Skip to content


       Szűrés lista

Jó hír a szervezettség, mert súlyosbító körülmény

Egy-kettőről hallottunk már, de most kezdenek összeállni a mozaikok. Úgy tűnik, nem csak simán arról van szó, hogy néha-néha megszaladt valakinek a ceruzája, és időnként megdobta valamelyik haverját egy jólfizető szerződéssel......nem, többmilliárdos véletlenek sehol nincsenek. Pláne nem nálunk.

Címkék: válság

Hazaárulózás vagy apuci - karrierek a Fidesznél

2002. augusztusában a 18 éves Loppert Dániel a Kapolcsra látogató Medgyessy Péter miniszterelnököt háromszor is lehazaárulózta. A tapolcai rendőrkapitány személyesen tett feljelentést ellene rendzavarás miatt. A tárgyalása igazi jobboldali show-műsor volt, a tapolcai városi bíróság végül első fokon "rendzavarás szabálysértése miatt" figyelmeztetésben részesítette Loppertet, mondván: közterületen, nyilvános helyen történt a kihívóan közösségellenes magatartás, ami alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást keltsen. Másodfokon azonban a Veszprém Megyei Bíróság megszüntette a pert.

Loppert 2003-ban lépett be a Fideszbe, ekkor kezdte meg az egyetemi éveket az ELTE-n, történelem szakon. Loppert Rogán Antal személyi titkára lett, majd 2004 és 2005 között a Fidesz kormányra kerülését előkészítő "Polgári Kormányzás 2006" munkacsoport tagja volt, 2005 decemberében a Fidesz ifjúsági tagozatának (IT) elnöke lett. 2006 óta  a Valóság folyóirat szerkesztője.
2008-ban lediplomázott, és idén nyáron, 27 évesen kinevezték a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (korábban Nemzeti Autópálya Rt.) kommunikációs osztályvezetőjének.

Címkék: fidesz

"Van egy jó hírem" Csaba újabb remek ötlete

Minek nekünk Kétfarkú Kutya párt? Nem tudott olyan vicces-elképesztő programpontot kitalálni az ország összes Showder-klubbos bevonásával, mint amivel a valódi politikusok elő tudnak állni.

Kétfarkú Kutya? Minek, mikor itt van nekünk Horváth Csaba és Schmuck Andor?

Csaba Budapest főpolgármester-helyettese (2006‑2009) majd  Budapest kormánybiztosa (2009‑2010) volt, így az a minimum, hogy vastagon benne van a kialakult helyzetben.

De hiába röhög fél éve az ingyenes BKV ötletén az ország, hiába szedték szét darabokra az "ötleteit", továbbra sem adja fel. Sőt! Három hét múlva választás, most lendült bele igazából!

Címkék: budapest választás mszp

Bajnai mégis ügyes volt, Matolcsy úr?

Avagy a "Hogyan csináljunk/tunk segget a szánkból" tanfolyam x-ik leckéjét sikerült ma bemutatnia a Fidesznek a parlamentben.

Történt, hogy az országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén Matolcsy bemutatta úgynevezett helyzetértékelő beszámolóját a tavalyi költségvetés végrehajtásáról szóló törvény általános vitájának szerves részeként.

A szocik megköszönték és éljeneztek, a fideszesek értetlenkedtek és magyarázkodtak, az újságírók meg gondolom betegre röhögték magukat a karzaton. A 166 oldalas dokumentumnak ugyanis az a lényegi mondanivalója, hogy Bajnaiék mindent jól csináltak, az IMF-hitelre tényleg szükségünk volt, és az "Út a munkához" program is hasznos volt. Vagyis pont az ellentetjét írták le Orbánék annak, mint amit eddig mondtak.

Az erzsébetvárosi jegyző beszállt a kampányba

Az erzsébetvárosi jegyző aktivizálta magát és határozatot hozott, mely ellen fellebbezésnek helye nincs: a Szimpla-kert (romkocsma a Kazinczy utcában) nem lehet nyitva 00:00 és 06:00 óra között. Az üzemeltető a Fővárosi Bíróság Közigazgatási Kollégiumához intézhet felülvizsgálatot kérő keresetet, de ez azt jelenti, hogy amíg más döntés nem születik, addig ez a határozat érvényben marad.

