Skip to content


       Szűrés lista

Megy a gőzös, megy a gőzös ... Szegedre

Budapest - Szeged vasútvonal, 190 kilométer.

1938-ban egy 328-as gőzmozdony a 701-es gyorsvonatot 140 perc alatt húzta el Budapestről Szegedre - írta a delmagyar.hu


 
30 évvel később, 1968-ban az M40-es (Púpos) ezer lóerős dízelmozdony 152 perc alatt teljesítette ezt a távot.



És a mai viszonyok:



142 perc
, vagyis sikerült 40 év alatt 10 percet (!) javítani a menetidőn, pedig az Intecity vonatról van szó, "kevés" megállóhellyel ... mindezt másodosztályon 3360 forintért.

A vonalon sok minden nem történt ez elmúlt 100 évben ... egy vágányos a vonal (vagyis bizonyos állomásokon állva az egyik vonatnak be kell várnia a szembejövő szerelvényt), csak most már villamosították. A sebességkorlátozás 100 km/h Ceglédig, ez 40 éve 90 km/h volt.

Igen ám, de az M5-ös megépült Szegedig, vagyis gyorsan és kényelmesen lehetne utazni autóbusszal. Ha nem tiltotta volna meg a Közlekedési Minisztérium.
Ugyanis az új menetrend decemberi bevezetésekor minden párhuzamos közlekedést felszámoltak, vagyis ha egy megyeszékhelyre ment vonat és autóbusz is, akkor az autóbuszos közlekedést lenyesték. Így terelve át az embereket a vasútra.
Így most Szegedre 2 db (!) gyorsjárat (az 45+45 utas) közlekedik naponta, 115 perces menetidővel.

A fene nagy liberalizmus, nemigaz? "Kőkemény" "verseny" a (fizető) utasokért.
Válassz magadnak közösségi közlekedési eszközt, az állami vasút és az állami busztársáság között. Illetve most már csak állami vasút, és ennyi.

Ugye most már érhető, hogy miért fúrták meg tavaly (ami egy külön posztot érdemelne), hogy az Orangeways minőségi gyorsjáratokat indítson 5 vidéki nagyvárosba?

Európa, Európa, de messze vagy ...



Ez a "jelenség" nem csak erre a vonalra jellemző, a Budapest-Székesfehérvár 65 kilométeres szakaszt például 1 óra 3 perc alatt teszi meg a vonat. Ennek egyik oka, hogy a vonalon sok helyütt úgynevezett lassújeleket helyeztek el a mozdonyvezetők számára, ami azt jelenti, hogy a pályára engedélyezett maximális sebességhez képest csak jóval lassabban haladhatnak a vonatok. A 100 kilométer/órás sebesség helyett így 60-as vagy 40-es sebességgel mehetnek csak a szerelvények.

És akkor a Nagy Kérdés: Költsünk százmilliárdokat erre a vasútra, hogy egy közép EU-s színvonalat elérjen, vagy ne öntsünk semmit ebbe a feneketlen kútba? Viszont akkor lassan elérjük a XIX. századot ...

A nol.hu összeszedte milyen számok várnak az új közlekedési miniszterre:
- MÁV csoport finanszírozása 2011 végig: 320 milliárd forint.
-A MÁV hitelei összesen: 225 milliárd forint. A törlesztőrészlet kamatokkal együtt 2010-re: 33 milliárd forint. 2011-ben pedig már 57 milliárd forint lesz a törlesztőrészlet.
-A vasúti pályák üzemeltetésének vesztesége 2010-ben 40 milliárd forint, 2011-ben 60-70 milliárd forint lehet.
-Önrész az EU-s támogatású vasúti beruházásokhoz: 50-60 milliárd forint.

Ez cirka 600 milliárd forint úgy, hogy a hitelállományból csak törlesztettünk.

Akkor hol van ehhez a 24 Volán-társaság helyközi autóbuszjáratainak üzemeltetésére fordított 20-30 milliárd?

Címkék: máv volán megyei hír

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr521799313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

z666 2010.03.02. 09:45:13

@z666: Azt azért hozzátenném, hogy a MÁV jelenlegi vezetését nyugodtan ki lehetne végezni...

hzg 2010.03.02. 09:45:51

Nagyon gyorsan tisztázzunk valamit. A Volánok nem "saját erejükből" nem (vagy kevésbé) veszteségesek, hanem éppen azért, mert a MÁV nagyon veszteséges!

Éppen ezért sz@r az egész rendszer: ahelyett, hogy azt mondaná, hogy "a magyar tömegközlekedés" egyben X összegből megvalósítható, de ennek gerince egy felújított (!) vasúti hálózat legyen, + ráhordó buszok, inkább beáldozza a MÁVot.

Pl. Veszprém vasútállomás kint van a város szélén, messze a belvárostól. Az autóbuszállomás pedig a város közepén (hasonlóan pl. Nagykanizsa, Hatvan, stb). Mi lenne a normális? Gyors, ütemes vasúti kapcsolat a fővárossal, + a vasút és az egyes városrészek között ráhordó buszjáratok. DE ez a Volánnak nem biznisz, ezgo inkább elcseszi a vasútállomás-város közti kapcsolatot (kilobbizza helyben és a minisztériumban), pl. direkt 5 percel a "pesti gyors" érkezése előtt indul a helyijárat a vasúttól, így leszoknak a népek a kötött pályáról. Majd roskadásig megpakolja a távolsági buszait minden pénteken és vasárnap. Ez neki nagy biznisz, de az egész rendszernek nagy veszteség. A rúd rosszabbik végét meg a MÁV kapkodja befelé, a rendszer vesztesége ott "realizálódik".

kuki123 2010.03.02. 09:49:04

@eszkep: hát igen.. 2 ember bepenget 8 ezret oda vissza így meg kijönnek 2200 Ft-ból ...
nem rossz :D
nem tudom mi alapján számolják ki a tömegközlekedés gazdaságossági mutatójit..(hiszen elég összetett) de itt valami kurva nagy sumákolás van szerintem..

egyébként ha nem kéne fizetni benzin adót...szerintem megszűnne a tömegközlekedés...
szar lassú időrabló mocskos fárasztó ehhez mérten kurvadrága...

hzg 2010.03.02. 09:51:06

+ az autópályák

Ha az elmúl tíz évben az autópályákra költött pénzzel összemérhető összeget költöttünk volna vasútra, olyan változások lettek volna, hogy csak bámulnánk.

A buszok egyébként fillérekért használják a (z autó)pályát, míg a MÁVnak vonatonként hatalmas összegeket kell pályahasználatra fizetnie. Ugyanez vonatkozik az áruszállításra. EZ az ami versenyellenes.

minimalista 2010.03.02. 09:52:18

@volánrulz:
Elvileg a "benzin adó" jó részét a közúthálózat fenntartására kellene költeni. Azt hiszem elég szembeötlő hogy ez korántsem valósul meg...

esef 2010.03.02. 09:55:09

@minimalista:
Belinkelhetnénk a Mercedes versenyautó szállító járművét is az '50-es évekből. Az a 160-170 km/h-t tudta úgy, hogy rajta volt egy versenyautó, ráadásul "teherautóként"...

hzg 2010.03.02. 09:57:18

@z666: Ezzel maximálisan egyetértek, a fenti megjegyzéseim mellet is! Amikor a pályaudvar takarítását a józsi sógornőjének a cége végzi, a karbantartást pedig a "pista meg az öccse kft" , el lehet képzelni, hogy a székházban hogy születnek a "felelős gazdasági döntések". Apropó székház: ugye megvan az a biznisz is (Andrássy úti palota olcsón elad, Népliget melletti üvegkalitka drágán bérel). Ahhoz képest a Moszkva téri Postapalota ügye "gyerekcsíny".

