No, pontosan egy héttel a Draskovics-videó kirobbanása után lezáródott az ügy, minden kérdésünkre "választ kaptunk".
Természetesen mindenki maradt a helyén, csupán az illetékes helyettes kapott figyelmeztetést. Hogy szóbeli vagy írásbeli figyelmeztetést kapott, nem tudjuk ...
Nézzük, milyen kommunikációs panelekkel próbáltak kimászni a pöcegödörből:
"Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium tájékoztatója a kormányfőnek a "Magyarok Nyilai" terrorszervezet tevékenységével kapcsolatban kirobbant vitával összefüggésben.
A köztársaság rendőrségének erre illetékes szervezete, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) eredményesen felderítette több, 2007-2008 során elkövetett, politikai motivációjú súlyos bűncselekmény valószínű elkövetőit.
E felderítés során megállapította, hogy a bűncselekmények elkövetését különböző nyilatkozatokban magára vállaló szervezet, a "Magyarok Nyilai Felszabadító Hadsereg" létezik, a politikai terrorcsoportokra jellemző módon szerveződik és újabb, még sokkal súlyosabb akciókra készül. Mindezt pedig azért, hogy a politikai döntéshozatalt szándékaiknak megfelelően befolyásolják.
Az NNI - hivatásának megfelelően - a készülő akciót időben megszakította és ezzel a Magyar Köztársaság történetének súlyos politikai terrorcselekményét akadályozta meg."
Itt jegyezném meg, hogy ha én a morgó szomszéd lábtörlőjét felgyújtom, az sima garázdaság, de ha "Noname Képviselő" lábtörlőjét gyújtom fel az politikai terrorizmus. Istenem, a világ legbénább terroristái jutottak nekünk. Másrészt 2002 óta mindenki ismeri Budaházyt. Ha a rendőrök orra előtt szervezte meg a "Magyarok Nyilait" akkor felvet egy sokkal súlyosabb kérdést: Mit is csinált a rendőrség és a titkosszolgálat az elmúlt 7 évben?
"Az NNI által feltárt bizonyítékok alapján az ügyészség, elfogadva az NNI minősítését, terrorcselekmény miatt, hatásköri okokból átvette és folytatja a nyomozást. A bíróság az eddig elfogott gyanúsítottakat előzetes letartóztatásba helyezte. Sőt, az ügyészség a cselekmények súlya és az elkövetés jellege miatt immár bűnszervezetnek tekinti a csoportot.
Az NNI sikere alapján döntött úgy az igazságügyi és rendészti miniszter, hogy több, kiemelkedő munkát végző vezetőjét és munkatársát elismerésben részesíti, amelyeket sajtónyilvános rendezvényen kívánt átadni.
A sajtó számára az NNI összeállított és átadott egy videó-válogatást, hogy tudósításukat megfelelő képanyaggal tudják illusztrálni."
1 hét alatt a "bizonyítékból" "illusztráció lett" ... hát nem érdekes?
"Ez a válogatás egyebek között tartalmazott egy mezőn végrehajtott robbantásról készült felvételt, amelyet - minden kétséget kizáróan - az egyik, egyébként a gyanú szerint a robbanószerkezeteket készítő gyanúsítottól lefoglalt számítógépen találtak. Az NNI azért döntött e felvétel átadása mellett, mert több más bizonyíték van arra, hogy a terroristák "próbarobbantásokat" hajtottak végre, tehát alaposnak látszott az a következtetés, hogy a felvétel egy ilyen robbantást ábrázol. Egyébként ezt támasztotta alá a felvétel készítésének és a fájl utolsó megnyitásának elektronikusan rögzített időpontja is."
"Alaposnak látszott az a következtetés" mu-ha-ha ...az ország legfontosabb bűnügyében a legfőbb, legprofibb, kiemelt tudású, tapasztalatú nyomozó hatóság ennyire profi? Vajon akkor milyen minőségű nyomozást folytatnak más esetekben? Amúgy mit bizonyít mikor nyitották meg utoljára a videót? Semmit ...
