Skip to content


       Szűrés lista

Mi ebben a méltóság?

Ezen is túl vagyunk, lezajlott a szokásos műsor, megvolt a 2009-es melegfelvonulás.

A homokosok, leszbikusok, transzvesztiták vonultak, a rendőrök lezárták fél Budapestet, a szokásos, szélsőjobbosnak nevezett figurák meg persze dobáltak, verekedtek, kiabáltak, "ellentüntettek".

Az ismertebb arcok közül ott volt Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára, Eörsi Mátyás, a volt szabaddemokrata Bauer Tamás és Léderer András, valamint Kende Péter író.

Némi meglepetést okozott és diszkrét bájt adott az eseménynek az esti meccsre érkező svéd futballszurkolók felbukkanása a kordonokon kívül.

A felvonulással kapcsolatban már mindenki elmondott mindent, amit el lehet, pro és kontra egyaránt. Nagy meglepetésemre  az elkurvult Havas gondolatai nagyon hasonlítanak az enyémekre:

"Azt gondolom, hogy senki nem sajátíthatja ki a melegek képviseletét. Azok az extrém jelmezek, amiben fellépnek, az egész megjelenésük, nem hiszem, hogy a meleg társadalmat vagy a meleg közösséget reprezentálná, pedig ezeket - a leggyakrabban szerintem exhibicionistának tartott embereket - azonosítják általában velük. Az, hogy valaki meleg és ilyen a szexuális identitása, engem nem zavar. De ha azt kérdezi, hogy zavar-e az, hogy pávatollal a fenekükben ugrálnak techno zenére, akkor azt mondom, igen! Csinálják a Hortobágyon, de ne az Andrássy úton! És egyáltalán nem azért, amit Ékes Ilona fideszes képviselő mondott, hogy a gyerekek személyiségében keltene zavart, mert ez hülyeség. A gyerekek miért néznék? Ha normális a szülő, nem viszi el. Egyszerűen félreértésre ad okot az egész. A járatlan ember vagy egy fiatal azt hiheti, hogy ilyenek a melegek. Nem, ők nem ilyenek. Ezek transzvesztiták, előadóművészek, exhibicionisták, s az átlag meleg nem ilyen, hanem dolgozik, tanul, éli az életét és nem ugrabugrál teherautók platóján."

(A Havas Henrik-interjú teljes terjedelmében a Stop.hu-n olvasható.)

Bizony, nagyjából én is így gondolom. Vagyis: semmi baj a melegekkel, viszont  a magamutogató, provokáló buzikkal annál több. Ők ártanak a melegeknek a legtöbbet, ők gerjesztik az indulatokat, ők csinálnak ügyet a homoszexualitásból. Ugyanis az átlag embert egyáltalán nem érdekli, hogy más kivel hál/él, viszont ha ezt az arcába tolják, nos hát azt -vagyis a szándékos cukkolást- már elég nehéz elviselni.

(fotók: Bors, Index, Hírszerző)

Címkék: budapest gyurcsány botrány társadalom melegfelvonulás

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr341363502

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Budapest Pride 2009 2009.09.09. 14:21:29

Igen, erre is kimentem fényképezni, mert én egészen egyszerűen mazochista vagyok. Viszont sokkal gyorsabb ide feltölteni a képeket, úgyhogy gyönyörködjetek itt a buzikavalkádban és Gyurcsányban, a képaláírások mindent elmondanak az eseményről.Ami nincs...

Trackback: Melyik pár reklámozza a szexualitását? 2009.09.08. 10:01:29

Rendszeresen elhangzik, hogy a melegek "propagandát" folytatnak nemiségük mellett. S ahelyett, hogy szépen csöndben meghúzodnának, reklámozzák a szexualitásukat. Kérdésem a következő, mi a különbség a két kapcsolat "reklámozása" köz...

Trackback: Mindenki más 2009.09.06. 23:52:11

Valamilyen tekintetben mindenki más, mint a többiek. Másképpen öltözködünk, más szokásokat követünk, másban hiszünk, mások a gondolataink és még sorolhatnám tovább, hiszen mindannyian egyediek vagyunk. Belső indíttatásból gyakran törekszünk is arra, ho...

Trackback: Mert Melegfelvonulás van 2009.09.06. 22:39:45

    Mindenek előtt szeretném tudatni mindenkivel, hogy semmi bajom a melegekkel de még csak a közelbe sem viszem majd a fiamat mert nem tudom megmagyarázni neki miért vonulnak férfiak női ruhában és hogy lassan miért érzem lassan magam d...

Trackback: Meleg Büszkeség Napja: Akik egyenlőbbek a többieknél 2009.09.06. 16:37:56

A mai meleg felvonulás kapcsán gondolkodtam el azon, hogy mitől lesz valaki egyenlőbb a másiknál, mitől van valamitől több joga, mint bárkinek, mitől lesz hangosabb a hangja, mitől szabad neki többet, és egyáltalán miért tehet meg valamit amivel ha köz...

Trackback: Orbán és Perez; Fidesz és Likud; Izrael; Nemzetgazdaság 2009.09.06. 15:16:44

Míg az egész "jobbos médiának", Reakciónak és a Konzervatóriumnak az orosz befolyás fáj leginkább (érdekes módon csak ez); addig minekünk beszélnünk kell egy olyanról, amit csak a náczik emlegetnek. Ugye mindannyian emlékszünk simon perez, li...

Trackback: Gróf Tisza István kontra károlyi 2009.09.06. 14:22:06

"Szeretnék nagy rokonszenvet érezni a magyarok iránt, de ez nem sikerül nekem. Nem tudok mit kezdeni e tanulatlan nép vadságával és éretlenségével.” Majd  – távolról sem a magyar progresszió iránti rokonszenvtől  vezérelve &n...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szabogyula 2009.09.06. 20:09:51

@laspalmas:
Én olyan 100 millóra saccolok.
1 rendőrre jut kb. 30 ezer . / napidij + adók , fel, leutaztatás , technika /
3200 rendör-ször 30 ezer = kb. 100 millió
Mindegy , a lényeg az hogy van itt pénz , ugrott egyet a pannon puma , és a békák se ugrálnak annyira ...

Beer Ninja 2009.09.06. 20:10:55

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Lehet, hogy pl. Párizsban ezt minden rendbontás nélkül meg lehet tenni (hogy ne menjünk a tengerentúlra példáért), de a gyengeelméjű, liberális francia társadalom 20 éven belül szépen össze fog roppanni.

Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2009.09.06. 20:14:39

@ylion: Jó, úgy leszesz...:) Szép további estét!:)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.09.06. 20:19:43

@dr. dodó: idekint Bécsben is le tudott menni normálisan, és itt kicsivel többen voltak (50 ezren), de aztán Berlinben is lemegy normálisan és még sorolhatnám.
A francia társadalom nem hiszem hogy 20 év múlva összeroppan, viszont a csodaszép és tökéletes magyar társadalom az bizonyára virágkorát éli. Szuper egy ország ez a Magyarország. Vivát!

kamasuka 2009.09.06. 20:43:58

@Conv:
Jaja, láttam a meggyőző tavalyi videóját a neten. Ezért kérdeztem, hogy ez most melyik verekedés. De ezek szerint most ez nem olyan hír, mint a tetkós kommandósos ...

