Skip to content


       Szűrés lista

Lassan telik az idő a pannon halmokon

Megint egy olyan történet, amiben benne van minden, ami ezt az országot Abszurdisztánná teszi.

Pannonhalma mintegy 4.000 lakosú kisváros Győr-Moson-Sopron megyében. Leghíresebb látványossága az "ezeréves" Bencés Főapátság, amely 1996 óta a Világörökség része, és ami mágnesként vonzza a turistákat.

Ez, valamint Pannonhalma központi fekvése a környező települések között is közrejátszott abban, hogy "A pannonhalmi mentőállomás szükségessége már a 80-as évek közepe óta foglalkoztatta a győri mentőállomás dolgozóit, főleg a Pannonhalma környékén lakó mentőápolók és mentőgépkocsivezetők egyik legtöbbször emlegetett beszédtémája volt."

Hosszú, küzdelmes évek következtek nyári időszakban kihelyezett mentőkocsival (!), majd Medgyasszai László lobbizásának köszönhetően 1998-ban állami segítséggel sikerült megvenni egy régi Édász-épületet, amit átalakítottak és felújítottak, és végül, 2000.április 27-én átadták a pannonhalmi mentőállomást. Egy 24 órás mentőautóval kezdtek, majd május 1-től egy 8 órás nappalos szállító mentőgépkocsival bővítettek. De rohamkocsi egy sem volt.

2000-ben a mentőállomás átadásakor Dr. Göbl főigazgató nyilatkozta a Kisalföld című megyei újságnak, hogy mielőbb beindítják Pannonhalmán az eset mentőgépkocsit.

2006. június hónap első felében az akkori regionális főorvos Dr. Kriszt András azt ígérte, ha lesz szolgálati lakás, akkor azonnal beindul a pannonhalmi esetmentőgépkocsi.

A Pannonhalmi Képviselőtestület jóvoltából a szolgálati lakás 2 héten belül (!!!) meg volt (még bérleti díjat sem kellett volna fizetni érte), de az ígért esetmentőgépkocsis fejlesztés azóta sem történt meg.

10 évig semmi!

Egészen mostanáig!

2010. március 8-án egy 270 ezer kilométert futott, használt defibrillátorral felszerelt esetkocsit adott át az egészségügyi miniszter Pannonhalmán. A gépkocsi eddig a győri mentők tartalékautója volt, helyenként már rozsdásodik is, és használt benne az újraélesztő készülék.

 

Puskás Tivadar regionális orvosigazgató, Országos Mentőszolgálat:

"Pillanatnyilag erre van lehetősége a mentőszolgálatnak, erre van lehetősége az államnak, ezt tudja nyújtani. Nyilvánvalóan amint bővül az eszközpark, a kocsiállomány, nyilvánvalóan új autó is kerül ide."

Székely Tamás egészségügyi miniszter, MSZP:

"Akkor, amikor 2002-2003 körül az Országos Mentőszolgálatnak a miniszteri biztosa voltam, akkor a gépkocsiknak az átlagéletkora 10 év felett volt, és az átlagos futásteljesítményük 500 ezer kilométer felett volt. Sikerült az elmúlt években kb. 550 új mentőautót beszerezni, így a mentőautók átlagéletkora 5 év alá csökkent."

Sebestyén Vince polgármester, Bakonyszentlászló:

"Ez nem végleges megoldás, mert például Fenyőfőre biztosan nem ér ki. A jelen útállapotok mellett Fenyőfőt még Bakonyszentlászlóról is 10-15 perc elérni. Tudomásom szerint ígéret van egy veszprémvarsányi mentő elhelyezésére."

  

 

Egyébként a frissen átadott esetkocsi az ünnepség végét sem tudta megvárni, mert infarktusos beteghez riasztották az egyik szomszéd településre.

Címkék: egészségügy abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr921824027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.03.09. 15:33:23

Lassan útnak indítjuk az első űrhajónkat is.. ;-)

Akvamanta 2010.03.09. 15:39:36

@Jack/rendetteremt/: A 4-es metró árából már kb meg is építhettük volna.

