Skip to content


       Szűrés lista

Semjén Zsolt megvédi a trafikbotrányt II.

Ma nyitnak a Nemzeti Trafikok. Ünnepeljük ezt a jeles napot egy levéllel és egy képpel.

De előtte egy kis hírösszefoglaló az elmúlt néhány napból:

1, Kocsmát nem lehet nyitni iskola 200 méteres körzetében, de dohányboltot igen
Erről a tiltásról véletlenül elfeledkezett a jogalkotó, így fordulhat elő, hogy iskolák mellett nyílnak trafikok. Persze lehet, hogy csak a fagyit akarják eladni a gyerekeknek, akiknek a védelme a kormánypárt fő érve volt a kezdetektől a trafikbiznisz mellett....

2, A Continental-közeliek taroltak
Több mint 500 nemzeti dohányboltot irányíthatnak júliustól a hódmezővásárhelyi Continental-csoporthoz köthető személyek. A a Continental-csoport vezetői, dolgozói, valamint rokonai egyébként is kiugróan sok trafikengedélyt nyertek, ráadásul több trafikcégben megjelennek kültagként is. Szegeden még Sánta János sógornőjének, Csíkosné Bakos Boglárkának a nyugdíjas takarítónője is 3 trafikos cégben lett kültag és cégjegyzésre jogosult.

3, A vesztesekre senki sem kíváncsi
A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. elkezdte visszaküldeni a trafikkoncessziót nem nyert pályázatokat a benyújtóiknak. Akik már visszakapták a pályázataikat, arról számoltak be, hogy a dokumentumokon nem nagyon látszik, hogy bárki is "forgatta" volna azokat, nincsenek iktatva, lepecsételve, de még az összetűzésnél sem hajolt meg a papír a lapozástól. Viszont ha már nincsenek az ND Zrt.-nél, akkor később nem lehet a nyertes pályázatokkal összehasonlítani őket....A trafikkárosultak 15.000 aláírást is összegyűjtöttek, de Lázár János nem méltatta őket válaszra.

Most pedig jöjjön a múltkori levél folytatása:

semjén1.jpg

semjén2.jpgsemjén3.jpg

És egy fotó:

szalksztmárton.jpg

+1 hír:

Az Országos Választási Bizottság nemrég elfogadta azt a nemzeti trafikosokat támadó trollok által benyújtott népszavazási kezdeményezést, ami arról szól, hogy a dohányboltokban csak dohánytermékeket lehessen árusítani. Ez ugye jónak tűnik így elsőre, de ha összejön a szükséges 200 ezer aláírás, akkor a kormány bevált szokásához híven vagy átnevezéssel oldja meg majd a problémát, vagy a kieső jövedelem pótlására megemeli a dohánytermékek árrését 208%-ra.

Címkék: fidesz kdnp dohány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr35385168

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Trafikrablás: Az utolsó tangó 2013.07.02. 10:47:04

Viktor és János pontot tesz az ügy végére. Trafikrablás-trilógiánk befejező része. A mozgóképet nagy méretben és hangerővel méltóztassék megtekinteni.       

Trackback: Trafikteszt kiskorúval 2013.07.02. 00:03:46

5/2, nem túl jó arány. Videó leírása: Kíváncsiak voltunk, hogy kiszolgálnak-e egy 14 éves lányt a trafikokban. Ötből kettőben simán kapott cigit. A többi helyen nem járt sikerrel. Az új szabályozás szerint azonban be sem léphetett volna a trafiko...

Trackback: Hol a dohány a Hegyvidéken? 2013.07.01. 23:06:11

Nem értem a balliberális ellenzék szűnni nem akaró ajvékolását trafik-ügyben. A Hegyvidéken ezen a téren is minden a legnagyobb rendben van. Az eredeti célkitűzéseknek megfelelően nálunk családok nyertek koncessziót, de rajtuk kívül nyert egy mozgásába...

Trackback: Politikai okokból nemdohányzók 2013.07.01. 21:28:13

Ha nem lenne ennyire gusztustalan az, amit ez a maffia művel, ez a mozgalom egy kedves maciklub volna. De hála Orbán Viktornak és tettestársainak már a nemdohányzás is politikai manifesztum. Ha a trafikmutyi után valaki cigarettát vásárol hazánkban...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alekiborg 2013.07.01. 08:42:29

gyava nepnek nincs hazaja

kifordított nagyanyó 2013.07.01. 08:45:48

Persze nektek,akik gyurcsányt meg a libást akarjátok,persze ez nem tetszik.
Eddig a szocik loptak,most jár ennyi a fidesznek.
Jövőre ha minden jól megy,megint meglesz a kétharmad.
Na fideszbirkák,válaszoltam helyettetek,de azért jöhettek,hogy megmutassátok mekkora férgek vagytok,és hogy röhögjünk rajtatok!
:))

Link elek 2013.07.01. 09:06:49

Nem fogjak abbahagyni, amig meg van ellophato dolog Mo-n.

az alkohol arusitas allamositasara se kell sokat varni

Enrico72 2013.07.01. 09:07:34

Az a fontos, hogy MAGYAR emberek kezébe kerüljön a több, mint 500 milliárd forintos bevétel. Ez nem a FIDESZ, hanem az ország ügye. Bár sokan tagadják, de ezzel rengeteg új munkahely fog létrejönni.
Azt meg csak zárójelesen jegyezném meg, hogy több száz MSZP közeli ember is nyert trafikot (pl Dunaújvárosban stb.), de ez így van rendjén.
Nem mellesleg meg külön piros pont, hogy 18 éven aluliakat be sem engednek a boltba.

Apeiron (törölt) 2013.07.01. 09:16:45

@Enrico72: Te aztán egy félelmetesen beteg ember vagy.

Apeiron (törölt) 2013.07.01. 09:18:57

@Enrico72: El ne felejts küldeni egy levelet azoknak a kisvállalkozóknak, akik huszonéves üzletüket veszítették el, hogy nem magyarok. Aztán húzd le magad a WC-n.

Csigataposó 2013.07.01. 09:20:06

@Apeiron: Es meg allandoan csinal uj nicket is, hogy ujra meg ujra szurore rakjam.

Enrico72 2013.07.01. 09:23:02

@Apeiron: Lehetett újra pályázni. A lehetőség adott volt. Úgy tudom sokan éltek is vele,

ghost recon 2013.07.01. 09:27:18

@Enrico72: Nem mellesleg hörcsög volt az a jó anyád! Apád meg egy fókabajuszú ganajtúró!

dr. Aullah 2013.07.01. 09:34:07

laspalmas: Már csak azt kellett volna beleírni, hogy mekkora büntetést kapnak azok, akiknek nincs joguk, de mégis árulnak. Bezzeg ha magukat kell védeni, akkor milyen szigorú szabályokat tudnak hozni.

Az igazi nem-fideszes leszokik.
A mégigazabb felgyújtja a boltokat.

Apeiron (törölt) 2013.07.01. 09:34:33

@Enrico72: A fideszes cinizmust kilóra kéne árulni. Agyhalott vagy e?

Algopirin 2013.07.01. 09:36:22

@Enrico72: zárójelesen elmehecc a halál talpára. :)

Csigataposó 2013.07.01. 09:39:34

Viszont erdekes volt visszaolvasni a linkelt 2009-es kommenteket pl Eszkeptol, hogy a Fidesz mennyivel jobb, mert csokkenti az allamadossagot, csokkenti az adokat, nem privatizal...Muhahhhahhaaaahhh.

InversioN 2013.07.01. 09:40:04

Én az egészségbiztosítókra és az életbiztosításokra tippelek. Majd az állam biztosít minket, a pénzt pedig beleönti a TB nevű fekete lyukba. A választások előtt még nyugdíjemelés is lesz ebből. Persze ha valakit tényleges baleset ér, majd kap 500 Ft-ot buszjegyre, amivel hazamehet a kórházból.

Baradlay- 2013.07.01. 09:43:57

@Enrico72: Jól látod a dolgokat. Inkább magyarok kezében maradjon a pénz (akik majd itthon költik el), nem pedig pl. franciáknál akik kiviszik innen a hasznot és a francia GDP-t növelik.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.07.01. 09:43:59

@Enrico72:
Olyan szarul hazudsz, mint narancskomcsi póráztartóid, akiknek a faszát szopod te buzeráns fityiszes.
A dohány nem a magyar emberek kezébe, hanem a continentalhoz került.
Nem az ország ügye, hanem a velejükig korrupt narancskomcsi pártodé és törpenövésű, pszichoszomatikus, kétballábas focista vezetőjé. (Pontosabban nem azé, mert neki NULLA hatalom van a kezében. Ellenkező esetben képtelenség lenne szétlopni körülötte az országot.)

Lécci' a zárójeledben sorold fel a több száz mszp-s nyertest is, és azt is, hogy honnan értesültél a pártszimpátiájukról.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.01. 09:48:21

Ki lepődött meg Semjén reakcióján?
Vagy az olvasatlan pályázatokon? :D

Lássuk a csempészet alakulását :D

A másik röhejes az a gyógyszertár (vagy rendelő) melletti trafik.
Ahol én lakom, is van ilyen, hogy az utca két oldalán a két trafik.

(Különben, nem kell dohányozni, és úgy már csak a mutyin való háborgás marad, mint nekem, de bajom nem lesz a dologból.)

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.07.01. 09:49:16

@Baradlay-:
Milyen gyártmányú, márkájú a számítógéped, mobilod vagy akármilyen szórakoztató elektronikai eszközöd?
Milyen gyártmányú, márkájú a gépkocsid? Háztartási gépeid? Konyhai kisgépeid? Szerszámaid?

Húzd ki a fejed a narancsszaros seggedből és nézz szét magad körül.

Baradlay- 2013.07.01. 09:51:23

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!: Egyelőre nincs magyar mobilgyártó, de ha lenne, hidd el, hogy olyat vennék.

dr. Aullah 2013.07.01. 09:53:02

Birom ahogy a két fizetett droid megpróbálja azt a képet mutatni, mintha igazi emberek lennének. Nagyon vicces.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.07.01. 09:53:18

@ColT:
"Lássuk a csempészet alakulását :D"

Több helyen (határszakaszon) első helyre lépett a benzin és dízel helyett.
Egyszerűbb is. A kis halak szatyorban, gyalogosan hozzák át.

Apeiron (törölt) 2013.07.01. 09:53:57

@Baradlay-: Te ugye kurvára nem érted, hogy miről van szó. Nem csodálkozom, volt akinek Rákosi is tetszett.

Kovács Terpentin 2013.07.01. 09:54:36

@Baradlay-: hiteles hírforrás.
Remélem pénzért fizetsz elő az oldalra.
A Vidám Vasárnapon voltál-e már?

Apeiron (törölt) 2013.07.01. 09:54:47

@Baradlay-: "Egyelőre nincs magyar mobilgyártó, de ha lenne, hidd el, hogy olyat vennék. "

Nem is lesz. Nem véletlenül.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.07.01. 10:00:02

@Baradlay-:
Több százat hantázott a szopótársad. Te is csak 2 tucatot tudtál ideböfögni. X-DD

kifordított nagyanyó 2013.07.01. 10:00:56

@Enrico72: De így csak PÁR magyar ember kezébe kerül az egész,te fasszopó gerinctelen,jellemtelen egysejtű idióta!

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.07.01. 10:03:38

@Baradlay-:

Tehátt segget csináltál a szádból.
Köszönjük, hogy nem hazudtoltad meg a fityiszesek szellemi színvonalát.
No, osztan' voltál-e bégetni a birkamenetben?

Baldrick68 2013.07.01. 10:06:13

@Baradlay-:
Te ez nem az a lista amiről kiderült, hogy azonos a címe egy régi vetélkedővel aminek az volt a címe hogy "A FELE SEM IGAZ" ?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2013.07.01. 10:06:24

@Enrico72: figyelj csak te szellemileg árvízkárosult. Hol is van az a több száz szoci trafik? A felszopód által belinkelt rendkívül hiteles hírforrás is 41 trafikról szól. Maradjunk csak Dunaújvárosnál. Kérném azt a sok-sok nevet, a trafikokat PONTOSAN megjelölve. Utána gondolom nem fog nagy gondot okozni az sem, hogy elmeséld nekünk Sztálinvárosban hány trafik is van. Egyelőre ennyi a feladat. Na ugrás neki fütty-fütty.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.07.01. 10:06:28

@Kovács Terpentin:
És tegyük hozzá, hogy ez a "hiteles hírforrás" is külföldi gyártmányú/márkájú nyomdagépeken készül. X-DD

Baradlay- 2013.07.01. 10:09:33

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!: Mert nem veszek olyan terméket ami nincs?

