezhetünk.

Szociknak vége 2012.12.21. 23:06:20

@Flak: Hát nézd. Lehet adót emelni, de akkor mindig azz mondják hogy a kiadásokon kéne inkább spórolni.

Ime. Olyan nincs hogy mindenkinek tetsszen. Mellesleg nem igazán értem miért kéne egy városnyi országba MINDEN egyetemen lengyel és francia szak. Nyilván fontos ez, csak van fontosabb, meg még fontosabb.
Persze azt csak remélni tudom hogy átalakítás jó irányba viszi a dolgokat, mert nem vk jós. De az elmúlt kb. 10 évben minden kisvárosba jutott már főiskola, a legtöbb helyen zéró színvonallal. Ez elmúlt, nem vált be.

flort 2012.12.21. 23:06:28

@Flak: akkor jó éjszakát és éljen az egyetemi karrier (vicc nélkül)!

Flak 2012.12.21. 23:09:18

@halavány: Nem porhintésnek szántam, de amúgy igazad van. Engem elszomorít ez a dolog, hogy a társaim közül sokan elmentek külföldre és az is lehet, hogy majd nekem is el kell. Ennyi van az egész mögött az én szemszögemből. Persze nem kiút a hallgatói szerződés sem, mert megszegni azt is lehet és az sem lesz örökké érvényben, illetve "csak" pár évre szól. De azért alapvetően szomorú, ami történik.

Flak 2012.12.21. 23:09:54

@flort: Sok sikert hozzá. :) Neked is.

dennisthemenace 2012.12.21. 23:10:20

@Vitéz László: Igen, zsido volt es a korabeli "Jobbikos" seggfejeknek koszonhetjuk, hogy nem tudott tobb muvet irni. Akarcsak Szerb Antal, Radnoti, stb..

2012.12.21. 23:10:21

@Szarházy: Tehát szerinted Horthy hibát követett el, mikor nem irtotta ki a zsidókat,?
Igazad lehet, most mennyivel jobb lenne... Kevesebb Jobbikos vezír, kevesebb fidesz guru....
De mi lenne Vitézy barátainkkal? Orbán?
A zsidókérdéssel meg csak egyet szerwetnék kérdezni: miért nem a magyarok? Miért nem a magyar lett feltaláló, bankár, művész, sarki fűszeres?
Vagy ma. Miért nem mutatod meg nekik, hogy okosabb vagy, ügyesebb vagy?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.21. 23:10:48

@Flak: Nekem, mint evolucionistának meglehetősen fáj, ha valaki az evolúciót a "terebélyesedés" értelemben használja.
Főleg, ha az a valaki saját elmondása szerint már-már tudományos fokozattal bíró személy.

Az egyetem benövi az életterét, amit a pénz meg a gyerekek jelentenek neki.
Tanszékek keletkeznek és tűnnek el, ahogy változik az élettér, az egyetem így alkalmazkodik.
Fejlődik.
Ehhez nincs köze a kultúrának, főleg, ha az egy mellékes szempont a számodra is.

2012.12.21. 23:13:24

@halavány:" A másik út hogy nem vesszük tudomásul Magyarország pénzügyi helyzetét. Ez az MSZP-SZDSZ útja. Itt korlátlan hitel és újabb hitelfelvételekkel hitetjük el hogy jut bőven pénz a felsőoktatásra. Határtalan hitelfelvétellel lehet büszkélkedni hogy ennyi meg annyi sok jutott az MSZP-SZDSZ idején. Hát hogy a faszba ne jutott volna ha egyszer 50%-ról 83%-ra nőtt a GDP arányos államadósság."

Van valami halavány emléked arról, hogy be akarták vezetni a fizetős felsőoktatást, de a fidesz lenépszavaztatta???
Ekkora demagóg faszságot hogy írhatsz le?

2012.12.21. 23:14:57

@dr kíváncsivagyok: én pl. a másod msc-mre (amit levelezőn csinálok már) aláírtam, mert maradt a 12 támogatott félévemből elég erre a 2 évre, mivel az alapképzést nagyrészt önköltségen csináltam végig.
persze ez a kutyát nem érdekli, nyilván. csupán azért írom le, hogy világos legyen, részese voltam mindkét oldalnak, és vagyok is, illetve szívből utálom az aktuálpolitika 99%-át, mégis ezt a hallgatói szerződés dolgot nem értem, de tényleg.

egyrészt látszatintézkedés (20 éven belül kell ledolgozni - hagyjuk már. könyörgöm, mi lesz itt 20 év múlva?), másrészt az orvosin és a gyógyszerészetin kívül kb. egyik szak sem olyan, ami akkora félelmetesen hosszú időbeli elkötelezettséget és/vagy anyagi függőséget okozna, hogy be kellene szarni tőle. harmadrészt érthető a mögöttes érvrendszer, miszerint aki elhúz fizesse vissza, ezzel nagyon sokan - részben teljes joggal - egyetértenek, ami ezáltal sok olyan ember ellenszenvét váltja ki a diáksággal szemben, akik amúgy támogatnák is őket.

szóval ez a nagy hallgatói szerződés elleni hadjárat, az elégetésükkel együtt, iszonyat baromság.

üdv: egy röghözkötött.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.21. 23:14:58

@dr kotász: mire lehet következtetni abból, ha azon sírnak egyesek, hogy nem végzik el időben a diákok az egyetemet?

Flak 2012.12.21. 23:16:02

@MetroGoldwinMayer: A főiskolákat ne keverjük ide, habár szerintem egyetértünk. A gazdasági szükségszerűség is érthető, bár nagyon sajnálatos. Viszont pozitívumként, ésszerűsítésként mindez nem állja meg a helyét. És alapvetően romlik általa a színvonal. Az a gond, hogy itt Magyarországon minden általánosan romló tendenciát mutat, ebbe a felsőoktatás is beletartozik. Az itteni első hozzászólásomat csak azért írtam, hogy kicsit más oldalról világítsam meg a problémát, ha valaki még nem tette ezt meg előttem. És nem pozitív, amit leírtam, mert nem lehet róla pozitívan írni. Nyilván a több pénzt a felsőoktatásba szlogen nem állja meg a helyét, de ami manapság történik, az már nagyon káros és ha csak a fele megvalósul, onnantól jön a szakadék. Bár már ez is a lejtő. Szomorú ezt leírni, de én így gondolom és sokan mások is, akik körülöttem vannak.

Vitéz László 2012.12.21. 23:16:42

@dennisthemenace: én elfogulatlan keresztyény értelmiségi ember vagyok és mellete liberális szociálisan érzkeyn stb

de nem azoknak a náci "uraknak" avatgatnak mostanság szobrokat stb?

Flak 2012.12.21. 23:19:35

@kolbászoszsömle: Egy korábbi hozzászólásom csak Neked:
:)
"Nem szükségtelen szakok szűnnek meg, hanem már olyanok is, amire igenis szükség lenne. Ez a gond. nyilván a kommunista népművelés, stb. szakot senki nem sírja vissza. De pl. egy egyetemről a francia vagy lengyel nyelvszakok megszűnésének a híre és a német szak agonizálása nem túl jó képet fest. És ezek csak a nyelv szakok. (Ezek pedig nagyon fontosak, nem csak a nyelvszakosoknak, de mindenkinek!) És csak a szakok. Tanárok elküldése minden szakról, a nem megszűnőkről is általános. Ez a bent maradó tanárokat jobban leterheli, a hallgatóknak nehezebb órára jelentkezni (kevesebb kurzus pl.), az oktatás színvonala pedig csökken. Pl. képzelj el egy gyakorlatot 10 fővel, majd ugyanezt 20 fővel. Azért ez ténylegesen színvonal-esés. És ne beszéljünk evolúcióról ilyen összefüggésben. Mert az tökéletesedést jelent, ez pedig minden, csak nem tökéletes és egyre kevésbé az. Sajnos."

Szociknak vége 2012.12.21. 23:21:19

@Flak: Érintett vagy valamilyen oldalról?

Szociknak vége 2012.12.21. 23:22:54

@Flak: Milyen szakok szünnek meg és pontosan hol?

toto92 2012.12.21. 23:23:13

@Flak: Én máshonnan közelítem meg a kérdést: amikor az megy itthon, ami (és ez ugye nem ma, nem tegnap és nem is a múlt héten kezdődött), meg tudom érteni, ha valaki azt mondja, hogy ő ebből köszöni szépen, nem kér. Így meg pláne, hogy két hónappal a jelentkezés leadása előtt nem találsz olyan embert, aki meg tudja mondani, hogy akkor most mi szerint lesz a felvételi.

Flak 2012.12.21. 23:25:17

@MetroGoldwinMayer: Nem igazán. Csak belülről látom a dolgokat. A PhD tanulmányaim vége után nem az egyetemre tervezem a jövőt. Nem is nagyon lenne esélyem, de nem is szeretném, mert nem annyira nekem való. Viszont szomorú látni, ami történik. A politikát pedig eleinte (8-10 éve kb.) izgalommal lestem, most már semmin nem döbbenek meg. Lejáratta már magát mindenki. Szóval se pro, se kontra, csak azt szeretném, ha a jó irányba mennének a dolgok. De nem arra mennek. :)

Flak 2012.12.21. 23:26:24

@toto92: Hát ez is érthető, de abban megegyezhetünk mindenesetre, hogy szomorú. Minden szempontból.

toto92 2012.12.21. 23:27:56

@Flak: Ebben nincs vita köztünk.

belső elhárítás · http://nincskegyelem.blog.hu 2012.12.21. 23:28:07

Á, terelés ez az egész. Ahogy a '48, '67, '14, '19, '44, '48, '56, '68, '89, '91, '06 idején, most is a keselyűszemű Herr G. S., a "ne-nézz-rám-csúnyán-mert-lehallgatlak"-osan tekintetes úr S. Cs., a méltóságos bajszú S. P. parancsok úr, a mérhetetlenül civil G. B. polgártárs és a kesztyűben makulátlan kezű L. S. közúr pénzeli a diákokat, a kormányt, az ellenzéket, Schindler Pistáját, kolbászoszsömlét, libbancsot, MetroGoldwinMayert, valamint a Vastagbőrt is, de lehet, hogy fordítva, csak nem tud róla senki. Illetve nem tudtok ti semmit, mi viszont mindent. És most nagyon őszinték voltunk, tehát rendesek. Nem, nem kell a köszönet.

Vidéki 2012.12.21. 23:29:28

@Flak:

Irod: „Bocsi, hogy ilyen hosszú lett, és talán nem is passzol teljesen ide, de valahová le szerettem volna írni,

mert általában olyanok írnak be,
akiknek vagy érdekük fűződik valamihez/elfogultak valamilyen irányba,
vagy még most bújtak ki a tojásból,
illetve régen elvégezték az egyetemet és nem tudják, mivé züllött mára.”

Szerintem nem kell bocsánatot kérned, nagyon jól megvilágítottad a valóságot,

„sine ira et studio”, „harag és részrehajlás nélkül” min egykor Tacitus tette, amikor írta Róma történetét.

Írod: „A külföldi munkavállalás korlátozása pedig csak úgy lenne fenntartható, ha itthon teremtenének állásokat. Anélkül nem fog menni. „

Ez azonban nem megy könnyen.

Az EU azon tagjai, amelyek korábban hosszú évtizedekig szovjet megszállás alatt a „Béketábor” foglyai voltak speciális helyzetben vannak. Még egyikük sem volt képes ledolgozni a megszállás okozta hátrányokat.

Még Kelet-Németországra is, amelyik hatalmas segítséget kap, jellemző a nyugati irányú elvándorlás .

A felzárkózás 23 éve tart és ilyen strukturális gondok jellemzik, amelyek hasonlítanak a mi gondjainkra:

1. kicsi a középosztály és
2. ehhez kapcsolódik az innováció és az export gyengesége,
3. hiányoznak a vezetési központok,
4. az eredeti kelet-német nagyvállalatok,
5. az új szövetségi tartományokban elöregedtek a lakosok,
6. és a számuk is csökkent.
7. A kelet-német leányvállalatoknál alig folyik kutatás,
8. mert az többnyire közvetlenül a konszernek központjához kötődik.

