Skip to content


       Szűrés lista

Illés Zoltán 1998 óta másolja a vagyonnyilatkozatát

A vagyonnyilatkozat egy vicc, egy gumicsont, egy parasztvakítás, a következmények nélküli ország manifesztálódása, de 100 képviselőből 99 képes arra értelmileg, hogy úgy töltse ki, hogy ne vegyék elő, ne bukjon le, ne legyen benne hiba. 

A halmaz másik részében az olyan retartdált / leszarom az egészet / bármit megtehetek mert fideszes képviselő vagyok alakok vannak, mint Illés Zoltán államtitkár.

Nála a Magyar Narancs szúrta ki, hogy 2011-ben 12,2 millió forinttal kisebb, 2012-ben viszont 5,45 millió forinttal magasabb volt az összevont adóalapja, mint ami a vagyonnyilatkozataiban közölt jövedelmi adatokból kiszámolható.

És Illés talán minden idők legnagyobb magyarázatával rukkolt elő. 

"Illés Zoltán elmondta, nem tudja, mennyi a fizetése. Azt tudja, hogy egyetemi oktatóként a Közép-európai Egyetemtől, parlamenti képviselőként az Országgyűléstől, államtitkárként pedig a Vidékfejlesztési Minisztériumtól kap fizetést, ezeknek azonban csak a nagyságrendjével van tisztában, hiszen „egész életemben fontosabb volt számomra a környezetvédelmi elkötelezettség, az egyetemes értékek, az elvégzendő munka. Tudom, hogy az élethez pénz is kell, de a pontos összegek sosem érdekeltek, ezért van könyvelőm, aki számontartja a részleteket”. Ahogy fogalmazott, ő egy „ilyen lúzer”, aki „nem követi, hogy milyen fizetése van”, arra „sem volt ideje, hogy pontosan beírja” a vagyonnyilatkozatba az összegeket, sőt „nem is emlékszik, mit ír bele” a vagyonnyilatkozatba.

Illés Zoltán elmondása szerint 1998 óta, amikor először lett képviselő, mindig ugyanúgy tölti ki a nyilatkozatot: akkor „beírt egy számot”, amit azóta évről évre automatikusan átmásol. Nem azért, mert annyira gazdag, hanem mert „az örökös időhiány miatt figyelmetlen”. "

Namost akkor képzeljük el, hogy mi, mezei egyszerű állampolgárok előadjuk ezt a szöveget a NAV-nak.
Hogy 1998 óta másoljuk a számokat az adóbevallásunkban, mert nincs időnk, a pontos összegek sosem érdekeltek, mi ilyen lúzerek vagyunk ... de majd kijavítjuk, becsületszóra, ugye nincs semmi probléma?!

És tényleg ezt csinálta.
Itt van a 2011-es a 2012-es és a 2013-as vagyonnyilatkozata:

ps_2014.04.23_14h04m41s_009_.jpg

 

ps_2014.04.23_14h04m55s_010_.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr276072048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.04.23. 16:09:07

A végén még kibasszák a fideszből,mert szégyent hoz rájuk,hogy nem lopott eleget.
Ha mindig csak ugyanannyija van.

Meridian74 2014.04.23. 16:29:07

Azt a geciii... ez is egy igazi vastagbőrös pofa! És ez a laza odaválasz... az pofám szakad le.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.23. 16:47:37

@Fedor: Nana, azért szocikról elég sok minden kiderült eddig is. Az az érdekes, a fideszesekről miért csak most?
Illetve, a fideszesekről miért tud kiderülni, nem jól működik a NER? :D

jani888 2014.04.23. 17:06:56

Azért az érdekes ,hogy ez csak most ,tizenhat év elteltével derült ki . Akkor meg minek ez az egész vagyonnyilatkozat-cirkusz . Aki normális úgyis tudja ,hogy gátlástalanul és "hála" a mentelmi jognak büntethetetlenül lopnak,csalnak ,rabolnak ,hazudnak .Ebben már megvalósult a nagykoalíció .

Hamajd 2014.04.23. 17:32:38

@jani888:

Meg a javadalmazásukban.

lyken 2014.04.23. 18:10:05

@jani888: " Akkor meg minek ez az egész vagyonnyilatkozat-cirkusz "
Gumicsontnak. Akinek van valamije, az külföldön tartja, offshore számlán tartja, vagy a családtagja nevén tartja. Szerintem egyébként fogalmunk sincs róla, hogy mennyire jól gyarapodtak ezek anyagilag mindkét oldalon. Ha nagyon megtúrnák a dolgokat, még kiderülhetne, hogy a simon egy aprócska kishal. Azt meg ugye mégse. Marad inkább a gumicsont. Meg a csöndben továbbgyarapodás.

közrabszolga 2014.04.23. 18:44:33

Az egész mocskos fidesz régóta lámpavas érett már. De az igénytelen agyhalott magyarbaromnak eléggé annyi ha az illéshez hasonló rohadékok annyit böfögnek "nemzeti".
Simon ügy .... MUHAHA

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.04.23. 19:15:50

Itt is csak annyit tudok hozzátenni, hogy az apja faszát!

