Skip to content


       Szűrés lista

Gyurcsányék 16 pontja

A modernkori magyar politika egyik legnagyobb mókamestere a nagy októberi show után hétvégén megint belecsapott a lecsóba. A DK választási programját bemutató rendezvénysorozat első állomásán (képgaléria itt) finomságokban bővelkedő beszédet mondott, és az ott kihirdetett 16 programpont is ütős.

gyf.jpg

"Azoknak azonban, akik politikusnak szegődnek és nem autófényezőnek, nem az a dolguk, hogy csak álmodozzanak. A politikus, az cselekszik; az tesz. A politikus nem álmodik, hanem megpróbál programot adni nemzetének, vagy ha a helyi politikáról van szó, akkor falvának, városának. A politikus küzd. Küzd az igazáért és küzd azokkal a viszonyokkal, amelyekről úgy gondolja, hogy béklyóban tartják nemzetét. A politikus, ha demokrata, akkor egyben szabadságharcos is. Na, nem fülkeforradalmár: demokrataként érvekkel, mondatokkal, szavakkal, programmal a tett szabadságáért küzd, azért, hogy tehessen nemzetéért, hogy nemzete javát szolgálhassa.

Azoknak akik itt, a teremben ülnek, jelentős része már ma is politikus. Nemcsak aktivista, hanem helyi képviselőtestületben, vagy éppen a törvényhozásban teszi a dolgát. Akik közöttünk vannak, sokan képviselők szeretnének lenni, a következő törvényhozásban szeretnék meggyőződésüket közjoggá, törvénnyé alakítani, esetleg felhatalmazást kapni a kormányzásra, hogy ez egy jobb ország legyen. Nem azért küzdenek, hogy több legyen a fizetésük, mint ha ápolónők, orvosok, tanárok, mérnökök vagy gazdálkodók lennének. Nem fizetésért mennek harcba, hanem a meggyőződésükért. Azért, hogy ebből egy jobb Magyarország legyen; úgy is mondhatnám, hogy egy polgári Magyarország."

"Persze, sok év eltelt azóta, hogy én is politikus lettem. De mégis: visszatekintve saját politikai pályafutásomra, azt gondolom, hogy a legfontosabb ügyekben mindvégig ugyanazt képviseltem. Egy szabad, demokratikus, nyugatos Magyarország eszményét. Olyan országét, amelynek polgárai nem feltétlenül az államtól várnak gyámolítást, noha időnként persze szükségük van annak védelmére, segítségére, de sokkal inkább saját teljesítményükre, tudásukra, erkölcsükre, munkájukra építve akarnak boldogulni, és ennek a csodálatos országnak, hazánknak, Magyarországnak polgárai lenni."

"Olyan dolgokat fogok ma 16 pontban elmondani, amik készülő választási programunkba engednek majd betekintést. 16 pontban, ahogyan 1956-ban a pesti egyetemi ifjúság is 16 pontba szedte követeléseit. Mi azonban nem forradalmat akarunk, hanem tisztességes demokratikus küzdelmet, olyat, amelynek a végén a demokraták széles összefogással, egymásba kapaszkodva megdöntik Orbán önkénybe hajló rendszerét. Ez a legfontosabb."

S íme a programpontok, a DK cikkéből és Facebook-oldaláról összeollózva:

1, Európához tartozó Magyarországot akarunk. Európai Egyesült Államokat akarunk és euróval akarunk. ...azt szeretnénk, ha 2020-tól Magyarországon, sok más országhoz hasonlóan, mi is euróval fizetnénk. Eurót forint helyett!

2, Hazafiak vagyunk, de nem vagyunk nacionalisták. És bár sokszor kell azzal szembenéznünk, hogy lehazaárulóznak bennünket, ez a vád rólunk lepereg, , mert tisztességes hazafiakként a jövőbe nézve azt kell képviselnünk, hogy azoknak legyen választójoguk Magyarországon, akik osztoznak közös sorsunkban, akik állandó lakhellyel itt élnek, akik itt fizetnek adót, azoknak, akik vállalják döntésük következményeit. Igen, ez a tisztességes hazafiság.

3, Magyarországon a vallás a legszentebb MAGÁNÜGY legyen! Mondjuk fel a vatikáni szerződést és szüntessük meg az egyházak privilégiumait.

4, Járva az országot, időnként megdöbbentő szegénységet látok. Ebben a budapesti szállodában találkozva, jól öltözött hölgyek és férfiak társaságában talán nehéz elhinni, hogy hogyan tart csapdában embereket a filléres szegénység, hogy a szegénység vámszedői, nagyon-nagyon sokan, hogyan használják ki ezt a reménytelen helyzetet. Ferenc pápával egyetértve azt mondom, térdeljük le a szegényekhez, ájtatosság helyett pedig abból a pénzből, amit ma alapvetően hitéleti támogatásra fordítanak, alapítsuk meg a legszegényebbek bankját, a Szolidaritási Bankot.

5, Piacpártiak vagyunk, de a legszegényebb területein az országnak államilag kijelölt területeken, állami segítséget kell nyújtani, hogy jobban lehessen élni azokon a területeken is, ahol ma a szegénység az úr.

6, Ma a magyar falu egy helyben topog, mert az a jobboldali dogma köti gúzsba a mezőgazdaságot, hogy társas vállalkozások nem juthatnak földhöz.

7, Nem bírják a hazai kis és középvállalkozások a mai munkabért terhelő adóterheket ... de lemondani sem tudunk róla, mert akkor az állam becsukhatja a boltot. A DK új megoldást javasol: Tegyük sávossá a közterheket!! Más közterhet fizessenek az első munkavállalóért, mást a második ötért ... így tisztességesebbé tehetjük a gazdaságot.

8, Azt kell tenni, amit mi tettünk 2010 előtt, a családi adókedvezményre fordított minden pénzt a családi pótlék radikális emelésére kell fordítani, hogy megszüntessük az iszonyatossá váló gyermekszegénységet, ahol sokszor már az is kérdés, hogy egy héten egy nap jut-e hús az asztalra. Családi pótlékot a családi adókedvezmény helyett – ez a Demokratikus Koalíció családpolitikájának egyik legfontosabb eszköze.

9, Új bölcsőde- és óvodaépítési programot fogunk indítani, a térítési díjakat pedig a nettó jövedelem százalékában fogjuk maximálni

10, Készüljünk fel arra, hogy 2018 környékére az általános iskoláink kéttannyelvűek legyenek!

11, Meg kell tanulni kézzel írni, összeadni, kivonni kockás papíron, de a tantárgyak túlnyomó többségét tanuljuk számítógéppel. Minden iskolapadban legyen számítógép.

12, Nyissuk meg a felsőoktatást! Mindenki jusson be az első évfolyamra, vezessünk be méltányos tandíj- és ösztöndíj rendszert. A jól tanulók ösztöndíja fedezze a tandíjat!

13, Töröljük el a kötelező nyugdíjkorhatárt! Vezessük mindenkinek a befizetéseit külön számlán! Mindenki ennek alapján kapjon nyugdíjat. A létrehozott új számlákon pedig jóvá fogjuk írni az elrabolt nyugdíjpénztári befizetéseket is! (és hogy nehogy bármelyik közgazda hirtelen a szívéhez kapjon, ugye világos, hogy ez nem több pénz, csak nyilvántartása annak a befizetésnek, amelyet a ki-ki a maga jövője érdekében teljesített, és amellyel egyébként is adós az állam, merthogy elrabolta tőlük.)
A megvont rokkantnyugdíjakat is visszaadjuk méltányos vizsgálat után.

14, Szembe kell menni a rezsihazugsággal! Nagyvonalú támogatással a lakások energiafelhasználását kell csökkenteni, hogy fenntartható legyen e rendszer. Beruházni kell a jövőbe, nem elkölteni a befektetendő pénzeket. A megoldás az, hogy nagyvonalú támogatással lehetővé tesszük, hogy legalább fél millió család nap- vagy szélenergiával fűtse lakását, hogy a lakásaikat hőszigeteljék, és kicseréljék a nyílászárókat.

15, Muszáj lépéseket tenni, hogy a nők ugyanolyan könnyen válhassanak vezetőkké, mint a férfiak. Javaslatot teszünk, hogy a nők legalább 30% -os részt kapjanak a vezetői helyekből. Ezért aztán azt javasoljuk, hogy a tőzsdén jegyzett és az állami-önkormányzati tulajdonú társaságok vezető testületeiben 2016-tól, a különböző önkormányzati, parlamenti választásokon állított listákon pedig 2018-tól a pozíciók legalább egyharmadát nők töltsék be.

16, Nem tartható fenn, hogy közpénzen pártpropagandát folytató köztelevíziót tartsunk fenn. Abból a pénzből valóban közéleti műsorokat tervezünk. A demokratikus politikai létezés feltétele a demokratikus nyilvánosság. Nem akarjuk, hogy közpénzből, a mi adóforintjainkból köztelevíziónak hazudott Fidesz TV-t tartsanak fenn, ezért meg kívánjuk szüntetni a köztelevíziót és a neki juttatott tízmilliárdokból, annak töredékéből valóban közszolgálati, kiegyensúlyozott, pártatlan hír- és közéleti, valamint kulturális műsorokat fogunk finanszírozni és támogatni. Újra lesznek TV-filmek, TV-játékok Magyarországon. Üzenem a gyerekeknek, a meséket azért megtartjuk; nem a mesével van a bajunk, hanem a hazugsággal.

----

Igazából csak egy ponthoz szólnék hozzá, mert az húzott fel a legjobban. Kedvenc témám, a bölcsőde! Hogy bölcsiépítési program beindítását ígéri Gyurcsány, aki kormányon semmit sem tett a probléma (kevés férőhely) megoldásáért, sőt a földtől elrugaszkodott felesége a pogácsazabáló miniszterasszonyával magánbölcsiket népszerűsített. De majd most! Hányok.

Amúgy bátor ember Feri, a határon túliak szavazati joga ellen tegnap este már el is kezdett kampányolni a Facebook-oldalán ezzel a képpel. Azt mondjuk becsülöm benne, hogy kiáll a 2004-es véleménye mellett, nem úgy mint a "megújult" MSZP, akik az akkori december 5-i népszavazás után mostanában ezerrel nyalnak az erdélyi magyaroknak.

gyf2.jpg

Címkék: politika gyurcsány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr795670672

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.12.03. 14:13:08

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2013.12.03. 08:06:15

Így leírva szép meg jól hangzik,csak aztán hatalomban megváltoznak a dolgok.

Prof. Dr. Lencsés Wilson, szikvizes és fórumtroll 2013.12.03. 08:30:31

Megvárnám előbb maxval hozzászólását, csak utána alakítom ki a magamét!

Módfelett Kényelmetlen 2013.12.03. 08:33:41

hát ez még mindig a legtöbb, amit eddig bármelyik politikai oldal megosztott az elképzeléseiből xD

maxval a gondolkodni igyekvő birca 2013.12.03. 08:45:26

"abból a pénzből, amit ma alapvetően hitéleti támogatásra fordítanak, alapítsuk meg a legszegényebbek bankját, a Szolidaritási Bankot"

Hogy hogy nem lélegeztető gépeket akarnak venni ebből a pénzből??? Árulás!!!

ghost recon 2013.12.03. 08:46:37

Igen, igen, Gyurcsány egy hülye. Ennél nagyobb közhely a világon nincs. Az ország rendesen megszenvedte a miniszterelnökségét.

Na és most mi a helyzet?
Csak azért kérdezem, mert én még emlékszem, hogy a kormányváltáskor mekkora ünneplés volt itt. Remélem most minden oké?

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.12.03. 08:48:40

A 2-es, 9-es, 10-es, 14-es pontok egész értelmesek. De a többi... pfff... vajon közösen találták ki, vagy, ez mind "Demokrácia-kapitány" személyes szellemi terméke?

Secnir 2013.12.03. 08:53:15

fidesz: válasszatok meg és jó lesz nektek! nekünk. nektek.
LMP: nemPM, hanem bio, öko, ügynökakták.
mszp: izé, a kormányfőjelölt, a mi emberünk, a... ...azt mondja... ...ki is?
E2014: le a fidesszel! fogjak össze!
jobbik: mi, nemnácik azt mondjuk, éljen a magyar zsidó- és cigánymentes föld!
fodor gábor: mi liberálisok ugyanezt mondjuk, mint ŐK, csak jobban.
dk: 16 pont, ezt akarjuk, ezt lehet számonkérni
kdnp: megelégszünk azzal a pár hellyel, amit listán a fidesz biztosít nekünk, és akkor lesz önálló véleményünk, ha a fidesz is azt gondolja, hogy van önálló véleményünk.
függetlenek: ti szavaztatok be azért, mert megígértem ezt, akkor be is tartom! vagy legalábbis megpróbálom.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.12.03. 08:54:42

@csabapayne:
És egy kis matek:
Ennek a 16 pontnak csak a 25%-át tartom értelmesnek. A "Gyurcsány-brand" nem éppen garancia a kampányidőszakban hangoztatott programok megvalósítására. Vagyis vajon mekkora a valószínűsége, hogy ennek a 16 pontnak csak a 25%-át képes lenne az általa vezetett DK kormány a jövőben kivitelezni??? És mekkora a valószínűsége, hogy ebbe a fent említett értelmes 25% is beletartozik???

Secnir 2013.12.03. 08:58:25

na, ezt azért vágtam be, hogy lássátok, most közel így néz ki a kampány :D

Roltii 2013.12.03. 09:03:11

beszélni mindig tudott... Fontos a szegények segítése, de ehhez pénz kell. Gyurcsányék pont a dolgozó normálisan élni próbáló réteget húzzák mindig le, ami nagyon nem okés. Valahogy a munkavállaló náluk kimarad...vagy csóró vagy, vagy céged van már...
(és nem, nem vagyok fideszes, de erre a bukott idiótára akkor se adnám le a szavazatom, ha értelmes lenne a programja...de még csak nem is az... ő is csak a szegényeknek kampányol...persze érthető, ők vannak a legtöbben:(

hivatásos naplopó 2013.12.03. 09:19:49

Családi pótlékot a családi adókedvezmény helyett – ez a Demokratikus Koalíció családpolitikájának egyik legfontosabb eszköze.

azért ezt ízlelgessük egy kicsit, melyik nagyon szegény népcsoportnak akar ezzel kedvezni?

és igen, elhatárolódom magatól...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2013.12.03. 09:31:49

@ghost recon: Ne kezdd már te is!
Kicsit megharagudtunk a szocikra.

protézisesh 2013.12.03. 09:39:52

Ahogy a többiek is mondják, vannak itt értelmes pontok. Csak ahogy az elmútnyócév alatt se sikerült EGYET SE megvalósítani (bár abban a FideSS-nek is komoly "érdeme" volt), úgy most sincsen semmi garancia arra, hogy működjön.

Nem lehetne, hogy az ÖSSZES politikus elhúz a retkes p*csába,a parlamentből nemzeti múzeumot csinálunk, aztán csatlakozunk Ausztriához, átvesszük az ő TELJES törvénykönyvüket (ptk/btk/közjog)?

Kandeláber 2013.12.03. 09:48:44

Ez a f@szkalap egy szimpla elmebeteg, Tourette-kórral súlyosítva.
Még hogy megszüntetné a köztévét, inkább átemelné az atv-s bagázst, és ugyanolyan lenne mint most a barom Obersovszkyval.
Egy többszörösen bérmálttól pedig nem szép ez az egyházellenesség.
A "mindenki jusson be a felsőoktatásba" egészen szépen rímel Bajnai "garantált munkahelyet minden 35 éven alulinak" című agymenésére, de hülyeségileg vetekszik a rezsidémon elleni permanens küzdelemmel.
Egyébként szerintem legkésőbb jövő februárig szerintem beveszik a brancsba ezt az idiótát is.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2013.12.03. 09:51:54

Akkor a pontok, attól függetlenül, hogy kinek a pártjához tartoznak:

1. Szép, szép, de nem a szándéktól függ a dolog...
2. Magam ellen beszélek, de mi van azokkal, akiknek van magyar lakhelyük, fizetnek _valamennyi_ adót Mo-n, de nagyrészt külföldön élnek és dolgoznak? Hol lesz meghúzva a határ?
3. Egyetértek.
4. Ilyen érvelést az előző pont után... hááát... mondjuk az első években inkább gazdaságélénkítésre, oktatásra fordítanám azt a pénzt, hogy legyen miből adakozni később.
5. Amíg ezt közvetetten, nyílt pályázatokkal oldják meg (úgy, hogy a bíráló bizottság üléseinek a videója is nyilvános) és nem állami cégek alapításával, addig OK.
6. Igaz. Támogatásokat pedig kvótarendszerhez kötni, hogy a kínálat valamennyire a kereslethez is alkalmazkodjon. Még abban is benne lennék, hogy az új gyümölcsöskerteket addig kibélelje az állam, amíg a fák termőre nem fordulnak, bár egy nagy területet birtokló, több lábon álló társas vállalkozás nem biztos, hogy rászorulna.
7. Bírná az állam a csökkentést, ha a pénzt nem lapátolnák ki közbeszerzéseken...
8. A CSP-nek a 3. gyerekig kéne emelkednie, onnantól viszont az adóból jöjjön le. Csak az vállaljon gyereket, aki képes eltartani.
9. Van értelme. Ha a cél az, hogy a kisgyerekes szülők hamarabb visszakerüljenek dolgozni, akkor esetleg más eszközök is megvizsgálhatók lennének (holland példára ösztönözni a részmunkaidős megoldást, pl.)
10. Öt év alatt átképezni a komplett általános iskolai tanerőt, miközben még az angoltanárok se mindig tudnak angolul? Kicsit merész a határidő, de az irány jó.
11. Ez egy közbeszerzési pénzszivattyúnak tűnik, jó PR-rel. Kakaóbiztos lesz, ugye? Sokkal inkább minden iskolában legyen annyi és olyan jól felszerelt gépterem, tanerő, hogy heti 3 informatikaóra lehessen mindenkinek és délután a gyerekek használhassák, ha otthon nincs.
12. Mindenki kerüljön be AKI TELJESÍTI AZ EGYETEM KÖVETELMÉNYEIT. BME-n pl. magas pontszámok mellett is a felvettek fele kihullik első év után. Ha mindenki bejuthatna, annak csak az lenne az eredménye, hogy nem lenne semmiféle gyakorlati óra első évben és a felvettek nem 50, hanem 90 százalékából nem lenne soha mérnök.
13. Vagy akár újra bevezethenék a MANYUP-ot is, merthogy mégse gazdálkodtak azzal olyan rosszul a biztosítók, mint kiderült. Felőlem lehet az állami nyugdíjjal párhuzamos, vagy egy teljesen alternatív nyugdíjrendszer, tökmindegy. Csak kössék mondjuk négyötödhöz a dolgot (kb. ugyanannyira reális, minthogy kormányon lesznek).
14. A passzív módszerek kapjanak lehetőleg prioritást, sokkal rövidebb egy szigetelés és nyílászárócsere megtérülési ideje.
15. LÓFASZT! A "kvótanő" rendszer sehol se hozta meg a várt eredményt, sőt, azok a nők akik ténylegesen a teljesítményük alapján kerültek vezetői pozícióba kevesebb elismerést kaptak, merthogy összemosták őket a kvótanőkkel.
16. Civilizált országokban szokott lenni közTV. Az angol közTV Doctor Who-t és Sherlockot gyárt. A magyar Marslakókat. Itt a probléma. A pártokat kihajigálni a közmédiából, helyettük alapítványokkal telepakolni, mondjuk a befizetett adó-1%-ok arányában.

Azzal együtt viszont, hogy kié a javaslatcsomag: peeeeeeeeersze. Ugyanolyan nárcisztikus, hataloméhes, elvtelen szociopata, mint orbán. A pontok felét simán megvalósíthatta volna, amíg kormányon volt, némelyiknek még népszavazással se lehetett volna keresztbe tenni.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.12.03. 09:58:05

@Kandeláber:
Max. koalícióra lépnek a választáson... szigorúan a "démoni-sátáni orbánrezsim" ellen. Az lesz a parasztvakítás benne, hogy "szavazz az Orbán ellen!!!" lesz rá több párt is.

Kandeláber 2013.12.03. 10:16:28

@csabapayne: Bokrost, Fodort meg a többi niemandot viszont hagyják a partvonalon túl.
Ez a kretén arra jó lesz nekik, hogy max. 4-5 %-ot szállítson nekik a rikácsolásával, de esetleges győzelem esetén valószínűtlen hogy komoly beosztást kapjon.
Esetleg újra lehet sportminiszter. :D

Virág et. 2013.12.03. 10:27:03

Ezekkel a pontokkal többségében semmi baj nincs. A baj Ferivel van, meg azzal, hogy vajon betartja-e majd a saját pontjait. Itt kezdődnek a kérdőjelek.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.12.03. 10:39:51

Mindent elmond az országról, hogy az elmúltháromésfélév alatt eddig egyedül a Bohóc és Zenés-Táncos Csapata volt képes olyan politikai programot kiizzadni magából, amit mintha nem egy begombázott sámán írt volna.

A bölcsőde kérdésbe nem akarok beleugatni, de a két tannyelvű iskolák, a számítástechnika oktatás, a kötelező nyugdíjkorhatár eltörlése, vagy a Vatikáni Szerződés felmondása nálam duplapluszlájk.

Az már persze más kérdés, hogy Feri barátunk, Ágival és Csabival súlyosbítva ebből mennyit tudnának megvalósítani. Vannak kételyeim.

Mert a másik verzió, méghozzá nem is sokára:
hvg.hu/vilag/20131203_Osszeomlas_sotetbe_borult_egesz_Venezuela

Nem mi vagyunk akkora faszok, hogy a világ egyik legnagyobb olajkészletén ülve addig vívjuk a szabadságharcot, meg csökkentjük a rezsit, míg az egész országban elmegy az áram, nem, Gyurcsány a hibás, aki "elektromos szabotázst" hajtott végre...
Fogjuk mi még ezt hallani.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.12.03. 10:42:56

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

A különbség az, hogy nekünk még olajunk sincs.

ghost recon 2013.12.03. 10:47:54

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Én is. De amikor azt mondtam, hogy a fidesz még sokkal szarabb lesz, akkor csapatostul trolloztatok, és petícióztatok, hogy Zero, meg laspalmas tiltson ki örökre.

7esbusz 2013.12.03. 10:52:10

Egy fokkal jobb, mint a kissmuck pontjai.... Szerintem még túl korai Gyurcsánynak ez. Bokrosnak is min 8-10 év kellett mire elfeleltette a kollektív emlékezet a csomagját.
Mondjuk 20 év viszont elég volt, hogy mindenki (a nagy többség) elfelejtse, hogy mi is volt a létező szocializmus Kádár módra. Most teszteljük Orbán módra. (a végeredmény borítékolható)

Melchi Zadok 2013.12.03. 10:55:56

@Kandeláber: ne felejtsd el, hogy az o minisztersege alatt nem volt totalisanegszallva a koztv, nem volt cenzura, kiretusalas, stb.

Bryan élete 2013.12.03. 11:08:33

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: jaja! Valakinek egy kis józan józanságot is kellene ebbe a habosan hömpölygő kampányfolyamba belevinnie.

"A lakosság túlnyomó többségének tetszik a rezsicsökkentés és az államosítás is.
Idő kérdése, mikor üt vissza a rezsiharc. Ha állami tulajdonba veszik a cégeket, az államra nemcsak a fenntartás, karbantartás terhei hárulnak, de elesik azoktól az adóktól is, amelyekből eddig jelentős bevételhez jutott, például a közműadótól, a Robin Hood adótól. Fájdalmas történet ez.
Az emberek is így látják?
Nem, mert az ebből származó előny itt és most jelentkezik. A közösségi feladatok ellátásában viszont majd csak évek múlva jelentkeznek gondok, de ez már nem érdekli őket, főleg nem Magyarországon. Ördögi politika a rezsiharc, mert senki nem tudja érthetően elmagyarázni, hogy miért káros. Az a siralmas és szégyenteljes helyzet állt elő, hogy az MSZP az Együtt PM-mel dalolva megszavazta, s azt mondta, igen, persze, kitűnő, mi aztán igazán nem mondunk ellent a rezsicsökkentésnek, legfeljebb néhány részletében finomítanának rajta. Egyébként van olyan párt, amelyik nem szavazta meg, az LMP. Nem véletlen, hogy Schiffer András nem állt össze az MSZP-vel és az Együtt PM-mel, s azt mondja, a kirívó demagógia árát meg kell fizetni. Én is azt mondom, az árbefagyasztás populista üzenetének címzettjei fizetik meg később a rezsicsökkentés árát."
figyelo.hu/cikkek/ordogi-politika-a-rezsiharc

Bryan élete 2013.12.03. 11:14:08

Ugyanonnan:
"- Mikor várható a krach?
Öt-tíz év múlva, de az már a politika számára nem belátható idő. A politika időt nyer azzal, hogy előre hozza a költekezést. Itt és most szerez szavazatokat, de az, hogy milyen áron, közömbös
Három-öt év múlva azonban az unortodox politikát folytató Magyarország aknamezőn fogja magát találni, minden sarokban robbanhat valami, mert a mostani intézkedések negatív hatása akkor kezd majd először mutatkozni, emellett a nemzetközi bíróságok is súlyos tíz és százmilliárdos bírságokkal sújthatják Magyarországot."

Szelid sunmalac 2013.12.03. 11:44:26

@Roltii: Miert, most kit huznak le? Szerinted most mibol kolt az allam? Ja! Adokbol! Amit kik is termelnek meg? Hiaba teszik-veszik a jogszabalyokat, torvenyeket, a vegen mindig a termelo fizet meg mindent.

@Virág et.: Eltekintve attol, hogy idegbajt kapok ha meghallom a hangjat, ha jol emlekszem, nem rajta mult, hogy a dolgokat nem sikerult veghezvini, hanem ket fo tenyezon: az mszp-s parttarsak ellenallasan, mert kisebb lett volna nekik a husosfazek, illetve a fidesz baromsagain, amivel megetettek az embereket. En meg emlekszem a nepszavazasra. Ugye mennyit javult a helyzet azota?