Flak 2012.12.21. 23:30:40

@MetroGoldwinMayer: Még nem lehet (ezt sem!!!) pontosan tudni, hiszen azt a tanárok is felvételi tájékoztatóból tudják majd meg. Ez szinte groteszk. De a nyelv stakok a kisebb egyetemeken (főleg az általam írtak) már "csomagolnak". Ahogy az angol jelentős leépítéséről is hallottam Debrecenben. Persze minden majd akkor fog kiderülni, ha nyilvános lesz, hová, hány embert vesznek fel. Ebből derül ki, hogy ha nem indul egy szak, annak vége. Király, mi? :) Arról nem is beszélve, ha egy nagyobb szakot jelentősen megvágnak hallgatói létszámmal, az a fejkvóta rendszer miatti kevesebb támogatás miatt szintén zuhanórepülésbe kezd majd, aminek szintén nem lesz jó vége. Ez is a felvételi tájékoztatóból derül majd ki.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.21. 23:35:37

@Flak: tökmindegy. Ezt is te írtad:

"Egyetem még soha nem fejlődött úgy, sőt kultúra sem, hogy elvettek belőle."
Meg ezt is:
" Egyedül annyit tennék hozzá, hogy én a BA képzésben sem engedném, hogy olyanok bejussanak, akik csak "lébecolnak" és pocsékolják mások idejét. "

Magyarul diákot lehet elvenni, csak tanszéket nem, mert ha tanszéket veszel el, akkor nem fejlődik az egyetem, míg, ha nincs annyi diák, akkor emelkedik a képzés színvonala.

Mondom, amíg nincs meghatározva az egyetem célja, addig tök felesleges a beszélgetés.
Ha az egyetem célja a tudás átadása, meg az adminisztrációs eredmények könyvelési teljesítése, akkor előre az orbáni úton: szőkíteni a bejutás feltételeit, kőkeményen számon kérni, és kibaszni a nem odavalókat, de ha valami más a cél, akkor meg ez az út nem vezet sehova.

2012.12.21. 23:35:44

@ruskyy:" szóval ez a nagy hallgatói szerződés elleni hadjárat, az elégetésükkel együtt, iszonyat baromság."

Itt már rég nem erről van szó. A helyzet az, hogy a kormány, és a fidesz mind egységesen, mind egyénenként hiteltelen. Bármit mondanak, az nem vehető igéretnek.
Ha Orbán csúsztat, vagy hazudik, a diákok is megteszik.
Ez az egész nem arról szól, hogy mi lesz a diákhitellel. Mondjuk az egymillió munkahely megoldotta volna a röghözkötés kérdését is. Az sem kérdés, hogy minek képezünk ennyi diplomást. A probléma forrása, hogy arrogánsan, letámadva akarták átvinni az akaratukat, bocs, O.V. akaratát, De sajna darázsfészekbe nyúltak.
Egyébként mivel O.V. volt, aki első uralkodása alatt felduzzasztotta a felsőoktatást, teljesen indokolatlanul, majd lenépszavaztatta a fizetős felsőoktatást a maszop alatt, csak azt mondhatjuk, hogy a saját szara csorog most a nyakába.

halavány 2012.12.21. 23:37:33

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Van valami halavány emléked arról, hogy be akarták vezetni a fizetős felsőoktatást, de a fidesz lenépszavaztatta???
Ekkora demagóg faszságot hogy írhatsz le?"

Te egy balfasz antidemokrata vagy. Mondd csak te mennyire nézed le a polgártársaidat? szerinted valamivel kurvára nem értenek egyet, de megszavazzák csak mert a fidesz azt mondja? Hogy lehetsz ennyire hülye?

Szociknak vége 2012.12.21. 23:40:28

De a nyelv stakok a kisebb egyetemeken (főleg az általam írtak) már "csomagolnak". Ahogy az angol jelentős leépítéséről is hallottam Debrecenben.

@Flak: Elég pontosan látja az állam szvsz hogy hány nyelvoktatóra(nyelv szerint) van szüksége, hiszen ő foglalkoztatja őket. A magán nyelviskolákat nem érdekli a nyelvész diploma, csak a nyelvtudás. És ez is tipikusan az a szak, akiknek nagyon könnyü dobbantani végzés után.

halavány 2012.12.21. 23:41:05

@halavány: Ha a fidesznek ekkora hatalma van hogy "megnépszavaztat" bármit az emberek akarata ellen, akkor régen rossz neked, mert 2014-ben "megnépszavaztatja" magát aztán 2018-ban újra stb stb... Az embereknek nincs önálló akaratuk, csak a fidesz "szavaztatja" őket.

Ennél nagyob antidemokratikus gondolkodás nem kell az biztos.

Flak 2012.12.21. 23:43:14

@kolbászoszsömle: Nem érted a lényeget. Az evolúciós hasonlatotok, amiről itt már egy ideje fölöslegesen vitázunk, mert úgysem változtat semmin, hamis. Mert az egyetem ezekkel az intézkedésekkel nem tökéletesedik. (leírtam miért, több hozzászólásban is) Hallgatót igenis el kellene venni, mert most túl sok van, ezt is leírtam. És azt is, hogy ez hová vezet. Mint ahogy azt is, hogy az "Orbáni úttal" sem értek egyet. De még egyszer nem akarom leírni, fáradt is vagyok már hozzá, hisz késő van. Már leírtam. Az egyetem célja mindenesetre nem egy: a tudás magasabb szintre emelése ÉS ennek a minőségi továbbadása. Ehhez most túl sok a hallgató, túl kevés a támogatás és túl rossz az egész rendszer. Az első hozzászólásomban leírtam, miért. Nem ragozom tovább, mert terméketlenné válik a vita. Ha nem érted mit akarok mondani (lehet hogy tényleg nehezen érthető mert sokat írtam, talán kapkodva is és későn is van), akkor mindegy. Egyébként igazad van sokmindenben Neked is.

2012.12.21. 23:44:21

@Könnyen elkaptuk, uram!: a hallgatók pontjai közül én most ezt ragadtam ki, és ezzel kapcsolatban ragaszkodom is tovább a véleményemhez.
ezt a szerződést már ALÁÍRTAM! nem csak én, sokan, akik előző félévben elkezdtek valami új szakot és bekerültek államilag finanszírozott helyre. és SEMMI bajom vele. le kell dolgoznom kétszer annyi időt 20 éven belül. hűha, mekkora kihívás! semekkora. szóval, mint írtam is, ez csupán egy látszatintézkedés, ami szépen meglovagolja a "ne képezzünk svédeknek orvosokat" c. vesszőparipát. kajálják sokan, mert azonosulni tudnak a mögöttes logikával, érvekkel. tehát elégedettek lehetnek a röghözkötés intézményét helyeslők, illetve a hallgatók is, mivel kitörölheti gyakorlatilag a kormány ezzel a szerződéssel.

ezért nem értem, miért kell ellene a hadjárat. teljesen kontraproduktív.

belső elhárítás · http://nincskegyelem.blog.hu 2012.12.21. 23:45:44

@kolbászoszsömle: túl sok a hatástanulmány, a szociopedagógiai előrejelzés, a külföldi minták és trendek mélyelemzései, csak nem képzeli, hogy így van olyan, hogy irány és cél, vagy ha van, és olyan, amilyen, azt mi csakúgy hagyjuk, és a tüntetések miatt nem írjuk át a saját államtitkárunk által kidolgozott tervezetet? Megfizetjük, tűrje, hogy utálják. Ezt így nem lehet, csak úgy, kérem, Inkább be kell ülni egy romkocsmába, ott láthatóak például fejlett finnek.

2012.12.21. 23:47:16

@Vidéki: Ezek a kelet-európaiak vándorolnak, és akkor mi van a nyugattal dolgok azért becsapósak. A UK hivatalos adatai szerint mintegy 400 ezer ember emigrál a királyságból, évente.
Gondolom, az nem kelet - európai ország.

Flak 2012.12.21. 23:48:43

@MetroGoldwinMayer: Az állam nem látja. Nincs rálátása az egyetemi struktúrára, ezt hidd el nekem. Csak anyagi oldalról fogja meg a dolgot. Nem egyenként pécézik ki a kisebb nyelvszakokat , hanem egyszerűen ellehetetlenülnek az újonnan teremtett környezetben. A felvételi ponthatárok megszabása is egységes, nem egyenként történik, hogy "akkor most a szegedi egyetemre ennyi, a debrecenire pedig annyi, mert ezek jobbak, mint azok." A kisebb egyetemek közti különbségek az egyetemek hatáskörében dőlnek el. A maán nyelviskola nem megoldás, mert ha azt nézzük, hogy a fizetős felsőoktatás a gond, akkor az is gond kellene legyen, hogy ezután nem lenne ingyen nyelvtanulási lehetőség a mérnököknek, vagy meteorológusoknak, vagy történészeknek, vagy akárkinek. Mert ezt a nyelvszakok biztosítják. Ha ezek nincsenek, akkor a kedves diákok mehetnek fizetős nyelviskolába sok pénzért. :( Márpedig a nyelvtudás nagyon fontos része a tudásnak, bármilyen szakterületről legyen is szó: továbbképezni csak így tudod magad sikeresen, ha ismered pl. a külföldi kutatási eredményeket.

2012.12.21. 23:50:03

@ruskyy: Mondjuk a dolgot én sem értem. Ha nem kapsz munkát, és kivándorolsz, hogyan hajtja be az állam a tartozást? Többet nem jöhetsz haza, mert lekapcsolnak a határon?
Tiszta 50-es évek.
Viszont az égetés meg kifejezi azt is, hogy ennyit ér a kormány ígérete. Szerintem. Mert ez is csak egy látszatintézkedés, mint írod.

Flak 2012.12.21. 23:50:51

Köszönöm szépen a tartalmas vitát mindenkinek, érdekes volt és építő jellegű. Sok dologra felhívtátok a figyelmemet! :) És ami fontos, hogy ez sokkal kulturáltabb volt, mint amit más blogokon a komment-sorokban olvasok. Ez nagyon fontos. Köszönöm szépen! Sziasztok!

kifordított nagyanyó 2012.12.21. 23:51:29

@csizsikpizsik _Tito veled vagyunk!: Szeva kiskancsó.Gratulálok.A bajnokság mellé behúztátok a BL-t.Persze tiszta véletlen és tiszta volt a sorsolás.Hát persze hogy a legerősebb párosítást meg kell csinálni!
Amúgymeg ne legyél már kravver légyszi!
Ő mondja mindig hogy zero te ezeknek a seggében voltál.

2012.12.21. 23:53:18

@Flak: nekem azzal nincs bajom, hogy sokan lemorzsolódnak. az alapszakon 90-en indultunk, abból 10 végzett időben. ennek én örülök. akik kiestek, megkapták a lehetőséget, de nem éltek vele, kész. annál értékesebb lesz az a pár, aki végez.
szóval az szerintem egy hibás megközelítése a reformnak, hogy mindenki végezze el. nem, ne végezze el. az ilyen irányú (=lébecolók kikúrás) intézkedéseknek abban kellene gondolkodni, hogy az egyetemnek ne legyen érdeke a fejpénz miatt bent tartani, illetve az illetőnek se legyen kényelmes a bukdácsolás a lemorzsolódásig.
ergo végezzen akkora hányad, mint most, viszont a lébecolókat 1-2 félév alatt azonnal kiszűrni, és annyi.
az igazsághoz hozzátartozik, hogy nekem is volt olyan tárgy, amit utáltam, mái napig utálok és háromszor vettem fel. harmadjára első vizsgaalkalomra felszívtam magam és átmentem belőle gond nélkül, mert akkor már motiválva voltam rá kellőképp (ha bukok, kirúgnak). igen, de ha már az első tárgyfelvételkor úgy indult volna, hogy nincs lehetőség következő félévekben is próbálkozni (rá nem épült semmi, csúszást nem okozott), akkor bizony átmegyek szépen elsőre v megyek kapálni.

Vidéki 2012.12.21. 23:54:06

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Írod: " A UK hivatalos adatai szerint mintegy 400 ezer ember emigrál a királyságból, évente. "

De az is lényeges, hogy milyen irányba?

Kelet felé, vagy nyugat felé?

Feltételezem, hogy Észak-Koreába kevesen emigrálnak!

Szociknak vége 2012.12.21. 23:55:39

@Flak: Az állam nem látja. Nincs rálátása az egyetemi struktúrára, ezt hidd el nekem.

Inkább nem. Mindenki név szerint a fizetési listán van.

