Skip to content


       Szűrés lista

Simon Gábor vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett

Persze nem most, és nem maga ellen, ezt remélem senki nem hitte egy percig sem.

Szóval még 2003-ban, 11 évvel ezelőtt történt, hogy három szocialista képviselő, Simon Gábor, Szitka Péter és Török Zsolt közölte, hogy hamarosan benyújtják az Országgyűlés mentelmi, mandátumvizsgáló és összeférhetetlenségi bizottságához az indítványt, amelyben vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeznek Orbán Viktor volt miniszterelnök ellen.

Azt mondták, hogy az indítvány azt kívánja tisztázni, milyen összefüggésben van Orbán Viktor volt miniszterelnök vagyongyarapodása hivatalosan bevallott jövedelmével. "Bizonytalanság van Magyarországon azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor és családja milyen vagyongyarapodást ért el az elmúlt időszakban, és ezt jó lenne tisztázni" - nyilatkozta Török Zsolt.

Igazán szép ezt visszaolvasni most, miközben kiderült, Simon Gábor nagyjából 770 ezer eurót tart egy osztrák bankszámlán.

Török Zsoltról egyelőre még nem derült ki semmi ilyesmi, de a Magyar Nemzet állítólag már rajta van az ügyön.

Szitka Péter pedig ugyan már nem parlamenti képviselő, hanem "csak" Kazincbarcika polgármestere, de nincs oka panaszra. Az Átlátszó több cikkben foglalkozott már a várossal, ahol például az önkormányzattól nagyon sok építési beruházást kapó cég tulajdonosa egy festői utcában (ahol az Átlátszó cikke előtt kint volt a "magánút"-tábla, de azóta leszedték) lakik egy nagyon szép házban, mellette pedig Szitka, egy ugyanolyan (de tényleg teljesen ugyanolyan!) házban. Felesége pedig az önkormányzat kommunikációs cégénél dolgozik, ahogy az alpolgármester élettársa is, de ez csak a pókhálószerű kazincbarcikai összefonódások csúcsa. A közpénzek elköltését firtató közérdekű adatigényléseket egyébként nem szereti a Szitka Péter irányította önkormányzat, különösen azt nem szeretnék nyilvánosságra hozni, hogy miért fizettek a kedvenc, polgármesterszomszéd vállalkozónak 4,5 millió forintot egy buszváróért, ami semmire se jó. Ráadásul nemrég egy Facebook-oldal kigyűjtötte a nyilvántartásból, hogy Szitka Péternek közel 100 milliós ingatlanvagyona van.

Hát ennyit változnak a dolgok 11 év alatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr215799955

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az MSZP megfogadta Pokorni tanácsát 2014.02.05. 13:45:30

...nincs nyúlkálás, mert nem lesztek kihúzva a szarból párt alapon - mondta Pokorni pár napja fideszes potentátoknak, leginkább magát áltatva ezzel. A négy évvel korábbi hasonló mondatai óta nagyjából az új alkotmánytól a legutolsó rendeletig mi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt S. Earp 2014.02.06. 10:52:13

@susu64: "teljesen igazad van. Mégsem működik sehol, miért? Árnyalatnyi és ízlésbeli különbségek teszik legföljebb vonzóbbá más országok korrupciós mutatóit. “
Nem a tökéletességre kell törekedni, hanem a "tökéletesség ostromlására.” Filmrajongók előnyben.
Minden nap megpróbálhatsz egy kicsit jobb ember lenni, mint tegnap voltál. Avagy: "Egy playboy is tudja, hogy nem tud a világ össze jó nőjével szeretkezni, de törekszik rá.” A korrupció elleni harc ugyanilyen. Minden nap, előrébb lépsz egyet. Magyarország nem Szomália -eleve nincs is ilyen ország, civilizációs értelemben- de nem is Finnország. Egy közép-afrikai ország számára a mi hazánk egy Korrupciómentes Édenkertnek tűnik. De Svájciak szemében -valószínűleg- a mi hazánk egy korrupcióval teli fostelep.
Minden nap legyél jobb. Legyünk jobbak. Ez a feladat. Emberként, magánéletben vagy a korrupcióellenes harcban, a kormányzatban ülve: mindegy.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.06. 10:59:01

@Blogger Géza: Jaja csak valahogy amikor én teszek be pénzt valamibe, akkor annak picsányi a hozama, a Szíjjártóénak meg valahogy baromi sok. Meg ennek a balféknek is akiről a post szól.

toportyánzsóti 2014.02.06. 11:06:05

@Wagem: Max annyi jött át talált gyerek vagy és malacok között a helyed csüngőhasú csuti neveltjei között,észlény.

Conchobar 2014.02.06. 11:09:26

@Kurt S. Earp: "Nem a tökéletességre kell törekedni, hanem a 'tökéletesség ostromlására.'" - Ez nagyon szép gondolat, de tessék már egy alapvető dolgon elmélázni: az közpénzek elköltésébe a leginkább érdekeltek, az adófizetők, semmiféle beleszólást, befolyást nem kapnak. A közpénzekről az elit dönt. Ennél a rendszernél (a polgári demokráciánál) biztosan van jobb és igazságosabb (mégha még majd ezután is kell kitalálni azt a rendszert)

csak egy néző 2014.02.06. 11:10:22

Kötelező olvasmány!!!
Azt hiszem rá kellene állni a kötélgyártásra, előbb utóbb lesz kereslet rá Fideszeseknek nemzeti színű, szociknak piros színben
iksz.beszolunk.hu/bizonyitek-hogy-az-mszp-es-fidesz-ugyanaz-a-part-ekozben-a-magyar-egymast-oli/

Kurt S. Earp 2014.02.06. 11:30:33

@Conchobar: "Tele van a klaviatúrád rizsával. “
Ami számodra rizsának tűnik, az pusztán torz tükör, amelyben saját magadat látod.
Te talán megengedheted magadnak, hogy cinikusan szemléld, ahogy Magyarország éppen lefelé fúrja magát a mocsokban, de engedd meg nekem, hogy én ne érezzem ezt a hozzáállást kötelezőnek.

