Skip to content


       Szűrés lista

Ennyi volt a szekszárdi dohánybotrány

Miközben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megtagadta az atlatszo.hu, a hvg.hu, a TASZ, a Transparency International Magyarország, az index.hu, a K-Monitor, és az [origo] trafikpályázatokra vonatkozó közadatigénylését, kijött tegnap reggel a Heti Válasz a nagy Lázár-interjúval, miszerint az egész botrány mögött a Philip Morris áll. Megszereztük, beszkenneltük, érdemes elolvasni. (kattintva nagyobb)

 

lázár001.jpg

lázár002.jpg

"Tipikus újságírói túlzás, hogy az ország lázban ég. [a trafikbotrány miatt - a szerk.]"

"Ha jól tudom, Horváth István polgármester az egyeztetés lehetőségét kínálta fel képviselőtársainak egy megbeszélésen, és megkérdezte a véleményüket a helyi pályázókról."

Csakhogy tegnap este hatkor meg a HVG jött ki a szekszárdi hangfelvétel leiratával, ami bizonyítja, hogy a helyi trafikpályázatok elbírálása pont úgy történt, ahogy Hadházy Ákos szekszárdi fideszes képviselő korábban elmondta nekik. Magát a hangfelvételt nem hozták nyilvánosságra a rajta lévő érzékeny személyes adatok, nevek és címek miatt. Ezt sajnáljuk is, mert sokkal nagyobbat ütött volna, mint a leirat; ugyanakkor meg is értjük, mert azonnal a torkuknak ugrott volna az adatvédelmi hivatal elnöke.

A "legjobb" részek:

"Az a lényeg, elkötelezett jobboldalinak kell lenni"

"Arról is beszéltek a találkozón, hogy az egyik önkormányzati képviselő, Fajszi Lajos is indult a pályázaton. „Te is adtál be?” – kérdezte egy nő, mire a polgármester gyorsan rávágta: „helyes, helyes, ne a szocik győzzenek!”

Egy helyi vállalkozó neve hallatán Horváth azt mondta: „hány kopogtatócédulát hozott be?!” Az ajánlószelvények elmaradását különösen azért tartotta súlyos bűnnek, mert az illető szerinte „kurva sok megrendelést kapott a Fidesztől”.

Vártuk a Lázár-Selmeczi duó által tartott, lejáratókampányos, védekezős-tagadós sajtótájékoztatót. Csak vártuk és vártuk, de nem lett belőle semmi. Simán elbagatellizálják az egészet, az a legegyszerűbb.

Több, mint 12 órával a HVG-leirat után, ma délelőtt lehozta a hírt az MNO is, ráadásul csupán minimális fikázással, az "állítólagos" jelzőt rakva a hangfelvétel szó elé, mondjuk azt sokszor.

Megszólalt Giró-Szász is: "A kormány helyi ügynek tartja, ezért nem foglalkozik a szekszárdi dohányboltpályázatokkal." A kormányszóvivő úgy fogalmazott: természetesnek tartja, hogy egy polgármester mindenről tudni akar a településén.

Megszólalt Horváth István szekszárdi polgármester is: természetesen nem mond le, mert természetesnek tartja, hogy a polgármester és a helyi képviselők tájékozódnak egy olyan fontos ügyben, mint a dohányboltoké. A polgármester állítása szerint nem kapott központi listát a pályázókról, hanem őt keresték meg azok, akik dohányboltot szerettek volna nyitni. Horváth abban sem lát kivetnivalót, hogy valaki felvételt készített az általa "nem hivatalos magánbeszélgetésnek" minősített találkozóról. Hogyan hazudj szemrebbenés nélkül: oktatóvideó.

Ennyi.
Ennyi volt a szekszárdi dohánybotrány.

A közmédia meg sem említi.

trafikmtv.jpg

A legfrissebb hír trafiktémában az, hogy 280 koncessziót nyert el megváltozott munkaképességű pályázó. Azt mondjuk elfelejtették hozzátenni, hogy 5400-ból, vagyis az arányuk 5%. De persze ez is csak nézőpont és tálalás kérdése, mint a szekszárdi hangfelvétel.

Arról egyébként most a rendőrség értelmezését várjuk, ugyanis több ellenzéki párt tett feljelentést a rajta elhangzottak miatt.

Címkék: fidesz dohány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr355292636

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.05.11. 14:26:05

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Megvan a szekszárdi hangfelvétel! 2013.05.11. 12:34:12

Amint a mandiner beszámolt róla, a HVG megszerezte azt a hangfelvételt, mely bizonyítja, hogy egyeztetésre került sor a trafikpályázatok nyerteseit illetően. Ezt a tényt Horváth István polgármester több ízben tagadta.  A HVG azonban jelezte, hogy ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.05.11. 22:51:12

@MetroGoldwinMayer:

Hol a hangfelvétel??
A Horváth már elismerte a sajtótájékoztatón, hogy ezeket mondta hangfelvétel nélkül is.
Neked nem tűnt fel, hogy a hangfelvétel leiratát senki nem cáfolta fent?

