Skip to content


       Szűrés lista

Agymenés rászorultságról és bürokráciáról

Ezen már sokat gondolkoztam. Mi a ráknak kell nekünk mindent ennyire túlbonyolítani? Miért kell minden erőforrást szétaprózni, és olyan komplikált, saját magát felemésztő rendszert létrehozni, amit még az sem ért, aki kitalálta? Miért van szükségünk a Nagy Rendszer sóhivatalaira, és körbélyegzős Jucinénijeire?

Mire gondolok? Vegyük például a sok különböző támogatást. Azt, a szociálisat.

Alacsony keresetű a család? Nem baj, kapjon gázártámogatást. Mert az jó lesz neki. A gázra kap támogatást, és csak a gázra. Mert az állam azt mondta. Nem az energiahordozók piaci ára, nem a logika, nem a környezettudatosság, hanem az állam mondja meg a frankót. Az államnak pedig köztudottan kiváló érzéke van az üzlethez, és a hatékony működtetéshez. Elég csak a MÁV-ra gondolni.

És ha a gáz drága, akkor se jusson eszébe senkinek olcsóbb energiára váltani, mert a gáz az gáz, az állam tudja, hogy az jó lesz neked. Ha alacsony a jövedelmed (vagy keveset vallasz be), akkor olyan mértékű támogatást kapsz gázra, hogy öröm nézni.

Nem gondolkozik, fogyaszt! Nem pofázik, kussol a sarokban, és örül, hogy ilyen szolidáris ez a kurva ország. (Ezt az utóbbi jelzős szerkezetet valami nagytudásútól koppintottam, kéretik nem rám haragudni.)

No, lássuk mi mindenre fussa még a nagy szolidaritásból. (Halkan kérdezem, hogy a szolidaritás mint olyan nem önkéntességre épít-e...) A kiskeresetű család kapja az ilyen-olyan támogatásokat az önkormányzattól, és az önkormányzati lakást is jelképes összegért bérelheti. Természetesen kapja a munkanélküli segélyt is, ha netán munkanélkülivé válik.

És hogy el is tudjanak helyezkedni, ingyenes (=más fizeti) szakképzésen vehetnek részt, tanfolyamra járhatnak, ésatöbbi. A Munkaügyi Központ még segít is neki állást keresni.

Jé, és gyerekek is vannak a családban. Nahát, akkor kapnak gyedet gyeset, s mi jó falat, meg családi pótlékot, és anyasági támogatást, meg még ki tudja mit. Aztán a napköziben a gyerek az ebédre is megkapja a támogatást, vagy akár ingyen (=más fizeti) is ehet, mert rászorult. Tankönyv detto, csak azt nem eszi meg.

Satöbbi.

És én ezeket a támogatásokat és segélyeket nem sajnálom senkitől, aki ténylegesen rászorult. Emberek vagyunk, nem hagyhatjuk, hogy másoknak önhibájukon kívüli körülmények miatt ne legyenek meg az alapvető életvitelhez szükséges feltételei. Viszont az egész rendszerrel két nagy gond van.

Ád 1) Ugye nem kell ecsetelnem, hogy nem feltétlenül az a rászorultabb, akinek alacsonyabb a jövedelme (papíron). Sokkal igazságosabb mérce lenne egy tulajdon alapú kategorizálás, vagy esetleg a kettő kombinációja.

Ád 2) Mi a gányért kell minden szir-szar támogatást külön kezelni? Miért kell ehhez irdatlan mértékű bürokrácia? Miért nem lehet az egész támogatást egyben odaadni annak, aki rászorult? Felnőttek lennénk, vagy mi.

És majd ha saját magának kell beosztani a pénzt, akkor lehet, hogy kétszer is meggondolja, hogy bevezesse-e egyáltalán a gázt.

Címkék: gáz bürokrácia támogatás segély

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr80890006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapmancs 2009.01.21. 08:35:52

Má bocs' , de ki a fene ez a "Bastie"? :)

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.01.21. 08:38:13

"Természetesen kapja a munkanélküli segélyt is, ha netán munkanélkülivé válik."
Az csak 3 hónapig normális, utánna 3 hónapig vicc, utánna meg a kollégázd, zéró! :)
"Sokkal igazságosabb mérce lenne egy tulajdon alapú kategorizálás, vagy esetleg a kettő kombinációja."
Házat/lakás veszel. Kijön a helyi erő, hogy felbecsülje, hogy mennyit ér, mert te úgy is csaltál az adásvételi szerződésen. És az illetéket az után fizeted, amit ő gondol.
Szerinted többet, vagy kevesebbet becsül, mint amennyiért vetted?
Ha ez adóalap lenne, miért lenne másképp?
Ezzel csak az szopná meg megint, aki a jövedelmét leadózza, abból vesz lakást. Adózzon még egyszer utánna?
Ez a kollektív bűnösség elve.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.01.21. 08:39:40

Témajavaslat:
index.hu/politika/belfold/budapest/vi090120/
Ehez kell az igazán vastag bőr. A lefőbb ügyész helyében minden létező címen pert indítanék a Verók nevű fostartály ellen.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.01.21. 08:40:49

Tapmancs 2009.01.21. 08:35:52
.
Az a francia börtön, amit bevettek.
Vagy a Boys-nak a testvére.
Csak szarul van leírva. :)

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.01.21. 08:41:18

a gázt lehetne máshova is vezetni.
(jujj)

Marcellusca 2009.01.21. 08:41:45

@Tapmancs: Új igazolás. :D

Bastie!
Igazad van, csak megint problémás lehet (lásd luxusadó).
Az általam (hitelre) vásárolt lakás ára mára már nem annyi, mint a vásárláskor. Ki fogja felmérni, felbecsülni, hogy jelenleg mennyit ér? Mennyit számít a törlesztőrészletek nagysága, ideje?