Baldrick68 2013.07.01. 10:09:47

@Apeiron:
Hogyne lenne magyar mobilgyártó?
Úgy hívják hogy NOKIA :D

Velence19 2013.07.01. 10:18:03

@Enrico72: Ténye és számok, amik ellentmondanak posztodnak:
1."... MAGYAR emberek kezébe kerüljön a több, mint 500 milliárd forintos bevétel..." - az 500 Md 75-80%- az államé (jövedéki adó, ÁFA), az nem magyar? A gyártók 15-19%-t kaptak, ebből kellett a gyártás, értékesítés költségeit fedezni.
2. "... rengeteg új munkahely fog létrejönni....". Eddig 40 ezer elárusítóhely volt (ebből a bevásárlóközpontokban cca.25%). Sok kisbolt, kiskocsma csak úgy tudott megélni, ha a cigarettáért betérő náluk mást is vásárolt. A multiknál üzletenként 2-3 ember volt a dohánypultoknál, gondolod, hogy azokat nem rúgják ki azonnal?
Amiről nem írtál: milyen jogállam és piacgazdaság az, ahol a pályázatok elbírálása után változtatják meg (ráadásul törvényben!) az alapfeltételt, vagyis a haszonkulcsot? Ha valakinek megérte a 4%-on pályázni, mi indokolta az emelést? Pénzt adni a haveroknak?

Virág et. 2013.07.01. 10:20:46

@Enrico72: Két "érdekesség", ami nyilván elkerülte a figyelmed:

1. A trafikok 80+%-a eddig is magyar kézben volt, magyar kkv-ktől vették el. Az, hogy más magyaroknak adták, az mellékszál, az ország ebből nem profitál.

2. Töredék részére csökkent a trafikok száma: ez hogyan hoz új munkahelyeket? Ezt magyarázd már el nekem, mert az egy dolog, hogy szereted a fideszt, de az elemi számtan még megy azért? Ha 50 000 ember veszíti el a megélhetését, akkor 5000 új hogyan fogja azt ellensúlyozni?

3. Az új trafikok sorban szerződnek le a multikkal dohányárusításra. Minden marad tehát a régiben, csak a pénz lett átcsoportosítva nem baráti vagy semleges magyaroktól a haveri magyaroknak. És te ennek örülsz. Fura egy lény vagy, embernek nem neveznélek, de fura vagy.

4. Az új pályázatról olvasd el a sajtót kérlek. Lehetetlen feltételeket szabtak meg (nem ugyanaz volt, mint az első kör!!!). Pl. olyan arányban kellett volna dohánybevétel, amilyen csak akkor érhető el, ha meghaladják az éves bevételmaximumot, akkor meg azért esnek ki. Egy pályázó sem felelt meg. Egyetlen egy sem.

@Baradlay-: Ez ugyanaz az újság, amelyik szerint a fideszes Puch a szoci Puch rokona? Legközelebb Dörmögő Dömötört idézel ide? Ne vicceljünk már.

Kovács Terpentin 2013.07.01. 10:23:28

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!: nem, nem, ez hazugság. Az színtiszta, ősszittya magyar szerver és nyomtató. Amit a szarszemétIMFtolvajNyugat csak el akar lopni tűlünk. És ezek a mocskok csak támadják a NER-t, mert az bezzeg igazvérű és hitű. De ezt te úgysem értheted, mert te a libát szereted és mindig csak balra nézel még akkor is ha járdáról lelépsz...

Virág et. 2013.07.01. 10:27:40

@Enrico72: Ezek itt magyar emberek történetei, akiket áttételesen te is segítettél tönkre tenni:

hvg.hu/gazdasag/20130515_Cinikus_teljesithetetlen_ajanlatot_kaptak

Az éves forgalom nem lehetett 100 millió fölött, de a bevételük 80%-a dohánytermékből kell, hogy származzon. Ez a régi 3-4%-os árréssel, nem a mai 10%-ossal nem volt kivitelezhető, akinek 80% feletti volt a dohányból származó bevételaránya, az meghaladta az éves 100 milliós forgalmat, különben éhen halt. A többieknél meg a dohányból származó bevétel 80%- alatt maradt. Ez a feltétel önmagában kizárt szinte mindenkit. A többi megszorításról nem is beszélek.

CSENDES 2013.07.01. 10:36:01

@Baradlay-: Te tényleg akkora egy tahó vagy, hogy az már felcsúti méretű stadion képét hozza.
Olyan MNO-s cikkel jössz amit azóta már többen megcáfoltak? Van képed?

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.07.01. 10:39:03

@Baldrick68:
Igen, és a sutyoki pöcsköszörű is magyar. Egy komondorral nyalatták az emblémát. X-DD

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2013.07.01. 10:43:49

@kifordított nagyanyó: Nem szép tőled. Elveszed a Kumin-fiúk kenyerét.

CSENDES 2013.07.01. 10:45:31

@Virág et.: De, beszéljünk csak. A harminc éves működési feltételről. Tehát aki csak 15-20 éve árult, az ne pályázhatott eredményesen. Aki mozgássérült volt, és 20-25 éve árult, attól is elvették a jogot és odaadták egy végzős gimnazistának, szentendrei városfejlesztő iroda fideszes kötődésű vezetőjének, aki nem mellesleg 1/2 milliárddal tartozik az önkormányzatnak (Vizes Nyolcas uszoda).
"Rédai-Simon Ágnes Judit nyert Budakalászon, Leányfalun és Tahitótfalun egy-egy, Szentendrén pedig két koncessziós jogot nyert el a nemzeti dohányboltok üzemeltetésére kiírt pályázaton."

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2013.07.01. 10:46:38

@Enrico72: Al Capone szelleme pedig, mint másutt írtam dörgöli a kezeit.

(itt még a képe is ott van az előre látó maffiafőnöknek. Nem Viktortak, hanem Al-bácsinak:
endresy.blogspot.hu/2013/05/orbani-trafikszamhaboru.html )

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.07.01. 10:49:53

@Kovács Terpentin:
"Az színtiszta, ősszittya magyar szerver és nyomtató"

Primo-n fut, és frankó recsegős mátrix nyomtató. Oh, yes! :-)

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2013.07.01. 10:51:19

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!: Ezt annak idején, a '970-es években átéltem, amikor a nyugati cigiket letiltották. Akkor is lehetett nagyon márkás cigiket kapni. Csak ugyebár nem a sarki közértben. Aki meg tudta fizetni, akkor is lehetett Caporal-tól, a csúcsmárkákig mindent kapni. A lengyelektől megérte sporttáskaszám behozni.

Virág et. 2013.07.01. 10:56:34

@CSENDES: Nem örülsz a MAGYAR emberek sikereinek? Biztos a mozgássérült idegenszívű volt. Nyilván kommunista vagy külföldi, vagy külföldi zsidó kommunista. Végre egy MAGYAR nyert.

(az a szomorú, hogy egy fidesz-szektányi hibbant ezt komolyan is gondolja)

Baldrick68 2013.07.01. 10:56:36

@Virág et.:
Nem érted bakker az unorthodox matekot.
5 000 > 50 000 tehát többen jutottak munkához miután a munkahelyek számát felcsökkentették.

Virág et. 2013.07.01. 10:57:41

@Baldrick68: Értem én, ez olyan mint a -1.5%-os gazdasági növekedés. Matolcsy-féle számtan.

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2013.07.01. 11:02:11

@Enrico72:

Amit az írásodból hiányolok, édes fiam:

=> "gyurcsány-bajnai-ármánykodás"

=> "a libás falubelije is kapott koncessziót"

=> "a gyurcsány anyjának utcabelije is kapott koncessziót"

=> "nincs olyan törvény, ami kimondja, hogy 30 centiméterre (falvastagságnyira) egymástól két trafikot nem lehet nyitni."

=> "nincs olyan erkölcsi kézikönyv, ami kimondja, hogy 30 centiméterre (falvastagságnyira) egymástól két trafikot nem lehet nyitni."

=> "erkölcsi kérdésekben inkább kérdezzük meg a libatenyésztök gyilkosát: Bajnai Gordont"

A továbbiakban kérném ezekkel a mondatokkal operálni!

Baldrick68 2013.07.01. 11:03:02

@Virág et.:
Pontosan.
Ha már Vidéki és Enrico kollégáknál tartunk.
Érdemes ellátogatni Orbán Viktor oldalára.
Na az valami csoda na ott olyan alányaló szövegek mennek, hogy Enrico hozzájuk képest idegenszívű hazaáruló biboldó :D

Baldrick68 2013.07.01. 11:08:07

@Habony:
Igazad van, nem volt emútnyócév és LiBajnai.
Majd korrigálja a hibát mint a Tanú c. filmben a szövegíró :D

CSENDES 2013.07.01. 11:32:16

@Virág et.: Nem gondolják komolyan, de nyomni kell a propaganda szöveget, mert már az összes megkérdezett 51 %-a is tudja, hogy mutyi volt, ebből a Fidesz szavazók 28 %-a elítéli, érvénytelenítené a pályázatot. Hát nyomni kell, hiszen a hétvégén megtudhattuk, a propagandagépezet szerint az van amiről ők írnak.

“Ma már a média 50-55 százalékát mi uraljuk. Mi mondjuk meg, hogy mi történik.” (Stefka István, a Magyar Hírlap főszerkesztője)

Algopirin 2013.07.01. 11:40:54

@CSENDES: de minek nyomja itt pl? mert annyit már bőve jártak itt, hogy tudják, csak a kurvaanyázást kapják.

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2013.07.01. 11:43:19

@Baradlay-:

Amit az írásodból hiányolok, édes fiam:

=> "gyurcsány-bajnai-ármánykodás"

=> "a libás falubelije is kapott koncessziót"

=> "a gyurcsány anyjának utcabelije is kapott koncessziót"

=> "nincs olyan törvény, ami kimondja, hogy 30 centiméterre (falvastagságnyira) egymástól két trafikot nem lehet nyitni."

=> "nincs olyan erkölcsi kézikönyv, ami kimondja, hogy 30 centiméterre (falvastagságnyira) egymástól két trafikot nem lehet nyitni."

=> "erkölcsi kérdésekben inkább kérdezzük meg a libatenyésztök gyilkosát: Bajnai Gordont"

A továbbiakban kérném ezekkel a mondatokkal operálni!

Visszavonásig: Habony sk.

dr. Aullah 2013.07.01. 11:49:22

@Algopirin: Ezért kapják a pénzt. Néha persze rotálódnak a droidok az oldalak között...

Algopirin 2013.07.01. 11:53:23

@dr. Aullah: rohaggyak meg, de van az összeg amennyiért én is csinálnám.

Secnir 2013.07.01. 12:05:36

@Enrico72:
"Az a fontos, hogy MAGYAR emberek kezébe kerüljön a több, mint 500 milliárd forintos bevétel."
segítek, csökkent értelmi képességű barátom.

micsoda - előtte - utána
dohánytermesztés - magyar kézben - magyar kézben
dohányimport - multi kezében - multi kezében
cigarettagyártás - multi kezében - multi kezében
cigarettakereskedelem - multi kezében - multi kezében
nagy haszon - állam, adó formájában - állam, adó formájában
haszon - kis haszon szétosztva 40000 magyar kezében - nagy haszon, szétosztva 5000 fideszes kezében

na, primitív táblázat primitív embereknek. látható, hogy pont az a rész, ami a nagy hasznot fölözi le, az maradt a gonoszköcsögkülfődimútti kezében. mindamellett az 500mrd-os bevétel nagy része adó, az marad az államé.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.07.01. 12:10:03

@Virág et.:
Minden pályázatok legundorítóbbika volt ez a pótpályázat, az amúgy is mocskos trafikügy leggennyesebb eleme, a kormány egyik legarcátlanabb hazugságával karöltve!

CSENDES 2013.07.01. 12:11:08

@Algopirin: Azért nyomják, mert ezt a blogot olvassák sokan, s hátha átmegy a köztudatba az ő alternatív valóságuk.. Azaz, minél többet mantrázzák, szerintük az annál igazabb lesz.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.07.01. 12:25:19

@Enrico72: "Ez nem a FIDESZ, hanem az ország ügye. Bár sokan tagadják, de ezzel rengeteg új munkahely fog létrejönni."

És a forgalomesés miatt hány kisbolt és benzinkút fog bezárni, és ezzel hány munkahely szűnik meg? Ja, az volt már, hogy a kurva anyádat? :DDD

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.07.01. 12:31:41

@Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/:

Gondolom úgy értette, hogy 3500 trafikból 41 "szoci", az bőven elég, még sok is. Hiába, a Fidesznek a túlzott nagylelkűség lesz a veszte... (Ne mi nyerjük a legtöbbet!).

@Baradlay-: Légyszi privátba a blog.hu-n keresztül írjál már, hogy hol lehet ilyen munkára jelentkezni, kéne egy kis mellékes, és én amúgy is sokkal jobbakat írnék, mint amit ti itt kiizzadtok magatokból.

