Skip to content


       Szűrés lista

Tisztelettel és megbecsüléssel

Lelki szempontból mindenképp jobb nyugdíjasnak lenni Magyarországon, mint dolgozónak. Politikusok és kormányok jönnek-mennek, de a rájuk irányuló kitüntett figyelem állandó. Hiába, az arányok ugye...

Szíjjártó Péter tegnapi sajtótájékoztatóján mutatta be a - rövid időn belül második-  levelet, amit Orbán Viktor írt a célcsoportnak. A papirost az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság postázza legkésőbb ezen a héten, és "teljes előállítási költsége 60 forintot tesz ki darabonként". Viszont 2 millió 850 ezer ember kapja kézhez....

Ez egy óriási létszám. Sok-sok fülkét képes megtölteni 2014-ben. Simán megér 171 milliót.

Benyalás és giccs 10 pont, sőt a DM szabályai is nagyjából betartva. Remek a PR-csapat, grat!

"A kormány csak akkor kormányozhat jól, ha a konzultációra, a párbeszédre épít, kérdez és válaszokat, javaslatokat kap - egészítette ki az elmondottakat Szíjjártó."

Természetesen nem csak a nyugdíjasok, hanem a MANYUP-tagok is kapnak majd levelet, de azzal bizony már nem a Vezér fárad.
Nekünk majd csak Selmeczi Gabika nyugdíjvédelmi megbízott ír "nagy valószínűséggel még az idén, de legkésőbb január első hetében". 

Címkék: politika fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr192510433

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Captain Subtext Orbán Viktort fordít 2010.12.13. 18:21:08

Orbán Viktor a Facebook-on válaszolt magánnyugdíjpénztárak államosításával kapcsolatban feltett és gondosan kiválogatott kérdésekre.Mivel blogunk állandó spártai politológusa könyökbántalmait pihenteti, így Captain Subtext-et kértük fel a videóüzenet é...

Trackback: Orbán Viktor: Levél az időskorúakhoz, avagy az inkompetencia diadala 2010.12.13. 14:12:15

Tisztelt Nyugdíjas!   Ezúton szeretném tájékoztatni Önt, hogy a magyar nyugdíjasok minden várakozást felülmúló aktivitással vettek részt a Nemzeti Konzultációban, hiszen több mint egymillió időskorú tisztelt meg a bizalmával és válaszolt a l...

Trackback: Török Gábor elemez, 1938: Hitler jó lépése 2010.12.13. 12:13:29

  Az NSDAP vezetője rendkívül jól alakítja a politikai agendát Németországban. A párt választási sikere összehangolt kommunikációs stratégia eredménye: Az NSDAP szélsőséges pártból hamar a választók nagy részéhez szóló centrumpárttá alakult...

Trackback: Indul a kormányzati spam 2010.12.13. 11:29:51

 Ma, az internet korában, amikor az írott levelek másodrendűvé váltak, egyre nagyobb jelentőséggel bír majd a régi dalocska első sora:”Jóska, levelet hozott a posta!”. Márpedig ez egyre többször, majd minden családban megtörténhet a kö...

Trackback: Számold ki, mennyi lesz a nyugdíjad! 2010.12.13. 10:54:16

Úgy tűnik, hogy hamarosan döntenünk kell, hogy megyünk az állami nyugdíjrendszerbe, vagy maradunk a magánban, és ezzel elveszítjük az állami részt. Miután mindenki megemésztette már a változás elvi/jogi/erkölcsi részét, nem árt kicsit számolgatni, hogy...

Trackback: Levélszemét időseknek 2010.12.13. 10:48:15

Hallgatunk Önökre - ezzel a szlogennel kapták meg a napokban a nyugdíjasok Orbán Viktor üzenetét, ami a Nemzeti Konzultáció jegyében íródott. Ha hetven plusz életkorú mamóka lennék, istenbizony elsírnám magam a meghatottságtól, amiatt, hogy milyen szív...

Trackback: Apámnak megjött 2010.12.13. 10:46:50

Schmitt Pál Fidesz-garanciát ígért a nyugdíjak megvédésére, amennyiben a párt hatalomra jutna. Apámnak pénteken megjött a nyugdíjasokat a pénzecskéjük elveszítésével rémisztgető aktuális propaganda anyag, én pedig a Fidesz szórólapját olvasgatva lassan...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.12.13. 15:16:02

@Gandalf(helyett): Tévedsz! Azzal, hogy kiírod magad a rendszerből és saját magadnak megoldod a nyugdíjad, attól még kötelezni fognak, hogy a 23%-ot is fizesd be. Mert amíg fizetőképes vagy addig kell a pénzed. Amikor neked jár, akkor "ja, te kiszerződtél még 2011-ben a rendszerből".

golyóstroll 2010.12.13. 15:18:06

Na igen, a kis fogyasztású háztartásoknál nem emelkedik a gáz ára, majd megfizetik azt a nagyobb fogyasztású háztartások és az egyéb nagyfogyasztók (az 500 m3/h óra fogyasztás volt eddig a legolcsóbb, most pedig drágább lett).
Megint eltérünk a piactól, hogy "ne az emberek fizessék meg".

2010.12.13. 15:18:40

Emberek! Ki akar jobbközép pártot alakítani. Nagyon nagy szükség van az ellensúlyra, mert a baloldal irdatlanul megerősödött. Ott az MSZP a baloldalon, ott a Fidesz és az Munkáspárt a szélsőbalon. Űr van a közép és az enyhe jobbon!

DArchAngel 2010.12.13. 15:19:24

Hirtelen úgy olvastam: "Hallgatunk örökre". De az még csak majd az új médiatörvények után jön.
S hát persze: éljenek a Szent Nyugdíjasok! A demokrácia legfőbb pillérei, a politikailag legaktívabb réteg!
Rohadjon meg az összes mocsadék szavazatmaximalizáló geciputtony! Ki a faszom fogja vég nélkül fizetni a talpnyalóknak és a nyugdíjasoknak vég nélkül kifele a pénzt? Tettre kész, életerős fiatalok ezrével mennek külföldre, és maradnak ott emiatt az igazságtalan és pofátlan szétosztás miatt. Hogy egyik féreg politikus se tud négy kurva évnél messzebb látni!

Battlestar Galactica 2010.12.13. 15:25:01

@eszkep: "látom, neked sincs lövésed sem, hogyan működik a felosztó-kirovó rendszer... Kicsit komolytalan, hogy olyanok érvelnek az "egyik opció" mellett, akiknek fogalmuk sincsen a "mások opcióról". "

Miért nem gondolod át, mielőtt válaszolsz egy posztra? Lehet, hogy igazad van abban, hogy nem tudom pontosan mit jelent a felosztó-kirovó rendszer, de én most nem erről beszéltem. Arra próbáltam utalni, hogy azzal a fenyegetéssel, hogy aki nem tér át, az magára marad és csak a saját MANYUP megtakarításaira számíthat nyugdíjazásakor, még nem biztos, hogy rosszabbul jár, ha marad, mintha visszalép a felosztó-kirovó-állami rendszerbe!

