Skip to content


       Szűrés lista

Lázár szerint Orbán nem az emlékmű megépítésének elhalasztásáról írt a MAZSIHISZ-nek

Nagyban zajlik a párhuzamos valóság megteremtése, aminek egyik élharcosa Lázár János.

Kronológia:

1, Január elején jött a hír, hogy a kormány emlékművet állít a német megszállásnak.

2, Január végén kiszivárogtak sasos-angyalos szobor tervei.

3, Óriási közfelháborodás, különösen a balosok, liberálisok, és természetesen a zsidók részéről. Két zsinagóga (mára már pedig közel 500 szervezet) visszautasította a Civil Alaptól a Holokauszt Emlékév kapcsán tartandó programokra kapott támogatást.

4, Február 10-én a Mazsihisz levelet írt Orbán Viktornak. A levél két dologról szól: az egyik, hogy azt javasolják, hogy a józsefvárosi "Sorsok Háza" elnevezésű holokauszt-emlékközpont helyett egy másik intézményt hozzon létre a kormány. A levél második részében pedig azt írják, hogy szeretnének párbeszédet kezdeményezni a Szabadság térre tervezett emlékművel kapcsolatban.

mazsihisz1.jpg

mazsihisz2.jpg

 

5, Orbán Viktor február 19-én válaszolt a Mazsihisz-nek. Levelében megköszöni a zsidó szervezetnek "a párbeszédet elősegítő szándékot és konstruktív hozzáállást", és egyetért velük abban, hogy "gyerekeink a magyar-zsidó együttélés történelmét is megismerjék". Azonban a választási kampányra hivatkozva azt javasolja, hogy a párbeszédet húsvét után folytassák.

orbánlevel.jpg

 

6, Április 8-án, két nappal a választás után a kormány elkezdte a Szabadság téri megszállásemlékmű megépítését. A felállított kordonokat tüntetők elbontották. A Mazsihisznek pedig megvan a véleménye: "Amit a kormány tesz, az a kormány dolga, amit mi teszünk, az a miénk", "Az, hogy felhúzták a kordonokat a Szabadság téren, szimbolikus dolog, mi pedig értjük az üzenetet".

7, Sándor Zsuzsa, a 168óra újságírója tegnapi, nyilvános Facebook-postja:


"A német megszállás emlékmű kapcsán kérdéseket tettünk fel a Miniszterelnökségnek. Íme a válasz: "A Kormány 1077/2014. (II. 19.) határozatában május 31-i befejezési határidőre módosította a német megszállás áldozatainak emlékművének felállítását. Ennek a kormányhatározatnak a szellemében a határidők betartása végett, a Szabadság téren, megkezdődtek a munkálatok. Az Ön állításával szemben, a miniszterelnök MAZSIHISZ-nek írt levelében, a választási kampányban átpolitizálódott holokauszt emlékév kapcsán fogalmazódik meg a Húsvét utáni párbeszéd folytatása, és szó sem esik az emlékmű felállításának elhalasztásáról." "

 

Hát nem, végülis tényleg nem írta le Orbán szó szerint.

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr436038547

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ezt már egyszer eljátszották Orbánék 2014.04.15. 13:13:24

Jobban meggondolva egyáltalán nem újdonság az, amit a FIDESZ csinál a Szabadság téri tervezett szobor-kompozíció ügyében, hisz már ellenzékben is beleállt egy nagyon hasonló sztoriba majd 10 évvel ezelőtt. Akkor is egy második világháborús emlékműről...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

InversioN 2014.04.15. 11:40:54

Akkora hatalmuk van lassan, hogy azt is elhiszik, a téridőt is meg tudják korrumpálni.

Herbert Norman Schwarzkopf, Jr. 2014.04.15. 11:45:11

Egyébként már pont itt volt az ideje, hogy valaki keményen odavágjon Mazsihisznek. Nagyon elpofátlanodtak Zoltaiék, Orbán végre helyre tette ezt a bandát. A pufajkás Zoltai összeomolt és lemondott. Ez hatalmas eredmény!

MasterMason 2014.04.15. 11:49:28

Miért szerinted hihetően hangzik, hogy azok akik kitervelték és végrehajtották a végső megoldást, a zsidók teljes megsemmisítését, könyörögtek volna a magyaroknak, hogy ne küldjenek már annyi zsidót?! :D

Ilyen könyörgős típusok voltak ezek a német katonák, mindenhol ahol saját kezűleg deportálták a zsidókat ott könyörögtek, hogy ne deportáljanak már annyit...

Meg képzeld el azt a szitut, hogy doktor Mengelének könnybe lábad a szeme amikor megtudja, hogy a Csatári László mennyire embertelen volt azokkal akiknek ő annyira a szívén viselte a sorsát.

Gondolom két csoport zsidó ember elgázosítása között volt idejük ezeknek a német katonáknak ennyire megdöbbenni a magyar emberek kegyetlenségén. Mindig amikor kihordtak egy-egy csoport elgázosított embert, olyankor gyorsan megdöbbentek, hol a Csatárin hol pedig azon,
hogy mennyire serények voltak a magyarok...

És ezt nevezik emlékezetpolitikának, helyes történelmi szemléletnek.

Egyébként pedig kegyeletsértés és halottgyalázás amit ezek csinálnak, nem különbek más sírrongálóknál.

Itt egy szörnyű háború, maradt utána 25 millió civil halott, és ezek a fasizmus legalját képviselve az alapján osztályozzák a holtakat, hogy kinek lehet igazolni anyai ágon árja-kiválasztott származását.

De hogy vehetik a bátorságot ahhoz, hogy halálnem, vallási vagy ne adj isten tényleg faji alapon válogassanak a háború 25 millió civil áldozata között? Hogy történhet az meg, hogy 19 millió civil áldozat néma elfeledésre van ítélve, mert volt még másik 6 millió is? Milyen alapon válogattok ti a halottak között?!

Be kéne fejezni ezt az állandó hisztit.

dr. Aullah 2014.04.15. 11:53:31

Én örülök a szobornak... így kevesebb pénzt kell költeni a holobizniszre. Kormány első lépése, amit üdvözlök, még akkor is, ha nem szándékos volt.

psm 2014.04.15. 12:05:12

Történelmi kérdésben nem tudnék állást foglalni, szerencsére egyik oldalon sem vagyok érintett. Csupán azt nem értem, hogy ha az emlékmű a német megszállás áldozatainak akar emléket állítani, és az áldozatok egy (jelentős) részének (akármiért) nem tetszik az emlékmű, akkor miért kell erőltetni. Biztos lehetne olyan emlékművet alkotni, amit valamennyi áldozat magáénak érezhet.

freehckr 2014.04.15. 12:19:07

@Dinos Aurus: „akkor miért kell erőltetni”

Az Orbán-kormány eddigi működése alapján mindig a közpénz útját kell követni, és a kassza kifizetési oldalán megtaláljuk a mozgató rugókat... :)

MasterMason 2014.04.15. 12:24:04

@Dinos Aurus: Félre érted a helyzetet.

Ezek nem zsidók, sokkal inkább a német kisebbség tagjai lehetnek ezek semmint valódi holokauszt túlélők. Akiknek nagyon megfelel egy olyan hazug történelemszemlélet, amely szerint a magyarok bűne volt minden, sőt, a németek még könyörögtek is a gonosz magyaroknak, hogy ne küldjenek ennyi zsidót, meg még meg is döbbentek a magyarok kegyetlenségén. Blablabla.

Nem zsidók ezek, hanem a nácik, ha mégis zsidók és támogatják ezt a történelemszemléletet, akkor meg biztos, hogy ezek kápók a nácik kápói!

kormányváltó Trabanttal 2014.04.15. 12:40:54

A zsidók próbálnak itt párhuzamos "valóságot" teremteni, nem a szoborállítók.

Korábban a szovjet megszállást tagadták, felszabadításnak hazudták, csak mert volt ezer ember az országban, aki örült nekik.

Most már nemcsak azt, hanem a német megszállást is tagadják, tudjuk, miért.

Érzékenyen érinti őket a szobor, mert azt jelképezi, hogy zárulnak a pénzcsapok.

A munkásőr Zoltai elvtárs, a "vallási közösség" ügyvezető igazgatója (van nekik kaszinóiparosuk is, nem is egy) nemrég zavaros pénzügyek miatt lemondott, miközben a nyilvánosság felé az erősödő antiszemitizmusról ajvékolt.

Ezt is jól csinálja Orbán.

Lófasz a zsidók seggébe!

kormányváltó Trabanttal 2014.04.15. 12:45:54

Sándor Zsuzsa, bazz.

Így ír a volt bíró, bírósági szóvivő galamusos zsidó "demokrata" Schifferről:

„Hál’ Istennek nem láttam ezt a kis görényt ma este, de már attól felforr az agyam, amit László Kálmán leírt. Jól emlékszem, amikor talán tavaly, vagy azelőtt nem ment el a hanukagyertya-gyújtásra, mondván, ő nem vesz részt vallási eseményen. Ritka egy aljas kis tetű. Már bocsánat, de mindig felbosszant, hogy még mindig vannak olyan naiv emberek, akik a szavazatukat vesztegetik egy ilyen aljas, sunyi kis mocsokra.”

Biztos, hogy az a jó mérce, amit ezek használnak? Akik szerint nem ember, aki nem hanukázik velük?

Mindenesetre teljesen megértem azokat az embereket, akik annak idején antiszemita pártokra szavaztak! És azokat is, akik most is.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.15. 12:48:44

@dr. Aullah:

Így igaz. Világos üzenet a holoiparosoknak: ha további pénzeket akarnak, kérjenek a németektől!

psm 2014.04.15. 12:50:27

@freehckr: Szerintem a zsidóknak sem általában az emlékművel van bajuk, hanem annak konkrét tervével, tehát lehetne egy általuk is elfogadható tervet készíteni, és azt megépíteni, és akkor a kifizetési oldalon sem érne "kár" senkit.

@Free-Press: Ahogy írtam is, történelmi kérdésekben nem tudok állást foglalni, de azt azért finoman szólva is túlzásnak tartom, ha a zsidókat lenácizod. Egyébként én éppen azt írtam, hogy olyan megoldást kellene találni, ami mindenkinek megfelel: ami kifejezi azt, hogy a német megszállásnak komoly szerepe volt a zsidók elszállításában, ugyanakkor nem tesz úgy, mintha az akkori magyar vezetésnek semmi köze nem lett volna az egészhez. Én ezt látom az egyik legnagyobb bajnak ebben az országban, hogy mindenki csak a saját igazát akarja ráerőszakolni a többire, és senki sem törekszik arra, hogy olyan megoldást találjon, ami nem bánt másokat.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.15. 12:54:17

@Dinos Aurus:

A zsidókkal nem lehet kompromisszumot kötni, csak behódolni nekik, vagy odabaszni. Ilyenek, erre tanítja őket a vallásuk, a kultúrájuk.

Van már éppen elég olyan emlékmű, ami 100%-ig az ő ízlésnek megfelelően, 0%-ban az ő pénzükből épült. Most lett egy ilyen is. Nem tetszik a tolerancia népének? Akkor nyasgem!

Mit ajvékoltak nemrég is, amikor a 20 budapesti színházból az egyiknek az élére gójt neveztek ki. Miféle kompromisszumot akarsz velük?

Vidéki 2014.04.15. 12:57:29

Jókora hazugság las palmas állítása: "Január elején jött a hír, hogy a kormány emlékművet állít a német megszállásnak."

A tervezett emlékmű nem az 1944 március 19-i német megszállást dicsőítené,

a megszállást követő áldozatoknak állítana emléket.

A Mazsihisz célja az úgynevezett "párbeszéd", amely részükről az ultimátum formáját öltötte

Mazsihisz ultimátuma: Szakály mondjon le! (ndex
2014. 01. 19. 17:08.)

"Szakályt kizárnák az Akadémiáról" azok akik a szárszói szellemi elithez tartoznak és úgy képzelik, hogy nekik jogukban áll működtetni a "Gondolatrendőrséget".

Szakály egy történész, aki ha tudományosan gondolkodik, akkor a tényeket kell hogy tisztelje.

A történészek egy jelentős része a megszállók ízlésének megfelelő szervilis állásfoglalásukkal foglalhatták el állásukat, amit őriznek is, mint a harapós kutyák.

Most ezt a falkát a háttérhatalom "Gondolatrendőrsége" ráuszította Szakály Sándorra, akit el akarnak űzni, mivel a tényeket is hajlandó megvizsgálni.

Schmidt Mária mondta egy interjúban:

"Nem igaz, hogy mindenki kollaborált. Ahogy az sem igaz, hogy senki sem kollaborált – mondja a történész a német bevonulás utáni időszakról."

– Hadd kezdjem a beszélgetést egy idézettel! „A német megszállókat virágesővel, kedvesen fogadták hazánkban.” Történészként mi a véleménye erről a mondatról?

– Valóban így történt. Ausztriában. Meg lehet nézni a felvételeket, ott óriási lelkesedéssel, virágokkal fogadták a bevonuló németeket, élükön Adolf Hitlerrel.

– De a szerző „hazánkról” írt.
– Biztos egy osztrák írta ezt.

– Karsai László történész írta a Népszabadságban múlt csütörtökön.
– Ez annyira abszurd, hogy nem kommentálnám.

Álmomban sem gondoltam volna, hogy az 1944. március 19-i német megszállást, amely a XX. századi magyar történelem egyik legszomorúbb és legsúlyosabb következményekkel járó eseménye, nem mindenki tekinti cezúrának. Nem gondoltam, hogy bárki is vitatná: ekkor a második világháborúnak az egész magyarság számára legszörnyűbb szakasza kezdődött el."

kormányváltó Trabanttal 2014.04.15. 13:03:08

1944. május - 1944. október 15.

A Hunyadi János út és a Csónak utca kereszteződésénél egy domb áll, tele építőanyaggal és kövekkel. A Várhegy oldalán pedig egy nagy nyílás, ami a hegybe vezet. Ide kerültem több fiatallal együtt.

Jelentkeztem a munkavezetőnél, aki egy listáról kipipált és közölte: segédmunkás leszek, kapok háromszori étkezést, segédmunkási fizetést, de becsüljem meg magam. Hogy ez mit jelent pontosan nem tudtam, akkor még csak 15 és féléves voltam.

Liska Jenő okleveles gépészmérnök, mélyépítési vállalkozó, III. kerület Ürömvölgyi út 36/a. Ő lett a munkaadóm.

Anyám hazament és engem, életemben először, otthagyott a bizonytalanságban, csak magamra voltam utalva. A kőműves szakmunkás urak (így kellett őket szólítanom) nagyon rendesek voltak. "Ne tojj be pubi, jó dolgod lesz itt!" felkiáltással egyszer-kétszer hátba veregettek, majd közölték, hogy mi lesz a munkám.

Téglát hordtam, kocsiról le, kocsira fel, hol meg kőműves ládában másodmagammal be az alagútba. Hogy mit építettünk: bombabiztos alagutat a hegyben. Még a török idejéből megmaradt pincék és folyosók labirintusait nagyobbítottuk, és téglafallal vettük körül. A mi érkezésünkkor még csak néhány méter alagút volt készen, itt még volt villanyvilágítás is. De beljebb teljes sötétség, karbidlámpa fényénél dolgoztunk, fejünkre folyt a talajvíz. Körülbelül húsz méter után egy nagy üregbe jutunk, lehet vagy tíz méter magas is, innen több nyílás vezet tovább. Hogy hová, merre, akkor még nem tudtuk. Ezt a pincerendszert a németeknek és magyar kiszolgálóiknak építettük a háborúra, mely bombabiztos védelmet nyújt majd részükre.
A napok egyformán telnek. Hatkor kezdődik a munka, kezdetben csak téglahordással. Később már a kőművesnek kézbe adom a téglát, sőt maltert is keverek "szakszerűen" (ma is tudok), és egy-két sort engednek, hogy én csináljam. Élvezem a kétkezi munkát. A kőművesek egyáltalán nem törődnek azzal, hogy zsidók vagyunk, ]]> Azt unalmas téglahordás után szinte "felüdülés", amikor kő érkezik a sarki kis telekre. Ezeket ott ledobálják, illetve mi dobáljuk le, majd egy kis kalapácsot adnak a kezembe, amelynek hosszú a nyele. "Mit csináljak ezzel?" - kérdem én. "Hát törd össze kis darabokra" - mondja az egyik szakmunkás. Fogalmam sem volt, hogy lehet egy nagy kőtömböt ezzel a kis kalapáccsal apró darabokra törni. De mire a kezem, tenyerem jól feltört, megtanultam a kőtörés minden csínját-bínját, megtanítottak, hol hasad a kő, hol kell kicsit ütni, akkor is törik, hasad. Kérges tenyerem megerősödött, izmos lettem jót tett a kétkezi munka. Anyám délben el-eljött a kijárási időben, hogy egy kis kaja utánpótlást hozzon csemetéjének. Egyik alkalommal nem vettem észre, hogy már percek óta ott áll, és engem néz. Mint mondta, boldogan nézte 15 és fél éves fiát, milyen "szakértelemmel" töri a követ.
És aztán jöttek a cementeszsákok. Amióta a világ világ, ezek mindig ötven kilósak. Kezdetben meg sem tudtam mozdítani, de biztattak, mutatták, hogy kell a kocsiról a vállamra rakni és egy kis kocsira áttenni. Heteken keresztül mást nem csináltam, mint ezeket a zsákokat kis kocsira raktam, és másodmagammal felhúztam a Dísz téren keresztül a Tábornok utca 9, 11 és 13-as számú házak elé. És miért pont ide? Mert az Alagútnak a felső kijáratai e házakban vannak. Leraktuk a zsákokat és uccu, lefelé, lábunk között a kiskocsi rúdja, azzal kormányozva, nagy sebességgel rohantunk vissza a Hunyadi János úton a munkahelyünkig. És kezdődött minden előlről.

Rendesen bántak velünk, pénteken fizetést kaptunk, nem sokat, de anyám és bátyám abból éltek abban az időben.

Na és a légiriadók! Sokszor naponta megszólaltak a szirénák, és akkor helycsere: munkások be az építkezésre, zsidók ki a Halászbástyára. Szinte élveztük ezeket, mert nem kellett dolgozni, napoztunk a Halászbástyán, néztük Budapestet, és egyszer láttuk, amint a Boráros téri malmok bombatalálat után égtek.

Kis barakkokban laktunk a Várhegy lejtőjén, nyár volt, nem fáztunk. A kőműves szakik meg akartak tanítani dohányozni. "Pubi, ha nem gyújtasz rá, megverünk" - mondták. "Akkor sem gyújtok rá, ]]> A munka lassan haladt, úgy látszik gyorsítani akarták, mert több munkás érkezett, azoknak kellett a hely a barakkokban. Ezért adtak egy kétnyelvű SS-pecsétes igazolványt, hogy a kijárási tilalom ellenére is közlekedhetünk az utcán, így aztán este hazajártam a munka után a Bécsi utcába. De csak október 15-ig...

mek.oszk.hu/03600/03664/html/

Vidéki 2014.04.15. 13:04:02

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.:

"A pufajkás Zoltai "

Zoltai az 1956-os forradalom alatt a kecskeméti repülőtéren teljesített katonai szolgálatot.

A forradalom után munkásőr lett,

kollaborálva a szovjet megszállókkal

fegyveresen segítette a forradalmat követő megtorlást,

belépett a kommunista állampártba, az MSZMP-be is.