Az alapötlet jó, csak nem ilyen egyszerű.

Horizont 2009.01.21. 08:55:05

Bastie üdv a fedélzeten! Aktuális a téma!
Előbb- utóbb kell valamit kezdenie a hatalomnak ezzel a kérdéssel is!!
Nem vagyok már fiatalka de a hatalom még soha, de soha nem kezelt minket a népet FELNŐTTKÉNT. Az más kérdés, hogy jó sokan vannak akik nemhogy felnőttként nem tudnak viselkedni , hanem beragadnak ilyen "gyógyó" szintre! Vagy az önző, szemét ember szintjére!
Itt nehéz lesz bármit csinálni!

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.01.21. 08:56:18

Azért kell, mert így a sok áttételen keresztül sokat lehet kaszálni.
Válságkezelés 2.0 / 1919től ez megy Mo.on kisebb megszakításokkal.

Petrow 2009.01.21. 08:57:38

A gázártámogatáshoz kapcsolódóan:

A nyílászáró-cserét anno 12% állami támogatással lehetett igényelni. Mennyi adót fizetsz rá? 20%.

Hogy is lehetne elvárni, hogy végre a fejükhöz kapjanak, amikor a gázvita idején Kiss Péter nyilatkozta, hogy "a hosszútávú energia-stratégiát nem lehet a havonta változó világpolitikai viszonyokra alapozni?"

Te sz@rházi pöcs, hát nem pont ez a vita, meg a 150 -ig felkúszott olajár az intő jelek? Hogy talán nem az orosz gázmonopóliumnak kéne masszírozni az ánuszát, hanem elgondolkodni az alternatív energiaforrásokon?

Csak ugye a napelem-gyártók, meg a geotermikus erőművek nem tejelnek annyit a kampányotokra, mi?!

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2009.01.21. 08:58:09

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker: Szó se volt adózásról, bár az is egy ínyenc téma lenne. A segélyre való jogosultság meghatározásáról írtam.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.21. 09:00:52

"Ád 2) Mi a gányért kell minden szir-szar támogatást külön kezelni? Miért kell ehhez irdatlan mértékű bürokrácia? "

Ez a magyar jellegzetesség. Több papír-->több lépcső-->több Icukának van íróasztala
Más meg örüljön, ha van melója.

rolika 2009.01.21. 09:03:03

a legfontosabbat, a ténylegesen ingyenes egészségügyi ellátást kihagytad a felsorolásból, mondjuk így is éppen elég...

azt is meg lehetne lépni, hogy ha már ennyi önkormányzatunk van, ekkora apparátussal miért nem lehet megoldani a személyre szabott segélyezést? magyarul megnézni, tényleg szükség van-e a segélyre az illetőnek.

a gázártámogatás tényleg röhej. a falu végi putrikban elég sok helyen lehet gáz bevezetve...

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker: egy vagyonadó csak úgy működne, hogy a többi (szja, tb, áfa, nyereségadó) nagyon alacsony.

az egész mostani rendszer csak arra jó, hogy kiszolgáltatottá tegye a rászorultakat, vagy még egyszerűbben fogalmazva a rászorulók szavazata miatt van úgy, ahogy van

Marcellusca 2009.01.21. 09:06:15

@laspalmas:
Hát, igen!
Képzeld el, ha egyszerűsítenék a támogatás odaítélésének elbírálását. Csökkennének a bürokrációban dolgozók száma, azaz a közfszéra. Melyik kormány merné meglépni, hogy többszázezer embert (közvetlenül) tenyen az utcára?
Ugyanaz a helyzet, mint a szoc. juttatások "átalakításával". Túl sok szavazat múlik rajta.

gidabiga 2009.01.21. 09:13:35

Ebben az országban, aki vagyont szerzett, annak papíron semmije sincs.
Amíg ezt meg nem oldják, nem lehet a segélyezést igazságossá tenni.
Ha valaki felépít egy házat, ugyanannyi a bekerülési költsége, más az értéke Borsodban, más a Balaton-parton.
Még ha ugyanaz a ház és egyformán is keresnek.
Itt hol az igazságosság?
Ha a Balaton-parton lakom az luxus, ha Borsodban, akkor nem.
Azokat, akik alternatív energiaforrás után néznek, már az első körben elkeserítik, ugyanis ki lehet számolni, hogy hány étized alatt térül meg.
Támogatás minimális, önerő pedig nem mindenhol van.
Hitelt? Erre is?

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.01.21. 09:23:18

@rolika: Pontosan!
A kormánynak nem érdeke az önellátó, gondolkodni képes polgár. Még a végén nem oda szavaz, ahonnan pénzt ígérnek neki. Kiszámíthatatlan bagázs. Amíg valakia sélykétűl és a támogatástúl függ, addig nem nagyon pofázik, akár tudat alatt is benne van, hogy ha sokat ugrál, nem kap semmit, oszt mehet a levesbe a családdal együtt.
A közvélekedéssel ellentétben nem hülyék a 386-ok (meg kell lenni a magadhoz való eszednek, ha ennyire fel tudsz kapaszkodni) egyszerűen tök mások az érdekeik, mint nekünk, az egyszerű pórnépnek.

Marcellusca 2009.01.21. 09:27:35

@Vizibusz:
Lassan odáig jutunk, hogy nem csak hülyének néznek minket, hanem hülyét is csinálnak belőlünk.
Szisztematikusan butítják a népet.

gidabiga 2009.01.21. 09:31:27

Marcellusca 2009.01.21. 09:27:35

Szerintem ez nem véletlen.
A buta embert könnyebb rabszolgaságba hajtani és megfélemlíteni.
Ha fél, mindent meg lehet vele csináltatni.
Én gyanítom, hogy ez a cél.
Fasizmussal, szegénységgel félelemben tartani.
Szép új világ ...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.21. 09:32:19

Na akkor !

