Skip to content


       Szűrés lista

Autópályaépítők nagykoalíciója Abony és Fegyvernek között

Novemberben kezdődik az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának az építése.
Összesen egy 29 kilométeres a szakaszról van szó. Mutatom:

maps.jpg
A 29 kilométeres autópálya három részben épül:
- az első az Abony és a Tisza közötti 13,4 kilométeres,
- a második a Tisza-hidat magába foglaló 2,3 kilométeres,
- a harmadik pedig a Fegyvernekig tartó mintegy 13,2 kilométeres szakasz.

A 13, 4 km hosszú szakasz nyertes kivitelezője a CHSM Konzorcium (Colas Hungária Zrt. és SWIETELSKY Magyarország Kft.), a kivitelezés nettó összege 46.705.740.976 forint. 
A második szakasz nyertese az Acél-Híd Konzorcium (Közgép + A-Híd Építő Zrt.), a kivitelezés összege nettó 32.590.246.347 forint, ők egy ártéri és egy Tisza-hidat építenek meg.
A Fegyvernekig tartó 13,2 km-es szakasz építtetője a STRABAG Általános Építő Kft., a kivitelezés nettó összege 31.500.496.581 forint.

Összeadva nettó 110,7 milliárd forint, ebből kapunk 29 km új autópályát, ami átmegy a Tiszán. A Nemzeti Infrastruktúra Zrt. persze szépen megmagyarázza, hogy miért ilyen drága (mondom a kulcsszavakat: ártér! kedvezőtlen talajviszonyok! Natura2000! műtárgyak!), de ebből az aránylag lapos, hegyektől-völgyektől mentes országban melyik autópálya-építésnél nem kellett megmagyarázni a kedvezőtlen körülményeket? Valahogy mindig sikerül belebotlani egy-egy műtárgyba, alagútba, völgyhídba ...

Ez Jávor Benedeknek is feltűnt, aki írásban kérdezett rá a mindenki által tisztelt és szeretett Lászlónénál.


"Önök tehát egy 29 kilométeres autópálya-szakaszt hozzávetőlegesen 110 milliárd forintért kívánnak elkészíttetni, ami testvérek között is 3,8 milliárd forintos, elképesztően magas kilométerenkénti költséget jelent.

Ha rápillantunk a térképre, nyilvánvalóvá válik, hogy sem hegyek elhordására, sem alagutak fúrására nem lesz szűkség (bár ki tudja. . . Magyarországról és állami beruházásról lévén szó, bármi megtörténhet). A NIF közleménye azzal igyekszik védeni a védhetetlent, hogy részben ártéri területen, Natura 2000-es övezetben zajlik majd az építkezés. Szeretném Önt emlékeztetni rá, hogy az M7-es autópálya Zamárdi és Balatonszárszó közötti része - ahol a kőröshegyi völgyhíd is áll - kilométerenként 2,88 milliárd forintért épült, és ezt a Fidesz
annak idején világraszóló botrányként emlegette, annak ellenére, hogy szintén mocsaras (a Balaton berkeit érintő), Natura 2000-es besorolású területekről van szó. Most ezt a valóban botrányos - egyébként a németországi árszintnek megfelelő és az ottani béreket illetve minőségi színvonalát tükröző - árszintet sikerült jó 60 százalékkal túllépni, ami valóban különleges teljesítmény."


Ezért Karácsony azt kérdezi Lászlónétól, hogy "kíván-e vizsgálatot indítani annak tisztázása érdekében, hogy nem történt-e túlárazás, vagy beéri annak rögzítésével, hogy az említett pénz jó helyre, a már az "elmúltnyolcévben" is a közbeszerzések legnagyobb nyerteseinek számító Strabag-Colas-Swietelsky körhöz került?"

Lászlóné pedig pontról-pontra mindent megmagyarázott:

1. Szabályos, nyílt közbeszerzés volt, a legalacsonyabb ajánlat nyert
2. Az árak, egységárak nem voltak magasabbak a hasonló munkákra kiírt közbeszerzések árainál
3. A költségeket az alábbi tények növelik: Az autópálya keresztezi a Zagyvát és a Tiszát. (Ezzel nem lehet vitatkozni!)
4. A műtárgysűrűség az átlagosnál nagyobb.
5. Belvizes a terület, így a vízelvezetés eltér a hagyományostól.
6. Árnövelő hatású tényező, hogy a 2007-2013 uniós költségvetési ciklus forrásai 2015 végéig hívhatóak le. A forrásvesztés elkerüléséhez 2015 végéig minél nagyobb készültségi fokot kell elérnie a kivitelezőknek úgy, hogy a területen belvíz és árvízveszély miatt nagyobb kockázattal kell számolniuk.
7. Megnövekedett gépi- és humán erőforrás.
8. A forint jelentős mozgása emeli az egységárakba bekalkulált eurós anyagbeszerzési kiadásokat.
9. Ingadoznakaz üzemanyagárak.

Emiatt Lászlóné nem tart szükségesnek semmilyen vizsgálatot, minden a legnagyobb rendben, nincs itt semmi látnivaló.

Az Európai Számvevőszék éppen a nyáron adott ki egy különjelentést "Megfelelően használják‑e fel a közúti beruházásokra fordított uniós kohéziós forrásokat?" címmel.

A Számvevőszék 24, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERFA) és a Kohéziós Alapból (KA) támogatott közúti beruházási projektet ellenőrzött Németországban, Görögországban, Lengyelországban és Spanyolországban abból a szempontból, hogy ésszerű költségszint mellett érték-e el céljaikat. Az ellenőrzött projektek összköltsége meghaladta a 3 milliárd eurót.

A Számvevőszék megállapította továbbá, hogy nem fordítottak kellő figyelmet a projektek költséghatékonyságának biztosítására. Az ellenőrzött projektek többségét pontatlan forgalom-előrejelzések jellemezték. A választott úttípus nem volt ideális a várható forgalom szempontjából. A kedvezményezettek az autópályák építését részesítették előnyben, még olyan szakaszokon is, ahol az autóutak is ki tudták volna elégíteni az igényeket.

Aki utazott már magányosan az M6-os autópályán Pécsre, az pontosan érti, hogy miről van szó.

A Számvevőszék azért a fenti 4 országot vizsgálta, mert ez a 4 ország részesült a legnagyobb mértékben támogatásokból a közúti beruházásokra a 2000-2013-as időszak alatt. Itt Magyarország a 6. helyen áll.

eu.jpg

 Nem fogjátok kitalálni, hogy melyik országban épültek a legolcsóbban az autópályák ...

eu2.jpg
Ez az eredmény még a Számvevőszéket is meglepte, és nem is talált rá magyarázatot. Hogy épülhet Németországban az autópálya olcsóbban a német munkabérek, a német anyagköltségek mellett, mint a másik 3 országban?

Csak nem a korrupció hiánya / alacsonyabb mértéke miatt?

A Számvevőszék ajánlásokat készített az Európai Bizottság számára, többek között olyat, hogy "
állapítson meg egységárat az egyes költségelemekre a tagállami árszínvonalat figyelembe véve, és ha a beruházás értéke ettől jelentősen eltér, akkor kötelezze a tagállamot részletes indoklásra."

Ahogy látom, lenne Magyarországon is mit vizsgálni.
De nincs és nem is lesz semmilyen vizsgálat.
Mert minden a legnagyobb rendben van.

Címkék: korrupció autópálya

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr145659845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eßemfaßom meg áll 2013.11.27. 12:11:45

@Virág et.: " A km díj 2,8 milliárd volt ott, itt 3.6 milliárd."

Melyik matematika szerint?