Ez utóbbiban mindig az állam fogja meghatározni, hogy mennyi legyen a nyögdíj. Ha kevesebb a befizető, kevesebbet tud szétosztani, vagy más forrásból csoportosít át. Utóbbi esetben beledöglik az ország, ami nem jó. A mostani FideSS vezetés erre persze szarik, mert addigra már nem lesznek hatalmon, elsodorja őket a népharag. Feltételezve azt, hogy még lesz akkor ország és lesz egy felelős kormánya, és nem akarja, hogy csődbe menjünk, ténylegesen azt fogja kiosztani az akkori nyugdíjas rétegnek, amit a dolgozó többiek összeszednek. Szolidaritás ide, anyukáink, apukáink oda, a nincsből nem lehet majd később adni! A nagy állami garancia, az addig befizetett 24%-okkal lófaszt fog érni, annyit kapnak majd, amennyi jut, oszt jónapot!

Viszont az, aki nem lépett vissza, és eléri netán a 75 éves nyugdíjkorhatárt, az a 8%-okból összekuporgatott befektetéseit egyben, vagy életjáradék formájában megkaphatja. Ha mondjuk egy viszonylag magas fizetésű emberről van szó, ez a 8%, akár havi 150-200 ezer forintot is hozhat (jelenértéken), amit csak a 8%-ból rakott össze.

Tudom, hogy nehéz egy vaknak elmagyarázni, hogy "piros", de most azért még egy kísérletet tettem rá. Lassan írtam, hogy te is megértsed, ha jól figyelsz!

2010.12.13. 15:25:09

@mindenttudó: Az miért jó neked, ha innentől kezdve a pénztáraktól elbocsátottak munkanélküli segélyét fogod fizetni?

mindenttudó 2010.12.13. 15:27:05

@nomac: Én pedig azt tartom igazságtalannak, hogy azok helyett is én fizessek adót akik minimálbéren vannak bejelentve és mellette lehet zsebbe kapják a pénzt.

Az hogy a munkáltató által befizetett 24%-ot lenyúlja az állam az nem vitás. Eddig is ezt tette, ezután is. Annyi változott hogy most már nyilvános a dolog, és ezért sokan, akik ezt eddig nem tudták, hőbörögnek. Van olyan aki kiszámolta, hogy mennyi lett volna 20 év múlva az állami nyugdíja, ha MNYP tag. Vagyis hogy mennyi az amit most valójában elbukunk?

mindenttudó 2010.12.13. 15:29:50

@Kilo166: Eddig meg a bérüket fizettük, az se jobb.

2010.12.13. 15:32:08

@mindenttudó: Én kiszámoltam. Természetesen, mivel a nép ellensége vagyok, így pesszimistán gondolkodva nem számoltam az állami nyugdíj folyósításával, de a hátralévő időszakom alatt az manyupba még 30 éven keresztül fizetett összeg a jelenlegi nettó fizetésem 90%-át fogja visszaadni, úgy, hogy a 65 éves nyugdíjkorhatár után még 10 évet élek. Statisztikai alapon a család férfitagjai 58-60 évesen szálltak ki. Tehát meg fogok belőle élni.

mindenttudó 2010.12.13. 15:32:19

@Kilo166: Eddig meg a bérüket fizettük, meg a prémiumokat, meg a fenntartási költségeket.

Amúgy tudja valaki, hogy hány ember dolgozik ilyen pénztáraknál?

2010.12.13. 15:36:01

@mindenttudó: No-no. Eddig befizettük a pénzt, amiből levonták a működési költséget. Kifizették az alkalmazottaikat, aminek egy része újra visszaáramlott a működési költségre. Tehát közösen fizettük velük. Segélyezve őket ez a teher már csak ránk hárul. És mint munkanélküli a munkakeresési járadékon kívül egyébb támogatásokra is jogosult lesz, mint átképzés, védendő fogyasztó, stb. Ez mind-mind a te és az én zsebem.

mindenttudó 2010.12.13. 15:37:34

@Kilo166: "mivel a nép ellensége vagyok, így pesszimistán gondolkodva nem számoltam az állami nyugdíj folyósításával"

Tehát eddig se számoltál vele, akkor most csak annyi változott, hogy biztosan nem számíthatsz rá.

0-ra számítottál eddig, 0 kapsz, van valami gond? Maradj nyugodtan a MNYP-ban és kész.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.12.13. 15:39:02

@mindenttudó: A nagyoknál viszonylag sokan. Sőt, olyan fejlettek, hogy pár nap alatt még e-mail -ben is tudnak válaszolni! Meg is lepődtem.

mindenttudó 2010.12.13. 15:40:35

@Kilo166: Kivel fizettél te közösen bármit is? A MNYP-nak honnan van pénze, ha nem a mi befizetéseinkből? Na ne nevettess már. Mindent mi fizettünk eddig is.

2010.12.13. 15:41:53

@mindenttudó: Korábban számoltam, azóta nem veszem figyelembe, mióta újra Rákosi van hatalmon.

gramercy 2010.12.13. 15:42:02

a kepen eppen magyar narancsot szopogatas utan lathato ofelsege

bebe tv 2010.12.13. 15:44:50

@high up: Nem is tudtam, hogy a szöveg amit nyomsz már valahol ki van plakátolva. Hiába na,
nagy az isten állatkertje. Mond meg te über okos, akkor miért vezette be mind a 9 kelet-európai tagállam? Úgy látszik mindenhol hülyék vannak, és te meg a pártocskád fogja megváltoztatni a világgazdaságot. Nem ártana sem neked sem pedig azoknak akik ezeket a átverős érveket kitalálták egy kis utógondozás Döblingben.

Oszó 2010.12.13. 15:47:43

@mindenttudó: Igen, és ezért ők hasznot termeltek nekünk!

pakesz (törölt) 2010.12.13. 15:48:05

@mindenttudó: es akkor mi van?
adja be a Kurmany Orban a lemondasat hogy nem kepes MEGCSINALNI AZT AMIT IGERT
ILLEGITIM g3ci lett huzzon el a picsaba
folytassa Bajnai

torró 2010.12.13. 15:48:14

Úgy látszik sokan nem értik ezt az egész nyugdíj ügyet. Ezért vannak ilyen hozzászólások,amivel azokat illetik akik nem tehetnek arról hogy ilyen visszás helyzet alakult ki. Meg kellene nézni mit mondott ma reggel Meggyesi Péter a HÍR Tv -n. Elmondta nem volt végig gondolva ez a mnyp rendszer úgy vezették be hogy semmi hatástanulmány és egyeztetés nem történt.Egyébként nem marasztalta el a kormányt ebben az ügyben.
Nos akkor ha valaki nem tudná nálunk, mivel sosem volt átalakítás, úgy fizették a nyugdíjat hogy amit levontak az aktív dolgozótól abból az összegből fizették ki! Mikor bevezették /kötelezően/erőszakkal/ a mnyp-t ,akkor ez az összeg kiesett az állami kasszából és a befizetett adóból kellett pótolni.Így megnövelve a kiadási deficitet. Világos? Mikor beléptünk az EU-a ott viszont nem fogadták el ezt deficitet és ment a huza-vona, amit most a lengyelek és Magyarország nyomására végül elismertek és most már leírhatnák. Igen ám csakhogy nekünk ezt nem volt időnk kivárni és ezért határozott úgy a kormány hogy vissza állítják a régi rendszert. Egyébként meg ezek a befizetett pénzek nem tűnhetnek el ezt mindenkinek a számlájára jóvá kell írni! Hiába mond bárki bármit ezeket a pénzeket nem lehet ellopni. Ha ezt az Orbánék meg mernék tenni az EU keményen az orrukra ütne! Azon kívül itt is lehetne olyan tiltakozási hullámot elindítani amibe a kormány bele is bukhatna! Meggyesi azt mondta egyenlőre várni kell hogy mi fog történni.