"Egész életemben fontosabb volt számomra a környezetvédelmi elkötelezettség, az egyetemes értékek, az elvégzendő munka."?! Aranyapa, azt tudtad, hogy semmifajta elkötelezettség nem mentesít a törvényi, jogszabályi kötelezettségeid alól, de még a könyvelőd sem, és még az sem, hogy a nagy munkában nem értél rá elolvasni, hogy milyen törvényi kötelezettségeid vannak?! Nekem is vannak elkötelezettségeim, amiket a NAV pont telibe szar egy csinos bünti képében, ha június 1-ére nincs befizetve mondjuk az SZJA-m és beadva a bevallásom.

Az egész vagyonnyilatkozatosdi egyre inkább egy bulvárkacsa, egyik oldalról sem komolyan vett, sóval beszántandó bolhacirkusz!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.23. 19:33:30

"100 képviselőből 99 NEM képes arra értelmileg,"

kormányváltó Trabanttal 2014.04.23. 21:24:23

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye):

Az adóbevallásaikat kellene nyilvánossá tenni, hogy ne kelljen evvel a vagyonnyilatkozattal ennyit görcsölniük, aztán meg javítgatni és magyarázkodni akár évezredet átívelően is.

Kovács Ferenc 14 2014.04.23. 22:03:40

Már megint egy szupermen, aki egyszerre három állást is be tud tölteni. És nem is akármilyeneket.

anonymand 2014.04.24. 03:37:31

@Kovács Ferenc 14:

Tisztelt Kovács Ferenc 14!

Nem értem, hogy miért csodálkozol. Ő, mint a többi 2/3-os, egyszerre több helyen is szolgálja hazáját. A mérhetetlenül nagy munkálkodásban persze, hogy nem marad ideje vagyonnyilatkozattal bíbelődni (arra ott a könyvelő), az asszonnyal törődni (arra dublőrt tart), s ha egyszer majdan egy bíróság letöltendő szabadságvesztésre ítéli, nyilvánvaló, hogy az alteregója fog lehajolni a szappanért a börtönzuhanyzóban...

Tisztelettel:
anonymand

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.04.24. 03:54:04

Nen tudom hogy egy ember hogy tolthet be 3 kiemelkedoen jol fizetett allast. Igazi sztahanovista ez a vajdasagi jottment. Vagy meg az is lehet, hogy ugyanugy szarik a munkajara mindharom munkahelyen, ahogy szart a vagyonnyilatkozatara is.

A legszanalmasabb a mentsegkeresese, total hiteltelen, ontomjenezo. Keptelen kiallni es azt mondani: hazudtam, lemondok.

Secnir 2014.04.24. 05:26:08

nem akarok senkit elkeseríteni, de a három leirat három különböző embertől van. elég összehasonlítani a j-e-f-l-k kisbetűket, a B nagybetűt, a római II-est...

Virág et. 2014.04.24. 07:44:18

@Secnir: Nyilván arra sem vette a fáradságot, hogy maga másolja át. Odaadta a titkárnőnek, aztán alányeste - hiába, fontos ember, nem ér rá a saját vagyonával a választók felé elszámolni. Van ez így.

@Fedor: Az előbbi meg előzetesben ül. Az utóbbiakról meg majd egy zárt ülés után a parlamenti bizottság megállapítja, hogy minden a legnagyobb rendben és ezt a NAV is elfogadja, a dolog lezárva.

Hamajd 2014.04.24. 08:06:33

.......és ez csak egy államtitkár, szégyen.
Istenem csak egyszer érném meg, hogy jön a lé, én meg azt sem tudom honnan és mennyi, nincs mese, be kell lépni a Fideszbe, oszt hátha.

I_Isti 2014.04.24. 08:30:43

Mennyire életszerű, hogy az 50%-os tulajdonú lakás másik felét a saját felesége csak úgy odaajándékozta neki?

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2014.04.24. 08:33:16

2014-ben ezzel még indexcímlapra lehet kerülni?Vicc a politikusok adóbevallása?Nebazz...Tényleg?Aztakurva...:O

anonymand 2014.04.24. 08:39:06

@Hamajd:

Tisztelt Hamajd!

Csak lassan a testtel!
Nyelved?
Van-é?
Mekkora?
Átlagos csapászszám?
Napi 24 órán keresztül bírod-é?

Ha fölmérted a helyzetet, téphetsz sorszámot...

