Skip to content


       Szűrés lista

A Nemzeti Konzultáció reklámköltségei

Az előzmények:

plakát3.jpg2012. májusában jelentette be Orbán Viktor, hogy negyedjére is megkérdezi a népet az úgynevezett nemzeti konzultáció formájában. A kiküldött 16 kérdés azonban nagyon gyengére sikerült. A kérdések 8,2 millió példányban készültek, ennyi levelet és kérdőívet borítékoltak be és kézbesített a Magyar Posta. A költségekre a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból 976 millió forintot csoportosítottak át (Magyar Közlöny, 2012/67. szám).

A "konzultáció" augusztusban lezárult, szeptember végén megkaptuk az eredményt is: összesen 698 780 választ küldtek vissza. Ez 8,52%-os visszaküldési arány, amely Havasi Bertalan sajtófőnök szerint "ez európai összevetésben kiemelkedő siker."
Siker, siker mindenütt ...  Ha pedig valami ilyen sikeres, akkor folytatni kell, így Havasi szerint "hamarosan várható az újabb kérdéssor, hiszen a miniszterelnök és kormányának politikája az emberek megkérdezésén, az együttdöntésen alapul. Ezután is mindenkinek joga és lehetősége lesz beleszólni a legfontosabb kérdések eldöntésébe."

Ehhez a tényleg példátlan sikerhez kétségkívül hozzájárult a nagyszabású és agresszív kormányzati reklámkampány. Orbán-reklám a rádiókban, tévékben, óriásplakátok, BKV járműreklámok, online hirdetések, nyomtatott újságokban hirdetések ...

A fent említett 976 millió azonban nem tartalmazta a reklámkampány költségeit, így a Ki mit tud közérdekű adatigénylő rendszeren keresztül június 19-én közérdekű adatigénylést nyújtottam be a Miniszterelnökség részére. A törvény által előírt 15 napos határidőn belül azonban nem kaptam választ, amit jeleztem a Miniszterelnökség felé. Erre sem érkezett semmilyen válasz, így az atlatszo.hu segítségével és támogatásával "közérdekű adat megismerésére irányuló igény nem teljesítése miatt" keresetet nyújtottunk be  a bíróságon július 24-én (pdf). Mint kiderült, ezzel sikerült precedenst teremteni, ez volt az első olyan, a Ki mit tud-on benyújtott adatigénylés, amely a bíróságra eljutott, mint kereset.

A bíróság augusztus végén kitűzte az első tárgyalási napot október 18-ra. Szeptember közepén azonban levelet kaptunk a Miniszterelnökségtől, hogy szíveskedjünk befáradni egyeztetésre, mivel megvannak a kért adatok.
A Miniszterelnökség nagyon korrekten állt az ügyhöz, elismerték, hogy az adatigénylést nem kívánták megtagadni, csupán adminisztrációs hiba történt. (Legközelebb adatigényléskor igyekszem a nyarat kihagyni, illetve figyelemmel fogom kísérni a minisztériumi átszervezéseket is.)
A kért adatokat átadták, az áttanulmányozás után pedig elálltunk a pertől (jegyzőkönyv).

A Nemzeti Konzultáció reklámköltségei:

Nyomtatott sajtó:
32 millió forint értékben hirdettek, de csak 7 újságban: Metropol, Blikk, Nők Lapja, Story, Heti Válasz, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet.
Viszont a 32 millióból egyedül elvitt a Metropol 14 milliót, a Heti Válasz+Magyar Nemzet+Magyar Hírlap pedig 12 milliót. (A Metropolt tavaly nyáron vásárolta meg Fonyó Károly, aki a  Mahir Cityposter Kft.vezetője volt.)

Online sajtó:
Az online sajtóban 28,3 millió forint értékben hirdettek: metropol.hu-n, az nlc.hu-n, a megyei siteokon, az Index-en, a Velveten és az inforadio.hu-n. A 28 milliónak közel a felét a velvet.hu-n költötték el.

Televízió:
48,7 millió forintot költötte el a reklámspot sugárzására: RTL (14,2m), TV2 (15m), M1 (7,4m), Echo (1,8m), ATV (2,5m), HírTV (7,6m).
Nagyon megérte az Echo TV-n hirdetni, hiszen 115-ször adták le a reklámot ezért az aprópénzért,  

Rádió:
54,3 millió forint értékben hirdettek: Class FM, Music FM, Kossuth, Infórádió és Juventus mellett még 16 megyei rádióban kerültek sugárzásra a hirdetések. A Class FM-en 18 millió forintot költöttek el.

Közterület:
A legnagyobb tortaszelet a közterületre jutott: 81,7 millió forint: 
500 darab óriásplakát 40 millió forint
300 darab citylight poszter 13 millió forint
Épületháló+gyártása 9 millió forint
32 járműreklám+gyártása 19 millió forint.

A kreatívokra és a gyártásukra még elköltöttek 35 millió forintot, így összesen a Nemzeti Konzultáció reklámköltségei 280,5 millió forintba kerültek (részletes adatok a pdf-ben).

Nos, amíg a Miniszterelnökség honlapján az elmúlt 2,5 évre összesen öt darab szerződés található, nem igazán lehet arról beszélni, hogy mennyire jól megy a közérdekű adatok megosztása, így ha nem található meg a keresett közérdekű adat, nyugodtan lehet használni a Ki mit tud rendszerét.

A reklámkampányt az I.M.G. - Inter Media Group cég végezte. Az IMG-vel tavasszal szerződött a Miniszterelnökség, hogy a 800 milliós keretösszeg erejéig végezzen médiakampányokat, médiavásárlásokat, online kommunikációs feladatokat (szerződés). Ez a 280 millió forint ebben a keretösszegben nincs benne.


Jól megy mostanában az IMG-nek. A céget 2002-ben alapították, a vezetője és tulajdonosa Patonai Péter, aki az első Orbán-kormány idején az állami Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) elnök-vezérigazgatója volt. Kicsi a világ, éppen ott és éppen akkor dolgozott az MFB-nél Németh Lászlóné, jelenlegi nemzeti fejlesztési miniszter is.
Az napi.hu szerint IMG a 2010-es 1,5 milliárdos árbevételét 2011-ben 4 milliárdra növelte, az üzemi eredmény pedig a 77-szeresére, 3,4 millióról 261 millióra nőtt. 
Magyar Turizmus Zrt, Diákhitel Központ Zrt, Miniszterelnökség, KIM, KSH, NFÜ, Nemzeti Vagyonkezelő Zrt -  itt nyert az elmúlt 2 évben az IMG.


Röviden összefoglalva elköltöttek 1,256 milliárd forintot, hogy megszerezzék 698 780 ember válaszait (vagy adatait). Mindezt úgy állították be, hogy hatalmas siker, és hogy a kormány számít az emberek véleményére, meghallgatja őket. Kár, hogy a napi kormányzás, az adhoc képviselői indítványok formájában dübörgő szabadságharcos törvénykezés, a fontos törvények vitája éjszakára való eldugdosása  és az érdekegyeztetés teljes hiánya más képet mutat. 

De legalább a  reklámpénzek egy része jó helyre került. 