Nevem Earl 2010.12.13. 15:48:43

Az a kemény, hogy egy részét én fogom postázni. :) Több ezer példányban fog rám mosolyogni Viktorunk... Ha nem kapnék érte egész szép kis dellát, elvi okokból nem vállalmán.

blah 2010.12.13. 15:48:52

@mindenttudó: te biztosan az vagy ha ezzel érvelsz, hogy Gyurcsány mit csinált. Bakker én nem mszp szavazó vagyok, leszarom melyik idióta pártra mit mondassz, de azt látni kéne, hogy ilyen felesleges propaganda anyagot nem kéne az adófizetők pénzén kiszarni amikor ezer más dologra el lehetne költeni.

2010.12.13. 15:53:12

@mindenttudó: A magánnyugdíjpénztárnak a bruttó béremből levont 6-8%-ból van a pénze. Hogy értsd, az ÁLTALAM MEGTERMELT jövedelemből.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.12.13. 15:54:32

@torró:

"Egyébként meg ezek a befizetett pénzek nem tűnhetnek el ezt mindenkinek a számlájára jóvá kell írni!"

Virtuálisan. Hiába lesz a neveden " 5 millió forint", nem látsz belőle semmit.

"Hiába mond bárki bármit ezeket a pénzeket nem lehet ellopni"

Nem is lopják el, áttolják az IMF-nek, törlesztik belőle az államadósságot.

bebe tv 2010.12.13. 15:54:59

@Battlestar Galactica: szerintem ez az eszkep a Selmeczi egyik hivatásos válaszolója. Nem vetted észre, hogy ugyanazokat a süket érveket süti el mint a nyugdíjvédelmi biztos lökött a tv-ben? Röhögnöm kell ezeken a blödli kifejezéseken, mint nemzeti együttműködés, fülkeforradalom, stb.

NewWay 2010.12.13. 15:56:59

@zero:
"Ha lenne egy Nyugdíjaspárt, csont nélkül nyerne, 3 millió nyugdíjas, abból 2 millió el megy szavazni ... "

Volt.
Nyert.
Úgy hívták: MSZP.

Csak amikor az MSZP-t az IMF rákényszerítette, hogy hagyja abba az osztogatást a nyugdíjasoknak, akkor a nyugdíjasok megbüntették őket.

mindenttudó 2010.12.13. 15:59:54

@Kilo166: Én is pont ezt mondom. Csak amíg te nagyvonalúan azt mondod, hogy nekik ebből van pénzük, én pedig úgy gondolom, hogy ez a mi pénzünk, amit ők kezelnek. Cserébe lenyúlják egy részét. Tehát végső soron a teljes költségüket mi fizetjük meg. A nyereségnek pedig, ami végső soron a mi pénzünk hozadéka csak egy részét kapjuk meg.

dr. trafik nomac 2010.12.13. 16:07:11

@torró: Tul sokat nezed a butatv-t, emlexem mar 1985-ben is tema volt, hogy a nyugdijakat az aktualis befizetesekbol potoljak, nem tudom mikor szulettel, de mar a hirtv elott is volt fejlett civilizacio magyaroszagon. Az, hogy az en befizetesemet mire kolti az allam az az o dolga, viszont a nyugdijalapomat, azt az en nyugdijamra kell forditsa, ha nem igy tesz lop (igen eddig is igy volt), vagy akkor kerjen tobb adot, most ezt teszi, csak azt hazudja, hogy adocsokkentes van. Illetoleg ha engem kizar a allami rendszerbol, akor ne is szedjen be penzt, de beszedi. Szoval elindulsz egy hazugsagtol, hogy igazolj egy masikat, ennek igy nincs ertelme.

Oszó 2010.12.13. 16:08:01

@torró: "Úgy látszik sokan nem értik ezt az egész nyugdíj ügyet"
Például itt vagy mindjárt te!
"...ez az összeg kiesett az állami kasszából és a befizetett adóból kellett pótolni..."
És azt tudod, miért?
Mert már akkor látszott, hogy a demográfiai problémák miatt a F-K rendszer összeomlik 2020-ra! Ezért a terhek egy részét előre hozták, hogy tartósan kezelhető legyen a rendszer!
"Egyébként meg ezek a befizetett pénzek nem tűnhetnek el ezt mindenkinek a számlájára jóvá kell írni!"
Hanem mi lesz velük? OV azt mondta, hogy a nyugdíjakat fizetik belőle/államadósságot rendezik (a megfelelő hazugság kiválasztandó) Milyen számláról beszélsz? azt ki vezeti, hol lesz a pénz? befektetik? mibe?
Azért annak örülök, hogy sikerült egy igazi szakértőt találnotok!

Behajtó70 2010.12.13. 16:10:13

Az ilyen "vezérezős" komcsiknak nem is kéne levelet kapni, legfeljebb egy idézést, hogy meg kell kezdeni a letöltendőt, mert nincs is másról szó, mint ismét egy maszopos szervezésű manyup-akcióról, amiben elhitetik a balga néppel a legújabb hazugságot: hogy a Fidesz ellopja a nyugdíjukat...miközben nincs másról szó, mint hogy megszűnik az állami garancia a MAGÁN nyugdíjakkal tőzsdéző kiskirályok alatt.

Micsoda arrogancia, micsoda pofátlanság azt számon kérni, hogy miért nem ad az állam GARANCIÁT a MAGÁNnyugdíjakpénzátak működéséhez!!!

Ezt a szervezett hazugsághullámot, pánikkeltést igenis mielőbb büntetni kéne!

A Leander-tölgyi M-Bear 2010.12.13. 16:11:17

@mindenttudó:
ez a multiknak dolgozó tízmillió minimálbéres ez honnan jön? bocs, nem olvastam végig a beszélgetéseidet, de ez így nem egy közgazdász-gondolat. magyarországon a multi az elsősorban nem a tesco, és a multinak dolgozó az legnagyobb részben nem a tesco pénztárosa. nézzél már körbe: világcégek pénzügyi központjai vannak itt (BP, Vodafone, ExxonMobile, Inbev, IBM, GE, Diageo, Morgan-Stanley) és nem csak recepciósokat, de Treasury Director-okat is alkalmaznak! Sokkal többen vannak, mint a tesco pénztárosai, jólfizetettek, folyamatosan képzéseket kapnak, BE VANNAK JELENTVE, VALÓS FIZETÉSÜK UTÁN FIZETNEK JÁRULÉKOKAT, látnak világot és jól érzik magukat.
bizonyára a multi nem segítőszándékkal, hanem jól kalkulált haszonnal alkalmazza őket, de ezek nélkül nem lenne nálunk működő tb, nem folynának be adók, stb.
nézzük már meg a nyomorgó magyar vállalkozókat! személyesen ismerek többet, akinek hajója van, repülője, BMW M3-mal, Porsche Panaremával járnak, emberek minimálbérre bejelentve, meg persze önmaguk is, minden asszony nevén, pénz Svájcban, etc.
na ezt egy multi pl nem teheti meg, mert ha ő bukik auditon, neki a fejét veszik, lásd a közelmúlt buktái.
nekem, korábbi multiellenesként volt szerencsém 4-5 magyar cégnél (5fős Kft.-től 600 fős vállalatig) dolgozni, szívták a vérem, amatőr volt, köszönöm, soha többet. és nem azért, mert hazaáruló kutya vagyok, hanem azért, mert önérzetes, felelősségteljes, családjáról gondoskodó kutya vagyok.

pakesz (törölt) 2010.12.13. 16:11:49

@Oszó: es se tudom felfogni ep esszel hogy tenyleg a sok fideszidiota elhiszi hogy ott lesz az a PENZ
ott egy ARANYOSITO EGYENERTEK lesz, pont mint most
semilyen penz nem lesz ott, csak ha en pl. pont duplaannyit fizettem mint a szomszed akkor pont duplaannyit kapok

A Leander-tölgyi M-Bear 2010.12.13. 16:14:14

amúgy meg a posztra:
170 milliós kampánylevél közpénzből? ha Gyurcsány csinálná?
Hazudnak reggeltől estig? ha Gyurcsény csinálná?

