Skip to content


       Szűrés lista

Magyar Nemzeti Vagyonherdáló

Tátrai Miklósnak kemény napja lehetett tegnap, rengeteg kérdést feltehettek neki a nyomozók. Egyelőre csak a sukorói telekcsere ügyében gyanúsítják bűncselekménnyel, rezeg a léc Bábolna kapcsán is, de elképzelhető, hogy ez csak a kezdet.

Tegnap Domokos László újdonsült ÁSZ-elnök már beharangozta, hogy az MNV tavalyi működéséről készült jelentésük további munkát adhat az ügyészeknek, a dokumentumot olvasgatva pedig ez tényleg elég valószínűnek tűnik. Kérdés csak az, hogy hány ügy kötődik a 2009.júliusában menesztett Tátraihoz a sok közül.

Szemelvények a jelentésből:

"A döntéshozók vagyonkezeléssel kapcsolatos intézkedései esetenként nem a vagyontörvény céljait, illetve nem az állam érdekeinek elsődlegességét szolgálták, összességükben nem voltak átláthatók és kellően eredményesek. A döntéselőkészítés
és a döntéshozatal folyamata lehetővé tette a szabályoktól való eltérést, a vagyongazdálkodás prioritásainak figyelmen kívül hagyását. Az RJGY döntések 2009-ben nem az állam érdekei elsődlegességének a vagyontörvény szerinti figyelembevételével születtek. Az első félévben megmaradtak az MNV Zrt. alapításával, az elődszervezetek megszüntetésével kapcsolatos hiányosságok, a döntéseket hatásköri kérdések vitatása miatt elodázták, hatályos középtávú vagyongazdálkodási stratégia nem volt, korábbi döntéseket módosítottak, visszavontak, hatályon kívül helyeztek, a döntési folyamatokat a koncepció és az átláthatóság hiánya jellemezte."

"Az átlátható, egyértelmű és felelős véleményalkotás a döntéshozók határozataiban nem jelent meg, ami akadályozta a felelősség megállapítását. A tanácsi
hatáskör átruházása a vezérigazgatóra, illetve továbbruházása az alacsonyabb szintű vezetőkre többlépcsős döntéshozatali rendszert eredményezett. A szabályozás és gyakorlat bonyolultsága, a meghozott határozatok nagyságrendje (számuk több ezer volt), a döntéshozók számára nagy, az ellenőrzés számára pedig kicsi mozgásteret biztosított. Annak ellenére, hogy az MNV Zrt. vezérigazgatója saját hatáskörében a döntések 4%-át hozta meg, a döntéselőkészítés folyamatában hozott határozataival, a tanácsi határozati javaslatokon (a vezérigazgatói határozatok 58%-a) keresztül befolyásolta a Tanács
döntéshozatalát."

"Egyes döntések nem felelős tulajdonosi szemléletben születtek (pl. MVM Zrt. tőkeemelés), illetve azok nem a Magyar Állam elsődleges érdekét (pl. Nemzetközi Vegyépszer Zrt. költségvetési viszontgarancia) és az állami vagyon védelmét (pl. Érdi Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kht.) szolgálták. A nem következetes döntések indokolatlan többletkiadást eredményeztek a költségvetésnek (pl. a Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt. megszüntetése, új társaság megalapítása, majd ennek a határozatnak a
visszavonása; az MNV Zrt. kezelt ingatlanjainak őrzés-védelmére hatástanulmány
és koncepció készítése nélkül kötött szerződés; a Duna Palota Nonprofit
Kft. veszteséges társaság vezérigazgatójának végkielégítését a hibák feltárása
előtt kifizették)."

"Az MNV Zrt. állami vagyonról vezetett nyilvántartása csak korlátozottan volt megbízható."

"Az adatminőségi problémák megoldását célzó adattisztítási tevékenységeket
a problémák teljes körű azonosítása nélkül, irreális teljesítési határidőkkel határozták meg."

"Az egységes vagyon-nyilvántartást támogató informatikai rendszer (Everest)
kialakítását
az elődrendszerek hiányosságai és a vagyon-nyilvántartásra vonatkozó jogszabályi előírások változása indokolta. A rendszerfejlesztési projekt előkészítését és lebonyolítását szabálytalanságok és szakmai hibák jellemezték. A projekttámogatási szolgáltatásokban, a projektvezetési, illetve minőségbiztosítási feladatok ellátásában szerződés nélküli foglalkoztatás volt, a kapcsolódó beszerzési eljárásokat a versenyeztetés hiánya jellemezte. Az Everest rendszer beszerzési eljárásában az ajánlati felhívás műszaki specifikációjának összeállítására megkötött szakmai tanácsadói szerződéssel kapcsolatban
az MNV Zrt. a teljes vállalkozói díjat kifizette. A szerződésben a teljes vállalkozói díj kifizetéséhez meghatározott követelmények az eredetileg előírt határidőben nem teljesültek. A munka elvégzése előtt igazolták a vállalkozó szerződésszerű teljesítését és elmulasztották a szerződés módosításának kezdeményezését. Az MNV Zrt.-nek az Everest projekt indításakor nem volt elegendő, megbízható információja a feladat nagyságáról, kockázatairól. Az informatikai rendszer fejlesztésére és az üzemeltetés támogatására megkötött szerződés több pontja átgondolatlan és az MNV Zrt. szempontjából hátrányos volt. A követelménytámasztás hiányosságai, a feladatok és felelősségek nem egyértelmű meghatározása, az irreális feladattervek, az erőforrások kontrolljának hiánya, valamint
az előnytelen vállalkozói szerződés az MNV Zrt.-t kiszolgáltatott helyzetbe hozta. Az üzemeltetési, támogatási szerződésektől való elállás szankcionálása az MNV Zrt. szempontjából olyan mértékben hátrányos, hogy az MNV Zrt. a szállító lényeges szerződésszegése (60 napot meghaladó késedelem) mellett sem tudott elállni a teljes szerződéstől, mivel a kötbérnél magasabb összeget kellett volna fizetnie a szállítónak. Az előnytelen szerződés, illetve a szerződésmódosítás kezdeményezésének elmulasztása az MNV Zrt.-nek 72 M Ft vagyoni hátrányt okozott. A projekt lebonyolítását több ponton (pl. ütemezés, kockázatmenedzsment, változáskezelés) projektmendzsment hiányosságok jellemezték. A projekt a kitűzött célokat nem érte el, a vagyon-nyilvántartási modul alacsony készültségi foka, a projekt kontrollpontok hiánya miatt a projekt – vállalkozó által ígért – 2010. évi befejezése nagyfokú kockázatokkal terhelt."