Pistu 2010.03.09. 15:41:09

Legyen szíves vázolja majd fel valaki a nokiás-doboz<->mentőautó átváltási értékét. Csak hogy önfeledten folytatódhasson a "drága" képviselők anyázása.

dr. Aullah 2010.03.09. 15:43:19

"...használt defibrillátorral felszerelt esetkocsit ..."

Ciki lenne ha ez első alkalomkor derülni ki, hogy nem jó. Ti semminek nem tudtok örülni. :)

f.m.j. 2010.03.09. 15:46:10

Ebben az a leggroteszkebb, hogy még meg is ünnepelteti magát a hatalom, vagy állam, vagy kormány, vagy minek is nevezzem. Hasonlít a siketek olimpiáján adott repi cucc adományozására...
Ha ennyire nincs ilyenre pénz rendesen, újra, korszerűre, akkor kurva kussban, fű alatt lapítva adják már azt a rohadt könyöradományt, mert ez szégyen nekik, és nem dicsőség!

f.m.j. 2010.03.09. 15:49:41

és nem vagyunk mi egy behúzott nyakú megalkuvó nép? ... mazsorett, meg tűzoltó zeneker baszki, záptojgli élesben, az kéne az ilyen nagyemberekre! Nem felvonulgatni, jó hogy nem csókoltak kezet a nép jótevőjének, és még egyszer egy cifra, itt magamban...
igen,. magunkra is haragszom :(:(

Kartal (rezervált) 2010.03.09. 16:06:37

Tetvek!
Ez a Székely Tamás nem rokona egyébként nagy kedvencemnek, Székely Gábornak?

@laspalmas: itt nincs egészségügy, csak betegésügy, meg halálügy...

PublicEnemy 2010.03.09. 16:07:08

Az első két kép inkább temetésre emlékeztet,mint ünnepélyes átadóra.Az uccsón pedig irónikus,mintsen örömteli az a mosoly....Székely Tomié pedig egyenesen cinikus.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.09. 16:09:25

Jól olvasom, hogy 10 után, átadtak egy használt (!) mentőautót szalagátvágással (!) és 2 pántlikás kislánnyal, meg a kiállított mentősökkel?

Nem sül le a bőr a pofájukról? Miért nem tudtak egy ÚJ mentőkocsit venni? 2 Nokiadobozból kijött volna.

Phej, mocskosgecik ... (köp)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.09. 16:13:30

@zero: nem-nem, félreérted. Ez úgy nézett ki - gyanítom -, hogy rendelkezésre állt X millió forint, amit erre lehetett költeni. Két megoldás kínálkozott:
1: az EGÉSZ X milliót elköltik egy ÚJ mentőautóra
2: Odaadnak egy használtat, ami kijön X millió mínusz 2 nokiásdoboz árából (papíron persze ez is X millió).

Kartal (rezervált) 2010.03.09. 16:15:42

@zero: nem sül le. Amint jön a választás, rögtön előkaparnak valami régi vackot, egyébként meg a lakosság dögöljön halomra! Mocskos gyilkos hazaáruló banda! És még csodálkoznak, hogy erősödik a Jobbik.

PublicEnemy 2010.03.09. 16:24:39

@zero: Én azt kérdezném,h a amúgy is tartalék autó volt,akkor miért nem adták oda már 10évvel ezelőtt ezeknek a "szerencsétleneknek",ahelyett hogy ott rohadt el a garázsban.Hiába,innen is kell a szavazat.Kíváncsi vagyok ott hány szavazatot ér egy lestrapált mentőautó...remélem annyit,ahány éves a verda.

Tapmancs 2010.03.09. 16:38:49

Azt mondjuk nem értem hogy miért baj ha a defibrillátor használt. Attól rosszabb? Meg az első használat után a vadiúj is használt lenne.

arlequin 2010.03.09. 16:40:19

nem értitek ti ezt. 2000-ben adták át az állomást, tehát mindez a fidesz hibája. nna!