A munkásőrnek nem tetszik az emlékműterv.
És??

Nem annyira egyszerű a helyzet, mivel hazugságaikat az úgynevezett "Szabad Sajtó" elharsogja kelettől-nyugatig!

A munkásőr terjeszt olyan hamis állításokat, miszerint a tervezett emlékmű az 1944 március 19-i német megszállást dicsőítené,

és nem az megszállást követő áldozatoknak állítana emléket.

Zoltai Gusztáv 2000-ben jelentette ki New Yorkban, hogy a holokausztra nincs bocsánat.

E sommás kijelentés azonban egyáltalán nem akadályozza meg a legkülönbözőbb zsidó szervezeteket abban, hogy állandóan bocsánatkérést követeljenek a zsidóüldözésekben részt vevő országoktól, népektől, egyházaktól, a világtól.

Vidéki 2014.04.15. 13:05:53

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.:

"A pufajkás Zoltai "

Zoltai az 1956-os forradalom alatt a kecskeméti repülőtéren teljesített katonai szolgálatot.

A forradalom után munkásőr lett,

kollaborálva a szovjet megszállókkal

fegyveresen segítette a forradalmat követő megtorlást,

belépett a kommunista állampártba, az MSZMP-be is.

A munkásőrnek nem tetszik az emlékműterv.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.15. 13:10:48

@Vidéki:

Szerintem meg arra nincs bocsánat, hogy munkásőr volt!

Jobb lenne a világ a fajtája nélkül!

Mr. Acid 2014.04.15. 13:22:24

Mindenki ideszokott a pártirodából?

kormányváltó Trabanttal 2014.04.15. 13:37:27

@Mr. Acid:

Egyelőre még csak téged láttalak az egyszázalékosok közül.

Olyan nick amilyen még nincs vessző nélkül 2014.04.15. 13:45:40

@Mr. Acid:
Ezek a Jobbik pártirodájából vannak. Nem tudom mi történt, véleménye bárkinek lehet, de az antiszemitákat eddig törölték innen. Ilyen fasiszta mondatokat eddig nem lehetett leírni (bocsánat, hogy újra beidézem): "A zsidókkal nem lehet kompromisszumot kötni, csak behódolni nekik, vagy odabaszni. Ilyenek, erre tanítja őket a vallásuk, a kultúrájuk." Gondolom az illető fog nekem valami csúnyát írni, de számomra ő nem létezik, amiért egyáltalán szóba hoztam az a blog védelme volt, amit a jövőben is szeretnék olvasni, de ha ilyen állatok is megjelennek itt, akkor sajnos nem fogom.

márpedig a fidesznek mennie kell 2014.04.15. 13:48:17

@Free-Press: antszemiták tünjetek már el.Isten kiválasztot népével szorakoztok,hatszázezer ártatlan magyar álampolgár zsido vére Istenhez kiált.csodálkozom Isten türelmén,ilyen emberek mint ti még kimeritek nyitni a szátokat.Istenhez kiáltok,hogy bocsásson meg nektek mert nem tudjátok,hogy mit cselekesztek.

Hamajd 2014.04.15. 13:48:35

Nem érdekel sem az emlékmű, sem a hisztis mazsolák.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.15. 13:49:59

@márpedig a fidesznek mennie kell:

Ez ellentmondás. Minden normális ember antiszemita.

István Tamasi 2014.04.15. 13:51:24

Komoly probléma van a tervezett "mű" allegóriájával: Egyrészt a sas aljáról hiányzik a náci horogkereszt, másrészt a sas mellől hiányzik a turul: ugyanis a jobboldal /akkori és mostani /jelképe kellene hogy szimbolizálja az akkori uralkodó jobboldali erőket akik aktívan, sőt buzgón, közreműködtek magyar állampolgárok megsemnmisítésében és megsemmisítő táborba szállításában.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.15. 13:52:44

@István Tamasi:

:D

Határológgyanak el a németek a sastól! Náciak használták!

márpedig a fidesznek mennie kell 2014.04.15. 13:55:01

@kormányváltó Trabanttal: SZOVJETEK FELSZABADITOTTÁK MAGYARORSZÁGOT A FASISZTA GONOSZTEVÖKTÖL,AKIK KEZÉHEZ ÁRTATLAN UKRÁN OROSZ ZSIDO EMBEREK VÉRE TAPAD.MI TÁMADTUK MEG A SZOVJETUNIOT,ÉS NEM ÖK MINKET,ÉBRESZTÖ EMBEREK FASISZTÁK TÜNJETEK EL A TÖRTÉNELEM SZEMÉTDOBJÁN A HELYETEK..

Olyan nick amilyen még nincs vessző nélkül 2014.04.15. 13:55:55

A fene esne bele, úgy látszik eltévedtem és véletlenül a Mandinert olvasom...

kormányváltó Trabanttal 2014.04.15. 13:57:34

@márpedig a fidesznek mennie kell:

Ha kapnál egy kis segílykét, akkor megnyugodnál, és visszaváltanál a talmudi üvöltésről európai stílusra?

Hamajd 2014.04.15. 13:58:49

Kellene az emlékmű mellé egy zsidóságot éltető kompozíció is, oszt mindjárt kitörne a világbéke és legalább az is pénzbe kerülhetne.:(((((((

István Tamasi 2014.04.15. 13:59:37

@Vidéki:
1. Szakály nem gondolkodik tudományosan, hanem csak előkapott egy, már annak idején is mélységesen sunyi és hazug kifejezést. Ugyanis az Ukrajnába kiszállított emberek főként Kárpátaljáról, kis részben a Felvidékről származnak azon területek lakosai voltak amiket visszacsatoltak Mo-hoz. Ilyen, hasonló területi csatolás a törtébnelem során számtalan volt és azon területek lakosai automatikusan azon állam állampolgárai lettek ahová a területet csatoltálk. Tehát durva hazugság, hogy idegenek lettek volna és így "idegenrendészeti eljárást sem lehetett indítani velük kapcsolatosan!
2. Schmidt Máriának igaza van abban, hogy nem mindenki kollaborált a nácikkal: csak elvakult jobboldaliak kollaboráltak velük.

wantaan 2014.04.15. 14:01:27

@kormányváltó Trabanttal: Nem, nem. Nem úgy van az!
A mondat helyesen: Minden antiszemita hülye és magyar gyűlölő!
...de természetesen nem minden hülye antiszemita, de minden antiszemita hülye!

Ez az igazság!

kormányváltó Trabanttal 2014.04.15. 14:03:14

@wantaan:

Az antiszemita nem véletlenül a zsidókat nem szereti?

A magyargyűlölőre van külön szó! Például Landeszmann. Vagy Kertész. Esetleg Konrád, Heller vagy Steiner.

István Tamasi 2014.04.15. 14:03:55

@kormányváltó Trabanttal:
A /leginkább a nyugati országrészben/ németek feldolgozták a náci korszakot. Ennek eredménye pl az ishogy neonáci párttal nem áll szóba egyetlen, magára valamit is adó politikus. Tudomásul veszik, hogy a történelmükben volt az a sötét folt és nem engedik, hogy megismétlődjön.

márpedig a fidesznek mennie kell 2014.04.15. 14:07:22

@kormányváltó Trabanttal: HELLER ÁGNES ÉS A TÖBBI ZSDO MAGYAR HIRESSÉGEKET TISZTELETTEL EMLEGETI A VILÁG,A ZSIDOK ELLENSÉGEIT PEDIG MEGVETÉS ILLETI.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.15. 14:09:23

@István Tamasi:

Akkor miért a bolsikra szavaztál megint?

kormányváltó Trabanttal 2014.04.15. 14:11:28

@márpedig a fidesznek mennie kell:

Heller egy redves komcsi, aki a saját férjét is felnyomta, mert nem volt elég párthű. Nem a világ tiszteli, hanem a magadfajta zsidó munkásőrök. Aki ismeri a fajtáját, az jobban megérti a XX. század történelmét.

István Tamasi 2014.04.15. 14:11:42

@kormányváltó Trabanttal:
Óriási tévedés. Soha korábban és most sem a fitymaszra szavaztam.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.15. 14:13:08

@István Tamasi:

Megint az összefosásra, vagyis a tömegbelövető MSZMP jog- és egyéb utódaira szavaztál?

Olyan nick amilyen még nincs vessző nélkül 2014.04.15. 14:13:43

@wantaan:
Szerintem ezt nagyon jól megfogalmaztad, köszönöm.

István Tamasi 2014.04.15. 14:19:36

Mutyiviki a válaszlevelében szokása szerint hazudott. Vajon a kormány mely képviselői milyen munkacsoportban folytatták a párbeszédet?

kormányváltó Trabanttal 2014.04.15. 14:26:54

Látom, semmit nem tanult a "szakértői oldal" az újabb zakóból sem.

Le vannak szarva a zsidók, ezt kellene először is felfogni! Ennél többet, ennél jobbat nem tudtok kihozni a zsidókérdésből (sem)!

Hamajd 2014.04.15. 14:27:20

.........és akkor most kinek a hangja hallatszik messzebre?

Hamajd 2014.04.15. 14:35:48

@kormányváltó Trabanttal:

Úgy látom te mindenkiről tudod kire szavazott, na én vajon kire, előre közlöm nem talált.:)))))

kormányváltó Trabanttal 2014.04.15. 14:43:11

@Hamajd:

Nem mindenkiről tudom, csak akik nyilvánvaló pártbrosúrákat nyomatnak.

A kommancsokat a legkönnyebb felismerni, hiszen már száz éve rontják itt a levegőt.

Rólad fogalmam nincs, kire szavaztál, nem tűnsz sem munkásőrnek, sem szakállas bácsinak.

wantaan 2014.04.15. 14:43:47

@kormányváltó Trabanttal: Tévedsz! Magyar gyűlölő pl. a Vona! ...vagy a Hoffmann Rózsa! ....de még írhatnám Lázár Jánost, Kövér Lászlót s persze a sleppjüket is. No Ők tényleg gyűlölik az igaz magyar embereket!
Vona aki seggét adta az oroszoknak , lásd Paks esete.
Hoffmann Rózsa aki szétverte a magyar közoktatást, Lázár János aki szerint a pénztelen magyar ember nem ér semmit, Kövér László aki csak egy komcsi vörös aki állandóan vedlik s közben Kaya Ibrahimmal üzletel.
Ezekkel szemben Kertész Imre az első irodalmi Nobel díjas magyar, Kertész Ákos több állami díjjal kitüntettet realista irodalmár akit nyíltságáért elüldöztek a magyar gyűlölök a hazából, Heller Ágnes a XX. századi és a XXI. századi magyar filozófia tudomány egyik nemzetközileg is elismert tekintélye,

kormányváltó Trabanttal 2014.04.15. 14:44:37

@wantaan:

Hagyjuk a rizsát. Megint az összefosásra szavaztál?

wantaan 2014.04.15. 15:08:34

@kormányváltó Trabanttal:Nem rizsa ez gyermek! Gondolj bele 10 év múlva rád jön egy szívérgörcs s nem lesz a közeledben egy orvos aki meggyógyítson mert Hoffman Rózsa szétverte a közoktatást!
...vagy itt van ez a Vona , támogatja Paks bővítését s nem lesz miatta nyugdíjad mert kell a pénz a törlesztésre.

Pont te szavaztál az összefosásra! ...mert már 84% az államadósság s ez csak növekedni fog, s a törlesztések miatt az ország összefossa magát!

Olyan nick amilyen még nincs vessző nélkül 2014.04.15. 15:10:10

@wantaan:
Bocs, de nekem ez az idézet jutott eszembe: "Nem érdemes egy disznóval birkózni a pocsolyában. Mindketten mocskosok lesztek, és a disznó még élvezni is fogja."

legeslegujabbkor 2014.04.15. 15:13:24

"Az Ön állításával szemben, a miniszterelnök MAZSIHISZ-nek írt levelében, a választási kampányban átpolitizálódott holokauszt emlékév kapcsán fogalmazódik meg a Húsvét utáni párbeszéd folytatása, és szó sem esik az emlékmű felállításának elhalasztásáról."

Ne azt figyeljék, amit mondok.

Ilyen az, amikor az emberek nem akarnak tanulni a tapasztalataikból. Orbánnak nem tudom hányszor kell még átvernie egyes csoportokat, hogy mindenki megjegyezze végre, hogy NEM LEHET ELHINNI EGY SZAVUKAT SEM.

legeslegujabbkor 2014.04.15. 15:15:40

@István Tamasi:
" Komoly probléma van a tervezett "mű" allegóriájával: Egyrészt a sas aljáról hiányzik a náci horogkereszt, másrészt a sas mellől hiányzik a turul: ugyanis a jobboldal /akkori és mostani /jelképe kellene hogy szimbolizálja az akkori uralkodó jobboldali erőket akik aktívan, sőt buzgón, közreműködtek magyar állampolgárok megsemnmisítésében és megsemmisítő táborba szállításában."

Így van, ezt akartam én is írni, és mennyivel szebb lenne ez a szoborkompozíció sassal meg turullal, amint éppen összefonódnak.

wantaan 2014.04.15. 15:28:12

@Olyan nick amilyen még nincs vessző nélkül: Lebökjük, megperzseljük, lemossuk, rendfára tesszük, a belsőségeket kivesszük, elfelezzük, a féldisznókat földaraboljuk, comb, lapocka, tartja, hosszú és rövid karaj, oldalas .... s már is jó.

Dödölle 2014.04.15. 15:29:23

@Free-Press 2014.04.15. 11:49:28:
Nagy állat vagy te, szabadsajtó... De nem baj. Vannak nálad ( hajszállal ) nagyobbak is...

kormányváltó Trabanttal 2014.04.15. 15:35:30

@wantaan:

Ezt a "vallásod" tiltja, nem? Ugyanaz, amelyik a gójok átkúrását, átbaszását kimondottan ösztönzi. Tudod, ami miatt.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.15. 15:36:46

@legeslegujabbkor:

Mégis ti bőgtetek le, pedig senki nem róhatja fel nektek, hogy nem tájékoztattátok a nagyvilágot elég hangosan A Szobor által megtestesített barna veszedelemtől.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.15. 15:37:24

@legeslegujabbkor:

El6árolódott már a sastól Merkel? Megérne egy nyílt levelet vagy faszbúkposztot a téma!

Dödölle 2014.04.15. 15:53:36

"...... a párbeszédet a mindannyiunk számára megújulást hozó húsvéti ünnepek után folytassuk."....
( orbán )
...ennek a b@lfasznak senki nem szólt, hogy a zsidóknak NEM ünnepe a húsvét ?... Mert magától közismerten nem tudja az állatja....

anonymand 2014.04.15. 15:53:41

@Vidéki:

Tisztelt Vidéki!

Te, mint a(z) (i)gazság bajnoka, arcpirulás nélkül vádolsz.
"Jókora hazugság las palmas állítása"
Mondd, nem kőne alázatosan bocsánatot kérned?
"A Magyarország német megszállásának emléket állító, Budapest
V. kerületben felállításra kerülő emlékmű megvalósításához szükséges
közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt
jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről"
Ez a Magyar Közlöny tartalomjegyzékéből vett idézet.
www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK13225.pdf

"2056/2013. (XII. 31.) Korm. határozat A Magyarország német megszállásának emléket állító, Budapest
V. kerületben felállításra kerülő emlékmű megvalósításával összefüggő
egyes kérdésekről 90300" - meg ez is.
"1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a Magyarország német
megszállásának emléket állító, a Budapest V. kerület, 24747/1 és 24747/2 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon,
természetben a Budapest V. kerület Szabadság téren megvalósításra kerülő emlékmű felállításával összefüggő,
az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket." - meg ez is.

Szóval: leszel olyan kedves és bocsánatot kérsz las palmas-tól?

Tisztelettel:
anonymand

házelnök 2014.04.15. 16:05:48

El vagytok tévedve: a csuti tolvaj cigány épít emlékművet magának.

Kovács Ferenc 14 2014.04.15. 16:08:17

Ami a német megszállást illeti: "könnyű Katát táncba vinni..." nem kellett kétszer mondani a magyaroknak, hogy küldjék a zsidókat Auswitzba. Eichmann is megmondta, hogy boldogan és lelkesen vettek részt a népirtásban, az utolsó kis csendőrig bezárólag.

fvipera 2014.04.15. 16:08:39

@Free-Press: viccesek az olyan gerinctelen nácik, akik tiltakoznak az ellen, hogy nácik.

kognitív disszonancia redukciója

házelnök 2014.04.15. 16:08:48

a tolvaj csuti a sasmadár.Mégis hogyan nézne ki egy szarkát ábrázoló szobor?

Kovács Ferenc 14 2014.04.15. 16:10:23

@Dödölle: A "mindannyiunk számára" az csak amilyan királyi többes, a fdesz központi bizottságára vonatkozik.

fvipera 2014.04.15. 16:10:32

a szószegés a norma megint

wantaan 2014.04.15. 16:17:36

@kormányváltó Trabanttal: A családom több száz éve hívő katolikus! S szégyenkeznek a mostani álkeresztény kurzus miatt s szégyenkeznek a rendszernek benyaló ezt a rendszert kiszolgáló egyházi vezetés miatt is. pl számukra -számunkra arcpirító ,hogy egy Smuck Andornak "kell" Ferenc pápánknál fölemelni szavát pl a szociális temetés miatt vagy hogy a hajléktalanok nem bíznak a hazai püspököknek s csak Ferenc pápától kérnek segítséget problémáik megoldására.

emberbarát 2014.04.15. 16:39:54

@kormányváltó Trabanttal: Ajvékolnak Kohnék,mert veszni látszik a majd 70 éve tartó hatalombitorlásuk Magyarországon.

anonymand 2014.04.15. 16:40:16

@Vidéki:

Tisztelt Vidéki!

Te vagy az, aki hamis állításokkal operálsz.

"A munkásőr terjeszt olyan hamis állításokat, miszerint a tervezett emlékmű az 1944 március 19-i német megszállást dicsőítené," - a (nem tervezett, hanem elkezdett) emlékmű a "német megszállásnak" állít emléket.

..."és nem az megszállást követő áldozatoknak állítana emléket." - lennél szíves idézni a kormányhatározatból, hogy hol is van szó áldozatokról?

Tisztelettel:
anonymand

anonymand 2014.04.15. 16:51:03

@házelnök:

Tisztelt házelnök!

Igaz az a hír, hogy rövidesen ismételten módosítják az Alaptörvényt?
Az a kiegészítés kerül bele, hogy hazánk jelszava "Foszd meg és uralkodj!" lesz, amit minden közintézményen, állami és nem állami zászlón fel kell majd tüntetni?
A Pro Patria et Libertate! mintájára...

Tisztelettel:
anonymand

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.04.15. 17:04:53

@házelnök:

"a tolvaj csuti a sasmadár.Mégis hogyan nézne ki egy szarkát ábrázoló szobor?"

Bazmeg, félrenyeltem az almát :)))))))

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.04.15. 17:06:11

végül is a legnagyobb "bünti" az lesz Orbánéknak, hogy mire eltakarodnak, már a kutya sem fogja körbepisilni az emlékművüket.

"ha az Isten meg akar büntetni bennünket, akkor meghallgatja imáinkat."

