Skip to content


       Szűrés lista

Sok kis fej egy nagy közös bólintásban

A tegnap reggeli post végén feltettem a költői kérdést, hogy "Vajon milyen arányban szavazzák meg majd saját pénzük emelését a kedves képviselők?"

Nos, délutánra meg is lett a válasz.

312 igen (207 Fidesz, 34 MSZP, 34 Jobbik, 36 KDNP, 1 LMP), 0 nem, 8 tartózkodás (mind LMP-s, de Schiffer szerint "a párt képviselői tévedésből tartózkodtak, valójában támogatják a javaslatot").

Emlékszünk, Orbán 29 pontja közül volt az egyik, hogy a pártok állami támogatását 15%-al csökkentik jövőre. Ez is szerepelt a költségvetési tervezetben, de a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága benyújtott egy módosító inditványt, hogy emeljék inkább vissza az eredeti szintre az összegeket.

A módosító javaslat indoklásában Nyikos László, a bizottság jobbikos elnöke a miért megválaszolása helyett csak a tényt közli, hogy "a javaslat a 2010. évi, csökkentés előtti szintre állítja vissza a pártok támogatását".

Nyikos szerint neki csak formai szerepe van a módosító indítványban, a döntés a párttámogatások visszaállításáról a házbizottságban született, a számvevőszéki bizottság csak végrehajtotta. "Nézze, a pártok vezetői a házbizottságban konszenzussal döntöttek, a költségvetési bizottság csak kidolgozta ezután a javaslatot" - mondta.

A táblázat annyira gyönyörű, hogy ide is teszem.

Plusz sokmillió minden pártnak (még a kibukott MDF-nek is!), a kellő összeget meg lazán ráírták az ÁFA-bevételekre. Persze ilyen benzinárak mellett mindennek ugrásszerűen nőni fog az ára, úgyhogy ezzel vélhetően nem lesz gond.

Biztos Zero is boldog, hisz a csökkentéssel nem értett egyet :-), ezt írta június elején:

"Viktor, nem csökkenteni kell az állami támogatást, hanem éppen ellenkezőleg: növelni! 

Növelni, de aztán kőkeményen büntetni a mutyizást, a pártkasszák illegális feltöltését!

Adjunk a pártoknak tisztán, üvegzsebben annyit, hogy ne szoruljanak rá hogy lopjanak, hogy nokiásdobozozzanak, hogy eladják a voksukat a lobbiknak!
Nekem megérne legálisan, a költségvetésből több milliárd forint a pártoknak, ha cserébe mondjuk horvátországi áron épülnének az autópályák..."

 

Erre viszont vélhetően még várnunk kell, a tapasztalatok alapján egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy itt nálunk a korrupcióellenes harc vezeti a kedves honatyák ujjait a szavazógépen.

De legalább szépen tudnak nyilatkozni:

"Ez nem kormányzati kérdés, ez a pártok dolga" - válaszolta írásban Szijjártó Péter a kérdésre, hogy a miniszterelnökség hogyan értékeli a nemzeti akcióterv egyik pontjának felülírását.

Schiffer frakcióvezetőként a házbizottságnak is a tagja. Arra ugyan már nem emlékezett, hogy melyik párt kezdeményezésére, de a házbizottság ötpárti konszenzussal döntött a párttámogatások eredeti szintjének visszaállításáról. Schiffer szerint az LMP a javaslatot már csak azért is nyugodt szívvel támogathatta, mert a nyáron egyedüliként az LMP szavazott a 15 százalékos, Schiffer szerint képmutató csökkentés ellen.

"Az állami támogatás csökkentése azért képmutatás, mert a szürke zóna felé tereli a pártfinanszírozást" - mondta. A támogatások szintjének megemelését szerinte a Fidesz most azért támogatta, mert Orbán Viktor eredetileg is csak 2010-ben kívánta csökkenteni a pártok támogatását.

A módosítás okát Boldvai szerint is csak találgatni lehet. "Nem volt vita, hozzászólás sem volt", mondta.

