Skip to content


       Szűrés lista

Fakultatív ítélethirdetés

Igazság- és jogszolgáltatás, rendfenntartás? Vágyálmok ezek nekünk egytől egyig.

A közbiztonság lassan dél-amerikai állapotokat tükröz, a rendőrség mégsem annak helyreállításával, hanem az autósok fényképezésével, a Magyar Gárda toborzásának felügyeletével, vagy éppen az enyingi rettegő romák őrzésével foglalkozik. Ha netán el is kapnak valakit, hosszú évek telnek el, amíg az ügy tárgyalásra kerül. Ez nyilván nem az alulfizetett közrendőrök hibája, hanem a parancsot kiadó fejeseké, magasabb szinten pedig a törvényalkotóké. Mert a csűrés-csavarás közben, míg azon megy a vita, hogy az ügyészség megfelelő szavakat használt-e, nem sérültek-e a vádlott (!) jogai az eljárásban, addig bizony csak úgy röpülnek a hónapok, évek. A büntetés visszatartó ereje viszont épp az elkerülhetetlenségében és a gyorsaságában rejlene.

Nálunk, ebben az elátkozott, tönkretett tükörországban minden fordítva működik, mint kéne. Több joga van a vádlottnak, mint akárkinek. Ha például nem óhajtja megvárni, milyen ítéletet rótt ki rá a tisztelt bíróság, nyugodtan fogja magát, és az ítélethirdetés szünetében kisétál az épületből, aztán mondjuk Thaiföldig meg sem áll. Így tettek a Farkas-testvérek, és három hónappal később az ő példájukat követte a Való Világból ismert Segal drogügyének ötödrendű vádlottja, P. Zoltán.

Nem értem, komolyan nem:

Lefülelnek egy bandát.

Két évig nyomoznak.

Két év után elkezdődik a tárgyalás.

A tárgyaláson tanúvédelmi programban szereplő védett tanúk is közreműködnek.

15 hónapig tárgyalják az ügyet.

Az ítélethirdetés előtti tízpercben meg lelép a vádlott???

Már másodjára? A Fővárosi Bíróságról?

 

Vicc az egész, tiszta Monty Python...

 

Persze nem csodálom, hogy megijedt a miskolci egyetemista fiú a rá váró ítélettől: a tárgyalást nagy érdeklődés övezi, mert lehetséges, hogy a történteket bűnszervezetben elkövetett kábítószerrel visszaélésnek minősíti a bíróság. 2005-ben kapták el az első vádlottakat, Segalt és három társát (köztük P. Zoltánt), ötvenezer ecstasy tablettát, valamint félkilónyi kokaint találtak náluk. A vád szerint Segal és a 20 fős kábítószercsempész banda fél év alatt 652 millió forint értékű drogot értékesített.

Segal is igyekszik menteni a menthetőt, ha már elfelejtett repjegyet venni: a legenyhébb ítéletre játszva az utolsó szó jogán kábítószerfüggőnek vallotta magát.

A képen középen P. Zoltán. (fotó:MTI)

 

Címkék: közélet rendőrség abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr59934199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 10:54:04

@-Goldman-:

De a fegyvert te választod meg.:) Leendő tanárnőként nekem a szavak a fegyverem.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.02.11. 10:56:16

@-Goldman-:

Nyugi, te nem cigány vagy...Rólad TWÁ az első bekezdésben írt.

A lényeget pedig az uccsóban:
>> A liberális modell nem működik

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 10:57:23

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

Ezzel a szemlélettel csak az a gond, hogy ugyanilyen kalandozásokat műveltek a "háromtonnás lovagok", csak belföldön, persze néha megtámadtak minket is, pl. 907-ben, 1031-ben, 1051-ben vagy 1052-ben. Ennek pedig gyakorlatilag nincsen köze ahhoz, hogy törvényekkel szabályozott állam lettünk, mert az egy magyar emberhez, Szent Istvánhoz kötődik. Na ezért jó dolog a történelmet megismerni, és nem csak sztereotípiákban gondolkodni.

CoolBrady 2009.02.11. 10:59:24

Segalhoz csak annyit tudnék hozzászólni, hogy ugye elvileg házi őrízetben van/volt Miskolcon, ennek ellenére október környékén egy Miskolci Egyetem területén lévő szórakozóhelyen (Rocky) részegen a haverjaival együtt kötözködött a szórakozni vágyókkal. Erre a kidobók úgy megverték, hogy utána félmeztelenül, a cipőjét keresve törött/vérző orral ült magába roskadva a sárban. A bátor haverjai ekkor már sehol.

