Skip to content


       Szűrés lista

Narancssárga uzsonnásdoboz az elsősöknek

Jelentem, szerencsére nagyon tetszik a gyereknek az iskola. Nekem is, nem véletlenül ezt választottuk.
Az évnyitón az igazgató Apáczai Csere Jánostól idézett:
"Olyan időben születtünk, mikor a legnagyobb tudatlansággal szemben a bölcsesség és ennek tanítói egy batkára sem becsültetnek. De azon kétségbe kell-e esnünk? El kell-e hagynunk az iskolát? Számba sem kell venni a jövendőt? Nem! Gyalázaton és szégyenen keresztül az erényre kell törekedni."

Bár kérelmet - és abba a törvénnyel ellentétesen indoklást - kellett írnunk, hogy mentesítsék a gyerkőcöt a tanórák utáni, délután 4-ig tartó foglalkozások alól, de nem kellett semmi hagyományőrző cuccot bekamuznunk a pozitív elbíráláshoz, elég volt a "családi programok" is a jóváhagyó pecséthez.

Az első szülői majdnem 2 órán át tartott, és megtudtuk rajta, hogy az iskolán belül semmilyen szakkörre nem járhatnak az elsősök, csak focira. Alig bírtam ki, hogy ne nevessek fel hangosan.
Iskolán kívül viszont beírathatom a gyereket bárhova jó pénzért, és egyébként is hatványozottan érezni a gyerekes szülők lehúzásának vágyát (ami igazából a terheseket célozza meg elsőként, aztán jön a bababiznisz a hajmosókarikával és más, annál sokkal drágább felesleges vackokkal) a kereskedők/szolgáltatók részéről, úgyhogy az elmúlt két hétben szinte nem volt olyan nap, hogy ne hozott volna haza valamilyen szórólapot, hogy rendeljünk neki pónis/cicás/kutyás/tündéres/micimackós/robotos újságot/könyvet/munkafüzetet, írassuk be néptáncra/kungfura/szolfézsra/dzsesszbalettre stb, nevezzük be levelező matek-/rajz-/magyarversenyre (csak 1.800 Ft!), mert csakis úgy lesz kellően sikeres/okos/ügyes/magabiztos stb.

Viszont egyvalamit nem kaptunk, és nem is fogunk, mivel nem budapestiek vagyunk.

Ugyanis a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. Budapest Főváros Önkormányzatával együttműködve a 2013/2014-es tanévkezdés alkalmából akciót indított, amelynek keretében Budapesten minden első osztályba lépő kisdiák egy narancsszínű uzsonnás dobozt kap ajándékba.

Az akció első állomása a III. kerületi Dr. Szent-Györgyi Albert Általános Iskola volt, ahol Csomós Miklós főpolgármester-helyettes és Klug Lajos, az FKF Zrt. vezérigazgatója ünnepélyes keretek között adta át a dobozokat az elsősöknek. Ebben a gyerekek Tarlós István főpolgármester köszöntőlevele mellett egy vidám, színes órarendet, valamint a társaság kabalafigurájának, Kuka Manónak a környezetvédelmi jó tanácsait találták.

A kezdeményezéssel a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., valamint a városvezetés szeretné a gyermekek, valamint szüleik és nevelőik figyelmét felhívni a környezettudatosságra, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára.

A dobozokat legkésőbb szeptember végéig valamennyi budapesti általános iskolába eljuttatják az FKF Zrt. munkatársai. - budapest.hu

fkf_uzsisdoboz1.jpg
fkf_uzsisdoboz2.jpg (képek: FKF/Facebook)

Az ilyen esetekben is remekül használható Kimittud-rendszersegítségével közadatigényléssel fordultam a fővárosi önkormányzathoz és az FKF-hez is, hogy megtudjam, mennyibe került ez a nagylelkű ajándék. Ugyan a választási törvény értelmében oktatási intézményekben tilos politikai kampányt folytatni, azért Budapestnek sikerült összehoznia. Mit gondolkodhattak rajta, hogy hogyan ajándékozzák meg a Fidesz nevében az ártatlan elsősöket.....aztán valakinek egyszercsak bevillant, hogy hoppá, ott az FKF, annak narancssárga a színe!..... jó, akkor kapnak környezetvédelmi tanácsokat a gyerekek a Tarlós-levél mellé a fideszszínű uzsisdobozba.

Közadatigénylésemre ezt a választ kaptam a fővárosi önkormányzat nevében is reagáló FKF-től:


"Köszönjük megkeresését.

Kérdésére az alábbi választ adjuk.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. elhivatott a környezettudatos gondolkodásmód kialakításában, rendkívüli erőfeszítéseket tesz, hogy a budapestiek partnereink legyenek. Napjainkban egyre nagyobb jelentősége van a társadalmi felelősségvállalásnak. Ezt a célt szolgálják CSR  projektjeink, többek között az említett uzsonnás doboz akciónk is. Az ötletet adoptáltuk, több európai országban is használják a különböző közszolgáltatók gyermekeknek szánt ajándékként. A CSR célra, ezen belül az uzsonnás dobozokra fordított költséget - amely Társaságunk milliárdos árbevételének egy töredéke - megtérülő befektetésnek tekintünk.

Meggyőződésünk, hogy a gyermekek a legfogékonyabbak, ezért a környezettudatos gondolkodásmód kialakítását ennél a korosztálynál kell kezdenünk.
Budapesten 2013 szeptemberében 17.000 első osztályos kisdiák kezdte meg általános iskolai tanulmányait. Társaságunk valamennyiüknek egy narancssárga uzsonnás dobozt ajándékoz, amelyben egy vidám órarend, társaságunk kabala figurájának Kuka Manónak  környezetvédelmi és szelektív hulladékgyűjtési jó tanácsai, valamint Tarlós István főpolgármester levele található.

Kezdeményezésünk egy hosszú folyamat első lépcsője, amit - mint Magyarország legnagyobb hulladékgazdálkodással foglalkozó közszolgáltatója - meg kell lépnünk. Meggyőződésünk, hogy hasonló, tudatformálásra alkalmas akcióinkkal elérhető lesz, hogy a ma még gyermekek, miután felnőnek sokkal jobban figyelnek majd környezetükre, féltik és óvják majd és ebben a tudatban fogják már gyermekeiket is nevelni.

Társaságunk a projektet a hatályos törvényi szabályozásnak megfelelően közbeszerzési eljárással bonyolította le."

Az akció költségei az FKF által megadott nettó darabáras formában nem tűnnek soknak, de a világbajnok 27%-os áfával és a 17.000 darabbal felszorozva már elég szép összeget tesznek ki.

uzsidobozköltség.jpg

Az mondjuk rejtély, hogy olvassák el az elsősök Kuka Manó és Tarlós levelét, bár végül is épp azért lettek beíratva iskolába, hogy megtanuljanak olvasni is.

A főpolgármester úr ezt írta nekik:

tarlóslevél.jpg

Címkék: oktatás fidesz társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr165514672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pcmci 2013.09.16. 12:26:27

monnyuk az fkf kukái is vagy narancssárgák, vagy ződek, bár nem tudom mi volt előbb, szóval vagy szemetes a fidesz, vagy régóta kampányolnak már mellette köztéren. mondjuk a kuka színű uzsonnás doboz se a legjobb üzenet...

kenájkikit 2013.09.16. 12:47:57

mikor én alsós voltam nekünk is osztott a de blasio antonio fideszes tollat. így utólag nem értem miért. én ugye nem szavazhattam akkor még, de kinek a szülei szavaznak egy toll miatt akárkire is?:D

off

index.hu/belfold/2013/09/16/szaz_forintokat_fizethettek_a_rezsicsokkentes_alairasgyujtoinek/ édes istenem...

