Skip to content


       Szűrés lista

Európa Zöld Fővárosa lehet Budapest

A tekintélyes Európa Zöld Fővárosa díj azokat a városokat részesíti elismerésben, amelyek élen járnak a környezetbarát városi életmód kialakításában. A díj első nyerteseként 2010-ben Stockholm, majd 2011-ben Hamburg viselheti a címet. Ugyanakkor már versenybe lehet szállni a 2012. és 2013. évi díjért, melynek célja elősegíteni, hogy az európai városok kellemesebb, egészségesebb, élhetőbb lakóhelyekké váljanak. Az Európa Zöld Fővárosa címért minden, legalább 200 000 lakosú európai város pályázhat. -europa.eu

A Fővárosi Közgyűlés annyira megnyugodott, hogy Csabi rendet tett a BKV-nál, sikerült megúszni a szmogriadót, hasítanak a fúrópajzsok, hogy egyhangúlag elfogadta Ikvai-Szabó főpolgármester-helyettes javaslatát, és iziben benevezett a "versenyre".

 

Itt vannak a tavalyi versenyzők:

 

 

A nyertes Stockholm: 

 

És részletek a mi pályázatunkból (ha a valóság nem lenne elég sokkoló):


" A kijelölt kerékpárutak hossza a város teljes lakosságának számához viszonyítva.

A kerékpárutak, kerékpársávok hossza a városban 178 km, ennek megfelelően az 1,7 millió lakosú város minden lakójára 0,1 m kerékpárút jut."

 

  
"Budapesten 2002 óta minden évben megrendezésre kerül az Európai Mobilitási Hét, amelynek keretében az autómentes napon a város egyik legszebb és legfontosabb főútjának lezárásával a Világörökség részét képező Andrássy úton valósulnak meg kiemelkedő szabadtéri rendezvények, a civil szervezetek és a közlekedési szakmai szervezetek széles körének részvételével. Budapest 2005. évi rendezvényeiért a Mobility Week oklevelét, majd 2008-ban a Mobility Week Awardot is megkapta.

Egyedi eseménye a budapesti kerékpáros életnek az évente megrendezett Critical Mass, ami itt 2005. óta nem tüntetés, hanem sokkal inkább hatalmas népünnepély formájában zajlik, amelyen a város lakosságának mintegy 5 %-a – 80.000 ember – vesz részt."

 

 

 


"Emellett több olyan, a magyar történelemmel összefüggő kulturális, illetve szociálpszichológiai tényező említhető, ami szintén nehezíti az előrelépést. Ilyennek számít például az, hogy a szocialista évtizedek maradványaként a magyarok közösségi kultúrája, együttműködési készsége meglehetősen alacsony. Ez számos felmérés szerint a köztulajdonnal való bánásmódban, a közterületi anomáliák megközelítésében is jelentkezik. Ennek megfelelően a vandalizmus által okozott károk helyreállítása, vagy éppen a takarítás a máshol szükségesnél jóval több forrást és energiát köt le a természeti területek, erdők, vagy az olyan elvont, a széles lakossági rétegek számára nem különösebben vonzó fogalmak érvényesítésében, mint a biodiverzivitás."

 


"Történeti adottságnak nevezhető az is, hogy a magyar költségvetési rendszer kiegyenlítő mechanizmusainak keretében az országban kiemelkedően magas GDP-t létrehozó Budapesten befizetett adóknak a kormányzat sokkal kisebb hányadát juttatja vissza a városnak, mint más településeknek, és itt említhető a gazdasági társaságoknak a Nyugat-Európában megszokottnál lényegesen alacsonyabb közösségi felelősségvállalási kultúrája is"

 

Kérlek, tegyétek meg tétjeiteket: nyerünk vagy sem?

Zero:
Ajánlom Demszky utolsó évnyitó sajtótájékoztatóját, ahol elmondta, hogy egy korrekt pénzügyi helyzetben lévő várost, sínen lévő nagyberuházásokat hagy majd utódjára.

Címkék: budapest eu környezetvédelem

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr491712027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

derelyegrádi szellem 2010.01.29. 14:17:59

@Seduxen:

Akkor ezt tubózd meg azzal, hogy magad elé képzeled, miként a "nagyasszony" és drazsé külön-külön is rendkívüli szájszerve egybeforr...:-)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.29. 14:19:19

@.Pierre Bezuhov.: ne legyél ideges Bezu, ezek gonosz náczik!

