Skip to content


       Szűrés lista

Bayer nem szereti a blogokat

Bayer Zsolt publicisztikákat ír a Magyar Hírlapba, emellett két műsora van az Echo TV-n. Mivel az újság és a televízió is Széles Gábor tulajdona, neki köszönheti Bayer a fizetését, egy tőle származó idézettel indítunk:
 


"a Magyar Hírlap kezdetektől fogva komolyan veszi, amit publicisztikai rovatának mottójában hirdet: "A hír szent, a vélemény szabad", ezért vitára hív, mondván: "a vitából lehet valami, ami előremozdítja ezt az országot, ami segít tisztázni az álláspontokat, ami feloldja a magyar szellemi életben tapasztalható végletes megosztottságot. A hajtóvadászat semmiféle jó célhoz nem vezet el." "

 

Tehát a mottó: "A hír szent, a vélemény szabad"

Ennek tükrében nézzük meg Bayer Zsolt Korrektúra című műsorának - ahol "Újságírók beszélgetnek a hét legfontosabb politikai és gazdasági eseményeiről." - január 7-i adását.

Zsolt meghívott vendégei:

- Szentmihályi Szabó Péter: író, költő, műfordító, közíró (Magyar Hírlap, Keresztény Élet, Echo TV)
- Bogár László: közgazdász, politikus, publicista (Magyar Hírlap)
- Boros Bánk Levente: politológus, publicista (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet)
- Zsebők Csaba: újságíró (Magyar Hírlap)

Ejj, micsoda belterjes banda! Mindig nagyon vicces, mikor egy ilyen egymáshozszokott társaság beszél valami számukra ismeretlen dologról. Képzeljük el mondjuk, ahogy a nagyiklub kitárgyalja a péniszgyűrű létezését. Van ott minden: csodálkozás, innen-onnan hallott pletykák, borzongás, és bizony be nem ismert titkos vágyakozás is felfedezhető a vénülő tekintetekben.

Január 7-én a Korrektúrában Bayer és vendégei a blogokról ejtettek szót: 

 

Szentmihályi Szabó Péter szerint beszélni kell a "nagyjából ellenőrizhetetlen internet problémáról". Véleménye szerint sok esetben külföldi szerverekről adják a "teljesen ellenőrizhetetlen és lenyomozhatatlan" tartalmakat. Szentmihályi élcelődve idézte a Hírszerzőt, amely arról tudósított: a Médiapárt című, újságírók által alapított franciaországi hírsite arra hívja fel az unió országaiban működő lapokat és blogtulajdonosokat, hogy hagyjanak üres helyet oldalukon egy-egy magyar újságíró cikkeinek, mert élet és halál ura lett a magyar kormány a médiában.

Bayer Zsolt ennek kapcsán kifejtette: az Orbán-kormány médiatörvénye elleni egyik fő érv az internetes tartalmak ellenőrzése. Bayer megkérdőjelezte azoknak a felháborodását, akik úgy teszik fel a kérdést: "Mi az, hogy még az internetet is" ellenőrzik? Úgy fogalmazott: "Szóval mi folyik ma ezen a világhálón, ahol mondjuk a leggyávább, névtelenségbe burkolózó rohadékok blogolás címén azt írnak amit akarnak és te állsz tehetetlenül? És bármivel lezsidóznak, lebuziznak, lealkoholistáznak valami álnév mögött. És ezt százezrek olvassák naponta."

Bayer szerint "ez az egész internet maga a Bábel tornya." Majd így folytatja: "De milyen alapon, ki és hol döntötte el, hogy az internet szent tehén, fétis, amihez nem lehet hozzányúlni. Azért hogy minden beteg lelkű pszichopata állat oda azt írogasson amit akar."

Boros Bánk Levente: mindebből azt a következtetést vonta le: "Felborult a normál világ eddig megszokott rendje. Miért tulajdonítunk ekkora jelentőséget a blognak? Miért tulajdonítunk ekkora jelentőséget az álnevek mögött bujkáló különböző interneten gyalázkodó embereknek? Hogy juthattunk el egy olyan pontra amikor egy névtelen blogolónak a véleményére akár tehát egy percet is vesztegetünk? Beteg a világ."

Zsebők Csaba szerint "a gond, hogy a blogokat nem úgy próbálja megfúrni a médiatörvény, ahogy te." Zsebők idéz egy "a kormánnyal jó indulatú, viszont a médiatörvénnyel kritikusabb elemzőt", aki gumiszabályozásról beszélt, amikor a törvény "bármely többség megsértéséről" beszél.

Zsebők szerint a médiatörvény nem a gyűlöletkeltést bünteti általában, hanem csak akkor lép közbe, ha az adott blog kereskedelmi felületként is működik. "Tehát a szabályozás nem arról szól amiről kellene." Példaként a "mérsékelt jobbos irányultságú" Mandiner blogot állítja szembe a Konzervatóriummal, amely szavai szerint "neokonzervatív irányultságú de még mindig inkább a kormányoldal bizonyos szegmenseihez, mint az MSZP-hez közel álló bloggyűjtő oldal." Zsebők szerint a gond, hogy a médiatörvény hatálya kiterjed a Mandinerre, mert vannak rajta hirdetések. A Konzervatórium viszont nem esik majd a szabályozás hatálya alá, mert ott nincsenek kereskedelmi megnyilvánulások. Zsebők szerint ebből a szempontból rossz a szabályozás. Illusztrálásként két évvel ezelőtti adatokat idézett, amelyek szerint az Amerikai Egyesült Államok "információkra éhes közvéleményének" 40 százaléka blogokból és csak 30 százalékban a hírportálokból tájékozódik. Az összes többi a tévékből, rádiókból, nyomtatott sajtóból és egyebekből.

