Skip to content


       Szűrés lista

Batyus Galopp

A már többször címlapokra került kis település, Ivád megint nagy dobásra készül, a "Zászlóból játszóteret akció", az eladó utcanevek és a segélyért közmunkát program elindítása után a Heves megyei 400 fős falu ismét nagyot álmodott: Geszti Péter torzszülöttjét, a Nemzeti Vágtát fogják parodizálni. Mint mondják, azt sem tartják rossz ötletnek, de nekik és sok más falunak is elérhetetlen volt, már csak a 2,5 milliós nevezési díj miatt is. Ezért kitaláltak maguknak valamit.

Augusztus 15-én rendezik meg a Batyus Galopp nevezetű össznépi ökörködést, ezen 1 éves kor felett bárki indulhat, és bármivel, csak lóval nem. A honlapon birkát, tehenet,tyúkot, porszívót javasolnak, de úgy látszik, alábecsülték a nevezők kreativitását: a terényi polgármester például már jelezte, hogy egy kecskesajttal nevezett, Mánfa település csigákkal indul, Ivád pedig egy MIG 21-es repülőgép-alkatrésszel. És még csak 20 település jelentkezett, mi lesz itt a végén.... A nyertes mindenesetre megkapja az Ivádi Szent Grált, és a következő galopp rendezési jogát.

Mivel Dr. Czerny Róbert civil állatvédelmi ombudsman már megtalálta őket, szigorú állatvédelmi intézkedéseket hoztak:

"A Batyus Galopp rendezvénye alatt, egy fehér kereszt alakú pellengért állítunk ki, melyre egy kalodát helyezünk el.

Aki az állatokat molesztálja, inzultálja, fizikálisan, vagy érzelmileg bántja, velük kapcsolatban rosszra gondol, illetve olyan valakire gondol, aki egyszer már gondolt rosszra állatokkal kapcsolatban, azt kalodába zárjuk.

A kalodába zárás időtartama 1 perctől – 10 évig terjedhet. A döntést a Rögtön Itt Élő Legfelsőbb Állatetikai Bizottság hozza meg.

Fellebbezésnek helye nincs, kizárólag egyedi esetekben."

Hogy a rendezvény még viccesebb sportosabb legyen, ladarúgó bajnokságot is rendeznek. Ezen a pályán:

Játék időtartama: 2 X 20 perc

Játék menete: Első 20 percben hagyományos labdarúgás, második húsz percben irányított labdával történő sporttevékenység.

Irányított labda: Segítők által hordozott, hosszú, hajlékony (valószínűleg pecabot) eszköz végére feltűzött labda, melynek mozgása kísértetiesen hasonlít valami másra.

Hogy ki volt a pihentagyú ötletgazda, azt nem tudom, de borítékolható a sok résztvevő, a fetrengő nevetés, és a nagy siker.

Sznoboknak Nemzeti Vágta, életrevalóknak Batyus Galopp. Irány Ivád!

 

Címkék: program vicces

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr571237727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

irrelevant 2009.07.12. 09:51:09

Ivády egy zseni.
Ennyi.

Lacc78 2009.07.12. 10:32:11

Egy olyan faluban, ahol az összes embert Ivádinak (vagy Ivádynak) hívják, nincs minden rendben a "fejekkel". Valami lehet a levegőben. Vagy a vízben.

Kandúrvarázsló 2009.07.12. 10:40:00

@crayfish: miért gonoszkodsz? Találj ki jobbat, vagy nevezz be a méregdrága és eléggé értelmetlen Nemzeti vágtára! Ott a helyed :P

picur3ka 2009.07.12. 10:44:43

Az a focipalya a lejton, remek. Jot rohogtem.

Marcellusca 2009.07.12. 10:49:32

Itt működik a blogmotor?
Vagy itt is terhelési prolémák vannak és sünetelnek?

picur3ka 2009.07.12. 10:54:16

Az a focipalya a lejton, remek. Jot rohogtem.

doberman 2009.07.12. 10:54:59

OFF:

Orbán Viktor: "az én kormányomban nem lesznek sem mszp-sek, sem Jobbikosok"

És volt mszmp-sek? - kérdem én.

ON

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.07.12. 10:55:03

@Marcellusca:

néha működik, néha nem .... blogunk a nagy BlogMotorSzerver kezében van ...