Mert az én tanulmányaim szerint:

76/14,2 = 5,3m/km (2007-ban khegyi szakasz)

110/29=3,8m/km (2013-ban szolnoki elkerülő)

és ebben nincs benne 6 év infláció

eßemfaßom meg áll 2013.11.27. 12:14:57

@protézisesh: "A többi 26km autópálya épül sík vidéken" lofasztmama mondaná a müvelt demokrata. A 26km nagyrésze abban az ártérben van amiről fentebb tettem be képeket.

komplikato 2013.11.27. 12:20:22

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Konkrétan volt róla cikk, hogy egy bármilyen beruházásnál az "előre nem látható tételek" rádobnak általában 30%-ot. Azért csak általában, mert vannak ilyen remek mókák, mint a Négyes Metró vagy Margit-híd projekt ... :D

ZX 2013.11.27. 12:23:21

@eßemfaßom meg áll: Ne erőlködj, úgysem győzöl meg senkit, hogy miért építkezünk mint a németek!?

Virág et. 2013.11.27. 12:25:39

@eßemfaßom meg áll: Ja hogy te most Karácsonnyal vitatkozol? Kicsit ront a képen, hogy a km árakat a miniszter sem vitatta a válaszában, de ezen lendüljünk át. A 76 milliárd forint a teljes beruházás költsége, ebből nyilván nem minden autópálya-építés, pl a híd felhúzását nem egészében számítják bele autópálya-építésbe, mivel az nem csak autópálya, hanem ugye híd is van alatta. Egyébként ugyanígy jártak el a jelenlegi témánál is, ezért lett 3.6 és nem 3.8 a km díj, nem pedig azért mert sem a miniszter, se a képviselő nem tudnak számolni.

szemi90 2013.11.27. 12:26:59

Üssetek agyon, de nem értem a kérdésre adott válasz 7-8-9.-ik pontját.
Mi az hogy megnövekedett humán- és gépi erőforrás? Nálunk több gép és ember kell egy ugyanolyan (mondjuk ez itt erős jóindulatot feltételez) autópálya építéséhez mint Németországban?

A forint mozgásáról kit tehet? Az üzemanyagárak ingadozásáról ki tehet? Csak nem a kormány?
Ekkora marhaságot...

mim 2013.11.27. 12:34:06

1. Szabályos, nyílt közbeszerzés volt, a legalacsonyabb ajánlat nyert
- hány érvényes pályázat volt? hmm?
2. Az árak, egységárak nem voltak magasabbak a hasonló munkákra kiírt közbeszerzések árainál
- szóval nincs időközönkénti flülvizsgálat ill audit? roppant gyanús!
3. A költségeket az alábbi tények növelik: Az autópálya keresztezi a Zagyvát és a Tiszát. (Ezzel nem lehet vitatkozni!)
- szerintem a nyomvonal nem mindegy hol keresztezi őket
4. A műtárgysűrűség az átlagosnál nagyobb.
- milyen műtárgyak? házakat kellett lebontani? esetleg műemlékeket költöztetni? biztos ez volt a legjobb nyomvonal?
5. Belvizes a terület, így a vízelvezetés eltér a hagyományostól.
- ennyire rosz a helyzet? roszabb mint az amlített M7-es szakasz? Hajjajj..
6. Árnövelő hatású tényező, hogy a 2007-2013 uniós költségvetési ciklus forrásai 2015 végéig hívhatóak le. A forrásvesztés elkerüléséhez 2015 végéig minél nagyobb készültségi fokot kell elérnie a kivitelezőknek úgy, hogy a területen belvíz és árvízveszély miatt nagyobb kockázattal kell számolniuk.
- ez a közel 30 km ilyen lassan készül ilyen áron? miért kell minden második pontban az árterületre hivatkozni? hogy felduzzassza a listát?
7. Megnövekedett gépi- és humán erőforrás.
- megint egy ismétlés (lásd 6., 5, 4, 3 és akkor a 2es máris nem aktuális vagy M7-nél is ugyanez a "rohamtempó" volt?)
8. A forint jelentős mozgása emeli az egységárakba bekalkulált eurós anyagbeszerzési kiadásokat.
- mármint előre bekalkulált mozgás?
9. Ingadoznak az üzemanyagárak.
- előre bekalkulált ez is?

mim 2013.11.27. 12:38:15

@Virág et.: Hehe! Hasonlóan közelítettük meg a témát :-)

Vidéki 2013.11.27. 12:38:23

Elterjedt vélekedés: Olcsó húsnak híg a leve!

A pályázatok kiírói nem tudnak elég óvatosak lenni, mivel a pályázók pofátlansága határtalan.

Nemrég az e-útdíj tender volt tanulságos, ahol egy csaknem 50 milliárdos tender győztese jött rá, hogy kockázatmentesen zsarolhatja az államot azzal, hogy visszalépve késlelteti az e-útdíj bevezetését, hatalmas bevétel kiesését okozva az államnak.

A magyarországi jog(ász)államban ezt következmények nélkül megteheti.

Egyik Mikszáth regényben olvasható a régi magyar jog(ász)államot jellemezve:

"Perelni akar?

Csak tessék!

Van én nekem olyan fiskálisom, hogy harminc évig is elhúzza az ügyet."

Botrány felé robog a cél helyett az e-útdíj tender
2013. január 03., csütörtök, 15:45 • Utolsó frissítés: 2013. január 03., csütörtök, 17:10
Szerző: Szabó M. István HVG

"Noha az utolsó pillanatig úgy tűnt, az elektronikus útdíj-rendszer kiépítésére kiírt tender nagyobb problémák nélkül megúszható, most az egész borulhat.

Az Állami Autópálya Kezelő és a nyertes cég hallgat, pedig a legfőbb kérdés az, hogy január 15-ig alá tudják-e írni a szerződést.

Különben a költségvetés nagyon nehéz helyzetbe kerül.

Visszalőhetik a rajtvonalra az egész e-útdíj tendert, ha az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) nem fogadja el a decemberben a közbeszerzési eljárás győztesének kihirdetett Getronics Magyarország Kft. szerdai, szerződéskötés-halasztást kérő levelét. "

balkon-úr 2013.11.27. 12:40:40

Mint látjuk nap mint nap, mindent felül (alul) lehet múlni! De majd jönnek a ...fanok, és megpróbálják megmagyarázni, hogy ez nem is "lopás, lenyúlás" , és nekik különben is szabad.

Algopirin 2013.11.27. 12:43:06

@Vidéki: neked bizony a jó kurva anyádat :)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.11.27. 12:44:32

@komplikato:

Elképzelni sem tudom, hogy miután a korrupciót és az eleve alápakolt kátyúkat is beleszámították, még milyen "előre nem látható költségek" merülhetnek fel... :)

mim 2013.11.27. 12:46:24

@balkon-úr: Igen. Párkapcsolatokból ismert DARVO módszer (Deny, Attack, and Reverse Victim and Offender).

Vidéki 2013.11.27. 12:47:30

@mim:

Ne feledkezzen meg a civil szervezetekről sem, ha árnövelő tényezőkről elmélkedik.

Szanyi Tibor az MSZP legbelső köréből megvilágította a civilek tevékenységét (Részvételi Demokrácia Hálózat Blogja 2010.02.08.)

"Ma Magyarországon a civil kezdeményezések alapvetően három csoportra oszlanak.
A legnépesebb csoport a piócáké,

amelyek azért alakulnak, mert az a hangadó, aki a szerveződés elején kikiáltja magát elnöknek, az ismer valakit a kormányban, az önkormányzatokban, akit jól le lehet szívni. Becslésem szerint ez a civil szervezetek durván 60 %-át teszi ki.

A második csoport, durván 30 %-os részaránnyal a zsarolóké.
Ezek többnyire zöld köpönyegben sétálnak fel-s-alá, s ahol valamilyen jelentősebb építkezést észlelnek, keresztbeállnak valamilyen gyom, vagy madár nevében, és addig akadékoskodnak, amig a beruházó nem fizet nekik valamilyen tetemesebb summát, és akkor elhallgatnak, általában nagyhirtelen.

A maradék 10 % pedig valódi civil szervezet,
amelynek tagjai saját zsebükből finanszírozzák a szervezet működését és nem a közpénzekre ácsingóznak. Ha valami állami és civil érdek összecseng, akkor persze ezek is részesednek valamilyen kiegészítő közfinanszírozásban, de ennek fejében tesznek is valami értelmeset.