Talán azért nem, mert az okok kutatása "nagyon messzire vezet". "Ha valaki azt gondolja, hogy a támogatások 201 milliós emelése megoldás, az téved. Nagyon nagy baj van a pártok finanszírozásával", véli Boldvai. Szerinte a rendszerváltás hibás döntése volt, hogy a többpártrendszer nem kerülhet többe az államnak, mint az egypártrendszer. "Aki ilyet állított akkor, az nagyot tévedett".

Ugyanakkor az állami támogatás növelése önmagában kevés, nem "az egyedüli üdvözítő út". Boldvai szerint a támogatási szint visszaállítása reálértékben így is csökkenést jelent, "a pártoknak nincs töbletpénzük". A megoldás szerinte a pártfinanszírozás teljes átalakítása lenne, ahol a megemelt állami támogatás szigorúbb átláthatósági szabályokkal, a bújtatott támogatások szankcionálásával párosulna.

Gigalol, hogy ezt épp a Tocsik-ügyben vádlott, palotában lakó Boldvai László mondja, aki nem elég, hogy még mindig képviselő, ráadásul a Számvevőszéki és Költségvetési Bizottság tagja is.
Veres Janival együtt.

 

 

Estére aztán kiderült, hogy Lázár János ötlete volt a dolog.

"A parlament szocialista alelnökeként házbizottsági tag Ujhelyi István úgy emlékezett, hogy a javaslatot Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője terjesztette elő. "Még a Kövér [László, házelnök] is meglepettnek tűnt, amikor minden apropó nélkül előállt vele".

"Felvetettem, hogy mérlegeljük a pártok állami támogatásának növelését" - nyilatkozta megkeresésünkre Lázár János. A nyár eleji csökkentés szerinte egyszeri zárolás volt. A házbizottságban azt vetette fel, hogy ha tartható a hiánycél a jövő évi költségvetésben, akkor az állami támogatás mértékét az eredeti 2010-es szintben határozzák meg. Ennek mérlegelését kérte a számvevőszéki és költségvetési bizottságtól. Mivel ötletét mindegyik párt támogatta, és a hiánycél értékelésük szerint a megemelt támogatással is tartható, a költségvetési bizottságban érdemben már nem is foglalkoztak a kérdéssel, csak beterjesztették a javaslatot.

Lázár szerint azért volt szükség a támogatási szint visszaállítására, mert "rendbe kell tenni a pártfinanszírozást", ennek első lépése pedik a "transzparens állami támogatás". Említette - ahogy Schiffer is -, hogy tárgysorozatba vették az LMP kampányfinanszírozási javaslatát. Várakozásai szerint tavasszal reformálhatják meg a rendszert."

 

Juj, de kíváncsi vagyok :-)

 

 

Címkék: politika parlament

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr702501384

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy a tábor, egy a zászló 2010.12.09. 09:23:55

 A parlamenti pártok ismét bebizonyították, hogy miért van az, hogy az emberek 40%-a magasról tesz a politikára, és csak az önös érdekeiket érvényesíteni igyekvő gittegyleteknek tartják őket.   Orbán Viktor júniusban bemutatott híres 29 po...

Trackback: Rabár Ferenc, az Antall-kormány pénzügyminisztere 2010.12.08. 12:22:50

Rabár Ferenc pénzügyminiszter Bokrossal az Értéktőzsde megnyitásán Rabár Ferenc, az Antall-kormány pénzügyminisztere írja: „Antall József szólt nekem 1990 februárjában, hogy lesz Londonban egy tárgyalás, melyet Soros György szervez, és témá...

Trackback: Szlovákiával példálózni 2010.12.08. 11:58:10

 Elég kellemetlen dolgot kell most megtennem, hiszen úgy kell Szlovákiáról írnom, mint példáról. Tudom, hogy ez kissé hazafiatlan és nem is illik a szomszédos országot példaként állítani a magyarok elé, de most mégis ezt fogom tenni.   ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.12.08. 10:19:52

Majd én is összeülök a munkahelyemen, és megszavazok magamnak 15%os fizetésemelést.
Vajon a főnökön kivul hány alkalmazott támogatja majd ? :D

vontod75 2010.12.08. 10:22:21

Éjjjjen éjjjen éjjjen! De szép is az mikor kilóg a lóláb. Egy tetűbanda ez, csak másnak nevezik magukat.