Baldrick68 2013.07.01. 12:37:36

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
3500 ból 41 az alig több mint 1%.
Ennél még az SS -is nagyobb hibával dolgozott, pedig ugye a német precizitás...

CSENDES 2013.07.01. 12:46:01

@Baldrick68: Csakhogy nem 3500- ból 41, hanem 5300-ból 41. Hír: A NAV már 5258 engedélyt adott ki, a beadott 5310-ből.

Conchobar 2013.07.01. 12:54:07

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: "Ja, az volt már, hogy a kurva anyádat?" - Érdekes, hogy ezek a fiúk nem vágnak ilyenkor vissza, sőt még a legcsekélyebb ingerültséget, haragot se lehet kiolvasni a soraik közül. Ők szemmelláthatóan nem a saját véleményüket, elképzelésüket írják meg. Nem lesznek ingerültek, mert nincs a kommentjeik mögött semmi személyes, ők csak a munkájukat végzik

Secnir 2013.07.01. 12:56:18

@CSENDES:
"Hír: A NAV már 5258 engedélyt adott ki, a beadott 5310-ből. "
aham. nem tudja a jobb kéz, mit nyilatkozott a bal. most olvastam, hogy azon az 1400 településen, ahol nincs trafik, majd csak most fog kijelölni a nemzetidohány a helyi polgármesterek javaslata alapján 1400 boltot.
akkor számoljunk: 5400 boltból nyert 4000, ebből 5310 engedélykérelmet adtak be, amiből 5258 el van bírálva.
akkor
vagy a nav hazudik, vagy a nemzetidohány, mert utóbbi esetben (a polgármesterek jelölik ki) MÁR tudja az az 1400 fő hogy őket fogja véletlenszerűen kijelölni a polgármester. és ugye a engedélyre a kérelmet már benyújtották...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.07.01. 13:07:34

@Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/:
Nekem sajnos nem működik a link, ezért lennél kedves idézni a Dunaújvárosra vonatkozó inkriminált részeket? Tágabb lakókörnyezetemről lévén szó különösen érdekelne, hogy kiket vádolnak itt "balossággal", amikor már vagy egy évtizede Fideszes többség van a városi közgyűlésben, az innen induló Dorkota Lajos meg lassan a lombkoronaszintig kúszott a köcsögfán.

Ráadásul "üzleti és gazdasági kapcsolatokra" hivatkozni, főleg egy ilyen apolitikusnak hirdetett ügynél, mint a trafik, elég visszás, és egyébként akkor szeretném is rögtön kérdezni a kedves Fideszes "kollégákat", hogy aki valaha is vásárolt mondjuk egy volt MSZP-s képviselő vegyesboltjában, az onnantól rögtön "balos"-nak számít?

CSENDES 2013.07.01. 13:07:38

@Secnir:A NAV pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében kiemeli: a hivatalhoz a legfrissebb adatok szerint 5310 engedélykérelem érkezett, amelyből 5258 engedélyt már ki is adott a NAV.

Én a Délmagyar.hu-n olvastam, de ezek szerint MTI-s közlemény volt.

Secnir 2013.07.01. 13:16:27

@CSENDES:
"Az első trafikpályázati szakaszban érvénytelennek minősített 1415 helyen nem mozgó árusítással, hanem – a vonatkozó törvénymódosítás által biztosított lehetőségnek megfelelően – ideiglenes kijelöléssel rendezhető a dohánykereskedelem – közölte Légrádi Petra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing- és kommunikációs vezetője hétfőn."
hvg.hu/gazdasag/20130701_Az_ideiglenes_trafikokrol_is_Gyulayek_don
5310 kérelem + 1415 érvénytelen az annyi mint 6725.
valami nagyon nem gömbölyű.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.01. 13:22:43

@Enrico72: Ennek azért több módja is lenne, ha az alapfelvetés igaz is.
Sikerült ezzel a lépéssel a csempészetet is élénkíteni, mert az kurva élet, hogy fellendül.

Szelid sunmalac 2013.07.01. 13:24:00

@Secnir: A gonoszkocsokjufoddimutik itthonrol inkabb exportalnak cigarettat. A gyartast es a kereskedelmet pedig itthoni magyar dolgozok csinaljak, akiket magyarok tamogatnak (penzugy/marketing/HR stb. stb.), es mindket csoportnak magyar csaladja van, es mindket csoport a teljes fizetese utan magyar adot fizet.

CSENDES 2013.07.01. 13:27:57

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Konkréatan a NAV.gov.hu-n lévő Excel táblázatba 5241 van már (5242- 1 sor fejléc)

www.nav.gov.hu/data/cms294112/Trafik_engedelyesek_2013_06_28.xls

CSENDES 2013.07.01. 13:29:15

@Secnir: Bocs, a linket neked akartam küldeni.
@Szelid sunmalac-Elmeny designer: És nem neked.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2013.07.01. 13:36:49

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): a narancskomcsi erre az mno által lehozott TÉNYRE gondolt, mert tudod neki is TÉNYE van. Na tehát pomázifalván elszaporodtak a libás komenista trafikosok: Dunaújváros - Mészáros Attila - 3 - Pintér Attila önkormányzati képviselő
(és dunaújvárosi MSZP-elnök) sógora

ps: üdv földi

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.07.01. 13:48:37

@Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/:
Kösz, földi :)!
Ja, látom, 3 darab a 41-ből igazi szockomlib fellegvárrá teszi a várost:).
Egy kicsit utánakerestem, írt erről már a hvg is:
hvg.hu/itthon/20130522_trafikmutyi_Fidesz_MSZP_Dunaujvaros

Csak sajnos az egész bagázs még a lényeget nem érti, vagyis hogy ne olyat tessenek nekem mutatni, akiknek "balos" kötődésűként hullott egy pár morzsa, hanem olyat, akinek a koncessziója nem kötődik párt- és hatalmi érdekekhez! Merthogy ugye abból indult az egész, hogy mindenki egyenlő feltételekkel pályázhatott, és minél több MSZP-s sleppet sikerül előásni a Fideszesek mellé, annál inkább úgy látszik, hogy nem.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2013.07.01. 13:55:19

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): a technikumban elég cuki a nemzeti dohánybolt és a gyógyszertár egymás mellett. :D

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.07.01. 14:00:37

Ááááááááászt ááaaaa kibaszott kurva anyátokat...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.07.01. 14:06:48

@Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/:
Nem kell olyan messze menni, a Vasmű úti Őspatika mellett is lesz egy :).

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.07.01. 14:11:49

@Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/:
Sőt, ahogy így belegondolok, talán ez valami titkos záradék lehetett itt, hogy kell patika a közelben, mert a Piac térnél levő gyógyszertár mellett is akad egy:).

Foresty 2013.07.01. 14:16:27

Azért az se semmi, amikor a tüdőgondozó mellet nyílik trafik...

cink.hu/sarvaron-a-tudokorhazban-vannak-a-fidesz-trafikok-632379282

greenpiece 2013.07.01. 14:16:29

nekem ez a népszavazás tetszik, bár biztos benne lenne 3 mrd-ba az egész, de megérné h végignézzem ahogy ez a sok talpnyalú senkiházi szar a saját mocskába rohad bele :) szerintetek van esélye?

Vidéki 2013.07.01. 14:25:08

Vastagbőr "ne akadályozzon alaptalan vádak megfogalmazásával".

Ne akarjon minden áron "vihart kavarni egy teáscsészében"!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.01. 14:26:27

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Az a baj, hogy a nyereség viszont külföldi cégnél csapódik le, nem itthon. Itthon csak a gyártás után kifizetett összegek csorognak az államnak - már ha.
A tuti tényleg az lenne, ha lenne magyar dohánygyártó cég, ami exportál, de hát a fellendülő gazdaság miatt még jó darabig nem kell ettől tartani.
Meg ennek értelme is lenne.

Baldrick68 2013.07.01. 14:39:57

@ColT:

Egyre inkább az az érzésem hogy a csempészet fellendülése nem izgatja a fiúkat.
Néhány foszlányból arra következtet néha az ember, hogy a fiúk mögött igazi bűnözők állnak és a fidesz az tényleg a szervezett bűnözés pártja.
Ott van ugye a maffiózó gyilkos fradi secu-s csóka és barátai, győrben a maffia ügyvédje egyben az önkormányzat ügyvédje :-)
Ezzel a trafik mutyis dologgal két legyet ütöttek egycsapásra.
Egyrészt kistafírozták a haverokat és az alvilági támogatóknak is fellendül a biznisz :D

Meridian74 2013.07.01. 14:40:23

@dr. Aullah: "...mégigazabb felgyújtja a boltokat..."

Aztán mikor kérdezik, miért tette, "hát én csak rágyújtottam..." ;)
:D

ketroot 2013.07.01. 14:57:30

Követelem Vidéki/Agricola hozzászólását!!!

(amúgy most éppen a vg.hu-n magyarázza ki az e-útdíj sikerét)

ketroot 2013.07.01. 14:58:04

Jajj, most látom, hogy már itt is van!

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.07.01. 15:01:03

@Conchobar:

Ingerültek ők, csak a szabályzat tiltja nekik, hogy visszaugassanak. Többek között pont ezért könnyű kiszúrni őket. :)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.07.01. 15:05:24

@ketroot:

"Üzemszünettel indult az e-útdíj rendszer." (hvg.hu)

Mint egy rakás begombázott mekkmester. Szerintem ők lepődnének meg rajta a legjobban, ha egyszer tényleg működne, amit előző nap seggrészegen összegányoltak. :D

s.g.l. 2013.07.01. 15:06:54

Ez a féreg még dr.??

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.07.01. 15:08:29

@Baldrick68:

Milosevics Szerbiája. Láthatóan meg sem fordul a fejükben, hogy esetleg a vége is az lesz.

tryclops 2013.07.01. 15:23:40

@Vidéki: Te is megjöttél aranybögyörőm? Osszad az észt, gyerünk, meglegyen a napi karakter!

s.g.l. 2013.07.01. 15:24:50

Az sem semmi, hogy a fidesz Hajdú Bétezik, 200 zömmel saját okán veszteséget szenvedett vállakozóval, - OTP 10 mrd-ot emelt ki, Wallis 10 mrd-al faragott rá, de Wallisoznak és libajnaiznak, miközben most kb 40 ezer család megélhetését vették el és adták oda csókosoknak, seggnyalóknak.

Minorkavidor 2013.07.01. 15:32:19

@InversioN:

Bocs, de 2011 óta nincs TB helyette szociális hozzájárulást (szocho) fizetünk, illetve fizetnek a munkáltatók. A 2 között annyi a különbség, hogy amíg a dolgozó és a munkáltató jarulékot fizetett, addig kötelezően járt utána nyugdíj és egészségügyi ellátás. Mióta szocho van ez a kormány akaratától függően bármikor megszüntethető ui a szocho nem minősül járulék fizetésnek, hanem adó módjára viselkedik. Lásd pl. a kommunális adó, amely, ha az önkormányzat kiveti, nem jár automatikusan együtt pl. a szemétszállítási díj eltörlésével. Azaz addig kapunk a szocho után pl. eü. ellátást, amíg a kormány jónak látja.

átlátó 2013.07.01. 15:32:33

Zsolt, a magyar népnek már az sem vigasz, hogy te egy komplikált hülye vagy.

antiforradalmár 2013.07.01. 15:40:22

@Enrico72: Ha a hülyeség fájna, akkor te ordítanál!

funfun 2013.07.01. 15:44:11

ctrl c ctrl v Tömjén inkább lődözne pandákat, ahelyett, hogy a tutit akarná megmondani. Még mindig szimpatikusabb lenne.

Ianas 2013.07.01. 15:46:08

@Enrico72: Te hogyan tudsz gépelni agy nélkül? Tudományos kíváncsiságból kérdezem.

Szúrófény 2013.07.01. 15:49:20

Mit vitatkoztok! Isten rendelése! Semjén nem mondta? Ő a szóvivője!

tryclops 2013.07.01. 15:53:18

Lehet ezt még fokozni... Közben sutyiban betiltották az e-cigit is. Összefüggés? Ugyanmár!

index.hu/gazdasag/2013/07/01/betilitjak_az_e-cigarettat_magyarorszagon/

Libatolvaj takarodj 2013.07.01. 15:54:00

Remélem jól megfizetnek ezért a blogposztért.

Ez az igazi veretes pártszolgálat.
Varjú László MSZP-s politikusnak címzett levelezést nem lenne olyan ütős egy pártközleményben kiadni.

így az igazi, blogon, az MSZP mint forrás megjelölése nélkül. Majdnem tökéletes az illúzió, komolyan remélem, hogy rendesen tudtok kaszálni ezzel. Respect.

