Skip to content


       Szűrés lista

M6-os felüljáró a már nem létező vasútvonal fölé

Napi abszurd sztori amit Laci küldött nekünk, köszönjük!

A Pécs–Bátaszék-vasútvonal a MÁV 64-es számú vonala. Baranya megyében, a Mecsek keleti részén található. Eredetileg Pécset kötötte össze a fontos Duna-völgyi vasúti csomóponttal, Bátaszékkel.

Bár az hatvanas évektől kezdve a pályát folyamatosan korszerűsítették, annak állapota a 90-es évek közepére kritikussá vált: a Pécsvárad és Véménd közötti szakasz nagy részén ekkor már csak 20 km/h sebességgel lehetett haladni. A pécsi vasút-igazgatóság ezért úgy döntött, hogy 1997. május 31-et követően a vonatok közlekedését Pécsvárad és Palotabozsok között - „ideiglenesen” - pótlóbuszokkal váltja fel. A teherforgalom ekkor Véménd és Bátaszék között még megmaradt. Az erdős fekvésnek köszönhetően a pályát néhány éven belül szinte teljesen visszahódította a természet: 1998 őszén néhány vasútbarát hajtánnyal még végig tudta járni a bezárt szakaszt, 2001-es visszatérésükkor azonban már komoly földmunkára és bozótirtásra volt szükség az előrehaladáshoz. 2003-ban a Bz motorkocsik ideiglenes leállításakor a vonal keleti felén is megszűnt a vasúti közlekedés.

A Palotabozsok - Erdősmecske vonal, 2007-ben (a többi fotó erre):

Játszon Ön is! A képen elrejtettünk egy vasútvonalat! Találja meg!


A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesülettől Feld István Márton viszont valami egészen bizarr dologra hívta fel a figyelmünket:
"A szakaszon 1997 óta nincs közlekedés, a pályát benőtte a gaz, a sínek jó része már hiányzik, ráadásul a vonalat a vasúti törvényből is törölték. Az M6-os mégis felüljáróval keresztezi a maradványait. Az is jól látszik, hogy a két falut összekötő út felett átívelő felüljárót direkt a vasútvonal miatt építették kétszeres hosszúságúra."

És tényleg:


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Az érintett szakasz Palotabozsok és Véménd között:
























Van-e még ilyen ország? Szerintem nincs ...

Címkék: máv autópálya abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr341200606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Félkraj cár 2009.06.23. 09:40:40

Nem hiszem, hogy valaha lesz pénz arra, hogy megint vasút legyen itt. Teljesen elölről kell kezdeni.
A kerékpárút viszont remek ötlet.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.23. 09:46:15

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Jancsika, tudod, hogy országozs tezsvírem vagy, de:

Ez az M6-os. Nem tudom, mikor lesz belőle dupla-dupla sávos...

Az a vasútvonal akkor lesz feltámasztva kb., mikor meg lesz az első czi...nig...színesbőrű elnökünk.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.23. 09:50:20

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": na óvatosan az ilyen kijelentésekkel!! ne adj' Isten megerősödik az MCF, és 2010-ben mi is köszönthetjük első "színesbőrű" (miniszter)elnökünket... mondjuk "szegény" kolor legalább megúszná a kis büntetőügyét :)))

Cato 2009.06.23. 09:52:25

Szépjónapot!
Azt az egyet valaki magyarázza már el nekem, hogy ha egy autópálya nyomvonala találkozik egy 3 számjegyű (vagy már nem is számozott) egysávos aszfaltcsíkkal, miért az autópályára építenek felüljárót, méterenként 15 millióért, ahelyett hogy a másik útra tennének egy felüljárót, méterenként 0,5 millióért?
nem tudom pontosan a költségeket, csak saccolom. ha valaki tud konkrét összegeket kérem ossza meg velünk.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.23. 09:53:46

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: NETBohóc barátom, most komolyan: te látsz arra esélyt, hogy az általad vázolt verzió valaha is megvalósul?

mind2 (törölt) 2009.06.23. 09:56:17

@PublicEnemy: Nemrég láttam a Hírtv Vetítő-jében egy dokufilmet az Ormánságról. A sok egyéb ok mellett az, hogy a közlekedést elnyomorították, megszüntették a vasútat, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az a termékeny vidék kísértet-járta országrészhez hasonlítson, melyet mára majdnem teljesen birtokba vettek a cigányok.
Az a baj, hogy sem hosszútávú koncepciók nem léteznek, sem odafigyelés, sem felelősségérzet...:(

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.23. 09:57:50

@Cato: a válasz marha egyszerű.Egy autópálya eleve töltésen húzódik. Innentől tessék önállóan továbbgondolni.

@Seduxen: most olvastam, hogy átszervezik a MÁV-ot, kivárom mi lesz ennek a vége.
..és nem esélyt látok, hanem reménykedem.

Ja, azt is olvastam, hogy nácziföldön ismét 1,3 milliárd eurót fordítanak a vasúti infrastruktúra fejlesztésére, a GAZDASÁGÉLÉNKÍTŐCSOMAG!!!!!!!!!!!!!! keretei között. Nem is értem....