eszkep 2010.12.08. 10:24:01

A tegnapi poszt után már vártam, hogy lesz erről poszt, bár visszasírva a régi szép időket egy fokkal intellektuálisabb témát reméltem volna, pl. ezt:
mandiner.blog.hu/2010/12/08/leminositettek_es

Nos annak örülök, hogy itt a remek alkalom, hogy Zero segget csinálhat a szájából, már én is előre kikerestem a fenti linket (szar, mii, ha valaki sok mindenre emlékszik? :-)), de szerencsére laspalmas megelőzött. (Viszont eldobhattam az előre megírt kommentemet...) Bizonyára örül, hogy jövőre visszaáll a 2009-es status quo.
Kicsit komolyan folytatva: nyilván az idei évi intézkedés is szimbolikus jellegű volt inkább, éppen ezért szerencsésebb lett volna, ha jövőre még nem emelkedik a támogatás.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.08. 10:25:12

"Emlékszünk, Orbán 29 pontja közül volt az egyik, hogy a pártok állami támogatását 15%-al csökkentik jövőre. "
Köszönjük, Babinéni, hogy megint betartották, amit ígértek, hogy rohadjon meg.

Amúgy érdekes, ilyenkor milyen kurva nagy az összhang...

Párttámogatás meg WTF. Mlyen jogon kapnak a pártok állami támogatást?
Szegény az ország, tessenek eltartani magukat a tagdíjakból, meg felajánlásokból.
És ezt is transzparenssé tenni.

Na persze ez utópia, egyik féreg sem szavazna meg egy ilyen változást.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.08. 10:26:04

Az LMP-sek meg biztos be voltak szívva, azért tévesztették el :D

eszkep 2010.12.08. 10:28:27

@KUCM: Mondjuk, ha pontosak akarunk lenni, a "fizetésemelés" nem egészen azt jelenti, hogy egy elvonó intézkedést megszüntetnek... Pláne hogy a párttámogatások nem hasonlíthatók a "fizetéshez".

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.12.08. 10:30:22

Engem a Jobbikos nagy rábólintás meglepett. Nyilvánvaló volt, hogy a dolog simán átmegy, ennek ellenére be sem vállalták a nemet, ők akik a parlamenti dőzsölés csökkentését harsogták korábban. Noigen, a langymeleg akolból már nem látszik az utca meg kopnak a korábbi szólamok. Köszönjük, mint kiderült, ti sem vagytok mások.

ketroot 2010.12.08. 10:33:40

Most kurvaanyázzak meg ilyenek? Már unalmas lenne...

eszkep 2010.12.08. 10:34:50

@ColT: "Köszönjük, Babinéni, hogy megint betartották, amit ígértek, hogy rohadjon meg."

A jövő évi költségvetésről van szó, nem tudom feltűnt-e...? Idén csökkentették, tehát tárgyilagosan nézve betartották".

Kicsit Karcos 2010.12.08. 10:44:55

Parádés. Jó látni, micsoda szaktekintélyek harcolnak a korrupció ellen: Nyikos elvtárs, Papagáj alelnök, Boldvai-Tocsik, a részeges Szekeres, Veres elvtárs, akinek az érdemeit felsorolni is nehéz volna. Harcolnának inkább a terrorizmus ellen, az olcsóbb is, meg az eredménye sem kevesebb. A pártok meg éljenek meg önkéntes támogatásokból, és ötezressel lehessen szavazni.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.12.08. 10:45:02

Nem zero csinált segget a szájából leginkább hanem az egész parlament!!
A fizetésemelés és a párttámogatás mindieg megszavaztatik!
Egyhangúlag!
Hogy szarjanak elektromos szögesdrótot életfogytig!