KEME5 2013.09.16. 13:01:10

Kiváló üzlet. 294 Ft darab ár egy olyan dobozért amit a gyártó szerintem maximum 20-40 Ft-os költséggel állít elő. 17000 darabos nagy tételnél nem tudtak alkudni? Látszik, hogy nem magán kézben lévő cég.
A minap az akciós Rama margarinból két dobozzal kellett vennem (800Ft margarinnal együtt), hogy kapjak egy ugyanilyen méretű és kinézetű (csak liberális kék) uzsonnás dobozt.
Nem is tudom miért ugrottam rá az akcióra, bár a margarin elfogyott, de a dobozt semmire sem használom. Ezúton ingyen felajánlom az első kisiskolásnak aki jelentkezik, hogy ő kéket szeretne nem narancssárgát.

tucano 2013.09.16. 13:15:26

Kuka Manó? Esténként elég sokat látni, nem is értem hogy lett ez a kabalafigurájuk

2013.09.16. 13:28:22

De remélem nem rakták bele a dobozokba Orbán, Kövér, Lázár, Semjén és Tarlós képét ?
Vagy netán Orbán összes műveit is megkapták mellé ?
Vagy csak a Tarlós "..fogod ám a jó k.rv. anyádat " cimű "Aranymondások" kerültek a gyerekek dobozaiba köszöntésképpen és a hamuba sült pogácsa helyett?

Szegény gyerekek, mit élhetnek át emiatt a sok marha miatt !
Nem elég hogy még mindig hiányoznak egyes könyvek, még ráadásul ijesztgetik is őket ?

Seduxen (már NEM dr.) 2013.09.16. 13:30:48

Menten lefosom a bokámat: odakattintok a szemétliberálischbolsik HVG honlapján erre a remek hírre, és KIRE hivatkoznak?

hvg.hu/itthon/20130916_Narancsszinu_uzsonnasdobozt_kapott_minden

"17 ezer budapesti elsős diák kapott az iskolakezdéshez narancssárga színű uzsonnásdobozt, benne Tarlós István levelével. Az akció több mint 5 millió forintba került - írja a Vastagbőr blog."

Le se tagadhatják, Ti is a zemúútakárhányévmínuszfideszeskormányzás szekértolói vagytok !

vomit 2013.09.16. 13:42:44

ki tudta, hogy a 'kuka' a szemetesautokat gyarto ceg faek egyszerusegu nevebol ragadt a magyarba.
www.kuka-ag.de/en/

Impavidus Mortalium 2013.09.16. 14:24:42

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Ha rámegyünk az fkf oldalára www.fkf.hu/ vagy megnézzük akár a logóját: doku/fkf_logo.png akkor megtaláljuk az összecsengést az uzsonnás doboz színére.
De lehet, hogy az is csak a fidesz miatt narancs színű.

Nekem az tetszett eddig a legjobban az idiotizmus tobzódásából, amikor anyuka nem vette meg a narancsszínű kis biciklit a gyereknek, amit szeretett volna, mert az fideszes.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.09.16. 14:30:26

Akkor a gyereked sohat többet nem lesz bent a délutáni "oktatáson"?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.16. 14:34:18

@Impavidus Mortalium:

Igen, ez magyaros sajátosság.

Egy időben, 2001-2006 között a gyógynövényes üzletágban voltam. Egy időben két boltom is volt. Az egyik Budapesten, a másik a budapesti aglomerációban. Az idő nagyobb részében csak az egyik volt.

Mivel sosem volt alkalmazottunk, mindent mi csináltunk. Én elsősorban az árubeszerzéssel foglalkoztam, de gyakran bent ültem a boltban is.

Nagyon sok az ilyen helyeken az ál-törzsvásárló. Én így nevezem azt a típust, aki ugyan gyakran betér az üzletbe, de többnyire semmit sem vásárol, hanem beszélgetni szeretne, s leginkább pedig beszélni, azaz csak bólogatást vár, semmi egyebet.

Voltak kifejezetten érdekes emberek. Pl. egy idős néni, aki egyfolytában háborús élményeit regélte, de mindig mást, szóval kifejezetten érdekes volt.

Aztán viccesek voltak a politizáló törzsvásárlók. Ezek mind azt hitték, hogy az ő oldalukon állok. Én persze igyekeztem nem elijeszteni a vásárlókat politikai vitával, így általában csak pontosító kérdéseket tettem fel nekik, de nem mondtam véleményt. Ebből méginkább azt hitték, hogy az ő álláspontjukon állok. Nagyon ritkán derült ki, hogy esetleg nekem más a véleményem. De azért időnként előfordult ez is, néha beleestem a csapdába. Ez ugyanis a magyarországi viszonyok között csapda, az emberek többsége nem tűri az ellenálláspontot.

Egy ilyen eset volt 2006-ben a parlamenti választások második fordulója utáni napon. Bejön egy motoros-bőrruhás, 35 év körüli ember, erősen feldúlt állapotban. Nagyon gyorsan a választásokról kezdett beszélni. Kijelentette, hogy nagyon sok a buta ember az országban. Várakozva nézett rám, éreztem, hogy valamit mindenképpen mondanom kell erre. Gondolkoztam, hogy most mi a fenét mondjak, esetleg mondjam az igazat, hogy én az MDF-re szavaztam. De gondoltam, hogy felesleges saját szavazásomról beszélni. Feldúlt ember és buta emberekről beszél – hát nyilván ez csakis egy fideszes lehet, aki azért van feldúlva, mert kicsivel ugyan, de vesztett a Fidesz. Így kinyögtem:

- Igen, kevés hiányzott a győzelemhez…

Erre az ember eszeveszett tekintettel felkiáltott:

- Kevés hiányzott??? Mi nyertünk, de kevéssel. Éppen ez a baj, túl kevéssel!

Szóval nagy baki volt, a motoros ember szocialista szavazónak bizonyult! Aztán nagyon gyanúsan nézett az ember. El lettem könyvelve fideszes boltosnak…

2013.09.16. 14:35:01

és a logisztika? bérek, kiszállítás?

Tücsök1 2013.09.16. 14:47:43

Aztán uzsonna volt-e a dobozokban? Vagy elég,ha a nebulók idejekorán megtanulják,hogy nem cak kenyérrel él az ember?

Virág et. 2013.09.16. 14:58:51

A narancs az FKF színe is, valóban. Viszont a Tarlós-levéllel és a kampánnyal együtt több, mint gyanús. Nyilván senki nem fog csak ezért a fideszre szavazni, de egy pici tudatalatti lökést adhat a rezsicsökkentéssel és szabadságharccal már amúgy is rendes agymosás alatt lévő szülőknek.

elevenstar 2013.09.16. 15:06:46

Ezt a paranoiát, te jó ég... De szerencsére más is megjegyezte ahogy látom: az FKF színvilága narancssárga! Sőt, elég sok helyen a világon tudtommal a hasonló tevékenységet (szemétszállítás, stb.) a narancssárga szín szimbolizálja (pl. kukák, esetleg kukásautó). Nem kell már mindenhol a patás Orbánt látni, mert iszonyú röhejes.

Secnir 2013.09.16. 15:09:09

höhöhöhö
a levél alapszíne fehér, rajta a figurák zöldek. Szerintem az LMP-re fognak szavazni a szülők, mert ennyi ragad meg bennük.

nemjogasz 2013.09.16. 15:16:57

Hát, speciel ebbe nem látok semmi rosszat. A szelektív gyűjtés meghonosítása tényleg szemléleti kérdés, és egy ilyen repiajándék kisgyerekeknek segíthet a szemléletalakításban, régebben is voltak hasonlóak (pl drogellenes "kiselőadás" után ajándék toll (jó, hogy ennek mennyi értelme volt, az más kérdés)) Mondjuk a darabár elég kereskedelmi, az tény, de egy állami vállalat nyilván nem veszi a fáradtságot az alkudozásra, sajnos.

nemjogasz 2013.09.16. 15:19:11

De vastagbőr figyelmébe ajánlanám a nyelviskolák bezúzását, igen érdekes téma az indexes cikk alapján. Viktorék lassan már egy főzőtanfolyamhoz országos akkreditációt fognak előírni...

Vidéki 2013.09.16. 15:50:27

Ugyan a választási törvény értelmében oktatási intézményekben tilos politikai kampányt folytatni, ezt azért (nemcsak) Budapestnek sikerült összehoznia, azzal, hogy narancssárga uzsonnás dobozt kap ajándékba minden első osztályba lépő kisdiák az FKF-től benne egy környezettudatosságra felhívó levéllel .