Hát innen adódik az a szelekciós hatás, amely révén a politika válogat.
Az 56. hozzászólásban xdoki egyébként nagyon pontosan rámutat, hogy a magyar alkotmány picit sem rendeli civil gyámság alá a hatalmi ágakat, így a törvényhozást sem.

Ennek ellenére számtalan törvényünk intézkedik arról, hogy bizonyos kérdésekben ki kell kérni bizonyos civil körök véleményét.

Nekem pedig durván két évnyi munkám épült be abba az intézménybe, amely Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa néven vált alkotmányos instrumentummá, s amely alapokmányszerűen hívja segítségül a civil világot úgy a kormány, mint a parlament felé történő javaslatok és vélemények kidolgozásába.

Megjegyzem, hogy amíg a magyar civil világ döntően a van egy marha jó ötletem, alapvetően

olyan, ami amúgy is kormányzati feladat,

de adjatok hozzá nekem marha sok közpénzt, ezért marha nagyokat fogok villogni,

ám ha nem tejeltek, akkor marhára pokollá teszem az életeteket

szlogen jegyében szerveződik,
addig Ön minden bizonnyal forgalmazni fogja a nem kicsit demagóg kérdéseit, amelyek kristálytisztán a forrás körül pörögnek. Én pedig képviselői eskümhöz híven válaszolok.

Barátsággal, Szanyi Tibor sk."

tobeor 2013.11.27. 12:48:32

@Vidéki: Hány trafikot loptál magadnak rohadék?

tobeor 2013.11.27. 12:51:23

@Blogger Géza: Még te jössz a számokkal Tolvaj Géza?
Tegnap szétégetted magad a rezsikamus poszt alatt.
Azóta már megtanultad hány háztartás van Magyarországon?

Ma már ki bírod számolni, hogy ha 10% rezsikamu után 52 milliárddal kell kompenzálni a távhőszolgáltatókat a kieső bevétel miatt a mi adónkból, akkor 20% után hány milliárddal kell?
És ez mennyi rezsiköltség a 3,8 millió háztartásnak?

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.11.27. 12:53:02

@Algopirin:

Nem hinném, hogy van anyja, ezeket sztem lombikban tenyésztik.

Az elmúltháromésfélév után pedig a "kurva" már régen megszűnt pejoratív jelzőnek lenni.

tobeor 2013.11.27. 12:55:05

Telitalálat megfogalmazás:

"Orbán Viktor annak érdekében, hogy saját tehetetlenségét leplezze, a magyarok közös ellenségét keresi és így elüldözi az ellenséges idegen tőkét, amellyel együtt menekülnek azok a magyarok is, akik érnek valamit, mivel otthon úgysem tudnának érvényesülni - írta a Hospodárské Noviny."

"miközben a kormányfő, Orbán Viktor körül kialakult új elit prosperál"

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.11.27. 13:05:17

Az első szakaszon, a Tisza előtti részen is kilométerenként közel nettó 3,5 milliárd a költség, szóval ennyit arról, hogy a híd drágítja a beruházást. Ha lett volna olcsóbb pályázat, akkor azt kizárják irreálisan olcsó ajánlat indoklással vagy mert a 2500 oldalas dokumentáció 1234. oldalán nem jól olvasható az igazgató aláírása...

jet set 2013.11.27. 13:07:47

A közgép vittel el mindhárom szakaszt? Nem. Akkor itt nincs korrupció, simicska, stb., demokrácia van, valódi verseny. A szabadrablásban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.11.27. 13:08:21

@kwisatzh: Az 1-es villamos felújítása vagy továbbépítése kerül ennyibe? Mondjuk mindegy... Hol lehet megnézni?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.11.27. 13:10:02

@Virág et.: Simán megvizsgálják a Közgépet, olyan alaposan, ahogy a NAV is önvizsgálatot tartott.

Algopirin 2013.11.27. 13:11:57

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: hát ennek ki kellett jönnie, na

mim 2013.11.27. 13:12:04

@Vidéki: Németh Lászlóné pontjai alapján fűztem hozzá megjegyzéseket. Lehet így választások előtt tényleg okozhatnak komoly késlekedést ill. felfedezhetnek "műtárgyakat" - pl találnak gyorsan pár dínó csontot.. Szóval ja.
Ettől függetlenül eléggé átlátszó volt a miniszter hölgy válasza. Nem mintha Karácsony úr bármi féle komoly választ várt volna - szóval remekül elszteppeltek egymás mellett és minden résztvevő örülhet mert a politikai identitása biztosított.

Blogger Géza 2013.11.27. 13:21:03

@tobeor: :D Kicsi huszár, én téged égettelek szét. :) Vettél már egy naptárat? Rájöttél már, mi a különbség egy egész évre vonatkozó, és egy év végén bejelentett csökkentés tárgyévre gyakorolt hatása között? :)

Vidéki 2013.11.27. 13:32:08

@mim:

Valóban a régészek is leszedik a sápot.

Azt írta az újság (Nem az M !-el kapcsolatban), hogy s szakképzett régészek, fejenként és naponta 100000 forintért mentek ki a terepre, és rendkívül hosszú ideig hátráltatták régészeti feltárás címén az építő munkát .

Rendkívüli a huzavona a földek kisajátítása terén,

"Hogyan szerezzünk 70 hektárt, tóparton?
Szerző: zero
- 2009.03.25. 09:01
70 hektár az 700 000 négyzetméter. 0,7 négyzetkilométer. Vízparton még értékesebb. A Velencei-tó partján pedig egyenesen aranyat ér.

"Március végén áll a nyilvánosság elé a részletekkel az az amerikai, izraeli, német és magyar üzletemberekből álló befektetőcsoport, amely 2011-re Kings City (Királyok városa) néven egy gigantikus idegenforgalmi komplexumot kíván megépíteni a Velencei-tó északi partján.

De mindehhez kell egy jó helyen lévő telek, hiszen az Isten Háta Mögé mégsem épülhet a Királyok Városa. Autópálya és vízpart. Kevés az ilyen hely,

Hol volt, hol nem volt egy izraeli-magyar kettős állampolgárságú üzletember, Joáv Blum. Joáv nagy álma volt a Királyok Városa, hogy hasznot hozzon a befektetőcsoportnak és

megajándékozza Magyarországot valami naggyal ..

Joáv merész (=pofátlan) egy üzletember volt, így egy fondorlatos tervet eszelt ki a sukorói 70 hektár megszerzésére.

Egy gyönyörű szép napon, még 2007-ben, mikor még a csillogó szemű

Kóka János volt a gazdasági miniszter,

Joáv szerzett magának (vagy kapott) egy belsős információt,

mégpedig hogy a tervezés előtt álló M4-es autópálya nyomvonala merre is fog haladni pontosan.

A térképet bogarászva Joáv úgy döntött, hogy a magyar gyümölcsnél nincs finomabb egész Európában, ezért úgy döntött, beruház egy magyar gyümölcsösbe. Vett is 183 hektár gyümölcsöst Albertirsa és Pilis között.

"Tisztelt Joáv Blum!

Az M4-es autópálya nyomvonala a legnagyobb sajnálatunkra az Ön gyönyörű gyümölcsösén halad át, emiatt a Magyar Állam igényt tart az birtokában lévő 183 hektárra!
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt."

Joáv Blum lehetne akár hottentotta is, akkor sem kellene elnézni neki például azt, ha színlelt ajándékozási szerződés segítségével szerez meg 83 hektár földet Albertirsa környékén.

„A vádirat szerint a vállalkozó Albertirsa és Pilis területén az ötödrendű vádlott segítségével úgy szerzett termőföldeket, hogy azok elenyésző hányadára színlelt ajándékozási szerződést kötöttek,

és miután e tulajdoni hányadot ajándékozás jogcímen bejegyezték a nevén az ingatlan-nyilvántartásba,

az ingatlanokat már mint tulajdonostárs megvásárolta.