Mert ezt a nyelvszakok biztosítják. Ha ezek nincsenek, akkor a kedves diákok mehetnek fizetős nyelviskolába

Azt a lehetőségetnem vetted számításba hogy 1. a kutya sem tanul lengyelül és nagyon kevesen tanulnak első idegen nyelvként franciát 2. ha történetesen edig túlképzés volt (mint pl. jogászból) akkor sem lesz semmi gond ha 10 évig egyet sem képeznek ezekből. De pláne miről beszélünk ha még azt sem tudni hogy megszünik-e bármi.

2012.12.21. 23:59:03

@halavány:" Te egy balfasz antidemokrata vagy. Mondd csak te mennyire nézed le a polgártársaidat? szerinted valamivel kurvára nem értenek egyet, de megszavazzák csak mert a fidesz azt mondja? Hogy lehetsz ennyire hülye? "
Hát ez igen halavány próbálkozás.
Terelsz, mint a fideszesek. Nem ez a lényeg. Sok egyetemista kell, mert az viszi előre az országot- a maszop át akarja írni a egyetemi képzés támogatását, nosza, egy kis demagógia, és népszavazzunk!- át kell alakítani a felsőoktatást, mert kurva sokba kerül, és mi vagyunk hatalmon. Leírtam neked a folyamatábrát. próbáld értelmezni.

És én vagyok az antidemokrata. Na, ezen még mindig röhögök....(-:

A polgártársaimról meg annyit, hogy már gyűjtöttek pénzt Isaurának, Küldtek baracklekvárt Barack Obamának, és vonulgattak a békemenetben!
Mert mi tiltakozunk a... miért is? A békéért? Tiltakozni csak valami ellen lehet. Meg benyalni a demagóg hülyeséget.

2012.12.22. 00:01:33

@Vidéki: De az is lényeges, hogy milyen irányba?

Miért lényeges? Az adott ország szempontjából tökmindegy. Magyarországnak is lényegtelen, hogy azért nincs mondjuk orvos, vagy villanyszerelő, mert Svédországba ment, vagy mert Kínában dolgozik.

Flak 2012.12.22. 00:02:25

@MetroGoldwinMayer: Még utoljára: Az állam nem egy titokzatos valami, ahol összefutnak a szálak. Az csak az intézményekkel foglalkozik, általánosságban. Épp úgy, ahogy a Kovács József BKV-buszvezető elbocsátásáról sem személyesen az "Állam" rendelkezik, hanem a felettesei. Csak "beleesik" a leépítési hullámba. Ezt a rendszert egy piramis szerű építménynek kell elképzelni, de biztosan tudod Te.
Egyébként legyen igazad és a rossz előjelek ellenére se szűnjön meg semmi. :) :)
Minden jót, szia!

2012.12.22. 00:02:57

@Vidéki:" Kelet felé, vagy nyugat felé?"

A UK-ből Ausztrália, Új-Zéland keletre érhető el, míg az USA Kanada nyugatra, tehát is-is.

2012.12.22. 00:05:52

@ruskyy: Az is érdekes kérdés, hogy amennyiben fizetek a képzésért, és nem tudok levizsgázni, akkor visszakapom-e a befizetett összeget, mert az egyetem hibásan teljesített?

2012.12.22. 00:08:04

@Könnyen elkaptuk, uram!: az miért az egyetem hibája, ha nem tudsz levizsgázni? amennyiben technikailag, illetve TVSZ-be ütköző az ok, amiért buksz, akkor nyilván lehet jogorvoslattal élni (kérdés, hogy érdemes-e - megjegyzik az orcád), különben meg abszurdnak mondanám a kérdést, nem érdekesnek. ne az egyetem hibája legyen már, ha buksz analízisből.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.12.22. 00:08:29

@halavány: Szerintem bármikor nyernék népzsavazást arról, hogy mindenki csináljon amit akar, és kapjon havi ötmilliót alanyi jogon.
Ameddig nem kell megmondani, hogy azt miből fizessék.
A Fidesz tömmegképzéssé tette a felsőokotatást, és leszavaztatta a tandíjat.
Most belesétált a saját zsákutcájába és rájött, hogy alá van aknázva a saját aknáival. Aztán megsértődtek.

kifordított nagyanyó 2012.12.22. 00:10:53

Ezek nyílt lapokkal játszottak?Meddig harsogtak a tandíj ellen?Ezt ígérték a kampányban?Mikor is találták ki/hozták nyilvánosságra?

2012.12.22. 00:12:00

@ruskyy: Hibás teljesítésről hallottál már?

2012.12.22. 00:15:22

@ruskyy: Esetleg ha az egyetemi végzettség nem euro-kompatibilis, pedig a bolognai rendszerre épül? Ha a papírom csak Magyarországon használható, külföldön szart se ér? Mert ugye a Sorbonne diplomáját elfogadják az egész világon, de még egy olyan névtelen egyetemét is, mint a Hertfordshire University.

2012.12.22. 00:15:47

@Könnyen elkaptuk, uram!: az előbb felvázoltam azt, amiről hallottam.
1.) technikai hiányosság
2.) TVSZ-be ütköző vizsgáztatás

és ami a jellemzőbb: a diák nem készült fel.
szóval nem, nem tudom mit értesz a hibás teljesítés alatt, de kíváncsi vagyok, mire gondolsz.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.22. 00:17:21

@Flak: Szerintem te nem érted a lényeget!

Az egyetemnek nem célja a "a tudás magasabb szintre emelése ÉS ennek a minőségi továbbadása. " ez csak következmény.
Az egyetem célja inkább hasonlít egy csapatépítő tréningéhez és ehhez kellenek bele azok is, akik úgymond nem oda valók, mert ők is adnak a kultúrába, adnak a pezsgésbe, adnak a világlátáshoz, és lehet, hogy nem fejezik be, de ha már járt egy ember egy-két évet, már akkor szélesebb a világlátása, már akkor értékesebb, mintha sosem került volna az egyetem falai közé. A nem végzetteknek is van társadalmi hasznossága.
A fejlődést úgy nem lehet elvárni, hogy az adott rendszer egyik eleme statikus.
Ha az oktató nem hajlandó tenni azért, hogy a megváltozott igényeket ki tudja szolgálni.
Tíz tökéletesen elkötelezett emberrel nyilván könnyebb bánni, mint tíz elkötelezettel, meg tíz olyannal, akiknek van más dolguk is.
Az első esetben le lehet adni az anyagot, megmondani, hogy hol van a bolt, ahol meg lehet venni a jegyzetet, kiírni a vizsgaidőpontot és menni kávézgatni.
A másik esetben viszont ki kell találni a módszert, amivel meg lehet szólítani az embereket.
Az átlag IQ az egyetemen tíz éve 110 volt (benne voltam a kutatásban). Az orvosin kicsit magasabb.
Ez az mutató ma sem lehet rosszabb, és húsz éve sem lehetett sokkal jobb.
Ami változott, az a motiváció, mert ott a gugli, ott a rengeteg hozzáférhető tudás, így a materiális tényanyag oktatása -a kőkemény alapok- vagy szükségtelen, vagy annak látszik.
Mindkét esetben van dolga az oktatónak azok leadásán túl is, ám ezt nem hajlandó belátni, erre nem képes, hiszen egyszerűbb az alapanyag minőségét kritizálni.

Az evolúció = tökéletesedés?
Van az egyetem, ennek van az élettere. Ez az élettér két komponensből áll: a pénz meg a diák.
Ezekhez alkalmazkodik az egyetem, a fennmaradása érdekében.
Ha elzárják a pénzcsapokat, kénytelen a drága és bonyolult szakoktól megszabadulni.
Ha valahova nem jelentkeznek elegen, akkor meg attól a szaktól kénytelen megválni.
Alkalmazkodik a körülményekhez, miközben túlél.
Nincs az az idea, amihez képest tökéletesedik.

@belső elhárítás: A romkocsmákban merengő munkával rendelkező diplomások ötletei viszik előre az országot!

2012.12.22. 00:19:44

@Könnyen elkaptuk, uram!: ez megint hülyeség. az egyetemek nem egyik pillanatról, de nem is egyik évtizedről a másikra lesznek elismertek. a kedves nebuló csak tudja, hogy a kodolányis papírja az nem fog annyit érni az GE-nél, mint az Oxfordos diploma, illetve ha nem tudja, az megint nem a rendszer hibája.

szóval mi az a hibás teljesítés? :)

toto92 2012.12.22. 00:28:46

@dr. Aullah: nekem igazából az jutott eszembe róla, amikor a cocialista elvtársak osztogatják maguknak/egymásnak a plecsniket. (vagy ahogy az egészséges erotikában gusztushuszadikán cserélgetik egymás közt mint a cukrot :D)

Bee-zony 2012.12.22. 00:45:24

Orbánnak kiütötték az első két fogát
www.origo.hu/itthon/20121220-a-story-osszeallitasa-33-dolog-amit-nem-tudunk-orban-viktorrol.html
„A miniszterelnök óriási Rejtő Jenő-rajongó...”

Piszkos Fred a kapitány, és az ő bandája...
Amit Reich-Rejtő-P. Howard zsidaj megírt, azt ő meg való sícssa.
NER = Piszkos Fred Társasjáték

"Piszkos Fred
hu.wikipedia.org/wiki/Piszkos_Fred
(...)
Egyik állandó partnere, ugyanakkor ellenlábasa Fülig Jimmy, aki egyszer így jellemezte: „Neki van a világon a legtöbb esze. Fukar, kegyetlen, mogorva, és semmitől sem riad vissza, ha pénzről van szó. Mindenkit becsap, mindenből hasznot húz, senkivel sem barátkozik, egyedül járja a világot, és mint a neve is mutatja, teljesen piszkos”. És "...mindössze három dolog érdekli: a pénz és más semmi, meg a velem szembeni kitólás."

Egy ideig békében járta a tengert cimboráival, de mivel Piszkos Fred zsarnok volt, és állandóan sikkasztott a hajó költségeiből, zendülés tört ki, és a kapitányt egy viharos éjszakán, a Jóreménység foka magasságában felpofozták.
Később állítólag Alaszkában látták, ahol játékbarlangot nyitott, és az aranyásók komoly formában foglalkoztak a gondolattal, hogy meglincselik. Egyszer híre járt, hogy meghalt, de utóbb kiderült, hogy ő a kapitánya annak az ócska kis gőzösnek, amely dühöngő viharban segítségére sietett a zátonyra futó Tokio-Maru luxusgőzösnek, és ötven utast megmentett. Ezek később észrevették, hogy minden értéktárgyuk eltűnt."
(...)

Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány
'- Akar dolgozni?
- Nem.
- Miért?
- Elvesztettem a meggyőződésemet.
- És ez mitől jön?
- Tavaly Nápolyban loptam egy kockás felöltőt, és azóta úgy érzem, hogy úrnak születtem. Elhatároztam, hogy többé nem dolgozom.
- Azelőtt dolgozott?
- Nem. De hiányzott az elhatározás."

Reaper Man 2012.12.22. 01:01:07

@halavány: 2 napos regisztrációval ne osszad itt az észt! Mindenhonnan kiutálnak a híg agyaddal, azért kell állandóan új nick??? Ha darabra fizetnek a gazdáid, akkor ontsad a kommenteket, mert hamarosan szétrúgják az ánuszrózsákat, amikből most szürcsölsz, és vége a jó világnak! :D

bgp 2012.12.22. 01:11:40

@Morcos Kartal: valóban ugyanaz a kupac szar, csak a másik oldalról. Még a legyek is átjárnak néha. Egy különbség van csak, a fideszre egyszer még én is szavaztam (sok sok éve). Kár volt.

DARTH HAJDU 2012.12.22. 01:12:39

Az MSZMP újra kitünteti a hű MSZMP-seket, íme:

index.hu/belfold/2012/12/21/a_diakokbol_hianyzik_a_bekemenet_meltosaga/

A büdös kurva anyátokat,lenulláztatok egy országot, egy népet.

Reaper Man 2012.12.22. 01:12:47

@dr. Aullah: Képeket nézted? Van valami bájos abban, ahogy ezek a szánalmas kretének (hogy is mondta Mr. Wolf a Ponyvaregényben??) "egymás faszát szopják"! :D

gtri 2012.12.22. 01:36:23

A kormány elmúlt két és fél éves kommunikációja és a mostani nyilatkozataik alapján egy könyv egy részlete jutott eszembe. Kikerestem azokat a sorokat.