Tisztelettel:
anonymand

Huncutkukac (törölt) 2014.04.24. 08:39:10

Engem igazán az érdekelne, hogy mit szólt ehhez a felcsúti törpe?
Hisz mégis csak az Ő akoljából szalajtott birkáról van szó!

avan 2014.04.24. 08:44:04

@I_Isti: Odaajándékozta Neki, mert helyesen töltötte ki a nyilatkozatot.

Ilyen hogy történhet meg? Ezek milyen válaszok voltak? Miért nincs ez az ember még elszámoltatva? Ebben az országban törni zúzni kell, hogy észre vegyenek, vagy nem értem?
Minden le van szarva folyamatosan...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.24. 08:45:04

@Fedor:

Az adócsalás nem tartozik a választást eldöntő témák közé.

MACISAJT 2014.04.24. 08:46:17

"egyetemi oktatóként a Közép-európai Egyetemtől, parlamenti képviselőként az Országgyűléstől, államtitkárként pedig a Vidékfejlesztési Minisztériumtól kap fizetést"
mert „az örökös időhiány miatt figyelmetlen”. "

Ezt nevezem "svédasztal szindrómának"..
Mikor egyesek ott tülekednek az asztal körül, már pukkadásig jóllaktak, mára tányérukra is
rápakoltak púpozva, de még mindig belekotornak az ételekbe, megmocskolják hogy mésnak azért se jusson...
Aztán ugyanők panaszkodnak hogy de elcsapták a hasukat, jaj az a sok evészet...

anyahajókabinajtóhajtogató 2014.04.24. 08:50:08

Bezzeg a baloldal kreált volna magának kétharmaddal egy ilyen CSALÓ választási rendszert, már égne a parlament és lámpavason lógnának a politikusok de a fidesztől ez teljesen rendben van. Moslékország ez, menekülni kell :(

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.04.24. 08:51:17

és ez az ember ilyen mentalitással nem az utcát söpri, hanem MINISZTER, hát ez elég szomorú.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.04.24. 08:53:15

Azért van Magyarország szarban, mert vezető pozícióba rendre ilyen hülye, korrupt, lusta barmok kerülnek. Ilyeneket emelnek fel a pártok (pl. Schmitt Pál), ilyenek iránytanak vállalkozásokat (pl. Széles Gábor), és ilyenekre szavaznak az emberek (pl. Rogán Antal). Addig ez az ország szar marad, amíg ilyenek vezetik.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.04.24. 08:56:47

Mi a halált oktat ez az egyetemen?

A) Amnéziát,
B) demenciát

vagy

C) parasztvakítást?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.04.24. 08:59:42

@Mojzes Pál: "2014-ben ezzel még indexcímlapra lehet kerülni?Vicc a politikusok adóbevallása?Nebazz...Tényleg?Aztakurva...:O "

Igen, és ez így helyes. Ugyanis a helyzet megváltozásának első lépése az, hogy címlapra kerül. Ha már címlapra sem kerül, akkor tényleg még kevesebb jelentősége lesz. Capito, kishülye?!

tingli-tangli 2014.04.24. 09:01:52

Én szégyellem magam, hogy Magyarországon egy parlamenti képviselő ilyen nyilatkozatot megengedhet magának. Ez az arrogáns törpe mégis mit képzel magáról. Ha még valami írástudatlan lenne. És a parlament tele van ilyen alakokkal. Más pénzéből szórakoznak, pofátlanok, arrogánsak, mert őket aztán már senki sem vonja felelősségre, megtehetik, hogy ilyen hülyeséggel védekezzenek. OV és a következmények nélküli országa.

Marcellusca 2014.04.24. 09:02:31

Hejjj, de szeretnék én is ilyen, 3-4 helyről fizetést kapó, semmittevő lenni!
Lehet, akkor én sem tudnám számszakilag, hogy mennyit is keresek pontosan. És, valószínű, nem is foglalkoztatna, mert nem lennének anyagi gondjaim.
De, mivel egy helyről kapom és az kimutatható, lekövethető ...
Az adóbevallásomkor visszaigényelt 100.000 forint miatt meg mehettem a NAV-hoz az összes papírommal, mert biztos csak át akarom vágni a Zállamot, jogtalanul igényelek vissza ...
Oszt', nem. De ezt kurvára ki kell vizsgálni! A képviselőket meg kurvára NEM. :(((

