Skip to content


       Szűrés lista

Két őszinte vélemény

Ma reggel két őszinte interjú is megjelent, Szabó Máté ombudsmannal és Gulyás József SZDSZ-es ügyvivővel. Lehet, hogy azért tűnt őszintének (nekem), mert nem a szokásos sablonszöveget nyomták, a legfontosabb részek: 

Szabó Máté ombudsman: 

"-Említette, hogy a válság agressziót szül. Mit vár, a kormányválsággal súlyosbított pénzügyi válság idején mire számíthatunk?

-Szerintem sajnos rosszabb lehet a helyzet. Elég megnézni, milyen bűncselekmények, milyen jogszabálysértések szaporodhatnak el: a pénzügyi, gazdasági, szociális motivációjúak.

-A bankrablásokra gondol?

-Nem olyan egyszerű bankot rabolni: ahhoz fegyver és koncepció kell. Nagyon sok bűnözői csoport van, amit ugye kimondani sem merek, de etnikai alapon kategorizált bűnözés, nem intellektuális. Nemrég beszélgettem egy cigány önkormányzati képviselővel és egy kriminológussal. Ebből a beszélgetésből kirajzolódott a kimondhatatlan: a „cigánybűnözés” profilja. Ez a megélhetési bűnözés sajátos fajtáit jelenti: a színesfémlopás és -gyűjtés, a megélhetési célú termény- és eszközeltulajdonítás a biciklitől az anyacsavarig. Másrészt itt gyakori a kollektív elkövetés, egy kollektivista társadalmi, szinte törzsi csoportról van szó, szemben a magyar társadalom nagymértékű individualizáltságával. A kollektív erőszak az a szituáció, amikor a felelősség teljes mértékben megszűnik: ismert ugye az olaszliszkai lincselési eset. Én azt gondolom, hogy ez a fajta bűnözés nem tekinthető csupán adatvédelmi és kisebbségi kérdésnek, az államnak van egy bűnmegelőző funkciója, és van az erőszakszervezeteinek is. Na most, ha van egy bűnmegelőző funkciónk, amit felvállalunk, akkor, ha látjuk a bűnöző profilt, arra figyelmeztetni kell a lakosságot, és világosan nevén kell nevezni. Én nagyon örülök, amikor a kisebbségi biztos és az adatvédelmi biztos bilaterálisan meg akarják oldani a kérdést, de ezt a többségi biztos, azaz jómagam nélkül nem lehet. Mert a magyar társadalom többségének az az érdeke, hogy ha fenyegeti valamilyen specifikus bűnözői csoport, akkor arra hívják fel a figyelmét.

-Akkor tehát biciklilopásokra és tömegverekedésre kell felkészülni?

-Ez előfordulhat sajnos, de én azt gondolom, hogy inkább azok a bűnözési formák terjednek el, amelyek az egyéni, illetve a kollektív haszonszerzésre irányulnak. Tehát van kártyacsalás, bankautomata-lopás, zsebtolvajlás, virágzó korrupció a magán- és közszférában, és gazdasági motivációjú, megélhetési motivációjú bűncselekmények. Ha az erőszak elszabadulna a kollektív haszonszerzésben, az már egy nagyon rossz állapot lenne, körülbelül a vég. 

-El tudja képzelni, hogy szétesik az állam Magyarországon?

-Igen, el tudom képzelni elméletileg ezt az alternatívát. De a szétesés az egy ideáltipikus szituáció, tehát ha akár 5-10 százalékkal is efelé haladunk, akkor az már annyira rossz, hogy már úgy fogjuk érezni, mintha szétesett volna. Most nagyon sok eset utal arra, hogy vannak ilyen tendenciák."