Combi a ballibes Ferkófan 2009.09.06. 20:45:48

@calam (vdani): Ó én kis buta meg azt hittem, hogy a náci a német nemzetszocializmus és Hitler eszméit követő egyén. De ezekszerint tévedtem, megint. Hát ez szörnyű.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.06. 20:52:58

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: 20 év múlva a magyar társadalom majd ott tart, ahol a német-francia-osztrák úgy 1980 körül. akkor már nem lesz ilyesmi ittse, hogy ledobálnak valakit mert nem tetszik. és ugyanez igaz a szomszédainkra. nézd meg a gazdasági folyamatokat, ha a társadalmi összehasonlítás ügyében kételkednél. ezen a korszakon ott is átestek, csak ugye nem volt mesterséges "szélcsend", mint a keleti blokkban.

fokozatosan kéne importálni az ilyesmit, mert a hirtelen és erőszakos gazdasági import hatása látható jelenleg, azt nyögjük még mindig.

másrészt úgy meg nehéz toleránsnak lenned, hogy a megélhetésed sem biztos, nem hogy a jó megélhetésed. ráadásul elég botrányos dolog van, így hamarabb borul a bili.

másrészt igazából jelen formájában részben túl korai részben okafogyott. az együttélés törvényi keretei számukra is adottak már; azért nem kell küzdeni. az elfogadottság meg akárhogy is "de a nácik" "de a turbómagyarok", egyre jobban növekszik. tehát ebből a szempontból egy ilyen rendezvény okafogyott.

viszont annyira nem fogadta még el őket a társadalom, hogy bulizni odamenjenek. ahhoz több idő kell. és NYUGODT környezet.

ha megrendezik beszélgetős rendezvény formájában, a kutya nem bántja őket, még lehet pár mérsékelten homofób is elmegy, és érvekkel meg lehet győzni, hogy nem kell félnie, nem lesz ő megrontva, stb.

de a transzvesztita magamutogató népségre hidd el, én se vagyok vevő. nyilván nem dobálom meg őket, mert minek; de bulizni se fogok elmenni velük. ez van, túl régimódi vagyok na. és bizony nagyon sok az ilyen elavult eszmékkel bíró ember.

amúgy meg, páran szerettek általánosan következtetni a turbómagyarok viselkedéséből arra, hogy akkor mindenki ilyen. ezen az alapon nekem a homoszexuális jelentse "Emmácska"-t?

nyilván hogy nem. sőt, leszarom hogy ki homoszexuális. amíg a napi dolgát teszi, addig úgyis mindegy. ha nem, akkor meg még mindegyebb, mert nem homoszexuális vagy más divatos kisebbség tagja hanem egy lusta tróger.

az viszont nagyon is fel tud idegelni, ha azt látom, hogy egy minimális közösséget vonzó rendezvény miatt lezárják a fél várost. igen, a demszky-féle megmozdulásokat is ezért rühellem.

belzebubó 2009.09.06. 21:08:17

Ausztria mint példaország bármilyen kérdésben de főleg a tökéletes társadalmával, ezt azért kemény! :D

mindenbe belekotyogok 2009.09.06. 21:09:16

@laspalmas: Megugrott, mint ilyen alkalmaktól rendszerint. Nem kell ezen meglepetést színlelni.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.09.06. 21:16:48

"fokozatosan kéne importálni az ilyesmit, mert a hirtelen és erőszakos gazdasági import hatása látható jelenleg, azt nyögjük még mindig."

Egyetértünk.

"másrészt úgy meg nehéz toleránsnak lenned, hogy a megélhetésed sem biztos, nem hogy a jó megélhetésed. ráadásul elég botrányos dolog van, így hamarabb borul a bili."

Tehát mert otthon nem 1000 euro az átlagfizetés, ki kell mennem a meleg felvonulásra ordenáré módon kiabálni ahelyett hogy pihennék hétvégén. teljesen világos.

"másrészt igazából jelen formájában részben túl korai részben okafogyott. az együttélés törvényi keretei számukra is adottak már; azért nem kell küzdeni. az elfogadottság meg akárhogy is "de a nácik" "de a turbómagyarok", egyre jobban növekszik. tehát ebből a szempontból egy ilyen rendezvény okafogyott."

Abban a formában ahogy odahaza előadják, valóban okafogyott.

"
de a transzvesztita magamutogató népségre hidd el, én se vagyok vevő. nyilván nem dobálom meg őket, mert minek; de bulizni se fogok elmenni velük. ez van, túl régimódi vagyok na. és bizony nagyon sok az ilyen elavult eszmékkel bíró ember."

Én sem vagyok rájuk kíváncsi, tudok mellettük élni, el tudom fogadni őket, és kisebb gondom is nagyobb annál hogy velük foglalkozzak. De ahogy látom sokaknál ez központi kérdés.

Aztán a másik okos ( a te kommentjeid os folyamatosan erősítenek abban, hogy itt hagyjam ezt a blogot)


belzebubó 2009.09.06. 21:08:17
Ausztria mint példaország bármilyen kérdésben de főleg a tökéletes társadalmával, ezt azért kemény! :D

Élj itt egy kicsit aztán rá fogsz jönni, hogy milyen szép is az élet. (te nem fogsz, mert a kuruc infó megmondja neked a tutit)

jozicsenko 2009.09.06. 21:22:07

bakkker, az mszp erősen harcol azért, hogy 20% alá kerüljön és tartósan ott is maradjon

- a buziparádé fontos, mert joguk van!
- a cigányokat védjük, mert joguk van!
- aki dolgozik, éhen halhat! (nem viccelnék, RIP a hölgy)
- a gázárát most csökkentik majd kb 10%kal, miközben a világpiacon az olaj ára a harmadával esett (HAHÓ! nem 30%-kal, hanem a 30%ára! a 145Ftos gázárt tessék már 45Ftra levinni! de azonnal)
- hetente jön valami hülyeség, hanem Ferike táncol és ötletel, az efftársak szivatják egymást...

eredetileg az mondtam volna, hogy az mszp megérdemelt volna egy 34%-kot, csak hogy a jobboldal ne legyen helyből 2/3on, de úgy nézem, a jobboldal lesz kb 9/10-en, a baloldal 8%, az LMP meg elvisz talán 2%ot (persze a libbancsok elöl)

Müszijő Csirke 2009.09.06. 21:28:51

Csak annyit mondanék,hogy a melóhelyemen van egy full búza szakács és két maximálisan ratyi feketemosogató.Nyomdafestéket nem tűrő módon adták elő a véleményüket a felvonulókról...Vannak néha érdekes dolgaik,mondataik,de alapvetően nincs ezzel gáz,más is hülye,csak más módon.Viszont mélységesen elítélik az ilyen pávatollas buzzereket.