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.06.23. 09:59:09

@Cato: Na igen ez érdekes kérdés.
Valóban sokkal olcsóbb.
Csak a kivitelező kevesebbet szakít!

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.23. 10:00:31

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
és el fog férni a vonat a pálya alatt?? :) vagy majd kivisznek egy kis vonatot megspékelve hungarocellel, ohh bocsi itt már lejt a felüljáró szóval itten nem megy el semmi, mennyire magyaros sztori lenne :)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.23. 10:00:35

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: ja az lemradat, hogy további két milliárdot az állomások korszerűsítésére úgy, hogy a jelentések szerint a pályák 95%-a kitűnő állapotban van. (itt kétszáz fölött is repesztenek a vonatok) Nálunk a hegyeshalmi vonalra is egy jót adnék maximum.

Tessenek ezen is elgondolkodni...

Parkőr (törölt) 2009.06.23. 10:01:46

@mind2:
mondjuk összeesküvéselméletek nélkül nehéz megmagyarázni, hogy ebben az országban miért preferálják ennyire a közúti közlekedést, és szállítást.

Pl: Posta, kamionokkal közúton szállítja a küldeményeket. Ez miez? ilyen a földön nincs mégegy.
Minden normális országban a kamionokat vasúton atszállítják az országon. Itt meg megszüntetik.

Annyi pént költöttünk autópályára amiből TGV-t építhettünk volna minden vonal helyett.
Szükséeg van autópáyára nem vitás de durva amit a vasúttal csináltak az elmúlt x évben.

gcsabi 2009.06.23. 10:02:04

Szerintem eredetileg északabbra szerették volna, ott külön-külön lehetett volna közúti- és vasúti felüljáró esetleg egy kisebb viaduktot is össze tudtak volna hozni. Több lé több "haszon". De azok a fránya népek odaépitették a falut!

Cato 2009.06.23. 10:02:08

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Továbbgondoltam.
Akkor már csak azt nem értem, miért kerül egy felüljáró métere ötször annyiba, mint a sima pálya?
és visszajutottunk az eredeti kérdésemhez.

mind2 (törölt) 2009.06.23. 10:04:22

@Parkőr: hát mer' Itáliában is rohadt sokat lehetett szakítani annak idején a sztrádaépítéseken...ja, hogy ki szakított ? Hát a Camorra, Cosa Nostra..stb.
Az államügyészek meg hullottak mint a legyek...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.23. 10:05:13

@eszkep:

Igen, nekem is feltűnt, hogy ha "szüneteltetnek", akkor miért hagyják, hogy a vasútállomásokat elhordják, ellopják ...végül is MÁV-vagyon ...

Tapmancs 2009.06.23. 10:06:08

Most akkor szüneteltetés van, vagy megszüntetés? Mert ezen múlik hogy milyen hosszú felüljáró kell.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.23. 10:06:57

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: némi különbség, hogy az ottani "máv"-nak ADNAK, nálunk meg az X az n-iken Gyurcsány-Bajnai csomag keretében - asszem 40 md-t - elvesznek...

redriot77 2009.06.23. 10:07:39

Felelősöket felkutatni, térdükbe kalapáccsal üres töltényhüvelyeket verni, utána szögesdróttal gúzsba kötni őket. Ha elájulnak -> elektrosokk. Elvérzés közben filózhatnának hogy miért kapták a kezelést.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.23. 10:07:59

@Cato:

Az sem értettem ..most minden "utacska" felett felüljárón megy át autópálya ?

Kicsit drágítja, ha 100 km-en van vagy 25 felüljáró ..mert mondjuk sok a falu az autópálya mellett ....

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.23. 10:09:00

@zero: Kurmányunk is szüneteltethetné magát, hátha elhodrja valaki, vagy lerohad magától:)

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.23. 10:09:21

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Száz vasutat, ezeret!!! Ismerős? :o)

Közvetlenül a "vasútkorszerűsítési" intézkedés előtt talált ilyet mondani Ferink, aztán építés helyett ugye megszüntetés lett, de ez olyan részletkérdés, hogy már fel sem tűnik.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.23. 10:09:24

@Cato: gondoljuk át miből áll egy felüljáró. Kezdjük az alapokkal. Cölöp- ill. kehelyalap. Aztán az oszlopok, ezek vasbetonoszlopok. Aztán az előfeszített gerendák (vasbeton szintén), amik ugye áthidalják már a nyílást. Aztán sok-sok beton, és betonacél. Aztán erre jön rá a pálya főképpen aszfalt. Még a felüljárók tartozékát képezik a korlátok, és az esőelvezető ojjektumok ;)

gcsabi 2009.06.23. 10:11:14

@Parkőr:
Kapaszkodj meg nálunk a MÁV a belsőlevelezéset is közuton szállitja. Külön erre a célra lizingelt autókkal+munkaerővel, amit azelőtt a vonatszemélyzet bonyolitott, tök ingyen!

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.23. 10:13:26

@Parkőr: Azért, mert minden jóérzésű országban tudják, hogy csak a teherszállításban van pénz. Na azért privatizálták azt ki nálunk, gyorsan, izibe.

