Skip to content


       Szűrés lista

A zuglói okmányiroda vécéje

Sajnos még nem kaptunk fotót a zuglói polgármesteri hivatal vécéjéről, ami a jegyző asszony állítása szerint egyébként egy "komplett, előzetes építési munkálatokat is igénylő, mosdó- és konyharész", de addig nézzünk meg egy másikat.

Csütörtökön jelent meg egy cikk Zugló hivatalos hír- és információs portálján, a zugloilapok.hu-n "Kinek áll érdekében Zugló lejáratása?" címmel, a polgármesteri kabinet aláírásával. Részlet:


"A félretájékoztató cikkek minden bizonnyal a már korábban beindult negatív, egyre jobban durvuló kampányhadjáratot sejtetik. Papcsák Ferenc ugyanis minden választási ígéretét teljesíti, ráadásul ő az első polgármester Zuglóban, akinek 30 év elteltével eszébe jutott, hogy nem csak az itt dolgozóknak, hanem az ideérkező ügyfeleknek is emberi, európai szintű környezetet illik biztosítani."

Íme az okmányiroda vécéje, ahova az említett ügyfelek járnak. Távolról sem emberi, (nyugat-)európai szintű környezet. Erre mintha jobban ráfért volna az az 1,26 millió, amit a VIP-budira költöttek.

zuglookmirodawc1.jpg

zuglookmirodawc2.jpg

zuglookmirodawc3.jpg

(fotók: Várnai László, LMP)

Címkék: polgármester zugló papcsák

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr15404864

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.15. 11:26:06

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.07.15. 09:41:57

Á bakker...
Nem látjátok ebben sem a sikertörténetet?

Mióta a zOkmányirodákat átvették a járások -akarom mondani Bp-n a kerületi hivatalok-, azóta ez a trend. Nincs ezeknek semmilyük, csak a Vezértől kapott ígérethalmaz, rózsaszín lufiba csomagolva!

Majd azután jönnek a Kormányablakok szeptemberben, na majd az lesz ám a felvirágozás!

Secnir 2013.07.15. 09:47:15

ajajj laspalmas, varanus-t olvasol? nem vagytok lemaradva?
:D

nem lett volna jobb elővenni más, frissebb ügyet? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.15. 09:49:17

Kemény az az európai meg emberi duma a képeket nézve.
Ha ez az európai szint, akkor a polgárjenő hivatal uraknak-hölgyeknek miért nem volt jó ez?

Bár amúgy 1,2 millió egy több állásos budiért, nem is olyan biztos, hogy sok - engem nem az összeg háborít fel, hanem hogy nem hajlandók egy képet kirakni. Illetve szeretnénk látni a számlákat. Áfával!

sárkányfő 2013.07.15. 09:57:29

Hogy összegányolt igénytelen az egész az egy dolog.

Mondjuk így legalább kiválóan alkalmas ez a budi a balkáni Magyarország szimbólumának, erre jó.

De a képeken két 220-as elektromos vezeték is teljesen szabadon lóg a térben ahol emberek is tartózkodnak, ez egészen biztos balesetveszélyes, a biztonsági előírásoknak nem felel meg.

Az pedig hogy a téglafal valami préselt lemezes burkolathoz "csatlakozik", ez meg az építésügyi előírásoknak nem felel meg, erre engedélyt tuti nem kaptak.

Kb. nyolcvanas évek Romániája-szint.

Secnir 2013.07.15. 10:03:04

@sárkányfő:
"Kb. nyolcvanas évek Romániája-szint. "

túlzol. 2004 szófia.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2013.07.15. 10:12:51

Érintésvédelmileg is biztos tök oké az a kapcsoló.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.15. 10:12:51

@sárkányfő: Építési engedély? Kell az ott? :D

Amúgy a másik kedvencem az az egyik pécsi kórház egyik wc-je, ami ugyan valaha szép volt, de már lelakták - ez szokásos - de az új korában is úgy lehetett, hogy mivel az ajtó nem fért el a csészétől, hát kireszelték az ajtón egy háromszögletű bevágást, és voilá.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2013.07.15. 10:16:38

