Skip to content


       Szűrés lista

Ismerkedj, csajozz/pasizz állami segítséggel

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára tegnap Debrecenben újabb kormányzati mozgalmat jelentett be:

Május 26-án "Táncválasztó, párválasztó" címmel mozgalmat indítanak egyetemista korú fiataloknak, hogy azokat is segítsék, akiknek elfoglaltságaik, a tanulás, a munka mellett gondot okoz a társkeresés.

Nyilván nem csajozhat mindenki olyan profin, mint az ELTE BTK HÖK, és nincs minden egyetemen basznivaló egyiptológus, így minden negatív fikázást mellőzve üdvözöljük, hogy most valóban bátran mert a kormány egy szűz területre behatolni.

anno.jpgEngem például nagyon is érdekel, hogy csajozik be egy rendes, kereszténydemokrata fiatal, és mivel ez egy remek KDNP-s programnak ígérkezik, így május végén minden kiderül. Az már biztos, hogy aki komolyan gondolja, az a rendezvényre legalább egy orbánviktor inget vesz fel, a lányoknak ajánlott viselet a hoffmannrózsa kosztüm és a mátrai márta frizura.

Persze ha döcögősen alakulnak az eredmények, nem sikerül "segíteni" a szegény, magányos egyetemistákon, meg lehet fontolni a konkurens társkeresők államosítását is ...


- Sziasztok! Ti hol ismerkedtetek meg?

- Az állami társkereső vállalatnál ...

A program részleteit természetesen majd kikérjük közérdekű adatigénylés formájában, de sajnos az nem fog kiderülni, hogy ez a remek ötlet hogyan született meg és bontakozott ki, egészen a megvalósításig.

Vajon ki és miért érezte úgy, hogy az egyetemistáknak gondjaik vannak a párválasztással, és erre kormányzati programot kell létrehozni? Miért nem volt senki a minisztériumban, aki azt mondta volna, hogy ezek egyetemisták, elmennek valami buliba, isznak egy kicsit és becsajoznak / bepasiznak, de ha ehhez is bénák, akkor foghatja a kis kezüket két oldalról Semjén Zsolt és Harrach Péter, attól még fognak összejönni senkivel?!

Bár lehet hogy a KDNP Orgazmo kapitányt veti be, mondjuk az nagy húzás lenne. Vagy kiszervezik a munkát alvállalkozásba a pua.hu-nak, aztán mehet a puafesztivál.

Az egyetemisták után az EMMI kiterjeszthetné a programot a doktoranduszokra, véndiákokra is:




plakát_1.jpg

tábor.jpg

Címkék: kdnp

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr405215940

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagyi Kedvenc Kisunokája 2013.04.11. 16:22:28

Javaslom, hogy ennek alapján az állam biztosítson a kocka egyetemisták részére (akik úgyse csajoznak) ingyenesen használható, állami World of Warcraft szervert, speciális, Ungarische küldetésekkel. Viszont, hogy a játék ne menjen a tanulás rovására, ezért ösztöndíj gyanánt az előző féléves átlag legyen a szorzó a gold/xp/repu/stb értékekre.

nandras01 2013.04.11. 16:26:48

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): látod, amikor a sok kocka betép, akkor kijön belőlük az állat :)

titan 2013.04.11. 16:43:08

@Nagyi Kedvenc Kisunokája: gondolom Nemzeti Küldetésekre gondoltál.

Mamzel · http://mamzel.blog.hu 2013.04.11. 16:48:11

Óriási tévedés azt gondolni, hogy más országokban nem igyekszik a kormány elősegíteni az emberek ismerkedését.

Éppen tegnap hallottam egy igazán hatékony módszerről, amely Dubaiban honos. Az a lényege, hogy a társkereső weboldalakat és szexuális jellegű üzleteket egyszerűen betiltották. Mi marad? Este a bár.

El tudjátok képzelni, hogy milyen kőkemény csajozás megy arrafelé? Mázlisták.

Sunder 2013.04.11. 17:30:01

Haj, haj, aztán ha nem veszed igénybe a Nemzeti Érzelmű Párválasztók Fideszes AkcióSzervezetét (NÉPFASZ), akkor címre jön hozzád a Kubatov listák alapján a Személyi Adók, Reviziók, Jövedelmek és Bevételek Ellenőrzőcsoportja (rövidebb nevén SZARJBE) és rekvirálja 50 százalékát a spermakészletednek / petesejtjeidnek (megfelelő aláhúzandó), hogy ezzel biztosítsa a Mesterséges Genetikai Szaporulatot Organizáló Parlamenti Szervezet (úgy is mint MEGSZOPSZ) alapanyagellátását a jövő adófizetőinek létrehozásához.
oppá' Fidesz style!