Szelid sunmalac 2013.12.03. 11:46:43

@7esbusz: Nem csak ezen mulik. Sokszoros Bokros-csomagot vertek at most rajtunk, de ellentetben a Bokroseval, ennek csak negativ hozadeka van. Megis mennyi majom veri a foldhoz a segget, hogy de jo nekik.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2013.12.03. 11:47:57

1, Egyetértek, de ez itt demagógia, és az €-s fizetésért sem fogják meglépni a megfelelő gazdaságpolitikai lépéseket.
2, Valahol igaza van, de például a helyi ügyekbe tényleg inkább az szóljon bele, aki tényleg ott lakik, nem az, aki csak nem jelentkezett ki az anyjától vagy a parkolójegyért van ott lakcíme.
3, Jogos, de attól még ez is demagóg.
4, Demagógia, ráadásul a druszájára hivatkozás gusztustalan.
5, Ez természetes volna, de a valóságban nekik se az.
6, Teljesen igaz, de nemcsak a földművelésre kéne kiterjeszteni az együttműködést, hanem arra is, hogy a falvak társuljanak az intézményfenntartásokban illetve közigazgatásban is.
7, Mint sok mindent, ezt is rosszul oldanák meg.
8, Nem kell megélhetési gyerekcsinálás!
9, Rég rossz, hogy fizetni kell ezért, másfelől pedig ez csak igérgetés...
10, Hülyeség, attól még nem lesz jobb se a közoktatás, se a nyelvtudás.
11, Nem kell egész nap a gép előtt zombitani a gyereket, inkább valami olyan kéne, hogy otthonra legyen gépük...
12, Méltányos tandíj olyan itt nem lenne. Az egyetem pedig nem melegedő és droidgyűjtő.
13, Demagógia, ráadásul a rokkantkérdéshez ők is rosszul nyúlnának hozzá.
A megvont rokkantnyugdíjakat is visszaadjuk méltányos vizsgálat után.
14, A nap- és szélenergia mese, az energiahatékonyságban viszont igazuk van.
15, Ha valahol kevés nő van, az nem feltétlenül diszkriminációt jelent, hanem azt, hogy a nők bizonyos témakörökben alkalmatlanok. De van amiben meg a férfiak azok, a természettel viszont minek szembemenni?!
16, A köztévé az "elmútnyócévben" is átpolitizált és szar volt. Ezen nem fog semmit változtatni, ha megint fordítanak egyet a széken.

Roltii 2013.12.03. 11:48:19

@Szelid sunmalac: a családi adókedvezményt nem tartom rossznak. Ahogy az egysávos adózást sem. Aki többet keres, többed ad be. Miért kéne arányaiban is többet beadnom? Ráadásul mivel több pénzem van, többet költök, több áfa satöbbi. Az egy dolog, hogy rosszkor lett bevezetve, és nem annyira bírja el az ország, de ezt kivezetni baromság. Ahogy pl a minimálbér adókötelessé tételét is jó ötletnek tartom.
(hiába no, akármilyen idióta ez a kormányzat, a nagy számok törvénye alapján 1-2 jó dolgot azért sikerült kitalálni a töménytelen baromság mellett... csak sajnos ezek eltörpülnek a többi mellett)

Szelid sunmalac 2013.12.03. 11:56:14

@Roltii: A minimalber adozasaval nincs baj. Az ado mertekevel van a baj. Amikor a minimalber kozel duplajat kell kitermelni egy vallalkozasnak, mikozben fillerekert lehet kozmunkast kapni (adopenzbol), vagy feketen dolgoztatni a munkanelkulit, szerinted melyiket valasztja? Akkor az orszag melyikkel is jart jobban?
Pont a fenti miatt kell jelenleg tobbsavos ado, de tudod mit, nincs baj az egysavossal sem, viszont ahogy azt az elobb mondtam, mindegy hogy van elosztva az ado, akkor is te fizeted! Ilyen afaval viszont a szegenyebbek meg kevesebbet vesznek, es ha fogyasztas kicsi, akkor nem kell annyi aru, szolgaltatas, azaz munkahelyek szunnek meg, es a spiral folytatodik. Ez pedig meg kevesebb adobevetelt jelent, mikozben a kormany nem igazan akarja csokkenteni a kiadasait, legfeljebb a joletieket, amik viszont teged is erintenek. Cserebe a kiesett adobevetelt mit gondolsz ki fizeti meg? TE!
A legnagyobb gond, hogy az egysavos adoval kapcsolatban elakad az emberek gondolkodasa ott, hogy ranez a fizupapirra. Tovabb nem jut. Elarulom, itt MINDEN a te borodre megy!
Ha a tobbieknek van munkaja, es minel tobb penze, akkor TE is jobban jarsz. Ha nincs, akkor te is megszivod!

Roltii 2013.12.03. 12:01:35

@Szelid sunmalac: áruld már el, ha nem én állampolgár fizetek adót, akkor az államnak miből lesz bevétele?
(lásd a sok különadót, pl bankadó->emberek fizetik meg. Vagy rezsicsökkentés->pár éven belül áramszünetek, szolgáltatások színvonalának csökkentése stb, mert senki nem fog befektetni, mert nincs bevétel, tehát minden elöregszik, szar lesz. Megbarátkozunk majd a gördülő áramszünetek fogalmával... de mondhatnám a telco adót is, mi fizetjük meg. De a szolgáltatásban is már vannak minőségesések sajna (mondjuk ez nem biztos, hogy csak a kormány hibája, de beruházni se fognak ilyen országba). Uhh, és még sokáig sorolhatnám. A lényeg, hogy mi fizetjük így is úgy is, csak nem mindegy mellette mennyire hagynak élni.

"Ha a tobbieknek van munkaja, es minel tobb penze, akkor TE is jobban jarsz. Ha nincs, akkor te is megszivod!"
abszolút nem biztos. Ma a többség alacsony iskolázottságú más munkamorálhoz szokott ember (önhibájukon kívül, ilyen volt az előző rendszer). De ez már más kérdés és teljesen máshová vezet.

stoppos76 2013.12.03. 12:03:01

Na, valami ilyesmivel kellett volna előállni, csak nem neki. ;)

7esbusz 2013.12.03. 12:03:55

@Szelid sunmalac:
Így van, sőt, de ez most irreleváns ebből a szempontból, én csak azt mondom, hogyha Gyurcsány a kedvenc nyuggerein és pár potyalesőn kívül más szavazataira is számít, még várnia kell min 4 évet... De lehet eleve ez a célja :) Mondjuk azzal nem számol, hogy mi lesz ha 4 év múlva már nem lesz választás......

Vádló Bitófa 2013.12.03. 12:09:28

Összefoglalva:
1. Magyarokat kiirtani.
2. Élősködők tenyésztését fokozni.

De akkor ki tartja el az élősködőket???

Szelid sunmalac 2013.12.03. 12:09:48

@Roltii: Ugy tunik felreertes van. Az elso bekezdesedben egy az egyben azt irtad le, amit en, tehat ebben tokeletesen egyet ertunk.

A masodik: hiaba alacsonykepzettsegu, vagy rossz munkamoralu. Negy lehetoseg van.
1. Nem kapnak segelyet, nincs munka, nincs kozmunka. Egyszeruen csaladok ehenhalnak, vagy bunozni kezdenek, ahol azoktol vesznek el, akiknek van (pl. te).
2. Segelyt kapnak, munka nincs. A te adodat koltik erre, erdemi kitoresi lehetoseg nincs, kvazi eltartod oket, az sajat fenntartasukhoz nem jarulnak hozza
3. Kozmunka van. Kiszoritjak a fizetesert dolgoz munkaerot, hiszen joval "olcsobb". A kiszoritott munkaero szinten kozmunkasnak all, hiszne nem lesz allas, mert ami volt, azt kozmunkasokkal toltik fel. Spiral, raadasul a kozmunkasokat a te adodbol fizetik. A sajat fenntartasukhoz nem jarulnak hozza
4. Rendesen foglalkoztatjak oket hosszutavon, akar minimalberert. Dolgoznak, adoznak, fenntartjak a csaladjukat mint te. A sajat fenntartasukat sajat maguk gazdalkodjak ki. Sot, koltenek, amihez aru kell, amihez munkahelyeket hoznak letre.

Ket kerdes:
1. Ok melyikkel jarnak a legjobban?
2. Te melyikkel jarsz a legjobban?

Szelid sunmalac 2013.12.03. 12:13:10

@7esbusz: Most mit mondjak ra? Hogy az emberek nem tudnak kettonel tovabb szamolni? Mondjunk le roluk, es hagyjuk megfulladni oket a sajat hulyesegukben?
Meg vagyok rola gyozodve, hogy valjoaban ez tortent a fidesszel is. A legelejen valoban valtoztatni probaltak, valoban jot akartak az orszagnak. Aztan rajottek, hogy az emberek egyeruen tul hulyek ehhez, es inenntol kezdve leszartak az egeszet.
Na de ez a megoldas?

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.12.03. 12:13:23

@Roltii: Fura, hogy egy magát felelősnek és demokratikusnak valló ellenzéki párt pont ennek a néhány értelmes dolognak megy neki és még véletlenül sem boncolgat olyan problémákat, amik az elmúlt 10-15 évben egyre csak súlyosbodtak.

Vádló Bitófa 2013.12.03. 12:14:51

@Roltii: "pár éven belül áramszünetek, szolgáltatások színvonalának csökkentése stb, mert senki nem fog befektetni, mert nincs bevétel, tehát minden elöregszik, szar lesz."

Ennek semmi köze a rezsicsökkentéshez. Ez a privatizáció utáni állapot. A világon 100-ból 100-szor így történt.

Ha az évente ellopott 5000-10000 milliárd

Vádló Bitófa 2013.12.03. 12:17:23

@Vádló Bitófa:

Folyamatosan arról beszélünk, hogy mi mennyibe kerül.
Ha az évente ellopott 5000-10000 milliárd Ft egy részét visszaszereznénk, máris lehetne pl. adót csökkenteni...

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.12.03. 12:24:48

@no-night: " 14, A nap- és szélenergia mese, az energiahatékonyságban viszont igazuk van."

Csak ezzel az egy ponttal vitatkoznék picit. Ugyanis a napenergia terén elég jó lehetőségek rejlenek az országban. A szélenergia tényleg csak mese. És sajnos a szűk látókör eddig terjed ugyanis a megújuló energiák országos szintű fejlesztéséhez szükség van a vízenergiára is.
Továbbá jó lehetőségek rejlenek a biogázban, biomasszában a modern tüzelő berendezésekben és nem utolsó sorban a hőszivattyúkban (nem összekeverendő a geotermikus energiával). Amúgy ezeknek előfeltétele a jó hőszigetelés és az energiahatékonyság.

mitmiért? 2013.12.03. 12:33:04

Tulajdonképp rendben is lenne ez a 16 pont. Egy sokkal élhetőbb ország lenne Mo. Csak megvalósítani kéne, azt nem tudta kormányon. De sokkal emberibb a világképe, mint a csuti szotyisnak.

hardenberg 2013.12.03. 12:33:18

Egy felbomló gonosz elme utálatos ragacsos miazmája.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.12.03. 12:49:28

@Szelid sunmalac: @Roltii

A kormány adócsökkentési programjai főként az szja-ról szólnak. Pedig pont a Gyurcsány által említett munkáltatói adóterhekkel van a nagyobb probléma. Szomorú, de azt ő is érinthetetlennek gondolja. Ugyanis a munkáltató nem azért fizeti csak a minimálisan elvárhatót a dolgozóinak, mert ő egy ilyen "szemét kapitalista", hanem mert így is irreálisan nagy terhet kénytelen ezzel cipelni. De pont emiatt alacsonyabbak a bérek, emiatt kevesebb a munkahely, nem létesülnek újak...stb.
A Fidesz taktikája az, hogy a relatíve a dolgozó középosztályt próbálja megerősíteni. Ami alapvetően nem rossz, de... megfelelő számú és szintű munkahelyek hiányában ez csak egy szűkebb rétegnek kedvez inkább, akik eddig sem küszködtek komolyabb anyagi nehézségekkel. Ezen felül igyekszik kiépíteni egy szintén szűk, többszintű oligarcha rendszert, mert ők azok akikre a leginkább számíthat a választások megnyerésekor.
Sajnos ezekhez még rengeteg más tényező is kapcsolódik, ezért elavult szemlélet pontokba szedni bizonyos kérdéseket és csak arra fókuszálni, mert egy egy probléma mögött sokkal nagyobb összefüggésrendszer húzódik.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.12.03. 12:56:36

@mitmiért?:
NEM
Egy szinten áll a "csuti szotyissal", ezektől a pontoktól miért lenne élhetőbb ez az ország? (Van néhány értelmes pontja is)... de végigolvasva a nagy része baromság és semmivel sem változtatna olyan alapvető problémákon, ami miatt ennyire élhetetlen ez az ország!
És végül de nem utolsó sorban mindezt egy olyan ember állítja, aki 2006-ban is összeígérgetett minden sz**t, majd utána kijelentette, hogy hazudtunk... ha nem tetszik tüntethetsz, de megunod és hazamész.
Ennek az üzenete:
Gyakorlatilag mondhatok a kampányban bármit, ha emiatt megválasztasz és a kormányban mást teszek, akkor így jártál te buta kis suttyó!!! (Nem is értem miért vártak mást a jelenlegi kormánytól is...)

Secnir 2013.12.03. 13:16:45

@csabapayne:
+1
like
felveszlek a körömbe meg ilyenek.

Szelid sunmalac 2013.12.03. 13:22:20

@csabapayne: Nagyjabol ezt iartam en is. Tobb munkahely kell, alacsonyabb ado.

Hogy miert vannak felhaborodva Gyurcsany oszodi beszeden,azt egesz egyszeruen nem ertem.
Ha olyna lenne nalunk a politikai kultura, mint Nemetorszagban, akkor megertenem. Ha eleve nem hazudnak, es a legkisebb botlasert is vallaljak a felelosseget, akkor termeszetes, hogy ennyire kiakadnak. Kb. ket hete mondott le az egyik szovetsegi miniszter, mert kiderult, hogy egy ertekezleten valaki kifizette helyette (a stabja helyett) a vacsorajat es az egy ejszakas szallasdijat, 437 euroert. Errol o nem tudott, de vallalta a felelosseget, hogy nem fizethetnek helyette, mert akar korrupcio is allhatna mogotte. Termeszetesen nem allt, de allhatott volna. 437 euro.
Itthon ezermilliardokat lopnak el evente. Mindne politikus mindig hazudott, ezt nem lehet vitatni. Gyurcsany volt az elso, aki legalabb belulrol el akarta kezdeni a tisztogatast. EZEN felhaborodtak az emberek, majd megvalasztottak azt a partot, aki az elotte levo 8 evben felvette a fizeteset ugy, hogy be sem jart elvegezni a munkajat, cserebe minden valtoztatasra iranyulo szandekot elgancsoltak, majd a megvalsztasuk utan folyamatosan akkorakat hazudnak, hogy az en kepemrol szakad le a bor.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.12.03. 13:29:13

Mindnesetre a külhoniak...elnézést, a bevándorlóknak lófaszt adnék, nem pedig szavazati jogot (milyen egy szarházi vagyok).

Aki pedig 2010 óta a faszommal a csalánt veri, annak egy TEK-es kollégát ültetnék bevetés után az autója anyósülésébe... Ja, ez jövöbeni kijelentö akart lenni ;)))

lyken 2013.12.03. 13:32:19

OFF
Friss ropogós nyalánkság: index.hu/gazdasag/2013/12/03/nav/

Két pontot emelnék ki:
1. "Kiderül például, hogy a mintatételeknél a fizetési könnyítések 47,5 százalékában és a mérséklések 47,5 százalékában a NAV nem tartotta be a jogszabályokat és a belső eljárási rendet."
2. "...a NAV az ÁSZ-nál jobban vizsgázott ebből a szempontból, mint a KSH, a PSZÁF vagy a minisztériumok többsége."

Ha a NAV a jogszabályok közel felét nem tartja be és a minisztériumok ennél is gyengébbek, akkor vajon mi mehet ott?
A polgár ugye nem a jogszabályok felét kell hogy betartsa. Hanem mindet. Az utolsó piszlicséré hülyeségig ami néha csak az életének ellehetetlenítésére szolgál, vagy arra, hogy még x aktatologatónak legyen elfoglaltsága.

Amúgy nem értem a folyamatot arculatilag. Bejelentették 1700 milliárd elcsalását. Ezt ki lehet vizsgálni. Vagy nem. De ha nem akarok évi 1700 milliárdot az adócsalóktól akkor mégis miért nem? HCsak nem azért, mert enyves a narancs-mancs is?
Meg lehet nézni ki nem akar vizsgálódni? Eddig tevőlegesen a szocik, a kdnp meg a fidesz akadályozta. 1700 milliárd évente, az saccra két adag manyup pénz egy parlamenti ciklus alatt. Ha a magyar mutyi árakkal számolunk, még akkor is lehet belőle építeni 3400km (!!!) autópályát. Völgyhidakkal meg vakond alagutakkal. Vagy 70-80 stadiont. Na akkor vajon miért nem érdekel senkit?
Zero, gyönyörű infografikát lehetne csinálni belőle, hogy mi minden lenne felhúzható 4x1700 milliárd közpénzből egy parlamenti ciklus alatt. A végére meg odaírni, hogy ha ez 12 éve megy, akkor lehet szorozni.

Bee-zony 2013.12.03. 13:33:15

A szavazókat horogra akasztó csaliprogram megvolt a DK-nál. Szépeket ígérni majdnem mindenki tud (kivéve a Jobbikot, akik még a programjukat is Pősze Lajossal íratták meg, aztán kirúgták Pőszét a Jobbikból, amikor az számon kérte rajtuk, hogy miért nem az általa írt programot – a megrendelés szerintit, „egy középre nyitó párt nívós programját” – valósítják meg.)
Gyurcsány profi módon, rutinból és gátlástalanul hazudik, és nem fejti ki a valóság minden részletét. Pl. „...küzd, azért, hogy tehessen nemzetéért, hogy nemzete javát szolgálhassa.” Hogy melyik az ő nemzete, ahhoz ismerni kell egy másik mondását is: „Ha cigányoznak, cigány vagyok, ha zsidóznak, zsidó vagyok.” Olyat nem mondott, hogy ha magyaroznak, magyar vagyok.
Bármelyik ismert párt kerül hatalomra a jelenlegi párt-kollekcióból, ugyanaz történik: osztogatás a párt-maffiatagoknak, és a többiek fosztogatása. A többi pedig a körítés, a horogra akasztó, parasztvakító duma.
Van-e annyi politikai maffiózó, és agyhalott szavazó, hogy bejuttassák Gyurcsányékat az Országházba? Nem kizárt, hogy van annyi.

Roltii 2013.12.03. 13:35:13

@Szelid sunmalac: mit nem értesz az öszödi beszédes felháborodáson? Közölte, hogy nem csináltak semmit, csak hazudtak. Akkor lehet takarodni és kész, honnan tudod, hogy most nem hazudik? Nem mondom, hogy a politikusoknál ez nem alapfeltétel, de aki ezt így kimondja, és lebukik vele, az takarodjon. Tőlünk nyugatra is. Miért gondolod, hogy Gyurcsány elakarta kezdeni a tisztogatást? Hogy nem csak egy választásokra készülő beszéd volt? Választások után csinált valamit? Folytatta a pénzköltést, semmi nem változott igazán. Folytatta a 2001-ben a Fidesz által elkezdett majd Medgyessyvel is folytatott politikát. Teljes félreértés volt a 2001/2002ben a fidesz választási éves politikáját évekig folytatni. FIDESZ 2010-ben megpróbált mást, nagyon hamar elhasalt, majd azt látjuk, hogy mire jutott az egész :(

Kérdezted még pár commenttel hamarabb, hogy mi lenne a jó a rászorulókkal. Egyértelműen munka. De akkor is munka, ha nem kap többet, mintha segélyen lenne. Sőt, eleve a pénzbeli segélyt megszüntetni, vagy minimalizálni. Mivel rászoruló, veszítse el a jogát arra, hogy ő osztja be a pénzét. Kapjon enni/inni/ruházkodni. Ha pénzt kap, nem tudja beosztani, hisz valszeg már megpróbálta, és nem működik. Keményen hangzik, de ez van.
(és gazdag családoknál is meghatározhatnák mire menjen a családi adókedvezmény, pl összeköthetnék a tetű SZÉP kártyával vagy valami hasonlóval. Persze hatalmas felháborodás lenne, és ezt sose csinálják meg, de ötletnek jó... ha már az állam ad, akkor igazán határozhassa meg mire is ad...)

Szelid sunmalac 2013.12.03. 13:37:19

@Bee-zony: Van-e annyi politikai maffiozo es agyhalott szavazo, aki meg mindig tamogatja a fideszt?

Roltii 2013.12.03. 13:38:46

@Szelid sunmalac:
Van-e annyi politikai maffiózó és agyhalott szavazó, aki meg mindig támogatja bármelyik pártot Magyarországon?

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.12.03. 13:46:38

@Szelid sunmalac:
"Hogy miert vannak felhaborodva Gyurcsany oszodi beszeden,azt egesz egyszeruen nem ertem."
Utána írtad le... a politikai kultúra hiányán.
Én pl. azért háborodtam fel, mert ezt a bizonyos "politikai kultúrát" hiányoltam, ahogy most is hiányolom, csak ennek pont öszödi beszéd volt ez egyik konkrét, kézzel fogható jele. És azzal ugyan semmilyen belső tisztogatást nem képes elérni, ha azzal nem jár semmilyen következmény. 2006-ban így is volt. Változott bármi is, azon kívül, hogy elpusztult pár kuka, egy vízágyú és elrepült néhány utcakő?
Sokkal hitelesebb lett volna, ha ott akkor legalább ő leköszön és új pártot alapít.
A fidesz is azzal tehette volna a legtöbbet, hogy ha a képviselői egységesen lemondanak és kivonulnak a Parlamentből. De mivel ők sem tettek a szájkaratén kívül semmit az érdemi változásért, így csak a vak nem látta, hogy belőlük is hiányzik az a bizonyos "politikai kultúra".
Gyurcsány most sem a normálisabb politikai kultúráért tépi a száját, hogy ez a 2 évtizedes mocsok legalább egy picit tisztuljon... csak az "orbánrezsim"... az a baj... persze... és bármely bohócpárt amelyik a problémák okán csak "orbánozni" képes, számomra eleve hiteltelen nulla.

Bee-zony 2013.12.03. 13:50:23

@Szelid sunmalac: A Fidesz-maffia bejutása nem kérdés, minden közvélemény-kutató szerint bőven elegendő szavazatot kapnak ehhez.
A kérdés a jelenleg 3 - 4%-on álló DK.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.12.03. 14:14:20

@Spániel:

Vagy vegyük Argentínát. Addig köcsögözik az IMF-et, meg államosítgatnak, meg rezsicsökkentenek a nagy büdös semmire, míg a végén 10 év alatt sikerül kétszer is csődöt jelenteni. "Az egész világon egyedülálló módon", tenné hozzá Matolcsy, a Mágus.

""- Mikor várható a krach?
Öt-tíz év múlva, de az már a politika számára nem belátható idő."

Istenem, mennyire örülnék, ha nem öt évre, de legalább KÉT évre előre látnának. Vagy legalább megpróbálnák.

Kandeláber 2013.12.03. 14:18:46

@Szelid sunmalac: Vicces fiú vagy.
Kb. hat-hétszer annyit fognak kapni, mint Gyurcsányék.
Ne az atv betelefonálós műsorába sms-ező dékásokból indulj ki, azok a pártkasszából feltöltött szolgálati telefonokról küldözgetik az összefogást sürgető meg a Gyurcsányt istenítő üziket.
:D

hacsaturján 2013.12.03. 14:19:10

bazd meg nyuszi a fűnyíródat!

mitmiért? 2013.12.03. 14:23:46

@csabapayne:
Nyilván a 16 pont nem kormányprogram, hanem ügyek, amivel meg lehet szólítani embereket. Mar sz elso pont azbeir bevezetés sok gazdasági kérdésnek irányt szabna, de végre nem valaki kimondja, nem mint a csuti barom, hogy Brüsszel egyenlő Moszkva, meg minden, ami előre viheti az országot. Gyf ebben érdekelt, h képes-e ra, abban kétségeim vannak. De a csuti egy retardált vilag képhez akarja láncolni a magyarokat. Ferenc testvér ilyet nem tett soha- az o ideái jók: megpróbálkozott a társadalmi elosztórendszerek reformjával. Elbukott hála a lebutított, 300 Ft-ért az anyját megk... mentalitasnak. OV a reformkor szellemebol semmit sem értett meg, egy sötét falusi világképét nyomja. A hatalom a mindene, egy dolog fontos, h ne lehessen kontroll sötét üzelmei felett- ezért gyűlöli az EU-t, pedig az tartja lélegeztetgépen az országot.
Nem biztos, h ez a 16 pont a legfontosabb, de nincs egyikkel sem baj. Igaz mondhatná ezt is: pártalkotmány azonnali eltörlése, azonnali es teljes vagyoni es büntetőjogi elszámoltatás, a demokratikus intézmények rendszerének visszaállítása, apparátcsikok azonnali menesztése, magán-nyugdíjpénztári rendszer visszaállítása, feudális oktatási rend eltörlése, vatikáni szerződés felmondása, kettős választójog kuka, progresszív SZJA, ÁFA csökkentés.... van mit tenni

Szelid sunmalac 2013.12.03. 14:25:05

@Kandeláber: Fogalmam sincs mi megy atv-n. Soha nem neztem. Nem ismerek DK-sokat sem. Sot! Konkretan leszarom az egeszet, legalabbis a magam szempontjabol. Inkabb izgat a nemet nagykoalicio.