ülj le Viktor, egyes!

egy magánszámlán vezetett bármilyen befizetés biztosabb, mint az, hogy 20-40 év múlva valamilyen aktuális képlet szerint, valamilyen éppen dolgozó által befizetett valamennyi pénzből számolnak egy rám eső részt.

Oszó 2010.12.13. 16:17:35

@pakesz: Persze, hát ettől igazán lopás az egész, hogy semmit, detényleg az égvilágon semmit nem kap szemfényvesztésen kívűl az, aki visszalép az államiba! Hát éppen ma mutatták meg, hogy mennyit ér egy törvénybe foglalt kötelezettség a mindenkori állam számára!

NewWay 2010.12.13. 16:19:00

@zero:
""Egyébként meg ezek a befizetett pénzek nem tűnhetnek el ezt mindenkinek a számlájára jóvá kell írni!"
Virtuálisan. Hiába lesz a neveden " 5 millió forint", nem látsz belőle semmit. "

Mennyivel jobb ennél az MNYP?
Az MNYP vesz 5 millióért állampapírt. De ha az állam becsődöl, úgyse látsz belőle semmit.

torró 2010.12.13. 16:19:35

Egyenlőre senki nem tudja megmondani pontosan hogy mi lesz. De arra kíváncsi lennék ,miért nem a nyugaton bevált rendszert vezette be akkor az MSZP?. Ahol is kettő nagy biztosító kezeli az önkéntes nyugdíj alapot? Kinek van ötlete?
Ja és a levelek. Mondjon valaki egy olyan kormányt aki nem írogatott levelet. Ezen nem érdemes rugózni mert ez a legkisebb bajunk! Jó! Tudom minden fölöslegesen kiadott pénz veszteség!

2010.12.13. 16:24:30

@mindenttudó: Nálam kicsit keveredik az, hogy kire használod a "mi" jelölést. Ami eddig átjött, hogy nálad a "mi" azok a hős Fidesz szavazók, akik összedobják azoknak a magamfajta rohadt balibsiknek a magánnyugdíjpénztár működési költségét, míg mi szemét módon csak a hozamot tesszük el. 1 év múlva meglátjuk kinek lesz igaza és ha beindul a gazdaság, akkor itt a Vastagbőr blogon fogok tőled elnézést kérni és hazahozom a 2011-től külföldre mentett vagyonomat. (Már ha addig a cenzúra be nem tiltja a blogot)

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.12.13. 16:25:55

@mindenttudó: Eddig az volt, hogy fizet x százalékot a közösbe, és y százalékot mnyp-ba. Az x százalékból lett volna valamennyi állami nyugdíj, az y százalék meg elszámolósan fialt volna, hogy aztán azt kezdj vele, ami jólesik. Ehhez képest most az lesz, hogy aki marad mnyp tag, az továbbra is fizetheti az x százalékot, amiért nagy büdös lóf... jár neki majd, és az y százalék meg pont ugyanannyit ér, mint előtte. Mivel az x százalék volt a kábé kétharmad, azt bukta.

Te pedig gondolkodj el, mielőtt valamire rávágod, hogy nem igaz. Attól, hogy valami nem egyezik az elveiddel, még nem jelenti azt, hogy nem igaz.

mindenttudó 2010.12.13. 16:30:00

Gondolom te nem egy összeszerelő gépsor mellett nyomod 3 műszakban.

Én rájuk gondoltam, mikor a 10 millió minimálbérest említettem. Persze vannak vezetők is, de ez elenyésző. Mondjuk 500 rabszolgára jut 1-2 vezető. Ide tartoznak még azoknak a beszállítóknak az alkalmazottjai is, akik szintén minimálbért kapnak, mert a multi csak annyit hajlandó fizetni a beszállított termékért, amiből csak ennyit tudnak fizetni.

Az egész téma egyébként onnan jött, hogy valaki felvetette hogy meg kéne emelni a minimálbért mondjuk a duplájára, abból lenne elég járulékbevétel a nyugdíjakra. Erre rögtön jött a reakció, hogy de akkor elmennek a multik, és jujujj, erre írtam a 10 millió rabszolgát.

Nem a multikkal van bajom, hanem azokkal a multikkal akik az alacsony bér miatt jöttek, jönnének ide. Személyesen több ilyen összeszerelő üzemben jártam, és bár valóban ott ált egy-két audi a bejárat előtt, azért a dolgozók 99 %-a busszal jár és igenis pofátlanul alacsony bért kap. Ha pedig esetleg emelik a minimálbért akkor fenyegetőznek, hogy bezárják az üzemet, meg hasonlóak.

Akiket magyar vállalkozóknak titulálsz, azok egyszerű csalók, szélhámosok, börtönben a helye mindnek, ha tudod kik azok jelentsd fel őket. A legtöbb magyar kisvállalkozás igenis a túlélésért küzd.

Oszó 2010.12.13. 16:31:26

@NewWay:
1. A mnyp-k nem csak állampapírba, hanem részvényekbe is fektetnek.
2. Államcsőd esetén sem biztos, hogy minden állami kötelezettség végérvényesen megszűnik,
3. És akkor az állami nyugdíj mennyi lesz vajon?
Vagyis államcsőd esetére még mindíg a mnyp jelenti a nagyobb biztonságot!

avanivi 2010.12.13. 16:32:56

Kedves Viktor !
Az édesanyám,és a nagyim kérése, hogy irjak neked.
Anya azt kéri, hogy ne irogass neki,elege van belőled meg a bandádból. Tisztességesebb lett volna kifizetned minden nyugdijasnak az elcsalt o,5%-ot.A 170 mill. pedig add a legszegényebbeknek,igy talán tudnak télen fűteni.
Amit a nagyi mond azt sajna nem írhatom ide. A tartalma ennyi :
Mi a bánat kényszerít téged , hogy ilyen sűrün leveleket írsz ? Megint leveszel a pénzünkből.?

Battlestar Galactica 2010.12.13. 16:34:29

@bebe tv: De észre vettem, de olyan jó kicsit válaszolni ilyen ostoba érvekre. Kell a sikerélmény nekem is, értsd meg! :)

mindenttudó 2010.12.13. 16:35:09

@Kilo166: A mi az állampolgárokat, adófizetőket, kommentelőket jelenti számomra. Pártállástól, felekezettől, mindentől függetlenül. Semmi fideszes maszlag. Amúgy fentebb már írtam hogy nem is vagyok fidesz szavazó.