MÁV lerohasztás, nálam hazaárulás, ami sajnos a halálbüntetés miatt, csak letöltendő életfogytiglan...

Cato 2009.06.23. 10:13:51

@zero:
Elég sokat közlekedek az M3-on M5-ön. Valahogy nem rémlik hogy ott lépten-nyomon felüljárók lennének a pályán, ellenben elég sűrűn vannak hidak felette, amiken a keresztirányú alsóbbrendű utakat elvezetik. meg vadhidak a Hortobágyon.

Ezért nem értem ezt az eljárást.

charlie 2009.06.23. 10:15:10

@Tapmancs: biztos, hogy szüneteltetik, papíron csak 1-2 vonal szűnt meg az utóbbi jópár évben.

a tereprendezés nem olcsó mulatság.

Cato 2009.06.23. 10:16:10

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: A kommented végén a smiley reményt ad arra hogy csak viccősz, és nem funkcionális analfabéta vagy . ;)

l. 2009.06.23. 10:17:47

@Parkőr: Mert nálunk a vasúti szállítás átlagsebessége 8-9 km/h körül van mostanában (ezt az adatot nemrég hallottam) az EU-ban ez kb a duplája, USA ha jól emlékszem olyan 50km/h körül. De jól kijavíthattok ha tévedek.

Parkőr (törölt) 2009.06.23. 10:18:32

@gcsabi:

Neee jobb volt addig nekem amíg ezt nem tudtam:(

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

A MAV privatizálása egy vicc, már amikor először magyarázták akkor is majdnem leköptem a tvt:)
Ilyen lesz még szerencsejáték rt eladása, ami elhalt, vagy csak csönd van körülötte.Rohadtabbak mint Rákosi.

mind2 (törölt) 2009.06.23. 10:18:37

@charlie: mert tudják, hogy a tereprendezésről két bodzaszüret között gondoskodnak egyes honfitársaink :(
Van itt a közelben egy település, ahol napközben loptak el több száz méter légkábelt, úgy hogy jórészt a nyugdíjasok voltak otthon. És még mondja valaki, hogy nem értenek a villanyszereléshez :(

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.06.23. 10:19:22

zikkálj :)
@Parkőr:
F@szom az élményautópályába. Többek között ez (valamint a második 30k-s csekk 143km/h-ért) motivált a lézerblokkoló felszerelésére. Olyan jó nézni a sündőrök mutogatását, mikor az (értelmetlen) 110-es korlátozásnál elsuhanok 111-el (muhaha).
Milyen korlátozás lesz az élményautópályán? 80 km/h? Ahan, biztos betartják majd.

@fmj:
"Annyi van, hogy most az internet a szelep az ország seggén... :) "
ROTFL :D

magichorze 2009.06.23. 10:20:49

utána még kéne egy ugyanekkora aluljáró is, és akkor átlagosan egyenes az út

sz_ 2009.06.23. 10:21:12

@Cato: A terepviszonyok meghatározóak, a kis fotóból nem derül ki sok erre vonatkozóan.

Másrészt az alsóbbrendű utakon közlekedhetnek kerékpárosok, mezőgazdasági járművek - nekik nem mindegy, hogy milyen emelkedőt kell leküzdeni.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.06.23. 10:22:30

@Cato: Ugyanez van az M7 új szakaszával de a régin is! Szóval egy nagy farokság. Sokkal olcsóbb egy kis felüljárót építeni mint egy 2x2 sávot felüljárózni.
Az utóbbin nagyobbat lehet szakítani. Sajnos ennyi.

mind2 (törölt) 2009.06.23. 10:25:16

@misikeh: asszem nekem is jön valami.... ugyanis a település végét jelző tábla előtt ( konvoj sebességét felvéve ) ráléptem gázra, és nemtom mennyivel is mentünk : 60- 65 között ? Későn kapcsolt a banda, hogy sünök elbújva bodzabokor mögé, mellé, szedik az adót libajnainak.
De a legjobban az tetszett, hogy már biciklivel is gyorsabbak a népek mint a MÁV... ha így megy, gyalogosan is ráverünk a Piroskára :(((

öööö...izé 2009.06.23. 10:25:48

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: ha csak egy méterrel is hosszabb, mint kellene, akkor fizesd ki azt TE a vagyonodból...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.23. 10:25:49

@Cato: ez a funkcionális analfabéta nagyon divatos szó ezen a blogon. Egyik barom elkezdte, a többi barom meg majmolja. De ha már analfabéta, ha hülye vagy a mélyépítéshez, akkor okosan pislogva hallgasd meg a válaszokat az ostoba kérdéseidre, és kussban datáljad ;)

Az is érdekelne -ha már te felüljárókat vizionálsz-, hogy a vasutat mondjuk hogyan tervezed átvezetni egy autópálya fölött :)