Az erkölcsi-etikai értékek támasza nélkül felépített Jogszolgáltatás az Igazságszolgaltás helyén: katasztrófa.
Ez a szellemi-morális hanyatlás előzi meg a fizikai összeomlást.
"...Az igazság sosem fog kiderülni, de, mint azt egy volt ügyész a CNN-nek elmondta, a perek sokszor nem az igazságról szólnak, hanem arról, hogy mit lehet a bíróságon bebizonyítani....”

index.hu/kulfold/2013/07/15/amer ... rasszista/

Ritkán olvasni/hallani ilyesmit olyanok szájából, akik ennek a feje tetejére állított, önmagából kifordult és kifordított rendszernek a részei, alakítói, működtetői, ne adja az ég, felépítői.
De remélem eljön a nap, hogy néhány százmillió másik emberrel vállvetve, én lehessek az egyike azoknak, akik ezt a “világrendet" lebontják.
Az Igazság: abszolút értelmű.
Nem ravasz ügyvédek, törvényi túlszabályozás vagy éppen alulszabályozás függvénye és nem lehet az ügyészség tehetetlenségének a rabja. Ha a törvény -bármely törvény- lehetővé teszi az igazságszolgáltatás alóli kibújást a bűnöző számára, akkor az nem szolgálja a célját. Mindenki ártatlan, amíg nem bizonyosodik be a bűnössége: valóban, így helyes. De ebben az országban pl. páni rémületben hoztak törvénymódosítást arról, hogy bestiális bűnözők ne kerülhessenek szabadlábra az elhúzodó eljárás alól. Rendszerhiba. Egy olyan törvényalkotásban, ahol ez az etikai-erkölcsi alap a törvényhozók/jogszabályalkotók vezérelve

soha
elő sem fordulhatna

olyan jogszabály megalkotása, amely ezt -egy veszélyes bűnöző lazább őrizet alá helyezését- lehetővé tenné, vagy akárcsak felvillantaná a lehetőségét ennek. Vajon milyen az az Igazságszolgaltatási rendszer, amelybe egy ilyen hiba belefér? Mennyire működik jól?
És a törvényalkotókat valóban az Igazságszolgáltatás

vagy pusztán

a Jogszolgáltatás szándéka vezérli?

A politikai közélet megtisztitásának alapfeltétele, hogy az előző érvényesüljön. Ma nincs így. Ma röhögve, parasztvakító hazugságokkal, fenyegető arroganciával vagy lekezelő lepattintással, jogszabálytenger lobogtatásával térnek ki a közszereplők/politikai élet tagjai az erkölcsi/jogi felelősségrevonás alól, önkormányzati/kormányzati szinten.
Az Atlatszo.hu bizonyíték-óceánokkal szolgál ennek az állításnak az alátámasztására.
Amúgy “lenini" módon.

Szar van a palacsintában, és nekem nincs kedvem elfogyasztani.
Kérlek bocsáss meg nekem ezért.

uarempty 2014.02.06. 11:39:23

Nem lehetne indítványoznia a népnek, hogy a két nagy párt 10 éves szereplőit átvilágítsák?Mert azért, rendben, hogy indítvány meg meg kell rágnia a parlamentnek, de ez non szensz.Ha elég aláírás és elég ember gyűlne össze, és a civilek felállítanának egy független bizottságot, és kötelezőleg átnézni őket.Olyan nincs, hogy a rablók leszavaznak valamit, a népet szolgálják ezek a kókányok, és ha a nép azt mondja, hogy most téged át fog világítani egy független bizottság, akkor márpedig engedni kell!!!!!Különben polgárháború..

uarempty 2014.02.06. 11:41:04

@uarempty: mondjuk azt is tudom, hogy a mutyizások nem mindig párton belüli szereplőknél csapódnak le, hanem talpnyalóknál és azok számláin....de valami papírt muszáj róla tartaniuk, mert el kell számolni a pénzekkel valahogy....szóval, minimális nyoma kell hogy legyen, és akkor lehetne menni tovább a szálakon.Az, hogy ez nem derül ki, azt is jelzi, hogy a nav is bőven lefizethető, legalábbis a vezetőség is.Ezt mutatja horváth A. ügye is.

Kurt S. Earp 2014.02.06. 11:42:38

@Conchobar: "A bűnfelderítést végző hatóságok/kormányzati ellenőrzési szervek hatékonyságát" - A bűnfelderítés utólagos, ezért teljesen alkalmatlan a megelőzésre”
Ez egy filozófiai -bár valójában kriminológiai- kérdés. És tény.

A hatékony bűnfelderítésnél jobb bűnmegelőző tevékenység ugyanis nem létezik.

A bűnöző, aki tudja, hogy egy minden szempontból rendkívül eredményes hatósági/kormányzati kontrolltevékenységgel néz szembe, csak óriási kockázat mellett tevékenykedhet.
Nem követi el a bűncselekményt.
Országot vált.
Nem érdekli, elköveti a bűncselekményt, de hála a nagy hatékonyságú bűnfelderítésnek, az illetőt vagyonát elkobozzák, lecsukják, felakasztják.
A többiek közül, aki a bűn ösvénye előtt téblábolnak, egyre többen fognak érteni a szóból és talán más utat választanak.

Én is akarok kommentelni 2014.02.06. 11:44:52

@Vidéki:
Hihi, egyetértek veled. De ezért repült is. Én arra céloztam fentebb, hogy simán le lesz papírozva és foghatatlan lesz törvényileg a dolog, ellenben a látszat az más lehet.
De mint mondtam, nekem is van nem saját pénzem mind a magán, mind a céges számláimon, igaz nem is negyedmilliárd.

Kurt S. Earp 2014.02.06. 11:47:23

@Conchobar: "Teljes taranszparencia. Minden a közpénzek felhasználásával kapcsolatos adat, információ stb. azonnali nyilvánosságra hozatala" - Kell a nyilvánosság, de az csak a durva és szemérmetlen lenyúlásokat képes akadályozni.”Mint már említettem: a tökéletesség ostrolásában hiszek. Ugyan egyáltalán nem értek egyet ezzel a véleményeddel, mert a transzparencia a korrupció elleni harc egyik legjobb fegyvere, de ezen nem fogunk összeveszni, így Kezdetnek elég ha csak "durva és szemérmetlen lenyúlások" terén következik be a közélet megtisztulása.
Nekem elég.
Neked is?

Conchobar 2014.02.06. 11:55:53

@Kurt S. Earp: "A hatékony bűnfelderítésnél jobb bűnmegelőző tevékenység ugyanis nem létezik" - Megint rizsával próbálod etetni a publikumot. A korrupció esetében is megvan a hatékony megelőzési mód: minél szélesebb kör dönt a közpénzről, annál kevesebb esélye van a korrupciónak

Kurt S. Earp 2014.02.06. 11:55:57

@Conchobar: " A belső ellenőrzést végző állami szervek jogköreinek/nyomozati tevékenységének szélsőségesen kiterjesztett lehetőségekkel való felruházása" - Hát?! Egy diktatúra rendkívüli hatékonysággal képes gátolni a korrupciót (feltéve, hogy feladatának a korrupció meggátlását)”

ad 1. A diktatúrák a világ legkorruptabb államszerveződései a jelenben, voltak a múltban és lesznek a jövőben is.
ad 2. Ebből következően egyetlen diktatúra sem tekinti és nem tikntette, nem tekinthette a feladatának a korrupció felszámolását. A korrupció a lételemük.
ad 3. Az nem Diktatúrának hívják, ahol a hatóságok/kormányzati ellenőrző szervek megkapják ezeket a széleskörű jogosultságokat. Az a Demokrácia. Így működik a világ összes Tőzsdefelügyelete, Pénzügyi Felügyelete, Kormányzati Hivatala stb. összedolgozva a belső rendfenntartásért felelős és/vagy szövetségi/tartományi /nemzetközi hatóságokkal.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.02.06. 11:56:18

Milyen szar amikor a volt nőd feldob, ráadásul pont időben.