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.03.09. 16:46:14

És nyár közepén majd 100 mentőautót kell az új kormánynak lecserélnie, mivel addigra annyi fog javíthatatlanul lerohadni. Aknák a következő kormánynak.

snorbi 2010.03.09. 16:51:11

Ugyan, végre mindannyian kezet foghatnak a "nagy" emberrel (örülnek is neki). Cirkusz...

belzebubó 2010.03.09. 16:59:53

Múltkor közel 1 km bicikliút átadásakor fúvoszenekar,most egy 10 éves mentő átadásakor mazsoerttek...
Abba pedig,hogy pl. a Mentőszolgálatnak mekkora hatalmas nyitott számlái vannak különböző szervizekben (sok Nokia doboznyi),-mivel elviszik a mentőautót a szervizből javitás után,mert beteg az van és szükség van rá de fizetni nem tud az állam csak igérget- most nem is mennék bele.

tudi 2010.03.09. 17:05:54

Ahogy közeleg a választás ezek a féregnyúlványok(szebb szót nen tudok rájuk)minden alkalmat megragadnak arra, hogy ünnepeltessék magukat, kíváncsi vagyok hozzánk mikor jön el a helyi szoci főmuffti áttadni egy új hintát például, vagy netánn újra áttadja a már használatban lévő új buszöblöket.

arlequin 2010.03.09. 17:09:12

@tudi: lassacskán azon gondolkodom, hogy csak úgy a tréfa kedvéért kiöltözöm urasan (olyat is tudok ám, hozzám képest az angol lord inasszámba megy...), elmegyek egy ilyen átadásra, ott demonstratíve beleköpök a kezembe, visszanyalom, mert nem érdemli meg, s peckesen odébbállok

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2010.03.09. 17:25:11

"erre van lehetősége az államnak, ezt tudja nyújtani."

Ez a mondat azé gyönyörű. Szegény, csóró állam, csak egy használt mentőautóra fussa. Bezzeg a képviselők autóit mindig vadi újat kell közbeszerezni, lehetőleg évente..arra fussa mi? phejj, mocskosgecik..

szabidoki 2010.03.09. 17:29:35

Üdv!

Egy komplett új, felszerelt mentőautó (esetkocsi) 2 nokiásdoboz, de akkor minden zsír új benne. A gond csak ott van, hogy jelenleg a mentőszolgálat nem vehet új autót (felszerelést is alig), mivel a költségvetésében nincs rá pénz, és meg is van tiltva. Amúgy itt is közbeszerzési pályázatot kellene kiírni, de a minisztérium szerint nincs rá pénz. Persze ez hazugság, a helikopterekre számolatlanul költik a pénzt (a pontos összeg titok, de kb. 4-500e Ft/repült óra a bérleti díj) egy olyan országban, ami alapvetően síkvidéki, autóval szinte minden települése jól megközelíthető, és kevés a pénze. Színtiszta pazarlás, repikiadás a helikopter, nagyon kevés olyan pont van Magyarországon, ahová a mentőautó nem tud elmenni, a feladataik jó része eleve nem mentés, hanem szekunder transzport. Inkább pár terepezésre is alkalmas mentőautót kellene venni, mondjuk minden megyébe kettőt, és akkor a világ végére is el lehetne menni.
Az autóhiány persze nemcsak Pannonhalmának rossz hír, hanem minden más településnek is, ugyanis a mentőautók elég gyorsan kopnak, több okból is.
Egyrészt minden mentőautó alulmotorizált, nem gyorsulnak rendesen (ált. 2-2.2 literes turbódízel mind), ezért pörgetni kell, télen, hidegen is, ez pedig nem tesz jót. A futóművek is hamar megöregszenek a csapatás meg a kiváló minőségű magyar utak miatt, harmadrészt meg sok a baleset. Persze ezeket igyekeznek valamennyire megcsinálni, de már sosem lesz ugyanolyan.
A felszerelés elvileg minden esetkocsiban szabvány, a jelenleg használt monitor-defibrillátor (mert olyan, hogy újraélesztő készülék nincs, legalábbis Magyarországon) a Lifepak 12-es. Ez egy megbízható készülék, ezt használják a szanitécek az USA hadseregében is, megfelelő karbantartás mellett örökéletű darab. Nagy csoda, hogy az OMSZ is ezt vette meg, a többi beszerzés általában nem a megfelelő funkció, hanem az olcsóság mentén zajlik, és ez gyakran vezet furcsa helyzetekhez...
Ami még nem semmi, az az, hogy a kollégák megkapták az új egyenruhát, gondolom az avatás miatt. Eleve csak annyit rendeltek, ami az állomány 1/3-nak elég, és tavaly szeptember-októberben kezdték osztani a nyári egyenruhát :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.09. 18:10:08