Tücsök1 2013.04.11. 17:51:13

Szarnék is az egészre,de engem speciel rohadtul zavar az a 10 milliárd, amit erre szánnak.Meg az,hogy nem tudom kinek ,mennyit fizettek ezért a hatalmas ötletért.Én is szeretnék egy ilyen állást,ötletem annyi lenne,mint a viccben a rabbinak.

puszt 2013.04.11. 19:05:09

Off. Azt szeretném, ha rákeresnétek az RTL ma esti híradójára (még nincs vége) majd szerintem megtalálható. Nézzétek az új tantárgyról való tudósítást, (meditálás) az egész osztályt altatják. Csak nekem rémisztő? Ez nem a szuggerálás előszobája?
A gyerek haza jön, oszt szembeköp, hajrá FIDESZ? Már a gyereket is ki kell menekíteni ebből az országból?

puszt 2013.04.11. 19:09:20

Ja ez kimaradt (LÁZÁRNAK is ) Ezek futóbolondok, vagy ami rosszabb, szemét állatok!

lyken 2013.04.11. 22:06:29

Aszittem hírcsárda.

lyken 2013.04.11. 22:13:46

@Sunder: "a Nemzeti Érzelmű Párválasztók Fideszes AkcióSzervezetét "

:sírva_visítozva_röhög:

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.11. 23:03:25

@Mamzel: Ja, férfi a férfival csajozhat max, mert nőket csak a férjükkel együtt engednek be a bárba :)

Bee-zony 2013.04.11. 23:38:53

@puszt: A józan ész és értelem elleni merényletsorozat újabb lépése: kötelező lesz a meditáció az iskolákban szeptembertől
Készülnek a zsidók által irányított Or(r)bán király ju(j)dejugend katonái.
A vezető Bagdy Emőke (Eltolcsy női párja a „tündérmesében”) OPNI-pszichológus, habilitált doktor (Habilitációs értekezés: A hivatás-személyiség fejlesztése, pályaszocializációs modellkísérlet)... avagy a „tökéletes” államifjúság.

Mindenkit ki kell menekíteni, először a gyerekeket és a nőket.

Bloodscalp 2013.04.11. 23:48:08

@zero: Javasolnám hogy Orbán Viktor elvállalhatná minden 3. de legalább minden 5. kistestvérnek a születésénél a keresztapaságot a családoknál, szép szokás volt ez régen is.

(uhh, régen röhögtem már ennyit:)

zila5 2013.04.12. 00:03:10

@pecs2010:
Itt már nem babra megy a játék, azonnal meg kell alapítani az ELTÁV-ot.
(Ellenzéki Társkereső Vállalat)

Gniusz 2013.04.12. 00:43:16

@Sunder: Azt hittem behugyozok a röhögéstől :D mikor olvastam a kommented....de most komolyan ez lenne a Hazafias Népfront 2.0 vagy mi??

Gniusz 2013.04.12. 00:46:36

De az is vicces hogy ezt pont azon a Debreceni Egyetemen jelentik be amelynek a HÖK-je évek óta sikerrel rendezi a Campus Party-t ami általában kétféle képpen érhet véget. A.) IHB = Iszunk Hányunk Belefekszünk vagy B.) IBH = Iszunk Baszunk Hazamegyünk

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.04.12. 01:53:43

@Tücsök1:
Egyszerűbb, ha 10 mrd-ből beutalókat osztogatnak ide: rosszlanyok.hu/
:-DDD

Mindfield 2013.04.12. 06:34:44

Mondjuk én már vagy öt éve mondom, hogy előbb-utóbb eljön az első éjszaka joga, amiben Orbán meg Semjén (Dajcstomi, muhahaha!) fogják a szüzeket oltani.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.04.12. 06:38:24

Zero, laspalmas, mi ez a karakterkorlát a kommenteknél?

Háténvagyoka... 2013.04.12. 07:12:56

off: most mondták a Kossuthon, hogy meghalt Szalai Annamária

Lajosforras 2013.04.12. 07:59:33

na, legalább egyelőre nem kötelező. érdektelenség híján ugye kudarcba fulladhat,de akkor meg szeretném,ha az ötletgazda és a támogatók szépen zsebbe nyúlva visszaköhögnék azt a 10mrd-t. ez a baj a kormányzati ötletekkel. ha betoj a program,kezek szét és "nemgyüttbe" felkiáltással nekilát valami hasonlóan bődületes állatságnak-mondjuk 13mrd-ért. örülök,hogy ennyi elszórható milliárdunk van,de tényleg.
annyi előnye kormányzati szempontból mégis van, hogy ha esetleg összekötik a facebook-fiókkal, valamint pár fontosabb-érdekesebb információt csak a társkeresőn tesznek közzé,egyrészt rákényszerítik a használatra a delikvenst,másrészt mindjárt nyitott könyv a nebuló minden irányú élete. aljasságból jeles.

semmiextra 2013.04.12. 08:06:39

Nagyszerű kis program. Lesz államilag finanszírozott dugó kör. Kurva jó :)
Csak a cselesen ki ne jugassák az ingyen kondomot.