Tudod az a probléma, amikor a logikai vonal körbeér:

1. Gumicsont.
2. Biztos nem korrupció.
3. Hol a hangfelvétel?

Az első két pontban állítottál valamit, majd a harmadikban bizonyítékot keresel és tudatlanságot mutatsz.
De akkor minek állítottál bármit is az első két pontban?

Amadeus62 2013.05.11. 22:53:34

Szűrjétek már a faszba ezt a kretént...

Szociknak vége 2013.05.11. 22:55:58

@MikeBoy: Az állítást a poszter és te kezdted, én utánad érkeztem.

Hangfelvétel nélkül nincs semmi, csak önkényes idézgetés. Aminek a kimagyarázásához még ügyvéd sem kell.

Foresty 2013.05.11. 22:58:22

@MetroGoldwinMayer: Felfogod, hogy senki nem tagadta a hangfelvétel létét? Még azok sem, akik szerepelnek rajta? Sőt, el is ismerték, hogy létezik? Akkor miről beszélsz?

Szociknak vége 2013.05.11. 23:01:45

@Foresty: És miért tagadták volna? Nem bcs hogy hangeflvétel készült és létezik.

xvxvxv 2013.05.11. 23:02:21

@MetroGoldwinMayer: a tetves sztalinista fideszcigány-fajtátok újra és újra bizonyítja, hogy milyen egy mocskos, erkölcs nélküli, hazaáruló, okádék, alja népség vagytok.

a szemforgató, sunyi, nyomorúlt proli fajtátok széthazudik mindent. a komcsik ministráns fiúk a rühes, magyargyalázó, tolvaj fajtátokhoz képest.

de egyszer a tetves bolsevik fajtátok is el fog tűnni a nemzetünk életéből, örökre. ebben biztos lehetsz, magyargyűlölő fideszbolsi!

Foresty 2013.05.11. 23:05:26

@MetroGoldwinMayer: De ami elhangzik rajta, az bizonyíték arra, hogy politikai alapon ment a döntés.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.05.11. 23:07:25

@MetroGoldwinMayer: Előbb még te se tagadtad, h mindez megtörtént. (csak valamiért a "véleményez" szót használtad a hivatali hatalommal való visszaélés helyett)
@Foresty: sőt, még az elhangzottak tartalmát is beismerték.
@Amadeus62: Az ember trollt etetni jár ide :)

2013.05.11. 23:07:33

@MetroGoldwinMayer:

Figyelj Metro!
Ezek szerint te még a Horváth sajtótájékoztatóját sem hallgattad meg, ugye?
Csak azért, mert amiket idéztem neked, ő ott megpróbálta megmagyarázni.
Hagy ne mondjam el, hogy milyen rettenetesen röhejes a magyarázata.
De, ha van kedved hallgasd meg te is!

Addig is lehetőleg ne állíts semmit, hogy ez itt mennyire korrupció vagy sem.

Szociknak vége 2013.05.11. 23:07:39

@Foresty: Hol a felvétel? Mit bizonyít?

Szociknak vége 2013.05.11. 23:10:11

@MikeBoy: Ne pörögjél, segítek. Még megpróbálják visszatartani a semmit sem bizonyító hangfelvételt, hogy rághassa a sajtó mondjuk még 2 hetet. Ez normális, ellenzéki érdek.

Utána nyilvánosságra kerül és a nyomozati szakaszban vége az eljárásnak, bcs. hiányában.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.05.11. 23:13:28

@MetroGoldwinMayer: Ha már úgy érzed, h ebbe is nagyon beégtél (mint a "véleményezéssel"), akkor még átválthatsz az "ez csak egy helyi ügy" panelre, és mindenhol máshol külön "véleményezés" nélkül nyertek a helyi Fideszesek.
OFF
Ilyenkor kapsz műszakpótlékot is?

Kanstruktív 2013.05.11. 23:15:11

Bukjon a Fidesz, haljon a vezetőség + a slepp. Undorító emberek.