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2014.04.15. 17:13:32

"Orbán Viktor nem képes a konszenzusra, személyében, lelki alkatát tekintve alkalmatlan erre. Kiegyezés, lemondás, elfogadás – ezekre képtelen, mindig is az volt, és az is lesz. Ő az elmúlt 25 év legjellegzetesebb terméke, maga a múlt."

www.vasarnapihirek.hu/fokusz/szorongaskezeles_nemzeti_meretben

Vidéki 2014.04.15. 17:31:11

@István Tamasi:

Látomásai nincsenek összhangban a valósággal:

Akiket magyar állampolgárként vittek volna Kamenyec-Podolszkba, azok törvénytelen deportálás áldozatai lettek volna.

Ilyenek viszont nem voltak!

Akiket magyar állampolgárság nélkül vittek Kamenyec-Podolszkba, azok idegenrendészeti eljárás áldozataivá váltak, amiről a magyar kormány előre nem tudhatott.

A (magyar) kormány nem járult hozzá és nem helyeselte azokat az atrocitásokat, amelyekre 1941 augusztusában Kamenyec-Podolszkban történtek.

Ha nem idegenrendészeti intézkedés lett volna az 1941-ben Kamenyec-Podolszkba történt zsidódeportálás, hanem Horthy és belügyminisztere Keresztes-Fischer Ferenc tömeggyilkossága lett volna, akkor Horthyt és belügyminiszterét a háború után háborús bűnösként elítélték volna.

Randolph L. Braham írta:
A (magyar) kormány nem járult hozzá és nem helyeselte azokat az atrocitásokat, amelyekre 1941 augusztusában Kamenyec-Podolszkban és 1942 januárjában Délvidéken került sor.

Ezen kívül eredményesen szálltak szembe a Harmadik Birodalomnak a zsidókérdés végleges megoldását sürgető követelésével.

A magyar katonaságtól származó beszámolókat megerősítették azok a deportáltak, akiknek sikerült megszökniük és visszatérniük Magyarországra. Köztük volt Springmann Sámuelnek és Brand Joelnek, a magyar kormánytisztviselőkkel jó kapcsolatot fenntartó két vezető magyar cionistának néhány rokona. ... Az egyik túlélő, Stern Lajos, Brand sógora, a MIPI (Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája) delegációjának kiséretében, melyet Polgár György vezetett, tájékoztatta Kersztes-Fischer Ferenc belügyminisztert a Kamenyec-Podolszkban és környékén lezajlott mészárlás részleteiről. A minisztert, aki régi vágású konzervatív és nagyon tisztességes ember volt, láthatóan megrázta a dolog, és azonnal elrendelte minden további deportálás LEÁLLÍTÁSÁT.

Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter

a politikai rendőrséget közvetlenül ellenőrzése alatt tartotta és személyesen irányította a bal- és jobboldali szélsőségesek (kommunisták, hungaristák) elleni rendőri fellépést.

A második világháború idején, mint Horthy személyes környezetének tagja a Bethlen-Kállay-féle konzervatív csoporthoz tartozott, az angolszász orientáció képviselője volt.

A német megszállás idején a Gestapo elfogta és a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták el.

1945. április 30-án az amerikaiak a flossenbürgi tábort felszabadították, innen távozott el súlyos betegen.(Wikipédia)

Ha a győztes hatalmak Hotrhynak, vagy Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszternek rótták volna fel azt. amihez (magyar) kormány nem járult hozzá és nem helyeselte azokat az atrocitásokat, amelyekre 1941 augusztusában Kamenyec-Podolszkban, akkor háborús bűnösökként elítéltették volna őket
A győztes hatalmak Keresztes-Fischer Ferencet sem ítélték el háborús bűnösként!

közrabszolga 2014.04.15. 17:34:53

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: Szevasz te rühes anyabaszó náci patkány, nagy kár hogy anyád nem baszott a falhoz amikor a világra fosott, egy kis történelem te rakás szar:

Egy augusztus 18-19-én Kamenyec-Podolszkijon átutazó magyar katonai egység megörökítette a kitelepítettek kétségbeejtő helyzetét: "Igen sok a zsidó, különösen a nők, lerongyolódva, de ékszerekkel és pirosra festett ajakkal magyarul kérnek kenyeret, s minden pénzt hajlandóak megadni érte. Egyesek az arcukról lerívó kétségbeeséssel számlálják lépteiket, mások a fáradtságtól és éhségtől összeesve vonaglanak az úton, mások kisebesedett lábukat kötözik ruhájukról letépett rongydarabokkal...A város zsidó negyede tele van internált zsidókkal, közöttük igen sok a budapesti: kimondhatatlan és leírhatatlan piszokban élnek, hiányos öltözetben járnak-kelnek, utcák bűzösek, egyes házakban temetetlen hullák hevernek. A Dnyeszter vize fertőzött, a parton itt is, ott is kivetett emberi hullák."[11] A nácik ezekben a hetekben készítették elő a helyi zsidók meggyilkolását. Ezt az átmeneti helyzetet tovább súlyosbították a Magyarországról tömegesen érkező zsidók. A náci hatóságok egy ideig nem tudták mit kezdjenek velük. Amikor a 10. magyar vadászzászlóalj újabb 1000 zsidót kergetett át Tarnopolnál a Dnyeszteren, a zsidók legyilkolására szakosodott speciális SS-alakulat, az Einsatzgruppe C visszazavarta őket.[12] Miután világossá vált, hogy a magyarok nem hajlandóak visszaengedni a zsidókat, a körzetileg illetékes SS és rendőri erők főparancsnoka (Höhere SS- und Polizeiführer), Friedrich Jeckeln SS-Obergruppenführer a hónap végére ígérte likvidálásukat.[13] Jeckeln betartotta ígéretét. Augusztus 27-én SS-egységei Kamenyec-Podolszkijban is megkezdték a gyilkolást. A helyi közösséget és a Magyarországról kitelepített zsidókat kihajtották a városból. Az akció idején egy magyar katonai konvoj vonult át a településen. A sofőrök nagy része zsidó volt. Egyikük, Mermelstein Gábor puskaropogást hallott. Amikor a zokogó helyi asszonyoktól értesült a mészárlásról a város melletti erdő felé hajtott tovább: "Több száz embert láttunk ott vetkőzni...egy juharfasor mellett haladtunk - gyakorlatilag a meztelen holttestek tömege felett...hirtelen megpillantottunk egy négyzet alakú gödröt, amelynek mind a négy oldalán emberek álltak. Ártatlan emberek százait géppuskázták halomra. Sosem felejtem el, amit láttam és éreztem: a rémült arcokat, az ellenállás nélkül saját sírjukba vonuló férfiakat, asszonyokat, gyerekeket. Egyszerre volt bennem rémület, felháborodás és mérhetetlen fájdalom." A zsidó sofőrök zokogva nézték a tömeggyilkosságot. Egy német tiszt így nyugtatta őket: "Ne aggódjon, marad még elég zsidó a világon."[14] Hamarosan ők is életveszélybe kerültek. A budapesti Frimmer Hermann így emlékezett: "Amikor átmentünk erre autókkal, összegyűjtötték őket (a magyar zsidókat) és bennünket is majdnem lefogtak, de sikerült a németeknek bebeszélni, hogy mi nem vagyunk zsidók és így megmenekültünk. Mikor visszafelé átutaztunk arra, akkor már egy szál zsidó sem maradt meg."[15] A gyilkolás három napig tartott. Jeckeln SS-ei 23.600 embert, köztük 10-15 ezer Magyarországról deportált zsidót lőttek agyon. Ez volt a holokauszt történetének első olyan tömegmészárlása, ahol az áldozatok száma ötjegyű volt.

közrabszolga 2014.04.15. 17:39:36

@Free-Press: Először is a kurva anyádat.
Olvass te gané:

Végül Schmid azt veti a szememre, hogy a dolgokat egyoldalúan a magyar perspektívából akarom megvilágítani. Sajnos vissza kell fordítanom ezt a vádat: a holokauszt németközpontú (germanocentrikus) szemlélete, amelyet Németországban sajnos túlságosan gyakran – és különösen újságírók – képviselnek, sok történelmi tényt eltorzít. A nácikra mint tettesekre vetett pillantásnak nem szabad eltakarnia a rálátást a többiek tettestársi mivoltára. Egy Magyarországra vonatkozó példa: Auschwitzban 1944 nyarán összeomlott a megsemmisítési gépezet, mert még a birkenaui halálgyárat sem tervezték ilyen iszonyatos tempóra. Rudolf Höß parancsnok többször Magyarországra utazott, és kérte a deportálások lassítását. Eredetileg napi 3000 embert terveztek, Höß viszont csak minden harmadik napon akart transzportot fogadni, hogy „tehermentesítse” a létesítményeit. A magyar fél viszont napi három transzportot akart indítani, egyenként 3000 emberrel; végül napi két transzportban állapodtak meg. Magyar részről azonban nem tartották magukat ehhez a megállapodáshoz, és két héten belül a tervezettnél 80 ezerrel több embert deportáltak! Ilyen körülmények között szerintem érdemes egyszer alaposabban szemügyre venni a holokauszt globális európai dimenzióit, de különösen azokat, akik a kollaboráns nemzeti rezsimekben a zsidók megsemmisítésének haszonélvezői voltak. Itt minden bizonnyal még csak a kutatások elején állunk, és az újságírói hozzájárulás bizonyosan segíthet abban, hogy a téma megfelelő helyre kerüljön a köztudatban.

közrabszolga 2014.04.15. 17:41:38

@Vidéki: MIÉRT HAZUDSZ FOLYAMATOS MOSÉKZABÁLÓ FIDESZROHADÉK???

Ha tudsz olvasni ismerd meg a valóságot rühes kutya!
www.degob.hu/index.php?showarticle=19

Az 1939 márciusában elfoglalt Kárpátalján az új magyar hatóságokat a zsidókkal kapcsolatban számos tényező nyugtalanította: többen voltak, mint a magyarok, a közösség többségében az általuk különösen megvetett hagyománytisztelő, vallásos ortodox zsidóból állt, sok volt köztük a külföldi menekült. Kárpátalja kormányzói biztosában, Kozma Miklósban már 1940 őszén felmerült a szegény, falusi zsidók kitelepítésének gondolata.[1] 1940-1941 telén a magyar polgári és katonai szervek néhány helyen önkényes "tisztogatási" akciók keretében zsidó családokat hajtottak át a szovjet és a román határon.[2] A következő tavasszal visszacsatolt Délvidékről a magyar hatóságok tömegesen űzték el az ellenségesnek tekintett szerb lakosságot. Eközben Kozma tovább tervezgette a falusi zsidók kivándoroltatását. Erre nyáron nyílt lehetőség, amikor a nácik megtámadták a Szovjetuniót. A honvédség vezetői, a kárpátaljai adminisztráció, valamint a KEOKH egyes munkatársai úgy vélték, hogy a harcokkal járó zűrzavart kihasználva, a senki földjére telepíthetik át a nem kívánatos zsidókat. Kozma a tervhez megszerezte Bárdossy László miniszterelnök, Keresztes-Fischer Lajos belügyminiszter, végül pedig Horthy Miklós kormányzó beleegyezését. Júliusban megkezdték a "hontalan" (azaz magyar állampolgársággal nem rendelkező) és a "rendezetlen állampolgárságú" zsidók összegyűjtését. Az akció célja az volt, hogy "...az országba főként az utóbbi időben beszivárgott lengyel és orosz zsidók minél nagyobb számban és minél előbb elszállításra kerüljenek". Az indoklás szerint a kitelepítettek továbbra is magyar fennhatóság alatt maradtak volna, hiszen Galíciába magyar megszálló csapatok érkeztek. Azzal is kecsegtették a zsidókat, hogy új lakóhelyükön meg fogják kapni a visszavonuló Vörös Hadsereggel tartó zsidó lakosság ingatlanjait. Ez a cinikus hazugság valójában csak az áldozatok gátlástalan kirablását próbálta leplezni: a Magyarországról eltávolított zsidók fejenként csupán 30 pengőt, háromnapi élelmet és némi poggyászt vihettek magukkal.

Egy nagy hibája volt a náci férgeknek, hogy nem fajtáddal kezdték szarházi patkány.

mruniverzum 2014.04.15. 17:45:47

Szarok a zsidókra! Minden magyar embernek rohadtul elege van az állandó siránkozásukból meg utasítgatásaikból.

Finomabban: osztom Schiffer András véleményét.

Mi lett ebből a blogból... :(

Egyébként meg mit vártak attól, aki a Bankszövetséget és mindenkit, akivel "megállapodott" szemen köpte már többször is?

A birkáknak ez tetszik. Mo. a 3.300.000 idióta országa.

közrabszolga 2014.04.15. 17:53:14

@mruniverzum: Nocsak már 3.300.000 szavaztak a stadionos szarra?

kormányváltó Trabanttal 2014.04.15. 18:09:34

Arra senki nem írt semmit, hogy a zsidó csávó '44 tavaszán-nyarán-ősszel Budapesten dolgozott napi háromszori étkezésért plusz olyan fizetésért, amiből a családját is eltartotta, amíg a magyarok a fronton harcoltak? Ma még nácizik, fasisztázik, antiszemitázik. Erről is készülhetne egy szobor.

közrabszolga 2014.04.15. 18:16:28

@kormányváltó Trabanttal: Milyen zsidó csávó te anál-abortusz szökevény?

Kovács Ferenc 14 2014.04.15. 18:43:29

@közrabszolga: mindig is 3.300.000-en szavaztak rá. Már nyomtatják a 7-ei újságokat... ;-)

@Vidéki: Horthy kizárólag Sztálin személyes közbenjárásának köszönhette, hogy nem üld a vádlottak padjára Nümbergben. Egy csomó antiszemita törvény fűződik a nevéhez, legalább akkora rohadék volt, mint Rákosi, ha nem nagyobb.

tobeor 2014.04.15. 19:06:56

Orbánnak joga van hazudni.
Miért?
"csak".

a kormány embere 2014.04.15. 19:07:03

@anonymand:
Himnuszuk pedig:
lopni,megyünk lopni!

@idelle:
Isten,határozottan elhatárolódik a magyar keresztényektől.

a kormány embere 2014.04.15. 19:09:43

@tobeor:
Orbánnak joga van hazudni.
Miért?
a dns-e okán.

a kormány embere 2014.04.15. 19:10:56

@Vidéki:
Na menj a bánatos qrva anyádba.

Arthur Bloch 2014.04.15. 19:43:46

Jules Renard mondta - ...a politikában az őszinteség - mindíg bonyolult és alattomos, mesterségesnek - körmönfont - ravaszságnak látszik...- milyen igaza volt ! Örök igazság!? - A.Bloch - ha zavarosak a viszonyok akkor a zavaros fejűekből is profik lesznek !

Blogger Géza 2014.04.15. 19:56:53

@Kovács Ferenc 14: Naná, Eichmann így igyekezett saját maga és népe felelősségét csökkenteni. Bár azóta sem értem, hogy 1944 előtt akkor miért nem deportáltak egy magyar zsidót sem a táborokba, miért csak megszállás után kezdődött a dolog? Csendőr már volt 1944 előtt is, vagon is, zsidók is, meg táborok is...

Blogger Géza 2014.04.15. 20:00:15

@wantaan: Atyavilág, és mit dumcsizott a pápa Schmuck Andorral? Megígérte, hogy ezentúl Schmuckéknak olcsóbb lesz a katolikus temetés? Miért baj az, hogy szegényebb emberek, aki nem tudják egy normál temetés költségét kifizetni, olcsóbban, hagyományos módon is megoldhatják azt?

Blogger Géza 2014.04.15. 20:02:24

@anonymand: ""A Kormány 1077/2014. (II. 19.) határozatában május 31-i befejezési határidőre módosította a német megszállás áldozatainak emlékművének felállítását"

Olvasni tudsz-e?

Bee-zony 2014.04.15. 20:04:01

Két történelemhamisító társaság esik egymásnak… és hol az igazság? – a kettő között.
Ha csak Horthy-ig lenne a történelem, akkor igaz lenne a szobor mondandója, de aztán a náciknak ellenállás helyett jött a puccsista, és erősen németbarát Szálasi és társai, mint kormányzó erő, az aktív nácipártisággal és az „utolsó csatlós” szereppel.
Ez többségi döntésként és történelemként úgy rossz, ahogy van – és most is úgy rossz, ahogy van.
Magyarországnak már régen semlegesnek kellene lennie, ugyanúgy, mint Svájcnak – mert a középkor óta nem nyert csatát, se háborút, viszont 100%-os biztonsággal megtalálta a vesztő oldalt, annyira, hogy amelyik oldalhoz Magyarország csatlakozik, abból lesz a vesztő, persze nem egyből, hanem végül.
Ahhoz, hogy Magyarország kimaradjon a II. vh.-ból, már az I. vh.-ból is ki kellett volna maradnia, mert akkor lett a Trianon-csali, amivel a háborús horogra lehetett akasztani. Tehát pl. 1848 után tökösebbnek kellett volna lennie a haza bölcseinek, olyan kiegyezést elérve, akár lassan is, hogy nincs Osztrák-Magyar monarchia, hanem semleges Magyarország van.
Ha nem megyünk vissza ennyire a múltba, akkor a Varsói Szerződés megszűnése után nem kellett volna a NATO karmaiba lökni Magyarországot. De az államot képviselők ezt nyomták ezerrel, a pufajkás is megmondta, hogy így a legolcsóbb, és a nép többsége sem szavazta le, volt ehhez olyan buta.
A Szabadság téren 0 darab megszállási emlékműnek és szobornak kellene lennie.
Hogy ez nem így van, abból is látszik, hogy még mindig elnyomás alatt van az ország.

A múltnál csak a jelen és a jövő érdekel jobban, a jelent pedig egy Bándy Katás, cigányos, Gyurcsányos, tüntetős, Orbános, zsidós, és hülye többséges szoborkompozíció fejezné ki a legjobban – de aki az igazságot ábrázolja úgy, ahogy van, az nyilván megkapja ezért az aljas kormány és a hülye többségű társadalom össztüzét.
Az is világos, hogy jobb az élet zsidók és cigányok, aljas politikusok és hülye többség nélkül, ők meg döngöljék egymást – csak egymást – az agyagba, iszapba, és ne az én agyamba, mert róluk elegendő tudni, hogy milyenek, és jöhet a magas kerítés; elhatárolódok, világnézetileg és fizikailag.

Olyan nick amilyen még nincs vessző nélkül 2014.04.15. 20:17:03

@Blogger Géza:
Majdnem írtam egy csúnya jelzőt, de visszafogtam magam. Tudod te (kisbetűvel), hogy mi a különbség Budapest és az ország között? 1944-re már szinte nem maradt zsidó vidéken, a legtöbbet elvitték a koncentrációs táborokba, a hozzád hasonló nácik meg azóta is azt emegetik, hogy horthy megvédte a zsidókat. Na persze jó pénzért a budapestieket, a vidék már akkor is le volt sz@rva.

Olyan nick amilyen még nincs vessző nélkül 2014.04.15. 20:18:19

@a kormány embere:
Általában ellenzem az ilyen jellegű megnyílvánulásokat, de most azt kell mondanom, hogy Te leírod azt, amit én gondolok.

Blogger Géza 2014.04.15. 20:28:34

@Olyan nick amilyen még nincs vessző nélkül: Te ostoba, és azt tudod, hogy 1944-ben a gettósítás és a zsidók németországi táborokba hurcolása a német megszállás előtt vagy után történt?