Vámos Sándor · http://passport.blog.hu/ 2010.03.02. 10:03:47

Jelenleg a németeknél, az új vonatoknál igen erőteljesen a tengelyterhelés-csökkentésére törekszenek. Így az iszonyú drága pályafejlesztés elspórolható, és jól karbantartott - de régi pályákon is viszonylag magas sebesség érhető el. Az új vonatoknál ez a fő cél, és nem az új sebességi rekord, így ezeknek (pl. az új generációs ICE) sebessége max. 230 - 250-es tartományban marad. A törekvés egyik hozadéka az energiamegtakarítás, mert így az egy utasra jutó súly 800 kg alatt marad. Egyébként egy ICE (3) ára (8 kocsi kb. 200 m) 24m euro, azaz 6,5 milliárd forint.

érdektelen 2010.03.02. 10:05:57

Régen egy diákjegy Szegedre 180 forint volt. Régen, azaz 15 éve. Akkor az IC csak Kecskeméten állt meg. Hamar, másfél óra alatt fel lehetett érni Budapestre.
Azóta egyre bővültek a megállóhelyek, Kiskunfélegyháza, Kőbánya, mint a gyorsnál. És végül odacsapták az IC kocsikat a gyors mögé, most már egyszerre mennek. Ennek mi értelme?

ruhaszarito 2010.03.02. 10:12:21

A problema az, hogy a vasut a viktorianus kor termeke. Most meg mar a 21 szazadban vagyunk, igy nyilvan nem lehet gyorsabb, mint egy auto, vagy egy repulo. :))) Viccett felreteve tenyleg eredekesek es egyben szanalmasok ezek a szamok.
Ahogy elnezem az allami kozlekedesi vallatok allapotat csak szomoru kovetkezteteseket lehet levonni. Es most az allam szerzett maganak egy legitarsasagot is.... :-|

bonabear 2010.03.02. 10:14:18

Pár illetékesnek olvasgatnia kéne a VEKE honlapját, hátha találnak rajta használható ötleteket. Csak szakmaiság helyett inkább a saját klientúra építésével meg a pénzcsapok megnyitásával foglalkoznak. A szakszervezetek meg zsarolási potenciál minél jobb kiaknázásával elérik, hogy a földi halandó számára hihetetlen béreket érjenek el (lásd mozdonyvezetők). Nem csoda, hogy az egész finanszírozhatatlan lett, meg olcsóbbnak tűnik az autós közlekedés.
Az is megérne egy misét (postot), hogy a román/török/bolgár/szlovák/stb. kamionok miért dübörögnek át az autópályáinkon 2760.- Ft-ért, ahelyett, hogy a Ro-la termináloknál felraknánk őket és vasúton vinnénk át az országon.

2010.03.02. 10:15:39

Ezzel is ugy jártunk , mint az utakkal. Könnyebb táblákat kitenni-- a sebességkorlátozást jelzöket--mint a fejlesztésre szánt pénzeket erre forditani. Mert ezek a pénzek elmentek jutalmazásokra, tanácsadásokra, marketingre, kommunikációra, kiszervezésekre és végkielégitésekre. Ezzel megoldottak mindent és még dolgozni sem kellett, ám jött a lóvé rendesen egyeseknek. Ezért mondják már ma a vasuti menetrendre, hogy csak tájékoztató jellegü, mert a menetrendhez mérik azt, hogy mennyit késik a vonat.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.03.02. 10:15:54

Ez egy különösen nagy értelmi szintre valló poszt volt. Környezetvédelem mint olyan, smafu? Egy fullos szegedi vonat (2 db. 1. osztályú, 4 db. 2. osztályú és egy biciklis kocsi) kb. elvisz 450 utast és 12 biciklit, úgy, hogy egyetlen darab villanymozdony húzza. Ez akkor is legalább 7 busznyi utas, ha hosszú háromtengelyes járművel számolunk... annak a fogyasztását és a kibocsájtását írja ide egy műszaki végzettségű embertárs, de szép szám lesz, EURO n normák ide vagy oda. (Ja és a cangákat fel se tudtad pakolni.)

Most az állami szektor minek versenyezzen egymással? Munkamegosztás is van a világon. Lehet, hogy a mellékvonalakra jobb volt a busz - de a volános lobbi gusztustalan nyomulása akkor is megérne egy könyvet, pláne hogy a távolsági forgalmat is így akarják kicsinálni. Jobb helyeken ahol van rendes távolsági vasúti hálózat, ott a buszokat semminek sem hívják (mint Ausztria), vagy pedig értelmes szimbiózisban, nem egymást felfalni szándékozva élnek egymás mellett (mint például Csehország és Szlovákia).

A hőn szeretett orangeways pedig semmivel sem jobb, mint a levegőben röpködő társaik, és ha megkapargatja az ember a felszínt, akkor egy igen durva politikai vonalat is találna.

Mighty 2010.03.02. 10:20:01

Vasúti közlekedés: azonnali, drasztikus jegyár-csökkentés valamint az összes létező kedvezmény megszűntetése.

Homeoffice 2010.03.02. 10:21:28

Az egész Mávot eladnám valakinek.
Oldja meg.
Ismét bebizonyosodott, hogy annak a féreg Kókának igaza van...
Az Állam rossz Gazda....

greybull 2010.03.02. 10:26:02

Szeretném - bár tudom, hogy nem fogom - megérni, amikor majd mindenki a korszerűtlen és méregdrága közúti közlekedés ellen fog papolni és ágálni a vasút mellett - no akkor kéne megemlékezni a mostani vasútellenes kampányokról, meg azokról az érvekről, okoskodásokról, amelyek mind a vasút, egészen pontosan a mai MÁV ellen szólnak/szóltak! Én megmondom a frankót: fogunk mi még vasutat építeni "százat, ezeret", ahogy Petőfi szegény írta valamikor. Fogják itt még a fejüket törni a gépészmérnökök, hogy miként lehet újtípusú gőzmozdonyokat - igen, igen: GŐZMOZDONYOKAT!!!!! - tervezni, építeni, amelyek elmennek mindenféle biobrikettel, akkor, amikor mai árakon számolva egy liter gépkocsi üzemanyag 1000.-Ft körül lesz, mert lesz az még ennyi is, vagy akár több. Senki ne akarjon - mert nem tud - arról meggyőzni, hogy a gördülő tömegkapacitás szempontjából nem a vasút a nyerő. Az a sok aljasság, amelyet egy gyüttment akármikori - azaz mindenkori - kormány elkövet a vasúttal szemben nem írja - mert nem tudja - felülírni a fizikai valóságot, a józan észt, csak torzítani tudja, ideig-óráig. Nekem is van gépkocsim, és igaz, hogy most akár még olcsóbb is vele közlekedni, mint vasúttal (habár szépen kúszik felfelé a benzinár, hogy a fene enné meg), de pontosan tudom, hogy sokkal értelmesebb lenne vasúton megtenni a nagy távolságot, és aztán megérkezve ott bérelni egy kocsit - apropó: a MÁV miért nem nyújt ilyen szolgáltatást?

greybull 2010.03.02. 10:29:13

@Gunther: barátom: csak a rossz állam rossz gazda - és akkor rossz gazda a rossz állam, ha annak a gazdái rossz gazdák - azaz az MSZP_SZDSZ_MDF koalíció - KÓkáék és bűntársaik, akik rosszul működtetik az Államot - na ezért kell ezeket elcsapni, és ha a Fidesz-Kdnp lesz rossz gazda, akkor őket is el kell csapni könyörtelenül.

greybull 2010.03.02. 10:30:57

Ja és még valami utoljára: újra létre kell hozni a MÁVAUT-ot! Ebből lettek a VOLÁN cégek. A közúti személyszállítás abszolút igazodjék a vasúti szálltáshoz. Pá kis aranyom pá.....

bee-lah 2010.03.02. 10:31:25

@minimalista:
Azért 1905-ből van már 127 mérföld/órás sebesség is...

más:
nemrég olvastam, hogy mióta privatizálták az angol vasutat, Londonból olcsóbb repülővel menni skóciába...