Egy normális demokráciában az illetékes hatóságok kimennének és a balesetveszélyes és építésügyileg eléggé megkérdőjelezhető megoldások miatt úgy megbasznák őket ahogy illik, önkormányzat vagy sem. De az ilyen féldiktatórikus csicskarendszerben a hatóságok sem mernek ugrálni. Papsajtot meg a csicskásait beraknám ebbe a budiba élni a következő választásokig, a "rossz" deliratú papírt meg a homlokára varratnám.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.07.15. 10:21:53

Régen még írogattam ide is, varánuszra is, hol mocskos szájjal hogy normálisan. De rájöttem hogy pofázni felesleges. AKASZTANI KELL !!

Algopirin 2013.07.15. 10:22:07

@immortalis: oké hát, érintési magasságon kívül van :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2013.07.15. 10:36:13

@Secnir:

Soha nem olvasok varanust. Meg sok minden mást sem, mert egyszerűen nincs időm minden nap az egész zinternetet átcsekkolni. Sokszor mondtuk már, hogy aki lát valami jót, küldje a vastagborblog@gmail.com-ra.

Várnai blogján találtam ezt tegnap, pedig azt se olvasom, csak adminon láttam, hogy linkelt benne az én vécés postomra. Hát így.
De attól, hogy máshol már megjelent, bőven elfér ez itt is. Sőt, dupla jogosultsága van :))

hokispók 2013.07.15. 10:45:24

@sárkányfő: De ők legalább tudtak gründolni egy BEK-győztes focicsapatot...

2013.07.15. 10:45:51

Na igen, az okmányiroda az állam bácsié, nem az önkormányzaté. Persze közpénz az köszpénz.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.07.15. 10:45:58

Gyere haza, Eltántorgó! Túrórudi, szép nők, pedáns állami gépezet...pedáns, mint a budi.

Vigyázz autókihajtás! (törölt) 2013.07.15. 10:55:42

Ennyire nincs már muníció a baloldalon? Vagy csak ennyire be vagyunk fosva Papcsáktól? :O

Én utánanéznék ennek a Zorbán gyereknek, hátha kiderül, hogy alsós iskolásként egyszer megette Pistike uzsonnáját, ezzel is súlyos csorbát ejtve a demokrácián!

Secnir 2013.07.15. 10:57:05

@laspalmas:
na, ezt ügyesen kimagyaráztad.

:D

dr. Aullah 2013.07.15. 10:57:58

@Vigyázz autókihajtás!: Most már tényleg érdekelne, mennyit fizetnek...

Porcelán az elefántboltban 2013.07.15. 11:00:09

Amatőrök. Ügyeket intézni pelenkában kell elmenni. Mer mi van, ha pont akkor villantják a számod, amikor a kagyló fölött pucsítasz?

Vigyázz autókihajtás! (törölt) 2013.07.15. 11:05:40

@dr. Aullah: Sokat elmond rólad, hogy az az opció fel sem merül, amikor valaki él a szólásszabadság jogával, és leírja, hogy mit gondol valamiről...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.15. 11:06:48

@merjünknagyotálmodni: Mindegy, mit nem újítanak fel nekünk, a mi pénzünkből...

@Vigyázz autókihajtás!: Te nem abba az okmányirodába jársz, mi?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.15. 11:06:48

@merjünknagyotálmodni: Mindegy, mit nem újítanak fel nekünk, a mi pénzünkből...

@Vigyázz autókihajtás!: Te nem abba az okmányirodába jársz, mi?