Kandeláber 2013.12.03. 14:31:05

@Szelid sunmalac: Én öt-tíz percekre bele szoktam nézni, kábé annyi ideig szórakoztató. Különösen az említett sms-ek.
A németek miatt nem hiszem hogy izgulnod kéne, ők köszönik jól vannak.
Ugyanúgy az osztrákok is, akiknél '45 óta sokszor volt nagykoalíció.

Szelid sunmalac 2013.12.03. 14:51:30

@Kandeláber: Ezt azert mondtam, mert barmivel kapcsolatban barhol kifejtem, hogy szerintem hogyan lehetne azt a nyomorusagos helyzetet jobba tenni otthon, azonnal jon valaki, aki besorol valamelyik part taboraba. Koszonhetoen az elmult eveknek nem hiszem, hogy kozelebbrol kene erdekeljen a dolog, de mivel a csaladom egy resze meg ott van, ezert orulnek, ha kicsit javulna a helyzet. Viszont annyira nem erdekel, hogy barki barmilyen part rajongojanak tekintsen. Ezen mar tulleptem, es meghoztam a magam donteset. Ha az emberek elvakultak es csak partszimpatiaban tudnak gondolkodni a sajat jozan eszuk helyett, akkor felolem akar a legsotetebb kozepkorba is visszalokhetik az orszagot, egy percig sem fogom sajnalni.

Andráska8 2013.12.03. 14:58:59

Tetszik ez a 16 pont, várom a többit!

Marcellusca 2013.12.03. 14:59:01

1. Nem értek hozzá. Engem a bérem vásárlóértéke érdekel.
2. Stimmt!
3. Hogy stílusos legyek: Ámen!
4. Bank, kölcsön a legszegényebbeknek? És miből fizetik vissza a felvett kölcsönt? Vagy az ott felvett lóvét nem kell KAMATOStól visszafizetni?
5. OK
6. Nosza!
7. Van benne ráció.
8. Biztos, hogy ez a legjobb megoldás?
9. Új ovi, bölcsi: OK. Minimálbéres X5, X6, Q7 tulajdonos kisvállalkozók?
10. Miért is? Normális nyelvoktatást!
11. Felső tagozattól: OK.
12. Egy normális, átjárható ösztöndíj-rendszerrel: OK.
13. Álom, álom.
14. OK
15. "Lóf@szt, Mama!"
16. OK. Lerombolni, beszántani, behinteni sóval és új alapokra egy valóban pártatlan KÖZmédiát létrehozni!

Andráska8 2013.12.03. 15:03:34

@no-night: nem fordítanak a széken, megszüntetnék a köztévét.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2013.12.03. 15:08:19

@Marcellusca:

Helyesen "lószart mama".

Egyébként pedig:

8 => lószart mama !!!

Lesz még Magyar Köztársaság 2013.12.03. 15:10:43

@Andráska8:

17.: Az orbáni Alaptörvény azonnali hatályon kívűl helyezése, a '89-es konszenzusos demokratikus alkotmány visszaállítása. A jogállam kereteinek és intézményei függetlenségének helyreállítása.

Ezzel még adós maradt.

VT Man 2013.12.03. 15:18:12

Úristen, ezek megbuggyantak!

Egyrészt adóemelés a dolgozóknak, ráadásul nem elég, hogy több adót fizetnek, még a bölcsödékben is többet kell fizetniük... meg talán máshol is.

Sávos TB: gondolom ez is emelést jelent.

Csak ezek ne nyerjenek...

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2013.12.03. 15:20:52

"úgy csináltunk, mintha kormányoztunk volna, és közben nem csináltunk semmit."

qwertzu 2013.12.03. 15:21:40

Egyrészt a nyolcas pont az kabbe a faszom.
A többi meg mese habbal vetítésben mindig is jó voltál.

De, ha a kettes pontot úgy gondoltad, hogy csak annak legyen választójoga, aki magyar állampolgár ÉS magyarországon él ÉS van előző évben beadott nem 0 SZJA befizetettést tartalmazó adóbevallása, és te és minden DK-s ennek megvalósulását 2015 január másodikáig lemondás vagy szívlapát terhe mellett vállalod...

Na akkor van 1 szavazatod.

Ha nem akkor dugd fel a pontjaidat.

Etniez 2013.12.03. 15:32:44

@hivatásos naplopó: egyet kell értsek, nem hülyeség a program, de ez az elem...
Amúgy soha nem szavaznék rá, nem rövid a memóriám.

Mariann19 2013.12.03. 15:34:14

A DK-n kívül nemigen jelölte meg célul a többi párt az elmaradott térségek beindítását, holott a régiók gazdasági különbségei tartósítják a munkanélküliséget, ezáltal az értékteremtés elmaradását is, marad az eltartottak és eltartó társadalmi szembenállása.Gyurcsány valószínűleg okult e téren a regnálása alatti hibás gyakorlatából. Mint tudjuk, az eu-s kohéziós alapok a felzárkóztatást szolgálták, ennek ellenére akkoron Lampert Mónika boldogan közölte, hogy megkötéseket fellazítva a kohéziós támogatásokat a fejlett térségek felhasználására is fordítják, így tovább lehet dinamizálni e régiókat.
Gyurcsány kivezetné a gyermekek utáni adókedvezményeket, és a családi pótlékok jelentős növelését igéri programjában. Az SZJA-ban jelenleg elszámolható kedvezmények miatt a munkavállalók nettó jövedelme eltéríti, torzítja a munkateljesítmények bérben való elismerését, nem hat ösztönzőleg a munkavégzés aktivizálására. Legyen tiszta a kép, célszerű a teljesítmények és a bérek harmóniáját úgy megteremteni, hogy azokat politikai célok ne zavarják.
El kell ismerni, Gyurcsány nem kispályás. A határon túliak szavazati jogának megvonását is beleillesztette a programjába, él a közvélemény-kutatások felméréseiben kimutatott 80%-os elutasítottságával, mely pártpreferenciáktól függetlenül létezik a lakosság körében.
Stílusa mozgósító, nem riad vissza manipulatív eszközöktől sem a szimpátia elnyerése érdekében.

kbs2013 2013.12.03. 15:34:35

"visszatekintve saját politikai pályafutásomra, azt gondolom, hogy a legfontosabb ügyekben mindvégig ugyanazt képviseltem. Egy szabad, demokratikus, nyugatos Magyarország eszményét. "
Igen, 84-ben a KISZ KB.ben is pont ezt képviselte a Feri. A nyugatost különösen hangsúlyozta.

genyamagyar 2013.12.03. 15:34:53

Mindegyik pont vállalható...

Akiknek meg nem tetszik a 8-as pont, azoknak üzenem, hogy PONT az Orbán-kormány az, amelyik kinyalja a többgyerekes cigány-családok fenekét...

genyamagyar 2013.12.03. 15:36:00

@kbs2013: "Igen, 84-ben a KISZ KB.ben is pont ezt képviselte a Feri. A nyugatost különösen hangsúlyozta."

Pontosan! Szembe Kövérrel és Orbánnal.
Nem ártana, ha ismernéd Gy.F politikai pályafutását.

alfax 2013.12.03. 15:37:41

Az egész 16 pontban annyit becsülök, hogy amilyen bohóc, legalább kiáll valamilyen programmal, nem mint a nevetséges milla-pm-bajnai féle faszság. Az, hogy a pontok 80%-ával nagyon nem értek egyet, meg sajnálatos.

Kivlov 2013.12.03. 15:37:47

Az 1-es máris egy nagy marhaság. Nem kellett volna szétqrni a forintot, meg az országot. akkor már rég eurónk lenne. kb 5-6-7 éve. :D
A CSP meg a világ legnagyobb marhasága. Alanyi jogú támogatásokat meg kell szüntetni. Csak adóból leírhatóan kapjanak, azok akik dolgoznak. a megélhetési gyerekgyártókat nem kell pénzelni.

qwertzu 2013.12.03. 15:38:33

@genyamagyar: A családi adókedvezménnyel?

vakapad 2013.12.03. 15:39:38

Elolvasván, úgy gondolom, megérdemeljük Orbánt. További négy évre is. Sőt.

kbs2013 2013.12.03. 15:47:32

@genyamagyar: Kövér és Orbán soha nem volt a KISZ KB-tagja. Feri meg a titkára volt.
Egyébként megjegyzésem nem is erre vonatkozott, hanem arra, hogy Feri "visszatekintve saját politikai pályafutására, azt gondolja, hogy a legfontosabb ügyekben mindvégig ugyanazt képviselte. Egy szabad, demokratikus, nyugatos Magyarország eszményét. "
Mondjuk, lehet, hogy KISZ KB-titkárnak lenni nem is volt politikai karrier, és így Feri politikai pályafutása - amit én, ugye, nem ismerek - csak valamikor 2004. körül kezdődött. Akkor pedig tényleg nem lehet egy szavam se, minden stimmel.

Blogger Géza 2013.12.03. 15:47:48

Ha jól értem, el akarja venni a választójogot azoktól, akik elmentek ételvitelszerűen külföldre? Ez húzós...

kbs2013 2013.12.03. 15:50:32

Jaj, most látom. Tehát szerinted Gyurcsány a KISZ KB. titkáraként "pontosan" a szabad, demokratikus, nyugatos Magyarország eszményét képviselte. Értem.
Akkor még azt mond meg nekem, hogy mit képviselt akkoriban Kövér és Orbán, aki - mint mondod - "szemben" volt Gyurcsánnyal?

gh14 2013.12.03. 15:53:27

Igazából csak a 8-as ponttal nem értek egyet.

Persze, egy dolog így felsorolni, más dolog megvalósítani.

Szelid sunmalac 2013.12.03. 15:53:41

@Blogger Géza: Miert lenne az? Nyugodtan elveheti.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.12.03. 15:54:03

Gyurcsány egy pária. Akármit beszélhet, ez a fickó ösztönpszichopata . Még játszásiból sem mérlegelem a mondandóját.

bonszoá 2013.12.03. 15:55:00

A 16. pont kicsit erős, de a kozmedia.blog.hu elolvasása után úgy érzem, egyet kell vele értenem!

qwertzu 2013.12.03. 15:56:35

@Szelid sunmalac: Hogyan ellenőrizné, hogy ki él külföldön?

Szelid sunmalac 2013.12.03. 15:58:26

@qwertzu: Ja kerem! Miert, most ki ellenorzi, hogy a hatarontuli magyarok kozul valojaban ki szavaz? Levelben lehet nekik!

qwertzu 2013.12.03. 16:02:22

@Szelid sunmalac: Igen az szar. Térjünk vissza a Feri kettes pontjára, és hogy hogyan gondolja megvalósítani.

Szelid sunmalac 2013.12.03. 16:05:06

@qwertzu: Nehezen. Minekutan a fidesz agyba-fobe osztogatta az allampolgarsagot valasztoi joggal egyutt, most mar nehez lesz kiszurni, de nem lehetetlen. Egy rakas adatbazis van, amiket mindenhol allandoan hasznal mindenki. Tudod, kell lakcimkartya, meg tb szam, meg adoszam, meg befizetett szamlak, szemelyi, utlevel. Tudod, akiknek egyik sincs, csak egy szep papiros a fidesz pecsetjevel, na AZ nem kell, hogy szavazzon.

2013.12.03. 16:06:13

Mit kell vitatkozni a 16 pontról? Ez a hibbant, csukott szájjal is hazudik.

Szelid sunmalac 2013.12.03. 16:07:58

@SmittyB: Bezzeg a tobbi! Azok aztan akkor is igazat mondanak, amikor azt mondjak, hogy hazudnak! Csak azt kell figyelni, amit csinalnka, ugyebar...

ursus artos 2013.12.03. 16:08:16

" A politikus, az cselekszik; az tesz. "
Akkor ugye az "arra figyeljenek, amit teszek" mindjárt jobban hangzik!

Blogger Géza 2013.12.03. 16:08:50

@Szelid sunmalac: Mondjuk szerintem már csak azért sem, mert ez tudtommal 2/3-os hatáskör, szóval lényegében teljesen mindegy, mivel kábítja ez ügyben a népet. Ráadásul ellentétes az európai tendenciákkal is, most már a Lengyelországban élő németek is szavazhattak a választásokon.

ursus artos 2013.12.03. 16:10:00

"Meg kell tanulni kézzel írni, összeadni, kivonni kockás papíron,"
Feri! A kormányod oktatási minisztere erőltette az általános iskolai számológép használatot.

Blogger Géza 2013.12.03. 16:10:03

@Szelid sunmalac: Vicces lesz, ha majd befizetett rezsiszámlákkal kell menni a szavazófülkékbe. :)

Szelid sunmalac 2013.12.03. 16:12:12

@Blogger Géza: Most hirtelen nem is tudom: van meg olyan, ami nem ketharmados hataskor?

2013.12.03. 16:12:45

@Szelid sunmalac: Mindegyik hazudik, csak nem mindegy mennyit.
Ebben Fletó verhetetlen és még hibbant is, grátisz.

Blogger Géza 2013.12.03. 16:12:52

" Tegyük sávossá a közterheket!! Más közterhet fizessenek az első munkavállalóért, mást a második ötért ... így tisztességesebbé tehetjük a gazdaságot."

Vagy inkább feldarabolják a cégeket kisebbekké, és még nagyobb lesz az átláthatatlanság...

Szelid sunmalac 2013.12.03. 16:13:07

@Blogger Géza: Egy pelda volt. Miert, ha szerzodest kotsz egy szolgaltatoval, toled meg sehol nem kertek szamlakat igazolaskent?

Szelid sunmalac 2013.12.03. 16:14:37

@SmittyB: Nomarmost nekem aztan rohadtul mindegy melyik mekkorat hazudik, ha hazudik. A gyereknek sem mondom azt, hogy jol van, most csak kicsit hazudtal, ezert csak kicsit vagyok merges. Hazudik, vagy nem. Kozeput nincs. Az elso, aki ugy akar kormanyozni, hogy nem hazudik, arra szavazok.

Blogger Géza 2013.12.03. 16:15:27

"alapítsuk meg a legszegényebbek bankját, a Szolidaritási Bankot." Ezt most is megteheti Fletó, milliárdos, hajrá, minek ehhez választási győzelem?

Szelid sunmalac 2013.12.03. 16:18:11

@Blogger Géza: Ez eleg fura, mert meg a nemeteknel is sok esetben van ilyen. Nem tudom van-e sajat lakasod, mobilod stb., de ha ezek vannak es nem szuleid inteztek a szerzodeseket, akkor tutira volt mar ra pelda.

Blogger Géza 2013.12.03. 16:20:39

"Készüljünk fel arra, hogy 2018 környékére az általános iskoláink kéttannyelvűek legyenek!" Jah, a tananyag jó részét így is képtelenek elsajátítani a kisdiákok, majd pont az segít, ha egy érthetetlen nyelven próbálkoznak ezzel. :) Duplán vicces, hogy ezt pont Gyurcsány hozza fel, akit azért tettek ki az Apáczaiból, mert nem akart nyelvet tanulni. :)

qwertzu 2013.12.03. 16:20:46

@Szelid sunmalac: Nem, nem, ez 2010 előtthöz képest is változás lenne. Akkor ha valaki 2005 lelépett az országból, de megtartotta a lakcímkártyát, az gond nélkül szavazhatott 2010-ben. Na most Feri második pontja szerint nekik nem kéne szavazni, mert ugye nem él és nem adózik az országban.

"Tudod, kell lakcimkartya, meg tb szam, meg adoszam, meg befizetett szamlak, szemelyi, utlevel."
Kevés. Ha pl. valaki kiadja a lakását és lelép Thaiföldre napozni 4 évre, az minden ilyesmivel rendelkezik.

Blogger Géza 2013.12.03. 16:22:18

@Szelid sunmalac: Saját lakásom és mobilom van.

ephart 2013.12.03. 16:22:46

állat vagy El Orancs állat.másodszor nyírod ki a judeobolsevik oldalt.
pusztán ehhez értesz

genyamagyar 2013.12.03. 16:24:26

@kbs2013: "Egy szabad, demokratikus, nyugatos Magyarország eszményét."

Pontosan, GYF mindig is ezt képviselte. Persze, ha van ellenpéldád, akkor azt szívesen veszem...

genyamagyar 2013.12.03. 16:25:25

@qwertzu: Nem csak azzal..... például a nagycsaládosok rengeteg kedvezményével, gyakorlatilag mindent ingyen kapnak.

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.12.03. 16:26:23

A Népszabadság úgy tudja, hogy a Fidesz megszüntetné a közvetlen főpolgármester-választás intézményét, ami a rendszerváltás óta működik. Az indoklás állítólag prózai: nem elég népszerű a Fidesz Budapesten, a kerületi polgármesterek közül azonban van esélye többséget szerezni – és ezt követően ők választanák meg Tarlós István utódját. Ha a hír igaz, itt az ideje, hogy a jobboldal is belássa: a Fidesznek annyi demokratikus elkötelezettsége van, mint ahány rajongója Hoffmann Rózsának.

tarlós_horváth.jpg

Történt ugyanis a kétharmados ciklus közben, hogy a Fidesznek meggyűlt a baja saját főpolgármesterükkel. Tarlós István nem könnyű ember, és ez nemcsak abban nyilvánul meg, amilyen, fogalmazzunk finoman, nyerseséggel tud az őt illető kritikákra reagálni, hanem abban is, hogy sokszor betart a Fidesz kerületi polgármestereinek. Konfliktusa van az Orbán-rokon BKK-főnök Vitézy Dáviddal, a vita tetőpontján még képes levelet is írni arról neki, hogyan kéne megreformálni Budapest közlekedését. (Ez egyébként mindennél jobban mutatja Tarlós szűklátókörűségét: szerinte az a baj a várossal, hogy Óbudáról – Tarlós lakhelye – nehéz bejutni a Városházára, ami pedig Tarlós munkahelye. Köszönjük a képviseletünket, főpolgármester úr.)

Egy szó mint száz: a Fidesz nem szeretné, hogy Tarlós maradjon a főpolgármester, inkább lecserélné. De azt sem szeretné, hogy a fővárosban hagyományosan erősebb baloldali és liberális szavazók kerüljenek többségbe – márpedig Budapesten ők vannak többen. Se Horváth Csabát, se mást nem látna szívesen Orbán Viktor főpolgármesterként, ezért arra törekszik, hogy ezt megakadályozza. És hogyan lehet ezt legkönnyebben megtenni? Úgy, ha megszüntetjük a közvetlen főpolgármester-választást. Volt-nincs, zseniális – lenne, ha azt feltételezzük, hogy a választók többsége nem látna át a szitán.

Persze tudjuk, hogy jogszerű, amit a Fidesz akar. Hiszen kétharmados többséggel bármit meg lehet tenni – Orbán Viktor holnaptól bevezethet kalifátust és szultánságot is, ha akar, mi ehhez képest egy főpolgármesteri cím Fidesznek ajándékozása? Nemzetközi szerződést nem sért, formálisan a demokrácia sem sérül, hiszen egy főpolgármester közvetett, tehát a kerületi vezetők által történő megválasztási is demokratikus. Valójában azonban, ha a változtatás indoka nem az ésszerűség, hanem kizárólagosan a politikai hatalomszerzés, akkor szó sincs demokratikus döntéshozatalról.

2013-ra már nem az a kérdés, hogy a Fidesz tiszteletben tartja-e a demokráciát, hogy óvja-e a jogállamot. Ezek rég meghaladott kérdések. A személyi kinevezésekkel, a választási rendszer átírásával, a visszaható hatályú törvénykezéssel, a magántulajdon államosításával, a korrupció és maffiamódszerek állami szintre emelésével eldőlt, hogy Orbánt az európai országok fejlődését meghatározó demokratikus alapértékek nemhogy nem érdeklik, de kifejezetten zavarják. A kérdés mára nem az, hogy a Fidesz demokratikus párt-e, hanem az: zavar-e minket, hogy a Fidesz nem demokratikus párt?

Sokak erre a kérdésre nem tudják a választ, vagy egyenesen elutasítják a demokráciát. Ők azonban tévednek, és nemcsak valamiféle homályos elvek miatt. Ha egy párt majdnem leválthatatlanná válik – például mert övék a média nagy része, nekik kedvez a választási rendszer és úgy módosítják a szabályokat, ahogy nekik kedvez –, azzal a rossz kormányzást is be lehet betonozni. Nincs büntetés a minden korábbinál súlyosabb korrupció, a munkahelyteremtés hiánya, a szegénység növelése, az oktatás szétverése miatt. Mindig lehet folytatni – addig, amíg az utolsó forintot is ellopják tőlünk.

Szelid sunmalac 2013.12.03. 16:27:31

@qwertzu: Nezd, azok utan, hogy megszavaztak az emberek, hogy ne kapjanak a kulfoldi magyarok allampolgarsagot es azzal egyutt szavazati jogot, majd ketharmaddal megvalasztottak a fidesz, akinek az egyik fo temaja ennek pont az ellenkezoje, aztan a mostani kutatasok szerint az emberek 80%-a ellenzi ezt, minekutan bevezettek, azt hiszem a legsommasabb velemeny, amit errol mondani szeretnek, hogy szarok ra!

qwertzu 2013.12.03. 16:28:00

@genyamagyar: Azok nem kissebségi specifikusak.
Amúgy áldásom rá, egyetlen 10 gyermekes családtól sem sajnálom a havi 300ezer forintos plusz jövedelmet, amit esetleg adókedvezménnyel szerez. A cigányoktól se természetesen.

qwertzu 2013.12.03. 16:30:13

@Szelid sunmalac: Hát pedig a 16 pontból ez az egy ami igazán megfogott.@qwertzu:

Ha komolyan gondolná...

christophe 2013.12.03. 16:30:52

szavazati jog okè,egyhàzak onfenntartàsa okè,sàvos adozàs okè,kèttannyelvu sulik okè,energiahatèkonysàg tàmogatàsa okè,felsooktatàs,kozmèdia teljes àtalakitàsa okè, Orbàn helyett BàRKI okè

kolomparrodrigo 2013.12.03. 16:32:13

Oszt mégis mi lenne az a második tannyelv? Lovári? (mást úgyse értenek meg a "kisiskolások")

Blogger Géza 2013.12.03. 16:33:07

@Szelid sunmalac: "Nezd, azok utan, hogy megszavaztak az emberek, hogy ne kapjanak a kulfoldi magyarok allampolgarsagot" llyet sose szavazott meg a nép. A többség pont arra szavazott, hogy kapják meg az állampolgárságot, de a részvételi arány nem érte el azt a szintet, hogy ez kötelező legyen a parlament számára, csak ajánlás maradt: Amire az MSZP-SZDSZ köpött egy nagyot. Így a megvalósítás a Fidesz többségű parlamentre maradt.

Reggie 2013.12.03. 16:35:51

@genyamagyar: Ezek a pontok nem vallalhatoak: 1, 7, 8, 11, 15, es legvegul: Gyurcsany

marhahajcsár 2013.12.03. 16:36:39

Ferkót még mindig mindenki fogatlan oroszlánnak nézi: bárhol bármit mond, rohan a jónép, hogy elsőként tudja ekézni. Ez az össznépi játék olybá tűnik, mint mikor a sakálok lesik, mikor haraphatnának végre maguk is a koncból. Csak jelzem, hogy Ferkónak egyre inkább visszanőnek a fogai s sokan fognak csodálkozni, ha maguk válnak marcangolható döggé...

2013.12.03. 16:37:11

@christophe: Menj aztán szavazz erre a gyökérre, ha még mindig beveszed a maszlagot tőle.

Anselmo 2013.12.03. 16:41:08

Ki lehet a célközönség? Mert ezek a pontok SZDSZ-es hangulatúak, de ha megnézem kik jelennek meg ennek az embernek a gyűlésein, azok meg javában öregecskednek. Tehát akkor a DK az 50 feletti zsidó értelmiségre hajt?

Mária 2013.12.03. 16:46:10

Gyurcsányék 16 pontja ugyanolyan demagóg, populista baromság, mint az öszes többi párté.

Ezek is "adni" akarnak, ahelyett, hogy hagynák az embereket dolgozni, pénzt keresni, hogy ki tudják fizetni, amire szükségük van.

EMP 2013.12.03. 16:49:05

Csak nekem tunik pozitivnak, hogy vegre van olyan hogy konkret programon vitatkoznak az emberek es nem azon hogy "ej de jo lesz mikor kolbaszbol lesz a kerites is ha XY part gyoz"?

surken 2013.12.03. 16:49:16

Azért az látszik, hogy a női kvótás részt nem Teczár Szilárd írta.
18 budapesti DK egyéni jelöltből kettő hölgy indul?
Hol az 1/3-d? Ja, a parlamentben. Na, mindegy.
A vatikános buli: ok. A román, szerb, szlovák stb. otthon szavazzon: ok. A köztévé: leszarom.
A többi nem érdekel. Szóval elég langyos ez a program, na. Van még mit dolgozni rajta.
Nem baj, Feri, talán a szakácskönyv ( bemutató szombaton) jobban sikerül :-)
Azért így is szeretünk. Hajrá DK!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2013.12.03. 16:52:42

"Családi pótlékot a családi adókedvezmény helyett"
Hogy mit??
Hát "a lószart mama", hogy stílusos legyek. A megélhetési szaporodás ösztönzése mint kormányprogram? Gratulálok. És dolgozni ki fog?

Acsabi44 2013.12.03. 16:56:39

Azért is fáj olvasni, mert ha ezt egy minimális hitellel rendelkező ember tette le volna az asztalra, akkor oda meg vissza lennék, hogy na itt egy program, ami mögé be lehet állni.

De Ferkótól nyilván nem hiszem el egy szavát sem.

Kár érte.

ursus artos 2013.12.03. 16:56:59

" az általános iskoláink kéttannyelvűek legyenek!"
Ha nincs Trianon, már 90 éve azok lennének...

