Skip to content


       Szűrés lista

Nincs változás II.

A mai nap már csak ilyen ...

A megélhetési szociológus, Vásárhelyi Mária ma érezte úgy, hogy neki ki kell írni magából a gondalatait. Így született meg a Népszabadság ma remek publicisztikája:
"A 'Mortimer-ügy' mint metafora"

Nem ismered, nem hallottál még a szociológus asszonyságról?

Nosza, hívjuk segítségül az Árokásó Top 20-at!

Címkék: közélet

A Nagy V'bőr Kérdőív

No, két év után eljutottunk ide is!
Durván felmérünk Titeket, hogy aztán csinálhassunk belőle gyönyörű kördiagrammokat és kitapétázhassuk a frigó ajtaját. Legyetek olyan kedvesek-rendesek, és töltsétek ki szépen, becsületesen:)

Danke! 

Címkék: blog

Nincs változás

Az M0-s körgyűrű M6-os és 51-es közötti szakaszának szélesítése, közbeszerzési tender.

Három pályázó:
1. Porr Építési Kft.
2. a Nemzetközi Vegyépszer Zrt.
3. az "M-0 déli ág II.konzorcium" (Hídépítő-csoport egyik társasága + két Strabag-cég, a Közgép Zrt. és a Colas Zrt.)

Nemzeti Infrastrukktúrafejlesztő (NIF) Zrt. kihirdette a tender eredményét:
Nyert a Porr, nettó 28,3 milliárddal.
Az "M-0 déli ág II.konzorcium"-ot kizárták, mellesleg övéké volt a legdrágább ajánlat, 34,87 milliárd.

Az eredményt megtámadták.

A Közbeszerzési Döntőbizottság szerdán meghozta a döntését.
A Porr és a Vegyépszert kizárta, így csak a Strabag marad egyedüliként.

És mivel valakinek ki kell szélesíteni azt a kurva MO-ást, így nyert a Strabag.

Csak 6 milliárd forinttal kerül többe a munka. Kit érdekel, nem? 85%-át az EU adja, hát most majd ed egy kicsit többet. Több EU-s pénzből többet lehet ellopni.

Ennyire nem adtok a látszatra sem, elvtársak?
Ennyire kell ez a plusz pénz, feltölteni a pártkasszát a következő 4 (8) szűk esztendőre?

Pfej ... mocskosgecik /köp/ 

Címkék: politika pofátlan kávé helyett

Villámposzt: Az Agy

A Bors indított Bódi Szilviáról egy sorozatot, és két hete öl minket vele. Persze elolvassuk mind, mert roppant szórakoztató, mikor az egyik kutya a másik seggét nyalja, és olyanokat ír, hogy "Kilencszeres szépségkirálynő, az év playmate-je, a férfiak vágyainak tárgya és nem utolsósorban fogalom, jól eladható márkanév". Az egészben az a jó, hogy miután Szilviát tisztára nyalták, a nagy elégedettségben hajlandó olyanokat is kiböfögni a riporternek amit később megbán. 

Ezért olvashattunk azt, hogy: "Kiskorom óta látom az emberek auráját, volt olyan, hogy előre megjósoltam egy betegséget vagy tragédiát. Emellett képes vagyok pozitív energiákat kézzel átvinni, kézrátétellel gyógyítani. Jól is masszírozok például." 

Vagy, hogy: "Más egy mobiltelefont ad el, én saját magamat, úgy, mint egy terméket. Nem engedem magam megvezetni, tudom, hogy mennyit érek, és meg is kérem az árát a szereplésemnek. A neves topmodell, Linda Evangelista azt mondta, tízezer dollár alatt nem kel ki az ágyból, nálam – mivel a magyar piac más – ez százötvenezer forint (szerk: órabér). "

De a lényeg amit meg akartam osztani veletek csak egy posztra kevés lett volna: a tv2 Magellán című műsora meghívta egy wakeboardos riport forgatására a Parlament elé ahol Szilvia kicsit megijedt a hideg víztől meg a nagy hullámoktól, és azt találta mondani: "Nem lesz semmi baj, de ha mégis legfeljebb Bécsnél kipecáznak."

Címkék: bulvár

Ajándék a kormánytól: törvényesen elvehetjük a testvérünk gyermekét!