Ehhez képest nem volt semmi, amivel Vastagbőrék által citált iskolaigazgató indított:

„Az évnyitón az igazgató Apáczai Csere Jánostól idézett:

"Olyan időben születtünk,
mikor a legnagyobb tudatlansággal szemben a bölcsesség és ennek tanítói egy batkára sem becsültetnek.

De azon kétségbe kell-e esnünk? El kell-e hagynunk az iskolát? Számba sem kell venni a jövendőt? Nem!

Gyalázaton és szégyenen keresztül az erényre kell törekedni."

Az Igazgató elvtárs/úr nyilván iskolája pedagógusainak sanyarú helyzetére akarta ráirányítani a kedves szülők és az elsősök figyelmét, párhuzamot vonván Apáczai Csere János kora és a mai idők között.

Ez erősen szakszervezeti érdekvédelmi szövegnek hangzik! Nem tartozik-e a politikai kampány fogalmába, amit állítólag tilos iskolákban folytatni?

Érdekes az Igazgató elvtárs/úr időzítése azok után, hogy aki nem süket és nem vak, a médiából tudhatja, hogy a pedagógusok jelentős béremelést kaptak és a jövő évi béremelésük is 170 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek!

Hol van az a legnagyobb tudatlanság, amire az Igazgató elvtárs/úr Apáczai Csere Jánost idézve hivatkozott?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.09.16. 16:24:54

Kuka Manó elsődlegesen a magyar nép logója, és csak ez után, ebbéli minőségében kabalafigura. de nem a társaságé, hanem Orbán Viktor miniszterelnök úré.

az FKF pedig valószínűleg már a non-profit működést készíti elő az ilyen akciókkal.

egy szó mint száz, én szeretem az ilyen akciókat, mert rendkívül kontraproduktívak.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.09.16. 16:27:41

@Vidéki: "aki nem süket és nem vak, a médiából tudhatja, hogy a pedagógusok jelentős béremelést kaptak és a jövő évi béremelésük is 170 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek!"

akinek pedig van pedagógus (ne adj' isten, iskolaigazgató) ismerőse, az tudja, hogy ennek megvalósítása érdekében nőttek az óraszámok, eltűntek a kiegészítő keresetelemek és jelentékeny mértékű leépítések lesznek.

de ezzel neked nem kell foglalkoznod.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.09.16. 16:30:39

@Vidéki: "Hol van az a legnagyobb tudatlanság, amire az Igazgató elvtárs/úr Apáczai Csere Jánost idézve hivatkozott?"

egész közel hozzád: a kis buksi fejedben. ;-)

kifordított nagyanyó 2013.09.16. 16:49:00

Akartam vidékit játszani de beelőzött.:))
Egyébként pista levelével ezt elég szépen el tudták adni,ezt elismerem.

Virág et. 2013.09.16. 16:49:34

@Vidéki: A szakszervezeti érdekvédelem helyszíne a munkahely, tanárok esetében tehát az iskola. A kérdésed úgy lett volna helyes, hogy a szakszervezeti érdekvédelmi tevékenység évnyitóra, a diákokra, szülőkre tartozik-e. A válasz: nem. Csakhogy ez nem volt szakszervezeti érdekvédelem, csupán egy idézet (ezt neked kéne a legjobban tudnod, te idézetek nagy barátja). Előbbi egyébként célt is tévesztett volna, az érdekeinket ugyanis a munkáltatóval szemben kell megvédeni, aki a KLIK és nem a szülők.

Secnir 2013.09.16. 17:05:32

@Vidéki:
"Hol van az a legnagyobb tudatlanság, amire az Igazgató úr hivatkozott?"
nem tudod? akkor ott.
:D

amúgy örülök, hogy kezdesz komolyodni, és egyre többször értesz egyet velünk (itt már másodszor, meg egyszer a mandineren is), úgyhogy jó irányban haladsz. csak ezt a román kétsoros ÁVH-s fogalmazói tördelést tudnád feledni...

Secnir 2013.09.16. 17:08:15

@Virág et.:
szia Virág et.!

nem tudod véletlenül, a grófkúnó intézetnek megvan már az alapító okirata? szabó máté is figyelmeztette emiatt balogot, de nem sok reakció érkezett, én sem hallottam hírét. valami infód nincs véletlenül?

Virág et. 2013.09.16. 17:11:30

@Secnir: Szia. Fogalmam sincs, nem követem annyira a KLIK-et, bennfentes információim meg egyenlőek a nullával.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.09.16. 17:22:58

Nyugi, a pálya szélén már melegít Pityke Őrmester, rövidesen beszáll Kuka Manó mellé, hogy rajta tartsa a szemét a kis lurkókon, meg a sok hosszú hajú huligánon!

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.09.16. 17:25:53

@Secnir:

Faszt, csúsztak neki az utalással, ő meg bekeményített. Tudod, mint mikor a begőzölt vállalkozó visszabontja a tetőt.

Algopirin 2013.09.16. 17:51:51

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: utltat? nem kp kéri, hogy minél inkább nesegítsa a rohadtbankokat?

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.09.16. 17:59:32

Szerintem ezzel nincsen semmi baj. A főváros igyekszik kedveskedni az elsősöknek és tájékoztatni őket (vagy inkább a szüleit) a szelektív hulladékgyűjtésről. A narancssárga pedig egy szép szín... attól még hogy valami narancsszínű még nem kell beleképzelni Orbán Viktor szellemét... ez már egy beteges társadalmi beidegződés.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.09.16. 18:03:37

@Algopirin: Az érzelem egy dolog, a pontos elszámolás meg egy másik dolog. :)

Algopirin 2013.09.16. 18:09:25

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: no igen. dehát lehet nyomtatni meg írni mindenféle bizonylatot, itt úgyis mindenről egy raklapnyi papír készül.

házelnök 2013.09.16. 18:39:45

@Impavidus Mortalium:
Én kajszibarackot sem veszek.
A szamóca sokkal finomabb, meg a datolya és a füge is.

Csumpitáz Béla 2013.09.16. 18:42:11

"Társaságunk valamennyiüknek egy narancssárga uzsonnás dobozt ajándékoz, amelyben egy vidám órarend, társaságunk kabala figurájának Kuka Manónak környezetvédelmi és szelektív hulladékgyűjtési jó tanácsai, valamint Tarlós István főpolgármester levele található."

Kuka Manó elől pedig egy vessző hiányzik.

lyia (törölt) 2013.09.16. 19:21:49

Narancssárga padokban
narancssárga gyerekek
narancssárga tantónéni előtt
narancssárga politikusoktól
narancssárga dobozokat kapnak,
amelyekben nincsen semmi,
mert ami volt benne,
azt a narancssárga párt
100 %-kal csökkentette

Vidéki 2013.09.16. 20:27:56

@házelnök:

Írod: "Én kajszibarackot sem veszek."

Meggondolandó, hogy merjen-e az ember sárga, pláne narancssárga gyümölcsöt venni és enni, pláne iskolában!

Az úgynevezett "demokratikus ellenzék" meggyanúsathatja az ember fiát azzal, hogy politikai propagandát folytat az iskolában.

Megdobbent 2013.09.16. 20:44:27

Az a randa bacsi ott jobb oldalt a levelben, az melyik kukaba passzol? Kornyezetbarat vagy biohazard? :(((

Kis ember 2013.09.16. 20:46:27

Azért vicces, hogy az FKF a környezetvédelem jegyében műanyag dobozokat és elolvasás után azonnal (jó esetben) kukába kerülő szórólapokat osztogat.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.09.16. 21:42:12

Ha elsős gyerekem lenne, küldenék Pistának egy szál vörös szegfűt köszönetként.

zkdqts 2013.09.16. 23:08:32

A Vastagbőr blog logójának a háttere milyen színű? A címsorok milyen színűek? A kommentáló felhasználók nevei milyen színűek? Na ugye. Várjunk... valami nem stimmel, ez én böngészőmben az Index is narancssárga. Mondjuk a fotósnak azért külön lehet gratulálni a fehéregyensúly beállításhoz, csak, hogy végre az igazi problémára fókuszáljunk.