"trágyadiomb" helyesen: trágyadomb
"különséget" helyesen: különbséget

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.29. 14:20:41

@derelyegrádi szellem: kösz!

na erre egy vicc:

Megszólal a Draskovics-ház telefonja, szipogva felveszi a bejárónő:
- Halló, tessék? Draskovics lakás.
- Jó napot kívánok, az ex-miniszter úrral szeretnék beszélni.
- Már megint maga telefonál? - zokog a bejárónő - Most mondom el ötödször magának, hogy Draskovics urat tegnap autóbaleset érte és meghalt.
- Tudom, tudom, de olyan jó ezt hallani.

derelyegrádi szellem 2010.01.29. 14:23:41

@.Pierre Bezuhov.:

egyetértek. Ha trágyadomb lennék, és sem nagyon tudnék különbséget tenni a felettem zümmögők között....

Ez nem volt túl ügyes hasonlat, lássuk be....

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.01.29. 14:26:16

@Seduxen: ne kutyuljuk kérem a fogalmakat. A faszkalap és a náczi nem ugyanaz

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.29. 14:28:44

@.Pierre Bezuhov.: ezt eddig is tudtam, de azért köszönöm. Te, és én persze, hogy nem ugyanaz....

órarugógerincű felpattanó 2010.01.29. 14:29:23

@Szekuriti Blogger: Majd tesz ki "Szállóporral behajtani tilos" táblát.

derelyegrádi szellem 2010.01.29. 14:30:23

@Seduxen:

Cserébe:

Yuppie elviszi a szőke kiscsajt horgászni. Haját és felszerelést bérelnek, pezsgőt visznek, kihajóznak. Egész nap horgásznak, iszogatnak, és csak egy szerencsétlen nyamvadt keszeget fognak. Mire a csávó: Na ez az egy darab kis nyamvadt hal vagy 100 rugómba volt. Mire a csaj: Húúúúúhaaa, akkor micsoda szerencse, hogy csak egyet fogtunk...

Homeoffice 2010.01.29. 14:31:30

@.Pierre Bezuhov.:

Te Bezu, Rokonaid közül nem szolgált valaki az Elektromos Műveknél?

derelyegrádi szellem 2010.01.29. 14:32:11

@.Pierre Bezuhov.:

Így van. És ahogy a te hsz-eidet olvastam, a seduxen a náci...

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.01.29. 14:32:38

@derelyegrádi szellem: eh, már megint nem érted a szituációt.
gondolj arra a (dakota?) közmondásra, hogy a sas nem kapkod legyek után. hát még a kerecsen ;D

derelyegrádi szellem 2010.01.29. 14:34:54

@.Pierre Bezuhov.:

értem én értem, csakhogy te trágyadombot írtál, nem sast. Vagy csak elgépelted? :-)

órarugógerincű felpattanó 2010.01.29. 14:34:57

@Gunther: Még az is lehet, hogy a rokon szerelte Bajnainál a villanyórát.

órarugógerincű felpattanó 2010.01.29. 14:36:26

@derelyegrádi szellem: Most sast ír, de lehet, hogy turulra gondol. Bár mint tudjuk, mind a kettő náczi szimbólum.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.01.29. 14:37:42

@derelyegrádi szellem:
senki nem mondta még rá ezt, de mondjuk igény az lenne rá, ahogy látom :P
ezért is látogat ide néha idősasszony, gondolom (csak kár, h nagyon átlátszó)

Homeoffice 2010.01.29. 14:37:54

@órarugógerincű felpattanó:

Nem hinném:))) És másfajta ELMÜ-re gondoltam:))))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.29. 14:38:04

@órarugógerincű felpattanó: szerintem az "Elektromos Művek" itt egy "más profilú" szervezetre utal...

Marcellusca 2010.01.29. 14:38:07

@Seduxen:
@Gunther:

Aztán össze ne vesszetek azon a begrén! :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.29. 14:38:43

@reKorrekt:

Nem közös lista, lesz, hanem az MDF-es listán lesznek SZDSZ-es képviselők!
1 lista, 5% küszöb!