PublicEnemy 2009.06.23. 10:26:43

@mind2: Igen!Sajnos nem csak ott,ez országos probléma.
Mivel ezekben a falvakban nincs munkalehetőség a fiatalok beköltöznek a városokba.Rengeteg olyan falut ismerek Somogy,Tolna,Baranya megyében,ahol az ÁTLAG ÉLETKOR MÁR 80%-ban 60ÉV FELETT VAN...ez szörnyű!Demográfiai katasztrófa!Nincs aki segítsen,megvédje az időseket.Beköltöznek a cigányok,terrorizálják,meglopják őket!Bezárnak az óvodák,iskolák,még egy élelmiszer boltot sem érdemes üzemeltetni(persze kocsma az van).MEGSZŰNTETIK A VASÚTI KÖZLEKEDÉSt,mert nincs aki járjon vele,hiszen munkahelyek sincsenek!!!!Szépen, lassan kísértet faluvá(ill.100%-ban cigány-faluvá) válnak....mivel egyszer az idősek is eltávoznak.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.23. 10:26:44

@öööö...izé: fizetem én is a vagyonomból kisfiam, tehát nyugodj le és sicc maszturbálni.

charlie 2009.06.23. 10:29:55

@mind2: fúú, a szemét rendőrök, meg mertek büntetni, amiért nem tartottad be a KRESZT, azzta fene!

hogy is szól, mettől lehet menni 90-el? jéé, hát nem a lakott település táblától? fúú, a buzi rendőrök meg mertek büntetni, amiért megszegted a kreszt.

tejóég...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.23. 10:30:10

..és sz leírta azt amit kihagytam. A terepviszonyok. Sokkal ésszerűbb, ha az autópálya töltésén képeznek nyílást, mint hogy lényegesen kiemeljenek egy alsóbbrendű utat. Ez alól a vadátjárók, és gyalogos átkelők a kivételek, bár ezek sem mindig, hiszen nagyon sok helyen az autópálya alatt vezetnek át.

Cato 2009.06.23. 10:39:03

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Ignorállak, jó?
Nagyapámtól azt tanultam, idiótákkal sose állj le vitatkozni. :)

Salvia Divinorum (törölt) 2009.06.23. 10:39:57

A Szocialista Szellem Vasútja!

:-D

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.06.23. 10:40:04

@mind2:
Múltkor ilyesmi volt nekem is, csak nekem visított az apparát :) Megálltam, szép, jó napot kívántam nekik és megkérdeztem, hogy nem-e esetleg meg kellene nézni, mi ez a láncfűrész hang az 500 m-re lévő erdősávból (ami mellett egy darab kockalada és egy darab tepsimerga parkolt utánfutóval). Természetesen engem kezdtek el basztatni a blokkoló miatt. De legális, szóval egyéb indokot kellene találni a szívatásra uraim, valamint szeretnék feljelentés tenni lopás miatt. Ismeretlen, ámde jól látható tettesek ellen. Azt hiszitek intézkedtek? A f@szt.
Remélem emlékeznek rám uraim és ezúton is külön szeretnék gratulálni önöknek, a rend éber sündőreinek.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.23. 10:41:06

@Cato: igazából azontúl, hogy mutatod mekkora autista vagy, és hallottunk mesét a sok autópályás kalandodról, érdemlegesen hozzá tudtál szólni a témához? Nem? Akkor menj fejd meg a nagypapát ;)

mind2 (törölt) 2009.06.23. 10:53:26

@charlie: tisztában vagyok a szabályokkal, meg azzal is, hogy mekkora buli a tábla előtt ( négysávoson ) 20 - 50 méterrel mérni az embereket, amikor ugye, már mindenki rálép a gázra... és előtted , melletted kocsi, mögötted kamion és a forgalom ritmusa adja magát.... szoktál te vezetni autót ?Vagy csak hétvégente, és akkor is 10 óra 2 óra állásban ?

Salvia Divinorum (törölt) 2009.06.23. 10:55:00

@charlie: @mind2:
Vidéken főutakon, ahol falu falu hátát éri,
(pl 6-os út Pécs-Barcs) 10 emberből 9 nem fog 50-re fékezni a tábla előtt, és nem fogja utána megvárni a falu vége táblát sem hogy kigyorsíthasson. (egyrészt letolják az útról, másrészt értelmetlen)

Erre pl Horvátorsztágban kezdenek rájönni-
a Barcs-Virovitica- Kutina szakaszon a falvak elején 70-es tábla van kirakva. Sőt, néhány elkerülőutat is építettek

mind2 (törölt) 2009.06.23. 10:57:24

@Salvia Divinorum: kösz.főleg a letolnak az útról igaz... de nem akarok témától eltérni :)

Cato 2009.06.23. 11:00:08

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
Kisfiam, hogy te mekkora tirpák vagy...
Ideje lenne bevenned a gyógyszered.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.23. 11:01:50

@Cato: az előbb már ignoráltál nem? Akkor itt az ideje a papát levenned szájjal ;)

Viktus 2009.06.23. 11:08:36

V.melyik fejes családjában túlpangás lehetett az építészmérnökökből aztán kellett nekik találni v.mi elfoglaltságot ...