Sunder 2013.04.12. 08:13:51

Az a helyzet, hogy a reggeli kávé mellett lefutott egy komolyabb evaluáció a fejemben a téma kapcsán. Valahogy így nézett ki a sorrent

1., Végülis nem rossz dolog az, ha az állam versenyképes terméket állít elő. Párkeresőkre van kereslet, ezt látjuk a magyar interneten.
2., Nade - ugrik be - állami pénzből? Milliárdokból? Sokmilliárdból? Meg kellene kérdezni a love.hu-t, a lovebox-t, vagy valamely random társkeresőt, hogy mennyit költött a framework-re és mennyit reklámokra. Utóbbiak úgyis jelentős kedvezménnyel mennének, mert a kertévék felsorakoznának a hazafias projekt mögött. Muhaha.
3., Ráadásul KDNP? Pont a KDNP? Ilyen projekt mögé? Ezentúl csak lekapcsolt villany és takaró alatt, mi? Úgy nem lát Allah és nem száll be harmadiknak! És úgy, hogy az egyetlen legális fogamzásgátlás a lépcsőn legurulás. Frászt!
4., Mi lenne, ha az adatbázis felépítése után sorsolnánk? Úgy lottósan?
5., Ez is csak azt támogatná, aki eddig nem kapott értelmes nőt.

Asszem "ABORTÁLOM" a gondolatmenetem.

regress 2013.04.12. 08:18:56

ez csak átmeneti megoldás. a végleges az lesz, hogy a polgármesterek fogják eldönteni ki kivel legyen párban.az első éjszaka joga fenntartva.@Háténvagyoka...: ki az a szalai??

Flúgatlan 2013.04.12. 08:20:03

A cikkíró és a kommentelők nagy része baromira nem érti, miről van szó és csak hőbörög.

Bár az tényleg kétséges, hogy egy központi szerv ilyen ügyben milyen hatékonysággal tud fellépni és a költségkeretük hatékonyan lesz-e felhasználva. Simán elképzelhetőnek tartom, hogy egy csomót lenyúlnak belőle, ezzel nem vitatkozom.

Csakhogy sok ismerősöm van, akinek társkeresési problémáik vannak. Fiatalok, de már dolgoznak, és az itt olyan nagy mellénnyel ajánlgatott megoldások, hogy "menjenek el diszkóba", vagy "dugó kör"-be, vagy egyéb, szexorientált módon keressenek kapcsolatot, nem megfelelő nekik. És igazuk van.

Valóban kétes, hogy ezügyben az állam mit tud tenni, és az is, hogy ennyi pénzt kell erre szánni, de a problémát ne bagatellizáljuk el és ne "elmennek valami buliba, isznak egy kicsit és becsajoznak / bepasiznak," jellegűnek képzeljük a megoldást.

Nap Pali 2013.04.12. 08:27:21

3 kérdésem lenne csak a nemzeti hivatalos szerv felé
Kedves Nemzeti "Eszközkezelő" és Emberi Forráskezelő !

ad1) lehet-e kecskével ? (vagy előtte nőre kel cserélni?)

ad2) mi lesz abból ha egy fid eszes összebújik egy maszopossal?
sülhet-e ki abból, valami jó? vagy védekezni kel?

ad3) a víz alat szeretkeztünk ! teherbe eshetek-e?

ad4) tisztelt nemzésügyi előadó!
mi a párt álláspontya arról, hogy az anális szex megengedett-e? és nővel?

amugy van egy javaslatom a mozgalom nevére is:
Párválasztóban Nemzett Nemzet !

Sadist 2013.04.12. 08:27:31

Az O.Z.O.R.A. fesztiválra szívesen elmennék állami támogatásból.

Állam-vizsga 2013.04.12. 08:29:32

Ezen április elsején még jót is röhögtem volna...

De így. 10 milliárdot ekkora balfaszságra? Ez tényleg a hűtlen kezelés netovábbja.
Melyik politikusuknak panaszkodott a csemetéje hogy nem talál nőt?

Kiváncsi leszek a Közgép milyen ötlettel fog bevágódni. Ez lesz a Kádári hettyenpitty újraélesztése?

Már minden szarba bele akar avatkozni a kormány/állam. Hagyják már az embereket és ne akarjanak helyettük gondolkozni!

Amúgy a mai világban a párválasztásokkal tényleg sok a probléma, de a megoldást nem az államtól szeretném látni.