Marcellusca 2009.09.06. 21:38:49

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Látom elgurult a gyógyszer. :D

"
"másrészt úgy meg nehéz toleránsnak lenned, hogy a megélhetésed sem biztos, nem hogy a jó megélhetésed. ráadásul elég botrányos dolog van, így hamarabb borul a bili."

Tehát mert otthon nem 1000 euro az átlagfizetés, ki kell mennem a meleg felvonulásra ordenáré módon kiabálni ahelyett hogy pihennék hétvégén. teljesen világos."

Szerintem arra gondolt, hogy az átlag embernek (itt Mo-on, nem labanciában) sokkal nagyobb, megélhetési problémái vannak, mint a homokosok bajai. És mégis ezt nyomják a képébe. Mintha ez akkora, egetrengető, legfőbb probléma lenne az országban. Miközben dolgozó asszonyok halnak éhen.

@jozicsenko:
"- a gázárát most csökkentik majd kb 10%kal, miközben a világpiacon az olaj ára a harmadával esett" - tudom, hogy a kettő valahol hatással van egymásra, de a meghatározóbbnak a gáz világpiaci árának kellene lennie. Múltnap mondták, hogy kb. felére esett a gáz ára is.
Itthon meg örülhetünk, hogy 10%-kal csökkentik.

belzebubó 2009.09.06. 21:43:27

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:János! Nekem mint gebürtige deutsche-nak ne mutasd be az osztrákokat! És példának se hozd pont Ausztriát,én kicsit arrébb élek úgy 7 órával,csak ezt én nem hangoztatom állandóan mint Te.

De lássuk mi a helyzet a valóságban más országokban a melegfelvonulásokkal kapcsolatban.Nem csak a magyarok éreznek ellenszenvet,tévedés.Izrael ebben is első,ott már gyilkosság is történt.

"Lengyelországban a 2006-os krakkói melegfelvonulást támadták meg a nemzeti radikális Lengyel Családok Ligája párt fiatal aktivistái, kövekkel, üvegekkel és tojásokkal dobálva a felvonulókat. 2007-ben az Európai Parlament elítélte a lengyel kormányt [2] a homoszexuálisok megkülönböztetése miatt, miután az bejelentett egy törvényjavaslatot, ami kirúgással fenyeget minden olyan tanárt és diákot, aki az iskolában a melegek jogait hirdeti. A jelentés szerint a gyerekjogokért felelős ombudsman bejelentette, hogy listát készít azokról a munkakörökről, amiket nem tölthetnek be homoszexuálisok.

A csehországi Brnoban tavaly zavarták meg szélsőjobboldali ellentüntetők a felvonulást, petárdákat és tojásokat dobálva a 200-300 résztvevőre.
Lettországban 2005 óta tartanak felvonulásokat, amiket azóta minden évben ellentüntetők zavarnak meg. 2006-ban nemzetközi botrányt okozott, hogy a rendőrség képtelen volt megvédeni a résztvevőket, azóta kordonokkal védik, és a tüntetés végén buszokkal szállítják biztos helyre őket.

Izraelben az ortodox közösség hevesen tiltakozik a felvonulások ellen, 2005-ben egy vallási fanatikus három felvonulót támadott meg egy konyhakéssel. A homofóbia terjedésére utal, hogy a liberális szelleműnek tartott Tel-Avivban idén augusztus elején egy álarcos férfi három embert megölt [3], amikor lövöldözni kezdett a fiatal melegek egyesületében."


Németországban több politikus valóban nyiltan vállallja homoszexualitását, Guido Westerwelle az FDP vezetője és a berlini polgi (szocdem) szintén,mert ő azt mondta: Ich bin schwul und das ist auch gut so! Meleg vagyok és ez igy jól van!

avus · http://avus.blog.hu 2009.09.06. 21:49:34

@belzebubó: Erre utaltam balkáni és posztszovjet (posztkommunista még pontosabb lett volna) szemétdombok között. Izraelt sem sorolnám Nyugat-Európába.

belzebubó 2009.09.06. 21:55:58

@avus: szemétdombnak nevezni más nagy kultúrával rendelkező népeket,hát igen éljen a tolerancia!
A balkánról nem is beszélve ott már meg sem tartják,de ugye azok is mind szennyek.
Spanyolországban,Görögországban és Olaszországban mi a helyzet? Arról tudsz valamit konkrétat?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.09.06. 22:01:29

@belzebubó: szerintem akkor hangoztatom amikor akarom, akkor hozom fel példának amikor akarom, és miattam a Holdon is élhetsz, hol nem szarom le.
Az itteni példák meg jók bármilyen területre, a közösségi közlekedéstől kezdve az együttélésig.

Aztán te most felsoroltad (kigugliztad), hogy Lengyelországban meg Csehországban milyen atrocitások történtek. Ebben nem látom sem Berlint, sem Bécset. Tehát? Madridot is ideírom, hátha a kuruc után ráguglizol, hogy ott is rendben le tud menni egy ilyen rendezvény. (Tudom a spanyoloknak is a kurva anyját, mert a magyar mentalitás a RAJ)

Továbbá megkérdezem, hol írtam azt hogy csak a magyarok éreznek ellenérzést a melegekkel szemben. Én pozitív példákat hoztam fel (jaj tudom megint milyen köcsög vagyok hogy felhoztam ezt a rohadt putri Ausztriát, sőt azt is tudom hogy a kurva anyámat ezért.)

Várom újabb értelmes hozzászólásaidat.


Marcellusca én azt mondom, hogy annak tudják a képébe nyomni, és az foglalkozik vele akinek erre van ideje és energiája.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.09.06. 22:03:19

Mire ezt leírtam ki is lett egészítve:

· avus.blog.hu 2009.09.06. 21:49:34
@belzebubó: Erre utaltam balkáni és posztszovjet (posztkommunista még pontosabb lett volna) szemétdombok között. Izraelt sem sorolnám Nyugat-Európába.

FuTomi 2009.09.06. 22:03:58

Ha jól hallottam a Szlovák szomszédainknál nincs is nagyon ilyen felvonulás, mert egyszer rendeztek, azt szétverték a kopaszok, utána jöttek a rendőrök, és azok is elverték a buzik @-át. azóta nincs kedvük ott felvonulni, vajon miért ?
Azonban megoldották, primitív, de hatásos módon :D (ezt nem tudom megerősíteni, hallomásból értesültem)

belzebubó 2009.09.06. 22:12:43

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Igen általában a külpolitikáról az internetről tájékozódom,te valakivel keversz,soha nem küldtem el senkit a k...anyjába,neked meg sosem irtam még,főleg nem ilyen hangnemben.Szerintem te keversz valakivelvagy tényleg elgurult a gyógyszered ahogy Marcellusca irja.

avus · http://avus.blog.hu 2009.09.06. 22:13:34

@belzebubó: Hát tudod, nehezen tartom vissza a röhögést olyan nagy múltú kultúrával rendelkező országok kapcsán, ahol gyermekügyi ombudsmanok vizsgálják Tinky Winky (a Teletubbies-ból) szexualitását.