A földtörvény alapján ugyanis, ha a termőföld értékesítése a tulajdonostársak között történik, valamint az adott termőföld tulajdonjogához ajándékozás útján jut az illető, nem keletkezik elővásárlási jog”

A földtulajdonosok képviselője – aki akkor szövetkezeti elnök volt – azt vallotta: Joav Blum közölte velük, hogy a területen egy nagy szórakoztatóközpontot kíván létrehozni, és arról is tudott, hogy az általa megvásárolandó földön áthalad majd az M4-es autópálya nyomvonala. Az üzlet végül a per ötödrendű vádlottja, V. Bálint ügyvéd közreműködésével megköttetett, és a tanúk – vallomásuk szerint – elégedettek voltak a kialkudott
100 millió 500 ezer forintos vételárral.

Joáv Blum sem rokona sem boldog őse nem volt az ajándékozónak.

Nem valószínű az sem, hogy az ajándékozó nagyhirtelen bele szerelmesedett volna Joáv Blumba.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.11.27. 13:36:39

A drága autópálya melletti érvekből hiányolom a szocik aduászát, hogy nagy tételben drágább az alapanyag :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.11.27. 13:40:01

@Blogger Géza: Kérlek nézd meg a pályázati feltételeket. Általában a feltételek többségének köze nincs a szaktudáshoz...

vittore 2013.11.27. 13:41:01

Sokan rinyálnak, hogy a Fityesz úgy is simán viszi 2014 et. Valóban így lesz. Őszintén mondom, hogy nincs aljasabb akasztani való banda náluk, de mégis, fel tud valaki mutatni bármilyen más értékelhető alternatívát???Lehet itt billentyűhuszárkodni pro és kontra, ennyit tudunk. Nincs sajnos senki aki végre összeszedne egy rendes bandát, akik lámpavasra húznák az összes politikust a sleppjével együtt.

protézisesh 2013.11.27. 13:42:50

@eßemfaßom meg áll: mér, mekkora a tisza ártere?! oldalanként 10km???

kwisatzh 2013.11.27. 13:50:49

@colonel Tigh: Mindkét általam említett tétel egy hónapon belüli................
MOST kerül 3 milliárd/km be az 1 villamos meghosszabbítása KILÓMÉTERENKÉNT.
(Pedig ott nem lesz töltés, és ugye egy ótópályához képest huszadannyi vagy még sokkal kevesebb anyag kell bele)
MOST nyert a Közgép 35 milliárdot a Békéscsabai vasútállomás felújítására.

A gugli a te barátod, mielőtt baromságokat beszélsz....

kwisatzh 2013.11.27. 13:54:40

@Online Távmunkás:

A te barátod is a gugli nevű illető....

Algopirin 2013.11.27. 13:55:17

@kwisatzh: mert a villamos sínen megy. a sín vasból van. aztmeg a németektől hozzák, ahogy egy tanult kolléga fennebb említette.

Bellagio 2013.11.27. 13:59:04

@Blogger Géza:

Geza-Geza, te szopni jarsz ide, valld be

kwisatzh 2013.11.27. 14:01:03

Látom el kell magyaráznom az elmebeli fogyatékkal élőknek:

Ez a "lenyúlás" szerintem még nem is olyan durva mint a vasüt/villamos lenyúlások.

Azokról viszont senki sem beszél, most mindenki Karácsony Gergely nyomdokain bőszen autópályázik, pedig ez kismiska a sines bulikhoz képest.

tobeor 2013.11.27. 14:02:59

@Blogger Géza: Tolvaj Géza, te tényleg ENNYIRE kretén vagy? :D Szerinted január 1-től eltörlik a 20%-ot? :DD
10%-os csökkentés ára a távhőszolgáltatóknál 52 MILLIÁRD Ft. 20% 104 MILLIÁRD. Ennyibe kerül nekünk, adófizetőknek.

Menj vissza, lopj még kicsit fideszmaffiózó, az jobban megy neked mint a hazugságaid, amivel csak kiröhögteted magad minden nap.

kwisatzh 2013.11.27. 14:03:08

@Algopirin:

Ha iróniának szántad akkor: Haahahahahaa

ha viszont nem: 1 méter dupla sínpár költsége a legjobb minőségű sinnel is pár 10 ezer ft/méter. A 3 milliós "méterköltségből"....

tobeor 2013.11.27. 14:04:06

@Vidéki: Hány trafikot és földet loptál magadnak rohadék fideszbűnöző?

Bellagio 2013.11.27. 14:06:52

@tobeor: 2013.11.27. 14:04:06

Hadd el, sporolt 2000 forintot a rezsin :)

Algopirin 2013.11.27. 14:11:53

@kwisatzh: ha te szállítod akkor lehet. de ugye nem te szállítod. :D

eßemfaßom meg áll 2013.11.27. 14:18:54

@protézisesh: a nagyobb árvizeknél szajolig állt a viz.

tobeor 2013.11.27. 14:34:41

@Bellagio:
Ha csak 2000-et nyert akkor bukásban van.
Háztartásonként több mint havi 2000 Ft-ot fizetünk az ÁFA-n keresztül a távhőszolgáltatóknak a rezsikamu veszteségeinek kompenzálására.

Itt az első adag:
www.portfolio.hu/users/elofizetes_info.php?t=cikk&i=177901

tobeor 2013.11.27. 14:35:59

(@Zero: indexről klikkelve poszt helyett ez jön be: "Sajnos nincs megjeleníthető bejegyzés...")

panelburzsuj 2013.11.27. 15:48:38

Poszthoz:

"Ez Karácsony Gergelynek is feltűnt, aki írásban kérdezett"

A belinkelt irományon Jávor Benedek aláírás olvasható.

És ezt írja alá Jávor Bence, az ország egyik legismertebb környezetpolitikusa:

"Szeretném Önt emlékeztetni rá, hogy az M7-es autópálya Zamárdi és Balatonszárszó közötti része - ahol a kőröshegyi völgyhíd is áll - kilométerenként 2,88 milliárd forintért épült, és ezt a Fidesz annak idején világraszóló botrányként emlegette, annak ellenére, hogy szintén mocsaras (a Balaton berkeit érintő), Natura 2000-es besorolású területekről van szó."

Érdemes lenne a posztban a Zamárdi- Szárszó szakaszt is mutatni.

Külön megjelölve a műtárgyakkal leküzdött berkeket.

(Ettől persze a rablás rablás marad mindkét helyszínen.)

károly szántana 2013.11.27. 15:53:53

Mondjuk az M6-os alagúthoz annyit, hogy a Prága-Drezda autópálya még hiányzó pár kilométeres szakaszának az építése azért húzódik még évekig (2014-re kellett volna elkészülnie), mert a majdnem kész autópályára csúszott az egyik hegyoldal. És az nem lösz volt, mint a kérdéses alagutak fölött az M6-on. A csehek azért vetették el az alagutat, mert milyen drága. Az autópálya még nem készült el, de már most másfélszer annyiba kerül, mintha alagutat fúrtak volna...

Marcellusca 2013.11.27. 15:59:35

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
"Az ELŐZETES TERVEK szerint 110 milliárd. Emelje fel a kezét, aki tud olyan beruházásról Mo-n, amelyik kijött annyiból, amennyi a tervben szerepelt." - Őőő, émmég rája is ültem a kezemre, nehogy úgy tűnjön, hogy ...

gigabursch 2013.11.27. 16:36:52

Zseni!

Építs már rá bármilyen műtárgyat hígtakonyra!

Nem fog menni.

Ezzel ellentétben bármilyen tömb kőzetben az építkezés nem igényel odahordott anyagot. Csak műszaki lefejtést, feldolgozást, stabilizálást és kész a teljes útalap úttükörig.