Pratkanis és Aronson
A rábeszélőgép
(élni és visszaélni a meggyőzés mindennapos mesterségével)
193. oldal
--------------
A náci párt a viszonylagosság helyett a dogmában hitt, s abban, hogy az igazság biztos tudatában nincs szükség az ellenvélemények tolerálására. Hitler így fogalmazott:

"A propaganda funkciója nem az, hogy mérlegelje az emberek igazságát, hanem hogy kizárólagosan hangsúlyozza a mi igazságunkat, amelyért működésbe hoztuk. Dolga nem az, hogy az igazság tárgyilagos lenyomata legyen, s a tömegek elé tárja tudományos pontossággal, akkor is ha az ellenséget szolgálná. A propaganda dolga az, hogy mindig és feltétel nélkül a mi igazságunkat hirdesse... Abban a pillanatban, amint a mi propagandánk elismeri, hogy az ellenségnek akárcsak egy szemernyit is igaza volna, megindul a mi igazunkban való kételkedés."
--------------
A Fidesz nem náci párt, de pontosan úgy "kommunikál", ahogy azt a fenti idézet leírja.

tatuman 2012.12.22. 01:37:49

és a hülye kurva anyád mit lát amikor a gyerekére néz? egy köcsög faszverő transzvesztita blogolót?

DARTH HAJDU 2012.12.22. 01:41:14

A szlovák illetőségű Bayer Zsolt szerencsére felvilágosít mindenkit, hogy ki mennyire magyar.

tatuman 2012.12.22. 01:41:27

óder dasz baj iszt: nem te kaptad? dobáljad a számokat köcsög. ezért jó a szóljálszabaccság, h a majomfaszok a 100 (!!!) kommenternek leírja, és ha jön ey még, akkor kiverje, h még egy oldal nézettség. ez mennyi amúgy? 129,70,- HUF/látogató, vagy /karakter? és még azt nem értem, h fasznak rugóztok ennyit egy szájbabaszott témán? dolgozzatok basszátok meg, ne az üres kalóriás reklámokat termeljétek köcsög faszok!

nu pagagyí 2012.12.22. 04:56:11

Itt lenne az idő az alaptörvényt elégetni. Mert erre még inkább igaz:
"Hiába érzi úgy az ember, hogy neki egy jó gondolata van, ha nincs, akivel közösen megvalósítsa, akkor azt a gondolatot félre kell tenni. A kormányzás nem arról szól, hogy ha tetszik, ha nem, átverem, lenyomom a torkán, így is-úgy is megcsinálom."

Minden ámokfutást a demokratikus alkotmány megsemmisítése tesz lehetővé. Az állam megszabadult minden kötelezettségétől. Nem számol el az adónkkal, nem tartja tiszeteletben az alapvető emberi jogokat. A népet alattvalóvá fokozták le és lassan saját torzképükre formálják az egész országot.

nu pagagyí 2012.12.22. 05:03:32

@tatuman: Te az állami kitüntetést elnyert Békemenet oszlopos tagja vagy? Megfelelsz az indiklásnak: hangod kulturált, nyomokban humort is tartalmaz. Remélem sikerül kiharcolnod, hogy gyereked 16 évesen szakmunkásként bekapcsolódhasson a munka alapú társadalom építésébe Oligarcha Lajos éhbéres rabszolgájaként. Drukkolok neked!

dennisthemenace 2012.12.22. 06:32:34

@Vitéz László: Istenem, van, aki csak kepeslapokrol ismeri a Horthy korszakot. Ilyenkor hianyolom az idogepet, visszakuldenem oket csak egy hetre...

BA2017 2012.12.22. 07:06:54

@Flak: "Szerintem nem az az egyetem evolúciója, hogy tanszékek zárnak be és tanárok lesznek elküldve. Az inkább visszafejlődés. "

Pedig de. Hozzá kell tenni, hogy ha a piac igényli, akkor új szakok indulnak és új oktatók kerülnek oda. Az evolúció az alkalmazkodás művészete, egy egyetem sem tud kibújni ez alól.

TiZ 2012.12.22. 07:45:05

Lekattanhatnátok már erről az államosították a 3000 milliárdot. Nem államosították, ti adtátok oda. Kész, vége.

kalandfereg 2012.12.22. 07:56:06

Tök jogos, ez mindannyiunk érdeke, hogy ha magyar adófizetők pénzéből valakit eljuttatunk a diplomáig, akkor itthon is kamatoztassa a tudását.
Azonban zsarolás helyett esetleg javasolnám ennek a használhatatlan, közutálatnak örvendő, betegagyú, dielttáns, rögeszméktől vezérelt kormánynak, hogy azonnal mondjon le, ezzel csökkentve a kivándorlást.
Azért vándorolunk ki, mert itt a közélet SZAR.
Nincs jövő. Volt egy Gyurcsányunk, kurva szar volt. Azt hittük, rosszabb már nem lehet. És rosszabb lett, baszki, tudott még rosszabb lenni, Orbán V. gondoskodott nekünk erről! Rengetegen érzik úgy, hogy már választani sincs kit.
A pénztelenség nem lenne elég, húsz éve se vándoroltunk ki, harminc éve se, tíz éve se ennyien. A magyar kivándorlás mindig az átlag alatt volt. Mi ragaszkodunk Mo-hoz, de azért létezik az a hatás, ami már minket is nagyobb mennyiségben üldöz el innen, és most ez a hatás érvényesül...

BA2017 2012.12.22. 07:58:06

@TiZ: Te is odaadtad volna, ha megfenyegetnek, hogy kizárnak a másik alapból, ahová fizettél. Tehát nincs lekattanás.

6.Lenin önálló gondolata 2012.12.22. 09:04:38

"Ebben a helyzetben az imperialisták lázas aktivitást fejtenek ki, igyekeznek növelni nyomásukat a béketáborra, irányt vesznek olyan provokációkra, mint amilyeneknek Berlinben vagy Koreában voltunk tanúi. Sokszázmillió dollárt fordítanak a provokációk, szabotázsok szervezésére, s aktivizálják ügynökeiket, kémeiket, provokátoraikat. A nemzetközi imperializmus egy ilyen ügynökét leplezték le most a Szovjetunióban Berija személyében. A mi pártunk helyesli azt az erélyt, határozottságot, melyet a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága ebben a kérdésben tanúsított. A magunk számára levonjuk belőle a tanulságot, hogy szakadatlanul éberen kell őrködnünk, hogy őrizzük, mint szemünk világát, pártunk egységét, kollektív vezetését és szilárd marxista-leninista ideológiai alapját. (Hosszantartó taps.)

Nem kétséges, hogy az imperialisták és ügynökök itthon, nálunk is meg fognak próbálni mindent, hogy zavarják szocialista építésünket, dolgozó népünk életszínvonalának emelését. Ebben a helyzetben fontosabb, mint bármikor, hogy mindenki világosan lássa: pártunk és vezetése egységesebb, összeforrottabb, mint valaha.(Hosszantartó, lelkes taps.) Ennek az egységnek, összekovácsoltságnak szilárd és megingathatatlan alapját azok az eszmék és tanítások képezik, melyeket Marx, Engels, Lenin, Sztálin dolgoztak ki, s amelyek, mint a múltban, úgy a jövőben is, változatlanul megvilágítják előttünk a szocializmushoz vezető utat."

Rákosi Mátyás: Beszéd a budapesti pártaktíván

1953. július 11.

Pásztor Miklós 2012.12.22. 09:07:22

@Bullshit generátor: ilyen evolúció? Az evolúció csak az önhitt értelmiség hazugsága. A evolúció nem létezik, a pszichoteraputám is megmondta.

Pásztor Miklós 2012.12.22. 09:08:45

@tatuman: Ezt a szép beszédet, a sarkon álló, hivatásos nőnemű felmenődtől tanultad?

gnme 2012.12.22. 09:11:29

@DARTH HAJDU: +1

éljenek a diósgyőri lelkész esztergályos miniszterek, a mindenhezértő polihisztorok!

Pásztor Miklós 2012.12.22. 09:15:47

@halavány: De jó látni, hogy őrjöng a sok beszart fideszes! A fideszről 100 ezer fiatal számára kiderült hogy hazudott 2008-ban, hazug ígéretekkel kapott kétharmadot. A 100 ezer gyerek mellé még járul 200 ezer szülő aki a zsebéhez kap, hogy most mi lesz, plusz még 200 ezer nagyszülő, rokon, testvér, barát. Úgy hogy ez kb 500 ezer sértett. Pá,pá, hatalom 2014-ben!
Idegesek is a fidesz trollok, ezért nőtt meg hirtelen a számotok, sok hirtelen regisztrálttal.
Üdítő nézni a jajgatásotokat, ajvékolásotokat. -))

kzoltana 2012.12.22. 09:21:29

Orbán örökzöldet avat, mintha semmi nem történt volna.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3561_mint_aki_jol_vegzi_a_dolgat

gnme 2012.12.22. 09:23:55

@Pásztor Miklós: +1

fideszesek? ... én csak megvénült bajszos ganélapátolókat látok, kivénhedt kripli polihisztorokat, kommunizmuson szocializálódott fröcsögőket, agymosott hajóskapitányokat (elnézést: konyakot lehet már rendelni?)

www.youtube.com/watch?v=ntTYROq4qDQ

Battlestar Galactica 2012.12.22. 09:28:05

Rohadna le a keze annak, aki ezekre még egyszer ikszet rak!

Battlestar Galactica 2012.12.22. 09:38:04

Mondjuk, belegondolva elég jó szórakozás lesz valakinek, és elég komoly kihívás is, hogy azt a sok bebetonozott faszt kirobbantsák a szétosztogatott helyekről.
Hogy fog sírni a sok fideszes nyalonc, amikor majd felállítják a hivatalokat ellenőrző hivatalokat, hogy kormányozni tudják az országot, és ne blokkoljanak mindent ordítva, hogy "ez demokrácia ellenes"!

Priceless!

Szívesen részt vennék egy ilyen akcióban!

2012.12.22. 09:57:31

@ruskyy: A hibás teljesítés fogalmát megtalálod a neten. Nem tartok szabadegyetemet.
Az egyetemek pedig valahol elkezdték. Igen, hoztam egy példát, amit elegánsan átléptél. Hertfordshire University.
Hallottál már róla? Pedig a hallgatói részt vettek több amerikai és angol film számítógépes munkálataiban, beszélő robotot terveztek, több, újonnan felfedezett csillag az egyetem hallgatóihoz kötődik, a repüléstechnika fejlesztésében szintén aktívan részt vesznek.
Nem, nem a Cambridge, vagy Oxford.

Vidéki 2012.12.22. 10:15:16

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Azzal hozakodsz elő, hogy Nagy Britanniából is van elvándorlás.

De ottan a demográfiai mutatók kedvezőbbek, mint nálunk.

Egy híres írót nyolcvanadik születésnapján megkérdezte a riporter a TV-ben:

Nem érzi úgy, hogy az idős kor az alkotóerő csökkenésével jár?

Az idős író: "Én is hülyülök, de nekem van miből!"

2012.12.22. 10:20:29

@Vidéki: Ne csavard tovább! Csupán azért hoztam fel, mert az hangzott el, hogy Kelet-Európából milyen nagy az elvándorlás. naugye! Mert nem csak Magyarországról...
Mondjuk ez nem is volt kérédses, de azt azért tudnod kell, hogy nem azért vándorolnak ki Magyarországról, mint Angliából az emberek.
Itt nincs munka. Ott meg máshol talál jobban fizetőt, végzettségének megfelelőbbet, családja kivándorolt már korábban, ő utánamegy, stb.

reszeg tengeresz 2012.12.22. 10:21:17

Dogoljon meg a gyurcsany meg a libas! Ennyit kivanok csak neki igy az unnepekre!

2012.12.22. 10:22:46

@Vidéki: És még annyit: Angliában a lengyel vendégmunkások java otthon hagyta a családját, ugyanis vissza akar menni. Csak most nincs odahaza elég munkahely, vagy keveset fizet.
A magyarok, ha kijöttek, csak muszályból mennek haza. (nem 100%-ban, de jellemzően)
Oka a kiszámíthatatlan körülmény, ami odahaza van.

2012.12.22. 10:24:30

@Vidéki: Egyébként a UK-ben 400 ezer kivándorlóra 520-ezer bevándorló esett még öt évvel ezelőtt. Most egy kicsivel több.