Címkék: reklám fidesz kormány konzultáció

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr344816522

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: "Crack"en, a mélység hendikeppes csápja 2012.10.03. 13:48:29

Miután szerencsésen túljutottunk a zsebmedence beszerző körúton, kicsit későn, de folytattuk immáron jól megszokott vízvezeték építési külön foglalkozásunkat. A méretek immáron ismertek, pontosan, így fektettük tovább a biológiai adásstruktúrával felru...

Trackback: Nagyon átvernek minket Orbán manipulált fotóival 2012.10.03. 11:44:10

Sokkal öregebb, sokkal kövérebb és sokkal bunkóbb az életben, mint amilyennek a kormánypromókhoz használt, retusált fotókon láttatják. Ha nem röhögted magad halálra Orbán fizimiskáján a kérdőívéhez csatolt levélben, és a munkahelyvédelmi levelét kinyit...

Trackback: Kérdőív agyatlan, gombnyomogató parlamenti droidoknak 2012.10.03. 11:37:17

“Nem tudom megítélni a kérdést, én csak megszavaztam” – ez az egyik ismétlődő, lehetséges válasz a honatyáknak kiküldött, 8 kérdésből álló ellen-konzultációs kérdőíven. A kérdőívet a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete készítette. Gyilk...

Trackback: Hányan szarták le Orbán új nemzeti konzultációját? 2012.10.03. 11:34:59

Hétmillió-háromszázezer választópolgár le se szarta Orbán Viktor május 30-án postára adott konzultációs kérdőívét, vagyis ezek az emberek konkrétan leszarták a nemzeti ál-konzultációt. Hétmillió-háromszázezer választópolgár nem küldte vissza a legutóbb...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.10.03. 09:30:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sárkányfő 2012.10.03. 12:42:04

nagy vagy zero, csak így tovább.

lehetne még megtudni:
- összesen hány darab pályázaton nyert a KözGép, illetve bármilyen Simicska-Nyerges érdekeltség?
- a fentiek összesen mekkora pénzt jelentenek?
- Schmitt Pál hány forinttal kapott több pénzt köztisztviselőként a kamu diplomájára?
- lenne még ezer kérdés...

Squid 2012.10.03. 12:43:15

@sárkányfő: Oh sokmindent megymagyaráztak már ezek közül az átlátszón szépen tételesen levezetve!

atlatszo.hu/2012/09/24/a-nemzeti-egyuttmukodes-rendszere-kik-ejtettek-foglyul-a-magyar-allamot/

dr. mesterséges színezék 2012.10.03. 12:44:37

@Enrico72: "azt meg nem lehet, hogy itthon nincs regisztráció kint pedig van. "

Te csak ne hazudj magadnak, mert hazudik neked eleget a Párt, és jobban is ért hozzá; te csak ne próbáld elvenni a kenyerét!

SpaceboyDesign · http://www.honlapkeszites-webgrafika.hu/ 2012.10.03. 12:44:37

@Enrico72:

Ha jól tudom: az EU szabályozás azt mondja ki, hogy azonos státuszú állampolgárok között nem lehet különbséget tenni. Márpedig a magyar állandó lakcímmel rendelkező és a nem rendelkezők között van különbség. Aki nem rendelkezik itthoni lakhellyel, tisztában van az ezzel járó kényelmetlenségekkel és vállalja azt.

Azt is mondja, hogy arányosan kell meghozni az esetleges változtatásokat. Mint előttem írták: nem pár százalék miatt módosítani és a kilencven akárhány százalék kényelmetlenségez okozni.

Ráadásul NEM igaz, hogy a külföldön élő állampolgárokat nem lehet elérni, mert az állampolgársági kérelem beadásakor meg kell adni a kinti lakcímet. Tudom, mert éppen most kapta meg egy családtagom az állampolgárságot. Tehát ez alapján simán bekerülhet a választási névjegyzékbe.

A te érvedet és logikádat követve ezután is lesz különbség. Pl: én 5 perc sétára lakom a szavazókörtől, apukámnak pedig 20 percet kell autóznia. Ez nem különbség? (Persze, barom példa volt, de ha már EU előírásokra hivatkozunk …)

Szóval, azt gondolom, hogy amennyi energiát a Fidesz arra fordít, hogy kitalálja a látszat magyarázatokat és a mondvacsinált indokokat, azzal esetleg egy ütős gazdaságpolitikai ötletet is végigvihetnének.

Dr.Betépett felhasználó 2012.10.03. 12:46:08

@szszg: Én meg a levélszekrény mellett álló kukának okoztam vele azonnali gyomorrontást.

sárkányfő 2012.10.03. 12:47:02

@Enrico72: anyádat, azt hol kérdezték meg tőlem, hogy akarom-e hogy Simicska lenyúljon milliárdokat? azt hol kérdezték meg tőlem, hogy akarok-e világcsúcs áfát? azt hol kérdezték meg tőlem, hogy akarok-e új adókat, biztositási adót, hogy akarok-e tandíjat? azt hol kérdeték meg, hogy akarom-e hogy egy debil legyen a gazd.miniszter és az a debil recesszióba vigye az országot? azt hol kérdezték meg, hogy támogatom-e hogy a fideszcsicskák ellepjék a független intézményeket meg a blogokba irkáljanak? hol az a kérdőív, amelyik megkérdezi, hogy tetszik-e nekem, hogy háborúzunk a saját szövetségeseink ellen, hogy tetszik-e, hogy egy büdös bunkót imázst csinálnak az országnak világszerte? hol a kérdőív, amelyik rákérdez ara, hogy támogatom-e az ügyészség és a bírósággo fidesz alá rendelését, a független igazságszolgáltatás szétverését, a demokrácia tökön rúgását? faszfej bértroll, húzz a picsába.

dr. mesterséges színezék 2012.10.03. 12:48:16

@begi12: "Azt hiába várod a nyolc általánost végzett polgártársaiddal, "

Nehéz az ecceri fideszes kedvére tenni: wmikinek az értelmiségi nem jó, neked az alulképzett. Mostan honnan tudja a magamfajta, hogy melyik droidnál akarjon jól feküdni?

dr. mesterséges színezék 2012.10.03. 12:49:41

@dark future: "arra vonatkozóan adok tanácsot, hogy melyik testrészüket hová dugják be..."

Enricotól tudjuk, hogy a döntésnél figyelembe vették.
Valószínűleg továbbították Szájer felé 30 napos elintézési határidővel.

dr. mesterséges színezék 2012.10.03. 12:50:23

@szszg: "Vajon lehetne olyan közérdekű adatkérést indítani"

Nyilván lehetne.
Budai már készen is van a válasszal.

Lobster1978 2012.10.03. 12:50:57

@Enrico72: Az a probléma, hogy az EUban (aminek tagjai vagyunk) törvény mondja ki, hogy a választópolgárok között nem lehet különbséget tenni...
Tehát most az a lehetőség, hogy ahhoz, hogy ők is szavazzanak (nincs címlista róluk), regisztrálni kell őket is, de azt meg nem lehet, hogy itthon nincs regisztráció kint pedig van.

vs.

Ezt az alkotmánymódosítást egészítette ki szerdán a parlament alkotmányügyi bizottsága saját módosító javaslatával. Azt írnák bele az alaptörvénybe, hogy míg a határon túli magyar állampolgárok levélben is regisztrálhatnak a választásra, a magyarországi lakhellyel rendelkezők ezt kizárólag az ügyfélkapu rendszerében elektornikusan tehetik meg, vagy személyesen a területileg illetékes jegyzőnél.