"Az MNV Zrt. ellenőrzési rendszere (EB, NFA EB, Belső Ellenőrzési Iroda, Kontrolling Igazgatóság) – az együttműködés szabályozásának és gyakorlatának hiánya, az ellenőrzési feladat lefedettségének elégtelensége miatt – csak részben segítette a vagyonkezelés átláthatóságát. Az ellenőrzések több esetben – például az NFA tevékenység ellenőrzése – párhuzamosan folytak, míg egyes területeket egyáltalán nem ellenőriztek."

"A korábban privatizált Fradi Pálya értékesítési szerződésében vállalt kötelezettségét a vevő nem teljesítette. A szerződést az FTC és a befektető az MNV Zrt. kihagyásával az állam számára hátrányosan módosította."

"A Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya közötti ingatlancsere folyamata nem volt átlátható, végrehajtása elhúzódott, az együttműködési nehézségek miatt többletkiadást eredményezett."

"A határozott idejű haszonbérleti szerződések – lejárati idő előtti – újrahasznosítási pályáztatási folyamatában két pályázat elfogadása nem volt megalapozott. Ugyanis a haszonbérleti szerződések átlagterületét jelentősen meghaladó két pályázat kiírása nem volt indokolt, mert a szerződések lejártáig még több mint öt év volt hátra. A pályázati kiírás – a területek összevonása miatt – nem tette lehetővé a helyi piaci versenyt, mert a területnagyság (több település külterülete) miatt szükséges tőkeerővel a helyi gazdák nem, csak az eredeti haszonbérlők rendelkeztek. A pályázatokat (egy-egy pályázó volt csak) az eredeti bérlők nyerték, akikkel a szerződést az új erdőtörvény hatályba lépése
előtt egy, illetve négy nappal meg is kötötték. Az eredeti haszonbérlők az új szerződéssel húsz évre határozott idejű bérleti jogot szereztek."

"A Bábolna Zrt. a nyilvántartások hiányossága miatt nem tudott elszámolni a használatába adott földterület nagyságával."

"Termőföldért Életjáradékot Program: A 255/2002. (XII. 13.) Korm. rendelet alapján 2003-tól megkötött életjáradéki szerződések azt mutatják, hogy a kormányzati szabályzás alapján megállapítottm járadék fizetés számítási metodikájából adódóan a járadékszerződésben rögzített termőföld értékének (legfeljebb 3 M Ft lehetett) többszöröse is kifizetésre kerülhet járadék formájában. A kormányrendelet a járadék kiszámításánál a felajánlott termőföld értékének kétszeresét tekintette a járadék alapjának, illetve az életkortól függően további korrekciós szorzót határozott meg."

"Az MNV Zrt. szakértői díjakra, szakfordításokra, ügyvédi, könyvvizsgálói szolgáltatásokra 93 M Ft-ot költött. Az elkészített tanulmányok, szakmai anyagok a vizsgált esetekben nem voltak gazdaságosak, a díjazás és az elvégzett munka közötti összhang hiánya miatt, pl. a Telkes Kft.-vel munkaerő toborzásra, karrier tanácsadási szolgáltatásra kötött, illetve a Consact Kft.-vel elégedettség felmérésére kötött szerződés. Nem volt szükség azokra a megbízásokra, ahol a szerződésben rögzített feladat belső munkaerővel is elvégezhető volt, pl. a gazdasági igazgatói munkakör átadásával kapcsolatos tanácsadói feladatok ellátása, az átadás-átvétel szakmai koordinálása."

Természetesen lehet ellenérvelni azzal, hogy "fideszes leszámolási kampány", "trükkös Domokos", de alighanem ez most kevés lesz.

Címkék: politika közélet korrupció

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr642264019

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ejtőernyős üstökös és Orbán Viktor róla való fiktív beszéde 2010.09.15. 11:19:18

Újabb légügyi dinasztia kialakulásának lehetünk tanúi. Az index.hu cikke szerint eddig fel nem fedezett zseniális tehetség robban be üstökösként a magyar államigazgatásba.Az Orbán-kormány hivatalba lépését követő napokban nevezeték ki Petykó Zoltá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

derelyegrádi szellem 2010.09.01. 14:43:20

@Seduxen:

És hát még ott van a moszkvai kereskedelmi központ ügye a talonban. Még több gyenge lácszemmel, mint fekszi mária kisasszony, meg a nagykövet, aki nyilván nem akar majd mások helyett ülni egy 5-10 évet....