Marcellusca 2010.01.29. 14:39:25

@Seduxen: Má' megen a nyuggerek, mi? :D

Homeoffice 2010.01.29. 14:40:05

@Marcellusca:

Hát igen a zömük már nyugger:))))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.29. 14:40:10

@Marcellusca: "Aztán össze ne vesszetek azon a begrén! :D "

Na vegyél vissza! Igaz, hogy vannak nézeteltéreim Bezuval, de én nem "bögréztem" le, jó!?!?

órarugógerincű felpattanó 2010.01.29. 14:40:45

@zero: Jaja. Trükköznek a gyökerek. Közös listát tíz százalékkal nem mernek bevállalni. De örülnék, ha sokan mennének szavazni, és így sem jutnának be.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.01.29. 14:43:06

@órarugógerincű felpattanó: írtam, h kerecsen, nemde!!?? az a gyanúm, hogy nem tetszik tisztában lenni azzal, hogy a kerecsensólyom = turul. Pfejj, Te, idegenszívű ANTIMAGYAR!!!! : x

mind2 (törölt) 2010.01.29. 14:43:40

@Seduxen: @derelyegrádi szellem: napok óta csak olvasom a híreket, ide nem írtam.. eljutottam arra a pontra, hogy tudok nevetni..hihetetlen. Ülök a kanapén, nézem a tévét, és elfekszem a röhögéstől. Ez a közélet meg a kampány annyira abszurd, szürrealisztikus, elvonatkozott és nem e világi, hogy az egyetlen túlélési mód : röhögni. Eszembe jutott, hogy annak idején a szovjet pártfőtitkárok oxigénpalackkal álltak a tribünre, agyonütni se lehetett őket. Ezek is addig maradnak:( Nem tudunk megszabadulni tőlük :(

derelyegrádi szellem 2010.01.29. 14:45:29

@Seduxen:

mi az a "nézeteltéreim", ami neked van a bezuval?

derelyegrádi szellem 2010.01.29. 14:49:20

@.Pierre Bezuhov.:

Ugyan-ugyan. Értetted te azt a kis sutkát...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2010.01.29. 14:49:58

Stockholm átlagos tengerszint feletti magassága 44 m. 2030-ra egyes "tudósok" szerint 10 m-rel emelkedik a tengerszint. Stockholm tök zöld lesz. A tenger alatt :D

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.29. 14:50:05

@derelyegrádi szellem: magas labda volt...

kigyütt a dikklexiám. "nézeteltéreim" = "nézeteltéréseim

2010.01.29. 14:50:26

Meg van a megoldás, nagyon egyszerű: a pályázat kapcsán rengeteg tanulmányt lehet megrendelni, szép kövér tízmilliókért. Nem baj, ha nem sikerül, évente lehet ismételni. Nincs még valami jó kis award ezen kívül?

Szeretnék látni egy összehasonlítást Stockholm, Hamburg és Budapest között zöldterület és bicikliút viszonylatban.

picur3ka 2010.01.29. 14:50:44

@Flak:

Hello! En ugyanezt szerettem volna irni, csak rovidebben:

Debrecen is palyazza meg, mert o meg meg is nyerheti!

Marcellusca 2010.01.29. 14:51:30

@Seduxen: Nem rá gondoltam.
Hanem, arra, hogy Güntherrel egymásra licitáltok. :D

mind2 (törölt) 2010.01.29. 14:52:38

Azért ez a 0,1 m kerékpárút, ez nem semmi.Próbálom elképzelni :))))

derelyegrádi szellem 2010.01.29. 14:54:19

@Marcellusca:

A sedux értette. Te is összekevered a faszkalapot a náczival. Sedux a náczi. :-)

picur3ka 2010.01.29. 14:54:53

@reKorrekt:

Ugy lenne, de ha csak egy partot irnak ki, akkor ugye, mutyi.