B1

Homeoffice 2010.03.02. 10:36:56

@greybull:

Addig a pillanatig, amig az állami szektort meg úgy az embereket mindenféle ügyekkel lehet zsarolni. (HA nem lesz rózsaszín papucsa mindenkinek akkor sztrájkolunk!!!!) rossz gazda lesz .
Addig, amig az emberek nincsenek rákényszeritve hogy tisztán tartsák a vonatokat, rossz gazda lesz.
Úgy gondolom, hogy ezt állami módszerekkel nem lehet megoldani.
Ezenfelül... Miért kell nekem fizetni az adómból a vonatjegyár különbözeteket? (kb 6-7 szer használok vonatot egész évben)
A szolgáltatás vacak. ezeket az exkommunista rendszerű óriásokat meg kell szüntetni, vagy optimalizálni. (Igen... el kell távolitani az irodisták felét kb)

Lehet csesztetni hogy antiszociális vagyok, de EZEN is lehetne spórolni.
"Hány lélegeztetőgépet lehetne venni az ebből spórolt pénzen.."

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.02. 10:38:42

@Gunther: ezt tudtommal kuncze "lop-stop"-"ciántabletta" gábor mondta anno. igaza is volt. a szadeszes-maszopos maffia TÉNYLEG rossz gazda.

amúgy csak én gondolom azt, hogy ez MEGINT egy kirekesztően náczifaschiszta post? Vonat. Értitek!! :)))

Homeoffice 2010.03.02. 10:41:34

@Seduxen:

Ad1: Nekem tökmindegy melyik szadeszes féreg mondta.
Ad2: a szadeszes-maszopos maffia IS TÉNYLEG rossz gazda.
Nemcsak az államon múlik, hanem azon is, hogy nincsenek rákényszeritve a Mávnál az optimlizálásra.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.02. 10:45:11

@Gunther: bazz, és erre KI tudná "kényszeríteni" őket? Csak nem a TULAJDONOS?

Marcellusca 2010.03.02. 10:47:37

@Seduxen: Hogy rohaggyá meg, hogy megint a szemétnáczifasiszta éned kerekedett felül! :DDDD
Igen. És oda (tudjuk hova, de nem mondjuk ki) is még csak gőzösök jártak. :)
Szögedébe' készül valami? :DDDDD

Homeoffice 2010.03.02. 10:49:09

@Seduxen:
Bazz, addig amig sztrájkokkal zsarolni tudják a népet, addig nem.
Mert az államnak ugye törödni kell a néppel is...

Kamee 2010.03.02. 10:49:42

Tudtommal az alapvető probléma onnan indult, hogy mind a trianoni mind a párizsi béke kikötötte Mo. számára, hogy a vasúti közlekedés csak egy sínpáron lehetséges, párhuzamos sínpárt elfelejthetjük. Mivel az elmúlt 60 évben senkinek nem volt érdeke a vasút fejlesztése, ezért nincs fejlődés ezen a téren csonkahonban.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.02. 10:50:51

@Marcellusca: bocsánat. de ugye tudjuk, hogy kik "használták" a vonatokat és "mire"?

amúgy - bár szerencsére réges-régen utaztam csak mávval, de - emlékeim szerint nem sokban különbözhet a II. osztályú vasúti kocsi egy szimpla marhavagontól.

ezért én is inkább autózok, ha vidékre kell menni. gyorsabb, és egyszerűbb. sőt, ha 3-an megyünk, még talán olcsóbb is.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.02. 10:56:40

@Gunther: nincs igazad. Ny-Európában is vannak sztrájkok a vasúti társaságoknál (és nem ilyen gaskófélék), és "árnyalatnyival" színvonalasabb a szolgáltatás. Igaz, hogy ott nem játszották el az utazóközönség szimpátiáját a "süsüvasutasok", mint itthon a "gördülő-baromsággal".

amúgy - alapesetben - a sztrájkhoz az utasoknak "nincs" közük, mert az a tulajdonos és a munkavállalók közötti munkajogi jellegű vita "végső megoldása". Az megint más kérdés, hogy kell -e minimális szolgáltatást nyújtani, illetve ennek feltételeit jogszabályban kell -e rögzíteni? mennyire csorbulna ezzel a sztrájkhoz való jog, és/vagy mennyivel csökkenne a munkabeszüntetés eredményessége?

Homeoffice 2010.03.02. 11:01:19

@Seduxen:

Alapesetben igazad van, de vedd számitásba hogy itt is bejátszik a politika.
Ny-Európában a vasút reálisabban (optimálisabban) működik, mint itt.
Ott nem egy exkomcsi óriás a vasút.
Vegyük már észre hogy a mávosok haramdát el kellene küldeni.
Basszus 24 szakszervezetük van! Mi a szarnak?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.02. 11:04:10

Annyiszor megrágtuk ezt már........a személyszállítás mindenhol veszteséges, de a teherfuvarozás ellensúlyozza. Nálunk azt (MÁV Cargo) sikerült eladni, innentől, ill. onnantól kezdve cumi. Patthelyzet, amivel nem lehet mit kezdeni.

A Volánok meg igen-igen szociközeliek, nem véletlenül favorizálják őket, nem véletlen, hogy télen aláírták, hogy 4 (vagy 5?) évig nem fognak sztrájkolni, nem véletlen, hogy tönkre akarják tenni a vasutat

Egy kis csemege:
www.mavcargo.hu/images/stories/eves_jelentesek/mavcargo_eves_jelentes_2008.pdf

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.02. 11:04:44

@Gunther: "Alapesetben igazad van, de vedd számitásba hogy itt is bejátszik a politika."

Látod? Ezzel igazoltad is az állításomat :)))

"Nemcsak az államon múlik" - ezt írtad korábban.