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.01. 14:49:45

@derelyegrádi szellem: nekem nincsenek túlzó igényeim: az is komoly elégtétel lenne, ha böszme-gordonka-veresjankó kapnának 5-5-5 évet. nem többet. "csak" 5-t. hogy ezek emberi roncsként (a mostani genetikai hulladékságuk mellé) jönnének ki, az kurvaélet.

arlequin 2010.09.01. 14:56:47

@laspalmas:
köszönöm!
@Kartal (jogsértő fekete mellényben):
én tudom jól, hogy minden kezdet nehéz, de akkor is az én bolond nagy szívem - igen, az amelyik a sírba visz - nem engedi az ilyen dulva megorrdásokat. büntetőtáborba velük s kész.
@szaboatt:
nem kell mindegyikkel. elég 5-10-en példát mutatni a többi patkány menekülni fog izibe.

delano 2010.09.01. 15:00:47

@Seduxen: " "remek térfa" - csak annyit mondok: útleágaz... ööö, izé útelágazódás :)))) "

jogos :))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.01. 15:02:22

@delano: sorry, nagyon magas laszti volt :)))))

Fekete Pákó 2010.09.01. 15:35:45

@Noname Cowboy: nagyon tévedtek, ha azt hiszitek, hogy ő csak egy végrehajtó senki volt. ez az ember az egyik, ha nem a legnagyobb tolvaj az egész bandában, milliárdos magánvagyonnal. azért, mert noname, még nem jelenti azt, hogy kevesebbet szakított, mint akik a rivaldafényben vannak, sőt.

amúgy Sukoró, Bábolna, tanácsadói szerződések, ez mind játékpénz, volt az úriembernek ezeknél jóval nagyobb dobása is, még a MNV előtti időkből, tessék csak utánajárni kedves ügyészség.

derelyegrádi szellem 2010.09.01. 15:53:54

úgy tűnik megérzésem helyes volt, komolyan gondolják:

"Csütörtökön kezdeményezi a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. egykori vezérigazgatójának és Császy Zsoltnak, az MNV volt értékesítési igazgatójának az előzetes letartóztatását."

Ha el is rendelik nekik,. akkor veresék is kezdhetik a válságtanácskozást....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.09.01. 16:05:16

@derelyegrádi szellem:

Remélem Tátrai köpni fog ... valószínűleg csak azt csinálta, amire utasították.

derelyegrádi szellem 2010.09.01. 16:11:47

@zero:

Ha előzetesbe kerül, nem nagyon lesz más választása...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.09.01. 16:13:03

@derelyegrádi szellem: Milyen szép lenne ha a közig válaszások ezekkel a hírekkel indulnának.

derelyegrádi szellem 2010.09.01. 16:14:58

@Noname Cowboy:

lesznek "közig" választások is? :-))

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.09.01. 16:26:04

@derelyegrádi szellem: Ááááh hülye vagyok! Közig-ről beszélgettem és le is írtam!
Természetesen Önkormányzati választás! :D:D:D

Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2010.09.01. 16:32:36

Na igen, csak a nagy kérdés majd az lesz, hogy az ügyészség milyen választás elé állítja ezt a jóllakott napközis arcú, kiváló szakembert. Mert ha az a vége, hogy "basszátok meg, a pénz megvan, azt a két évet meg leülöm, akkor nem tartunk sehol".

guma 2010.09.01. 16:41:07

@zero:

Nem itt tartanánk, ha ez a vehemencia minden kivizsgálásnál a 10, 100, 1000, stb milkás ügyben jelen lett volna.
Így csak gumicsont és cirkusz amin lehet rágódni, és másra nem figyelni, szerintem. Komolyan csak ennyi és most tűnt el?

2010.09.01. 17:09:21

@laspalmas: Nekem erre a Hagyó féle szöveg ugrott be. Ö sem tartott az ügyészségtöl, ma pedig ketrecben van. Igy jár majd a "vasas-rezes"Veres Jani is.Remélem rárohad a müanyag lakat.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.09.01. 17:12:33

Azért nem szeretném ha "bleset érné" a srácot mielőtt beszélne.

majomkutya 2010.09.01. 17:30:13

@laspalmas: Az lenne a legjobb, ha annyi mindennel meggyanúsítanák a kishalakat, hogy azok vádalkut akarnának kötni.
Én azt nagyon élvezném.

derelyegrádi szellem 2010.09.01. 17:43:41

@laspalmas:

Hagyó is nyugodt volt, legalábbis azt mondta, amikor még kint volt. :-)

@Marcellusca:

Persze. Neki az a "dolga", hogy ártalannak tartsa. Az ügyészségnek meg az a dolga, hogy bizonyítsa majd a bíróság előtt, hogy Zámbó tévedett. Egyébként meglepődnék, ha a KNYFcsak úgy, bombabiztos bizonyítékok nélkül őrizetbe vett volna egy ilyen szintű nagyhalat. Az olyan balmázs és botrány lenne, amit nem engedhetnek meg maguknak. Szerintem tudják ők jól, mit csinálnak, és nem 86. senkik ellen járnak el.

tudi 2010.09.01. 17:54:22

Kíváncsi vagyok elviszi e a balhét a gyerek, vagy felad másokat is. Remélem utóbbi ,milyen remek móka lenne további neveket hallani, nekünk legalábbis igen, de az érintetteknek nemigazán.
@Kartal (jogsértő fekete mellényben): Én már úgy vagyok vele ne szennyezzük de kezünket ezeknek a mocskoknak a vérével, inkább lehajtani őket egy szénbányába és naphosszat ott robotoljanak, úgy, hogy ne lássák a napot felkelni és lenyugodni, valamint kenyér és víz. Valamint így legalább lehetne őket mutogatni az elkövetkező politikus generációnak, hogy így jár aki azt teszi, mint ezek a gazemberek.

törökszultán 2010.09.01. 18:13:27

@Seduxen: A falunkban még a lovak is hánynának!

derelyegrádi szellem 2010.09.01. 18:15:19

@Marcellusca:

azt meg csak most veszem észre, hogy ez a Népszabi szerint "gazdasági" hír. :-))

Korábbi (tegnapi) cikkük címe az ügyről: "Őrizetbe vették, mert alkalmazta a törvényt." :-)))))

Kartal (rezervált) 2010.09.01. 19:03:44

@tudi: legyen! Lenne ingyen szenünk annyi, hogy még exportálni is lehetne belőle. A tévében meg valóságsó lenne a bekamerázott bányával és a cellákkal.

trojka 2010.09.01. 19:13:09

@Kartal (jogsértő fekete mellényben):
Haver, Neked, nekunk ingyen szén sosem fog járni ebben az országban...a cigánynak igen...