Ezzel szemben meg kell oldani a hullámtéren* kívül a humuszvisszafejtést, elszállítást, majd jöhet a geotextilia és az ilyen síkvidékeken szokásos 1-5 méter magas földmű, amihez oda kell hozni az arra alkalmas anyagot, mert pl a kicsit lúgosabb kémhatású szikes talajokból akkor csinálsz cementstabilizációt, ha én római pápa leszek.
Bent a hullámtérben meg már adódik egy rakat egyéb műszaki gond, aminek az egyik legfontosabb ismérve, hogy a Tiszán időnként vannak bazi nagy árvizek, és ah nincs áteresztő kapacitás, akkor felette valahol szakad a gát.
Miattam mondjuk szakadhatna az összes és végre kitérnénk ebből a gátas zsákutcából, de ezt a közvélemény nehezen viseli el.
Következő apró probléma meg a kisajátítás.
Sajnos ehhez fizetni kell. Nem is keveset.
Sajnos.
Pedig enélkül jóval olcsóbb lenne.
Ezt én is tudom...

Nem beszélve a természetvédelem és a tájgazdálkodás (mező-, erdő-, víz-) különböző izgalmas szegmenseiről.

Egyszer, csak egyszer a büdös életbe látnám, hogy valaki az ilyet tételesen végigszámolná és nem fröcsögne. S úgy 8 éve az épp aktuális építkezéseken miért nem fröcsögtetek? Az is bazi drága volt. Vastag a bőrötök.
Persze lehet olyan szarokat is csinálni, mint a (híresen olcsó) horvát autópályák, ahol nincs a két szalagkorlát közt semmi, ami kitakarná a szembejövők fényeit, átlagosan 40 km-ként (BP-Bicske-Tatabánya-Győr-Hegyeshalom) van lehajtó műtárgy, ráadásul egy oda-vissza út annyiba kerül, mint 7-8 havai itteni korlátlan autózás. Persze oldalt nincs szalagkorlát, így aki a zárai platón véletlenül leszédül, az rögtön találkozik a kopárfásítással.
Persze ott nem is volt kisajátítás, mert kevés kivételtől eltekintve csak állami föld(szikla-)területen ment minden
De ezt sem tudjátok.

______
* mer'ugye az ártér az a gát mindkét oldalán értelmezhető, csak az ekkora zsenik még az egyes szavak jelentését sem ismerik, csak osztják az észt. Az ártér két részből áll. Hullámtérből és mentett oldalból. Remélem megtanulod legalább ezt az egyet.

Bellagio 2013.11.27. 16:56:30

@gigabursch:

Te azt is megmagyaraznad, ha 1cm kerulne 100 milliardba

Horizont 2013.11.27. 17:06:40

@Marcellusca: Ez a @gigabursch lehet, hogy akkor még óvodás volt :))) És ha narancsos nyállal van bekenve a szemüvege úgysem lát semmit csak Orbánt és Orbánt és Orbánt :)

Mariann19 2013.11.27. 17:12:52

@Blogger Géza: Hivatkozol az útépítésnél a német import vasanyag beszerzésre. Most írtam neked egy másik blogon, hogy az útépítés költségeinek valódiságát elég egyszerűen meg lehet állapítani normatív felhasználási adatok egybevetésével. Létezik az országban erre vonatkozóan is költségvetési normajegyzék, benne tételesen az élő és holt munka kivitelezési egységre vetítve.
Ami a geodéziai sajátosságokat illeti, azokat különköltségnek nevezzük, nem szabad a noormákba keverni, ugyanis azok egzakt abszolut összegben vehetők figyelembe.
A közgazdaságnak van egy ága, az értékelemzés, melynek lényege, hogy minden termékhez annyi és olyan minőségű anyagot használjunk fel, amennyi a termék funkciójának eleget tesz. Nem vagyok biztos abban, hogy a beszerzéseknél is a funkcionalitás az első számú szempont. Biztos, hogy csak méregdrága import vasanyag létezik a piacon. Én még azt is vizsgálnám.

panelburzsuj 2013.11.27. 17:12:59

@gigabursch:
Ezt a műszaki-gazdasági eszmefuttatást az M7 Balatonboglár-Balatonkeresztúr közötti szakaszára is le tudod pörgetni?

(Mert ott pl. volt dögivel berek - Jávor vízilóitól eltérően...)

ostvan2 2013.11.27. 17:28:32

Onnan kellene visszafelé számolni, hogy mennyit kapnak (kézhez) a munkaterületen TÉNYLEGESEN tevékenykedő vállalkozások, a tervezési és szervezési munkák aránya (%-ban kimutatva) hogyan viszonyul nálunk és pl Németországban az összköltséghez és a "fővállalkozók" milyen díjat vesznek le az állam által átutalt összegből (és miért). Jó lenne megnézni egy ilyen (vagy hasonlóan összeállított) kimutatást.

Blogger Géza 2013.11.27. 17:48:39

@Mariann19: No igen, erről beszélek, semmivel nem tudta alátámasztani, hanem mondott valamit, majd elvárta, hogy mások ezt utólag bizonyítsák be. :) Az élet meg ennél kicsit bonyolultabb, mint ahogy leírtad, pont a pótmunkák és a helyi specialitások okozzák a különbségeket. Amúgy ha nem várható el, hogy két ház ugyanannyiba kerüljön, pont annyira irreális két autópályát így egybevetni. Nagyon sok múlik itt a részleteken - amit egy politikus nemhogy nem képes kiszámolni, de még megérteni sem.

Blogger Géza 2013.11.27. 17:58:25

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Csak egy dolgot mondok neked, te tudatlan: találnak egy szép nagy avar temetőt, és annak is ki kell fizetni a feltárási költséget, plusz a különleges gépek bérleti díját arra az időre is, amíg a régészek ott szöszmötölnek.

Blogger Géza 2013.11.27. 18:04:15

@Fedor: Ez a Jávor egy akkora balfácán, hogy mutogatni kéne. Pont most sikerült előjönnie ezzel a demagógiával, amikor úgy néz ki, lehet, hogy a Pető-intézet nagy hiányát nem valami misztikus csoda, hanem vezetői inkompetencia és esetleg bűncselekmények okozták.

index.hu/belfold/2013/11/27/sikkasztas_gyanujaval_feljelentettek_a_peto_intezet_vezeteset/

Mariann19 2013.11.27. 18:29:09

@Blogger Géza: Géza! Itt nem a kérdezőnek kell alátámasztani a beruházási ráfordításokat, hanem a kivitelezőnek kell bemutatni azt, hogy mi mennyi. Erre nyilván nem kérdeztek rá az árajánlattevőnél, csupán azt nézték, hogy melyik ajánlati ár a kedvezőbb.
Te elfogadnád ezt a módot ha pl. építkeznél, és nem tudod, hogy szines cserepet kapsz-e, vagy natúrt, nem néznéd meg, hogy a burkolóanyagok ára mekkora és mennyi a szükséglet?
Némethné a válaszában nem is utalt ezekre a kézenfekvő eljárásokra, közhelyekkel intézte el a kérdést, pedig a külföldi árakhoz viszonyított 60%-os plusz árszint elég ok lenne egy kimerítő elemzéshez. Gondolj bele, hogy gondos gazdaként 10-20%-os realitásokhoz közeledő árcsökkenés hány milliárdot jelentene.
Mint látom, a különköltségek tekintetében nem fogunk vitatkozni, mert az egzakt.
Most már csak az a kérdés, hogy ezek a folyamatok miért maradnak el.
Mert valakiknek ez előnyös. Pont.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2013.11.27. 19:03:33

Amíg a táboruk embereinek a zsebében köt ki a pénz, addig minden oké!

tistedur 2013.11.27. 19:33:52

@Vidéki: tudod, azért amit a régészekről írtál, azért megérdemelnél egy becsületsértési pert, te nagyon....

tistedur 2013.11.27. 19:36:23

ja, és még egyszer, a jelennek: az m7 nyomvonalát kőröshegynél 2001-ben fogadták el.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.11.27. 20:29:28

Már ahogy olvastam a bejegyzést, tudtam, hogy itt lesz a Géza, és szerinte tök rendben lesz minden.