Persze Enri, nem lehet különbséget tenni mi? Csak van aki levelezhet és van aki nem. Legalább próbálj olyan érvet előkotorni amit nem ennyire ordítóan hazugság...

Seduxen (már NEM dr.) 2012.10.03. 12:50:59

Trollooollooolooooo:

"Azt hiába várod a nyolc általánost végzett polgártársaiddal, hogy a kormány minden problémádat megoldja. Ennek a világnak vége. Remélhetőleg mindenki oda kerül, ahova való, és amit megérdemel: az orvos is megkapja, ami megilleti, meg a balatoni kukoricaárus sem lesz milliomos egy nyár alatt. Tudom, zavaró, hogy szép lassan csukódnak be a kiskapuk, szokj hozzá."

azt hiszem újabb klasszikus született, trolltartóba vele, de izibe! :DDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2012.10.03. 12:53:27

@SpaceboyDesign: "Ha jól tudom: az EU szabályozás azt mondja ki, hogy azonos státuszú állampolgárok között nem lehet különbséget tenni. " - szerintem használd nyugodtan a TÖRVÉNY kifejezést, még megzavarod enrico eccerű lelkivilágát :)))

Az feltehetően nem zavarja, hogy az "EU" nem hoz törvényeket. Azt csak a tagállamok szoktak, no de sebaj :)

Kukiság · http://browhair.blog.hu/2014/12/13/jeff_639 2012.10.03. 12:57:30

Aztán az ügyfélkapun mér nem lehet megkérdezni a zembereket?
a megvan:
1. mert sokaknak nincs intenettye (ja, biztos azok küldték vissza a levelet is, ugye?)
2. nem kell hetekig papírhalmokat nyálazni mire összesítik
3. nem kerülne semmibe se, vagy legalábbis sokkal kevesebbe az egész.

mind1, Bananköztarsaság, ezt is sikerült elgyurcsánkonni. gratulálok a szakembereknek...

begi12 (törölt) 2012.10.03. 13:00:49

@dr. mesterseges szinezek: Nem a végzettséggel van probléma, hanem azzal, hogy egy átlag magyar embernek igen nehéz a kedvére tenni. A kormányt szidni régi jó proli szokás, nyújtson bármilyen teljesítményt. Félek, hogy a következő választásokon tényleg megvonjátok a bizalmat a fidesztől, és akkor nem kell nagy jósnak lenni: Bajnai, Mesterházy, LMP (a nevüket sem tudom). Az katasztrófa lesz Magyarországra nézve. Egy normális országban az ilyen emberek ha finom akarok maradni, hát labdába sem rúghatnak a politikában, mert a jóérzésű embereknek a bele kifordulna tőlük. Nyilván nincs most sem rendbe minden, de meg kéne tanulni nem csak a saját érdekeinket nézni, hanem egy kicsit felülről nézve a dolgokat belátni, hogy jelenleg tényleg minden a mi érdekünkben történik. Tudom-tudom Simicska. Minden pártnak a világon szüksége van támogatókra. Azokat pedig utána ki kell szolgálni sajna. Szerinted ha akárki kerül hatalomra, annak nem kell majd valahova törlesztenie?

Homeoffice 2012.10.03. 13:01:28

@gerryke:

Egyetértek.
A szavazók több mint 50 %-a (én nem) egy fehér papírra szavazott.
Megszavazunk Orbán Viktor, és Tégy amit akarsz:

SpaceboyDesign · http://www.honlapkeszites-webgrafika.hu/ 2012.10.03. 13:03:34

@Seduxen (már NEM dr.):

Neki is így mondták meg, hogy ezt kell mondania. :-)

Törvény! Így jobban hangzik azoknál, akiknek halvány fogalmuk sincs a törvényalkotás folyamatáról valamint a EU belső rendszeréről, de van, aki megmondja nekik, hogy mi a véleményük.

Akiknek be lehet adni, hogy az EU és az IMF követeléseket támaszt és LISTÁT ÍR, szerinted mennyire vannak képben? És mire kiderül, hogy az egész egy hazugság volt, bedobták a regisztrációs témát, rágódjon azon az ellenzék. Amikor ez kifújt és közeledik a Merkel találkozó, bebuktak egy időközi választást, húzódozás van az IMF tárgyalásokkal kapcsolatban, gyorsan bedobták a játékgépes sztorit. Rendkívüli kormányülés? Nemzetbiztonsági kockázat? Jahh.

Csigataposó 2012.10.03. 13:04:00

Enrico en is kivancsi vagyok velemenyedre es bevonlak a dontesekbe az alabi blognemzeti konzultacioval:
1) Egyetert-e on azzal, hogy Enrico72 hatalmas fasz es mindenkinek pofan kell basznia valahanyszor meglatja (belertve sajat magat is ha neadj tukor vagy kirakat elott setalna el)?
A) Igen teljes mertekben egyetertek
B) Nem, nem akkora fasz, ha akkora fasz lenne mint amekkoranak en tartom akkor osszeomlott volna a terido kontinium, bar neha ugy erzem ennel is nagyob fasz.
C) Szerintem vannak Enriconal nagyob faszok is, bar en meg egyet sem lattam.
D) Szerintem a pofanbaszas felesleges eleg ha mindenki arculkopi de neki maganak ketszer kell alkalmakkent.

Squid 2012.10.03. 13:05:36

@SpaceboyDesign: Pontosan! Közben nagyjából látható mi a sztori, én csodálkozom, hogy ez nem kapott nagyobb publicitást:

index.hu/gazdasag/magyar/2012/10/01/mellar_jovore_sem_lesz_imf_megallapodas/

Squid 2012.10.03. 13:09:13

Oh és mielőtt elfelejtem:

Ha ügyfélkapun interneten keresztül lehet regisztrálni, ugyan mi akadályozza meg az IP címek begyűjtését vagy,a szinte tejhatalmú TEK-et, hogy a nemszimpi preferenciájú polgártársakat elektronikusan megfigyelje? Ez egy nem is Pandora Szelence!!!! UD Zrt 2.0 incoming!

kifordított nagyanyó 2012.10.03. 13:09:36

@Csigataposó: Na,ez az IGAZI Nemzeti Konzultációóóó!XD

dr. mesterséges színezék 2012.10.03. 13:14:56

@begi12: "Nem a végzettséggel van probléma, hanem azzal, hogy egy átlag magyar embernek igen nehéz a kedvére tenni."

Átbasszuk manyuppal, kitalálunk nek egzotikus adónemeket, regisztrációra kötelezzük, oszt mégsem örvendez. Nehéz közönség a magyar, na.

begi12 (törölt) 2012.10.03. 13:15:14

@Squid: A nevedet eddig is tudták, és aláírtad hogy megjelentél a választáson. A regisztrációnál pedig nem kell megmondanod, hogy kire voksolsz. IP címet eddig is tudtak gyűjteni, ha akartak.

mirigy187 2012.10.03. 13:16:29

@Enrico72: Ez nem igaz. Regisztrálni eddig is kellett a kint élő magyaroknak. Szóval hazugság amit szajkóztok, hogy ezért kell itthon is regisztrálni. Egy olyan országot nem tudsz mutatni ahol egy jól felépített névjegyzék mellett kötelező regisztráció van, mert ilyen ország nincs. Ahol van ott teljesen másképp működik a nyílvántartás.

komplikato 2012.10.03. 13:19:00

ENrico73- Szerinted pár agyhalotton kívűl ki hiszi el, hogy most "megkérdezték az emberek véleményét", amikor eddigi összes kérdőív három lehetséges válaszból állt:
1. Amit a Fidesz szeretne ha válaszolnál.
2. Ami elelntmond az eslő pontnak, de úgy van megfogalmazva, mint ha hazaáruló lenen aki választja. Magyarán érezd magad szarul válasz.
3. Hülye vagyok a kérdés megválaszolásához.