@zero:

Rosszul olvasod....
Nem 2 pántlikás kislány volt, hanem komplett mazsorettcsapat műsorral.
A többi stimmel, de hát ugye első a PR.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.09. 18:11:11

@szabidoki:

Ami fontos, arra sosincs pénz.....
Az egyenruhadolgon meg már meg se lepődök.

tudi 2010.03.09. 18:17:38

@arlequin: Én arra sem méltatom őket, hogy elmegyek ilyesmire, mivel nincs kedvem azt a pár agyhalottat nézegetni, igaz lehetne minn röhögni.
Engem úgy ahogy van taszít ez az 1km, 1db, 1m-es dolgok áttadása, ha már valamiről min. 100-as nagyságrendekben beszélhetünk, legyen az új és modern mentőautó, biciklíút, autópálya, vagy bármi más (terészetesen nem mutyizva, sikkasztva, törvényesen közbeszerezve) akkor már lehet szallagáttvágás, rezesbanda stb.

kuki123 2010.03.09. 18:55:48

@zero: kit érdekel a sztory

a mi lyányaink a legszebbek :P
a videón többen is vannak :P

de a sztorytól ....elképzelem ahogy viszik Pista bácsit infarktussal...lerohad a kocsi...és próbálják újraéleszteni és a defibrillátor is befucsol...
sírva vígadunk na:P

@laspalmas: mondanám hogy aranylónak ne nézd a fogát....csak itt sajnos nincs aranyló

szerintem ha miniszteri kocsi (ami a háttérben állt szerintem) eladnák akkor simán vehettek volna belőle újat...majd a maradékból vehetne egy 10-15 éves már rozsdásodó audit :) és 2xer meggondolni mit jelent az üzembiztonság :)

MutyiKormányzat · http://zipp.hu/sotet_oldal/2010/05/10/mintegy_ketmilliard_lehet_paty_kara_az_evern_invest_miatt 2010.03.09. 19:41:04

Aki azt hiszi, hogy szegény ez az ország, az olvassa el a következő blogot és kommentjeit:

index.hu/gazdasag/magyar/2010/03/09/mire_fizet_az_allam_35_milliardot/

bodoky.blog.hu/2010/03/05/kockazatokat_lat_a_kpmg_savolyon#comments

Úgy tűnik, hogy tűntetni kell mennünk, hogy ne írják alá a 35MdFt-os MutyiBeruházást.
Tartsatok velünk!

Kartal (rezervált) 2010.03.09. 20:33:57

@volánrulz: mivel apósom, apám, az a nagyapám akit szerettem, mindhárman kórházban haltak meg, nem tudok rajta vigadni. Apósomat kifejezetten orvosok ölték meg. Ja, egészségügy. :(((

arlequin 2010.03.09. 21:13:05

@Kartal (mindenbe beleszól): ha öreg betegként bekerülsz... nos az nem egy életbiztosítás.