Doctor Klauße 2013.07.15. 11:10:31

az index micsoda lavinát indított el ezzel a WC-fényképezéssel

citrix 2013.07.15. 11:12:40

Papcsák wc-je titkos objektummá lett minősítve,csak papíron wc az a helyiség.Valójában egy szupertitkos atomfegyver tároló vagy bunker ahol nincs semmi keresnivalója idegeneknek.Pláne fényképezni:még mit nem.Az ügyfelek (zavaró tényezők a gépezetben) wc-je olyan amilyen,jó az arra amire a szükség szorít.Jó arra akár a parajos is,előfordul jobb családokban is hogy oda szorul az emberfia úton-útfélen.Magyarország egy sikertörténet,a wc tükre a tündérmesének,tessék kérem gyönyörködni benne...

dr. leo&fred 2013.07.15. 11:12:44

A felhullámzott furnérlemez mindent visz.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.07.15. 11:13:25

@Vigyázz autókihajtás!: Rólad meg az mond el sokat, hogy ha a csúti gané telefosná a pofádat, azt is azzal magyaráznád hogy az nemzeti ügy.

Hmmm... 2013.07.15. 11:15:02

Ebben az ügyben két felháborító dolog van:
1. A főnökségnek _saját_ vécéje van
2. Az ügyfeleknek meg _sajátos_ vécéjük van

sas70 2013.07.15. 11:17:54

Na, a szar, az szar!

viktorianus 2013.07.15. 11:20:11

@sárkányfő: saját magának ne adna engedélyt az önkormányzat?...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.15. 11:21:11

@sárkányfő: Nono. A képeken is látszik, hogy van áram a drótban, és nagy teljesítményű, 40-60W-os izzó világít. Ez nem lehet Románia.

(Azért a levegőben úszó kapcsoló nem semmi.)

Kim Jong Un 2013.07.15. 11:22:37

Bazdmeg, szemet kurcsany...a kurva anyjat!

Vigyázz autókihajtás! (törölt) 2013.07.15. 11:23:59

@ColT: Nem, nem oda járok... De nem is mondtam, hogy ez az optimális állapot. De amikor egy ilyen kaliberű ügyből próbálnak országos ügyet csinálni, az két okra vezethető vissza:
a) Nincs muníció, végső elkeseredés
b) Tele a gatya Papcsák miatt
esetleg mind a kettő....

Vészesen hasonlít ez ahhoz, amikor még az előző Orbán kormány alatt a liberális elvtársak kihozták, hogy a "Trogyánjózsi" házat épít, amiben még lift is van... Utána kiderül, hogy a főkolomposok házába a Torgyáné legalább 2x beleférne :D

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !): Egészségedre :)

vega4 2013.07.15. 11:26:04

Kedves Posttoló!
Voltál már a Fáklya Klub WC-jében? Na az is megérne egy pár fotót....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.15. 11:27:02

@Vigyázz autókihajtás!: Azám, csak a Torgyán háza nem közpénzből épült.
Mondjuk a Papcsáktól ki a fene fél?

Illetve lásd : @ColT:

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.07.15. 11:27:02

@Vigyázz autókihajtás!: Azám, csak a Torgyán háza nem közpénzből épült.
Mondjuk a Papcsáktól ki a fene fél?

Illetve lásd : @ColT:

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.07.15. 11:27:42

@Vigyázz autókihajtás!: Gondolj bele milyen szar lesz amikor affektálni kezdesz a tárgylás végén, hogy aszongya: "- DE bíró úr kérem sok lesz az az öt év!" "-Mondom kötél" :D :D :D

e2166399 2013.07.15. 11:36:30

Így vonaglanak az Orbán-lányok: 444.hu/2013/07/15/orban_lanyok_youtube/

Talán megér egy posztot is, hogy a keresztény szellem jegyében liberális módon táncolnak a drogosok között Ráhelék.

gnme 2013.07.15. 11:41:18

éss... a magyar alma elfoglalta már méltó helyét?

Netuddki. 2013.07.15. 11:50:09

@Vigyázz autókihajtás!: Orbánfarturkászkám! Ebben az ügyben benne van az egész magyar megélhetési politika veleje...

egy atlag 2013.07.15. 11:51:35

valahol olvastam, hogy elég gusztustalan konyhásnéni karjuk van ... és tényleg hehehe ...