Nem tudom feltűnt e, hogy még a HírCsárda is leközölte, miszerint a "jó megldóképlet" az a mindíg az első válasz bejelőlése?

Mivel nem hsizem hülye lennél, konkrétan azt gondolom hazudsz amikor azt állítod tényleg megkérdezték az embereket.

SpaceboyDesign · http://www.honlapkeszites-webgrafika.hu/ 2012.10.03. 13:24:28

@Squid:

Persze, hogy nem lesz megállapodás.

Mivel csak úgy állapodna meg velünk az EU és az IMF, hogy adott időszakonként, (ha jól emlékszem, 3 havonta), jönnek és betekintenek az ország gazdasági számaiba. Na, ez az, ami nagyon nem jó a Fidesznek, mert akkor azonnal kiderülnének a dolgok. Nem arról van szó, hogy mi leadjuk az adatokat, hanem ők jönnek és vizsgálódnak. Ezért akart Orbán Viktor az elején csak „védőhálóként” egy megállapodást, mert az eléggé megnyugtatta volna a pénzügyi szektort és olcsóbbá vált volna a piaci finanszírozás.

Az IMF viszont csak hitel miatt akar velünk tárgyalni, mert az EU –val összhangban úgy látják, az oldaná meg a gazdasági gondjainkat. De a hitellel együtt jár a fent említett folyamatos ellenőrzés.

Tavaszig kihúzzák ezzel a csiki-csuki játékkal az IMF -fel, akkor megy a jegybank elnök és megkaparinthatják a jegybanki tartalékokat, amivel kihúzzák a ciklus végéig és lehet pénzt osztogatni a választások előtt. Így nem kell a hitel és meg lehet nyerni a választásokat, ha addig kivariálják a választási törvényt a maguk szája íze szerint.

Mi lesz 2014 után? Akkor vesznek fel hitelt és minden megszorító intézkedést rákennek az EU – IMF párosra.

begi12 (törölt) 2012.10.03. 13:24:28

@dr. mesterseges szinezek: Átbaszva a manyup bevezetésével voltál, nézd meg hova jutottak azok az országok, ahol ez volt kötelezően. Egzotikus adónemek(?), én nem sokról tudok, ami engem közvetlenül és súlyosan érint, a regisztráció meg csak annyi, hogy egy-két héttel előbb jelzed hogy mennél-e vagy inkább nem. Látod, ha azt mondom kapsz pénzt, megkérded, honnan az anyámból van, ha nem kapsz akkor meg miért nem. Na, asszem feladom. Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy politikában fölös vitatkozni.

Squid 2012.10.03. 13:24:36

@begi12: "A nevedet eddig is tudták, és aláírtad hogy megjelentél a választáson. A regisztrációnál pedig nem kell megmondanod, hogy kire voksolsz. IP címet eddig is tudtak gyűjteni, ha akartak."

Nos akkor világosíts már fel, hogy mi szükség van az állampolgári választói alapjog durva és teljesen indokolatlan korlátozására 4 évre?

mirigy187 2012.10.03. 13:28:00

@Squid: Az angoloknál 2014-ben törli el a rgisztrációt, a franciáknál egyszer kell aztán nem kell többet, az usá-ban sem kell minden tagállamban csak akkor ha másik államba költözöl. Szóval annyira gyenge a más országokra hivatkozás. Ezer sebből vérzik csak a trollokat lehet etetni vele.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.10.03. 13:28:38

@Squid: ja, ez szerintem teljesen egyértelmű volt eddig is. A sztori itt annyi, hogy a fijjúk szépen kivéreztetik simor "nincs ingyenebéd" bandit, és amikor ő elkotródott végre, akkor a szőrös mancsukat rátehetik végre az MNB devizatartalékra. Erre megy ki a játék.

Ja, ha már kivéreztetés:

hvg.hu/itthon/20121003_Vege_Esztergom_fizeteskeptelenne_valt

Mit ne mondjak, mintaszerű. Szépen átgondolt, pedánsan kivitelezett maffiaszerű alapossággal megvalósított kivéreztetés. Riszpekt a fijjúknak!

dr. mesterséges színezék 2012.10.03. 13:29:05

@begi12: "A nevedet eddig is tudták, és aláírtad hogy megjelentél a választáson. A 'regisztrációnál pedig nem kell megmondanod, hogy kire voksolsz"'

select (case when c.visszakuldte=1 then "jo droid" else "megbizhatatlan" end) as statusz from nevjegyzek as a, nev2vonalkod as b, konzultacio as c where a.nev="Ecceri Valaszto" and a.cim='az o cime' and b.nev=a.nev and b.cim=a.cim and c.vonalkod = b.vonalkod;

Simicska az APEH-nál már bizonyított, és ha összeül Kubatovval, lesz ott olyan szinergia...

kifordított nagyanyó 2012.10.03. 13:29:31

@Seduxen (már NEM dr.): Igen,már látom hogy nem ő írta.De majdnem minden hozzászólását végig kellett olvasnom ehhez.Nagyon kibasztál velem.Ez rosszabb volt,mint bármelyik beszólásod.
Haragszol rám?:))

begi12 (törölt) 2012.10.03. 13:31:29

@Squid: Hogy azokat a rétegeket, akik eddig is csak a felajánlott lejárt szavatosságú párizsi miatt mentek szavazni, azokat ne lehessen a választás utolsó napján összekapdosni. Szerinted miért ágál az ellenzék? Mert egyébként ez tényleg csak egy technikai jellegű kérdés. Korlátozva akkor lennél, ha kötelező lenne regisztrálni. Szerintem Te is tudod két héttel előtte, hogy mész-e. Ha meg ott úgy döntesz, hogy mégis tojsz az egészre, akkor üresen dobod be a lapot. Szerintem ennyire egyszerű, fölösleges ezen idegeskedni.

dr. mesterséges színezék 2012.10.03. 13:33:33

@begi12: Ki a búbánatos rozmaring beszél rólad!? Te mindennek örülsz, csak Viktortól jöjjön. Fentebb a zemberekről beszéltél, akik oly zordak és hálátlanok, akkor most ne válts a saját szent együgyűségedre! Hordd a rőzsét szép csendben!

Seduxen (már NEM dr.) 2012.10.03. 13:35:06

@kifordított nagyanyó: dehooooogy! inkább sajnállak... tudod. főleg szombat óta. nem mondom, jó csapat a Tottenham :D TROOLLLOOOLOOOOLOOOOOO :D

protézisesh 2012.10.03. 13:43:12

Az csak 1800Ft fejenként, ha jól számolom :) még mindig olcsóbb, mint egyenként meglátogatni őket...