Kis ember 2013.09.16. 23:17:31

@zkdqts:
Azért nyomdásznak már ne menj el...

zkdqts 2013.09.16. 23:39:07

@Kis ember: Miért? A Facebook tök nem narancssárga... ;-)

Vincenzo90 2013.09.16. 23:54:53

Ennek az összehordásához mondjuk tényleg vastag bőr kellett. :D

tobeor 2013.09.16. 23:56:40

Olvasni nem tudóknak ír levelet Tarlós...
Legközelebb mit csinál, CD-t ajándékoz süketeknek?

Vombatus Ursinus 2013.09.16. 23:56:53

@Vidéki: Az úgynevezett "demokratikus ellenzék" meggyanúsathatja az ember fiát azzal, hogy politikai propagandát folytat az iskolában.

Miután azt folytat, joggal. Már úgy hiányoztál.

Vombatus Ursinus 2013.09.17. 00:00:03

@tobeor: DVD-t a vakoknak...., ha egyszer erre van igény. Tényleg szánalom, hogy ilyen baromsággal kampányolnak az iskolákban.

Diotima 2013.09.17. 06:16:46

Szerintem meg a gyerekek örültek addig is, amíg dobozokat kaptak, nem kellett tanulniuk. :D
Amúgy 1 hónap és semmi nem marad a dobozokból, nem valami hosszú élettartalmuk van egy kisiskolás táskájában.
Kb. ennyi a jelentése a gyerek szemében a színnek...azaz semmi.

red shield rapresentative 2013.09.17. 06:54:59

Ebben a lényeg az, hogy a doboz 40 Ft, és valaki gazdagodott aránytalanul, hacsak nem mérgező kínai termék, akkor még szemétség is.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.09.17. 07:12:22

Ha véletlen is a szín, akkor is: minden RENDES országban odafigyeltek volna erre, hogy még a LÁTSZATA se legyen meg semmiféle hátsó gondolatnak.
De ebben a kurvaországban éppen a látszat lenne az amire ügyelnek???????

mahet 2013.09.17. 07:15:05

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: valóban túlzás lenne ha most csöppentünk volna Magyarországra és nem látnánk a magyar politikai élet szellemi színvonalát. Bizony, bizony ezek ennyire undorítóan ostoba barmok.

Történetesen az utóbbi 10 évben a legsötétebb tahók a Fideszben vannak. Átvették egy az egyben a náci propaganda-módszereket, csak hozzáadták a maguk ostoba paraszt jellegét is.

Amúgy döbbenetes ez az egész, folyton azt hiszem, hogy ez valami rémálom. Talán azért mert értelmes emberek vesznek körül akiknek a szellemi színvonala 3-4 nagyságrenddel meghaladja a politikusokét - persze egy multinál nem lehet ilyen kontraszelektált idiótákkal dolgozni. Nem csoda, hogy 1 fideszest sem ismerek.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.09.17. 07:23:19

ahh
újabb szintje a bérrettegésnek index címlapon, ebben a véres diktatúrában

lehetne poszt arról is, hogy azok a festők, akik a napot narancs színűre festették, mind-mind fideszesek a középkor óta

egyébként örülök annak, hogy végre egy indexes "újságíró" iskolába jár
épp itt volt az ideje

Bee-zony 2013.09.17. 07:27:27

Életciklus: narancssárga Fidesz, narancssárga doboz, narancssárga kuka.

red shield rapresentative 2013.09.17. 07:32:45

@wmiki: Szia! Nekem van több ismerősöm, aki KDNP és FIDESZ szimpatizáns (volt), nos ezek az emberek furcsa módon ugyan úgy elítélik a KÖZGÉP előnyhöz juttatását a "Trafik Korrupciót", Orbán vejének 5 milliárdos nászajándékát, mint a többi nem FIDESZ hívő. Nem hiszem, hogy neked tetszene a sok cinikus megnyilvánulásuk. Sajnos velünk normál földi halandókkal szemben ilyen cinikusak, pedig lehet, hogy sok közülünk értelmesebb, erkölcsösebb, mint ők.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.09.17. 07:35:44

@red shield rapresentative: aham...
és mond ezek az emberek akkor most milyen a VALÓSÁGBAN (is) létező pártra fognak szavazni?

guma 2013.09.17. 07:40:05

@Impavidus Mortalium: üdv:)))

a hülyeségnek nincs határa (- magamból indultam ki :-D -) és ebben a Kuka Manó csak segít...
de az is gyanús, ha minden más szín elfogy...
(neked sem állna jól a narancsszínű kalap .DDDD)

mahet 2013.09.17. 07:40:15

@wmiki: remélhetőleg hamarosan a német FDP-re.

Itthon csak baloldali pártok vannak, nincs igény jobboldalira.

Mária 2013.09.17. 07:43:24

Elsősöknek levelet írni szeptemberben :DDD

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.09.17. 07:46:43

@red shield rapresentative: :x
úgy értem 2014-ben... tudod... kb. 6 hónap múlva
felsorolnád a számba jöhet, REÁLIS alternatívákat?
az abszolút nem korrupt, tökéletes gazdasági programmal rendelkező pártokat?
köszi **

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.09.17. 07:47:22

@mahet: magyarországon...

bocsi, hogy ilyen pongyolán fogalmazok, egy libbant blogon

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.09.17. 07:49:05

egyébként nem is értem...
ha itt diktatúra van, hogyhogy 2014-ben lesz választás, és vannak pártok?

red shield rapresentative 2013.09.17. 07:54:49

@wmiki:

A FIDESZ programot ismerem csak, ez igaz! Ez viszont számomra nem vonzó!

Vígh László szerint 2017 végére, 2018 elejére lehet kész a felújított, multifunkcióssá váló Puskás Ferenc Stadion.

A kiemelt sportlétesítmények fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn, a Sport TV Mai helyzet című műsorában elmondta, hogy már készülnek az új Puskás Stadion tervei, ez körülbelül egy évet vesz majd igénybe, utána közbeszerzési eljárás indul a kivitelező kiválasztásért, majd kezdődik az építkezés.

A nemzetközi trendeket alapul véve, 24-28 hónap alatt szokták felépíteni az ilyen stadionokat, a budapesti „nagyobb lesz, kicsit bonyolultabb lesz, kicsit más szerkezet lesz. Ez alapján következik, hogy 2018 elején, 2017 végén el tud készülni a stadion" – ismertette Vígh László.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.09.17. 07:56:46

@red shield rapresentative: újra kérdezem, hátha most sikerül felelni...
milyen korrupciómentes, tökéletes emberekből álló pártra szavazzon az ember, 2014-ben, magyarországon?

mahet 2013.09.17. 08:03:00

@wmiki: nem értem miért lovagolsz ezen.

Mindenki tudja, hogy nincs elfogadható/működőképes alternatíva, ezért van 50-60% körül a bizonytalanok aránya és ezért húznak ilyen sokan külföldre. Ez a probléma, rátapintottál a lényegre. Szép munka. És?

Lehet választani a rossz és rosszabb között. A Moma-ban amúgy még van lehetőség, mivel nincs konkurenciája (mint jobboldali párt).

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.09.17. 08:04:55

@wmiki:

Amennyiben nem bízol a jelenleg induló pártokban, akkor ne érd be a készen kapott választékkal!

Alapíts pártot, hiosz nem csak választó vagy, hanem TE MAGAD is választható!

Hajrá Miki!

red shield rapresentative 2013.09.17. 08:06:21

@wmiki: Egyszer már leírtam!!!!!!!!!!!!!!!!

red shield rapresentative 2013.09.17. 07:38:16
@wmiki: Ezen gondolkodnak, ahogy én is.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.09.17. 08:07:08

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: félreértesz elvtárs
én nem hiszek, a tökéletes emberekből álló MesePártban, akik csak mindenkinek jó döntéseket hoznak
én beérem a Fidesz-szel...
csak érdekelnének az alternatívák, hátha van jobb

red shield rapresentative 2013.09.17. 08:07:51

@wmiki: Soha többé FIDESZ (Csak, mert szerintem tényleg betegek, nem mindegyik a józan és becsületes ott hagyja őket!

Vidéki 2013.09.17. 08:11:10

@wmiki:

Egy újsághír: "A drogliberalizációért tüntetett a Bajnai-párt társelnöke Juhász Péter."