ermi50xn6j2 (törölt) 2010.09.01. 19:20:18

Dalolni fog szerintem, mint a bülbül madárka.

arlequin 2010.09.01. 19:40:09

egyébként felbátorító, hogy egy ilyen takony kis figura van (volt) kinevezve az MNV élére. rátekintésből szavaznék meg 25 év szigorítottat. ha még van egyáltalán ilyen.
először arra kötelezném, hogy kopaszra vágják, majd arra, hogy nem borotválkozhat, után pedig a saját kezével mosatnám a szennyesét.
közben pedig az rtl-klubon nyitnék neki sms-üzenőfalat...
mármint a jókívánságok miatt.

kuki123 2010.09.01. 20:31:41

remélem mikor 5 év múlva kiengedik, valaki agyonlövi ezt a hazaárulót a börtön kapujában

2010.09.01. 21:05:37

Amikor arról olvasok, hogy harmincegynehányéves kis taknyászok ilyen meg olyan sarzsit töltöttek be, meg ennyit loptak meg annyit loptak, egyszerűen nem is értem, hogy történhet ilyesmi? Mondjuk elvégzik 24 évesen a közgázt, 25 éves korukra elhelyezkednek az első állásukba... és aztán egyszerre csak pár év múlva, minden átmenet nélkül ott ülnek a legmagasabb sarzsikban, miniszterelnök, meg MNV elnök, meg a jóég tudja, és milliárdokkal játszanak. Hogy lehet ez? Mi van itt a háttérben? Kinek a seggét nyalják ezek ki? Ez még pártvonalon is túl gyors karrier, ha te vagy én belépünk a pártba 25 évesen, jó, ha kerületi tikárságig visszük eddigre... Mi történik itt, emberek?

fedélzeti kompót 2010.09.01. 21:12:04

@csernaja obca: rossz koliban, rossz haverokkal jártál kocsmázni:) az egyetem csak akkor szól a diplomáról, ha dolgozni akarsz

becike4 2010.09.01. 21:21:37

@Seduxen: Nagyon jól hangzik,de a valószinűsége gyök kettő,sajnos.

turcsány karcsi elvtárs 2010.09.01. 21:33:45

milyen szemét ez az orbán, becsületes zsidó fiatalembereket próbálnak lejáratni, mondvacsinált ügyekkel. TOMBOL A FASIZMUS!!!!!!!!
:D

vomit 2010.09.01. 22:00:35

@turcsány karcsi elvtárs: nem sok hianyzik ehhez
" the passage of many [hate speech laws] which will make it [illegal] to [say publicly] that any [crime] has been committed by a [jewish person]. "

Iustizmord 2010.09.01. 22:04:23

sebaj, mostantól miden más lesz.

@csernaja obca: dúró dóra friss (2010-es) politológus-diplomával parl- képv. novák elődnek diplomája sincs. biztos lehetne még szemezgetni.

@majomkutya: vádalku? sok amcsi filmet néztél... Rtv. 69.§, de az se úg megy hogy mindenkit bemártasz te meg kitüntetést kapsz...

amúgy szép, az ügyészség MOST tenni meri amit eddig is KELLETT volna tennie. ez a baj az ügyészséggel, mérlgelnek: merjük-e tenni amit kllene? ezért van hogy a kis cigánygyereken, mezei bűnelkövetőn elverika port, mások meg vígan hédereznek büntetlenül.

és itt NEM csak a 2002-2010 közti kurzus embereiről beszélek, de nem ám. csak most ez bűzlik a legjobban.

grésa 2010.09.01. 23:13:34

az biztos, hogy ilyen hülye gyerekek büntetlenül nem kapaszkodhatnak fel ilyen magasra. a végső cél azonban mégis csak az, hogy rajtuk keresztül összejöjjön a "nagy gyurcsány, veres, bajnai per", mint cirkusz a népnek, ha már kenyeret nem tudnak adni!!

sarius 2010.09.01. 23:28:01

egy kicsit olyan koncepciósper-szaga van ennek az ügynek.

Kicsit Karcos 2010.09.01. 23:43:13

@sarius: de jó, hogy jössz, éppen nyílt levelet akarok írni Nicolas Sarkozynek Ejrópasegíccs tárggyal, beregelnéd a faszbúk-csoportot, amíg megírom?:)

mzperxx 2010.09.02. 01:45:53

eccör régen hivatalból egy asztalnál űtem ezzel a törpével. nemrég lett a PM ájjamtitkára akkoriba'.
ekkora fölényes, beképzelt biboldó majmot még nem láttam, ahhoz képest milyen kis törpe dakszli az egész emberke.

little green rooster 2010.09.02. 05:35:59

Az MVN-ről jut eszembe, ,ég mindig Szilvásy György a személyzeti igazgató?
Vagy csak elkerülte a figyelmemet a leváltásának híre?

preddy 2010.09.02. 05:51:49

Valamelyik párt itt csúnyán felrúgta a megegyezéses susmust!

nestrot10 2010.09.02. 06:23:31

SUKOROBAN ORBÁNT A GONOSZ TÖRPÉT IS KÉRDEZZÉK!!!!!!

nestrot10 2010.09.02. 06:29:25

Egyébként BEINDULT A FIDESZ ÁVÓ---Török GÁBOR blogjában már aki igazat mond " nem kommentelhet":) TEssék Médiatörvény..Diktatúra----

nestrot10 2010.09.02. 06:34:48

AZ LMP-seknek a FIDESZ banda szállítja a több ezer szelvényt amit beszedett és neki felesleges a " túlszedés" miatt!!