Bastie az új szerzőnk, a régi abszurd.blog.hu/ gazdája, jelenleg a www.hirmax.net/ -et csinálja.

Ő írta a nagyszerű "Magyar diák aranyérmes a nemzetközi terepasztal-versenyen" álhírt :-)

www.hirmax.net/cikk/magyar-diak-aranyermes-a-nemzetkozi-terepasztal-versenyen

Hajrá Bastie!

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.01.21. 09:33:42

@gidabiga: Sok évtized allatt térül meg, de addig is van energia. Ezzel is addig fognak faszkodni (itt most a geotermikus erőművekre gondolok, amiben Mo. nagyhatalom lehetne) míg egy külföldi cég fog belevágni, aztán mi meg vehetjük tőlük az áramot tízszer annyiért, mint emennyiből egy saját erőművet felhúzhatnánk, és mi lennénk az EU energiaközpontja. Figyeljétek meg, hogy ez lesz, ezt is el fogják adni egy tál lencséért a rövidlátó seggfejek. Erre kéne költeni a felvett hiteleket, nem a költségvetési lyukak betömésére. Keletkezne egy csomó munkahely, K+F az egekben, és persze a nagykutyák zsebe is tömve lenne, ha ki bírnák várni azt a pár évet, míg beindul. De nem bírják.

gidabiga 2009.01.21. 09:39:45

Vizibusz 2009.01.21. 09:33:42
A franciák már itt kopogtatnak, hacsak már be nem jöttek a vízkészletünkért.
Vitték az áramunkat, most majd viszik a vizeinket is.
Most kéne felébredni, mert holnap már késő.

Marcellusca 2009.01.21. 09:41:06

@gidabiga:
Erről beszélek, Nyuszó-muszó! :D

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.01.21. 09:44:32

En azon rohogtem a tegnapi hirekben:

"a kormany CSOKKENTENI akarja magyarorszag gazfuggoseget, ezert meg iden megkezdi a gaztarolok kapacitasanak 2,5 szorosere boviteset. "

uuuuu, de csokkentettuk a fuggest bazmeg. Mennyi szeleromuvet lehetne abbol a kibaszott penzbol csinalni?

Mas. az uj atomeromu -a mi 21xx -re van tervezve.. annak az arabol, abbol a par ezer milliardbol mennyi szelormuvet vagy geoterm eromuvet lehetne csinalni? mindenhol inkompetens hulyek vannak pozicioban? Nekem meg utg-rol kell emelnem 72o-val???

Meg egy, kicsit off. Valami fasz mszps polikus? nyilatkozott a tvben, komoly arccal elo birta ezt adni:

"azert indult ellene adohatosagi eljaras, mert igen-nel szavazott"

Hogy lehet ilyen faszsagot nyilatkozni????

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2009.01.21. 09:45:04

@rolika: Az EÜ szándékosan lett kihagyva, mert ott nem számít a jövedelmed, és nem rászorultsági alapon dől el, hogy mennyit fizetsz. Attól még szar az is, csak nem passzol ehhez a témához.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.21. 09:46:58

Kapcsolat mode ON:

Tisztelt Szerkesztő Úr! kedves Bastie!

Nagyon örülünk, hogy csatlakoztál Gyurcs...zero...méltóságosminiszerelnökkancellária úrhó' és végre velünk vagy egy csapatban! Nagyon sikeresnek ítéltük meg a hirmax-os tevékenységedet is! Remélem jó egészsségnek "örvendc" és segíted túlélni a Vastagbőrnek eztet a világváccságot! Remélem Klára assz...a kedves barátnőd is jól van, nagyon szeretjük őtet is! Én nagyon szurkolok, és remélem a blogtársak véleményét is tolmácsolva mondhatom, hogy nagyon bízunk Benned, írói képességedben és erőt adsz nekünk a mindennapokhoz!

Ölel tisztelőd, Vonperez 37 évesen korkedvezményesnyugdíjjalleszereltvoltdandárezredestábornonok!

Az onokák is nagyon szeretnek ám téged!

Kapcsolat mode OFF

"körbélyegzős Jucinénijeire" Bassz erre összeszorult a gyomrom. Be kell mennem az önkormányzathó'...

Tarackos Sül (törölt) 2009.01.21. 09:48:39

"Most kéne felébredni, mert holnap már késő."

ÁÁÁ, ahhoz először fel kellene ismerni, hogy alszunk.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.21. 09:50:47

Ettől a Verók nevű faszparaszttól megkérdezném, hogy Dr. Kovács Tamás altábornyagot MIKOR, és KI is választotta Legfőbb Ügyésszé?

Verók te geronto-zoofil szamárkakiszex-mániás fospunpa :)))

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2009.01.21. 09:52:24

@VonPerez: Klára asszony? Lekéstem volna a vonatot?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.21. 09:53:50

@VonPerez: nem önkormányzathó' mész be, hanem a tanácshó'... teeee....

rolika 2009.01.21. 09:54:24

@Bastie: nem rászorultsági alap, de aki nem fizet tb-t, az valahol mégiscsak támogatva van az ingyenes eü ellátással :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.21. 09:56:50

@Bastie: persze, VonPerez amúgy az agyhalottak (kapcsolat.hu) tiszteletbeli tagja, és ide csak bomlasztani jár... ja, amúgy meg a "hángörijjen förszt léjdit" dugja, jól -e mondom -e kedves Perez? :))))) Vagy szólítsunk Senor Chavez-nek? :)))

kopaszfarkas 2009.01.21. 09:58:07

Ha már úgyis olyan rohadt nagy a bürokratizmus, meg kellen dolgoztatni az önkormányzatoknál semmittevő ingyenélőket.