Conchobar 2014.02.06. 11:56:38

@Kurt S. Earp: "A hatékony bűnfelderítésnél jobb bűnmegelőző tevékenység ugyanis nem létezik" - Megint rizsával próbálod etetni a publikumot. A korrupció esetében is megvan a hatékony megelőzési mód: minél szélesebb kör dönt a közpénzről, annál kevesebb esélye van a korrupciónak

Conchobar 2014.02.06. 11:57:47

@Kurt S. Earp: "Ugyan egyáltalán nem értek egyet ezzel a véleményeddel, mert a transzparencia a korrupció elleni harc egyik legjobb fegyvere" - Lófütyit! (vö: 2014.02.06. 11:56:38-i kommentem)

Conchobar 2014.02.06. 11:59:22

@Kurt S. Earp: "A diktatúrák a világ legkorruptabb államszerveződései a jelenben, voltak a múltban és lesznek a jövőben is" - A sztálini rendszerre sok jelzőt lehet aggatni, kivéve azt, hogy korrupt lett volna

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.02.06. 12:01:01

@Conchobar: Ez egy jó hír arra, hogy a százmilliárdos FIDESZ mutyikról, a valódi nagy rablásokról elterelődjék a figyelem. Nem kell szót sem ejteni Debreceni könyvében vagy /és Magyar Bálint könyvében leírtakról, a kozmikus méretű ország-rablásról. Szón se essen az évi 800 milliós hasznot produkáló gázszerelőről, a földpályázatok gyalázatáról, a felsőoktatás, a kultúra lerablásáról, az ország el-alcsusításáról. Precízen megtervezett és kivitelezett akció, amit majd több is fog követni. Ezzel együtt sajnos menthetetlen Simon. Nekem azonban van egy nagyon erős gyanúm, hogy ez a hatalmas pénz nem Simoné, hanem a pártjáé. Most viszont elviszi a teljes balhét, mert ha bevallja, hogy ez valójában a választásokra bespájzolt párt- pénz, lenullázza az MSZP-t. Valójában ö csak egy balek stróman volt, nagy valószínűséggel Puch által vezetgetve. Ekkora pénzzel a háta mögött más lett volna életmódja.

CSENDES 2014.02.06. 12:01:41

@Én is akarok kommentelni: A kérdés nem ez volt, hanem, hogy mi lenne, ha most azt mondaná egy cégé a pénz. Erre volt a válasz, hogy az pénzmosás. Újabb kérdés az volt, hogy milyen törvény szerint? Erre válaszoltam az illetőnek..De mindegy.

susu64 2014.02.06. 12:02:08

@Kurt S. Earp: köszönöm, ez az én filozófiám is. Saját praxisban is törekszem erre. (példa, 1980 -as évek, egyik legnagyobb hazai ...gyár beruházójaként, az egyik "versenyző" mondta, hogy "szegényen fogsz meghalni". akkor még nem tudta, hogy a rendszert is, a ségét is, az embereit is meg őt magát is elfújja a szél. Másik: 2007 -2008, tender, amely mellé az összes címzettnek küldtünk egy levelet, hogy cégünk elkötelezett a korrupció elleni harcban, ennek okán tagja az EU Antikorrupciós Bizottságának, vagy minek. Nem is nyertünk.) Legnagyobb a síbolás a nagy állami cégeknél (MÁV, BKV), és beruházásoknál, ahol közbeszerzés címén beviszik a legtöbb hulladékot a magasabb szintű árakon, és közben azt számláznak, amit a kedves megrendelő kér. Azt gondolom, hogy minden felderített ügy egy csepp, de nagyon fontos csepp. Kicsit olyan ez, mint a dopping elleni küzdelem.

susu64 2014.02.06. 12:04:29

@Conchobar: nocsak, mesélnél erről valami újdonságot? Ez csak látszólagos volt, a felszín alatt tombolt a pártállami korrupció, ugyanúgy, mint nálunk.

CSENDES 2014.02.06. 12:04:38

@Én is akarok kommentelni: Nem kell rettegned, mert nem kértek tőled nyilatkozatot, a pénz eredetéről. Tőlem már kértek, mikor bankszámlát nyitott a cég, hogy a társaság valódi tulajdonosa kicsoda. Sőt, egy időben 500 e Ft feletti kp. befizetéskor minden esetben nyilatkozni kellett, hogy a pénz a társaságé.

susu64 2014.02.06. 12:08:48

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !): Debreczeni igazán objektív ember, lehet adni a szavára. csak nem sokat, semmitmondó, hablatyoló figura. Magyar Bálint a PPP beruházásokról meg a kakaóbiztos számítógépekről sokat mesélhetne. Mit is mondott Megyó? "Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel". Légyszíves, ilyen figurákkal ne példálózz, ez kb. az, mint amikor a bankrabló kioktat a jó erkölcsökből. Aztán lehetőleg más anyjának az emlegetésétől is tartóztasd meg magad, lehet, hogy neked is volt anyád.

Conchobar 2014.02.06. 12:09:44

@Kurt S. Earp: "Az nem Diktatúrának hívják, ahol a hatóságok/kormányzati ellenőrző szervek megkapják ezeket a széleskörű jogosultságokat" - A széleskörű jogosultság sem tudja akadályozni a korrupciót (hiszen nemcsak a döntéshozó személyt lehet kenni, hanem az ellenőrt, rendőrt stb.)

susu64 2014.02.06. 12:11:55

@Conchobar: már megbocsáss, de ez szamárság. Mindenütt megtalálható a megfelelő ember, legföljebb többet kell találni a döntéshozók felénél.

Conchobar 2014.02.06. 12:12:19

@susu64: " Ez csak látszólagos volt, a felszín alatt tombolt a pártállami korrupció" - Milyen korrupcióról tudsz te a sztálini rendszerben? Vagy akár a kádáriban?

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.02.06. 12:14:54

@susu64: A fideszes offshore piócák alighanem visszacsorgatják a százmilliók egy részét a CÖF-höz, amely aztán sohasem látott gyűlöletkampányt folytat a magyar adófizetők lenyúlt pénzéből – ezt Szanyi Tibor, a szocialisták európai parlamenti képviselő-jelöltje mondta.

Fennáll ugyanis a gyanú, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) a Fideszhez közeli offshore vállalkozásoktól kapott százmilliókból működteti „gyűlöletkampányát”. A szocialisták európai parlamenti listavezetője hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormánypárt csak addig tekinti ellenségének az adóelkerülő cégeket, amíg azok nem saját embereié.