Horizont 2013.07.01. 15:56:45

Amikor Semjén levelében idáig jutottam: " Keresztény elveket valló politikusként erkölcsi kötelességem........." úgy éreztem itt be is kell fejeznem, mert kész végem is ezzel a mondatával! Egy szemét gerinctelen patkány aki elképzel magáról valami jót.... tán hiszi is! Normális ember meg egy szívlapátot keresne vagy egy lámpavasat! :) És arról álmodik, hogy de jó is lenne ha mindenki letenné a cigarettát és felkopna ennek sok sáskaszerű pénzéhes seggnyalónak az álla!

ob.szerver 2013.07.01. 15:57:18

@Baldrick68:

"a fiúk mögött igazi bűnözők állnak"

Ezt rosszul látod. A bűnözők nem a fiúkon túl vannak.

www.youtube.com/watch?v=Pkt7rL_X9n4

A bűnözők maguk a fiúk.

s 2013.07.01. 15:59:48

Nem az a kérdés ma már, hogy hogyan lehet cigihez jutni. Az a kérdés, hogy hogyan lehet fegyverhez jutni.

s 2013.07.01. 16:02:00

@Horizont: "Normális ember meg egy szívlapátot keresne vagy egy lámpavasat!" Nem "vagy". "És".

tryclops 2013.07.01. 16:03:30

@Libatolvaj takarodj: Olyan édibédik vagytok ezzel a vádaskodással. Tudod kisfiam, ez a blog már legaláb 5 éve pártállásra való tekintet nélkül küld el minden hozzád hasonló gerinctelen férget és/vagy politikust. 2009-ben itt tapsolt az Enrico meg a Vidéki amikor a szoci mocskok kapták meg ami járt nekik.
Aztán hirtelen narancsrendszer lett, és mindjárt interenetes terrorista lett Zeroból meg laspalmasból...
Szóval muhaha. seggfej.

Minorkavidor 2013.07.01. 16:08:27

@ColT:

Sztem lesz egy probléma: a csempészet is fideszes kézben lesz. Emlékezz csak donpintérre? Ő nem a józsefvárosi piacon alapozta meg milliárdos vagyonát? Ő most a belügyér, igaz? 1+1 =2 nem igaz? Tapasztalata meg hatalma van! Ennyi elég is!:))

Minorkavidor 2013.07.01. 16:10:54

@funfun:

Pandákat azt neeee!!! Azok védett állatok!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.01. 16:11:37

@Baldrick68: Erre gondoltam én is. Viszont ugye ebben az esetben izgatja őket, hiszen biznisz :)

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2013.07.01. 16:11:52

@Vidéki:

Mélyen tisztelt Honvédem, maradj kérlek az eligazításon hallottaknál!

Üdv: Habony

zgabi 2013.07.01. 16:12:11

Havi 2 millás fizuért én is bármikor írok olyan kormányhű leveleket mint Semjén Zsolt. És az én pofámról sem égne le a bőr. Mert van az a pénz....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.01. 16:12:39

@Vidéki: nem akadályoz alaptalan vádakkal, mert ezeknek nyilvánvalóan van alapjuk

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2013.07.01. 16:14:15

@s.g.l.:

"még dr.??

Miért ne lenne az? Amennyiben dr. Semjén Miniszterelnök-helyettes úrra gondolsz.

InversioN 2013.07.01. 16:14:20

@Minorkavidor: Kösz a felvilágosítást, ezt eddig is tudtam. Rossz definíciót használtam. A hsz-om tartalmán attól még nem változtat.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.01. 16:15:15

" Kocsmát nem lehet nyitni iskola 200 méteres körzetében, de dohányboltot igen."
Az iskolában/iskola mellett dohányzik a gyerekek fele, de szerencsére jóval kevesebb iszik tanítási időben. Amire van kereslet, azt árulhatják az iskola mellett :)

Libatolvaj takarodj 2013.07.01. 16:18:16

@tryclops: Az a pici gond a kis teóriáddal, hogy itt bizony van egy konkrétum.

Varjú Laci levelesládájából kiesett levél.Varjú László egy MSZP-s politikus. Jellemzően az MSZP honlapján szoktak megjelenni a tőle származó dokumentumok.
Azt hogy ezen a blogon (is?) tették közzé az MSZP-s dokumentumot az kétféleképp lehetséges. Az MSZP megfizette az extra megjelenési lehetőséget, vagy a politikai meggyőződés vezette a blogger kezét.

Rádbízom annak eldöntését, hogy melyik a jobb.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.01. 16:19:36

@Minorkavidor: Emlékszel egy nyírségi szocialista pénzügyminiszterre, akinek a neve valahogy mindig előkerült, amikor csempészügyeket vizsgáltak az ukrán határ környékén?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.01. 16:20:22

@Libatolvaj takarodj: Ezt tényleg elhiszed? :D
Ember, a BKV botrányt kb. ez a blog pattintotta ki :D Bizton az is komcsi reklám volt :D

@Távmunka blog: Piára is lenne :D:D:D:D

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2013.07.01. 16:20:22

@Libatolvaj takarodj:

"Remélem jól megfizetnek ezért a blogposztért"

Helyes. Kitűnően figyeltél az előadáson. A későbbiekben is hasonló vehemenciát várok...!

Üdv: Á.

Etniez 2013.07.01. 16:21:37

@Velence19: Egyébként a következő nem fideszes kormánynak nagyon egyszerű dolga lesz, ha meg akarja ezt a mutyit szüntetni.
Haszonkulcsot levinni 0,1%-ra és hagyni kell éhen dögleni a tolvajokat.

tryclops 2013.07.01. 16:22:36

@Libatolvaj takarodj: Ja, pont a vastagbőrön fognak a szocik kampányolni. Egyéb okos ötlet?
A blogger meggyőződését meg te is megnézheted, tudom egy hónapja vagy még csak az interneten, nem volt időd még tájékozódni, ott az archívum, ingyen van. Hajrá.
Kiolvastad, viszajösz és folytathatjuk a szájtépést.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.07.01. 16:24:09

@Libatolvaj takarodj:

"Libatolvaj takarodj 2013.06.04. óta tag"

"0 bejegyzést írt és 104"

Menj, etesd meg a bulvár-kacsákat...

Libatolvaj takarodj 2013.07.01. 16:32:38

@ColT:
"Ember, a BKV botrányt kb. ez a blog pattintotta ki :D Bizton az is komcsi reklám volt :D"

Azt nem tudom, hogy igazat mondasz-e, de annyi biztos, hogy a BKV botrány az MSZP-n belüli érdekkörök háborúja volt egymás ellen.

Talán emlékszel arra történelmi tanulmányaidból, amikor a Rákosi rendszerben a komcsik egymást akasztották. A komcsik egymást nyírták. No ez a jelenben is gyakran előfordul csak az eszközök változtak kicsit a golyó helyett feljelentik egymást.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.07.01. 16:34:14

@Libatolvaj takarodj:

"Libatolvaj takarodj 2013.06.04. óta tag"

"0 bejegyzést írt és 104"

Takarodj...!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2013.07.01. 16:34:16

@Libatolvaj takarodj: remélem hamar lejár a happy hour a sárgaházban, és visszaküldenek a gumiszobádba. Ha esetleg mégis este hatig engednek internetezni, javaslom olvasgass vissza ezen a blogon úgy a völgyhidas történetig. Utána majd gyere vissza az MSZP-s kampányszövegeddel.
Szerintem kevésbé lett volna ciki a szokásos mantrákat ideböfögnöd mint: emútnyócév, libajnai, kommunisták, ronverber, ja és az utolsó ultimate halálcsillag: TI NEM ÍRTÁTOK ALÁ A REZSICSÖKKENTÉST!!!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.07.01. 16:35:19

Semjén is tudja, hogy mit kell megvédenie egy jó kereszténynek, nah.

siskalaszlo · http://vulgarian.blog.hu 2013.07.01. 16:41:36

ezt a témát lehet csűrni csavarni, értelme úgy sincs, mert 2/3 és átlag ember kommentelésen kívül nem igen tud mást tenni, ami egyenlő a nullával. Ezt már nem lehet rendbe tenni. Sok szavazatot veszít emiatt a fidesz, de ez már legyen az ő gondja...

Etniez 2013.07.01. 16:43:17

@siskalaszlo: Nem igaz, mindent rendbe lehet tenni és nem szabad szó nélkül hagyni, mert akkor beég az emberek fejébe a hazugság.

Vidéki 2013.07.01. 16:44:00

A Varjú jól károg!

itchap 2013.07.01. 16:49:30

KI AZ A SEMJÉN ZSOLT???? Tegye már fel a kezét, aki erre a bohócra szavazott volna, ha nem közös listán indul Viktorékkal! KDNP... most komolyan?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.01. 16:49:39

@Libatolvaj takarodj: Olvass vissza. Nagyjából a HVG-vel együtt hozták le a dolgot.

Az meg hullára nem érdekel, hogy a büdös komcsik mit háborúznak egymással! Az a lényeg, hogy az adófizetőket lopták meg, és ez a narancsos banda sem büntette meg őket, és pláne nem szerezte vissza az ellopott lóvét - sőt, még kártérítést fizettek nekik...

Kan Csóka 2013.07.01. 16:52:56

Kívánom ennek a hányás geci Semjénnek, hogy bassza szét a seggét 1000 db pedofil pap !
Ez okádékabb mint 1000 fideszes együtt!
Álaszent álkeresztény gennyzacskó !

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2013.07.01. 16:53:01

@Libatolvaj takarodj:

"Varjú Laci levelesládájából kiesett levél."

Ami fent van a parlament.hu-n.
Ahogy más, írásbeli kérdés és a rájuk adott válaszok is.
Mi meg gyakran olvassuk a parlament.hu-t.
Meg a fidesz-hírlevelet, az mszp-hírlevelet, az mno-t, a nol-t, a kormany.hu-t, és még sok mást.
Ennyi a történet.

www.parlament.hu/irom39/11454/11454-0001.pdf

Zati 2013.07.01. 16:53:12

@Enrico72:
"Nem mellesleg meg külön piros pont, hogy 18 éven aluliakat be sem engednek a boltba. "

Fagyit meg ki a qrva anyjának fognak árulni?

Nem vagytok 100-asok az biztos.
Nem értem ez miért jó, ennyire nem lehet hülye valaki. Nyilván pénzért csinálod. De tudd, hogy megalázol ezzel olyan embereket akik qrvára nem érdemlik meg.
Akinek mától nincs megélhetése, vagy vehet egy expreszt 20év trafikozás után.
És még a pofájába vágod hogy mától nem is "MAGYAR" csak simán magyar.
Elképesztő férgek vagytok.

Kan Csóka 2013.07.01. 16:54:01

@itchap: KDNP egy rakás fos fidesz-faszt szopó gerinctelen álkereszetény köcsög !

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2013.07.01. 16:56:10

@Vidéki: menjél szépen a vitya fészbúk lapjára jó étvágyat kívánni a gerber késes képhez. Köszi hogy itt voltál.

Kan Csóka 2013.07.01. 16:56:19

NE vicceljünk már ! Az egész arról szól , hogy van egy fidesz-bérenc rétegaki kérte a jussát és így kapott lét ! Rohaggyon az anyjába minden Nemzeti-trafikos !!!

tryclops 2013.07.01. 17:04:22

@Kan Csóka: Ó, nagyon jól ki van ez találva kérem szépen. Csak gondolj bele: Ha nem lenne ott a KDNP az csak egy frakció és fele annyi bizottsági hely lenne a Fidesznek. Mindenki tudja, hogy a KDNP valójában nem létezik, ez is csak egy a fiúk közjogi bűvészkedései közül.

Erkölcsös? Ugyanmár, mikor volt az szempont ezeknél a képmutató geciknél?

Most megint hogy fog csalni a fidesz Baján? 2013.07.01. 17:06:28

A kétharmad jegyében ti hozzátok a törvényeket, csak azt amit szeretnétek betartani.
Nulla százalékos fing KDNP már régóta beleugat a nép dolgaiba.

Semjén te egy szar alak vagy.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.01. 17:07:48

@ColT: Arra a BKV-botrányra gondolsz, ami azzal kezdődött, hogy találtak 1-2 kérdéses szerződést Kocsis idejéből, erre ő előszedett mindenkit a korábbi 10-20 évből, akit csak talált?

szuperkrumpli 2013.07.01. 17:08:01

Tüdőgondozó mellett kurvajól néz ki a két trafik!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.01. 17:13:01

@tryclops: Jogászképzésben az első órákon elmondják az erkölcs és a jog fogalmát. Sajnos a jogászok általában elfelejtik az elsőt...

komissarlajos 2013.07.01. 17:13:12

Kérem a pultnál ülő, (fekvő) urakat, hogy a csehóban lévő illetőket tiszteljé!
Tehát:
orbánviktor (orrbandita)
kövér(akasztós)lacika
semjénbuzi
kósaprostiqúrólali
rogántörp
harrachpedofilpapa
stb... stb...
Tiszteljük meg őket, amit érdemelnek.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2013.07.01. 17:14:53

Tény, hogy aki nyert a trafikpályázaton az hamarosan kastélyt építhet. Aki meg többet is bezsákolt, az legalább kettő palotát fog felhúzni. Sokan mondják, hogy majd eltörlik, de addigra már mindegy.