Az államnak csak annyit kellene szerintem megmondani, hogy idén a nemzeti össztermék ennyi százalékát (nem 50!) fordítjuk szociális juttatásokra.
Innentől a többi az önkormányzatok feladata. Helyileg sokkal könnyebb megállapítani, hogy valóban ki a rászoruló és ellenőrizni, hogy valóban arra fordítja-e a segélyt, amire kapja.
(Mondjuk ez feltételezi, hogy nem korruptak a tisztségviselők, de mi tudjuk, hogy nem azok.:))

Aki adózik az ne kapjon segélyt, vagy támogatást. Nézzék meg hány gyereket nevel és annak függvényében annyival kevesebb adót kelljen fizetnie. Extrém sok kölök esetén akár teljes adómantességet is kaphatna. Így lehet a cigókat is rá lehetne venni a munkára és a munkaadókat is a foglalkoztatásukra.

százfogú c.zenekar 2009.01.21. 10:01:12

Szisztok,

az energiatémához én is hozzászólnék. Egy kis faluban lakom Tolna Megyében. Már több éve megy a huzavona egy lehetséges szélerőműről, amit egy külföldi tulajdonú cég szeretne építeni a falu hatátába, de a köcsög MVM meg a kibaszott bürokrácia mindig talál valami kifogásolható dolgot. Pedig egy fillérjükbe sem kerülne. Olyan szabályozás van érvényben, hogy gyakorlatilag lehetetlenné teszi az áram eladását az MVM felé. Itt lenne egy kurvajó lehetőség, ehelyett kibaszott gáztározót kell építeni, ahelyett, hogy a környezetkímélő technológiákat, ingyen rendelkezésünkre álló forrásokat használnánk.
A szemétládáknak viszont ez nem érdekük...

binike 2009.01.21. 10:01:24

rengeteg erőmű épül(ne) kishazánkban. (Biomassza, hulladékégető, energiafűs, szél stb). De a önmagát környezetvédelmi civil szervezetnek mondó csoportok keresztbetesznek mindennek mert rossz. Ha meg nem ők akkor a hálózatra csatlakozásnál teszik tönkre a beruházást. Ami kezd mostmár egyre inkább terjedni az a kis geotermikus egységek melyek egy lakóház hűtés-fűtését és ebből adódóan a melegvízét megoldják. De van lehetőség, mert cég erre szakosodott panelházak energiaellátást átalakitani geotermikusra. Csak ez rohadt drága. Meg magyarországon csak a gázt ismerik.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.21. 10:01:29

@Seduxen: Ne gúnyolódj mert a bolivari forradalom szocialista útja téged is elsöpör!:)))

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.21. 10:02:25

Mondhatnám azt is, ne tamáskodj...:))))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.21. 10:05:18

@VonPerez: ez jó :)) vettem az üzenetet elvtárs! :))

Maestro 2009.01.21. 10:08:30

rádióba is megmondta az okos szakértő (aki ellen azóta nyilván adóhatósági eljárást indítottak), hogy MO.-n rohadtul megérné átállni geotermikus energiára, mert annyi van belőle mint a szar, és pikk-pakk, geotermikus energia-nagyhatalommá válnánk.

azért érezzük a dolog abszurditását, MO, mint nagyhatalom:) de a fószernak igaza van (ha még él egyáltalán).

Projectelf 2009.01.21. 10:10:31

OFF: a Bastie névről spontán beugrik a Nincs 2 4 nélkül c. filmből Bastiano Coimbra de la Coronilla y Azvedo :D

ON: nem sok hozzáfűzni való, helyes meglátások de tulajdon alapú kategorizálást is meg lehetne kerülni, mert itt nem csak a rendszerrel hanem a mentalitással is nagy bajok vannak, sajnos :(

Carnivora (törölt) 2009.01.21. 10:11:14

A post írója nem jól látja a dolgokat. Nem az a legfőbb probléma a magyar NAGY szociális rendszerekben, hogy önmagában jelentős bürokrácia fenntartását igénylik, hanem az a nagyobb baj, hogy egy társadalmilag lecsúszott régetet konzerválnak, és rászoktatnak az élősködésre.

Sokkal jobb lenne célzott támogatások kihelyezése. A lecsúszott rétegeket felkarolni támogatni a felkapaszkodásban, és nem mindenféle szociális handabanda alapján eltartani. A gáz, kaja, ruha támogatásokat adjanak nekik meg a gyerekeiknek viszont kötelezően képezzék magukat, majd meghatározott időkereten belül bizony tegyenek szert munkára, és onnantól felejtős az állami csecs, aki pedig nem kapcoslódik be a termelésbe így járt ...

mutant · http://universal.blog.hu 2009.01.21. 10:12:34

Az 1-es pont sem tökéletes: mert pl. apám egyedül nevel minket, minimálbéres. de a házunkat 4-részre osztva vettük, így neki van benne tulajdon része,de pl. az árvaellátás nélkül szarban lennénk,mert 2testvérem még iskolás(főiskola,középiskola). sajnos,én munkát keresek épp,de abban a kis városban nincs semmi meló,ezért most Pesten próbálkozom. Természetesen küldök majd haza pénzt,de a támogatásokból tudjuk fizetni a házat, a rezsit. nagy szarban lennénk,ha elvennék tőlünk...