Viktus 2009.06.23. 11:11:41

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Igen most éppen ez van programban , hogy minden bizbasz kisvasútvonalat újra indítsanak, hogy mindenkinek legyen egy kisvasútja ... remélem a kertünkben is hamarosan elkezdik a szárnyvonalat én is külön szerelvényt igénylek ...

Egyébként nem gondoltam volna még léteznek ilyen ostoba sötét barmok végülis jó látni, hogy miből lesz még ma manapság mszp szavazó :D

Vorbis 2009.06.23. 11:19:36

Nem egyedi jelenség. Csömörön az M0 felé építettek a HÉV egy olyan vágányának hidat, amin legalább évtizedek óta nem jár HÉV.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.23. 11:21:22

@Viktus: senki nem mondta hogy azonnal újra fogják indítani, senki nem mondta hogy ez egy kisvasút, de ha akarsz a kertedbe egyet, akkor tudok egy faszit Pusztaszabolcs magasságában aki némi ellenértékért épít neked. Fentebb meg ki lett tárgyalva te mélymagyar lófaszjóska, hogy a vonal nem megszűntetve van hanem szüneteltetve van. Ami azt jelenti, hogy a vasút ott van, és nem fogják a te kedvedért betemetni. :D Az MSZP-re meg a konzumhölgy anyukád fog szavazni, hogy bebiztosítsa magának a hosszú orális munka utáni jólétet. :D

Viktus 2009.06.23. 11:37:23

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Nem azonnal soha nem fogják újra indítani kedves butácskább kommentelő elvtárs.
Ez 1913-ban épült az adott kor viszonyai között az adott korszak igényeihez viszonyítva ... mára a jelentőssége nulla. Törölték , tehát ez nem szüneteltetve van, hanem megszűntetve. Szüneteltetve pl. ez a csoda van: http://totalcar.hu/magazin/kozelet/szellemvasut!1

A vasút egyik esetben sincsen ott ténylegesen viszont a totalcaros még papíron ott van ... emez ami a blog témája már ott sem oszt nem szoroz ...

"A szakaszon 1997 óta nincs közlekedés, a pályát benőtte a gaz, a sínek jó része már hiányzik, ráadásul a vonalat a vasúti törvényből is törölték."

Na, ha már ennyire hülye vagy legalább ne hírdetnéd. A vasútfejlesztési uniós direktíva sem a piszlicsáré senki által nem használt rejtett munkanélküliséget szolgáló vonalak újraindítására szolgál, hanem a fővonalak modernizálására, és az ipari központokhoz közel álló logisztikai felrakodók megépítése a cél, hogy a kamionok a legközelebbi állomástól guruljanak el az adott gyárig. -

öööö...izé 2009.06.23. 11:38:08

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Úgy látom eléggé fixált vagy az orális témát és a maszturbálást illetően, talál foglalkozz azzal inkább fórumba firkálgatás helyett...

Bit Rot 2009.06.23. 11:42:56

@Cato:
"Elég sokat közlekedek az M3-on M5-ön. Valahogy nem rémlik hogy ott lépten-nyomon felüljárók lennének a pályán"

Ha vasút van, azt nem lehet az autópálya felett átvezetni, csak alatta!
Mert a sínek nem bírják el a nagy emelkedőt (azaz a vonatok nem).

Csak nehogy kiderüljön, hogy itt a nemlétező vasútvonal miatt megy el az autópálya az alsóbbrendű út FELETT :-)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.23. 11:51:45

@Viktus: mondom hogy a kedves mama az elvtárs turbómagyar netláma ;)..és nekem nem kell a kioktatásod vasútügyben, lehet pöppet többet konyítok hozzá mint te meg ez a "ööööö..izé" nevű címeres ökör aki úgy látom az élettársad lehet.

Ja, és kicsit figyelmesebben kéne kimásolgatni dolgokat ezzel a vonallal kapcsolatban ;)

ruhaszarito 2009.06.23. 11:55:25

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
“Ja, azt is olvastam, hogy nácziföldön ismét 1,3 milliárd eurót fordítanak a vasúti infrastruktúra fejlesztésére, a GAZDASÁGÉLÉNKÍTŐCSOMAG!!!!!!!!!!!!!! keretei között. Nem is értem...“
Most dontottek arrol is, hogy a kutatas-fejlesztesre es az egyetemekre is tobb penzt adnak, az eddigi evi 9 milliardrol most evi 12-re emeltek es ezt 5 even keresztul.
Edesapam mondta tegnap, hogy naluk szinte teljesen le kellett allni a kutatassal (allami ceg), fizikai munka egyenlore van sok, de a mernokoknek semmi munkajuk nincs. Persze ez oriasi kiesest jelent a beveteli oldalon.

Meleardil Eressea Iluvadan 2009.06.23. 12:00:16

A hatodrangu utvonalakat atvinni az autopalya folott 10-szer olcsobb, mint forditva. Ugyanis az autopalyanal eloiras, hogy mekkora lehet az emelkes szoge felhajtasnal, igy a hid sokkal hosszabb a sok sav miatt sokkal szelesebb, es lenyegesen nagyobb forgalomra kell tervezni.