Egyébként meg a két tatannyelvűség azt jelenti, hogy bizonyos tantárgyakat jellemzően földrajz, biológia, fizika, matek, történelem, kémia (szóval inkább ttk) idegen nyelven tanítanak. Magyarországon kábé 100 ezer tanár van, ebből általános iskolai olyan hatvanezer. A fenti szakokosak meg legyenek harmincezren. Ebből idegen nyelven tanítani tudó 973 fő. A többit kell kiképezni, akkor konkrétan 2018-ig. Nulláról felső középfokú szintre eljutni az kábé egy év, napi 8 órás nyelvtanulással és akkor csak azzal foglalkozik (de inkább kettő). Az tehát 365 nap minusz 40 nap nyári szabadság az 325, szorozva 8-cal az 2600. (ja, kábé egy erős középfok...) Egy óra óradíja 8 fős csoportban 5000 forint, az nyolc főre 13 illió forint. Összesen 3633 tanuló csoporttal az összköltség 47 milliárd forint. + a tanfolyamokon lévő tanárok helyettesítése. De oké, ezt húzzuk el négy évre, akkor is évi minimum 10 milliárd forint.

christophe 2013.12.03. 16:57:37

@SmittyB: Nem èlek, M.o-n nem szavazok,vèlemènyem az lehet a Gyurcsàny me lehet gyokèr(nem szeretem)de azorbàn egy kàrtèkony csotàny(Ot utàlom).Azt irtam bàrki,ha van màs mint a gyurcsàny,hajrà......

Rodolfo63 2013.12.03. 16:58:06

@Roltii: "a családi adókedvezményt nem tartom rossznak. Ahogy az egysávos adózást sem. Aki többet keres, többed ad be. Miért kéne arányaiban is többet beadnom? "

egyfelől, mert nem azért fizetünk szja-t, hogy mindenki fizessen, hanem mert az államnak óriási kiadásai vannak, amit fedezni kell - így a jobb teherbírású emberektől többet lehet beszedni (persze, ésszel)

másrészt, nem csak szja van, hanem ott van az áfa is - egy kiskeresetű ember a teljes fizetését feléli, mert egyszerűen minden rohadt drága - és az szja és az áfa együtt jóval nagyobb arányt képvisel a havi fizetésében, mint egy jobbmódú ember esetében - tehát, aki többet keres, az arányaiban kevesebbet adózik

paráznabillegető 2013.12.03. 16:59:28

minden iskolapadba kakaóbiztos számítógépet!

élveteg 2013.12.03. 17:03:53

" visszatekintve saját politikai pályafutásomra, azt gondolom, hogy a legfontosabb ügyekben mindvégig ugyanazt képviseltem. Egy szabad, demokratikus, nyugatos Magyarország eszményét."

Na.. Feri Nana....
Te már politikus voltál 89-ben is és akkor még így szólta a nóta :

"Negyvenmillió a jelenlegi előirányzat [a magyar, jórészt KISZ-esekből álló delegáció kiküldésére az észak-koreai nemzetközi ifjúsági találkozóra]. Tudjuk, hogy magyar közvélemény nehezen érti meg, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetünkben ennyit [mai áron kb. félmilliárd forintot] ad ki a VIT-re a költségvetés. Vannak azonban olyan befektetések, amelyeknek nem mérhető a közvetlen hozadéka. [...] A phenjani út nem üdülés, hanem igenis politikai misszió!"
(Reform, 1989. április 21.)

hu.wikiquote.org/wiki/Gyurcs%C3%A1ny_Ferenc

A phenjani út nem üdülés :))))))

élveteg 2013.12.03. 17:07:00

"Ferenc pápával egyetértve azt mondom, térdeljük le a szegényekhez, ájtatosság helyett pedig abból a pénzből, amit ma alapvetően hitéleti támogatásra fordítanak, alapítsuk meg a legszegényebbek bankját, a Szolidaritási Bankot."

Azért ne legyél pápább a pápánál még ha druszák vagytok is :))))

E.Csaba 2013.12.03. 17:16:59

@Roltii: "a családi adókedvezményt nem tartom rossznak. Ahogy az egysávos adózást sem."
Az "egysávos" adózás, akár igazságos is lehetne, de az általad jónak tartott családi adókedvezmény oltja ki az igazságosságát a lineáris kulcsnak. "Aki többet keres, többed ad be. Miért kéne arányaiban is többet beadnom?"
Hát azért, mert egy társadalomban élünk és nem egy majomhordában. Azért létezik az állami újraelosztás, hogy a tárdadalom egysége stabil legyen, vagyis a leszakadó réteget nem hagyjuk leszakadni.Ezt szolgálják az állami transzferek.Ha ezeket ugyanúgy juttatja az állam vissza,vagy hagyja ott akkor minek szedte be hagyta ott?Ezeket pontosan arra találták ki, hogy a leszakadóknak juttassák el, ez a létrehozásuknak a lényege.Az állami támogatások annak járnak aki támogatásra szorul.
" Ráadásul mivel több pénzem van, többet költök, több áfa satöbbi."
Egy adott pontig.
"Az egy dolog, hogy rosszkor lett bevezetve, és nem annyira bírja el az ország, de ezt kivezetni baromság."
Nem, a 27%--ot (és a 25-öt is) bevezetni volt baromság.Amikor az EU- 70%-ban 20% körüli, akkor az egyszerűség és versenyhelyzet kiegyensúlyozása érdekében 20%-on kellene lenni. Persze áfacsökkentést utólag bevezetni rövidtávon nettó veszteség, mert a piac lenyeli.
" Ahogy pl a minimálbér adókötelessé tételét is jó ötletnek tartom.
(hiába no, akármilyen idióta ez a kormányzat, a nagy számok törvénye alapján 1-2 jó dolgot azért sikerült kitalálni a töménytelen baromság mellett... csak sajnos ezek eltörpülnek a többi mellett) "
Ha a minimálbér legalább pariban lenne a létminimummal, akkor esetleg helye lenne a minimálbér adózásának, addig nem.

Ádámka Auditore 2013.12.03. 17:17:17

Lófasz, semmi, üres mellébeszélés.

Arról pofázz Gyurcsány, mit tesztek a szociális Európáért és mit tesztek azért, hogy a Laval ügyben www.jogiforum.hu/hirek/17137 meghonosodott neoliberális, okádék szemléletnek egyszer és mindenkorra vége legyen. Arról beszélj, Gaskóék helyett mikor lesznek nekünk is ilyen szakszervezetiseink, mint a svédeknek!!!! Arról beszélj, mit tesztek a szociális dömping és az EUs bérek konvergálása érdekében. Arról beszélj, hogy mit tesztek a tisztességes bérezés érdekében és ezt hogyan kényszerítitek ki a gazdáitoktól! Ti elvakult piacpárti rohadékok vagytok, Bolkenstein Európáját képviselitek.

Arról pofázz, mit tesztek annak érdekében, hogy a transznacionális gigacégek nemzetközi jogi jogalanyokká váljanak és meg lehessen fogni őket! Arról pofázz, hogyan véditek a beszállítókat!

Arról beszélj, milyen hálózatot és együttműködési lehetőséget javasolsz a KKV-knak fennmaradásuk elősegítése érdekében? hvg.hu/w/20130122_kamara - Ilyet akarok olvasni minimum.

Arról pofázz, mit tesztek annak érdekében, hogy a TNC-k felvállaljanak olyan kötelezettséget, hogy akkor bocsátanak csak el valakit, ha új helyes és/vagy megfelelő képzést tudnak neki biztosítani annak érdekében, hogy a munkaerőpiacon maradhasson.

Arról pofázz, mit tesztek a HANGYA szövetkezeti rendszer újjáélesztése és az élelmiszer-önrendelkezésünk érdekében!!!

kela-bá 2013.12.03. 17:18:47

Ez a Gyurcsány az a Gyurcsány aki azt mondta " hazudtunk...." ?

Ha az,akkor az a demokrácia szégyene , hogy még látható képernyőn, plakátokon meg akárhol ! Talán akkor "szerezhetne " bizalmat, ha " jó kor volt jó helyen " vagyonának működtetésére és bővítésére 100 - 200- 300 vagy több személy részére "teremtene" munkahelyet ! ? Nos, lehet, hogy arra várhat az 5 -600 ezer munkanélküli akit "teremtettek" a rendszerváltók...

Addig is érdemes ezt megnézni : www.hunnio.com Dr. DRÁBIK , Dr. VARGA ELŐADÁSA
További szép napot !

Tájékoztatásul.@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin):
@EMP: @@Anselmo@Kiss László besúgó alkotmánybíró mondjon le rögtön: @Szelid sunmalac: @qwertzu: @Blogger Géza: : Mária:
@surken: @SmittyB: @ephart: @ursus artos: @guti.h@csabapayne: az14: @vakapad: @VT Man: @Mariann19: @Inkább_a_Lázár_maradt_volna_ott: @Kandeláber: @no-night:

Roltii 2013.12.03. 17:18:47

@Rodolfo63: tisztában vagy te az "arányaival" szó jelentésével? Én is pont ugyanannyit fizetek arányaiban mint más SZJAnal, de ÁFÁban is 27% nekem is meg másnak is.

Kiskeresetű ember fizuját miért élné fel az áfa? kevesebb cuccot vásárol, kevesebb áfát fizet. Én többet vásárlok, többet fizetek. De ugyanez van EÜ hozzájárulásnál, nyugdíjnál, satöbbi.

Vagy arra gondolsz, hogy 100e forintnak 27 ezer forint az áfája, és ez elviszi a kisjövedelmű fizetésének jó részét, nekem meg marad? Ha én akarok valamit venni, akkor legyen mondjuk nekem a 100 ezres cuccon 50% áfa? Meg a fizumból is adjak le SZJAként még 10%-al többet? Max megyek az ismerősök után Angliába, kurva jó, hogy itt akkor a sok szegény majd visszahúzza azt is, aki ki akar törni... mint Afrikában, komolyan mondom...

Ádámka Auditore 2013.12.03. 17:19:01

+ 1 - A munkaügyi igazgatás módszeres, radikális, teljes körű és kérlelhetetlen átalakításáról sem olvastam semmit!

+ 2 - Szolgáltató közigazgatást!

Etniez 2013.12.03. 17:19:02

@Szelid sunmalac: Első intézkedésük az volt, hogy elvették a fiatalok/középkorúak nyugdíjra megspórolt pénzét, mert nem tudták finanszírozni a gazdagok adócsökkentését.
Nem látom itt a jó kezdést sehol...

Lovag Mihály 2013.12.03. 17:21:29

Én mindig 1-el több pontot írok, mint a Feri (nem a Vágási!).

Ádámka Auditore 2013.12.03. 17:22:07

*arról beszélj, mit tesztek a szociális dömping ellen

Reggie 2013.12.03. 17:22:10

@Ádámka Auditore: Nehogy mar egy TNC feleljen azert, mert valaki tanulatlan... A tobbi OK.

Roltii 2013.12.03. 17:22:58

@E.Csaba:
"Ezt szolgálják az állami transzferek.Ha ezeket ugyanúgy juttatja az állam vissza,vagy hagyja ott akkor minek szedte be hagyta ott?Ezeket pontosan arra találták ki, hogy a leszakadóknak juttassák el, ez a létrehozásuknak a lényege.Az állami támogatások annak járnak aki támogatásra szorul."
igen. Ezért fizet a magasabb jövedelmű sokkal többet, míg az alacsonyabb jövedelmű sokkal kevesebbet.

"" Ráadásul mivel több pénzem van, többet költök, több áfa satöbbi."
Egy adott pontig. "
Hidd el, elég kevesen keresnek annyit, hogy ne éljék fel a fizetésüket itthon és tudjanak ténylegesen sokat tenni a párna alá. Akik viszont már itt tartanak, azok meg úgyis megoldják. De egy bérből és fizetésből élő polgárnál ma Magyarországon nem igazán jelentkezik sok megtakarítás, elmegy az simán. Ha más nem, akkor lakásra/autóra, de "elköltődik".

Lovag Mihály 2013.12.03. 17:24:35

@Lovag Mihály: sőt, ha trükkök százait vetem be akkor lehet, h 2 is összejön.

Darth Revan 2013.12.03. 17:25:21

ez mind szep es egyet lehet vele erteni, de Gyurcsany volt mar miniszterelnok...
Miert csak ellenzekben vannak ertelmes gondolatai?

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.12.03. 17:33:18

@Darth Revan:
Voltak értelmes gondolatai még a 2006-os választások előtt is. De nem lett belőle semmi.

vasmargitt 2013.12.03. 17:34:01

mocsadék állat jobber blogger

a kurva anyádat szarozd, miközben nyalod a csüngőhasú diktátor seggét. nyilván nem ingyen, de azért ehhez gyomor is kell takony geci

nemjogasz 2013.12.03. 17:37:12

A női kvótán kívül a többi eléggé szimpatikus. Az már más kérdés, hogy amelyikek pénzbe kerülnek, azoknak a költsége bedöntené a költségvetést (pont, mint a száz napos program). Ami meg még inkább más kérdés, hogy amelyikek nem kerülnek pénzbe, pl a vatikáni szerződés felmondása, azt már megléphette volna, amikor kormányon volt. De nem tette, szóval ő se gondolja komolyan.

nemjogasz 2013.12.03. 17:38:42

meg ugye anno a pártpropagandát folytató közmédia ellen sem kelt ki, sőt... Akkor nagyon is tettszett neki a közmédia.

A szerelő 2013.12.03. 17:39:09

Nekem nagyon hiányzik innen valami, méghozzá a teljes, minden területre kiterjedő, semmilyen gazdasági vagy más érdekeket figyelmen kívül hagyó elszámoltatás. Nincs olyan, hogy az alvállalkozó alvállalkozójának az alvállalkozója hivatkozhat bármilyen üzleti titokra. Minden egyes tégla, spakni, zsák cement, ...stb. áráról akarok tudni, amit közpénzből vettek! Nem beszélve a luxusautókról, a napi 1 millió kilométeres üzemanyagszámlákról, költségtérítésről, ...mindenről.
Szóval a 17.-es pont a korrupció felszámolása, visszamenőleges hatállyal. Ha ez megvan, akkor minden megvan, akkor mindenre jut pénz..

Thasaidon · http://zothique.blog.hu 2013.12.03. 17:39:55

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Pontosan. Én annak idején elolvastam Gyurcsány asszem 2005-ös könyvét (Útközben, vagy mi volt a címe). Abban teljesen vállalható, indokolható dolgokat írt le. Csak aztán sajna sok minden nem lett belőle. Ezek a programpontok többnyire teljesen rendben vannak, bár pl. a női kvótát baromságnak tartom, az energiafelhasználás kapcsán pedig talán előjöhetett volna az, hogy a szigeteléseket kellene jobbá tenni, és akkor kevesebb energia veszne kárba. Azért valahol szomorú, hogy egyedül a DK képes ebben az országban legalább a retorika szintjén tényleg fontos és megvitatásra érdemes kérdésekkel előállni. :-(

Ádámka Auditore 2013.12.03. 17:41:32

@Roltii: De az is kérdéses, hogy kit tekintünk magasabb jövedelműnek. Mert régen a többsávos a frissen végzett informatikust büntette vagy a frissen kinevezett bírót büntette. Miért? Azért mert széttanulta az agyát és többet teljesített? Ők lennének a magas jövedelműek? Véletlenül sem a Csányik, Leisztingerek?

Úgy kell csinálni, mint minden normális, nyugati államban. A minimálbér és az alsó 1-2 decilis vagy adómentes, vagy jelképesen 2-3%-os SZJA max, mert neki egyszerűen nincs miből meg adózik, mikor fogyaszt (+ alapvető létszükségleti cikkekre ÁFA támogatást, azzal is segíteni őket), a középső decilis max. 5-10% közt, a felső kasztot, a felső három decilist pedig lehúzni a vérbe 25-50% közti SZJA-val meg luxusadóval, gondolva arra is, hogy nemzetközi adóegyezményekkel bebiztosítsuk magunkat az ellen, ha külföldre akarná menteni a pénzét.

kbs2013 2013.12.03. 17:42:54

@genyamagyar:2013.12.03. 16:24:26
@kbs2013: "Egy szabad, demokratikus, nyugatos Magyarország eszményét."

"Pontosan, GYF mindig is ezt képviselte. Persze, ha van ellenpéldád, akkor azt szívesen veszem..."

Próbálom belőni a korodat. Nézzük csak... Írni tudsz, még az írásjelek is helyükön vannak. Akkor 14 már elmúltál. Viszont fogalmad sincs, mit jelentett a nyolcvanas években KISZ KB-titkárnak lenni - szóval 40 még nem vagy. Talán kérdezd meg aput, anyut.

Ádámka Auditore 2013.12.03. 17:45:27

Kitömöttéket pedig lehet védeni, de akkor sem vagyok hajlandó elnézni, hogy a doktorált mentőorvos ismerősöm meg a szintén doktorált, kutató mikrobiológus rokonom rosszabbul járjon ebben az országban, mint egy kőművessegéd Gattyán. Míg ez így van, addig itt nem beszélhetünk tartalmilag is megvalósuló meritokráciáról.

christophe 2013.12.03. 17:46:59

@Darth Revan: szerinted a fidesszel bàrmit is eltudtak intèzni,vizitdij,tandij ,eu-be magàntoke bevonàsa,minden megfurva,nem baj most jol szètbarmoljàk az orszàgot,nincs aki a fejukre koppintana,sallert,vagy kokit adna.

2013.12.03. 17:47:13

@christophe: Ja, hogy nem is élsz itt, csak Orbánt rühelled, ezért jobb Gyurcsány? Nincs több kérdésem.

Ádámka Auditore 2013.12.03. 17:47:37

*...mint egy kőművessegéd Gattyán vagy fotós végzettségű, megboldogult Fenyő János...

Steve123 2013.12.03. 17:49:33

1. Én is szeretnék euróval fizetni.
2. Adó fizetés a szavazáshoz? Akkor a nyugdíjasok nem szavaznak. Legyen.
4. Szolidaritás bank? Az a gazdagok pénzét nem fizeti vissza?
6. Földkérdés. Vegyük észre, hogy már nem feudalizmus van. Legyen a magyar föld eladó, ugyanúgy, ahogy a magyar búza, libamáj, stb. Csak jó drágán kell eladni.
7. Sávos közterheket? Akkor két 50 fős cég együtt kevesebbet fizet, mint egy 100 fős? Te kis naív.
8. NANA! Inkább még a meglévő családipótlékot is alakítsuk át adókedvezménnyé.
13. Igen, legyenek végre egyéni nyugdíj számlák.
14. Piacgazdaságban szerintem is csak rendkivüli esetben lehetnek hatósági árak.

Brix 2013.12.03. 17:50:13

Gyurcsány be fogja vinni a DK-t a parlamentbe, ez szinte borítékolható. Kár, hogy diszkreditálta magát , mert egy ilyen karakteres figura nagyon kellene a balliberális oldalnak. A program is elég meggyőző, és a találkozik a társadalom többségének az érdekeivel.
Több adót kellene kivetni a társadalom kisebbségét kitevő gazdagokra és el kell venni azoktól a szavazati jogot , akik nem itt születtek és soha nem éltek Magyarország területén

christophe 2013.12.03. 17:53:25

@SmittyB: Szovegèrtelmezès!? ''.Azt irtam bàrki,ha van màs mint a gyurcsàny,hajrà...... ''

Ádámka Auditore 2013.12.03. 17:53:28

"Szolidaritás bank? Az a gazdagok pénzét nem fizeti vissza?" - Ez alatt olyanra gondolt, mint a Grameen Bank? www.grameen-info.org/ Az egy elég sikeres példa és modell, elamradott térségekbe tényleg nem ártana. Csak ésszel kell csinálni, különben nem segíti elő a leszakadott rétegek kitörését. :(

E.Csaba 2013.12.03. 17:53:38

@Darth Revan: "Miert csak ellenzekben vannak ertelmes gondolatai?" Nem csak ellenzékben vannak neki (és valőszínűleg másnak sem) , csak éppen döntési helyzetben szinte lehetetlen meggyőzni a többséget mindenről a különböző érdekek miatt.Élő példa erre Bajnai:Dicsérik a szakértői kormányzását(joggal), de csak azért tudta azt levezényelni, mert nem kellett egy politikai csatát sem megvívni.A politikai képességeit a mostani "teljesítménye" tükrözi hűen, amikor egy olyan pártszövetséget kell sikerre vinni, ami öt csoportból állt össze plusz a többi potenciális szavazót kellene megszólítani.Az eredményt látjuk.Ehhez képest Gyurcsány egy 200 fős MSZP/SZDSZ-el plusz közel annyi Fidesszel bírkózott öt évet.Innen nézve a teljesítménye nem is olyan rossz.Ha pár év alatt a DK kinövi magát és az egység hasonló marad, akkor komoly eredményekre lesz képes.A Fidesznek is kellett vagy 10 év, még ide eljutott és a Fidesz csak pár tízezer szavazattal vesztett, Gyurcsány meg teljesen leamortizálták..

E.Csaba 2013.12.03. 17:56:37

@Steve123: "Akkor a nyugdíjasok nem szavaznak. Legyen." Miért ne szavaznának?
1.Ők már végigadózták az életüket
2. Adózástól függetlenül a saját bőrükön érzik a szavazatuk eredményét
Tehát vastagon joguk van szavazni!

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2013.12.03. 17:58:02

Nekem van ami szimpatikus a pontok között és van ami nem. Viszont a családi pótlék hangsúlyozása a családi adókedvezmény helyett... Az nagyon nagy gáz, ugye nem kell mondanom, h az kinek lenne megint jó???

E.Csaba 2013.12.03. 18:00:59

@A szerelő: +1 Igen, ezért vagyok én is csalódott, hogy nincs egyetlen formáció sem, aki ki merne állni azzal kampányolni, hogy felelősségre von, jogtalanul szerzett vagyont szívfájdalom nélkül elkoboz, közpénzeket átláthatóvá teszi..

2013.12.03. 18:01:02

@christophe: Az általában menni szokott,
Ha nem tűnt fel, Itt most Gyurcsány baromságait lehet elemezni, s te üdvözölted némelyiket, majd odaírtad:"Orbàn helyett BàRKI okè"
Ezek után, nehéz lett volna a szomszéd Maris nénire gondolni.

Ádámka Auditore 2013.12.03. 18:05:00

@E.Csaba: De van. Ezt a Jobbik meglépi ha komolyan gondolja, amit hirdet. Nekem a mostani NAV botrány volt az utolsó csepp a pohárban.

christophe 2013.12.03. 18:07:42

@SmittyB: èljen a Maris nèni,hàtha megelègszik azzal hogy csirkefarhàtat osztogat a nyugdijasklubos baràtnoinek...

vundergraf (törölt) 2013.12.03. 18:08:05

@Rodolfo63:

" egy kiskeresetű ember a teljes fizetését feléli, mert egyszerűen minden rohadt drága - és az szja és az áfa együtt jóval nagyobb arányt képvisel a havi fizetésében, mint egy jobbmódú ember esetében - tehát, aki többet keres, az arányaiban kevesebbet adózik "

Ekkora hülyeségért matekból már 6.-ban is hatalmas EGGGGYES jár... vazze!

(ha még nem voltál hatodikos, az más... akkor most szóltam, hogy ez hülyeség )

Ádámka Auditore 2013.12.03. 18:08:11

Nem fogom megvárni ölbe tett kézzel, hogy azt az elcsalt pár ezer milliárdot majd rajtunk - rajtam hajtsák be újabb "megszorításként".

Ha Vona nem azzal kezdi, amit te írtál, akkor abban a pillanatban el kell zavarni, mert onnantól már csak a nagy semmiért venné fel a pénzt.

Ádámka Auditore 2013.12.03. 18:13:42

(E. Csabának az elszámoltatással kapcsolatos hsz-ére reagáltam.) De ez így van. Egy új rendszer alapja nem nyugodhat sem a 89-es és 2010-es közjogi viszonyokon, ahogy nem nyugodhat a 89-es és a 2010-es vagyoni viszonyokon sem. Rendszerváltás során ügyeskedő, olajozásból meggazdagodott, jókor jó időben lévő, trafikos, közgépes meg fog fizetni kőkeményen. Ez mindennek az alfája és itt kezdődik a bizalmi-hitelességi kérdés. Örüljenek még a puszta életüknek is.

Ad Dio 2013.12.03. 18:17:06

Valami történhetett a háttérben, amiről nem tájékoztatták a nagyérdeműt. Valószínűleg rájöttek hogy a baloldal belső harcait (aka "egyeztetések"), eléggé kontraproduktív a nyilvánosság elé tárni. Ferencünk inden bizonnyal kapott egy sallert a reménybeli partnereitől, és ennek eredménye ez a 16 pont. A "program" amúgy kifejezetten balszélső (legalábbis radikális bal), tele - szerencsére - betarthatatlan ígértetekkel és rétegérdeke támogatásávall Egyértelműen a társadalom legszegényeibbjei felé (aka társadalom eltartottjai) orientálva.

Kérdés hogy ennyi csapásváltás után van-e még ember Magyarországon, aki nem kap tengeribetegséget ha GYF neve felbukkan valahol...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.12.03. 18:17:41

Igen, Gyurcsány az, aki öntudatosan tartja magát a szélsőséges megnyilvánulásaihoz.

"Jáj, mit beszélsz! Há' nem vak az a ló, csak bátor!"

Minél előbb koktródik el a közéletből annál jobb. Már csak azért is, mert ameddig szem előtt van, addig a Fidesz 2/3-adot szerez.

Anselmo 2013.12.03. 18:17:52

Ezen a 16 ponton azért nem érdemes vitatkozni, mert biztosan nem valósul meg semmi belőlük. Ha nem kerül hatalomra Gyurcsány, akkor azért nem, ha hatalomra kerül, akkor meg azért nem.