Bogár László úgy fogalmazott: "A tragédia az, hogy a világot egy olyan véleményhatalom irányítja, amelyet viszont értelemszerűen senki nem ellenőrizhet, mert abban a pillanatban, amint ellenőrizni szeretnéd, akkor téged tekint diktátornak, téged gyanúsít meg gyűlöletbeszéddel."

 

Hogy is van a mottó? Ó igen, emlékszem már! "A hír szent, a vélemény szabad"

Javaslom az uraknak a kiegészítést, hogy "persze csak a mienk".

Egyébként véleményem szerint ez az adatsor a csúnya Zinternet ellen irányuló dühük legfőbb oka:

 

Nos kérem, ilyen olvasottságot a blogok is produkálnak ám, sőt. Egy-egy népszerű Mandiner-, Konzervatórium- vagy Vastagbőr-postot többen elolvasnak, mint Zsolti írásait.

Persze Madách-díjat mi sosem fogunk kapni, ő meg igen. Holnapután, Nógrád Megyétől.


" Nógrád Megye Madách Imre Díja adományozható egyéneknek és közösségeknek a tudomány, az irodalom, a mûvészetek és a közmûvelõdés terén végzett kiemelkedõ tevékenységért; külföldiek számára a Madách életmû gondozásáért, fordításáért, kutatásáért."

 

 

Címkék: média közélet fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr752595086

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Frankó megmondás a blogokról :) 2011.01.19. 21:49:55

Bár sok gyöngyszem van a videóban, ezek közül csak Bogár László egyik mondatát emelném ki: "A tragédia az, hogy a világot - ebből is látszik - egy olyan véleményhatalom irányítja, ami értelemszerűen senki nem ellenőrizhet, mert abban a pillanatban...

Trackback: Fülke forradalomtól a facebook forradalomig, avagy a Orbán Viktor és a web2.0 2011.01.19. 19:07:02

Örömmel hallottam miniszterelnökünktől az Európai Parlamentben az alábbi kijelentést: Ki gondolhatja, hogy az internet korszakában lehet a vélemények szabad áramlását korlátozni? Meg vagyok döbbenve, önök mennyire a múltban élnek. Mi a Facebook-on nyer...

Trackback: Attól függ honnan nézzük! Demokrácia 1. 2011.01.19. 19:01:29

 A kétharmad diszkrét és demokratikus bája.

Trackback: Holló a hollónak..... vagy mégis? 2011.01.19. 18:57:31

 A jobbik tiltakozik. Na és? De mi ellen, kérdezheti a tájékozatlan olvasó?   A Nógrád megyei Madách-ünnepségen átadják a 2011. évi Madách-díjakat. Két díjat adnak át. Szerintem nehezen találnák ki, hogy ki lesz az egyik díjazott...

Trackback: Laudatio 2011.01.19. 16:57:45

 magyarhirlap.hu/velemeny/ugyanaz_a_buz.htmlÚrhatnám pesti kávézók állandó kellékei a cseresznyefa vagy lazúrmahagóni színű biederficker stílusú könyvespolcok, rajtuk ódon fóliánsokkal. Az ódon fóliáns viszonylag ritka jószág, méghacsak a Hangya s...

Trackback: Bayer nem szereti a blogokat 2011.01.19. 16:35:58

Bayer Zsolt publicisztikákat ír a Magyar Hírlapba, emellett két műsora van az Echo TV-n. Mivel az újság és a televízió is Széles Gábor tulajdona, neki köszönheti Bayer a fizetését, egy tőle származó idézettel indítunk:

Trackback: Ki olvassa ma a vidéki hírportálokat? 2011.01.19. 12:58:49

Mit válaszolnátok, ha valaki megkérdezné tőletek, hogy érdemes-e hirdetnie vállalkozását egy megyei napilap online hírportálján? Én először legyűrtem magamban a harsány és határozott "nem" választ, majd utánanéztem, mit is tudhat meg egy mez...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hópapa · http://siorultek.blog.hu 2011.01.20. 04:38:47

Milyen érdekes, hogy ezek az emberek a blogolásnak, netezésnek pont ezt a sötét, gyakorlatilag majdnem elhanyagolható részét emelik ki.
A stílusukról, és a hangnemről már nem is beszélve!
Azt viszont képtelenek elfogadni és felfedezni, hogy pont ezeken a blogokon nyílnak meg az emberek a világ felé (amit eddig a technikai akadályok miatt nem tehettek meg), és születnek néha olyan fantasztikus írások (és ezáltal közösségek, weboldalak, stb.) egy-egy laikus blogoló billentyűzetéből, amelyek nem ritkán 100x jobbak egyik-másik, magát hivatalosan is újságírónak mondó dilettáns egész életművénél.
Tudom, hogy az lenne az igazi, ha a blogok helyét átvehetné az ilyen jellegű kerekasztal-beszélgetések tömkelege a médiában, de sajnos ez nem fog menni.
Legalább is addig nem, amíg én ebben az országban élek.
Még akkor sem, ha valakik nagyon szeretnék elhallgattatni a nép hangját.
Egy ehhez hasonló akcióhoz most már egy kicsit korábban kellene felkelni, fiúk!
Amúgy meg a tisztelt asztaltársaság is nyomhatja a maga anonim blogolását, ha ellenpólust akar, és ha kiderül, hogy oly sokan vannak, akik ezt a szellemiséget képviselik, mint ők, akkor a blogellenes blogolók nagyon hamar a mennybe mennek, és eljöhet a szép, új, blogmentes világ.
(Eszemfaxommegáll, de tényleg!)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.20. 05:25:47

@Baldvogel:

A korai kapitalizmusban a pénz szabadságot követelt magának -- és mivel a politikai hatalomhoz vezető út legfontosabb állomása a pénz volt, a politikusok nem is merészelték korlátozni a pénz hatalmát.