Szóval visszajutunk oda, hogy a máv működése - mint TULAJDONOSNAK - kőkeményen az aktuális kormányzat felelőssége. mindegy, hogy vörös-kék, vagy narancs, vagy hupilila.

tururú 2010.03.02. 11:09:19

hülyén hangzik, de egyszerűen mindenki jobban járna, ha ezt is ellopn... azaz privatizálnák.

tegnap belehallgattam bolgárúrba, egy borzasztó elfogulatlan mikronfonállvány helyettesítette, feldobott pár témát, köztük a a pátyi csaló újabb 35 milliárdos sávolyi lopásának előkészületeit is (mindjárt eltalicskázzák a pénzt, senki nem szól ellene semmit, se ellenzék, se fidesz, se jobbik, se senki), na ez pl. a kutyát nem is érdekelte.

az volt a legérdekesebb, hogy milyen borzasztó a 65 év felettieknek ez a regisztrációs jegy. a nyugdíjasok egyébként köszönik szépen jól elvannak a továbbra is más által fizetett szolgáltatással, ahogy egy betelefonáló jegykezelő erről be is számolt, a műsorvezető és a nyugdíjasok szakszervezetének (?) vezetője azonban más véleményen volt, mint maguk a nyugdíjasok.

szóval szerintem a máv esetében már az is jobb lenne, ha simán bedobnák a gyeplőt a lovak közé, és hagynák, hogy hadd vigye a legerősebb gengszter.

Homeoffice 2010.03.02. 11:10:16

@Seduxen:

Nem! Nem igazoltam.
Az ellenzék kezében a Máv-sztrájk óriási fegyver. (Ropntja a közhangulatot)
Az állam azért sem jó gazda, mivel nem engedheti meg magának, hogy szavazókat veszitsenek.. (Mondjuk lassan honnét) azzal, hogy kirugjon sok irodistát.)
Inkább fizetjük ezt a szart. (Az adónkból)
Politikai öngyilkosság véleményem szerint nekimenni a nagy dögök (BKV, Máv) optimalizásábnak.
Ezért nem fog ez működni állami kézben.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.03.02. 11:15:14

Bámulatos, hol tart ma a tudomány...
Most már csak azt kellene megtudni, hogy lehet birkavesével földrengést előrejelezni :-D

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.02. 11:18:06

@Gunther: "Az ellenzék kezében a Máv-sztrájk óriási fegyver" - ahham. igaz, hogy csak az elmúlt 1-2 évben kapott politikai felhangot egy-egy közlekedésis sztrájk, de sebaj. Majd kíváncsi leszek, hogy a "kőfideszes" Gaskóból mikor lesz szemét áruló, ha Viktorovics uralma alatt is "gördül" néhányat :)

"Az állam azért sem jó gazda, mivel nem engedheti meg magának, hogy szavazókat veszitsenek" - ha nem ilyen lenne a kúrmányzás, mint az elmúlt 8 évben, akkor ez talán nem is lenne kérdés. De balliberális "barátaink" annyira elkúrták már az egészet, hogy konkrétan BÁRMIT csinálnak (még ha véletlenül jót is akarnának - a nagy számok törvénye alapján ez is bekövetkezhetne) azt már mindenki kétkedéssel fogadja.

"Politikai öngyilkosság véleményem szerint nekimenni a nagy dögök (BKV, Máv) optimalizásábnak" Miért? Tegyük fel kibasz 4000 mávost (és ugyanennyi bkv-s dolgozót) - mondtam egy számot, nem tudom mennyi lenne a reális -: ezek - és a családjuk - puffogna egy sort, meg mocskosbajnaizna (tavasztól mocskosorbánozna) egy sort. De ha nem kifizetőhelyek lennének ezek a cégek, hanem normálisan szolgáltatnának, akkor az ecceri proli örülne egy sort, hogy "Jééé, a köcsögorbán rendbe rakta a máv-ot", és ezzel csak nyerne.

Azt azért szeretném hangsúlyozni, hogy a BKV-hoz a KORMÁNYZATNAK vajmi kevés köze van. Az sky territóriuma. Ennél többet nem is kell mondjak...

kuki123 2010.03.02. 11:21:28

@laspalmas: csak szólok hogy a munkásokat jól átbaszták a volánnál...legalább is nálunk biztos...bevetették a bkv-s trükköt és bedőltek aki úgy cirka 120e alatt keres jó rábaszott másrészt a szakszervezeti vezetők már régen lepaktáltak az "ellenséggel"...ez már régen nem szakszervezet akik a munkásokat hivatottak védeni...

másrészt pont ezen van a lényeg a személyszállítás mindig is veszteséges volt...a teher szállításon volt a lényeg...a pályákat karban tartották így azért lehetett gyorsabban menni...

hát igen Morvai már megmondta: a nyereséget privatizálják, a veszteséget államosítják: Malév WTF :)

streszi 2010.03.02. 11:21:34

Volt szerencsém egy éve azon a vonalon dolgozni. A Kiskunfélegyháza-Szeged vonalat rostálták (rehabilitálták) azonban nem a teljes szakaszon hanem úgy fele-fele arányban. A síneket csak átjárókban előtte és utána 50 méterrel cserélték ki 48-asról 54-esre. Egy osztrák gépkezelő röhögőgörcsöt kapott amikor megtudta hogy egy sárban úszó szakaszhoz hozzá sem nyúlunk. Ő ilyet kábé csak tankönyvekben lát. Második vágány? Állítólag Trianon miatt nincs. Azt kell mondjam mindezek ellenére a szegedi vonal frankó!

Félegyháza fölött százhússzal, alatta százzal vágtat a vasparipa. Tud ilyet a busz?

Mi az oka hogy elhanyagolják a vasutat?

Hát a benzin és az aszfaltlobbi. Az ólmozatlan benzin új adómértéke 120 Ft/liter lesz. Több mint harmada az árnak. Vonatjegy esetében 20%. Semmi befektetés-sok nyereség kontra sok befektetés és cécó-semmi nyereség.

Fruttik 2010.03.02. 11:22:27

bp-fehérvár 1 óra 3 perc? ha ennyi lenne, boldog lennék. minden nap megteszem ezt az utat oda-vissza, elvirán van pár vonat , aminek a menetideje ezen a távon 1 óra 47 perc... de aminek hivatalosan ennél kevesebb, azzal sem érek haza másfél óránál előbb.
ja és tök olcsó, persze...

Homeoffice 2010.03.02. 11:27:13

@Seduxen:

Ok:
Gaskót annyira rühellem, hogy el tudom képzelni hogy kenyéradói kezébe harap:)

Szerintem megközelitőleg 50-100 000 embert kellene elküldeni az állami fejőstehén szektorból.. (Máv, Bkv, Önkormányzatok stb)
Az ebből felszabaduló óriási pénzt meg belerakni a gazdaságba. Igen ám, viszont azt vegyük számitásba, hogy az közigazgatásban dolgozók egy része annyira alulképzett, hogy a gazdasági szektor nem veszi át.
Számolj már please...
Sky meg el fog takarodni hálistennek. Kiváncsi lesz Tarlós Pityura mit fog művelni.. (Semmit)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.02. 11:42:09

@Gunther: "az állami fejőstehén szektorból.. (Önkormányzatok) - ezzel a véleménnyel csak az önkormányzatiságot sikerült szembeköpni. Mert az tény, hogy jelen formájában SOK a 3200 települési önkormányzat. De az, hogy fejőstehén lenne, azért erős túlzés. 1990. évi LXV. törvény. Nézd meg miket KELL megcsinálni egy önkormányzatnak.

"50-100 000 embert kellene elküldeni " khm :))

www.bkv.hu/evesjelentes/evesjelentes2008.pdf

Összlétszám: 12 567 fő

catenary.extra.hu/blog/wp-content/kieg_mell_2006.pdf

ez ugyan 2006-os adat: 44 988 fő

és ez a 2 óriás. na ez ÖSSZESEN sincs 60.000. fő.

"Sky meg el fog takarodni hálistennek. Kiváncsi lesz Tarlós Pityura mit fog művelni" - egy szétlopott, legatyásodott főváros élén? Semmit.