Nap Pali 2013.04.12. 08:29:55

@Háténvagyoka...: ki a f@sz az a kosut? és a szalai? nem a szalain megy hogy kosut meghalt?

kacsa!
mert ha igaz lenne akkor a médiának 5 napos gyászcsendet rendelnének el...
és emlékére betiltanának néhány rádióadót...

Állam-vizsga 2013.04.12. 08:32:38

@Nap Pali: Ez négy kérdés volt. De mindegy. Jót röhögtem, köszi a reggeli vidámságomat megalapoztad :)

igazi hős 2013.04.12. 08:32:54

"minden negatív fikázást mellőzve" Attól tartok, a kormányunk intézkedéseinek minősítése a pozitív fikázás kategóriába esik.

Nap Pali 2013.04.12. 08:35:45

"Nemzeti Válasszon Párt a Párt !!!" egyesület lehetne

fideSS megfelelője a Lebensborn nak...

csak a kubatovlistát kel permutálni... az fajtiszta lista

regress 2013.04.12. 08:37:41

@Flúgatlan: akkor az ismerőseidnek nem problémáik vannak,hanem betegek.meg azok is akik kitalálták ezt a központosított párválasztást.de az sem normális aki ezt helyesli

Nap Pali 2013.04.12. 08:49:38

akkor most it járunk?
hu.metapedia.org/wiki/Lebensborn

kerényinek (ne keljen időtpazarolni, hagy szaporoggyon) kitűző javaslat:
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/a8/Lebensborn_ss.jpg

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2013.04.12. 08:49:40

@regress: Miért, betegek már nem is választhatnak párt(ot)?
És a KDNP-vel, azzal mi lészen ígyen, kihaljon, anyagiak és utódpótlás híján?
Télleg kár az OPNI-ért..

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.04.12. 08:58:42

@Flúgatlan: Nem csak dugó körök vannak. Sok ismerősöm egy, a facebook alapon futó társkereső oldalon talált magának párt. Egyébként meg tele van az internet társkereső oldalakkal, nem csak szexorientálttal.
Nekem ez ugrott még be, mikor erről a Táncválasztóról olvastam:
youtu.be/bUjQ2Oo-DuU?t=48m11s

Nap Pali 2013.04.12. 09:00:32

Nemzeti Együtműködés Rencere = NER

ezen belül:
Nemzeti Együttlét Rencere (NER 1)
Nemzeti Elgyengülés Rendszere (NER 2)

a NER végig kiséri életedet !

a NER 2 keretében kérünk minden tisztességes álampolgárt, hogy
(vég)elgyengülése vagy baleseti elhalálozása előtt legalább
5 (azaz ÖT) munkanappal jelencse be az elhalálozási szándékát

kérjük a törvények segíccsék a választűsi listáink pontos vezethetőségét !

nem fenyegetésül, csak tájékoztatásul közöjjük (továbbaikban: "NER Tájék"), aki a NER2-es adatszolgáltatási kötelezeccségének nem tesz eleget az életfogytot is kaphat, felebezésnek heje nincs!

Vérmókus,Maghrebi Spirituszos Rezsóvégfelhasználó 2013.04.12. 09:04:40

@EzVan:): Kifelejtetted a kisiskolások Nemzeti Önköldöknézős Meditációs óráit:-)

Nap Pali 2013.04.12. 09:07:50

ne legyen rencertelen !
mi rencert viszünk az életébe (és a halálába is) !

NER ! itt a NER ! az iti-NER az életébe !

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2013.04.12. 09:10:20

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül):
"-A kert végében ott a papa szerszámoskamrája..van benne egy sezlony is!
-Én szívesen mennék ama kamrába, ha Attilának kényelmetlen a papa sezlonya!"

Ez jó, köszi!:-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2013.04.12. 09:15:13

@regress: Maj' menek a tárgy alá(zá)sodra, röhögnyi, lyó?:-P
Több NER-t kérek, nertársak, több megértés, több gyerek (ha lehet, szőke, ha nem megy, kopasz is megteszi azért..:-)!

Nap Pali 2013.04.12. 09:15:26

mindenki csinájjon még egy fid eszest !

bmfan 2013.04.12. 09:17:43

Tisztelt Magyar Értelmiség! Régóta tudjuk,számotokra csak az az ember/polgár/ akinek diplomája van,a többi csak egy rabszolga/adófizető/.Az ország termelő erejét/vállalkozók,munkások,földművelők,műszaki,agrár értelmiség/,eszközeit /gyárak,üzemek,termőföld/már kiszipolyoztátok,mindenki menekül az országból.Szerencsére lesz egy nemzetmentő társkeresőtök,ahol politológusok - bölcsészek- közgazdászok-antropológusok-összehozzák az új generációt.Sajnos nekünk,alattvalóknak már
nincs újabb 24 évünk.Sok sikert,jöjjön el a Ti Országotok.Mi el kell menjünk.Kaja nincs a hűtőben.

parrre 2013.04.12. 09:20:13

Én azt szeretném megkérdezni, hogy a határon túli magyar fiatalok is részt vehetnek-e a programban, valamint hogy mikor egyesült a vbőr a hírcsárdával.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2013.04.12. 09:24:03

@parrre: Tisztelt parre!
Kérdéseire a válasz:
1. Igen, részt vehetnek, de távoktatás keretében, otthun.
2. Mától. Vagyis: Nem a Vastag(elő)bőr egyesült, hanem a NER szel(lentés)e érte el a Hír(tej)csárdát!