Ez a választási csalás...a FIDESZ CSAL HAZUDIK? LOP----a hatalomért. Ezeket csak fegyverrel lehet majd legyőzni!!!!!!! ...de le lesz győzve!!!
Megalakították a FIDESZ ÁVÓT Terrorelhárítási csoport néven ( nincs is nem is volt soha terror veszély Magyarországon)...FÉLNEK A GAZEMBEREK!!!!!!!! hehehehehe

OmegaMale 2010.09.02. 08:04:30

Nem kell itt akasztni senkit. Csak az kell visszavenni törvényes úton, ami nem jár a fiúknak és a lányoknak. Azt leültetni őket, hogy mindenki okuljon belőle.

Amúgy Miki biztos kimagyarázta az egsézet a rendőrségen.... :D

Amúgy érdekes megfigyelni, hogy mostanában a nemzeti vagyonkezeléssel megbízott cégek 'vagyonkezelés' alatt mindig azt értették, hogy 'privatizáció'. És soha nem volt jó a régi formája, a cégeket rendszeresen újraszervezték, gondolom a gátló tényezőket kellett kiiktatni, vagy az erőviszonyokat úgy leosztani, hogy minél több mindent lehessen eltapsolni.

Olyan szerződéseket írnak alá, amit gyakorlatilag nem lehet felbontani? Olyan tevékenységet szerveznek ki, amiket ők is meg tudnának csinőálni (értsd: azért vannak ott, az Ő dolguk lenne)?
Kár pofákat vágni, erre van büntetőjogi kategória, *hűtlen kezelésnek* hívják.
Nem is értem, hogy mia faxért beszélgetni hívják be ezeket az emberet??? Ott a szerződés, rajta a neve, az ÁSZ leírta, hogy ki hol csapolta meg a rendszert, kit érdekel, hogy az elkövető bűnösnek érzi-e magát??? Ha engem lekapnak gyorshajtással a pályán, senkit nem fog meghatni, ha *panasszal élek* a 'meggyanúsítás' ellen! :D
A focipályán sem úgy megy, hogy felrúgok valakit, odajön a bíró, hogy ejnye, ezt nem szabad csinálni én meg tágra nyílt szemekkel csodálkozom és azt mondom, jaj, nem tudtam. Ok, akkor minden rendben van, mi? XD

Szokjunk már le arról, hogy a rajtakapott gazdasági bűnözőt arról kérdezgetjük, hogy elismeri-e a tettét!!! Ezek nem hülyék, ezek tudják, hogy mit csinálnak, véletlenül nem írnak alá olyan szerződést, ahol a megbízott cégnek gyakorlatilag semmit nem kell tennie a pénzért!!

Hurri Kán 2010.09.02. 08:06:05

Biztos ez is a Fidesz politikai bosszúhadjáratának a része

Kurt S. Earp 2010.09.02. 09:09:41

Ez egyszerűen bűbáj. Komolyan.

Golyó, kötél, folyó, bánya, 5 év, 10 év, excel tábla, Gyurcsány-bajnai bekerítés, FASZOM!
Itt mindenki meghibbant? Nem volt senki pihenni? Balaton, Tahi és Tahiti? Fülledt ölelkezés átizzadt lepedőkön, naplemente, gyöngyöző és fűszeres illatú Takler, Sziget hányásig? Kiderült az ég az ország felett, Jön Viktor a lángpallossal, hogy az ismeretlen eredetű zöld polók tulajdonosai után beletapossa a földbe az hófehér Hugo Boss ingek birtoklóit is? Bili az ágy mellett? Keze mindenkinek belepancsol, sikoltozva ébredés megvan?

Hölgyeim és Uraim, ennek az országnak a JOGszolgáltatása olyan mintha Piranesi látomásos börtönrajzait egybegyúrták volna Giger lázálmos belső tereivel, csupa kapu, lépcső, folyosó, árnyék és homály. önmagukba forduló utak, sehová sem vezető átjárók átláthatatlan zűrzavara. Olyan emberek alkották a jogszabályait akiknek létérdekük ennek a káosznak a fenntartása és működtetése, hogy Orwell rabszolgáit folyamatosan irányíthassák.

Tátrai arcáról soha nem fog eltűnni a vigyor.
Ismeri a rendszert. Ő a rendszer.

Lesz majd 25000 oldal irat, jogértelmezési vita, szakértők, könyvvizsgálók, félmondatokon lovaglás, eljárásjogi hiba, maszatolás, süket-vak-néma tanúk, elfogultság bejelentése, első fok-harmadfok, előzetesben már letöltött idő, röhejes pénzbírság, ejnye-ejnye Miki.
Postabank per? Rémlik? Vagy az már tegnap volt? 10 évnyi üresjárat, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, felmentés, újratárgyalás, pénzbírság, nulla eredmény, első osztályú összeesküvés elmélet, ki kezdte, ki mozgatta a szálakat és tényleg azok voltak a feljelentők akik aztán a 150 milliárdos(!) feltőkésítés után hirtelen nagyon jól jártak? Mikor is?
Deloitte? Dereng? Vastagbőr? Vagy már fél órával ezelőtt volt? Az állam éppen csak a Duna partot nem engedte át nekik pedig eredetileg 170 milliárdot akart rajtuk bevasalni a perben, lett belőle 51 végül ő fizetett, azóta is visszhangzik az alperes röhögése a bíróságok termeiben. Eljárásjogi mulasztás, mik vannak, uraim, mik vannak.
Ügyészség, hűha. Jó szándékú emberek bekötött szemmel a labirintusban, óra indul.
Lészen itt nemulass, akárki meglássa.

Marques 2010.09.02. 09:36:52

Nekem Moldova egyik novellája jutott az eszembe:

"A környékbeli vadász egy év alatt a következő anyagokat igényelte szolgálati kocsijához: négy akkumulátort, száz gyújtógyertyát, ötszáz liter különleges motorolajat, tizenöt pótkereket.

– Nem kellene kirúgni ezt a vadászt? – érdeklődöm a téesz elnökétől.
– Ezt?! Isten ments! Ez nagy nehezen végre összelopta magát, az utódja kezdené elölről!"

