Skip to content


       Szűrés lista

Elindult az LMP kampánya is

Az LMP tegnap tartott sajtótájékoztatót arról, hogy elindítják előkampányukat, melynek során az ország 360 pontján helyeznek ki óriásplakátokat; és kérdésre válaszolva elmondták, hogy a kampány költsége 20 millió forint lesz. 

lmp.jpg

Szél Bernadett úgy fogalmazott, a kampány lehetőséget ad arra, hogy leszámoljanak azokkal, akik visszaéltek a helyzetükkel és az adófizetők bizalmával. Addig nincs előrelépés, amíg a régi politikai elit “gyakorlatilag összezár, mind a korrupcióban, mind a bűnök elfedésében” – jelentette ki. A plakátról azt mondta, hogy az azon látható test és két kéz azt szimbolizálja, hogy “ezek a kezek összetartoznak” és mindkettő tudja, hogy mit csinál a másik. Az LMP hadat fog üzenni azoknak az erőknek, amelyek fogságban tartják az országot – jelentette ki.

Schiffer András a 2014-es választás legnagyobb tétjének nevezte, megmarad-e az esély arra, hogy a politikát ki lehet szabadítani az oligarchák fogságából. Az LMP fent akarja tartani a reményt, hogy a nagytőke és a gazdasági érdekcsoportok ellenében is lehet törvényeket alkotni – mondta.

Sok sikert......

Címkék: kampány lmp

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr565680153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Simplicio 2013.12.07. 14:30:27

360 plakát 20 millióból? Ezt vagy olyan rossz helyekre teszik ahol nincs értelme hirdetni vagy ez nem valódi ár.
Most akkor bénák vagy ugyanúgy manipulálnak a pénzekkel és hazudnak?

dr. Aullah 2013.12.07. 14:33:41

Szerintem a plakát nem jó. Túl általános, nem elég konkrét.

Simplicio 2013.12.07. 14:44:16

dr. Aullah: Nem meglepő, hogy a plakátjuk sem jó. Az LMP agilisebb, aktívabb politikusainak többsége átment a PM-be. A PM a facebook-on is másfélszer akkor már, mint az LMP, pedig az LMP folyamatosan hirdet. (Mondjuk annyit nem tud hirdetni, mint a fideszes politikusok, ott már olyan önkormányzati képviselők reklámját láttam, ahol nem is lakom. De persze Simicskától van elég pénz.)

Mertcsak 2013.12.07. 15:28:56

Ez elég gyengécskének tűnik...

Lovag Mihály 2013.12.07. 15:35:59

@Simplicio: így van. átmentek az lm-ből a libáshoz azok, akik azzal kampányolva jutottak be a parlamentbe, h nem állnak össze azokkal, akik eddig részt vettek a magyar politikai életbe. szembeköpték a választóikat azok, akik azzal kampányoltak, h lehet más. nem fogok az lmp-re szavazni, de max respect nekik mert azok maradtak, amik.

Arivistus 2013.12.07. 15:41:07

Én nem vagyok LMP szavazó, és nem tudom, hogy plakátjaik a politikai PR szempontjából mennyire jók, de annak örülök, hogy van valaki a felhívja a figyelmet a Fidesz-MSZP 70:30-as rendszer létére. Mert elsősorban Fidesz-MSZP megegyezés az oka annak, hogy az ország ott tart ahol tart.

Simplicio 2013.12.07. 15:51:47

@Lovag Mihály: Azok mentek át a PM-be, akik komolyan mondják, hogy Orbánt és a trafik-kormányt le kell váltani, mert ez a rendszerváltás óta a legkorruptabb kormány.
Schifferék hazudnak most a választóiknak, amikor azt mondják, hogy Orbán leváltása érdekében érdemes rájuk szavazni. Náluk az a maximum, hogy bejutnak a parlamentbe, de ettől Orbán nem váltódik le. Schiffer 2018-ban gondolkozik, csak elfelejti, hogy ha az LMP egy picit is veszélyesebb erő lenne, már nem szerepelhetne ennyit a fideszes médiában és ellene is elindulna a lejárató-gépezet Simicska óriásplakátjain.
De ettől még Fidesz/Jobbik szavazóként szeretheted az LMP-t, csak tudjad, hogy hazudik a választóinak.

Lovag Mihály 2013.12.07. 15:55:24

@Simplicio: mindegyik párt hazudik a választóinak.