Gulyás József, SZDSZ:

... Tény azonban, hogy Bajnai Gordon 2006 óta tagja a kormánynak. A kabinet azzal vágott neki a ciklusnak, hogy csökkenti az előző kormány, azaz a saját maga által felduzzasztott államháztartási hiányt, alapvető reformokat hajt végre és növekedési pályára állítja a gazdaságot. Bajnai személye összekapcsolódott azzal a politikával, amit Gyurcsány Ferenc képviselt, s amely kudarcot vallott. Ha erős üzeneteket akarunk küldeni a piaci szereplőknek, az Európai Uniónak és mindenekelőtt a magyar közvéleménynek, akkor Surányi Györgyhöz, Bokros Lajoshoz hasonló karakterű megoldásokban kell gondolkoznunk. Az egyre kritikusabb helyzet és a felfokozott várakozások miatt nem lehet B vagy C kategóriás megoldásokkal előállni.

-Pártja többsége nem így gondolkozik. Vagy ha mégis, az előre hozott választást nagyobb veszélynek tartja egy Gyurcsány-miniszternél. Az SZDSZ kényszerpályán van.

-Tavaly ősszel, amikor az SZDSZ felvetette a szakértői kormány gondolatát, azonnal ránk támadtak: miért akarjuk lecserélni Orbán Viktor egyetlen alternatíváját a baloldalon. Most a miniszterelnök maga lépett vissza. Előkerült ismét a szakértői kormány gondolata, de ez ellen megint csak Orbánnal riogatjuk magunkat. Most már nem is a visszatérése a mumus, hanem kétharmados győzelme. E logika alapján mindegy, hogy ki és milyen program alapján, csak vezesse az országot, és az illetőt ne Orbán Viktornak hívják. Ősszel, mire tovább mélyül a bizalmi válság, és a gazdasági visszaesés még látványosabb lesz, a Fidesz elnökének négyötödös győzelmétől félünk majd? Szerintem inkább cselekvőképes, jó kormányzással lehetett volna ellensúlyozni a "fenyegető" Fidesz-veszélyt. Rossz kompromisszum felé mozdult el a balközép oldal. Nem a válságkezelést gyorsítjuk fel, hanem az eredménytelen politikát hosszabbítjuk meg. Mindennek az is lehet a következménye - ami szerintem Orbán Viktornak sem érdeke -, hogy 2010-re a baloldal magától összeomlik, mint Lengyelországban.

-Az MSZP szavazótábora valóban összezsugorodott, de támogatói nem mentek át más párthoz, inkább passzívak lettek. A jó kormányzás visszahozhatja őket a szocialistákhoz.

-Az elmúlt tíz napban mutatott produkciójával az MSZP hosszú időre elveszítette esélyét arra, hogy a továbbiakban a Fidesz váltópártja legyen. Kérdés, hogy kik építik magukat újra. Az SZDSZ-nek van felelőssége a 2002 és 2007 között történtekben, de az utolsó időszak cselekvésképtelensége nem hozzánk fűződik. Mégis ismét összekapaszkodnánk az MSZP-vel és részt kérünk az agóniából. Végig kell gondolni, mi segít az országnak: ha folytatjuk ezt a válságkezelési politikát, vagy ha előre hozott választással túl jutunk az elkerülhetetlenen. Hozzáteszem, a Fidesz előnye abból is származik, hogy hét, ellenzékben töltött év után az emberek kevésbé emlékeznek a kormányzás alatti ügyekre. Ennél nagyobb súllyal esik a latba, hogy a jobboldali párt nem mondja meg, mit tenne kormányra kerülése után. Azaz vabank, hogy mi történne egy Fidesz-győzelem esetén. Ezt azonban már a választóknak kell mérlegelniük."

Címkék: politika közélet válság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr901041374

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sárdobáló 2009.04.04. 14:10:52

Gyáva ombudsmanSzabó Máté gyáva. Először elkezd cigányozni, majd hibáját a sajtó szenzáció éhségére fogja. Hiszen, ahogy a Klubrádióban nyilatkozta, ők a FigyelőNeten megjelent interjú szövegét átnézték, csak a cím kerülte el figyelmüket. Naja, csak a cím…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hetfield 2009.04.02. 11:06:51

"Az SZDSZ-nek van felelőssége a 2002 és 2007 között történtekben, de az utolsó időszak cselekvésképtelensége nem hozzánk fűződik."