Foresty 2013.05.11. 23:15:15

@MetroGoldwinMayer: Egyszer kiszivárog. De Te szándékosan nem veszed figyelembe amit írunk? Az érintett politikus nem tagadta a létét, ELISMERTE, hogy létezik a felvétel és az azon elhangzókat is szintúgy ELISMERTE. Nem számít, hogy hol a felvétel, amíg a rajta szereplő ELISMERI a létezését. A tartalma meg -mint már korábban mondtam- azt bizonyítja, hogy politikai alapon választották ki a nyerteseket.

dr kíváncsivagyok 2013.05.11. 23:16:05

@MetroGoldwinMayer:
Nagyon kontraproduktív vagy köcsög....

2013.05.11. 23:17:53

@MetroGoldwinMayer:

Horváth itt elismeri, hogy a hangfelvétel leirata valós!
Ugyan az, amit én is idéztem neked és ami minden bizonyít, ugye?
Itt a Horváth interjú:

www.origo.hu/itthon/20130510-nem-mond-le-horvath-istvan-szekszardi-polgarmester-a-trafikugy-es.html

És még egyszer ezt ismerte el:

"„Van neked valaki jelentkeződ?” – kérdezte a polgármester az egyik önkormányzati képviselőtől, mire ő visszakérdezett, hogy el tudja-e intézni, ha nem Szekszárdon, hanem egy közeli településen lenne egy ismerős. Horváth magabiztosan válaszolt: „én mindent tudok”, majd ismertette a cikkünk elején már idézett feltételt."

Na most erre mondtad te, hogy vélemény, meg nem szólhat bele.
Ezek Horvát saját szavai.
Ennyit a pörgésről....

Szociknak vége 2013.05.11. 23:17:59

@Foresty: Nem kell kiszivárognia, hiszen állítólag a teljes ellenzéki sajtó a birtokában van. Csak nem hozzák nyilvánosságra.

Lehet találgatni hogy miért.

SPYD3RM4N 2013.05.11. 23:19:41

Üdvözlök mindenkit a jobboldali Magyarországon. Szokjatok hozzá, ez most néhány évtizedig így lesz. A magyar nép nem arról híres, hogy öntevékenyen lerázza magáról az élősködőket. Most sem lesz ilyen.

dr kíváncsivagyok 2013.05.11. 23:20:06

@Foresty:
"De ami elhangzik rajta, az bizonyíték arra, hogy politikai alapon ment a döntés. "...de ráadásul nem is ott , ahol dönteni kellett volna ! Hogy került hozzájuk a pályázók névsora ? ...és még sok -sok kérdés . Sok - sok bűnügy ,. sok -sok bűnös ! Hány hazug geci fideszes fog vezetőszáron sasszézni ?????????????????

Szociknak vége 2013.05.11. 23:20:54

@MikeBoy: Nem lőnéd le Orbán Viktort? kérdezi a szomszédom. De, én mindent tudok, válaszolom magabiztosan.

És? Történt valami?

A linken sincs hangfelvétel, sem annak a leirata.

Amadeus62 2013.05.11. 23:21:34

@MikeBoy:

Fú ezt kár volt neki belinkelned. Most órákon át azon fog rágódni ez az idióta, hogy kiszerecsenmosdassa ezt a tetű Horváth-ot. Elvergődtök még egy darabig. Én nem tenném, hagynám a mocskos trollját, hadd főjön a saját vérgőzös levében a tahója.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.05.11. 23:23:21

@MetroGoldwinMayer: Azért készülj fel lélekben, h a Fidesz esetleg 2 hét múlva (mikor meg lesz a bizalmas közvéleménykutatás eredménye) mégiscsak elengedi a szekszárdi polgi kezét, akkor már az "erkölcsi megtisztulásnak" fogsz örülni (persze már 1 másik nicken).

dr kíváncsivagyok 2013.05.11. 23:23:24

@MetroGoldwinMayer: Bűnözők vagytok....
A választások környékén több szocit vezettek látványosan vezetőszáron.....kisebb bűnökért ( a legtöbbet azóta felmentették !!!!!!) , ezekért a bűnökért börtön jár ! Annak is aki pártolja a bűnt !

sárkányfő 2013.05.11. 23:25:00

A hülyével ne törődjetek. Oroszországban mai napig vannak akik szerint Sztálin jó fej volt, és felvonulnak a szülinapján. Reménytelen síkhülyék mindig lesznek.

Amadeus62 2013.05.11. 23:26:16

@sárkányfő:

Az hagyján! De itt még mindig az ilyenek vannak többségben!

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.05.11. 23:27:20

@MetroGoldwinMayer: "És? Történt valami? " Igen, az illető megkapta a trafikot, a te példáddal élve, lelőtték OV-t.

2013.05.11. 23:28:05

@MetroGoldwinMayer:

Remélem átérzed, hogy átmentél szánalmasba.
Sry, de igaza van @Amadeus62: -nak.