Simplicio 2013.12.07. 15:56:11

@Arivistus: A mostani romlásnak már biztos nem ez az oka. Simicska hatalmi pozícióból nem szeret osztozni, ez eléggé látszik. A korrupció mellett pedig nem felejtsük el a Fidesz "unortodox" gazdaságpoltikájának pusztító hatását sem. Matolcsy három évig tartó ténykedése és a havonta átírt adószabályok után nem csoda, hogy az egyszázalékos "növekedést" próbálják sikernek eladni.

Lovag Mihály 2013.12.07. 16:11:09

@Simplicio: még annyi, hogy az lmp elsődleges célja nem a kormányváltás volt, hanem a jelenlegi politikai garnitúra eltakarítása. ezért buzukik ezek az együtt pm-es csírafőzelékek, csak a konc után mennek.

eMM2 2013.12.07. 16:12:14

@Simplicio:
Azért a Varga se piskóta.Emlékezzünk pld hogy attól lesz növekedés mert elromlik a hűtőgép.

Simplicio 2013.12.07. 16:49:57

@eMM2: Ez igaz. Varga Mihály alatt is rengeteg például a törvénymódosítás. Követhetetlen a gazdasági „kormányzás”.

Simplicio 2013.12.07. 16:52:45

@Lovag Mihály: Csakhogy a szavazók nagy többsége kormányváltást akar és az LMP szavazók többsége is. Az LMP pedig átveri azokat, akik a kormányváltás miatt szavaznak rájuk. De mindegy, úgyse fognak bejutni. Megjegyezhető politikusaik is alig vannak Schifferen kívül.

Lovag Mihály 2013.12.07. 17:47:33

@Simplicio: alapvetően mindegyik ellenzékben lévő párt kormányváltást akar. az lmp klientúra váltást is akar. aztán az lett belőle, h a sok proli buzuki úgy döntött, h mégse, jó lesz neki a libás. igaz ezzel szembeköpjük a ránk szavazókat, de nem baj, vastag a bőr a pofánkon, majd nyomunk pár performanszt a parlamentbe ahová valakik beszavaztak valamiért (de nem azért amiért most ott ülnek). így nyíródott ki egy jó kezdeményezés. a szavazók nagytöbbsége meg nem akar kormányváltást (még a többsége se). ez nem a fidesz teljesítménye, hanem az alternatíva hiánya.

Le_Penseur 2013.12.07. 19:16:41

Én úgy érzem, hogy nem tudott elég markáns, karakteres lenni az lmp, de mivel irtózom az egypárt rendszertől, így szurkolok nekik, hogy bekerüljenek 2014-ben!

Vidéki 2013.12.07. 19:33:32

" Addig nincs előrelépés, amíg a régi politikai elit “gyakorlatilag összezár, mind a korrupcióban, mind a bűnök elfedésében” – jelentette ki Szél Bernadett "

Nem is olyan régen hasonló hangnemben beszélt Dávid Ibolyka, aki az MDF-et az ország leges-legtisztább pártjaként festette le.

Az MDF patyolat fehérségét azzal emelte ki Ibolyka, hogy háttérként befeketítette az MSZP-t és a Fideszt -KDNP-t is.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.12.07. 19:42:28

@Simplicio: @Lovag Mihály:

Lovag Mihály 0 bejegyzést írt és 23 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2013.12.03. óta tag.

Idézet tőle: "pontosan. a liberális értelmiség gőgjét látjuk megnyilvánulni.".

InversioN 2013.12.07. 19:45:03

@Lovag Mihály: Nyilván nem akar a többség kormányváltást, mivel a többség segghülye. Nyilván ez nem látszódik meg itt a kommenteken mert azok nem járnak ide.

Én azt tapasztalom a különböző megynilvánulásokon, hogy az átlag választópolgár még a legalapvetőbb összefüggések felvázolására is képtelen. Akármit elhisz és nem kérdőjelez meg szinte semmit, főleg, ha elhiszi, hogy anyagilag is jobban jár (ami nem feltétlenül igaz).
Szerintem ez sok mindenből eredeztethető, kommunizmus, oktatás, média stb., de a lényeg, hogy észérvekkel NEM lehet választást nyerni, hiába hiszik egyesek (LMP és társai).

Le_Penseur 2013.12.07. 19:48:37

@Vidéki:

" Addig nincs előrelépés, amíg a régi politikai elit “gyakorlatilag összezár, mind a korrupcióban, mind a bűnök elfedésében” – jelentette ki Szél Bernadett "

Konkrétan ebben teljesen igaza van Bernadettnek...

Zeppeliner 2013.12.07. 19:57:34

Gyöngyöspatán bizonyították számomra,hogy kik ők valójában.Ilyen párt már volt, SZDSZ-nek hívták őket.
A paksi atom elleni tüntetésükön még azóta is jót nevetek, ha eszembe jut.
Kampányban mindenki szép és jó, a valóságban meg...