De azért át kellett volna gondolni a dolgokat. Itt egy km-en belül található 5 dohánybolt. Röhej. Meg kellett volna szabni, hogy hol lehetnek. Az egyik egy óvodával szemben van, gratulálok.
Mi lesz a következő lépés? Alkoholt csak 3 helyen lehet kapni majd? Gyerünk pályázni.

Kan Csóka 2013.07.01. 17:15:47

Oktobertől jön az ujabb mutyi az uzemanygajelölés + benzindrágítás!
Az anyjába rohadjon ez a kis geci orbán és bandája !
Remélem ez már kiveri a birka állat nép biztosítékát is és elküldik őket az ótvarba !
Mi az anyája retkes picsájának kell megjelölni a kibaszott benzint? Aztá majd lehet szőkíteni....
Don Pintér meg majd nyomoz.... Pfőőőőjj

komissarlajos 2013.07.01. 17:16:05

Azért az áderjankó sem különb a slittpalitól! (Így utólag)

Virág et. 2013.07.01. 17:16:53

@Libatolvaj takarodj: 1. Varju László a DK pártigazgatója és nem a szociké. Már a felvetésed, az első bötűd nem igaz, innentől kár tovább beszélgetni, de azért mégis.

2. Két perce kommentelsz, de te már LÁTOD az összefüggéseket. Segítek: nem látsz semmit. Nem értesz semmit. Egyszerű vagy.

3. Inkább ne írj, naponta jut nekünk 20 ilyen kategóriás kis izé, nem kellesz ide a 0 értékű butaságaiddal. Enrico meg Vidéki nyomják a narancsos hülyeséget, de legalább szórakoztatóak a maguk szektásságában. Te nem vagy az. Te fárasztó vagy, évekkel ezelőtt lezárt vitákba kéne belemenni, hogy veled foglalkozzunk, de arra meg se idő, se kedv senki részéről.

Kan Csóka 2013.07.01. 17:17:04

@komissarlajos: Kósát úgy híjják Debrecenben hogy a 20%-os Lajos ! Weheheheeeeee

komissarlajos 2013.07.01. 17:17:48

@Kan Csóka: A birka nép meg csak tűr, tűr, tűr, és éhen döglik. De ez kell neki, mert birka.

Kan Csóka 2013.07.01. 17:18:21

@komissarlajos: De szerintem igen, be kell vallani van egy nagy különbség : Ő tud írni !
Weheheheeeeee

komissarlajos 2013.07.01. 17:28:23

@Kan Csóka: Ez mit jelent nálad? „Weheheheeeeee“

Libatolvaj takarodj 2013.07.01. 17:34:41

@laspalmas: "Mi meg gyakran olvassuk ... az mszp-hírlevelet, "

tehát hogy világos legyen, egy MSZP-s hírlevélben találtad meg Varjú Laca levelezését és egyből arra jutottál hogy ki kell posztolni? Ha esetleg nem így történt volna, akkor tiszteld már meg az olvasókat azzal, hogy elmondod, hogy konkrétan ki hívta fel a figyelmedet erre a levélre.

Ha már ennyire belemegyünk a részletekbe.

Apeiron (törölt) 2013.07.01. 17:41:35

@Libatolvaj takarodj: Te most komolyan amiatt pattogsz, hogy ki és honnan vett elő egy publikus levelet, amit elméletileg a sehonnaibitangminiszterelnökihelyettes Semjén Zsolesz írt? Neked a természetes niche a föld alatti kommunista mozgalom és a rákosi éra. Nem véletlenül lehet a kedvenc újságod a Nemzeti Pravda.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2013.07.01. 17:44:48

@Libatolvaj takarodj: én tudom. Konkrétan az ájemef-ronverber-libajnai vonal hívta piros telefonon laspalmas-t, és felajánlottak két véka aranyat a posztolásáért.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2013.07.01. 17:45:34

@Libatolvaj takarodj:

nem bazmeg, a parlament.hu-n találtam, amit sok más egyéb mellett szoktam olvasgatni napi szinten, hogy tájékozott legyek, mert nekem van erre igényem

nézelődj csak te is:
www.parlament.hu/internet/plsql/internet_irom

Libatolvaj takarodj 2013.07.01. 17:46:44

"Az meg hullára nem érdekel, hogy a büdös komcsik mit háborúznak egymással! Az a lényeg, hogy az adófizetőket lopták meg, és ez a narancsos banda sem büntette meg őket, és pláne nem szerezte vissza az ellopott lóvét"

Kifejtenéd, hogy mégis mit értesz a fenti zagyvaságok alatt? Amikor a BE törvényt akarták módosítani, hogy az ügyvédmaffiával szemben legalább minimális lehetősége legyen a rendőrségnek is, akkor iszonyatos nagy hepaj volt.

A mai világban az a nagy helyzet, hogy van egy két "sztárügyvéd" akik forró dróton vannak bekötve az MSZP-hez, és ha bármi van 1 órán belül ott vannak és lelkére kötik hogy ne beszéljen.

Emlékszel még Cusi ügyére? Ugye ő a párt számára lopott, tehát nem magának, mégis valami mágikus forrásból "visszafizette" az ellopott pénz nagy részét, 50 millió forintot. Mondom ami neki nem volt meg hisz az MSZP bankszámlának lopott nem magának.

Itt egy omerta lép életbe amiért cserébe egész egyszerűen pénzt kínálnak.

Mi is lett volna ha Zuschlag a főnökökre vall? Kik voltak akkoriban a minisztériumban az államtitkár és a miniszter? Mi lett volna ha rájuk vall? Akkor bizony összeomlik a baloldal.

No ezért nem voltak olyan törvények amik egyáltalán lehetővé tették volna a rendes munkát a nyomozószerveknek. Olyanra csinálták a törvényt az elvtársak, hogy ne derülhessen ki semmi az ilyen ügyekben. Amikor a Fidesz megpróbálta megváltoztatni akkor elrohantak a naphoz és a holdhoz. Hogy micsoda terror milyen borzasztó lenne a törvény. Közben meg annyi a cél hogy a nyomozások megáljanak a Zuschlagnál és Zuschlag főnökeihez ne juthassanak el.

Virág et. 2013.07.01. 17:52:54

@Libatolvaj takarodj: A Cusi nem a párt számára lopta az 50 milliót, az ugyanis kávépénz pártszinten, hanem magának lopta. Akivel kevered, az a Tocsik, mert az tényleg a párt számára vitte volna a pénzt a vád szerint. A Cusi amúgy részletes beismerő vallomást tett, visszafizette csaknem az egész pénzt, ennek ellenére többet kapott, mint egy anyagyilkos.

A Be-t meg megváltoztatta a Fidesz, épp ma lépett hatályba az új Btk-bal együtt. Csak szólok. Ügyvédmaffia alatt meg gondolom azt a MINDEN ORSZÁGBAN ELFOGADOTT alapvetést érted, hogy ne lehessen már senkit sem kihallgatni ügyvéd nélkül. Mert esetleg félholtra verik, mint múltkor a szerencsétlent, aki bele is halt, vagy csak nem engedik egy hétig aludni, aztán félhülyén aláíratnak vele valamit.

De tudod mit, kívánom hogy téged olyan rendőrség hallgasson egyszer ki, ahol nem jár ügyvéd. Volt már ilyen: ÁVH, ÁVO. Visszasírod, mi?

Virág et. 2013.07.01. 17:53:41

Kéne valami IQ vagy EQ cenzus a kommenteléshez. Nagyon.

Libatolvaj takarodj 2013.07.01. 17:56:05

@Virág et.: "A Cusi nem a párt számára lopta az 50 milliót, az ugyanis kávépénz pártszinten, hanem magának lopta"

Ez szimpla hazugság. A párt számára lopott más MSZP-sekkel együtt. Egy bűnszervezetet működtettek az MSZP-n belül. Mivel a kiindulópontod is téves ezért a posztod többi része is téves.

Libatolvaj takarodj 2013.07.01. 18:01:59

" Ügyvédmaffia alatt meg gondolom azt a MINDEN ORSZÁGBAN ELFOGADOTT alapvetést érted, hogy ne lehessen már senkit sem kihallgatni ügyvéd nélkül."

Tévedés azt értem alatta, hogy az MSZP-s bűnözői kört ugyanaz az 1-2 ügyvéd védi, így minden 'elvileg' titkos információról tudnak és lehetőségük van azt továbbadni, hogy meghiúsítsák a nyomozást. Szó nincs itt kihallgatásról, hanem arról hogy ügyvéden keresztül AZONNAL eltüntetik a bizonyítékokat, a tanúk összebeszélnek, egyeztetik hogy mit fognak hazudni.

Az információ abszolút szabadon áramlik hisz mindegyiknek ugyanaz a pár ember az ügyvédje, és ügyéden keresztül korlátlanul tudnak kommunikálni az MSZP-vel és a többi vádlottal is. Ha ezek az ügyvédek beszélni kezdenének egy perc alatt menne az egész MSZP a csatlósaikkal együtt a levesbe.

Szerinted az véletlen hogy ezekben a "sztárügyvédes" ügyekben rendszeresen visszavonják a tanúk a korábban eskü alatt tett vallomásaikat is?

bgp 2013.07.01. 18:05:23

@Libatolvaj takarodj: a fidesz gondban lenne, ha nekik kéne visszafizetni az összes elsíbolt dohányt.

nu pagagyí 2013.07.01. 18:07:33

@Libatolvaj takarodj: A dohánymutyiról szól a blog, arról beszélj! Most Simicska Lajos kormánya van hatalmon, ők nem tetszenek.

Nero Bianco 2013.07.01. 18:09:10

@Libatolvaj takarodj:
Ja, pont mint Rogán.
Mert a bulit Rogán találta ki még 99 táján.

Hogyan lehet indirekt finanszírozni a pártok ifjúsági szervezeteit címszóval.

Ironfist 2013.07.01. 18:12:58

@Libatolvaj takarodj:
Ha már ennyire belemerültél a komcsizásba, ezt a listát is magyarázd már meg légy oly sízves!

Kövér László - MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke
Járai Zsigmond – MSZMP-tag, az utolsó kommunista kormány államtitkára
Matolcsy György – MSZMP-tag, III/2-es ügynök
Martonyi János – MSZMP-tag, kommunista kormány tagja, III/2 együttműködő
Pintér Sándor - MSZMP-titkár
Schmitt Pál - az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban
Hoffmann Rózsa - MSZMP-tag
Mikola István - MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Stumpf István - MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Fónagy János - MSZMP-tag
Vonza András - MSZMP-tag
Ligetvári Ferenc - MSZMP-tag
Chikán Attila - MSZMP-tag
Boros Imre – MSZMP-titkár, III/III együttműködő D-008
Turi-Kovács Béla - MSZMP-tag
Harrach Péter - MSZMP-tag
Kerényi Imre - MSZMP alapszervezeti titkár, moszkvai nagykövet, jelenleg a Fidesz kultúrpápája
Pozsgay Imre - MSZMP KB-tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB-titkár
Boross Péter – MSZMP-tag, DÉLBUDA III/III
Balogh Gyula - MSZMP-tag
Csintalan Sándor – MSZMP-tag, jelenleg a Fidesz és a HÍR TV egyik fő ideológusa
Orbán Viktor - gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár
Varga Mihály - KISZ-titkár
Rogán Antal - KISZ-titkár
Deutsch Tamás - KISZ-titkár
Szabadi Béla - MSZMP tag, munkásőr
Szita Károly - III/III együttműködő

dr. Aullah 2013.07.01. 18:17:49

Ennyit tudnak a fizetett droidok. Terelni... Nehogy róluk legyen szó.

Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2013.07.01. 18:27:24

@Libatolvaj takarodj:

Próbálsz terelni a trafikmutyiról, te narancsfing? Nem fog menni!

Kerek négyszög 2013.07.01. 18:29:26

@Libatolvaj takarodj: Tolvajkám, ne erőlködj, itt már csak a félkegyelműek védik a narancskomcsikat (meg aki lopott nemzeti vagyont kapott orbánéktól, és retteg, hogy visszakérhetik). Túlságosan nyilvánvaló már mi történik ebben az országban. Csak magadból csinálsz hülyét.

Ironfist 2013.07.01. 18:36:02

@kerek négyszög:
És "itt" alatt gondolom azt érted, hogy ezen a bolygón.

Virág et. 2013.07.01. 18:36:35

@Libatolvaj takarodj: Bizonyítékod gondolom nincs, csak a szövegelés meg a vádaskodás megy.

"Tévedés azt értem alatta, hogy az MSZP-s bűnözői kört ugyanaz az 1-2 ügyvéd védi, ..."