Egy példa: az állami tulajdonú MVM Partner Energiakereskedelmi (MVMP) Zrt. egy rendelet alapján az Oroszországból beszerezhetőnél olcsóbb földgázt hoz be Ausztriából. Nagy részét azonban továbbjátssza a MET Magyarország Zrt.-nek, amelynek tulajdonosai között offshore cégek vannak, és amely évi 35 milliárd forintos haszonnal értékesíti a gázt.

Szanyi szerint az offshore cégháló mögött mások mellett Garancsi István, a Videoton futballcsapat tulajdonosa áll. “Így csinálnak a Fidesz offshore piócái olcsó földgázból drága földgázt, és így hízik százmilliókkal, milliárdokkal a bankszámlájuk.

Mint mondta, csak találgatni lehet, miből telik a CÖF-nek az általa indított lejárató kampányra, óriásplakátok tízezreire, háztartásokba kiküldött mocskolódó szórólapok millióira. A fideszes offshore piócák alighanem visszacsorgatják ezeknek a százmillióknak egy részét a CÖF-höz, amely aztán sohasem látott gyűlöletkampányt folytat a magyar adófizetők lenyúlt pénzéből.

Bár a CÖF azt állítja, kampányát magánemberek finanszírozzák, de nem árulja el, pontosan kik. Amíg a CÖF nem nevezi meg támogatóit, rajta marad a gyanú, hogy az emberektől “elszipkázott” pénzből fizeti kampányát.

Kurt S. Earp 2014.02.06. 12:20:25

Bocsánat, korábbi hozzászolásomban valamiért nem volt jó a link. Talán most:

index.hu/kulfold/2013/07/15/amerika_ismet_rasszista/

@Conchobar: “ A korrupció esetében is megvan a hatékony megelőzési mód: minél szélesebb kör dönt a közpénzről, annál kevesebb esélye van a korrupciónak”
Nem.
A közpénzek korrupciómentes felhasználásában nem az a döntő jelentőségű, hogy hányan döntenek róla, hanem a törvényi/jogszabályi háttér által biztosított széles körű transzparencia, amely a döntési folyamatba illetve a döntési folyamat végét lezáró indoklásba enged bepillantást.
Példa: ma Magyarországon a polgármesterek rendelkeznek azzal a lehetőséggel, hogy a képviselő-testület által megszavazott illetve a törvényekben rendelt összeghatárig saját jogon döntsenek egy adott összeg felhasználásával kapcsolatban. Az összeg változó lehet, -vagy életképtelen településeken egyáltalán nincs is- a gyakorlat és az elv azonban létezik. Az adott polgármesternek tehát nem kell a képviselő-testület által jóváhagyott felhatalmazás pl. egy tisztasági festés elrendelérése: saját jogkörben megteheti. Polgármesteri költségkeret szabad felhasználásáról egyszemélyben dönthet. Közpénz, amely felett egy ember dönt.
A valódi probléma akkor kezdődik, amikor a polgármester a saját házához vezető utat, a szeretőjének a fogpotlását vagy a politikai ellenfelének a lejáratását célzó kampányra költi a közpénzt és erről -természetesen- semmiféle tájékoztatást nem ad/ a pénz útját könyvelési trükkök mögé rejti/elsikkasztja vagy bármilyen egyéb módon eltitkolja.
Ha a törvényi háttér biztosítja a transzparenciát és minden fillér nyomonkövetését, akkor a polgármester az első pillanatban lebukik és nem kell sem az Atlatszo vagy az Index oknyomozóinak/belső vizsgálatnak/rendőrségnek lelepleznie a korrupciót.

Ha ötszáz ember dönt húsz forintnyi közpénz sorsáról, abban is lehet korrupció.
Nem a mennyiség, hanem a minőség dönt. Az emberi/törvényi/demokratikus állapot minősége.

"A diktatúrák a világ legkorruptabb államszerveződései a jelenben, voltak a múltban és lesznek a jövőben is" - A sztálini rendszerre sok jelzőt lehet aggatni, kivéve azt, hogy korrupt lett volna”
Szentséges Isten.
Most fejeztem be.
Örülök, hogy beszélgettünk.

Conchobar 2014.02.06. 12:22:32

@susu64: "már megbocsáss, de ez szamárság. Mindenütt megtalálható a megfelelő ember, legföljebb többet kell találni a döntéshozók felénél" - Valóban? Már csak amiatt is sántít az ellentvetés, hogy több ember esetén több az esély a mutyi megbuktatására. De túl ezen, mi van akkor, ha egy igazságosabb rendszerről van szó, ahol a döntést az egész közösség, adófizetők együttese hozza? Mi van akkor, ha magát a közösséget próbálják 'korrumpálni', lekenyerezni?

uarempty 2014.02.06. 12:22:54

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !): nagyon rossz lehet narancs és orbán fóbiás ként élni igaz? :D

Conchobar 2014.02.06. 12:26:16

@Kurt S. Earp: "A közpénzek korrupciómentes felhasználásában nem az a döntő jelentőségű, hogy hányan döntenek róla, hanem a törvényi/jogszabályi háttér által biztosított széles körű transzparencia, amely a döntési folyamatba illetve a döntési folyamat végét lezáró indoklásba enged bepillantást." - Mi ez a bepillantás baromság? Nézegetéssel, szemlélődéssel semmit nem lehet megakadályozni! Akadályozni valamit, csak a döntésbe való beleszólással/vétóval lehet

Conchobar 2014.02.06. 12:26:56

@Kurt S. Earp: "Örülök, hogy beszélgettünk" - Ki a bánattal beszélgettél te?

susu64 2014.02.06. 12:26:58

Bocsáss meg, de tényleg ennyire nem érted, hogy mi ment akkor? Utazások ingyen lakásépítések, nyaralók, állami pénzen kocsikázás, vadászatok, kuvázások fácántollal, csokiöntettel, utak leaszfaltozása (pl. Leányfalun a Cinege elvtárs nyaralójáhz vezető utat ezért csak Cinege útnak hívták), de ugyanez ment az SZU - ban is. Voltak persze a kisemberek, akiket az 50- es években felakasztottak, korrupcióért, és voltak a kicsit meg nagyon nagyobbak, akiket nem. Kádár puritán faszi volt, de ő sem fizetett, amikor a lakását építették. 1974 - től dolgozom, hát bizony sokat mesélhetnék lenyúlásokról. Meg szervezett bulikról, amelyeknek egyetlen célja volt: a buli után írjuk alá a számlát. Épült Budapesten a 80 - as években egy épület, hadd ne nevezzem meg, acélszerkezetből, stb. A teljes acélszerkezet 2 szer volt elszámolva benne, pedig igencsak méretes volt. Lakóházak a honvédségnek x városban, 2 db 3 szintes, 2 db 4 szintes, természetesen az összes 4 szintesnek elszámolva, a többletpénz a megyei pártbizottságban szétosztva. Aztán ezek a megyei, városi pártbizottsági emberek privatizálták szét az országot a rendszerváltáskor. Mit gondolsz, Gyurcsány hogy jutott a MOTIM - hoz, amelynek később még kedvezményes áramot is szerzett, vagy a többi államtól átvett majd visszabéreltetett ingatlanához? Mit akarsz még? Kínában hetente akasztanak vezetőket, korrupció miatt.