Seres László a HVG „A rezsimváltás 22-es csapdája” című cikkében foglalkozik azzal az ellentmondásos helyzettel, hogy Bajnai ilyen Milla-Szolidaritás típusú szervezetekre támaszkodva akarja leváltani a mostani kormányt.

Seres nagyon jól láttatja:

„Azaz, formállogikailag: előbb-utóbb Bajnaira sem lesznek vevők.

Ergo: vagy Bajnai pálfordul, és lesz egy őt sakkban tartó adóemelő, protekcionista, szociális-populista-zöld-szakszervezeti kormány első embere,

vagy még másnap lecserélik őt a Szabad Marijuana Mozgalom elnökére,
aki a válsághoz nem ért ugyan,

de hangulatjavító intézkedésként legalizálja a kendert.”

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.09.17. 08:11:22

@red shield rapresentative: :0 te orvos vagy, hogy ezt így meg tudod állapítani?
és egyébként... akkor mi az alternatíva? a csupa egészséges emberekből álló párt. még mindig nem árultad el :(

H.Sandor 2013.09.17. 08:11:39

Higiéniai szempontból az átlátszó,vagy a fehér színű ételes dobozok használatára kellene tanítani a kicsi elsősőket,vagy a szüleiket. Fontos lett volna odafigyelni,hogy a doboz a kis kezeket ne tudja megkarcolni,vagy becsípni és jó záródása ellenére is könnyen nyitható és zárható legyen. Lényeges szempont az is,hogy leejtés,vagy ütődés esetén ne törjön,ha pedig törik,akkor ne szilánkosan. Lényeges a könnyű mosogatás és a karcállóság is.
Gyanítom egyébként,hogy az órarend,a kabalafigura,a környezetvédelmi tanácsok és Tarlós levele együtt jóval többe került, mint ez a bóvlinak látszó dobozka.
Mindenesetre az apparátus agyalási munkaidejének , a szervezésnek,a kiszállításnak és a szétosztásnak az összesített költségeit is jó lenne megtudni.

csárli hárper 2013.09.17. 08:43:49

leszarom a doboz színét, az olvasni nem tudó gyerkőcöknek a levelet, az egész agymosásos propagandát, nekem csak az év végi jutalom kellene amit ezért az akcióért felmarkolnak majd az elvtársak, mert kétségünk ne legyen, szép jutalmak repkednek majd...
a takarékosság jegyében, ofkorsz.

lobster thermidor 2013.09.17. 08:57:31

Nagyon jó ez az állítólag pártpolitikától mentes doboz, meg a Tarlós elvtárs fotójával díszített levélke is, de azoknak a gyerekeknek, akinek nincs mit beletenni az uzsonnától is mentes lesz, mert a papírt azért mégsem tudják megenni.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.09.17. 09:06:45

Miért baj ez? Feltételezem, hogy megmaradt a sok doboz a Tecsó-ban, mert ebben az ocsány színben senkinek sem kellett (persze nem politikai okból). A Nemzeti Együttműködés keretében a Tecsó felajánlotta ingyen, a Közgép elfogadta, majd 84 648 Ft/db arán továbbadta a minisztériumnak (ne felejtsük el, értékről van szó, hovatovább Nemzeti Értékről, ami nem lehet ingyen). A gyerek pedig örül. És mi sem szívmelengetőbb egy boldog, csillogó gyermeki szempárnál.

Dr.Zomboss 2013.09.17. 09:15:30

@wmiki: Jajjde elmés megállapítás! Azt tudtad, hogy belorusziában is vannak választáso, sőt, még új barátainknál, vietnámban is (tudod, ahol betiltották az internetet).

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.09.17. 09:21:04

pfff...
nagyon jól érveltek, elvtársak
sok sikert 2014-hez!

2013M Tarackos Sül II 2013.09.17. 09:29:47

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Ez jellemző magyarosch szokás, bár a south park ide vonatkozó, Obamás választós részét alapul véve, Amerikában is hasonló végletekben gondolkodhatnak, vagyis akkor talán mégse annyira hungarikum. Miért kell mindig hülyének nézni azt, aki másra szavaz, mint amire mi? (Költői kérdés, függetlenül bármelyik párttól, vagy választástól, stb). Én is hasonlóan mozgok vélemény nyílvánítás terén, mint Te, mert mindenféle pártelvet valló egyén vesz körül, fideszes, mszp-s, stb. Amikor a fidesz nyert kétharmaddal, akkor az mszpsek tartottak síróestet, könnyezve a "sok hülye ember" miatt, előtte a fideszesek kezdék az ellenállás magvait vetni a 2006-os választás miatt . . . és mindkétszer az ellentábor, jobban mondva a másik pártra szavazó lett hülyézve, azaz több százezer, illetve millió ember. Demokratikus többségi választás? Na ja, csak addig jó, amíg MI nyerünk, amikor más, akkor rögtön hülye mindenki. És lehet mondani, hogy naivitás, meg ilyesmi, de szerintem ez komoly gond nálunk, mert ha venni akarok egy pulcsit, és megkérdezem 3 ismerősöm, hogy szerinte melyik a jó, és mégsem azt veszem, akkor nem lesz belőle se harag, se semmi, olyankor tudják tiszteltni (már aki) a másik választását.

2013M Tarackos Sül II 2013.09.17. 09:34:18

Amúgy meg igazán kaphattak volna ilyen uzsis dobozt a vidéki gyerekek is . . . . az a pár millió forint már se ide, se oda. Még kb. 20 millió forint, és kap minden elsős. Ez a mai világban szinte semmi.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.17. 09:41:31

azután, hogy a rezsicsökkentést minden szolgáltatónak narancs színben kell feltüntetni én már semmin nem lepődök meg. :S

elektromosgyalogos 2013.09.17. 09:46:12

Most ki-kinek a reklámarca?
Tarl@s a Kuka Manóé?
Vagy Kuka Manó a T@rlosé?

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2013.09.17. 09:57:53

@vomit: Én tudtam. Sőt, a cseheknél is "kuka vůz" a szemetesautó, ugyanezért... de az eredeti KUKA cég már jó ideje nem gyárt ilyesmit.

@elevenstar: Igaz, most csak Bécs van előttem, de ott is narancssárga a cucc.

DE:
A főkefe valóban egy ideje kezdi az utcai szemeteseket narancssárgáról zöldre cserélni, ebben is lehet valami, nemcsak a környezettudatosság. :-) Utcaseprőt és kukást egy ideje nem láttam, ők még narancssárga mellényt hordanak vajon?

Ez az uzsonnásdoboz viszont kétszeresen hiba. Harcolnak a szemét ellen, közben ők is termelik - vagy majd szeméttartónak jó lesz? Én egyébként jól elvoltam a nylonzacskóval és vagyok ma is, minek ilyen flanc?!

@laspalmas:
"Jelentem, szerencsére nagyon tetszik a gyereknek az iskola."

Orvos látta már? :-)

szuperkrumpli 2013.09.17. 10:01:41

Tejed a narancsszín, mint a pestis!

Agyalap 2013.09.17. 10:06:48

@szuperkrumpli: Például a Vastagbőr főcíme is narancsszínű...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.17. 10:07:27

@2013M Tarackos Sül II:

S még valami: akinek más a véleménye, azt biztos lefizették.

GonoszMostoha 2013.09.17. 10:09:48

@Vidéki:
"Érdekes az Igazgató elvtárs/úr időzítése azok után, hogy aki nem süket és nem vak, a médiából tudhatja, hogy a pedagógusok jelentős béremelést kaptak és a jövő évi béremelésük is 170 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek!"