Marcellusca 2010.01.29. 14:58:25

@derelyegrádi szellem: Hááááát, időnként nem ez "jön át". :DDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.29. 14:59:12

Nu náczifaschiszta nővéreim, és fivéreim (meg Te is "faszkalap")

Bodzázósvastól mentes hétvégét kívánok, dikkmáshalom :))

Corry 2010.01.29. 15:00:24

Kedves mindenki én jártam HAmburgban és egy kicsit ismerem is a várost.
Azt, ami ott van, egyenlőre nehéz lenne utolérnünk, de ha már abba az irányba mozdulunk már az is jó.

picur3ka 2010.01.29. 15:02:33

Kulonben, ne aggodjatok, ezek tudnak videot hamisitani, masreszt meg az Orbanekat nevezik be. Szoval, mikor nem nyerunk, akkor lehet majd orbanozni, keszitik a terepet.

@mind2:

Kerekpar makettezoknek....

Flak 2010.01.29. 15:03:53

@.Pierre Bezuhov.:
Nem dolgozok semmilyen helyi médiumban, egyetemista vagyok és így nap mint nap van szerencsém Debrecenhez. :) Nem poénnak írtam, én így látom Debrecent, és tényleg olyan, amilyennek leírtam. Egyszer gyere el ide és győződj meg róla magad!
Ja és nem tudom, hogy fidesz/Kósa-ellenest, fővárospárti "vidék-lenézőt", vagy csak szimpla fanyalgót kell benned tisztelnem, de véleményem szerint egy város olyan, amilyennek megéljük, amilyennek nap mint nap látjuk. Tapasztalataink alapján. Ehhez nem elég netes híreket olvasni vagy képeket nézegetni. Az én tapasztalatom: Debrecen igenis nagyszerű, de legalábbis élhető hely. Ez az, amit Budapestről nem lehet elmondani.
Tényleg csak a benyomásaim alapján írtam mindezt, de nem kell elhinni. :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.29. 15:13:08

@iii:

Bicikliút:
Budapest 178 km
Stockholm 760 km
Hamburg 1700 km

picur3ka 2010.01.29. 15:21:31

@laspalmas:

Lehet, hogy meg kerekitettek is? Valami 0.09m lesz az egy fore juto...

órarugógerincű felpattanó 2010.01.29. 15:24:51

@laspalmas: Csak sárga festék kérdése, mint ahogy láttuk az utóbbi időben.

egogegó 2010.01.29. 15:25:51

Előre kijelentem, hogy nem vagyok Fővárosi!Csak a néha vetődöm arra, ha nagyon muszáj.De amit tapasztaltam, hogy ez a f@sza koalíció mit tett érte, azt láthatja mindenki.Biztos a következő 8 évben akarják megvalósítani.Cccc!Nem akarok senkit megsérteni, Magyarországon a zöldre, a lobogó egyik sávját és a legelőt kivéve, az emberek egy része biztosan a truttymóra asszociál.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.29. 15:27:20

@mind2:

10 centi :-)) És bele is írják :-)

mind2 (törölt) 2010.01.29. 15:29:18

@laspalmas: DD köszike ;)
@picur3ka/beleallos kampany: D
És ha Demszkáj fogainak számát megszorzom azzal a literrel, amit a fogorvosa a lenyomatvétel a fogtechnikusa meg a körhíd elkészítésének napján megivott, megkapom a négyes metró fúrópajzsának előrehaladási sebességét, a tér-idő és sebesség függvényében, hát ja..:(
Ha lerakom a lábam a bicikli mellett, már az több mint 10 centi :(

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.29. 15:30:45

Bicikliút:
Budapest 178 km, 1 700 000 lakos = 0,1 méter bicikliút / lakos
Stockholm 760 km, 825 000 lakos = 0,92 méter bicikliút / lakos
Hamburg 1700 km, 1 760 000 lakos = 0,96 méter bicikliút / lakos

mind2 (törölt) 2010.01.29. 15:37:41

@zero: meg azt is beleírják, hogy erről is a cocializmus tehet, mert akkor cocalizálódtak azok az emberek, akik most lepusztítják a várost....ennyi erővel azt is írhatták volna : nagyon sajnáljuk, hogy ilyen barbár népek lakják fővárosunkat, se higiénia, se viselkedési kultúra, egy mocskos, züllött, buta, és pusztító fajta aki itt lakik.... van valami bájos abban, ahogy az Istenadta Népre néznek le politikusaink.

bunko_jobbos 2010.01.29. 15:40:06

Mondjuk Bristol volt évszázadokig a rabszolgakereskedelem központja. Lapítanak is, ha erre kerül a szó.