Krikri 2010.03.02. 11:46:16

TGV Párizs - Lille 45 perc... mint egy holdutazás, olyan volt a Máv után.....

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.02. 11:47:05

@Seduxen: sőt, rosszat néztem: 39 201 fő

Homeoffice 2010.03.02. 11:51:17

@Seduxen:

Korszerű felszereléssel, internet stb.. képzett emberekkel az önkormányzati szektort, az OEP-t, Nyufigot, stb megközelitőleg negyedére-harmadára lehetne csökkenteni.
DE Ez az elvi megoldás.
Nekem most nincs időm pdf-ket vadászni. (Melózni kell)
Viszont azt Te is belátod, hogy az állam csecsén lógó szociális foglalkooztatást nem tudja hosszú távon kibirni a gazdaság....

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.02. 11:54:28

@Gunther: "Nekem most nincs időm pdf-ket vadászni. (Melózni kell)"

Ajjaj, a Richter-skála szerinti 9.6-os rengést nem bírja a plafooooooon...

"Korszerű felszereléssel, internet stb.. képzett emberekkel az önkormányzati szektort, az OEP-t, Nyufigot, stb megközelitőleg negyedére-harmadára lehetne csökkenteni." - ja, pláne abban az országban, ahol az ÖSSZLAKOSSÁG ca. 10-15%-a (vagy kevesebb?, nem tudom) rendelkezik internet-hozzáféréssel, és épp' a minap omlott össze az abszurdisztán.hu, mint az E-ügyintézés "zászlóshajója" :))))

CommanderCool 2010.03.02. 11:55:21

Mikor az intercity járatok indultak, PÉcs -BP 2:15 perc volt ma ritkán van meg 3 óra alatt, bár előfordul.
Magyarországban az a jó infrastruktúra szempontjából, hogy nem nagy ország, nincsenek távolságok , a domborzat se túl durva, ráadásul nincs földrengés, a hőmérsékleti viszonyok sem túl extrémek, nem jellemző a szökőár, meg semmi egyéb ami olyan nagyon le tudná amortizálni a kiépült infrastruktúrát. Ergo elég egyszer JÓL megépíteni karbantartani és úgy marad. Az más kérdés hogy valahogy az infrastruktúra alapjai se épületek ki soha rendesen, amit meg építettek azt sokszor szarul csinálták meg de legalább jó drágán, és mivel szar a minőség ezért állandóan arra lehet költeni a pénzt hogy azt javítgassa az aki elsőre is elbaszta.
A vasútnak van , volt és lesz is létjogosultsága a közlekedésben, érdemes költeni rá.Itthon ráadásul nem kell gyorsvasút, a kis távolságok miatt , elég lenne olyan 160-180 km/h , így kb 1 óra alatt el lehetne jutni Budapestről, Debrecenbe, Pécsre, Győrbe, Szegedre, stb. A közelebbi megyeszékhelyekre még ilyen sebesség se kéne, mert egyszerűen túl közel vannak, oda csak azt kéne biztosítani hogy ne kelljen sokat tökölnie a vonatoknak, tudjanak hozni egy 100-120as átlagot. Idővel esetleg megyeszékhelyek között is lehetne ilyesmit indítani ha van rá elég utas, és forrás. Azt viszont én is úgy gondolom hogy a megyeszékhelyekről a kisebb városokba /falvakba tényleg elég a busz is, sokkal kényelmesebb is, a busz egy kisebb városon belül több megállót is tud útba ejteni a vonatállomás meg mindig csak egy helyen tudja letenni az embereket általában a város a szélén, ráadásul így gazdaságosabb is, a kevesebb utas miatt+nem kell kitartani egy egész állomást hetente pár vonat miatt amik hoznak vagy 10 embert.
Ültem már 2 nagyonszupergyors vasúton (franciáknál meg a japánoknál), és tényleg remek dolog , itthonra viszont felesleges az ilyesmi(a németeknél se értem, USA méretű országoknál vagy épp Japánban még csak-csak de náluk minek). Viszont európai országok között pompás lenne, pl. régiónk fővárosait összekötni egyszerűen tökéletes lenne simán jobb lenne mint a repülő(kimenni a városoktól távol eső reptérre, ott kell lenni órákkal előbb mint a gép felszáll, a hülye biztonsági vizsgálat, csomagkorlátozások, stb stb )! EGy Prága-Bécs-Pozsony-Budapest gyorsvasútvonalra igazán szükség lenne, amit később lehetne bővíteni Németország,Lengyelország, Románia, vagy épp a Balkán felé ha eljön az ideje.

Homeoffice 2010.03.02. 12:04:06

@Seduxen:

Elvi megoldásokról beszéltem, mert ez a nagy rakás f*s ami itt van, nem képes egy ilyen átfogó rendszert kiépiteni.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.03.02. 12:04:34

Jobb példa: Budapest - Keszthely vonattal 205 perc (na jó van egy ami 204 perc)
Ugyanez busszal: 135-145 perc.
(A Bp-Székesfehérvár szakasz vonattal tényleg egy röhej.)
Ha már összehasonlítósdi van: Bp.-Siófok vonattal 1:50 (110 perc)
Hasonló távolság: Dresden - Leipzig: Személyvonattal (regionalexpress): 1:40 (100 perc, na jó... kevesebb megállója van)
De gyorvonattal: 1:13 (73 perc)

Moredhel 2010.03.02. 12:07:25

2 eve elmentem Litvaniaba. Felhivtam a MAV-ot hogy megis mennyibe kerulne egy returjegy Budapesttol Vilniusig. 58000 forint volt. Masnap atmentem Parkanyba, es megvettem a Parkany-Vilnius returjegyet forintra atszamitva 36000-ert. A tav kb 1600 km volt, ha jol emlekszem. A Budapest-Parkany tavolsag kb 80 km.

Szegenysolyom 2010.03.02. 12:11:46

Sokan sokat írtak már a MÁVról, van egy ötletem, amit talán nem. A MÁVot nem szétbontani kellene, hanem újra egyesíteni.
Az összes nyereséget termelő üzemét kimutyizták az elvtársak maguknak.
Újraegyesítést!
Nagy MÁVot!
A vízfejeket pedig beirányítani a székházba, akinek nem jutott hely (szék) al el van bocsájtva. Akinek jutott, jutalomérdekeltség helyett nyereségérdekeltséget bevezetni. Ha nincs nyereség, nincs fizetés, mehet, lesz helyette más.
Szerintem menne.
Pár év múlva működne is.

Valandil 2010.03.02. 12:12:18

zero: 3 számadatot hiányolok a posztból. (Fejből most nem megy, de meglepő!)
1. a MÁV tarifája pályafelújításra Ft/km
2. ugyanez osztrákiában
3. ugyanez TGV-re.
Ha jól rémlik (arányok): MÁV 2,5* annyi, mint az osztrák ár; ugyanakkor MÁV 2/3 TGV.

Mennyit is lopnak?

Marcellusca 2010.03.02. 12:12:37

@CommanderCool: Teljesen igazad van.
Megye székhelyek közti vasút: Emlékszem, hogy anno a 80-as években szó volt róla, hogy megcsinálják a Miskolc - Nyíregyháza - Debrecen - Békéscsaba - Szeged - Baja - Pécs ... vasútvonalat.