Spanyolországban 2005-ben egy csapásra házasság+örökbefogadást adott az ottani szoci kormány, Barcelona nevét pedig többször olvastam, Európa leginkább "gay-firendly" nagyvárosainak kapcsán. A világ egyik legkatolikusabb országa, aztán tessék, 2 évre rá a felmérésben már 50% feletti arány helyeselte mindkettőt, a jobbosok meg hiába ígérték mindkettő eltörlését, nem sikerült nyerniük vele. Mást nem tudok Spanyolországról.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.09.06. 22:16:54

"Hát tudod, nehezen tartom vissza a röhögést olyan nagy múltú kultúrával rendelkező országok kapcsán, ahol gyermekügyi ombudsmanok vizsgálják Tinky Winky (a Teletubbies-ból) szexualitását."

Na ezt nem is tudtam :ASD:ASD:ASD:ASD

@belzebubó: rendben elfogadom a Nyugat-Európai példáidat (főleg az izraelit muahha), bocs a hangnemért, nem vagyok túlzottan toleráns miután ittam, és a gyógyszerem is elgurult, és BÉCSBEN a HUSZONEGYEDIK KERÜLETBEN nem tudom melyik az ügyeletes gyógyszertár. Még egyszer bocs :D

avus · http://avus.blog.hu 2009.09.06. 22:23:19

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Google-ba: tinky winky ewa sowińska

Ewa Sowińska a kérdéses ombudsman :).

belzebubó 2009.09.06. 22:25:03

@avus: én is ilyet hallottam Spanyolországról,azért is érdekelt,hogy igaz-e? De úgy látszik igaz.

Az én meleg barátaim viszont ellenzik a házasságot is és az örökbefogadást is az egyiket a promiszkuitás a másikat amiatt,mert a látott példa is hathat a gyermekre szerintük,de ezt ők jobban tudják,én nem ismerem őket ilyen behatóan és ezekről a dolgokról tudósok is vitatkoznak ezért ne menjünk bele. A melegfelvonulást pedig az eddigi években lezajlott események miatt ellenzik,mert szerintük lejáratták a tollboás hivatásosok,a normálisabbját.

A tojásdobáló és randalirozó huligánok pedig magukat minősitik,sehol nem láttam,hogy bárki is kiállt volna mellettük.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.09.06. 22:25:04

@avus: gotcha!

"I noticed he was carrying a woman's handbag," she told a magazine. "At first, I didn't realise he was a boy."

muháháh

kyncza 2009.09.06. 22:25:20

Sztem Obama sem kapott volna különb védelmet, mint amit a búzák kaptak tegnap.

100millióra biztosab rúg majd a rendőri védelem számlája, de persze erről is a náci/faszista csőcselék tehet, mert ha nem akarnák szegény homárokat megdobálni, akkor nem kéne ennyi rendőr. Na de...ha a homárok nem vonulgatnának, akkor a "csőcselék" se menne ki rábeszélni a buzikat, hogy ne "hirdessék az igét" már.
Itt már mindenki vonul, mindenkinek joga van mindenhez, kivéve a heteró, nemzeti érzelmű, dolgozó, adófizető, keresztény embereket...

A liberalizmus(a Mo.-i legalábbis) a legnagyobb ellensége a nemzetnek! Meg is isszuk a levét, de remélem a libbancs politikusok is itt lesznek, hogy legyen kikkel feltölteni az úthibákat...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.09.06. 22:33:31

"A tojásdobáló és randalirozó huligánok pedig magukat minősitik,sehol nem láttam,hogy bárki is kiállt volna mellettük."

Nem hát, az összes szupermagyar hírportálon hazafias cselekedetnek van titulálva, sőt! az elkövetők hazafik! Bizony ám!

belzebubó 2009.09.06. 22:34:59

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: sehol nem irtam,hogy a példák ny-európai példák, még azt sem irtam,hogy európai példák,azt irtam más országok.

belzebubó 2009.09.06. 22:39:02

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Azt akkor nem láttam,bár szerinted ott kezdem. Amit én olvastam,ott nem irtak ezekről,hogy kiálltak volna.
MNO,Index,Origo,Inforadio csak :(

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.09.06. 22:44:11

@belzebubó: az Indexen alighanem meglepődnék ha vezércikkben hozná le, hogy:

"a derék hazafi keresztény harcosok megakadályozták majdnem a köcsögfelvonulást válogatott szavaikkal"

:D

avus · http://avus.blog.hu 2009.09.06. 22:46:53

@belzebubó: Hát ezzel kapcsolatban csak két zizzenet a közelmúltból.

Németországban 2005 óta lehetséges, hogy az azonos nemű élettárs törvényesen örökbe fogadhatja partnere vér szerinti gyermekét, tehát ez afféle örökbefogadás light. Becslések szerint mára legkevesebb 6600 gyereknek van két azonos nemű "szülője". Ennek örömére a Belügyminisztérium tanulmányt készíttetett a bambergi egyetemmel, amely az ilyen gyerekek fejlődését vizsgálta,

És mit hozott ki a felmérés? Azt, hogy az ilyen, és a heteró szülők által nevelt gyermekek fejlődésében nincs semmi eltérés.

Bajorország pedig kénytelen volt visszavonni egy alkotmánybírósági beadványát, amellyel pontosan ezt kívánták támadni. Csak hát sajnos koalícióra kényszerültek a liberálisokkal, akik ezt nem kívánták megvétózni. De állítólag a fenti tanulmány miatt, ha el is jut a beadvány az AB-ig, ott valószínűleg elkaszálták volna.

Linkek itt:
www.hatter.hu/archivum/?q=node/6259
www.hatter.hu/archivum/?q=node/6310 (vigyázat, zavaró kép a második link alatt).