susu64 2014.02.06. 12:32:16

@Conchobar: adófizetők együttese nem tud komoly dologban döntést hozni, nem azért, mert hülye, hanem mert nem ért hozzá meg nem is ez a dolga. Ezért vannak a közösségnek megbízottjai. Ilyenek - lennének elvben, vagy kellene lenniük - a képviselőknek. Szakmai dolgokban meg a szakmai képviselőknek, csakhogy ott a lobbi. Amikor cégek vesznek meg szakértőket, hogy az ő érdekeiket képviseljék. S akkor mi alapján döntesz? Állami tenderek visszatérő elsődleges döntési szempontja: a legolcsóbb ár. De, mint tudjuk, az olcsó ár fölötti örömet hamar elrontja a gyönge minőség miatti bosszúság.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.06. 12:36:14

@susu64: Tudna amúgy döntést hozni, csak nem lehet mindenről népszavazást kiírni.
Nagyon sokan félreértik amúgy az állam lényegét : a közösség számára biztosít szolgáltatásokat. Nem pedig a közösségen élősködik, ahogy sokan elfogadják a jelenlegi helyzetet...

susu64 2014.02.06. 12:37:47

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !): Szanyi ius akíválóan korrekt és szavahihető emberek táborába tartozik. Mindaddig, amíg nincs bizonyíték, nincs semmi. ezek vélekedések. Lehet, hogy így van tessék bizonyítani, és ha törvényellenes, akkor akárkit, akár az angol királynőt is börtönbe csukni. De előbb bizonyíték kell, mint ahogy van bizonyíték Simon ügyében, volt Zuschlagéban, stb. Hagyó, Hunvald, akikről köztudott - nem csak vélekedés, hanem egyszer már rájuk is vallottak - hogy mi pénzt tettek el (Simoné aprópénz ezek mellett) röhög a markába, mert eddig semmi ütős bizonyíték nincs ellenük. Amire meg talán lesz, addigra elévül a dolog, ez történt Gyurcsánnyal is (Altus).

susu64 2014.02.06. 12:39:57

@ColT: Éppenhogy a mostani állam biztosít szolgáltatásokat: pontosan ezzel taposott rá jónéhány ellenérdekelt lábára. De hát az is biztos, hogy ugyanakkor sok idiótaság is történik.

Conchobar 2014.02.06. 12:40:18

@susu64: "Bocsáss meg, de tényleg ennyire nem érted, hogy mi ment akkor?" - Én meg 1978-tól kezdve dolgozok. "Utazások ingyen lakásépítések, nyaralók, állami pénzen kocsikázás, vadászatok, kuvázások fácántollal, csokiöntettel, utak leaszfaltozása" - Ez nem a korrupció körébe tartozik, hanem a reprezentáció/úrhatnámság körébe. Korrupció: "közerkölcsbe ütköző cselekedet, aminek során valaki pénzért vagy más juttatásért vagy juttására való kilátásért cserébe jogosulatlan előnyhöz juttat másokat. Attól függően, hogy milyen pozícióban van az előnyhöz juttató, beszélhetünk például politikai, közigazgatási, rendőri, katonai vagy gazdasági korrupcióról". Czinege nem fizetett senkinek azért, hogy neki útja legyen. Ami meg a 1988-1989 táján történteket, privatizációkat illeti, azt már ne a kádári rendszer nyakába varrjad

Conchobar 2014.02.06. 12:43:52

@susu64: "adófizetők együttese nem tud komoly dologban döntést hozni, nem azért, mert hülye, hanem mert nem ért hozzá meg nem is ez a dolga" - Mintha csak a 100 évvel ezelőtti mantrát mondanád, akkor még tágabb értelemben az általános és titkos választásokra, meg az országos ügyekre értve

Conchobar 2014.02.06. 12:48:10

@susu64: "Ezért vannak a közösségnek megbízottjai. Ilyenek - lennének elvben, vagy kellene lenniük - a képviselőknek" - Vannak dolgait, amit bizony a saját kezedbe kellene venned. Mégha te ezt nem is ismered föl

Conchobar 2014.02.06. 12:50:31

@susu64: " Állami tenderek visszatérő elsődleges döntési szempontja: a legolcsóbb ár." - Ha a sok lehetséges szempontból csak egyet választunk ki, az gond

susu64 2014.02.06. 12:51:05

@Conchobar: Miért, mégis milyen rendszer volt 1988-89 ben?
Azután, dehogynem korrupció. a javából. De mondok más példát is: beszerzési vezetőt elvitték külföldre, jó néhány napra, mulatozás, kurvázás (ez mindig kiemelkedő szerepet játszott és játszik ma is!), a külföldi cég magánrapülőjável utazás Németország-Olaszország-Franciaország háromszög, hazajövetel, kis csoki, whisky a kollégáknak. Majd döntés, s mit tesz Iste, ez a cég nyer. teljesen véletlenül. Cinege útját valakinek ki kellett fizetni, hát a rendszer volt maga a legmocskosabb korrupció és a kisemberek átverése. Korrupció az is, amikor valaki a poziciójánál fogva jogosulatlan előnyöket vár el vagy fogad el. Nyilvánvaló, hogy az ingyen aszfaltozásért az illető cég kapta az összes HM megrendelést.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.02.06. 13:06:22

@uarempty: Bakker tényleg. Gondolj bele milyen szar lehet Gyurcsány fóbiásként létezni.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.02.06. 13:09:08

@Conchobar: Budapest – Az amerikaiakkal az a baj, hogy néha túlságosan udvariasan fogalmaznak. A lényeg azonban ezekből a szövegekből is kiolvasható, kérdés, hogy akinek szánták, hajlandó-e érteni belőlük. A Lantos Alapítvány szerint „létfontosságú” a magyar kormány számára, hogy „egységes hangon” szólaljon meg a német megszállás emlékműve és Szakály Sándor kijelentése kapcsán, és elkerülje a „vegyes üzenetek” jelentette veszélyt.

Mindez magyarra fordítva azt jelenti, hogy a Lantos Alaptíványnál is tudják, hogy Magyarországon a vezető politikai körökben már régóta kettős beszéd zajlik. Mást mond a miniszterelnök, és mást valamelyik alkutyája. De Orbán Viktor sem mindig ugyanazt mondja: volt már olyan, hogy reggel a budapesti rádióban mondott valamit, délután Brüsszelben pedig annak az ellenkezőjét.

Az emberi jogok védelmével foglalkozó amerikai alapítvány elnöke, Katrina Lantos Swett, Tom Lantos egykori kongresszusi képviselő lánya hétfőn adott ki közleményt, amelyben felidézte Szakály Sándor történésznek az 1941-es kamenyec-podolszki deportálásról szóló szavait, valamint az 1944-es német megszállás emlékművéről kialakult vitát.