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.07.15. 11:51:59

@e2166399: Fideszül válaszolok :)
szargyártónak vagy selmecinek kell elböfögnie:
"A videón láthat prostituáltak, akik jól látható módon drogok és alkohol befolyása alatt állnak, mélyen sértik a magyar nemzet 1000 éves keresztény hagyományait. Az 1000 éves magyar-keresztény családmodellben ilyen nem fordulhat elő. A prostituáltak szülei minden valószínűséggel vagy liberálisok vagy kommunisták esetleg mind a kettő. Az ilyen szülőket az 1000 éves magyar-keresztény társadalom mélyen megveti és nem tekinti példának. A videón látható prostituáltak a Bajnai gárda tagjai. Emútnyócévmocskosgyúcsány!!"

Szelid sunmalac 2013.07.15. 11:52:37

@Kim Jong Un: Igazad van! A mocskos kommenista kurcsany epitette ezt a WC-t is! Bezzeg a Fidesz milyen helyre toaletteket bir rittyenteni! Na ez am a kulonbseg!

egy atlag 2013.07.15. 11:53:11

azon gondolkoztam, hogy vajon a csuti gané purgyéknak kell e frankhitel az első lakáshoz?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.15. 11:55:02

@e2166399: “A videót eltávolítottuk, mert megsértette a YouTube zaklató, sértő vagy fenyegető tartalmak tartására vonatkozó irányelveit. Sajnáljuk.”

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.15. 11:56:11

@vega4: A Fáklya Klub is közpénzből épített másfél millióért vécét a főnöknek?

egy atlag 2013.07.15. 11:56:30

@e2166399: mondjuk ez a videó letiltás elég égő...nem értem mi a rossza abban, ha kicsit bepiázva/katizva ropnak egyet...milyen kretén környezetben mozoghatnak, ha ezen fent akadnak.

Szelid sunmalac 2013.07.15. 11:56:39

@e2166399: @Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !):
Nos, ha valaki, hat en igazan ruhellem a Zorbant. Leven tonkreasztak az elso kormanyzasukkor, es most is. El is megyek innen a picsaba.
Viszont a lanyait meg kell vedenem, mert kifejezetten normalisak, nem hivalkodoak, es (bar ezen meglepodtem) meg intelligencia is szorult belejuk.
Amugy meg nagyon szar lehet ugy elni, hogy "ok az Orban lanyai".

sparklie (törölt) 2013.07.15. 12:08:49

szep allapotok, erre mar azt se mondanam, hogy balkani, mert jartam parszor a Balkanon is ott legalabb nem szamitottam jobbra
a nertarsak biztos ugy gondoljak, hogy a nerpolgartars ne hordja a szarat az okmanyirodaba, intezze el maganak otthon

@e2166399: aranyosak az Orban-lanyok, annyira be lehettek allva, hogy eszre sem vettek, hogy ok vonaglanak egyedul a helyszinen

@dr. leo&fred: a sok vizelet, amit beszivott, gondolom megduzzasztotta, megvetemitette az anyagot

@dr. Aullah: azert en lattam 3 eve egy nagyvarosi magyar birosagon olyan szemelyzeti budit, ahonnan kifordultam
azt hittem a birok legalabb kapnak egy normalis budit, de hat nem
massziv allott hugyszag, ugyanez az igenytelenseg, cigicsikkekkel kuszkodo, eldugult piszoarok es hugytol iszamos metlachi burkolat
szoval az ingyenelo kozszolgaknak, allami penzen hizott valagu szerencseseknek sem minden papsajt

nezd meg a budijukat es mindent elmondhatsz az adott nep lelki vilagarol

pl. az amerikai WC-k jol jellemzik az amerikaiak szarszag fobiajat, eleve vizbe pottyantasz, hamar bekovetkezik az elidegenedes
a muszlomok meg felnek, hogy lecsapja oket a mocskos szarle ezert nem szarnak ilyen vizes edenybe, hanem ilyen guggolos, balkani pottyantosba
mert nem akarjak beszennyezni a testuket, hiszen a napi 5 ima alatt tisztanak kell lenniuk

a magyar nep pedig szarik arra, hogy hol szarik, igenytelen, nincsenek ingyenes nyilvanos WC-k, amik pl Azsiaban, ahol most elek jelen vannak

ez a neplelek...

