Skip to content


       Szűrés lista

Régi Irány 2010? - 2.rész

Pokorni megígérte, megcsinálja: megmenti a Turult. Az egész ügy a a szobor 2005. október 22-i felavatásával kezdődött. Mivel a volt XII. kerületi polgármester, Mitnyan György a Fővárosi Közgyűlés hozzájárulása, építési engedély nélkül építette fel a Turult, a bíróság…

Címkék: politika fidesz

Régi Irány 2010? - 1.rész

Múltkor átpörgettük a Fidesz első, tetszetős törvényjavaslatait, most következzen egy sokkal kevésbé szimpatikus. A Matolcsy György és Fónagy János által beterjesztett indítvány az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvényhez benyújtott módosítás. Tulajdonképpen…

Címkék: politika fidesz

Minden katonát ki a gátakra!

Számtalan település került iszonyú nehéz helyzetbe az árvíz, belvíz, lezúduló esővíz miatt. Mind eszközökben, mind emberi erőben hiány mutatkozik, az emberek átfázva, átfagyva éjjel-nappal dolgoznak a gátakon, hogy mentsék, ami menthető. Minden elismerésem azoknak, akik ezt…

Címkék: politika közélet

Amiknél fontosabb volt a mellény

Remélhetőleg senki nem gondolta komolyan, hogy Ildinéniék tényleg aaaannyira rettegtek Vonától és a parlamenti hacukájától, mint amilyen hangosan sipítottak. Két dolog van: - Az MSZP csúnyán kikapott a választáson, és mondhatni semmiféle érdemi dolgot nem tud majd tenni az…

Címkék: politika

Rettegőknek a napi betevő: a NER

A Fidesz PR-gépezete egy újabb csodálatos kifejezést ajándékozott nekünk: Nemzeti Együttműködés Rendszere, alias "NER". Kétharmad ide, történelmi győzelem oda, nekem ez egy picit túl öntömjénező: "Az emberek azt várják el az Országgyűléstől, hogy ismerje el…

Címkék: politika közélet

Új Irány 2010: fideszes törvényjavaslatok

Borítékolható módon sokan lekomcsiztak, mikor szóvá tettem, hogy a Fidesz eltörölné a miniszteri fizetések 15%-os csökkentésének lehetőségét, ezzel kvázi visszaemelnék azokat a 2009. júniusa előtti szintre, és ez mennyire szemben áll a Répássy Róbert által eddig…

Címkék: politika fidesz

Elnök úr, ezt nem kellett volna

Megalakult az új Országgyűlés, letelt a régiek mentelmi joga, lehet vinni őket szépen sorban, ahogy Mikivel már meg is történt. Ezen kéne ma a hangsúlynak lenni, hogy lezárult egy korszak, megy a Gyurcsány/Bajnai/Lendvai-kormány. Ezen kéne, de nem....véletlenül sem. Az a nyamvadt…

Címkék: politika parlament abszurd

Mindenkit egy ruhadarab tart izgalomban

Komolyan, egyszerűen szánalmas ez a bohózat. Úgy izgulnak a gárdamellényre, mint Stohl a jófajta Viagrára. A szocik amúgy szépen alakítják az új imázsukat, természetesen a megújulás mentén,  tegnap lazán átpasszolták a Jobbiknak a nemzetbiztonsági bizottság elnöki…

Címkék: politika mszp jobbik

Az egyhatod négyötödről álmodik

A Fidesz a parlament működéséről szóló egyeztetésen szimpatikus gesztust gyakorolt: várják az ellenzéki javaslatokat, hogyan és milyen bizottságokkal induljon el az új országgyűlés. A húzás, valljuk be, egyszerűen remek. Mivel úgyis az lesz, amit a Fidesz elfogad, így szépen…

Címkék: politika mszp

Mexikói felállás: az első vérig

Valóban remek a hasonlat, amiben a "mexikói felálláshoz" hasonlítják az új parlamenti viszonyokat. ("Mexican standoff": az olyan jelenetek neve, amikor egy körben állnak többen, és mindenki fegyvert fog a mellette álló fejéhez.) A Fidesz+KDNP nem foglalkozik a…

Címkék: politika választás


süti beállítások módosítása