-Goldman- 2009.02.11. 11:05:28

@Bezuhov:

Aha, aki nem ért egyet a "kultúrnéppel"(liberális hülyékkel az "hülye fasiszta" (az új római birodalom megteremtésén törekszik)
logikus drága felsőbbrendű barátom
akkor olyan vigány vagyok aki a római birodalmat akarja megteremteni ,köszönöm a felvilágosítást

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.11. 11:08:26

@-Goldman-: Nem. Azt írta, hogy a mai értékrendünk alapján kalandozó őseinket nyugodtan tekinthetjük cigánybűnözőnek. És igaza van.

Kampfer 2009.02.11. 11:09:20

@Mj: Szia Mj! :)

Az előbb írtam én is ennek a gyökerentyűnek, persze, hogy nem tette ki a kommentet. Egyébként is imád, mert szerinte náci vagyok...
Nos, én csak azt vetettem föl, hogy miért kellene egybemosni a mai cigányproblémákat a kalandozásokkal, mikor a magyarság még nem szervezett állami keretek között, hanem törzsekben élt és akkoriban a vikingektől a frankokon át a németeken, magyarokon át a bizánciakig boldog-boldogtalan rabolt, fosztogatott és apácákat vert? Rosszul emléxem, hogy a vikingek nem sokkal korábban hagyták abba és épp az államalapításunk idején lett az egyik viking a francia király hűbérese (majd az ő fia Vilmos 1066-ban tönkreverte a szászokat Hastings-nél)?
Továbbá nem tudom, miért kéne épp azért a magyarságot elővenni, mikor cigányék egy európai társadalomba sem tudtak integrálódni, a szlovákoktól kezdve a lengyeleken, finneken, magyarokon, szlovéneken, románokon, olaszokon, spanyolokon át a britekig mindenkinek tele van velük a töke...! Nos, Árpádunk nem reagált... Mindegy. Úgyis tudom, hogy én leszek a műveletlen bunkó vérnáci, míg ő a minden dolgok és bölcselmek tudója megmondja a tutit!
A fletónál is betelt a pohár, hát Árpádunk is gyorsan sorbaállt és írt egy pc cikket! Gratula...
Üdv!
Kampfer

-Goldman- 2009.02.11. 11:09:37

Bocsánat a wikipédia felvilágosított,
a kommunisták szerint mindenki fasiszta aki nem támogatja a kormányt


"A Szovjetunió által megszállt országokban, ahol meghonosították a kommunista diktatúrát, „fasisztának” (vagy „reakciósnak”) neveztek gyakorlatilag mindenkit, aki nem volt kommunista, illetve szembehelyezkedett a pártállami rendszerrel.
Az ún. náci kártya egyik megvalósulási formája.
Eredeti politikai jelentésétől függetlenül ma is gyakran használják puszta szitokszóként"

Spielberg 2009.02.11. 11:12:31

@-Goldman-: hozzászóltam, kicenzúrázta...

Spielberg 2009.02.11. 11:14:05

@CoolBrady: konkrétan úgy megverték, hogy eltört a lába, és ájultan feküdt. Aki megverte konkrétan ismerősöm...

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.02.11. 11:17:17

@-Goldman-:

Nem kell ahhoz "kultúrnépnek" lenni, hogy a hozzád hasonló zsidózó férgektől hányingert kapjunk.

-Goldman- 2009.02.11. 11:18:00

@Spielberg:
Szegénykém,remélem nyílt a törése

Spielberg 2009.02.11. 11:18:24

@Kampfer: magyar=cigány TW.Árpád= fasztarisznya

a szoclib még kómában is lop 2009.02.11. 11:19:57

@Spielberg:

na nem vagytok különb kompánia haverjai mint a sztojkabanda

mert hát aligha épp ti lennétek az ungárise robin húd is kiccsapata

-Goldman- 2009.02.11. 11:21:11

@Bezuhov:
Nyugi, bipsikém
elmondanád mikor zsidóztam "féreg"?

-Goldman- 2009.02.11. 11:23:28

Tessék itt a te kúltúrnéped bezubaba
élvezkedj csak a videóra www.youtube.com/watch?v=QyX4307WgBc

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 11:28:14

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

A mai értékrendünk alapján egész Európa népessége cigánybűnöző volt. Talán a szerzetesek, az iszlám tudósok és a zsidó orvosok nem. Akkoriban mindenki azt fosztott ki, akit ért. Aztán vagy megbüntette a szomszédos földesúr a maga maffiózó csapatával, vagy nem. Esetleg a király küldhette ki jobb pillanataiban a maga aulicusait, azaz udvari lovagjait rendőrség gyanánt. Egészen addig folyt ez a fajta betyárkodás, amíg nem lett állami monopólium erőszakszervezetet fönntartani, ami 18. század végi jelenség.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 11:34:24

@Kampfer:

Ezért is imádkoztak korábban azért, hogy mentse meg őket az Isten a vikingek haragjától, akik a folyókon lehajózva szerettek gyújtogatni. Amúgy meg sosem olvasok Tóta W.-t, csak akkor, ha linkelik, pont az ilyenek miatt.
Egyébként meg nem kell foglalkozni a jelzőkkel, voltam én már antiszemita és cionista seggnyaló, náci és judeobolsevik, rózsadombi cigányfajvédő és rasszista kirekesztő, klerikálreakciós meg provokátor is.:P Pedig nem kenyerem a szubjektív jelzőhalmozás, és nálam az igen igent, a nem nemet jelent.

itelethozo · http://itelethozo.blog.hu 2009.02.11. 11:34:26

Tótaw valamikor féléve eladhatta magát-kb a rajzfilmek idejére datálom az eseményt- azóta ha éppen aktuális eseményhez szól hozzá- ami valljuk be egyre ritkább- akkor csak próbálja csitítani a népet. Már nem olyan radikális mint kezdetben volt, egyedül a káromkodás maradt, de az meg így már hiteltelen.
Amúgy próbáltam oda is kommentelni: amikor a kalandozó magyarok megérkeztek európába akkor azért az nem hellokitty adventure land volt, hanem keményen zajlott ott is a mészárlás meg egymás fosztogatása,erőszakolása. Egyszerűen csak erősebbek voltunk és nem a megfeszített nevében gyilkoltunk. Én nem merném a mai helyzetet ahhoz hasonlítani. Sőt pont ott van a kutya elásva,hogy MA nem divat összeszurkálni a másikat, míg a középkorban ez elnézhető volt.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 11:35:31

@-Goldman-:

Ezt a jól bevált taktikát nálunk már Révai József is kiválóan alkalmazta.

Kampfer 2009.02.11. 11:42:37

@Mj: Nos, akkor Neked sem lehet könyű a mai világban!!! :(
Én anno még olvastam a W-t, és néha most is elolvasom, amit írt. Néha nem tudom eldönteni, hogy tényleg a maga véleményét írja, vagy ez is valami kormánypénzelt pc agitáció??? Megpróbálja ráébreszteni a netolvasó bunkómagyart, hogy márpedig mi vagyunk minden baj okozói, jó lenne, ha magunkba szállnánk, hisz fletóapánk is megmondta, hogy már tele a pohár...
Talán az én hibám, de eddig én jobbára mindig csak náci voltam...
Remélem történelmet fogsz tanítani! :) Nagy kedvencem! De akkor Discowery-t vagy Spektrumot ne nézz, mert a "hiteles" ámerikái doksifilmektől már sírva rohanok ki a szobából...
Kampfer

-Goldman- 2009.02.11. 11:50:12

@Bezuhov: Fletó megmondta, el lehet menni.
Ha nem tetszik hogy tüntetnek mehetsz haza.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.11. 12:02:17

@Mj: Így van. Ezért nem értem miért baszogatja a sok csököttagyú duplavét :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 12:09:05

@Kampfer:

Ugyan, aki ismer, egyik kategóriába sem sorol be, mert tisztában van az értékrendemmel.:) Aki meg nem ismer, attól minek legyek ideges?:) Inkább röhögök rajta egy jót, hogy mennyire mellélőtt szegény, és még idegeli is magát a félreértései miatt.:)
Tóta W. meg tényleg nem túlzottan érdekel, nagyszerűen megvagyok a baromságai nélkül is.
Sokáig gondolkoztam azon, hogy inkább ledoktorálok és középkoros kutatói állást keresek, tehát szakmailag eddig sem a Discovery-ből tájékozódtam.:) Viszont a történelem iránti érdeklődésemnél az idők folyamán nagyobb lett bennem a tanítani akarás, főleg, hogy így sokkal inkább tehetek az utánunk jövő generációkért, közvetve tehát a hazámért, mintha évtizedeken keresztül tucatnyi embernek publikálom az ötévente megcáfolható tudományos cikkeimet, amiket úgyis kidobnak. (Bár a kutatók is írhatnának olvasmányos, ámde hiteles történelmi regényeket, amiben csak az a nehézség, hogy ahogy távolodunk az időben, úgy lesz egyre kevesebb forrás, és egyre több a cáfolható elmélet.:-/) Amerikai szemszögből egyébként is csak a 20. századot lehetne tanítani, az meg hülyeség. Van nekünk saját nézőpontunk is, saját tragédiákkal és saját hőstettekkel, amik a saját történelmi tudatunkat formálják.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 12:12:54

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

Én speciel még mindig nem tudom elfogadni Tóta W. álláspontját.:P És csak azért nem baszogatom a blogjában, mert minek.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.11. 12:17:53