Óóó persze, ti nem szavaztatok soha együtt az mszp-vel, ellenzékiek lettetek, hogyne.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.04.02. 11:15:58

@Hetfield:

Na igen, csak részben őszinte :))

De lehet, hogy tényleg így gondolja .... ki tudja, hogy gondolkoznak a politikusok ?

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.04.02. 11:17:10

azért van kontraszt Mohácsi Viki szegregáció-rettegése és az ombudsman véleménye között...

Mourinho már nem a király 2009.04.02. 11:21:47

A Gyurcsány-Kóka-Bajnai dream team ügyesen játszadozik a poziciókkal. Kettő már elesett, de ugye még mindig itt van egy harmadik. Persze ezt mindenki tudja, csak éppen tenni nem lehet ellene semmit, mert az ugye "sértené a demokráciát".

Azért én még mindig kíváncsi vagyok arra, hogy miért állt fel Gyurcsány a bársonyszékből. Taktikai húzás, Gazprom, valami biztos van a háttérben.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.04.02. 11:22:10

Jaj, szegény ombudsman mit fog ezért kapni.

Mohácsi Viki, rendkívüli sajtótájékoztató:
"A Magyar Gárda szellemisége és a weimarizálodó Fidesz kéz a kézben lengi be az Ombudsmani Hivatalt....."

Mourinho már nem a király 2009.04.02. 11:22:34

Hmm, még az jutott eszembe, vajon az ombuccman kaphat fegyelmit? :D

Maestro 2009.04.02. 11:23:05

"de az utolsó időszak cselekvésképtelensége nem hozzánk fűződik"
a faszt nem, ki is lépett ki a koalícióból, tessék mondani?

Kisebbségi kormánnyal elég nehéz eredményes politikát folytatni.
Embereket még életemben nem láttam ennyire fosni a felelősségre vonástól.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.04.02. 11:34:46

Ok részben őszinte:)
Azért az vicces hogy annak a pártnak a képviselője amely rendszeresen együtt szavaz a kormánypárttal felelősség-nélkülésigről beszél:) Az elhibázott 1. 2. 3. 4.(?) költségvetés, a folyamatos zsarolása a nagyfejű testvérnek...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.04.02. 11:35:16

@zero: Azért valljuk be őszintén, Viki kiba. mód hiányozni fog xD

phaidros 2009.04.02. 11:41:12

@Félkupica_Fehér_Főnök: már miért? Itthon fog kavarni. Bár ha már az ombudsman is rasszista, lehet h jobb ha inkább menekül.

Vagy - ő is weimarizálódik. :)

buckafej 2009.04.02. 11:42:37

OFF
A hirado.hu-n megjelent a Bajnai- ultimátum.
ON

Plutonic 2009.04.02. 11:48:10

Vicces. Ezért az ombudsmant szerintem meghurcolják, Gulyástól elhatárolódnak :)) és marad a további paródia.
De ne legyen igazam! :)

monstress 2009.04.02. 11:52:09

Szabó Máté elég korrektül leírja a bûnözés lélektanát. Gulyás meg fürdeti a hullát...
Csak az érdekelne, mit tudnak, mi ez a hirtelen pálfordulás? Olyan, mintha lehullott volna egy szemellenzõ (vagy inkább szájkosár???) Már láthatáron az új gazda, jobb ha nem mindig/olyan vadull ugatjuk meg??

bogi@mailbox.hu 2009.04.02. 11:53:01

a pártok koalíciós vezetését én megszüntetném.
ha az mszp nem kap elég szavazatot, ne léphessen már koalícióra egy párszázalékos pártocskával a kormányzáshoz. ilyen erővel akárki lehet kormánypárt, csak az egyezkedésről szól a dolog...
mert így akikre szinte senki nem szavazott, azok irányítják az országot felerészben! milyen mély igazságtalanság.
az szdsz -és általa képviselt szélsőségesen erkölcstelen nézetek hogy jelenhetnek meg az alkotmánybíróságon törvénymódosítási javaslat formájában????