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2009.07.12. 10:58:51

civil állatvédelmi ombudsman, az eszem megáll

Projectelf 2009.07.12. 11:00:44

"Nemzeti Vágta" persze..amihez Geszti adja a nevét, annak nem sok közve van a magyarhoz. Ez meg poénosnak hangzik. Egy hétvégi családi kikapcsolódás, ingyen.

Marcellusca 2009.07.12. 11:02:20

@zero: Vettem észre. :)

De, hogy a poszthoz is szóljak: Ha Hevesben járok akkor, nehogy elmenjek megnézni. :)
Tök jó ötletnek tartom.
Nem egy elveszett embernek tűnik ez a polgármester.

Az állatvédemi obusmanus meg elmehet a búsba!
A Nemzeti Vágta ügyében miért nem rikácsolt? Az nem volt állatkínzás? Olyan pályán futtatni a lovakat, ami nem is alkalmas arra? A sok, (valójában) lovagolni nem tudó celebről ne is beszéjünk! Mármint, hogy nem őket védendő, hanem az általuk hajtott, lovagolt lovakra gondolok.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.12. 11:05:46

@redcard:

A Rögtön Itt Élő Bizottság halálos. :)

picur3ka 2009.07.12. 11:09:21

@laspalmas:

Hat az 1 perctol 10 evig terjedo kaloda se semmi.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.12. 11:11:08

@Marcellusca:

Mentségére szóljon a faszinak, hogy a Nemzeti Vágtáról is megvan a maga kemény véleménye.

nol.hu/lap/forum/20090612-nemzeti_hartya

Kár, hogy csak utólag emeli fel a szavát ellene.

picur3ka 2009.07.12. 11:17:21

Sajnos, valakik tul magas labdakat dobnak fel es igen konnyu oket parodizalni:


'illetve olyan valakire gondol, aki egyszer már gondolt rosszra állatokkal kapcsolatban'

vadasmarha balra 2009.07.12. 11:20:48

Úri huncutságok, bizony így van ez manapság drága Béláim...

Marcellusca 2009.07.12. 11:24:31

@laspalmas: Utólag már könnyű okosnak lenni! :)
Meg majd utólag jól beperelik őket. Hehehe!
Ha nem alkalmas, akkor a megrendezés előtt kell(ene) betiltani!
De tudom, a pénz az nagy úr!

@picur3ka (a barna szar ellepi az orszagot: Most nagy sz@rban vagy, mi? :D
"Nem-e lehetne-e nemi életet élni a kecskével?" xD

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.12. 11:29:24

jópofák:):
"Sőt, lehet akár Ön is! (amennyiben a jogszabályi feltételeknek megfelel) A magyarországi jogszabályok szerint (71/1989. (VII.4.) MT rendelet): Utca csak nem élő személyről nevezhető el (így ha Ön lenne a névadó, a névváltoztatás csak halála után történhet meg, de ezt már most biztosíthatja magának)"

lehet veszek egy utcát magamnak.
ú 2 millió a legolcsóbb, meg 7 millió a legdrágább, akkor ezt elhalasztom. meg lehet sok a cigány is, aztán 300 éves garanciából, csak 50 lesz szép, tiszta év.
most látom kint van az LMP, a rosseb se kíván kóser utcanév lenni.

picur3ka 2009.07.12. 11:31:18

@Marcellusca:

Ja, berezeltem. Arrol meg mar nem is szolva milyen a viszonyom a csigakhoz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.12. 11:32:49

Ivád polgármestere Ivády Gábor, és LMP-s????
ezek tényleg igazak....

Marcellusca 2009.07.12. 11:36:20

@tesz-vesz: Ez biztos? Három éve már létezett az LMP?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.12. 11:36:25

@doberman: OOFFF
de bilderbergesek vannak, meg szabadmazonok

picur3ka 2009.07.12. 11:41:00

@Marcellusca:

Na, kesz. Szerintem hagyhatjuk ezt, mert en probaltam mar a vegetarianus kurzust es el kellett toprengenem, miert nincsenek a novenyeknek jogai.