A huszadik század elejétől kezdve (amikor a pénzemberek többségét érték fájdalmas veszteségek a pénzpiacok szabályozatlansága miatt), fokozatosan kialakultak azok a keretek és normák, amelyek komoly korlátokat emeltek a pénzpiacok teljes szabadsága elé; sőt, ezek a szabályok még ma is alakulnak (a tíz éve még lehetetlennek tűnő Tobin-adó bevezetése a 2008 őszi válság nyomán reális lehetőséggé vált). A szabadnak nevezett államokban is szigorú korlátok vonatkoznak a pénzintézetek tulajdonosi körére vonatkozóan, a pénzügyi felügyelet korlátozhatja a tevékenységüket, leválthatja a menedzsmentet stb. Mindezek a korlátok a közösség egészének érdekeit védik, és erre a különös védelemre azért van szükség, mert a pénzintézetek menedzsmentjének kezében rendkívül nagy hatalom összpontosul, felelősségtudatuk és kompetenciájuk viszont nekik is csupán emberi.

Ma a politikai hatalomhoz vezető úton a pénzhez hasonlóan fontos tényezővé vált a sajtó, ezért okos politikusok (és Orbán ebből a szempontból nem az) nem szarnak bele abba a kézbe, amely a hatalomhoz segíti őket.

A sajtó kezében is igen nagy hatalom összpontosul, de a sajtómunkások is esendő emberek a maguk korlátaival. Ezért aztán mindenütt vannak a közösség érdekeit szolgáló korlátok a sajtó teljes szabadsága előtt. És ezek a korlátok ma is formálódnak.

Tökéletesen érthető, hogy a hatalom birtokosai nem fogadják kitörő örömmel az őket korlátozó rendelkezéseket. Reakcióik azonban éppen azt illusztrálják, hogy a sajtó hogyan tud visszaélni a kezében összpontosuló hatalommal.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.20. 05:30:53

@mavo:

"akkor azt ugye úgy kellene, hogy a magyar hírlap minden bájerzsóttis hányás mellé odabasz egy drágabolgárurat, ugye? hogy szaniszló mondókája után azonnal mester ákos jegyzet jöjjön az echo tévén?

kapaszkodj meg, a francia médiatörvény ezt írja elő.
az indoklás pedig az, hogy a nézőknek vannak megszokott hírforrásaik, nem várható el, hogy megkeressék azt az ellenvéleményt, aminek a létezéséről esetleg nem is tudhatnak. ezért az adott hírközeg (a törvényben szabályozott módon) köteles közzétenni az ellenvéleményt is.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.20. 05:34:05

@mavo:

google?

a népesség megdöbbentően nagy hányada nem használja a google-t.

a magyar médiatörvény kapcsán diktatúrát kiáltók közül valszleg senki sem ismeri az uniós országokban szokásos médiaszabályozást. a válaszódból ítélve te magad sem. pedig neked is ott a google :-)

z666 2011.01.20. 08:10:19

Kedves 5 fidesz-közeli okoskodó:
Ha nem lenne internet, akkor még mindig gyurcsótány lenne hatalmon!

alibaszna de bamba (törölt) 2011.01.20. 08:32:21

@z666: Ne türelmetlenkedj 2-3 év és újra Ő lesz!

2011.01.20. 08:55:48

@Conv: Az "aki nincs velünk, az ellenünk van" elv alapján teljesen nyilvánvaló, hogy a vbőr balos, nemzetietlen, és vissza akarja hozni gyurcsányt. ;-)

@Mészáros Laci: Szép kis esszé, a tempora azonban mutandur. Az internethasználat terjedése könyörtelenül átrendezi a tömegkommunikáció eddigi formáit, és ennek messze menő hatásai lesznek. 2000 év óta a gondosan megválasztott megmondóemberek irányították a birka népet, papok, újságírók, politikusok. Most megszületett egy médium, amiben az elnyomottak is hangjukat hallathatják, azonnal, és széles tömegekhez eljut a szavuk. Sokszor ez orbitális baromság, és nem könnyű a sok köldöknéző üresfejű idióta közül kiemelkedni, és látogatottságot szerezni, de néha sikeül, és lehet már a mainstreamtól eltérő hangokat is kihallani a nagy kakofóniából, mint példul Csikós és az öreg tragacsai, vagy éppen ez a blog itten. A hagyományos cenzorkodás, bértollnokok vásárlása, lenini súlykolás, göbbelsi propaganda kora egyszerűen lejárt. Föl kell nőniük a politikusoknak a helyzethez, mert ahogy az idősebb generáció kikopik, úgy lesz az internet használat általános. Amióta itt az internet, eltűnnek az apróhirdetési újságok, senkit nem érdekel a telefonkönyv, nem vesznek 5000 Ft-os ákos cédét, aki akar, közvetlenül a küföldi hírügynökségektől tájékozódik a világpolitikai eseményekről, mindenféle ferdítés és szűrés nélkül, ismerjük a külföldi árakat, béreket, és a határok nélküli ojrópában ripsz-ropsz elvándorlunk... Eddig még megvolt az a hátránya, hogy nem lehetett kivinni a klotyóra, mint az újságot, de ez sem fog már sokáig így, itt a wifi, okostelefon, ebook stb... kiengedték a szellemet a palackból, most már ember legyen a talpán, aki visszagyömöszöli! Sokan próbálkoztak már vele, de nem nagyon akar sikerülni. :-(

Secnir 2011.01.20. 09:23:17

@Hajszás Láncos:
"Szép kis esszé, a tempora azonban mutandur"

azaz:
Szép kis esszé, a temporis azonban mutatus. Mert actus. :-) Tessék felfesteni százszor.
(Lásd: Bryan élete, Latin nyelvlecke a római katonáktól)

2011.01.20. 09:37:29

@Secnir: Tempora mutantur, nos et mutamur in illis Tempora mutantur, nos et mutamur in illis Tempora mutantur, nos et mutamur in illis Tempora mutantur, nos et mutamur in illis Tempora mutantur, nos et mutamur in illis Tempora mutantur, nos et mutamur in illis Tempora mutantur, nos et mutamur in illis Tempora mutantur, nos et mutamur in illis Tempora mutantur, nos et mutamur in illis Tempora mutantur, nos et mutamur in illis Tempora mutantur, nos et mutamur in illis etc.