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.07.15. 12:22:48

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: A csúti gané vitte a politikát arra a szintre hogy belemásznak a családba.
Másrészt a csúti ganéval szemben minden megengedett. Nézd meg ennek (www.kocsismate.hu/) az utolsó szarházi bélféregnek pár videóját. Az ilyenekbe még a golyó is kár, összebilincselni valamelyik másik patkánnyal, 120kg-os ólomgolyó a lábra aztán belökni a Dunába. Persze a dögöket ki kell majd húzni, mégse szennyezzük a Dunát.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.07.15. 12:28:17

Semjén: A deviáns életmódot folytató anarcho-nihilista 68-asok nem tudják elviselni a Fidesz kétharmadát.
Zsóti még nem látta hogy vonaglanak a gazdája fattyai :D :D :

Mylady 2013.07.15. 12:35:27

Most nem azért, de 1 millió Ft egyáltalán nem sok egy többfülkés wc, mosdó, tusoló kombó kialakításáért/felújításáért. Főleg, ha olyan volt előtte, mint az ügyfélwc (nyilván nem).

Az viszont sokkal gázabb, hogy csak maguknak tudták megcsinálni, az ügyfelek mosdója ilyen lepukkant. Én komolyan hoznék jogszabályt arra, hogy az ügyfélwc legalább olyan színvonalú kell hogy legyen, mint a vezetőké. Mindjárt más lenne a helyzet.

Egyébként pár éve jártam egy kisváros nemrég felújított vasútállomásának wc-jében. Egyetlen egy van az állomáson, és bár tiszta volt, kicsit kiakadtam. Bent semmi más nem volt, csak egy darab wccsésze, a hagyományos fekete műanyag ülőkével. Se egy fogas, se egy szemetes, vagy wcpapír tartó, semmi. Persze ahogy elnéztem, ezekre nincs is szükség. Az ajtót ugyanis nem lehetett becsukni. Nem bezárni, hanem becsukni. Gondolom, sokan használják.

Csetepaté márki 2013.07.15. 12:43:25

Ideje lenne mar a lelegeztetögep-szisztemat lecserelni budira.

vega4 2013.07.15. 12:45:30

@Online Távmunkás: Nem, csak a pedagógusok béréből levont szakszervezeti díjból tartották fent. Ennyi vele a probléma. Amúgy meg nem nagy ügy, mert kilyukadt a kazán.
Persze gondolom a színitanoda nem fizetett bele. Lehet, hogy ez már csak urban legend....Valamilyen Máriának volt ott a színitanodája. (Zsaruvér, vagy csigavér?)

elprotector33 2013.07.15. 12:51:34

:O! O.o
Azt a kapcsolót meg ki a fasom vette át?!
Azért letöltendő jár bakker...
Annak is aki csinálta meg aki átvette.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.07.15. 12:54:53

@egy atlag: a 444 felrakta animgifbe (nem a YT-re, hanem a saját oldalára).

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.07.15. 12:58:04

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: "Amugy meg nagyon szar lehet ugy elni, hogy "ok az Orban lanyai". "
Hát tényleg, kitüntetést kapnak, mert elvégezték a középiskolát, megnyernek pályázatokat, amiken nem is indulnak, már egyetemistaként országos fesztiválok főszervezői. És a VIP bulizást már nem is említem.

sárkányfő 2013.07.15. 12:59:11

@MolnarErik: Nincs letiltva a 444 visszatette animgifben, itt meg a NER-maffia-himnuszt is alákeverték:

coub.com/view/1vkpd6d6

Kétségtelen van abban valami kedves báj, ahogy az Orbán lányai drogos-kábítós-libis stílben, szendvicsben nyomatják, el sem tudom képzelni mit láthatnak ezek otthon meg a Fideszes bulikon.
Botrány, skandalum, forgó szemek :)

A kisebbik lány még a farát is odanyomja a kipécézett hím öléhez, ami köztudott az ördög kiskapuja, döbbenet, hű meg há, hát nem jártak ezek tisztes keresztény jányok a naccságos Hoffmann Rózsa néni etika-óráira? :)

hungarisztan 2013.07.15. 13:07:10

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
„Amugy meg nagyon szar lehet ugy elni, hogy "ok az Orban lanyai". ”
Lehet, hogy ezt te elég büntetésnek tartod, de biztos lehetsz benne, hogy ők legalább kapnak érte valamit. Nem is keveset. No de mi mit kapunk? Márpedig ugyanazt a büntetést nekünk is el kell szenvedni!