Kandeláber 2013.12.03. 18:31:18

@Szelid sunmalac: Nagyon sokan csak pártokban, pártvezérekben, pártemberekben képesek "gondolkodni".
Ezért ha X pártvezér/pártember mond egy egetverő baromságot, az az X-párti emberke számára kinyilatkoztatás, viszont y pártvezér ugyanakkora állatságával kapcsolatban már felismeri, hogy az idiotizmus.
És természetesen vica versa.
Lehet hogy rossz példa, de például egy fidesz-szimpatizáns képes rendkívül pozitívan fogadni a trafik-hülyeséget, egy bajnaista a "munkahelyet minden 35 éven alulinak" mantrát, a gyurcsányista számára pedig ez a 16 pont olyan, mint egy hívő katolikusnak a miatyánk.
Tárgyilagos szemlélő pedig tudja, hogy mindhárom egetverő baromság,
Sajnos a trafik-hülyeség meg is valósult, mert a fidesz olyan helyzetben volt hogy megtehette.
Viszont nincs kétségem afelől, hogy Gyurcsány is megvalósítana néhányat a pontjaiban felsorolt idiotizmusok közül, ha módjában állna.
Bajnai a baromságát viszont akkor sem tudná realizálni, ha lehetősége lenne rá.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.12.03. 18:31:54

Hánnyál laspalmas, hánnyál. Sőt, ha rám hallgatsz, a bölcsödés gyerekeiddel együtt hánysz.

Ádámka Auditore 2013.12.03. 18:34:53

"Sajnos a trafik-hülyeség meg is valósult, mert a fidesz olyan helyzetben volt hogy megtehette." - Az már mindegy. Elszámoltatáson és reparáción gondolkodj. Azon, hogyan lehet helyreállítani a megbomlott vagyoni viszonyokat. Minden más már fölösleges erőpocsékolás. :(

Roltii 2013.12.03. 18:43:04

@Ádámka Auditore: nem lesz elszámoltatás. A FIDESZ baromi nagy erőkkel állt neki (legalábbis ezt kommunikálták) és kb semmi se lett belőle. Vagy pajtik, vagy annyira le van papírozva minden, hogy jogilag nem lehet belekötni.
Azt is érdemes meggondolni, hogy mi lenne, ha minden kormány minden lépése jogi következményekkel járhatna. Nem biztos, hogy jót jelentene...

Az előző kommentedre reagálva ha az eltörölt SZJA rendszerből indulunk ki, akkor a magyar átlagjövedelem már a legfelső kulcsba fog érni. De ha megduplázzák, még akkor is irreális, hisz egy bruttó 400 ezres fizetést azért ne nevezzünk már kiemelkedőnek, vagy hú de nagy gazdagságnak. Persze ha az gazdagság, hogy 20 éves futamidővel tud venni valaki lakást, akkor nem szóltam (csak elkezdek összepakolni és elhúzni innen a búsba...)

tobeor 2013.12.03. 18:44:48

Ezek elég jó célok, és üdítően konkrétak is, nem szokás ez ebben a félrebeszélős országban. És amilyen förtelmes az aktuális kormány, hogy mellettük még Gyurcsány is felértékelődik. Ezzel együtt ettől még nem lesz meg az 5%-a.

Kandeláber 2013.12.03. 18:50:37

@Ádámka Auditore: @Roltii: Szerintem sem lesz itt soha semmilyen elszámoltatás.
Hangzatos ígéretek voltak, tettek viszont nem.
Ez egy ilyen ország.

William Kidd 2013.12.03. 18:58:14

"Európához tartozó Magyarországot akarunk. Európai Egyesült Államokat akarunk és euróval akarunk."

A zsido Uj Vilagrend, kosz nem kerek belole.

2013.12.03. 18:58:20

@tobeor: Mondjuk az igazmondást emlegetni Fletóval kapcsolatban, enyhén szólva komikus.
Igaz 1 választást már megnyert azzal hogy kb. ekkorákat hazudott, mint itt, de szerencsére nem mindenki szenved amnéziában. Az utolsó mondatodra: ámen

BelAmi 2013.12.03. 18:59:47

Azért jó lenne a többi párt - különösen a Fidesz/KDNP - hasonlóan konkrét programjáról olvasni, és lehetőleg még a választások előtt!

BelAmi 2013.12.03. 19:00:29

Azért jó lenne a többi párt - különösen a Fidesz/KDNP - hasonlóan konkrét programjáról olvasni, és lehetőleg még a választások előtt!

Mariann19 2013.12.03. 19:03:03

@kela-bá: Nehéz neked válaszolni, mert láthatóan csupán egy érzelmi kirohanásod van, érvek sehol, mindössze párt hovatartozásod generálja a kommentedet.
Esetleg a kommentemmel kapcsolatban nincs valami kérdésed?

Ádámka Auditore 2013.12.03. 19:05:38

"De ha megduplázzák, még akkor is irreális, hisz egy bruttó 400 ezres fizetést azért ne nevezzünk már kiemelkedőnek, vagy hú de nagy gazdagságnak."

Szerintem még nettó 400.000-ret se nevezzünk fú de nagy gazdagságnak, nemhogy a bruttót. Jó, az átlagfizetéshez képest kiemelkedő jövedelem, de nem az átlagemberhez viszonyítottam most.

tobeor 2013.12.03. 19:12:20

@SmittyB: Enyhén szólva komikus olyat állítást (="igazmondás") belelátni rövid kommentembe, ami nincs benne. Ami meg a hazugságot illeti, Gyurcsány csak kis kezdő Orbán mellett.

Ádámka Auditore 2013.12.03. 19:13:54

@Ádámka Auditore: Úgy értem a mamutvagyonok mellet és azokhoz viszonyítva. Egy tehetséges, szorgalmas, jól képzett és talpraesett ember annyit meg tud keresni idővel, hanem többet. Olyanoktól én egy fillért sem sajnálok és egy fillért sem szeretnék fölöslegesen elvenni.

2013.12.03. 19:21:14

@tobeor: Jaj de érzékenyek vagyunk ! Feri aki nem beszél félre, így már jó?:D

tobeor 2013.12.03. 19:24:22

@SmittyB: Hát, ha érzékenység szóvá tenni, hogy olyanon nevettél amit le se írtam, na akkor érzékeny vagyok :) De ha te nem vagy érzékeny az ilyesmire, akkor rohadt komikus hogy Orbánt az új Jézusnak tartod :)

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.12.03. 19:28:19

Rogán igazi kis szarházi vagy...

A hvg.hu megkereste Rogán Antalt is, tőle azt szerettük volna megtudni, mennyire tartja jogállami normákkal összeegyeztethetőnek azt, hogy egy politikus délelőtt mond valamit, amire egy bíróság délutánra megváltoztatja az ítéletét. Egyelőre nem kaptunk választ a kérdésekre.

narmer 2013.12.03. 19:28:57

@Szelid sunmalac:Jjavaslom, hogy ne szavazhasson az a magyar polgár sem, aki nem fizet adót.Az egész cigányság meg lenne fosztva szavazati jogátó.l, a nyugdíjasok, egyetemisták dettó.De izgi.Figyelsz Gyurcsány? Vagy csak írod ,ahogy jön?.

2013.12.03. 19:31:58

@tobeor: Hát az se jó hogy "Feri nem beszél félre?" Ej ezek DK-sok de mimózák! Hát mit szeretnél hallani bogaram, mi esne jól kis Pinokkió?

micsoda? 2013.12.03. 19:34:39

Szerintem az állami bürokrácia csökkentése is szerepelhetne a listán. Minden külföldi arra panaszkodik, hogy rettentő nagy a bürokrácia Magyarországon. Még nagyobb lesz. A legújabb, hogy kérvényeznem kell az ingyenes 2x-i pénzfelvételt az ATM-ből. Röhej!!

Ami agymosást a rádió- tv művel, kibírhatatlan. /kikpacsolom/ Reggelizésnél Orbánt hallgatom, ebédnél a jól bevált zenés műsor helyett politika megy. /ütköző délben/

narmer 2013.12.03. 19:35:30

@tobeor: Amire akarod, mert látom nem akarod érteni.Valamit állítottál, de nem tom miért higgyek neked.

tobeor 2013.12.03. 19:35:41

Azért remélem ezt is lecsapja valamelyik blog:

"Beszéljünk például a gravitációról. Matematikailag leírjuk, de a fizikai modell nincs meg. Azt sem értjük, hogy a Földre érkező idegen lények hogyan kapcsolják ki."

:)

tobeor 2013.12.03. 19:38:30

@SmittyB: Te tényleg ennyire hülye vagy? Tök mindegy Gyurcsány, arról beszélek, hogy te olyanra hivatkoztál velem kapcsolatban, amit én nem írtam le. Tényleg nem bírod felfogni? :D

@narmer:
1. Engem nem érdekel hogy hiszel-e nekem.
2. Amit leírok, azt tudom igazolni, mivel eleve csak ilyet írok le. Ha megmondod pontosan mire vagy kíváncsi, és szépen kéred, szívesen igazolom, mert én ilyen rendes vagyok.

2013.12.03. 19:49:38

@tobeor:
A sértegetés lepereg rólam, az téged minősít., meg nem vagyok DK-s mimóza.

Azért üzenem Fletónak a szakácskönyvéből nem veszek, mert amennyit hazudik...
Fene fogja pazarolni az alapanyagot.

martineden 2013.12.03. 19:51:21

@kela-bá: Ez a Gyurcsány az a Gyurcsány aki azt mondta " hazudtunk...." ? ....Lehet hogy mondta,......Viszont az orsos nem mondta de allandoan csinalja.Talan ez nem lenne baj,de lop is a bandajaval egyutt.Sajnos nem keveset.Valobqan jol teljesitenek.Ebben.Hiaba,aki nosztalgiaval nez a putrira...

tobeor 2013.12.03. 19:52:25

@SmittyB: Beszélsz magyarul? Ezt érted?: "olyanra hivatkoztál velem kapcsolatban, amit én nem írtam le."

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2013.12.03. 19:52:54

@Andráska8: Üüüüühüümmm... mint a görögök. Azok is lekapcsolták a tévét, de csináltak helyette valami másikat. Valahol azokat a "valóban közszolgálati, kiegyensúlyozott, pártatlan hír- és közéleti, valamint kulturális műsorokat" is le kéne majd adni, mert ahol a nézettség még mindig fontosabb, mint a politika, ott nem fogják nekik megtenni ezt a szívességet.

martineden 2013.12.03. 20:05:36

@kbs2013: KISZ KB-titkárnak lenni - szóval 40 még nem vagy. Talán kérdezd meg aput, anyut.
.....Bizony ennel csak az volt jobb ha a fater parttitkar volt,Erre az orsos a bizonyitek

JJames 2013.12.03. 20:08:06

Sziasztok,

Első olvasásra, még igen kecsegtetőnek hangzott a 16 pontból 15 pont. Mert első olvasásra sem tetszett már az, hogy euro legyen az országban. Szeretem a forintunkat. (Váltok énis) Egy nemzetet pontosan az tesz egy oldalról sajátossá, hogy külön pénznemünk van. Ez sokat ér. Nem szabad eltörölni. A forint erősödését kell elősegíteni. Ha fele annyi energiát fordítanának a "Forint" erősödésére, hogy többet érjen a reálértéke, akkor nem járnék minden hónapban a váltóba. Mert tudnám, hogy a pénzem többet ér és nem lenne rá szükség.
Második olvasásra: Azon kezdtem gondolkozni, Mi a francnak akarja ez visszavezetni a családi pótlékot? Hogy megint vegye fel a sok cigány a pénzt? Hogy hús kerüljön az asztalra... Miért eddig mit ettek? Szerintem több húst esznek mint mi magyarok. A 80%-uk jól táplált. Új bölcsöde és óvodaépítési program. Mi van? Az elmúlt években csökkent a gyermekszületések száma és azt tekintve, hogy sokan vándorolnak ki külföldi munkavállalóként, nem is fog itthon születni több gyermek. Akkor meg minek belefecsérelni pénzt az óvodaépítési programba? Talán helyhiány van a bölcsödékben meg az óvodákban? Inkább abból a pénzből amiből építési programba kezdenétek abból tanítsátok meg az összes iskolást úszni kötelezően.
Harmadik olvasásra: Állami segítséget nyújtani a szegény területeken? Miből bazdmeg? Úgy szornátok megint a pénzt két kézzel, mint amikor kormánypárt voltatok. Pont miattatok lettek szegények. Meg hogy nem jutnak földhöz a társas vállalkozások? És ez neked fáj? Talán megint a külföldi piacokat akarok majd erősíteni a belföldi piac helyett paraszt? A ti politikátok miatt ment csődbe a Malév. Szemét. Egy nemzetet az tesz naggyá, ha minnél több olyan belföldi kincse van, ami csak itt van. Sehol máshol. Elkúrtátok!Meg mit akartok már megint azzal a szerencsétlen nyugdíjjal? Ez minden programotokban benne volt,hogy az időseknek kedveztek, mert jól tudjátok, hogy idősek sokkal többen vannak az országban, mint adófizetők. Szánalmas próbálkozás. Meg legszegényebb Bankot : Szolidaritási Bankot akartok létrehozni? Meg állami segítséget a szegényeknek? TE kedves GyurcsányBá neked mennyi pénzed van akkor most? Hát normális? Meg ne legyen szavazati jogok a nem magyarországon élőeknek? Az téged meg miért zavar ha van? Talán mert határon túl több épp elméjű fiatal tud beleszólni a saját hülyeségedbe?
A többi ponttal még egyet is értenék-De TE már rég eljátszottad az emberek bizalmát. Ha meg nem tudod mit jelent ez a szó a szótárban, akkor nézd meg!
Amúgy ez az ember miért nincs még a börtönben? Rég ott lenne a helye! Ő beszél hazafiságról,meg választójogról, amikor a kormánypártuk idején becsapták az egész országot? Miattatok nem hisz senki sem a politikusoknak. Neked nem szabadna politizálni, meg választójogot is megvonnám tőled Bazdmeg!

martineden 2013.12.03. 20:12:45

@SmittyB: a, hogy nem is élsz itt, csak Orbánt rühelled, ezért jobb Gyurcsány?....Most oszinten,ha valaki meg az alsogatyad is ellopja,annal bizony szazszor jobb.Szerinted mert ruheli minden normalis ember az orsost?Persze sokan vannak akik baksisert nyaljak a valagat..

martineden 2013.12.03. 20:19:36

@Ádámka Auditore: Alomodj kiralylany....zazrivec mint mi.elnok..A het vicce

doominogame · http://www.doominogame.com 2013.12.03. 20:23:15

Egy vállalhatatlan arc, de van kis igaza.
Csak az szavashasson, aki pozitív befizető, vagyis adózik. Enélkül a potyázók (nyugdíjasok, cigányok) szavazata mindig elviszi osztogatás irányba a politikát. Az egyháznak semmi keresnivalója az államban. Az egyházakat tartsa el a tagság. A sportegyesületeket szintén. A mindennapi életet megfojtó bürokrácia csökkentése, szerintem a hivatalnokok 90%-a azzal a problémával foglalkozik, amelyet ő maga csinált, pl. okmányiroda. Régen a vizsgahely kiállította az új forgalmit, ma ehhez egy hatalmas vízfej kell. Az önfenntartó mikrovállalkozásoknak adómentesség, mert az is elég, ha nem lógnak az állam csecsén. És végül támadt egy egyszerű ötletem, amely további áldozatok, kivárás és kárvallottak nélkül akkora lökést adna a magyar gazdaságnak, amelyre lassan 20 éve várunk.
Az gondolat lényege, hogy hazánkban adómentessé kell tenni a lakások bérbeadását.
Látszólag semmi, de vizsgáljuk meg a kérdést alaposabban. A lakáskiadás megadóztatásából származó állami jövedelem ma szinte egyenlő a nullával, legalábbis költségvetési szinten biztosan. Ez azért van, mert a lakások kiadását nem lehet ellenőrizni, bárki mondhatja, hogy a sógorom, a barátom lakik ott, vagy az idegen csak azért kapta meg a lakást, hogy azt nehogy üresen feltörjék, vagy télen elfagyjanak a fűtetlen vezetékek. Emellett az is alacsony szinten tartja a bérlakások számát, hogy a lakók fenyegetni tudják a tulajdonost azzal, hogy feljelentik az adóhivatalnál, ha kirakja őket. Emiatt ma Magyarországon rengeteg lakás áll üresen mert a tulaj nem akarja, hogy az állam még ebből is sápot húzzon.
Ma hazánkban az elfogadott létforma az, hogy egy fél élet nélkülözésével szerez valaki lakást vagy házat, s annak 5-10-15 kilométeres körzetében próbál munkát találni. Mert utazni drága, bérlakás meg csak mutatóban van a fentebb felsorolt okok miatt. S mivel a komolyabb munkahelyek nagyvárosokban vannak, az emberek pedig – eltekintve Budapesttől – arányosan elszórva élnek, a lehetőségek bezárultak. Ha el is megy valaki dolgozni messzire, a családját nem viheti magával, sok a külön élő, majd ténylegesen elváló család.
Tőlünk nyugatabbra az emberek nagyobb része bérlakásban él. Ez ott nem degradáló, hanem természetes. Ha máshol jobban fizető munka akad, vagy egyáltalán akad munka, akkor nem gond a költözés, mert jól karbantartott, normális lakások sora várja a költözni vágyókat. Ezeket speciális ügynökségeknél lehet bérelni. Ha valakinek akad egy nem használt lakása – mert éppen ő maga is máshol bérel egyet - csak odaadja az ügynökségnek, és az intéz mindent, festet, költöztet, beszedi a bért, stb.
Nézzük az előnyöket.
1. Az intézkedés meghozásával rengeteg – eddig passzívan, üresen álló – lakás kerülne be az ingatlan piacra. Azonnal leesnének a lakásbérleti árak a kereslet-kínálat törvénye alapján. Ez magával hozná az elérhetetlen magasságokban lebegő lakásárak esését is.
2. Megindulhatna az eddig lemaradó területeken élő lakosság bekapcsolása az ország vérkeringésébe, magyarul lecsökkenne a munkanélküliek száma, mert nem okozna gondot a költözés. Ez azonnal megérződne, mert sokkal kevesebb segélyt kellene a költségvetésnek kiosztania.
3. Megmozdulna a tőke is. Nem csak az óriás tőke, hanem a kisebb beruházók is fantáziát látnának egy olyan befektetésben, amely adómentes. Felpezsdülne az építőipar, ezzel együtt minden olyan járulékos gazdasági ág is, amely erre épül, például a szállítás. Csak az építőanyagot szállító teherkocsik üzemanyagának adótartalma többszörösen meghaladná a mostani lakásbérletből befolyó adókat, tehát a költségvetés is gazdagodnat. Adózna az építőanyag ÁFÁ-ja, a dolgozók után befizetett járulékok is befolynának.
4. Ezek a beruházások nem vihetők el az országból. Nem lehet kivinni, mint pl. egy gyár gépeit. Ha egyszer egy bérlakás megépül, az örökre az ország része marad.
5. Végül élhetőbb lenne az ország. Már ma is a fiatalok többsége külföldön képzeli el a jövőt, amely nem is csoda, köszönhetően a hazai, mélypontot súroló hangulatnak.
Az ellenzők ellenvetésére előre elmondom, hogy ilyen már van hazánkban, mert a mezőgazdasági őstermelés gyakorlatilag adómentes, tehát nem igaz az az érv, hogy igazságtalanság lenne a többi gazdasági szereplővel szemben.
Az sem igaz, hogy ez alapos tanulmányozást és előkészítést igényel. Egy telefon az adóhivatalba, vagy a statisztikai hivatalba, ahol azonnal megmondanák, hogy milyen szánalmasan kicsi a lakásbérletekből származó állami jövedelem. A következő adóügyi közlönybe bele kell tenni, hogy a bevallásokon ezután nem kell feltüntetni ezt a jövedelmet, majd néhány reklám formájában tudatosítani az emberekkel és kész.
Ez nem olyan intézkedés, hogy türelem emberek, pár év és jobb lesz, csak addig tűrjetek, hanem azonnal, gyakorlatilag hetek múlva kimutatható a hatása.
És az ügynek nincs vesztese. Nem sért érdekeket, az ország minden polgára jól jár vele, ki közvetlenül, ki közvetetten.

vakapad 2013.12.03. 20:24:02

Elolvasván a derék laspalmas nevű „véleményformáló értelmiségi” blogszerző kissé egzaltáltnak tűnő … khm … izéjét, amelynek a lényege annyi, hogy „most csak a bölcsődeépítő tervekhez szól hozzá”, finoman érzékeltetve, hogy szerinte a többi is átkozott baromság, kíváncsi lettem a bölcsődékre.

Kérdés, hogy vajon mi lehetett az, ami ennyire felzaklatta szegényt, ezért utánanéztem ennek a bölcsődés témának. Az általa beidézett saját iromány dátuma 2009. III, 13. Be van linkelve egy Hír TV-s videórészlet, a franc tudja melyik évből, dátum ugyanis az évszámot illetően nincs.

A videórészlet felvezetése derék laspalmasunk által (érdemes figyelni a szóhasználatot):
„Halljuk, mit gondol a dologról Dobrev Klára, az idióta reformer szociálisan érzékeny felesége:”

Az utána olvasható szöveg pedig (ez se rossz ám!):
„Tehát azért nincs elég bölcsöde, mert nem íratják be a gyerekeket......Kifordított logika...bele sem merek gondolni, milyen eszmecseréket bonyolíthat otthon Klára asszony a férjével...nagy elmék, ha találkoznak...”

Na most, ha az ember rendkívül alapos, és végignézi (bizony, az nem árt, ha már ír róla), akkor hamar észreveszi, hogy Dobrev Klára nem mondott olyat, hogy azért nincs elég bölcsőde, mert nem íratják be a gyereket (a bemondó jelenti ki, hogy Dobrev Klára szorgalmazza, az anyák írassák be a bölcsődébe a gyereket, de Dobrevtől ez se hallható), olyat viszont mondott, hogy az elmúlt 15 évben szorgalmazott hagyományos családmodell miatt szűntek(!) meg a bölcsődék (úgy 2005. táján lehetünk), látható tehát, hogy a blogszerző által írottak a nettó hazugság és a sefülesefarka kategóriák között helyezkednek el valahol. Dobrev azt is mondja, hogy 15 év férőhely zuhanását hipp-hopp visszapótolni nem lehet.

A Dobrev által elmodottakat fényesen igazolja, a Gyurcsányról mint regnálása alatti antibölcsődistáról laspalmas által írtakat meg fényesen cáfolja az a diagram, amely a
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/kisgyermnapkozbeni.pdf
KSH anyag 7. oldalán található.

Ennyit erről a bejegyzésről. A „többit” (mivel nincs) mostan nem ragoznám.
Ha nekünk Orbán kell, akkor az. Punktum.

Hagrid 2013.12.03. 20:26:14

A blogger két kommentje is találó. A bölcsi és ovi építés jó, de térítésessé tenni, az eléggé laza, mondhatnám, így nem nagy kunszt újakat létrehozni.

A másik kommentnek is örülök. Emlékszem, mikor 2004-ben e-mailen, munkahelyemen az erdélyi magyarokra az mszp-sek csak oláh cigányok, román ...-k, román cigókként utaltak. E-mailt is kaptam aktivistától, amiben az érkező erdélyieket szekéren érkező cigányoknak ábrázolták az amúgy roppant rasszista-ellenes mszp...ezek után hányás, hogy nyalnak. Mondom ezt úgy, hogy a fidesz féle szavazójog-adást a határon túliaknak eredményével sem értek egyet...

Jaffar 2013.12.03. 20:26:39

Látom, sokan azon vannak kiakadva, hogy ez az ember, hogy merhet ilyen pontokat összeírni, hisz bomlott az elméje etc.. A pontok nagy része jogos és bár én sem értek egyet minddel. Na most akkor nézzünk át a másik oldalra és nézzük meg, hogy micsoda víziók vannak a "nem bomlott", de mindenben világbajnok, világelsök elméjében.

PS: A hiba nem Gyurcsányban, vagy Orbánban van, hanem azokban, akik az ilyen embereket a hatalomban tartják. Tudniillik manapság erre van igény.

2013.12.03. 20:27:04

@martineden: Nekem még megvan az alsógatyám és szerencsére a szememet se lőtték ki 2006-ban, mondjuk ez nem Fletón múlt.

kvasztics47 2013.12.03. 20:27:40

Ennek a hülye vastagbőrnek más nem jutott a bugyuta eszébe, csak a zelmútnyócév, hogy ott se épültek bölcsödék. Te barom állat: oszt mibül? Oszt hogy a faszba lehetett vón lefaragni a költségvetési hiányt? Mi? ja vagy még több adósság, oszt az a baj! Meg minden, amit Gyurcsány csinált, vagy nem csinált. Ahhoz meg nem tud hozzá szólni, mikor a Fidesz 2 héttel a költségvetés zárószavazása előtt benyújtott 3800 módosító indítványt, osz a "hülye" lelkiismeretes, törvénytisztelő Gyurcsány kormány meg a szoci képviselők még karácsony éjszaka is azzal foglalkoztak. Ja oszt vót olyan javaslat, hogy 10x-en költöttek vóna el ugyan azt a bevételt.

2013.12.03. 20:30:19

@Jaffar: Nem a pontokkal van baj, népszerű programot még egy 8 általános is össze tud kaparni, hanem a hitelességgel.

ben2 2013.12.03. 20:33:01

@Szelid sunmalac:

" Nezd, azok utan, hogy megszavaztak az emberek, hogy ne kapjanak a kulfoldi magyarok allampolgarsagot es azzal egyutt szavazati jogot"

Az emberek már 2004-ben is ennek ellenkezőjét szavazták meg, csak a részvételi arány nem volt elég nagy, hogy jogilag kötelezze az országgyűlést, hogy törvényt alkosson róla.