Marcellusca 2009.07.12. 11:42:01

@doberman: Azok mán rég ottan vannak, nem tuttad? :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.12. 11:44:39

@tesz-vesz: sehol se lehet nyugodtan örvendezni, mindenhol vannak foltok.
pl most olvastam a népszabadság kommentjében, h tényleg jobb lenne az ügetőn tartani a nemzeti vágtát, és nem a halott katona emlékműve körül, összekoszolva a teret, utcát, és nem mellesleg a lovak se esnének el, és törnék ki a nyakukat. (főleg ahogy a hajasbaba hajtja őket)

Marcellusca 2009.07.12. 11:44:48

@picur3ka (a barna szar ellepi az orszagot:
Én is vega vagyok. :D
Mármint a magam módján: a marhaszelet mi? Hát ződ kaja, mert a marha növényevő, tehát a jó kis steak nem más, mint átalakult növényi rost. xD

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.12. 11:46:43

@Marcellusca: én a birkákat majd megeszem a verseny után.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.07.12. 11:51:16

"1 éves kor felett bárki indulhat, és bármivel, csak lóval nem."

Mocskos, kirekesztő kezdeményezés.

Marcellusca 2009.07.12. 11:56:48

@tesz-vesz: Csak meg ne lássa a zállat ombosman! :D

Marcellusca 2009.07.12. 11:59:20

@tesz-vesz: Jogos. '93 óta működik a Humanista Párt itthon is.

Czelder Orbán 2009.07.12. 12:03:03

Bográcsozás lesz a végén? :-DDDDDD

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.07.12. 12:06:22

Megfelelően antifasiszta-e ez a rendezvény?

doberman 2009.07.12. 12:11:28

Egyébként gondoltam, hogy valami LMP, vagy egyéb alternatív figurák állhatnak a háttérben.

Az ilyen "vicces", "görbe tükröt mutató" rendezvényeket általában kiábrándult komcsik, vagy egyes pártok ifjúsági szervezetei szokták kiötölni.
Nem utolsó sorban azért, hogy eltereljék a figyelmet a komoly dolgokról, és inkább jól heherésszen mindenki, meg cicogjon, hogy vannak visszásságok, de majd helyretesszük elvtársak.

doberman 2009.07.12. 12:14:09

Szerintem egy igazi polgármesternek ne a Monty Pythonkodás legyen a fő profilja. Ez olyan Krausz Tamásos bűzű, ez az egész dolog.

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.07.12. 12:27:46

Vastagbőr találka Ivádon? Legalább nekem nem kell sokat utaznom :)

beleszolok 2009.07.12. 12:41:33

@doberman: Inkább olyan Hunvald György szerű a te szájízed szerinti igazi polgármester?

Kartal (rezervált) 2009.07.12. 12:43:03

@doberman: már most is ott vannak...
@BálnaUhr: benne lennék, csak se kocsim se időm...

Marcellusca 2009.07.12. 12:54:28

@beleszolok: Szerintem Meggyes vagy Botka-félét akar. :)))

navera 2009.07.12. 12:56:52

Az ökörsütésért is jár kaloda?

Lévén mazochista alkat lennék, s szeretem az ökröket is.

navera 2009.07.12. 12:58:53

@doberman:
Az orvos mit mondott a kifejlett paranoiádra?

epres négercsók 2009.07.12. 13:04:23

Hát engem baromira nem izgat, hova húz az ivádi pm szíve politikailag, dehát ez az ötlet odab*sz :D
Ecsém, Demszkyt elhajtani a fenébe, és Ivádyt a helyére!!!
Szétröhögtem az agyam ezen a poszton.

valójábannemberci 2009.07.12. 14:24:10

azért "vicces" ahogy elkezdődik a kommentelés azzal, hogy "hűűű, ez de lol, tök jó poén!".
aztán ivád honlapját megnézve ugyanonnan: "hú ez elempés, blöeeee, fuj, fuj!".

tudi 2009.07.12. 14:58:41

Ez jópofa nálunk sosem rendeznek ilyen ökörségeket, csak ilyen kultúr hülyeségeket, meg nyugdíjasklub összezörrenést, de azt minden hónapban 2-szer legalább, ehez hasonlókat kéne rtendezni minden faluba. Ivády for president.
Ja az ombucman meg szarjon sünt, de legalább 1000-t.

gidabiga 2009.07.12. 15:39:38

szerintem tökmindegy, hogy milyen a polgármester politikai hovatartozása, a falu polgárainak és az odalátogatóknak szereznek egy önfeledt napot, ahol aki akarja, jól érezheti magát.
a mi polgármesterünk fideszes, de annyit tett a városért, hogy mindenki elismeri, bármilyen pártra szavaz.
kár, hogy nekünk messze van, én megnézném :D

Marcellusca 2009.07.12. 16:12:36

OFF, de most olvastam és meg kell osztanom Veletek:

"Kókát azonnal távozásra szólította az SZDSZ új elnöke", aki nem más, mint Retkes Attila.