Squid 2012.10.03. 13:43:21

@begi12: "Átbaszva a manyup bevezetésével voltál, nézd meg hova jutottak azok az országok, ahol ez volt kötelezően. Egzotikus adónemek(?), én nem sokról tudok, ami engem közvetlenül és súlyosan érint, a regisztráció meg csak annyi, hogy egy-két héttel előbb jelzed hogy mennél-e vagy inkább nem. Látod, ha azt mondom kapsz pénzt, megkérded, honnan az anyámból van, ha nem kapsz akkor meg miért nem. Na, asszem feladom. Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy politikában fölös vitatkozni."

Menj már a faxba bazm!

Ha a manyup akkora para lett volna és mindenképpen hozzá kellett volna nyúlni, akkor átvariálhatták volna a szabályzást és a feltételeket, 2/3-al minden lehetőségük meglett volna rá!

Ha nem akarták volna, hogy a MNYP "eltőzsdézze" a vagyont, visszaadták volna az embereknek a tőkét és a nyereséget, nem csak a reálhozamot. Ehhez képest az államosításkor 26.000Huf/részvényről a Mol mára (amikor elkezdik eladni) 16.000-19.000Huf/részvényig zuhant, tudod ezt hívják "eltőzsdézésnek" nem mást aranyapa, és ez a helyzet az összes MYNP tözsdei portfoliós papirral is.

Ne vakítsál már csuklóból cáfolható 2 éve módszeresen kamunak bizonyult panelekkel!

Téged nem érint az áfaemelés, a benzináremelés a jövedéki adó emelés a tb hozzájárulás emelkedés stb stb? Hogy csinálod?

Milyen gerinc nélkül szervilisen szolgálni egy bandát ami épp tönkreteszi az országodat amiben élsz?

kifordított nagyanyó 2012.10.03. 13:45:28

@Seduxen (már NEM dr.): Reméltem hogy meg lesz említve.:))
A kedd hajnali rosszabb volt.Otthon kaptunk ki.És én marha fent maradtam megnézni.
A szombatinál mire hazaértem és nézem,látom 0:2. Ezek mi a faszt csináltak az első félidőben?
A Looserpool is kitett magáért.

kifordított nagyanyó 2012.10.03. 13:46:54

@Seduxen (már NEM dr.): De egyszerűen mi voltunk szarok.Semmi sebesség.Úgy játszottak,mintha vezettek volna.Vagy mint akik fáradtak.

Kutchek (törölt) 2012.10.03. 13:49:35

Elköltöttek 1,256 milliárd forintot, és megtudták, hogy 698 780 hívük van, akik hajlandak ikszelgetni egy lapon, miattuk.
Ebből vajon mennyi venné a fáradtságot, hogy elmenjen regisztrálni, értük?

Seduxen (már NEM dr.) 2012.10.03. 13:51:23

@Squid: "Milyen gerinc nélkül szervilisen szolgálni egy bandát ami épp tönkreteszi az országodat amiben élsz? " - milyen baszdmeg: JÖVEDELMEZŐ.

Ugyanezt elmondtam már a blog két házitrolljának vonatkozásában is:

1: ezek vagy tényleg ennyire hülyék (mondjuk akkor szép teljesítmény már magában az is, hogy lélegeznek...)
2: fizetik őket.

Egyszerűsítve: az, hogy valaki gyakorlatilag megköszöni azt, hogy viktorka a szájába szarik nap, mint nap, az vagy azért lehet, mert busásan megfizetik, vagy meggyőződéses idióta.

Squid 2012.10.03. 13:56:59

@begi12: "Hogy azokat a rétegeket, akik eddig is csak a felajánlott lejárt szavatosságú párizsi miatt mentek szavazni, azokat ne lehessen a választás utolsó napján összekapdosni. Szerinted miért ágál az ellenzék? Mert egyébként ez tényleg csak egy technikai jellegű kérdés. Korlátozva akkor lennél, ha kötelező lenne regisztrálni. Szerintem Te is tudod két héttel előtte, hogy mész-e. Ha meg ott úgy döntesz, hogy mégis tojsz az egészre, akkor üresen dobod be a lapot. Szerintem ennyire egyszerű, fölösleges ezen idegeskedni."

Ja tehát ha a fidesz kapdossa össze akkor minden rendben, de ha mindenki más az már gáz? Rohadt demokrácia mi, rohadt szabad választások és rohadt sajtószabadság ugye, ahol mindenki demokratikusan tehet azt amit akar a Fideszen kívül is! Hát hogy lehet ezt hagyni?

Nem érted (nem akarod megérteni) hogy ÁLLAMPOLGÁRI ALAPJOGOT semmilyen formában nem lehet sérteni, sem korlátozni kivéve az alkotmányban taglalt módon. Ez a választójog esetében a teljesség igénye nélkül a büntetett előélet, a beszámíthatatlanság stb stb..

Ha nem regisztrálok akkor 4 évre jogfosztott vagyok és NEM mehetek el állampolgári alapjogaimat gyakorolni! Ez nem lemondás a jogomról, hanem magának a jognak megfosztása a választótól, ami teljesen szembemegy az Alaptörvénnyel és a magyar állampolgársághoz alanyi jogon járó választójog gyakorlásával.

Mondjuk azt nem értem minek próbállak meggyőzni, tök feleslegesen, mert mindketten tudjuk hogy ez az egész a választási eredmények befolyásolásáról és a választás elcsalásáról szól a fidesz javára.

ojcabojca 2012.10.03. 14:01:30

80 000 Ft óriásplakátonként tervezés nélkül. Ha a kihelyezés költségét is tartalmazza, akkor csak dupla ára a piacinak....

kekec8 2012.10.03. 14:07:25

Ez még mindig aprópénz, ahhoz képest, hogy a szocik hitelből emelték a nyugdíjakat irreális mértékben, mely következtében ilyen "gyönyörűen" alakult az adósság. A jövő nemzedékeket szivatták meg a nyugdíjasok megvásárlása érdekében,

dr. mesterséges színezék 2012.10.03. 14:10:18

@kekec8:
Sírva panaszkodik egy fiatalasszony a papnak. Dolgozik mindennap látástól vakulásig, kiszolgálja az idős, beteg apját és erős, rabiátus férjét, ráadásul még verik is mind a ketten!
A pap magához hívatja az apát és összeszidja:
- Mit ütöd azt a szegény lányt? Elvesztetted a józan eszedet? Nem elég, hogy a vőd is kezet emel rá?
Az öreg paraszt furfangosan mosolyog.
- Hát nem érti a tisztelendő úr? - kérdezi. - Megadom neki! Ha ő veri az én egyetlen lányomat, én is verem az ő hites feleségét.

Squid 2012.10.03. 14:12:17

@kekec8: "Ez még mindig aprópénz, ahhoz képest, hogy a szocik hitelből emelték a nyugdíjakat irreális mértékben, mely következtében ilyen "gyönyörűen" alakult az adósság. A jövő nemzedékeket szivatták meg a nyugdíjasok megvásárlása érdekében, "

Te minek neveznéd a 7-10%-on kiadott 5-10-15 éves államkötvény hegyeket amiket a Fidesz az elmúlt két és fél évben kiadott?