J.László 2014.04.15. 20:32:33

Ez az emlékmű hiszti nem más, mint a ballib Erzsébet híd lezárása. Valamint tudatos provokáció, hogy kikényszerítsenek a kormányból egy 2006-os rendőri fellépést. Hogy zsidó téma is vegyül a dologba, az a hab a tortán.

J.László 2014.04.15. 21:00:46

Híradás az indexen 2030-ban:
Köves Slomót és Szegedi Csanádot előzetes letartóztatásba helyezte a Fővárosi Főügyészség a német megszállás folytatólagos tagadása miatt. A büntető törvénykönyv szerint tettük 2-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

_most_ 2014.04.15. 21:08:16

azért a náci kommenteket látva nehéz lesz beadni bárkinek is, hogy mindenről a németek tehetnek. Szerintem itt is akad olyan kommentelő, aki szívesen deportálgatna most is.

Joder Cabrone 2014.04.15. 21:08:17

Egyebkent nagyon nagy gaz lesz, ha majd Angela a fejere koppant a viktorkanak, de ugylatszik ez a faszi mazopista...

Blogger Géza 2014.04.15. 21:16:47

Nem szó szerint, hanem egyáltalán nem írta le, hogy leállítanák a munkát, vagy hogy felmerülne az, hogy ne állítsák fel az emlékművet. Beszélgetni lehet a dologról, majd ha már rájött a MAZSIHISZ, hogy itt nem ő fújja a passzátszelet, és lenyugodott kicsit. Amúgy eddig máris megvan az eredmény: Orbán Viktor újraválasztva, a MAZSIHISZ munkásőr elnöke meg nem bírta tovább idegekkel, és elkotródott. Eddig jó...

program készítő 2014.04.15. 22:04:41

30 ember munkalehetősége a szobor,gondolom mindenki be van jelentve 4-órás munkakörben,vityának meg telik a vitrinben a hátizsákja,az üveg mögött senki sem nézi.

Vidéki 2014.04.15. 22:07:28

@Blogger Géza:

Kérded tőle: "Te ostoba, és azt tudod, hogy 1944-ben a gettósítás és a zsidók németországi táborokba hurcolása a német megszállás előtt vagy után történt? "

Szerintem tudja, csak megszokásból hazudik.

Kovács Ferenc 14 2014.04.15. 22:20:29

@Blogger Géza: Eichmannak akkor már tök mindegy volt. Nem kellett neki ahhoz kristálygömb, hogy előre lássa, hogy neki így is, úgy is kampec.
Az Endlösung csak 1942 nyarán kezdődött, a Németországon kívüli zsidókra pedig csak 1943 októberében terjesztették ki. De mindez átgondolatlan és elhamarkodott volt, hiszen ekkoriban még az auswitzi halálgyár kísérleti üzemeit végezte. 1944. március 19-én megszállták a nácik Magyarországot, és azonnal el is kezdték a felkészülést a népirtásra, de ekkor még Auswitz sehogy sem állt! Egyáltalán az oda vezető vasúti sínek elkészültére is még két hónapot kellett várni, és amikor végülis május 14-én elindították a transzportokat, a feldolgozási kapacitást messze meghaladta a deportáltak száma. Az egész halálgyár még a hevenyészett, provizórikus gázkamrákkal is csak napi 20.000 zsidót tudott feldolgozni, miközben csak Magyarországról napi 12.000-et küldtek nekik - de természetesen Európa más országaiból is érkeztek szállítmányok. Ráadásul a krematóriumi kapacitás még ezt is messze alulmúlta, így hát a hullák egy részét az udvaron gyűjtötték és égették... szó sem lehetett volna arról, hogy '44 előtt ilyen hatalmas munkába fogjanak. Ez nem a lovastengerészen múlott, egyszerűen nem voltak meg hozzá a tárgyi feltételek. Még 1944-ben sem voltak meg, nemhogy korábban.
Megjegyzem a 1944 júliusára már 437.000 magyar zsidót küldtek Auswitzba, a biztos halálba, amit horthy, "a zsidók védelmezője" karba tett kézzel nézett. A sokat emlegetett kiugrási kísérlet ugyanis csak 44 október 15-én, vagyis a deportálások megkezdése után kerek 5 hónappal kezdődött meg! Na ennyit a horthy mítoszról... akkora náci volt az öreg, mint az állat, és csakis Sztálin személyes közbenjárására nem vonták vád alá. (Uis az október 15-i proklamáció előtt horthy megbízottja 11-én titkos különbékét kötött az oroszokkal, és Sztálin kérte, hogy ezt, mint enyhítő körülményt vegyék figyelembe.)

nandras01 2014.04.15. 22:24:12

ez a sok patkány antiszemita, gyűlölködő barom meg honnan a rákból termett itt hirtelen?
azt hiszem nagyon ideje lenne egy alapos csótányírtásnak, kedves bloggazda.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.04.15. 22:59:41

@Kovács Ferenc 14:

talán arról is beszélhetnénk, hogy franciaország egy cseppet hosszabb ideig volt német megszállás alatt, mégis, 350 ezer zsidóból 26%-ot, 90 ezret pusztítottak el. magyarország sokkal, de sokkal jobban teljesített, jóval rövidebb idő alatt a zsidók 70%-át küldték a halálba. és bizony ezt csak és kizárólag a németek. a magyarok csak úgy véletlenül éppen errefelé voltak, és csak nézték, hogy nahát, mi történik.

Bee-zony 2014.04.16. 00:39:10

@nandras01: Köszönjük a kulturált, tárgyilagos, részrehajlástól és személyeskedéstől mentes, az emberi méltóságot tiszteletben tartó hozzászólást… ha lett volna. Így csak a judeonáci „kultúra” bemutatását köszönjük, hátha van, még aki nem ismeri.

Bee-zony 2014.04.16. 00:45:45

@Kovács Ferenc 14: „…akkora náci volt az öreg, mint az állat,…”
Kicsit sok az „alternatív történelem”.
Szerintem, akit jobbról és balról egyaránt támadnak – mint Horthyt is – az középen áll.

hu.wikipedia.org/wiki/Horthy_Mikl%C3%B3s#A_m.C3.A1sodik_vil.C3.A1gh.C3.A1bor.C3.BA

„Horthy parancsára Kállay titkos tárgyalásokat szervezett a britekkel Isztambulban. A tárgyalásokkal Szent-Györgyi Albertet bízták meg, aki 1943. február 7-én érkezett meg Törökországba. A németek jóval professzionálisabb hírszerzése előtt jól ismert volt a tárgyalások ténye, azonban jelentős szerepe volt ebben Edvard Benešnek is, aki a londoni rádióban nyíltan beszélt a magyar béketapogatózási kísérletről. Hitler követelte is a többször Klessheimbe látogató Horthytól, hogy váltsa le miniszterelnökét és szigorítson a zsidókkal szemben alkalmazott bánásmódon. A kormányzó azonban kiállt Kállay mellett. A zsidóságot érintve antiszemitizmusát bizonygatva próbálta kikerülni Hitler kérését a deportálásukra vonatkozóan. Mivel Hitler hajthatatlan maradt ebben a kérdésben, így Horthy saját meggyőződésének megfelelően kénytelen volt kérését megtagadni.

A háború, mint 1943-ra bizonyossá vált, elveszett a németek számára. Amikor nyáron Olaszország is kiugrott (mint az első világháborúban), felcsillant a remény, hogy az angolszász csapatok előbb érik el hazánkat, mint a Vörös Hadsereg – azonban az új olasz kormány és a szövetséges hadvezetés sorozatos hibái, késlekedése révén Olaszország északi fele hadszíntérré vált, amit a német erők 1945-ig védelmeztek. A britek még a balkáni partraszállás esélyét is felcsillantották a magyar tárgyalófelek előtt, de Sztálin ellenállása miatt ez nem valósult meg. 1944. február 12-én Horthy a Hitlerhez írt levelében követelte a magyar honvédség hazaengedését a keleti frontról.

Az átállást tervezgető Magyarországot 1944. március 19-én német csapatok szállták meg. (Előtte Horthyt tárgyalni hívták Klessheimbe, ahol elzárták a külvilágtól, megelőzendő, hogy esetleg ellenállásra utasítson). Kállay Miklós miniszterelnök március 19-én, a már megszállt országba visszatért kormányzót arra kérte, hogy ne mondjon le. Ez egyes vélemények szerint a németeket kiszolgáló nyilaskeresztesek azonnali hatalomátvételével fenyegetett volna, a zsidóság és az ország katasztrófáját még tovább gyorsította volna. Ugyanakkor a megszállást követően a németek nem Szálasit, hanem Imrédyt akarták miniszterelnöknek. A nyomásnak ellenállva nevezte ki Horthy Sztójayt. Az eredményes katonai ellenállásra reális esély nem nyílt, az szakértők szerint hősies, de tragikus esemény lett volna. Erre az eshetőségre a németek, saját egységeik mellett készenlétbe állították a román, szlovák és kisebb horvát csapatokat is. Ez a haderő nemcsak számszerűleg, hanem a felszerelés minőségében is felülmúlta a magyar csapatokat. Kállayt leváltották, utóda Sztójay Döme lett, aki hűségesen kiszolgálta a megszállókat. Horthy megmaradt kormányzónak, de az irányítás részben az ország élére kinevezett Edmund Veesenmayer birodalmi biztos kezében volt. Új hadakat menesztettek a rohamosan közeledő keleti frontra.

1944. július 18-án Horthy kezdeményezésére a magyar kormány ajánlatot tett a még nem deportált zsidó származású magyarok (különösen a gyermekek) külföldre történő evakuálása érdekében (főként Palesztinába és Svédországba), valamint a nemzetközi segélyszervezeteket a koncentrációs táborokba irányuló segélyszállítmányok küldésére ösztönözte Svájc budapesti külképviseleténél. A kezdeményezés, amelyhez meglepő módon a németek is hozzájárultak, elbukott, mivel az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság politikai okokból sokáig késlekedett a döntéssel és így a hadihelyzet változása miatt végül nem kerülhetett sor az akcióra. A Jad Vasem szerint azonban a kudarc ellenére a Horthy-ajánlat jelentős hatással volt a magyarországi zsidómentő tevékenységre.

Bee-zony 2014.04.16. 00:46:34

@Kovács Ferenc 14: A kormányzó a román kiugrás (augusztus 23.) keltette káoszban lemondatta Sztójayt (helyére Lakatos Géza került). E lépéseknek köszönhetően átmenetileg megmenekült a Budapesten összezsúfolódott közel negyedmillió zsidó állampolgár. Immár nyilvánvalóvá vált, hogy Horthy a Szovjetunióval lesz kénytelen tárgyalni. Faragho Gábor tábornok előzetes fegyverszüneti bizottsága Moszkvába ment, ahol október 8-án elfogadta a feltételeket (hadüzenet Németországnak, visszavonulás az 1937-es határok mögé), október 15-én pedig megkezdődött a kiugrási kísérlet, a kormányzói hadparancs beolvasásával kezdődött, de a nyilaskeresztes és németbarát tisztek ellenállásán az egész akció elbukott. Ennek kudarcában jelentős szerepet játszott az, hogy a nyilaskeresztes puccskísérletről szerzett információk alapján annak időpontját az eredetileg tervezett október 20-áról 15-re helyezték át. Idő hiányában így a szükséges előkészítést végrehajtani nem lehetett.

A Gestapo 1944. október 15-én elrabolta Horthy fiát, ifjabb Horthy Miklóst és a mauthauseni majd a dachaui koncentrációs táborba szállították. A kormányzó pedig október 16-án kénytelen volt visszavonni parancsait és lemondani; a hatalmat Szálasi Ferencnek, a nyilaskeresztesek vezetőjének adta át. Másnap Horthyt családjával együtt a németországi Hirschbergbe internálták. Szálasi Ferenc hatalomátvétele után, ilyen Horthyt gyalázó propaganda plakátok jelentek meg az utcákon „Horthy Miklós, Magyarország zsidóbérenc, hazaáruló volt kormányzója…”

nandras01 2014.04.16. 01:13:02

@Bee-zony:
tudod, kedves barátom, kultúrlényekkel az ember kulturáltan társalog. érvel, vitázik, és ha úgy adódik, meghajol a másik érvei előtt.
de csatornatöltelék zsebnácikkal csak az ő nyelvükön lehet beszélni, mást nem is értenének meg.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.16. 03:13:09

Ajvékol a rusnya zsidó. Valaki nem kóser törikönyvet írt. Horthyról mint kitűnő sportemberről ír, Hitler fajelméletétől pedig nem határolódik el, és sok más borzadály is van még benne.

Történelemtanárok Egyesülete. Méltó párja a Magyartanárok Egyesületének, amit ugyanilyen ajvékolós zsidó pofa vezet, csak nem ennyire csöves kinézetű, ha jól emlékszem, de most nem nézem meg.

www.atv.hu/videok/video-20140415-miklosi-laszlo-eb

wantaan 2014.04.16. 04:26:02

@kormányváltó Trabanttal: Horthy egy nagy halom szar a magyar történelembe! Egy bűzlő emberi nagy halom szar. Se több se kevesebb. S vannak ezek a mai nagy szarevők akik Imádják ezt a Horthy féle nagy halom szart. .... talán azért mert csont-nélküli , gerinctelen vagy csak azért mert saját maguk nagy halom szari mivoltukat látják benne? Ki tudja? .... de nem is érdekes.

anonymand 2014.04.16. 04:35:48

@Vidéki: @Blogger Géza:

Tisztelt Vidéki, Blogger Géza!

Osszátok be.

"Szerintem tudja, csak megszokásból hazudik. " - Te írsz másról ilyesmit?
Te, aki hazugságodért nem vagy hajlandó bocsánatot kérni?
Te, aki másról leírod, hogy mennyit változott élete folyamán? Változnak az idők, változnak az emberek.
Csak Te nem változol.
Éppen olyan vagy, mint a fogantatás pillanata előtt.

"Olvasni tudsz-e? " - honnan? Egy újságból? Egy kérdésre adott válaszból (magyarázkodásból)?
Te nem tudsz olvasni! Én a közlönyből idéztem. Nincs szó a kormányhatározatban, de az egész közlöny 456 oldalán megemlítve az a szó, hogy "áldozat".
Nem vagy te jól összerakva, az már szent!
Idézeted forrását amúgy megadhattad volna, ha már cáfolni akartál, ami sajnos megint nem sikerült.
Sebaj.
Te, meg hasonszőrű fekete öves hazudozók, már csak ilyenek vagytok.
Nem változtok.

Tisztelettel:
anonymand

Ui: azért a "tévedésedért" Te is megereszthetnél egy bocsit...

Blogger Géza 2014.04.16. 05:49:16

@anonymand: Ha az ember a posztból idéz, nem szokás linkelni. Talán el kéne olvasni a posztot, mielőtt hozzászólsz. Bocsi.

De totális analfabéták kedvéért:

A Kormány

1. társadalompolitikai szempontból fontos célnak tartja, hogy Magyarország német megszállásának 70. évfordulója alkalmából megvalósuljon a megszállás áldozatainak emléket állító emlékmű;

infopoly.info/h-2014/2014/02/19/a-kormny-10772014-ii-19-korm-hatrozata/

Olvasni tudsz-e? (2. sor közepe..)

Blogger Géza 2014.04.16. 06:17:49

@Kovács Ferenc 14: Gyakorlatilag az egész hozzászólásod egy történelemhamisítás.

1) Ha a biztos halálba küldték őket hogy a fenébe jöttek vissza egy csomóan, és írták meg emlékirataikat, stb.

2) Ugye nem hiszed, hogy a Német Birodalom területén Auschwitz volt az egyetlen tábor, ahova deportálni lehetett? (A magyar zsidók jelentős része más táborba lett tovább szállítva, és ott dolgozott.)

3) Az Auschwitzi tábort már 1940-ben megnyitották. és 1940 és 1944 között folyamatosan szállították oda a foglyokat azokon a síneken, amelyek szerinted 1944-ig el sem készültek...

4) Szerinted "szó sem lehetett róla", valójában a németek már 1942-től folyamatosan követléték a zsidók deportálását:

"Más német iratból kiderül, hogy már 1942. június elején megjelölték a magyar zsidóság deportálására vonatkozó német igényeket. Mikor tehát 1942. november 12-én a magyar miniszterelnök erről a kérdésről tárgyal a német követtel, a magyar kormány már öt hónapja áll a magyarországi zsidó lakosságra vonatkozó német követelések nyomása alatt.

...e tárgyalás után három héttel, 1942. december 2-án a magyar kormány, a korabeli Európában szinte egyedülálló módon – írásbeli jegyzékben – utasította el a nemzeti szocialista német kormánynak a magyarországi zsidók deportálásaira vonatkozó követeléseit. "

www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/historia/92-09/ch08.html

anonymand 2014.04.16. 06:32:46

@Blogger Géza:

Tisztelt Blogger Géza!

"De totális analfabéták kedvéért:" - vagyis neked.
Nur für Sich!

Kérlek ne kívánd, hogy vulgárisan fogalmazzak!

"Olvasni tudsz-e? (2. sor közepe..) " - nem fogod elhinni, elolvastam.
Meg a dátumot is.
2014. II. 19. - jól olvastam?
Neked mi látszik a monitorodon?
Remélem ugyanez.

"MAGYAR KÖZLÖNY 225. szám
MAGYARORSZÁG H I VATALOS LAPJA
2013. december 31., kedd" - nem tudom, hogy Te csak játszod az értelmetlent, vagy ténylegesn gondjaid vannak.
Mikori a dátum?

Egyébként be kell vallanom, hogy én tévedtem.
A Magyar Közlöny december 31.-i száma nem 456 oldalas, hanem 463. Elnézést kérek a tévedésemért.

Idézem neked a közlöny vonatkozó részét teljes terjedelemben, de hidd el, az egész irományban nem szerepel az "áldozat" szó.