Yogi 2013.07.15. 13:16:05

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Bocsáss meg, de ezzel vitatkoznék egy kicsit. Ha Kedves Vezetőnk és egyes számú Tömjén Zsótija beleszólhat az állampolgárok magán és családi életébe (hittan, erkölcstan, mi helyes mi nem, mi a család és mi nem) és ezeket beleemeli a Tákolmányba, akkor azt gondolom, hogy fordítva is jogos a vélemény formálás, azzal a különbséggel, hogy mi (az állampolgárok) nem tudunk rá törvényt alkotni.

sárkányfő 2013.07.15. 13:21:59

Én mondtam hogy ez lesz ha a fidesznek gazdasági érdekeltsége lesz a tüdőrákban:

hvg.hu/gazdasag/20130715_Video_8bol_hat_trafikban_kiszolgaltak_a

Kivancsi 2013.07.15. 13:25:04

szarnak ezek a zado es zilletek fizetok fejere
nincs kolunbseg komcsi berenc vagy fityesz droid
mind szar geci alak ilyen jar nekik
ma hllottam :):)
a komcsik loptak
fityeszek rabolnak.....
:):)

jo20000 2013.07.15. 13:32:47

Komolyan mondom, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek párttitkáraiba és tanácselnökökeibe is több önmérséklet és jó érzés szorult annak idején, mint a jelenlegi kurzus végletekig pofátlan és kegyetlen uraiban. És a fene akarna nosztalgiázni, nem vagyok az a fajta. "Nagy, súlyos álmok kiterítve lenn,
Fenn zűrös, olcsó, kis komédiák" - szívunk, na... ez van.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2013.07.15. 13:40:25

@Mylady:

3,8 m2-es a helyiség, 3 ajtaja van, konyha és fürdő is egyben
vastagbor.blog.hu/2013/07/10/a_zugloi_vece_fenykepe_nem_kozerdeku_adat

legalább az alaprajzát elküldhetnék ennek az építészeti remekműnek! :)))

DR. INKVIZITOR 2013.07.15. 13:46:54

Mi ez az állandó fintorgás és elégedetlenség?
Ez a budi több osztállyal magasabb szintű, mint a szibériai kétbotos típus (ha valaki nem ismerné: az egyik botra a gödör szélén támaszkodsz, a másik bottal pedig a farkast tartod távol).
Egy félázsiai ne pöffeszkedjen!

vasgyuszi 2013.07.15. 13:57:38

Hazug férgek ezek mind, a talpnyalóikkal együtt.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.15. 13:59:13

@sárkányfő: Pedig hogy szajkózta itt mindenki, hogy az elsötített ablakú dohányboltokban majd jobban ellenőrzik a személyit, mint az eddigi boltokban...

Jolka40 2013.07.15. 14:22:33

@Online Távmunkás: Valaki mondja már meg, hogy miért kellett elsötétíteni a dohányboltok ablakait-ajtóit! Mi az, amit akárki nem láthat?

christophe 2013.07.15. 14:27:30

Tessèk mondani ez màn europa?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.15. 14:32:04

@Jolka40: A hivatalos magyarázat szerint a kiskorúak így nem láthatják a dohánytermékeket.

nu pagagyí 2013.07.15. 15:12:43

Nyilván a hangszigetelés miatt lett ilyen drága.

VT Man 2013.07.15. 15:46:02

Bezzeg a Teddy vécéje!

vakuljmagyar 2013.07.15. 16:00:11

ez tényleg igy néz ki? Már régen be kellett volna zárni az egész sóhivatalt, ÁNTSZ, érintésvédelem és még a fene tudja de biztos van más gebasz is ott. Kiváncsi lennék a gázvezetékek és villanyvezetékek állapotára.