yda 2010.01.29. 15:55:48

Miért nem a zöld kutyaszaros város cimért indulnak?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.29. 16:09:17

@mind2:

Nem tudom elképzelni, hogy más ország fővárosa ilyen pályázatot írjon, ilyen kívülállóként írjon a saját népéről.
Még azt hiányolom a papírról, hogy "az ellenzéki Fidesz akadályoz mindent" :)

órarugógerincű felpattanó 2010.01.29. 16:35:13

@Noname Cowboy: Úristen. Valaki látta dolgozni Horváth Évát :O

tudi 2010.01.29. 16:43:48

Na az meg már megint az év poénja, avagy egy újabb esélyes az év végi vastagbőr díjra.

kispista2 2010.01.29. 16:44:13

@Noname Cowboy: és miért nem tett feljelentést hivatali visszaélés miatt?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.01.29. 16:45:36

@kispista2: Hát igen. Azért annyira látszik, hogy keni a szart Hagyóra!

Rikki Harcos 2010.01.29. 16:54:27

@Flak:
Kedves Flak!
köszönöm hosszas hozzászólásodat, ha nem is olyan rózsaszínű a Debrecen-kép, de Debrecen mégis a legélhetőbb városok közé tartozik
a rendszerváltás előtt Budapestre menni mindig hatalmas élmény volt, de ha mostanában kell "felmenni", akkor igyekszem minél rövidebbre fogni látogatásomat

kihagytad még a pozitívumok közül: MODEM, egyetem, közbiztonság Debrecenben

Auris 2010.01.29. 16:56:17

Az elkövetkező fél évbenBudapest még az alábbi pályázatokon fog indulni:

"Amerika legnaposabb városa"
"Ázsia legcsendesebb városa"
"Afrika leghűvösebb városa"
"Ausztrália legészakibb városa"
"Antarktisz legnépesebb városa"

Mindezek előkészítésében természetesen több külső cég kerül majd bevonásra szakértőként, amelyek busás haszonra tesznek majd szert. A következő polgármester pedig azonnal beadhatja a pályázatot a következő kiírásra:

" A világ legleraboltabb városa".

dr. Aullah 2010.01.29. 17:09:34

@zero: Az lehet. De ha ezeket az utakat felfűzzük egy bizonyos szempontszerint akkor mi nyerünk :P

2010.01.29. 17:36:15

@zero: hát istenem, fűtenek az emberek. 1 köbméter földgáz = 1,963 kg széndioxid!

kuki123 2010.01.29. 17:44:01

ó hát máma csak jó hírek jönnek
kuruc.info/r/6/54403/
nyert Torockai laci a zsidók ingatlanpanama ellen

aztán vizsgálódnak már a cigány rendőrnő ellen is
kuruc.info/r/35/54209/

Istvánkánk ugyan már levette az ominózus képeket, de ha kell nálam megtalálják meg van :D

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.01.29. 18:08:16

@Flak: "Egyszer gyere el ide és győződj meg róla magad!"

bakker, mennék én, de van egy apró gondom ezzel..... az, h már jó pár éve itt élek.
javaslom kipróbálásra a korai buszokat - tudod amit a dolgozó nép használ és nem a délelőttösöket, melyekt a zegyetemisták.
javaslom továbbá a város egyéb nevezetességeinek felkeresését, mert az, hogy két Kikötős (RIP) buli között átutazol a márvánnyal kirakott főtéren, még nem jelenti azt, hogy a város mindenütt ilyen pöpec, sőt...
A zöld területek felülreprezentáltsága talán a legmókásabb, mert a nagyerdei park mellett nem hiszem, hogy lenne egyéb. Jah és belvárosban épp mostanában volt a nagy fahentelő -show, mely ugyan - debreceni viszonylatban - meglepő civil ellenállást váltott ki, de hamar elcsendesült (-tették :)
Röviden tömören, a nagy debreceni píár-ámítás-hívőbeetetés újabb áldozata vagy. S ebben a tekintetben valóban mintaváros az ún. Lali királysága, ilyen magas szinten sehol máshol nem végzik a porhintést, az tuti. A helyi média meg szószerint egy mestermű - minden elsimerésem az övék :)

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2010.01.29. 18:14:47

azt hittem, amszterdam europa zold fovarosa...