Azóta is csinálják. :)

ermi50xn6j2 (törölt) 2010.03.02. 12:16:13

Szerintem a vasút minden államban stratégiai fontosságú. Lásd Trianon. Úgy húzták meg az államhatárokat, hogy az országnak a fontos vasútvonalai kivül essenek. Igy történt a mai Magyar-Román határon is. Az észak-déli vasútvonal Romániához került. Avasutat igenis fejleszteni kell, de állami kézben kell tartani, mert ez az állam érdeke, köztük a mienk is állampolgároké. Itt utalnék Streszi megjegyzésére, a benzinár növekedése miatt.ha nem is a közeljövőben, bizony át kell álni a vasúti közlekedésre. Nem vagyok híve semmilyen privatizációnak, a vasúttal kapcsolatban. Még a Cargót is visszavenném.

Szegenysolyom 2010.03.02. 12:18:46

Más. Sok pénzbe kerülne a pálya, Amikor először utaztam Németországba vonattal, Hegyeshalomig a szokásos hinta (1-2 cm), kattogás, magyar kalauz.
Kiértünk Ausztriába, elegáns, amolyan békebeli osztrák kalauz, volt pörge bajusszal. A vonat hinta fél centi. A német kalauznak az útlevelemet adtam, azt hittem, határőr Passautól Düsseldorfig nem volt hinta. Visszafelé a magyar kalauz nem tudta elmagyarázni egy román utasnak, hogy IC pótjegy.
A dolog '93 körül lehetett.

Vámos Sándor · http://passport.blog.hu/ 2010.03.02. 12:19:49

@CommanderCool:
Németországban a nagy sebességű vasút a repülés alternatíváját adja. 800 km-en belül egyértelműen gyorsabb, mint a repülőgép (belvárostól -belvárosig). Plusz nívóját és szolgáltatásait (és árait) tekintve azonos szinten van a két szolgáltatás (pl. szép lassan minden ICE vonalon lesz Wifi).

Palmer, Laura (törölt) 2010.03.02. 12:29:01

@ermi50xn6j2:
A Cargo mellesleg 80-90 milliárdos haszonnal üzemelt, ha jól emlékszem.
Mindenféleképpen kell a vasút. Kényelmes és környezetkímélő. Az sem véletlen, h 2 buszjárat van Szegedre. a vonat kényelmesebb. Minden Szegedi ismerősöm azt választja, akinek nincs autója.
Kell a MÁV állami kézben, költeni is kell rá, de az irányítását szakértő gárdára kellene bízni.
Amúgy meg ha megszüntetjük, akkor vesszen a Volán és a BKV is. Mi a szarnak ennyi busz/villamos/troli, a helyükre inkább fessenek nekem kerékpárutat. Felidegelt ez a poszt... Eléggé szar lett a vége, nem csak Budapest létezik az országban.

tururú 2010.03.02. 12:33:33

Budapest - Szekszárd:

távolság: 150 - 160 km
menetidő: 2.5 - 3 óra
átlagsebesség: 50 - 65 km / h

IC-jegy : 2600 ft

ezt egy 5-6 literes fogyasztású autóval árban lehet produkálni fele ennyi idő alatt, de ugyanennyiért. és ekkor csak 1 ember ült a kocsiban.

egy 50 köbcentis robogóval sokkal olcsóbban, de ugyanennyi idő alatt, ugyanekkora sebességgel el lehet jutni Szekszárdra.

szerintem a Dunán motorcsónakkal is kb. így jönnék ki, ha a Sió-torkolatnál fordulnék egy jobbost, igaz, akkor Szekszárd határától be kéne stoppolnom.

a mávnál lejjebb csak a nemlétező közlekedés van, az viszont azonnal generálna más szolgáltatásokat.

tururú 2010.03.02. 12:41:04

@tururú: bocs, szóval helyesen: "ezt egy 5-6 literes fogyasztású autóval fele ennyi idő alatt, de ugyanennyiért lehet megtenni."

tkiller 2010.03.02. 12:50:30

emlékszem az előző választások előtti kampány során utaztam a Somogy IC-vel. a menetidejére nem térnék ki, botrányos egyébként. A lényeg, hogy ott találtam egy újságot, azt hiszem a megyei lap volt (Somogyi hírlap). Na ott Lendvai Ildikót kérdezték, hogy milyen is lesz a vasút szerinte 2010-re. erre vastag pofával magyarázott, hogy a megyeszékhelyeket nagy sebességű vasútvonalak fogják összekötni,meg ugye a szokásos sallang. Már akkor is jót mosolyogtam ezen.

Palmer, Laura (törölt) 2010.03.02. 12:57:46

@tururú:
Pont ez a baj. Jónéhányszor mentem Békéscsabára autóval, a 44-es csurig van mindig. A vonatot leginkább már csak a diákok és a nyugdíjasok használják, és sajnos csak azért, mert nincs autó. Drága, és koszos, remélem, kiszedik az élről a genyókat, és végra 1938 után valaki megint fog foglalkozni ezzel a manapság MÁV-nak nevezett hígfossal.

Rwindx 2010.03.02. 13:32:45

Kaposvárt is ki akarják nyirni a mocskok.

Kaposvárra autópálya nincs. Legközelebb Fonyódon, oda gyorsforgalmi út nincs, vagy Balatonlellén, a 67-esnek is csak egy kis része gyorsforgalmi.
Kaposvár Pécs közötti gyorsforgalmi út nincs.
Kaposvár-Siófok vasút 3-3.5 óra 95km
Kaposvár-Fonyód vasút 1.5 óra 53km - itt már elkezdték felszedni a síneket azokon az állomásokon ahol eddig az egyik vonat be tudta várni a másikat.
Kaposvár-Dombóvár (itt lehet átszállni Pécsről induló ICkre) 50 perc 30 km
Somogy IC, az egyetlen közvetlen IC Bp-re, meg akarták szüntetni, csak úgy maradt meg hogy már a helyi mszpsek is beszóltak a kormánynak.

Mourinho már nem a király 2010.03.02. 13:51:06

Marosvásárhely - Bukarest: 448 km. IC-vel 9 óra 31 perc. Na ezen sírjatok baszki.
Ha elmész autóval Segesvárig, akkor Segesvár - Bukarest: 294 km, 5 óra 28 perc.

Szóval Szegedről Budapestre nekem mindig is gyors utazás volt :D

Higany 2010.03.02. 14:40:42

Párizs - Strasbourg ~500km. Menetidő 2óra 20 perc...

nfgy 2010.03.02. 15:52:59

Az 1861-ben!!! átadott Déli Vasúttal a Budapest-Keszthely-Külső (ma Balatonszentgyörgy) viszonylat menetideje 4 óra30 perc volt.Ma személyvonattal ugyanenyyi!Ja,meg eltelt 150! év.

nfgy 2010.03.02. 15:57:49

www.futtyvadasz.hu/?Egy_kis_vas%FAthist%F3ria:A_D%E9li_Vas%FAt_t%F6rt%E9nete:A_h%26%23337%3Bskor
Ebből a belinkelt cikkből is láthatjátok,hogy kik voltunk mi ha engedték,és kik vagyunk ma.Érdemes elolvasni.
Még annyit,hogy akkoriban MINDEN munka kézi erővel történt.

gidabiga 2010.03.02. 15:59:48

ha vasút, akkor beleszólok :)))

20 éve Tapolca - Budapest Göcsej expressz, 2 óra 5 perc.
ma, Balatonfüred - Budapest 2 óra 40 perc.
IC-t megszüntették, de az sem volt gyorsabb, csak tisztább :D

busszal Balatonfüred - Budapest 2 óra 5 perc.
bármennyire is jobban szeretem a vonatokat, a buszt választom, ha utaznom kell.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.03.02. 17:11:37

örüljenek a paprikások, hogy nem szedték fel a síneiket!