ügyfélszolgálatos 2014.04.24. 09:05:19

Most mit rinyáltok? A Fidesz tele van ilyen szupermenekkel. A Tóniról is kiderült, hogy képes nem enni 10 évig spórolásképp.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.04.24. 09:12:19

ez egy faszság...maga avagyonnyilatkozat is az. szerintetek én tudom mekkora a házam? hány m2 a telek amin áll? hogy anyámmal közös ingatlan amit 17 éves koromban vett és a felét rám irtatta, hány m2? vagy a telek mekkora amin az áll? kit a faszt érdekli ez? szerintetek bemennék a földhivatalba tullapot kérni? faszt. nagyjából beasaccolnám. vagy ti, bármelyikőtök, őrizgeti az önkéntes magánnyugdíj értesítőt évekig, hogy mennyi a lóvé? ránézel...aha, fasza...mehet begyújtósnak. vagy pontosan tudjátok PONT éppen mekkora a tőketartozásotok a bank felé? és? őrizgetitek az éves értesítőt?
ugyan már...az állam mindenhez hozzáfér? tullapok, nav adatok stb. kivétel a banki adatok. az egész vagyonbevallás egy baromság, úgy ahogy van.
ja..és örüljetek, Illés nem lesz képviselő. tehát kurvára azt mond amit akar...ő is leszarja ezt a szánalmas hisztit...
az összemosás meg a Simon százmillái és eközött meg nevetséges.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2014.04.24. 09:14:56

@Brendel Mátyás: Mi van Matyika ideges vagy? :D Betegkurvajódolgod van nyugaton nem?Baromarcú:D

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.04.24. 09:23:42

nagysagrendileg....

na ezt erdemlik meg a magyar zoldek, ilyen taplo seggfejeket akik meg a nagysagrend fogalmaval sincsenek tisztaban
ez tutti nem lehet vegyeszmernok

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.04.24. 09:26:59

@I_Isti: "Mennyire életszerű, hogy az 50%-os tulajdonú lakás másik felét a saját felesége csak úgy odaajándékozta neki?"

legjobb tudomasom szerint illetekkoteles lenne

I_Isti 2014.04.24. 09:33:25

@FILTOL: Miért is nevetséges? Mert csak?

((Adam)) 2014.04.24. 09:36:18

@clegane: Cellát?
Az elnöki széket inkább.

Tourist From An Other Space 2014.04.24. 09:39:06

Valaki írjon már szociológiai elemzéseket a sok személyiségzavaros orbán-katonákról! Persze, a főnökkel az élen...

zrx_xzr 2014.04.24. 09:45:52

megis mindenki elegedett fideszes/mszp-s.. ratyi az orszag nepe, ennyi.. ezek kellenek nekik :D

zrx_xzr 2014.04.24. 09:47:53

@FILTOL: sztem meg nevetseges es szanalmas ez .. es hazudott egeszen konkretan .. de probalkozz a NAV-nal ilyen hulyeseget eloadni, mint o, kivancsi leszek :D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.04.24. 09:54:56

@maxval a gondolkodó birca: Miből gondolod, hogy az erre épített negatív kampány (pláne plakáterdővel megsegítve) nem volt hatásos? Szerintem nagyon is benne van a végeredményben.

zrx_xzr 2014.04.24. 09:56:04

szerintem ha nem tudja, mekkora a fizetese, csak nagysagrendileg, akkor kellene vmifele birsag, es tajekoztatni rola, hogy annak a nagysagrendnek a ketszereset lesz szives befizetni bunteteskent .. de csak mellekesen megjegyezni neki, mert ugysem erdekli ez, inkabb az egyeb fontosabb dolgok :-)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.24. 09:58:36

@Fedor:

Hatásos az MSZP ellen, mert az MSZP magát korrupciómentesnek hirdeti. Csak ezért.

A sportág nagy és színes egyénisége 2014.04.24. 10:00:17

Én már nem is tudom idegesíten magam ezen, sőt semmin se. Se felcsúti stadionon, se Mészáros Lőrincen, semmin. Egyszerűen csak szomorú vagyok, hogy ilyet meg lehet csinálni velünk, mert többek között én is ilyen birka vagyok.

Bruteman 2014.04.24. 10:03:19

@FILTOL:

Szerintem egy normális/tisztességes ember képes felmérni a vagyonát, és ezt időnként meg is teszi. Belső indíttatásból is.

De persze tudom, hogy csak csúsztatsz, mert az, hogy pontosan nem tudod, hogy mennyi a tőketartozásod a bank felé, vagy a szaros 50 nm-es lakásodat 47 nm-esként írod be, na_az_kurvára_nem_egyenlő azzal, hogy 10 éven keresztül, három jól fizető állás jövedelme mellett ugyanazt írod be a bevallásodba, "mert téged ez sosem érdekelt".

Mindegy ez neked, csak hajrá-hajrá. Ja, és innentől szerintem te is hazudozzál az adóbevallásodban, vagyonnyilatkozatodban, már csak próbaképpen, hogy hogyan basznak érte seggbe.