hoplita 2010.12.08. 10:46:09

@Valahol Máshol:
Engem nem lepett meg....
A pártfinanszírozás nagyon el van baszva, az első parlament sara...de populista és parasztvakító megfontolásokból nem nyúlnak hozzá...
Anno én Zeroval nagyon egyetértettem.....én még jobban megnövelném a támogatást, mint ő és aztán minden kapu, fővesztés terhe mellett lezárva.
Azér' egy kis összevetési alap...a gerő andriska maszek munkahelye, a habsburg intézet naggyából annyi pénzből vakarja a faszát, amiből a Jobbiknak kell működnie.

hoplita 2010.12.08. 10:48:30

@Kicsit Karcos:
Szegény Nyikost ne sorold mán fel boldvaik, veresek mellett...nem azért mert jobbikos, de nem egy kategória.:))

2010.12.08. 10:51:00

Hát persze, a képviselőknek emelnek, a közalkalmazotti bértábla meg négy éve változatlan. Éljen a nemzeti együttműködés igazságos kormánya! Éljen a cigánykirály és a sáskahad!

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.12.08. 10:52:02

Adjunk a pártoknak tisztán, üvegzsebben annyit, hogy ne szoruljanak rá hogy lopjanak, hogy nokiásdobozozzanak, hogy eladják a voksukat a lobbiknak!
Nekem megérne legálisan, a költségvetésből több milliárd forint a pártoknak, ha cserébe mondjuk horvátországi áron épülnének az autópályák..."

Egyszerűen csak tisztességes emberek kellenének a pártokba... de ez még a kommunizmusnál is nagyobb ideál-utópia.

Studt 2010.12.08. 10:52:11

Gyűjtsünk aláírást ilyenre:(több lesz mint 2.7 millió)
(népszavazás ez, ha akarják ha nem)
1. Nekem nem min. elnököm Orbán Viktor
2.Nekem ez nem Köztársaságom kormánya ez a csak a Fidesz TÁRSASÁGÉ.
3. Nekem nem közt. elnököm, a Nemzeti Hazug Orbán által kijelölt Schmitt Pál.
4. Nekem ez nem demokrácia, hanem Viktatúra, ezért követelem a Parlamentet feloszlatni! -és a Bajnai kormányt minden választás nélkül kompletten visszaállítani a Köztársaság
kormányának helyére.

Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2010.12.08. 10:53:17

Én a pártokhoz már hozzá sem szólok, max csak annyit, hogy akik tavasszal az LMP-re szavaztak, azok mit hittek, mi a faszért is lehetne más a politika? Hm? Na ugye!

kyncza 2010.12.08. 10:56:05

@Studt: a 4. ponttal kicsit vitatkoznék...nem azt akartad írni, hogy a bajnai kormánnyal együtt, tárgyalás nélkül kivégezni?

arlequin 2010.12.08. 10:56:53

@hoplita: egyetértek.

már vártam is e posztot. a pártfinanszírozási tv. egy nagy kalap végtermék. mondjuk kíváncsi lennék mit mond erre a jobbik... ;-)))

megnéztem. vona is megszavazta, balczó is, novák és novákné 1aránt.
igaz, nincs pénzük, kell az uccsó fillér is. dehát akkor is. tudták, hogy megszavazza a többség... vagy az meg képmutatás lett volna?
ehh, politika...

arlequin 2010.12.08. 10:59:16

@Studt: gyűccsé!

ahogy nickeket is gyűjthetsz.

ugyebár?

;-)))

gramercy 2010.12.08. 11:09:43

adhatunk ezeknek szazmilliardokat is, akkor se lesz jobb nekunk

szanalmas barki aki ezt a szart tamogatja

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.08. 11:12:53

@eszkep:

Szerintem Zero egyáltalán nem csinál(t) segget a szájából.
Egyrészt azt a postot ő, ezt meg én írtam.
Másrészt ha meg már mindenképp szidni akarod, akkor mondd inkább rá azt, hogy idealista. Mert leírta, hogy ő mit szeretne, hogy normális körülmények között hogy kéne működnie a pártfinanszírozásnak (szerintem tartsák el a hívek a pártokat, de ez most mellékes is, nuku állami pénz), de nyilvánvaló, hogy a saját ellenőrzését egy képviselő sem szavazná meg, úgyhogy a "lobbizás" megszüntetése álom csupán.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.08. 11:18:11

@eszkep:

Nagyon tárgyilagosan......
Szó szerint így volt ez emlékeim szerint:
"A miniszterelnök azt javasolja, hogy a pártokra jutó költségvetési támogatás mértékét még ebben az évben csökkentsék 15 százalékkal."
Ezt én úgy értelmezem, hogy nem csak idénre, hanem idéntől.
Persze én is naiv vagyok :)

minimalista 2010.12.08. 11:20:08

No, úgy érzem ettől nekünk sokkal jobb lesz....
Végre egy piszlicsáré, farmelléki ügy a fülkeforradalom izzó hevületében!
Örüljünk neki, hogy ezúttal csak 223 millió Forinttal loptak meg minket!
Ne csak mindig a rosszat lássuk! :D

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.12.08. 11:24:36

@laspalmas: Jajj, nem szeretem ezt a tökéletes világ nincs meg blabla baromságokat. Ezzel a hozzáállással a blog összes posztjára odaírhatnám, hogy a szerző milyen naív, minek háborodik fel? Szóval hagyjuk ezt a lekezelő baromságot. Köszi.

A pártfinanszírozás pedig úgy szar ahogy van. Mivel párt, ezért vannak tagjai, nem azoknak kellene eltartaniuk? Jaaa, az nem lenne itthon működőképes, hiszen őszintén szólva a droidokon (meg a mutyivállalkozókon) kívül ki fizetne párttagságot bármelyik csűrhének is? Nagyot lopni így lehet, ezért nem is érdekük megreformálni.

A saját felháborodásomról meg annyi, hogy az oké, hogy a Fidesz az elmúlt két év szövegeit revidiálja kormányon, hisz ez így már más kávéház, a Jobbik viszont a kétharmad miatt lehetne kicsit gerincesebb, veszteni valójuk nincs, ennek ellenére gyorsan elnyomta a korábbi hangzatos szavakat a finom falatokkal teli kondér.

@Noname Cowboy: Elektromos szögesdrótot. :)))))))))))))))))))))) Ezt még nem olvastam sehol. :))))))

Secnir 2010.12.08. 11:25:40

@Studt:
"4. Nekem ez nem demokrácia, hanem Viktatúra, ezért követelem a Parlamentet feloszlatni! -és a Bajnai kormányt minden választás nélkül kompletten visszaállítani a Köztársaság
kormányának helyére. "
@kyncza:
"a 4. ponttal kicsit vitatkoznék...nem azt akartad írni, hogy a bajnai kormánnyal együtt, tárgyalás nélkül kivégezni? "

hm
nagyvonalú vagyok, kicsire nem adunk, legyen.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.08. 11:25:48

Lol, júniusban:

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője kedden a parlamentben arra szólította fel a kormányt, hogy hagyjon fel a politikával szembeni agitációval. "A demokrácia pénzbe kerül, és ezt el kell tudni magyarázni a polgároknak" - jelentette ki Schiffer András.

hirszerzo.hu/belfold/154205_orban_tervei_a_partfinanszirozassal_a_fides

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.08. 11:29:07

@Valahol Máshol:

Nem kell megsértődni, kifejtem bővebben:
Naiv vagy, hogy elhitted, a Jobbik ugyanúgy fog viselkedni a parlamentben, mint az utcán. Most már ők is jól járnak vele, miért támadnák? Több pénz=több kampány=több ciklus reménye.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.12.08. 11:32:47

"Arra ugyan már nem emlékezett, hogy melyik párt kezdeményezésére"

Véresre verném ezért a mondatért a seggét egy pálcával ...

Milyen törvényalkotás az, ahol nem tudja, ki nyújtotta be?!

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2010.12.08. 11:34:04

szerintem ez jobb cím lenne: sok faszfej egy nagy közös bólintás

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.12.08. 11:34:35

@laspalmas: Nem sértődtem mög, no offense, semmi gond. Csak gyorsan lett a szűzlányból fürdőskurva. Ennyi. Legalább 2014-re már nem lesz választási alternatívám így nemigazán fog érdekelni a kihazudiknagyobbat? szavazás.