"A nyomozás adatai alapján tehát indokolt volt az NNI azon következtetése, hogy a felvételen látható robbantás a "Magyarok Nyilai" egyik "próbarobbantása". Ezt a következtetést az NNI tényként kezelte, ennek megfelelő tájékoztatást adott az igazságügyi és rendészeti miniszter számára, és ennek alapján a miniszter is hasonló utalást tett a sajtó számára. Most már egyértelmű, hogy sok félreértés elkerülhető lett volna, ha az NNI tájékoztatójában a levont következtetést megalapozott feltételezésként és nem tényként kezeli. Erre tekintettel az NNI illetékes vezetője még vasárnap felajánlotta lemondását, ennek elfogadását a miniszter azonban nem tartotta indokoltnak.
A közvélemény ugyanakkor joggal tart igényt teljesen pontos tájékoztatásra. Ennek elmaradása miatt az NNI igazgatója és illetékes helyettese - akik egyébként kiemelkedő munkát végeztek ebben az ügyben is - figyelmeztetésben részesült."
A szokásos kormányzati felelősségvállalás ... mint minden más esetben, kerestek egy beosztottat, akire ráverték a balhét.
"A sajtóban megjelent hírek alapján az NNI vizsgálja a "bonyhádi robbantás" és a "Magyarok Nyilai" közötti összefüggést, annál is inkább, mert az NNI által nyilvánosságra hozott felvétel - az eddigi adatok szerint - korábban sehol sem volt látható.
A felvétel bemutatását az ügyészség azért engedélyezte, mert az a büntetőeljárásban nem szerepel bizonyítékként, mivel a felderített bűncselekményekkel csak közvetett kapcsolatban áll."
Mi a tökömet vizsgálnak még? A bonyhádi srácok bevallották, hogy feltolták a netre a videót.
"Összefoglalva:
A rendőrség ebben az ügyben eredményes, elismerésre méltó, jó munkát végzett.
E munka bemutatása során azonban tényként kezelt - és ennek alapján így tett az igazságügyi és rendészeti miniszter is - egy megalapozott következtetést, melynek egyes részleteivel kapcsolatban tisztázandó aggályok merültek fel. Az így okozott pontatlan tájékoztatásáért a rendőrség és a minisztérium a közvélemény elnézését kéri.
Fontos tanulság, hogy egy, a közvélemény egészének jogos érdeklődésére számot tartó ügyben különös figyelmet kell fordítani a tájékoztatás valamennyi részletére.
A miniszteri megszólalások esetén különösen fontos, hogy csak többszörösen ellenőrzött információ kerüljön nyilvánosságra.
Ugyanakkor teljesen alaptalanok azok a vádak, amelyek az ügyben megszólalókat félrevezetéssel, különösen pedig bizonyítékok "meghamisításával" illetik, hiszen ilyenre nyilvánvalóan nem került és nem is kerülhetett sor.
Azok a korábbi kormányzati döntések, amelyek a terrorizmus elleni rendőrségi fellépés feltételeit javítják, teljes mértékben indokoltak, mert valós veszéllyel kell szembenéznünk.
Kormányszóvivői Iroda"
Bajnai Gordon kormányfő bizalma továbbra is töretlen Draskovics Tibor iránt, a jövőben is ő vezeti az igazságügyi tárcát.
Szakértői kormány, mi? Egy ilyen ügyet egy ilyen gyalázatosan gyenge sajtóközleménnyel lezárni - példátlan.
A Fidesz szerint ennyivel nem lehet megúszni.
Fogadni nem mernék rá...
Még kilenc hónap, ha nem lesznek elhalasztva az országgyűlési választások ... ki tudja, mire képesek ezek?
Kapcsolat
Emailcímünk:
vastagborblog@gmail.com
Legfrissebb kommentek
- psilocybin33: psilocybin-spores.net/ (2023.08.31. 04:01) Ez a tározó se 100%-os, de megkapta az engedélyt
- szobakutty: Na? 13 év távlatából hogy fest ez a dolog? (2022.11.22. 13:36) Egy kis családi mutyi Páváéknál
- 0gábor: Mocskos cigónevek! (2021.01.12. 08:37) Új, engedélyzett "magyar" utónevek
- 0gábor: @KömKel: hazudsz! (2021.01.12. 08:35) Álközmunkásokat mutatott a német tévéseknek Salgótarján
- : @Horizont: Veszélyezteti pedig azért, merte egy forma tucat embereket nevel s minden iniciatívát ... (2020.06.14. 15:54) Balog miniszter iszonyatosan megalázta a szegény gyerekeket