Csak az érdekelne, hogy tekintve, hogy az élőmunka bizony az egyik legdrágább tétel, akkor mégis milyen rohadt drága lehetett a nyersanyag, hogy ha a viszonylag olcsó magyar munkaerő ellenére így felcsúszott a költség...

Ilyenkor eszembe jutnak a 4 éve ilyenkor működő MSZP-SZDSZ-es megmondóemberek, akik szerint meg a közelről könnygázgránáttal figyelmeztetés nélkül hasba lövés volt rendben, meg nem volt gyanús, hogy a honvédség 120.000 költ egy gépkarabély modernizálására, miközben a legmodernebb karabély került feleannyiba...

Azt hittem 2010-ben, hogy majd hiányozni fognak ezek a hülyék, de dehogy, itt van Géza, Batyu, és a többiek, akik helyettesítik őket...

Le_Penseur 2013.11.27. 21:04:22

Sajnos mi csak a valódi ár duplájáért tudunk utat, vasutat, metrót, hidat építeni. Ez teljesen kormány független.
Ha tényleg bővítik a paksi erőművet, akkor az előre betervezett csillió dollár árat is meg kell majd szorozni legalább kettővel, így kapjuk majd meg a tényleges költséget!

alte trottel 2013.11.27. 22:46:06

@kwisatzh:
A Szajol-Püspökladány vasútfelújításra gondolsz, ahol simlicske andco fineszközeli perfect gentleman _ÚJÍT_FEL_ km-enként (érted, triznyai? FEL-Ú-JÍT!) magasabb áron, mint amennyiért ezt a sztrádát összegányolják?

xclusiv 2013.11.28. 00:36:29

@Blogger Géza: "akkor nekem 445 ezer EUR/nm*24ezer nm/km*300Ft/EUR = 3,2 milliárd Ft /km jön ki."

géza, géza, te fideszbuzi tetű. Remélem jóll fizetnek téged az itt végzett munkádért, vagyis hát nyilván igen, mert mi másért csinálnál segget a szádból.

Ugyanis most éppen azt magyarázgatod, hogy négyzetméterenként 133 millió forint az teljesen rendben van. Lépj hátra és baszd arcon magad.

"Ehhez képest a fenti 3,5 milliárd Ft/km és 2,4 milliárd Ft/km nem tűnik túl elrugaszkodottnak."

Ó nem elrugaszkodott, épp csak 10 %-al több, vagyis valaki négyzetméterenként eltesz még 13 millió forintot. És ehhez képest nézd meg a fizetéseted, na látod, ennyit ér itt a trollkodásod...

xclusiv 2013.11.28. 00:38:44

@alte trottel: "A Szajol-Püspökladány vasútfelújításra gondolsz, ahol simlicske andco fineszközeli perfect gentleman _ÚJÍT_FEL_ km-enként (érted, triznyai? FEL-Ú-JÍT!) magasabb áron, mint amennyiért ezt a sztrádát összegányolják?"

TGV áron építi, vagyis lófaszt építi, újítja fel a vonalat 160-ra annyiért, amennyiért a békazablálók a tgv alá építenek 320-as sínt, amin amúgy a 450-es sebességrekordot os felállították.
Biztos itt is sok a műtárgy...

Szabványok 2013.11.28. 01:03:08

@Blogger Géza:
"Felmerül a kérdés, ha ez akkora biznisz, miért nem jött olcsóbb ajánlat senkitől? "
Látszik, hogy nem láttál még ilyen tendert!
a) Úgy időzítik, hogy csak a kiválasztottaknak legyen esélye egyáltalán beadni valamit.
b) Úgy írják ki, hogy sok részt a leendő vállalkozó szakembere ír. Magyarul. Próbáljon meg erre egy külföldi cég reagálni.
c) Teljesíthetetlen feltételeket írnak ki. Csak épp a kiválasztottnak (utólag!) elnézik, hogy nem teljesíti.
d) Olyan referenciákat írnak ki feltételnek, aminek csak a kiválasztott cégek felelnek meg.
e) Ha mégis jön (olcsóbb!) nem kívánt ajánlat, nem olyan nehéz egy sietve elkészített ezer oldalas tenderanyagban találni egy hibát. És akkor máris bukott.
f) Akár nyerhet más is, de alvállalkozónak úgyis a megjelölt társaságokat, a megjelölt árakon kell megbízni, úgyhogy ő sem tud olcsóbb lenni.

Szabványok 2013.11.28. 01:07:31

@kwisatzh: A sínes bulikban más rossz is van, nemcsak lenyúlások. Például kifejezett hülyeségek, ostoba NIFesek, ostoba MÁVosok mániái, félelmei, megalomániái. Max. 10-20% az, ami Simicskáék zsebébe vándorol.

toportyánzsóti 2013.11.28. 06:57:43

Németeknek könnyű a dolga,a világháborús totális vereség megszabadította őket az uralkodó osztályuk nagy részétől,így sikerülhetett valódi demokráciát építeniük.

toportyánzsóti 2013.11.28. 07:03:51

@Blogger Géza: Szánalmas a terelésed Géza,küzdesz mint disznó a jégen.

walaki_aki 2013.11.28. 08:29:09

Remek, hogy vannak idióták akik megmagyarázzák, hogy milyen jó nekünk a drágán épülő autópálya. Főleg, hogy egy völgyhidat (meg is kapták a szocik érte a magukét jogosan..) hasonlítgatnak egy nagyságrendekkel kisebb hídhoz. Jobboldali mottó egyesek szerint: Szocik csúnyák mert lopnak. Fidesz ha lop megmagyarázzuk. Gratulálok a sok gumigerincűnek.

Bellagio 2013.11.28. 10:09:52

@Blogger Géza:

" Csak egy dolgot mondok neked, te tudatlan: találnak egy szép nagy avar temetőt, és annak is ki kell fizetni a feltárási költséget"

Miert nem egybol Atlantiszt?

mitmiért? 2013.11.28. 11:03:45

HVG hír: Állami pénzt kapott Mosó Masa és Szörnyeteg Lajos!
Már azt hittem megint autópálya építésről van szó, de nem, bakker, valódi ....

m.hvg.hu/kultura/20131128_Allami_penzt_kapott_Moso_Masa_es_Szornyet

tistedur 2013.11.28. 11:37:01

@Bellagio: avar temetőre nagyobb az esély... tenger utoljára a miocénben volt az ország területén

Bellagio 2013.11.28. 11:56:43

@tistedur:

Koszonjuk Captain Obvious.

global001 2013.11.28. 14:06:33

Most komolyan !!

Volt olyan idióta (a fideszzombikon kívül) akik azt hitték, hogy a fidesz orbánnal,lázárral,kósával az élen 2/3-dal a zsebben kevesebbet fog lopni mint a másik komcsi banda ??????????????

A dakota már régen megmondta, hogy "ez a félázsiai népség nem olyan mint a skandinávok!"

Ebben az egyben igaza volt !!

A skandináv országokban ezeket már régen élve filézték volna ki !!!!

De Abszurdisztán a lehetőségek országa !!

Itt annyi retardált állat van, hogy itt bármit bűntetlenül megtehetnek !!!

Nem kell már sokat várni, meglesz ennek a böjtje ....

hüjeliba 2013.11.28. 17:25:42

zero : sajnos nem csak a beruházás költsége tűnik magasnak ,hanem maga a beruházás is, átgondolatlan.
A tervezett nyomvonal az általad linkelt térképhez képes szolnoktól északra vezet majd, így a 15-20 éve elkezdett koncepciót, melyből fokozatosan elkészültek darabok, mint Cegléd-Abony-Szolnok-Törökszentmiklós-Kisújszállás elkerülők semmilyen közös nyomvonal szakasza nem lesz a most tervezett M4-nek pedig, ezek a szakaszok kimondottan úgy készültek hogy később autópályává lehessen fejleszteni, őket, néhol a különszintű csomópontok is így lettek kialakítva, mellé férjen a pálya. Ez most tisztán zöld mezős beruházás, szerintem ez sokkal nagyobb pazarlás. A 2007-es Uvaterv-es nyomvonaltervek még számoltak ezen szakaszok nagy részével.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2013.11.29. 19:30:50

3 dolgot tennék hozzá:

1, Ennek a beruházásnak semmi értelme nincs: ott a gyorsforgalmi, legtöbb helyen 2X2 sávos, azt kellene fejleszteni. Sőt, olyan nagyon fejleszteni sem kellene, elég lenne az Abony-Szolnok (Szajol) szakaszt megcsinálni, mert utána már rendben van az út. Vagy legalábbis máshol jobban hasznosulnának a fejlesztésre szánt pénzek.