Költői kérdés ne válaszolj!

dr. mesterséges színezék 2012.10.03. 14:15:57

@Squid: Kekec, kekec, de a szart nem kritizálja.

kamill77 2012.10.03. 14:35:33

és akkor a polgári szolgálatos behívókat még nem is említettük... azok se véletlenül lettek kiküldve.

pénzhez és adatokhoz akarnak jutni, bármi áron. előbbihez egy újabb shortolással, lásd kiszámíthatatlanságot sugalló hirtelen intézkedések, már megint, adatokat meg az állam pénzén szereznek, álkonzultációs kampányfüzetekkel...

kekec8 2012.10.03. 14:36:26

@Squid:
Mivel a szocik által hátrahagyott szarkupacokat valahogy el kell takarítani és sem olajunk, sem aranyunk sem semmink nincsen, valahonnan kell pénz szerezni nem? De. Senki ne jöjjön azzal, hogy az IMF-fel olcsóbb lenne, meg miért nem adóznak többet a gazdagok? Többet adóznak, IMF egyrészről olcsóbb lenne, másrészről nehezebb lenne a talpraállás, ezért az elkúró Gyurcsány barátodat kérdezgesd erről, meg megyóútkereszteződést.

SpaceboyDesign · http://www.honlapkeszites-webgrafika.hu/ 2012.10.03. 14:39:12

@kekec8:
"Ez még mindig aprópénz, ahhoz képest, hogy a szocik hitelből emelték a nyugdíjakat irreális mértékben, mely következtében ilyen "gyönyörűen" alakult az adósság. A jövő nemzedékeket szivatták meg a nyugdíjasok megvásárlása érdekében, "

És ugyanezek a szocik hagytak a Nemzeti Bankban 2010 utánra sokszáz-milliárdot tartaléknak. (Amiből vásárolt a Fidesz MOL részvényt, bukott vele 120 milliárdot, és most a maradék pénzt is nagyon szeretné)

Nézd, abban igazad van, hogy a szociknak is voltak rettenetes húzásaik. De 2010 –ben egy gazdaságilag stabilabb, tartható országot hagytak itt. Felvettek egy hitelt, ami sajnos muszáj volt, de tartalékoltak belőle.

A Fidesz most ugyanúgy hitelt vett fel, az elmúlt 2 évben. Mert az Államkötvény kibocsátás ugyanúgy hitel. Aki azt eddig felvásárolta, annak vissza kell adnunk a pénzét majd. A különbség az, hogy az IMF hitel kamata KISEBB, mint amit az Államkötvények után kell fizetnünk.

És a Fidesz számára még így is égetően szükséges az IMF pénze. Tehát azután, hogy:
- Elkölthették a tartalék nagy részét
- Elfogyott a magánszemélyek nyugdíjpénze
- Felvettek hitelbe egy halom pénzt az Államkötvény kibocsátással

Még mindig sz*rban vagyunk gazdaságilag. Ennyit a hitelről és a szocikról.

2012.10.03. 14:53:09

@begi12:" Azt hiába várod a nyolc általánost végzett polgártársaiddal, hogy a kormány minden problémádat megoldja. Ennek a világnak vége. Remélhetőleg mindenki oda kerül, ahova való, és amit megérdemel:"

Vegyük sorba: sajnálom, hogy a 8 általánost felhoztad. Van tőled sokkal intelligensebb ismerősöm 8 általánossal.
Az emberek azért választanak kormányt,(vezetőt egy csoport élére), hogy megoldja a problémákat, ez meg generál. (már ha tudod, mi az)
Végezetül: remélem, te is oda kerülsz, ahova való vagy.

laci0011 2012.10.03. 14:56:15

@kekec8: A Hódmezővásárhelyi,Debreceni szarkupaccal vajon mi lesz?!Azzal hogy Lázár elhúzott még a kupac maradt.A beszerzési stop nevében elköltött 80 pár milliárdocska szintén gyurcsótány műve?Ébresztő,azzal felesleges kampányolni:jobban élünk mint 2 év múlva!

2012.10.03. 15:00:54

@kekec8: "Többet adóznak, IMF egyrészről olcsóbb lenne, másrészről nehezebb lenne a talpraállás, ezért az elkúró Gyurcsány barátodat kérdezgesd erről, meg megyóútkereszteződést. "

Miért nem inkább Antallt? Nézd, visszamutogatni azért nem elegáns, mert nem Gyurcsánytól vette át Orbán az országot. Azt meg azért nem meri mondani szargyártó se, hogy Bajnai-Oszkó elszúrta az egészet.
Akkor volt IMF hitel, mégis stabilizálták a helyzetet, nem? De.
Amúgy mi a különbség, ha nem az IMF-től, hanem a piacról veszünk föl hitelt? Olcsóbb? Nem. Drágább.
Az, hogy az IMF ránézne kiskedvenceid körmére, csak az ő számukra gond, nem az országnak.

2012.10.03. 15:03:49

@kekec8: Ja, és még egy tétel: a felhalmozott tartozás egyharmadáért az önkormányzatok felelősek. Tudod, a fideszes önkormányzatok.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.10.03. 15:19:24

@Silent Bob: Miért, szerinted ők ingyen készítenék el?
Felesleges ezen rágódni, mint fentebb is írtam, ez nem tudományos felmérés volt, hanem kampányesemény és pénzosztás a nemzeti nagytőkéseknek.

Silent Bob 2012.10.03. 15:25:00

@online távmunkás: Nyilván, de azért tapsolni még nem kötelező hozzá, ugye?

begi12 (törölt) 2012.10.03. 15:27:38

@Squid: Egyébként látszik, hogy ebben a fene nagy demokráciában mire jutott az ország. Tele szegény emberrel. Nagyszerűen kihasználták az előző kormányok nyújtotta lehetőségeket. Ők azért nagyrészt nem az elmúlt két évben lettek szegények. Ha nem regisztrálsz, nem szavazhatsz. És? Ha nem fizeted a számlát, nem jön a gáz, ha nem szerzel jogsit, nem vezethetsz, ha nincs nyelvvizsgád, nincs diploma. Húha. Regisztrálsz öt perc alatt, és la van tudva. Áruld már el, miben korlátoznak? Egyébként tényleg fölösleges vitatkozni. Te ahhoz a részéhez tartozol a népnek, amihez én nem szeretnék, és fordítva.

begi12 (törölt) 2012.10.03. 15:31:45

@Könnyen elkaptuk, uram!: Igaz, de ha csak állsz és várod a sült galambot, akkor nem tud rajtad segíteni. Én is munka mellett tanultam, nem kaptam pénzt a szüleimtől, adózok, és még ebben a szegény országban sincs anyagi gondom. Ja, kapcsolataim sincsenek. Persze vannak szerencsétlenek, akik nem tehetnek a sorsukról, de az átlagember ül a tv előtt, issza a sört és szidja a kormányt. Szánalmas.

Squid 2012.10.03. 15:35:38

@begi12: "Egyébként látszik, hogy ebben a fene nagy demokráciában mire jutott az ország. Tele szegény emberrel. Nagyszerűen kihasználták az előző kormányok nyújtotta lehetőségeket. Ők azért nagyrészt nem az elmúlt két évben lettek szegények. Ha nem regisztrálsz, nem szavazhatsz. És? Ha nem fizeted a számlát, nem jön a gáz, ha nem szerzel jogsit, nem vezethetsz, ha nincs nyelvvizsgád, nincs diploma. Húha. Regisztrálsz öt perc alatt, és la van tudva. Áruld már el, miben korlátoznak? Egyébként tényleg fölösleges vitatkozni. Te ahhoz a részéhez tartozol a népnek, amihez én nem szeretnék, és fordítva. "

Hagyd abba könyörgöm mert nyílt lángon égsz!