2012.12.22. 10:25:48

@reszeg tengeresz: "Dogoljon meg a gyurcsany meg a libas!"

Ne bassz! Nem szabad! Akkor nem lesz kit szidni! Ki lesz a mumus? Kivel fog riogatni a fidesz?

Anti Anyag (törölt) 2012.12.22. 10:26:38

@Szarházy: Kurvára egyetértek. Hihetetlen, hogy némely arc mekkorát "korszerűsödött", persze egy kalap szart nem ér az új szakjában sem.

Nyilvánvaló, hogy a diákok egyébként érthető, ha nem is minden részében teljesíthető követelései mögött e struktúra is küzd a továbbélésért.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.12.22. 10:34:07

Én inkább azt emelném ki, hogy ellentmondás van az első két célkitűzés között.
Vagy magas minőségű diplomásokat képzünk, de akkor magas a lemorzsolódás aránya.
Vagy minden hülyét elrugdosunk a diplomáig, de akkor nem lesz magas a minőség.

A dilettáns egyik legfőbb ismérve, hogy még saját magával sem konzisztens.

"De ha hibáztunk, az csak azért volt, mert nyíltan tájékoztattunk mindenkit."
Ez vastagbőr a javából. Nyílt tájékoztatás? Hogy is mondta ez a drága jó, meg nem értett ember: Nem tandíj, hanem diákhitel. És hazudik, aki össze akarja mosni?

Vitéz László 2012.12.22. 10:34:25

@dennisthemenace: tényleg ijjen rosszak voltak a náci bácsik?

...akkor ircsuk ki a nácikat

Vidéki 2012.12.22. 10:54:30

@reszeg tengeresz:

Ne kívánj ilyen rosszat felebarátodnak!

Vidéki 2012.12.22. 11:07:27

@Lord_Valdez:

Egy görög tudós mondta Ptolemaiosz egyiptomi királynak, akit arra kért, hogy a nehézségeket, fáradságot kikerülve juttassa el őt a geometria tudományának birtokába:

„Nincs királyi út a tudáshoz”!

Régen rég is voltak a fáradságos munkát elkerülni igyekvő tendenciák a diákvirtusban: A lustaságot, cinizmust, az idétlen hülyéskedést sokan imponálónak tartották.

Egy ilyen mentalitású ismeretlen (talán nem kuruc) szerzőtől született ennek a dalnak a szövege.

"Gaudeamus igitur,

Ha diák vagy ne tanulj,

Ha tanulsz is keveset,

Ne strapáld az eszedet!

Ha bejön a rajztanár,

Mondd neki, Te nagyszamár!

Ha kidobnak, kidobnak,

Elmegyek majd inasnak,

Csinálok én olyan bilit,

Amiből a tanár iszik!"

zrobasé 2012.12.22. 11:14:39

@Vidéki: igy is van...

más halálát kivánni csak a te kiváltságod, ahogy azt nem is oly rég már itt megtetted, csak azért szomjaztad egy kommentelőtársunk halálát, mert nem osztotta a te beteges, hazug, propgandista nézeteidet...

ha alkalom adódna rá, te önként és dalolva mennél embereket gyilkolni, csupán azért, mert nem értenek veled egyet...

milyen foxi-maxin végeztél ? nálatok ugye a hazugságra,gerinctelenségre,zagyva beszédre, ölésre adtak jelest ?!

és te kitünő tanuló voltál

fizetett propagandistaként tengeted életed, ávós ügynékként már nem tudsz tetszelegni...

és egy Petőfi idézet :

"a kurva anyád"

2012.12.22. 11:34:57

@Könnyen elkaptuk, uram!: mit léptem azon át? össze-vissza beszélsz. a hibás teljesítés paragrafusait én is ki tudom guglizni, illetve nyilván mindenkinek van egyfajta képzete a fogalmáról, de példát nem mondasz rá, hogy az egyetemek esetében mi meríti ki ezt. szóval ezt ugrod te át, addig meg nincs miről beszélni, mert előzőleg már leírtam két egyszerű pontban azt, amikor lehet jogorvoslattal élni. ennyi.
ne mosdasd a bukdácsoló diákot, a legtöbb pont azért bukik, mert így csúsztat, mint te ;)

ex-dr. vuk 2012.12.22. 11:52:41

@TiZ: mi az hogy mi adtuk oda? most az sem fizethet a magannyugdijaba, aki megtartotta!

A befizetesek allamositva vannak!

ex-dr. vuk 2012.12.22. 11:58:42

@Lord_Valdez: ellentmondasosnak tunik de nem teljesen az.
97-re a keretszamokat megnegyszereztek(!!!), ennek a kovetkezmenye az lett, hogy a ponthatarok a beka segge alatt voltak, minden hulyet felvettek es vegig is rugdostak oket, mert minel tobb a hallgato, az egyetem annal tobb fejpenzt kap. Eredmeny: soksoksok segghulye diplomas (persze vannak jok is, de nehez kivalogatni).
Kevesebbet kellene felvenni, olyat aki azert megy oda hogy elvegezze es nem melegedni, es aki eleg ertelmes is ahhoz, hogy vegigcsinalja.
Lemorzsolodas mindig is lesz, de ne azert legyen mert az emberek ugy valtogatjak a szakokat mint az alsogatyajukat, es 15 evig az adofizetok penzen melegitik a segguket meg kapjak az utazasi kedvezmenyt.

Ettol persze a fidesz egy koponyegforgato fasz banda, akik ezzel most sajat magukat (illetve a 4 evvel ezelotti enjuket) kopik arcon. Ja es persze ez sem volt elokeszitve, hanem hirtelen kitalaltak es bevezettek, aztan 2 honap alatt 145x fog kb. meg valtozni, es az sem kizart, hogy homlokegyenest ellenkezore.

Szarházy 2012.12.22. 13:18:27

@kolbászoszsömle:
egy flakkal hiába vitatkozol, süket mint a légvédelmi ágyú

Szarházy 2012.12.22. 13:20:50

@Anti Anyag:
nézzed meg honnan gyün ez a mozgolódás: az elte "BŐCSészek" kavarják
meg a hóttlibsi tanárik

Szarházy 2012.12.22. 13:26:14

@Könnyen elkaptuk, uram!:
sztem ezt valaki másnak címezted
nézd vissza ha majd kiment a gőz az agykamrádból

épészmérnök 2012.12.22. 15:35:19

@Flak: "Nyilván a több pénzt a felsőoktatásba szlogen nem állja meg a helyét"

Ez egy következtetés, amely csak akkor logikus, ha a premissza valami ilyesmi:

"A felsőoktatás kiváló, a ráköltött pénz elegendő."

épészmérnök 2012.12.22. 15:40:50

@Flak: "a kommunista népművelés, stb. szakot senki nem sírja vissza."

A népművelés mióta kommunista? A nép kulturális felemelését számtalan mozgalom szorgalmazta, többek között a népfőiskolai mozgalom, amely éppenséggel egyáltalán nem nevezhető kommunistának.

Ami a népművelés szakot végzetteket illeti, többek között nekik köszönhető a táncház mozgalom virágzása. Konkrétan a Népművelési Intézet jelenleg mszp-s képviselő igazgatója, Vitányi Iván segítette teljes erőből, és a táncházak túlnyomó többsége a "kommunista" népművelés szakon végzett népművelők által vezetett művelődési házakban működött.

Át lehet nevezni kulturális szervezésnek, vagy akárminek, a lényege mégis a helyi társadalom, a helyi kultúra szolgálata.

Nem olyan egyszerű az élet, mint azt egyesek gondolják...

épészmérnök 2012.12.22. 15:45:40

@ex-dr. vuk: "97-re a keretszamokat megnegyszereztek(!!!), " 96-ban volt a Bokros-csomag, a Horn-kormánynak esze ágában nem volt emelni a keretszámokat.
A keretszámokat az első Orbán-kormány emelte fel, párhuzamosan a diákhitel bevezetésével.

ex-dr. vuk 2012.12.22. 17:01:17

@épészmérnök: akkor hogyan lehetseges, hogy amikor en 97-ben elkezdtem az egyetemet akkor ugyanazon a szakon 240-en voltunk, amin 96-ban meg 60-an?...

A fidesz ennel sokkal jobban (hosszu tavra) adositott minket el, amikor a lakas kamattamogatast bevezette, amikor meg lassan sikerul kimaszni belole nekiall "emutnyocevezni", amit persze ok kurtak el nem az mszp... de hat mostmar szerintem lassan minden mindegy lesz, az utolso lekapcsolja a villanyt.

dennisthemenace 2012.12.22. 20:19:48

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ez tevedes, mert a lengyelek jo resze csaladostul van itt es eszukbe sem jut visszamenni.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.12.22. 22:09:33

@ex-dr. vuk:
Saját tapasztalatból nem tudom megerősíteni. Lehet, hogy voltak szakok, ahol megnégyszerezték, de biztos, hogy ez nem volt általános. A műegyetemre jártam ekkor és nem vettem észre, hogy megnégyszerezték volna az alattunk jövő évfolyamokat. Mondjuk a villanykaron mindig is sokan voltunk, de egy 4-es szorzó igen csak feltűnt volna. Emlékszem, hogy 470-n indultunk és 250-n fejeztük be. Mondjuk nem is áltatott senki azzal, hogy nem lesz lemorzsolódás.

Ám ez nem változtat azon, hogy vagy szigorúak vagyunk és selejtezünk, vagy nem szórjuk ki a selejtet, de akkor színvonal se lesz.

2012.12.22. 22:48:10

@dennisthemenace: Az én ismeretségi körömben a kb 25 lengyelből összesen hárman vannak itt családostul.

2012.12.22. 22:59:32

@Szarházy: Szerintem meg nem. De igazad van, befejeztem, szarba nem nyúlok.

2012.12.22. 23:02:06

@Schindler Pistája: Stresszel, hogy nem sikerült elvégezned a nyócáltalánost, mások mweg egyetemre járnak? Kicsit hülye vagy, ha szerinted minden egyetemista zsidó, a tanárokkal együtt.

2012.12.22. 23:07:45

@ex-dr. vuk: 2007 254693 fő a felsőoktatásban
2002 381560 fő.

2012.12.22. 23:14:32

@ruskyy: Oké, akkor nézzük: például videóra vett vizsga. Például aktív képzés, nem a katedráról leadott anyag, hanem effektív közös munka.
A vizsgára való felkészülés biztosítása. Például nem olyan irodalmat teszek kötelezővé, ami nem elérhető. (pusztán azért, mert Ő írta)
Például a vizsgára nem engedem a kellően fel nem készített hallgatót. Itt nem arra gondolok, hogy a ZH sikeres-e, vagy beadta-e a rajzait az aláíráshoz.
Hanem arra, hogy az átvett pénz fejében vállaltam a felkészítést. A másik oldal pedig vállalja a megjelenést és a felkészülést.
Tehát félreértetted, nem arról van szó, hogy megvettem a diplomát. Egyfajta minőségbiztosítás, hogy mondjuk a megszerzett papír használható is valamire. És ebbe belefér a fölösleges szakok megszüntetése is! Akár.

2012.12.22. 23:16:05

@ex-dr. vuk: BOCS !!!! Rossz dátumot írtam:
1997 nem 2007! Mea culpa!

Mercel 2012.12.23. 01:24:02

@MetroGoldwinMayer:

Gondolkodó emberek..

Ugyan, az emberek 80%-a úgy idióta ahogy van.

Amúgy ez, hogy is van a "zsidónácikkal"?
Brilliáns okfejtéssel levezetted, hogy ha valaki valaki mást nácinak nevez az tutira zsidó ÉS a két dolog együtthatója miatt zsidónáci. Mármint szerinted.
Gratulálok, de komolyan.

Amúgy nagy tisztelettel felhívnám a figyelmedet arra a nem elhanyagolható tényre, hogy a mai és az elmúlt 20-30 év közéletét és politikáját árpádig visszavezethető pedigrével rendelkező Magyar állampolgárok tették és teszik olyanná amilyen.

Kis buksidban rendet kéne tenni, mert azzal, hogy mániákusan másokat okolunk minden bajunkért a történelem folyamán jó dolog még nem született.
Véres forradalmak, embertelen háborúk már igen.
Embereket a csak és kizárólag a tetteik és viselkedésük alapján lehet korrekt módon megítélni.