"A linken sincs hangfelvétel, sem annak a leirata. "

Egyébként a linken elhangzik Horváth saját szájából, hogy olvastam a leiratot és az úgy volt.
Még egyszer: Horváth azt mondja saját maga, hogy igen olvastam a leiratot (tudod, amit belinkeltem neked) és igen ez nagyjából így elhangzott.
Hát ennyi.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.05.11. 23:28:35

@sárkányfő: Sőt Azerbajdzsánban is, az egyik ilyen most kap épp emlékbélyeget Mo-on :)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.05.11. 23:30:00

@MikeBoy: Hol a hangfelvétel, és mit bizonyít? ;-)

2013.05.11. 23:33:10

@MolnarErik:

Azt, hogy az őszödi beszéd egy taggyűlés volt! :P

Amadeus62 2013.05.11. 23:33:17

"
MetroGoldwinMayer 2013.04.16 13:14:15
Szopatni kell az EU sleppet, hazudozni nekik, kihasználni őket és gáncsolni őket.

Ahogy normális helyeken csinálják.
"

Állam-vizsga 2013.05.11. 23:34:28

Szerintem a HVG előbb utóbb nyilvánosságra hozza a hangfelvételt. Szépen lassan adagolják hogy minél tovább felszínen tartsák a témát.
Először az interjú, aztán a hangfelvétel léte majd a hangfelvétel.

Amadeus62 2013.05.11. 23:36:28

@Állam-vizsga:

HVG? Az csak egy balliberális ármánykodás!

Szociknak vége 2013.05.11. 23:37:56

@MolnarErik: Ha valami bebizonyosodik, remélem elengedik a polgi kezét és természetesen örülni fogok neki.

Foresty 2013.05.11. 23:41:29

Egyébként az indoklást, miszerint természetes, hogy a polgármester mindenről tudni akar, ami a településen folyik csak szerintem faszság? Ha úgysem a polgármester dönt, akkor minek akarja tudni, hogy kik jelentkeztek?

Szociknak vége 2013.05.11. 23:42:12

@dr kíváncsivagyok: Nem is ez volt a szocik fő büne és nem is a szemkilövés. Hanem a fejenkénti 2 milliós államadósság, ami miatt úgy fest végük van mint a botnak.

Szociknak vége 2013.05.11. 23:43:53

@MikeBoy: Na akkor viszont 100% hogy nem történt bcs., hiszen egyébként nem ismert volna el semmit. Ha csak nem teljesen hülye.

Foresty 2013.05.11. 23:44:43

@MetroGoldwinMayer: Hagyjuk már az államadósságot, most ugyan annyi, mint kormányváltáskor volt.

Szociknak vége 2013.05.11. 23:46:45

@Foresty: Pontosan. A kormányváltáskor meg 2x annyi volt mint az előző kormányváltáskor. Nem nehéz ez.

sárkányfő 2013.05.11. 23:47:39

@MolnarErik:
:)

Ez vicces volt, de azért ha belegondolok, hogy Orbán nemzetközi szopás-seggnyalás céljából az azeri Brezsnyevnek emlékbélyeget adatott ki, akkor azért nincs kedvem nevetni.

Normális országban ebből is óriási botrány lenne, nálunk semmi nem lesz.

Zedder 2013.05.11. 23:48:19

@MetroGoldwinMayer: végetek nektek lesz, mivel lassan senki sem marad odahaza, aki adót fizetne. Most még az utolsókat rúgja a pénzszivattyú, de ne legyenek nagy reményeid: a pénz elfogy, az EU nem ad többet, te az elsők között leszel leépítve és hátbaszúrva a mostani gazdáid által, aztán pedig mehetsz te is éhségmenetelni.

Szociknak vége 2013.05.11. 23:50:41

@sárkányfő: Csak ugye az a helyzet hogy Azerbajdzsán az USA és az EU szövetségese, így a 'normális országoknak' pont az ő tolásuk az érdeke az örményekkel szemben.

Azóta is nyögjük a rettenetes örmény lobbi szopatását, igaz?

Netuddki. 2013.05.11. 23:51:19

Helyi ügy? Elég szelektív a fideszesek erkölcse. Baltás gyilkos, trafikmutyi úgy látszik belefér. De nem is a zsirosállásbandit kell megkérdezni, jó lenne ha színt vallana az orbán is ebben a kérdésben. Neki az erkölcseibe ez belefér-e? nemrég nagy arccal hivatkozott itt az erkölcsre...

sárkányfő 2013.05.11. 23:52:47

@Foresty: nem csak szerinted, és nem csak az fasság, hanem a többi süket dumája is a rohadék maffiózónak.