Secnir 2011.01.20. 10:01:46

@Hajszás Láncos:
Tempora mutantur, nos et mutamur in illis : Az idők változnak, mi vele változunk.
Szép kis esszé, a tempora azonban mutanDur : Szép kis esszé, az idők azonban megváltozik ?
Szép kis esszé, a temporis azonban mutatis: Szép kis esszé, az idő azonban változik (most)

de hagyjuk, ez más blogba való, bajerzsóti is megmondta. csak írogatnak anonym faszkalapok mindenfélét állami kontroll nélkül...

Secnir 2011.01.20. 10:08:07

hozsánna néked blogmotor...

Hoppázó Beléndek 2011.01.20. 10:34:00

ez volt már?

hirszerzo.hu/belfold/20110120_bayer_zsolt_nograd

a Zadófizető Zemberek pénzéből fizetnek egy ilyen hibbant köcsögöt?

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.20. 10:46:06

@Hajszás Láncos:

"A hagyományos cenzorkodás, bértollnokok vásárlása, lenini súlykolás, göbbelsi propaganda kora egyszerűen lejárt. "

1. a valóság ezzel szemben az, hogy az a néhány blog, ami kikerül az index címlapjára, elég sok olvasót vonz (több ezret, a legjobbak több tízezret), ami nem kerül ki, az meg néhány tucatot. És a szerkesztők döntik el, hogy mi kerül ki. Az index általában becsületes, de ez pénzkérdés -- volt már példa arra, hogy megalkudtak. szóval, a tömegekhez a mainstream média jut el, és NEM internetezik mindenki. nem is fog.

2. a magyar médiatörvényben szó nincs cenzorkodásról.

A média felelősségére egy konkrét példa: a vörösiszap-katasztrófát túlhangsúlyozták, mert szenzáció és növeli a nézőszámot. A következmény néhány ezer lefoglalt üdülés visszamondása. A sajtómunkásokban fel sem merült, hogy az aránytalan ábrázolással kárt okoznak.

tudok olyan esetekről, amikor cégek megrendelt egy bizonyos tartalmú írást, olyan esetekről, amikor cégek komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy őket negatív kontextusban ábrázoló hírek ne kerüljenek fókuszba. mindez a sajtó szabályozatlanságának következménye.

Sztyopabá 2011.01.20. 10:55:20

Angolul olvasóknak javaslom Mira Grant "Feed" című könyvét. www.thefeedbook.com/
Zombis-bloggolós-politizálós, de a lényeg benne az a jövőkép, amelyben a hivatalos médiaorgánumok teljesen elveszítik a hitelüket az emberek szemében és a blogerek valamint a blogok válnak a legfőbb információforrássá. Érik ez, és ettől rettegnek teljesen jogosan a Zsoltifélék.

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.20. 10:58:50

@Mészáros Laci: "Az index általában becsületes, de ez pénzkérdés "
Na ezen konkrétan eldobtam a hajamat.
Érdemes lenne az Indexre kikerülő mondanivaló összetételét vizsgálni.
Megegyezik a kurucinfóéval,csak ellenkező előjellel,zsidó szemszögből (ha meg nem sértek senkit).

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.20. 11:04:56

@TaTa86.:

A választások után erősen lecsökkent, majd teljesen meg is szűnt a blogszemle....Vajon miért?
www.fidesz.hu/index.php?Rovat=10152

z666 2011.01.20. 11:21:20

@Mészáros Laci: "Az index általában becsületes..."

Na neeeee!! Az index többet árt, mint a retek-klub. Fontos híreknél nagyon durván csúsztatnak és hazudnak.
A szerkesztőség tele van szélsőséges zsidókkal.

Kartal (rezervált) 2011.01.20. 11:36:11

@z666: "Az index általában becsületes..." - nah, ezen most felröhögtem. Talán csak a Népszabi mocskosabb az indexnél.

Marcellusca 2011.01.20. 11:39:48

@laspalmas: Há', mer' minden rendbe'. :)
Fülkeforradalom megvolt, önkormányzatok letudva. :D
Nincs miről írni, nincs mit figyelni. :DDDD

yda 2011.01.20. 12:17:24

@az igazi Sipi:
A bunkó az nem bunko ! "Tanulni,tanulni,tanulni!"Lenin

Kurt S. Earp 2011.01.20. 12:37:27

@SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK: @z666: @Kartal (fekete mellényben): zsidó szélsőségesek, Népszabadság, RTL klub...ezek nagyon durva túlzások, uraim, és éppen e túlzások okán válhat súlytalanná és jelentéktelenné, még a jogos kritika is.
Az Index konkrétan minden politikai párt ajtaját megrugdosta már, nem véletlenül utálják őket annyira. Nem vagyok az ügyvédjük,természetesen vannak ideológiai kedvenceik, de a "valahol felsír egy gyermek" újságíróik nem jelentik az egész szerkesztőséget. Az index oknyomozó, tényfeltáró cikkei, elemzései nem véletlenül jelentenek hivatkozási alapot, hátteret a híradók vagy más hírportálok, blogok témáihoz. pl. a belváros izraeli ingatlanbefektetőiről szóló írásaik bizonyára minden véresszájú jobbikos szívét megmelengették. A látogatottságuk oka nem csak az, hogy Uj Péter szereti a pinát.
Értenek ahhoz amit csinálnak. Nem elfogulatlanok, de az RTL szennyteleppel egy sorban emlegetni őket, már pusztán újságírói-hírszerkesztői-tárgyilagossági alapon is, enyhén szólva súlyos aránytévesztés.