Ami Gyurcsány pontjait illeti, azt három csoportba lehet osztani:
1. Baromság, ahogy van (pl. adókedvezmény helyett családi pótlék)
2. Politikai oldaltól függetlenül mindenki szeretné, de Gyurcsány is nagyon jól tudja, hogy nincs és egy darabig nem is lesz rá pénz. (Pl. hátrányos régiók felzárkóztatása. Mondjuk ezt Gyurcsány megoldaná annyival, hogy az IMF nem engedi, márpedig aki nem engedelmeskedik az IMF-nek, az ugyebár orbánfasiszta, mert egy igazi demokrata mindig azt csinálja, amit az IMF mond akkor is, ha megszakad a szíve a szegényekért.)
3. Akár meg is lehetne valósítani, csak miért tette a homlokegyenesen ellenkezőjét akkor, amikor kormányon volt? Illetve most milyen alapon higyjük el neki, hogy máshogy viselkedne kormányon, mint 5 évvel ezelőtt? (A bölcsőde program nekem is beugrott, de pl. a nyugdíjrendszer reformja sem jutott eszükbe addig, amíg az MSZOSZ-es haverjaik híztak a manyupok-nak befizetett ordenáré kezelési költségeken.)

kela-bá 2013.12.03. 20:33:41

@Mariann19: Kedves " Mriann19" Kösz a válasz, amit nem is várok senkitől. Semmi érzelmi akármi ! Semmi párt hovatartozás, mert az egy nagy marhaság ! Én mindegyiknek elhiszem, hogy "nekem" akar jót ! Rájuk is szavazok... Az ajánlott videót "elnézve" nagyobb gondok vannak itt , ha hihetünk a előadóknak. Mivel nagyon sok ismerősöm van aki "megszívta" a deviza kölcsön ügyletet, hajlok arra, hogy az előadók hitelesek. (www.hunnio.com)
További szép estét !

Jaffar 2013.12.03. 20:35:14

@SmittyB:
Miért? Ki a hiteles ebben az országban? Orbán? Ne viccöljünk már...

Hagrid 2013.12.03. 20:35:56

@Dr. www.doominogame.com: Gyurcsánynak a szavait félreérted. Nála a munkanélküli cigány, vagy a nyugdíjas - utóbbiak a DK támogatóinak gerincét alkotják - adózik. Ha megnézed, mind bruttó pénzt kap. Neki esze ágában sincs elveszíteni ezeket a választóit. Ez pusztán a nem Mo-ra adózó kettős állampolgárokra vonatkozna.

martineden 2013.12.03. 20:36:27

@SmittyB: Nekem még megvan az alsógatyám és szerencsére a szememet se lőtték ki 2006-ban, mondjuk ez nem Fletón múlt. ....Hat ha a csurhevel randaliroztal,megerdemelted volna.Most hogy az orsos ezer milliardokat lop ,mert nem mentek szarni ,hugyozni a parlament ele?Gonndolj bele a hullye TEK-esek meg egymasra se gumi lovedekkel lonek.

ben2 2013.12.03. 20:37:17

@kvasztics47:
"Ennek a hülye vastagbőrnek más nem jutott a bugyuta eszébe, csak a zelmútnyócév, hogy ott se épültek bölcsödék. Te barom állat: oszt mibül? "

Mondjuk a síkvidéki viaduktra költött 40 milliárdból, meg a Nokiásdobozokban széthordott, stb. pénzekből. Vagy ha nem kúrják szét a gazdaságot, az is segített volna valamit.

lenoardo999 2013.12.03. 20:37:55

@vakapad: Ja, hát mondjuk, hogy abból, hogy szerinted Dobrev Klára nem mondott olyat, hogy azért nincs elég bölcsőde, mert nem íratják be a gyereket, mindjárt következik az ennyit erről a bejegyzésről állításod, viszont azt nem írtad le, hogy ehhez mekkora hívőnek kell lenni. Mert akár hiszed akár nem mindenki másnak ez oltári kevés. Ragozd tehát csak bátran tovább, magyarul próbálj meg érvelni, ha mondani akarsz valamit, mert nagyon úgy tűnik, hogy a poszt telibe talált..

Hagrid 2013.12.03. 20:39:31

@Jaffar: Ki mondta, hogy ő hiteles? Ez a poén a neten...ha a fideszt kritizáló írás jelenik meg, egyből ugranak a rajongók, párttagok és alkalmazottak és ontják a védelmező kommenteket. Ha a dk-t figurázzák ki, akkor GYF rajongói jelennek meg, ha az mszp-t, akkor az övéké, ha a jobbikot, akkor a radikális had mordul fel...fasza, hogy senki sem bírja a kritikát az általa támogatott oldal felé, csak mutogat másra.

kela-bá 2013.12.03. 20:40:13

@martineden: Kösz a reagálását, igaza van ! Egyik kutya a másik eb ! További szép estét !

martineden 2013.12.03. 20:43:36

@ben2: Illetve most milyen alapon higyjük el neki, hogy máshogy viselkedne kormányon, mint 5 évvel ezelőtt?...Milyen alapon hiszel az orsosnak?Eloszor KISZ titkar,aztan liberalis partelnok.,aztan most minek is hazudja magat?

2013.12.03. 20:45:19

@martineden: Hú te nagyon tájékozott !
Milyen csürhe, milyen randalírozás.? Az se tudod mi történt 2006-ban!
De nem vagyunk egy értelmi szinten, így inkább hagylak fröcsögj tovább, a magad egyszerű stílusában.

Jaffar 2013.12.03. 20:45:34

@Hagrid: Nem, nem vagyok rajongó, söt. Csak éppen azzal van a gond, hogy itten mindenki okos, mindenki tud mindent, csak amikor tenni kéne vmit, akkor marad az igazmondó Orbán meg a hazug Gyurcsány.

vakapad 2013.12.03. 20:45:56

@lenoardo999:

Nem tetszik, mi? Hát még a diagram mennyire nem tetszene, ha megnézted volna.

ben2 2013.12.03. 20:46:18

@martineden:

Attól mert te azt állítod, hogy Orbán lop, senki nem megy az utcára. Ha bizonyítani is tudod, meglásd mennének elegen, csak ahhoz a vérgőzös acsargás nem elég. (Ez az orsós duma is hithű demokratára utal amúgy.)
2006-ban azért tüntettek az emberek, mert Gyurcsány zárt körben _beismerte_, hogy loptak, csaltak hazudtak. Majd ezek után kiállt és szenvedélyes igazságbeszédről hadovált. A baloldal pedig azért hullott darabjaira, mert hatalomban tartotta ezt a szerencsétlen pszichopatát.
Egyébként Orbán hálás lehet Gyurcsánynak, mert amíg Gyurcsány aktív, addig sorban passzolja a magas labdákat a fideszes kampánystábnak. Mondjuk az is egyfajta rekord, ha valaki két választáson is képes az ellenfelét kétharmadhoz juttatni.

Rodolfo63 2013.12.03. 20:46:52

@Roltii: @vundergraf:

legyen a példa kedvéért valakinek br. 100e a fizuja - leegyszerűsítve, ebből lejön 16%szja (16e), marad 84e ft. A létminimum összege jelenleg 86e Ft, tehát tételezzük fel, hogy ezt mind feléli, tehát a 84e forintjának 27%-a szintén az államhoz kerül (22,7e Ft). Tehát egy hónapban kötelező jelleggel befizetett az államnak 16e+22,7e Ft-ot, azaz 38,7e Ft-ot. Tehát őt egy hónapban 38.7% adó terhelte a br. 100e Ft-os jövedelmére.

Ha a kiinduló jövedelem nem 100e, hanem 1.000e (egymillió), akkor hasonló költés mellett egyszer van 16% szja (160e) és szintén elkölt havonta 84e Ft-ot, aminek az áfája ügyebár 22,7e Ft, ami a kiinduló jövedelemhez viszonyítva 2,7%-ot tesz ki - azaz, a havi adóterhelése 18,7%.

Ezért igazságtalan súlyosan az egysávos adórendszer amihez magas áfakulcs párosul. A közteher viselésnek nem az a lényege, hogy mindenki adózzon, hanem mert a központi költségvetésnek szüksége van bevételekre, ezért ezt a terhet szétosztja az adófizetők között - a szétosztás alapja a teherbíró képesség kellene hogy legyen - nem pedig az, hogy mindenki ugyanannyit fizessen - akkor lehetne a mindenki ugyanannyi elvet fizetni, ha a legalsóbb rétegek számára sem jelentene túl nagy megterhelést mindez, illetve ha nem lenne költségvetési hiány.

christophe 2013.12.03. 20:48:54

@tobeor: Ja igen ez jo ,orbàn tanàcsadoja urlènyek,megazisten,ez fogja fellenditeni Magyarorszàgot?Menekuljon aki tud :-)

Gerberus 2013.12.03. 20:49:36

Hányinger az egész banda, Fletónak főzőcskéznie kellene odahaza, és nem rontania a közélet levegőjét! Ezen kívül mindenki, aki az ő szekerét tolja, nettó hazaáruló, és ugyanúgy arcátvesztett alak - ha volt neki egyáltalán!

Rodolfo63 2013.12.03. 20:50:28

@Darth Revan: talán mert már nem korlátozza őt az mszp és annak holdudvara?

martineden 2013.12.03. 20:51:09

@SmittyB: szerencsére a szememet se lőtték ki 2006-ban, mondjuk ez nem Fletón múlt. ..Ha a csurhevel randaliroztal megerdemelted volna.Most hogy az orsos banda ezer milliardokat lop,mert nem mentek a parlament ele,szarni ,hugyozni.Jaa ertem,a TEK-esek meg egymasra se gumilovedekkel lonek.Nyuszi vagy?

vakapad 2013.12.03. 20:51:26

@ben2:

Úgy hallottam, a viaduktról Kőröshegy önkormányzata döntött az I. Orbán kormány regnálása alatt. ismerős a név?

Úgy hallottam, a Közgép által épített püspökladányi vasútvonal költségeire előirányzott pénzt Orbán személyesen emelte meg 27 milliárddal, hogy a Közgép ajánlata a megemelt összegbe beleférjen. Az hány Nokiás doboz lehet?

A gazdaságról szólvást azt is rebesgetik, hogy akkoriban nem voltunk bóvli kategóriában, mosmeg ja.

vakapad 2013.12.03. 20:52:28

@Gerberus:

Hogy egy ilyen rövid hozzászólásba mennyi okos érv tud beleférni ...

ben2 2013.12.03. 20:53:36

@martineden:

Orbántól nem várok el többet (és a választópolgárok nagy többsége sem), mint amit most csinál. Gyurcsány ezzel szemben nem azzal kampányol, hogy azt akarja folytatni, amit 2010-előtt csinált, hanem a tökéletes ellenkezőjével.

martineden 2013.12.03. 20:53:56

@ben2: a részvételi arány nem volt elég nagy, hogy jogilag kötelezze az országgyűlést, hogy törvényt alkosson róla....Tehat az emberek nem szavaztak meg.Mit nem lehet ezen erteni?Ja fideszes vagy

vakapad 2013.12.03. 20:54:24

@martineden:

Úgy hallottam, Gyurcsány alatt a rendőrök élesben, bevetés közben lőtték ki valakinek a szemét, Orbán alatt viszont abszolút békeidőben agyonvertek egy embert.

Roltii 2013.12.03. 20:54:26

@Rodolfo63: nem, nincs igazad. Ha a kiinduló jövedelem 1 millió forint, akkor is 38,7%-os adó terheli a jövedelmét.
Vagy a te példádból kiindulva, az is lehetne, hogy akinek százezer forintja van, az se költ el mindent. Eleve, miért ebből a létminimumos költésből indulsz ki? Akinek több van, többet is költ.

Egyébként ugye tudod, hogy egysávos adózás előtt már az átlagbér egy része a legnagyobb kulcsba tartozott... Ha visszahozzák a többsávos adózást, akkor is valószínűleg egy bruttó fél milliós jövedelem már a legfelső kulcsban lesz, ami viszont nevetséges. Nettóba jó ha 1000 euró kijön belőle... Ennyit ma egy jó diplomás munkaviszony egy jobb munkahelyen Magyarországon...

Roltii 2013.12.03. 20:56:15

@Roltii:
"Ennyit ma egy jó diplomás munkaviszony egy jobb munkahelyen Magyarországon..."
mármint ennyit ér, csak kimaradt az állítmány:)

vakapad 2013.12.03. 20:56:40

@ben2:

Hát ennél többet, mint amennyire lerohasztotta a gazdaságot (lásd: beruházási ráta), elriasztotta a befektetőket, összeveszett boldoggal-boldogtalannal, és lenyúlt mindent, amit lehetett, tényleg nem lehet Orbántól várni. Ez ugyanis már a maximum.

martineden 2013.12.03. 20:57:00

@vakapad: Valoban.Gumilovedekkel.de mert nekem irtad ezt?

Bikli néni 2013.12.03. 20:57:25

Leginkább csak olvasni szoktam, de ez most arra késztet, hogy elmondjam a véleményemet, a teljesség igénye nélkül. Kiindulva abból a (nyilvánvalóan abszurd) feltételezésből, hogy Gyurcsány mindezt halál komolyan gondolja. (0. megállapítás: hányok Gyurcsánytól,)

1. Bullshit, nem azért, mert ő mondja, hanem mert az EU így is a túlélésért küzd, egy erőltetett szarhalom, nem, hogy eurónk, de európai közösségünk se lesz hamarosan.
2. Tökéletesen egyet értek.
3. Ugyan nem tudom, mi van a Vatikáni Szerződésben, de azzal is egyet értek, hogy a vallás magánügy, és - annak ellenére, hogy az alaptörvényben nevesített vallási szekcióhoz tartozom - felháborítónak tartom az alternatív vallások semmibe vételét.
4. Az előző pont után Ferenc pápával jönni álszent parasztság.
5. Papíron nem rossz elképzelés. Gyakorlatban, konkrétumokkal vajon milyen lenne?
6. Ehhez nem tudok mit mondani.
7. Ehhez meg nem vagyok elég tehetséges önjelölt közgazdász (bevallom, nem értem a lényeget).
8. Meg a jó édes anyádat a családi pótlék emelésével (mondom ezt úgy, hogy gyermekét ténylegesen egyedül nevelő anyaként kemény 13.700 forint csp-t kapok), nem azért fizeti a sok szerencsétlen a zadót, hogy aztán a megélhetési gyerekszülés még nagyobb méreteket öltsön.
9. Hurrá, indítsatok bölcsiépítési PROGRAMOT! Nem ám bölcsit, nem, programot. Kidolgozzuk a programot (ismerős?), nesze semmi, fogd meg jól. (Szóval ha lenne valóságalapja, támogatnám.)
10. Vagyis pont a következő választásra legyenek kéttannyelvűek azok az iskolák. Mikor a magyar gyerekek borzasztó nagy hányada a saját anyanyelvén se tud leírni egy épkézláb mondatot, felnőttként pedig funkcionális analfabéta lesz. Minőségi oktatást, esetleg.
11. Marhaság. Amit én tanultam a középiskolai informatika órán (DOS, meg Norton Commander, Windows 3.11, ha nagyon jók voltunk, megetethettük a TTC klubban a tevéket), szóval ez ma már hasznavehetetlen. A gyerekek szerencsésebb fele otthon, a saját gépén, laptopján, tabletjén, ájfonján autodidakta módon megtanulja az informatika alapjait. Aki meg hírből se ismeri a számítógépet, abból később sem lesz irodai ügyintéző, ezt most mondom.
12. Érdekelne ennek a gyakorlati megvalósítása.
13. Vezessétek. Esetleg csapjatok hozzá még pár havi plusznyugdíjat, kamat gyanánt. De én megelégszem azzal, ha végre valakinek lennének tökei, és befejezné a nyugdíjasok szent tehénként kezelését.
14. Azta, nem is tudtam, hogy a költségvetésben helye van ilyen "nagyvonalú beruházásoknak" Te Feri, ez mind szép és jó, de honnan a francból szeded össze erre a pénzt?!
15. Hierarchikus rendszerben dolgozom. Közvetve hat felettesem van, ebből öt nő.
16. Legyen, money pit így is marad elég (tényleg, a MÁV-ot hogyhogy nem ekézi a programjában?) Csak akkor aztán a "független" utód meg ne a DK szócsöve legyen.

2013.12.03. 20:59:35

@martineden: Elsőre már válaszoltam, kár volt megismételni., vagy 20 percenként idetolod a szarozós, hugyozós kommented?

Hát a DK-ra ráférne, ha egy kis intelligenciát nyomnának a kommentelőikbe, mert így még jobban lejáratják magukat.

Rodolfo63 2013.12.03. 20:59:46

@Roltii: azért a létminimumot hoztam fel, mert ennyit el kell költened, különben éhendöglesz, így már érthető? nem terheli havi szinten az 1.000e ft-os jövedelmet 38,7%, mert ezt már nem kötelező mind elkölteni, ebből már államkötvényre is futja, ami további jövedelmet biztosít

az egy kulcsos adó révén minél magasabb a havi jövedelmed, arányaiban annál kisebb lehet az állam részére fizetett rész ebből

vakapad 2013.12.03. 21:00:14

@Roltii:

Bajnai arról beszélt még miniszterelnök korában, hogy a gazdaság jó állapotban van, és ha folytatódik a trend, akkor (az akkoriban még többkulcsos adó) második kulcsának a határa évi 15 milliónál húzható meg. Nyilván elkerülte a figyelmedet, merhogy a Bajnai olyan halkan beszél.

Az persze egy más kérdés, hogy a gazdaság már nincs olyan jó állapotban, és még az is lehet, hogy igazad lesz.

ben2 2013.12.03. 21:00:38

@vakapad:

Jah kérem, ha belökik a gazdaságot a szakadékba, akkor könnyű fikázni azt, aki a zuhanást fékezi, hogy tegnap még feljebb voltunk. Meg lehet nézni, hogy a szocik milyen gazdaságot vettek át 2002-ben és milyet adtak át 2010-ben. Azt is meg lehet nézni, hogy a görögök (akikkel kb. egy szintről indultunk 2010-ben) hol tartanak most.

martineden 2013.12.03. 21:02:28

@ben2: Orbántól nem várok el többet (és a választópolgárok nagy többsége sem), mint amit most csinál. ...Szoval lopjon ,csaljon,hazudjon az orsos.Ertem.Mond ,mind a 10 trafikot megkaptad amit igert?Szerintem mar avval is atbaszott.Foldrol meg ne is almodj,hiaba nyalsz tovig

E.Csaba 2013.12.03. 21:05:47

1, Igen.
2, Igen.
3, Igen.
4, Ez fájt.Azt hittem, hogy a DK vezére megtanulta, hogy ő már nem mondhat sok hülyeséget, mert több sansza nem lesz.Úgy látszik szeret kockáztatni.
5, Igen, de ennek módját nagyon át kell gondolni, mert könnyen kontraproduktív lehet.
6, A liberalizált piac híve vagyok a józan ész határain belül és ha csak ez lenne a problémája a földtörvénynek, tapsikolnék örömömben.Ennél kicsit több kellene..
7, Nem.Az egyszerűség híve vagyok.Egy kulcs legyen mindenhol.
8, Nem.Többek között a családi adókedvezmény vágja gallyra az adórendszer fenntarthatóságát és igazságosságát.Az állam ne legyen gáláns(pláne ha üres a zsebe,gatyája lukas)adókedvezményt csak a létminimum szintjéig adjon.(Egy fő estén 90 ezer Ft, 2 felnőtt-1 gyermek esetén 150 ezer, 2 felnőtt -2 gyermek estén 240 ezer, stb). Családi pótlék pedig egy bizonyos jövedelmi szintig .Afölött senkinek semmit.Ne akarjon támogatást az, akinek nincs szüksége támogatásra a magyar viszonyokat nézve.
9, Nem.Minek?Tudtommal csökken a lakosság száma.Minek a több bölcsöde?Azért, hogy néhány szerencsés elmehessen gyerek mellett, gyes,gyed mellett dolgozni.Ugyanaz, mint feljebb:Mindenre telik? Mi vagyunk mi, Svájc?
10, Legyen, de merész.
11, Igen.
12, Igen.
13, Igen.Jó az irány, de ha belegondol az ember, kidolgozatlan és sok ellentmondás fedezhető fel benne, de alapvetően egyetértek.
14, Igen.
15, Nem.Ezzel azokkal a nőkkel tesznek rosszat,akik alkalmasak a feladatra .Egyre jobban jönnek fel a nők ez maguktól megoldódna.
16, Az biztos, hogy a jelenlegi közmédia egy pártpropaganda szemét, biztos, hogy ott keményen rendet kell tenni.

----

Rodolfo63 2013.12.03. 21:09:09

@ben2: a kormányváltásra be lett fékezve a gazdasági visszaesés, egy többé-kevésbé stabil (de rossz állapotban lévő) országot vett át a mostani kormányzat - ezt sikerült újra zuhanópályára állítani, miután kiütöttek mindent, ami tartotta azt

a görögökkel egyáltalán nem voltunk egy szinten, ez kizárólag a kormány kezdte hazudozni - talán némi devizaspekulációs célzattal

martineden 2013.12.03. 21:10:44

@SmittyB: Egy fidesz csicska mondja ezt ?Akinek tovig szaros a nyelve?Ki hugyozott ,szart a parlament ele fidesz csicska/?Koztuk voltal mi,most meg rostelled.Ne szegyeld .ilyenek vagytok.Ilyen intelligensek.azert nyaltok az orsosnak

2013.12.03. 21:13:54

@martineden: DK, DK kezd ciki lenni rátok nézve.

ben2 2013.12.03. 21:15:28

@Rodolfo63:

Ha az egymillió forintos fizetéséből valaki a létminimum szintjén él, akkor valóban kisebb az adóterhelése, de amint elkölti a többlet pénzt, a befizetett áfa-val az adóterhelése is arányosan nő. A létminimumon élők nyomorúságát minden gazdaságban az okozza (adórendszertől függetlenül), hogy kénytelenek a teljes fizetésüket felélni a hó végére, míg mások képesek megtakarítani, így egyről a kettőre lépni. Viszont amint felhasználják a megtakarításaikat, az áfa befolyik az államhoz.
A többkulcsos adórendszerrel az a fő gond, hogy politikai hitkérdéssé teszi, hogy ki számít szegénynek vagy gazdagnak. Szoci kormányok alatt megtanulhattuk, hogy aki nem dögkútból táplálkozik, az már gazdagnak számít és az adóterheket is ez alapján osztották fel. A másik tanultság meg az volt, hogy nálunk nem az számít rászorultnak, akinek kevés a pénze, hanem akinek nincs jó könyvelője. A többkulcsos adó tehát nem több, mint politikai marketing az SZJA emelés lenyeletésére, mert amíg az emberek egymás zsebeiben kutatnak, kevésbé figyelnek rá, hogy mennyit vesznek ki az övékből.

Rodolfo63 2013.12.03. 21:17:23

@ben2: a világ legtöbb országában bizony progresszív adórendszer van, nem véletlenül

vundergraf (törölt) 2013.12.03. 21:24:48

@Rodolfo63:

Hülye vagy fiam..... egyes leülhetsz!

Mert az sem látod át a hatalmas eszeddel, hogy
amit nem költ el abban a hónapban
azt majd elkölti egyszer később!!!!
És AKKOR ugyanúgy kifizeti belőle az ÁFA-t ....
Azaz végül pontosan ugyanazt 38.7%-t tejeli az államnak!

Egyetlen esetben nem jön össze ugyanaz a 38.7% ... mint a csóró esetén.
Akkor, ha KÜLFÖLDÖN költi el a tartalék pénzének egy részét a gazdag.

------

Azért vicces ahogy az elvakult nézőpontod még a matemetikát és logikát is kiveri az agyadból.

Nem ártana GONDOLKODNI (mégha fáj is) mielőtt magyarázod a baromságod,
miszerint az egy kulc snem azonos terhelést ad... bármekkora is a jövdelem.

Ekkora matematikai-logikai böszmeségért 6.-ban már egyes jár!

Mondjuk nem is szokot ilyesmi elhangzani csak csökött agyú balos szájából.

tobeor 2013.12.03. 21:24:56

@christophe:
Nevetgélünk, nevetgélünk, de lehet hogy agydaganata van?
Hát nincs senki, aki orvost hívna neki?

ben2 2013.12.03. 21:28:07

@Rodolfo63:

A gazdaság zuhanását átmenetileg az IMF fékezte le, amiért cserébe ugyanazt az elhibázott gazdaságpolitikát akarta a következő kormányra kényszeríteni, ami a csődközeli helyzetet eredményezte. Bajnaiék azon kívül, hogy kesztyűsbábként végrehajtották az IMF diktátumait, gyakorlatilag nem kormányoztak, a költségvetést pedig úgy adták át, hogy ők is pontosan tudták, hogy nincs meg a fedezete a kiadási oldalnak.
Ehhez képest a gazdaság 2010 után egyszer sem került zuhanópályára, csak a 2010 előtt beindult negatív folyamatok folytatódtak, viszont azok is sok esetben csökkenő tendenciát mutatnak. Mindezt ráadásul rekordalacsony infláció és csökkenő államháztartási hiány mellett. Érdekes zuhanás az olyan, ami eredményeként megszűntették a 2004 óta tartó államháztartási hiányra vonatkozó kötelezettszegési eljárást.

vundergraf (törölt) 2013.12.03. 21:35:25

@Rodolfo63:

Igen... többkulcsos van sok helyen
és PROGRESSZÍV azaz ARÁNYTALANUL TERHELÓ adó a neve!!!

A fizessenek többet agazdagok elv jegyében működik úgy.

Pont az történik mintha a boltban kenyér ára más lenne a gazdagnak és zegényknek!!!!

Kérek egy kiló kenyeret.

Szegény:
Mennyit keres?
Havi 100-at ...
Akkor 87 Ft lesz a kenyér.

Gazdag:
Havi 1 milliót
Akkor 870 Ft lesz a kenyér!

-----

Ezt gondolod igazságosnak?!
Mert a többkulcso adó pont íg műxik.

Mennyit keres?
100-at
Akkor 5 az adó.

1000-et
Ja... kérem akkor 250 az adó !!!

Aki ezt arányosnak és igazságosnak tartja az egyszerűen hülye.

A több kulcsos (progresszív) adó az nem más,
mint a jobban keresők pofátlan lenyúlása
a rosszabbul keresők számára.

És ezért se nem arányos, se nem igazságos!
Csak egy politikai döntés a szívatásról...