ügyeletes nertárs

Ironfist 2013.04.12. 09:26:44

@Flúgatlan:
"Csakhogy sok ismerősöm van, akinek társkeresési problémáik vannak. Fiatalok, de már dolgoznak, és az itt olyan nagy mellénnyel ajánlgatott megoldások, hogy "menjenek el diszkóba", vagy "dugó kör"-be, vagy egyéb, szexorientált módon keressenek kapcsolatot, nem megfelelő nekik. És igazuk van."

És azt elárulnád, mennyivel jobb közpénzek milliárdjaiból fenntartani egy társkeresőt, ha az a sok ismerősöd az eddig meglévő tucatnyi ingyenes társkeresőn sem volt képes párt találni?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2013.04.12. 09:28:00

@Ironfist: Azok kizsákmányoló "ingyenes" párkeresők voltak, nem adtak Nemzetti szalagot se az Hölgyek combikájára! Pfúj!

citrix 2013.04.12. 09:31:09

A Nemzeti Párválasztó segít nemzeti érzelmű társat találni.Ha ez sikerült,a Nemzeti Nászutazásszervező Vállalat gondoskodik a nászutazás lebonyolításáról.Csakis kultúrált,hagyományőrző szokásokat felelevenítő,a kiscserkészek tízparancsolatát rovásírással kifüggesztve a nemzeti színű szalaggal díszített nászágy felett,Orbán Viki képe alatt.A pártállam bája olyan édes :-)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.04.12. 09:31:35

@bmfan: Itt a magyar értelmiség lett töketlen idiótának nézve. Mármint a felsőoktatásban tanuló fiatalok, akik nem képesek párt találni maguknak.
Kár, hogy ebből a hírből máris széthúzást keltesz, hogy a dolgozó, nem értelmiségi emberek rosszul járnak.

Ironfist 2013.04.12. 09:32:20

@Nap Pali:
Poén, amit írsz, de a helyesírásra figyelj már oda pls. mert kezd zavaró lenni :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.12. 09:32:57

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül): Egyáltalán, amúgy, a kedves döntéshozó miből szűrte le, hogy a fiatalok nem találnak párt maguknak? :D:D:D:D:D
Azóta ezek sírok-röhögök, komolyan

Nap Pali 2013.04.12. 09:34:59

@Ironfist: ok... mit írtam el? tunál segíteni? lenél társam a hejesírásban ?

megalapícsuk a "Nemzeti Együttírás Rencerét" ? NER3 ?

egygüt s írunk s nevetünk....

Sunder 2013.04.12. 09:43:00

@ColT: hámer' ezek a mocskos degeNERáltak pölö nem házasodnak. Csak együtt élnek. Ha echte KDNP-s lennél, ez csak bökné a szemedet. Mert egy szál jegygyűrűben félrekefélni, az belefér, nade hogy nincsenek összeadva ezek a szemetek? Az nem!

Meg aztán ott a sok pattanásos hatvankilós bölcsész. Milyen dolog már az, hogy a legtöbbjüknek csak tenyeres-talpas Boris meg Marcsa jut, azok is dominaszerelésben?
Szóval megoldjuk, és ha a kényszerítést nem is engedi a sátáni EU, legalább a dominaszerkó trikolór lesz!

Sadist 2013.04.12. 09:52:21

@regress: Valakit azért lebetegezel, mert nincs párja?
Oké, ez esetben viszont jár a betegeknek az ellátás a TB kontójára.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2013.04.12. 09:57:29

@Sadist: Miért, ha a gyermektelenek lehetnek páriák, a páratlanok is lehetnek diszkrimináltak, nem?

Csak a házasság! jeligére az IKSZ helyi ki(sz)szervezete

Nap Pali 2013.04.12. 10:05:20

fidesjugend (fidel itass) és az iksz (ifiúr keresztyények) megalapították a

NOR -t (Nemzeti Orgazmus Rencere) amit a
NOB (Nemzeti Orgazmus Bizocság) (él)vezet !

regress 2013.04.12. 10:06:42

@Sadist: hát nem is tartom egészséges dolognak,hogy csak a nyafogás meg a kifogás.mégis mit várnak?majd a hittan tanár szemlélteti, hogy is kellene berakni?