mumli 2009.01.21. 10:21:17

igaz a geotermikus-nagyhatalom elmélet, már középsuliban azt tanította a földrajztantónéni, hogy a Földön Magyaroroszágon a 2. legmagasabb a geotermikus grádiens értéke. (azt elfelejtettem ki az első.).
Kis városkánkban már elkészültek a tervek, hogyan csinálják meg egy sornyi tömbház fűtését (nem vagyok jó fizikából, de számomra is érthető volt az eljárás: egy szivattyún keresztül áramlik a víz - feljön a meleg víz, lehűl, aztán visszapumpálják, a föld alatt újra felmelegszik, stbstb.). Környezetszennyező hatása minimális. A Távhő meg rosszul van és megkezdte ellenkampányát a helyi újságban, egy jókora képet leközölve az mszp-s igazgatóról, aki kb ugyanazt a hatást váltotta ki belőlem kajálás közben, mint geronazzo művésznő.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.21. 10:23:52

@mumli: "ugyanazt a hatást váltotta ki belőlem kajálás közben, mint geronazzo művésznő"

erekciót? :))

/bocs, nem bírtam kihagyni... :)))) /

Carnivora (törölt) 2009.01.21. 10:29:13

@mutant:

Na ez a baj. A hozzátok hasonló helyzetben lévők tapasztalataim szerint lószar támogatást nem kapnak pedig belétek csúnyán fogalmazva érdemes lenne adóforintjainkat fektetni , mert hasznos termelő tagjai lesztek társadalmunknak. Ellentétben más rétegekkel, akik egy jelentős hányada etnikum, és akik már életvitelszerűen élősködnek a szociális rendszeren meg mellette még jól kirabolnak ...

mumli 2009.01.21. 10:31:30

persze, hogy nincs érdekében a kormányzatoknak, hogy gondolkozzanak az emberek!
a középkorban még kivégzéssel, kiűzéssel és börtönnel jutalmazták azt, aki meg merte kérdőjelezni az adott uralkodóréteg és az egyház igazát, most már simán elég a média butítása és hazudozása a Panem et circenses mintájára.
szerencsére kezdenek már ébredezni egyre többen :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.21. 10:32:40

VonPerez!!

"#399014 | Lajosbacsi | 2009-01-21 10:24

Válasz VonPerez felhasználó #398951 számú bejegyzésére:

Kedves VonPerez!
Aki az adatlapján azt írja, hogy "még nem tudom hol állok" az eleve fideszes. "

Hogy én erre eddig nem jöttem rá... Mennyire egyszerűen van felosztva a világ: fekete-fehér. Átmenet NINCS :)))

Bocsánat a MEGAOFF-ért...

mumli 2009.01.21. 10:33:15

Seduxen:

azt, méghozzá a gyomromon :D

reKorrekt 2009.01.21. 10:53:54

Ha már szó esett a geo-energiáról, itt egy faszányos kis cikk Mo-ra vonatkoztatva:
index.hu/tudomany/kornyezet/ftsm090113/

Kiemelném:
"...a Föld egyik legforróbb térsége van alattunk..."

"...Föld rétegeiben lefelé haladva kilométerenként átlagosan 30 Celsius-fokkal emelkedik a hőmérséklet. Magyarországon az átlagosnál vékonyabb földkéreg miatt 50-60 Celsius-fokos emelkedés is előfordulhat..."

"...Magyarország geotermikus nagyhatalom lehet, olyan jók az adottságai..."

Mikor lesz ebből valami országos szinten (államilag)? Soha-e?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.21. 10:54:11

Szüleim egy 2 szintes családi házban laknak. 19 fok a max. és mivel többet fogyasztottak tavaly 2000 m3-nél, már nem jár támogatás. 570 m3-t fogyasztottak, 75 ezer forint volt a gázszámla. Ezt pont annyi, amennyit édesanyám keres.

Ez rendben van? A gázszámla a fizetés 100%-a, és még meleg sincs a házban?

Nem a gázt kellene támogatni, hanem az adót csökkenteni hogy több maradjon meg a fizetésből. És nagyon gyorsan szél, gotermikus és egyéb környezetkímélő alternatív erőművet építettetni, és ERRE adni támogatást!

A távhőrendszer teljes modernizálása és korszerűsítése. Hogy lehet Bécsben 50%-kal olcsóbb ugyanaz a távhő? Nálunk mindenki írtózik a távhőtől, mert kurva drága. Pedig az erőmű, ami melegíti a vizet, bármivel melegíthet, nem csak gázzal ...

Nem még több gáztározót építeni ...

reKorrekt 2009.01.21. 10:56:32

@toxikus:
Favágót keresnek az erdészethez. Gazsi megy is jelentkezni. Az erdész kérdi tőle:
- te Gazsi és vannak-e referenciáid?
- hát hogyne náccságosurám! A Káláhári!
- de Gazsi, hát az sivatag!
- há mosmá

spájdernecc 2009.01.21. 10:59:41

@toxikus: szevasz Tox, hazajöhetnél néha :)

A szélerőművekkel az a baj, hogy nem folyamatos a teljesítmény.
Mondjuk az így nyert áramot simánhasználhatnánk hidrogén előállításra, az már egyszerűbben tárolható és állítólag a jövő közlekedési üzemanyaga:)

mumli 2009.01.21. 11:05:02

ezzel csak az a baj, hogy sok olyan befolyásos embernek van érdekeltsége az energiaiparban, akiknek nem jönne jól, ha bármit is változtatnának a bebetonzott dolgokon.
arra pedig nem gondolnak a hülye pénzbuzi gecik, hogy majd a gyerekeik meg az unokáik isszák meg a levét.
ha miniszter lennék, erre a területre csoportosítanám át a lóvét a putrigyáraktól. pikkpakk nagyahatalom lehetnénk :D

mumli 2009.01.21. 11:08:11

Szélenergia:

ja, meg nem tárolható :(
de a felesleget nem lehetne valahogy elvezetni máshova, ahol elkelne még egy kis kraft?
felénk is van egy, kb 20 km-re.