Kandeláber 2013.12.03. 21:41:10

@vundergraf: A többkulcsos vagy progresszív adó az újraelosztás egyik eszköze, csak ezt nem szokás nyíltan kimondani, könnyebb igazságosságról meg egyenlő teherviselésről papolni.

Rodolfo63 2013.12.03. 21:42:48

@vundergraf:

"És AKKOR ugyanúgy kifizeti belőle az ÁFA-t ....
Azaz végül pontosan ugyanazt 38.7%-t tejeli az államnak!

Egyetlen esetben nem jön össze ugyanaz a 38.7% ... mint a csóró esetén.
Akkor, ha KÜLFÖLDÖN költi el a tartalék pénzének egy részét a gazdag."

vagy ha például befekteti a pénzét és államkötvényt vesz, azaz tőkejövedelemre tesz szert belőle - az egykulcsos szja magas áfa mellett nem igazságos, mivel közel sem egyenlő mértékben terheli meg az adózokat az adórendszer egésze

Rodolfo63 2013.12.03. 21:45:25

@ben2: a rekordalacsony infláció kizárólag idén jelent meg és ez sem a gazdaság erejének hatására, hanem a rezsiköltségek eltérítése miatt, aminek jóval később fogjuk a levét inni

illetve, ahogy kifutnak a csökkentések, az inflációt okozó hatások újra teljes erejükben érvényesülnek

Rodolfo63 2013.12.03. 21:47:05

@ben2: bajnaiék levezették, hogy miért volt fedezet - matolcsyék nem tették meg az ellenkezőjét, hanem dobálták a számokat összevissza, hogy igazolják a saját baromságukat

feketeesfeher 2013.12.03. 21:48:08

Teljesen vállalható 16 pont.

Roltii 2013.12.03. 21:48:38

@Rodolfo63: jah, ha a gazdag befekteti a pénzét, akkor még kamatadót meg ehót is fizet... Vagy akár több tranzakciós adót is...

Rodolfo63 2013.12.03. 21:54:00

@vundergraf: gondolom nehéz felfogni, hogy nem kizárólag szja-t fizetünk, hanem áfát is - ami mellesleg a világ egyik legnagyobb kulcsával ami a legtöbb terméket és szolgáltatás lefedi

a KETTŐ EGYÜTT okozza, hogy az egykulcsos szja igazságtalan lesz, főleg, hogy az adójóváírást kivezették, mert így nem csak a felsőbb rétegnek csökkent az adója, de a legszegényebbeknek pedig még nőtt is a havi terhelése

Rodolfo63 2013.12.03. 21:57:14

@Roltii: és a többletjövedelem mellett még kisebb adókulccsal adózik, mintha 27% áfát fizetne, így a fajlagos adóterhelése mégtovább csökken

ha gazdag vagy, sokkal kevesebbet kell arányaiban adót fizetned, ez ennek a rendszernek a lényege

Roltii 2013.12.03. 22:05:00

@Rodolfo63: bocs, de ez egy baromság még mindig. Mivelmadózik kevesebbet a többletjövedelem?
A verzió: 100 ezret elköltök, 27e áfa bevétel
B verzió: lekötöm pl 3%ra majd elköltöm. Lesz egyszer 103e- 16% kamatadó- 6%ehó = 102340 ft. Ennek a 27%a: 27632
Tehát az államnak lesz így 28292 forintja
Nelyik a több, a 27.000 vagy a 28292
Innentől ezt a témát Veled lezártam...

martineden 2013.12.03. 22:09:49

@vundergraf: Az egykulcso elvileg jo es osztonzi az embert.Viszont a vilag minden normalis orszagaban a minimalber koruli jovedelem nem adozik,vagy csak jelkepesen.Pl.Anglia,Hollandia,sot Thailand evi 1mill Bath..kb8mill Ft,Dominikai Kozt,szinten.Az nem erv hogy nincs ra penz.Mert ilyen alaopon akkor az egytkulcsosra vegkep nincs.Gyakorlatialg most azt a penzt kapod meg amit a csoroktol elvettek

vundergraf (törölt) 2013.12.03. 22:10:09

@Rodolfo63:

Te matekból tényleg totál hülye vagy... ugye?
Különben nem írnál le ennyi számszaki baromságot!

vakapad 2013.12.03. 22:11:50

@martineden:

Elnézést kérek. Hibáztam.

vakapad 2013.12.03. 22:12:42

@ben2:

Hát, fékezni, azt sikerült. Jobban is, mint szerettük volna.

Rodolfo63 2013.12.03. 22:13:10

@Roltii: ha a B verziót választod, és nincs másik jövedelmed, éhen halsz

Rodolfo63 2013.12.03. 22:14:26

@vundergraf: nem vagyok hülye matekból, és nem írtam le semmilyen baromságot

levezettem, miért igazságtalan az egykulcsos szja adó magas áfa mellett, az, hogy neked nem tetszik az igazság és továbbra is a rezsimet akarod fényezni, az a te bajod, de ettől még megállja a helyét, amit írtam

vagy ha szerinted nem, nyugodtan vezesd le, hogy miért nem - ami kritika próbált itt érni emiatt levezetés terén, mind megbukott

Rodolfo63 2013.12.03. 22:17:07

@Roltii: egyébként ott van a kutya elásva, hogy ha 100e-t keresel egy hónapban, amiből még adózol is, akkor a fentmaradt összeget el kell költened, különben éhen halsz

ha 1.000e-t keresel, akkor nem kell elköltened az egészet ahhoz, hogy ne halj éhen, sőt az egész jövedelem töredékét kell csak elköltened

épp ezért egyrészt a teherbíró képessége egy magasabb jövedelmű egyénnek magasabb, másrészt az szja és az áfa együttes megléte miatt átlagos költés mellett a havi szinten fizetett százalékos adó aránya is kisebb, mint egy kisebb jövedelmű embernek

nápolyi maszti 2013.12.03. 22:17:18

Nekem többé-kevésbé bejön az összes pont. Liberális program, nyilván nem a társadalom egészének szólt -- az itt acsargó, orbánimádó, szélesgábor és patakiatti szellemi szintjén leledző csürhének biztosan nem -- ,de a DK nem is kétharmadra hajt.

martineden 2013.12.03. 22:21:02

@Roltii: Nem kell annyira jatszani az ertetlent.A szegeny kenytelen az osszes penzet elkolteni,ellentetben a gazdaggal.Ha sok a jovedelmed megteheted h kulfoldon koltod el es maris kevesebbet adozol aranyosan.Egyszeruen irtam,h ne jatszd a hulyet,de ha tenyleg nem erted ....

vundergraf (törölt) 2013.12.03. 22:21:48

@martineden:

Nézd úgy, hogy nálunk van GYERMEKTELENSÉGI adó :-)

A mostani 98000 Ft/hó minimál bér nettója:
gyermektelen: 64190 Ft
1 gyermek: 74190 Ft >> + 10000 Ft
2 gyermek: 79870 Ft >> + 15860 Ft
3 gyermek: 79870 Ft >> + 15860 Ft

2014-ben viszont a 101500 Ft-ból
gyermektelen: 66483 Ft
1 gyermek: 76483 Ft >> + 10000 Ft
2 gyermek: 86483 Ft >> + 20000 Ft !!!!!
3 gyermek: 99978 Ft >> + 33495 Ft !!!!!!!!!!!!!!

Vagyis a minimálbéresek közül
társadalom politikai okból AZ KAP adókedevzményt
aki a jövő adó/nyugdíj fizetőit is neveli... azokra is költ!

Aki gyermek nélkül teng -leng az meg nem kap kedvezményt az adóból, ennyi.

martineden 2013.12.03. 22:27:39

@vundergraf: agyis a minimálbéresek közül
társadalom politikai okból AZ KAP adókedevzményt
aki a jövő adó/nyugdíj fizetőit is neveli... azokra is költ!

Aki gyermek nélkül teng -leng az meg nem kap kedvezményt az adóból, ennyi. ....Szoval aki becsulettel felnevelt ket gyereket,de most keveset keres,az szerinted teng-leng .Latod ez a baj a fidesszel,nem eleg hogy lop,csal,hazudik,de hulyenek is nez mindenkit.

Scagnetti 2013.12.03. 22:28:43

Feri tudja, hogy akármit ígérhet, tétje nincs. A bejutása a parlamentbe egyelőre kétséges. Ha be is jut, az új kormány, legyen balos vagy jobbos, tökmindegy, aligha látja szívesen. Ha véletlenül mégis kormánytag lesz, akkor is csak a kisebb része. (Bár ez a szadeszt sem zavarta, zsarolni pont elég volt. Talán Feri is erre épít.) És még ha miniszterelnök is lenne, akkor sem szokása, hogy betartja az ígéreteit. Főleg annak fényében, hogy a mostani ötleteinek egy részét már lett volna alkalma megvalósítani, és mégsem tette.

És ezek után lehetne arról is beszélni, hogy a néhány jól hangzó ötlet között orbitális hülyeségek is vannak, de ez már tökmindegy. Megvalósulásukra esély kisebb, mint hogy a hétvégén szelvény nélkül megnyerem az ötöst a lottón, szóval igazából tökmindegy, mit mond. Az egész csak üres kampányszöveg. De hát tőle mást nem is várhatunk, csak ebben jó.

borzimorzi 2013.12.03. 22:28:50

@E.Csaba: Nem az a baj, amit mond. Hanem az, ahogy mondja: hogy semmit sem gondol komolyan. Ennek a pofának a meggyőződés és a hűség csak két szócikk a szótárban. Ezeknek a pontoknak a nagy részét megvalósíthatta volna, míg min.elnök volt. Nem tette. Most se tenné.

Csak összegereblyézett pár jól hangzó ötletet, és majd várja a szavazatokat. De nem gondol semmit komolyan, önérdekei mentén bármit feláldoz a programból.

Gyurcsányt nem véletlen dicséri Deutsch Tamás annyira. Úgy kell Gyurcsány a Fidesznek, mint egy falat kenyér. Cél, hogy 4,9% érjen el, azzal pont kint maradjon a parlamentből, viszont annyit pont elvegyen a baloldali koalától. Már csak azt szeretném tudni, mit tudhat róla a Fidesz, hogy ilyen készségesen kiszolgálja a Fidesz érdekeit...

Nagy esze van a pofának meg karizmája is, de szavazni nem szabad rá. Mert egy manipulatív alak, aki szolgálni nem, csak kihasználni akarja a választóit is, meg a magyar népet is.

Üdv:
b

Rodolfo63 2013.12.03. 22:30:29

@vundergraf: a jövő évi változtatások a gyermekadójóváírások terén szociálisan egy kedvező dolog, annyi a bibi, hogy kell hozzá munka

ami néha nem is olyan egyszerű, lásd a múltheti összeszerelő stratégiai partner esetét, ahol 6-9 hónapra veszik fel az embereket, majd kirúgják őket télen, tavasszal meg újra felveszik őket - vagy éppen már csak kevesebbet - de ez már nem az adórendszer problémája

speciel a jobbik benyögött egy dolgot, ami nem hangzik olyan rosszul - 1-2 gyerekik alanyi támogatás, 3. gyerektől adókedvezmény - egy olyan környezetben, ahol éppen nem túl jók a gazdasági kilátások és a munkahelyeket nem dobálják tömegével az emberek mögé van némi alapja annak, hogy az éppen munkanélkül maradt családok is kaphassanak bizonyos szintig támogatást, de egyben a gyerekgyártó bizniszt is korlátozza

Rodolfo63 2013.12.03. 22:32:25

@Rodolfo63: na, kicsit esek szét - tehát gyerekig, és az emberek után dobálják a munkát, nem mögé :)

vundergraf (törölt) 2013.12.03. 22:40:57

@Rodolfo63:

Figyelj... vazze!

Szegény: brutto 100
16% SZJA >> 16 >> marad 84
27% ÁFA >> 17,86 >> marad 66,14
Megmaradt tartaléknak: NULLA Ft
Államnak ment: 33,86 >> 33,86 %
----
Gazdag: brutto 500
Aki UGYANANNYIT költ el havonta, mint a szegény !
16% SZJA >> 80 >> marad 420
27% ÁFA >> 17,86 >> marad 402,16-66,14=336
Megmaradt tartaléknak: 336
EDDIG !!!! a z államnak ment 97,86 >> 19,57 %
-----

Erre mondod, hogy %-ban kevesebb...
Ez igaz , de ÖSSZEGBEN ?!!!
Hát összegben: 97,86-33,86=64 -el máris több !

Aztán egyszer csak elkölti a 336 tartalékot is.
Mondjuk autót vesz... ekkor:
27% ÁFA >> 71,43 ugrik az államhoz adóként
Ezt mostmár hozzá adjhatjuk az eddigi 97,86-hoz..igaz?!
Így végül az államnak ment: 97,86+71,43=169,29
Ami 169,29/500=33,86 >>33,86 % !!!!!!!!! ismét

Vagyis végül PONT annyi % mint a szegénynél.

De!!! 169,29/33,86= 5X anyni adó és pedig
konkrétan 135,43 -al TÖÖÖÖÖBB mint a szegényé.

Miért kéne meg az 5X-ös helyett mondjuk 6,5X-es adót fizetnie?
Mint az a progresszív, azaz a többkulcsos adó elvárja ...

Miért nem elég neked, hogy 5X annyi adót fizet a közösbe így is?
Miért akarod mégjobban lenyúlni ...6,5X-resre?
Nos miért?

vundergraf (törölt) 2013.12.03. 22:49:48

@Rodolfo63:

A munkanélküli most is kap... a közösből.

Ma az állam mindenkit kisegít legalább 37600 Ft/fő havi pénzig!!!!
Lásd a szociális ellátásokról szóló törvényt.
Ebből a szociális ellátásból élnek egész falvak Borsodban, Szabolcsban, Nógrádban...

A következő szint az állami közfoglalkoztatás: havi 47000 Ft-ért legalább.

Utána jönnek a minimál béresek... minima 66400 Ft-al.

Megjegyzem a munaképes korú közel 6 millió főből
mintegy 1,5 millió nem dolgozik, tehát 37600 Ft-kap az államtól
A dolgozó 4,5 millióból pedig cirka 3,5 millió fő már
jelentősen a minimál bér fölött keres! úgy netto 100 körül legalább

Rodolfo63 2013.12.03. 22:51:03

@vundergraf: nem is tudom, hogy te hülyéztél-e le korábban, meg mondtad, hogy egyest kapnék matekból, de nálam a 84*27%, az 22,68 és nem 17,86

ilyenkor kell azt mondani, hogy innentől hülyeség amit írsz?

najó, azért nézzük tovább:

abszolút értékben persze hogy több lesz a befizetett adó - de ennyi erővel mégkisebb kulccsal is adózhatna, hisz az is több lesz összegszerűen

az államnak adóbevételre van szüksége folyamatosan, mivel fizetési kötelezettségei vannak és költségvetési hiánya is - ezért adót szed be - de az új egykulcsos már nem veszi figyelembe a teherviselő képességet

kb. mintha egy nagy rakat téglát kellene egy csapatnak arrébb vinnie, és nem venné figyelembe a művelet vezető, hogy vannak, akik sokkal több téglát is nevetve elbírnának cipelni, míg vannak, akiknek az előírt mennyiség is rettenetesen nehéz - a cél nem az egyenletesség, hanem hogy az összes tégla arrébb legyen cipelve, ennek igazságos módja pedig az, hogy ki-ki a saját teherviselő képességének megfelelő mennyiséget vigyen (talán nem véletlen a közteher viselés kifejezés)

Roltii 2013.12.03. 23:00:04

@Rodolfo63:
50 kilós ember visz 13,5 kg téglát, a 100 kilós meg 27 kilót. Aki meg egy tonnás az 270 kilót. Mi a gond?
Ha az 1 tonnásnask 350 kilót adunk, akkor
A, hazudni fog a súlyáról
B, nem fog azért hajtani a 500 kilónál, hogy megduplázza, mert lesz egy pont ahonnan már nem olyan jó buli... Inkább elmegy máshova...
( nem bírtam ki, hogy ne válaszoljak...)

Rodolfo63 2013.12.03. 23:06:58

@Roltii: a gond az, hogy nincs elvíve az összes tégla, miközben téglavívő kapacitás (teherviselő képesség) meg maradt

az elmegy máshova pedig azoknál is felmerülhet, akik 50 kilósak és sok nekik a 13,5kg tégla - talán nem véletlen hogy akkora emigráció volt az elmúlt néhány évben, amekkora még a XX. században sem volt

vundergraf (törölt) 2013.12.03. 23:08:36

@martineden:

Aki már becsülettel felnevelte, annak MÁR ismét módjában áll
a közösbe befizetni a rá eső 16%-t ...pont úgy minta annak
aki MÉG NEM csinált gyereket...

Mert ugye adót MINDENKINEK kelle fizetnie a közös célokra, akinek van bármilyen jövedelme?!!
Nem akarod azt mondani ugye, hogy aki keveset keres annak ingyen járjon az út, iskola, rendőr?! Sőt a sör is...

Adót tehát mindekinek kell fizetnie!
Mivel ö is használja a közszolgáltatásokat amik az adóból vannak.

Úgy igazságos tehát, hogy a jövedelme egy részét KIVÉTEL NÉLKÜL mindeki
a KÖZÖS asztalra tegye, ahonnét elveszi a közszolgáltatások rá jutó részét is.

Ez a mindekire kötelező rész ma: 16% SZJA és az ÁFA
Mivel egységes % így aki keveset keres kisebb rakás pénzt tesz
az asztalra, minat az ki jól keres.

MIKÖZBEN!!!!
ugyanabba az osztályba jár a gyereke, ugyanazt a rendőrt hivja ki,
mégpedig ugyanazon az úton!!!! mint a jól kereső ...igaz -e?!
Pedig kissebb rakás pénzt tett le érte a közös asztalára...

Vagyis a jó kereső fizeti neki is a sulit/rendőrt/utat részben!
Azaz a jól kereső már az egy kulcs esetén is támogatja.
Ezt hívjuk ÚJRA ELOSZTÁSNAK!
Amikor a gazdag pénzéből vírul a szegény is...

A több kulcs ezt a szép, arányos és igazságos rendszert rúgja fel!
Azt mondva, hogy a gazdag MÉÉÉÉÉÉG nagyobb rakás pénzt tegyen az asztalra.

A szélsőségsen barom balosok szerint akkora nagy rakást, hogy
neki se maradjon több, mint a szegénynek a kis rakás lerakása után.

vundergraf (törölt) 2013.12.03. 23:14:59

@Rodolfo63:

"nem is tudom, hogy te hülyéztél-e le korábban, meg mondtad, hogy egyest kapnék matekból, de nálam a 84*27%, az 22,68 és nem 17,86
ilyenkor kell azt mondani, hogy innentől hülyeség amit írsz?"

-------------

Igen úgy tűnik tényleg hülye vagy az ÁFA matekhoz :-)
Barátom ha veszel 84 Ft-ért valamit ami 27% ÁFA kulcsú...
Akkor az árból 84/1,27=66,14 Ft lesz az áru ára.
(ez eddig 6.-os matek!!!)
És akkor 84-66,14=17,86 Ft az árban a 27% ÁFA tartalom
(ez meg asszem 3.-os matek...)

Ellenőrzés: 66,14*1,27=84 Ft

Tegát igen!!!! 1-est kapnál matekból... mit szólsz?

Nos akkor ki a hülye ?
Kérsz elnézést vagy csöndben elvonulsz?

Rodolfo63 2013.12.03. 23:15:55

@vundergraf: csakhogy ez a rendszer nem veszi figyelembe a TEHERVISELŐ KÉPESSÉGET, főleg egy igen negatív gazdasági környezet mellett

a bevezetése pedig nem úgy történt, hogy kizárólag a felső rétegre volt hatása, hanem úgy, hogy közben az alsó réteg számára teher növekedést okozott

OoOoOo 2013.12.03. 23:18:03

"Nyissuk meg a felsőoktatást! Mindenki jusson be az első évfolyamra" .

Látom, itt is kurvára ki vannak dolgozva a részletek.
Arra nagyon adnak, hogy hihető legyen a dolog.

Rodolfo63 2013.12.03. 23:18:04

@vundergraf: hmm, valóban, tévedtem, elnézést, nem az áfa tartalom százalékával, hanem az áfa kulccsal számoltam - de ez szerencsére nem befolyásol semmit a többiben, amit mondtam

úgyhogy, nem nem húzok el, mert továbbra is megállja a helyét az állításom, miszerint világrekorder magas áfa kulcs mellett az egykulcsos adó igazságtalan

vundergraf (törölt) 2013.12.03. 23:21:34

@Rodolfo63:

talán nem véletlen hogy akkora emigráció volt az elmúlt néhány évben, amekkora még a XX. században sem volt

Már megint a hülyeség-blöfff jön belőled.

"kitántorgott 3 millió" ÉS ZEK VÉGLEG mentek!!!!! javarészt

Ez úgy 6X annyi mint amennyien most külföldön melóznak.
ÉS a nagyobb részük haza kíván térni, miután a rabszolga munkával egy kis tőkét összerak.
Mert a kint dolgozók, zöme bizony az itthoninál i sjobabn kizsámányolt
szar lakásokban, olcsó kaján tengődő SEGÉD melós, aki bizony
sokkal többet dolgozik mint ithon, sokkal nyomorultabb körülmények között
Csak nem ezekről szokás cikkezni, hanem a sikeresebbről... a kissebb részről.

Rodolfo63 2013.12.03. 23:21:51

@vundergraf: úgylátszik, megette a blogmotor

igen, elismerem, tévesen használtam az áfatartalom kulcsát és az áfakulcsot a számításban

de ez nem változtat semmit a dolog lényegén, miszerint igazságtalan a világrekorder áfa melletti egykulcsos szja adó

2013.12.03. 23:24:20

Na laspalmas szépen összegyűltek itt a DK-sok.
Fiúk átlátszó amit csináltok! Majd visszanézek ha eltakarodtatok.

vundergraf (törölt) 2013.12.03. 23:24:39

@Rodolfo63:

Tehát a jövedelemmel ARÁNYOS közteher az igazságtalan?!
Bezzeg az amelyik az arányosnál többet vesz el... az igazságos?

Elég nagy hülyeség...

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2013.12.03. 23:25:16

@vundergraf: Ó, erre rengeteg kiváló példát lehet hozni, de kedvencem a társasházi: ha holnaptól kitalálná a társasházi közgyűlés hogy mivel neked 100 m2-es a lakásod, ezért egy burzsuj geci vagy, te holnaptól m2 enként kétszer annyit fogsz fizetni mint akinek csak 30 m2 a lakása. Na erre mit szólna a sok okostojás. Hirtelen rájönne hogy aki az egykulcsos adót támadja az a szíve mélyén bizony kommenista, akár beismeri, akár nem.
És akkor még nem is beszéltünk nemzeti sportunkról, a minimálbérre bejelentett borítékos dolgozók millióiról. Atz a pár szerencsétlent akit tényleg muszáj full lepapírozva alkalmaznia a munkáltatójának, kopasszuk meg mégjobban, ha úgyis hülye a munkaadója, szenvedjen.

Rodolfo63 2013.12.03. 23:26:36

@vundergraf: szerinted a teherviselő képességnek nem kellene megjelennie az adókulcs rendszerben?

nem azért kell adót fizetni, hogy mindenki fizessen csak úgy, hanem mert az államnak szüksége van pénzre, ezért adó formájában begyűjti azt

Rodolfo63 2013.12.03. 23:28:30

@Karmadealer: te indulatokat akarsz belekeverni

egy adónál nem a barátság meg a szimpátia az alap, hanem a teherviselő képesség

2013.12.03. 23:33:12

Lehet, hogy kicsit off, de azért leírom.
Polgármesteri hivatalban dolgozom, a nagy járási átalakítás miatt a telefonszámok is újra lettek osztva, én olyan számot kaptam, ami az okmányirodáé volt korábban. Noha egy éve lassan, hogy már az enyém a szám, mégis rendszeresen keresik ezen az okmányirodát, többségben romániaiak (közel a határ). Tört magyarsággal az útlevél kiállítása iránt érdeklődik a túlnyomó többség. Erre kellett az állampolgárság, magyarul alig beszélő külföldieknek magyar útlevelet adni. Az intézményrendszernek ki kellene szűrnie a kérelmezők közül, hogy ki nem tud magyarul - nos, nem teszi. Senkinek nincs kedve echte, magyarul alig tudó románokkal órákig vitatkozni, inkább megkapják az állampolgárságot.

És hogy a témához is hozzászóljak, Fletó a magyar politikai commedia dell'arte harmadik nagy figurája. Az első Torgyán volt, ő a Dottore, a dagályos, érthetetlen körmondatokban beszélő vidéki orvos, vagy jogász. Orbán Brighella, a ravasz intrikus, alacsony származású, agyafúrt figura, ő bonyolítja a cselekményt, gyakran hazudik és könyörtelen a beosztottjaival. Végül Gyurcsány Arlecchino, a parasztlegény, aki szolgaként gyakran követ el becstelenséget, de mindig pórul jár. A színpadon akrobatikus mutatványokkal szórakoztatja a publikumot.

Rodolfo63 2013.12.03. 23:39:32

@Karmadealer: egyébként annyiban hibádzik az szja és a közösköltség összevetése, hogy az egyik egy jövedelem alapján van, a másik pedig egy fix tulajdon alapján - de mégis, a tulajdon mérete alapján akarsz "adót" fizettetni

miért kellene a 100m2-es nagyobb m2 árat fizetnie, ha nem vesszük figyelembe, hogy lehet, hogy a 30m2-es is ki tudná ezt fizetni? mert miért is kell közös költséget fizetni? hogy legyen lift meg világítás - nem pedig büntetés

ahogy a legtöbb progresszív adókulcsot alkalmazó országban sem az

vundergraf (törölt) 2013.12.03. 23:41:40

@Rodolfo63:

... megjelenik!!!

Aki 100-at keres az 34-et cipel csak.
Aki 500-at keres az pedig bizony 170-t !!!!!!

Ez pont a teherbíró képességgel ARÁNYOS...nem?