ALKOTMÁNYOS ÁLLAMPOLGÁRI ALAPJOG a választáshoz való jog mit nehéz ezen megérteni? Hogy akarod ezt a gázszámlával összehasonlítani drága elmeháborodott barátom?

begi12 (törölt) 2012.10.03. 15:36:53

@Squid: Engem is érint, csak elfogadom hogy ez van, Magyarországon ez nem új keletű. Lesz jobb is. A gerinctelenségről inkább ne beszéljünk, én nem szolgálok senkit, magamnak kaparom a gesztenyét. Becsületesen. Van még jópár ilyen ismerősöm.

begi12 (törölt) 2012.10.03. 15:40:58

@Squid: Úgy, hogy vannak szabályok, amiket a mindenkori kormány alkot, azokat be kell tartani. Az eddig hatályost is meghozta valaki. Mégegyszer mondom, hogy te is megértsd, senki nem korlátozza a jogod, mehetsz választani, és légyszíves ne jogászkodj, rosszul áll. Fogalmad sincs az alapjogokról.

dr. mesterséges színezék 2012.10.03. 16:09:27

@begi12: "Úgy, hogy vannak szabályok, amiket a mindenkori kormány alkot,"

Talpas egyes.

dr. mesterséges színezék 2012.10.03. 16:11:06

@begi12: "légyszíves ne jogászkodj, rosszul áll."

Ez a választási törvényt alkotó kormány tekintetében külön jegyzőkönyvbe illik.

Psi Holo · http://psiholo.blogspot.com 2012.10.03. 16:15:49

Ilyen ország nincs még egy! Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz egy rendszerváltás, ez a blog lesz a vádirat.

dr. mesterséges színezék 2012.10.03. 16:17:47

@Psi Holo: A bolsevizmusban nincs értelme rációt keresni: abban csak brútforsz van, ami pofátlan eufémiéval többségi akaratnak csúfolnak.

begi12 (törölt) 2012.10.03. 16:24:35

@dr. mesterseges szinezek: Te mást sem tudsz, csak személyeskedni. Ez a baj a fajtáddal. Ezt tanultátok a párttól. Elmodtad a véleményed, én is az enyémet, de nem sértegetlek. Igazából ezután nem kéne lealacsonyodnom hozzád, de élvezem a sok hülyeséget, amit írsz.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.10.03. 16:50:54

@Squid: Mindenki részt vehet a választásokon, aki akar. Ezzel semmilyen alapjog nem csorbul. Nézz szét a világban, Magyarországnál demokratikusabbnak mondott országokban is van előzetes regisztráció.
Az már más kérdés, hogy elveheti a részvételtől az emberek kedvét, ha nehezítik a procedúrát.

Jottun 2012.10.03. 17:32:37

@begi12: Ó, bravó! A srácok este rosszat álmodnak, másnap meg, HOPP, szopott egy alapjog. Derék, igencsak derék. Az meg még külön az, hogy erőnek erejével próbáljátok az emberbe sulykolni, hogy ez így a fasza...

nemjogasz 2012.10.03. 17:42:52

Hát az a 8% európai összevetésben tényleg siker, mivel európában nem küldözgetnek kormányzati spamet, így ott tényleg nem is küldi vissza senki...

nemjogasz 2012.10.03. 17:49:00

Ja és azt már csak mellesleg kérdezem meg: ez az 1256 millió forint hány Zuschlagot is tesz ki?

dr. mesterséges színezék 2012.10.03. 18:05:35

@begi12: "Ezt tanultátok a párttól."

Na, pont ezt tanultátok a párttól: feltételezni egy baromságot, amely baromságot egyben ultima ratioként kezeltek.
2010. júniuság jobban ekéztem az MSZP-SZDSZ rezsimet, mint te valaha fogod (érvekkel, ha ez mond valamit), nem véletlen, hogy nem nyeri el a tetszésemet, ha a hülyeségüket hatványozottan látom vissza.

dr. mesterséges színezék 2012.10.03. 18:08:05

@begi12: "Csak nehogy agyvérzést kapj. "

Megnyugodhatsz: mai eltűnéseim óráiban ébben a jogosítványom meghosszíbbítása miatti orvosi vizsgálaton voltam, ahol mint általában ilyen esetekben, megdicsérték a vérnyomásomat.
Pedig pártod és trollkollégáid mindent elkövetnek, hogy ez ne így legyen, de meglátjuk, ki pusztul ki előbb.

dr. mesterséges színezék 2012.10.03. 18:10:54

@Jottun: A kartács annyira otthon van állampolgári ismeretekben, hogy szerinte kormányok törvénykeznek.
A magyar, regisztrációban baptizált öntudatos szavazó archetípusa.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2012.10.03. 18:54:52

Azt nem mondhatom, hogy olcsó volt a megkérdezés (nemzeti konzultáció) De azt igen hogy nagyon drága lett. A kontrasztot egy kiollózott cikk adja
OLVASSÁTOK!!!!
Születésétől fogva, 36 éve gondozza, ápolja testi és szellemi súlyosan fogyatékos fiát egy 56 éves anya az otthonukban. Ketten élnek így. A szociális törvényben biztosított ápolási díj összege 38 350 Ft/hó. Az anya egészségi állapota is olyan (csak próbáljuk meg elképzelni az elmúlt 36 évét), hogy közgyógyellátásban részesül, ez havonta 6000 Ft. A család lakásfenntartási támogatásra is jogosult, melynek összege 5600 Ft/hó. Így az anya havi jövedelme 49 950 Ft. A tervezett segélyplafon 40 000 Ft, azaz a kormány szerint eddig havonta 9950 forinttal többet kapott az édesanya, mint az szükséges és indokolt lett volna. Hát most elveszik.

A fiú 27 900 Ft/hó rokkantsági ellátásban részesül. Ezzel ma az egy főre jutó jövedelmük 38 900 Ft/hó. A segélyplafon bevezetésével ez 33 950 forintra csökkenne.

Nem fogok azzal példálózni, hogy mire költ "egyébként" a kormány, hogy mit tart sokkal fontosabbnak, támogatandónak. Inkább azt kérem Hegedűs Zsuzsától a minisztériumi ifjakig, kormánybiztostól szóvivőig, hogy köpjön fel jó magasra, és álljon alá. Amikor a böhöm nagy Audiból kiszállva, amikor jól szabott öltönyben a táblagépet baszkurálva arról biztosítjátok egymást, hogy tulajdonképpen nagyon jól kormányoztok, hogy meg kell mutatni a segélyen "nyerészkedőknek", hogy vége az "ingyenélésnek", akkor azért tudjátok: ez mind nem igaz. Annyira szarul csináljátok, annyira elkúrtátok, hogy már a legnyomorultabbaktól szeditek el az utolsó filléreket. Nem tudom, melyik szenzációs ötlet finanszírozására kell ez a havi 9950 forint, és nem is érdekel. Annyira biztos nem fontos, mint ahonnan elveszitek.