"565/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet A Magyarország német megszállásának emléket állító, Budapest
V. kerületben felállításra kerülő emlékmű megvalósításához szükséges
közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt
jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről" - ez a tartalomjegyzék (ha nem tudnád).
Jön a szöveg:
"A Kormány 565/2013. (XII. 31.) Korm. rendelete
a Magyarország német megszállásának emléket állító, Budapest V. kerületben felállításra kerülő emlékmű
megvalósításához szükséges közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt
jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről
A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és
egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), b), d) és e) pontjában, valamint a közigazgatási hatósági eljárás
és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdés a) pontjában,
a 3. § (2) bekezdése tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. §
(1) bekezdés 16., 17. és 24. pontjában
kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket
rendeli el:
1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a Magyarország német
megszállásának emléket állító, a Budapest V. kerület, 24747/1 és 24747/2 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon,
természetben a Budapest V. kerület Szabadság téren megvalósításra kerülő emlékmű felállításával összefüggő,
az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket.
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2013. évi 225. szám 90101
(2) A Kormány az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági eljárásokban eljáró hatóságként az 1. mellékletben
meghatározott hatóságokat jelöli ki.
(3) Azokban az esetekben, amikor az 1. mellékletben meghatározott ügyfajtára vonatkozó jogszabály az adott ügyben
szakhatóság közreműködését rendeli el, a Kormány az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági eljárásokban
eljáró szakhatóságként a 2. mellékletben meghatározott hatóságokat jelöli ki.
2. § A Kormány az 1. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyek koordinációjára – a fővárosi és megyei
kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 8/A. §-ában foglaltak szerinti – feladat- és hatáskörrel
rendelkező kormánymegbízottként a Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízottat jelöli ki.
3. § (1) Az ügyfélnek az eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási
hatósági eljárásokban a szakhatóság – a hatóság határozatának meghozataláig felhasználható – előzetes
szakhatósági állásfoglalást ad ki azzal, hogy a kérelemhez benyújtott előzetes szakhatósági hozzájárulást a hatóság
a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 44. § (8) bekezdése
szerint használja fel.
(2) Az 1. § (1) bekezdése szerinti beruházással összefüggésben
a) nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni,
b) nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni és
c) településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.
(3) Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági eljárásokban hozott döntés fellebbezésre tekintet nélkül
végrehajtható.
(4) Az eljáró hatóság az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági eljárásokban meghozott döntéseket
– az eljárás során a személyesen az ügyfélnek szóló végzések kivételével – hirdetményi úton közli. A döntés
közlésének napja a hirdetmény kifüggesztését követő ötödik nap.
4. § (1) Ez a rendelet 2014. január 1-jén lép hatályba.
(2) E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
Dr. Semjén Zsolt s. k.,
miniszterelnök-helyettes

Folyt. köv.

anonymand 2014.04.16. 06:33:21

@Blogger Géza:

Folytatás:

"2056/2013. (XII. 31.) Korm. határozat A Magyarország német megszállásának emléket állító, Budapest
V. kerületben felállításra kerülő emlékmű megvalósításával összefüggő
egyes kérdésekről 90300" - ez is tartalomjegyzék, ha nem tudnád.
Jön a szöveg:
"A Kormány 2056/2013. (XII. 31.) Korm. határozata
a Magyarország német megszállásának emléket állító, Budapest V. kerületben felállításra kerülő emlékmű
megvalósításával összefüggő egyes kérdésekről
A Kormány
1. társadalompolitikai szempontból fontos célnak tartja, hogy Magyarország német megszállásának 70. évfordulójára,
2014. március 19. napjára megvalósuljon a megszállásnak emléket állító emlékmű;
2. az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos feladatkörébe utalja az emlékmű
megvalósítására irányuló beruházás előkészítését és a beruházás megvalósításának irányítását;
3. egyetért azzal, hogy az emlékmű Budapest V. kerület 24747/1 és 24747/2 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon,
természetben a Budapest V. kerület Szabadság téren kerüljön felállításra, és felhívja a Miniszterelnökséget vezető
államtitkárt, hogy az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos bevonásával,
az emlékmű Szabadság téren történő elhelyezése érdekében kössön megállapodást az ingatlan tulajdonosával,
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatával;
Felelős: Miniszterelnökséget vezető államtitkár
az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos
Határidő: azonnal
4. úgy dönt, hogy az emlékmű megvalósítására irányuló beruházást a Miniszterelnökség valósítsa meg, és felhívja
a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy a beruházás határidőre történő megvalósításához szükséges
intézkedéseket tegye meg azzal, hogy a beruházással kapcsolatban biztosítani szükséges az egyes kiemelt
jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 1743/2013. (X. 16.)
Korm. határozat 3. pontjában foglaltak érvényesülését;
Felelős: Miniszterelnökséget vezető államtitkár
az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos
Határidő: 2014. március 19.
5. felkéri Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatát, hogy az emlékmű Budapest V. kerület
Szabadság téren történő elhelyezése érdekében a szükséges önkormányzati döntéseket hozza meg.
6. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.
Dr. Semjén Zsolt s. k.,
miniszterelnök-helyettes

Te meg hivatkozol egy 1,5, vagyis másfél hónappal későbbi irományra.
Ha-ha-ha...

Szóval elvárom bocsánatkérésetek.

Tisztelettel:
anonymand

anonymand 2014.04.16. 07:00:48

@Blogger Géza:

Tisztelt Blogger Géza!

"Olvasni tudsz-e?" - el is felejtettem megkérdezni: a naptárról hallottál-é, ösmered-é?

Meg szóhatnál még hasonszőrű barátodnak, hogy késik az ő bocsánatkérése.
Is.

Tisztelettel:
anonymand

Blogger Géza 2014.04.16. 07:13:35

@anonymand: Szóval már kb 2 hónapja le van a írva funkcionális analfabéták kedvéért jogszabályban is, ami eddig is nyilvánvaló volt a nem teljesen hülyék számára, hogy itt természetesen az elveszett függetlenségre és az áldozatokra emlékezik ez a szobor, és nem valami dicsőségemlékmű. Van olyan idióta, akinek ez még most sem világos? Nem hiszem el...

anonymand 2014.04.16. 07:28:56

@Blogger Géza:

Tudod, az addig rendben van hogy leidiótázol.
Azzal sincs semmi bajom, hogy nem fogod fel, amit írtatok az a hazugság.
Hogy a botránykő: a december 31.-i Magyar Közlönyben megjelentetett határozatok.
Hogy lehet két hónappal később megpróbálni a dolgot szépítgetni (persze nektek ez a hivatkozási alap, nem számít a korábbi, egyértelmű szöveg), és nektek a februári izé a kiindulási alap.
Hogy lehazugozzátok a poszt szerzőjét, hogy nem ismeritek el "tévedéseteket", ez itt megosztott.
És akkor Te idiótázol...

Tudod, ha nem lennék olyan kibaszottul kulturált, már régen anyáznék, pedig egyik mutteroddal sincsen gondom.
Azért öléggé képbe kerül az ember, ha titeket olvas, hogy miért is kapott újabb 4 évet tőletek Bonsai Duce.

" Szóval már kb 2 hónapja le van a írva"... - a macska a fára fel van mászva, ugyi?
Szóval két hónappal ezelőtt valaki belátta, leírta, kommunikálta. Értem.
És ami előtte volt? Amit másfél hónapig nyomtak ezerrel?
És ami a kormányrendeletben szerepelt, azzal ugyan mit kezdel Te (aki nem tartod idiótának magad)? Ipi-apacs, nem számít?
Mondd, de őszintén: gondolkodtál már életedben, vagy túl nagy kihívásnak tartod, s a jövőben sem szándékozol ilyesmire vetemedni?
Írd meg nyugodtan, nem mondom el senkinek...

Tisztelettel:
anonymand

anonymand 2014.04.16. 07:30:29

@Blogger Géza:

Bocsánat elütés: "ez itt megosztott." - helyett: ez itt megszokott

anonymand

wantaan 2014.04.16. 08:05:28

@Blogger Géza: A krumpli leves az legyen krumpli leves!
Ez örök igazság. S az az emlékmű az bizony csak a magyar gerinctelenség, pojácaság örök emlékműve lesz , kiemelten a mostani politikai elit gerinctelenségére és pojácaságára! .... csak ebbe nem kellett volna belekeverni a holokausztot és a németeket és semmi formában a kereszténységet.
Elég lett volna egy művészien kifaragott kő vagy bronz szarhalom. S felíratnak az aktuális miniszterelnököt aki nélkül ez az alkotás nem jöhetett volna létre.

Virág et. 2014.04.16. 09:00:57

@anonymand: Szerintem ne pazarold Gézára az idődet, ő is igazhitű, érvekkel meggyőzhetetlen. :) Neki teljesen rendben van, hogy valamiről azután folytatjuk a tárgyalást, hogy már félig vagy teljesen elkészült. Mert akkor lehet csak igazán tárgyalni egy dologról, ha az már kész és eldöntött tény. Az is pl. teljesen megszokott dolog, hogy bevásárlás után állítjuk össze a nejünkkel a bevásárló listát, nincs ebben semmi rendkívüli, a NER-ben ez business as usual.

dr. mesterséges színezék 2014.04.16. 09:07:41

@Kovács Ferenc 14: "boldogan és lelkesen vettek részt a népirtásban, az utolsó kis csendőrig bezárólag."

A hátramaradó párnaciha nagy motiváló erő. Mint olyan, egy tekintet alá esik a 19ezer forinttal, a 300 forinttal és a rezsicsökken(t)éssel.

dr. mesterséges színezék 2014.04.16. 09:11:40

@nandras01: "azt hiszem nagyon ideje lenne egy alapos csótányírtásnak, kedves bloggazda."

Ellenkezőleg! Ebből látszik, hogy kik a mi Viktorunk eljárásának leglelkesebb üdvözlői.

anonymand 2014.04.16. 09:13:17

@Blogger Géza:

Tisztelt Blogger Géza!

Két dolgot kőne megtegyél.
Az egyik: értelmezni: " Korm. rendelet A Magyarország német megszállásának emléket állító, Budapest V. kerületben felállításra kerülő emlékmű"... mondatrészt.
Ha ez megtörtént, akkor jó lenne bocsánatot kérni, kérnetek.
Én tudom, hogy azt ugyan várhatom!
Olyan arrogáns és bunkó közösség (amelyik törvényt hoz, majd egy hónap, két hét, vagy másnap módosítja (bocsánatkérés nélkül)) tagjai vagytok amely nem ismeri az "elnézést kérek", bocsánatot kérek" kifejezéseket.
Lehet, hogy a gyengeség jelének tartjátok.
Ti pedig kemények vagytok.
Mint a száraz kutyaszar.

Még mindig várom bocsánatkéréseteket.
A Tiédet, és Vidékiét.
Aki hallgat.
Mint szar a fűben.
Szar a fűben...

Tisztelettel:
anonymand

Ui.: mi van? Pártutasításra vártok?

Vidéki 2014.04.16. 09:51:23

@anonymand:

A népdal szerint:

"Megismerni a kanászt,

Cifra járásáról,

Tűzött, fűzött bocskoráról,

Tarisznya szíjáról."

Napjain Ultra-szuper-hiper-kormánynyváltó-demokratáját viszont az állandó antiszemitázásáról lehet beazonosítani.

Vidéki 2014.04.16. 09:55:27

@anonymand:

A tervezett emlékmű nem az 1944 március 19-i német megszállást dicsőítené,

a megszállást követő áldozatoknak állítana emléket.

Bezzeg a szovjet emlékmű, amely a megszállást felszabadításként dicsőíette, az aztán megfelelt @anonymand: elvtárs különleges, kifinomult ízlésének.

Blogger Géza 2014.04.16. 09:56:55

@anonymand: Bocsánatot kérünk, azt hittük, egy minimális szövegértési és értelmi képességekkel rendelkező embernek nem kell szájába rágni a nyilvánvalót. Tévedtünk. A témába vágó legfrissebb jogszabály már a szádba is rágta. Most jó?

Virág et. 2014.04.16. 10:12:38

@Vidéki: Miattam mehet vele a szovjet emlékmű is, aztán megnézheted, hogy a hazai jobboldal (Fidesz és Jobbik) Új Legjobb Barátja, Putyin mit szólna hozzá. Amikor a közelmúltban ment a hiszti, akkor is szóltak a helyi orosz diplomaták.
Puityinék hátországa kicsit másképp tekint a 2. vh-s orosz részvételre, mint te, attól tartok. Ettől persze még szerethetitek egymást, ha már az az ukáz manapság. :)

Kovács Ferenc 14 2014.04.16. 10:12:42

@dr. mesterseges szinezek: nem csak ez volt a motiváció. Az antiszemitizmus már az osztrák-magyar monarchia idején is jelen volt hazánkban. No persze azért jó volt kiigényelni a zsidók lakásait is. És -hogy milyen cinikus volt is a horthy rendszer- deportálás előtt nem felejtették el leolvasni a villany- és gázórát sem, és az elszámoló számlát kifizettetni a zsidókkal, mielőtt bevagonírozták volna őket Auswitz irányába, így hát a "jó magyar hazafiaknak" még csak az utolsó havi rezsit sem kellett kifizetni az előző lakók után... na szóval ritka gusztustalan dolgok történtek horthy kormányzósága alatt. Apropos, egyáltalán hogy is lett horthy kormányzó? Mert hát volt nekünk egy felkent királyunk, IV. Károly, aki annyira haladó szellemű egyén volt, hogy lemondott a trónról a Tanácsköztársaság javára, és ezzel a magyar királyság formálisan is megszünt. Aztán egyszerre csak ott ült őpöffetegsége, a kormányzó úr Budán, Prónay Pállal, Gömbölínivel és a többi cinkosával, és amikor a puccs miatt felháborodott Károly királyunk visszakövetelte bitorolt trónját, rálövetett, majd deportáltatta egy angol monitoron Madeira szigetére, ahol - alig néhány hónap múltán- rejtélyes körülmények között megfertőződött a spanyol náthával, és meg is halt.
Horthynak nulla társadalmi támogatottsága volt, a prolik a Tanácsköztársaság vérbe folytásáért, a főnemesi családok hitvány esküszegéséért és trónbitorlásáért kívánták a pokolba, a városi zsidóság számára pedig antiszemita nézetei miatt volt elfogadhatatlan személy. A húszas években még az Antant nyílt támogatása mellett is csak internálásokkal, besúgókkal, és megfélemlítéssel tudta megőrizni hatalmát, és bizony ennek ellenére egyesek igen vaskos tréfákat engedtek meg maguknak a kárára. Példának okáért egyik dzsentri három versenylovat vett, amelyeket Ébredj Magyarnak, Esküszegőnek és Tengerésznek nevezett el. E három furcsa név pedig a többezer példányban kinyomott lovi évkönyvben is egymás mellett szerepelt, a lovastengerész nem kis bosszúságára. De az is megesett vele, hogy egy elhúzódó vadászatról hazafele tartva látogatást óhajtott tenni Festetics hercegnél (nemes ember fogadóban nem alhatott, az volt a szokás, hogy még ismeretlenül is vendégül látták egymást), és szárnysegédjét előre küldte a névjegyével. A herceg e szárnysegédet jól megváratta, majd pedig a lakáj a következő üzenetet adta át neki: "a kegyelmes herceg azt üzeni, hogy most nincs itthon." A szárnysegédnek nem esett le a finom cinizmus, és még vissza is kérdezett, hogy "vajon mikor érkezik haza?", amire a lakáj kénytelen volt azt válaszolni, hogy "horthy úr számára soha." Ez már egyenes beszéd volt, a kormányzó úr kénytelen volt éjnek évadján, állig bebugyolálva pestig hajtatni torpedo karosszériás túraautóján.
No, ennyit horthyról, az ócska kis puccsista zsebnánciról, aki megszegte a IV. Károlynak tett hűségesküjét, elárulta Hitlert, aki pedig a tenyerén hordta, szarban hagyta a Don Kanyarba küldött II. Magyar Hadtestet, és a halálgyárba küldött 437.000 magyar állampolgárt. Lehet neki szobrot emelni, de ne nagyon csodálkozzon senki, ha netán egyik éjjel vörösre festik annak a szobornak a kezeit!

közrabszolga 2014.04.16. 11:03:31

Bűzlik a blog a rühes anyabaszó náci hányadéktól.

Olyan nick amilyen még nincs vessző nélkül 2014.04.16. 11:06:10

@Blogger Géza:

Valóban tévedtem az időpontokat illetően, velem is előfordul, de legalább beismerem, ami veletek nem történhet meg.. Ez azonban nem változtat azon, hogy te (kisbetűvel) és vidéki (szintén kisbetűvel) teljes mellszélességgel kiálltok egy olyan emlékmű mellett, amely ha megépül, akkor egészen a lebontásáig konfliktusok színtere lesz, ahol a szélsőjobbosok fogják ünnepelni hitler, eichmann és a többi náci születésnapját meg az undorító évfordulóikat. És mindezt azért mert az ember, aki még sohasem hazudott azt mondta, hogy ez így helyes, így kell lennie. Nyaljátok ki nyugodtan a seggét, és vegyetek részt a birkameneten.

István Tamasi 2014.04.16. 11:06:33

@Vidéki:
Számítva a hasonló horthymosdató hozzászólásra pontosan megírtam, hogy miért voltak magyar állampolgrok akiket "idegenrendészeti eljárás" alá vontak. Ennél fogva az ön eszmefuttatása minden alapot nélkülöz. Horthy és körei pontosan tudták, hogy mi lesz a sorsuk az általuk náci kézre adott zsidóknak egyrészt a Mein kampf-ból, másrészt az úgynevezett auswitzi jegyzőkönyvekből amik egy hitelesített példánya bizonyítottan eljutott horthy szűk környezetébe. Azonkívül horthyt zsidómentőnek vagy a zsidók védelmezőjének beállítani mérhetetlen sunyi hazugság: már a 20-as években, amikor még hitler egy nélkülöző hajléktalan munkanélküli volt Bécsben, hozott rasszista fajgyűlölő törvényeket, zsidó munkaszolgálatosokat, köztük olimpikon sportolókat, neves művészeket, komoly értelmiségieket küldöt kegyetlen bánásmód közepette Ukrajnába aknát szedni csupasz kézzel, a rá felesküdött csendőrök, rendőrök német közreműködés nélkül gyűjtöttek össze majd félmillióü magyar állampolgárt és adtak át bevagonírozva a náciknak, stb, stb.
R.L.Braham az ön által említetteken kívül még sok más hazugságot is leíret a türelmes papírra. Még viccnek is rossz, hogy magyar katonáknak, csendőröknek semmi közük sem volt a "hideg napok"hoz.
Hogy horthy miért kerülte el a Nünbergi Bíróságot? Ez már a történelem számos feltáratlan, megoldatlan rejtélyei közé tartozik.

István Tamasi 2014.04.16. 11:16:18

Felhívom az álmagyar jobboldaliak /lásd még mélymagyarok/ figyelmét, hogy a tróger horthynak a háborúból kiugrásnál fontosabb volt a dilinyós - lovasbalesetben maradandó agykárosodást szenvedett - fiacskája mint a haza sorsa.

nandras01 2014.04.16. 11:52:50

@dr. mesterseges szinezek:
lehet, hogy igazad van...
bár, ha azt nézem, hogy az érintett "úriemberek" eddigi munkássága alapján semmi meglepő nincs abban, hogy többé- kevésbé nyíltan fasiszta nézeteik vannak, nem biztos, hogy szükséges a hányásukat errefelé is népszerűsíteni. vannak az internetnek olyan sötét bugyrai, ahol kiélhetik perverz hajlamaikat.

anonymand 2014.04.16. 12:21:23

@Vidéki:

Tisztelt Vidéki!

"Napjain Ultra-szuper-hiper-kormánynyváltó-demokratáját viszont az állandó antiszemitázásáról lehet beazonosítani. " - meg tudnád indokolni, azon túl, hogy ordas hazudságodért még mindig nem kértél bocsánatot, hogy ezt miért is címezted nekem?
Vagy már annyira elmebnt az eszed, hogy azt sem tudod, mit, kinek, miért is írsz?

Tisztelettel:
anonymand

anonymand 2014.04.16. 12:25:26

@Vidéki:

Tisztelt Vidéki!

"A tervezett emlékmű nem az 1944 március 19-i német megszállást dicsőítené,
a megszállást követő áldozatoknak állítana emléket." - akkor talán a Közlönyben megjelent kormányrendelet is erről szólt volna.
Volna. Tudod ez a szó mit jelent.
Olvasd el még egyszer az általam idézett rendeletet, oszt kérj bocsánatot.

Tisztelettel:
anonymand

anonymand 2014.04.16. 12:33:35

@Blogger Géza:

Tisztelt Blogger Géza!

