Skip to content


       Szűrés lista

Mégsem maradhattak a madarak

Hiába, nem tökéletes még a diktatúra kis hazánkban, a cenzúrán van még mit javítani. A négytagú (!) bizottság által nagy nehezen engedélyezett transzparenst végül leszedették a Magyarország-Málta mecs előtt. A "Stop killing the wild birds in Malta!" feliratot a Magyar Madártani Egyesület munkatársa, Fehérvári Péter pecséltette le, mint kiderült, hiába.

A kifüggesztett transzparensnél a pálya felőli oldalon a mérkőzés előtt bő negyed órával megjelent egy kisebb, sötét egyenruhás csoport, és levette, majd elvitte a helyszínről a természetvédők követelését tartalmazó lepedőt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügyben úgy tájékoztatott, hogy abban az MLSZ illetékes, „tekintettel arra, hogy nem rendőri intézkedés történt”, hanem – információik szerint – a FIFA ellenőrének kérésére vették le a feliratot. 

Tehát az MLSZ-székházban igazi átgondolt, minden illetékessel összehangolt akciót hajtottak végre március 19-én. Gratulálunk. 

(Fotók: Bucsy Levente és Veres János) 

Címkék: sport abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr711042755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

luchador 2009.04.03. 13:04:30

Ezek a barett sapkás arck félelmetesebbek mint a Magyar Gárda...

Virág et. 2009.04.03. 13:06:30

Lehet, hogy én vagyok a hülye, de ha a FIFA ellenőrének kérésére az MLSZ levetet egy transzparenst, attól miért is lesz Mo diktatúra?

Combi a ballibes Ferkófan 2009.04.03. 13:06:37

És ahogy csillog az értelem a szemükben :D

toxikus 2009.04.03. 13:09:01

@Virág et.: hát tényleg van egy kis blikkes stílus a szövegben:D

Mertcsak 2009.04.03. 13:09:03

"a 11-es lábában már benne van a gól,
de a kispadról a 12-es lesre gyalogol."

reKorrekt 2009.04.03. 13:10:06

Ebből is látszik mekkora finghegesztés volt az előzetes engedélyezés. A bal kéz nem tudja mit csinál a jobb. De ezen már ne lepődjünk meg...

Marcellusca 2009.04.03. 13:11:58

Mostakkómivan?
Nem a "szemét-lenyúlós-szemkilövős-tüntetőverők" szedték/szedették le, hanem a FIFA.
Az is biztos egy rohadtszemétnáczifasiszta szervezet, mi?

@luchador: Meg kisportoltabbak és jobb kiállásúak is, mint a legtöbb gárdista. :)
Kűggyük őket a ...*-i telepre! :D
* - szabadon behelyettesíthető bármely magyar település nevével.

jpmjpm 2009.04.03. 13:14:59

A FIFA eléggé szigorúan veszi ezeket a transzparens dolgokat. Ezt most ők vetették le. Ennek most semmi köze nem volt köcsög rendörségünknek.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.04.03. 13:19:41

Azt hiszem akkor a szólásszabadság korlátozása nemzetközi betegség :-/

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.04.03. 13:20:13

Szerintem abszurd, hogy a nagy pecsételtetésen nem volt képes az MLSZ embere ( a másik három rendőr volt) kibökni, hogy ezzel a felirattal bizony baj lesz, nem fog tetszeni a FIFA-nak.

jpmjpm 2009.04.03. 13:24:46

@turner: Azért ez nem egészen így van. A FIFA nem egy hatalmi szerv, viszont fenntartja a jogot arra, hogy az égisze alatt rendezett eseményen a sport domináljon és ne a politika, vallás, egyéb sérelmek/világfájdalmak világgá kürtölése. Sztem. ez így van jól.

zsoltikam · http://catapult.blog.hu 2009.04.03. 13:26:24

"Tehát az MLSZ-székházban igazi átgondolt, minden illetékessel összehangolt akciót hajtottak végre március 19-én. Gratulálunk. "

Nem teljesen ertem mi a gond, hogy a fenebe kapcsolodik egy termeszetvedo csoport uzenete egy focimeccshez? Mi kozuk van hozza? Semmi? Jatenyleg, akkor meg huzzanak mashova kiakasztgatni a cuccaikat. Megertem hogy leszedtek.