Az új Polgári törvénykönyvet a héten fogadta el az Országgyűlés.

Ebben van az ominózus rész: Az új Ptk. ugyanis magába olvasztja a családjogot is, és felsorolja, milyen okokból lehet érvénytelen a házasság, kik nem köthetnek egymással házasságot. A kormány szeptember 4-én benyújtott módosító javaslata kiveszi ebből a körből a testvérnek testvére vér szerinti leszármazójával kötött házasságot, amely az eredeti verzióban még szerepelt.
Vagyis a módosító indítvány lehetővé teszik, hogy a férfi vagy a nő összeházasodjon a testvérének a gyermekével (!) ...

Na, ez azért elég kemény ... veszed neki az ajándékot karácsonyra, szülinapra,  nézed ahogy cseperedik a kis drága, közös családi ünneplések, aztán ha 18 éves lesz, megkéred a kezét?

Mellesleg ki az a perverz, aki a testvére gyerekét veszi el feleségül?!

Címkék: politika bizarr abszurd

Szélkakas

2004:


A kettős állampolgárság kérdése több szempontból értelmetlen: a választók nem tudhatják, mire mondanak igent vagy nemet, amikor erről döntenek. Ez a kérdés közel sem annyira lényeges, mint amekkora belpolitikai hisztéria kialakult körülötte. A határon túli magyarok ügye az SZDSZ számára is fontos kérdés. Ám a kettős állampolgárság csak látszólag szolgálja a határon túli magyarok érdekeit: valójában ellentétes azzal.

Az SZDSZ két okból mond nemet a határon túli magyarok kettős állampolgárságára.
Egyrészt, a kettős állampolgárság nem veszi figyelembe a határon túliak akaratát. Mi, liberálisok azt mondjuk: ne a magyar állam, hanem a határon túl élő magyarság döntse el, hol és milyen állampolgár kíván lenni. Aki a szülőföldjén kíván boldogulni, azt abban kell segíteni, aki pedig Magyarországot választja, és itt akar dolgozni és adót fizetni, azt abban kell támogatnunk. A magyar államnak biztosítania kell a döntés szabadságát. A kettős állampolgárság nem biztosítja ezt a választást.

Másrészt, a kettős állampolgárság igazságtalan.  A határon túli magyarok adófizetés nélkül részesülnek számos szolgáltatásban. Mindez hátrányos megkülönböztetést jelent a Magyarországon élő magyarok számára. Amit ugyanis a határon túli magyarok ingyen vehetnek majd igénybe – iskola, kórház, stb. –, azért a magyarországi magyaroknak évente súlyos százmilliárdokat kell fizetniük.

Az SZDSZ álláspontja szerint ugyanis csak egyfajta állampolgárság létezhet: ha a kettős állampolgárság bevezetésre kerül, az olyan jogokat kell, hogy jelentsen, mint amit bármely más magyar állampolgárság biztosít. - forrás


Címkék: politika szdsz

Hova tűnt 79.623 euró?

2005. március 24-én átadták Szegeden a a nagyközönségnek a Roma Információs Szolgáltató Központ és Közösségi Házat, vagyis az Amaro Khert. Az eseményen megjelent Teleki László politikai államtitkár, aki elmondta: egy valódi közösségi tér jött létre, mely nemcsak Szegednek, hanem az egész régiónak fontos. Az eseményen a szegedi önkormányzat részéről Kozma József alpolgármester, és roma civil szervezetek képviselői is részt vettek.

-Dús és színvonalas programokat várunk a közösségi háztól – fogalmazott Kincses Ferenc, az Együtt A Romákért egyesület munkatársa –, mert ezek segítenek a romák identitástudatának ápolásában.

Czutor Zsolt, az Amaro Kher vezetője elárulta: a tervek szerint ismert roma művészeket – például Szakcsi Lakatos Bélát, a Váradi Roma Cafét, Pege Aladárt – hívnak meg havonta két alkalommal, emellett a helyi művészek is bemutatkoznak. A megnyitó résztvevői már tegnap este megismerkedtek néhány szegedi művésszel, autentikus cigányzenét, jazzt és verseket hallgathattak.