ezek a törvények igazságtalanok!

bogi@mailbox.hu 2009.04.02. 11:55:16

most meg azt mondják hogy nem terheli őket felelősség!
ha Gulyás József olyan őszinte, akkor miért van még a neve mellé írva hogy "SZDSZ" hogyha nem hisz a pártjában? bort iszik és vizet prédikál?

rolika 2009.04.02. 11:55:48

@bogi@mailbox.hu: ezt hívják demokráciának. és amikor kiábrándulunk belőle, azt weimarizálódásnak. csak éppen nem a fidesz okozza ezt, hanem az mszp-szdsz-mdf triumvirátus

bogi@mailbox.hu 2009.04.02. 11:57:40

@rolika: hát nem tudom... attól még demokrácia lenne ha nem lenne koalíciós kormányalakítás...

Mourinho már nem a király 2009.04.02. 12:16:47

@bogi@mailbox.hu: Ha nem lenne koaliciós kormányalakítás akkor egy csomó országba egy jó ideig nem lenne kormány sem. Az egy dolog, hogy Mo-n jelenleg 2 nagy párt van, oszt hello, de pl. Romániában valami ilyesmi volt legutóbb: 1 párt 34%, 2 párt 30%, 3 párt 19%, 4 párt 6%, stb. Ilyen esetben hogyan alakítanál kormányt? :D

bogi@mailbox.hu 2009.04.02. 12:32:43

@Awkward: a 34%-os párt kormányozna, és a 30 %-os párt a politikán belül kapna olyan megoldandó feladatokat, területeket amikkel nem árthat a kormánypártnak de felelős és számonkérhető. de semmiképpen nem a 6%-os párttal kormányoztatnám az országot...

reKorrekt 2009.04.02. 12:36:15

"Most már nem is a visszatérése a mumus, hanem kétharmados győzelme."

Anyádat! 6 millió ember akarata a mumusa a libsi-cigánybuzi-fasszopó pártodnak te gyökér?

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.04.02. 13:22:41

Sokadszorra sem értem, mi a f*szért kapaszkodnak ennyire.
Ha veszítenek úgyis börtönbe kerül mind.
Ugyanannyit fognak ülni egy év múlva is mint most.
Arra várnak, hogy hirtelen majd valami isteni közbeavatkozás hatására győzhetnek?
Szánalmas.

tudi 2009.04.02. 16:30:06

Az ombudsman elég jól beszélt, nem keltett indulatot konkrétan elmondta milyen hatása lehet a válságnak kis hazánkra. Remélem őt nem akarják a sáros földig alázni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.04.02. 19:28:38

ránéztem Szabó Mátéra, és azt hittem hogy szdsz-es.
hiába volt kiírva h ombmanó, én szdsz-esként olvastam, annyira biztos voltam benne a külseje alapján

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.04.02. 19:32:45

"ndennek az is lehet a következménye - ami szerintem Orbán Viktornak sem érdeke -, hogy 2010-re a baloldal magától összeomlik"
miért nem érdeke Orbánviktornak? erre kíváncsi lettem

azt enélkül is tudtuk, h nem akarnak 2/3os fidesz győzelmet. ezért nem i sfogank semmi lényeges dolgot csinálni

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.04.02. 19:44:41

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: nem fogank börtönbe kerülni.
fogadok 1000 forintba, hogy egy nagy fejes sem fog börtönbe kerülni. fejes tehát miniszter.
a fidesz nem fog ezekkel semmit se csinálni, én nem tudom ti, önök honnan szedi(te)k ezt a marhaságot, de a fidesz ehhez túl fatökű. majd csak figyeljétek, és emlékezzetek erre

Rorgosh 2009.04.02. 20:17:10

Nocsak?

Fel tetszettek ébredni? Mi történt? Lemaradtam volna valmiről, míg megválaszoltam a cikkemhez érkezett hsz-eket?!