Studt 2010.12.08. 11:39:04

@Secnir: igen azt elfelejtettem, hogy anyáddal együtt Téged is kivégezni! --de te csak szar vagy---egyszerűen bedobni a pöcegödörbe--oszt merülés:)))

kyncza 2010.12.08. 11:41:15

@laspalmas: megrögzött Jobbikos vagyok, és simán betámadnám őket, ha baromságot csinálnak, de ha most nemet mondtak volna, akkor esetleg arról szólna a cikk, hogy "milyen álszentek, mert úgyis tudták, h meg lesz szavazva, legalább lettek volna őszinték..."

A másik dolog meg, kiváncsi lennék, h az itt blogoló emberkék között hány lenne olyan, aki az általa akár utált főnök egy közös fizuemelésére nemet mondana, vagy aláírást gyűjtene!

dr. Aullah 2010.12.08. 11:43:57

@kyncza: Kicsit csalódott vagyok én is. Simán mondhattak volna nemet, akkor is megszavazták volna, na mindegy.
Az sem kifogás, hogy a többiek is. Viszont ez a mentegetőzés...mi az hogy nem tudják? Persze, hogy tudják CSAK HAZUDNAK!!! KÖCSÖGÖK!

OFF: Nem lesz poszt arról, hogy az egyik suliban rendőrök járőrőznek, mert nem bírnak magukkal a purdé cigányok? index.hu/belfold/2010/12/07/rendori_ellenorzes_egy_szekesfehervari_szakiskolaban/

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.08. 11:46:16

@kyncza:

szerintem ilyen esetekben remek opció a "tartózkodom" gomb....

arlequin 2010.12.08. 11:48:57

@Studt: na koma. nem lesz itten hosszú életed...

kyncza 2010.12.08. 11:52:33

@laspalmas: hát...nem tudom! Én arra is azt mondanám, h álszent! Ki a fene szavazna saját maga ellen. Tényleg szar dolog, hogy a mi pénzünket szavazzák meg maguknak, de igyekszem bemagyarázni magamnak azzal, hogy a működésre kell a pénz, Más kérdés, hogy ezt miért nem saját zsebből oldják meg...

Eddig nem kerültek bele sikkasztós, korrupciós, pénzlenyúlós botrányba, én még bizalmat szavazok nekik!

Marcellusca 2010.12.08. 12:02:57

Az vo't má', hogy f@szkorbácsot és lmpvs-at mindegyiknek?!

Kamee 2010.12.08. 12:12:48

@Valahol Máshol:
@laspalmas:
@kyncza:

Egy-két apróságot ezzel kapcsolatban azért nem vesztek figyelembe.
Nem védeni akarom a politikusokat, csak tényként említem meg pl. hogy egy helyi szervezet irodájának fenntartása is költség, ami elvileg azért működik, hogy az emberek a panaszaikkal, és dolgaikkal felkereshessék az adott pártot, az adott képviselőt, akiben megbíznak, és aki segíteni tud, hajlandó.
De ezen kívül sok helyen van olyan országos, helyi program, amire a pártoknak költeniük kell, és ugye ezek a rendezvények ingyenesek. (Pl. egy majális, ahol a gyermekeknek szórakozási lehetőségeket biztosítanak a pártok)
Tehát elmondható, hogy ezen összegeknek van bizonyos mértékben közösségi haszna, közösségi célt is szolgál, amit pl. a tagdíjakból nem lehet finanszírozni.

Persze az már más kérdés, hogy ez a jó megoldás-e, vagy ki lehetne találni mást, erre a választ nem tudom:)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.12.08. 13:05:24

Na végre, egy értelmes kezdeményezés!

Kár, hogy ezt is hülyén csinálták, már eredetileg nem kellett volna levinni, az ostoba demagógia volt.

Anarky 2010.12.08. 13:31:17

Volt egy párt, aki azzal kampányolt, hogy:
- a pártok állami támogatását eltörlik,
- beleveszik az alkotmányba a munkához, első lakáshoz való jogot,
- felülvizsgálják az EU-s szerződéseket és megállapodásokat,
- felelősségre vonják az állami tulajdon elherdálóit!
Na lehet tippelni melyik párt volt...(NEM a JOBBIK)...:)

trojka 2010.12.08. 13:54:49

Igen, volt egy kalózvezér, aki lefejezése előtt azt kérte, hogy ahány embere előtt fej nélkül el tud lépni, azoknak kegyelmezzenek meg...vagy ez nem az a legenda?