Mellesleg az elmúlt 20 évet kellene vizsgálni. Ezt az országot nem most kezdték el szétlopni. Akik meggazdagodtak a 90-es évektől idáig, azok most törvény által védettek. Akik tisztességesen dolgoztak, azok most a svájci frankos hitelüket nyögik.

guma 2010.09.02. 09:41:44

@Ásómaci:

Én is optimista alkat vagyok! @Kurt S. Earp: sorra vett pár dolgot, @Marques: te meg örök példát hoztál fel!

Ügyészek, bírók felelőssége, hogy hagyták zülleni a rendszert és soha senki nem felelt semmiért.

derelyegrádi szellem 2010.09.02. 10:05:54

@nestrot10:

te mindig is egy elmekórtani eset voltál, most is az vagy.

De azért próbálkozom: Török Gábor egy szociközeli (tehát nem Fidesz) politológus.

Videofon 2010.09.02. 10:06:50

Felhívnám a figyelmét a véresszájú kommentelőknek, hogy a legnagyobb korrupció az önkormányzatokban van.
Azokat pedig 2006 óta a narancsosok uralják.
Ez nem igazságszolgáltatás, még csak jogszolgáltatás sem, hanem primitív hatalmi leszámolás.

arlequin 2010.09.02. 10:07:49

@Kurt S. Earp:

- TAPS, TAPS, TAPS -

taps?

húbazze'

arlequin 2010.09.02. 10:15:52

@Videofon: te is ÖK-dolgozó vagy? ;-D
egyébként nem találtad fel a spanyolviaszt. olvasgass kicsit vissza a posztok közé...
de egy ÖK-ban is csak annyit engedhetnek meg maguknak, amennyit a 'fentiek' is megengednek maguknak. fejétől bűzlik a halacska.

Videofon 2010.09.02. 10:20:40

@arlequin:
Az egész halacska bűzlik.
De csak a vörös bűztől fintorognak az ügyészek.

derelyegrádi szellem 2010.09.02. 10:49:14

@Videofon:

Semmi gond. Ha tudsz ilyenről (nem csak föcsögsz) elmész és feljelentést teszel. Ha te nem mersz, mert rettegsz természetesen, akkor a helyi szoci képviselők. Vajon miért nem teszik? Nem ez lenne a dolguk, ha a naracsosok, mint ahogy te állítod, szétlopják várost? Mint ahogy Budapestet a szocik és szadezsesek, és el is mentek az ellenzéki képviselők és feljelentést is tettek. A főpolgármesterhelyettes már előzetesben. Mi akadálya ennek?

A másik? Miért poitikai lezsmáolás az, ha valakiket felelősségre vonnak azárt mert okoztak 1.3 milliárd kárt? Ebben a sukoró ügyben mi a leszámolás? Eddig azon sírt a szátok, hogy a fidesz leplezi a bűcselekményeket, mert kollaborál a tovajokkal, most hogy feljelentenek, és a feljelentetteket többnyire el is viszik, politikailag leszámolnak.

Hunvald már 2008-óta előzetesben van. Nyilván vele is a fidesz számolt le politikailag, igaz még hatalmon se voltak. :-))

Gyorsan emlékeztenélek rá, hogy 2002-ben Keller elvtárs 133 ügyben tett feljelentést, amik kivétel nélkül mind alaptanannak bizonyultak. Kivétel nélkül. Gondolom akkor azt nem tartottad leszámolásnak az alaptalanságuk ellenére se. Most hogy - nagyon úgy tűnik -alapos feljelentések születtek, most meg leszámolás van.

Most akkor hogy van ez?

Videofon 2010.09.02. 10:54:15

@derelyegrádi szellem:
Egyetlen név a válasz a sok fröcsögésedre.
Polt Péter.

derelyegrádi szellem 2010.09.02. 10:55:45

@sarius:

Te meg egy látnok vagy, mert per még nincs is. Az majd a bíróságon lesz.

P.s. Ön az Gyurcsok Úr? :-)

nestrot10 2010.09.02. 10:56:35

@Videofon: Ha a Polt Péteresített ügyészség nem lett volna, akkor az egész Fidesz Banda és Orbán maga is a sitten ülne.....

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.09.02. 10:56:41

Szellem látom a trollok betámadtak! :D

Homeoffice 2010.09.02. 10:57:53

@derelyegrádi szellem:
@Noname Cowboy:

Azért Szellem bajtársat sem kell félteni:))))

derelyegrádi szellem 2010.09.02. 11:02:29

@Videofon:

Polt Péter? Ő csukatta le Hunvaldot? Ő most a legfőbb ügyész, vagy a szoci-szadesz többség által megválasztott Kovács Tamás? Ha a 133 ügyre célzol, akkor tájékoztatlak, hogy az ügyek 90 %-át a szoci vezetésű belügyminisztérium irányítása alatt dolgozó rendőrség szűntette meg.

Te vagy az Zsolti? A Török Zsolti?

derelyegrádi szellem 2010.09.02. 11:04:52

@Noname Cowboy:

Nestrot nem troll, ő egyszerűen egy futóbolond. :-)

A másik az.

nestrot10 2010.09.02. 12:03:31

@derelyegrádi szellem: Anyád inkább lenyelt volna, akkor most nem beszélhetnél marhaságokat!

becike4 2010.09.02. 12:05:34

@sarius: Mi a koncepciós per azon hogy a szélhámos tolvaj tetűket felelősségre vonják?Az már baj hogy ezt szélhámos tolvaj tetvek teszik.

derelyegrádi szellem 2010.09.02. 12:08:04

@Ásómaci:

az a politikai leszámolás elgépelve.

@nestrot10:

Hát igen, mindenki azt hoz otthonról, amit. A te anyád nyilván nagy gecievő nyelőgép volt, így aztán csak ilyenekre tudsz asszociálni, mert ezt láttad otthon.

derelyegrádi szellem 2010.09.02. 12:40:19

@Videofon:

Itt van Polt Péter újabb áldozata:

"Újabb szocialista gyanúsított: Tóth József volt szocialista országgyűlési képviselőt bűnpártolással gyanúsította meg a Debreceni Nyomozó Ügyészség az M3-as Kht. ügyében – tudta meg a Dehir.hu."