Hogy mondják fideszül, hogy öngól? Futó Barnabás neve mond valamit? Szerinted kb hány ügyvéd képviseli a fideszeseket? És ez az ügyvéd véletlenül a Közgépet is képviseli. Véletlen, mi? Egyébként még igazad sincs:

Hunvald védője: Sebes Péter
Hagyó: Kádár András
Gyurcsány: Zamecsnik Péter
Molnár Gyula (XI. ker): Muskovszky Gábor
Zuschlag: Kovács M. Gábor

"Szerinted az véletlen hogy ezekben a "sztárügyvédes" ügyekben rendszeresen visszavonják a tanúk a korábban eskü alatt tett vallomásaikat is?"

Nehézpályás tudatlansággal van dolgom, úgyhogy lassú leszek: Pp. 166. § (2) bekezdés: eskünek a perben helye nincs. Ugyanez áll a Be-re is, nincs eskü alatti vallomás a magyar eljárásjogban. Kevesebb Hollywood, több valóság. Hány évesnek tetszik lenni? 17?

Vallomás visszavonás sincs a magyar büntetőeljárás-jogban. Legalábbis nem úgy, mint az amerikai filmekben (lásd fent). Vallomást módosítani lehet, de attól az előző nem megy a levesbe még, elő fog kerülni és meg fogják tőle kérdezni, hogy miért tetszett ezt mondani.

Most, hogy két alapvető ismerethiányt letisztáztunk, szerintem fejezzük is be. Erre tényleg nincs időm.

2llkedő 2013.07.01. 18:37:50

@Libatolvaj takarodj: Ez mellik tündérmesében van?

valaki senki 2013.07.01. 18:43:21

@Enrico72: Attól tartok, Ön ezt nbem jól tudja. A dohány forgalmazásán, eddig 2% körüli haszon volt. Az ár jelentős része eddig is "itthon maradt", knkrétan adó formájában. A jelenlegi rendszernek, több hibája is van:
- korlátozza a hozzáférést, ami elég érdekes, a szabadon főzhető páleszek világában
- A kiskereskedelemből kivezetésre került, ez a kis boltokat, akiknek ez mágnestermék, és a forgalmuk- de nem hasznuknak- sokszor a 30-40% -át is kitette, súlyos visszaesését fog okozni. Aki eddig bement egy cigéíért, majd, ha már ott járt vett ezt-azt. most nem fog.
- A várakozások szerint, mintegy 50.000 munkahelyet lő ki egy éven belül, a terítők+ kisboltok miatt.
- Probléma még maga a "mutyi" ami hányinger.
- A menet közben 10% ra emelt garantált nyeeség.
- Az, hogy lehet, ez teremt 10.000 körüli munkahelyet-és ez fog folyni a csapbólis- de előbb megszűnik az az 50.000 állás.
- A nemzeti izé árudák egy része, még azokat a szabályokat sem alkalmazzák, amit eddig, vagyis egy csomó, kifejezetten iskolák, eü. intézmények mellett nyílik, holott eddig ez tilos volt. Nálunk pl, az egyik, effekítve egy gyermekorvosi rendelő melletti épületben nyit meg, ami elég nonszensz, ha belegondolunk, hogy az alap éca az egészség védelme mentén született!
És hogy tudd, messze nem csak magyaroknál landolt az ügy, mert bár elvben 5 trafikban korlátozták a nyerési plafont, én a continentálon kívülk is tudok olyanról, akinek a kezeiben 150 trafik landolt, oszt nem éppen magyar... Van még szempont, ami kimaradt?

Ironfist 2013.07.01. 18:50:09

@valaki senki:
"Van még szempont, ami kimaradt?"

Van. Hogy ugyanakkor, egy suttyom-mozdulattal betiltották az elektronikus cigiket.

2llkedő 2013.07.01. 18:55:27

@valaki senki: "effekítve egy gyermekorvosi rendelő melletti épületben nyit meg,"

Látod, milyen ésszerű? A dokinak nem kell sokáig várakoztatnia a gyereket és a szülőt, amíg kiugrik cigiért.

J.László 2013.07.01. 19:09:40

Szerintem jövő tavaszra regisztrált elmekórtani eset lesz az orvostudományban a trafikmánia.

tudi 2013.07.01. 19:12:14

Ekkor adok hálát az égnek, hogy nem dohányzom, legalább nem gazdagítom valami fideszes havert, vagy annak pereputtyát. De az is biztos, hogy ha legközelebb gyónni megyek azt is meggyónom, hogy mióta szavazókorú lettem mindig a fideszre szavaztam.

gambio 2013.07.01. 19:12:59

Látom akadálymentesitve van,mert ugye a mozgássérültek is dohányoznak.PFF Röhely!Főleg ez a család nem normális!Észre venni hogy fingjuk sincs az üzletről,hogy még a hülyék egymás mellé is tették :)

J.László 2013.07.01. 19:20:48

@Ironfist:
1.) A háborús bűnökért (egyébként alaptalanul) elítélt Manstein tábornagy, a Franciaországot kétvállra fektető "sarlóvágás" (Sichelschnitt) terv kidolgozója, a Krim meghódítója, Harkov visszafoglalója a sztálingrádi csata után, a kurszki csata egyik német vezénylője az NSZK védelmi minisztériumának tanácsadója és parlamenti képviselő volt a háború után.

2.) Az NSZK titkosszolgálatának (Bundesnachrichtendienst - BND) első vezetője az a Gehlen ezredes volt, aki a háború alatt a háborús bűntettekért kivégzett Keitel által irányított Wehrmacht főparancsnokság keleti idegen hadseregek (magyarul szovjet hadsereg) felderítési osztályát vezette.

3.) Az 1933-ban pártutasításra emigrált, majd a norvég németellenes ellenállásban tevékeny részt vállalt Willi Brandt az egykori náci párttag Kiesinger szövetségi kancellár kormányának külügyminisztere volt 1966 és 1969 között (ez volt az első nagykoalicio az NSZK-ban). Ugyanebben a kormányban pénzügyminiszteri posztot töltött be a Brandthoz hasonlóan
szintén szociáldemokrata, a háborúban a légvédelemnél tisztként szolgáló Helmuth Schmitt. Érdekes lehetett egy kormányülés, nem igaz? Főleg, ha elkezdtek anekdotázni a régi időkről.

4.) Tegyünk említést a liberális szemmel nézve legnagyobb botrányról is. Richard von Weizsäcker egykori szövetségi elnök édesapja a nürnbergi háborús főbűnös perben halálra ítélt és kivégzett Ribbentrop náci külügy-miniszter első helyettese a volt a külügyminisztériumban, mint államtitkár.

Libatolvaj takarodj 2013.07.01. 19:21:08

@Virág et.: Jujj te kis mesemondó, még az ügyvédekről is hazudozgatsz itten. Akkurátusan felsorolsz neveket, mintha minden ügyben csak egyetlen egy ügyvéd vehetett volna részt. Csak egyetlen példával illusztrálnám mekkora nagy hülyeség ez:

"Gyurcsány Ferenc kormányfő Bánáti János ügyvédet hatalmazta fel, hogy járjon el a Zuschlag-ügyben"
www.k-monitor.hu/hirek/magyar-hirek/zuschlag-gyurcsany-banati

Nohát nohát! Ő hogyhogy nem szerepel a listádon? De érdekes...

"Az eskü alatt" azt nem szó szerint kell érteni nyilván nem egy tárgyalóteremben vagyunk hogy órákat töltsek azzal hogy jogilag pontos szövegeket írjak itt le. A lényegi pont az volt, hogy számtalan példa volt arra ezekben a perekben, hogy a "sztárügyvédek" környékén a tanúk gyakran mondanak ellent saját korábbi írásban is vállalt, aláírt, sajtóban megjelent stb nyilatkozataiknak. Mintha csak megdolgozták volna őket valami módon. "Átlagos" perekben érdekes módon szinte soha nem történik ilyen.

Azt már meg sem említem amikor kiderült, hogy milyen összefonódások voltak bírók és ügyvédek között.

Ugyanis a bírókat gyakran perlik ilyen olyan ügyekből és ügyvéd kell nekik lehetőleg ingyen... gondolom ezt is tudod azonnal cáfolni...

Vombatus Ursinus 2013.07.01. 19:21:28

@Virág et.: Gondolod, hogy érdekli ezt a félkegyelműt?

tryclops 2013.07.01. 19:21:46

És akkor még nem is beszéltünk azzal, hova vezet az Orbán féle akarnokság.
útdíjasdi? tesztüzem? minek az? Viktor megmondta, hogy működnie kell, hát működik!
Hajrá Magyarország!

progressive attack 2013.07.01. 19:22:42

@komissarlajos: ez a baj, h a birka nép csak tűr... nem tudom, hogy lehetne aktivizálni a zembereket, hogy mozduljanak meg... semmire nem viszi ez az ország, ha újra és újra hagyjuk h nettó barmok dirigáljanak és ártsanak közvetlenül...

Ötletem nincs... birka egy nép ez... értelmes ember kiáll azért h neki jobb legyen..

Vombatus Ursinus 2013.07.01. 19:25:53

@Libatolvaj takarodj: ""Átlagos" perekben érdekes módon szinte soha nem történik ilyen."

Nem a lófaszt... Te valami retardált netjogász lehetsz.

Ne terelj kishaver, nem ez a téma.

J.László 2013.07.01. 19:30:24

@Vombatus Ursinus:
Nem. A harmadik kedvenc országotok vezetői.

lobster thermidor 2013.07.01. 19:33:02

@J.László:

Ezek az urak mind kaptak trafikot valahol, vagy várnak a patikákra?

progressive attack 2013.07.01. 19:34:46

@Vombatus Ursinus: ezek a libazason kívül semmire nem képesek, ne várj tőle értelmes választ... csak a kormany.hut ismeri, nameg a narancs címlapján ünnepli h simicska a vezér szurkoló... gigalol...

Libatolvaj takarodj 2013.07.01. 19:36:22

Azt se felejtsük el, hogy az MSZPs Zuschlag Jánost jogerősen börtönre ítélte a bíróság!

Egy MSZP-s bűnöző... Na ezeket nem fogja visszaszavazni az ország, akárhogy is erőlködtök.

Libatolvaj takarodj 2013.07.01. 19:37:54

@progressive attack: Lol te kis hamis a libatolvajt meg sem említettem, és előzékenyen behozod a témát? Kinek dolgozol te? Nem fognak leszidni így a párttársaid?

J.László 2013.07.01. 19:39:12

@Libatolvaj takarodj:
Érdekes ám az is, hogy semmi baj nem volt Cusival egészen addig, amíg ugyebár el nem sütötte azt a bizonyos poént a bekapcsolva maradt kamerák előtt.

Vombatus Ursinus 2013.07.01. 19:39:58

@J.László: Honnan tudod, hogy melyik a harmadik kedvenc országom (akármit is jelentsen ez)? Miért írsz többes számban? Kettőslátásod van?

tryclops 2013.07.01. 19:40:35

@J.László: "Nem. A harmadik kedvenc országotok vezetői."

Te most azzal próbálkozol, hogy lenácizz minket a sorok között? Ügyes! Érveid már-már göbbelsi magasságban szárnyallnak.

Libatolvaj takarodj 2013.07.01. 19:41:56

@J.László: Addig védte őt a brancs, ja azt még ne feledjük, hogy akkoriban még mentelmi joga is volt. Pont a vicce miatt fosztották meg a képviselőségtől...

Aztán picit ráfaragtak erre, milyen jól jött volna a pártnak az a mentelmi jog, ugye-ugye :D

Libatolvaj takarodj 2013.07.01. 19:42:57

@Vombatus Ursinus: Nyilván a posztjaidból szűri le. Nem egy nagy teljesítmény...

progressive attack 2013.07.01. 19:48:46

@Libatolvaj takarodj: nekem nem okoz gondot az olvasás, így a neved is el tudom olvasni. Már elmondtam párszor, hogy nem érdekel sem a baloldal, sem a jobboldal. Csak a gazdaság érdekel, és az ország hosszú távú jövője. És jelenleg egy időzített bomba az ország.

Aki a lopást támogatja, az maga is tolvaj. És ez a poszt a lopásról szól, te pedig támogatod a tolvajokat. Márpedig aki tolvaj, annak kuss van. Szóval kuss van...

Vombatus Ursinus 2013.07.01. 19:53:54

@Libatolvaj takarodj: Nincsenek posztjaim. Majd ha az alapvető fogalmakkal legalább tisztában leszel a blogszférában, akkor visszatérhetünk rá.