2010.12.08. 14:13:19

@Anarky: hja kérem, "más a kampány, és más a kormányzás" (mondta húgyos józsi)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.08. 15:58:34

@arlequin:
Ne bolondozzon az úr! Had maradjon sokáig. Tovább tart a móka. :)

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.12.08. 16:50:58

Ez jelen helyzetben hiba volt. Főleg a Jobbik tábor néz majd a képviselőikra durván - más kérdés, hogy ebből az extra millióból többet tudnak kampányolni is...

Megjegyzés: van egy olyan törvény, hogy a költségvetésből az országgyűlési szavazáson legalább 1 %-os támogatottságot elérő pártok kaphatnak, még ha nem is kerülnek a parlamentbe. Így az MDF jogosulttá vált erre a 2,7 %-ával, míg a Civil Mozgalom nagyot szívott a 0,9 %-kal.

@ColT: Ha mindenkinek fizetni kellene a párttagságért, akkor bizony NAGYON kevesen áldoznának rá a politikára. Még ha minimális, havi (most mondok valamit) 500 Ft-ot is kell a tagoknak áldozni...

2010.12.08. 17:55:53

@bulvármédiás =>: nem adnék egy lyukas garast a Jobbik mostani népszerűségéért...

zsoltix 2010.12.08. 19:49:38

Miert kell egyaltalan allami tamogatas? Tartsak el a parttagok. Tag vagy, waze? Ird ala, hogy havonta befizetsz xy osszeget. Ha nem tetszik, nem kell tagnak lenni. Ennyi:)

2010.12.08. 19:59:11

@zsoltix: Na ja. És ugyanez vonatkozzék a szentegyházra is! Tartsák el a szoknyás papokat azok az elmebetegek, akik még hinni tudnak a mennyországban a műholdas fényképezés korában!

zsoltix 2010.12.08. 20:22:27

@Sörömpőőr: Ez nekem is eszembe jutott, marmint a vallasi vonal. Talan pont abbol a penzbol akarnak atcsurgatni a partoknak, amit a szektabiznisz felszamolasaval akarnak nyerni. Egyik zsebbol a masikba. Csak kozelebbibe.

trojka 2010.12.08. 20:32:40

@Sörömpőőr:
szerintem te még csak templom közelébe se menj, mert netán rád omlik a torony. nem a Csernaja obka vagy véletlenul, más börbe bujva?

2010.12.08. 20:35:28

@zsoltix: Én spec jobban örülnék, ha valami praktikusabb dologra fordítanák. Ha semmi okosabb nem jut az eszükbe, törlesszék az államadósságot belőle!

2010.12.08. 20:42:21

@trojka: Hát nem is megyek templomba! Oda csak a gyagyások járnak, én egy felvilágosult, modern gondokodású ember vagyok, nem kellenek kétezer éves dajkamesék a felhők tetején üldögélő kaporszakállúról 55 évvel Gagarin utazása után.

2010.12.08. 20:43:25

ui: aki ilyen gárgyultságokban hisz, annak elmegyógyintézetben van a helye. Aki meg nem hisz benne, csak el akarja hitetni másokkal, hogy befolyást gyakorolhasson rájuk és elszedhesse a pénzüket, annak meg börtönben!

trojka 2010.12.08. 20:47:07

@Sörömpőőr:
na, szevasz, Csernaja Obka! a stilusod lebuktatott, hiába bujtál uj név alá! nem változtál te semmit, csak egy kérdés: Karácsonykor mit fogsz csinálni? Lövöldözöd a cinkéket a fenyöfárol?

2010.12.08. 20:55:51

@trojka: arra gondoltam, hogy megnézek valami jó kis harcos-kúrós-partraszállós akciófilmet. :-)

trojka 2010.12.08. 21:12:38

@Sörömpőőr:
hát, minden ízlés és gusztus dolga...de azért a NÖT kifelejtetted...vagy jo lesz "Marcsa" is?