Le_Penseur 2013.12.07. 19:59:02

Teljesen OFF, de borzasztóan vastagbőr:
"A diplomája is kamu a magyar zöldhatóság főigazgatójának"
444.hu/2013/12/07/a-diplomaja-is-kamu-a-magyar-zoldhatosag-foigazgatojanak/
Eszem megáll, miket megengednek egyesek maguknak! Kormánytisztviselő, a Főfelügyelőség főigazgatója...

Valóraváltógép 2013.12.07. 21:56:21

Hű, ezek felébredtek.

Schiffer blogját olvasni egyébként élmény. Kacagtató fajta. Szél kisasszonyt még nem láttam írni, pedig szívesen olvasnék tőle pl. szépségtanácsadást.

jpmjpm 2013.12.07. 21:56:26

Az LMP fent akarja tartani a reményt, hogy a nagytőke és a gazdasági érdekcsoportok ellenében is lehet törvényeket alkotni – mondta.

ezt addig a pillanatig fudják fent tartani, ameddig hatalomra nem kerülnek. utána rájönnek, hogy fenntarthatatlan és beletörödnek.

Valóraváltógép 2013.12.07. 21:58:45

@Le_Penseur: Bekerülni biztos bekerülnek, de azon kívül hogy odaférnek ők is a kondérhoz, nem sok mindent érnek majd el.

És a plakátról hiányolom a rózsaszínt, amivel a meleg szavazókat szólítanák meg.

A szerelő 2013.12.07. 22:06:58

Ilyen alacsony támogatottság mellett azt mondanak, amit akarnak, mert tudják, hogy úgysem fognak soha a büdös életben olyan pozícióba jutni, ahol meg tudnák az elképzeléseiket valósítani és számon lehetne rajtuk kérni. Így én is tudok ám bármit mondani, tét nélkül.

Anselmo 2013.12.07. 22:15:18

feltettek egy kérdést, hogy lehet-e más, és a nép válaszolt: nem lehet.

doktor.dikhed 2013.12.07. 22:25:19

@Simplicio: Számomra még mindig az LMP a leghitelesebb párt. Az pedig nem igaz, hogy Orbánt minden áron le kell váltani. Ha az MSZP erősödése árán váltják le, akkor a rendszer marad, csak más név alatt. Véget kell ennek vetni.

Flúgatlan 2013.12.07. 23:06:13

Sok mindenben igaza van az LMP-nek. Mint kicsi párt, akinek nincs sok vesztenivalója, sok disznóságról leránthatja a leplet: ebben szurkolok is nekik.

Ha a pár fellegekben járó idealista zöld dumájukat kicsit szakértőbbre cserélnék, még talán szavaznék is rájuk.

auróra 2 2013.12.07. 23:08:30

Hogy mik vannak ;-)

Ugyanaz a kreatív csapat, amelyik azt csinálta, nincs új a nap alatt.

auróra 2 2013.12.07. 23:09:46

@Vidéki:
Hogy mik vannak ;-)

Ugyanaz a kreatív csapat, amelyik azt csinálta, nincs új a nap alatt.

toportyánzsóti 2013.12.08. 03:44:14

Sok embert nem érdekel 1 orbanizálódó schifferke,aki saját párttársai ellen harcol inkább mint az országért.Ha nem hívná az ATV azt sem tudná senki hogy a világon van még.

Marcellusca 2013.12.08. 08:52:13

Azt nem tudom, az elempés kampány mitől vastagbőr, de nem az enyém a blog, a tulajok/adminok biztos tudják ... :P

Szerintem vastagabb bőr:
index.hu/tech/2013/12/07/nagy_telefonrazziat_tartott_a_nav/

És sokkal-sokkal vastagabb rinocérosz bőr az arcon:
javorbenedek.blog.hu/2013/12/06/game_over_959

hulyeinformatikus 2013.12.08. 09:53:58

Abból a 660 millió Forintból, amit csak a pályázat felfüggesztése miatt nem kaptak meg az lmp politikusainak 0 km-es cégei, mennyi jutott volna a pártkasszába?

Ez az ország menthetetlen.

szmoker (Homo Trollicus) 2013.12.08. 11:22:20

2010-ben a választások után megkérdezték Schiffert, hogy mi a véleménye az LMP-nek a 200 fős csökkentett parlamentről (ami a választási ígéreteik között szerepelt.)
A válasz az volt, hogy "jelenleg nem tartják időszerűnek a kérdést."