ha független rendőrségünk/ügyészségünk lenne, akkor már rég bevitte volna egy kommandó a dutyiba. csak hát ha így tennének, akkor azzal elismernék, hogy országos a maffia, hiszen annyira nyilvánvalóan szervesen összefüggnek, hogy képtelenség leválasztani. ezt meg nem ismerhetik el, mert akkor Lázárig-Orbánig bezárólag mindenkit bilincsben kéne elvinni. most tehát ott tartunk, hogy a maffiát szolgálja a magyar rendőrség és ügyészség.

sárkányfő 2013.05.11. 23:56:24

@MetroGoldwinMayer:
Látom nem vagy képes megkülönböztetni egy véres kezű ex-KGB-s komcsi ünneplését, és - Magyarország nemzetközi megszégyenítését eredményező - seggnyalását a normális és önalázás-mentes diplomáciai kapcsolatépítéstől.

De miért nem tudod te ezeket megkülönböztetni? Miért? Hm, hm... várjunk csak! te véletlenül nem fideszes vagy? ja... nincs több kérdésem...

2013.05.11. 23:56:53

@MetroGoldwinMayer:

Egész érdekes ez a logika, de az a "rossz hírem", hogy mindent tagadott, amíg ki nem derült a hangfelvétel léte.

bioLarzen 2013.05.11. 23:57:39

@Amadeus62: Tudod te is szűrni magadnak. Én is ezt szoktam tenni a droidokkal.

bio

Szociknak vége 2013.05.11. 23:59:19

@sárkányfő: Mondom Azerbajdzsán a térségben a barátaink barátja. A többi a kutyát nem érdekli. Az USA-t szidd, ő támogat diktátorokat amikor olyan a helyzet. Mi kicsik vagyunk és szerények, nem támogatjuk a barátaink ellenségeit, az örményeket.

sárkányfő 2013.05.12. 00:00:53

@MetroGoldwinMayer:
Mondom:

Látom nem vagy képes megkülönböztetni egy véres kezű ex-KGB-s komcsi ünneplését, és - Magyarország nemzetközi megszégyenítését eredményező - seggnyalását a normális és önalázás-mentes diplomáciai kapcsolatépítéstől.

De miért nem tudod te ezeket megkülönböztetni? Miért? Hm, hm... várjunk csak! te véletlenül nem fideszes vagy? ja... nincs több kérdésem...

Netuddki. 2013.05.12. 00:01:38

@MetroGoldwinMayer: Ostoba fideszes barom! Leszarom, hogy amikről beszélsz azok baráti vagy milyen országok. Az orbánod kiengedte a baltásgyilkost, amiért felelnie kell. Akár utólag is...

2013.05.12. 00:01:48

@MetroGoldwinMayer:

Ahhoz vak komondor kell.
A korrupció túl kevés....

Szociknak vége 2013.05.12. 00:08:37

@sárkányfő: Miután az USA és az EU kimondottan igazat adott nekünk ahogy te is emléxel rá, nk-i megszégyenülés csak a te agyadban fordulhat elő.

sárkányfő 2013.05.12. 00:17:35

@MetroGoldwinMayer: Az USA és az EU véleményezte a bélyegkiadást? Nem mondod? Mikor, hol? belinkelnéd? Amúgy te az USA-tól és az EU-tól vársz felmentést Orbánnak arra hogy megalázta Magyarországot?

Egyáltalán, te miért támogatod ezt a megszégyenítést? Neked miért tetszik, hogy nekünk, magyaroknak el kell viselnünk, hogy a saját kormányunk nyilvánosan nyalja az azeriek seggét? Mi az hogy 2013-ben egy ex-KGB-s kommunista maffiózónak ad ki Magyarország emlékbélyeget? Mi az, hogy az azewri Brezsnyevet ünnepelteti a magyar kormány? Neked ez tetszik? Miért vagy te magyargyűlölő? Talán a magyarellenes nemzetközi háttérhatalmak felbérelt cinkos vagy? A zsidó-amcsi-IMF tengely ember vagy ugye te magyargyűlölő? Élvezed ugye hogy Orbán megszégyeníti a magyarokat?

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2013.05.12. 00:25:29

@MetroGoldwinMayer: hahaha, ha a Viktor csinálja, akkor még a kaka is ízlik mi? Hahahaha

Amúgy mi ez a hülye duma a barátunk barátjarol? Le az EU-val, IMF-el, keleti szelek fújnak!

Hüvelykmutyi 2013.05.12. 04:07:23

@MetroGoldwinMayer: " Mi kicsik vagyunk és szerények, nem támogatjuk a barátaink ellenségeit, az örményeket."