spájdernecc 2009.01.21. 11:09:27

csak még egy szó a szélerőműről
90akárhányban Kulcsra terveztek egy ilyet.
a dújvárosi főzöldet nem lehetett meggyőzni, hogy az említett objektum nem csinálja a szelet, hanem használja

phaidros 2009.01.21. 11:11:28

@spájdernecc: szélerőművel felszivattyúzni a vizet magasba, oszt majd az hajtja a generátort. Csak kéne egy v'őgy. :)

Az EREDETI 2009.01.21. 11:12:08

@binike: A gáz is rohadt drága, tök mindegy lenne mire fizetünk sokat, csak a geo cuccost nem tudnák a g*ci ruszkik elzárni.

spájdernecc 2009.01.21. 11:13:52

@phaidros:
mivel felénk van 4, az mindegyik dombtetőn, a völgy adott :)
az ötlet meg jó :))

A_Harlem_Fekete_Führere 2009.01.21. 11:23:59

Ezért biztos megköveztek, de én atompárti vagyok (tudom nem divat). Van a világon kb 500 blokk, szerintem +-4 nem sok vizet zavar, de nálunk kiválthatna jóformán minden mást. Kezeljék normálisan a hulladékot, ne azon spóroljanak, és akkor a hazai vill. en. szükséglet 80+%-át 2 erőműben elő lehet állítani.Alternatív források kiépítése mehet addig amíg ezek működnek. Uff.

spájdernecc 2009.01.21. 11:33:35

@A_Harlem_Fekete_Führere:
van abban ráció, amit mondasz
csak Csernobil után 20 évvel még ott tart a világ, hogy atomot ne

A_Harlem_Fekete_Führere 2009.01.21. 11:38:55

@spájdernecc: igen, de Csernobil se volt törvényszerű. Ott is az volt a gond, hogy a hülye politikusok beleugattak a mérnökök munkájába és ez lett.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.01.21. 11:41:33

Bastie: Egyet nem értek. Miből gondolod te azt, hogy az állampolgárok felnőtt emberek?
Én azt látom, hogy a nagyrésze nem az. Uzsorakölcsönt vesz fel, mszpre szavaz, iszik, dohányzik, tescóban vásárol, nem tanul, nem törekszik legális munkahely megszerzésére, maunikasót és győzikesót néz stb stb...

Petrow 2009.01.21. 11:42:33

@misikeh: Egyről beszélünk. Meg Zero is. Van adottság. Van lehetőség. Van (jól) működő referencia.
Van pénz is.

Csak SZÁNDÉK nincs abban a bizonyos Duna parti házban...

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2009.01.21. 11:50:43

Az egész poszt legjobb dumája: "ingyenes (=más fizeti)"
Aha! Na EZT kéne beleverni 1-2 hülye fejbe.

Kenguru 2009.01.21. 12:47:22

Zero:
Tudod mit szoktak arra mondani?
Nagyobb hazatok van amint amit fennt tudtok tartani.

Es meg nincs is ingatlanado...
Siman kivetnenek ra evi 400 000 Ft-ot.

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2009.01.21. 13:55:21

@TaTa86.: Ha elfogy a pénz, akkor majd elgondolkozik, hogy megéri-e ez az életforma. Mert utána már nincs még-több-segély. Ennyi volt. Rosszul osztottad be? Csak magadat hibáztathatod.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.01.21. 14:34:38

Ismerek egy magyar gyereket, ide jar Kasselbe alternetaiv energiaforrasok szakra egyetemre, kerdezem töle, hogy innen aztan hova, mert hogy otthon ehen halsz ezzel a szakmaval az biztos.

Spielberg 2009.01.21. 15:49:18

Erre megy a sok támogatás: Idézet kurucinfo

"Északkelet-Magyarországon nyílt titok, hogy arrafelé az országos gyakoriságot jóval meghaladó számban születnek beteg gyermekek. A legtöbb újszülött az úgynevezett középsúlyos értelmi fogyatékos kategóriába esik – értük kétszeres pénz jár az államtól. A bűnüldözés nem mutat föl eredményt.
Borsodban, Abaújban, Zemplénben, Szabolcsban az illetékes szolgálatok, hivatalok immár riasztó gyakorisággal szembesülnek azzal a ténnyel, hogy a kisbaba középsúlyos értelmi fogyatékos. A szülők persze nagyon sajnálkoznak, de pontosan tudják, hogy ilyenkor kétszeres összegű családi pótlék jár a gyermek után.

Elgondolkoztató, vajon miért éppen ezen a tájon születik feltűnően sok kisbaba „betegen”. A viszonyokat közelről ismerők állítják: nem az amúgy valóban elkeserítő mértékű nyomor az ok, legalábbis nem közvetlenül.

A mind hangosabban suttogott pletyka szerint a babák nagy többségéről gyanítható: nem született fogyatékosnak! Bizonyos körökben meghökkentően alapos tapasztalatokra tettek szert az újszülöttek oxigénhiányos állapotba juttatásában. A szakszerű kifejezés azt a sötét gyakorlatot takarja, hogy az újszülött fejére nejlonzacskót húznak – nem sokáig, éppen csak addig, hogy megfeleljen a dupla állami támogatásra jogosító betegségi szimptómáknak.

A szülőknek ugyanis nem céljuk, hogy gyermekük nagyon károsodjék, tehát például ne válhasson idővel szobatisztává, vagy ne adj’ isten meghaljon. A cél a dupla támogatás.

A másik elterjedt módszer, hogy a kismamák a saját hasukban igyekeznek ütést mérni a magzat koponyájára, ami „szerencsés esetben” szintén előidézi a fogyatékosságot.