Egyébként meg, úgy legyen. Induljon be a gazdaság és legyenek sikeresek, az nekünk állampolgároknak is jó.

Oszó 2010.12.13. 16:35:28

@torró: Talán azért, mert nyugaton sokkal régebb óta, sokkal megbízhatóbban működnek az öngondoskodási formák, és nem kizárólag az államon múlik az időskori megélhetés, mint a volt kommunista országokban.

EG0 2010.12.13. 16:36:10

@high up: Ok, akkor osszuk el az államháztartás éves személyi adó igényét 10 millióra, azaz tíz millióra, és nagyon szívesen befizetem a rám eső részt. A felette lévőt viszont HAGYJÁK békén!
Nem kívánok se nyugdíjasokat, se sokgyerekeseket, se munkanélkülieket, se kamu rokkantakat, se politikusokat és klientúrát fizetni.
Ugyanis én is pont ugyanazokat a szolgáltatásokat ugyanabban a minőségben (mi??) kapom az államtól, mint azok, akiket én és a hozzám hasonló dolgozók tartanak el.
A szolidaritás pedig legyen egyéni döntés, aki szeretne nyugdíjasokat támogatni, pl. a saját szüleit, az tegye meg.
Az én f***al viszont ne verje a csalánt a Zorbán V. , főleg ne hencegjen vele a pénzemből kiküldött levélben.

Dracon 2010.12.13. 16:40:50

@Kilo166:
A teljes jobb oldal üres. Mivel a Jobbik is egy szélsőbaloldali párt hiába takarózik a kommunista gyűlölettel attól még a nemzeti szocialista eszmék minduntalan előjönnek belőle. Minden csak nem szélsőjobb.

torró 2010.12.13. 16:46:57

novac! Én csak olyan műsort nézek meg ahol valamennyire hozzáértők nyilatkoznak.Tehát ha úgy látom hogy várható valamilyen info akkor bármelyik csatornáról van szó belenézek.És nem veszek semmit mindenható nyilatkozatnak de több embert hallgatva valamit ki lehet szűrni. És hogy mikor születtem, Ha leírnám meglepődnél.sokkal előbb mint azt gondolnád! Egyébként tökéletesen látom mi folyik itt de nem egy szűk csövön keresztül figyelem. Ráadásul nem hiszek el minden félre vezető kísérletet. Egyébként semmi okom hogy esetleg valaki félre értse a gondolatomat. De én úgy látom itt csak egy féle értelmezésnek van helye. És azt hiszem nem kéne az ördögöt a falra festeni ,mert még megjelenik. És az is igaz hogy nem a legjobb a kormány kommunikációja bizonyos ügyekben.

mindenttudó 2010.12.13. 16:49:21

@Androidus: "Eddig az volt, hogy fizet x százalékot a közösbe, és y százalékot mnyp-ba. Az x százalékból lett volna valamennyi állami nyugdíj, az y százalék meg elszámolósan fialt volna, hogy aztán azt kezdj vele, ami jólesik. Ehhez képest most az lesz, hogy aki marad mnyp tag, az továbbra is fizetheti az x százalékot, amiért nagy büdös lóf... jár neki majd, és az y százalék meg pont ugyanannyit ér, mint előtte. Mivel az x százalék volt a kábé kétharmad, azt bukta."

Te komolyan azt gondoltad valaha is, hogy a bruttó béreden felül a munkáltató által befizetett x %-ból valaha is kapsz valamit? Mondom még egyszer, a bruttó béreden felül fizeti be a munkáltató. Szerintem sokan azt se tudták eddig, hogy létezik ilyen befizetés. Az a pénz soha nem volt a tiéd, még papíron sem. Akkor nem értem hogy bukhatnád el. Persze hangulatkeltésnek jól hangzik, hogy bukjuk a kétharmadot, fúúú, a baj csak az hogy ez így nem igaz.

Amit valóban elbuksz, ha MNYP tag maradsz, az a 1,5 % amit te saját magad, a bruttóból fizetsz. Tehát közel sem 2/3 a bukta. Hanem 1,5 % bukta.

dr. trafik nomac 2010.12.13. 16:58:07

@mindenttudó: Azt a penzt megiscsak en termeltem meg, tehat megiscsak az enyem volt. Nem tudom miert normalis az, hogy az allam eltesz egy halom penzt (mert problema az mindig van), es en meg bologassak hozza. Ha mar nagyaranyu ado csokkentes van, akkor az elvonasok tenyleg csokkenjenek, es most forditva van, ezt nem lehet a rossz kommunikaciora fogni, ha meg ugy nezzuk minden befizetett adoforint lopas, ha elszakadunk a kommunizmustol, mert ott ez a normalis. Az allamnak eleg sok bevetele van a monopoliumaibol, es a nem a fizetest erinto adokbol, igy ez az egesz nem ertelmezheto egy piaci alapon mukodo orszagban, egy kommunista orszagban annal inkabb, de tenyleg ezt akarjatok ? A kommunizmus legnagyobb kara pont az volt, hogy az emberek elfelejtettek milyen az ha magukrol kell gondoskodni, es nem is akarjak ezt, Most meg azt latom, hogy eros fordulattal megyunk vissza.

ehran 2010.12.13. 16:58:53

@eszkep: Idézet egy tanulmányból, "Nyugdíjak az Európai Unióban" címmel:
"A munkahelyi, szakmai nyugdíjrendszerekben való részvétel önkéntes és kötelező formái egyaránt léteznek. A kötelezésnek is eltérő formái vannak. Így például Franciaországban az országos szakmai kiegészítő nyugdíjrendszerben való részvételt közvetlenül törvény írja elő. Finnországban az állam kötelezi a munkaadókat a vállalati nyugdíjrendszer létrehozására, a munkavállalókat pedig a belépésre. (Emellett mindkét országban vannak önkéntes rendszerek is.) "

+1 a kalkulator.hu-ról:
www.kalkulator.hu/cikk/79052/hogy-mukodik-a-nyugdijrendszer-europa-orszagaiban?wa=KALRSS1048

Ezek így kapásból rákeresve, hol működik még 3 pilléres rendszer. Egyik sem tűnik balkáni régiónak. ;)

a-kis-herceg 2010.12.13. 17:02:36

"2 millió 850 ezer"

abból pont kijön egy 2/3. több mint 2 706 292. sőt az új választási rendszerben szinte 100% parlament.

mindenttudó 2010.12.13. 17:08:48

@nomac: Ennyi erővel a vállalatod nyereségét is te termeled meg, amiből a csúnya állambácsi levonja a nyereségadót, a többit meg a csúnya tulaj tartja meg magának. Ez nem zavar?

Ami a te bruttó béreden felül a vállalatnál keletkezik az szerintem nem a tiéd. Vagy te úgy gondolod, hogy a bruttón felül még neked jár valami?

A hozzászólás második részével nagyjából egyetértek, csak azt nem tudom ez feltétlenül rossz-e. A szocializmusban mindenre azt mondták hogy rossz, ami kapitalista. Most mindenre azt hogy rossz ami kommunista. Valószínű az igazság valahol félúton lehet.

Arvedui 2010.12.13. 17:16:14

Legközelebb a Daedelont is csomagolhatnának mellé, akkor végig is bírnám olvasni okádás nélkül.