Neked eza bocsánatkérés?
" Tévedtünk. A témába vágó legfrissebb jogszabály már a szádba is rágta. Most jó? " - tévedtetek?
Genetikailag nem vagytok alkalmasak arra, hogy elnézést kérjetek, vagy ez pártutasítás?
"Tévedtünk" - jelented ki Vidéki nevében is, aki ezt írta: "Jókora hazugság las palmas állítása"
Annak a Vidékinek a nevében, aki ha kell idézetet hoz a kumrani tekercsből, Hamu-Rabbi törvénykönyvéből?
Tévedtetek?
Folyamatosan hazudtatok.

Annak természetesen örülök, hogy a legfrissebb erről szóló jogszabály már nem feledkezik meg az áldozatokról, de nem is teszi jóvá. Mert bocsánatkérést még a főnökeidtől sem hallottam.

Tisztelettel:
anonymand

anonymand 2014.04.16. 12:40:43

@Virág et.:

Tisztelt Virág et.!

"Szerintem ne pazarold Gézára az idődet, ő is igazhitű, érvekkel meggyőzhetetlen. :) " - nem tekintem elpocsékolt időnek a velük való foglalkozást.
Részben azért, mert kell, hogy valaki érvekkel bizonyítsa milyen aljas hazudozók (miközben másokat vádolnak hazugsággal), részben azért mert szerintem reménytelenül hülye nincs.
Csak hasonlítsd össze Lencsés István korai bejegyzéseit a későbbiekkel.
Talán nekem is részem volt benne, hogy ma már öt mondatnál többet képes leírni (nem beszélve arról, hogy változtat a sorrenden).

Tisztelettel:
anonymand,

anonymand 2014.04.16. 12:44:43

@István Tamasi:

Tisztelt István Tamasi!

Csak egy anekdota hasonló helyzetre.
Sztálin fia, aki történetesen őrmesterként szolgált, német fogságba esett.
A németek felajánlották, hogy egy tábornokért hajlandók lennének kicserélni.
Válasz: őrmesterért őrmestert.

Tisztelettel:
anonymand

Kandeláber 2014.04.16. 12:59:19

Milyen jó, hogy a ballibeknek ez most a legnagyobb problémájuk...

Vidéki 2014.04.16. 13:18:47

@István Tamasi:

"Hogy horthy miért kerülte el a Nünbergi Bíróságot? Ez már a történelem számos feltáratlan, megoldatlan rejtélyei közé tartozik."

Talán az a kézenfekvő lehetőség is eszébe ezeknek @István Tamasi: féle beteges lelkű magyargyűlölőknek, akik vadul ragaszkodnak téveszméikhez, hogy

Egyik győztes hatalom sem követelte, hogy Horthyt állítsák a Nürnbergi Bíróság elé,

Horthyt élete végéig Chorin Ferenc, Kornfeld Mór (távoli rokon) és barátai (zsidó emberek) egy alapítványon keresztül tartották el a portugáliai Estorilban.

Blogger Géza 2014.04.16. 13:24:54

@Olyan nick amilyen még nincs vessző nélkül: Ezt meglehetősen valószínűtlennek tartom pont egy német-magyar konfliktust ábrázoló szobornál.. Mondhatnám, az ostoba bérrettegés folytatása...

Kovács Ferenc 14 2014.04.16. 13:29:05

@Vidéki: hja, a gazdag zsidókat tényleg mentette, a piszok, Kállayval együtt... de a zsidó susztert meg a zsidó költőt meg a többi kis csóringert azt simán elküldte Auswitzba. A lengyel menekültekről nem is beszélve. Meg az újvidéki mészárlás, meg minden... horthy kezéhez kva sok vér tapad, és elég szégyen, hogy nem járt úgy, mint Szálasi vagy Eichmann.

Vidéki 2014.04.16. 13:30:06

@Kovács Ferenc 14:

Az ön agyát elöntötte a vörösköd ezért irkál össze-vissza eget verő marhaságokat:

"elárulta Hitlert, ... és a halálgyárba küldött 437.000 magyar állampolgárt."

A @Kovács Ferenc 14 félék élvezik a nagyotmondást, a félrebeszélést!

Mi indította el a magyarországi zsidó lakosság tömeges deportálását?

Az, hogy 1944 március 19.-én a németek megszállták Magyarországot.

Ettől kezdve a kezdeményezés és a parancsolás joga a megszállók kezében volt.

A nagyarányú deportálások a németek által megszállt Magyarországon 1944 nyarán kezdődtek.

Ki felelős miért is, pontosan?

London, 1943. október 14.
Mr A. W. G. RANDALL KÜLÜGYI TANÁCSOS FELJEGYZÉSE L. B. NAMIER PROFESSZORRAL FOLYTATOTT BESZÉLGETÉSÉRÕL:

Namier professzor (Jewish Agency) tegnap közölte velem, munkatársai súlyos aggodalommal gondoltak azokra a lehetséges következményekre,

amelyek a Magyarországon viszonylagos biztonságban élő 800 000 zsidót sújtanák,

ha a magyar kormány idő előtt szakítana Németországgal...

Namier professzor közölte: a zsidókat illetően

az egyetlen remény, hogy a magyarok nem tesznek semmit addig

, amíg gyakorlatilag nem látszik valószínűnek, hogy a németek már nem lesznek képesek reagálni.

(A fenti dokumentumot teljes terjedelmében közölte: Magyar - brit titkos tárgyalások 1943-ban, Kossuth Könyvkiadó, 1978. A Jewish Agency a Cionista Világszövetség vezető szerve, a palesztinai zsidóság érdekképviseleti szervezete.)

Öt hónap mulva a németek reagáltak!

Namier professzor aki a Jewish Agency megbízásábó tárgyaltl Londonban, 1943. október 14.-én
Mr A. W. G. RANDALL KÜLÜGYI TANÁCSOSSAL

Egészen másként, felelősen gondolkodott az akkori vészterhes helyzetben a fenyegető német megszállás lehetséges tragikus következményeiről, nem úgy, mint most a @Kovács Ferenc 14-hez hasonlóan gondolkodók, akik most úgy gondolják, hogy a holokausztért a "bűnös magyar nép" a felelős.

"

István Tamasi 2014.04.16. 13:30:32

@Vidéki:
Magyar vagyok, nem magyargyűlölő.
Nem gyűlölöm, csak útálom az álmagyarokat, leánykori nevükön mélymagyarokat, akik vadul gyűlölik azokat akiknek más a véleményük és magyarkodással leplezik neonáci/újnyilas mivoltukat.

István Tamasi 2014.04.16. 13:36:53

@anonymand:
Sztálin Jakov keresztnevű fia /tudomásom szerint tüzértiszt, főhadnagy volt/ más családnéven, sebesülten esett hadifogságba és a hadifogoly táborban egy ideig rejtegették a társai. Azonban az éheztetés haztására akadt valaki aki beárulta egy kis élelemért.
A válasz úgy szólt, hogy nem cserélek tábornokot katonáért.

Vidéki 2014.04.16. 13:41:53

@Kovács Ferenc 14:

Írja: "hja, a gazdag zsidókat tényleg mentette, a piszok, Kállayval együtt."(Horthy)

És azt tudja-e, hogy kik ölték meg Raoul Wallenberget, aki sok ezer zsidó életét mentette meg?

Ezt Rákosi és Gerő Ernő már 1953-ban kiderítették!

Rákosi és Gerő Ernő mindketten zsidó emberek, mondhatni szemiták voltak és a szovjet megszállók által helytartóként a legmagasabb pozíciókban szolgálták a megszállókat.

Gerő Ernő Rákosihoz írott feljegyzésében írta 1953. március 1-jén:

"A kihallgatások anyagából világos, hogy

a két világháború közti Zsidó Tanács tagjai valamennyien Gestapo ügynökök voltak. (…) (Tehát mondhatni nácik, fasiszták, antiszemiták voltak!)

A tárgyaláson majd ki fog derülni, hogy nem antiszemitizmusért tartóztattuk le őket, hanem mert Gestapo ügynökként a szegény zsidók gyilkosai és amerikai imperialista kémek."

Gerő elgondolásából eredt az a fantazmagória is, hogy (a szovjetek által 1945-ben elhurcolt) Wallenberg gyilkosai az 1944-es Zsidó Tanács tagjai közt keresendők". (Wikipédia)

Ebből kiderül, hogy a fasisztázás csodafegyverét már régen alkalmazták olyan híres-neves szemiták is, mint Rákosi és Gerő elvtársak!

Ha a két világháború közti Zsidó Tanács tagjairól sikerült bebizonyítani, hogy

Gestapo ügynökként a szegény zsidók gyilkosai és amerikai imperialista kémek voltak,

valamint hogy a sok ezer zsidó életet megmentő Wallenberg gyilkosai az 1944-es Zsidó Tanács tagjai közt keresendők,

akkor ebből világosan következik, hogy a két világháború közti Zsidó Tanács tagjai is tudathasadásos személyiségek voltak.

István Tamasi 2014.04.16. 13:45:51

@Vidéki:
Ön mindig és folyamatosan "elfeledkezik" /az idézőjel azért van, mert az elfeledkezése szándékos/ arról a tényről, hogy horthyra felesküdött magyar csendőrök és rendőrök német közreműködés nélkül gyűjtöttek össze majd félmillió magyar állampolgárt - nem csak és kizárólag zsidókat -, vagoníroztak be és adtak át lezárt vagonban a náciknak és hogy a végrehajtóknak a parancsot kiadók pontosan tudták a szerelvények uticélját, a bevagonírozottakra váró sorsot. Megfeledkezik arról, hogy azokkal az emberekkel milyen állatias kegyetlenséggel bántak és nem csak a lakásaikat rabolták ki hanem a gyűjtőtáborokba magukkal vitt motyóikat is.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.16. 13:47:21

@Vidéki:

A mai zsidó "vallási" vezetők sem sokkal különbek. Az Zsidó Világtanács elnöke, a nagy jámbor Ronald S. L. például kaszinókat épít, amikhez földeket lop.

Vajon mit okádnának itt a Krisztus-gyilkosok, ha a Pápa kaszinót akarna építeni Izraelben, és ehhez földet lopna egy kibucba kamuból bejelentett haverjával, okiratot hamisítana, és akinek ezt nem tetszik, azt leantikeresztényezné?

kormányváltó Trabanttal 2014.04.16. 13:48:17

@István Tamasi:

Mások meg a frontok harcoltak, vagy a bombáktól rettegtek a lakásukban. Tudod, háború volt.

szmoker (Homo Trollicus) 2014.04.16. 13:48:51

"Két zsinagóga (mára már pedig közel 500 szervezet) visszautasította a Civil Alaptól a Holokauszt Emlékév kapcsán tartandó programokra kapott támogatást."
troll on:
Ha olcsóbb a szobor, mint a támogatás amit nem fogadnak el, akkor hajrá.
Amúgy meg a f.sz kivan már a hollókoszttal. Vigyék haza, oszt csináljanak vele amit akarnak, ne azokat terrorizálják lelkileg és tegyék felelőssé érte, akiknek az égvilágon semmi köze nincs hozzá.

Kevesebben utálnák a zsidókat, ha nem holokausztoznának éjjel-nappal.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.16. 13:49:52

@István Tamasi:

Magyargyűlölő dumád van, akárhogy csavarod. A nickednek is antimagyar szaga van. Zsidó vagy?

kormányváltó Trabanttal 2014.04.16. 13:51:50

@szmoker (Homo Trollicus):

Így van, sok pénzt megspóroltunk most a bosszú népén.

Visszaadja még három szervezet a kosztot, aztán el is lehet törölni az SZJA-t.

Bele sem merek gondolni, mennyi lét akasztottak ezek eddig az elmúlt 70 évben.

Ha nem lett volna, simán megérte volna nekik kitalálni a mesét, amire hivatkozva lehet nyúlni ezeket a pénzeket.

István Tamasi 2014.04.16. 13:59:58

@kormányváltó Trabanttal:
Megnyálazhatod, hogy megtudd, zsidó vagyok-e!

wantaan 2014.04.16. 14:01:18

@kormányváltó Trabanttal: Ez az emlékmű az bizony csak a magyar gerinctelenség, pojácaság örök emlékműve lesz , kiemelten a mostani politikai elit gerinctelenségére és pojácaságára! .... csak ebbe nem kellett volna belekeverni a holokausztot és a németeket és semmi formában a kereszténységet.
Elég lett volna egy művészien kifaragott kő vagy bronz szarhalom mondjuk mintázhatták volna rólad..
S felíratnak az aktuális miniszterelnököt aki nélkül ez az alkotás nem jöhetett volna létre.

István Tamasi 2014.04.16. 14:02:26

@kormányváltó Trabanttal:
Mire lenne válasz hogy ki harcolt a fronton és ki rettegett a bombától?
Netán arra, hogy a rohadék horthy eszetlenül rohant bele a háborúba, hadat üzent a fél világnak?

Vidéki 2014.04.16. 14:08:40

@István Tamasi:

Írja: "horthyra felesküdött magyar csendőrök és rendőrök német közreműködés nélkül gyűjtöttek össze majd félmillió magyar állampolgárt "

Méghogy német közreműködés nélkül?!

Talán nem volt itt a megszálló német hadsereg?

Talán nem volt itt Eichmann és csapata?

Az európai zsidók deportálását Eichmann és munkatársai szervezték és irányították. Személyesen leghosszabb ideig Magyarországon tevékenykedett a német megszállás után.

Eichmann helyettese, Hermann Krumey és másik közvetlen munkatársa, Dieter Wisliceny a német hadsereggel együtt érkeztek Magyarországra 1944. március 19-én. Eichmann néhány nappal később érkezett az országba. Innen kívánta megszervezni a több százezer magyar zsidó deportálását. Sonderkommandója körülbelül 200-300 emberből állt.

Talán nem volt itt Edmund Veesenmayer?

Edmund Veesenmayert Adolf Hitler 1944. március 19-én (Magyarország német megszállásakor) a Harmadik Birodalom nagykövetének

és teljhatalmú magyarországi megbízottjának (Helytartójának) nevezte ki:

ez azt jelentette, hogy a Wehrmachton kívül minden megszállóerő (főleg a Gestapo) fölött rendelkezési joga volt. Szerepet játszott a magyar értelmiség „átvilágításában”, ismert németellenes személyek letartóztatásában (ezáltal is nyomást gyakorolva Magyarországra), valamint a zsidóság deportálásában. A Szálasi-puccs során segítséget nyújtott a nyilas hatalomátvételhez, meggátolva ezzel Magyarország kiugrását a második világháborúból.

@István Tamasi nem akarja felfogni, hogy egy megszállt országban a megszállók parancsolnak.

A tényeket semmibe véve rosszindulatú alakok minden magyarra kiterjesztik irracionális gyűlöletüket.

Ha képesek lennének józanul gondolkodni, észrevehetnék, hogy , mint afféle megszállók
a németek, az általuk megszállt területeken

mindenütt találtak kollaboránsokat, akiket megtévesztéssel, megfélemlítéssel/kényszerítéssel szerveztek be,

és akik teljesítették a németek parancsait.

A megszálló szovjetek is találtak kollaboránsokat minden országban, amelyet megszálltak..

István Tamasi 2014.04.16. 14:26:06

@Vidéki:
Még egyszer, mert önnek az eddigi néhány ismétlés nem volt elég, hogy felfogja:
A magyar állampolgárok összegyűjtését és bevagonírozását magyar csebndőrök, rendőrök végezték német katonák/ssesek nélkül. Magyar csendőrök, rendőrök zsúfoltak be magyar állampolgárokat, zárták le a vagonokat és a megrakott szerelvényeket adták át a németeknek.
A megszllóknak nem is volt, nem lett volna elegendő emberük az emberek összegyűjtésére, bevagonírozására!
A kollaboránsokat magasabb körökben kell keresni és azok már 44 márciusa előtt is jelen voltak /sokszor kulcxspozícióban/. Az emberek összegyűjtését, bevagonírozását végrehajtók magyar parancsnokaik parancsát hajtották végre!
Eichmann és munkatársai a szerelvényekkel kapcsolatos szervezést végezték, az emberek összegyűjtésében nem vettek részt.

A tényeket semmibe véve rosszindulatú alakok ma is próbálják hamisítani a történelmet.
Már írtam: NEM minden magyar vett részt a fenti tragikus történésekben, sőt nem is minden magyar értett egyet a deportálásokkal. Soha nem állítottam, hogy az egész nemzet bűnös a holokausztban, ezt csak a neonácik/újnyilasok próbálják rákenni a magyar nemzetre ezzel próbálva mismásolni, kendőzni elődeik történelmi bűneit.

Vidéki 2014.04.16. 14:36:01

@István Tamasi:

"Még egyszer, mert önnek az eddigi néhány ismétlés nem volt elég, hogy felfogja:"

Egy megszállt országban a megszállók parancsolnak ée mindig találnak kollaboránsokat.

Pédául:

Bauer Miklós nemzettársunknak a fiacskája Bauer Tamás most a nagyon Demokratikus Koalíció alelnöke lehet!

Nem kell megfeledkeznünk arról sem, hogy egy nemzettársunk Bauer Miklós az Andrássy út 60-beli kihallgatásai során a foglyok beszámolói szerint előszeretettel alkalmazta a körömletépést, mint eszközt a kívánt vallomás kicsikarására, innét ered gúnyneve is: „körmös Bauer”.

Részt vett Ries István egykori igazságügyminiszter (bűne az volt, hogy 1947-ben a kékcédulás választások elleni tiltakozásul lemondott) kihallgatásában.

Az eljárásba kéthónapos kínzását követően, Ries 1950. szeptember 15-én belehalt. Bauer (állítólagos) saját bevallása szerint helyben agyonverte.

A BM Vizsgálati Főosztályának jelentéséből kiderül, Ries István ügyében Bauer Miklós folytatta le a vizsgálatot.

Az 1950. július 22-én készült jegyzőkönyvben Bauer maga írja le Ries kihallgatásáról:

„Az őrizetes beismerő vallomása előtt sírása, piszkossága és bevizelése általi megalázottságot leszidással, leköpésekkel és pofonokkal igyekeztem fokozni.”

Vidéki 2014.04.16. 14:45:47

@István Tamasi:

Írja: "A kollaboránsokat magasabb körökben kell keresni".

Aki keres, az talál!

A szovjet vezetés is keresett és talált ilyeneket a balti államokban is.

A Molotov-Ribbentropp praktummal eldőlt a balti régió sorsa is. Hitler és Sztálin együttműködése lehetővé tette, hogy a Szovjetunió "kölcsönös segélynyújtási" megállapodásokat erőltessen Észtország, Lettország és Litvánia kormányaira. A "megállapodások" értelmében a Szovjetunió jogot nyert arra, hogy kb. 20-25 ezres katonai csapatkontingenseket állomásoztasson - természetesen ideiglenesen - az 1918 és 1939 között független országokban.

A nyílt erőszakot meghirdető jeladást az Izvesztyija 1940. május 16-i száma jelentette.

Elvi jelentőségű vezércikke hozta a világ tudomására azt a szovjet felfogást,

hogy a kis államok önállósága merő anakronizmus, nem tartható fent.

1940 nyarán Észországot, Lettországot és Litvániát mondvacsinált ürügyekkel, szerződésszegéssel vádolták. A példátlanul rövid lejáratú, 8 és 10 órás jegyzékekben a szovjet fél baloldali kormányok felállítását sürgette.