Nap Pali 2013.04.12. 10:06:56

méjre behatolnak mindenki magánéletébe !ű
ha nem engeded előlről, jönnek hátulról sódalrul !

a pártok papjai !

aritus 2013.04.12. 10:53:12

@bmfan: nem tévesztetted el a címzettet? Az értelmiség pont ugyanannyira van kiszipolyozva és lenézve, mint bárki más ebben az országban.
Talán a kormánynak, vagy a minisztériumnak címezd a mondandódat, különösen amiatt, hogy ők azok akik a te és a mi hűtönkben lévő kajára (is) ácsingóznak, nem az "értelmiség".
Vagy jól beszoptad a fidesz és a kormány értelmiség ellenes hadjáratát, és elhiszed nekik, hogy Magyarország ellensége a diplomát szerzett ember.

HToma 2013.04.12. 10:54:23

Szerintem ide illik a cikk.
www.magyarkurir.hu/hirek/tarskereso-szolgaltatast-indit-harom-kiralyfi-harom-kiralylany-mozgalom
Nézzétek meg ki ma a mozgalom vezetője. Mindent érteni fogtok.

HToma 2013.04.12. 10:56:54

@HToma: Eltévesztettem A mozgalom vezetője más, de benne van Skrabski Fruzsina is.

kacaj hangosan 2013.04.12. 11:10:58

@Sunder: Bmeg, háromszor olvastam el a mondatot, mire rájöttem, mit írtál!!! :D állandóan ejakulációt olvastam!!! :D

Sunder 2013.04.12. 11:16:30

@kacaj hangosan: háromszor ejakuláció evaluáció helyett?
Ez esetben te leszel az ELSŐ akit hozzákényszerítenek Kender-Busó Veronika NER-társnőhöz a hon egyedeinek adekvát reprodukcióját elősegítendő.

Professzor-doktor KeNyERes Eduárdó, a KDNP projekt-felügyelője Orbán Viktor urunk kegyelméből eltekint a jus primae noctis nyújtotta lehetőségektől, konsziderálva a leendő menyasszony vágókocákat megszégyenítő nyers (nettó) tömegét.

Örömteli "hentergőzést" kívánok!

GatyaPityu 2013.04.12. 11:17:14

Nekem az utolsó előtti "illusztrációs" képhez csak annyi hozzáfűzni valóm van, hogy azért nem hinném, hogy feltétlen a disco mint a minőségi ismerkedésre alkalmas hely lenne az etalon főleg ha a hosszútávú párkapcsolat a cél... Nem biztos, hogy az a "hülye" aki esetleg nem ott akarja megismerni élete párját orálszexes szopatás közben a wc-ben egy bekatizott, piás ribanccal - vagy lány esetén egy iq negatív tetkós izomagyú indítókulcsot az ujján pörgető fickóval. Persze-persze, ez általánosítás, de azért inkább ez a jellemző.

Karcolt lendület 2013.04.12. 11:17:39

Mi van, Orbán lányát nem akarja senki megbaszni?

tomwar 2013.04.12. 11:24:05

@Sunder: Hulye!:-)))))))))))))))))))))))))))

GatyaPityu 2013.04.12. 11:27:03

Egyébként meg Mo.-n sok az egyedülálló, magányos ember, erre vannak statisztikák is (linkelni nem tudom, rádióműsorban hallottam). Aki napi 10-12 órát dolgozik, esetleg mellette még tanul is, annak tényleg nem sok ideje van az ismerkedésre.
És amúgy ez felvet egy jó kérdést is: hol lehet ma normálisan ismerkedni....? Mert nem mindenkinek jön be a már említett disco, vagy éppen az "utcán/plázában leszólítom, mert jó s*gge van" típusú csajozás sem.

Karcolt lendület 2013.04.12. 11:27:24

@Flúgatlan:
"Csakhogy sok ismerősöm van, akinek társkeresési problémáik vannak. Fiatalok, de már dolgoznak, és az itt olyan nagy mellénnyel ajánlgatott megoldások, hogy "menjenek el diszkóba", vagy "dugó kör"-be, vagy egyéb, szexorientált módon keressenek kapcsolatot, nem megfelelő nekik. És igazuk van."
Mindig, minden korban a fejlett városi társadalmakban probléma a párválasztás, tele vannak a városok lézengő ritterekkel és túlságosan válogató nőkkel. Így működik az ember.

De ha elégedetlen a sorsával, akkor lehet tenni ellene - és ehhez kurvára nem kell állami 10 milliárd: bármilyen hobbikör megteszi, ahol fiúk lányok vegyesen vannak. Persze bármilyen táncos tevékenység megdobja az esélyeket: néptánc, salsa, swing, argentin tangó, de túraklubtól a közös imakörig bármi jó lehet (speciel a munkahelyek többsége sem utolsó párválasztási lehetőségként...)