----
Miközben mindketten 102 egység közöst használnak!
Ez pedig az újra elosztás a gazdag>>szegény irányba...

A gazdag fizeti a szegényre jutó közös használat NAGYOBB részét is!!!
(102-34=68 azaz éppen a 2/3-át állja.... vazze!)

Holott, ha csak magára gondolna akkor elég lenne 102-öt adózni a 170 helyett!
A szegénynek meg nem jutna elég iskola/rendőr/út a 34-ből... és kész.

----

Miért akarnál még ennél 68-nál is többet elvenni tőle a szegény javára?
Milyen indokkal kellene még jobban támogatni a szegényt?

2013.12.03. 23:44:39

G Y U R C S Á N Y P O F Á T L A U L H A Z U D I K M I N T A V Í Z F O L Y Á S ! ! ! !
B Ö B Ö B Ő Ő Ő ! ! !

Számolgassatok tovább DK aktivisták, a lényegen mit sem változtat, még 4 évig nektek szívás!

Rodolfo63 2013.12.03. 23:48:56

@vundergraf:

"Aki 100-at keres az 34-et cipel csak.
Aki 500-at keres az pedig bizony 170-t !!!!!!

Ez pont a teherbíró képességgel ARÁNYOS...nem?"

Nem - az 500-as lehet, hogy ugyanilyen könnyedséggel elbírna 200-at is.

A szegény támogatásának alapja, hogy a teherbíró képességének maximumán, vagy még azon is túl van már. Másrészt igazságos is, mert ha a szegény jobb körülmények közé kerül, nő a jövedelme, rá is ugyanúgy vonatkozna a teherviselő képességét figyelembe vevő adózás.

Ha meg túl önző lenne a jobb módú, akkor jönne egy kommunista forradalom ismét, mert a szegények meg többen vannak és van egy pont, ahol fellázadnak. A rendszernek nem egykulcsúnak kell lennie, hanem olyannak, ami biztosítja a rendszer fennmaradását és növekedni is lehet mellette stabilan széles rétegek számára.

A mostani rendszer lényegében a középrétegnek próbál valamennyire kedvezni, a felső réteg baromira jól jár vele, miközben a gazdaság igencsak megsínyli, így a közép réteg is rá fog baszni.

Tempus-Anh 2013.12.03. 23:49:56

Álmodik a nyomor...egyszer már leszerepelt ez a bagázs. Csak nem gondoljátok komolyan, hogy akár labdába is rúghatnak jövőre. A 16 pontjukkal együtt le a budin. Hajrá Fidesz!

Rodolfo63 2013.12.03. 23:51:11

@Rodolfo63: illetve a szegény réteg igencsak szív ezzel a mostani rendszerrel már most is

ja, amúgy orbán viktor ellenzi az egykulcsos adót - legalábbis a választások környékén még erről beszélt

Tempus-Anh 2013.12.03. 23:54:42

"Üzenem a gyerekeknek, a meséket azért megtartjuk"

Na ezzel elmondtál mindent, Fletókám...

2013.12.03. 23:56:31

@Tempus-Anh: Végre nem egy DK-s, akinek ukázba adta a főnök, hogy minden negatív posztot szétoffolni.

Anselmo 2013.12.03. 23:56:55

Az egykulcsos adó a legliberálisabb törvény már hosszú idő óta.

vundergraf (törölt) 2013.12.04. 00:01:13

@Rodolfo63:

Nem - az 500-as lehet, hogy ugyanilyen könnyedséggel elbírna 200-at is.

ÉS ?!
Akkor basszunk ki vele még jobban... nemár?

-----------
Van autód?
Nem használod csa heti 1 napot?
...akkor majd én használom helyetted is, heti 1 napot!
Ez eddig arányos....

Áááá inkább használom heti 6 napot, mert te úgyis csak 1 napot használod!

Ezt szertenéd, mert ezt jelenti a teljes kiterhelés!!!!

RÖVIDLÁTÓ 2013.12.04. 00:02:37

17. Mindenki vegye be a gyógyszerét.

J.László 2013.12.04. 00:03:26

Ez a Gyurcsány valóban nagy mókamester. Jön az euró-csatlakozással mindjárt az első pontban, amit pont ők basztak el annak idején.

2013.12.04. 00:10:09

....és most télleg összeszűrte a levet a rusnya Vadaival? Me' engem az is érdekel ám?!

J.László 2013.12.04. 00:26:43

Elismerésem mindenkinek, aki leállt @Rodolfo63-mal. Ekkora trollt nem is tudom, láttam-e már.

Van már ilyen nick? 2013.12.04. 03:35:06

@ursus artos:
Baromságokat beszélsz.
Nulláról középfokra az átlag tanuló 600 tanóra alatt jut el.
Enyi idő alatt a szakmai szókincs IS megszerezhető, az ugyanis nem túl nagy 1-1 szakma esetében.

@Ádámka Auditore:
Gaskóékról talán kérdezd Orbánt, ők pénzelték már az elmútnyócévben is.

Gattyán meg mert vállalkozni. És még csak nem is törvénytelent csinált, sőt, még csak nem is erkölcstelent. Az orvos ismerőseid miért nem? Akkor nekik is lehetne annyijuk.

@kela-bá:
Ő legalább bevallotta, hogy hazudtak.
Orbánék nem. Pedig ők a folyamatos hazudozás mellett még lopnak-csalnak-rabolnak-zsarolnak (csak annyit mondok: manyup) is.

@Roltii:
Nézd meg mondjuk a svéd adórendszert: aki többet keres, többet fizet (magasabb százalékot), mert magasabb az anyagi tűrőképessége. Igen, az arányaiban azt jelenti, hogy te a kereseted arányaiban a 16% szja-val meg a 27% áfa-val a kerested kisebb részét fizeted be, mert marad, amit félre tudsz tenni, a minimálbéresnek meg nem. Magyarul te arányaiban kevesebbet fizetsz be, mint a szegényebbek.

"jah, ha a gazdag befekteti a pénzét, akkor még kamatadót meg ehót is fizet... Vagy akár több tranzakciós adót is..."
Ami még együtt is jóval kevesebb, mint az áfa.
Szóval megint félrebeszélsz.
Ha pedig hosszú távú (legalább 5 éves) befektetésekbe fektet, akkor ezeket mind meg is úszhatja.

@kbs2013:
Azért 89-et ne nagyon soroljuk már a 80-as évekhez politikailag. Akkor azért a KISZ már több mint 1 éve eléggé ki volt ütve, ahogy az MSZMP is. 1989 október 23-án kiáltották ki a köztársaságot, rémlik?
Ellenben Orbán is KISZ-titkár volt, Kötél Laca meg az MSZMP tagja és seggnyalója, tőlük kapta a fizetését. Ja, Orbán-fater meg párttitkár.

@Steve123:
"1. Én is szeretnék euróval fizetni."
Irány Szlovákia, és megteheted. Ha Budapesten élsz, az a legközelebbi ilyen hely.

@vundergraf:
Szerintem neked kéne újra járni a hatodikot.
Vagy megtanulni gondolkodni.
Már most szólok, utóbbi nehezebb, hiszen a hatodikot már biztosan elvégezted, a gondolkodás viszont láthatóan nem megy.

Az meg külön ciki, hogy te jössz azzal, ki nem tud számolni, aztán nem bírod felfogni az arány szó jelentését.

"Aki már becsülettel felnevelte, annak MÁR ismét módjában áll a közösbe befizetni a rá eső 16%-t ...pont úgy minta annak aki MÉG NEM csinált gyereket..."
Ja, barom, mert egy 19-20-25 éves egyetemista gyerek aztán tényleg nem kerül semmibe.
Amikor a gondolkodást tanították, te merre jártál? Csak nem a Fidesz-seggnyaló tanfolyamon vettél részt emelt óraszámban éppen?

""kitántorgott 3 millió"" - egyrészt másfél millió (ahogy látom, a gondolkodás meg a matek mellett a magyar sem az erős oldalad) , másrészt egy kicsit nagyobb országból volt ennyi. Tudod, megint: arány. A szó, amit nem ismersz.
Ja, és ennek a másfél milliónak a legnagyobb része hazajött. Legalábbis nem nagyon él Amerikában másfél millió magyar származású. Az 5 millióra becsütl külföldi magyarság nagy része a szomszédos országokban van, csak Romániában 3 millió.

@JJames:
Az már az első pontnál kiderült, hogy nem kezdtél gondolkodni, mert képtelen vagy rá.
Tovább ezért fölösleges is lett volna olvasni.

@ben2:
Aha. És mi van a 110 milliárdból építendő 29 km-nyi M4-gyel?
Ez ugye legalább a duplája kilométereként az M7-szakasznak, viadukttal együtt. Amely viaduktot egyébként Orbán építtetett. Szar ügy, mi?

Ami a gazdaságot illeti: Gyurcsány alatt volt 227 Ft az auró meg 140 Ft a dollár és a svájci frank. Most melyik mennyi is? Köszönöm.

@SmittyB:
2006-ban lőttek egy randalírozó, a várost felgyújtó csürhére.
Élessel kellett volna.

@Gerberus:
Szerintem te vagy nettó hazaáruló, a felcsúti mini-Hitlereddel és bandájával együtt.

@Bikli néni:
"Aki meg hírből se ismeri a számítógépet, abból később sem lesz irodai ügyintéző, ezt most mondom."
Amikor én gyerek voltam, számítógépet még talán 300 kiválasztott fizikus látott Magyarországon. És azok is analóg gépek voltak. Én először huszonévesen vettem a kezembe HC-t (64 kB memória, stb.). Érdekes módon most meg egészen jól elboldogulok a géppel, még valamennyire programozni is tudok.
Szóval hülyeséget beszéltél.

@Tempus-Anh:
A Fidesz pedig már megbukott vagy 4-szer (2002-t és 2006-ot nevezhetjük annak rendesen). És most is épp azt teszi.
Persz a hozzád hasonló seggnyalóknak semmi sem drága, ha Orbán fosos seggét fényesíthetik a nyelvükkel, belülről is a meleg szarig.

@J.László:
Persze, hogy láttál. Amikor csak a tükörbe nézel, látsz sokkal nagyobbat is.

holmsz (törölt) 2013.12.04. 08:11:07

mi az vastagbőr, eddig az elmúlt években gyurcsányi-bajani valagát nyaltátok fényesre, de most már érzitek, hogy bukó ez a történet, nem fizet jól, erre átsoroltok a magyar oldalra?

kérek engedélyt hányni a magatokfajta köpönyegforgatóktól ....

Roltii 2013.12.04. 08:41:46

@Van már ilyen nick?:
"mert marad, amit félre tudsz tenni, "
ezt miért gondolod? Vagy szerinted a félretett pénzt később nem költöm el? Marad a párna alatt? Vagy fejest ugrok bele mind Dagobert bácsi? Ha meg elköltöm, akkor ott az áfa, és ha közben lekötöttem, még az állam is jobban jár, vagyis mindenki. (azt, meg hogy ki hol költi el, mindenki eldöntheti. Alapvető élelmiszereket is lehet venni Szlovákiába vagy bármelyik másik körülöttünk levő országban... utazást meg kell oldani, de nem lehetetlen...)

"Ha pedig hosszú távú (legalább 5 éves) befektetésekbe fektet, akkor ezeket mind meg is úszhatja."
jó lenne lassan meghatározni, hogy kikről beszélünk. Én a középosztályról, mert mikor Gyurcsányék hatalmon voltak, akkor már a középosztály alja is megkapta a legfelső adókulcsot...na mármost náluk nem annyira jellemző egy 5 éves befektetés...
De az sem, hogy a havonta megkeresett pár százezer forintból nagyon félre tudnának tenni. Esetleg szerencsés esetben évente pár százezer forintot pár százalékra letudnak kötni, de ha elromlik bármi, akkor ehhez lesz hozzányúlva (nem a providenthez), vagy akár ebből lesz vásárolva autó, úgyhogy igenis elköltődik itthon.
Mondjuk egy 4 tagú családnál nem sok elkölteni egy 4-500 ezer forintot havonta, az még semmilyen köszönő viszonyban sincs a gazdagsággal...tehát nem ezeket kéne még szétadóztatni.
Az, hogy mi lenne az a jövedelem szint, ahol a legfelső kulcsnak be kéne jönnie, nehéz kérdés, én biztos, hogy a bruttó millához tenném közel, lejjebb csak kibaszás azokkal akik boldogulni szeretnének...

De valszeg ezt is ugyanúgy feleslegesen írom, mint Rodolfó63nak...;)

2013.12.04. 09:35:18

@Van már ilyen nick?: Mielőtt leírsz valamit, nézz utána ha már azon a napon épp delírium fetrengtél valami kocsmába! Mondjuk nem is csodálom ha DK-s vagy, Gyurcsány is szíve szerint élessel lövetett volna a saját népére, akik ellen tüntettek.
Okitoji a lövések nem az esti csürhére mentek, ott már épp összeszarta magát a rendőrség hanem a délutáni a békés tüntetőkre.
Mindegyik DK-s ennyire egyszerű, nincs egy értelmes ember köztetek? Most tényleg?

vundergraf (törölt) 2013.12.04. 09:53:14

@Van már ilyen nick?:

Remélem nincs túl sok az ilyen agyatlanokból, mint te ebben az országban!

Analóg számítógép akkoriban?!
... húgyagyú, tájékozatlan-okoskodó-libsi- barom vagy, ennyiből is látszik.

Nacsá!

nemecsek ernő áruló 2013.12.04. 09:54:40

@protézisesh: "az elmútnyócév alatt se sikerült EGYET SE megvalósítani (bár abban a FideSS-nek is komoly "érdeme" volt)"
Meg a saját vezetőjét lépten-nyomon hátbaszúró MSZP-nek, azt se felejtsük el.

nemecsek ernő áruló 2013.12.04. 10:03:10

@SmittyB: "Gyurcsány is szíve szerint élessel lövetett volna"
Ezt honnan veszed? Személyesen ismered? Beszélgettetek erről? Kurucinfo mondja, az oké, de az távol áll a hiteles médiumtól?

2013.12.04. 10:19:32

@nemecsek ernő áruló: Bírom amikor kiragad valaki egy tagmondatot, aminek semmi köze a válasz lényegéhez.
Ezek szerint a többivel egyetértesz?!

christophe 2013.12.04. 12:04:04

mondtam màr engem kozeolrol nem èrint ez az egèsz szarsàg ami M.o-n folyik,szimplàn vèlemènyem van,ès nèhàny rokon, ismeros aki szenved,a mindenkori politikus bagàzs miatt.Azt vegyètek èszre hogy semmi,semmi nem mukodik jol Nàlatok,eu.,rendorsèg,mèdia,adozàs,hajlèktalanellàtàs,szociàlishàlo,jogszolgàltatàs,bkv,màv,oktatàsugy...van osszehasonlitàsi alapom joggal mondom ezt 3ève huztam el M.o-rol dobbenetes kulombsègek vannak,ès egyre csak mèlyulnek,ezerszàmra hozhatnàm a pèldàkat de folosleges Ti is tudjàtok.Akik pediglen szerelmesek a nagyfonokbe azoknak folosleges.Gyurcsàny nem èrdekel,van egy pàrt aki kiadott 16.konkrèt elkèpzelèst,amibol szerntem a fele èrtelmes ,nem hàboruzik,nem utàlkozik,kèrjètek szàmon a tobbi pàrtot is mit javasolnak,milyen èrtelmes elkèpzelèseik vannak a jovot illetoen,Pesszimista vagyok...

nemecsek ernő áruló 2013.12.04. 12:42:48

@SmittyB: Csak azt kívántam jelezni, hogy az egészet Gyurcsány nyakába varrni hülyeség. Ez a kép, hogy Gyurcsány ül egy lefüggönyözött pincében, dörzsölgeti a kezét a görbe orra alatt, hogy "hehe, jól kilőttük a magyarokat" annyira óvodás színvonalat tükröz, hogy nem volt szükséges tovább olvasnom a hozzászólásod.

(Most megtettem azért, és igen, szar dolog, hogy a barbár gyújtogató csürhét összeterelték a fidesz gyűlés embereivel, de én azért feltenném a kérdést, szokásától eltérően a tünti végén miért távozott fénysebességgel a Kedves Vezető a fidesz tüntiről? Csak nem Pintér haverjai csináltak egy Reichstagot? Mielőtt azt mondanád, ez idióta összeesküvés elmélet, szólnék, hogy nem nagyobb ostobaság mint a feltételezés, amit fentebb írtam. Azért az esetért felelősségre vontak pár kisrendőrt, ettől függetlenül a csürhére szívem szerint én is élessel lövettem volna. Sajnos az MSZP-Fidesz, a két MSZMP utódpárt markában tartja az országot, és esély sincs az elkergetésükre.)

Kandeláber 2013.12.04. 14:04:09

@Van már ilyen nick?: Kispofi, választékos a stílusod.
Megható látni, ahogy a hozzád hasonló pártkatonák a vezérük védelmére sietnek.
Csak hogy megnyugodj: feltételezem, hogy Orbán, Meseházy vagy Bajnai bírálata esetén is özönlenének a fideszes, szoci vagy "liberális" önkéntesek hogy visszautasítsák a vezérüket ért méltatlan támadást. Bár mmeg kell jegyeznem, hogy agresszivitásban és primitívségben a dékások utcahosszal vezetnek a többi hívő előtt.
Amíg ez az ország tele van a hozzád hasonló szemellenzős párthívővel, akik feketében és fehérben "gondolkodnak", addig maradunk a félázsiai periférián.

Tempus-Anh 2013.12.04. 14:42:08

@Van már ilyen nick?:
Ja, érdekes, ahogy az autópályán szembemész a forgalommal és mindenkire rávillogsz, aki ellenkező irányba hajt. A többiek mind hülyék, te nem. Nem, nem...
Ostoba maszopos lúzer.
:D

zona62 2013.12.04. 17:10:44

A tények kedvéért szögezzük le:Gyurcsány származási hely szerint diszkriminálna a magyar állampolgárok közt.Ha ez nem fasizmus,akkor semmi.
Különben nagy tehetség a táncoslábú:a máskülönben eléggé érdektelen határon kivülieket senki sem tudja ennyire mozgósitani.Hajrá Fletó!

christophe 2013.12.04. 20:57:37

@zona62: Ne màs f..szàval verd a csalànt!!! M.o-n èlsz oda adozol jogos a vàlasztojog,Gyorsan adnak magyar àllampolgàrsàgot,Erdèlyben, Vajdasàgban èlo embereknek,mire fel?Ha M.o-n èlnek,dolgoznak igen mièrt is ne.Mondom ezt ugy hogy bàr jogilag szavazhatnèk,,erkolcsileg nem tartom helyènvalonak lèvèn nem M.o èlek,adozok.

labrabbit 2013.12.04. 20:59:51

@zona62:
Nem származási hanem (életvitelszerű) tartózkodási hely szerint. Jelenleg én nem szavazhatok levélben pedig elég messze vagyok, míg az új állampolgárok igen. Ez ok?

holmsz (törölt) 2013.12.04. 22:26:01

@zona62: A nyugdíjasokat és a segíjkéseket is kizárná. Olyan 5-6 millió állampolgárt, határon belül. Taps! :D

Pagnar 2013.12.04. 22:49:46

@christophe: takarodj vissza a kasszához, mert ott áll egy "customer" már 3 perce és várja a "double cheesburger"-jét.
Te kis londoni melós, Te.....

Ne szólj bele itt a nagyok dolgába, mert a helyesírásod alapján szerintem a közepiskolát se végezted el.

"Hello, my name is Christophe, how may I help you?"

Lol.

christophe 2013.12.04. 23:24:09

@Pagnar: jujj ez kemèny volt,sikerult a viki seggèbol kihuzni a nyelved?Csakhogy stilszeru legyek takarodj vissza segget nyalni,mert ,keres màs kozmunkàst helyetted.

Pagnar 2013.12.04. 23:55:59

@nápolyi maszti: "Nekem többé-kevésbé bejön az összes pont. Liberális program, nyilván nem a társadalom egészének szólt -- az itt acsargó, orbánimádó, szélesgábor és patakiatti szellemi szintjén leledző csürhének biztosan nem"

Na, mert a te Fodorgabi-Lendvai Ildi-Pityinger "dopeman" Laca szellemi szintjén vegetáló retardált véleményedre bárki is kiváncsi 50-es IQ felett....aha....

"de a DK nem is kétharmadra hajt."

Nemmondod?

Pagnar 2013.12.05. 00:19:53

@martineden: Te kire szavazol '14-ben ballib embertársam? Mert a szokásos "Orbántakaroggy" büfizéseden kivül még érdemleges hozzászolást sajnos nem láttam tőled.

Majdnem akkora retardált vagy mint a "tobeor" nevű liberális tetű, egy helyről nyomjátok a kommenteket?

Bee-zony 2013.12.05. 10:25:11

A valóság az, hogy Gyurcsány szabadon és kötetlenül bármit leírhat-mondhat, amiről úgy gondolja, hogy szavazatokat tud vele szerezni, mert a gyakorlatban csak két eset van, amivel számolnia kell; az egyik az, hogy be sem jutnak az Országházba – ez az egyik objektív ok, hogy miért nem valósulnak meg a pontok – a másik lehetőség, hogy bejutnak az Országházba: akkor a másik objektív ok következik, hogy ilyen programpontokat ellenzékből nem lehet megvalósítani. Hogyan valósulnak meg a vágylista pontjai? Sehogy; nem feltétel a megvalósulásuk ebben a rendszerben, elegendő csak annyi, hogy szavazatszerző választási programként legyen egy ilyen lista. Gyurcsány „adócsökkentést ígértem már?” Ferencnél ez a lista egy a szavazatszerző trükkök százaiból.
A slusszpoén pedig az, hogy ha netán valahogy mégis kormányra kerülnek, akkor sem feltétel, hogy megvalósítsák ezeket a pontokat, mert „A választások idején összevissza ígérgetek mindent; ha hatalomra kerülök, akkor meg már úgyis azt csinálok amit csak akarok, úgyhogy, ennyi az egész.” (L'art pour l'art - Interjú egy politikussal).
A választási ígéret-csalással nyerők 4 évre megkapják a törvényhozás jogát és az államkassza kulcsát, és egy masszív népfelkelésen kívül nincs más ami-aki számonkérje őket.
Aranybánya a politika minden szélhámosnak, pszichopatának, főleg a demokráciában; diktatúrában nem annyira, mert ott a diktátor a tökére lép a konkurenciának.
A demokrácia a tájékozatlan többség diktatúrája a tájékozott többség felett, és nem csak hogy nem bolondálló a rendszer, hanem kifejezetten kedvező a néphülyítők, fehérgalléros bűnözők számára – hazudozók előnyben – és persze élnek is a lehetőséggel.

Aki a demokrácia és a diktatúra közül választ, az a csöbör és a vödör közül választ. A jó rendszer a harmadik, jelenleg x-szel jelölt (ismeretlen) rendszer.
Mitól lenne jó összességében egy szabad kezet kapó, és a hatalomtól megbuggyanó diktátor uralma alatt élni?
Mitől lenne jó összességében a néphülyítők által meghülyített, 100-as IQ-jú tömeg, és a néphülyítők diktatúrája alatt élni? - akiket elvileg 4 évente le lehet váltani, csak éppen a tömeg újra megválasztja őket, vagy eleve nem is szerepelnek korrekt, nem korrupt pártok a választékban, csak rosszak közül lehet választani, selejtet selejtre cserélni, és emiatt reménytelen ez a helyzet.

christophe 2013.12.05. 12:08:54

@Bee-zony:Nyugat-Europàban egèsz jol mukodik ez a frànya modszer,amit demokràciànak hivnak...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2013.12.05. 16:44:20

@nemecsek ernő áruló: Bassszus!Ha már nektek is vannak ilyen összeesküvés elméleteitek,akkor hová tart ez a világ?!:))

Bee-zony 2013.12.05. 17:29:56

@christophe: Annyira jól működik Nyugat-Európában a fránya módszer, amit demokráciának hívnak, hogy az egész judeo-keresztény Nyugat erkölcsileg, szellemileg romlik, rothad (bár különböző mértékben és módon), és még mindig nem látszik, hogy hol van a gödör alja, és ehhez képest a BRIC országok jönnek fel.

Mai napi nyugati „jó hír”:
"A romák egy rémálom" - egyre rászistább a Nyugat, egy francia polgármester már azt is bánja, hogy túl korán hívták ki a tűzoltókat
kuruc.info/r/6/121170/

zona62 2013.12.05. 18:48:00

@labrabbit: "Nem származási hanem (életvitelszerű) tartózkodási hely szerint. Jelenleg én nem szavazhatok levélben pedig elég messze vagyok, míg az új állampolgárok igen. Ez ok? "

Természetesen Te is szavazhatsz levélben ha az új lakcimedet bejelentetted(ez fél év külföldi munka után amúgy törvényi kötelességed is a TB és adóhatóság fele).Ebben az esetben csak listára szavazhatsz.

De Gyurcsány nem ezt akarja.Azt szeretné,ha külföldön élve is belföldiként szavazhatnál levélben listára és jelöltre is,mig a szomszédodban élő pl Vajdasági származású nyilván csak listára szavazhatna.
Vegytiszta kettős mérce,tömény fasizmus.

labrabbit 2013.12.05. 19:13:07

@zona62:
Mindegy, ugyse szavazok. Szorjak csak tele az orszagot mariaszobrokkal meg stadionokkal, oriasplakatokkal a sikerekrol stb. Ha ezt akarjak az ottaniak legyen nekik.. Nektek.

titan 2013.12.06. 16:54:05

@vundergraf: " Aki gyermek nélkül teng -leng az meg nem kap kedvezményt az adóból, ennyi. "
Aha, tehát aki nem akar addig gyereket vállalni, amíg nincs biztosítva a háttere, az teng-leng, értem én...

cukkkorka 2013.12.07. 22:30:55

másnak is feltűnt, hogy ez a nácirasszista gyurcsányi kizárná a cigányságot a szavazók köréből?

süti beállítások módosítása