Az alapítvány fontosnak nevezte és üdvözölte, hogy Szakály Sándor elismerte kijelentése helytelenségét, mindazonáltal úgy véli, továbbra is kérdéses, vajon megfelelő személy-e a Veritas Történelemkutató Intézet igazgatói posztjára.

Emlékeztetett arra, hogy Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár elhatárolódott a kijelentéstől, de “a nagyon rövid nyilatkozat annak megállapítására szorítkozik, hogy a Szakály Sándor által hangoztatott nézet nem tükrözi a miniszterelnöki hivatal véleményét. Remélhetőleg ez önmagától értetődik, és noha értékelendő, ez a szerény megjegyzés egyáltalában nem adekvát visszautasítása Szakály úr bántó és pontatlan kijelentésének.”

„A mélyebb kérdés az, hogy Magyarország kész-e elfogadni, hogy bűnrészes több mint fél millió magyar állampolgár deportálásában és legyilkolásában a holokauszt alatt” – áll a közleményben, amelyben az alapítvány Szakály kijelentésének élesebb elítélését és a német megszállás javasolt emlékművének újragondolását tartja szükségesnek.

“A jelenlegi szoborterv teljes amnéziát látszik mutatni a magyar kormány szerepét illetően a tragikus megszállás legrosszabb atrocitásaiban” – írta a Lantos Alapítvány. A közlemény szerint „az ilyen emlékművek fontos szerepet játszhatnak az emberek nevelésében, és becsülettel szólhatnak az ország történelméről”.

A magyar nép megérdemli az ilyen őszinteséget, a történelem pedig megköveteli, olvasható a 2013-ban létrehozott Lantos Alapítvány közleményében.

csak egy néző 2014.02.06. 13:13:12

@susu64:
"Kínában hetente akasztanak vezetőket, korrupció miatt."
Ha komolyan vennénk a dolgot, akkor itthon is lenne kereslet a kötélre, nem gondolod?
iksz.beszolunk.hu/bizonyitek-hogy-az-mszp-es-fidesz-ugyanaz-a-part-ekozben-a-magyar-egymast-oli/

Conchobar 2014.02.06. 13:14:01

@susu64: "Miért, mégis milyen rendszer volt 1988-89 ben?" - Átmeneti

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.06. 13:14:06

@Blogger Géza: És a jobboldalról mikor jönnek ilyen dolgok az MN-től???

Már nagyon várom... D

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.02.06. 13:14:56

"Hír" Tv youtube csatorna:
A megjegyzések le vannak tiltva ennél a videónál.

Mik vannak :D

Conchobar 2014.02.06. 13:17:32

@susu64: "Korrupció az is, amikor valaki a poziciójánál fogva jogosulatlan előnyöket vár el vagy fogad el" - Ha te mondod, hogy az is korrupció (bár az a gyanúm, hogy magad se érted, hogy mit írtál)

Conchobar 2014.02.06. 13:19:58

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !): "Budapest – Az amerikaiakkal az a baj..." - De mit akartál mondani? Vagy csak antiszemitizmust akarod élesztgetni?

Conchobar 2014.02.06. 13:21:24

@susu64: "Cinege útját valakinek ki kellett fizetni, hát a rendszer volt maga a legmocskosabb korrupció és a kisemberek átverése" - Ez a mostani rendszer meg teljesen más, ugye?

susu64 2014.02.06. 13:24:43

@Conchobar: ugye, te a rendszerváltás előtti szisztémára mondtad, hogy nem volt korrupció. A mostaniról tudjuk, hogy van.

Conchobar 2014.02.06. 13:37:11

@susu64: "te a rendszerváltás előtti szisztémára mondtad, hogy nem volt korrupció" - Nem volt korrupció (eltekintve apró megvesztegetésektől, mint pl. a hálapénz). Amiket te soroltál, az nem korrupció, az más valami. Ne akarj te nyelvújító Kazinczy lenni, önkényesen értelmezni. Ha nem tudod, akkor nézz utánna a magyar szavak jelentésének, nézz utánna, hogy mi a korrupció

DFK 2014.02.06. 13:42:38

Milyen szépen mosdatják a kommentelők a simon ügyet. Pedig rá lesz borítva a MaSzoP-ra a nagy vödör sz@r.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.02.06. 13:49:59

@Én is akarok kommentelni:

Egy cégnek a pénze nem lehet a magánszámlámon.

De tételezzük fel mégis, hogy ott van, akkor a kifizetésről lenne nyugta, amit már régen lehetne lobogtatni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.02.06. 13:50:42

@jet set:

Akárhonnan is van az a pénz és akárkié is: A hallgatás jelen esetben bűn!

DFK 2014.02.06. 13:53:06

@Conchobar: Az mi volt, amikor a színes TV megvásárlásakor az eladónak/boltvezetőnek külön pénzt kellett adni, hogy megvehesd a készüléket?

DFK 2014.02.06. 13:57:10

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: És beismerés is. Összefogással lopták a pénzt és most zakatol a nagy Összefogás, hogy valamit hazudhassanak. Aztán a nagy erőlködésből csak Összefosás lesz.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.02.06. 13:58:28

@Conchobar: Bár a hozzád hasonló gerinctelen férgek nem beszélik a szomszédos népek nyelvet, ezt néz végig.
www.youtube.com/watch?v=IEkrRVjsSjU

Conchobar 2014.02.06. 14:00:11

@DFK: "Az mi volt, amikor a színes TV megvásárlásakor az eladónak/boltvezetőnek külön pénzt kellett adni, hogy megvehesd a készüléket?" - Mi 1980-ban vettük a színestévét, de nekünk ilyen kalandunk egyáltalán nem volt. De hogy megnyugodjál, tedd a dolgot a hálapénz mellé, az apróbb megvesztegetések közé

Conchobar 2014.02.06. 14:00:42

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !): " Bár a hozzád hasonló gerinctelen férgek nem beszélik a szomszédos népek nyelvet, ezt néz végig" - Ja

Conchobar 2014.02.06. 14:06:50

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !): "Nincs utasítás a pártközpontból?" - Melyikből, drága gyerekem?

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.02.06. 14:09:25

@Conchobar: Faszfej, annyira szánalmasan játszod az ártatlant hogy magad sem hiszed.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.02.06. 14:11:31

@Conchobar: Egyébként a hozzád hasonló jól meg fizetett "topic" trollok , semmi felelősséget nem éreznek a hazájuk iránt?
Nektek elég a pénz?

Conchobar 2014.02.06. 14:12:29

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !): " Faszfej, annyira szánalmasan játszod az ártatlant hogy magad sem hiszed" - Milféle ártatlant? Miről beszélsz te, drága gyerekem?