Valami kulonos oknal fogva Abszurdisztanban szinte MINDIG az autopalya kerul a feluljarora, hogy az alatta elhalado szenasszekereknek es kordeknak ne kelljen mar hidra kapaszkodni!

Vonatnak hidat csinalni ugyebar macerasabb. Es hat IME a magyarazat. AZERT vettek figyelembe a sineket, mert kulonben a kissebb utat kelet volna az autopalya felett elvinni, es NEM forditva, ami toredeke koltseg. Ha a magyarorszagi beruhazasoknal atlagos 60%-os Panama-szintet vesszuk alapul, akkor ez cirka 2 milliard forint bevetelkiesest jelentett volna Mr. Korruptnak (momentan lovesem nincs, ki lopott).

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.23. 12:02:29

@ruhaszarito: de érted mire akartam kilyukadni ezzel? Csak és kizárólag nálunk menő a vasút totális tönkretétele. Labancföldön is irdatlan pénzt vernek a vasútba, és nem azért mert a személyszállítás milyen nyereséges. Mert sehol sem az...

Budapest HBF 2009.06.23. 12:10:48

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
Senkinek semmi baja nincs azzal, hogy a 64-es vonal felett felüljárót építettek!
Ez a _normális_.
Az a baj, hogy a Pápa-Csorna fölött spórolni akar az álszent kormányzat.
De emögött is persze politika van: a cél ugyanis az, hogy a csornai fideszes önkormányzatra (amelyik mindig is ragaszkodott a vasúthoz) foghassák rá az elkerülő építésének csúszását.

Bernics Gábor 2009.06.23. 12:18:39

"Lesz itt minden, uniós szinten"

Salalala

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.23. 12:19:16

@öööö...izé:
Ne erőlködj, N.. vagyis Jancsibohóc az egyik csókos fórumtársunk, rá nem vonatkoznak az ilyen sajtpapírra írt intézkedések. :o) Ellenben, ha kötözködsz, akkor szólunk Libertének, hogy szóljon zeronak, hogy moderáljon ki _Téged_ xD

@ruhaszarito: Jaja, egy vicc!
Egy normálisabb országban a KF támogatás a GDP 3% -át teszi ki, ezt a keretet tervezik megemelni az EU legtöbb országában. Nálunk az 1% -ot sem éri el, ezt tervezték csökkenteni, amiből végül nem tudom, hogy lett -e valami, de nem lepődnék meg.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.23. 12:21:02

@alexejevics: szerintem ezt a vonalat meg fogják menteni, bár itt is megy a ködösítés, hogy az átvágott vonalat helyre fogják állítani.

Budapest HBF 2009.06.23. 12:22:17

@alexejevics:
Amúgy itt a link a vasúti törvény vonatkozó módosító indítványáról:
www.parlament.hu/irom38/05723/05723-0006.pdf
Még egyszer mondom: felőlem építhetnek felüljárót, a vasút valóban egy olyan stratégiai jelentőségű infrastruktúra, melyet meg kell tartani, mert a jelentősége egyre csak növekszik. De ha egy lerohadt vonalon építünk felüljárót, máshol ne adják elő nekem a felüljáró-spórolósdit!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.23. 12:23:03

@alexejevics: a másik dolog, a Pápa-Csorna vonalnál is látszik, hogy a szaktárca mennyire szarik a mellékvonalak, és a környékén élők helyzetére.

@Félkupica_Fehér_Főnök: pontosan! :) liberó a wamzer, hozzá lehet menni;)

Tündér_Lala 2009.06.23. 12:28:32

Bármilyen különös, valószínűleg a "szüneteltetjük a vonalon a közlekedést" jogi helyzet a szituáció oka.
Ugyanakkor én inkább szerencsésnek érzem a dolgot a következők miatt.
Ezer Md számra költjük a pénzt autópályák építésére, miközben lerohasztjuk és tönkre tesszük a vasúti infrastruktúrát. És mit hoz a jövő ?

Mindig drágább és drágább üzemanyagokat.
Egyre szigorúbb környezetvédelmi előírásokat, mert nincs és nem lehet más útja az emberisének.

A globalizált világ nemn hajlandó tudomást venni a fenntiekről és mi majmoljuk őket. Nyugat európa és Japán számol a dologgal és komoly pénzeket fordítanak a szállítási feladatok racionalizálására. (Vasút, vizi szállítás stb) Mi pedig eladtuk nekik a mávcargot ami nyereséges és nélkülözhetetlen lesz.

Ez így a távlati gondolkodás teljes hiánya és a jövő eladása egy tál lencséért (és a saját zsebre jutó pénzekért).

Sajnálom, de így látom.

ruhaszarito 2009.06.23. 12:34:17

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Ertem en, persze!

@Félkupica_Fehér_Főnök: igen-igen SZVSZ is egy valsagbol csak ugy lehet rendesen kilabalni, ha pont a K-F-be teszem a penzt.
Mondjuk mas a helyzet, ha eppen porzik a kassza, akkor nyilvan ezeket a dolgokat a legegyszerubb megnyirbalni, de valahogy ilyen eszetlenul nem szabadna csinalni... :-(

Dr. No 2009.06.23. 12:36:35

A következő felüljárót egy krétával készített aszfaltrajz fölé fogják építeni.

