1992-ben a Fővárosi Közgyűlés a kormánnyal közösen nemzetközi tendert hirdetett a Dél-Buda-Rákospalota közötti ún. 4-es metróvonal építésére.
Demszky már 11 éve vakít minket. Még 3 év. Már csak 4 év. Türelmetek kérem. Bl-bla-bla:
"A korábban tervezettnél várhatóan fél évvel később, csak 2003 júliusára készül el az új metró. A késés oka a kormánnyal folytatott tárgyalások elhúzódása." (Sajtótájékoztató, 1998. január 28.)
A főpolgármester úgy látja, ma még nem beszélhetünk arról, hogy a metróberuházás késik, és ha az első tendereket - a szükséges engedélyek birtokában - ez év első felében ki tudják írni, 2008 végére megépülhet a metró. (Sajtótájékoztató, 2004. január 14.)
"Mára túl vagyunk minden politikai huzavonán, pereskedésen. A beruházáshoz szükséges pénzt pedig törvény garantálja. Úgyhogy most már semmi sem akadályozhatja meg, hogy terveink szerint 3 év múlva, 2009 végén utazhassunk az új, zöld metrón." (Alapkőletétel, 2006. június 8.)
"Bízom a jelen lévő metróépítő szakemberek munkájában, ezért szilárd meggyőződésem: 2010 végére készen lesz az új metróvonal első szakasza Budapesten." (Alagútfúrás kezdete, 2007. április 3.)
"A tesztüzem, az előre nem látható események kockázata, továbbá a költségtúllépés megakadályozása miatt a pályázatban 2011. június 30. szerepel végső átadási határidőként." (Rendkívüli tájékoztató, 2007. október 25.)