"A főpolgármester azt is kijelentette, hogy csak úgy képzelhető el a párt megújulása, ha az elmúlt húsz évben komoly szerepet vállaló politikusok félreállnak. Neveket is mondott: ide sorolta önmagát, a már korábban háttérbe húzódott Kuncze Gábort, valamint pető Ivánt, Koka ánost és Magyar Bálintot is."

"Nagy figyelmet keltett Demszky Gábor bejelentése: úgy határozott, hogy nem indul jelöltként a 2010-es főpolgármester-választáson."

Forrás: www.stop.hu/articles/article.php?id=517167

gidabiga 2009.07.12. 16:27:15

@Marcellusca:

én is olvastam
de attól tartok, sok változás nem lesz emiatt, majd helyreteszik az új elnököt.

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2009.07.12. 16:29:30

@laspalmas: ja, az egészet remekül megfogalmazták, az ötlet és a meghirdetés kivitelezése is profi

Roxvox 2009.07.12. 16:33:40

Birkavédő ombudsmannak van aktualitása, mert kb. 10 millió állatot (magyar birkát) véd. Hehehe!

Marcellusca 2009.07.12. 16:35:58

@gidabiga: Én is ettől "félek". :D
Egy fecske nem csinál nyarat. Megpróbál rendet csinálni, oszt majd jól az orrára koppintanak.

Roxvox 2009.07.12. 16:37:47

Az hogy ott mindenkit Ivádinak, vagy Ivádynak hívnak, egy igen zárt (szexuális) közösségre utal. Hát most nyitottak kifelé :)))))

Roxvox 2009.07.12. 16:42:49

A Magyar Válogatottnak kiválló edzési lehetőség lenne az a focipálya, csak állandóan egykapuztatni kéne őket felfelé - lenne itt kondi.

K.Jani 2009.07.12. 19:18:03

jó tudni, hogy nem csak búvalbaszott emberek vannak Magyarországon.

Rwindx 2009.07.12. 19:18:04

Ne azon izéljetek hogy LMP-s (egyébként az még semmi rosszat nem tett, sőt elvitte az szdsz szavazókat, tehát eddig csak pozitív).

Marha jó ötlet, és remélhetőleg nagyszerű kivitelezés lesz.
Ökörködés és sör mindenekelőtt :)

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.07.12. 19:22:40

Ivád mindig jó hely volt, ma sincs ez másképp.

Hiszia Piszi 2009.07.12. 19:58:56

Az állatvédelmi nyilatkozat szuper:)A domboldali focipályánmeg meg még most is röhögök:)))

doberman 2009.07.12. 20:17:05

Úgy látom, Ivád/LMP ugyanolyan belterjes, mint sz SZDSZ...

Lodogi Pascal (törölt) 2009.07.12. 21:34:59

Húú királyság van.
Abban az időben pont egerben leszek, asszem el kell mennem oda.

Nzoltan 2009.07.13. 08:14:05

Először azt hittem, a focipálya photoshop. :-)

Nzoltan 2009.07.13. 08:24:13

Nekem a Nemzeti vágtával csak néhány kifogásom akad. Csak celebsegget nyal a főváros közepén, sokaknak elérhetetlen.

Meg lehetett volna rendezni valahol az alföldön és kisebb nevezési díj(50 000?) fejében bárki aki amatőr, indulhatott volna. Udorító, hogy egy települést egy nagyfejű törpe 'celebnek' kell képviselnie. Az első versenyzők díját a nevezési díjak elosztásából fedeznék, aminek a nagyobbik részét egy előre megnevezett település vagy szervezet kapja.

Nzoltan 2009.07.13. 08:28:32

@Nzoltan:
Persze történelmi ruhában kellene vágtatni. Huszárok mellett lehetne könnyűpáncélos, betyár, csikós, szerzetes, stb...
Közben meg lenne kirakodóvásár, ökörsütés, kürtöskalács, íjászat, néptánc stb...
Na, egy ilyen nemzeti vágtára én is ellátogatnák.

rolika 2009.07.13. 09:00:56

Nem is a Nemzeti Vágtát parodizálják, hanem a kormány működését :-)))

Asszem, megint tök naiv voltam. Nevezési díj a Nemzeti Vágtán??? 2,5 milla? Csodálom, hogy egyátalán részt vesz valaki rajta...

f.m.j. 2009.07.13. 09:04:09

@doberman:

és az nem lehet, hogy ez nem szdsz-sség, vagy lmp-sség kérdése?
Én amit eddig hallottam a polgármestertől megnyilatkozást, mind normális volt (emlékszem rá, mert elég cigány-sújtotta övezetben lavírozik...)