Vajon miért kell már megint a pedagógusokat piszkálni? Mióta nem volt béremelésük???
A béremelés egyébként egy látványos kommunikációs propagandafegyver, mert jórészt a felsőoktatásban vagy a középfokú oktatásban magasan képzett tanárokra vonatkozik, az "átlag" pedagógus - aki pl. az általános iskolában nap mint nap küzd mindannyiunk gyermekével - szinte semmit nem érez belőle, sőt, nem egy olyan akad, akinek csökkent a fizetése.
A propaganda-szöveg ugyanis elfelejti közölni a pedagógusok ellen felszított NÉPPEL, hogy ezzel párhuzamosan megszüntette a túlórákért, osztályfőnökösködésért járó pótlékokat (ezek sem sokat hoztak a konyhára, de azért többet, mint a jelenlegi emelés), és megnövelte az óraszámot. Ja, és most már a pedagógusnak is kötelező délután 16 óráig a suliban ülni. Mert esetleg otthon elszabotálja a másnapi felkészülést! Vagy lődörög, hogy kikapcsolja az agyát a napi 7-8 óra folyamatos tanítás után, amikor közel 150 különböző gyermek fordul meg a keze alatt. Akiledolgozza a 8 óráját egy átlagos munkahelyen - kisebb-nagyobb szünetekkel - nem kötelezik, hogy maradjon tovább eddig vagy addig, mert a "tisztesség" ezt kívánja.
Ne bízzunk meg egy pedagógusban, aki a gyermekeinket tanítja, mint ahogy a gyerekeinkben se bízzunk, sőt, a szülőben sem, ezért van "jó" helyen a gyerek a suliban 16 óráig.

Vajon miért nem keseregsz azon, hogy évek óta mennyi nyugdíjat kell kitermelnünk vbagy mennyi TB-t ahhoz, hogy a nyugdíjasok jó része a magány oldása miatt reggeltől estig ott ücsöröghessen a rendelőben jórészt felesleges vizsgálatokra és gyógyszerre várva, csak azért, hogy az orvost is leterhelje, és mások - valóban betegek - elől elvegye az időt?
És mennyit fizetünk azért, mert - szintén ezek a drága nyugdíjasok - ingyen utaznak a tömegközlekedésen, és persze a bevételt azért a cégek kérik, ergo megemelik olyan szintre a bérletek, jegyek árát, hogy az árlagember már a kajára, rezsire, hitelre és bérletre kalkulál egy fizetés után? Még a kisiskolás diákokkal is megfizettetik a bérletet, pedig ők aztán évről-évre fogynak létszámilag...

Az uzsisdoboz pénzt nyugodtan ráfordíthatták volna arra, hogy bővítsenek 1-2 tantermet, a gyermekem osztályában az 1 főre eső négyzetméter nem éri el az egyet... A börtönben meg kötelező a 3,5 nm/pofa, és 10 légköbméter/bűnöző.
Ja, és félig oldalra fordulva kell ülniük, nem ám szembe a táblával, az esetleges gerincferdülést és egyéb ortopédiai sérülést igyekeznek ezek az "agyonfizetett" pedagógusok úgy kiküszöbölni, hogy 3-4 hetente máshová ültetik a a gyerkőcöt. Ajánlom mindenkinek, hogy legalább 6 x 45 percet félig kifordulva a munkaasztalától töltsön el, és közben tarthat 15 perc szüneteket. De szigorúan ugyanarra az oldalra fordulva kell visszaülnie a számítógép elé.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2013.09.17. 10:39:08

rettenetes, szörnyűséges, alpári és demagóg húzás budapest főpolgármesterétől, hogy ajándékot merészel adni az elsősöknek! sőt, levelet írt nekik!!! és micsoda szemenszedett szemtelenség, hogy narancssárga a doboz! ami ráadásul ÜRES!!! pedig lehetett volna MÁS színű is, vagy egyenesen piros (RAL3024) is! és különben is, hány lélegeztetőgépet lehetett volna venni az árukból!!!
---
tudjátok, vastagok, jók vagytok a rendszerkritikában, de amikor mindenre lőtök, ami mozog, az túl rambós.

szuperkrumpli 2013.09.17. 10:39:44

@Agyalap: Épp itt az ideje megváltoztatni! Mondjuk olyan szdsz kék jó lenne! :)

halaloszto 2013.09.17. 10:50:18

Szep peldaja a kornyezetvedelemnek. Kiosztottunk 17000 darab dobozt, 17000 darab orarendet, es 41000 a/5 oldal spam-ot olyanoknak, akik kozul akinek szuksege van ra annak mar van, akinek meg nincs, aze a szemetben fogja vegezni. Ez az igazi pazarlas. Nem csak a kozpenzzel, hanem a fold eroforrasaival. Szemetet gyartunk, hogy legyen mit elszallitani az fkf-nek.

A kornyezetvedelem ott kezdodik, hogy amire nincs szuksegunk, azt nem vesszuk meg. A legjobb szemet ami nincs, azt nem is kell elszallitani.

Vajk

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.17. 11:22:38

" de nem kellett semmi hagyományőrző cuccot bekamuznunk a pozitív elbíráláshoz, elég volt a "családi programok" is a jóváhagyó pecséthez."
Normális igazgató...

A narancssérga doboz meg szánalom...

stf! 2013.09.17. 11:43:42

Mi még nem kaptunk:-(
Már nagyon várom, mellé teszem az mszp-s tollat, és mehet a gyerek iskolába.

Mrs.Columbo 2013.09.17. 11:52:50

Most elvonatkoztatok attól, hogy ez már-már a Kínai Népköztársaságot megszégyenítő odafigyelés az állam legifjabb tagjaira.
De vegyünk egy 30 fős osztályt, amiből mondjuk legyen csak 10 vidéki. Na szóval hogy érezte magát az a 10 gyerek, aki nem kapott dobozt? (Arról nem is beszélve, hogy a vidéki szülők is ugyanúgy pénzelik az iskolát.)
Mert legyünk őszinték, egy átlag 6 éves kb. annyit fogott az egészből, hogy kaptak ajándékot. (Más: egy elsős az iskola második hetében hogy tudja elolvasni a levelet?)

Blogger Géza 2013.09.17. 12:07:13

Mondjuk ez már a paranoia legfelső foka, te ha elmész a CBA-ba vásárolni, avagy az MKB-ba bankolni, akkor is azt nézed, hogy jujj, MSZP-színű a logójuk? Szerinted majd az elsősök Kuka Maótól inspirált szavazatai fogják eldönteni a 2014-es választást? Pfff.. Agyrém.

Mrs.Columbo 2013.09.17. 12:31:42

@Blogger Géza: A nem tudatos szavazók az alapján választanak, hogy kitől remélnek többet. És az ilyen szülőnek igenis befolyásoló tényező, hogy a kölök kapott ingyé' egy dobozt az iskolában. A vásárlók befolyásolásának rengeteg eszköze van, a Fidesz zseniálisan alkalmazza a marketingeszközöket a vásárlói, azaz a szavazói befolyásolására.
Csökken a gázszámla? Narancs logós levélben értesítettek. Ingyen doboz? Narancssárga színű. A szavazólapon melyik kockába teszem az x-et? A narancssárga alá. (Lebutított és trivializált levezetés, de így működik a dolog.)

Az MSZP-nél ugyanez baromira nem működik, mert borzalmasan marketingelik magukat és senkinek nem jut eszébe (legalábbis lényegesen kevesebb embernek) a hétköznapokon összekötni a piros színt a párttal. És itt most felesleges az elmúlt nyócévre hivatkozni, mert az emberek torkán bármit le lehet dugni, ha szépen van csomagolva. És ez az, amihez az MSZP egyszerűen nem tud embert találni.

hümhüm 2013.09.17. 12:39:28

Laspalmas, te nagyon hülye vagy. Kezeltesd magad...
És még a színeket sem tudod megkülönböztetni.
A Fidesz narancssárgájának a színösszetétel aránya: R/G/B=1/0.586/0.177, míg az FKF narancssárgája: R/G/B=1/0.473/0.136. LOL....
Javasolhatnád a sárgahúsú őszibarackfák kiirtását a gyümölcs színe miatt, nem beszélve a mangó kriptofideszes voltáról, de ki kell tiltani a piacról a sárgadinnyéket is , na és az LMP-s görögdinnyéket is (kívül zöld, belül vörös...)!
Továbbá meg se jelenjen télen a mandarin és a NARANCS...(ó borzalom...), és írjál ellenblogot a Fanta narancsízű üdítőitalok ellen, de egy füst alatt a narancsízű és -színű cukorkákat se kíméld. Le a gaz, mocsok fidesznyalókákkal!
De arra kérlek, ne használd a Mastercard bankkártyákat se: azok logója ugyanis NARANCSSÁRGA és VÖRÖS... hajjaj..
Seggfej.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.17. 12:44:21

A komcsik előző uralkodása idején egy könyvet kaptak Orbán Viktortól, ismerek embereket ebből a korosztályból, azt mondták, akkor emiatt azt gondolták, hogy az egy rendes bácsi, és csak sokkal később jöttek rá közülük az értelmesebbek, hogy ez mennyire nem így van.

hümhüm 2013.09.17. 13:13:02

@Mrs.Columbo:
Nincs teljesen igazad... Az MSZP, a FIDESZ és az LMP állandóan sulykolja színeivel a jelenlétét a mindennapjainkban. Tiltakozooom..!
Minden forgalmas kerszteződésben legalább 4 helyen látható a piros (mszp), a narancsos sárga (fidesz) és a zöld (lmp) szín. Akárjárművel mégy, akár gyalog, oda tolják ezek a mocskok a képedbe a közlekedési lámpa színeit. És nem is csak úgy... a forgalomirányítás kitalálói biztosan LMP-sek, mert csak a zöld jelzésre mehetsz tovább. Ezt a skandalumot!