Krikri 2010.01.29. 19:09:56

@Flak: évente 2x járok arra, úgy készülök Debrecenre, hogy begyűjtök pár ezernyi aprót, h kitartson a parkolásra, a belvárosban, amit már GPS nélkül is tökéletesen ismerek, annyit köröztem benne..... de te laksz ott ... Biztos elvakít a média..

KoboldMatyas 2010.01.29. 19:48:07

Éljen Éljen soká, az 1 Mrd értékű vastagbor blog!!

bizinformation.org/hu/www.vastagbor.blog.hu

2010.01.29. 20:19:47

@KoboldMatyas: Vajon ha a tulaj eladná, ki is fizetnék érte a szocik? Vagy annyira pofátlanok, hogy még az sem zavarja őket, ha ki van teregetve a szennyesük?

Az EREDETI 2010.01.29. 20:45:39

Hogy juthat ilyesmi egyáltalán a eszükbe? Nem azt mondom, hogy ezek nem normálisak, de biztos vagyok benne.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.01.29. 20:50:25

de jó olvasni! ez igazi klub! :o))

Auris 2010.01.29. 20:54:23

@vero: Akkor hát üdv a klubban..:).
De biztos hogy ide vágytál? A fasiszták közé? Ne mondd, hogy nem szóltunk előre!!!

Thulsa Doom (törölt) 2010.01.29. 20:59:34

Kiváló kezdeményezés ez a "Európa Zöld Fővárosa" pályázat! Javaslom a Kambodzsában már kiválóan kipróbált Pol Pot-féle módszert!: A fővárost három nap alatt kiüríteni, lakóit vidéki mezőgazdasági munkára fogni, ezután már csak várni kell, hogy a kátyúk között kinőjön a fű meg a fa!

Előnyei:
a) Tisztább, zöldebb Főváros
b) A mezőgazdasági termelés megugrása
c) Bkv, négyesmetró és egyéb pénznyelő, felesleges dolgok megszűnése.
Hátrányai:
nincsenek.

Nem tudja valaki, hol lehet pályázni?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.01.29. 22:58:29

@Auris: Jaja! Ez egy veszélye vidék! faschisztákkal, lmpvs-sal kikövezve. Barna eső viszont nincs! Annak az ideje elmúlt!

Johnny336 2010.01.29. 23:19:34

Stockholmban érdekes módon Euro5 dízel és etanol hajtású buszokkal utaztam, szinte mindenhova.
Illetve a három metróvonal valamelyikével - bár mindegyik vonalnak, mindkét végén három-négy különböző végállomása van. Ja, és szigetenként van annyi zöldterület, mint nekünk az egy Margitsziget.

Rikki Harcos 2010.01.29. 23:22:08

@.Pierre Bezuhov.: bizonyára a Basahalommal kevered ezt a blogot, :-)

Debrecent jól jellemzi a nyakas kálvinista, szemellenzős mentalitás, hogy nemigen érdekli a polgárokat semmi sem, így a PR-üzenetek sem igen jutnak el hozzájuk, de ha szavazni kell, akkor tudják hová tegyék az X-et

akad egykét ember, akinek a szar sem elég jóízű, de hát ez a demokrácia

Dzsentrisvihák 2010.01.30. 00:24:11

Ez így zöld hajnalban különösen vicces... Komolyan türtőztetnem kell magam, hogy ne boruljak röhögve a szék alá.

kuki123 2010.01.30. 00:32:24

index.hu/belfold/2010/valasztas/madi_laszlot_nem_inditja_a_fidesz_a_valasztason/

NA EZ A FIDESZ
KIS ÍZELÍTŐT KAPTUNK BELŐLE MIT FOG CSINÁLNI HA 2/3-RA KERÜL

1. HA VALAMI NEM TETSZIK A NAGY VEZÍRNEK A VEZÍRKARNAK, VAGY AMIT LEOSZTOTTAK FELÜLRŐL PARANCSOT

2. JÓL LÁTSZIK HOGY MÉG A PÁRTBAN IS DIKTATÚRA VAN lényegtelen hogy esetleg tényeg megvalósítható e vagy van e értelme csak ELŐRRE-ELŐRRE, SZEMET LETAKARVA, VIKTOR NAGY VEZÍRÜNK UTÁN.........(be a kútba)