Vagy tényleg mindenbe bele kell keverni, magyarázni azt a mocskos politikát?

Plutonic 2009.07.13. 12:54:38

Ez mekkora poén! :DDDDDDDDDDDDDD
Volt kreativitása a kiötlőjének! :))))))))))))))))))))))))

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.07.13. 13:06:22

Gratulálok az ötlethez!

A Nemzeti Vágta nem (csak) sznoboknak való, hanem nagyravágyó proliknak.

Az ombudsman meg csak vizsgálja ki rendesen a Geszti-cirkuszt! Kínszenvedésnek látszik, ahogy a lovak a köveken erőlködnek.
Nem kell ezt túl komolyan venni, csak tájékozódni próbál.

Ivády Gábor 2009.07.13. 13:18:41

Nagyon sok szeretettel várunk mindenkit!

Sajnálnám, ha a politikát így belekevernénk a Batyus Galoppba, bár hozzáteszem, hogy bármelyik párt eljöhet, ha akar, mi biztosítunk "mea culpa" sátrat bárkinek. Persze jó lenne, ha mondjuk főznének rengeteg kaját, hogy (végre) jól lakhassanak az emberek, vagy főjjenek a saját levükben, vagy egyék meg amit főztek, vagy adjanak húst, mi meg teszünk hozzá levest (hiszen többe kerül a leves mint a hús), csak járuljanak hozzá legalább az étkeztetéshez. Szerintem nem fognak tolongani, mert híjján vannak a humornak.
A lényeg, hogy nem nagyon szeretném, ha a politika itatná át a rendezvényt.
Egyébként pedig várnék további ötleteket. Például nincs valakinek egy kisebb jachtja? Szívesen beállítanánk az ivádi patakmederbe.

Ivády Gábor

picur3ka 2009.07.13. 13:35:55

@Polgámester:

Hehe. Gondolkodni fogunk. Van itt nehany otletgyaros.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.07.13. 13:40:43

@Polgámester: Tetszenek az ilyen érdekes emberek, akik annyira kreatívak, hogy a mai "élelmes" politikusok nem is értik, kicsodák ők, hogyan kerültek ilyen közel a tűzhöz (micsoda szavak ezek!), és egyáltalán: miféle nép az, amelyik "ezekre az emberekre" szavazott a szavazásnál?
Barátom, ha te így folytatod, akkor már igenis volt értelme élned, függetlenül attól, milyen fiatal vagy, és nem jövök én azzal a hülyeséggel, hogy példát vehetnének rólad a választott polgármesterek, mert nem ott kéne változás, hanem az emberek, a választók fejében, hogy a jövőben ne begyöpösödött agymosottakat ültessenek a székekbe, hanem hozzád hasonló "focipályásokat".

Látom magam előtt a 2019-es X. IVÁDI NAPOK FESZTIVÁL-t, ahogy mindenki visszaemlékezik erre a mostani első sikeres galoppra.

Gratulálok! Te ember vagy.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.07.13. 13:42:21

@Tom Bobb: Egyébként meg: ott leszek. Ezt nem hagyom ki, és mindenkinek mondani fogom, hogy jöjjön (az értelmesebb haverokra gondoltam).

Szóval, Ivád: készüljetek! Mobil vécéből nem tizet, huszat! :-) Nem is: harmincat! :-) Százat...

Ivády Gábor 2009.07.13. 13:50:13

A helyzet az, hogy aki megnyeri az egész versenyt, az megszerzi a jogot a köbetkező Batyus Galopp rendezésére. Így el is engedtem a kezdeményezést, hogy más is szerepelhessen, ne csak mindig Ivád. Majd kitalálunk valami mást jövőre, hogy aztán lehessen X. Ivádi Napok Fesztivál.