Bruteman 2014.04.24. 10:05:03

@maxval a gondolkodó birca: A Fidesz nem hirdeti magát korrupciómentesnek?

kissiú 2014.04.24. 10:07:01

@maxval a gondolkodó birca:
"Hatásos az MSZP ellen, mert az MSZP magát korrupciómentesnek hirdeti. "

Bárcsak így lenne. Akkor az "én még sosem hazudtam az embereknek" ellen elég lett volna a sorozatos hazugságok leleplezése. Tojt rá minden hívő.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.24. 10:11:51

@kissiú:

A Fidesz most is és 2010-ben is elsősorban a protesztszavazatok miatt nyert. Ha a Fidesz csak a meggyőződéses híveire számíthatna, csúnyán vesztett volna.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.04.24. 10:12:12

Most akkor higgadtan reagálok, mint negyvenéves, diplomás, értelmiségi magyar állampolgár:

A büdös kurva anyját az összes mocskos magyar politikusnak!

komszikomsza 2014.04.24. 10:16:58

Nem értem mit nyünyögtök ! Most lettek újraválasztva ráadásul a 2/3 is megvan, de anélkül is 44%.
A NÉP ezt akarta. Megkapta. Mindenkinek egy szavazata van, neked is. Törődj bele vagy győzd meg a szomszédot, mert az a piszok volt aki a fideszre szavazott nem te.
Megmondta a főnök: ezt itt kapaitalizmus , minden pénz a vállalkozótól jön az meg annak adja akinek akarja, aki mást mond az a kommunista. Mit akadsz fenn 3 álláson? Sehol egy felügyelőbizottsági tagság.

Minden politikus válasza tömören: Mert megérdemlem...

komszikomsza 2014.04.24. 10:18:08

@Hoppácska: a "mocskosba" hány százalékuk fér bele nálad?

Bruteman 2014.04.24. 10:23:22

@maxval a gondolkodó birca: Ahha, értem, világos az érvelésed, kár, hogy baromság már az alapja is.

Természetesen nem felszíni eleme az önpropagandának a korrupció nyílt tagadása - aki domináns helyzetben van (szabályozások, média felügyelete, stb.), az megteheti, hogy ne válaszoljon semmilyen vádra, mivel ezzel tudja leggyorsabban feledtetni az ügyet.

Na de annak mi az üzenete, hogy korrupciós ügyből a felszínre (közmédiába, óriásplakátra, stb...) kizárólag MSZP-t érintő téma kerül (jaja, tudom, hogy a CÖF nempolitikaiszervezet, de pl ott van a Simon téma, amiről hetekig zengett a híradó). Én valahogy úgy érzem, hogy az átlagszavazóban ez mégis csak olyan érzetet kelthet, mintha a fidesz nem lenne érintett... Még akkor is, ha ezt Orbán Viktor nem mondja ki az áldott száján...

Nincs ezzel baj, az MSZP is ezt csinálná, ha lenne ennyi "tehetsége". Csak ne nézzél hülyének.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.04.24. 10:23:42

@komszikomsza:
Nyugodtan vedd ki a fenti mondatomból a "mocskos" szót. Amúgy is redundancia: a "politikus" szóban ez is benne van.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.24. 10:31:23

@Bruteman:

Nem, nem ez a lényeg.

A Fidesz nem azért nyer, mert sok a híve, aki hiszi, hogy ez egy tiszta, makulátlan párt, Igen, ilyenek is vannak, ezek fanatikus hívek, de velük nem lehetne semmilyen választást nyerni.

A Fidesz a politikailag passzív, pártfüggetlen tömeg szavazata miatt nyer, akik racionálisan a Fideszt választják minden hibája ellenére. Ez a tömeg eleve nem hiszi, hogy a Fidesz ne lenne korrupt.

high up! 2014.04.24. 10:33:32

Hülye népség, Illés Zoltán a felső 10%-ba tartozik, nem pedig a a ti 80%-nyi ÁTLAGHÜLYEMAGYAR kategóriátokba.

Majd ha ti is bejuttok ebbe az úri kategóriába, akkor majd ti is megendedhetitek magatoknak, hogy olyan sötét agyú funkcik legyetek, hogy még azt se tudjátok, hogy mennyit kerestek.
Honnan is tudnátok, hiszen ki tartja számon azt a halom zsebbe csúsztatott lobbi pénzt, Alkotmányos költséget és stb-t, amit minden képviselő és funkci kap.

Úgy hogy ti csak vonuljatok tovább a Birkamenetekben, Ne legyetek gyarmat, szavazzátok magatokra a következő 24 évben is a kisebb rossz maszopot vagy fideszt.

Közben a felső 10% meg páholyból röhög rajtatok, a 80%-nyi Átlaghülyemagyaron.

Peterpapo 2014.04.24. 10:34:37

@FILTOL:

Az a baj, hogy most nem tudom eldönteni, hogy tiszteljelek azért, hogy megpróbálod megmagyarázni a megmagyarázhatatlant és próbálod szépíteni a szépíthetetlent, vagy egyszerűen tartsalak iszonyatosan elfogultnak? Gondolom Téged Selmeczi Gabika "Csak" válasza sem háborított fel mi? Nehéz lenne legalább ilyen egyértelmű aljasságról elismerni, hogy ez tényleg gusztustalan és bicskanyitogató? mellesleg a "védőbeszéded" nagyon gyengécske, dolgozni kellene még rajta a pártközpontban. Vagy erre már ott sem tudtak mit mondani mi?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.04.24. 10:35:00

@I_Isti: mert simont nem azért kaptározták be, mert pontatlanul töltötte ki a nyilatkozatot...