Conchobar 2014.02.06. 14:14:37

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !): "Egyébként a hozzád hasonló jól meg fizetett 'topic' trollok" - Én egy kibaszott troll vagyok, mert lám rádakaszkodtam és megállás nélkül mocskollak téged, ugye gyerekem?

bgp 2014.02.06. 14:21:53

@Conchobar: Ez nem igaz. Ha a bűn nem kifizetődő, akkor idővel nem lesz aki bűnözzön. De ha azt látja a törvénytisztelő polgár, hogy csak bűnözéssel lehet előbbre jutni, akkor idővel mindenki az lesz. Vagy beledöglik.

Conchobar 2014.02.06. 14:34:37

@bgp: "Ez nem igaz. Ha a bűn nem kifizetődő, akkor idővel nem lesz aki bűnözzön" - Nem értem, mi nem igaz, egyáltalán mire akarsz reagálni. Ami a "De ha azt látja a törvénytisztelő polgár, hogy csak bűnözéssel lehet előbbre jutni, akkor idővel mindenki az lesz" mondatot illeti, ilyen a világon nioncs, sehol nem volt, és nem is lesz. Törvénytisztelő polgárrá a nevelkedése és a befogadó kultúrális közeg hatása által válik valaki, és az emberben gátlások alakulnak ki mindeközben. Márpedig a gátlásokat nehéz leküzdeni. Az már más kérdés, hogy több nemzedéken át egy család törvénytisztelőből akár bűnözővé válhat-e

DFK 2014.02.06. 14:48:57

@Conchobar: Akkor ti a szerencsések közé tartoztatok.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.02.06. 15:41:17

@Conchobar: Most összegörnyedve zokogok. Megbántottam egy igaz embert. Remélem Felcsút gázszerelője megbocsájt.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.02.06. 15:45:55

@Conchobar: Budapest – Vakmerő tettet hajtott végre Rogán Antal, amikor vállalta a veszélyt, és megdicsérte Orbán Viktort egy rezsicsökkentési fórumon. Szerinte a gazdasági válság még tart, és Orbán az egyetlen, aki ki mer állni az ország érdekeiért és mer dönteni.

Magyarországnak az az érdeke, hogy egyáltalán ne importáljon villamos energiát, sőt exporthelyzetbe kerülhessen – jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője egy újbudai rezsicsökkentési fórumon hétfő este. Szerinte az elmúlt hat-hét évben megnőtt az ország energiaimport-függősége, és minél magasabb arányban van szükség az energiabehozatalra az ország ellátásához, az annál drágább.

Mint mondta, azoknak a külföldi közműszolgáltatóknak, amelyektől ma Magyarország villamos energiát importál, az az érdekük, hogy ne újuljon meg és ne bővüljön a paksi atomerőmű.

Rogán Antal számításai szerint a beruházással 2026-2027 körül 10-13 százalékkal csökken Magyarországon a villamos energia előállításának költsége, s ez tükröződhet a lakossági energiaárakban. Az ország nem vállalhatja azt a kockázatot, hogy a beruházáshoz nem orosz, hanem más technológiát hoznak be. Példát is hozott: ugyan ki ülne bele egy olyan autóba, amelynek „az alvázát az oroszok szállították, a motort a Chrysler teszi bele, és esetleg a váltót a Renault kapcsolja hozzá”.

Hangsúlyozta, hogy a régi és új atomerőműblokkoknak kompatibilisen kell működniük. Megjegyezte azt is: atomerőművet sokan szállítanak, finanszírozást viszont nem vállalnak, főleg nem a magyar szállítói részarány növelésének feltételével.

Rogán Antal kijelentette: az április 6-i választáson két szempontot kell nézni, egyrészt a tetteket, másrészt azt a vezetőt, akire rá lehet bízni az országot. Mint mondta, a gazdasági válság nem múlt el, és „Orbán Viktoron kívül nincs más, aki ki mer állni és dönteni mer”.

Marcellusca 2014.02.06. 16:02:54

Há', bazzeg, csak volt olyan idióta, aki hozzá szólt ehhez a trollhoz. :(

csak egy néző 2014.02.06. 16:17:26

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !):
Ő is megörzi, ahogy a csicskája a Berci gyerek a nyálas Coca-Colás dobozt, amiből a gazdája ivott a gyáravatáson, és aki minden szereplésénél szerelmes szemmel csüng az ajkain.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2014.02.06. 16:48:08

Valódi álhír 2015. szeptember:
Matolcsy György az MNB elnöke ma nem mondott semmit, ennek köszönhetően az euró újra 1000 Ft alatt van. Jelenleg, korlátozott mennyiségben, 999Ft-ért már lehet eurót venni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.06. 17:09:01

@susu64: Nyilván ha csak élősködne, az kiverné a biztit; de szerintem az a csoda, hogy még működik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.06. 17:13:27

@bgp: Szerintem amit ő nem taqpasztalt, az nem is létezik. Nem tapasztalta hogy a szocializmusban trükközni kellett a műszaki cikkekkel, tehát az nincs. Hálapénzt tapasztalta? De akkor az miért nem baj? Epic Logic! :D

Horváth Balázs 2014.02.06. 18:36:29

Orbán Viktor miniszterelnök úr ellen már mennyi féle alja, nemtelen támadás folyt! Sőt, a családját se hagyták békén, nem kímélték, anyját, apját. Gusztustalan, primitív módon. És lám...lám...a karma visszaüt...a bukott baloldal szekrénye kinyílt és hullanak kifelé a csontvázak, csörömpölnek a csontok, összekoccannak, mint molekulák a téli fagyban és a bukott baloldal morális temetésén játszanak csontzenét! Ez van eftársak....az erkölcsi nagyság mindig győz...és megmutatja magát az ártó rossz a maga teljes valójában!

csak egy néző 2014.02.06. 19:37:03

@Horváth Balázs:
Mit nem mondasz te kis tudósom, egy kicsit a te agyadban is összekoccantak a molekulák, ebben a téli fagyban, csak tán nem megvilágosodtál, mint Rózsika nénénk? Nem is olyan régen, mintha másként vélekedtél volna a miniszterelnöködről.
"Horváth Balázs 2014.01.27 20:59:34
Undorító mocskos féreg ez a szarházy meg a bandája, ugyanolyan undorító mint a törpe vajda és bűnszövetkezete. Egyformán hánytató hatású, mérgező vegyszar mind a kettő. Szegény Magyarország!"
Tudod azért vannak olyan szekrények, aminek az ajtajait 100 évre titkosították, vajon mi lenne, ha kinyílhatna?
www.fusz.hu/fuszdrupal/?q=content/olaj-%C3%BCgyek-orb%C3%A1n-500-milli%C3%A1rdos-vagyona
www.gondolkodjunkegyutt.hu/spip.php?article17

Horváth Balázs 2014.02.06. 19:41:05

@csak egy néző: ez a hsz. egy kis stílusgyakorlat volt, úgy látom sikerült a narancsbirkák stylusát eltalálnom. :-)
amúgy visszataszító mocskos társaság mind a kettő!

csak egy néző 2014.02.06. 19:49:03

@Horváth Balázs:
Ebben megegyezhetünk. Az egyik 19, a másik 1 híján 20.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.06. 19:56:59