Az ily módon felállított kormányok - törvényellenesen - parlamenti választásokat írtak ki. A fegyverek árnyékában az elhurcolásokkal nyomatékosított "választások" - egyetlen jelöltre, ahogy szokás - meghozták a kívánt eredményt,

a jelöltek 98-99 százalékos elsöprő győzelmét.

A választások nyomán létrejött "népi parlamentek" első ténykedése mi más lehetett volna, mint az, hogy kérték a Szovjetunióhoz való csatlakozást.

A kérés Moszkvában megértő fülekre talált. Így augusztus 3-án Litvánia, 5-én Lettország, 6-án pedig Észtország is csatlakozhatott a "szovjet népek nagy családjához".

Eközben az arra illetékes szovjet szervek és hatóságok hozzáláttak a hódoltatott népek "integrálásához".

Visszamenőleges hatállyal azonnal bevezették a Szovjetunióban használatos, a szovjetellenes tevékenységet sújtó büntetőintézkedéseket.

Ennek alapján deportálták a balti népek értelmiségének azon - túlnyomó - részét, amely a függetlenség időszakában polgári eszméket vallott.

Nem jártak különbül a hadsereg tisztjei sem. A gyakorlatra és moszkvai továbbképzésre berendelt állomány hamarosan szibériai fogolytáborokban találta magát.

1941-ben sorra kerültek a néptömegek is.

A pusztító áttelepítéseknek zsúfolt marhavagonokban, elképesztően rossz tápanyagellátás ée rossz higiéniás viszonyok miatt rengeteg halálos áldozata volt.

A háború befejeztével a balti államok lakosságának jelentős részét kitelepítették közép-ázsiába és helyükre oroszokat telepítettek.

A megszállt Észtország Lettország és Litvánia sem volt képes megvédeni a lakosságát.

István Tamasi 2014.04.16. 14:51:17

@Vidéki:
Lassan kezdem önt szánni, hogy a magyar csendőrök, rendőrök holokausztban játszott tragikus szereplését Bauer Miklósnak a jóval későbbi szereplésével próbálja mentegetni.
Viszont ha az ön logikáját követjük, akkor ugyebár fel is menti Bauer Miklóst merthogy ő is megszállás alatt lévő országban tette azt amit tett?!
Bauer Tamásnak az ide keverése viszont már gusztustalan. Mi köze van neki az apja által elkövetett tettekhez? Ilyen alapon ön hibáztatja Orbán Ráhelt is merthogy apukája, a mutyiviki évtizedekre kiható súlyos károkat okoz az országnak!?

István Tamasi 2014.04.16. 14:59:06

@Vidéki:
Mielőtt mások portája előtt söpröget, próbáljon legalább tisztán látni a sajátunkon!
Horthy egész uralma alatt nem volt Magyarországon általános, egyenlő és titkos választás! A rohadék horthy miért rohant eszetlenül a háborúba és miért üzent hadat a fél világnak amikor ezt - akkor - még hitler sem kérte tőle? Először meg kellene értenie, hogy a tróger horthy milyen erőszakosan lépett fel a visszacsatolt/elfoglat/ Kárpátalján, Délvidéken, hogy az Ukrajnában magyar csapatok által elkövetett bűnöket már ne is részletezzem!

Vidéki 2014.04.16. 15:13:22

@István Tamasi:

Ön nem ért magyarul, ezért írja: "Lassan kezdem önt szánni, hogy a magyar csendőrök, rendőrök holokausztban játszott tragikus szereplését Bauer Miklósnak a jóval későbbi szereplésével próbálja mentegetni. "

Egyáltalán nem mentegettem a kollaborálókat, csak érzékeltettem, hogy egy megszállt országban a megszállók parancsolnak és mindig találnak kollaboránsokat.az általuk megszállt területeken

akiket megtévesztéssel, megfélemlítéssel/kényszerítéssel szerveznek be.

Ön a megszállók felelősségét igyekszik bagatellizálni ésminden felelősséget a kollaboránsok vállára tolni,

Nem igaz az az állítás, hogy mindenki kollaborált. ahogy az sem igaz, hogy senki sem kollaborált!

István Tamasi 2014.04.16. 15:35:35

@Vidéki:
Nem igaz amit írt. Például a megszállt Dániában a dánok nemhogy kollaboráltak volna a nácikkal a zsidók deportálásában, hanem kimenekítették őket Svédországba.
Nem én próbálom a megszállók felelősségét bagatellizálni, hanem ön próbálja a horthy rezsim felelősségét bagatellizálni a holokausztban és Magyarországnak a II.vh-ban játszott gyászos, tragikus szereplését.
Ön nem ért magyarul vagy a felfogóképességével vannak súlyos problémák, mert
1. nem képes felfogni, hogy magyar hatóságok nem csak hogy önállóan /a nácik nélkül/, sőt buzgón gyűjtötték be saját állampolgártársaikat, valamint
2. nem képes felfogni hogy előbb a saját portánk előtt, a saját múltunkban/történelmünkben kell rendet rakni és csak azután kacsintgathat más országok, népek történelmére
3. a teljes magyar csendőrség 41-ben és 44-ben is nem kollaborált, hanem a horthy rezsim parancsait hajtotta végre.

Meridian74 2014.04.16. 15:37:03

"...emlékművet állít a német megszállásnak."

Nem is értem mit hőbörögnek a zsidók. Most nem a holokausztnak állítanak emlékművet, hanem a _német megszállásnak_.

Amúgy hány db holokauszt emlékmű van Budapesten már? 2-ről én is tudok, de összesen hány van?

Jah, már az is baj, hogy most kivételesen nem kizárólagosan a zsidókról szól az emlékmű?

Vidéki 2014.04.16. 15:49:50

@István Tamasi:

Írja: "Például a megszállt Dániában a dánok nemhogy kollaboráltak volna a nácikkal a zsidók deportálásában, hanem kimenekítették őket Svédországba."

Ehhez a földrajzi helyzet is nagyon kedvező volt.

Dániát a semleges Svédországtól csak a keskeny Sund tengerszoros választotta el, amelyen ma már híd ível keresztül.

A Muzsika Szárnyain csodaszép zenés filmben Julie Andrews játszotta a főszerepet. A történet szerint a nácik által megszállt Ausztriából a film befejeztével családját a közeli, szintén semleges Svájcba tudta menekíteni,

Csak nagyon kevés helyen álltak rendelkezésre az ehhez hasonló kedvező földrajzi adottságok!

Vidéki 2014.04.16. 15:55:19

@István Tamasi:

A németek által megszállt Hollandiában a hollandok sem tudták megakadályozni több mint 100000 zsidó honfitársuk elpusztítását..

Olvassa el Anna Frank naplóját!

A katyni erdőkben lengyel katonatisztek és értelmiségiek tízezreit mészárolták le Sztálin elvtárs parancsára, akkoriban, amikor a Molotov-Ribbentropp paktum eredményeképpen még jóban voltak Hitlerrel.

Ki védte meg a katyni erdőkben elpusztított lengyel katonatisztek és értelmiségiek tízezreit ?

A szovjetek által megszállt lengyelek sem voltak képesek erre.

István Tamasi 2014.04.16. 15:56:08

@Meridian74:
Nem csak a zsidók "hőbörögnek", hanem minden értelmes normális magyar ember. A tervezett szoborral -ami a qrmány szerint is nem a holoklausztról szól - kapcsolatban a probléma az, hogy súlyosan történelemhamisító azaz hazug. Ugyanis - mint már fentebb is írtam - Magyarországra a magyarokra, magyar állampolgárokra nem csak a sas jelképezte nácik súlytottak le, hanem velük szövetkezve, sőt buzgón, aktívan az akkor hatalmon lévő jobboldal is, tehát a náci sas mellé oda kell/ene/ tenni a turult is és akkor nem lenne ok a "hőbörgésre".

Meridian74 2014.04.16. 16:00:03

@István Tamasi: "hanem minden értelmes normális magyar ember"

Nem azért, de én ott egy ilyet sem láttam...!

István Tamasi 2014.04.16. 16:02:09

@Vidéki: Már megint a más portája előtt próbál söprögetni anélkül, hogy beismerné a saját történelmi bűnöket!
Valamint a magyar szöveg értésével és a felfogóképességével kapcsolatos bajokat sem képes kijavítani. A korábbi bejegyzésemben felsorolt 3 pont mellé hozzáteszek egy negyediket is: A földrajzi adottság valóban egy dolog, de nem fedi el az elvi különbséget a megszállás passzív elviselése /pl. Hollandia/ és az aktív, buzgó együttműködés /horthy rezsim/ között.

Vidéki 2014.04.16. 16:02:21

@István Tamasi:

Írja: "nem képes felfogni hogy előbb a saját portánk előtt, a saját múltunkban/történelmünkben kell rendet rakni és csak azután kacsintgathat más országok, népek történelmére "

Nem szabad kacsingatni más országok, népek történelmére, mert megtiltja a magukfajta ultra-szuper-hiper-kormánynyváltó-demokraták "Gondolatrendőrsége"?

István Tamasi 2014.04.16. 16:08:43

@Vidéki:
Már megint azok a bajok az szövegértő és felfogóképességével!
ELŐSZÖR rendet kell tenni, tisztán látni a saját történelmünkben, elismerni /ahogy a németek tették a náci múlttal/ a sötét bűnöket és azután lehet más országok, népek történelmét nézegetni! Aki nem így tesz annak abszolút semmi morális alapja sincs mások történelmében kurkászni.
Ez nem "gondolatrendőrség", hanem becsület, tisztesség, korrekt történelemszemlélet dolga. Ahogy egy dakota - vagy inkább igazi magyar- közmondás mondja: Más szemében a szálkát, saját szemében a gerendát ....

Meridian74 2014.04.16. 16:20:43

@wantaan: "Tévedsz! Magyar gyűlölő pl. a Vona! ...vagy a Hoffmann Rózsa! ....de még írhatnám Lázár Jánost, Kövér Lászlót s persze a sleppjüket is. No Ők tényleg gyűlölik az igaz magyar embereket!
Vona aki seggét adta az oroszoknak , lásd Paks esete."

Ennyi elég is, te tiszta hülye vagy...!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.04.16. 16:34:15

@István Tamasi: Valahogy a németek azért jobban jártak,mint mi.

István Tamasi 2014.04.16. 16:38:12

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Ha maradunk a történelemszemléletnél akkor is igaz. A tisztánlátás mindig jobb, mint a történelemhamisítás, hazudozás amit ez a szobortervezet is tesz.

Namely 2014.04.16. 17:17:35

(ásít)
Mennyre lehet az naiv, aki hisz egy magyar politikusnak? Volt olyan dolog, amiben hazai politikus engedett egy szakmai/érintett szervezetnek? Akkor meg? Van értelme ennek? Nincs. A mazsihisz meg jobban teszi, ha kussol, vagy véletlenül kimegy a NAV. Csakúgy találomra.

anonymand 2014.04.16. 17:40:01

@István Tamasi:

Tisztelt István Tamás!

Köszönöm a pontosítást.

Tisztelettel:
anonymand

Bee-zony 2014.04.16. 17:40:47

Akiknek Horthy náci, meg mindenki, aki nem ők, azoknak legyen a hátuk mögött tízmillió náci és náczi, és előttük, meg körben.
A náczi az olyan ember, aki legalább annyit tud a zsidókról, mint a nácik, sőt még többet. Az evolúció pedig abban az irányban hat, hogy a náczik napról-napra többen lesznek.
Schiffer után Török Zsolt is náczi lett: :)
„Már az MSZP szóvivője is antiszemétkedik: elege van Konrádékból és a nagykörútiakból, inkább a 9,5 milliót képviselné”
kuruc.info/r/57/126623/
A zsidó származás nem zárja ki, hogy valaki náczi legyen, sőt… gondolkodási képesség és erkölcsi érzék kell hozzá, ez pedig bárkinél meglehet, származástól függetlenül, bár az arányok jellemzőek.
Itt van egy náczi:
en.wikipedia.org/wiki/Yeshayahu_Leibowitz
Meg itt:
hu.wikipedia.org/wiki/Mordechai_Vanunu
Meg itt…
hu.wikipedia.org/wiki/Bobby_Fischer
Őket öngyűlölő zsidóknak nevezik a judeonácik, de megint csak hazudnak, mert az illetők nem saját magukat gyűlölik, már ha gyűlölnek valakit egyáltalán.
Ezek az emberek a Talmudot és a judeonáci világuralmi és kiválasztottsági eszméket árulták el, vagy léptek ki belőle, vagy soha nem voltak igazán a tagjai, és ez a baja velük a judeonáciknak.
Egy mondás: „Inkább egy élő judeonáci, mint egy halott szent.” /Az ismeretlen zsidó katona mondása, aki meghalt, és se nem - se nem/

A náciktól meg én kérek elnézést, hogy a judeonácik megint hazudnak, és mindenkit besorolnak a náci címke alá, aki nekik valamiért nem tetszik, legyen akár náci, akár nem.
Az a helyzet a nácikkal (a valódiakkal), hogy belementek a katonai-ipari komplexum, és a militarizált civil társadalom csapdájába, aztán benne is maradtak, utána pedig következett a sikeres túlterjeszkedés, ami a vereségüket okozta. („Már nem győzhetünk, az ellenség létszáma túl nagy” – nahát…) A nagyarcú németek buták voltak, nemcsak azért, mert két világháborút is elvesztettek, hanem mert származási, nép-címke alapon semlegesítettek, tehát igazságtalanul, ahelyett hogy csakis tulajdonság-alapon semlegesítettek volna, tehát igazságosan, és nem voltak jók igazságos bírónak (sem), úgyhogy meg kellett, hogy bukjanak.

Rákosi: Aki nincs velünk, az ellenünk van (valamint, neki kilencmillió fasisztával kellett a szocializmust felépíteni).
Szanyi: Aki nem antifasiszta, az fasiszta!
Ellenségkép és bűnbakolás kipipálva, és mindez 1 biten (az eldöntendő kérdés 0 vagy 1 állapotú lehet), ez az igazi minimalizált maximum, és ezt a szintet fel is tudja fogni a sok egybites szavazó, a többit nem.

Én meg értem a hülyeséget, csak nem szeretem, és persze nem is mérvadók, akik mondják:

Vannak még rákosista maradványok, fizikailag és a gondolkodásban, mint a „Horthy-fasiszta hadsereg” (hogy került ennyi olasz Magyarországra? – ja megvan, a náci az nemzetiszocialista, és az majdnem olyan, mint a nemzetközi szocialista, úgyhogy nácik inkább ne legyenek – tehát így lett egy hazugsággal több).

ElQró, a tolvajok fejedelme: „Ha cigányoznak, cigány vagyok.”
radicalpuzzle.blogspot.hu/2013/01/sukar-csavo.html
(De miniszterelnök úr, magát hazug tolvajozzák.)
Ugyanezen az alapon, ha náciznak, náci vagyok (egyébként nem), akkor ezek szerint ez is rendben van.

Az utolsó kérdés: van e kétszázezer judeonáci („liberálisnak”, „demokratának” álcázott) szavazó? Nincs. Választást már nem fognak nyerni Magyarországon, az biztos.

anonymand 2014.04.16. 17:42:26

@István Tamasi:

Tisztelt István Tamási!

Elnézést kérek a névelírásért!

Tisztelettel:
anonymand

kormányváltó Trabanttal 2014.04.16. 18:57:21

@anonymand:

Sajnos megint elkúrtad, ő ugyanis Tamasinak írja a nevét, nem pedig Tamásinak. Így sem lehetett könnyű neki a kajmán betűs klaviatúráján magyarosan csengő nicket beírni, hogy ne vágja le róla mindenki kapásból, hogy magukfajta.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.16. 18:59:45

@István Tamasi:

Ha nem zsidó vagy, akkor oláh a másik tippem. Másnak ugyanis nem áll érdekében a zsidó szart kavarni Magyarországon. Rendes magyar ember viszont telibeszarja azt, amiről te szakmányban gyártod a publikációkat.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.16. 19:02:38

@wantaan:

Mibe nem kellene "belekeverni" a németeket? Hogy megszállták Magyarországot?

Azt hittem, megálltok ott (te meg a fajtád), hogy a szovjet megszállást tagadjátok, felszabadulásnak hazudjátok, és vitát nem tűrtök a "kérdésről".

kormányváltó Trabanttal 2014.04.16. 19:22:10

Ha mégis úgy gondolná a tolerancia népe, hogy vitát kellene nyitni erről az emlékműről, az számomra elfogadható lenne, hogy ez a szobor nem lesz, mert zavarja őket, cserébe az összes holoemlékművet, cipőket és a többit odaadjuk a cigányoknak újrahasznosításra, mert azok meg engem zavarnak. Tőlem mehet a holopályaudvar és a Tom Lantos Intézet is, nem vagyok kirekesztő.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.16. 19:24:07

@kormányváltó Trabanttal:

Ja és ha ez az emlékmű nem lesz, akkor menjen a lecsóba a Szabadság téri szovjet fallosz is! Vagy ha nagyon akarja, kiviheti magával Imre Kertész Berlinbe, vagy a másik Curtis Kanadába.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.16. 21:38:05

Megvolt a mai szeánsz is a Duna-parton, aminek befagyott vizébe annak idején százezreket lövetett bele az SS tiltakozása ellenére a MÁV.

Nem maradhatott ki a szokásos a besúgófi zsidótól sem: magyarok voltak a gyilkosok. És persze az áldozatok is - kár, hogy nem volt ott egy szemfüles "független újságíró", hogy megkérdezze, hogy akkor miért a Zoltai elvtársék Mazsihisztije kapja a lóvét "kárpótlásképpen".

Kovács Ferenc 14 2014.04.17. 09:06:07

@kormányváltó Trabanttal: A szovjet hadsereg igenis felszabadított minket.Éspedig maga Horthy hívta be őket egy, követe által 1944 október 11-én aláírt szerződéssel.
Az már egy másik kérdés, hogy a jaltai konferencián a mi puszi-pacsi nyugati barátaink odavetették koncnak egész kelet-európát Sztálinnak, hadd rágódjon rajta.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2014.04.17. 10:54:16

@Dinos Aurus:
"az áldozatok egy (jelentős) részének (akármiért) nem tetszik az emlékmű, akkor miért kell erőltetni. Biztos lehetne olyan emlékművet alkotni, amit valamennyi áldozat magáénak érezhet. "

Follow the money.
Adott egy szobrász(?), aki megalkotta ezt a valamit, és adott a vállalkozó aki kivitelezi. Mindnek kell a pénz, X százalékot meg visszaosztanak a fityisz fekete kasszájába.
A témaválasztás a kormányé, de mint tudjuk az kontra szelektáltakból áll. Ha Puskás Öcsi n-dik válogatottsága lenne a téma, senkit se érdekelné. De hát a fityisznél a gondolkodás képessége hátráltató tényező.
Az erőltetés meg tipikus komcsi mentalitás(vas és acél országa). A fityisz is egy mszmp-utódpárt, dugig vörös komcsikkal a vezetőségük.

wkdsogkr 2014.04.17. 11:04:11

Emlékezzünk a 6 milliárdra.

kormányváltó Wartburggal 2014.04.17. 11:55:58

@Kovács Ferenc 14: titeket lehet.

@OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty!: oké, Pistike, leülhecc.

@wkdsogkr: van az 8 is, nem? Láttam a kurucon egy RTL-es videót, "áldozatok" után kutat a faszi. Egy rakás olyan "áldozatot" talált, akik élnek és virulnak valahol a világ másik végén. Nem jöttek "haza" sosem, ezért automatikusan beírták őket halottnak. Vajon hány ilyen lehet a 8 milliárdból? Csak a Közel-Kelet Egyetlen Demokráciájában százezres nagyságrendben élnek az innen elszármazottak.

Ja, a videó: kuruc.info/r/56/126636/

Jimbo75 2014.04.17. 13:44:12

Szerepel benne a halasztás szó? Nem, akkor orsós nem úgy gondolta.

Hamajd 2014.04.17. 15:50:18

A gilicéknek is kell az állandó ellenségkép, csak Ők emlékezésnek hívják.

Hamajd 2014.04.17. 16:40:58

"Február 10-én a Mazsihisz levelet írt Orbán Viktornak. A levél két dologról szól: az egyik, hogy azt javasolják, hogy a józsefvárosi "Sorsok Háza" elnevezésű holokauszt-emlékközpont helyett egy másik intézményt hozzon létre a kormány."

Elnézést kívánok, de a Dohány utcai zsinagóga, nem lehetne emlékház???????????

kormányváltó Wartburggal 2014.04.17. 16:50:52

@Hamajd:

Nem kicsit pofátlanok, hogy még válogatnak is, hogy milyen holló színházat szeretnének. Ők mikor dobtak össze nekünk a kaszinóiparból és más hasonló "hasznos" tevékenységekből összeharácsolt pénzükből kommunizmus-emlékműre, Kun Béla-emlékévre és más hasonlókra?

Kandeláber 2014.04.18. 12:11:21

@kormányváltó Wartburggal: Mert munkásőrnek egy baja, egy baja.
Meg a párttal, a néppel haladtak a kommunista ifjak.
De a legnagyobb röhej, hogy a létező cucilizmusban Izrael volt a fő ellenség, gondolom az akkor éppen munkásőr, most MAZSIHISZ-vezető Zoltai is köpködte őket rendesen.

Krumpli Bogart 2014.04.18. 22:53:10

Azt nem igazán értem, hogy a párbeszéd folytatása miért lenne akadálya az építésnek? Párbeszélgetni lehet, de attól még történelmi téy, hogy a németek megszállták Magyarországot (is), a II. Világháborúnak pedig rengeteg magyar halálos áldozata és egyéb áldozata volt.
Hogy abban az időben éppen melyik fasz politikai garnitúra volt kormányon, az teljességgel irreleváns az áldozatok szempontjából. Természetesen voltak bűnös emberek is, de az emlékmű nem nekik, hanem az áldozatoknak akar emléket állítani.

Az már más kérdés, hogy a zsidó szervezetek meg akarnak sértődni, mert kellett egy kis muníció a választási kampányhoz.... hát ez mondjuk nem jött be.
Még egy kicsit ugrálnak, a baloldal be se kerül az EP-be.

Csak így tovább, előre a lenini úton!!!!!

Krumpli Bogart 2014.04.18. 23:05:03

@István Tamasi: Hogyan tud hazudni egy szobor? Nem is volt német megszállás és II. Világháború sem??? Áldozatok sem voltak?

Nem lehet, hogy többet teccenek hátulról, suttyomban, alattomban beleképzelni a kőbe, meg az ércbe (ami kétség kívül kurvaronda9), mint kellene???

István Tamasi 2014.04.19. 17:16:56

@Krumpli Bogart:
Néhányszor már leírtam hogy hazudik ez a szobor/terv/, de elismétlem: A tervezet allegóriája úgy szól, hogy az ártatlan és védtelen magyarokra - kiket Gábriel arkangyal jelképez - ráront a náci sas. Az egyik hazugság az, hogy a sas karmai közül hiányzik a horogkereszt ennek egy új, általuk erősen forszírozott szobron nyilván még a szélsőjobbal szívesen kacérkodó, sőt a neonáci jobbikkal több önkormányzatban még koalícióra is lépő fitymasznak is túl ciki lett volna. A másik hazugság - és egyúttal történelemhamisítás - annak elhallgatása, hogy a korabeli jobboldali kurzus aktívan, sőt túlbuzgón együttműködött nagyjából félmillió magyar elpusztításában a nácikkal tehát az akkori jobboldalnak a favorizált jelképe /és mainak is/ a turulnak ott lenne a helye a náci sas mellett.

István Tamasi 2014.04.19. 17:23:42

@kormányváltó Trabanttal:
Pont leszarom a tippjeidet és az olyanokat akiknek az a "rendes magyar" aki rasszista, fajgyűlölő szélsőjobboldali. Az igazi magyar /mint pl én/ szégyenli a történelmünk azon szakaszát amikor magyar kormány utasítására magyar hatóságok félmillió magyart gyűjtöttek össze és adtak át a náciknak megsemmisítésre teljes ismeretében annak, hogy milyen sors vár az általuk bevagonírozottakra. Ezt csak lelkiismeret nélküli álmagyarok próbálják eltagadni vagy elhallgatni.

Bell a Donna 2014.04.19. 18:18:49

"3, Óriási közfelháborodás, különösen a balosok, liberálisok, és természetesen a zsidók részéről. Két zsinagóga (mára már pedig közel 500 szervezet) visszautasította a Civil Alaptól a Holokauszt Emlékév kapcsán tartandó programokra kapott támogatást."

Aztán ma:
"Hiába jelentette be Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, hogy 35 szervezet visszautasította a Civil Alap páláyzatán a holokauszt-emlékév alkalmából elnyert támogatásokat, úgy tűnik, az 1,8 milliárdos keret csaknem 90 százalékát mégis felveszik a nyertesek – írja a Magyar Nemzet.
A lap szerint 42 páylázat esetében döntöttek úgy a nyertesek, hogy nem veszik fel a megítélt támogatást. Ellenben több mint négyszáz projekt megvalósul, amelyeket másfél milliárd forintot meghaladó összeggel támogat a kormány."
(Index)

"A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) által kezdeményezett bojkott ellenére a nyertesek többsége lehívja a holokauszt-emlékév pályázati pénzeit – írja a Magyar Nemzet. A számos zsidó szervezet mellett sikerrel pályázott kormányzati támogatásra az ATV, Ungvári Tamás és Suchman Tamás is."

Ajvé

Hamajd 2014.04.20. 11:41:11

@Bell a Donna:

Ha csak az nem veszi fel akinek nincs rá szüksége, akkor minek pályázott??

István Tamasi 2014.04.20. 12:06:04

@Bell a Donna:
Hazudott már ennél nagyobbat is nem is egyet a Magyar Nemzet c. nyomtatvány.

kormányváltó Wartburggal 2014.04.20. 22:59:06

@István Tamasi:

El6árolódott már Németország a náciak által is használt sastól, vagy ma is használják ANNAK ellenére is?

kormányváltó Wartburggal 2014.04.20. 23:00:57

@Bell a Donna:

Nyilvánvaló volt, hogy egyrészt felmarkolja a zsetont is a Talmud népe, másrészt úgy csinál közben, mintha ők nem olyanok lennének. :) Szánalmasak. Egy nagy lófasz a seggébe mindnek!

BénaBéni 2014.04.21. 09:45:13

@Kovács Ferenc 14:
Tetszene egy hasonlóan friss kis színest kerekíteni arról, hogy a moszkovita kommunista zsidók milyen ámokfutást rendeztek a "Dicsőséges 133 nap" alatt. Majd következőnek, hogy a "felszabadító" keleti csürhe, miként lopta be magát a magyarok szívébe.
Munkásságát előre is köszönöm.
Tisztelettel: BB

Kovács Ferenc 14 2014.04.21. 10:57:29

@BénaBéni: És mások bűnei mennyiben mentesítwenek bárkit is a tettei súlya alól? Ha holnap baltával szétverem a szobatársam fejét, hivatkozhatok-e arra, hogy Ramil Səfərov is ezt tette, és most hősként ünneplik? Vagy ha csinálok egy puccsot, és elküldök 437.000 magyar állampolgárt a gázkamrába, védekezhetek-e azzal, hogy horthy is ezt tette, oszt mégsem emeltek vádat ellene Nümbergben?

kormányváltó Wartburggal 2014.04.21. 14:30:45

"elküldök 437.000 magyar állampolgárt a gázkamrába, védekezhetek-e azzal, hogy horthy is ezt tette"

Persze, hogy védekezhetnél, és még csak nem is tűnnél nagyobb hazug szarházinak, mint eddigi munkásságod alapján.

kormányváltó Wartburggal 2014.04.21. 14:36:53

@Kovács Ferenc 14:

Safarov helyett viszont inkább az általad mértékadónak tekintett demokLata újlipótvárosi álértelmiségiek (szülei, üzlettársai, párttársai, elvtársai) lennének a jó példák, akik ávós kínzótisztként abból éltek, az volt a szakmájuk, hogy a rendszerrel egyet nem mindenben értőknek kitépték a körmét, leverték a veséjét, az arcába hugyoztak, ütötték-vágták, majd ha az illető nem bírta tovább a szenvedést, akkor arccal lefelé egy gödörbe temették, és ismerőseit, családtagjait megfenyegették, hogy ők is így járhatnak.

Ezek a férgek nemhogy 8 évet nem kaptak, hanem átnevezték a Pártot, és most ők mondanák meg, mi a demokLácia, mi a szabadság.

Ezekre szavaztál idén is, ugye?

Kovács Ferenc 14 2014.04.21. 20:28:05

@kormányváltó Wartburggal: Zajos tévedésben vagy. Az ilyesféle szakembereket jogfolytonosan átvette és továbbfoglalkoztatta a PRO, majd az ÁVO, és végül az ÁVH. Akkoriban az a gunyoros mondás járta Pesten, hogy "kilátszik a zöld ing a piros pulóver alól"

kormányváltó Wartburggal 2014.04.21. 22:33:25

@Kovács Ferenc 14:

Tehát? Ezeknek a pártjára, illetve annak utódaira szavaztál idén is? Az Összefosásra?

István Tamasi 2014.04.22. 11:49:02

@kormányváltó Wartburggal:
Igen, Németország feldolgozta történelmének azon sötét foltját és nem csdak elhatárolta magát, hanem be is tiltotta a náci /horogkeresztes sas használatát.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.22. 20:32:06

@István Tamasi:

És a sima sasét? Nálunk a nyilaskereszt nélküli turulra is hörögve fröcsögik a vért meg a szart az elvtársaid! Akárcsak az Árpád-sávra!

Hallom amúgy, hogy csőd szélén áll a pártod, az éves árbevételük 400%-áig úsztak el, részben devizában. :D Kéne valami jó megszorítás oda, mielőtt csődbe megy a Párt, és oda a demokrácia! Vagy a gyurcsányi már kiszámolta ezt?

István Tamasi 2014.04.23. 11:18:50

@kormányváltó Trabanttal:
A németek leszámoltk sötét múltjukkal és még a asa formáját is megváltoztatták, nem csak a horogkeresztet tiltották be. Nem úgy mint hazánkban, ahol a demokrácia dicsőségére szabadon höröghet, ajvékolhat a szélsőjobb, a neonáci-újnyilas csőcselék.
Önmagában a turullal és az árpádsávval sincs semmi problémám. Viszont ezeklet alaposan lejáratták, sőt bemocskolták a szélsőjobbos, régi és újnyilas patkányok azzal, hogy ezeket használják mintha csak a sajátjuk lenne.
Ja és nem vagyok sem mszp-s sem dk-s.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.23. 12:20:01

@István Tamasi:

Az nem így megy! A sas az sas, akkor is, ha kódolják, sunyin sasnak álcázzák! Sas = SS = náci jelkép!!!4

Bemocskolták a sast a náciak, ezért demokrata, progresszív szellemiségű, európai értelemben vett értelmiségi nem használja még a szót sem!

HASZNÁLTA HITLER A SAST VAGY NEM? Ne sumákolj!

kormányváltó Trabanttal 2014.04.23. 12:20:56

Önmagában amúgy nincs bajom a sasokkal, csak az a baj, hogy a náciak bemocskolták!

István Tamasi 2014.04.23. 12:28:53

@kormányváltó Trabanttal:
Van ott valami a bugyidban amivel egyidős vagy - na azzal játszadozzál kisgyerek!

Hamajd 2014.04.23. 13:10:19

A sasok az egekig szállnak, aztán meg föntröl csak potyog a saskaka és kit hogyan talál meg.

kormányváltó Trabanttal 2014.04.23. 15:32:34

@István Tamasi:

Bagatellizálod a sasot? Szegény kommunisták még ma is beleborzonganak, ha eszükbe jut, hogy sasos zászlók alatt menetelő nácik vitték őket a gázkamrákba. Olyannyira, hogy még a demokratikus kormányváltó ellenzék is felemelte a szavát, akik között pedig jobboldaliak is vannak (pl. Bokros, Herényi, Konrád, Kerék-Bárczy).

Úgy gondolod, nem kellene betiltani a sast? Talán a német himnusz első és második versszakát sem húzattad volna ki? Nem vagy véletlenül nácipárti?

Bee-zony 2014.04.28. 14:03:19

Időközben volt Torockaiéknak egy jogtechnikai kísérlete, hogy vajon nekik is szabad-e kordont bontani, erre a rendőrség előzékenyen lebontotta előttük a kordont. Azt is javasolták Torockaiék, hogy a Szabadság téren ne legyen egy megszállási emlékmű sem, és erre azt a választ kapták, hogy ez szélsőséges. Így van az, ha a szélsőségesek mondják meg, hogy ki a szélsőséges: mindenki az, aki nem ők.
A jelenlegi helyzet szerint a Szabadság tér egy orwelliánus elnevezés: a megszállás szabadság. Normális, egyenes állású világban, igazság szerint át kell nevezni Megszállás térnek, akkor minden stimmel. Jelenleg is meg van szállva, a judeonácik szállták meg a teret és az országot.
Nem mellesleg, az újabb megszállási szobor a fidesznyikek ügye, rajtuk kívül nem kell senkinek.
Nekem pedig se a judeonáci (vö. török) sereghez, se a békamenethez (vö. feudális királyi sereg) nincs közöm. Erkölcsileg defektes, hányingerkeltő társaság mind a kettő, és bármelyik győz, abból jó nem lesz, úgyhogy a legjobb állapot, ha a kölcsönösen megsemmisítik egymást. Hajrá egyik, ne hagyd magad másik. Közben én cickányként bujdokolok a dinoszauruszok között, amíg a zsarnokgyíkok elintézik egymást. Ebben a helyzetben ez a legjobb választás, bár nem a legkönnyebb. A legkönnyebb valamelyik dinoszauruszhoz csatlakozni, növelve a tömegét, és mindegyik dinoszaurusz ezt várja el: csatlakozz, vagy halj meg; aki nincs velünk, az ellenünk van, stb., mert a méret bizony számít. Hát ja; ami ennél is többet számít, az az elv.

igazi Ténytár 2014.07.21. 07:50:25

@ Mi sem jellemzőbb az egész ügyre, hogy egy sunyi besurranó tolvaj módjára volt csak bátorsága az EJ LEPLE ALATT felallitatni az egészet!

__________

index.hu/belfold/2014/07/20/az_ej_leple_alatt_csempesztek_helyere_a_szabadsag_teri_emlekmuvet/

Az éj leple alatt csempészték helyére a Szabadság téri emlékművet
Index
2014. 07. 20. 08:47

Több olvasónk írt nekünk, hogy az éj leple alatt, többszörös kordonnal biztosítva a helyére került a Szabadság téren a német megszállás emlékműve. Egy mikroblogger látta, hogy a szobrokat befóliázva szállítják helyükre, közben a teret mintegy száz rendőr szállta meg, és senkit nem engednek be. A sast meg az angyalt azután az atlatszo.hu videója alapján hajnalban emelték a helyére.
__________

borzimorzi 2014.07.22. 09:23:14

@István Tamasi: A szobor tervezete egy dolog. Ami viszont megvalósult: egy egész más dolog.
Érdemes nyitott szemmel és elmével megnézni..

Üdv:
b

István Tamasi 2014.07.22. 12:09:56

@borzimorzi:
A hazugság/nem emlék/mű ellen tiltakozók pontosan azt tették: nyitott szemmel és elmével nézték meg.

borzimorzi 2014.07.22. 12:59:37

@István Tamasi: :-))) Akkor elmondom, én is, hogy láttam, jó?

A megrendelés történelemhamisításról szólt. Magyarországot Gábriel arkangyal képében, makulátlannak és ártatlannak ábrázolni a II. VH kapcsán: abszurd. Elvégre mi magunk üzentünk hadat a fél világnak, egyebek közt az Egyesült Államoknak is, mi magunk ügyetlenkedtük el a kiugrást és a magyar államigazgatás asszisztált Eichmannak és csapatának a Holokauszt végrehajtásában. A nácikat is elég nevetséges a birodalmi sas képében ábrázolni, mivel konkrétan Eichmannak max. 2-300 embere volt itt, és ezek önmagukban soha nem lettek volna képesek akkora népirtást véghezvinni, amekkorát a magyar állami szervek közreműködésével végrehajtottak.

A mű azonban - szerencsére vagy a magyar szobrásznevelés dicsőségére - nem a megrendelő óhaját tükrözi. Nézzük meg jól, nyitott szemmel és nyitott elmével! Mit látunk? Gábriel arkangyalt? Na, ne már! Az angyalok ruházata: fény, ragyogás. Ezen a sötét figurán konkrétan egy gyűrött lepedő látható, ahogy sietve magára kapta, mikor felébredt. Nyilván a saját ruháját nem találta reggelre, akkora buli lehetett előző éjjel. Van még a figurára ragasztva két, túlméretezett szárny, amelyikből az egyiket álmában jól össze is gyűrhette, biztos az volt a derékalj, míg a másikkal takarózott. Látunk ezen kívül a figura feje felett egy madarat, amely azonban túl idétlen birodalmi sasnak. Konkrétan egy kövérre hízott, nagy fekete varnyút látunk, amelyik a lábán sem bír megállni, úgy bezabált.

Mit szimbolizálhat ez? Nos, az álmából épp felébredt, sötét figura szerintem leginkább az április 6-án éjjel rendezett, jelmezbállal egybekötött, orbitális győzelmi buli utáni reggel, igencsak másnaposan ébredező, egységsugarú fideszdroid leképezése. Felette pedig ott billeg a nagy fekete varnyú, amely OVit megtestesítve épp azt fürkészi, akad-e még droidunknak egy lyukas piculája is, amit el lehetne tőle csórni... :-)

Egy szó, mint száz: az emlékmű tökéletes. Kiválóan szimbolizálja az Orbán-rezsimet (= lopós kánya) és a kómás 2/3-ot, amelyiknek a gatyáját már ellopták ugyan, úgyhogy csak egy lepedőt tud még magára kapni a jelmezbálból rajta maradt szárnyacskáit kiegészítendő, de azért lelkesen, magasba tartott kézzel hozsannázik. Vivát, Viktor! Ezt (is) jól megcsináltad!

Üdv:
b

borzimorzi 2014.07.22. 13:20:52

Jesszusom, csak most jutott eszembe: a varnyú még fuxos is!
:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Üdv:
b

süti beállítások módosítása