Félkupica_Fehér_Főnök 2010.03.02. 19:41:05

Ja, kurva drága... de ez az ár nem azt jelenti, hogy terveztek valamit és ennyivel lett drágább, hanem azt, hogy adott évben a zállam megrendelte a mávtól x db vonal működtetését y forintért cserébe, majd kifizettek érte y/2 forintot, aztán mivel így rögtön kurva veszteséges lett az ágazat, meg egekbe szöktek a hitelek, így könnyű szívvel be lehetett zárni néhány ezer kilométer vasútszakaszt. Ha nem lenne máv, akkor a volánra is ugyanez várna.

Marcellusca 2010.03.02. 19:52:38

Nu, Skacok!
Megvártam, míg Íccsanyám felér vidékről.
Békési városból, szegedi átszállással. Tehát erről a vonalról beszélünk.
Du. 2/4 2-kor indult otthonról és 3/4 7-re ért hozzánk.
Ajtótól ajtóig.
200 km. Na, jó, MÁV-os számolással, kerekítéssel, az átszállás miatt 270 km.
Szeged - Bp. távot:
15:45 18:07 Budapest-Nyugati 2:22 191 km 4.200 Ft 3.360 Ft - azaz 142 perc.
"Természetesen" késett a vonat, úgyhogy +5 perc.

Na, most ugyanez a távolság, 2 felnőtt+1 gyerek.
Közúton 200 km, 2,5 - extramax3 óra, autóval (7-7,5 l-es fogyasztással) 5.000,- Ft.
Akkor indulok, amikor akarok, kényelmesen utazom, FELE annyi idő alatt és annyi cuccot viszek, amennyit nem szégyellek (jóval többet, mint vonaton tehetem).
És OLCSÓBBAN.
Na, ezért (is) járok én autóval.

Félkupica_Fehér_Főnök 2010.03.02. 20:42:24

@Marcellusca: ha végre kormányra kerülök, akkor te is benne leszel abban az "önkéntes" természetvédő csapatba, akik új-zéland partjaitól (úszva) visszavontatják a hollandia méretű -az antarktiszról leszakadt- jéghegyeket :o)

sudo su (törölt) 2010.03.02. 21:23:29

A szocialista vezetés által csődbe sodort Szigetvárról nem lesz poszt?
Vagy a 3,5 milliárdos tartozás már olyan semmi összegnek számít, hogy elsiklunk felette?

Marcellusca 2010.03.02. 21:25:47

@Félkupica_Fehér_Főnök: Ki nem sz@rja le azt a jéghegyet? Itt a Kárpát-medencében. :D

Félkupica_Fehér_Főnök 2010.03.02. 21:53:50

@Marcellusca: Amikor majd goedemorgent köszön az összes zöldséges és goedeavond-ot az összes portás, akkor engem már enyhe mértékben elkezdene baszottul zavarni a sok befüvezett "turista" :o)

Persze, a liliommal teleültetett avasi lakótelep nem csekély kárpótlást nyújtana a kicsi lelkemnek, de akkor is sajnálnám azt, hogy nem kirándulhatok el mondjuk amsterdamba búvárfelszerelés nélkül :o)

Egyszóval nincs apelláta, úszni fogsz... de remélem azért rám szavazol ;o)

(bazeg, ma ilyen antiszociális leszek végig, majd felrobbanok... visszaolvastam a v'bőr elmúlt 2(3?) napi termését és megint szembetalálkoztam a herényi agyfosásával, gyorsan odakommenteltem a "gyűlölet hetét", kizárólag a nagy testvér kedvéért, ofkórsz)

Félkupica_Fehér_Főnök 2010.03.02. 22:01:49

@sudo su: Én is olvastam ezt a cikket, de csak azért kattoltam rá, mert érdekelt a vezetés pártállása... az indexen persze ez nem derült ki, fura xD

Köszi az infot! :o)

sudo su (törölt) 2010.03.02. 22:13:00

@Félkupica_Fehér_Főnök: A rémhírtv oldalán viszont fenn van, tényleg fura :D

vasuti 2010.03.02. 22:20:10

A trianonozóknak szeretném felhívni a figyelmét arra ,hogy a mai Magyarország területén lévő Trianon előtti összes Vasúti igazgatóságot sem a Horthy rendszer ,sem a Rákosi ,sem a Kádár nem csökkentette. Ugyan úgy 7 Vasúti Igazgatóság ,valamint 1 vezérigazgatóság létezik mint annó az 1900 as évek elején.
Persze a Trieszti ,meg a Kassai ,meg a Marosvásárhelyi élén nem MÁV vezető ül.
A 70-es évek vasútmegszüntetései,valamint a 60 -as évek kisvasút felszámolásai sem csökkentették az "apparátus létszámát semmivel sem!
A pár éve tartó vasútvonal bezárások sem arról szóltak ,hogy hány igazgatói .segédigazgatói segédtitkárnői állás szűnik meg ,hanem melyik térséget lehet még tovább szívatni a helyközi közlekedéssel.
A "tudatos" tömegközlekedésről történő leszoktatásnak már 20-30 éves gyakorlata van Magyarországon!!!

Csak azt nem értem ,ha pl. a volt nyugat-magyarországi (Burgenland ) állomásokat ,az azok előtt parkírozó autók számát nézzük -- Nekik miért éri meg vonattal menni Bécsbe , mondjuk Sopron-keresztúr-ról mint autóval????

Mert AZ ÁLLAM PREFERÁLJA A VASÚTON történő tömegközlekedést!!!!

sudo su (törölt) 2010.03.02. 22:22:48

Amúgy ez a Szegedes átlagsebesség nem kirívó, Pécs-Barcs(60 km) több, mint egy óra IC-vel

arlequin 2010.03.02. 23:06:42

@sudo su: mennyire érdekes, hogy semelyik portálon nem hozták le, hogy szocik... igaz ma nem nagyon néztem széjjel, de több helyen is olvastam róla, gúvasztottam szemeim, hogy kik azok, de még csak véletlenül sem volt pártmegjelölés.
nagykoalíció készülődik?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.03.02. 23:15:59

@arlequin: Ez olyan, mintha arról beszélnél, hogy a Nap felkel. Evidens dolgokat minek leírni?

arlequin 2010.03.02. 23:33:29

@molnibalage: tudod olyan vagyok én mint az egyszeri paraszt. felnéz az égre, látja a felhőket és észreveszi, hogy esik. homlokára csap: 'esik'.
de itt?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.03.03. 07:22:25

orangewaynek kampányolt kóka
csak szólok

egyébként bve forever:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.03.03. 07:24:22

@Marcellusca: a 4200 szerintem olcsóbb mint az 5000 Ft

Marcellusca 2010.03.03. 08:40:20

@Félkupica_Fehér_Főnök: Igen értelek.
Azt is tudom, hogy csak kölcsön kaptuk a Földet az unokáinktól.
De nem vagyok sötétzöld!
Ha az lennék, akkor gyalog járnék mindenhova.
Mert még a lovaknak is van károsanyag-kibocsájtásuk. :)
De amíg ilyen ár/érték színvonalon van a közösségi közlekedés, addig kocsival járok.
Remélem nem túl nagy porbléma! :D

@tesz-vesz: Akkó nem óvastad (értelmezted) helyesen.
5000 pézből 2 felnőtt+1 gyerek.
Vagy vonattal 2*4200+1*2100 (vagy nemtom most mennyi a gyerekjegy).
Akkó mostan mégis melyikkel ócsóbb egy kiccsaládnak utaznia?