Vakegér, nemdebár keresztények is vagytok állítólag? Az örmény keresztény egyház a világ első keresztény egyháza, te seggfej. Képmutató szemétládák vagytok.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.05.12. 06:53:14

Ennek a Zsuppán András "újságírónak" kijár egy Obersovszky-díj.

felcsutisuttyo 2013.05.12. 07:13:20

ennek a GiroszÁsz kormánySZARvivőnek , nagyon szaros a szája is....a sok nyalástól és hazugságtól (amit a szájába eröltetnek):DDDD Már nem az első hangfelvétel került elő ( és nem az utolsó sem:D)...már nem "HELYI ÜGY " a Trafikmutyi, hanem ORSZÁGOS ÜGY!!!!!
Sőt a Fidesz bűnszövetkezet ügye!!!! Ezért nem elszámoltatni kell őket, hanemLESZÁMOLNI velük örökre! Persze ha kitépik a Girosz "nyalvét" az nemelég..itt van egy újabb SZAR cuipelő: Hoppá!!!:DDD ( vagy hogy a f..ba hívják):)

futobotond 2013.05.12. 07:39:47

Egy.két gondolat formálódott bennem - jobbosként:

a) Hogyan fordulhatott elő, hogy egy pályázó - vagy közvetlen családtagok - nyerhettek TÖBB trafikot, amikor dedikált cél volt a KIS családi vállalkozások létrehozása. Ez nem helyi mutyi kérdése, ez alapvető rendszerhiba, nem fordulhatott volna elő.

b) Van azonban egy egyszerű módszer a dolog orvoslására (még ha cinikusnak is hangzik, de komolyan mondom): egyszerűen nem kell vásárolni trafikban. Így szavaz a nép a lábával. A helyiek mindenhol tudják, hogy hol nyertek pártkatonák - nem kell bemenni a trafikba. Tudom, hogy szar abbahagyni a dohányzást, de mégis sokkal egyszerűbb, mint egy adómódosítás esete, ahol tehetetlen az ember. Volt már ilyen választási lehetőség: én pl. az elmúlt 23 évben nem ültem taxiba :) Kicsit szélsőséges módszer - de ha nagy a felháborodás (jogosan!), akkor most lehet büntetni...

szvsz.

kpityu2 2013.05.12. 07:54:11

@futobotond: Dohányt ugyanott lehet majd venni ahol eddig. A Fideszes nyertes szerződést köt az eddigi trafikossal, aki a megemelt haszonkulcsból már ki tudja fizetni a strómant.
Gyakorlatilag beáll középső emberként a kereskedelembe, és így kaszál munka nélkül. Ezért kellett olyanoknak nyerniük, akik bizonyítottan lojálisak a Párthoz.

Lencsés István 2013.05.12. 08:30:30

@MikeBoy: Új nap új esély . :) Nem vagyok " Pista .... " . Az iróniád kurva gyenge .

@MolnarErik: Nem játszom meg magam , igen jó hogy tudsz olvasni . Az a hülye aki mondja . A rövidítés pedig szint alatti .

@Pan Modry: Nincs .

xvxvxv 2013.05.12. 09:03:26

@kpityu2: ja, ez a klasszik módszer. a komcsik így arattak az autópálya-építkezéseknél, munka nélkül aratni úgy, hogy tovább adjuk a munkát, de mi vagyunk a hivatalos kivitelező/nyertes. ahogy a fideszbolsik a vasúti felújításokkal. vmi 300 milliárdost megbízást kapott a Közgép Lali cége 3 év alatt, amelyiknek van vagy tucatnyi alkalmazottja, egyszerűen továbbadja a munkát, miközben a máv-nak saját ilyen részlege van. de nem baj, ki kell szervezni a havernak...

a rendszerváltás egyszeri, legpofátlanabb rablása 2011-ben volt: Közgép Lali megbízást kapott egy békés-megyei 30valahány km-es szakasz felújítására két falu közt: az egészet 3 és félszeresen árazták túl, ami többe került, mint a berlin-hamburg vasúti vonal teljes felújítása. ezen az akción a fideszbolsik, pontosabban a Közgép Lali valami 10 milliárdot kaszált tisztán. elképesztő. két-háron napig volt hír...

a nagy vasúti rablás, ez a nagy üzlet a fideszbolsiknak. ez a nyomoronc trafik-lopás semmi, legfeljebb tönkre tesznek 40 ezer egzisztenciát a járulékokkal, gyerek, nagyszülő stb. együtt. mit számít a fideszbolsiknak ez?

majd a fideszcseléd úgyis elmegy értük vonulni.

szánalom ország.