Akinek a hatter.hu nem hiteles hírforrás, használhatja a Guglit.

belzebubó 2009.09.06. 23:14:42

@avus: mondtam,hogy nem megyek bele,mert nem értek hozzá,más tanulmány meg más mond,ez egy nagy vita jelenleg,ahogy tudom a meleg ismerőseimtől.
Nekem nem zavaró,a gayromeot ismerem,ott sokkal durvábbak vannak, én edzett vagyok :))

Gondolom Westerwelle ez ellen nem lép fel,bár a német FDP-t a szoclibek jelenleg a túlzott jobbra tolódással vádolják,mivel támogatnák például a hittan kötelezővé tételét is,nagyon mások,mint a magyar liberálisok.Azért az örökbefogadást (klasszikus) ott sem támogatja az FDP sem.

belzebubó 2009.09.06. 23:20:12

@belzebubó: ja,Westerwelle az FDP kancellárjelöltje és meleg,párt és frakcióvezető is,és szept.27-én választások!

mesmithy 2009.09.07. 00:49:55

Off
nol.hu/lap/mo/20090907-osztol_ezerrel_tobb_rendor_az_utcan
"Hatszázmilliós támogatást kap a Nemzeti Nyomozó Iroda a szélsőségesek elleni nyomozásokra"
Azt hiszem ez lesz a lenyeg es nem igazan a kozbiztonsag javitasa.

anaveroni 2009.09.07. 02:45:37

Szánalom ez balhézás ami a homár parádé körül megy. Van ennél ezer fontosabb dolog. Amúgy meg ha nem hisztiznének egyesek, akkor nem kéne rendőri védelem, oszt sokkal olcsóbb lenne az egész.

f.m.j. 2009.09.07. 08:04:43

Most nem olvasom el mind a kommentet, csak azt konstatálom rökönyödve, hogy Gyurcsány-Dobrev páros (a házaspárt nemtom leírni, mert még mindig nem sikerült Kláráról eldöntenem, hogy fiú-é, avagy léány) szóval tényleg jól látom, hogy ott provokálják a szende méltókat egy heterócsókkal? Hová vezet ez, kérdem én? :)

(most elolvasom az össz hsz-t:))

Nagyi Kedvenc Kisunokája 2009.09.07. 08:11:08

Hétfő reggel a kávé hiánya és a munka rémével való küszködés közepette nem olvasok el mindent, amit tegnap délután óta írtak, de lenne egy nagy kérdésem.
"A járatlan ember vagy egy fiatal azt hiheti, hogy ilyenek a melegek. Nem, ők nem ilyenek"
Havason kívül mondták ezt mások is, melegek is, hogy őket ne az alapján ítéljék meg, amit itt látunk. De. Hallotta bárki is tiltakozni őket, hogy "mi melegek vagyunk, csak élni szeretnénk békében és elhatárolódunk attól, ami a felvonuláson van"? Melegjogi szervezetek tiltakozása a menet ellen? Véleménnyilvánitása a médiában Hiszen ez lenne az a lépés, amivel az átlag emberek is elfogadnák őket, hogy kinyilvánítják, nekik semmi közük a város közepén vonagló bagázshoz.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.09.07. 08:51:57

Szerintem az egyetlen megoldás (ami nem mellesleg ugyanolyan megvalósíthatatlan, mint a többi) az, hogy senki nem megy el megnézni.
Zsemboriznak a platón pávatollal aseggükben, meg rózsaszín tüllszoknyában, dübörög a tucctucc, és kurvára nem érdekel senkit. Senkit. A véletlenül arra téblábolók oda se néznek, üres az utca, teljes apátia. Két ilyen alkalom, és magától megszűnne a buli. Minek parádézzanak, ha mindeni leszarja?
Persze ez nyilván kivitelezhetetlen, mindig lesznek dobálós faszfejek, meg önsanyargató kiváncsiak (mint pl. az öreg nénik, akik kimennek csudátlátni, aztán maguk elé motyogva háborognak).

martonx 2009.09.07. 09:21:47

Ez a buzifelvonulás egy olyan hír, aminek nem kellene hírnek lennie.

Én tökéletesen lesz*rtam, hogy mit csinálnak a buzik, meg hogy mit csinálnak az ellenzőik. A szombat esti iszogatás közben megnéztem a híreket.
Láttam, hogy menetrendszerint kikaptunk a svédektől, meg hogy nem volt komolyabb atrocitás a buzifelvonuláson. Nem is értem minek kell bekerülnie a hírekbe, hogy mit csinál 800 buzi.
Mondjuk azt sem értem minek kell kimenniük az utcára parádézni.

f.m.j. 2009.09.07. 09:22:43

@calam (vdani):

ezt úgysem hiszem el, hogy komolyan elhiszed, és még fennen hirdeted is...

f.m.j. 2009.09.07. 09:34:34

@kill004:

vagy: a két meleg örökbefogadott egy védtelen kis teremtményt :)

z666 2009.09.07. 10:01:37

HAGYJÁTOK MÁR ABBA A "MELEG"-EZÉST!!
Meleg lehet a leves, a nyár, stb..., a buzikat nevezzük buzinak!
(Vagy homoszexuálisnak, ha nagyon korrektek akarunk lenni...)

molaris 2009.09.07. 10:04:15

@laspalmas:
Igen!!!! Itt a lényeg. Usqe pár száz buzeránsra vigyáz 3200 rendőr(nem is mernek dobálni, mert amúgy is mind érzi, hogy nem normális), az ország meg kiszolgáltatott. Minden buzi mellé egy rendőrt, és teljes a védelem. Amennyiben a delikvens fosik, a rendőr fogja meg a kezecskéjét.
Amennyiben erre már nem hajlandó, akkor a rendőr is homofób, náczi.

molaris 2009.09.07. 10:07:43

@martonx:
Mi sem megyünk ki tüntetni, hogy mennyire szeretjük a puncikát!!::))
Így aztán nem is zárják le miattunk a fél várost.
Nem tudom, egy ilyen tüntetésen, kivel csókolózna Fletó?::))

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.09.07. 10:14:33

@molaris: nektek nem kell vonulni, mert titeket nem tekintenek gusztustalan páriának.
A lezárás pedig nem a melegek miatt volt szükséges, hanem az ordenáré, primitív ellentüntetők miatt.
Meg lehet nézni a videón, hogy viselkednek. Az a trágár, festett hajú nyanya a szégyen az országra, nem a melegek.

Mourinho már nem a király 2009.09.07. 10:26:11

És azokkal mi van akiknek a vallását sértik a buzik?
(nem nekem :S)
Mért csodálkoztok hogy a Balkánon agyonverik őket? Az ortodoxok nem annyira támogatják ezeket :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.09.07. 10:35:41

A megoldás az lenne, ha Gy. Feri és az MSZP meg a SZDSZ kollektíve kiállnának és azt mondanák: Gyűlölöm a buzikat!, majd javaslatot tennének alkotmánymódosításra, hogy aki buzi az nem lehet magyar állampolgár.
Holnaptól, a jobbik, a kdnp, a fityesz mind védené a buzikat, oszt jónapot, nem lenne gond.

:)

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.09.07. 10:49:22

@calam (vdani):
még szerencse, hogy nem igazi nazionalsozalistische legények támadtak tavaly és azelőtt a méltóságos urakra. Szerintem akkor nem tojás és vajsav repült volna közéjük, hanem 7.92x57 lövedékek fütyültek volna körülöttük.
Akkor erről ennyit.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.09.07. 10:58:37

"Jöjjön most egy két részletből álló kis film, mely hűen felidézi a szeptember 05-i délután hangulatát, a normális, keresztény ellentüntetők szemszögéből!"