GatyaPityu 2013.04.12. 11:28:46

Én amúgy a neten az egyik nagy hazai társkereső oldalon ismertem meg a mostani és az őt megelőző páromat is! Építőiparban dolgozom szinte csak férfiak között (de a munkahelyi kavarás amúgy is kizárva, mert házi nyúlra nem lövünk), az utcai leszólítás nem az én stílusom, a baráti körben meg én voltam az egyetlen egyedülálló tavalyi évig, szóval nem olyan könnyű dolog ez - persze, akinek van párja sőt akár családja is, vagy olyan helyen mozog, ahol tényleg sok ember ismerhet meg a munkája során, annak ez a fajta "mesterséges" társkeresés biztosan "szánalmasnak" tűnik ahol "csak idióták és perverzek" vannak, de attól még van létjogosultsága és működik is!

Karcolt lendület 2013.04.12. 11:33:23

@Atro:
A netes párkeresés egyáltalán nem szánalmas, az is egy jó eszköz, ha tudja használni az ember és ki tudja szűrni az idiótákat. Nem mindenkinek jön be - mint pl. nekem se -, de sokaknak jó lehet.

GatyaPityu 2013.04.12. 11:34:02

@Karcolt lendület:
"speciel a munkahelyek többsége sem utolsó párválasztási lehetőségként..."

- Persze, főleg akkor, ha szeretsz folyosói pletykatéma lenni. :) És ugye ott van a lehetőség, hogy mi fog történni ha esetleg bekövetkezik a szakítás, mert ugye utána is együtt kell majd dolgozni az illetővel... Ettől függetlenül persze, nem lehetetlen, működhet a dolog - már ha olyan helyen dolgozik az illető, hogy van hozzá megfelelő alany. :)

Sunder 2013.04.12. 11:34:21

@Atro: ezzel a résszel tökéletesen egyet értek.

Ez azonban NEM indokolja a tényt, hogy az állam elkölt egy jelentős összeget (akár egy fillért is) egy ilyen projektre.

Összeszámoltad, hány párkereső van az országban?

Az interneten (love.hu, lovebox, elittárs, meg az összes többi), akiknek ez a profilja
Az interneten általában integrálva a sokat használt közösségi oldalakba (Facebook, iWIW, etc.)
Irodák, akik ezzel foglalkoznak célirányosan (ha valakinek nincs internet kapcsolata)
Újságok (ha leszámítjuk a prostik hirdetéseit, és utóbbi a net miatt kimegy lassan a divatból)

Biztos, hogy az állam ezek mellé akar egy központilag vezérelt szervezetet, adófizetők pénzén, gyakorlatilag kontrollálhatatlan költségvetéssel? Mert pölö csak a frontend fejlesztés lehet 100,000 - 100,000,000 HUF (ellenőrizhetetlen, munkanélküli geek is fejlesztheti, meg profi cég is), a marketing/PR még ennél is magasabb.... Soroljam?

És... Ez tényleg állami feladat? Egy versenypiaci tevékenység? Ne már...

Kodomo 2013.04.12. 11:42:40

Szerintem ebből az egészből annyi világosan kiderült, hogy egy ötletnek a minisztériumban pontosan 10 nap kell, amíg elér a sajtótájékoztatóig.
(A humorherold illető lerakott egy papírt valamelyik íróasztalra, aztán elfelejtkezett róla, vagy - ami valószínűbb - nem mert szólni, hogy csak vicc.)

Stenonis 2013.04.12. 11:47:10

Ez a hír annyira durva, hogy még Vidéki sem tudja védeni...

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2013.04.12. 11:59:12

@Stenonis: Lehet, hogy ő az első kuncsaft. És összejön Steffikével :-)

kacaj hangosan 2013.04.12. 12:02:10

@Sunder: hát, mivel eddig az evaluációt nem ismertem, így persze, hogy értelmesebb volt az ejakuláció :D

Etilcsoport 2013.04.12. 12:27:02

Ti aztan semminek sem tudtok orulni!

A fidesztalibok most csak ujraelosztjak a felsooktatasbol fontosabb celok erdekeben kivont milliardokat. Mindket hirben szerepel az egyetemista / egyetemista koru, tehat nincs problema, ez is csak befektetes (khm) a jovobe. A befektetes gyumolcsenek jovojerol pedig mar gondoskodtak a csodalotos oktatasi reformokkal, igy gondoskodva a bekemenet megfelelo szamu szellemi utanpotlasarol.