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.20. 13:15:41

@Kurt S. Earp: Már elnézést a vakságomért,de nem látok semmi különbséget az RTL és az Index címlap között (ami ugye helyt ad többek között a Velvetnek is-ami felér egy móunikasóval).
A látogatottság oka,hogy a magyar szeret szenvedni.

Kurt S. Earp 2011.01.20. 13:32:15

@SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK: Érzem, menthetetlenül alul fogok maradni ebben a vitában, én ugyanis, önnel ellentétben
1. nem tudom mi van az RTL klub címlapján, mert
2. én magyar vagyok és
3. nem szeretek szenvedni, ezért
4. csak akkor lennének ismereteim erről, az általam kizárolag a kanálisválasztó gomb nyomkodása közben ismert szörnytelevízióról, ha egy szakasz olajos testű buzi arra kényszerítene, hogy egész nap a képernyőre vagy a honlapra tapadva mélyítsem el az ismereteimet például a
5. maunikasóról, amelynek ön bizonyára alapos ismerője de amelyből én, mély sajnálatomra, azt hiszem életemben egyszer láttam egy percet, de azonnal lehánytam magamat ,az viszont tény, hogy a
6. Velvetre rá szoktam kattintani, különösen ha oda van írva, hogy pina.

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.20. 13:37:17

@Kurt S. Earp: Helyes. Nekem sincs már régóta beprogramozva a tv-n.Aggódtam is,hogy majd nekem ront: -Az nem is az RTL-en ment,háháá! (mármint az a mónikasó)
Pedig régen néha belenéztem (volt valami héberhetes,vagy mi),csak az objektivitás végett.

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.20. 13:41:23

@SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK: Mert én olvasok Indexet ,Kurucinfót,Népszabit és Barikádot is. És valahol a két véglet közt megtalálom a vélt igazságot.

bandika gazdája 2011.01.20. 14:11:40

@yda: Azé irodalmi Nobel díjra ne aspirálj!!!

bandika gazdája 2011.01.20. 14:13:15

@yda: Azé irodalmi Nobel díjra ne aspirálj!!!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.20. 16:15:23

@Mészáros Laci:

te itt valamit kurvára nem értesz. ezek vélemények. vélemény mellé nem lehet kötelezően ellenvéleményt tenni. ilyen törvény sehol a világon nem lehet, vagy ha van, ott a törvényhozók elmebetegek.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.20. 16:23:33

@Mészáros Laci:

nincs olyan, hogy egy hírről mindenki értelmezését közölni kell, mert egyszerűen lehetetlen. pl. egy médiával kapcsolatos adatvédelmi hír miatt nálunk fel kellene sorakoztatni az összes parlamenti párt képviselőjét, szalai annamáriát, az összes érintett médium képviselőjét, az adatvédelmi biztost, és akkor még a köztársasági elnöknek is lehet egy huszadik véleménye. nonszensz.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.20. 16:57:08

@mavo:

Egész konkrétan Franciaország.

A francia viszont-vélemény törvényről mintázta 20020-ben Répássy Róbert a róla elnevezett törvény, ami egyébként el is hasalt az alkotmánybíróságon (de nem a viszontválasz közlésének kötelezettsége miatt, hanem azért, mert nem tartalmazott felső határt az ellenszegülőkre kiszabható bírság összegére)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.20. 16:59:05

@mavo:

az élet számos területén kötelező olyan szintű értelmezést adni a fogyasztóknak, hogy számukra különös erőfeszítés nélkül érthető legyen.

miért akar ez alól kibújni a sajtó?

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.20. 17:04:38

@mavo:

1. nem kötelező ellenvéleményt tenni, de ha van ellenvélemény, azt kötelező közölni.

2. ha mindenki felelős a kijelentéseiért, a sajtó miért mentesül ez alól?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.20. 18:33:34

@Mészáros Laci:

"1. nem kötelező ellenvéleményt tenni, de ha van ellenvélemény, azt kötelező közölni.

2. ha mindenki felelős a kijelentéseiért, a sajtó miért mentesül ez alól?"

1. eleve sok esetben nem ellenvéleményről beszélhetünk, hanem más véleményekről. másrészt itt nálunk ugyanarról a (mondjuk) törvényről, eseményről, akármiről, tíz politikusnak tíz véleménye tud lenni. továbbá ismétlem, én publicisztikákról írtam, amit, az nem egy hír kommentálása, amikor szaniszló egyszer csak elkezd delirálni a tévében.

2. nem értem, ezt miért kell hajtogatni, mert egyszerűen nem igaz. például a sajtó eddig sem közölhetett felelősségvállalás nélkül hamis tényállításokat. ha a sajtó nem lenne felelős a kijelentéseiért, akkor a magyar nemzet nem bukott volna cca. 450 sajtópert, és szinte mindig hamis vagy félrevezető tényállítás közléséért. van egy halom szabály, amit minden állampolgárnak, és az ún. médiának is (ebben benne van ugye a sajtó) be kell tartani, és ha nem teszi, akkor megbüntetik érte.

azt, hogy valahol valamilyen hamis tényállítás megjelenjen, továbbra sem lehet mindenhol és mindenkor megakadályozni: az már valóban cenzúra lenne.