Egyes, leülhet. Kibaszott tolvajok ezek is.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2013.12.08. 11:36:31

@szmoker (Homo Trollicus): Az jó válasz lett volna,hogy:Legfeljebb kiesünk,és a 200-ból 150 fideszes lesz?

szmoker (Homo Trollicus) 2013.12.08. 11:47:28

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: lenne különbség, azon kívül hogy kevesebb tolvaj kevesebbet lopna?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2013.12.08. 12:01:47

@szmoker (Homo Trollicus): Kevesebbet lopnának ha még nagyobb többségben lennének?

bambanő (törölt) 2013.12.08. 12:15:25

Azon rohogtem nagyot, amikor az LMP bekerult a parlamentbe, majd kis ido mulva kijott a hir, hogy az egyik vezeto LMP-s valami barban, szorakozohelyen orditott a telefonjaba, valakit invitalt a buliba, hogy "gyertek ti is, ugyis az egeszet a frakcio mukodesi koltsegeire szamoljuk el" vagy valami hasonlo... annyira aranyosak, csillogo szemu halbiologusok meg emberi jogi megmondoemberek, elethossziglan PhD hallgatok, roma jogvedok, ahogy penz kozelebe jutottak egybol elfelejtettek, hogy ok elvileg masok, mint a nagy, csunya, gonosz partok.
Ennel meg a ketfarku kutya part is jobb, ok megmondtak, hogy a penzert csinaljak :)
Annyit az LMP javara irok, hogy meg nagyban nem loptak. Mert alkalmuk nem volt ra...

amugy meg felesleges a hiszti, a FIDESZ ugy nez ki megint letarol mindent 2014-ben, nincs menekves, meg melyebbre sullyed az orszag

ja es a politika nem lehet mas, tettek egy probat, nem jott ossze, pedig en is remenykedtem bennuk kezdetben

szmoker (Homo Trollicus) 2013.12.08. 16:53:05

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: hm, hogyan lennének nagyobb többségben, mint amennyi mandátumot szereztek (arányban)?

szmoker (Homo Trollicus) 2013.12.08. 16:55:18

@bambanő: "Annyit az LMP javara irok, hogy meg nagyban nem loptak. Mert alkalmuk nem volt ra..."

Amint beültek a bizottsági bársonyszékekbe, nekik is kocsonyává változott a gerincük.
Pénz beszél, plebs ugat, vagy mi.

SirTocy 2013.12.09. 09:12:49

Kövezzetek meg, de szerintem ez a plakát teljesen rendben van. Egy másodperc gondolkodásra készteti az embereket, de mégsem sárdobálás, mégsem "emútnyócévezés". Szerintem egy elegáns odaszúrás, rám üdítően hat, sőt, kifejezetten tetszik, hogy "túl általánosra" veszi a figurát. Nem nevekkel, nem arcokkal dobálózik, nem "büdös Gyurcsány" vagy "mocskos Orbán", csak egyszerűen rávilágít arra a szörnyű, nagyon is valóságos tényre, hogy mind a két nagy párt könyékig benne volt a sikkasztós, korrumpálós bulikban. Oda sújt, ahova köll.

Mondjuk ettől még nem fogok rájuk szavazni, de végre valami, amitől már elszoktunk szerintem mindannyian az elmúlt évek kampányidőszakai alatt.

Kandeláber 2013.12.09. 10:18:57

Nincs gond ezzel a plakáttal.
Nem alpári, nem harsány, ugyanakkor van egy egyszerű üzenete.
Az LMP az a párt, - a Jobbikkal együtt - amelyik még nem szennyeződött be.
Persze Schifferre fújnak azok, akik az LMP-t megszalámizó renegátok, Jávor, Karácsony, Rebeka meg a többi gerinctelen mellett állnak.

kifordított nagyanyó 2013.12.09. 15:42:05

@szmoker (Homo Trollicus): Mármint vikiék lennének még nagyobb arányú többségben.
És még ennél is gátláéstlanabbak lennének,már ha ez lehetséges.

Bee-zony 2013.12.11. 11:51:20

„Magyarországon nem lehet észérvekkel választást nyerni.”
A többségi agyhalottak országában persze hogy nem… akik vevők a hülyítésre, a hazugságra, azok megkapják, találkozik a kínálat a kereslettel.
Igazi vadkelet van már Magyarországon… Nomegasztán és Hátasztán után ott a sereghajtó, az atombombára érett Mutyisztán.
„Nem azok kaszáltak, akiknek szánták”
index.hu/gazdasag/2013/12/11/trafikszabalyozas_a_tescora/