Éjfélig viszont nem sok értelme van nyitva lenni, így a Szimpla-kert bezárt. (Facebook:"Nem az Erzsébetvárosi csendrendeletre!")

Címkék: budapest abszurd

Thilo Sarrazin a könyvét megírta

Együtt ünnepelt a Népszabadság és "német politika": végül csak sikerült "kicsinálni" Thilo Sarrazin szociáldemokrata politikust, aki csütörtökön jelentette be, hogy lemond a Bundesbank elnökségében betöltött posztjáról. Jellemző Népszabis cím: "Berlin: két provokátorral kevesebb". De miért lett "provoktár" egy SDP-s bankár?

Címkék: németország integráció

Csak addig volt sok, amíg nem ők kapták

„Egészen elképesztő, hogy a kormánynak dolgozó emberek havi több százezres plusz pénzt kapnak, miközben a tanároktól orvosoktól elvesznek a durva adóemelésekkel és megszorításokkal”mondta Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.

2010. január elején.

Akkor, amikor napvilágot látott, hogy a Bajnai-kormány melyik minisztériuma mekkora cafeteria-keretet állapított meg a dolgozóinak:

Címkék: fidesz pofátlan

A nap képe: Ápolták a barátságot

Magyar-arab barátság napja, Ajka, 2010.09.11.:  

Képgaléria és a riport

"Nem akarom visszasírni a Kádár-korszakot, de akkor jó kapcsolatokat ápoltunk az arab országokkal, nemcsak árut, tudást is exportáltunk."

"Azért is fontos a kapcsolatépítést, mert ázsiai lelkületű nép a magyar, sok testvérünk él tőlünk keletre az iszlám hiten".

"Nemcsak az arab kultúrát, az arab konyhát is nagyon szeretem, különösen a giroszt.

Címkék: jobbik

09/11

Tisztán emlékszem, hogy mit csináltam 9 évvel ezelőtt, 2001. szeptember 11-én, new yorki idő szerint 09:03-kor. Magyar idő szerint 15:03 volt. Előtte pár nappal kezdődött az egyetem, rohangáltunk tanárok után, hogy bekerüljünk a szemináriumokra, és az esti sörözésen járt az agyunk. Mentem vissza a kollégiumba, és nem értettem mi az a nagy csődület a büfé melletti a TV előtt. Ott mondták, hogy megtámadták az Amerika Egyesült Államokat (mi???) és mire lerogytam egy székre, élőben láttam, ahogy több ezer kilométerre tőlem, a második gép, a United Airlines 175-ös járata becsapódik a World Trade Center tornyába. Néma csendben néztük a tévét, és nem csak én gondoltam azt, hogy te jó ég, itt valaki rendesen elkúrta a dolgokat.

Meghalt 3031 ember, eltérítettek 4 repülőgépet egy összehangolt terrorakció során, leromboltak két felhőkarcolót és megtámadták a Pentagont.

Címkék: történelem videó terror

Egykulcsos adó csak 2013-tól?

Csalódott vagyok. Nem is kicsit. És valószínűleg nem csak én vagyok ezzel. 

Az adóügyi államtitkár (Kármán András) öntötte a jeges vizet a nyakunkba:


"A végcél egy, a mostaninál sokkal egyszerűbb, átláthatóbb, tizenhat százalékos, egykulcsos szja-rendszer, amely a családi elemeket magába foglalja. Erre fokozatosan térünk át, de arról nem született még döntés, hogy a fokozatosság mely elemeket érintsen, ezért arról sincs konkrét elhatározás, hogy jövő év elején pontosan milyen paraméterei lesznek az szja-rendszernek. 
A jövő évi adóalapról sincs még döntés (visszatérünk az adóalapnál a bruttó bérre, vagy marad a "félszuperbruttó"-szja), illetve a végcél elérésének sebességéről sem.
Csak a jövő évi költségvetési mozgástér ismeretében lehet eldönteni, hogyan nézzen ki a jövő évi szja-rendszer. Most a három lépcső a valószínű, azaz csak 2013-ra lehet biztosra mondani a 16%-os egykulcsos, családi elemekkel bővített adórendszerre való áttérést.


Csak a szokásos "nagyívű adótervek", amik napról-napra, hónapról hónapra módosulnak, változnak ... és semmi sem lesz belőle soha. Országot nem vakítottak még adóval úgy,  mint minket az elmúlt 10 évben.

Címkék: válság


süti beállítások módosítása