@tesz-vesz:
Egyszerű oknál fogva. Ha széthullik az ellenzék, akkor nem lesz nyomás a pérton és a kormányon, így felvirágoznak a személyi ellentétek. Éppúgy mint túl erős nyomásnál.

És egyszerűen jobb egy ismert, azonosított és kiszámítható ellenfél, akivel ha nagyon muszály, akkor akár meg is lehet egyezni, mint az, hogy a közvetlen bizalmasokat is folyamatosan felügyelet alatt kell tartani, és azok a legváratlanabb pillanatban hagynak cserben, fordulnak ellened.

Emellett ha van erős elenfél, akkor könnyebb meghatározni önmagunkat. Ha nincs, akkor mindíg azt látod, hogy a saját soraid sem illenek bele abba az elképzelésbe, amit önmagadról hittél.

fairi 2009.04.02. 20:18:33

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

Miért lenne felelőségrevonás..
Mindkét nagy párt mossa kezeit,mindkét oldalom van b
nős,aki felelős a jelenlegi áldatlan állapotokért..
Fidesz idején is megvoltak a botrányok,de nem lett belőlük semmi..Most még nagyobb a mutyizás,pénz elherdálása,semmivel mindkét oldalról van bűnős így végül semmi nem lesz...

max pár polgármestert,jelentéktelen embert bebörtönöznek pár évere,és csókolom..

Radikális változás kell,h legyen bármi is!!!
Jobbik nyerne(50%),ami elég valószínűtlen,talán akkor lenne vmi...

4595 2009.04.02. 20:27:17

fideszes-gallérosok se kerültek rács mögé 2002 után, balosok se fognak.

elfelejtette 2009.04.02. 20:38:36

Gulyás próbálja szépíteni az SZDSZ szerepét, de legalább már az SZDSZ-ben is látják néhányan, hogy semmit nem érnek el az időhúzással, és hogy kezd egyre kontraproduktívabb lenni az Orbán-mumus politika.

Kartal 2009.04.02. 21:18:36

@tesz-vesz: Ez sajnos így van. Le lett zsírozva ez már évekkel ezelőtt. Emlékeztek rá, amikor a maszop átvette a hatalmat a fityisztől, mekkora elánnal kezdtek a nyomozásba? Hogy mutogatták, hogy a zorbán szórta a pénzünket? Hogy keresték a felelősöket? Aztán pár év múlva az összes nyomozás, vizsgálat szép csöndesen lezárult, mire eljött a kampány, semmit nem lehetett tudni róluk. Mert hátha a fidesz nyer? Akkor cserébe ő is kussolni fog, és megszünteti az esetleges eljárásokat. Szépen csöndben. Így megy ez.

2009.04.02. 21:39:15

Szabó Máté végre egy olyan ombi, aki egyenes és érthetően beszél és kimondja a dolgokat.

Gulyás egy jó jópasi, hogy keveredhetett ezek közé???

reality 2009.04.02. 22:02:14

@Kartal: Nem kellene elfeledni a meghurcolt áldozatokat: egyik öngyilkos lett, másikat megalázták, harmadikat terhesen testüregvizsgálatban részesítették. Majd a bíróság (nem, nem a mszp-szdsz!) felmentette őket.

ArkAngyal 2009.04.02. 22:38:14

Nem olvastam egyetlen kommentet sem, lehet, hogy már valakiben ez megfogalmazódott, de valaki árulja már el, hogy miért a Fidesz a kiindulási alap? Az meg sem fordul senki fejében, hogy mi van az országgal, csak a Fidesz ne kerüljön 2/3-os többségbe? Ez a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" felfogás jelenti az ország végét, az ilyen emberek teszik tönkre az egész országot. Nem lehetne egyszer, csak egyszer, amikor ekkora szart kavartak maguk körül 10millió embernek, nem lehetne, hogy végre azt mondják, hogy oké itt ez a 10millió ember, ne tegyük már őket teljesen tönkre. De nem, szaros újabb pár 100milliós vagyonuk érdekében azért is mindenkit tönkretesznek. Nem tudom, megvárom-e a véget itt... Bár, ahogy a helyzet áll, igen hamar el kell hagyni az országot, ha nem akarjuk itt érni a teljes összeomlást, amit Bajnai fog okozni.