@Bruteman: tisztességes ember képes felmérni a vagyonát, és ezt időnként meg is teszi. Belső indíttatásból is. "
tudom...én is tudom, h KB. 750 m2es a telkem, kb.
és ne csúsztass, a nav és vagyonnyilatkozat nem egyenlő

Peterpapo 2014.04.24. 10:36:14

@maxval a gondolkodó birca:

Naneeee! Politkailag passzív szavazókkal??? Hát Te nem vagy magadnál!! A politikailag passzívak nem mentek el szavazni, Te nagyon okos birca!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.04.24. 10:45:01

@Peterpapo: kezdeményezzenek vagyonosodási vizsgálatot akkor

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.24. 10:45:07

@Peterpapo:

Egy rész nem ment el, ők eleve nem számítanak.

De akik elmentek, azok a Fideszre szavaztak.

Avatar 2014.04.24. 10:48:29

Erre emlékszik még valaki?
vastagbor.blog.hu/2009/02/13/kotelezo_kamu_felesleges

Rogán Tónihoz hasonlóan Kósa esetében is elmondható (volt 5 évvel ezelőtt), hogy a vagyonbevallása alapján még kenyeret se tudott volna venni magának vacsorára, ha a hitelei valószínűsíthető törlesztőrészleteit összevetjük a jövedelmével...

Peterpapo 2014.04.24. 10:53:26

@FILTOL:

Szerinted egy hétköznapi emberrel mit tenne a NAV ha ilyet csinálna? Vagyonosodási vizsgálat nélkül.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.04.24. 10:54:29

@Peterpapo: azt amit mondok. vagyonosodási vizsgálatot tartana. és passz.

Peterpapo 2014.04.24. 10:54:54

@maxval a gondolkodó birca:

De akik elmentek, azok nem passzívak politikailag, hiszen akkor nem mentek volna el. Ez ennyire egyszerű. És akik elmentek, azoknak is csak kevesebb, mint a fele szavazott a Fideszre.

high up! 2014.04.24. 10:55:37

@FILTOL:

egyre gyengébb a hited NERtárs. Látod, a Birkaterstvéreid a neten, (batyu, Kim Dzsong.,. Gurrcsány egy mocskos, meg a többi CÖF-pöcs...) időközben szinte teljesen kihaltak. Mondtam nekik mindig, hogy a TROLLbanizmus úgyis rádől az országra végleg, legkésőbb 2015/16-ban.

Szerintem a fenn említett agyhalott fidióta elvtársaid már most rájöttek, hogy jól beszopatta őket Trollbán. A zsebük továbbra is üres (a fejük is), nincs már elmúttnyócév meg libsik. Csak a devizahiteleik vannak, meg a fosás a munkahelyért, meg hasonlók. Aztán most csak les a lassan tudatra ébredő Birkamenet tenyészállt, hogy hát őt itt átbaszta Tovaris Orbanescu. Semmi nem lesz jobb.

Na megvárom, hogy a te agyad mikor kezd megvilágosulni.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.24. 10:57:40

@Peterpapo:

Passzív alatt azt értettem: nem tartozik egyetlen párt törzsszavazói táborához sem.

Peterpapo 2014.04.24. 10:57:41

@FILTOL:

De anélkül, hogy bárki indítványozza, tehát akkor el is kezdhetnék nem?

Peterpapo 2014.04.24. 10:59:17

@maxval a gondolkodó birca:

Ja. Arra a közel 600 ezer szavazóra gondolsz, akik 2010-ben rájuk szavaztak, de most nem?

Marcellusca 2014.04.24. 11:02:35

@anonymand:

És ne feledkezzünk meg a gerinc meglétének hátrányáról se!

csak egy néző 2014.04.24. 11:03:01

A képviselők és a kormánytagok vagyonnyilatkozata simán felér egy egész estés stand up comedy-vel.

_most_ 2014.04.24. 11:05:43

ne, ez szép, azt se tudja mennyit keres, szerintem kábé ennyi fogalma lehet arról is, mi lenne a munkája.. Amúgy abszolút képmutatás képviselő vagyonnyilatkozata, bárki simán kijátssza, közben meg mutogatják, hogy mennyire becsületesek, hisz ott a vagyonnyilatkozatuk.

Peterpapo 2014.04.24. 11:07:32

@maxval a gondolkodó birca:

Azzal csak az a gond, hogy nem attól passzív valaki, hogy nem tagja egyik pártnak sem.