Ombudsmanyus 2009.04.03. 13:27:15

Legközelebb főcenzori minőségben meg kell hívni a FIFA ellenőrét is a transzparens engedélyeztetésre.

Esetleg egy nemzetközi idézetgyűjteményt kellene kiadni, amit többszáz fórumon véleményeznek és hagynak jóvá. Itt lennének felsorolva a szalonképes feliratok. Persze már az is mennyire visszás, hogy egy meccsen valaki képes csak az egyik csapatnak drukkolni. És az ellenfél sportteljesítménye az semmi? Elvtársak, hova jutunk így?

Felderengenek régi szovjet-magyar mérkőzések, amikor a Luzsnyiki Stadion első soraiban csak katonatisztek és egyéb elvtársak ülhettek, persze elvágólag, igazodva egymáshoz. Na, ott aztán nem volt rendbontás.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.03. 13:27:52

@laspalmas: a válasz egyszerű: lehet, hogy fingjuk sem volt, hogy mit jelent a szöveg a drapérián :)))

a régi rendőr vicc, amikor angolul tanulnak, és a szünetben próbálják fitogtatni - nem létező - angoltudásukat:
- Stone fire?
- No, sky !

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.03. 13:28:38

óóó, vadbarom, a lényeg maradt ki... (nem megy ez ma...)

szóval cigarettára akarnak gyújtani...

Virág et. 2009.04.03. 13:32:44

@laspalmas: Nincs ebben a bénázásban semmi meglepő. Az lett volna a meglepő, ha minden olajozottan ment volna. Vegyük csak a "bizottságot", kikből is állnak:

- (volt) focisták
- rendőrök

Szerintem több magyarázat nem is szükségeltetik. :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.04.03. 13:32:53

@Seduxen:

Ja, simán benne van a pakliban, Zero bele is írta a múltkori postba.
Pötyögd be a webfordításba a feliratot felkiáltójel nélkül. xDDD

lombroso · http://www.szajtepo.blogspot.com 2009.04.03. 13:33:57

MJ lefilmezte az ominózus esetet, majd szólok neki, hogy töltse fel a netre.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.04.03. 13:36:20

@Virág et.:

Így van, ha minden rendben megy, nem írunk/olvasunk róla. De ez már a 3. post a Magyaro.-Málta meccsről, pedig Isten látja lelkem, nem vagyok focirajongó. :)

Petrow 2009.04.03. 13:43:56

@laspalmas: @Seduxen: ez fordítva is igaz, egy FIFA tisztségviselő ugyan már mit értene abból, ha egy zászlón, vagy transzparensen kint van Veszprém neve, vagy a "rendet akarunk, nem polgárháborút" felirat? Ha németül írnák le, amit egyik sem ért meg, akkor maradhatna?

monstress 2009.04.03. 13:45:08

Hú de két szép díszpinty :-D

monstress 2009.04.03. 13:46:23

Mondjuk azért a focirajongóktól ettõl nagyobb ellenállást vártam volna a szólásszabadság betiltása miatt.
De mindenesetre: szép volt fiúk! Várjuk a folytatást!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.03. 13:56:21

@Petrow: már bocs, de az mlsz-től szerintem elvárható lenne (mindegy, hogy milyen összetételű a zászlós grémium), hogy akik engedélyezik a zászlókat, transzparenseket, azok ne csak alapfokú magyar nyelvtudással rendelkezzenek, amikor a szurkolói szubkultúra szerves része valamelyik külföldi csoport "utánzása", és gyakran találkozni NEM magyar felirattal.

Mindentől függetlenül azt gondolom, hogy sporteseményen semmi keresnivalója egy ilyennek. Megértem az OKAIT, így tudna nagy nyilvánosság elé tárni az ügyet, de akkor sem tudom elfogadni.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.04.03. 13:57:16

@Virág et.:

Nem a rendező vette le, hanem egy rendőr, akit mi adófizetők tartunk el, és nem azért, hogy transparenseket után nyúlkáljon ...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.04.03. 14:00:12

@jpmjpm:

A játékos meze alatti pólón nem lehet üzenet, az hogy mi van kiakasztva a stadionban, semmi köze .