"Francijáú beszélő buziket' hallottam!"

kuruc.info/r/6/46307/

Tetszenek érteni, a normális keresztények azok ilyenek.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.09.07. 11:00:58

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Hát senki nem mondta, hogy a vallásos heteroszexuálisok mind a Tudományos Akadémia tagjai :)

eszkep 2009.09.07. 11:04:41

Totál le vagyok döbbenve, hogy Havas száját értelmes mondatok is el tudják hagyni... Okos ember, elképzelni nem tudom, hogy bír megmaradni a szerepében. (Bár a pénz nagy úr...)

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2009.09.07. 11:04:47

@belzebubó: Németországban több politikus valóban nyiltan vállallja homoszexualitását, Guido Westerwelle az FDP vezetője és a berlini polgi (szocdem) szintén,mert ő azt mondta: Ich bin schwul und das ist auch gut so! Meleg vagyok és ez igy jól van!

inkább: "Meleg vagyok és ez így is jó." vagy "... és jó az is." stb. ugyanis pont az az apró megfogalmazásbeli különbség az ami kivétel nélkül minden jóérzésű normális embert felbosszant. mintha kizárólag a homokoskénti életet tartanák egyedül üdvözítőnek minden szempontból. kb. ugyanaz, amikor az egyház ellen ágálnak. csak tudnám miért? lépjenek már túl rajta, vagy csak szarják le (khm.. azért ne szó szerint), hogy a vallásban nekik nem osztottak jó lapot.. (nem tudom, hogy öngyi lett-e az a kis homár, akit nem szenteltek pappá.. hogy fel volt háborodva!)

eszkep 2009.09.07. 11:07:51

@Rékuc: A szégyen az országra a kettős mérce.
Mert ügye emlékezzünk, hogy amikor a Jobbik akart felvonulni, a forgalom akadályozása, meg minden... Amikor a buzik, akkor meg még a felújítást is elhalasztják! Demokráciában vagy MINDENKI felvonulhat egy adott helyen a forgalom akadályozása nélkül, vagy SENKI!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.09.07. 11:16:23

@Anthony - awkward silence:
'És azokkal mi van akiknek a vallását sértik a buzik?'
Az emberek vallását még nagyon sok minden sértheti, lásd a házasságon kívüli szex, a lopás, sőt, más vallások gyakorlása elsősorban. Mégsem látok ellentüntetőket a Körmenet körül, hogy az ő vallásukat sérti az évi egyszeri felvonulás.
Szóval miért a picsába nem lehet hagyni őket nyugodtan vonulni, ha őket ez teszi boldogabb emberért.
@eszkep: ez a rendőrség eljárása és NEM lehet érte sem a melegeket, sem a Jobbikot hibáztatni.

anarcho78 2009.09.07. 11:28:58

egy dolgot nem értek:

vonuljanak fel. éljenek úgy, ahogy akarnak. de mi a vérveres faszért kell nekem kifizetnem a védelmüket?
mennyibe kerülhetett a rendőrség készenléte erre a napra? a tervezés, a logisztika, pluszdíjak? pár százmillió? ki fizette ezt? én, mi, akiknek a legkevesebb közük sem volt ehhez - arról nem is beszélve, hogy egy pl. kaposvári adófizető pénze miért erre kerül felhasználásra?

miért nem lehet megoldani azt, hogy a rendőrség alakíthasson egy Zrt-t, ahol az aktuális felvonulók, tüntetők szépen az egyesületi, tudjafaszommilyen társulatukból szépen becsengessék a "védelmi pénzt"? miért kell ezt állami pénzből finanszírozni?

ja, hogy akkor nem mennének, mert pénzük ugye nincs erre, de a biztosítás jól jön? hát a lófaszt.

Tisztelt Tüntetők, felvonulók és Magyar Rendőrség!

Az én pénzemből ezentúl ne kérjenek és ne nyújtsanak biztosítást/védelmet!

Köszönöm.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.07. 11:29:06

@Rékuc: "ez a rendőrség eljárása és NEM lehet érte sem a melegeket, sem a Jobbikot hibáztatni."

bocs, eddig csendben olvasgattam a kommenteket, de most kezdtem el visítva röhögni...

szerinted ebben SEMMI politikai nyomás nincs ugye? Páros héten le lehet zárni az Andrássyt, páratlanon nem? Vaaaagy esetleg... Valami "más" oka van?

Mernének egyszer a "forgalom akadályozása" miatt engedélyt nem adni a büszkeség napi felvonulásra... haajjajj...

anarcho78 2009.09.07. 11:38:36

@anarcho78: hopp, elfelejtettem: károkozási pénzt is fizessenek - előre természetesen, ki tudja, hova fajulhat a dolog:)

mry314 2009.09.07. 11:58:01

Ha már PRIDE, nekem ez a dal jutott erről eszembe:

www.youtube.com/watch?v=QPWfBNLeboM

és ezzel még azonosulni is tudnék...(ja, a dal címe:PRIDE)

molaris 2009.09.07. 12:26:12

@Rékuc:
Na annak a társulatnak mindegy ki tüntet és miért.
Sem agyilag, sem erkölcsileg nem érik el a "homo" szintet.

molaris 2009.09.07. 12:28:51

@Rékuc:
Na- na! Én azért szóvá tettem, hogy mi a fenét keres egy református püspök a Körmeneten, vagy más jeles katolikus búcsún.
Nem lettem népszerű, mert a "politika"!

molaris 2009.09.07. 12:29:49

@Seduxen:
Úgy van, úgy van, úgy van!!!!!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.09.07. 12:35:04

@Seduxen: Csupán arra óhajtottam utalni, hogy a fél város lezárásáért pont nem a nyomi felvonulókat kell okolni. Igen, a rendőrség tette, és mint korábban írtam is, ravasz megfontolásból, hiszen így sikerült azt a kevés embert is a felvonulás ellen hangolni, aki eddig esetleg semleges lett volna. Ha ezt valakik politikailag támogatták, jó nagy marhák lehettek.

f.m.j. 2009.09.07. 12:43:41

A videón látható Gyurcsány úgy fogja a magyar zászlót, mint egy ovis, akinek a kezében felejtették az április 4-i ünnepség ztán... amúgy is bénán áll a kezében...

Taktikai Atompingvin 2009.09.07. 12:45:57

@Rékuc: 71 százalék szerint joguk van megtartani a menetet. Ez K-Európában elég jónak számít, nem?
Szeretni pedig sosem fogják, ezt meg lehet érteni. És talán nem a rendőrség a sáros, mert a menet kb félbevágta Pestet. Ha meg nem zárják le a környező utcákat akkor végképp az ő hibájuk.