Marcellusca 2010.03.03. 08:42:56

@tesz-vesz: Ja, és ehhez @Marcellusca: még annyi, hogy a vonatjegyet csak Bp.-Szeged viszonylaban néztem. Onnan még +70 km. Azaz mégdrágább (most nincs kedvem gúglizni).
Kocsival meg háztól házig számoltam.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.03. 08:53:48

'reggelt!

@Marcellusca: Te, én nem akarok kötekedni, de :)))
"Du. 2/4 2-kor indult otthonról "

Akkor most a kedves mama 1/2 2-kor indult? :)))))

Marcellusca 2010.03.03. 09:17:55

@Seduxen: Mi va'? Mi va'? Mi va'? :))))))

Jogos a 2 pont.
Matematikailag, egyszerűsítés után úgy igaz. :)
De arra nem gondoltál, hogy elütés??? Hogy 3/4 2-t, azaz háromnegyed kettőt akartam írni valójában???

Ne kekeckeggyé korán reggel, vaze! :DDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.03. 09:30:10

@Marcellusca: muhahaha, mit vársz, magas labda volt :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.03. 09:38:09

@Tigeri: ááá, az már túl bonyolult lett volna a náczi fejének :)))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.03.03. 09:40:11

@Seduxen: Akkó 4/8-ad abba legalább benne van a 8-as.:))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.03. 09:43:27

@Tigeri: cikká... akarom mondani elhatárolódok :)

Marcellusca 2010.03.03. 09:59:53

@Tigeri:
@Seduxen:
Ti mekkora szemétnáczifaszistákok vagytok! :DDDD

Félkupica_Fehér_Főnök 2010.03.03. 18:22:22

@Marcellusca: Persze, hogy nem vagy sötétzöld, itt csak sötétbarnák vannak, ezt már mindenki tudhatja :o)

Nem, nem probléma, én is csak unatkoztam és olyankor kell találni valamit, amivel lehet kötekedni, tegnap épp ez jutott... xD

Rikki Harcos 2010.03.03. 22:15:39

Nemrég a MÁV-nál a diplomások aránya még jóval magasabb volt, mint az országos átlag. Most, hogy már ezerféle könyvtár-ruhatár-büfé szak van, csökkent az arány, de a MÁV-nál még mindig igazi mérnökök, és nem műszaki menedzserek dolgoznak, szóval nem kell félteni a MÁV-ot egy esetleges gazdasági fellendülés esetén.

Tehát a MÁV-nál nem szakember- és tudáshiány van, hanem pénzhiány. Amíg a közúti közlekedésből azonnali jövedékiadó-bevétel van, a MÁV-nál ilyen bevétel nincs.

Még lehetne folytatni az érvelést a vasúti közlekedés mellett, de nem teszem, mert nagyon felbasztak a kommentek...azzal, hogy minden igaz.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.03.04. 12:40:58

Na megint egy csudi poszt, amit Ágoston hányt ki betűtésztából. Ez a legjobb:

"Ez a "jelenség" nem csak erre a vonalra jellemző, a Budapest-Székesfehérvár 65 kilométeres szakaszt például 1 óra 3 perc alatt teszi meg a vonat. Ennek egyik oka, hogy a vonalon sok helyütt úgynevezett lassújeleket helyeztek el a mozdonyvezetők számára, ami azt jelenti, hogy a pályára engedélyezett maximális sebességhez képest csak jóval lassabban haladhatnak a vonatok. A 100 kilométer/órás sebesség helyett így 60-as vagy 40-es sebességgel mehetnek csak a szerelvények.

:D
Azokat a lassújeleket biztos viccből teszik oda, hogy szándékosan szopassák az utasokat. Nem ám azért, mert a rendszerváltás előtti villamosítása óta nagy ívben szartak az egészre, és olyannyira leromlott a pálya állapota, hogy szükségesek a korlátozások. Nem mellékesen jegyezném meg, hogy az általad emlegetett vonal (30a) rekonstrukciója javában folyik, vasúttal foglalkozó oldalakon lehet róla olvasgatni, és amikor befejeződik akkor 120-as pályasebesség lesz, új állomások, P+R parkolók, és még pár csoda.
Miután ezen a vonalon igen nagy a forgalom nyáron ugye az üdülők, télen hivatásforgalom szerinted le kéne rombolni? Majd jön az orangeways, és mindenki állva fog szarni örömében? :D Csak mert a vasút nem éppen csak a személyszállításból áll.

A másik dolog, igenis helyes döntés az, hogy megszűntetik a párhuzamosságokat. Költeni a vasút fejlesztésére, versenyképessé téve azt. Érdekes módon ezt a világon mindenhol belátják, csak idehaza nem.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.04. 12:58:47

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Bocs Jancsi, de ha kifizetem a teljes árú jegyet (+még adózok is:-), akkor szeretnénk választani, hogy busszal vagy vasúttal menjek. Mivel én. pl nem szeretek vasúttal utazni.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.03.04. 13:04:43

@zero: két dolgot tudok erre mondani:

1."Így most Szegedre 2 db (!) gyorsjárat (az 45+45 utas) közlekedik naponta, 115 perces menetidővel."

2.Azért mert te nem szereted a kötött pályás közlekedést, nem fogják felszámolni a Budapest-Cegléd-Szeged fővonalat. ;D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.04. 14:29:43

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

nem is kell felszámolni, de autópályán, megálló nélkül gyorsabb a busz mint a vonat ....

Tündér_Lala 2010.03.04. 15:42:51

@zero: A helyzet az, hogy nagyvonalúan eltekintettél az autó amortizációs, karbantartási, gumikopási és olaj költségeitől. Ez a személyes része a dolognak.
De eltekintettél azoktól a társadalmi költségektől, amelyek az utak építését és karbantartását jelentik és amelyet (hála istennek) nem terhelnek rád csak részben, miközben a vasútvonalak építésére és karbantartására messze nem fordítanak elégséges pénzt (az adókból). Éppen ezért olyan a pálya állapota amilyen vagyis hosszabb a menetidő. Ráadásul akiknek nincs autójuk, azoknak az egyetlen közlekedési lehetőségük a vonat. Családdal kényelmesebb az autó még ha drágább lenne akkor is, ezt elismerem.
A MÁV ellen beszélni szerintem hiba, mert az üzemanyag árak emelkedése nyomán, egyre többen lesznek abban a helyzetben, hogy a közösségi közlekedésre szorulnak. Ilyen értelemben pedig a jövőre kell gondolni az országos döntésekben.

privateer 2010.07.22. 16:12:30

Svájcban vonatoztunk pár éve.
Vannak 60 éves vonataik is, nem csak az új lengővázas expreszek.
Na azok ott bizony pontosak, tiszták. Gyorsak is Már ahol, mert kanyargós hegyi utakon ott azért nem fog 150-el döngetni). De lehet a vasúti közlekedésre építeni a nyaralást, és mindennapi életet is.

Itthon, döcög az egész. Van próbálkozás, de nem igazi.

süti beállítások módosítása