A Gondola úgy értesült, hogy például a nőgyógyászatokon, szülészeteken is „tanítják” egymást azok a kismamák, akik ebbe a „szubkultúrába” tartoznak, illetve akiket a kétszeres pénz esélye vonz.

Bűnüldöző szervek hónapok óta tudnak a dolgokról, sőt a Gondola információi szerint nyomoznak is – az eredményről azonban hallgatnak.
(a közismerten “rászístáfásísztá” Gondola cikkének változtatás nélküli átvétele; eredeti cím: Nyomorékká teszik újszülöttek százait?)
Kapcsolódó cikk: A cigányok húsklopfolóval verik a purdét a méhükben, hogy degenerált legyen
Olvasó: Ismerőseim többször beszéltek már erről. Bogácson, ahol a környék legigénytelenebb cigányai él-ősköd-nek állítólag az a bevett gyakorlat, hogy bizonyos "pirulákat" szednek a vemhesség alatt, amiről tudják, hogy károsítja a születendő purdé szellemi potenciálját. A hírnek egyértelműen van valós alapja. Más forrásból is hallottam már, hogy a cigány nőstényállatok örülnek, ha szellemifogyatékos kölyköt fialnak a világra."

Spielberg 2009.01.21. 15:55:07

Bocs a hosszú idézetért, de elszállt az agyam. Ha ez igaz, és nem csak BAZ-ban, akkor kezdjünk csomagolni.

Spielberg 2009.01.21. 15:58:07

Támogatáscsalás még: kuruc.info/r/35/33537/
bocs, ma ilyen napom van. biztos az eső.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.21. 16:17:09

@Spielberg: "biztos az eső."

Ja, méghozzá BARNA :)))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.21. 17:05:52

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker:

Te csak ne sértegesd Verók nevével a Fostartály nevű igen színvonalas, beethoveni magasságokban játszó együttest.:P

Spielberg 2009.01.21. 17:06:02

@Seduxen: :)))
Én is ettől félek!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.21. 17:07:55

@vero:

Az az 1919 (gondolom konkrétan március 21.) egy kicsit késői dátum.;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.21. 17:13:29

@Vizibusz:

"A közvélekedéssel ellentétben nem hülyék a 386-ok (meg kell lenni a magadhoz való eszednek, ha ennyire fel tudsz kapaszkodni) egyszerűen tök mások az érdekeik, mint nekünk, az egyszerű pórnépnek."

A közvélekedéssel ellentétben a 386-ból nem mind gazember és nem mind felkapaszkodott, és a közvélekedéssel ellentétben nem csak a 386 (Horn, Toller és Gegesy miatt most csak 383) országgyűlési képviselő döntéshelyzetben lévő politikus.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.21. 17:18:55

@VonPerez:

Neked nagyon megárthatott a kapcsolat.hu, ráadásul már az addiktológiai intézetet is bezárták, úgyhogy csak óvatosan azzal a kapcsolatozással, nehogy tragédia legyen a vége.;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.21. 17:28:13

@mumli:

"(azt elfelejtettem ki az első.)."

Izland esetleg?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.21. 17:33:14

@Az EREDETI:

Meg ki ne hagyjuk már, hogy az ukránok se lophatnák.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.21. 17:35:38

@TaTa86.:

Ha én megittam már a társaságodban 10 sört, meg volt már, hogy anyukám Tesco-ban vásárolt - magyar terméket, teszem hozzá -, akkor politikailag gyermekkorúak vagyunk?:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.21. 17:47:27

@Spielberg:

Régebben meg kötőtűket nyomtak fel maguknak a magyar anyák, hogy elvetéljenek. Vagy lehetne mesélni a francia felvilágosodás korának rémtörténeteit is, amikor vidéki dajkának adták oda az újszülöttet a dolgozni kénytelen anyák, akiket - mármint a csecsemőket - felraktak egy szekér platójára, aztán a göröngyös úton sokuk az út szélére esett, ahol sorsukra hagyták. Az sem járt sokkal jobban, aki megérkezett a dajkához, mert ha a dajka is szegény volt - márpedig pont ezért vállalt dajkaságot -, ráadásul volt saját csecsemője is, akkor egyrészt egész nap dolgozott, tehát sorsára hagyta, másrészt alig jutott tej a másik gyereknek, már ha nem vizes, vagy a fertőzött vizek miatt boros kenyeret adtak neki. Amíg nem tudtak járni, addig irtózatos szorosan bepólyálták őket, és volt, hogy napokig nem csomagolták ki őket, ami miatt a bőrükhöz érő matéria fekélyeket okozhatott náluk, már ha egyáltalán ki tudott valami jönni. Ha meg járóképes korba értek, akkor a ruhájuknál fogva egy magasan lévő kampóra akasztották őket, hogy felügyelet nélkül ne essen bajuk. Sajnos úgy tűnik, hogy az anyai szeretet nemcsak ösztönös, hanem tanult is, ha pedig nincsen kitől eltanulnunk a kötődést - mert az anyánk is szörnyűen bánt velünk, vele pedig az ő anyja -, borzasztó dolgokra lehetünk képesek. És nemcsak a cigányok, hanem bárki.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.21. 17:48:18

@Spielberg:

Csomagolni? Köszönöm, de én még mindig a hazámban szeretnék élni.

Roxvox 2009.01.21. 19:58:46

Szia Sebestyén (Bastie)!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.21. 20:29:45

@Spielberg:

Ezt már olvastam két napja, és arra kérem a Jóistent, hogy NE LEGYEN IGAZ!!!!!