A "játszon"-t meg helyesen "játsszon"-nak kell írni. (Kivéve ebben a szövegösszefüggésben: Játszál, igyál!)

Tündér_Lala 2009.06.23. 12:42:33

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Hogy lehetséges lesz a vonal feltámasztása, ha újra költség hatékony lesz extra hatalmas költségek nélkül.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.06.23. 13:02:05

Hiába baszogatjátok, Jancsinak van igaza. Szerintem is azért építik a felüljárót, mert a vasútvonalat hivatalosan nem szüntették meg, csak szüneteltetik. Persze mindenki tudja, hogy soha nem fognak újraindulni a vonatok (talán majd a patás alatt), de a formalitás az formalitás.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.06.23. 13:03:55

Ja és a szexmániások, grammanácik repülni fognak...

Tündér_Lala 2009.06.23. 13:04:25

Jártam Kanadában a válság elött. A közlekedők 30% kamion (iszonyat méretű dögök másfélszer akkorák mint nálunk), amelyen Mexikóból és a kikötőkből hozzák az árút.
Nem érdekli a cégeket a szállítási költség, mert behozzák azon, hogy ötöde a bér a termelő országokban. Viszont ott van a környezet szennyezés és az utak szétverése, amelyet a társadalom a közös kasszából fizet. A közös kassza pedig szűkül, hiszen alig termelnek valamit.

reKorrekt 2009.06.23. 13:05:13

@Dr. No: :(@Félkupica_Fehér_Főnök: ha így haladunk lesz az még nozsstáj is :(

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.23. 13:13:10

@Tündér_Lala: ahhoz, hogy versenytársa tudjon lenni itthon a vasút a közútnak sok dolog kell. A régi vasúti infrastruktúra nem elsősorban a személyszállítás miatt létesült. Ezért sok helyen állomásáthelyezésekre, és nyomvonal korrekcióra volna szükség. Ehhez viszont bele kéne tenni a pénzt a vasútba, ami hosszú távon szerintem megtérülne. Így is tesznek tőlünk nyugatabbra.

Viszont amíg az M6-oson Újvárosból fel lehet érni 40 perc alatt Pestre, és a vonatnak ehhez több mint egy óra kell addig felesleges elvárni azt, hogy majd az emberek megszeretik a vasutat.

A másik dolog -ha már nyugati országok-, vannak olyan régiók ahonnan a kamionok nemes egyszerűséggel ki vannak tiltva az utakról. Nincs más választás mint a Rola. Itthon is ezt kéne, és nem milliárdokat belebaszni az utak felújításába. A kamionokat rákényszeríteni a vasútra, és mindenki jól járna. A vasút is, és a Zemberek is. Téged nem tart fel a kamion, nem repeszti szét a házad oldalát, nem szívod a szénport amit pöfékel, und so weiter...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.23. 13:13:42

@laspalmas: A patás nem indít vonatokat, ez aljas rágalom! Vitya lebontja majd az autópályákat és megmérgezi az egészséges vízet, ezután felköttet minden portást, aki a beérkező komcsi polgármesternek köszönni mert korábban!

@Korrekt (Cum Deo pro Patria et Libertate):
Ez valami héber szó? :o)

Cato 2009.06.23. 13:19:14

@Bit Rot:
"Ha vasút van, azt nem lehet az autópálya felett átvezetni, csak alatta!
Mert a sínek nem bírják el a nagy emelkedőt (azaz a vonatok nem)."
Ezzel természetesen tisztában vagyok.

"Csak nehogy kiderüljön, hogy itt a nemlétező vasútvonal miatt megy el az autópálya az alsóbbrendű út FELETT :-)"
Igen, pont erre céloztam, csak gyengeelméjű kommenterünk képtelen értelmezni a leírottakat.
:))

Tündér_Lala 2009.06.23. 13:26:26

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
Egyet értek. A személyszállításban pedig távlatilag (nem véletlen a szuper vasút fejlesztés) messzire vonattal érdemes menni - ki szeret 500 km-t autózni - és ha akar helyben bérelhet autót.
Árúszállításban pedig teljesen egyértelmű az utak kímélése és a környzet érdekében ki kell tiltani a kamionokat az utakról. Ehhez viszont kisrégiós konténer és kamion terminálok kellenek. Nem lehet kétséges, hogy búsásan megtérülne (sajnos a cargo nyeresége nélkül számolva is).

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.23. 13:28:40

@Tündér_Lala: vannak terminálok, az irányvonatok hiányoznak. per pillanat egy Rola szerelvény közlekedik kicsiny országunkban.(Kiskundorozsma - Wels)

Tündér_Lala 2009.06.23. 13:41:48

Hogy miért nem csinálják (józan ésszel belátható) azt nem értem (azaz nagyon is). Mert a valós társadalmi költségeket is számolva nem lehet kétséges az eredmény. A valós társadalmi költségek azonban nem érdekelnek senkit és ennek eléréséhez 10-15 éves következetes közlekedés politika volna szükséges.