:-))))

Homeoffice 2010.09.02. 13:37:02

@derelyegrádi szellem:

Ez nem az angyalföldi Totya!:)
Tudom fogjam be:)))

derelyegrádi szellem 2010.09.02. 13:46:25

@Gunther:

nem kell. /egyelőre még :-))/

Tényleg nem (nem is állítottam ezt). Ez a szimpatikus úriember Polgár szoci polgármestere, és a térség OGY-i képviselője volt. Számára amit utólag le lehet papírozni, az nem probléma, mondta amikor bűntársai közölték vele, hogy az M3 Kht.-ból elloptak 300 milliót. És - bíztatására - meg is próbálták utólag "lepapírozni", ami alatt utólag készült fiktív számlák, teljesítési igazolások könyvelésbe történő beállítását kell érteni.

Ő egy ilyen nagyvonalú, megértő srác Polgárról. :-))

derelyegrádi szellem 2010.09.02. 17:36:45

Előzetesben mindkettő. Egyelőre nem jogerősen.

Bell & Sebastian 2010.09.03. 19:39:27

Ajánlom még kedves figyelmükbe a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztés beruházási igazgatóját, Galuska János urat is, aki van akkora gazember, mint ez. Tessenek csak utánanézni, mi mindenben kavar még a haverekkel! És tényleg ez a neve. :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.09.03. 19:47:14

@Bell & Sebastian: semmi újdonság nincs ebben. mszp-s

arlequin 2010.09.03. 19:51:57

@Bell & Sebastian:
én szeretem a galuskát! főleg vadgyesznó pörkölttel.
nem tudnál szerezni belőle úgy 40 dekát. leköteleznél egy életre!
(de csak egyre, semmi reinkarnációs tanfolyást nem fogadok el)

Bell & Sebastian 2010.09.04. 00:38:46

@Conv:
Galuska elég rosszul nyökög németül, vagy csak én nem értettem? Vagy nem is németül beszélt?

@arlequin:
Azon vagyok, távcsövön van már. Három éve cserkészem, most a népes konda mögé bújva reszket. Lassan kapom csak a tűzparancsot, meglesz a'! (lekopog)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.09.04. 17:23:26

@Bell & Sebastian: beszélt??? :o

arlequin 2010.09.04. 17:44:57

@Bell & Sebastian: nincs olyan 'kilövöm és visszakanyarodik' féle vessződ?

abandi 2010.09.04. 18:29:05

@arlequin:
@Bell & Sebastian "tudatlanul " elhagyta a Mandíner melegágyát?!
Itten akkor: sok tudományosan alátámasztott betűszerinti picsánrúgás várható...

arlequin 2010.09.04. 19:14:29

@abandi: igen? möglássuk. nem vak ez a ló kérem, hanem csak bátor...

abandi 2010.09.04. 19:21:59

@arlequin:
Ezek a "bölcsészek" csak a saját szarjukkal kenik ám össze magukat....

arlequin 2010.09.04. 20:08:59

@abandi: hajjaj, ezt nem is értem. bölcsészek? olyanok is vannak? tudnak ásni? betont keverni? falat rakni?
mi ez a bölcsész-ség? valami úlyfalyta rákfene?

abandi 2010.09.04. 20:33:42

@arlequin:
Egyiket sem, de legalább megerősítenek a tudatlanságodban!
Nem kétkezi szarkeverők, ám!

Bár a jelzett "Bell & Sebastian",legalább kontraszelektált!
Igazi érdemesráfigyelni típusú "gazember"...

aszekelyek 2010.09.05. 19:54:51

@csernaja obca: azt a szót, hogy hátszél, hallottad már???? Akinek van, azt a fuvallat beröpíti az olyas sarzsikba.Akinek nincs, az meg teperhet. Ajánlom még figyelmedbe a Szentírás Prédikátor könyve fejezetet. Amióta a világ, világ, nem a gyorsaké lesz a fitás,,,, és a többi. A vagyonról és hatalomról is van megfelelő rész. Aztán még azt is hallhattad, ha figyeltél , hogy NINCS átjárás a társadalmi osztályok között. A nyers Rezső ifjú és az apró antal ifjú, meg még sokan mások maradtak szépemn a legfelsőben, hátszéllel, az egymás gyerekeinek leosztott stratégiai posztokon. Szerinted miért okádnak tüzet Orbánra? Azért, mert bizony nagy ritkaság, nekik skandalum, hogy nem közülük való oda juthat, ahová ők. A kedves említettek olyan közegben szocializálódtak, ahol a népakarat tolldísz volt a 49-es alkotmány könyvjelzőjének végén. no de üvöltetének világba, ha esetleg valahogy kipotyognának ezek a bástyáik a bankvilágból, meg hasonló, igazi hatalmat jelentő posztjaikról. Már a rendszerváltáskor feltételül szabták, csak nem kötötték az orrodra, hogy semelyiküknek nem görbülhet haja szála sem. Nem is görbült. Fedezték egymást és tömték egymás zsebét. A népnek meg kuss és némi vízágyús szemkilövés , ha ugatna a népfelség. Mindegy mi van az alkotmányban.Nekik teljesen mindegy. Ők még afölött is vannak, nem csak törvényeken. No ezért nincs a fleto se börtönben, meg a többi se volt. Ezért kell eltűrnünk, hogy a vén véreskezú biszku azt merészelje mondani, ő aztán ártatlan.