Plutonic 2009.07.13. 15:11:28

@Polgámester: Istenem, miért nincs több ilyen kezdeményezés?
Olyan homor van benne, amire mostanság nagy szükség van!
A politika távoltartásáért pedig nagy riszpekt Neked!
Sok sikert és adom tovább az információt, ha tehetem, megyek én is!
És csatlakozom Tom Bobb-hoz, ember vagy. :)

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2009.07.13. 15:44:42

A fanyalgóknak csak annyit, soroljanak fel fejből még 5 Ivádhoz hasonló lélekszámú falut.
Ha nem megy, akkor gondolkodjanak el.

Ivády Gábor 2009.07.13. 17:01:57

@Dr. Morcz: A fanyalgókkal nem foglalkozom. Egyetlen forint nélkül csináljuk a rendezvényt. Ezt bárki megteheti, ehhez még polgármesternek sem kell lenni. Persze bele is lehet bukni, az pedig kockázatos.
Nem magunkat akarom fényezni, de egy példát szeretnék leírni. Egyszer egy asztali zászlót cseréltünk mindig egy kicsivel értékesebb dologra. Először egy belga csokira, majd azt egy termoszra, azt egy üveg piára, azt egy köbméter tüzifára és így tovább, míg a végén egy 7 milliós játszótere lett Ivádnak. A fanyalgók is megtehették volna, mert ehhez az önkormányzatnak semmi köze nem volt, mégsem tették. Viszont kritikát azért is kaptam. Ha foglalkoznék velük, akkor magzatpózban a sarokban feküdnék.

gidabiga 2009.07.13. 19:07:29

@Polgámester:

gratulálok!

szívből remélem, hogy lesznek követői és nem csak panasz és sírás, hanem élet, móka és kacagás is költözik az emberek szívébe.

így tovább!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.07.13. 19:30:06

@Polgámester:

Gratulálok, remek ötlet és látszik, hogy csak a Iván jobb sorsa lebeg a szeme előtt.

Kis ötletekből lesznek a nagy sikerek, összefogva pedig nincs legyőzhetetlen akadály!

A versenyről majd beszámolunk :-)

Hajrá Batyus Galopp, hajrá Ivád!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.13. 20:31:59

@Polgámester:

Csatlakozom az előttem szólókhoz, gratulálok Önnek a remek ötletekhez, és sok sikert kívánok a megvalósításhoz. Yacht-ügyben nem tudunk segíteni, tessék megkérdezni politikusokat, hátha. :)

Egyébként a "Zászlóért játszóteret" akció az egyik legelképzelhetetlenebb és legmeghatóbb történet volt, amiről hallottam.

További hasonlóan egyedi álmokat! Ivád egy szerencsés falu.

Hajrá Batyus Galopp!

Ivády Gábor 2009.07.13. 20:36:58

Had kéjek egy kis segítséget!
Szeretnék egy sakkversenyt is rendezni. Olyan galopposat. Amikor elkezdünk egy hagyományos játszmát, akkor 32 figura van az asztalon. Mi ezt a partit 32 táblán játszanánk le, mégpedig úgy, hogy minden táblán egyetlen egy bábú lenne. Az elsőn a sötét bástya a bal alsó sarokban, a másodikon a sötét huszár a bal alsó mellett eggyel, és így tovább. Ha az egészet "összetolnánk" egy táblára, akkor egy normális felállást láthatnánk. Szerintem totálisan lejátszhatatlan egy ilyen parti, mert mondjuk ha a huszonkettedik táblán lévő világos futóval le akarja ütni a sötét bástyát, akkor azt először meg kell keresnie. Persze egy sakkmester fejben játszik, de mi halandók...
Szóval szükségünk lenne 32 sakktáblára.

Ivády Gábor 2009.07.13. 20:48:49

@laspalmas: Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a dicséreteket, szó se róla jól esnek, de egy kicsit kínos, ezért nem válaszoltam rájuk. Inkább beszéljünk a Galoppról, és találjunk ki még programokat!
Én nagy tisztelője vagyok a Critical Mass-nek, és a kerékpárosoknak, tiszteletem jeléül szívesen megcsinálnám a Typical Mass-t, amikor egy fénykép erejéig mindenki magasba emeli a cipőjét.
Vélemények?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.13. 20:51:35

@Polgámester:

Tessék feldobni egy apróhirdetést. :)

gidabiga 2009.07.14. 00:23:55

@Polgámester:

festeni?
esetleg rombusz alakú mezőkkel?
vagy ahogy sikerül olyan Hundertwasser módra? :)))

Ivády Gábor 2009.07.14. 07:34:21

Gondolkodtam én is azon, hogy egyszerűen festek táblákat, de azzal nagyon elkomolytalankodnám. Ez szerintem akkor humoros, ha úgy teszünk, mintha komolyan vennénk, például a táblákon a kezdéskor sorban lennének a bábuk és nem össze-vissza (tehát az elsőn a bal alsó sarokban lévő, a másodikon a mellette lévő, és nem a másik játékos futója - ez így érthető volt?) A sakkban rendet kell tartani. :)
Szóval igazi táblák kellenének.