Peterpapo 2014.04.24. 11:09:23

@maxval a gondolkodó birca:

Például én sem vagyok tagja egyiknek sem, mégsem vagyok passzív, ahogy valószínűleg Te sem vagy tagja egyiknek sem. Vagy tévednék?

mézesmackócskácska 2014.04.24. 11:17:35

Ebben semmi meglepő nincs...
Politikus = hazug kivégezni való tetű... lehetőleg a családjával együtt... szar gének ne öröklődjenek...

Narancskommunista (törölt) 2014.04.24. 11:21:47

@maxval a gondolkodó birca:
Ebben nem vagyok annyira biztos, a mostani választásokon már nem kapott annyi szavazatot, és azért elég sok a fanatikus hívó, nem hiszem, hogy 1 millió alatt lenne a számuk.

Macropus Rufus 2014.04.24. 11:54:26

nem tisztem a faszit védeni, de a puplikus vagyon nyilatkozat egy gumicsont nekünk. Ennyi.
Abba akár az tis beleírhatja, hogy van 4db Airbus A380-as gépe a tanyáján. Nem kell igaznak lennie. Van viszont egy elzárt vagyonnyilatkozat. Annak viszont összehangban kell lennie az adóbevallásával. Tehát amennyiben az elzártban is ez van beleírva, úgy a NAv-nak kötelessége megkezdeni az adóhatósági vizsgálatot. Amennyiben az ott szereplő adatok egyeznek az adóbevallásával, akkor ennyi. Mi jól elvitatkozunk megint valamint aminek nincs valóság alapja.

Ezért nem értem, hogy miért van vagyonnyilatkozat. Minden ilyen nyilatkozat tételre kötelezett user esetén a nyilatkozat, az az ő esetükben az adóbevallásuk. Aminek nyilvánosnak kell lennie.
És már is nincs ilyen gond. Sztem.

Netuddki. 2014.04.24. 12:52:40

@Transylvanianmixedgrill: Ja, az orbán és bandája kommunista örökség...

Netuddki. 2014.04.24. 12:55:32

@Macropus Rufus: "nem tisztem a faszit védeni"
Aha.

"de a puplikus vagyon nyilatkozat egy gumicsont nekünk. Ennyi."
Nem kötelező képviselőnek lenni és minden hónapban felmarkolni a nem kis "fizetést", és az elszámolás nélküli költségtérítést. Mellesleg tuti a "faszi" a munkáját is ugyanúgy végzi ahogy a vagyonnyilatkozatát kitöltötte. Magyarul kidobott pénz amit az adófizetők rá költenek. Ennyi.

Macropus Rufus 2014.04.24. 13:33:16

@kovi1970: talán ha bebizonyítanád az ellenkezőjét, akkor ahház itt nekem. :|
csak tudod nem mindeki elvakúlt hívő. Amit írtam az mindekire vonatkozik nem csak erre a faszira.
Ezért írtam, hogy nem tisztem védeni. De ha a törvény ilyen akkor szted melyik az amelyik nem használja ki? Akár bal akár jobb, mindegyik sumákol. Emléxel még az első vagyonnyilatkozatokra? Valamelyik újság írta akkor, hogy ennyi Trabant, meg Zaporozsec soha nem állt a parlament garázsába mint a vagyonnyilatkozatok alapján állnia kellene.

A többivel egyetértek: kidobott pénz. Az adóbevallásnak kellene lennie a vagyon nyilatkozatnak is, elvégere nekünk "halandóknak" is az a vagyonnyilatkozatunk.

Narancskommunista (törölt) 2014.04.24. 13:41:53

@Macropus Rufus:
Politikusnál nem elég a törvényt betartani a hitelességhez. A rossz törvény rosszhiszemű kihasználása akkor is gáz, ha nem lehet érte büntetni, jobb politikai kultúrával rendelkező országban az ilyenek lemondanának.

Roan 2014.04.24. 13:49:03

@// Gery Greyhound: Én sem vagyok grafológus, de az első kettőt biztos, hogy más írta: a másodikban az 1-nek van talpa, a 2-t fordított S-betűnek írja, stb., elég sok jellegzetesség akad, amit fel sem lehet fedezni a többi nyilatkozatban.

Roan 2014.04.24. 13:57:42

@FILTOL: Ha ennyire nem érdekli, mit ír be, akkor nehezen tudom elképzelni, hogy a munkáját másként csinálná. Márpedig ez a fogalmam-sincs-de-nem-is-érdekel-utána-sem-nézek-inkább-bekamuzok-valamit mentalitás nemn túl biztató egy olyan embernél, aki a köz érdekét kell(ene), hogy képviselje.

Netuddki. 2014.04.24. 14:09:32

@Macropus Rufus: Nem érdekel a törvény mit mond. Amelyik lebukott húzzon a picsába a parlamentből! Ha a fideszes haverjai elnézik neki akkor ők is...