Imádom mikor megszólalnak a liberális fapinák.
"Gönczöl Katalin kriminológus szerint nincs cigánybűnözés Magyarországon, ám van egy szegény, kirekesztett réteg, amelyben nő a feszültség és az erőszakosság. A reakció velük szemben olyan mértékű, hogy az már a demokratikus társadalmi működést veszélyezteti. A megoldás egy társadalmi stratégia lenne."
www.fn.hu/belfold/20090210/nincs_ciganybunozes_csak_kirekesztes/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 12:20:12

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

Még jó, akkor mindenki buzi/leszbi/transznemű lenne.:)

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.11. 12:21:30

Sztojka család: – Nálunk az egész családban még soha senki nem volt büntetve. Egyszerű, tisztességes emberek vagyunk, akik bodzagyűjtésből és vasazásból élünk.

Kampfer 2009.02.11. 12:21:39

@Mj: Mély respekt és üdv! És kitartást és erőt kívánok Neked! :) Korábban már írtam itt, hogy egy mostani kollégám és jóbarátom menyasszonya tavaly kezdte augusztus eleján a tanári pályafutását egy Pest megyei kisvárosban. Nos, már október elején megtalálták a parkolóban "fletó emberei", természetesen csoportosan, ahogy szokták... Mázli volt, hogy néhány szülő és tanár, valamint egy szolgálaton kívüli rendőr is a helyszínen termett pillanatok alatt az üvöltözésre. A vita tárgya egyébként az egyik fletó tanonc fegyelmezése és egyszerű szankcionálása volt. Nos, az illető hölgy úgy döntött, hogy idén júliusban már nem erősíti kishazánk tanítói erejét, mert ezt nem tudja tolerálni. Jóbarátom pedig nem biztos, hogy egy AMP-69 lőszerrel való ellátását kívánja pénzelni, felesége gyógykezelése mellett! Biztos vannak sokkal jobb példák is és remélem, hogy ez csak a ritka és kirívóan rossz példa volt!
Szóval, respekt! És kívánom a legjobbakat!
Kampfer :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 12:22:00

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

Ohh, igen a hírhedett Gönczöl-bizottság előre megrendelt jelentésének névadója ismét megszólalt. A szakszerű rendőri fellépés után most megismerhetjük a valódi társadalmat is. Köszönjük Katalin.

Kampfer 2009.02.11. 12:26:58

Csak egy apróság:

www.kuruc.info/r/35/35087/

Most hívta fel rá a figyelmem egy jóbarátom. Nem tudom, mennyi igaz belőle, de az adatok elég konkrétak és a körülmények ismeretében mindent el tudok képzelni a rendőri és politikai vezetésről...!
Tud valaki esetleg már valami konkrétabbat az ügyről?
Kampfer

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 12:30:14

@Kampfer:

Így látatlanul is köszönöm, eddig jól tudtam konfliktusokat kezelni, és úsztam már meg egy "szemérem elleni erőszakot" is, illetve aláztam már porig egy részeg idiótát, aki megütötte a barátomat.:-/ Majd meglátjuk, hogy hova kerülök, amin tényleg az egész életem múlhat. Attól viszont erősen tartok, hogy nem végezhetem a leghasznosabb munkát. Ugyanis ha elitebb helyre kerülök, akkor azért nem, mert azok a gyerekek viszonylag már jó helyen vannak, és csak plusz löketet kell nekik adni. Ha viszont kevésbé jó helyre, akkor meg azért nem, mert csak a tanári munkámmal nem valószínű, hogy el fogom tudni érni, hogy egyáltalán bejárjanak az iskolába azok, akikkel igazán gond van. Márpedig oktatás nélkül nincs megoldás a cigánykérdésre sem. Egyrészt mert alapvető mintákat nem sajátítanak el a gyerekek ahhoz, hogy a társadalom számára hasznos polgárok lehessenek - így is mindennapos harc tanári munkával ellensúlyozni a szülői minták hiányát -, másrészt olyan cigány tanárok sem fognak kikerülni közülük megfelelő számban, akik sokkal hitelesebbek és rokonszenvesebbek a cigány gyerekek számára, mivel közülük valók.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 12:31:35

@Kampfer:

Igen, erről olvastam már, mert linkelték korábban. Simán elképzelhető, sajnos annyira nem is durva vagy kirívó eset.