Guru Meditation 2013.07.15. 16:05:58

mondjuk azzal a villanykapcsolóval nem nagyon érintésvédelmis.
talán az egész épületet be lehetne csukni, de ezt a budit biztos.

Hobbisebész 2013.07.15. 16:30:11

Viszont a dolgozói illemhelyiség és az ALAPTÖRVÉNY ASZTALA csillog-villog. A pohár nemhogy félig, hanem kétharmadrészt van tele. Miért nem lehet legalább egyszer a jót meglátni?

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.07.15. 17:06:53

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

"Amugy meg nagyon szar lehet ugy elni, hogy "ok az Orban lanyai""

Hahahaha... Miért is szar? Az országban aki számít, az mind kezet csókol a lányoknak. Csak hogy néhány nevet említsek: Csányi-bácsi, Leisztinger, Nyerges, Simicska, Mészáros L, Wáberer Gyurka, Endi Vajna.

efi 2013.07.15. 17:47:04

Nincs itt semmi hiba.
Pontosan ilyen dukál azoknak, akik ezt az arrogáns ürgét pm-nek megválasztották.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.15. 18:06:35

@efi: Van ellenzéki okmányiroda is?

vantaan 2013.07.15. 18:16:13

@Counter:
Magyarország: többen vannak a birkák, de még mindig nem elegen.

vg.hu/vallalatok/mezogazdasag
Címoldal Vállalatok Mezőgazdaság Magyarország: többen vannak a birkák, de még mindig nem elegen
...hát mán birka hiány van? Magyarország akkor most jobban teljesít vagy sem?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.15. 18:24:49

@vantaan: "Navracsis Tibor előadásában jelezte, hogy a kormányzat számít a Fidelitas segítségére a birkaállományban mutatkozó hiány elhárításában."

vantaan 2013.07.15. 18:36:35

@Counter: No akkor majd Magyarország a birkaszaporaság terén is jobban teljesít majd! .... csak nehogy az Ág Péter összevesszen valamelyiken a vezér kossal .... s lesz szerelmi háromszög az akolba ....ha a Semjén Zsóti be nem száll negyediknek.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.07.15. 18:49:58

"82 százalékon áll a Fidesz, az MSZP teljesen lenullázódott
Kovács András
Kovács András
MNO
2013. július 15., hétfő 16:05
Nyomtatás
Fölényesen vezet a Fidesz–KDNP a vajdasági magyarok körében, míg az MSZP-t a Demokratikus Koalíció és a Thürmer Gyula vezette Munkáspárt is megelőzi – derült ki egy felmérésből, amelyet a délvidéki magyarok körében végeztek. Erdélyben és a Felvidéken is a kormánypártok fölényét regisztrálták a közvélemény-kutatók. A határon túli magyar voksok 2-3 mandátum sorsáról dönthetnek."

vantaan 2013.07.15. 18:50:15

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Magyarország: többen vannak a birkák, de még mindig nem elegen.

vg.hu/vallalatok/mezogazdasag
Címoldal Vállalatok Mezőgazdaság Magyarország: többen vannak a birkák, de még mindig nem elegen
...hát mán birka hiány van? Magyarország akkor most jobban teljesít vagy sem?
No bégess méég!

replikátor · http://reszegekistene.blog.hu/ 2013.07.15. 19:13:04

örüljetek neki, hogy ott legalább van retyó, amelyet a pórnép is használhat...

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.07.15. 23:35:53

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Faszfej most csináltam egy felmérést kb 100 ember vett részt benne. szarbán meg a mocskos maffiája 0% áll, 95% szerint jó lenne már megkezdeni a nyilvános akasztásokat.

loop80 2013.07.16. 00:54:24

@Jolka40: Nyilván azért, hogy kiskorúak még az üvegen keresztül se láthassanak cigarettát. :)

Amúgy a külföldiek jelentős része szexshopnak hiszi ezeket a boltokat, a sötétített üveg/18+-os kombó miatt. :D

Vidéki 2013.07.16. 06:29:38

Aki nem annyira „Humánus János”, mint Vastagbőr, az tudja hogy egy épület nem kívül hordja „beleit”, (a közművezetékeket), hanem rejtve, közműaknában,vagy közmű alagútban.
A közművezetékek néha meghibásodnak, néha felújításra szorulnak még Bécsben is!
A fotók: Várnai László, LMP-től arról tanúskodnak, hogy ez a helyzet a zuglói okmányiroda vécéjével kapcsolatban is.