Péklapát 2013.05.12. 09:23:38

"Ráadásul az irigységnek nagy hagyománya van Magyarországon, ahogy az ostobaságnak is"
Szerintem meg annak is nagy hagyománya van, hogy a politikusoknak kurva az anyja minden bizonnyal.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.05.12. 09:26:21

Pontosan így kell ezt. A fidesz megteszi, hogy így rövidre zárja az ügyet. Megteheti. A fidesz nagyon szerencsés ezzel a birka néppel. Amit a fidesz 3 év alatt művelt, az simán felér 1000 öszödi beszéddel, mégsem ég a belváros. 2006-ban volt aki vezényeljen, most még az sincs (nem mintha szeretném, hogy zavargások legyenek). Nem látom a kiutat.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.05.12. 09:38:13

@MetroGoldwinMayer: Mert, Gyurcsányra rábizonyították, hogy szemet lőtt? Vagy Bajnaira a libás dolgot? Ott nem kell jogerős ítélet (majd te ítélkezel és nyomod a rizsát), mert szereted a narancs színt, trafik ügyben meg kéne?

No menjél és foglalkozz olyasmivel, amivel nem teszed magad nevetségessé....

Peterpapo 2013.05.12. 09:39:02

@MetroGoldwinMayer:

Horváth a szekszárdi polgármester azt nyilatkozta, hogy helytálló amit leírtak a beszélgetésből. Csak egy kérdésem lenne:

Ha semmilyen közvetítői joga és semmilyen ráhatása nincs a döntésre, a pályázatokkal kapcsolatban, akkor mit kellett "spontán" megbeszélni? Ha csak tájékozódni szerettek volna, arról nem kell megbeszélni semmit sem, hanem bekéri a pályázatokat az irodájába és csendes magányában átnézi. Vagy ami még hihetőbb, hogy a nyertesek kihirdetése után ülnek össze "spontán", hogy tájékozódjanak a nyertesekről. Ebből is látszik, hogy ez is hazudik, mint a vízfolyás, pofátlanul, szemrebbenés nélkül. Munkahelyen megbeszélni akkor szoktak, ha tenni akarnak és tudnak is valamit.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.12. 09:55:57

helyi ügy, hogy megszereztek titkos dokumentumokat?!

mert ugye a pályázati eljárások titkosak.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.05.12. 10:54:04

@Peterpapo: Hát mivel előtte meg letagadta az egészet, már abból is látszott, h hazudik.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.05.12. 10:56:18

@pocakos focista: Azért nem ég a belváros, mert Kubatov most nem vezényelte ki rá a Fradi Securityt, ilyen egyszerű ez.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.05.12. 11:00:24

@Lencsés István: Újra géphez engedett az óvónéni? Megetted a spenótot?

Lencsés István 2013.05.12. 11:18:45

@MolnarErik: 27 évesen elég nehezen lehetnék óvódás te anonim geci . :D Igen a spenótot szeretem . :) ;)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.05.12. 11:22:07

@Lencsés István: Ezt mondod akkor is, amikor nem akarsz csendespihenőzni?

Lencsés István 2013.05.12. 11:28:40

@MolnarErik: Elkezdesz végre komoly is lenni , vagy csak továbbra is nyomod a kurva gyenge iróniád ?

poladroid 2013.05.12. 11:55:21

Szégyen ez az ország. A birkák otthon terelgetik a billentyűket...

Julian Plenti 2013.05.12. 12:20:40

@Lencsés István: Szia te anonim geci!
A témához hozzászólnál? Rendben van az ügy? Rendben van, hogy pártkatonák között osztanak fel egy üzletágat? Rendben van, hogy emellett mások elvesztik az egzisztenciájukat?
Te hazaáruló anonim patkány! Te geci!

Lencsés István 2013.05.12. 12:36:03

@Julian Plenti: 1 . Nem vagyok anonim , ott a nevem , tanulj meg olvasni . 2 . Már hozzászóltam , olvass vissza . 3 . Nincs ügy . 4 . Nincsenek pártkatonák . 5 . Szocialisták is kaptak trafikokat . 6 . A hazaárulók azok között vannak akik arra szavaznak akik 2002 és 2010 között " kormányoztak " . 7 . A paktányok nem tudnak internetezni .

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2013.05.12. 12:45:43

@Lencsés István: Komolyan, te, meg a wmiki vagytok a legjobb érvek a fidesz ellen :D

Foresty 2013.05.12. 12:56:36

@Rorschach: Meg az abortusz mellett.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2013.05.12. 13:10:21

@Lencsés István: Hahahahaha :D Kurva nagy arc vagy, abba ne hagyd! Hiába vagy szefós, szürreálisan zseniális, amit csinálsz... Wmiki legfeljebb csak a padawanod lehet, a mester egyértelműen te vagy!