Horizont 2010.12.08. 21:43:40

@neccharisnyás útonálló: Na pont erről írtam a másik posztnál! Egyre gondoltunk?!

szabidoki 2010.12.08. 21:46:53

@kyncza: a jobbik most segget csinalt a szajabol, es ezt hiaba mentegeted. Siman megcsinalhattak volna, hogy nem szavazzak meg az emelest, ha lett volna bennuk egy kis becsulet. Ha meg azzal jonnek, hogy alszentseg, mert ugyis megkapjak a pluszpenzt - azt a pluszlovet meg mindig fel lehet ajanlani jotekony celokra. Lett volna megoldas, csak akarni kellett volna. Meg ha becsulet dolgaban nem is allnak jol, legalabb gondolkodni megprobalhattak volna: mi a hitelesebb a (sajat) szavazok szemeben: megszavazni a pluszpenzt, mert "ugyis megszavazza a tobbseg", vagy nemet mondani ra, es felajanlani pl. beteg gyerekek javara. De ugy tunik, hogy sem esz, sem becsulet, csak a kapzsisag... Nagyot csalodtam. Az elempevel kapcsolatban eddig sem taplaltam illuziokat, ezutan sem fogok.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.08. 22:12:37

@szabidoki:
Hát ilyenkor nem lennék szívesen egy olyan szavazótábor küldötte, ami tele van markos, nagy darab legényekkel, akik istenesen a szívükre veszik a "bort iszik, vizet prédikál" aranyköpés gyakorlati alkalmazását.

turcsány karcsi elvtárs 2010.12.08. 22:14:14

NEM LÁTOM A BÉRKOMMENTELŐ CSINOVNYIKOK HADÁT!

DEMOKRATÁK ÉBRESZTŐ!

2010.12.08. 22:23:18

@trojka: Nem is rossz ötlet, utána hívok egy kurvát! Egyszer van egy évben karácsony. :)

2010.12.09. 06:25:03

Már bocsánat a kifejezésért, de szarháziak ezek mind! Nincs kivétel! Amikor a saját pénzükről van szó, már elfelejtik, hogy mi az alapvető tisztesség, csak az számit, hogy nekik dőljön a lé, minnél több és minnél gyakrabban.Én is amondó vagyok, hogy tartsák el a pártokat, az imádott vezetőiket a párttagok és a szimpatizánsok.Annál id inkább, mivel nem sok haszna van az országnak ezekből a politikusoknak önmagukat mondó életművészekből és szenátorokból!

kyncza 2010.12.09. 12:40:45

@szabidoki: igazad van, lehetett volna jobb megoldást találni!

m.logic 2010.12.09. 14:53:38

Én örülök, hogy visszaadták a pénzt maguknak. A Fidesz meg az Mszp szétlopták magukat, erre bekerül a Jobbik és rögtön csökkentik a támogatást. Kapja csak meg a Jobbik, ami jár és hátha lesz pénzük venni egy tv-t. No nem készüléket.

trojka 2010.12.09. 17:03:39

@Sörömpőőr:
Istent nem muszáj hinni és nem muszáj dicsöiteni, de te már gunyolodsz is a nevével, ez pedig azért vétek, mert nem hiszem, hogy bármit is tett volna ellened. Ugyanis, ha szerinted nincs, miért foglalkozol vele. Remélem, még ezen a földön elnyered azt, amit Istenkáromlo szavaidért megérdemelsz. a Karácsony pedig a legszebb és legboldogabb unnep az embereknek, mert ilyenkor legalább egy évben egyszer szeretik egymást és kapnak valami kis örömet ebben a sivár életben. Nagyon rossz lehet neked, ha ebben nem hiszel, bár pár kommented bebizonyitotta, hogy lelkileg sivár, értéktelen ember vagy (bocs, ha nem igaz). Probálj megváltozni, mert nagyon pocsék lesz elhagyatva, magadban elmulni.
ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYI UNNEPEKET KÍVÁNOK NEKED ÉS SZERETTEIDNEK.

süti beállítások módosítása