"Frigyes"

Papi51 2012.12.23. 02:01:03

Pártállástól függetlenül; Tisztelet a kivételnek, - de ennyi baromságot ritkán olvastam, mint amit az itteni "okos" kommentelőktől!

Alexa Noémi · http://idejefelebredni.blog.hu/ 2012.12.24. 16:34:53

Sajnos a párt- és kampányfinanszírozás terén egyáltalán nem zajlanak április óta egyeztetések, maximum a kormánypártokon belül.

lyken 2012.12.24. 16:45:45

Ilyen az amikor egy elvakult fidesznyik ül a tanintézmény élén: index.hu/belfold/2012/12/18/balatonalmadiban_jegyzokonyvezik_a_diakok_nezeteit/

Utoljára rendszerváltás előtt hallottam olyat, hogy behívtak embereket és kikérdezték őket. A tisztelt igazgató asszony a nyilvános Facebook oldala alapján nagy Viktor fan. Undorító amit művelnek.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.12.24. 18:41:13

@MetroGoldwinMayer: Tévedni tetszik. Nyugat-Európában anyanyelvi tanárok tanítják az idegen nyelveket a magáncégeknél (merthogy a szabad költözködés joga csak a magyar diplomásoktól vonatik meg), az állami helyeken meg formálisan vagy informálisan szükséges az állampolgárság.

Bee-zony 2012.12.25. 07:47:34

Nézzük, hogy kiknek az érdekeit és jogait nem sértette a Fidesz-banda eddig, tehát kik nyertek velük, vagy legalábbis nem vesztettek az előző rezsimhez és helyzethez képest:
a Fidesz-banda;
a zsidók;
a cigányok;
a nyugdíjasok.
Lehet, hogy ez a többség, és lehet, hogy általuk lehet választást nyerni. Ha ez így van, akkor már csak az érdekel, hogy egy ilyen, improduktívakból, élősködőkből, és bűnözőkből álló többségű kormány és ország meddig marad fenn. Szerintem nem sokáig, és minél hamarabb megbuknak, annál jobb a többieknek. Tehát átmenetileg mindenki menjen el, aki nem tartozik a fent említettek közé, és ha már a fent említettek megbuktak, akkor vissza lehet jönni. A bukás mindenképpen meglesz, mert ilyen rendszer hosszú távon nem tartható fenn.
Húzzon el minden érdek- és jogsértett, mint pl. a rendvédelmisek, tanárok, diákok, orvosok, az el nem ismert kisegyházak tagjai, a Manyup-lenyúltak, a fehérgalléros és erőszakos bűnözők áldozatai, és mindenki, aki megkapta „a tüskéjét a körme alá”.
Aki marad, és nem tartozik a fenti négyesbe, az rábaszik, mert a végsőkig ki lesz zsigerelve, a koporsóig, és azon is túl, ez előre látható.
A produktívak önvédelmi elvándorlása már megindult, és minél inkább fogynak a produktívak, a maradó produktívaknak annál inkább be kell látniuk, hogy nekik is menniük kell, mert a rendszer fenntarthatatlan, és nem is érdemes fenntartani, és a maradás egyenlő a kizsákmányoltság és legyilkoltság egy rafinált formájával.
Vagy ha valaki mindenképpen marad, akkor alapítsa meg a Dolgozók és más érdek- és jogsértettek pártját, bár hogy lesz-e elegendő tagja a jelenlegi parlamenti pártokkal szemben, az kérdéses. Legyen úgy, hogy a kivándorolt produktívak is lehetnek tagok, és akkor minden rendes ember jól járt, bár valószínű, hogy így is ők vannak kisebbségben, de legalább legyenek egymás között, együtt, mégiscsak jobb és hatékonyabb így a dolog. Az ország pedig így is - úgy is kettéválik, de az nem mindegy, hogy milyen rendezőelv szerint.
A jelenlegi parlamenti pártok egyike sem képviseli, hanem lehúzza és le fogja húzni a dolgozókat. Az MSZP-nél annyi a különbség, hogy a Fidesz-banda helyére az MSZP-banda kerül a sorban, a LMP az SZDSZ-2, Liberális Másik Párt, a zsidó- és cigánymentes Jobbiknak jónak kellene lennie, de nem az, ügyvédek és más élősködők gyülekezete, úgyhogy tőlük sem fog jól működni az ország. Az egész parlamenti kupleráj mehet a „levesbe”. Egy valóban jó párt hiányzik a politikai palettáról. A tényleges (össznépi) többségnek pedig a nem-szavazás helyett egy valóban jó pártot kellene összehoznia, ez a problémára a megoldás. (Mivel új vallási és társadalmi világrendszer összehozásával vagyok elfoglalva, rám csak szavazóként számíthat ez a párt.) Ha csak nyavalygásra telik, akkor marad az, ami van, amíg össze nem omlik, és akkor ez a helyzet fogja kikényszeríteni a változást, de minek ezt megvárni? Az elkényelmesedésnek és elhülyülésnek is vége előbb-utóbb. Előbb jobb.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.12.26. 18:56:39

@Bee-zony: Szia!

Úgy volt hogy hazajössz, ugye?

Csak ezért mondom, mert külföldről nyomni hogy "A produktívak önvédelmi elvándorlása már megindult"..stb. eléggé cinkes.

Lehet hogy te lemondtál erről a országról, de nem kéne a saját nézőpontodat az egész országra igazságtalanul kiterjeszteni. Eléggé nyilvánvaló módon kompenzálsz. És ez még akkor is így marad, ha valóban van elvándorlás. Guess what: az összes k-kelet európai országból van elvándorlás. Tehát nem mondtál semmit.

Bee-zony 2012.12.27. 06:44:14

Nem csak úgy volt, hogy visszajövök, hanem így is van, átmenetileg ismét Magyarországon tartózkodok.
Egyébként nem „szórakozásból” mentem Kanadáig, hanem cigánybűnözők miatt, akik majdnem megöltek. Maradandó emlékeztetőnek van egy szemsérülésem, és egy dudor a fejemen. Természetesen a cigánybűnözők azóta is élnek és virulnak Szodomagyarországon, sok millió hozzájuk hasonló bűnözővel és élősködővel együtt.
Igen, felmértem a helyzetet, az erőviszonyokat, és lemondtam Szodomagyarországról, mint országról, és a benne lévő többségről. Kezdve azzal, hogy nincs egy párt sem, amelyikre nyugodt lelkiismerettel szavaznék, és rábíznám a sorsom...
Időközben Földlakó lettem világnézetileg, mióta felfogtam mi az hogy állam és állampolgárság.
Szülőföld, igen, az igazi haza viszont nem ott van, ahol pl. utált és bojkottált kormány, és rájuk nem szavazással vagy lábbal szavazással minősített parlamenti pártok vannak, hanem ott van, ahol a legtöbb magamfajta ember él, és ezt még nem tudom, hogy hol van. Már nem államokban és határokban gondolkodom, hanem (az elvárásaimnak) megfelelő és nem megfelelő emberekben, éljenek bárhol. A megfelelők hozzám tartoznak, és én hozzájuk tartozom, a többiek elhatárolódok világnézetileg és fizikailag. Kanada is arra tanított meg, hogy ez így jó, ez így helyes. Ez egy más rendszerű osztályozás, mint ami manapság szokásos – tehát az, hogy legyél lojális a bűnözőkhöz, élősködőkhöz, kártevőkhöz, Szodomához, legyen szó akár egyénről, akár csoportról, pártról, mert ez a haza. Ehhez képest nekem már nem mérvadó, hogy ki hol él földrajzilag, hogy milyen határok között, hanem a személyisége az, ami nekem fontos, és manapság már van olyan jó a kommunikáció, hogy az információt illetően a földrajzilag távol lévők is elérhetők, úgyhogy ez a fajta rendszerezés és kapcsolati hálózat – úgy ahogy – működik. Az persze probléma, hogy pl. egyrészt van egy szimpatikus ember Floridában, és van köztünk 8400 km távolság, másrészt pedig van egy csomó unszimpatikus ember, és nincs közöttünk elegendő távolság. Az a véleményem, hogy eljött az ideje az egymáshoz illőség szerinti átrendeződésnek, a hasonló a hasonlóhoz elv alapján, úgy országhatárokon belül, mint kívül. Mivel én nem akarok a floridai kapcsolatomnak rosszat, azáltal hogy ő jön Magyarországra (volt már itt), mert mit csinálna ő itt, bosszankodna a kúrmányon és a parlamenti pártokon velem együtt, és ez nem jó, tehát az a jó, ha én megyek oda.
A magamfajtával vagyok szolidáris, kormány pedig nem sok olyan van a Földön, amelynek egyetértek a tevékenységével, tehát tőlük legyek csak minél függetlenebb, annál jobb, és velük nem vagyok szolidáris.

Ha szökni kell, akkor szökni kell, ha ölni kell, akkor ölni kell, erre jöttem rá. Ez persze nem újdonság, lásd pl. Biblia, A prédikátor Salamon könyve, „3.3 Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.” Ezek az alapigazságok persze nincsenek jelen a mai főáramlat-médiában, hanem az van, hogy „nem szabad”, legyél „liberális”, toleráns, és tűrjed a bűnözőket és élősködőket, amíg csak végleg tönkre nem tesznek, és meg nem ölnek, és ez így helyes.
Kurvanyátok.

A másik mondanivalóm, hogy ideje van a pártalapításnak, mert se a dolgozók, se a diákok érdekeit nem képviseli egyik parlamenti párt sem, tehát ha ők, az érdekeltek-érintettek nem alapítanak egy érdekvédelmi szervezetet, ami célszerűen párt, akkor megszívták.
A szak(g)(r)szervezetről ennyit:
Három felesleges dolog:
- A férfinak a mellbimbója, mert azzal nem szoptathat;
- A pápának a farka, mert azzal gyereket nem csinálhat;
- A magyar szakszervezet, mert az semmire se való….

ÉRDEK, VÉDELEM
Gáspár G. János
Valaha futott néhány vicc még a szakszervezetekről is. Arra emlékszem, amelyik szerint a férfiak mellbimbója mellett a másik legfölöslegesebb dolog a világon. Társadalmi presztízse tehát nem volt éppen kiemelkedőnek mondható. Egy másik vicc szerint a Jereváni Rádió pályázatának kérdésére, hogy „Mi a nők legfontosabb szerve? a helyes válasz: A Nőszövetség.” A két vicc együtt érvényes, mutatja a pártállam létrehozta szervezetek valós presztízsét, és azt, amelyet a hivatalos propaganda tulajdonított neki. Tudjuk, hogy az állami alapítású szervezetek nem a gúzsba kötött civilszféra artikulációját, hanem annak totális ellenőrzését szolgálták, miközben mint kirakatszervezetek bizonyos érdekvédelmi funkciók megvalósulásának látszatát kelthették. S nem utolsósorban lehetőséget adtak a nómenklatúra semmire sem alkalmas kádereinek megfelelő állások teremtésére. Egészében véve e szervezetek a totális rendszer hatalmi szervezeteinek kommunikációs és manipulációs eszközeként működtek, s a központi döntéseknek a társadalmi élet mindennapjaiba való közvetítését szolgálták. Ebben az értelemben tehát nem érdekvédelmi, hanem speciális hatalmi szervezetek voltak.
(...)
www.magyarszemle.hu/cikk/erdek_vedelem