reality 2009.04.02. 23:14:46

@ArkAngyal: Szinte ugyanezt mondta tegnap az EchoTv-ben Giró-Szász András is: történelmi bűnt követtek el azzal, hogy nem hagyták az előrehozott választást.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.04.03. 11:19:37

@Rorgosh:
egyre inkább gondolom azt, hogy a fides mögött is ugyanazok állnak, mint az mszp mögött.
viszont a cikkedhez már nem tudok írni, már olvasni se a Geza szövegét végig, nem tudom miért ilyen ez a kommentrendszer.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.03. 16:13:01

@Letícia:

Ezt úgy mondod, mintha a külső határozná meg a szellemi képességeket.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.03. 16:14:47

@tesz-vesz:

Ennyi erővel a két haláltábort megjárt nagyanyám soha nem barátkozott volna MIÉP-essel.:D

2009.04.04. 00:07:08

@tesz-vesz: @Mj: Nem, egyáltalán nem erről beszélt és sajnálom, hogy vissza is vonta...

Mert ha megnézzük, neki PROBLÉMÁT jeleztek, amivel foglalkoznia kell, és zet a problémát fogalmazta meg!!!!Nagyon jól, mert nem az ő véleményét mondta el, hanem azt, amivel őt szembesítették és erről kell neki majd nyilatkoznia! Pontos szövegértés követelmény, bár jogász a fickó, de világosan mondta, hogy azaz:

"Nemrég beszélgettem egy cigány önkormányzati képviselővel és egy kriminológussal. Ebből a beszélgetésből kirajzolódott a kimondhatatlan: a „cigánybűnözés” profilja. Ez a megélhetési bűnözés sajátos fajtáit jelenti: a színesfémlopás és -gyűjtés, a megélhetési célú termény- és eszközeltulajdonítás a biciklitől az anyacsavarig. Másrészt itt gyakori a kollektív elkövetés, egy kollektivista társadalmi, szinte törzsi csoportról van szó, szemben a magyar társadalom nagymértékű individualizáltságával. A kollektív erőszak az a szituáció, amikor a felelősség teljes mértékben megszűnik: ismert ugye az olaszliszkai lincselési eset. Én azt gondolom, hogy ez a fajta bűnözés nem tekinthető csupán adatvédelmi és kisebbségi kérdésnek, az államnak van egy bűnmegelőző funkciója, és van az erőszakszervezeteinek is."

Hát ennyi. Ne ijedjen már meg ez is!!!!

2009.04.04. 13:02:35

@Letícia: megijedt...és olyan papagáj szöveget adott elő a mai Krónikába, hogy ez hülye. Visszavonja amiket mondott!! Mi ez? Óvódás??? Stipistopi, de nem is úgy volt? Komolyan, elkeserítő....hülye gyerek.

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.04.04. 13:16:39

@Letícia:
ismételni tudom magam, csak itt on:
index.hu/belfold/2009/04/03/szabo_mate_visszavonta_ciganybunozos_nyilatkozatat/

Hát milyen kifordult, a normálist deviánsnak tartó, a deviáns, destruktív magatartást piedesztálra helyező országban élünk?
Egyébként az Iránban meghirdetett pozícióra pályázok :)

2009.04.04. 14:38:07

Erről az egészről ez jut eszembe 2.:

www.youtube.com/watch?v=3wUyloc_370

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.04.04. 15:48:20

@Mj: nem sajna.
kivételek mindenhol vannak, de azért a stabil 60-70% mindig azt követi, amit látott

A fasizmus és a kommunizmus közé amúgy sem illik egyenlőségjelet tenni Magyarországon e tekintetben, mert, míg az egyik 1-2 évig, a másik 60 évig maradt a nyakunkon.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.04.04. 15:56:33

index.hu/belfold/2009/04/03/szabo_mate_visszavonta_ciganybunozos_nyilatkozatat/

most meg elhatárolódik magától ez a szerencsétlen hülye.
vicceltek? ezek direkt tenyésztették el a cigányokat, h meglegyen mindig bőven a 200 000 + 1.
ez min nemzetárulás.
lámpavas.