2, Igen, felháborító, hogy Simicska, közgép, stb.

3. Ha viszont egy teljes új nyomvonalat akarnak kijelölni Szolnoktól északra (Mondjuk itt nekem nem tiszta, pontosan hol akarják áthozni: a Tiszán - Tiszapüspöki alatt, hogy Törökszentmiklóst érintse - ott "kevés a hely" -, vagy pedig felette, hogy nyílegyenesen menjen Abonytól Fegyvernekig - de ennek meg mi értelme van?), akkor indokoltak lehetnek a költségek. A Tisza és a Zagyva árterét ne úgy képzeljétek el, mint a Dunáét Pesten, ennél sokkal durvább, főleg, mikor a Tisza árad és visszaduzzasztja a Zagyvát. Ott elhiszem, hogy "kell bele az anyag".

Szóval értelme nincs a beruházásnak, de legalább indokoltan drága :-)

alte trottel 2013.11.29. 20:11:50

@Droli:
3. Akkor se kell. Az árterületen az öntéstalaj mechanikailag semmivel sem rosszabb mint egy átlagos csernozjom. Te a tőzeges láppal kevered.

megfigyelt 2013.11.29. 20:40:07

@VT Man: Figyelmesen nézzen egy VIDEOTON hazai mérkőzést 16 db STRABAG tábla van kihelyezve, van pénz a reklámra a FIDESZ közeli csapatoknak.

Vidéki 2013.11.30. 07:53:04

A magyar autópálya-építések fajlagos kilométerköltsége az idén 2,3 milliárd forint - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI-vel, reagálva azokra az észrevételekre, amelyek az M4-es autópálya Abony-Fegyvernek szakaszának költségeit sokallták.
A szaktárca közleményében megjegyezte, hogy a 2009-es mutatóhoz képest ezek a kiadások mindössze tíz százalékkal emelkedtek, miközben a különböző költségek átlagosan 45 százalékkal nőttek az elmúlt négy évben.
Az NFM tájékoztatása szerint az M4-es autópálya 29 kilométeres Abony-Fegyvernek szakaszán összesen 27 műtárgy, köztük 6 új pályahíd épül, amelyek összköltsége 37 milliárd forint. A speciális talajviszonyok - ártér, belvíz, Natura2000 területek, a Tisza, a Zagyva holtágának közelsége - miatt csak a földmunkák kiadásai összesen 28 milliárd forintot tesznek ki. Így a 110 milliárd forintos összköltség közel 60 százaléka a helyi föld- és vízrajzi adottságokból fakadó, szükségszerű többletkiadásoknak tudható be - hangsúlyozták a közleményben.
Szerző: MTI

alte trottel 2013.11.30. 10:54:09

@Vidéki:
Teljesen meg vagyok győzve, most dobom ki a Vizsolyi Bibliámat, elvégre az NFM közleménye az igazi SZENTÍRÁS! Most már csak az érdekelne, hogy hol is van az az épülő autópálya, amelyik 1.2 milliárd/ km áron épül.
Azt is leírhatnád, hogy ki építi, és miért nem vele építtetik a 3.8 milliárdos szakaszt is?

A többi Zagyva blablát meg lécci, valaki olyannak prezentáld, aki nem látott még útépítést és fingja nincs a kféle talajszerkezetekről és beveszi, hogy a "speciális talajviszonyok" kategóriába beletartozik az ártér. árvíz, pláne belvíz. És a hajnali harmat meg az adriai bóra miért nem? Meg az elnínyó? Szóval, azért _ENNYIRE_ mégse, ha szabad esedeznem!

Vidéki 2013.11.30. 15:59:55

@alte trottel:

"A magyar autópálya-építések fajlagos kilométerköltsége az idén 2,3 milliárd forint - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI-vel,"

A 2,3 nem egyenlő 1.2-vel

Ezt még egy vén bolond is megérthetné, ha még nem ment el teljesen az esze!

alte trottel 2013.11.30. 16:48:42

"Fajlagos költségnek vagy átlagköltségnek(jele AC) egy 'átlagos' kibocsátott jószágegységre jutó költséget nevezünk."
Tehát, ha a szóbanforgó 29 km-es szakasz 3.8 milliárdba kerül km-enként, akkor ha az átlag ktg. 2.3 mrd/kg, akkor legalább ugyanilyen hosszú pályát kell építeni 1.2 mrd ktg.-gel. (exventer kalkuláció fejben)
Átlagszámítás, általános iskola 4. osztály.
Ezt persze a halmozottan kátrányos vidékiek közül nem mindenki fogja fel.
Feladat: milyen átlag (fajlagos) ktg-gel kell megépíteni 50 km pályát, hogy az ismert (29 km - 110 mrd) pályaszakasszal _EGYÜTT_ kijöjjön a 2.3 mrd átlag (fajlagos) költség?

És akkor légy oly gyógypaidagágász és mondd meg nekem, hogy hol épül, mennyiért és milyen hosszban az a pályaszakasz, amelyik lenyomja 2.3 mrd-ra az átlag ktg-et?

Vidéki 2013.11.30. 19:40:26

@alte trottel:

A @alte trottelkalkulációjában ott a hiba, illetve a csalafintaság hogy a hídépítést egy kalap alá veszi az útépítéssel.

Egy ártéri és egy Tisza-hidat építenek meg.2,3 km hosszban.
Ha az Amazonast kellene áthidalni és azt is beszámítanák, akkor a @alte trottelmég jobban feltupírozhatná autópálya-építések fajlagos kilométerköltségét.

Ne keverjük össze a szezont a fazonnal az autópálya-építést a hídépítéssel!

Ha a 2,3 km hosszban megépítendő ártéri és egy Tisza-hid költségeit nem keverjük bele, mint ahogy Mari néni tenné, aki mindent belekever a tökös-mákos rétesbe, akkor marad 26,6 km autópálya-építése 78,25 milliárd forintért, 2,942 mrd Ft/km fajlagos kilométerköltséggel.

A szaktárca közleményéből nem derül ki, hogy hány km autópálya épült, lehet, hogy több, mint a @alte trottel: által megadott 50 km..

De ha maradunk a @alte trottel: feladványánál, hogy "milyen átlag (fajlagos) ktg-gel kell megépíteni 50 km pályát, hogy...." és nem keverjük össze a nagy folyókon átívelő hidak építését, az autópálya építésekkel, akkor:

50 km autópálya építése 2,3 mrd Ft/km fajlagos költséggel 115 mrd Ft lenne.

Ha a 115 mrd Ft-ből 26,6 km útszakaszra felhasználnak 78,25 mrd Ft-t, akkor 36,75 mrd Ft marad 23,4 km útszakaszra, 1,57 mrd Ft/km fajlagos költséggel.

Tehát nem 1,2 mrd Ft/km fajlagos költséggel épül ahogy "alte trottel" állítja!

1,57>1,2 még Bécsben is!

alte trottel 2013.11.30. 21:27:34

Gyönyörű. A szervilitás olyan magas szintje, hogy ehhez képest a Csomolungma maga a Mariana-árok. Szóval, a világon semmi adatod nincs, de szentírásnak fogadod el a kormány (bocs, A KORMÁNY!) adatait.
Nincs több kérdésem.
Illetve egy van: Elképzelhető olyan helyzet, olyan intézkedés atyaisteneidtől ami kapcsán valami halavány kétségféle ébred benned?