Ezt csak úgy mellesleg: Kanadából is van elvándorlás (főleg úgy, mint nem ott maradás, ami persze nem jelenik meg az állampolgári statisztikákban, mert az illető még meg sem kapta az állampolgárságot).
A maradók, az érkezők és a távozók aránya, az emberi minősége, és a változás üteme az, ami nem mindegy, és ebben Szodomagyarország (is) rosszul áll, és egyre rosszabbul fog állni, mert a világ szükségszerűen polarizálódik, a jó a jóhoz, rossz a rosszhoz kerül, illetve vándorol. A szükséges lépéseket lehet akár kompenzálásnak is nevezni... Van egy súlyos hiányosság, az elvárt, és a jó működéshez szükséges emberi minőség hiánya, és ezt próbálom jóvá tenni, ahogy tudom, pl. helyváltoztatással, lévén ez is az egyik békés megoldási lehetőség. Ha egyik békés mód sem működik, akkor marad a (polgár)háború, de az legyen csak az utolsó opció, amikor előtte már minden szóba jöhető békés mód meg lett próbálva, de valami miatt nem vált be, és nem oldotta meg a problémát egyéni szinten sem. Ha ezek mind nem működnek, akkor már tényleg csak az ex-jugoszláviai pálya marad, kettő vagy több részre szakad az ország, és következik a véres leszámolás, és győz az erősebb. Ez már igazán nem lehet újdonság, mivel a magyar állam is így kezdődött - és változatlanul az a véleményem, hogy Koppányék jobban tették volna, ha a polgárháborúba belemenés helyett elmennek pl. északra, és akkor most ők lennének a jobbik magyarok, a teljes felszámolódás, és a megmaradt egyének ide-oda beolvadása helyett. Inkább legyen új és tömeges népvándorlás, mint polgárháború, másként mondva. Máj a májhoz, szar a szarhoz, aztán a szarok csináljanak egymással amit akarnak, mert ők megérdemlik egymást. Hogy tudnának tisztességes, becsületes emberek nyer-nyer helyzetet csinálni bűnözőkkel, korruptakkal, élősködőkkel, akik direkt arra hajtanak, hogy megsarcolják, kifosszák, megöljék őket? Sehogy, mert feloldhatatlan ellentmondás van a kettő világnézet és irány között, és a legjobb ami békés úton elérhető, az a teljes és tökéletes szétválás. A legjobb ami békétlen úton érhető el, az a teljes megszüntetés, pl. a felszámolásuk megsemmisítés útján, ez viszont értelemszerűen háborút jelent. Mivel kb. 5:1 arányú erőviszonyoknál tekintik úgy, hogy a kisebbik félnek már nem érdemes belemenni a háborúba, mert nincs rá esélye, hogy megnyerje, ez is oda vezet, hogy a becsületeseknek nem érdemes belemenni a háborúba, mert olyan kevesen vannak. Tehát megoldásnak marad a vándorlás a számukra kedvezőbb helyre, ahol egyrészt nem kell háborúzniuk, másrészt olyan a többség, mint ők, illetve kellően hasonlók. Mégiscsak a polarizálódás és az ellentétek közötti teljes elválasztódás a legjobb, lásd mennyország és pokol, és a kettőnek a következetes nem keveredése. Ha egy hely már többségileg pokol, akkor az legyen teljesen pokol, ha egy hely már többségileg mennyország, akkor az legyen teljesen mennyország, és a kettő között ne legyen se keveredés, se átjárás, mert az a konfliktussal egyenlő, és amíg nincs keveredés, addig nincs konfliktus.
Ezt volt alkalmam a saját káromon is alaposan megtanulni - mi az, hogy rossz keveredés, és mi az, hogy jó egymásra találás, és ezt a nagy tanulságot adom tovább, mint a válogatás szükségességét és törvényét, azt, hogy a legnagyobb kiterjedtségű nyer-nyer helyzet csak az egymáshoz illők kapcsolata által lesz, és hogy jók és rosszak ne keveredjenek, mert abból csak konfliktus, probléma és baj lesz, és 0 összegű játszma, amennyit nyer az egyik (a bandita, a kihasználó), annyit veszít a másik (az áldozat, a kihasznált). Ha az áldozat végleg le akar számolni a kihasználóval, az nem csoda, de az a legjobb, ha soha nem is lépnek kapcsolatba egymással, és teljes közöttük az elválasztódás. De mivel ez csak úgy magától nem valósul meg, mert az alapállapot a kaotikus keveredés, "a molekulák Brown-féle mozgása", az elválasztottság csak a tudatosan erre törekvés által valósul meg, ezt a szellemi és erőfeszítés, törekvés pluszt bele kell vinni az alaprendszerbe.

Bee-zony 2012.12.27. 06:55:47

@Schwerer Gustav: A fentebbit neked címeztem (csak elfelejtettem hozzá a klikket), az aktuális legjobb tudásom szerint. :)

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.12.27. 14:47:56

@Bee-zony: "Kezdve azzal, hogy nincs egy párt sem, amelyikre nyugodt lelkiismerettel szavaznék, és rábíznám a sorsom..."

Értelek, de ez nem magyar sajátosság. a Politikából való kiábrándulás világméretű jelenség. Bármely országba mész és megkérdezel random helyieket (nem bevándorlókat!) azt tapasztalod, hogy _legalább_ 20-30% egyik pártra sem szavazna. Az hogy kiábrándultál az összes pártból tehát pusztán attól egyedi, hogy veled történt meg.

"Időközben Földlakó lettem világnézetileg, mióta felfogtam mi az hogy állam és állampolgárság."

Angolul az állampolgár: "citizen", illetve: "national". Németür: bürger (polgár). Egyikben sincs benne az "állam" szó.

Ellentéteben a SZOVJET "grazsdanyin" - szóval, amely pont ezt jelenti. Az állam polgára. A Szovjetúnió pedig nem a nemzeti gondolatról volt híres. Tehát egy szovjet terminus (amely sajnálatosan gyökeret vert a magyarban) révén jutottál minden bizonnyal téves következtetésre.
(Rengeteg ilyen szovjet csökevény maradt nálunk, ilyen pl. a 8 osztályos általános, amely ízig-vérig szovjet import, stb)

"Szülőföld, igen, az igazi haza viszont nem ott van, ahol pl. utált és bojkottált kormány, és rájuk nem szavazással vagy lábbal szavazással minősített parlamenti pártok vannak, "

Aztán pár sorral lejjebb meg te is megerősíted, hogy Kanadából is van elvándorlás. Figyelmedbe ajánlom hogy 2008 ősze óta világméretű válság van ezen a bolygón, amely több-kevésbé mindenkit sújt.

"Ehhez képest nekem már nem mérvadó, hogy ki hol él földrajzilag, hogy milyen határok között, hanem a személyisége az, ami nekem fontos, és manapság már van olyan jó a kommunikáció, hogy az információt illetően a földrajzilag távol lévők is elérhetők, úgyhogy ez a fajta rendszerezés és kapcsolati hálózat – úgy ahogy – működik."

Szintén figyelmedbe ajánlom, hogy a nem is túl távoli jövő már arról fog szólni, hogy _ÁRAM_ sem nagyon lesz, még Amerikában sem, tehát lokalizálódni fog MINDEN, ezt nyugodtan mondhatjuk. Erre teszi rá a pontot a peak oil, peak water, stb, mint egyre vészesebben csökkenő nyersanyagok, amelyek hosszútávon katonai konfliktusokhoz fognak vezetni.

"Az a véleményem, hogy eljött az ideje az egymáshoz illőség szerinti átrendeződésnek, a hasonló a hasonlóhoz elv alapján, úgy országhatárokon belül, mint kívül. Mivel én nem akarok a floridai kapcsolatomnak rosszat, azáltal hogy ő jön Magyarországra (volt már itt), mert mit csinálna ő itt, bosszankodna a kúrmányon és a parlamenti pártokon velem együtt, és ez nem jó, tehát az a jó, ha én megyek oda."

Úgy véled, a bevándorlóktól túlzsúfolt Florida ki fog maradni a nagy amerikai összeomlásból? Nemrégen volt Black Thursday vagy hogy a fenébe hívják a Hálaadásnap-utáni árleszállító akciót. egymást taposó emberek, pár éve ketten meghaltak, mert az állatok letaposták őket.. Ettől a néptől mit lehet várni?
Floridában mit csinálsz? elrejtőzöl az Everglades-mocsárban az aligátorok és szúnyogok közt?
Ha nem a "fellow american"-ok nyírnak ki, akkor a környezet. Az egyre növekvő globális fölmelegedés hatására a malária -illetve a terjesztő szúnyogok -is meg fognak tudni élni arrafelé. A vizes felületek amúgyis nyüzsögnek a szúnyogoktól, ehhez elég csak a Balatonig elmenni.
Elismerem hogy az általam fölsorolt problémák nagy része "technikai" jellegű, de ez önmagában elég hozzá, hogy rombadöntse az általad fövázolt képet.

"Ez egy más rendszerű osztályozás, mint ami manapság szokásos – tehát az, hogy legyél lojális a bűnözőkhöz, élősködőkhöz, kártevőkhöz, Szodomához, legyen szó akár egyénről, akár csoportról, pártról, mert ez a haza. "

Egy szalmabábot támadsz.. A normális többség itthon is gyűlöli a cigányokat/bűnözőket/élősködőket. Más kérdés hogy a média milyen propagandát nyom, de Amerikában is ugyanez a polkorrekt szar van, gondoljunk pl. a niggerekre (és az általuk elkövetett bűncselekményekre). úgyhogy secko jedno, ugyanott vagyunk ahol elindultunk.

"hanem az van, hogy „nem szabad”, legyél „liberális”, toleráns, és tűrjed a bűnözőket és élősködőket, amíg csak végleg tönkre nem tesznek, és meg nem ölnek, és ez így helyes.
Kurvanyátok."

Nyilván most ez a helyzet, de ahogy válság rosszabbodni fog(világszerte), úgy fognak ezek a szövegek egyre hatástalanabbá lenni. Egyszerűen ez az igazság. Süket dumával nem lehet éhező szájakat betömni. Se Magyarországon, se Amerikában. De egyébként az emberek-mindenhol - már most is mogorvábbak, éhesebbek, harapósabbak, és a bullshitre kevésbé vevők, mint akár 2-3 éve. Én legalábbis ezt tapasztalom Itthon. Szóval korántsem mndeható ez adolog, és egyre inkább veszíti varázsát.

"a világ szükségszerűen polarizálódik, a jó a jóhoz, rossz a rosszhoz kerül, illetve vándorol. "

Ez eléggé "ex cathedra " kijelentésnek tűnik számomra. Mi a "jó" és mi a "rossz"? Anglia például jó vagy rossz? 2014től legálisan vándorolhatnak be oda a román és bolgár cigányok, a kurucon volt erről cikk minap. Londonnak már 20%-a bevándorló, zömmel a legsötétebb niggerekből kerül ki. És ugye Anglia a nyugati félteke egyik kirakat-országa.

"Mivel kb. 5:1 arányú erőviszonyoknál tekintik úgy, hogy a kisebbik félnek már nem érdemes belemenni a háborúba, mert nincs rá esélye, hogy megnyerje, ez is oda vezet, hogy a becsületeseknek nem érdemes belemenni a háborúba, mert olyan kevesen vannak."

Ezt én nem hiszem. szerinted '56-ban hányan fogtak fegyvert, miközben a többi az életéért rettegett, vagy közömbös volt? Elárulom: 3-4 EZER EMBER MAXIMUM. És egy 800 ezres hadsereg kellett hogy eltiporják őket. Ma mi állna velük szemben? a rendőrség? Huszadannyian (40-50 ezer) ha vannak. És szerinted a rendőr feláldozná az életét a 120 nettóért, amit kap fizetésnek? Lófaszt.

"Tehát megoldásnak marad a vándorlás a számukra kedvezőbb helyre, ahol egyrészt nem kell háborúzniuk, másrészt olyan a többség, mint ők, illetve kellően hasonlók"
Nincs ilyen hely., ahol a többség úgy gondolkodna mint te. Mindenhol vannak cigányok meg bevándorlók, (vagy pedig nem érdemes odamenni, mert a gazdaság a béka segge alatt van, lásd ázsiai országok, és ez relatíve még a kistigrisekre és Japánra is igaz).

összefoglalva+ érzelmi mondanivaló a végére: Őszintén együttérzek veled afölötti fájdalmadban, hogy a söpredék majdnem kiverte a szemedet. Azonban azt gondolom, hogy az egyébként jogos fájdalmad megakadályoztatja veled, hogy valós fényében lásd a világot.

Elnézést ha tán kissé szókimondó voltam, de nem azt mondom amit hallani szeretnél, hanem amit szükséges tudnod.:)
Peace

Bee-zony 2012.12.28. 14:06:45

@Schwerer Gustav: Na most küldtem egy hozzászólást, amiben sok a link.
"A hozzászólás elküldése sikerült." Majd meglátjuk, hogy meg is érkezik-e.

Bee-zony 2012.12.28. 17:58:18

@Schwerer Gustav: Nem jelent meg a komment - akkor nézzük adagolva-szeletelve.

Köszönöm, hogy felvilágosítottál az állampolgár és a polgár közötti különbségről. Polgár, vagy az állampolgár, mint az államot képviselők birtoka, rabszolgája; van különbség, és nem is kicsi.