Agyalap 2013.09.17. 13:17:09

@hümhüm: Igazad lehet, a 0/0,113/0.041 különbséget már periférikus látással kiszúrom... ;P

Állítsuk meg a ......... 2013.09.17. 13:37:35

@Ensiada Arkoveitie:

Tavaly a kotmányt kapták az érettségire, izé, hogyishíjják, által megrendelt gyönyörűséges festményekkel.
Pár nappal később már piacra is dobták az élelmesebbek az interneten.

Állítsuk meg a ......... 2013.09.17. 13:40:14

A narancssárga nem a sugárfertőzés színe?

DezInf 2013.09.17. 13:42:00

wmiki, vidéki gejza, lencséspityu ....
mivan fizetés lesz ??????

baccátok csak nem nektek is felemelték a kötelezően munkahelyen töltendő időt???

Mrs.Columbo 2013.09.17. 13:54:44

@hümhüm: most álljak le valakivel vitatkozni, akinek fingja nincs a befolyásolás ezerféle eszközéről és ezek hatásairól a fogyasztókra, amit a politikában is előszeretettel alkalmaznak, és csak a munkaidejét próbálja elütni a saját maga és mások szórakoztatására? Hát nem fogok. ;-)

shred 2013.09.17. 14:11:01

A második képen Tim Robbins adja át a dobozokat?

azAndor · http://mohacsivalosag.blogspot.hu/ 2013.09.17. 14:12:52

remélem nagyon örültek a gyerekek.... :)))

Vidéki 2013.09.17. 17:49:53

Írod:
1. „A béremelés egyébként egy látványos kommunikációs propagandafegyver, mert jórészt a felsőoktatásban vagy a középfokú oktatásban magasan képzett tanárokra vonatkozik, az "átlag" pedagógus - aki pl. az általános iskolában nap mint nap küzd mindannyiunk gyermekével –
szinte semmit nem érez belőle,”

Az szerinted „szinte semmi”

az adófizetőknek viszont valami, mert jövőre 170 milliárd forint többletkiadást jelent.

FN24 2009.04.02. 12:27 írta vala.

Minden eddigi reformcsomagnál súlyosabb megszorítások vannak a Bajnai-csomagban.

Az MSZP és az SZDSZ képviselőinek összeállított dokumentum szerint a tervezett intézkedések

leginkább a nyugdíjasokat, a közszférában dolgozókat, s a szociálisan nehéz helyzetben lévőket sújtanák.
. Megszorítják a közszolgákat

Az állami szférát érintő intézkedések között a kormányt támogató képviselők vállalnák, hogy a közszféra számára kifizetett

nominális bruttó fizetéseket két évre rögzítik;

Ezek mellett megszűnne 2010-től a közszféra 13. havi juttatása,

Meg is szűnt és ez egyből csaknem 8 %-al csökkentette a pedagógusok éves jövedelmét, csak azért, hogy az államkasszából kevesebbet kelljen kifizetni, többek között a pedagógusoknak!.

Az akkor mennyire tetszett a pedagógusoknak , ha a jövő évi 170 milliárd forint pedagógus béremelésre kiadott összeg Ön szerint szinte semmi!

2. Te vérlázítónak tartod, hogy „Ja, és most már a pedagógusnak is kötelező délután 16 óráig a suliban ülni.”.

Sokan vannak az országban olyanok, akik nem egy műszakos munkarendben dolgoznak hétfőtől péntekig,

hanem folyamatos munkarendben dolgoznak és nincsen év közben többhetes munkaszünetük, nyáron pedig több, mint két hónapos szabadságuk.

Ezek kevesebbet zokognak emiatt a sajtóban, mint a pedagógus érdekvédelem bajnokai, akik siránkozásával tele van a padlás!

Vidéki 2013.09.17. 17:51:55

Az előző hozzászólást Lilili 2013.09.17. 10:09:48 hozzászólására válasznak szántam!

Agyalap 2013.09.17. 18:12:15

@Vidéki: Ebből is látszik, mennyire fingod sincs a pedagógus pályáról...

Vidéki 2013.09.17. 18:27:49

@Agyalap: Neked viszont csak fingod van és az büdös!

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.09.18. 07:16:05

12 év múlva nem azért fognak szavazni rájuk, mert elsősként kaptak egy szaros narancssárga uzsidobozt.
Nekem mindegyik mszmp utódpárttól (fityisz, maszop, szadesz, stb.) van egy csomó ilyen filléres promó cucc. Mégse szavazok ezekre.
Ideje lenne lomtalanítani.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.09.18. 07:22:32

@vomit:
Flex, Hilti, Kevlár, Teflon, stb. (ok, az utóbbi kettő nem a gyártó neve, hanem DuPont által levédett név).
Rengeteg hasonló kifejezés már köznévként tartják számon a magyar nyelvben.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.09.18. 07:26:41

@Impavidus Mortalium:
Lebuktak!
A fityisz vezérkara nem is ex-kiszesekből, hanem ex-kukásokból áll. X-DDD

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.09.18. 07:37:09

@csabapayne:
"attól még hogy valami narancsszínű még nem kell beleképzelni Orbán Viktor szellemét"

Nekem narancsszínű a láthatósági mellényem. Orbánista vagyok?

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.09.18. 08:11:03

@wmіkі:
"Higgy a viz 100 fokos légneművé válásában amikor már a szobában is megszárad a ruha!"

Omg! Talán mert a forrás és a párolgás két különböző fizikai folyamat...
Téged is kegyelem kettessel rugdostak át fizikából?

kifordított nagyanyó 2013.09.18. 09:00:50

@hümhüm: Nem anyáddal beszélsz hülyegyerek!

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.09.18. 09:25:04

@KEME5: Nekünk tavalyelőtt 10 db Túró Rudiba fájt egy piros.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.09.18. 09:26:58

@Impavidus Mortalium: Nekem volt olyan megrendelőm, akinek zöld-fehér-narancs kombinációban készítettem weboldal-tervet, de inkább sötétbarnát kért bele a narancs helyett (kiegészítő szín volt amúgy), nehogy azt higgyék, fideszes. :-)

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.09.18. 09:29:35

@Tücsök1: A Tarlós- levélben van erre utalás, hogy reméli, kerül majd mindig bele egészséges étel is. :-) Ha szegény lennék, kimondottan provokálásnak venném, hogy a gyerek üres dobozt kap.
(Valamelyik tévécsatornán megy rendesen ilyen "közérdekű közlemény", hogy "egészsége megőrzése érdekében naponta legalább háromszor étkezzen". :-)

Vagy az egyik rágómárka: minden étkezés után egyél egyet. Ja, vagy minden rágózás előtt étkezz, ha van mit.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.09.18. 09:31:17

@Kis ember: Ez nekem is eszembe jutott. :-D Jaja...

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.09.18. 09:33:16

@Hoppácska: Egy rendes pedagógust kellett volna megkérdezni, aki azt mondta volna, hogy legyen mindenféle színű, és akkor a gyerekek majd választhatnak, hogy milyet szeretnének. (Mindenki a kedvenc színét.) De tudjuk, hogy mainapság már a választás, mint olyan nem választható.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.09.18. 09:37:56

@Illegális pártmunkás: A sárga, narancssárga az a VESZÉLY színe amúgy, figyelmeztetésekre használják, nem véletlenül.