Roxvox 2009.01.21. 20:34:11

@Spielberg:
Nekem középsúlyos értelmi fogyatékos (autista) gyermekem van, de még nem hallottam kétszeres juttatásról.
A Kúrcsányék által duplázott családi pótlék (amire kurva büszkék) autista gyermeknél, valahogy csak 1,5 szeresre sikeredett.

Kenguru 2009.01.21. 21:56:23

Szerintem ez rosszindulatu pletyka. A romak tarsadalma nagyon gyerekkozpontu(ezert nem is igen fegyelmezik oket) nem csinalnanak ilyenket.

Legalabbis tomegesen biztos nem.

A sok beteg gyerekre meg magyarazat a rossz korulenyek/higenes viszonyok, nanyon fiatal anyak, unakotestverek kozotti hazassag, terheseg alatti alkohol fogyasztas es cigizes ill a gyerek nem megfelelo taplalasa.


Egyebkent a nyirsegben meg a vilaghaboru utan is szokas volt a foldeken dolgozo assznyoknak a gyereket derekeig beasni. Nem volt ovoda, igy meg nem maszkalt el amig az anya kapalta a krumplit.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.01.21. 22:08:30

@Bastie: És ezzel elvesztünk egy generációt. Amúgy lehet hogy így is megérné, csak az a baj, hogy nincs kormány aki ezt tényleg felvállalná. Különben is jobban megéri a polgárokat gyerekként megtartani, az öngondoskodókkal mindig csak a baj van...
Éppen ezért ha lenne is ilyen kormány, úgyis valaki "segítő kezet" nyújtana a "rászorulóknak", így a fél ország adósrabszolga lenne. (Bár azt hiszem akár jelenidőt is használhatok.)
@Mj: Hát, hogy nem vagyunk öngondoskodóak, és sok tekintetben gyerekek vagyunk az tény. XD
@Spielberg: MJvel értek egyet.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.21. 22:19:16

@Kenguru:

Simán el lehet képzelni, hogy a cigányok között is vannak olyanok, akik ilyen módon képesek bántani a gyereküket - nyilván nem a hagyományaikat tartók között -, pont az általam felsorolt példák és a pszichológia miatt, de a sztori amúgy nekem is gyanúsan pletykaszagú.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.21. 22:22:03

@TaTa86.:

Speciel most én sem vagyok teljesen öngondoskodó, mert jelenleg nem dolgozom, és csak az ösztöndíjamból/félretett pénzből éldegélek, meg néha eszem kaját a szülőknél is.:-/

Spielberg 2009.01.21. 22:47:24

@laspalmas: Sajna igaznak tűnik. Közben beszéltem egy miskolci orvos ismerősömmel, aki a megyei kórházban van. Ő azt mondja, több feljelentés is van, zömében Taktaharkány és környéke (Prügy, stb.) az érintett terület. Harkányban van egy cigányember, a hírek szerint ő a "kalapácsos"... A doki szerint érdemes bemenni a megyei kórház szülészetére, a cigány nők (lófaszt, zömében 20-on aluli lányok) még szülés előtt is lejárnak bagózni, egy szál köpenyben a -10 fokba. A férjek (inkább állatok) a frissen szült nőkre is rámásznak, sokszor a rendészek basszák ki őket, mert a szobatársak előtt kezdenek a keféléshez. Egy másik barátom Szendrőben lakik, ott hallotta a felesége ahogy két tizenéves cigánycsaj a következő párbeszédet folytatta: "Te, mér nem a Józsival baszol? - Hát a Józsi rokonom, azér! - De akkor bolond lesz a gyerek, ha tőle lesz, oszt több lesz a segély." A megyébe való ismerőseim, főleg a vidékiek, nem a miskolciak, egyre több ilyen sztorit mesélnek. Van olyan, akinek a felesége szabályszerűen rosszul lett, amikor befektették a retkesek közé a kórházban, és napokig hallgatta a "hülyegyerek-gyártás" technológiáját...
MJ: én meg belefáradtam ebbe a sok szarba. Nem fog változni semmi. Én nem látok fantáziát Viktorban, akkor is szívtunk, most is szívunk. Nekem elegem van.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.22. 00:37:31

@Spielberg:

Ki említette itt Viktort?:P Egyébként addig meg tényleg nem változik semmi, amíg mindenki csak addig jut el, hogy én Istenem, jó Istenem, nem fog változni semmi - azaz nuku mentalitásváltoztatás -, meg jaj, én is de mutyiznék/elhúznék és hagynám a többiekre a szart, ha megtehetném...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.22. 07:24:10

@Spielberg:

Nem akarom elhinni, nem, nem, nem!! Ilyet nem lehet csinálni. Gyereket nyomorba szülni, és még beteggé is tenni szándékosan, erre nem lehet képes senki.... :''''-(

Spielberg 2009.01.22. 07:25:20

@Mj: Na, kabbe! :)
Az a baj, hogy én ahányszor hozzáfogtam a mentalitás-váltásnak, meg a változtassunk akcióknak, annyiszor rúgtak picsán. Már unom felettébb. Ennyi.
Közben 386 ganaj meg a slepp fölözi a tejet...

Spielberg 2009.01.22. 07:26:29

@laspalmas: Indiában mindennapos.
Slumdog millionare, pl.
Itt a gyerek kereseti forrás. No érzelem. Ennyi.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.22. 09:26:50

@Spielberg:

Nekem eddig nem kellett mentalitást változtatnom, és csak azért nem is fogok feladni az értékrendemből, mert mások szemétkedni akarnak velem.:P Másokra meg úgyis csak a személyes példámmal tudok hatni.
Ha tényleg bekapnám, valószínűleg elég ideges lenne a barátom.:P

Spielberg 2009.01.22. 12:00:02

egyébként mindennapos történetek, sajnos.

süti beállítások módosítása