Tündér_Lala 2009.09.07. 12:48:51

A libsi gondolkodás része, hogy a tabukat le kell bontani. Nos szerintem NEM kell lebontani, de még tologatni sem annak határait.. A jövőben elfogadhatónak akarják tekinteni (ugyanezen érvrendszer alapján: két ember azt csinál egymással amit akar) a mazosadosexualizmust, a vérfertőzést, a pedofiliát ? Egy másik felvonuláson megtekinthetjük, hogy hogyan kínozzák egymást emberek ?
Tudomásul veszem, hogy a jelenség létezik, de nem kívánatosnak tekintem (ha tetszik tűrt kategoria és semmi szín alatt nem támogatott részemről) nem akarok szembesülni vele és mennél provokatívabban tolják a képembe annál inkább fokozódik az ellenérzésem. Ráadásul nem igaz, hogy ez egy biológiai elrendeltség, inkább a divat hatására belemásznak emberek és úgy maradnak.
Azt gondolom, hogy a társadalom alapelve élni és élni hagyni. Éljenek úgy ahogyan akarnak a buzik, de ne tolják a képembe az életvitelüket mert nem érdekel, nem tartozik rám és rossz érzéssel tölt el. Ne állítsák be trendinek és ne biztassanak másokat
ugyanerre.

Hannibal22 2009.09.07. 12:54:05

@Rékuc: 'És azokkal mi van akiknek a vallását sértik a buzik?'
Az emberek vallását még nagyon sok minden sértheti, lásd a házasságon kívüli szex, a lopás, sőt, más vallások gyakorlása elsősorban. Mégsem látok ellentüntetőket a Körmenet körül, hogy az ő vallásukat sérti az évi egyszeri felvonulás.
Ez a válasz nagyon tetszett!! Olvasom ,hogy a felvonulás után rendőröknek kellett biztosítani a buzik "kocsmázását"..kérdezem én ezeket a keresztény,hazafiakat,hogy az ózdi,miskolci..stb cigókocsmákat miért nem kell biztosítaniuk a rendőröknek?

Tündér_Lala 2009.09.07. 12:57:50

@Tündér_Lala: Ugyanakkor felvonulhatnak ha akarnak, de én messze elkerülöm a rendezvényt és azt javaslom másoknak is. Viszont, ha olyan helyen vonulnak ahol sok ember nem teheti ezt meg (lakhelye miatt) az baj.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.07. 13:09:04

@Rékuc: de én itt nem a fél város lezárására kérdeztem rá, hanem maga 'A' rendezvény és 'B' rendezvény engedélyezésére, avagy megtiltására.

Ugyanis a jollyjokert (forgalom akadályozása) elég ad hoc jelleggel alkalmazza a sün!dőrség...

OFF: a félmaraton-futók is fossanak sünt, tegnap délben a Hősök-terén szívtam is a púpot miattuk, grrrrr :))))

molaris 2009.09.07. 13:11:43

@Rékuc:
Ha feltételezve, de nem megengedve elfogadjuk, hogy sokkal nyomósabb, támogatottabb ügyben nem lehet vonulni; akkor igazad van.
Azonban, a társadalom kritikáját joggal kiváltó okok miatt, a rendőrség már számtalan tiltakozást betiltott.
Buzik, futók, biciklisták- meg még az anyám nyűgje miatt lezárják a fél várost, azonban az elégedetlenkedő honpolgár kussoljon otthon, mert zavarja a forgalmat.
Na ez minden, csak nem demokrácia.

molaris 2009.09.07. 13:22:16

@Seduxen:
Folytatnám. Az, hogy minden vonulás engedélyezett, csak az nem, amelyik sokak jogos kormány elleni elégedetlenségét lenne hivatott demonstrálni, az azért felháborító. Meg nem is kellene akkor minden tüntető mellé négy rendőr. Mennyivel olcsóbb!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.07. 13:25:29

@molaris: burkoltan magam is erre céloztam :))

"Meg nem is kellene akkor minden tüntető mellé négy rendőr. "

dehogynem! AKKOR kellene csak igazán. Az eftásak már nagyon-nagyon félnek a nagyobb tömegektől, már egy BL-selejtező meccs is olyan sün!-jelenlétet követel meg, hogy azt el sem hiszed :)

Demokrácia: szabad országban, szabad emberek között azt csinálod, amit szabad. Vagy Te nem így gondolnád? :)))

molaris 2009.09.07. 13:29:05

@Seduxen:
Yessss!! Viszont az igazi tüntetésnél, nem JUTNA mindenki mellé négy zsernyák.::))

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.09.07. 13:46:14

@molaris: ezzel teljesen egyetértek, a jobbikos-gárdás vonulást is kellett volna engedélyezni, dehát mégis mit vártál egy ilyen jogállamban?

anarcho78 2009.09.07. 13:47:38

de miért nem demonstrálnak mondjuk a csepeli szabadkikötőben, a pécs környéki hegyekben, mondjuk az alföldön egy jópofa búzamező helyén (természetesen aratás után!). miért kell pont oda menni, ahol fennakadást okoznak a forgalomban, pénzbe kerül a biztosítás (sajna visszakerültem az előző vesszőparipámhoz:) ) és senki nem kíváncsi rájuk?

mielőtt valamelyik kuruc magához nyúlna a kommentem láttán, hozzáteszem, hogy ez nem csak a melegfeszt-re érvényes, hanem a jobbos gyűlésektől kezdve a butapest parádén keresztül a gyurcsány-takarodj (bocsánat, tetszés szerint: bajnai, zorbán, medgyesy, rákosi, kádár, egyéb takarodj) felvonulásokig.

sőt, mi lenne, ha senki nem vonulna fel Bp-n? nevezzünk ki egy földterületet, ahol senkit sem zavar, vonaljanak ott fel azok, akik akarnak. live webcam kapcsolat elég utcai nézelődés helyett, nem?

mry314 2009.09.07. 13:52:51

@anarcho78:

"de miért nem demonstrálnak mondjuk a csepeli szabadkikötőben, a pécs környéki hegyekben, mondjuk az alföldön egy jópofa búzamező helyén (természetesen aratás után!). miért kell pont oda menni, ahol fennakadást okoznak a forgalomban, pénzbe kerül a biztosítás (sajna visszakerültem az előző vesszőparipámhoz:) ) és senki nem kíváncsi rájuk?"

Pont azért, hogy fennakadást okozzanak. Ha kimennének a mező közepére, akkor a kutya se lenne rájuk kíváncsi, meg a többiek agyvizét se nyomnák fel. Mondjuk ennyi erővel az '56-os forradalmat is csinálhatták volna egy szép zöld mező közepén, nem is lett volna ennyi áldozat. (Sőt, anno a török seregek is csatázhattak volna, mondjuk az alföld közepén, ahelyett, hogy a várakat ostromolják)...

molaris 2009.09.07. 13:52:53

@anarcho78:
Nekünk nincs Hyde Park- unk.::))
Mondhatnám, még az sincs.

mry314 2009.09.07. 13:55:39

@anarcho78:

Mielőtt félreértesz, nem akarom védeni egyik brigádot sem, de hát ugye ez a demokráciában (is) az akaratnyilvánítás egyik eszköze LENNE!!!