Plutonic 2009.07.14. 11:08:03

@Polgámester: Azt hiszem érdemes lenne az ötleteket a blogba beírni.
Ugyanis és azt küldöm tovább és gyanítom, hogy más is ezt teszi. :)))
Márpedig ha ezek benne vannak, akkor egyszerűbb dolgotok lenne, mert aki olvassa, az már rögtön tudja is az igényeket! :)))
Ettől függetlenül az is jó lenne, ha valaki szerez valami fontosat, akkor tudja azt is, hogy hava kellene küldenie. :)))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.14. 18:39:17

Újabb programok:

"Óránként tartunk egy felvonulást.

10:42 A felvonulásokat ellenzők vonulnak, a támogatók vannak kívül
11:42 Az „igen”-t mondók vonulnak, a „nem”-esek vannak kívül
12:42 Akik egyetértenek Ohio állam légterének jelenlegi szabályozásával, azok vonulnak, a többiek vannak kívül.
13:42 A tökfőzeléket szeretők vonulnak, a többiek vannak kívül
14:42 Akik szerint tojás volt előbb, azok vonulnak (nem dobálnak), akik szerint tyúk, azok vannak kívül (nem dobálnak sem tyúkkal, sem tojással)
15:42 Akiknek hosszú a nyelvük vonulnak, akiknek nem azok állnak kívül.
16:42 Akik szerint Magdi anyusnak helye van a Barátok köztben az vonul, a többiek vannak kívül.
17:42 Akik unják az egész napos vonulgatást, azok vonulnak, a többiek állnak kívül."

Ez kész. xD

f.m.j. 2009.07.14. 19:02:27

@laspalmas:

Kicsit ilyen Kétfarkú Kutyapárt szagú, nem? De azért vicces :)

Ivády Gábor 2009.07.14. 20:19:14

@fmj: Éppen egy-két napja hívott fel a a Kétfarkú Kutyapárt vezetője, hogy tetszik neki is az ötlet, és ha tud, szívesen segít ötletelgetni, valamint eljön a rendezvényre is. Nagy tisztelője vagyok a munkásságának, már várom, hogy személyesen is megismerkedjünk.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.20. 09:12:26

@berciXcore: ""hűűű, ez de lol, tök jó poén!"."
és ezt hol írtam? én ezt az idézetre írtam móki

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.20. 09:24:04

@Polgámester: mi az a "mea culpa" sátor?

tisztelettel:
t-v

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.20. 09:48:25

@laspalmas: @Polgámester:
ilyesmi? www.youtube.com/watch?v=uzBXWLLY-e8

"magyar égre magyar ufót"
"semmit soha" =nem,nem soha

Ivády Gábor 2009.07.20. 11:39:19

@tesz-vesz: A "mea culpa" sátorban bárki, bármiért, bárkitől elnézést kérhet.

Ivády Gábor 2009.07.20. 11:40:58

Lesz véradás is. Ez most komoly.
Azzal ösztönözzük az embereket, hogy kijelölünk egy területet (valószínűleg a domboldalon) ahová csak az nézhet aki vért adott, a többieknek tilos.

Lodogi Pascal (törölt) 2009.08.16. 22:43:20

Na drága cimborák.
Én elmentem erre a bulira mivel pont akkor nyaraltunk egerben.
Itt találtok pár képet.

Persze nem csak ivádost hanem azt is hogy merre mászkáltunk.
picasaweb.google.hu/lerantattila/EgerEsKornyeke200908#

Horizont 2009.08.17. 09:33:18

@Lodogi Pascal:
Nagyon jó képek!!!Gratulálok!

Plutonic 2009.08.17. 13:47:55

@Lodogi Pascal: :DDDDDDDDDD
Tetszenek! :)))
És volt némi elmerengésem is az a szilvásváradi képek láttán....
Régen hetente mászkáltam a Kopasz-rétre. :)))

süti beállítások módosítása