A forgácslemez szekrény, amit a kivitelezők készítettek arra szolgál, hogy átmenetileg esztétikusabb látványt nyújtson, mintha nem lenne ott.

Kérdés az, hogy meddig tart ez a javítás/felújítás miatti kényszerhelyzet.

Erről egy árva szó sem hangzik el „Humánus János”, (Vastagbőr) cikkében!

Feltételezem, ha „Humánus Jánosnak ” kellene a javítás/felújítást elvégezni, ő sem tudna esztétikusabb környezetet teremteni a munka közben, és a munkálatok „Humánus János” (Vastagbőr) bölcs tevékenysége következtében egy ötéves terv időtartamára elhúzódnának.

„Humánus János” (Vastagbőr) cikke azt célozza, hogy a zuglói okmányiroda vécéjében is felkavarja angol WC tartalmát!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.16. 07:18:48

@Vidéki: Ha rendbe kell hozni egy szétrohadt vizesblokkot, akkor már csak a hozzáférhetőség miatt is:
1, üzemen kívül helyezzük;
2, nem rakjuk körbe furnérral, mert azon dolgozni kell, és ha ott a furnér, akkor nem fér hozzá a munkásember.

Tehát ha az illető blokk üzemel és körbe is van bástyázva furnérral (ami annyi ideje áll ott, hogy már felvizesedett és rohad is), akkor azon bizony senki nem dolgozik. Ugyanis így nem lehet rajta dolgozni.

Vidéki 2013.07.16. 07:34:19

@Counter:

Így gondolkodik egy messziről jött ember:

"Tehát ha az illető blokk üzemel és körbe is van bástyázva furnérral (ami annyi ideje áll ott, hogy már felvizesedett és rohad is), akkor azon bizony senki nem dolgozik."

Az eszébe sem jut, hogy a javítást/felújítást akkor is lehet végezni, amikor az Ügyfélszolgálat nem működik?

Hallott már arról, hogy létezik második/harmadik műszak?

Ez esetben az ügyfélszolgálatnak működése idején nem kell nélkülöznie az angol WC-t, noha a furnérozás látványa nem szép!

A messziről jött ember azt képzeli, hogy "nem rakjuk körbe furnérral, mert azon dolgozni kell, és ha ott a furnér, akkor nem fér hozzá a munkásember."

A messziről jött ember azt képzeli, hogy a munkásember olyan hülye, hogy egy-két perc alatt nem képes eltávolítani egy-két csavart, ami a furnérpanelt rögzíti és ezért nem fér hozzá a munkaterülethez.

A messziről jött ember azt képzeli, hogy "a munkához úgy kell odaállni, hogy más is odaférjen!"

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.07.16. 08:41:15

@Vidéki: Az kétségtelen, hogy az a munka, amelyet ezen a vizesblokkon végeznek, az égadta világon senkinek nincs terhére, ugyanis ezen a vizesblokkon nem dolgozik senki.

Nincsenek törmeléknyomok a padlón, a villanyvezeték állandóra van berendezkedve, a csavarok képzelt rendszeres fel- és leszerelésének semmi nyoma.

Bizonyára a nemzetbiztonsággal burkoltat Zugló, azért.

Jolka40 2013.07.16. 08:48:14

@loop80: Konyakos-pálinkás üvegeket nézegethetnek kiskorúak? Bocs, nem akartam ötleteket adni Nemzeti Kocsmák alapításához. Igaz, nem szorulnak az én ötleteimre.

Faus to 2013.09.13. 10:09:47

Aljas rágalom az egész, látszik a képeken, hogy éppen felújítják az okmányiroda wc-jét.

süti beállítások módosítása