@Foresty: Ajjmár, szerintem viccesek ezek a blogbolondok :) Pityuka még csak nem is fárasztó, és ő legalább nem evolúció-és tudomány ellenes... legalábbis eddig nem adta jelét. ;)

Ironfist 2013.05.12. 15:31:26

@Rorschach:
"Pityuka még csak nem is fárasztó, és ő legalább nem evolúció-és tudomány ellenes.."

Nem tudományellenes? Hát, a helyesírás a nyelvtudomány része, és rengetegszer bebizonyította, hogy ellene van. Pusztán hit-alapon, a Magyar Helyesírás Szabályai c. könyv ellenében kijelenti, hogy az a helyes, amit ő csinál... az akkor mi, ha nem tudományellenesség?

Lencsés István 2013.05.12. 16:14:03

@Rorschach: Hiába nevetsz , attól még a tény nem változik . :) ;) Nem nagyon érdekel a rólam kialakított véleményed ( Ami hazugság . ) .

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2013.05.12. 18:02:06

@Lencsés István: Az meg engem nem érdekel, hogy téged nem érdekel, szefóskám :D Az egyetlen hazugság itt az, hogy azt hiszed, hogy edukálhatsz, miközben egy botsáskának több esze van, mint neked...

@Ironfist: Hát ja. Adom a véleményed. :D

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.05.12. 18:23:30

@MolnarErik: És ha így van, akkor az a fidesz hazaárulózza a másik oldalt véres pofával, akinek a hatalomért nem volt drága a saját hazájának fővárosát felgyújtatni? Szép.

CyberDog 2013.05.12. 19:30:08

Én minden egyes dohányost arra biztatok! Ha megnyílnak a bót-ok, akkor ne cigire gyujtson rá, hanem egy nemzeti dohánybót-ra!

Lencsés István 2013.05.12. 20:18:18

@Rorschach: Az észről nem beszélnék a helyedben aki csak egy fosós anonim geci .... A rólam kialakított véleményed meg továbbra sem érdekel mivel hazugság . ( Másodszor és utoljára írom , mert ez nem az általános ahol a te szinted van .... )

Foresty 2013.05.12. 20:39:23

@Lencsés István: Ha nem érdekel a véleménye, minek vagy még itt és reagálsz rá?!
Attól meg, hogy vállalod a neved még nem leszel okos...

Ironfist 2013.05.13. 05:31:45

@Foresty:
"Attól meg, hogy vállalod a neved még nem leszel okos..."

Na persze, a nevét akkor vállalná, ha belinkelné például a fészbuk oldalát. Addig bárki mondhat bármilyen nevet, én is írhatnám, hogy én vagyok a Kovács Józsi, nagyjából ugyanannyira lenne hiteles, mint az ő "neve" - azaz semennyire.

Foresty 2013.05.13. 08:43:25

@Ironfist: Egyszer már linkelte. Nem ebben a posztban, hanem egy korábbiban, de belinkelte.
Itt van: www.facebook.com/istvan.lencses.9
Mellesleg még mielőtt ide belinkelte volna, a ezt a Lencsés Istvánt már láttam trollkodni face-en, sejtettem, hogy a kettő ugyan az, de nem voltam benne biztos, amíg ide be nem linkelte magát. :)

Lencsés István 2013.05.13. 09:31:49

@Foresty: Azért mert megtehetem . Aki meg nem vállalja a nevét , az nem más csak egy fosós .

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.05.13. 09:39:18

@Foresty:
Óóó... már értem.
Belterjes származása miatt viselkedik így pistike. X-DDD

Ironfist 2013.05.14. 00:42:49

@Foresty:
Nem igaz, aki belinkelte, az csak egy ál-"Lencsés István". Könnyen meg tudom különböztetni őket, ugyanis az eredeti le van tiltva, az őt trollkodó kommentelő meg nincs. És amíg ő maga nem vallja be, hogy igen, ez vagyok én, addig anonim marad.

wolves84lb 2013.06.05. 15:43:37

@Lencsés István: Te eddig viszonylag szórakoztató eleme voltál a narancs-brigádnak, mindig agyaltam, vajon egy debil (apukád anyukád testvére, vagy közeli rokona, ugye?) tinédzser vagy-e, avagy egy xeduxen-tablettás-kombótól bekattant nyugger?
De igazából könnyebb lesz az életem, ha nem látom többé a baromságaidat - kár, hogy az egész k.rva bandátokkal nem lehet ezt csinálni.

Nem tudom, melyikőtök volt előbb, Vidéki vagy te? Melyik szarta melyiket...

Ironfist 2013.06.05. 18:40:25

@wolves84lb:
Hiába írsz neki, laspalmas szerencsére már kibannolta.

süti beállítások módosítása