Szetinted Barcelonában a Fifa levetette a "Szabad Katalóniát" zászlót? Nem hinném ...

reKorrekt 2009.04.03. 14:00:57

@Seduxen: ugyanez a szitu, rendőr tanfolyamot végez, megy be az örsre rajolni. Odamegy az első rendőrhöz:
- Do you speak english?
- Hö?
Elégedetten vigyorog, hogy milyen kurva okos is ő és odamegy a következő rendőrhöz.
- Do you speak english?
- Hö?
Már dagad a melle a büszkeségtől. Oda megy a harmadikhoz is:
- Heyy, do you speak english?
- Yes, I do.
- Hö?

Petrow 2009.04.03. 14:04:22

@Seduxen: bocs, félreérthetően fogalmaztam, mivel szerintem egyről beszélünk.

Szóval a lényeg: arra van eszük, hogy az inkal-os szekrények/drazsé/kurcsány által lázítónak ítélt zászlókat kitiltsák, de arra, hogy egy sima jelen időben írt, 7 szavas angol mondat megértéséhez szükséges angol nyelvtudást magukra vegyenek, arra már nem.
Megnézném, hogy az ilyenek hogy tárgyalnak mondjuk a FIFA többi képviselőjével...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.03. 14:16:04

@Petrow: úgy tűnik, hogy igen, egyről...

Hát kérdésedre kb Korrekt párbeszédeit felhasználva választ is kaphatnánk :)))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.04.03. 14:18:42

Ezek az In-KAL-os srácok igazi karvaly gyerekek. Látszik rajtuk, hogy ez csak hobbi, és ők valójában génsebészek.

szamócaábris (törölt) 2009.04.03. 14:22:40

Egyszer régen egy Argentin-Magyar meccsen volt egy felirat: Erdély magyar.
semmi köze nem volt a focihoz,mégsem szedették le, sőt a tévé is kénytelen volt közvetíteni

sajtosszenya 2009.04.03. 14:23:40

@laspalmas: A megállás, ami megöli a vadont, madarászik Máltában?:)

Horizont 2009.04.03. 14:31:45

"Fejezzék be a vadmadarak máltai pusztítását!"
Most ebben mi volt olyan iszonyatos, hogy leszedették? Tényleg fejezzék be a vadmadarak pusztítását! Nem csak Máltán!

Müszijő Csirke 2009.04.03. 14:33:41

Bájdövéj,ezek sztem nem In-Kal-osok,hanem a Tóth Csabiék ex-leo securityje.Akiket a diósgyőri botrány után újraverbuváltak,más név alatt.Ork mind.

Véraláfutás 2009.04.03. 14:33:43

Ne legyetek naívak, el is hiszitek, hogy itt a FIFA beszólt? :D

A képeken nem rendőröket látok a transzparenssel elvonulni...

Tanulság, a transzparenseket a meccs alatt kell kirakni...

reKorrekt 2009.04.03. 14:35:16

@Jancsibohóc /Lámpavas olcsón határidőre/: nem mind, az egyiknek Izlandon láttam a 'Heisenberg-féle határozatlansági reláció hatásai a húrelméletre és a temporális mechanikára' című előadását..

martonx 2009.04.03. 15:04:44

Mi köze a FIFA-nak ahhoz, hogy mit raknak ki a szurkolók a stadionba?

Vagy nálunk már a FIFA is beleszólhat bármibe?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.03. 15:21:56

@martonx:

Persze, hogy beleszólhat mindenbe, mert foci.:-/ Amúgy monstresst meg kell, hogy cáfoljam, ugyanis a videófelvételemről kiderül, hogy mekkora felháborodás volt a nézők sorai között. De fújoláson, értetlenkedésen kívül nem sok minden értelmes dolgot tehettünk volna.:-/

balapety 2009.04.03. 15:22:04

@martonx: Az hogy ha Te rendeznél egy bulit,akkor Te is beleszólnál hogy oda mit vihetnek be a vendégeid.Ez egy sportesemény.Nem a tüntetés helye.Arra ott van a Kossuth tér.:))))

luchador 2009.04.03. 15:45:59

@postabelyeg: Gondolom a biztonsági szolgálat emberei. Mindenesetre nem szokványos a megjelenésük...