Ironfist 2013.07.01. 19:59:48

Nohát, mivelez a buzeráns fidesz-szektás geci nem volt hajlandó a nyíltan nekiszegezett kérdésre sem válaszolni, hanem helyette továbbra is terel, és hazudozik (bizonyítvan, hogy valóban fideszes), megy Vidéki mellé a tiltólistára. Javaslom mindenkinek ugyanezt.

azbesztos 2013.07.01. 20:09:23

A 8 éves bolsi rémuralom idején nem lehetett dohánybolt az iskola mellett? Hiller alatt még az iskolai büfékben is árultak cigit. Szerencsére a bolsikhoz köthető személyek nem kaptak trafikot, ahogy az elmúlt 8 évben, csak ők kaptak. Akkor ugyanis fontos pártpropaganda ezsköz volt a trafik is, csak megbízható elvtársak kaptak trafik engedélyt. A vesztesekre valóban senki sem kíváncsi.

vontod75 2013.07.01. 20:10:39

@Libatolvaj takarodj: Mi van komcsi? Megvolt az agitprop eligazítás?

vontod75 2013.07.01. 20:11:29

@azbesztos: Na te hiányoztál még narancstálib. Mennyi júdáspénzt fizetnek mára, hazaáruló?

AtiSnatch 2013.07.01. 20:12:17

@Ironfist: de akkor nem látjuk,hogy milyen jókat ír! :)

Melchi Zadok 2013.07.01. 20:22:19

@azbesztos: a fasz tudja miért, de érdekelnie, hogy mikor és hol lehetett iskolai büfékben cigarettát árulni tanulóknak.
nyilván nem fogsz válaszolni, mert te nem azért vagy itt. te fingani jöttél ide, hátha kapsz egy kis figyelmet. és ez utóbbi az, amit fingás nélkül eddig még soha sem sikerült elérned.

Bretschneider detektív 2013.07.01. 20:29:38

@ketroot: Örülök, hogy nem csak nekem tűnt föl az íráskép és az irreleváns idézetek mián, hogy ez a két nick, ua.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.07.01. 20:32:25

@azbesztos:
Figyuszka, lapozzál már a naptárban, mert baromi unalmas még mindig az elmúltnyolcévezést hallgatni úgy, hogy közben eltelt HÁROM év!

A trafik mint pártpropaganda-eszköz?! Akkor már értem, miért volt rájuk ilyen nagyon szüksége a Fidesznek...

Bretschneider detektív 2013.07.01. 20:32:40

Ez a kommentcunami nagyon tanulságos. Azt hiszem, csak nagyon feszült helyzetben fogok ezentúl kommenteket olvasni. Semmi új. Ha Enrico és Vidéki azt hiszik, hogy ezzel nyertek, hadd higgyék. :-) A pénzüket megkapták, de minek.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.07.01. 21:11:17

@gambio: Ó, hogyisne lenne... Ami bolt (koncesszió) az én kezemben van, az nincs máséban... Kinyírták a versenyt. Problémád van a trafikommal? Semmi gond, itt a szomszédban a másik, lehet oda járni vásárolni ;)

azbesztos 2013.07.01. 21:13:37

A trafik régen jótékonykodás, a bolsi alatt a besúgás és inftromáció gyűjtés eszköze, a a legszarabb "nyócévben" meg a pereputtyok jutalmazása volt. Most színtiszta vállalkozás, pályázati alapon. Az, hogy a bolsik azt hitték, a privilégiumaik örökletesek és még tisztességesen pályázni sem voltak hajlandók felfuvalkodott önteltségükben az ő bajuk. Minden jobbérzésű, aki elhiszi, hogy itt valami oltári igazságtalanság és fideszese korrupció történt, az a bolsi balekje.

azbesztos 2013.07.01. 21:17:30

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): A HÁROM ÉV a magyar történelem legfényesebb diadalmenete. Egy nemzet kimászik a szarból, amibe a hozzád hasonló bolsik lökték. Remélem még sokkal több olyan törvény, rendelet születik a hátralévő bő háromnegyed évben, ami egy életre megkeseríti az összes bolsi életét. Mert megérdemlitek.

Foresty 2013.07.01. 21:19:56

@azbesztos: Szerintem szükséged lenne egy kiadós dugásra, nagyon ki vagy bukva.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.07.01. 21:38:17

@Foresty:
Szerintem meg a választott nickje sok kérdésre ad választ :).

komissarlajos 2013.07.01. 22:17:32

@Ironfist: Könyörgöm! Egy ártatlan fidesznyikov nincs köztük? Vagy mind orbbandita?

ketroot 2013.07.01. 23:09:46

Nem hiszem el, hogy ennyien elkezdenek társalogni ezzel az egyszerű libás trollal...

teljesen értelmetlen.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.07.02. 00:23:57

@Libatolvaj takarodj:
A VB régebb óta van, mint a ártányorbán második kúrmánya.
Ha nem hiszed, olvass 2010 előtti posztokat.

Meridian74 2013.07.02. 07:12:19

@Virág et.: "1. A trafikok 80+%-a eddig is magyar kézben volt, magyar kkv-ktől vették el. Az, hogy más magyaroknak adták, az mellékszál, az ország ebből nem profitál."

Dehogyisnem... eddig volt 40ezer+ traffik, amely vagy nullszaldós volt, vagy nagyon kis haszonnal... most koncentrálják a forgalmat nyolcadannyiba, ugyanakkora működési költséggel (ráadásként megemelt haszonkulccsal) így máris vastagon nyereséges lesz mind, lehet szépen csengetni az adót ezután az államkasszába...

Na persze, azért ez túl szép lenne , ha minden igaz lenne ebből... ;) :P :D

Meridian74 2013.07.02. 07:26:07

@Foresty: "Azért az se semmi, amikor a tüdőgondozó mellet nyílik trafik..."

Na, de nem kötelező cigit venni... mikor fagyit is lehet ott venni. Honnan tudod azt, hoyg mire lesz jó egy trafik a szanatórium mellett?

Meridian74 2013.07.02. 07:47:36

@Virág et.: "A Cusi nem a párt számára lopta az 50 milliót, az ugyanis kávépénz pártszinten, hanem magának lopta. "

De , zuschi pont a párt számára lopkodta a pénzt, csak túl izgága volt, és nem tudta magát meghúzni, amikor azt parancsolták neki... meg is buktaták, pitiánerként, haogyan megbuktattáka szocik Stadlert is, mikor beintett nekik, és nem fizetette a 20-30%-ot a lopott pénzből... megbukott ő is, mindegy hoyg milliárdos volt. Mert megbuktatták.

Aki viszont tartja a pofáját, és azt teszi mindig amit mondanak neki, az nem bukik meg semmivel sem. Lásd Kulcsár ügyet példának okáért... már 10 éve megy a per és még mindig vígan él a villájában a nyócátalános cigányképű. A végén még kárpótolják is, mert "ártatlanul" meghurcolták, meglássátok....

Virág et. 2013.07.02. 08:39:51

@Vombatus Ursinus: Nem hiszem, sajnos hihetetlenül ostoba.

@Libatolvaj takarodj: Na akkor: Zuschlagot SOHASEM védte Bánáti. Gyurcsány NEM ADHAT meghatalmazást más valaki védelmére, senki nem adhat, arra csak a terhelt adhat. Bánáti az ügyben NEM Zuschlagot, hanem a hatodrendű Marsovszky Balázst védte, ami eleve kizárta volna, hogy az ellnérdekelt Zuschlagot védje. Különösen, hogy Marsovszky Zuschlag ELLEN vallott. Mosdatta a Bánáti a Cusit, mi? Ostoba:

szegedma.hu/hir/szeged/2011/01/zuschlag-per-tovabb-vitatjak-a-bunszervezet-es-az-uzletszeruseg-vadjat.html

Osztogatnak... fosztogatnak ... szezon ... fazon. Mindegy, mi?

""Az eskü alatt" azt nem szó szerint kell érteni nyilván nem egy tárgyalóteremben vagyunk hogy órákat töltsek azzal hogy jogilag pontos szövegeket írjak itt le."

Az eskü az esküt jelent, ehhez nem kell sehol lenned, csak érteni kell a szavak jelentését. Te ezt írtad, most próbálsz szánalmasan visszakúszni, mintha még lenne arcod. Nincs. Spórold meg az erőfeszítést és inkább pörögj tovább, kezd vicces lenni.

""Átlagos" perekben érdekes módon szinte soha nem történik ilyen."

Hát persze. Nyilván esküt alatt hallottad valamelyik sztárügyvédtől, mi? Nincsenek is átlagos ügyek, csak amiről a Blikk ír, igaz?

"Azt már meg sem említem amikor kiderült, hogy milyen összefonódások voltak bírók és ügyvédek között. "

Említsd csak, cica, most kezdesz igazán nagy marhát csinálni magadból. Utolsó közszolgálati perc következik, azzal a pici adalékkal, hogy a te 12 életéveddel ellentétben én évtizedek óta dolgozom jogászként a szakmában ezekkel az emberekkel, de nyilván te mindent jobban tudsz. Tehát a jótanács: a büntetőügyben nem a bíró a fontos, hanem az ügyész. A bíróból több van, eleve bizonyos ügyben tanácsban jár el, másodfokon másik bíróhoz, tanácshoz kerül, aztán van jogszabályi lehetőség a harmadfokra vagy a rendkívüli jogorvoslatra is. Ez "összefonódásilag" kész rémálom. Nyilván számít valamit egy-egy döntésben a szimpátia, esetleg a személyi ismeretség is, csak épp a jogorvoslati rendszer miatt erre támaszkodni a jogerőig az butaság. Az ügyész ellenben, ha félreviszi a vádat, vagy vádat sem emel, ott a történet véget ért. Magyarországon az ügyész az ügy ura, bár formálisan a döntést a bíróság hozza, ha felmentésért ügyködsz, akkor az ügyész a te embered, nem a bíró. Szolgálati öt perc vége.

@Meridian74: Ez volt a védekezése, hogy nem magának, hanem a pártnak lopott. Ezzel próbálták az üzletszerűséget leszerelni, mivel nem személyes haszonszerzés állt a háttérben. Védekezésként persze felhasználható ez (nem fogadta el a bíróság btw), de a valóság az, hogy míg 96-ban a Tocsik féle százmilliók életszerűek, addig a kétezres években az az 50 millió, az pártszinten aprópénz volt. Az igazságot persze senki nem tudja az érintetteken kívül, de a tény még attól tény marad, hogy Cusit kis hal volt ahhoz, hogy belőle finanszírozzák a pártot. Egyszerűen csak pénzt csöpögtetett ki a rendszerből ott, ahol volt hozzáférése. Nem sokat, ennyi idő alatt összesen 50 milliót. Egy ház és egy autó ára. Ennyiért egy egész párt le sem hajol.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.02. 09:03:58

@Távmunka blog: Az a lényeg, hogy előkerültek... A Kocsis is megérdemelne egy bűnpártolásos vádat...

@Virág et.: A Cusi is pártszámlára tolta, csak béna volt + feláldozható. Ne legyünk álszentek, az a gáz, hogy őt megbüntették, másokat meg nem, akiket ugyanúgy meg kellett volna (a jelenlegi bandával együtt!).

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.07.02. 09:13:33

@Libatolvaj takarodj:

"Libatolvaj takarodj 2013.06.04. óta tag"

"0 bejegyzést írt és 104"

Melyik korábbi nick-nek vagy a reinkarnációja? Mindnesetre soknak látszol. Szerencse, hogy csak látszol :)

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2013.07.02. 09:19:19

@Libatolvaj takarodj:

Ne hagyd magad, Honvédem, jól csinálod! Ilyen legényekre van szüksége a Magyar Nemzetnek.
Néhány szót szólok az érdekedben a Lendvayban.

Üdv: Á

Virág et. 2013.07.02. 09:29:25

@ColT: A jogerős ítélet szerint maguknak loptak, bűnszervezetben. Ezért lett ilyen súlyos, elsőfok 8, másodfok 6 év (egyébként most szeptemberben szabadul). Ha tudják bizonyítani, hogy a pártnak ment a pénz, akkor jóval enyhébb a megítélés, de ezt csak állította minden érintett, senki nem tudta bizonyítani. A tény az, hogy új 5-ös BMW-vel járt a fizetéséből ezt megengedni nem tudó fiatal politikus, tehát valamennyit csak eltett azokból a milliókból. Minden más feltételezés.

Secnir 2013.07.02. 09:45:24

@Libatolvaj takarodj:
" azt még ne feledjük, hogy akkoriban még mentelmi joga is volt. Pont a vicce miatt fosztották meg a képviselőségtől... "
1. zuschlagot a képviselőségtől nem megfosztották, hanem önként mondott le. a kettő között van tartalmi különbség. mellesleg nem tudom, ismered-e a Kotmányt, képviselőt nem lehet csak úgy uk-muk-fuk megfosztani a szerzett alkotmányos jogától.
2. @Virág et.: -vel ne kötözködj, gyakorló ügyvéd olyan 140 éve. hacsak nem te tanítottad, jogi ügyekben ne húzz vele ujat, mert igen hamar a fasz rosszabbik oldalán találod magad, és még ki is röhögünk.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.02. 09:47:32

@ColT: Kocsis ellen 15 milliárdos hűtlen kezelés miatt már folyik egy per az MVM-kapcsán, de egyre csak húzódik, mert egyszer elnapolták, egyszer márciusi hóesés volt...
index.hu/belfold/2013/03/25/a_kocsis-per_tanuit_sujtja_a_tavaszi_tel/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.02. 10:17:26

@Távmunka blog: Jaja...