3. FIGYELEM ELTERELÉSKÉNT HIRTELEN MÁS DOLGÁVAL KEZDENEK EL FOGLALKOZNI (mindig ezt csinálják ha forró lesz a talaj)

4. HOGY JÖN A FIDESZ AHHOZ HOGY MÁS PÁRT LISTÁJÁT SZAPULJA és beleavatkozzon ki mit hogy csinál..talán azt hiszik már nyertek is? azt hiszik ők már istenek. Hogy gyűlölöm ezt a fideszre mindig is jellemző gőgöt és rátarti dölyfösséget, hánynom kell tőlük

5. MÁSRÉSZT OLYAN GYENGE HÚZÁS VOLT AZ MSZP LISTA, HOGY IHAJ

EZ A FIDESZ ÉBREDJ MÁR FEL MAGYAR
mi más t mondhatnék Hajrá Jobbik :)

órarugógerincű felpattanó 2010.01.30. 01:11:39

@volánrulz: Ki nem szarja le, hogy mit csinálnak a pártjukon belül, ha közben jól kormányoznak?

Szocikkal sem az a gond, hogy egymással mit csinálnak, hanem az, hogy csődbe viszik z országot.

netopi2 2010.01.30. 02:08:31

csak nehezen jöttem rá, hogy mi bassza a szememet a beszkennelt levélpapíron:

- miért van az, hogy a fejlécben a Budapest szó csupa nagybetűvel van írva, kivéve az "a" betűt?
- ez tényleg ilyen? hivatalos dokumentumokon?
- ezt valami húdejúfejvagyok sztájliszt találta ki, vagy csak simán elkúrták?
- esetleg a nemzetveszejtő newyork-telaviv tengely műve ez is?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2010.01.30. 08:49:36

@netopi2:
Az u és e betűk is kis nyomtatottak. Tehát megállapítható, hogy ez valami fasza design, mely szerint magánhangzók: kis nyomi, mássalhangzók nagy nyomi.

kuki123 2010.01.30. 08:56:55

@órarugógerincű felpattanó: tudod aki a saját embereivel így bánik az a választóival is így fog bánni

DArchAngel 2010.01.30. 10:19:42

"az országban kiemelkedően magas GDP-t létrehozó Budapesten befizetett adóknak a kormányzat sokkal kisebb hányadát juttatja vissza a városnak" Ezt annyira unom már! Mivel tudja ezt alátámasztani?
Mellesleg meg mi vidéken örülünk, ha pár rongyos buszmegállót felhúznak és van még egy háziorvos. A soha el nem készülő 4-es metrót meg az M0-t sem itt építik...

órarugógerincű felpattanó 2010.01.30. 10:28:12

@volánrulz: Hogy a fenébe tudnának már velem bárhogy is bánni? Leváltanak?

kuki123 2010.01.30. 10:40:26

@órarugógerincű felpattanó: ó naiv szűzi lelked még nem tanult a 20(60) év "marketingjéből"

órarugógerincű felpattanó 2010.01.30. 10:49:45

@volánrulz: én valahogy túléltem a 98-02-t is, és jobban éltem mint most. Szerintem az itteniek közül még mindig azok közt vagyok, akik értik, hogy hogyan működnek ezek a dolgok valójában.

picur3ka 2010.01.30. 11:56:53

@volánrulz:

Na ne hulyeskedj! Valasztasi kampanyban nem lehet okorsegeket beszelni, jo, hogy megtanultak ezt vegre a szociktol, azok eddig is axzonnal kicsaptak az ilyet.

picur3ka 2010.01.30. 12:01:43

@.Pierre Bezuhov.:

Nekem volt szerencsem mind a ket varosban lakni, dolgozni evekig, szerettem mind a kettot, de ez regen volt. Ma, ha arra jarok, Debrecenben nem kapok sokkot, mig Pesten rosszul leszek...

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.01.30. 12:35:40

@picur3ka/beleallos kampany:
egy 200 ezres vidéki egyetemi várost hasonlítasz egy 2 milliós aglomerációhoz.
gratula!