eldiablomismo 2009.04.03. 15:57:01

Kicsit össze vagyok zavarodva. Másutt az olvastam, hogy az ellen tiltakoztak volna vele, hogy máltai vadászok védett madarakat ölnek halomra NÁLUNK. A felirat meg nem azt jelenti. Szóval nem értem.

odbsz 2009.04.03. 16:05:05

Nem ez volt a legnagyobb baj ezzel a meccsel!
A szomorú az volt, hogy ifj. Ocskay Gábor temetésének a napján azért volt gyász szünet mert egy hete pár tucat ostoba feka magára bontotta a stadiont....
Ez Mo. + Kisteleki egy vadbarom

Virág et. 2009.04.03. 17:03:49

@zero: Öööö... Azok ott a képen nem rendőrnek látszanak. Szimpla biztonsági őrnek annál inkább.
Ez nem rendőr egyenruha.

Miért mondod, hogy rendőrök vették le?

jpmjpm 2009.04.03. 18:44:15

@zero: Nézd, tényleg elég vékony jégen táncol ez a cenzúra dolog. Amit a rendőrség művelt ezzel a lepecsételéssel az eléggé ijesztő volt, tényleg diktatórikusnak tünt, nem beszélve a 15-i sünről és "herevizsgálatról".

De a FIFA tényleg szigorúan veszi ezeket a dolgokat. Lehet, hogy csak annyi volt a baj, hogy a transzparens a kerítésen belül volt, szinte mint egy hirdetőtábla úgy nézett ki és ezért szedette le a FIFA képviselője. Ha fent van a lelátón nem köthettek volna bele.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.03. 18:51:15

@jpmjpm:

Mondjuk a Retek (Sport) klubos közvetítés megszakítása a Nagy-Magyarországos transzparens miatt is "érdekes" volt.:-/

jpmjpm 2009.04.03. 18:55:52

@Mj: Ez tény, de a SportKlub nem az RTL saját adója, hanem elsősorban valami román érdekeltség, az RTL csak itt nálunk üzemelteti/adja a riportereket.

Szóval nem meglepő, hogy a román tulaj ugrott a Nagy-Magyarország térképre, tudod ez nekik olaj a tűzre.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.03. 19:02:00

@jpmjpm:

Hoppá, ezt nem tudtam, akkor minden érthető.:-/

Tassadar 2009.04.03. 21:30:46

jóhogy nem az írták ki, hogy: SÜN!

Tulazon 2009.04.03. 21:36:59

úgy lett volna korrekt ha ez is kint maradhat és a máltaiak is hoznak egy " elég volt a libatömésből Magyarországon" transzparenst

ringerlaktát 2009.04.04. 07:20:28

Gratulálok!
Ez nem kárpát medence hanem "kárpát gödör"
van itt minden: sün, tücsök és hangya, igaz hangyából már egyre kevesebb.
Talán még igaz lehet a Hofi vicc: hogy az utolsó oltsa le a villanyt!

Babonamadzag 2009.04.04. 10:07:26

Akkor kivanom a tisztel FIFA kepviselöknek, hogy akkor legyenek a megfaradt vadormadarak között Maltan amikor a vadbarom maltaiak halomra lövik azokat. Egy ket söret hatha nekik is jut!!! En voltam ott lattam mit csinalnak!
A ket foszer tenyleg fantasztikus. A kisebbikröl egyenesen sugarzik az ertelem!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.04.04. 10:16:55

@Virág et.:

nem rendőrök ... ? pedig olyan kemény csávónak tűnnek ... biztos akkor ezért nem rendőrök :)

Babonamadzag 2009.04.04. 11:08:00

@misikeh

A Schrödinger egyenletet vagta mi?

2009.04.04. 15:37:38

Hát én meg a szabad madarakra gondoltam...és nem értettem, mit keres ezek között a Madártani Egyesület...:) Hiába na, nem értek a focihoz...:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.04. 21:11:48

@misikeh:

Párszáz szurkoló talán e felismeréstől vezérelve kezdte el skandálni, hogy "cigányok, cigányok".:) Ráadásul a vendégszektorban a máltaiak nemcsak piros-fehér kockás zászlókat lobogtathattak - természetesen ők zászlórudat is behozhattak, mi nem -, hanem piros-fehér csíkos, azaz Árpád-sávos zászlót is kirakhattak. Úgyhogy kösz, máltaiak.:)

süti beállítások módosítása