Aszongya a Simon, hogy nem volt elég körültekintő, amikor kitöltötte a vagyonnyilatkozatot :D
Ja, elfelejtett beírni 40 millát...
És milyen érdekes, ezt akkor, amikor az Attis hazajött. De érdekes...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.06. 19:58:46

@Horváth Balázs: Az a baj, hogy a Fidesz egy időben nagyon ki akarta nyitni azt a szekrényt, és akkor nem találtak semmit :D Még ehhezis balfaszok/korruptak... A szocik meg lopni is balfaszok.
Igaz ez : @csak egy néző:

csak egy néző 2014.02.06. 20:23:03

@ColT:
Igazad van, ezek igazi profik a szoci tolvajokhoz képest. De hát csupa Marx Károly egyetemet ingyen elvégző jogászból, közgazdászból áll az uralkodó család.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.07. 06:43:37

@csak egy néző: Azért vegyük azt is, hogy jobbak a lehetőségeik, hiszen mégiscsak kétharmad :)

Bee-zony 2014.02.07. 09:14:48

@Kurt S. Earp: Jó program, három okból is:
1. Ez az (meg az ügynöktörvény), amit nem fognak megszavazni a Jones gazda házában tanyázó állatfarmiak, és ha valakik rajtuk kívül mégis megcsinálják, akkor meg a részükről elszabotálják. (Amikor a Lop Stop programot bevezetni akaró Medgyessyt megpuccsolták a párttársai, ott előjött a lóláb és a meztelen igazság, hogy Lopni Mentek a Parlamentbe, és megválasztották miniszterelnöknek a tolvajok fejedelmét, El Qurót.)
2. Látszik, hogyan aránylik az ilyen nézet a magyar(országi) többséghez: kb. 1:99. Ebből nem lesz itt mostanában választási győzelem…
3. Nekem is tetszik. :)

Polgárháborúban is fényre derül a haza, a sarkokat kivéve kb. mindenütt. Van alternatíva, tehát vagy így vagy úgy, de mindenképpen meglesz ez. A játékelmélet és számítógépes szimulációk szerint is, amikor nincs mindenki számára kölcsönösen hasznos együttműködés, nyer-nyer helyzet, hanem elárulás, vagy általános értelemben véve szemétkedés, hátrányokozás van, akkor utána a szemet szemért elv és stratégia következik, az akcióra a megérdemelt reakció, a viszonzás. Nem csak az ember, még a legsikeresebb számítógépes programok is így működnek, amikor a „fogolydilemma” és hasonlók megoldása a feladat.

zollerbá 2014.02.07. 10:20:40

@Bee-zony: Hogyan szavaznák meg a szigorúan titkos tisztek az ügynöktörvényt?!
Az FSZB /orosz titkosszolgálat/ Litvinyenkóval prezentálta, hogy mi vár az áruló ügynökökre, náluk.
Nálunk más a helyzet, lenne egy kérdésem, az igen tisztelt Fidesz elszámoltatók indítottak-é egyetlen vizsgálatot is volt SZDSZ-es ellen és ha nem miért???
Demszkij "kakukk", Kókadt és társai milyen szépen és nyugodtan éldegélnek manapság!

Meridian74 2014.02.07. 15:44:01

"örök Zsoltról egyelőre még nem derült ki semmi ilyesmi"

Dehogyisnem derült már róla ki valami! Például az, hogy megszakítás nélkül hazudik.

Bee-zony 2014.02.07. 21:37:26

@zollerbá: A sógor-koma-haver mutyielit ugyanolyan. A nagy különbség fent és lent között van, nem bal- és jobboldal között.
Amikor már Bródy János is arról énekel, hogy ezek ugyanazok…
videa.hu/videok/film-animacio/ezek-ugyanazok-brody-janos-20-2011.avi-6WoI8BtosW7HcM6f
De ő is ugyanaz, a zsidó maffia része, lásd Artisjus.
A zsidókat a soraiból kitakarító Jobbik pedig arra példa, hogy az echte Ungarische magyar is van olyan sógor-koma-haver mutyi korrupt, mint a zsidók – lásd költségtérítés toplista, a Jobbik pártprogramjának megrendelése a külsős Pősze Lajostól, akit képviselői hellyel fizettek ki, aztán meg kirúgtak, amikor számon kérte, hogy miért nem az ő által írt, és a Jobbik által megrendelt programot valósítják meg; a sógor-koma-haverok bedugása láblógató állami állásokba, mint pl. központi email-elosztó, személyi asszisztens… Ha ők kerülnek hatalomra, akkor annyi lesz a változás, hogy megint egy másik maffia kerül hatalomra. A politikai bolondóra ingája kilendül balról jobbra, aztán meg vissza, mások lesznek a kizsákmányolók és a kizsákmányoltak, ennyi. Nincs Magyarországon olyan többségi társaság, akiktől jó lenne az ország, mert nincs meg a normális működéshez szükséges többségi erkölcsi-szellemi alap. Ilyen többséggel pedig ez van, a kimeríthetetlen téma a Vastagbőr blog számára.
Saját mércém szerint százból van egy normális ember Magyarországon, az kb. százezer ember, és ennek a létszámnak a többszöröse vándorolt már ki. Szodoma-probléma van: a normális kisebbség nem tudja megváltoztatni az aljas és ostoba többséget. Tehát a maffidesz megkapja a következő 4 év lopási lehetőséget is, a legjobb esetben már nem kétharmaddal – és ennyi, ez az ország ennyit tud.
Aki még normális ember létére nem tette meg, most kell kivándorolni, közben a szarok belefulladnak a saját szarukba, aztán vissza lehet jönni.
Azt ugye nem gondolja senki komolyan, hogy Lót és családja hatalomra kerül Szodomában, és trallalla, minden szép és jó lesz… A többség nem megválasztja őket, hanem így vagy úgy elüldözi, mert nem alkalmazkodnak hozzájuk, egyik sem a másikhoz. Katonai stratégák szerint 5:1 erőkülönbségű csata már nem nyerhető meg, itt pedig 99:1 arány van, úgyhogy tudható, hogy melyik az az opció, amit ki kell hagyni a választékból, mert nem működik. Nem kell még egy bukott forradalom, lázadás, parasztfelkelés… Nem meghalni kell, „csak” okosan élni.
Az egymáshoz valók éljenek egymás között, legyen meg a négy gyermek tízen-huszonévesen, ez a helyes (hő’, há’- mi – nem ez a főáramlat. Nem hát, persze hogy nem, a főáramlat Magyarországon a hanyatlás és a kihalás, de most arról van szó, hogy nem igazodunk a rosszhoz, és nem is vesszük be, hogy a rossz jó; pl. Szalai Annamária esete, mikor megvolt neki a pénz és hatalom, meghalt rákban, gyermek nincs, a cigánygyerekek viszont potyognak. Ezt elb...).

süti beállítások módosítása