kuki123 2010.03.09. 21:21:02

@Kartal (mindenbe beleszól):
apai nagyapámat vérrögöt érelmeszesedének(agyvérzésnek) tituláltak ...félrekezelték meghalt
mostoha(anyaiágon) nagymamámnak kést hagytak a gyomrában 1 évig élt vele...a máját teljesen szétszedte...kiműtötték élt még 1 hónapot (nem volt semmilyen vizsgálódás...)
anyám keresztannyának rákja volt...későn vették észre...1 évet élt...
apai nagymamámnak bőrdaganata volt...későn vették észre levették a foltot...és utólag derült ki hogy rákos sejtes...a szövettan...szóval szét szórták...na meg aztán 4 hónapig ültek az orvosok a dolgon...az orvos annyit mondott: oké..és mit csináljak vele...és a maga részéről lezárt a az ügyet...aztán apám fogta a pereputyot meg a pénzt és elmentek egy ORVOSHOZ...másnap már műtötték...2 hónap múlva sugarazták stb...
végül nem a rákba hanem a kezelés folyamán fellépő szövődménybe halt bele...persze ha foglalkoztak volna vele a kezelés folyamán akkor nem fordult volna elő...csak hát basztak rá nézni is a kórteremben...

anyai nagyapám vitték fűhöz fához...fájt az állkapcsa...végül már akkora duzzanat az arca oldalán hogy csak a hülye nem látta hogy valami baja van...de az orvos váltig állította hogy állkapocs izületi kopás...
valójában elrákosodott a csont 1 hónapot sem élt már meg...nem bírt már enni sem...

anyám pajzsmirigyes mérési eredménye 6 hónap után (többszöri orvosi noszogatásra) érkezett meg, addig ültek rajta a kedves laborosok :) a papír egy fecnyi volt gyakorlatilag...se egy hivatalalos pecsét aláírás hogy ki csinálta vagy valami, Semmi úgy képzeld el..1 lábnyom volt rajta és piszkos volt a papír is..

egy közeli bácsi-nak fájta háta nehez járt...nézték az orvosok jobbra balra csontsűrűséget meg minden faszt néztek...aztán egyszercsak lebénult 1-2nap alatt...na akkor elvitték egy MR-ire kiderült akkora daganat van a a gerincén hogy csoda hogy él még...1 hónapot élt még...

nekem az egyik gyógyeremről derült ki amit 5 éve szedetem már akkor ...új doki jött...aszondja minek szedem én ezt...ez a kurvadrága gyógyszer csak 2 hétig hat utána hozzászokik a szervezetem semmi értelme 1 hónapnál tovább szedni...
a másik 5 évig szedette velem...az új doki 2 hónapig volt..aztán felmondott mert olyan szarok itt a közállapotok...az egész hozzáállása egyes embereknek orvosoknak...

és ez csak a szűk családi kör...haverok, barátok történetei egy blogot kitennének...a félrekezelések és furcsa halálesetek...

Horizont 2010.03.09. 21:47:07

Szerintem ha nem a választások jönnének még most sem kapták volna meg 10 év után a használt mentőt. De tényleg a mélységek mélysége ez az ünnepség!! Elképesztő! Szégyellhetik magukat. Rosszul vagyok már ettől a mondattól, hogy sajnos nincsen rá pénz. Pénz van, csak arra amire ők akarják, hogy legyen.Én ilyenkor csak azt szoktam kívánni az illetékeseknek, hogy ha baja lesz ne tudjon menni érte (se) a mentő.
@volánrulz: Azt hiszem mindenki írhatna egy regényt. Mindent el kell követni, hogy egészséges maradj, mert ha lebetegszel, onnan csak szerencse kérdése mi lesz a sorsod. Már ahhoz szerencse kell, hogy olyan orvossál találkozz aki megállapítja mi a betegséged. És igen, nálunk nem egészségügy van, hanem betegségügy. Megelőzés, felvilágosítás, szűrés szinte semmi, és hát valljuk be az emberek is tesznek az egészségük ellen. Beteg országban, beteg emberek.