Oszó 2010.12.13. 17:18:10

@mindenttudó: Ha voltál vállalkozó, vagy gazdálkodásért felelős vezető, akkor tudnád, hogy a foglalkoztató azt tudja kiszámítani, hogy mennyit tud egy dolgozóra költeni. Hogy az mind bér lesz-e (mondjuk zsebbe) vagy bér +kafeteria+gk használat+járulék+ adó az attól függ, mit tesznek lehetővé a törvények.
Ha nem kellene járulékot fizetnie, annak a nagy részét odaadná a dolgozónak!

pakesz (törölt) 2010.12.13. 17:18:22

@mindenttudó: "Az a pénz soha nem volt a tiéd, még papíron sem. Akkor nem értem hogy bukhatnád el. Persze hangulatkeltésnek jól hangzik, hogy bukjuk a kétharmadot, fúúú, a baj csak az hogy ez így nem igaz."

ki ez az idiota FASZ aki ilyen hulyeseget bevesz/leir?
a NYUGDIJ attol az osszegtol fuggot minden evre valorizaltan

csak most az van, hogy az idiota orbanek a meg idiotabb droidjukkal belekezdtek a hazudozasaikba
remelem megdoglesz azonnal nyugdijbameneteled masnapjan mint a sok otvaros budosbogar aki ezt a LOPAST levezenyli

pakesz (törölt) 2010.12.13. 17:21:14

@mindenttudó: "Ami a te bruttó béreden felül a vállalatnál keletkezik az szerintem nem a tiéd."

hulyegyerek latni hogy te a fidesztol kapod a penzt oszt baszol bejelenteni magadat
nem volt olyan meg hogy KI KELL TERMELNI azt a penzt?
ja hogy a mocskos multi az ugyis kivinne oszt jobb ha adomanykent befizeti az allamnak vagy megis mi a bus faszbol jonne az a penz?

de jo hogy idejottel, igy mar latom hogy mit jelent a VASTAGBŐR kifejezes

mindenttudó 2010.12.13. 17:21:22

@pakesz: Na mi van, elfogytak az érvek, most jön az anyázás? :)

mindenttudó 2010.12.13. 17:25:57

@Oszó: vállalkozó voltam, vagyok, leszek, és egy fillérrel sem fizetnék többet egy dolgozónak sem, csak azért, mert csökkentenek bármiféle járulék. Miért is fizetnék érte többet, ha eddig is megcsinálta ennyiért.

pakesz (törölt) 2010.12.13. 17:26:25

@mindenttudó: milyen ervet te idiota?
apad anyad segelyen tengodik hogy nem tudod milyen a nyugdijszamitas menete?
menjel el a legkozelebbi rendes telepulesig es kerdezz meg valami okosabb embert akinek megvan a 4 altalanosa az majd elmagyarazza neked hogy mi alapjan megy a nyugdij kiszamitasa

dr. trafik nomac 2010.12.13. 17:26:52

@mindenttudó: A vallakozo azert vallakozo, hogy haszna legyen (munkaja, es kockazata altal), mindez az allamra nem kellene, hogy igaz legyen, es igen a vallalat nyereseget is en termelem meg. Es ezt egy vezeto sem vonja ketsegbe, megint mas, hogy mindeki helyetesitheto, de ez igaz meg a tulajra is. Igy a kerdes nem az, hogy ki mennyit kap, hanem, hogy az allam mennyit kap, mivel ceget valaszthatok masikat is, allamot sajna nem. Es igen, valahol ertelek, sokan ugy gondoljak, hogy a vallalatnal fizetest kapnak, mert az ugye jar, pedig erdemes atgondolni, hogy a fizetesedet nagyon is te termelted meg, ha rosszul dolgozol azt elobb-utobb a ceg is megerzi, kivetel az allami cegek, az is megerzi, de az nem megy tonkre.

pakesz (törölt) 2010.12.13. 17:29:39

@mindenttudó: na megint egy gerinctelen goreny
te csak ne papoljal az 5% -os LENYULASROL amit a manyupok csinaltak, amikor itt bevallod hogy 24% -ot azonnal ELLOPNAL, ha tudnal

ez remelem hitelesebb volt mint a tobbi ugye?

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.12.13. 17:29:47

@mindenttudó: Tekintettel, hogy a kedvenc pártod szószólói nyilatkozták, hogy ha mnyp tag maradok, akkor kiszállok a közösből, és búcsúzzak el az állami nyugdíjtól, ezért bukom. Akárhogy csűröd-csavarod is a számokat. Egyébként most komolyan nem értem, hogy mit akarsz. Lehet, hogy felesleges értelmet keresni a soraidban, de én ezt dolgot csak hosszas kísérletezés után szoktam csak feladni.

mindenttudó 2010.12.13. 17:33:07

@pakesz: Ja hogy téged az érvek nem érdekelnek?

Hát igen, így tényleg egyszerűbb az élet.

Neked is hasonló szépet és jót kívánok. Javaslom holnap menj be a főnöködhöz, hogy jöttél a részedért amit megtermeltél a cégnek a fizetéseden felül, mert az jár neked, hiszen te termelted meg :)

mocskostolvajbanda 2010.12.13. 17:35:18

@mindenttudó:
hű baker, akkor a közgazdász képzésünk silányabb, mint gondoltam.
Mivel a dupla minimálbér kapcsán a múltban történt dolgokról beszélünk, ezért magad is tudod, hogy mindegy, hogy milyen országban szeretnél a jövőben élni, és hogy mennyi embert kell ehhez megtanítani mire majd. Ez a mantrázás lehet, hogy a hívek köztött beválik, de ennyire átlátszó dolgokkal ne gyere, mert nélkülözi a kollégák között minimálisan elvárható kölcsönös tiszteletet.
Azt mondd meg közgazdász, hogy miért fizetett volna 2006-ban dupla minimálbért egy befektető Szlovákiához képest, amikor nem rendelkeztünk (meg még ma sem) mobilis, használható tudású szakembergárdával? Közgazdászként kell tudnod a választ, azt meg, hogy pártkatonaként mit harsognál nyugodtan tartsd meg magadnak, mert nem üti meg a nívót, amit egy közgazdásztól az ember joggal elvár.

mindenttudó 2010.12.13. 17:36:16

@pakesz: Bevallom, és akkor mi van? Vállalkozó, vagyok, a legfőbb célom, hogy nyereséget termeljek, ennyi.