Vidéki 2013.11.30. 21:34:05

@alte trottel: Ne hamisítsa meg a szavak becsületét!

Ne állítsa azt, hogy a hídépítés= útépítés!

alte trottel 2013.11.30. 23:25:32

@Vidéki:
Vazze!
A völgyhíd igen? Az alagutak igen? Az átereszek, felüljárók, vadkerítések, rámpák, árkok, parkolók, pihenőhelyek igen? Vagy csak akkor, ha a szoclibek pazarlását kell demonstrálni? Ha a fineszfiúk építenek zsebbe milliárdokat, akkr másképp számoljuk?
Te simplicissimus arvensis! Kit nézel hülyének?
Még egyszer:
Elképzelhető olyan világraszóló gazemberség, amire a bálványaidnál képes lennél legalább egy enyhe fejcsóválással reagálni?
Ne válaszolj, tudom olyan a világon nincs.

Vidéki 2013.12.01. 07:58:10

@alte trottel:

Kérded: " Kit nézel hülyének? "

Téged!

Te magad is állítod, hogy az vagy, amikor @alte trottel: (Vén bolond) nevet választottál.

A kőröshegyi völgyhíd nem egy nagy folyó felett épült!

alte trottel 2013.12.01. 09:10:05

@Vidéki:
Megvallom őszintén, hogy most csalódtam. Volt egy olyan érzésem, hogy csak játszod azt az igazi, IQ-negatív mucsa-alsói vértahót, de sajnálattal kell belátnom, hogy hozzád képest nem hogy a selmecici gabicica egy szupereinstein, de a GRANTECAN teleszkópra van szükséged ahhoz, hogy alulról megpillantsd a prokarióták intellektuális szintjét.
Mondd, te szellemi fárosz! Hallottál már azöniróniáról? Egy frászt! Nem baj, kérj meg valakit aki nem funkcionális analfabéla, hogy olvassa fel neked a definíciót.
És most utoljára (mert soha nem volt ingerenciám a gyógypedagógiai pályára):
Qrvára nem számít, hogy _HOL_ épül egy műtárgy. Az számít, hgy milyen az altalaj. Érted, triznyai? Egy öntéstalajon, még ha időnként eső esik is, noch dazu fú a szél, mallik a pity, netántán ott danász a mezei huttyogány, az alaozás könnyebb, olcsóbb, szárazabb tiszta érzés (és még az orrodat is tisztíccsa) mint egy tőzeglápon.
Érted triznyai? Egy lófaszt érted.
És most fejeztem be veled a mélyépítés rejtelmeinek megtárgyalását.
(jobbulást)

Vidéki 2013.12.01. 09:34:56

@alte trottel:

Kifogyott a racionális érvekből, most már csak bőséges mocskolódásra futja.

A gyűlölet tovább fokozta az @alte trottel: demenciáját.

Mucsán sokkal okosabb emberek élnek, mint a mérhetetlenül beképzelt @alte trottel:

alte trottel 2013.12.01. 16:19:59

@Vidéki:
Jól van Rezsőke, nincs is nagy fejed!
A nagylöttyös feszelgés _HELYETT_ talán inkább keresd elő a NIF honlapján azt az "n" km hosszú most épülő szakasz, ami ellensúlyozza a gőzpép andco 3.8 milliárdos szerénységét.
("A" és "B" város távolsága 100 km. Egy autó elindul "A"-ból "B"-be. 50 km-t halad 60 km/óra sebességgel. A hátralévő 50 km-t mekkora sebességgel kell teljesítenie, ha 100 km/óra átlagsebességgel akarja megtenni az "A"-"B" távolságot?)
Na most, túráztathatod az agyadat, vagy szipoghatsz a sarokban, hogy "óvónéni, az a csúnya Altetrottel folyton bánt!"

conmorientes 2013.12.04. 16:57:32

A kérdést egyszerűen megoldanám, írok egy levelet az illetékes szerveknek.

Tisztelt Nemzetgazdasági Minisztérium!

Alulírott magyar állampolgár, egyoldalú de közérdekű feljánlást szeretnék tenni az M4 autópálya Abony-Fegyvernek közti szakasza megépítése elősegítése céljából.
Büntetőjogi felelősségem tudatában kötelezettséget vállalok arra, hogy az érintett szakaszt nettó 77.865.611.000,-Ft díj ellenében a pályázatban nyertesek által adott minden feltétel megtartása és a páyázat alapjául szolgáló terveknek megfelelően megépítem.
Kérem szíves visszajelzésüket.
Tisztelettel:

És ezt teljesen komolyan is gondolom. Sőt azt hiszem erre nem csupán egyedül én hanem sokan mások is aggálymentesen képesek lennének, persze vannak akik nem, azok itt komment trollkodnak....

conmorientes 2013.12.04. 17:03:33

@alte trottel:

Mondja csak Trotyi Úr, ha már mélyépítésről tart kissé felületesen az autók sebességével példálózva szemináriumot, isméri-é esetleg a tervezett autópálya műszaki tartalmával kapcsolatos pontos elképzeléseket ?

alte trottel 2013.12.04. 19:01:00

@conmorientes:
Mondja csak Kanmari úr, a "parabola" nem geometriai értelmezéséről hallott már esetleg?
Egyébként ha már kissé utánakotort Vidéki (Agri Kóla) olvtárs munkásságának, akkor gondolja át újból, hogy vajh' miért is verem bele illető erősen megszittyult honpógár nóziját abba, amit ő méltóztatott idehányni.

conmorientes 2013.12.05. 08:55:47

@alte trottel:

Trotyi Úr !
Viszonylag egyszerű kérdésre viszonylag egyszerű választ vártam volna nem pedig tartalmatlan kioktatást és mosakodó indokolást egy általam ismeretlen illető valószínűleg nem is létező munkásságával kapcsolatban.
Ezek szerint az érdemhez köze sincs, csak véleménye meg klaviatúrája, tehát nincs miről beszélgetnünk mert trollal nem sütök mályvacukrot.
Tisztelettel:

alte trottel 2013.12.05. 12:50:40

@conmorientes:
Mélyen tisztelt szorgalmatos, fidesznyalonc hülyeúr!
Akkor szájbarágósan, lassan, olyan szinten, hogy még a Proterobacteriáknak is legyen esélyük felfogni (mert a példabeszédet, parabolát csak a Platyhelminthes törzs _FELETTI_ lények képesek értelmezni).
Nem ismerem konkrétan a szóbanforgó pályaszakasz technikai-gazdasági adatait, de ez nem is szükséges ahhoz, hogy megalapozott gyanú ébredjen honfiúi keblemben a híradásokban szereplő építési költségek realitását illetően. Mivel a Tisza-menti árterületek nagy részét végighorgásztam szorgos és túl rövidnek nem mondható életem során, így a "Húhadeszörnyűségesenexrtémborzalmatosanszar talaj" magyarázó vekengést talán másnál szíveskedejenek elővezetni fidióta uraim.
És öcsibogyó, én egy megfáradt, beteg öregember vagyok és ami nem túl sok időm még hátra van, azt nem a magadfajta Tajgetosz-szökevények felzárkóztatására (amúgy is előbb ellik a bakkecske kancacsikót) fogom elpazarolni.

conmorientes 2013.12.07. 12:24:56

@alte trottel:

Tisztelt Trotyi Úr !
Sajnos igen melléfogott a politikai irányultságom minősítését illetően, de hajlott korára bizonyára szép horgász szakmai multjára és troll jellegére, mindezt most az egyszer elnézem.
Azért megjegyezném hogy tévedése kiküszöbölésére mindössze csak a nem Önnek szóló kommentemet kellet volna esetleg elolvasnia. Megértem hogy okosnak tűnni és érdemben válaszolni egy nehézség, de megjegyezném hogy ez a hely pont arra volna alkalmas, nem pedig az ilyen jellegű személyeskedésre.
Tisztelettel:

süti beállítások módosítása