Még az LMP a legkevésbé korrupt a parlamenti pártok közül, a becsúszott naperőműves pályázattal együtt is, amit aztán kiszűrtek.
Kell egy ilyen párt Mutyisztánban? Van hozzá 5% szavazó? Hmm, hmm… Nem lepődnék meg rajta, ha 2014-ben az derül ki, hogy Mutyisztánban a nem korrupt, vagy csak legkevésbé korrupt kisebbség hatalomszerzésileg sikertelen.
Az alapeset és a papírforma az, hogy a korrupt és nem gondolkodó többség dönti el a választást, a nem korrupt és gondolkodó kisebbség pedig nem dönti el a választást, tehát az aljasok nyernek az ostobák felhasználásával, és a jelenlegi Magyarország is erre egy példa, és arra is, hogy az aljasok és ostobák kombinációja milyen országot tud teremteni.
Polarizálódik a világ, úgyhogy ne csak többség legyen, hanem 100% – világ korruptjai, bűnözői egybesüljetek a Kárpát-medencében; és az utolsó nem korrupt ember a távozás előtt kapcsolja le a villanyt.
Hasonló a hasonlóhoz, Szodoma Gomorához, életérzésben, sorsban…

Ügyesek ám a fijjug, meg az eggyel több lyukú fijjug, és eldönthetetlen, hogy államilag hivatalosan vagy nem hivatalosan vagyok felszólítva a távozásra a judeonáci irányítású Mutyisztánból, de mivel nincs is ennél jobb választásom, így végül is mindegy; én sem akarok maradni, és ők is küldenek. Tehát iratkozzak ki a TB-ből, meg a ’somsetudjamiből, és go.
Itt már nem csak arról van szó, hogy el lehet menni, hanem arról, hogy ez már egyre inkább kötelező: vagy beáll valaki a maffia-láncba, vagy ha nem, akkor a részére állami lehúzások és ellehetetlenítés általi száműzés van.
Az egyes esetből az általános: aki nem úgy táncol, ahogy a fijjjug fütyülnek, és nem akar a mutyisztáni maffia tagja lenni, így vagy úgy, az így vagy úgy megkapja tőlük az elbocsátó üzenetet. Ha nem mondják, ha nem küldenek el direktben (normális társadalmi éghajlatra), akkor is ott van már burkoltan, a korruptak módszere szerint, hogy azt várják el, hogy nemzeti együttműködésként mindenki beálljon a maffiába, aki pedig nem hajlandó, annak kívül tágasabb, és kirakják a szárazföldi „gyorsnaszádból”.
A cél a 100% mutyisztáni zsidóbérenc maffia; és miért ne valósulna meg, amikor ez az állami cél, és a főáramlat?
Hitler is ilyet akart, csak más nevekkel és címkékkel…
Ki és miért akarna itt maradni a Fideszmaffián kívül? Az „olyan megszorító-csomagot kap a nyakába, hogy Bokros Lajos hátizsákja kutyafüle volt ahhoz képest”, a folyamatossag, a fejlődés és a jobban teljesítés jegyében.
Ha valaki azt hitte, hogy a gyurcsányi MSZP-nél nem lehet rosszabb – és a többség azt hitte, abból lett a kéééétharmad – arra már bőven megvan a cáfolat, és jön folyamatosan, az elmúltnégyév, ami előre láthatólag meg lesz duplázva, mert a hülyéknek az aljasok kellenek, és M. mint Mutyisztánban ők a többség, és így megvan demokratikus szárazföldi kalózhajó.
Még van valamennyi idő, néhány év vagy néhány hónap a soron következő (polgár, világ)háborúig, még el lehet menni kapkodás és pánikszerű menekülés nélkül. Szűken, de éppen időben; és persze nem az egyik judeonáci irányítású országból a másik judeonáci irányítású országba, mert az egyik vödör, a másik csöbör, és ezzel nem lesz megoldva a probléma.
Magyarország már több mint 100 éve 100%-osan teljesít egy dologban: amelyik hatalomhoz csatlakozik, abból lesz a vesztő. Magyarország még jobban teljesít.
Most már mindenki mindent tud, ami fontos.
„Ti is gondolkodjatok, s aszerint cselekedjetek!” (Wass Albert)
kuruc.info/r/20/7835/

Meridian74 2013.12.12. 22:51:45

@Lovag Mihály: bizony ez pontosan így van. +1

Bár nem az esetem az LMP (sok mindenben nem értünk egyet9, de legalább Schiffernek van gerince, kitart a véleménye mellett, nem úgy, mint azt őt elárulók. Akik mind megélhetési politikusok csupán. Összeállni azzal, akik ellen kampányolva jutottak be a parlamentbe? Ennyi erővel feldobhattak volna egy vödör szart és aláállhattak volna...

süti beállítások módosítása