„...a nem is túl távoli jövő már arról fog szólni, hogy _ÁRAM_ sem nagyon lesz, még Amerikában sem, tehát lokalizálódni fog MINDEN, ezt nyugodtan mondhatjuk.”
Az áramhiánytól nem félek, lásd pl. ezt:
Tornádóval termelnének áramot
index.hu/tech/2012/12/27/tornadoval_termelnenek_aramot/
A fosszilis üzemanyagokból a készlet kitart még kb. 200 évig. A probléma most „csak” az, hogy az önzők és ostobák felélik az utódok jövőjét. Mivel fog menni a traktor, a kombájn, a teherautó, és hogy lesz fenntartva cirka 10 milliárd ember élelmezése olaj nélkül? Ha sehogy, akkor viszont hogyan fog békében élni ennyi éhező ember? Ha szintén sehogy, előrelátás, értelem és szervezés hiányában, akkor még mindig az állatok világánál tartunk.

„Úgy véled, a bevándorlóktól túlzsúfolt Florida ki fog maradni a nagy amerikai összeomlásból?”
Nem. Azt tapasztalom, hogy az egész nyugati világ hanyatlik, kivétel nélkül. Florida nekem arról szól, hogy van ott valaki, akivel szimpatikusak vagyunk egymásnak, ennyi.

„Nemrégen volt Black Thursday vagy hogy a fenébe hívják a Hálaadásnap-utáni árleszállító akciót. egymást taposó emberek, pár éve ketten meghaltak, mert az állatok letaposták őket.. Ettől a néptől mit lehet várni?”
Fekete péntek, már szócikk is van róla:
Fekete péntek (vásárlás)
hu.wikipedia.org/wiki/Fekete_p%C3%A9ntek_(v%C3%A1s%C3%A1rl%C3%A1s)

Magyarország dettó:
Bepanaszolták a Penny Marketet a sajtakcióért
index.hu/gazdasag/magyar/2009/06/08/bepanaszoltak_a_penny_marketet_a_sajtakcioert/

A 10 legdurvább bolti tömegjelenet
index.hu/tudomany/2009/06/09/a_10_legdurvabb_bolti_tomegjelenet/

Kanadában is meg van tartva ez a nap, 40-60%-os árleszállításokkal, de szerencsére a kanadai többség nem megy le barbárba emiatt.

Bee-zony 2012.12.28. 18:01:31

@Bee-zony: A nagyobb probléma, aminek a fönti is része, hogy az észak-amerikai civilizáció erőltetett, pl. az európaihoz képest – mindent gyorsan és tökéletesen, közben pedig van egy csomó szemétkedés is, és ez olyan lelki nyomást eredményez, amit nem mindenki tud elviselni, és aki nem bírja, az is ott van szabadon az utcán. Észak-Amerikában (is) bőven vannak szabadlábon levő elmebetegek, és heti szinten a dolgaikról szólnak a hírek, mint pl.:
A metró elé löktek egy férfit New Yorkban
index.hu/kulfold/2012/12/28/a_metro_ele_loktek_egy_ferfit_new_yorkban/
Lőfegyveres ámokfutásra nem telt neki, hát így ölt. Aztán majd megállapítják, hogy nem beszámítható. Eddig sem volt az, de akkor miért volt az utcán?
Itt a párja, neki telt fegyverekre:
Azt akarom csinálni, amit a legjobban szeretek, embereket ölni
index.hu/kulfold/2012/12/25/azt_akarom_csinalni_amit_a_legjobban_szeretek_embereket_olni/
Másik nem normális ország.

„Ha nem a "fellow american"-ok nyírnak ki, akkor a környezet. Az egyre növekvő globális fölmelegedés hatására a malária -illetve a terjesztő szúnyogok -is meg fognak tudni élni arrafelé. A vizes felületek amúgyis nyüzsögnek a szúnyogoktól, ehhez elég csak a Balatonig elmenni.”
Valami probléma mindenütt van, van ahol több, valahol kevesebb, van ahol az emberekkel van a nagyobb probléma, van ahol a természeti környezettel. Lehet választani, a szúnyogok és a cigányok között. Eddig úgy tapasztaltam, hogy a szúnyog a kevésbé ártalmas, pedig voltam maláriát terjesztő moszkitók között is.

„Floridában mit csinálsz? elrejtőzöl az Everglades-mocsárban az aligátorok és szúnyogok közt?”
Még nem tudom, majd kitalálom.

„Mi a "jó" és mi a "rossz"? Anglia például jó vagy rossz? 2014től legálisan vándorolhatnak be oda a román és bolgár cigányok, a kurucon volt erről cikk minap. Londonnak már 20%-a bevándorló, zömmel a legsötétebb niggerekből kerül ki. És ugye Anglia a nyugati félteke egyik kirakat-országa.”
Ehhez én már csak az egyén szintjén viszonyulok. Jó az, ha két, vagy több, vgy minden ember között a nyer-nyer helyzet valósul meg. Rossz az, ha nem ez, pl. ha amennyit nyer az egyik, annyit veszítek én, 0 összegű játszma. Rossz = ártalom, kártékonyság. Jó = jobb vele mint nélküle, hasznos, kölcsönösen előnyös, egymás kölcsönös segítése valósul meg. Ezt ország szintjén nem lehet így megfogalmazni, legfeljebb azt, hogy valahol mi van többségben, és hogy véletlenszerűen mire lehet inkább számítani, avagy 10 véletlenszerű kapcsolatból mennyi az ilyen és mennyi az olyan. De aki kifogja akár a legkisebb esélyű rosszat is, azon a jó statisztikai arány nem segít.
100%-os jót (nyer-nyer helyzet) csak 100%-osan válogatott, megszűrt emberekkel lehet elérni, spontán, magától világos hogy nem jön össze. Tehát akinek erre van igénye (mint pl. nekem), az teremtse meg hozzá a rendszert, és szűrjön, mert ez csak így jön össze.

„Ezt én nem hiszem. szerinted '56-ban hányan fogtak fegyvert, miközben a többi az életéért rettegett, vagy közömbös volt? Elárulom: 3-4 EZER EMBER MAXIMUM. És egy 800 ezres hadsereg kellett hogy eltiporják őket. Ma mi állna velük szemben? a rendőrség? Huszadannyian (40-50 ezer) ha vannak. És szerinted a rendőr feláldozná az életét a 120 nettóért, amit kap fizetésnek? Lófaszt.”

„Szun Ce: A hadviselés tudománya

Ha ellenfeled erősebb nálad, kerüld el!

Háborúban az a szabály, hogy ha erőink 10:1 arányban vannak az ellenség erőivel szemben, akkor be kell kerítenünk őket; ha ez az arány öt az egyhez, akkor támadni kell; ha kétszer akkorák az erőink, akkor kétfelé kell osztani hadseregünket.

Kiegyenlített erőviszonyok esetén csatát kezdeményezhetünk; ha kissé gyengébbek vagyunk, kerüljük el az ellenséget; ha teljesen egyenlőtlenek vagyunk, minden tekintetben, meneküljünk előlük.

A győzelemnek 5 alapvető tényezője van:
1. Az fog győzni, aki tudja, hogy mikor harcoljon és mikor ne harcoljon.
2. Az fog győzni, aki tudja, hogyan kell kezelni mind a felsőbb rendű, mind az alacsonyabbrendű erőket.
3. Az fog győzni, akinek a hadseregét minden rendfokozatban ugyanaz a szellem hatja át.
4. az fog győzni, aki felkészült és vár arra, hogy az ellenséget készületlenül érje.
5. Az fog győzni, akinek van katonai tudása és az uralkodója nem avatkozik bele a dolgába.

Ha sem magadat, sem az ellenséget nem ismered, minden csatában alulmaradsz.”

Szun Ce nagyon biztosra ment, mai hadtudományi források 3:1-hez arányt is elegendőnek tartanak a győzelemhez, és ez általában így is történik, pl. a mohácsi csatában a török túlerő aránya a 2x és 3x között volt (25 ezer magyar és szövetséges, 60 ezer török katona).
'56 törvényszerűen elbukott. Akkor lett volna esély a győzelemre, ha legalább olyan méretű és fegyverzetű hadsereg melléáll, mint a szovjet hadsereg, de a Nyugatnak nem érte meg ez az ár, hogy egy kis országért belemenjen egy III. vh. szintű konfliktusba, miközben egyébként is ott volt a szuezi válság.

„Nincs ilyen hely., ahol a többség úgy gondolkodna mint te.”
Bár nem konkrétan rólam szólt a válasz előzménye, az lehet, hogy nincs olyan abszolút többségű hely. Olyan van, hogy az országok összehasonlításában a relatív többség, pl. az ezerből egyhez képest a százból egy.
A Földön még egy jó formájú kert sem valósul meg magától, nemhogy egy jó ország, úgyhogy mindenhez bele kell vinni az intelligenciát és az erőfeszítést, a szükséges pluszt ahhoz hogy megvalósuljon, fejlődjön és fennmaradjon.

Nekem a békéhez már vagy egy lakatlan sziget, vagy egy kellően válogatott csapat kell. Így békében lehet élni a bűnözőkkel, élősködőkkel, 0 összegű játszmásokkal – tehát hogy az interakciókban nincsenek jelen egyáltalán, és persze ország-irányítói, állami szinten sem.

zollerbá 2013.01.02. 21:30:42

Négy tabu téma amit 23 éve kerülgetnek az aktuális vezetőink:
1. Ügynök ügyek, az 1500 szt. tiszt és több ezer ügynök, az első parlament több mint fele volt fogott, hány kettős-hármas ügynök ül a parlamentben és egyéb fontos pozícióban?
2. A privatizációs csalássorozat, olajszőkítés és egyéb titkosított ezer milliárdos bűnügyek.
3. A államadósság kik és mire vették fel és mennyit fizettünk ki idáig, miért nem kértünk könnyítést, lásd 1-es pont!
4. Cigányság ügye, kiknek állt érdekében negyed század alatt megháromszorozni a létszámukat, miközben munkát nem tudunk nekik adni, ha így megy tovább 2030-ra a lakosság harmada lesz cigány!
Ezeknek a témáknak kell szerepelni 2014-ben a választási vitaműsorokban, még egyszer nem fordulhat elő, hogy egy párt nem ad programot és in@Bee-zony: dul a választáson!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.01.02. 21:56:20

@zollerbá:
Én tudok segíteni:
1. Túl sok az érintett. Minden pártban és egyházban.
2. Túl sok az érintett.
3. Arra, hogy elkerüljék a megszorításokat és erőn felüli szociális rendszert tartsanak fent, valamint életképtelen vállalatokat tartsanak életben.
Irreleváns, hogy mennyit fizettünk ki eddig, mert folyamatosan vesszük fel az újabb és újabb hiteleket.
A könnyítés nem úgy működik, ahogy elképzeled. Egy kötvénynél nincs kitől kérni. Egy IMF hitelnél van. És elengedésbe is csak akkor meg bele bárki is, ha közvetlen csődhelyzet fenyeget. A lengyelek se csinálták úgy, ahogy a néphit tartja. liberatorium.blog.hu/2012/03/14/a_lengyel_csoda
4. A 3-szoros szorzó túlzás. Senkinek nem állt érdekében, még nekik sem. A szegény ember egyszerűen ilyen. Nem tervezi a jövőt (nincs kitől megtanulnia). Nem tanul tovább, nem tesz félre, nem védekezik stb. Csak kefél, aztán vagy megtartja, vagy elveteti. Az abortuszok kb. 2/3-t cigányok kérik.

zollerbá 2013.01.02. 22:18:00

Bogár prof. írta anno, hogy az első 1 milliárd dollár tartozásra 11-et kifizettünk, miközben a törzstőke nem csökkent! Ő mégiscsak pénzügyi államtitkár volt!

Bee-zony 2013.01.03. 01:32:32

@zollerbá: Csak nem azért kerülgetik, mert vastagon benne vannak mind a négyben? Szerintem de.

Cigányszaporítás:
„Gondolkodjatok el az alábbi történeten, amit a saját fülemmel hallottam: egy vidéki takarékszövetkezetbe bejött a cigány, felvett majdnem 200.000!!! Ft segélyt. Ebben benne volt a rát, családi pótlék, lakásfenntartási támogatás, óvodáztatási, iskoláztatási támogatás stb. Poénból megkérdezte az ügyintéző, hogy "Te Robi, nem akarsz te dolgozni menni?" A válasz ez volt: "Amíg a faszomból megélek, addig minek dolgozzak?"”

süti beállítások módosítása