Kalmár 2010.12.13. 17:39:33

@EG0: Az ego az nem semmi.
Gondolod, hogy ez alapján a most nyugdíjas apám nem kérheti vissza tőled a befizetett pénzét?
Képzeld te önérzetes, azon az úton jársz, abban a kórházban gyógyulsz amit az ő pénzén hoztak létre.
Most te úgy döntenél, hogy megszakítod a láncot, és innentől csak magadra keresnél?
Elmész te a fenébe. Önző senkiházi gondolkodás, amivel az eddigi libárlmocsok vezetés mérgezte az embereket.
Szomrú látni, hogy ilyen förtelmes termése van a munkájuknak.
Fizetni fogsz te is, ha egész nap itt sírsz akkor is.
Ha pedig nem lépsz vissza az államiba akkor a nyugdíj hozzájárulásodat köszönettel elfogadja a társadalom.
Tudod, ilyen a demokrácia. Az állam erőszakszervezete rádkényszerítheti az akaratát a közösség érekében. Te meg fölrobbanhatsz..
Szokj hozzá.

pakesz (törölt) 2010.12.13. 17:39:44

@mindenttudó: milyen erv meg egyszer te IDIOTA???
lattal mar nyugdijbameneteli lapot???
azon rajta van az hogy ki mikor mennyit kapott???
nem zsebbe te hulye!!!! hanem papiron, bejelentve

ha lattal mar ilyet akkor ne hazudozzal, hogy
"Ami a te bruttó béreden felül a vállalatnál keletkezik az szerintem nem a tiéd."
mert a nyugdijasnak a NYUGIDJAT az alapjan kapja, hogy mit vontak le tole brutto beren felul
segitek az az osszeg a mai napon igy hivjak:
Munkaadói TB járulék (24%)

pakesz (törölt) 2010.12.13. 17:41:36

@mocskostolvajbanda: ne scinald mar hogy ez az idiota kozgazdasz lenne?
max annyira kozgazdasz amennyire az a főidióta jogasz

mindenttudó 2010.12.13. 17:48:23

@Androidus: Olvass először, után a írjál valamit is. Fentebb 3-szor írtam már le hogy nem szeretem a fideszt, nem szavaztam rájuk, semmi közöm hozzájuk.

Hogy mit akarok? Megpróbálok értelmes eszmecserét folytatni és megvilágítani a kérdést olyanoknak akik kevésbé értenek a témához, hogy nehogy elhiggyék azt amit a média nagy része sulykol most már hónapok óta. Semmiféle lenyúlásról nincs szó, csak bizonyos körök saját politikai, gazdasági érdekeik miatt megpróbálják rossz színben feltüntetni a kormány egyik intézkedését.

Erre jönnek sorban a trollok, hogy nem értek hozzá, meg hogy görény vagyok, stb, stb

Zedder 2010.12.13. 17:48:27

@mindenttudó: Érdekes felvetés, dehát ahogy látom te is "tipikus" magyar vállalkozó vagy. Ezt mondod:

"Akiket magyar vállalkozóknak titulálsz, azok egyszerű csalók, szélhámosok, börtönben a helye mindnek, ha tudod kik azok jelentsd fel őket. A legtöbb magyar kisvállalkozás igenis a túlélésért küzd."

Áruld már el nekem, hogy ha szerinted ez így van, akkor:

- Az én korábbi magyar munkahelyeimen miért voltam teljesen feketén vagy minimálbéren és zsebbe foglalkoztatva?
- Az ismerőseim közül miért állítja _mindenki_ ugyanezt? (Már akik magyar cégnél dolgoznak.) Nem büszkék az adócsaló mivoltukra, de nyilván nem hazudnak a képembe! A munkáltatójuk pedig hallani sem akar a 100% fehérről!
- Az ide kommentelők köüzl miért állítja _szinte mindenki_ ugyanezt?

Szóval hol vannak azok a tisztességes magyar vállalkozók? Mert én még egyet sem láttam, ellenben mind a jelenlegi multimnál, mind a baráti társaságomban mindenki 100% fehéren van, havonta súlyos sokszázezreket leróva adó és egyéb állami rablás formájában.

belekotty 2010.12.13. 17:49:36

Nem kellene vergődni ezen a pénzen! A Magyar Állam Nyugdíj Intézete nyomtatja, a Magyar Állam postása viszi ki. Még csak plusz kanyar sincs, mert viszi a többi levéllel. Az össztársadalmi költség max az ha importált a papír. Ami egyik oldalon kiadás, az a másikon bevétel az államnak.
Kifelé ez max 10 millánkba kerül, a papír előállításának import igényébe.

mindenttudó 2010.12.13. 17:51:37

@pakesz: Munkaadói TB járulék (24%)

Na akkor ennek mi köze a nyugdíjhoz? A nevében is benne van, hogy munkaadói, tehát nem a tiéd, és TB, tehát nem nyugdíj. Vagy rosszul értelmezem a dolgokat?

mindenttudó 2010.12.13. 18:09:20

@Zedder: Eddig még soha nem dolgoztam feketén, és mélyen elítélem azokat akik elvállalnak így egy munkát.

Persze meg lehet magyarázni, hogy muszáj elvállalni, mert ez van, és valamiből élni kell, meg ha én nem, akkor elvállalja más, de ez szerintem csak kifogás. Ha senki nem lenne hajlandó az országban feketén elmenni dolgozni, akkor a munkáltatók kénytelenek lennének bejelenteni mindenkit. Ez ilyen egyszerű.

mindenttudó 2010.12.13. 18:10:17

@pakesz: Gratulálok, ez aztán igazi konstruktív hozzáállás.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.13. 18:24:10

@Behajtó70:

"Az ilyen "vezérezős" komcsiknak nem is kéne levelet kapni, legfeljebb egy idézést, hogy meg kell kezdeni a letöltendőt, mert nincs is másról szó, mint ismét egy maszopos szervezésű manyup-akcióról"

Nem kérlek, én csak idemásoltam a fidesz.hu-ról Orbán Viktor Miniszterelnök Úr levelét, és Szíjjártó Péter szavait. :)

pakesz (törölt) 2010.12.13. 18:24:13

@mindenttudó: "Na akkor ennek mi köze a nyugdíjhoz? A nevében is benne van, hogy munkaadói, tehát nem a tiéd, és TB, tehát nem nyugdíj. Vagy rosszul értelmezem a dolgokat?"

lovagoljunk ezen egy kicsit te idiota!!!

tehat mi volt a duma azzal a 8 + 24 % -al?
a feloszto kirovo rendszerrel?
amit a 24% -ot beszednek aztan abbol fizetik ki a nyugdijasokat?

szerintem te palyazol itt az "orokos vastagbor a pofan" cimre nem?

Zedder 2010.12.13. 18:30:09

@mindenttudó: Ügyesen terelsz, csak a lényeget felejtetted el lereagálni. Akkor újra:

Miért van az, hogy szinte csak az egekig magasztalt magyar munkáltatóknál vannak fekete és szürke munkások?
Miért van az, hogy a sáros földig lehúzott multiknál fehéren lehet dolgozni?

Ki is fizeti a járulékokat? Ki is tesz többet az országért? (Hazát nem írhatok, mert ugye a multi az by definition "idegenszívű" a jobberek szerint. Mégis valamiért ők tartják el ezt a szarkupacot, nem az ősmagyar vállalkozók.)

dr. trafik nomac 2010.12.13. 18:45:35

@Zedder: Ez egyebkent nem igaz, a nem multik is eleg sokat dobnak a kozosbe, nem ideszamolva az allami monopoliumban levo cegeket, illetve az extra adokat. Megint mas, hogy ezek tobbsege valamikeppen a multik beszallitoi. Masfelol meg a multiknal megy a legnagyobb mutyizas.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.12.13. 18:47:15

@Zedder:

ez nem egészen ilyen eccerű ám mint ahogyan ezt te itt felvázolod.

egyrészt, ha a multiknak sem lenne mindenféle adókedvezményük, ugyanúgy mint a magyar vállalkozónak, neki sem igen érné meg a dolog, ráadásul a multi nem itthonra forgatja vissza a gazdaságba a nyereségét, hanem az anyaországban.

másrészt ha jobban megnézed a cégbírósági eseteket ezek 90%-a multikkal kapcsolatos. igaz, hogy a kifizetett bér után fizetik a járulékokat (már amit fizetniük kell) de bizony az esetkek nagy részében nem fizetik ki a túlórákat, többletmunkákat, 3-6 hónapos fizetési határidőkkel dolgoznak a beszállítóik felé, amit még elhúznak tovább is, stb.

szóval az ország eltartása mint kijelentés, elég erős, olyasmi mint pl. a cigányok a magyar zenei kultúra oszlopai.