_bp_ 2009.06.23. 14:00:38

Ahoi, regota olvasom ezt a remekbeszabott blogot, izeeeee vadiratot, bocs. Tortenetesen ott lakom, ahol ez a vonat jart. Akarmennyire is hihetetlen en meg jartam hosszu piros gyorsvonattal is, majd a jo oreg zakatolos BZ-vel, aztan a vonatpotlo busszal. Sokat tudnek meselni :) Viszont, szerintem minimum guiness rekord, hogy a Pecs-Palotabozsok tavolsagot a fenykorban, kb. 3 ora alatt sikerult abszolvalnia a MAVnak. Ez kb. 50km...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.23. 14:07:48

@_bp_:

na neeeeeeee ....3 óra / 50 km ...???

17 km/h-val száguldott a vonat? ennél még egy 28-as csepel kerékpár is gyorsabb ...

Marcellusca 2009.06.23. 14:12:33

Őőőő, izé, még mielőtt elolvasnám a kommenteket:
Kicsit értelmezhetetlen a cím " felüljáró a már nem létező vasútvonal felé". Felüljáró a vasútvonal irányába?
Ja, nem! Felüljáró a vasútvonal fÖlé.
Így már egyből érthető.

_bp_ 2009.06.23. 14:16:33

@zero: Ugy kepzeld el, hogy egy mezei kaposztalepke suhant el az ablak mellett. Epp hogy az iranyjelzot felejtette el bekapcsolni, mikozben megelozte a szerelvenyt :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.23. 14:21:33

@Marcellusca:

ezen vacilláltam én is, aztán reggel átjavítottam "felé"-re .... lehet, hogy nem jól tettem ...most már mindegy ...

eeepunk 2009.06.23. 14:27:17

Nem is tudom, de azért remélem éveken belül kiszélesítik az államellenes bűncselekmények fogalomkörét és az ügyészség (lehetne külön autópálya alosztály)hamarabb rendel el nyomozást ilyen ügyekben.
Független sajtót!
Független tettrekész ügyészséget!

Inner Circle 2009.06.23. 15:40:19

@zero: annyira ne örülj neki, az a kétmilliárd ugyanannyira légből kapott szám, mint a felüljáró (ami a képen van) vs. aluljáró (ha az alsóbbrendű út menne az autópálya fölött) közötti tízszeres különbség. Ugyanez a felüljáró a vasútvonal áthidalása nélkül - kivitelezési áron - néhány tízmillióval lett volna olcsóbb (ha a cölöpök sem kellenek, akkor kicsit többel, de semmiképp sem több százmillióval). Ha csak az alsóbbrendű utat vezetik át az autópálya fölött, az - a képről ítélve - ehhez képest nem lett volna jelentős megtakarítás. Az egész miskulanciát ki lehet hozni nagyságrendileg háromszázmillió forintból. Persze az más kérdés, hogy az állam mennyit fizetett ki érte, de ezen még kétszázmilliót sem kaszált senki, nemhogy kétmilliárdot. (A komplett hídról beszélünk, nem csak a fölöslegesnek nevezett részéről.) A kivitelező meg pláne nem, az örülhet, ha a végén megkapja a pénzét, és nem jár úgy, mint a Megyeri-hídon dolgozó kollegák.

tudi 2009.06.23. 16:14:16

Hár én ezt olvasva sírva röhögtem kínomban.

gcsabi 2009.06.23. 17:49:01

@Tündér_Lala:
A 80-as évek végén több helyen épült konténer terminál, ma talán 2-3 működik belőle. A kamionszállitó Ro-La vonatok közlekedtetésével a legnagyobb probléma nem a terminálok hiánya, hanem a pályasebesség! A korridor hálozatok kiépitett pályasebessége "papíron" 100- 120, néhol 140 km/h. A valóságban a 120-as palyán a sebességkorlátozások miatt jó, ha 70 /a100-ason sokszor40-50km/h
A Ro-La meg sok helyen max 15-el mehet a pálya állapota miatt, ezért inkább nem is közlekdtetik.
Ez az utolsó 20-év teljesítménye. Egyik kormány sem költött a vasútra , sőt a kötelezett szolgáltatások ráfizetésének nagy részét sem kompenzálták a vonatkozó torvény ellenére sem!

kulalak 2009.06.23. 23:44:01

"szelep vagyok az orszag feneken" ez nem Hobo? meg annak idejenrol? Most meg az internet, hah. Ez jo.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.25. 09:23:20

"Mindezt alátámasztotta Fazakas Orsolya, a tervezési folyamatokat irányító Nemzeti Infrastruktúra Zrt. (NIF) kommunikációs igazgatója is. Kérdésünkre úgy fogalmazott, hogy a híd tervezésekor, engedélyeztetésekor a MÁV hozzájárulásában csak a vasúti forgalom szüneteltetéséről, és nem a végleges megszüntetéséről nyilatkozott. A híd építési engedélyének kiadásához pedig a vasúti pálya feletti nyílás megépítésével járult hozzá."

Köszönjük Kartal ;)

süti beállítások módosítása