2010.01.30. 14:04:56

@laspalmas: Köszi. Sejtettem, hogy ilyen lehet az arány. Zöldterület meg pláne, főleg Stockholmhoz képest. Mondjuk ott meg arra panaszkodnak, milyen irdatlan területen fekszik a város, mennyit kell utazni egyik végéből a másikba.

KoboldMatyas 2010.01.30. 17:29:12

@Sörömpőőr: Amíg a rinocéroszbőrű cocik nem elszámoltathatók (mentelmi jog) biztosan nem jó üzlet, áprilistol meg majd meglátjuk!

picur3ka 2010.01.31. 09:41:29

@.Pierre Bezuhov.:

Igazad van, Pestet inkabb Heteshez kene lassan hasonlitani.

Flak 2010.01.31. 10:17:20

@.Pierre Bezuhov.:
Nem csak egyetemistaként élek ám itt, hanem itt születtem, stb. Az a nagymértékű fejlődés, ami a rendszerváltás óta Debrecenben történt, nekem beszédes és elegendő is. Nem is értem, hogy habár az ország egyik legszebb/legjobb városában élsz (mert ez így van, utazz és megtudod), mégis sír a szád. Persze így is lehet élni, de nem érdemes. Néz a dolgok jó oldalát inkább, úgy öröm az élet. Egyébként abból indultam ki, hogy nem lehet Debrecenhez mérni Budapestet. És nem abból hogy Debrecen hibák nélküli. Tény, hogy vannak csúnya helyek a városban, de a többség azért rendben van. És nem a putrisorra kell menni nézelődni, nekem megteszi a város rendben lévő 95%-a is. Mert nagyrészt szép hely. Ez az ami nem mondható el sok más városról.
Azt a gúnyos általánosítást pedig, hogy én délelőtt járok órára és csak bulikból áll az életem, betudom egy valószínűleg műveletlen, vagy főiskolát végzett ember tudatlanságának. Már bocs. Egyébként eddig ezért is nem írtam, mert a kommentekből mindig csak azt láttam, hogy előbb-utóbb személyeskedéssé aljasul minden vita. Hát most is ez történt, gratulálok.

Flak 2010.01.31. 10:19:49

@Krikri:
Évente kétszer!! :D És csodálkozol, hogy nem tudsz ingyen parkolni. És persze én vagyok a hülye, aki TUD ingyen parkolni a városközpont közelében is (persze nem a Nagytemplom előtt a sétáló-övezetben). Fura. Ha esetleg legközelebb is Debrecenbe jönnél és félnél, hogy gondot okoz a parkolás, csak dob egy e-mailt előtte. Komolyan, én nem csak a levegőbe beszélek.

redriot77 2010.01.31. 11:14:48

Basszus, ezeknek a maradék eszük is elment!
Európa Zöld Fővárosa
-ahol gyakorlatilag nincsenek kerékpárutak
-ahová szinte korlátozás nélkül behajthatnak akár 40 tonnás tízkerekű billencsek is
-ahová ha van elég pénzed azt építesz amit akarasz
-ahol a buszok egy gázfröccsel kb. három vödör kormot nyomnak a levegőbe
-ahol még mindig nem sikerült a szelektív hulladékkezelést megvalósítani
-ahol úgy általánosságban véve tiszta szemét minden, a belvárosi járdákon állandóan kerülgetni kell a kutyaszart, és minden kapualj emberi vizelettől és hányástól bűzlik

Tetves tolvaj banda, ha már szétloptatok mindent, és a maradékot hagytátok lepusztulni, legalább ne tegyétek ezt a várost Európa nevetségévé!!!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.04. 19:22:29

"Budapest mellett még Antwerpen, Barcelona, Bologna, Espoo, Glasgow, Lódz, Ljubljana, Malmö, Murcia, Nantes, Nürnberg, Reykjavík, Róma, Sevilla, Torun és Vitoria-Gasteiz pályázik.

A pályázat kétfordulós. A második körbe jutott városoknak 2010 áprilisában-májusában kell a részletes dokumentációt megküldeniük. Az EU szeptemberben hozza meg a döntést arról, melyik város nyerte el a címet."

Úgy izgulok! xD

Bundesfrau · http://delicious-corner.blogspot.com/ 2010.02.08. 15:43:45

@Flak:

Engedj egyvalamit kérdenem: nem te vagy véletlenül Flakvierling az Indexen?

süti beállítások módosítása