IdősAsszony 2009.02.11. 12:34:08

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: Nagyon helyes, hogy a Miniszterelnök Úr nem tűri a blogján a fasizmust.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 12:37:13

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

Beszarás, komolyan... Na majd a vagyonosodási vizsgálat kideríti, hogy 1 kiló bodzából hány kiló fukszot lehet venni.:P Bár az is lehet, hogy a vasazás alatt azt értette, hogy "színesfémkereskedelemből és fegyveres bűncselekményekből élünk".:)

Az EREDETI 2009.02.11. 12:49:13

ismertem olyat akire ráhúztak 6 évet 100 tabletta miatt, ezek mennyit kaptak volna? fél év felfüggesztett? mert azt nem tudom elképzelni hogy kaptak volna 10 évet vagy többet, ha egy baltás gyilkos 13at kap.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.02.11. 13:00:06

Bassza már meg mindenki, ai a putris cigányokkal mossa össze az ilyen Sztojka féléket...a kurva életbe már! Seni nem a putristól fél, hanem a tetkós kaffertől, meg az ilyen kis 10-es bandában flangálóktól. Ugorjanak már kia a Blahához bazmeg! Áhhh...

Tőgyarcú Barom · http://dgulyas.blog.hu/ 2009.02.11. 13:01:36

@VonPerez: Igen de általában a standard cigány is falkában jár tehát nem nehéz összemosni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 13:06:25

@VonPerez:

Az általánosítással vádaskodó rasszistázók részéről kétféle általánosítás is tetten érhető. Általánosítanak egyrészt akkor, amikor a cigánybűnözés szót kiejtő/leíró embereket kollektíve felelőssé teszik a helyzet elfajulásáért és lerasszistázzák őket, és általánosítanak akkor is, amikor azt hiszik, hogy a cigánybűnözés szó használata minden cigányra kiterjed.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 13:07:59

@Tőgyarcú Barom:

Ők kb. ugyanannyira járnak falkában, mint amennyire az átlag magyarok szórakoznak társaságokban. Az ember alapvetően társasági lény, és nem is ezzel van a gond, hanem az erőszakos bűncselekményekkel, lopásokkal, ami nem a standard kategória.

Tőgyarcú Barom · http://dgulyas.blog.hu/ 2009.02.11. 13:13:39

@Mj: De az! Szerintem legyünk gecik és jelentsük ki, hogy minden cigány lop. És leszarni a fajvédő buzikat, ragaszkodni ahhoz, hogy MINDEN cigány alkalmatlan a társadalomhoz. Ez egyébként kb 99%-ban igaz is tehát még mindig megérné az az 1% veszteség.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 13:26:05

@Tőgyarcú Barom:

Na pont ezért hívtak itt már rózsadombi cigányfajvédőnek.:) Én ugyanis azt szeretném, hogy évtizedes kemény munkával megtanuljanak a gyerekeik és az unokáik beilleszkedni a társadalomba - és ebben én magam is szeretnék segíteni -, és nem azt, hogy gyilkoljuk le/zárjuk be kollektíve, egyéni felelősség megállapítása nélkül az összeset.

Jim Raynor 2009.02.11. 13:32:51

@Mj:

így van, tanuljanak meg beilleszkedni, de addig kussoljanak erősen.

gidabiga 2009.02.11. 13:37:35

Mj · www.szajtepo.blogspot.com 2009.02.11. 12:30:14

respekt neked.

kár, hogy kevés van a magadfajtából.

Tőgyarcú Barom · http://dgulyas.blog.hu/ 2009.02.11. 13:40:40

@Mj: Nincs egyéni felelősség csak faji.

kopaszfarkas 2009.02.11. 13:52:06

Kurva jó, hogy csak a cikkről nem ír senki.

Kampfer: mi van, munkvera már ne dögöljön meg?

Lesből Támadó Szárítókötél 2009.02.11. 14:08:48

A bejegyzéshez hozzászólva, hogy laikusok is megértsék, hogy lehetséges mindez:

zugugyved.blog.hu/2008/11/06/benn_a_biro_kint_a_farkas

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 14:12:18

@Jim Raynor:

Mind a ketten tudjuk, hogy nem fognak csöndben maradni. Már csak azért sem, mert adják alájuk a lovat, akik a cigánykérdésből élnek.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 14:13:54

@gidabiga:

Nem tudom, hogy a "magamfajtából" - Morvai Krisztina rulez:) - mennyi van, de én csak a saját portám előtt söprögethetek, ezen kívül mindenkinek magának kell megtalálnia az utat, hogy hogyan segíthetne ezen a szerencsétlen, széteső társadalmon meg hazán.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 14:15:29

@Tőgyarcú Barom:

Faji? Az emberiség maga egy faj, ezen belül csak rasszok, népek, közösségek meg kultúrák vannak. Akkor az emberiség önmagában felelős? Szerintem éppenhogy szűkíteni kellene a kört.

szucs3 2009.02.11. 14:16:06

kicsit nem ide tartozik, de ezt láttátok már?
www.youtube.com/watch?v=jprLvrlV-40

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 14:16:46

@kopaszfarkas:

Hiába, most elég erősen tematizálva van a közélet. Addig se önmagában Fletó impotenciájáról beszélünk, hanem inkább a cigányokról.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 14:18:03

Amúgy apropó cigánykérdés, most kaptam a linket, hosszú, ráadásul Népszava, de kifejezetten érdemes elolvasni, főleg a szociológusokat átkozóknak.:)

www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1153146

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 14:20:51

@szucs3:

Régen. Annak idején volt róla poszt itt is. Elkeserítő, és komolyan mondom, a végén könnyes lett a tekintetem attól, ahogy elképzeltem, hogy sok-sok ilyen vonuló embertömeg lehet még a jövőben, ha nem lesznek alapvető változások. A legtöbb pedig az országból fog elmenni, hogy mentse az életét és a jövőjét az összedőlő ország alól.

szucs3 2009.02.11. 14:29:44

@Mj: én arról a posztról lemaradtam. :( De akkor is ugyanígy elborzasztott volna, mint most.

Megmondom őszintén, hogy én is kacérkodtam már a gondolattal, hogy össze kéne pakolni... :(

gidabiga 2009.02.11. 14:31:49

@Mj:

igazából azt hiszem, jó lesz a tanítványodnak lenni.
kár, hogy nagyon kevesen vagytok, akik tényleg pedagógusok akartok lenni és nem csak egy alibidiplomát akartok szerezni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 14:47:31

@szucs3:

Engem most fokozottan elborzaszt, hiszen nyáron eléggé uborkaszezon volt ahhoz, hogy ne halmozódjanak föl bennem ennyire a feszültségek, a szomorúság és a félelem attól, hogy hiába tennék meg mindent, ha már az egész ország elkésett.:(

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 14:50:04

@gidabiga:

Most egy kicsit elpirultam... Én elsősorban szeretettel és felelősséggel szeretnék nevelni és tanítani, a többit majd az idő eldönti. Egyébként lesúlytó véleményem van a tanárképzésről, ami a bolognai rendszerrel még rosszabb lesz.:(

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 14:50:34

@Tőgyarcú Barom:

Akkor kérlek magyarázd el nekem, hogy miért nem.

gidabiga 2009.02.11. 14:52:53

@Mj:

a tanárképzés már 20-25 éve hanyatlik.
volt osztálytársaim közül kb. tízen tanítók, tanárok, közülük egy az, akinek a szárnyai alá szívesen adnám a gyerekemet.
a többi csak azért lett pedagógus, mert oda könnyű volt bejutni.
és ez nem tegnap volt :D

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.02.11. 14:53:24

@Mj: teljesen egyetértek veled. nekem is lesújtó véleményem van arról a tanárképzésről, amelyik pedagógusi diplomát és gyakorlási engedélyt ad annak, aki a lesújtó szót ly-nal írja...
(nem erről az egy betűről van szó, hanem arról, hogy annyira nem vagy olvasott, hogy nem szúrt szemet a hiba)

gidabiga 2009.02.11. 14:58:11

@Rékuc:

bárki hibázhat.
még akár te is.
attól még lehet valaki jó pedagógus, hogy eltéveszt egy j betűt.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.02.11. 15:01:02

@gidabiga: épp ez az, hogy nem egy betűt téveszt el, hanem kb fogalma sincs a 'sújt' szó jelentéséről, levezetéseiről, pedig elég sok irodalmi alapműben szerepel a szó... ezek ilyen aggasztó jelek. Ettől még lehet nagyon jó ember, csak miért pont pedagógus...? :(

gidabiga 2009.02.11. 15:07:08

@Rékuc:

a pedagógus szakma szerintem nem ezen múlik.
ha nem magyar nyelvtant fog tanítani, miért akkora tragédia?

én például lustaságból kezdem kisbetűvel a mondatokat, egyébként jó helyesíró vagyok, viszont pocsék pedagógus lennék.

a két dolog nem függ össze

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.02.11. 15:09:05

@gidabiga: lehet hogy én vagyok tévedésben (és a gondolatmenet nem Mj elleni személyes támadás) de én úgy gondolom, hogy egy tanár legyen művelt és olvasott, akkor is, ha fizikát vagy kémiát tanít, mert egy pedagógus munkája nem csak abból áll, hogy ledarálja a kölköknek az anyagot és továbbáll.

belzebubó 2009.02.11. 15:14:24

@Rékuc: Igen, sem a "sújt" szó jelentéséről sem semmi másról és valóban sosem olvas.A blogját pedig bértollnok irja.
Mj. ha te igy születtél,hogy igy vágod a történelmet olvasás nélkül,akkor megyünk az újságba fotózkodni.Lehetek a managered?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 15:16:50

@gidabiga:

Ismerem a folyamatot, gyakorlatilag a fél családom tanít vagy tanított, egészen az ükapámig.:-/

gidabiga 2009.02.11. 15:17:54

@Rékuc:

nekem tetszik, amilyen lelkesedéssel ír a történelemről és látszik, hogy nem a wikipédiából szerzi az infókat.
én is sokat olvasok, de a fasorban sem vagyok mellette.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 15:24:51

@Rékuc:

Elnézést kérek, soha nem szoktam ly-nal írni azt a szót, hogy lesújtó, hiszen semmi köze nincs a súly szóhoz. Sőt, éppen nekem szokta mindenfajta nyelvtani hiba sérteni a szememet/fülemet, úgyhogy emiatt különösen bosszankodom magamon. Amióta viszont hihetetlen mennyiségű ellenőrizetlen, nyelvtanilag hibás internetes szöveg ömlik a szemem elé - a Vastagbőrről is -, azóta ha fáradt vagyok, én is néha alapvető hibákat vagyok képes véteni. Most is ez történt. Kristálytisztán emlékszem arra, amikor még mondhatni teljesen hibátlan helyesírásom volt - versenyen is indultam még általános iskolában -, amikor még korrektor voltam egy újságnál, és amikor meglepetve tapasztaltam, hogy egyszer ly-nal írtam az ijesztő szót. Néha tényleg ijesztő vagyok, úgyhogy még egyszer bocsánat, igyekszem majd többet aludni, és akkor nem fordulnak elő ilyenek.:(

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 15:25:51

@gidabiga:

Ezt majd az idő dönti el. Mindenesetre magammal szemben vagyok a legszigorúbb, úgyhogy ha lehetne, azonnal ki is javítanám ezt a kapitális hibámat.:-/

itelethozo · http://itelethozo.blog.hu 2009.02.11. 15:26:39

SúLYos hiba, dupla piros vonallal húznám alá,de ettől függetlenül szánalmas érzem, amikor ebbe köt bele valaki, sőt még lovagol is rajta egy sort. HeLYezzük már a tartalmat a külalak és heLYesírás elé!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 15:26:47

@Rékuc:

Szerintem már kifejtettem a problémát, részemről megbeszélve.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 15:29:01

@gidabiga:

Történelemtanárként is ki kell javítanom a súlyos helyesírási hibákat, és ha valaki egy esszét nem fog tudni helyesen megfogalmazni - pl. nem alkot mondatokat -, arra jó osztályzatot sem fogok adni. Emlékszem, anno még a biológia dolgozatainkban is jelölve voltak a hibák, a tanárnő nagyon szigorúan is vette a helyesírási kérdéseket.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 15:30:18

@Rékuc:

Teljes mértékben egyetértek. A hibát azonban már elkövettem, így csak abban tudok javítani, hogy legközelebb nem vétek ilyen otromba hibát, főleg nem a diákok előtt. Emberek vagyunk, ez van.:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 15:34:25

@belzebubó:

Én nem sértődtem meg Rékuc miatt, hiszen ha nem szól, elmentem volna a hibám mellett, ami nem jó, úgyhogy végülis köszönöm a jelzést. A továbbiakban majd figyelmesebben írok, és igyekszem magam jobban kipihenni. Egyébként a blogomon is hihetetlen helyesírási hibákat vétenek a társszerzőim, ki is kellene javítani.:-/
Nem gondoltál arra a lehetőségre, hogy hangoskönyvekből tanulok, és a többszáz szakkönyvem is csak dísznek van a polcon?:) Egyébként lehetsz, de akkor pénzelned kell.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 15:36:18

@gidabiga:

Fölösleges mentegetni, tényleg csúnyát hibáztam, ez van.:-/ És akkor még nem beszéltünk azokról, akik "jobb híján" mennek el tanítani.:( Istenem, hány olyan magyar szakost ismerek, akinek kb. minden tizedik mondatában nyelvtani hiba van.:(

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 15:37:13

@itelethozo:

Egyébként szép betűkkel írok. Mind Times New Roman, 12-es betűmérettel.:)

belzebubó 2009.02.11. 15:43:35

@Mj: nem,azt majd csinálunk!!! A Blikk-kel!
Az zavar csak,hogy annyit lovagolnak ezen.Zero múltkor már közölte,ha valaki megint nyelvtanozik,azt törli.Ferkóra volt megint begurulva ha jól emlékszem :-) Tárgyi tudásban vitatkozna-e Rékuc? Na, ez az.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.02.11. 15:54:18