2011.01.20. 18:34:54

@Mészáros Laci: A valóság az, hogy a művelődési házakban nagy sikerű tanfolyamokat szerveznek "internet nagymamáknak" címmel, meg az is a valóság, hogy a devecseri lomis cigányok a vaterán árulják a szaraikat, meg még az is valóság, hogy a közeli lovarda vidékről származó 23 éves lovászfiúja aki egész nap a szart lapátolja, az is profi internetes. Még van pár ember, aki nem, vagy csak alkalmanként, de egyre kevesebben vannak. Iskolás korúak közül kötve hiszem, hogy akár egyetlen egyet is tudnál mutatni.
Blogokat felfuttatni tényleg nem könnyű, de azért van rá példa. A kuruc.infot sem nagyon linkelgeti az index, mégis közismert és olvasott. Pont ez fáj a viktátornak. Az elnyomó hatalmak sosem szeretik, ha vannak tőlük független hírforrások is, a szocializmusban is zavarták a SZER-t, meg ünnepek előtt egy héttel lezárták a fénymásológépeket, nehogy valaki röplapokat gyártson... de azért csak meghallgatták az emberek a szert, és terjedtek a szamizdatok, és minél jobban tiltották, annál lelkesebben vetették rájuk magukat az emberek. Igen, a világ értelmesebb részén már rég rájöttek, hogy sokkal célravezetőbb floodolni az információt, ott az internet, írjon minden szarjankó blogot, és akkor az a pár értelmes gondolat majd jól elvész a sok tökkelütöttség között, és soha senki nem találja meg. Ez az un. "információs társadalom" modellje. De ezek a kretének nem értik, leragadtak agyilag a Rákosi rendszerben, amikor olyan rádiókat gyártottak, amivel csak a kossuth és a petőfi adókat lehetett hallgatni, ahol aztán reggeltől estig ment az agitációs propaganda. Viktátor azt hiszi, hogy ezt az internet korában is meg lehet csinálni. Hát lehet próbálkozni... én valami nagy sikert nem jósolok neki.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.20. 18:36:40

@Mészáros Laci:

a viszontválasz nem az eredetivel egy időben, az mellett jelenik meg, tehát nem arról szól, amit te írtál, vagy rosszul fogalmaztad meg, nekem mindegy.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.20. 19:10:30

@Secnir:

a d egyértelműen elírás, a válaszból kiderült, ellenben a mondás minden forrásban mutanturral szerepel, a pallasban is.

bandika gazdája 2011.01.20. 19:45:11

A latin közmondás helyesen: TEMPORA MUTANTUR ET NOS MUTAMUR IN ILLIS. (Az idők változnak, és mi változunk bennük.) Hihettek nekem nyóc évig tanultam latint!

bandika gazdája 2011.01.20. 19:52:11

@mavo: Egyébként meg ki tiltja Bayernek a viszontválaszt? Itt a pálya, győzzön meg ha tud! (Nem lesz könnyű dolga, de semmi akadálya a próbálkozásnak!) Ja, hogy úgy könnyebb, ha a másik felet símán lerohadékozzuk meg betiltjuk?! Na persze. Csak az már nem fog menni. Túllépett rajta a világ úgy 20 éve ha nem több.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.01.20. 21:58:21

"... minden beteg lelkű pszichopata állat oda azt írogasson amit akar."

olybár tűnik nékem, hogy Zsóti nem bírja a konkurenciát :)

Horizont 2011.01.20. 23:09:27

@Mészáros Laci:
"Az index általában becsületes" Persze becsületes, csak a saját szája íze (vagy politikai beállítottsága)
szerint tesz ki blogokat a címlapjára. Ha nem politika a téma akkor olyant ami nagy reklámbevételt hoz.
Meglepődnél mennyien interneteznek, ma már nem végzettség, kor kérdése. Az idősek is megtanulnak innen tájékozódni. (én is:D)

"vörösiszap-katasztrófát túlhangsúlyozták"
Mit értesz ez alatt? Mert ha esetleg azt, hogy neked már mindennap a könyöködön jött ki, az nem az amit te gondolsz. Ez a katasztrófa világviszonylatban is egyedülálló, sajnos. Emberi és környezeti tragédia. Amit azok az emberek átéltek inkább még jobban kellett volna hangsúlyozni és a felelősséget megállapítani.És a bűnösöknek rács mögött lenni. Nem is értem az ilyen megnyilvánulásokat, mint a tiéd is. Túlhangsúlyozták... Hihetetlen.
"A következmény néhány ezer lefoglalt üdülés visszamondása."
Hát b+ ezt nem hiszem el!!! Előbb ez elkerülte a figyelmem. Szerinted ennyi a következménye?????
Na látod ilyen embereknek mint te vagy teljesen mindegy is , hogy van-e interneted vagy nincs. Sötétségben élsz!Hiába süt rád is a nap.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.20. 23:19:36

@Horizont:

"Persze becsületes, csak a saját szája íze (vagy politikai beállítottsága)
szerint tesz ki blogokat a címlapjára."

ez szimpla hazugság.

Horizont 2011.01.20. 23:27:55

@mavo:
Hát a Vastagbőr index címlapos életét végigkísérve ezt nem nevezném szimpla hazugságnak. Ez az én véleményem én így látom, hazudni meg nem szoktam. Se szimplán se máshogy!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.21. 00:01:45

@Horizont:

csak a kedvedért átfogalmazom: az állításod nem volt igaz.