aszekelyek 2010.09.05. 20:01:02

@arlequin: Műveltek. Azt meg nem lehet megenni. Ugye? Jó kis szdsz kultúrálatlanság, az kell, meg a sódar, meg a kőbányai. Egyébként ha odaállítod őket, tudnak. Kétkezit is. Hogyne. CSak arra lennék kíváncsi, hogy boldogulnál Platónnal, Senecával... egyéb filozófusokkal. Az a része a cserének már nehezebb. Persze le lehet élni az életet műveltség nélkül. Persze. Kapanyél műveltséggel. Csak minek?

aszekelyek 2010.09.05. 20:06:27

@Fekete Pákó: Ez nem lehet vitás. Másként hogy jutott volna abba a helyzetbe, hogy ő legyen kinevezve? Ahhoz már hírhedett és kormányzó körökben ismertnek kellett lennie. Ugye nem az utcáról hívták be? Gondolom, ahogy Fekete János ajánlotta be simort a fletonak, úgy lett ő is MNV vezér. Elég csak a pocsácsán át beszélő minisztrré fabrikált tramplira gondolni, mitől is lett pont ő pont munkaügyi és szociális miniszter. Azzal a nulla empátiával és kultúrával, amije van.

aszekelyek 2010.09.05. 20:11:55

@derelyegrádi szellem: Közpénzzel nagyvonalúskodni??? hááát???? NEmtom. Az ÁSZ nem szíveli. Meg a keller is külön államtitkárságot kapott hozzá, hogy ugye megfogja a nagyvonalúakat. Szép eufémizmus. MAjd nem igazságbeszéd. Meg ugye pitiáner dolog is ezt firtatni, mint veres szerint betartani a törvény betőjét.

aszekelyek 2010.09.05. 20:18:10

@Kurt S. Earp: Azért kell hozzá olyan is, mint bajnai, aki éppen lekéste a határidőt,.. meg oszkó a könyvvizsgáló, hogy a postabank megismétlődjön. Az még kérdés. Vagy nem? Ami a K&H-nál történteket illeti, nincs bizalmam abban, hogy az erre rendelt hatóságok majd igazságot tesznek. Végig kussolt az ügyészség. A bíróság meg egynesen botrány. NYilván, mert a törvényeket a gazemberek már jóelőre magukra igazították. A fickó valszeg akkora gazember, mint fleto. Nem tesz vallomást. Szerintem. Mint a csepeli kettős gyilkos.

aszekelyek 2010.09.05. 20:20:17

@gtigram: Talán majd az új alkotmányban lesznek szankciók is ilyen gaztettekre. Mert abban, amit eddig tákoltak, olyan nem volt.

aszekelyek 2010.09.05. 20:25:14

@nestrot10: MIlyen fegyver te agresszor? Az mi volt, amikor 4 éve a szlovák terroristákkal rémisztgettek a szocik? hazugság? Tudtuk. Már akkor. No és mesélj nekünk az in-kálról, akik véfték a berezelt szocikat és a kormányőrség helyett a kiemelt védelmet kapókat. Na az mi volt? Szoci ÁVÓ??? Persze tudom, sok tökfej van kis hazánkban, aki ezzel kábíthattok. 'o% biztos. A debilek.

aszekelyek 2010.09.05. 20:30:43

@OmegaMale: Nem érted? azért beszélgetni hívják be pket, mert úgy kell tenni, mintha végeznék a munkájukat. Hogy nézne az ki, ha kicsit se tennének úgy? aztán majd jön a szabadlábon védekezés, meg a sztárügyvédek. Akik fehérre mossák, mint a gyurcsányit. a K&H ügyben. IS!

aszekelyek 2010.09.05. 20:39:17

@becike4 Jól hangzik, nem??? Meg ugye mindjárt támadni kell, ha nincs mivel védekezni.

aszekelyek 2010.09.05. 20:44:51

@gtigram: Azt nem mondta az ügyészség. Egyébként pedig átaszervezték az elődje meg nem számolt el. Ez az ÁSZ jelentésben akkor benne is volt. CSak nemtom hogy mindenki aludt-e az ügyészségen, amikor ezt a világraszóló botrányt fletoék elkövették. Mert ugye tátrai előtt is volt már nekünk suchmannos ÁPV RT-nk. Meg miegymás. No kinek görbült haja szála? Senkinek.

arlequin 2010.09.06. 00:43:17

@aszekelyek: nézd ember...
platónnal, senecával jó barátok vagyunk. minden hétvégén összejövünk és elbeszélgetünk...

A_Harlem_Fekete_Führere 2010.09.07. 15:35:47

Mindig eszembe jut az öreg Madoff. Mennyi, 50-60 milliárd (USD) kárt okozott, és biztos ismert pár VIP-et? Na ez sem volt elég ahhoz, hogy megússza, kapott valami 150 évet. Itthon ez mikor jön el vajh?

cyberlolita400001 2010.10.06. 13:34:49

Minden bűnösnek a böriben a helye! Bíróság ítélje el (de ne Orbán ügydöntő bírósága - ha már lehetek ilyen pofátlan, bocs, Viktor, ne haragudj, tudom, Neked milyen fontos a jogállamiság és az Alkotmány tisztelete...) Szóval én nem tudom, hogy ez Tátrai gyerek mit mismásolt, de ha bűnös, ítéljék el. Ugyanez legyen Hagyó + a haverok sorsa is. De ne csináljunk úgy, drága barátaim, ne csináljunk úgy, mintha Fidesz-KDNP nem ült volna az elmúlt 8 évben a Házban. Ugyanolyan hibásak, mert semmiben nem segítették az országot (nem a szocikat, az ORSZÁGOT!), semmit nem szavaztak meg és akkor nem volt 2/3-ad! Érdemes azon is elgondolkodni, hogy ki irányította az önkorikat, 2006-tól... Igen, barátaim, Fidesz_KDNP! Olvassatok utána, nézzetek utána, érdemes ezen is elgondolkodni, mennyi lóvé tűnt el az önkorikban! Itt meg csak Hagyó-Hunvald meg a kitudja még ki kizárólag a téma. Nem fair.

süti beállítások módosítása