kár h 40 év múlva már 6 millióan lesznek.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.05. 00:27:07

@Letícia:

Gulyás Józsefre értettem.:P Szabó Mátét sajnálom, hogy még ezt se hagyták meg neki.:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.05. 00:40:51

@tesz-vesz:

Nem értem pontosan, hogy mit értesz az alatt, hogy a többség mindig azt követi, amit látott.
A fasizmus egyetlen napig nem rohadt Magyarország állampolgárainak a nyakán, maximum a nemzeti szocializmus és a szolgálatába álló hungarizmus. Mussoliniről maga Lenin is elismeréssel beszélt, ami nem csoda, hiszen Benito a legnépszerűbb olasz szocialista lap főszerkesztője volt, sokáig szociálfasisztának is nevezték a Marxból kiinduló irányzatát. Aztán amikor kiderült, hogy az olasz rendszer sokkal magasabb életszínvonalat képes adni a munkásoknak, a Szovjetunióban meg milliók éheznek, akkor ideológiai bajba kerültek a szovjet elvtársak. Főleg, hogy közben a nemzeti szocializmus is sikeressé vált Németországban, ami szintén marxista gyökerekből indult ki, csak nemzeti alapon. (Na nem mintha az oroszok körében nem élt volna tovább a pánszlávizmus.) És miután a fasizmust elhajlónak bélyegezték, nem kellett más tenniük, minthogy a nemzeti szocializmusra is azt mondják, hogy fasizmus. (Sztálin egyenesen megtiltotta a nemzeti szocializmus szónak már a használatát is. Ami persze nem akadályozta meg abban, hogy megkösse a Ribbentrop-Molotov paktumot.) Szóval szovjet megszállás és ezzel együtt elnyomás 45 évig volt, fasiszta megszállás soha, nemzeti szocialista megszállás pedig 1944. március 19-től a gyakorlatban 1945. április 13-ig. Viszont nem érdemes lóversenyt csinálni abból, hogy melyik tartott több évig, mert egy rendszer borzalma nem ezen múlik. A magam részéről egyik megszállást sem kívánnám a hazámnak, és míg az egyik rendszerben bizonyos őseim, a másik rendszerben a gondolkodásom miatt lennék nemkívánatos személy.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.05. 00:43:20

@tesz-vesz:

A problémás cigányok közül kb. egy sem megy el választani, maximum csomagért, (ezt meg az összes párt tudja, nyilván mind élnek is a lehetőséggel) a többi meg kb. ugyanannyi gyereket szokott vállalni, mint a magyarok.

2009.04.05. 14:32:53

@Mj: Hát ha ennyi esze, meg tartása van, akkor én meg nem sajnálom Szabót. Ez is csak egy hangember, amiből tele van a padlás....

Kodomo 2009.04.05. 19:02:21

Tendenciózusan és szándékosan értelmezik úgy a "cigánybűnözés" szót egyes jogvédők, hogy "minden cigány bűnöző". Vö.:"fehérgalléros bűnözés" pl.
Ombucmanusnak nem ijedt visszavonulást kellett volna bemutatni, hanem rámutatni, hogy ezen jogvédők semennyire nem mozdítják elő a probléma megoldását, sőt tevékenységük egyenesen káros a védeni kívánt csoportnak (és a többségnek is). Megélhetési jogvédők.
Mivel ombucman ezt nem tette, lehet hogy tényleg lakalmatlan.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.05. 21:23:22

@Letícia:

Nem hallottam/olvastam a visszavonó nyilatkozatát, így nem tudom megítélni, hogy ripacs vagy áldozat-e. Majd igyekszem pótolni. Amúgy sajnos az ombudsman hozzáállásán gyakorlatilag semmi érdemleges nem múlik.:-/

süti beállítások módosítása