2010.12.13. 19:24:04

@mindenttudó: Nem hiszek a gazdaság fellendülésében. Ezek az intézkedések egy erőteljes féket indítanak be. A nagy cégek különadója helyes, de nem ebben a formában. Nem a bevételüket kellett volna adóztatni, hanem leányvállaltoktól hazautalt összegeket és nagyobb adókulccsal. Ezt csak egyféleképpen tudja elkerülni. Ha beruházást vagy termelésbővítést csinál Magyarországon.
Én is kétpilléressé alakítanám a nyugdíjrendszert, és mindenki választhatna, hogy a 24+10%-ot milyen arányban osztja meg a befizetésekkel, de egy 5-8%-nál lentebb nem engedném az állami befizetést. Az állami nyugdíjalap hiányát pedig nem államkötvénnyel, hanem speciális nyugdíjkötvénnyel finanszíroztatnám. Annak pedig semmi értelme, hogy különvegyük a bruttó bért és a munkaadói járulékot. A munkavállaló legyen tisztában azzal, hogy mi az az összeg, ami a munkáltatónak az ő alkalmazásával felmerül. Ezzel szembeállíthatja, hogy valóban megtermeli-e azt az összeget az alkalmazójának.

pakesz (törölt) 2010.12.13. 19:31:16

@Conv: igazad van az onkormanyzati munkavallalok tartjak el az orszagot, meg a segiiilyes cigok, meg a jarulekot es adot csalo vallalkozok

Rá Dios 2010.12.13. 19:43:26

@Kilo166: Betiltja, nyugi.
A hatalom szereti, elvárja, végül megköveteli, hogy szeressék. Aki erre nem hajlandó, az húzzon el. O.K. Egy kiflire még telni fog, akár a Tescoban is.

pakesz (törölt) 2010.12.13. 19:59:58

@Rá Dios: egy kiflicsücsökre is fog telni?

Rá Dios 2010.12.13. 20:33:05

Ja. Majd a Bródy Sándor utcai most még rádiószékház előtt fogom elmajszolni. Aztán ha azt is eladták, hazaballagok.

Rá Dios 2010.12.13. 20:36:17

@mindenttudó: Nem dolgoztál még feketén? Az csak azt jelentheti, hogy nincs versenyképes tudásod, nem értesz olyasmihez, amire a "zembereknek" tényleg szüksége volna. :-)

törökszultán 2010.12.13. 21:06:47

Öreg vagyok, nyugger vagyok és csipem a Viktort. Szasztok skacok!

kovermcs 2010.12.13. 21:30:14

60 Ft előállítás + 80 Ft postaköltség...
az a 171 milla + 228 milla. sebaj, futja a magánnyugdíj-pénztári reprivatizált vagyonból.
mgj. egy ilyen húzás után 2 éve harsogott a Kossuth tér: Gyurcsány takarodj. Nem kellene kicserélni a nevet???

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.12.13. 21:38:57

@törökszultán:
ezt szokták aggkori szenilitásként nevezni, hogy ne egyszerűen lehülyézzenek :)

p.picur 2010.12.13. 21:39:41

@mindenttudó:
@pakesz: Munkaadói TB járulék (24%)

Na akkor ennek mi köze a nyugdíjhoz? A nevében is benne van, hogy munkaadói, tehát nem a tiéd, és TB, tehát nem nyugdíj. Vagy rosszul értelmezem a dolgokat?

Minimálbér 73 500 Ft ebből fizet
Ez után fizet a munkáltató 24 %-ot, a munkavállaló 9,5 %-ot (8+1,5 ha valaki mnyp tag)
Ez közel 25 000 Ft. Ebből mindből nyugdíjat fizetnek. Elvileg a tiedet, de mint tudjuk a jelenlegi nyugdíjasokét (felosztó-kirovó rendszer).
Miről beszélünk?

pakesz (törölt) 2010.12.13. 21:57:16

@p.picur: a tisztel fideszdroid mindenttudo elcsalok minden adot vallalkozo allitotta, hogy az ami a brutton felul van az semmi koze a nyugdijhoz
pedig van
pont azt mondom amit te, hogy abbol kapjak a jelenlegiek a nyugdijat es elmeletileg annak kellene hogy jogosultsagot szerezzen a leendo nyugdijra
a T. mindenttudo teljesen belehergelte magat, szerintem o maga Mikola lehet, mert pont ugy hergelte be magat
es szo szerint igaz van, de hat GYF ota tudjuk hogy ez nem eleg :)

dr. trafik nomac 2010.12.13. 23:08:23

@p.picur: TB: tarsadalom biztositas (ez csak mond valamit), sok orszagban a ceg fizeti, pont mert kotelezo, igy nem a berhez szamoljak, de ha szerinted nem biztositas, akkor megiscsak ado, mondjuk mostmar az lesz..

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.12.13. 23:25:48

"az Önök nyugdíját – az Önök tudta nélkül – magánbefektetők kezére játszották át"
szerintem projekciónak mindenképp igaz, mivel a pénztárak kötelezően fektettek állampapírokba,
tehát amint hozadékot vagy egyebet kell államilag kicsengetni egy haldokló költségvetés részéről, elvész az állami nyugdíjkifizetés lehetősége

pakesz (törölt) 2010.12.14. 00:10:54

@nomac: jarulek jarulek jarulek
az hogy eppen minek nevezik meg hogyan fognak gorenykedni vele az nem szamit

amiota azt is megtudtuk hogy Bayer Nemzetaru Zsolt szerint hazafias cselekedet az hogy szlovakoknal adozik, azota itt ebben a Kurmanyisztanban minden lehetseges

p.picur 2010.12.14. 13:44:06

Bocs pakesz. Nem neked szólt, csak nálad találtam meg az idézetet.
Ez lesz az utolsó hozzászólásom. Tudom, hogy a példám (mint minden példa) sántít.
Ha a családban nem elég a pénz, akkor az első dolog, hogy csökkentem a kiadásokat. Ha van valami megtakarított pénzem (vagy a gyereknek tettem félre, hogy felnőtt korában könnyebben induljon), akkor kölcsönkérem és pl. veszek egy varrógépet és próbálok pénzt keresni.
Az államnak is ezt kellene tennie. Költségcsökkentés és munkahelyteremtés. Ne kérdezd, hogy hogyan, mert nem én akartam kormányra kerülni és nem az én "munkaköri kötelességem" ezt megoldani. (politikai oldaltól függetlenül)
Ezzel szemben az állam mit csinál? Nem csökkent költséget és elveszi a munkavállalók (állam által megtakarított) pénzét, (amit azért tett félre az állam, hogy később kevesebbel keljen hozzájárulni a nyugdíjához) és nem munkahelyet teremt belőle (varrógépet vesz) hanem elkölti.
További jó "vérnyomásemelést" Megyek és teszek pénzt az üzlettársaim zsebébe, hogy legyen miből félretenniük a nyugdíjas korukra!

süti beállítások módosítása