@Virág et.: Én azt büntetném súlyosabban, ha pártnak loptak. De mindegy is. Aki benne volt, nyomás a hűvösre, és az tuti, hogy ferike is tudott a dologról.

Reset Elek 2013.07.02. 11:52:35

@azbesztos: Drága NER társam, már megbocsáss nekem szavaim éléért de megkérlek alássan menj te a jó kurva édesanyád lófasztól túrós szétkúrt picsájába.

Maradok tisztelettel:
Elek

Ironfist 2013.07.02. 12:17:31

@Virág et.:
Szolgálati öt perc :) Ilyet gyakrabban is lehetne, azért azt jó nézni, ahogy a fideszes retardáltak leforrázva makognak XD

Secnir 2013.07.02. 13:28:00

@Reset Elek:
te egy úr vagy. én sem fogalmaztam volna másképpen.

Ironfist 2013.07.02. 13:31:25

@Secnir:
Én azért jó nyelvtannácZi lévén hozzáteszem, hogy a felszólítás mögé felkiáltójelet teszünk ám! :D Valamint két vesszőhibát is felfedeztem, de az irodalmi igényessége valóban szemet gyönyörködtető. :D

2013.07.02. 15:03:09

bármit megtehetnek és meg is tesznek. nagyon helyes. addig amíg csak a neten trollerezünk ez így is lesz. most már aszondom lopjanak csaljanak minél többet, mert megérdemli a nép. egy része tapsol(felvonul) nekik, a maradék mint a sült hal. megérdemeljük, ez az igazság. ülj le egy fideszessel beszélni, 60 másodperc után a hajad téped, annyira hülye. mégis ők vannak nyeregbe. még 20 évig. remélem elveszik a patikákat és még kitalálnak ezt azt.

CyberDog 2013.07.02. 17:09:26

@Belpo: Nem én írtam a hozzászólásodat? Abszolut így gondolom én is. Szerintem Bajnaiéknak nem is szabad nyerni, hozni kell egy kb 10%-ot és megvárni amíg összedől a tágyadombország.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.07.02. 21:56:13

@Reset Elek:
Tezsvírem! Szívemből szóltál annak a vadbaromnak. :D
(csak én nem tudtam ilyen kifinomultan kifejezni magam!)

Reset Elek 2013.07.02. 22:40:06

@Ironfist: Mélyen tisztelt nyelvtannáczi barátom! Előző hozzászólásom hirtelen felindulásból elkövetett gyalázat kategóriába tartozik, így kérlek nézd el nekem némely nyelvhelyességi vétkemet!

Baráti üdvözlettel:
Elek

Ui.: a lényeg a tartalom, mer' a jó édesanyját az ilyen @azbesztos féléknek, hogy vitte volna el az ördög az unortodox hülyeségeiket. A buta embereket (élükön a nagyon okos vállalkozóinkkal, akik tiszta versenyben sehol a világon nem állnák meg helyüket, csak Mutyiland-ban) még mélyebbre taszítják tudatlanságuk posványában az ilyen hozzászólásokkal, csak azért, hogy pillanatnyi előnyhöz jussanak, és juttassák gazdáikat. Pfej!

Ironfist 2013.07.02. 22:42:51

@Reset Elek:
Nyugi, csak hülyéskedek ^^

"a lényeg a tartalom"

Ja. Egyébként hasonló gondolatok jutottak eszembe, miközben ma az Orbán féle replikát néztem az EP közvetítésen. Remélem jó kis poszt lesz ebből.

azbesztos 2013.07.02. 22:59:10

@Reset Elek: Suk-sükülő trágár bolsi. Te is koppintottad a diploma dolgozatodat a foxi-maxin.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2013.07.03. 06:55:46

@Baldrick68: + a blackberryket is itt szerelik össze.

Deres · http://textura.blog.hu 2013.07.03. 08:23:10

Az ifjúság védelméről csak annyit, hogy a Fidesz szándékosan megváltoztatta a korábbi jogszabályt, így ma már csak a közoktatási intérményeken BELÜL tilos a dohánybolt nyitása.

Bízom benne, hogy Semjén Zsolt a pokolra kerül szégyentelen hazudozása miatt.

Reset Elek 2013.07.03. 08:41:21

@azbesztos: Köszönöm megtisztelő válaszod, frappáns replikád önvizsgálatra késztetett... ja, nem.
Látom szellemi teljesítőképességed határait feszegeted, kérlek vigyázz magadra, az önkárosítás nem célravezető, még a te esetedben sem.
Ha mondandód belülről fakadt, és őszintén gondolod amit írsz, nincs értelme, hogy győzködjelek, mekkora baromságokat hitettek el veled regnáló nagyjaink. Ha azonban megbízóid igényeinek kielégítése célod csupán, akkor nem irigyellek, mert ritka ocsmány munkát kell végezned, amit gondolom kizárólag anyagi érdekből és nem szent meggyőződésből teszel. Azonban győzködnöm így is felesleges téged, így nem is teszem.
Üdv,
Elek

Reset Elek 2013.07.03. 08:45:52

@Ironfist: Szívem szakad meg, de ezzel a hozzáállással a történelem szemétdombjára küldik többre érdemes kis hazánkat :( A birkák meg tapsolnak...

Ironfist 2013.07.03. 10:45:57

@Deres:
Ugye tudod, hogy a poklot (meg úgy en bloc minden vallást) csak azért találták ki, hogy a szegény, kizsákmányolt embernek legyen mibe kapaszkodnia, hogy ha már ez az élet egyre szarabb, de majd a halál után neki lesz jó, az itteni elnyomóknak meg rossz?

rolika 2013.07.03. 13:36:27

Ha sokat pofáztok még itten, szépen betiltják az iskolákat a trafikok 200 m-es körzetében, majd meglátjátok :-)))

azbesztos 2013.07.03. 17:48:04

Köszönöm az elismeréseket, de lelkesedésből csinálom és nem a weber 10000-seiért, mint ti.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.07.03. 22:34:02

@azbesztos: Ez a Werber igencsak gazdag fiú lehet. Csak azt nem tudom, hogy honnan van pénze, mivel már 3 éve az összes mutyit a Fidesz ellenőrzi. Ja biztosan a büdösmultiktól...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.07.03. 22:39:01

@azbesztos: Figyelj csak: Te tudod jobban, ez a Werber gyerek ide Albániába is hajlandó utalni pár 10.000 Ft-nak megfelelő összeget? Mert akkor meglenne a szabadidős pénzkeresetem :)
Csak az a baj, hogy én az MSZP-t, meg a DK-t is szoktam szidni, és akkor esetleg kiesek a pikszisből... De itt elég sokan vannak rajtam kívül mások is (elég sokan), akik ugyanezt csinálják.
A narancsdroidok számára viszont a Fidesz sérthetetlen, és aki nem fideszbuzi, az egészen biztosan komcsi, és a Werber fizeti ugye??? Gondolkodjál ezen el egy kicsit!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.07.03. 22:52:50

@azbesztos: Ja, és még egy kérdés: A Finkelstein-Birnbaum párosról mi a véleményed???
Tudom, ők rendes zsidók, mert a Fidesznek osztogatnak tanácsokat 3 milliárdért.

azbesztos 2013.07.04. 06:17:29

Így van. Vannak tisztességes zsidók és vannak büdös bolsik.

sas70 2013.07.04. 11:54:04

@azbesztos: Ó igen ez az! Nem baj, hogy nekünk szar, csak a bolsiknak legyen még szarabb! Hogy te mekkora marha vagy!

Mad Mind 2013.07.04. 12:52:35

@azbesztos:
Te mit szívsz? Vagy elittad az otthoni pálesszal az agyad? Már elfogyott a pártirodán a minimálisan is értelmes nertárs? Kicsi bogár áruld el mi szükség van egy Nemzeti Választási Irodára, miközben az Országos Választási Iroda is megmarad? Vagy minek egy Nemzetstratégiai Kutatóintézet, mikor azzal is foglalkozik, pl a jól kitömött Századvég is? És a legfontosabb, mitől gazdasági előrelépés 40 ezer elárusítóhely megszüntetése, amivel legalább 25 ezer család megélhetését veszélyeztetik, és helyette 3 ezer holdudvarba tartozó bolthoz juttatása? Miért jobb, hogy a külföldi "büdösmulti" helyett Simicska veszi ki és viszi ki a pénzt a Közgépből?

azbesztos 2013.07.04. 15:16:00

@Mad Mind: !0 ezer elárusító hely csak a multik nyereségét csökkenti, amelyek elvették a 25 ezer szükséges trafikos lehetőségeit. Elég a 25 ezer, melyből 10 ezer olyan lesz, akik igazoltan már legalább 15-20 éve trafikosok. A többiek meg pályázatok nyertesei, tehát senkinek sem vész el a munkahelye, a multik ugyanis csak mellékesen árultak bagót a benzinkutaknál, vagy a plázákban.
A bolsik, akik meg vesztesek voltak a pályázaton, tanuljanak meg pályázatot írni, és ne spóroljanak a lopott pénzzel.

titan 2013.07.04. 15:37:19

@Mad Mind: a redundáns intézményekre szerintem azért van szükség, ami miatt a rendőrök is csak párban járőrözhetnek. Két szó erősebb, mint egy.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.07.04. 23:55:52

@azbesztos: Te agyatlan!!! (Mást rád már nem tudok mondani, vagy írni).

CSAK az elmúlt 2 (azaz KETTŐ!!!, hogy megértsd te is) hétben 2, azaz (KETTŐ!!!) magyar család járt itt nálam ALBÁNIÁBAN!, akiknek élelmiszerboltjuk van ( gyakorlatilag már volt) Magyarországon. Az itteni leendő életüket intézték, igen ITT ALBÁNIÁBAN!!! Képzeld el, hogy hány kiskereskedő család próbálkozik Ausztriában, Németországban, Angliában, és mg ki tudja, hogy hol máshol.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.07.05. 00:14:18

@azbesztos: Folytatás:
Én most már azt kívánom nektek, hogy nyerjetek 2014-ben megint 2/3-dal!!!
Egyétek meg azt a szart, amit főztetek magatoknak!
Aztán meg, ha véletlenül lámpavasra húznak benneteket, akkor ne nagyon csodálkozzatok...
Nem én, mert én már szerencsére határon kívüli vagyok, és szerencsére már a magyar állampolgárság is egyre kevésbé érdekel...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.07.05. 00:35:53

@azbesztos:
"A bolsik, akik meg vesztesek voltak a pályázaton, tanuljanak meg pályázatot írni, és ne spóroljanak a lopott pénzzel."

A BOLSIK tudnak CSAK pályázatot írni. A KAPITALISTÁK (a világ értelmesebbik felén őket hívják jobboldaliaknak) mindenféle pályázat nélkül is tudnak boldogulni, mert nekik nekik NEM INGYEN PÉNZ KELL (pályázatokból), hanem A SAJÁT PÉNZÜK megtérülését várják el egy üzleti befektetéstől.

INNEN LÁTSZIK, HOGY A FIDESZ A LEGKOMMUNISTÁBB PÁRT JELENLEG MAGYARORSZÁGON!!!

Mad Mind 2013.07.05. 08:28:04

@azbesztos:
Mármint 60 olyan lesz, akik igazoltan sok éve trafikosok.

kifordított nagyanyó 2013.07.05. 08:39:20

@azbesztos: Lefordítom:Már nincs mit ellopni,ezért egyszerűen elveszik másét.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.08.29. 08:10:02

hvg.hu/vilag/20130829_Bezarhatjak_a_hipermarketek_dohanyboltjai

a) Ezekre miért nem lehetett előre gondolni? Mondjuk azelőtt, hogy a delikvensek milliókat költöttek volna az államilag "ajánlott" dizájnra"? Így kell nevetségessé és kínossá tenni egy még egyébként nemcsak támogatható, hanem szükséges döntést is.
b) Miért is ne lehetne plázákban trafik, amikor az általánosan megkövetelt logón kívül semmi nem utal arra, mi van bent, olyannyira, hogy a külföldiek előbb nézik peep-shownak, mint dohányárudának, a belátási képtelenség miatt pedig a rablók is egyre szívesebben fedezik fel maguknak? 2.500 m2... Gondolom ez pont a CBA-k maximális üzletmérete...
c) És hogy jövő januárig van idejük költözni, az ám a kegy!

süti beállítások módosítása