Mesének vége, a nagyszabású tervekből nem lett semmi, a két jelentkező, cigányok között is elismert pedagógus foglalkoztatását nem szavazta meg a CKÖ, majd a közöségi ház rövid működés után már augusztusban bezárt azzal a zavaros indokkal, hogy a kerítés dőlőben van, ezért életveszélyes az egész, nem lehet benne közösségi programokat tartani.

Majd az ingatlant birtokba vette a természet. A Délmagyar lefotózta és lefilmezte a mostani állapotokat:

Címkék: szeged társadalom cigány botka

A hisztéria első áldozata

Az országban egyre több helyen ütötte fel a fejét a H1N1, de számottevő megbetegedés, illetve súlyos szövődmény nem volt még sehol. Köhögés, láz pár napig, és kész. Vagyis egyre biztosabban látszik, hogy egy óriási műpánik a "világjárvány", egy sima influenza, ami egyszerűen csak egy jó üzlet a gyógyszergyártóknak. (Mi például 6 milliárdért veszünk oltóanyagot egy ciprusi offshore-cégtől.)

Mindenesetre ideje lenne már tiszta vizet önteni a pohárba, és rendesen tájékoztatni a Zembereket, mert a nyilvánvaló tények ellenére sokan bedőlnek az "Oltás nélkül meghalsz"-mantrának.

Debrecenben például ketten (anyuci és kisfia) támadtak egy lányra, mert köhögött a buszon.

Címkék: egészség abszurd megyei hír

Az Emberek, Akik Nem Tudtak Semmiről

Tegnap folytatódott a BKV-bohózat...

Most a Parlamentben nyomták a rizsát a politikusok, a helyszín Országgyűlés Költségvetési Bizottságának BKV-végkielégítéseket vizsgáló albizottsága.

Az Emberek, Akik Nem Tudtak Semmiről

Íme a lista:

1. Tóthfalusi György Pál
Tóthfalusi György Pál a BKV Igazgatótanácsának elnöke. (Azért kicsit vicces a BKV irányítása, van a BKV vezérigazgatója, Kocsis István, és az igazgatóság. Van a BKV Igazgatótanácsa. Van a BKV Felügyelőbizottsága. Van a BKV-t irányító főpolgármester-helyettes, és van a főpolgármester.)

Nos, Tóthfalusi elmesélte, hogy "az igazgatótanács (IT) feladatát az alapszabály rögzíti. A napi döntési jogkörök jogát a vezérigazgatóra bízták, és kiemelte, hogy a munkáltatói jogkörök a vezérigazgatót illetik meg, így például a bérkifizetést is. Ezzel kapcsolatban nem tudnak döntést hozni. Az ehhez szükséges adatokat nem ismerték - bár lehetőségük lehetett volna rá." 

Tóthfalusiról annyit, hogy az fővárosi SZDSZ-frakció képviselője volt.

Az Igazgatótanács, akik nem tudtak semmiről:
Tóthfalusi György elnök,
Beleznay Zsolt ügyvéd ("a TV2 sztárügyvédje"),
Kardos Péter (volt fővárosi MSZP-képviselő, nem az SZDSZ-es),
Király György Erhardt (ha jól látom, ő MSZP képviselőjelölt volt) , Pál László (volt MSZP-s ipari miniszter), Voszka Éva (Pénzügykutató Rt.), Forró Zoltán (Demszky Gábor volt kabinetfőnöke), valamint Rozsi Éva és Berki Endre, akik a kormány delegáltjai.

A Pénzügykutatós nő mit keres vajon itt? Tetszettek neki a BKV számai? A sztárügyvéd, meg Demszky kabinetfőnöke meg ... áh, ez már kész röhej!

Címkék: politika bkv

Így spórol a köztévé

A Magyar Televízió egy "kis" mankóra szorul: durván 30 milliárdot kapott az elmúlt két évben az államtól, vagyis tőlünk.

2005 óta minden évet nyereséggel zárt a köztévé, de az állami apanázst kevesli nagyon.

Főleg most, hogy híre ment, 2010-ben majdnem 5 milliárddal kevesebbet kapnak a központból, de már augusztus elején, a tavalyi gazdálkodásáról szóló beszámoló elfogadásakor is rinyáltak:

Címkék: média közélet


süti beállítások módosítása