[off]
Regi, de jo:
www.youtube.com/watch?v=rWUASjT-_RU
[/off]

Sir Bates dö Hól 2013.04.12. 12:37:38

@Flúgatlan: "Csakhogy sok ismerősöm van, akinek társkeresési problémáik vannak. Fiatalok, de már dolgoznak, és az itt olyan nagy mellénnyel ajánlgatott megoldások, hogy "menjenek el diszkóba", vagy "dugó kör"-be, vagy egyéb, szexorientált módon keressenek kapcsolatot, nem megfelelő nekik. És igazuk van."
Hát ami párkapcsolat az szexorientált. Nálam legalábbis. Mondjuk én a biológiai diverzitás lelkes és gyakorló híve vagyok. Ami nem szexorientált az pl. olvasóklub, matekszakkör stb., de nem a párkapcsolat. A sok ismerősödnek meg javaslom gondolkozzanak el a természetes evolúció témakörében.

Sadist 2013.04.12. 13:07:37

@regress: Nem tudom feltűnt-e, de nem kúrópajti, hanem társkeresésről volt szó. Ilyen téren pedig elég szűkös a felhozatal. Mondhatnám azt is, hogy átlagban elég hitvány, ezért aki egy kicsit hosszabtávon gondolkodik, mint az együtt bulizás és néhanapján kefélés, az elég nehéz helyzetben van.

épészmérnök 2013.04.12. 13:46:18

@puszt: "Nézzétek az új tantárgyról való tudósítást, (meditálás) az egész osztályt altatják. Csak nekem rémisztő? Ez nem a szuggerálás előszobája?"

De igen. Ráhibáztál. A verbálszuggesztiókat hagyományosan relaxált hipnotikus transzban szokták adni.

Az a tanár nem él vissza ezzel, amelyik nem akar. Nincs intézményes korlát.

épészmérnök 2013.04.12. 13:48:00

@Jani haverja: "Ja, férfi a férfival csajozhat max, mert nőket csak a férjükkel együtt engednek be a bárba :) "

Katkó swingerklub.

épészmérnök 2013.04.12. 13:53:51

@Flúgatlan: Mindjárt elsírom magam. Cica, te még ezt a végtelenül pofátlan bárgyúságot is megpróbálod mentegetni. Ilyen nincs...

épészmérnök 2013.04.12. 13:54:56

@Sadist: Te mazochistát keresel társnak, vagy szadistát?

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.04.12. 18:40:28

Orgazmo kapitány magyarul Spermafióka néven futott.
Egyébként hha már mormonok (Orgazmo ugyebár az), régi vágyam, h az örökbecsű mormon romantikus komédiának, a Szinglik Előnyben-nek (hőseink csak egyházi rendezvényeken találkoznak, a főhősnő missziós útra megy, a főhősből végül presbiter lesz h teljes legyen a happy end stb...) végre elkészül a hazai bigott katolikus változata. Remélem erre már nem kell sokáig várnom.

Mamzel · http://mamzel.blog.hu 2013.04.12. 18:54:37

@MolnarErik: Minden papfétissel rendelkező lány nevében biztatom az alkotókat ezúton is.

Ironfist 2013.04.12. 19:19:26

@Atro:
"orálszexes szopatás "

Tudsz másfélét is? :D

random guy 2013.04.13. 09:57:34

@puszt 2013.04.11. 19:05:09
Off. Azt szeretném, ha rákeresnétek az RTL ma esti híradójára (még nincs vége) majd szerintem megtalálható. Nézzétek az új tantárgyról való tudósítást, (meditálás) az egész osztályt altatják. Csak nekem rémisztő? Ez nem a szuggerálás előszobája?
A gyerek haza jön, oszt szembeköp, hajrá FIDESZ? Már a gyereket is ki kell menekíteni ebből az országból? "

Ez most vicc? :D:D:D:D Mert annak nagyon jó. :D

Bizonyára minden tanár a nagy összeesküvés része. :D:D:D

Walter Hartwell White 2013.04.13. 10:40:16

Mert ha véletlenül rezdül egy hangyaf@sznyit újból a népességszámláló pozitív irányba, megint lehessen amolyan jól megszokott fidexes módon tamtamozni, gorillaként dülesztett mellkast verni, hogy "lám, eredményre vezetett a program".

Fullánkos Algol 2013.04.13. 11:01:56

Fehérgalléros pártállami besúgó maffiózók meg kurvák futtatásában amúgy is komoly tapasztalatot szereztek már.

Marcellusca 2013.05.23. 14:04:27

Na, itten nem OFF:

Má' csar hármat köll aludnyi:

egyenlito.blog.hu/2013/04/12/allami_tarskozvetito_szolgalat

Télleg!
Valamelyik blogger (nem, NEM a Géza!) nem látogatja meg eme jeles rendezvényt? :)
Csak, hogy első kézből tájékoztathassa a tisztelt, egybesült, NER-telen, NET-es, blogger társadalmat? :D

süti beállítások módosítása