Agyalap 2013.09.18. 10:22:50

@Vidéki: Te ugye a frappáns visszavágások nagymestere vagy? Erre azért ne legyél büszke...
több mint 10 éve nem tanárként dolgozom. Ez most a napi rendes 8,5 órás, 30 nap szabadságos, túlórakifizetős munkahely. Nem olyan mint a rohadt lógós tanári volt.
Tudod milyen furcsa volt először kevesebb munkával többet keresni?

Agyalap 2013.09.18. 10:29:34

@wmіkі: Olyan szintre kerültünk, hogy az Akadémia helyben osztja a tudományos fokozatokat.
Aki ennyire sötét, miért ír blogokba? Vigyázz, zavarkeltésre alkalmas információ következik: a víz nem csak 100 fokon forrhat... (segítség: vákuum)
Gratulálok a szkeptikusok megzavarásához - én inkább úgy éreztem, ott is beégtél. De nem magyarázom meg - úgy sem értenéd... :D

dobzse.laci 2013.09.18. 23:13:15

Kijaza meggyes-imitátor a képen?
Könnyezni nem fog?

oleszt 2013.09.23. 10:10:15

Csak szólok, hogy nem kapott mindenki, pl az én gyerekem sem, ami azt illeti innen értesültem erről az egészről, úgyhogy nem kell úgy utálni a bp-ieket, és elefántot csinálni a bolhából. Azt nem gondolnám, hogy vmelyik képviselő lenyúlta azt a 100 db dobozt ami a mi iskolánkba jött volna.

VT Man 2013.09.24. 11:19:52

@elevenstar:
"elég sok helyen a világon tudtommal a hasonló tevékenységet (szemétszállítás, stb.) a narancssárga szín szimbolizálja (pl. kukák, esetleg kukásautó)"

A LEGO kukásautó is NYILVÁN FIDESZES, mert narancssárga.

www.flickriver.com/photos/grandadmiral/sets/72157600160560374/

VT Man 2013.09.24. 11:21:20

@Ensiada Arkoveitie:
"A komcsik előző uralkodása idején egy könyvet kaptak Orbán Viktortól,"

Én nem emlékszem ilyenre az MSZP kormány alatt, szerintem tévedsz.

VT Man 2013.09.24. 11:22:14

@Ensiada Arkoveitie:
"A komcsik előző uralkodása idején egy könyvet kaptak Orbán Viktortól, is"

Apropó, komcsik:

Melyik párt a komcsi?
1. Az, aki egykulcsos SZJA-t csinált és támogat
2. Vagy az, aki bruttó 300-400 ezer körül már "geci gazgagoknak" titulálja az embereket, és büntető adót akar rájuk?

Agyalap 2013.09.24. 16:06:42

@VT Man: ???
Tehát az, hogy 400 ezer forintos fizetésből 30 ezerrel több adót fizettél, az már az elviselhetetlen büntetés volt? (És ráadásul 500 milliárddal több jött be a kasszába, nem kellettek a nem büntető különadók...)

zkdqts 2013.09.25. 00:22:49

@Agyalap: Mondjuk az egy év alatt pont egy havi fizetés...

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.25. 15:18:34

@VT Man:
Ja, kifelejtettem, hogy nem a piros, hanem a narancs színű komcsikról van szó.

Az egykulcsos SZJA bevezetése valóban kivételesen jobboldali cselekedet volt az amúgy ezen ciklusában éppen szélső balos párttól, ezért egyet is értettem vele.

Agyalap 2013.09.28. 10:49:53

@zkdqts: És hány havi tranzakciós-, telekom-, lélegzetvételadót fizetsz helyette? Mennyit buksz azon, hogy helyetted a vállalkozásokat b@sszák meg, és ők ezért szépen emelik is az áraikat?
Abszolút demagógia ezzel takarózni, az adórendszerrel nem a többkulcsosság volt a gond. És az úgy is maradt...

zkdqts 2013.09.28. 23:11:12

@Agyalap: Ha jól számolom a 400.000 bruttóból 262.000 Ft-ot kapsz meg. Ha ezt mind felveszed készpénzben 1.572 Ft tranzakciós adót fizetsz. Ha minden amire eddig költöttél 10%-ot drágul, akkor is még pár ezerrel jobban jártál. (Pl. a 10%-ból rögtön hoz is egy keveset az ÁFA emelés, meg biztos a telekom és lélegzetvétel adó is. És persze nekem sem tetszik, hogy már eho-t kell fizetni a kamat után is, főleg, hogy "ne a zemberekkel fizettesék meg", és a valódi problémák megoldásához még mindig nem jutottunk közelebb.) Hogy a 262.000-ből sok-e 30.000? Szerintem igen. Szerinted persze lehet, hogy nem. Vannak tök jó alapítványok, civil szervezetek, ha van havonta felesleges 30.000 forintod támogasd azokat. Kevesebb stadion fog belőle épülni, mintha az államnak adnád - vagy pont több, ha neked úgy tetszik.

Agyalap 2013.09.30. 08:50:29

@zkdqts: Ne számoljunk már 10% rezsicsökkentéssel könyörgöm! Csak az áramszámlán megbukik a híres 10%... Az alapdíjból még csak lejön, de a többi tököm tudja milyen járulékból nem. Jó ha 5% lesz a végén. És itt a csökkentés egyik rákfenéje: jól hangzik, de azért nem egészen úgy van...
Nem mondom, szívesen látnám a csökkentett számlát, az is igaz, hogy iszonyatos pénzek tűnhetnek el ezeknek a vállalatoknak a zsebében, de azért ne legyünk naivak, ha államiak lesznek akkor is el fog tűnni az a pénz, és nem a számlák lesznek kisebbek...
A Díjbeszedő számlája most is legalább számviteli diplomát igényel, azt sem tudom ki-kivel van ha elolvasom. De boldog lehetek, hogy most pár százalékkal kevesebbet fizethetek (talán). Mert azért ők sem hülyék, majd bevezetnek olyan tételeket ami segít "lekönyvelni" azt a veszteséget...

zkdqts 2013.09.30. 13:06:25

@Agyalap: Látod milyen profi a Fideszes marketing? Látsz egy 10%-ot és már rögtön a rezsicsökkentés jut eszedbe, még ha nem is az van odaírva. :)
Én ezzel szemben azt írtam, hogy az egykulcsos adóval az általad említett 400 eFt-os bruttó jövedelemnél, még akkor is jól jársz a korábbi rendszerhez képest, ha közben minden 10%-kal drágult! És persze elismerem, hogy van a a réteg, aki meg rosszul járt, mert megszűnt az adójóváírás. Sajnos Magyarországon nincs meg a kultúrája annak, hogy megkülönböztessük a minimálbérre bejelentett és a minimálbért kereső munkavállalót. Így most azért, hogy az előbbiek többet fizessenek, az utóbbiak szívnak. Korábban meg az előbbiek miatt azok szívtak, akik nem minimálbérre voltak bejelentve, hanem normálisan kaptak fizetést.
De meg lehet pl. azt kérdezni, hogy az osztalék után miért nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni (27%)? Az nem személyi jövedelem? Ez valahogy egyik oldalnak sem jut az eszébe. Vajon miért? Szóval nem hiszek abban, hogy a többkulcsos adó lenne az egyetlen megoldás.

Agyalap 2013.09.30. 13:41:37

@zkdqts: Na belefutottam a propagandába :) annyira rá vagyok állva, hogy már nem is értelmezek rendesen... Tanulságos volt, kösz.
Egyébként meg csak annyit írtam, hogy bár én is jobban jártam ezzel a rendszerrel, de nem zavart annyira hogy "többet adok a közösbe", mert több is jött be mint az átlagnak. Szerintem sem egyedüli megoldás a többkulcsos adó, de igazságosabbnak érzem. Például az ügyeskedés kiküszöbölésével is eszméletlen adóforintokat lehetne a kasszába gurítani. Valószínűleg ez sem az érdeke egyik parlamenti lobbinak sem, mint ahogy pl az osztalék adóztatása, vagy a nyugdíjrendszer megreformálása sem. És azt hiszem én sem fogom megváltani a világot...

süti beállítások módosítása