Horizont 2011.01.21. 05:49:35

@mavo:
Na akkor én meg a kedvedért megmagyarázom egy kicsit! Azt mivel magyarázod, hogy amíg az előző kormány alatt történt "vastagbőrök" nem kerültek index címlapra, ahogy megérkeztek a fideszes "vastagbőrök" majd mindennap kikerül???!!!! Ez szerinted szimpla hazugság a részemről? Vagy általad finomítva, állításom nem igaz? Hát te tudod! Hajba nem kapunk miatta...:)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.21. 07:10:33

@Horizont:

"Vagy általad finomítva, állításom nem igaz?"

ahogy mondani tetszik. állításod nagyon nem igaz. a vastagbőr akkor lett közismert, amikor ez a fidesz-kormány még sehol sem volt, és na, hogyan lett közismert? kérdezd nyugodtan zéróékat, ha nekem nem hiszel.

eszkep 2011.01.21. 07:45:42

Már nem azért, de az idézett beszélgetés végig a véleménynyilvánítás kategóriájába esik, még akkor is, ha ez Laspalmasnak nem tetszik... Abban az országban ahol a "szabad véleménynyilvánításba" belefér az, hogy Orbán Viktort, meg XY-t "felakasztani", "kibelezni", "gödörbe lőni" kellene (és ezért még állami támogatás is jár), ott teljesen visszafogott jelző a "leggyávább, névtelenségbe burkolózó rohadékok" szóösszetétel.
Sajnálatos, hogy zeroék a "hír szent, a vélemény szabad" elvet úgy értelmezik, mint a ballib média általában: "hazudjunk valamit, az emberek úgyis hülyék, beszopják".
Apropó, nem lesz újabb poszt a Médiatörvényről, most, hogy elolvastam? (Elég érdekes, hogy Vastagbőrék mennyi posztot írtak róla, már az elfogadás előtt...

Itt csak Zero egyik legprimitívebb megnevezett problémáját cáfolnám meg: Írta, hogy túl magasak a bírságok (egyébként egyáltalán nem azok, lásd Anglia, Németország), és be kell fizetned, a fellebbezésnek nincs halasztó hatálya. Így megvalósul az öncenzúra (egyébként tudatosan hazudik zero is, mert az "állítólagos öncenzúra marhára nem valósult meg jan. 1 óta sem...)
A valóság ezzel szemben a 163 par. szerint az, hogy fellebbezésnek valóban nincs helye (ui. a Médiatanács egyszintű szerv, hova lehetne...?). A határozatot természetesen bíróságon lehet megtámadni, minek viszont halasztó hatálya nincs (ui. ez államigazgatási eljárás, és nem büntetőügyi, Zero súlyosan keveri a fogalmakat), AZONBAN, ha egy kicsit továbbolvasna (lehet, hogy Zero nem is olvasta a Médiatörvényt???) tudná, hogy a keresetlevelet és kapcsolódó dokumentumokat a Médiatanácsnak 15 napon belül kell megküldenie a bíróságnak (163 par. (4)), a bíróságnak az eljárást pedig soron kívül KELL (164 par (1)) kell lefolytatni, így ha a bíróság megsemmisíti a határozatot nem kell befizetni.
Ilyen és ehhez hasonló csúsztatásokra épül a ballib média összes kifogása, erre nem térnék itt ki. Tehát itt még IGÉNY sincs a korrekt tájékoztatásra, és a Vastagbőr még a "legnívósabb" (minden relatív...) közéleti blog, a Véleményvezérhez képest például...

De akkor miért fáj laspalmasnak, hogy nem csak neki van véleménye, hanem Bayernek is?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.01.21. 08:06:01

@eszkep:

Tudtam, hogy valaki, te megmented Bayer Zsoltot.
Lehet, hogy te magad vagy Bayer.

Nem tudom, sikerült-e figyelmesen végignézned a fenti beszélgetést, de abból nekem nem az tűnt ki, hogy nekik ez a VÉLEMÉNYÜK, hanem hogy kurva jó lenne ha végre szájon törölné valaki a köcsög bloggereket, meg megszabályoznák az egész kurva internetet.

eszkep 2011.01.21. 08:33:46

@zero: Hehe, nem én vagyok Bayer, de ennyi dezinformációt kár összehordani, amit eddig csak ti leírtatok csak a Médatörvény kapcsán. Zero, most frankón elolvastad már? Bár ha te már decemberben posztokat írtál róla, valószínűleg napi 12 órában folyamatosan nyomon követted mind a tervezetet, mint az összes módosító indítvány sorsát...
Zero, az egy dolog, hogy valaki véleményt mond (a "kurva jó lenne ha ..." ugyanis tipikusan vélemény) még ha a fenti stílusban is, de miért kell "csúsztatnod" (lásd példának fenti konkrét eset. a "csúsztatás" egyébként nagyon finom kifejezés, mert illene egy törvény legalább érintett paragrafusát elolvasni és nem csak az első mondatát)?
Szerintem egyébként az új Médatörvény nem eléggé szigorú, én az új lengyel médiatörvényt vettem volna át. Az ugyanis közel olyan szigorú, mint a német.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.21. 09:24:09

@eszkep: ha már ilyen stílusban oktatod ki zero-t, akkor javasolnám, hogy előbb tájékozódj egy kicsit!

ugyanis, amit idézel a "médiatörvényből" a 164. § (1) bek. vonatkozásában, az TÉVES!

"164. § (1) A 163. § szerinti eljárásokban mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság harminc napon belül határoz."

Ugyanis amit te írsz, az az eredeti verzióban még valóban így volt. De a fenti jogszabályi helyet - hatályba lépése előtt - módosította a 2010. évi CLXXIX. törvény 11. §-a.

Ennyit erről...