Csak, ugye ha minden hétvégén van 2 -3ilyen megmozdulás, akkor egy idő után az ember hajlamos immunissá válni... (ami nem feltétlen jó!)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.09.07. 13:57:48

@anarcho78:
Ezen már én is gondolkodtam, hogy egy éppen használaton kívüli reptéri leszállópálya bőúven alkalmas lenne egy pár kilóméteres sétálgatásra, az MTV pedig közvetíthetné, meg mehetne a neten is a közvetítés, oszt jónapot.
Mindenki megkapná a lehetőséget elmondani a dolgait, tüntetgetni, a TV-ben is benne volna, a Tüntetési Közlöny pedig hetente lehozná az eseményeket., esetleg minden este egy Tüntettem című napilap is. :)

molaris 2009.09.07. 14:26:11

@Conv:
Még képesek és kiadják.

anarcho78 2009.09.07. 14:40:46

@Conv: valamint olyan tüntetés esetén, ami túlságosan borzolja a kedélyeket, véletlenszerűen leszállásra kényszeríthetnénk egy-két traktorlapáttal felszerelt utasszállító repülőgépet (olyan MadMax stílusút).

lehetne egy tuntettem.blog.hu-t is létrehozni, nem? vagy már van ilyen?:) hmm, nem is rossz ötlet, csak nem lenne gyomrom a szerkesztéshez:)

Nagyi Kedvenc Kisunokája 2009.09.07. 15:35:43

@Conv:
... "és lehetne árulni 10-20-50-100 tüntetésen voltam az idén" pólókat is.

törökszultán 2009.09.07. 15:51:46

Érdekes. A Fletó mindig is bukott a fius csajokra?

tudi 2009.09.07. 16:52:19

Őszintén havas az az egyik ember, akit utálok mint a fekáliát, mégis egyetértek vele, amit ebben a riportban mondott. Én sem vagyok nagy templomba járó katolikus, de azért kicsit bicskanyitogató, miért nem allahot írt ki, vagy jehovét. Ennyit a toleranciáról ugye kedves libis pógártársak. Szerintem nyugaton addig szerveznek csak ílyen felvonulásokat, ameddig az iszlám hívők többségben nem lesznek, de utánna, már lehet, hogy kövezni fogják a homárokat. Az meg pláne jó, hogy 800 emberért fél pestet lezárják, ja és ha ők felvonulgathatnak akkor a rudolf hess emlékmenet részvevői is felvonulhattak volna.

mindenbe belekotyogok 2009.09.07. 19:29:53

@tudi: Mégis mi olyan jót tett a magyarságért az az áldott jó ember, hogy ünnepelni kéne a születése napját?

tudi 2009.09.07. 20:07:12

@mindenbe belekotyogok: Mármint kinek, Jézusnak, vagy Hess-nek?
Mert ha hess-re gondolsz, akkor az én véleményem az, ha tényleg szólásszabadság, demokrácia van nálunk, akkor miért nem lehet azoknak is felvonulni, akik egy halott emberért menetelnek ,aki egy börtönben halt meg (igaz elítélték nürnbergben, de ha a németek nyertek volna, akkor lehet, hogy Rossevelt ült vona a vádlottak padján), hogy másokban félmet kelt, hát bennem meg a siófok utcáin végig vonuló cigányok keltettek félelmet. Van egy római mondás halgattasék meg a másik fél is.
vagy netán őket nem engedni felvonulni nem kirekesztés netán?

redriot77 2009.09.07. 20:27:25

Engem nem zavar, ha vkinek Bélának hívják a barátnőjét, és az sem érdekel ha nem kizárólag output eszköznek használja a seggét.

Az sem zavar, ha néha összegyűjti pár hasonló haverját, és egy évben egyszer bulizik egyet a belvárosban. Belefér.

Az viszont már dühít, hogy országos ügyet csinálnak belőle: egy hónappal előtte elkezd az eseménnyel foglalkozni a média, mindenki állást foglal, megvizsgálják a jelenséget társadalometikai aspektusból mindenféle szakértők, aztán lezárják a fél várost, kivezényelnek ötmillió rendőrt, minden híradóban erről van szó, újságcímlap hétfő reggel, majd későesti tévéműsorban kerekasztal-beszélgetés, kutyafasza.

Ezekkel a "méltóság-menetekkel" sikeresen kivívják azok ellenszenvét is, akik eddig nem voltak velük ellenségesek.

hozzánemértőkedő 2009.09.08. 13:14:05

Amikor a Szovjet birodalom részei voltunk - politikai nyomásra - meg kellett ünnepelnünk a nagy októberi forradalmat. Most - politikai nyomásra -
az amerikai eredetű "pride"-ot kell megünnepelni. Egyik eseményhez sincs semmi közünk. A politikai nyomást mindkét esetben ugyanazok eröltetik.

mindenbe belekotyogok 2009.09.08. 15:48:18

@tudi: Továbbra sem értem, hogy mi ünnepelni való van egy olyan nemzetidegen és magyarellenes eszme emblematikus vezéralakján, aminek sok százezer magyar áldozatot, az ország német megszállását és hadszíntérré tételét, és végül sok évtizedes szovjet megszállását köszönhetjük.
Elmagyaráznád ezt nekem, magyar embernek?

tudi 2009.09.08. 16:34:15

@mindenbe belekotyogok: Hehehe. Ez jó hess 1940-ben, vagy 41-ben fogságba került tehát ő semmi ilyen parancsot nem tudott kiadni.Itt nem az ünneplésen van a hangsúly, őket nem engedték, mert zavarják a forgalmat. Ez a menet nem zavarta a forgalmat? Hol van a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának a joga? Ja és a homosok felvonulása mennyiben magyar és nemzeti?

mindenbe belekotyogok 2009.09.08. 17:54:11

@tudi: Ja, hogy te is németérzelmű vagy. Oké.

tudi 2009.09.08. 19:06:09

@mindenbe belekotyogok: Jah mein freund, wir stehen unser freunde neben den Straße und sagen wir Sig Heil ja, und sängen wir Hors Wessel ja, und dann trinken wir viel Bier ja.:D

2009.09.08. 22:04:18

@tudi: na szóval a jiddis meg a német nyelv nem sokkban különbözik...:/// Mondhatni, ugyanaz...

2009.09.08. 22:05:16

sokkolt, amit láttam itt...ám a sokban van helyesen...:((

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.09.09. 21:32:18

4:31-nél a videón azt simán kijelenteném, hogy Kaposi sarcoma. Az AIDS végső stádiumában jön ki...

Kravver 2009.09.21. 10:52:04

index.hu/kulfold/2009/09/20/tizezren_tamadtak_volna_a_melegekre/

Az irányzékot beállították: arccal az igazi Balkán felé!

süti beállítások módosítása