@belzebubó: tárgyi tudásban nincs miért vitatkoznom, nagyjából egyetértek, persze remélem az én kölkömnek majd nem fogja azt mondani, hogy jó dolog a halálbüntetés :)
(persze egy tanárnak is lehet ez a magánvéleménye, nem azt mondom, hogy csak x vagy y véleményű ember lehet tanár, csakhát a marcali tanítónéni esete óta tudjuk, hogy az ilyenolyan netes helyekre kitett magánvélemények visszaüthetnek az emberre)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 16:01:18

@belzebubó:

Egyszer már csinált velem interjút a Napi Ász a hídfoglaláskor, vicces volt, hogy próbáltak "forradalmár ellenállónak" eladni, holott a fényképezés kedvéért mentem ki.:)
Engem tényleg zavarnak a helyesírási hibák, úgyhogy megértem, ha mást is. Derelyegrádi szellem nevében pl. kikértem volna, hogy Zero Deregélyinek írta.:P Amúgy meg engem is jobban zavar az, hogy Véraláfutás szerint nem létezett Nagy Károly - valójában Heribert Illig találta ezt ki -, mint az, hogy másvalaki hosszú í-vel írja a kiirtást. A helyesírási hiba ugyanis leginkább pillanatnyi figyelmetlenségre, fáradtságra, rosszabb esetben hiányos vagy nem is létező nyelvtani logikára és tartós felületességre vezethető vissza. Tartalmi hibáknál és összeesküvés-elméletek átvételénél viszont fölmerül az a kérdés is, hogy ismeri-e egyáltalán azt a korszakot, amiről beszél, vannak-e előregyártott koncepciói, netalán alapvető kérdésekben is megvezethető-e.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 16:07:43

@Rékuc:

Eleve úgy írom a véleményemet, hogy minden esetben vállalható legyen önmagam számára, akárhol is írtam le. A halálbüntetésről kialakított véleményemet is leírtam már egy Gézával lefolytatott vitámban. Alapvetően ugyanis nem vagyok a halálbüntetés pártján - bármit is ír a szerzőtársam a blogunkra (majd ott külön véleményezni fogom, főleg, hogy élesen eltér kettőnk véleménye) -, viszont annál a kínainál én sem tudnék semmilyen mentséget felhozni, aki egy kanadai utastársának a fejét késsel és ollóval vágta le, majd elkezdett belőle falatozni. A halálbüntetést viszont a kriminológusokhoz hasonlóan nem tartom visszatartó erejűnek, és megoldásként ott lenne a tényleges életfogytiglan is. Ebben az esetben csak az a kifogás merülhet fel, hogy minek tartsuk el az adófizetők pénzéből, ha úgysem tud visszailleszkedni a társadalomba, és egyfajta pénzkidobás.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.02.11. 16:28:14

@Mj: 'Tartalmi hibáknál és összeesküvés-elméletek átvételénél viszont fölmerül az a kérdés is, hogy ismeri-e egyáltalán azt a korszakot, amiről beszél, vannak-e előregyártott koncepciói, netalán alapvető kérdésekben is megvezethető-e.'

ilyet nem is feltételeztem rólad :)
és pontosan ezért az sem mindegy, hogy ki vét a fentihez hasonló hibát. Mert ha teszemazt _.:Kittykeeee:._ ír egy olyat a myvipen, hogy 'megfolytalak', akkor az ember nem is csodálkozik ugye :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 16:40:49

@Rékuc:

Igen, ezért is bosszankodtam magamon, mert nem szokásom, és 4 és fél éves korom óta szinte egyfolytában írok-olvasok.:) A tartalmi hibákat inkább Véraláfutásra vonatkoztattam.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 17:05:00

@Mj:

Azóta lehet, hogy a Véraláfutásról alkotott véleményemet is módosítanom kell, ami csak örömömre szolgálna.:)

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.02.11. 18:28:58

Szerintem is Thaiföld a jo hely, egyik rokonom is ott varja ki az elevülest.

A hülye gyerek, miutan a ciganyok szetvertek az autojat, söt öt magat is kisse, nem bizott botor modon az igazsagszolgaltatasban, es maga tette rendbe az ügyet, na ezert kapott 3 es fel evet.

(orvos szülei azonnal felültek vele egy gepre es nem alltak meg Thaiföldig,mert a börtön csak a romaknak elviselhetö, ott szepen együtt vannak a tesokkal, tapasztalatot cserelnek, addig egy nem roma nem ussza meg epp börrel, jo ha egyaltalan elve kijön)

Tőgyarcú Barom · http://dgulyas.blog.hu/ 2009.02.11. 19:15:30

@Mj: Azért mert nem tartozunk egy fajhoz pl. a négerekkel de a cigányokkal sem.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.11. 19:19:29

@Tőgyarcú Barom:

De, mivel mindnyájan emberek vagyunk. Ha te nem így látod, akkor viszont értelmetlen a vita, csak elbeszélnénk egymás mellett.

süti beállítások módosítása