Azt kívánom csak, hogy verjen még titeket a sors azzal, hogy két év múlva már nektek is számítson havi 9950 forint.

begi12 (törölt) 2012.10.03. 19:11:14

@dr. mesterseges szinezek: Kormányrendelet? Egyébként a tv-ket valóban a Parlament alkotja, elírás volt. A regisztráció legyen életed legnagyobb gondja.

Jottun 2012.10.03. 19:13:18

@dr. mesterseges szinezek: Nem szoktam a blogra írni, de rendszeresen olvasom. Vidéki, enrico, lencsés pista már fel sem tud kavarni bármit is nyögjenek be. De ez a begi nevű szép, új, színes foltja lett a kis bandájuknak, bár a fene se kérte, hogy jöjjön.

begi12 (törölt) 2012.10.03. 19:14:53

@zero: Mesterházy-Simor tanácsadó. Ajánlom azok figyelmebe, akik eddig öntudatosan vedték a jegybank függetlenségét a fidesztől. Most igen csöndben vannak, itthon és külföldön. Az index sem foglalkozik vele nagyon. Bezzeg a jegybankelnök eskütétele az skandallum.

begi12 (törölt) 2012.10.03. 19:18:42

@Jottun: Többet nem jövök, én sem kommentelek sehol, de ti néhányan annyira sötétek vagytok, már persze a komenntjeitek alapján, hogy kikívánkozott belőlem. Igazi károgó, a problémái miatt mindig mást hibáztató, savanyú prolik.

CyberDog 2012.10.03. 19:22:01

@SpaceboyDesign: szembe mer
fordulni Orbán Viktorral és megdönti?
Hu bammeg, elképzeltem ahogy pl lézer jani megdönti a csitul törpét.
Nem semmi egy meleg pornó lenne.
Broáfbroáfbroàf!!!

Jottun 2012.10.03. 19:41:03

@begi12: Ne, ne hagyj itt minket kérlek! Csak hagyj nekünk egy kis időt, hogy téged is megszokjunk a kis barátaiddal együtt, és utána te is nyugodtan pötyöghetsz bármit, a többiekével hasonlóan fogjuk majd kezelni. Ez csak annak szól, hogy új vagy. Meg, hogy ha a kormány szarik egy jó nagy halmot és azt mondja finom, te meg a pajtásaid nem győzitek dicsérni a portékát, hogy mennyire pikáns és laktatató. És bár mások mondanák, hogy azért ez nem így van, ti kanalakat osztogatnátok, hogy mindenki megkóstolhassa eme mannát.
Ez így a károgó, savanyú proli lelkemből kikívánkozott.
Szép estét!

dr. mesterséges színezék 2012.10.03. 19:44:43

@begi12: "Igazi károgó, a problémái miatt mindig mást hibáztató, savanyú prolik. "

Mindezt a 2 év alatt a fél világot vétkesként felcímkéző Viktor és Bűntsai Kft. portási fülkéjéből kikiabálva... nem mondom, hogy elképesztő, mert tök megszokott, csak jegyzőkönyvezem.

begi12 (törölt) 2012.10.03. 19:48:15

@Jottun: te különösen primitív vagy. Embernek érzed magad, amikor ilyeneket írsz?

begi12 (törölt) 2012.10.03. 19:49:57

@dr. mesterseges szinezek: Neked ez a mások kiszolgálása a mániád. Csak nem ez a munkád, hogy ennyire tele vagy kisebbségi érzésekkel?

Stenonis 2012.10.03. 20:05:15

@Enrico72:
Ugye érzed, hogy amit írtál az baromság...
Több okból is.
1. A határon túliak tudnak egyéni jelöltekre szavazni? Ha nem tudnak, akkor máris sérül az egyenlőség.
2. Nem lehetne az állampolgárság megadásakor automatikusan névjegyzékbe venni az új állampolgárokat?

Virág et. 2012.10.03. 22:59:45

@Enrico72: Hazudsz, Ismét.

A honosítási eljárás során kötelesek magyar lakcímet megadni, a honosítási eljárást a BM szerve végzi, az a BM, amely a központi nyilvántartást is vezeti. Magyarországon még a szaros 30 napot meghaladó vízumos külföldiek tartózkodási helyéről is van nyilvántartás.

Ha valamihez hülye vagy (kb mindenhez), akkor inkább hallgass. Írd csak, hogy szereted a Viktort, annyi elég is.

Egyébként meg - utolsó ingyenes oktatás - nem kíváncsi a kutya se a véleményedre odafent, bábu vagy, illetve még annál is kevesebb. Tudod miért "nemzeti konzultál" a Vezéred népszavazás helyett, holott a népszavazás a demokráciában a nép megkérdezésének módja? Azért, mert a nemzeti konzultációnál nincs transzparencia (ezt a szót nem ismered, mert ostoba fidesznyik vagy, ezért segítek: senki nem tudja leellenőrizni, hogy valóban mindenki arra szavazott, hogy lopjanak még el tőle 3000 milliárdot, ahogy a Vezér magyarhangja hazudja a tévébe bele), az eredményeknek meg nincs kötőereje. Az van, amit ők mondanak, neked meg jogod van elhinni nekik.

Jottun 2012.10.04. 11:35:01

@begi12: Bezony, embernek! Nem savanyú prolinak, meg hasonlónak, aminek éppen elnevezed azokat, akiknek ökölbe szorul a talpa a kormánytól és a nekik lelkesen bólogató kutyáktól. A kis hasonlatom színes, és szagos volt, a kormány "döntéseihez" és arroganciájához méltó.

titan 2012.10.04. 14:15:43

@begi12: ha nagyon szépen megkérlek, leírod nekem a proli szó általad vélt jelentését?

begi12 (törölt) 2012.10.04. 14:51:33

@titan: Persze. Többféle definíciója is van. Pl.: proli az, aki leereszkedő hangnemben okoskodik, és nettől intelligensnek érzi magát. Jajj, nehogy magadra vedd!

begi12 (törölt) 2012.10.04. 14:53:14

@Jottun:Erre csak egyet lehet reagálni: anyád a kutya, patkány.

titan 2012.10.04. 15:37:51

@begi12: akkor talán értelmezd ugyanezt a definiciót magadra, saját magad szerint proli vagy... ellenben én nem okoskodtam, hanem kérdeztem, most már viszont van alapom, hogy megkérjelek: ne használj olyan szót, aminek a jelentését nem ismered!

Jottun 2012.10.04. 18:44:37

@begi12: Nem tudod mi az a bólogató kutya, hogy megsértődtél? Ezek szerint a sima kutya mivoltját érzed magadénak. Ezen segíteni sajna nem tudok. Cin-cin!

2012.10.26. 00:44:42

@sárkányfő: Na ezekre én is szivesen válaszolok,de ugy hogy a végeredményt 48 órán bellül törvénybe iktatják!!!!!!

2012.10.26. 00:49:14

@kublerek: Hidd el két év múlva sem fog nekik számítani,mert csak nagyvonalakba van tudomásod arról mekkora vagyonnal is rendelkeznek.

picur3ka 2012.10.26. 00:58:47

@zero:

Valami turmix-gepet gyart.

süti beállítások módosítása