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.04.24. 14:33:48

@I_Isti: mondjuk azzal még semmi baj nincs, a családon belül inkább az lenne az életszerűtlen, ha adásvétel történne
az én családomban is történt több nagy értékű ajándékozás a múltban, ingatlan is, szóval nem ezzel van a baj alapvetően

az picit szembeötlőbb, hogy egy ember 3 helyen is felelősen, teljes állásban van bejelentve és húz szép összeget
az ilyen emberek általában vagy 10 másikkal a kezük alá dolgoztatnak, mint anno maga Sztahanov elvtárs is, majd hetente egyszer aláírnak mindent az adott munkahelyen, vagy egyszerűen szarnak mindegyik állásukra és csak felmarkolják a pénzt

Macropus Rufus 2014.04.24. 14:42:36

@kovi1970: okés, én értelek, és egyet is értek veled. De sajnos a törvény az tövény. Ha mi megszegjük azért, hogy őket elmozdítsuk akkor nem gátolja meg semmi a következőket, hogy velünk ne ezt tegyék vélt és/vagy valós bűnökért.
Egyetértek veled, de az nem megoldás, hogy felrúgjuk a szabályokat akármilyen hülyék is azok.
A szabályokat kell logikusan megváltoztatni. Aki sumákol annak mennie kell és nem lehetőségként van megemlítve ez, hanem kötelezetség ként.
De nem mi hozzuk a törvényeket, és amíg ők hozzák maguknak addíg mi csak szendevő alanyai leszünk az egész cikrusznak.

VR6 2014.04.24. 16:14:33

4.bp.blogspot.com/-tkS5i54UrQs/Tkh95IXX0xI/AAAAAAAAAG0/OyEV_wXxf6M/s1600/Toht.jpg
ez a kép ugrott be hirtelen a csóka portréjáról, nem tudom, volt-e már...

Hamajd 2014.04.24. 18:29:38

@anonymand:
Ha nyelvem volna beszélnék, de így csak írkálok.:))

közösperonos átszállás 2014.04.25. 16:14:19

@maxval a gondolkodó birca: "Egy rész nem ment el, ők eleve nem számítanak."

De abban, hogy nem mentek el, simán lehetett (szerintem volt is) szerepe például a Simon-ügy tálalásának. Az alapján juthattak arra a következtetésre, hogy egyik kutya, másik eb; márpedig akkor bukik a gondolatmeneted.

vörös meteor 2014.04.26. 13:25:38

Egyetlen ilyen lény jelenlétével ezer ember életét mérgezi meg............

vörös meteor 2014.04.26. 14:00:06

A magam részéről az olyan embernek nemcsak ép értelmében,
hanem tisztességében is kételkednék, aki kétségbe vonná, hogy ezt a világot
mi csináltuk és folyamatosan mi csináljuk. Arra vonatkozólag, hogy a világ
olyan, amilyen, senki részéről semmiféle panaszt nem vagyok hajlandó
elfogadni. Nem kellett volna olyan készséggel hozzájárulni ahhoz, hogy így
legyen, és nem kell olyan készséggel hozzájárulni ahhoz, hogy így is
maradjon.”

„Emmanuel mounier a tett geográfiáját négy ponttal jelöli meg. E négy pont
szerint minden tett:
1. a külső valóság átalakítása,
2. az emberi személy formálója,
3. az embert emberhez közelebb hozza,
4. az értékek világát növeli.

Ezekkel a szélességi és hosszúsági fokokkal mérve a behódolás:
1. a külső világot nem pozitív, hanem negatív irányban alakítja át, vagyis nem
tisztultabbá, hanem feldúltabbá teszi,
2. a behódolás az emberi személyt demoralizálja,
3. a behódolás az embert az embertől eltávolítja,
4. a behódolás nem az értékeket növeli, hanem azt, ami elvetendő.”

„A jog minderről semmit sem tud. A büntetőtörvénykönyv lesújt a dúvadakra,
és a baktériumokat nem veszi észre. (…) de mindenesetre az egyszerű orgyilkos
lemérhetetlenül tisztább, mint például a politikai, a gazdasági karrierista, az
irodalmiról nem is szólva, vagy a közéleti funkcionárius, különösen, ha valaki
arra gondol, hogy az ilyen gyilkos milyen esetlenül, milyen becsületesen és
meghatóan együgyű ahhoz képest, aki karrierjéért önmagában kénytelen
minden emberit apró darabokra zúzni és megdarálni és összetömi, és nincsen
sejtje, amely ne lenne megrugdalva és leköpdösve, és semmi sem maradt
benne, ami ne lenne, esetleg jóval áron alul, megvásárolható.”

Hamvas Béla: DIREKT MORÁL ÉS ROSSZ LELKIISMERET

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.04.27. 03:24:07

Zoltánt egykori közvetlen munkatársa röviden, egy négybetűs szóval jellemezte.

süti beállítások módosítása