Pauser 2010.03.09. 22:33:28

@volánrulz:

Azthittem a sztorid végén te is éltél még egy-két hónapot, aztán meghaltál. :)

öööö...izé 2010.03.10. 07:38:59

A post egész jól mutatja a mai magyar valóság egészségügyi fejlesztésekre vonatkozó szeletét.

Viszont a használt defi-témát én nem erőltetném, mivel nincs SEMMI jelentősége. A defiket minden évben kalibrálják, hitelesítik, szóval teljesen lényegtelen, hogy hány éves, ha simán leadja a 300J-t, amikor kell, akkor a célnak tökéletesen megfelel.

2010.03.10. 08:57:41

@Kartal (mindenbe beleszól): nem rokona, mert apuka Schwarzról magarosított.

Noname Watanabe 2010.03.10. 10:08:54

@laspalmas: A pántlikás csajszik érték a legtöbbet :) Be kéne vezetni iskolai egyenruhának a szerkójukat... már csak a magyarságtudat végett is ;)

Jaaa, hogy a mentőkocsi? Örüljenek, hogy nem a szomszédok első évadjaiból ismerős Barkast kapták, amin Magenheim doki healelte a népet.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.03.10. 10:20:54

Ezek képesek megünnepelni, hogy 10 év késéssel odatoltak egy negyedmillió km-t futott mentőkocsit?

És ezt maga a MINISZTER adja át??! Vazze, ilyen buliba a helyettes államtitkár bérmaunokatestvérét szokás küldeni!!!
Ezek szerint a választások közeledtével ennyire nincsen eü-fejlesztés, hogy egy jó kis szalagvágásra el tudják küldeni ezt a szerencsétlent? Méltóságos miniszter úr átadott egy lestrapált szart - ennél még az is jobb volt, mikor anno a Hagyómiki személyesen adta át az Akácfa utcai BKV ügyfélszolgálat gyermekjátszó-sarkát...

Kartal (rezervált) 2010.03.10. 10:40:46

@Frengi: Köszi! Bár föl nem foghatom hogyan lehet Schwarzról Székelyre magyarítani...

Kartal (rezervált) 2010.03.10. 10:47:23

@volánrulz: igen, ezt tapasztalom én is. Apósomnak életmentő gyógyszert ígértek, de egy pesti bizottság kellett elbírálja. Aztán teltek a hónapok, és a bizottság nem jelentkezett. A család derítette ki, hogy a papírt FEL SEM KÜLDTÉK Pestre, ott hevert az orvosnál az íróasztalfiókban. És még akkor sem mert a család balhézni, mert ki tudja történik... Végül após megkapta a gyógyszert, de túl későn.
Dolgoztam egészségügyben is egy ideig, az alapján annyit tudok mondani, hogy az orvosok felét világgá kellene zavarni, de vannak köztük, akik megértek a főbelövésre is. Nagyon kevés jó orvost ismertem meg, de övék minden tiszteletem.

kuki123 2010.03.10. 15:43:59

@Kartal (mindenbe beleszól): rájöttem és a nagyobb családi kör- ismerősök is rájöttek verni kell az asztalt az orvosnál..mert a TE egészségedről van szó

@Pauser:nem én még élek meg anyám is...remélem még legalább 40-50-et :)
lekopogom:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.10. 20:41:55

"Pillanatnyilag erre van lehetősége a mentőszolgálatnak, erre van lehetősége az államnak, ezt tudja nyújtani. Nyilvánvalóan amint bővül az eszközpark, a kocsiállomány, nyilvánvalóan új autó is kerül ide."

Szerintem meg örüljünk hogy van mentő.
na persze nem a Székely vagy ki a fasssz egészségülyi főbuzi miatt kell örülni, nem az ő érdeme, hanem valószínűleg az OMSZ-é.
Ez a kis buzi meg itt aratná a babérokat...

fokabacsi 2010.03.11. 06:39:55

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): Nagyon kiváncsi lennék , hogy hány éves az autó , amivel a nagyon nem tisztelt miniszter érkezett?? Vajon abban is 270 000 km van -e??

süti beállítások módosítása