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.21. 09:35:20

@Horizont:

"Nem is értem az ilyen megnyilvánulásokat, mint a tiéd is. Túlhangsúlyozták... Hihetetlen."

Örkény István: Hír

Ágyában dohányzott borsodbányai lakásán Haris Márton vájár. Miután végigszívta cigarettáját, lámpát oltott, falnak fordult és elaludt.

eszkep 2011.01.21. 09:52:29

@Seduxen: hazudsz.
A Magyar Közlöny (2010.XII.31), tehát a hatályos jogszabály. Nem pötyögném be az egészet (a neten biztosan megvan).
A 164 (1) viszont tömör és velős (szó szerinti idézet): "A bírósági eljárást soron kívül kell lefolytatni"
Harminc napja egyébként az érintetnek van, hogy a Médiatanács elmarasztaló határozata ellen keresetet nyújtson be.

Egyébként ennél több észt néztem ki belőled... Te komolyan azt akarod beadni, hogy a dec 30-án kihirdetett, 2010. évi CLXXIX. törvény (melynek címe: Az egyes CÉGJOGI és TÁRSASÁGI JOGI tárgyú törvények módosításáról (!!!). Módosít egy dec 31-én kihirdetett törvényt??? Én azt értem, hogy az agyhalott kommentelők 99%-a nem olvas Közlönyt, de azért eddig nem kellene lealacsonyodnod.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.21. 10:00:35

@eszkep: na idefigyelj!

csak azért nem küldelek el az anyádba, mert belém - veled ellentétben - szorult némi intelligencia.

Ha nem erőlteti meg a narancsdroid agyadat te fasz!

Magyar Közlöny 2010. december 30.-i 201. száma: 2010. évi CLXXIX. törvény. 11. §-a.

Próbáld meg elolvasni te fasz!

Előbb hirdették ki a MÓDOSÍTÓT, mint a médiatörvényt, mert a nemzet tolla nem volt elég gyors.

Idióta faszkalap!

eszkep 2011.01.21. 10:01:20

@Seduxen: Mea culpa Maxima!

A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény 164. §-a a következõ szöveggel lép hatályba:
„164. § (1) A 163. § szerinti eljárásokban mind az elsõfokú, mind a másodfokú bíróság harminc napon belül határoz.
(2) A bírósági felülvizsgálati eljárásra a Fõvárosi Bíróság kizárólagosan illetékes.
(3) A bíróság a Médiatanács határozatát megváltoztathatja.”

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.21. 10:01:34

@Horizont:

példa a sajtó működésére. az egyik legkorrektebb hírportálon olvasható ma:

inforadio.hu/hir/bulvar/hir-407839

Borzalmas baleset az M5-ösön: elaludt a kamion vezetője

A leállósávban álló kisteherautóba rohant egy bosnyák rendszámú kamion az M5-ös autópálya 91-es kilométerénél, a Szeged felé vezető oldalon péntek reggel; a forgalom a mentés idejére félpályára szűkült - közölte a rendőrség. A kamion vezetője valószínűleg elaludt vezetés közben - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A kamion utasa könnyebben megsérült, a kisteherautóban nem tartózkodott senki.

Borzalmas.

Secnir 2011.01.21. 10:04:48

na, idefingották eszkepet.
hiányzott már mint üveges tótnak a hanyattesés.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.21. 10:05:49

@Hajszás Láncos:

1. Nem internetezik mindenki. Nem is fog. Van néhány nagypapa aki nekilát, de ez nem mindenki.
A fiatalok sem mind.

2. Én nem tudom, mit képzel Viktátor a cenzúráról, de a médiatörvényben nincs szó ilyesmiről.

GatyaPityu 2011.01.21. 10:08:18

" Persze Madách-díjat mi sosem fogunk kapni, ő meg igen. Holnapután, Nógrád Megyétől. "
- Mégis, mit vártatok, azonosíthatatlan nicknév mögé bújt embereket fognak kitüntetni?
Nem mellesleg, egy olyan országban, ahol pld. Fekete János (komcsi közgazdász aki a hetvenes években elindította az országot az eladósodottság útján) kitüntetést kaphat, akkor Bayer kitüntetésével sem lehet gond. Utóbbi személy legalább nem ártott az országnak, a politikai hovatartozása alapján persze lehet őt bírálni vagy dicsérni pártszimpátiától függően.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.21. 10:08:34

@Mészáros Laci: ennél is borzalmasabb lett volna, ha a kamion SÖRT szállít... Belegondolni is rossz, ugye @Gunther: ?? :)))))

eszkep 2011.01.21. 10:08:57

@Seduxen: Még egyszer bocsánat. így jár, aki papír alapon olvas...
Viszont akkor már azt is odarakhattad volna emellé:
165 par (4): "A keresetlevél benyújtásának a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya, a keresettel támadott hatósági határozat végrehajtásának felfüggesztése a bíróságtól kérhető."

Homeoffice 2011.01.21. 10:10:11

@Seduxen:

Ne is mond...
Te gaz CZENK! Még másfél hónapig ki sem mozdulhatok itthonról, és szivatsz? .

GatyaPityu 2011.01.21. 10:10:44

Ja, és teljesen igaza van abban is Bayernek, hogy az internet sem szent tehén, ahol mindenki azt csinál, amit akar, és úgy tiporja sárba mások jogait, ahogy neki tetszik (pld. fika blogok, exbarátnők intim képeit és adatait közzétevő oldal, stb...)

eszkep 2011.01.21. 10:11:58

@Seduxen: Tényleg, egyébként az EU-s Vámkódex nem EU konform? Csak azért mert természetesen a vámbírságnál sincs halasztó hatálya a bírósági keresetnek.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.21. 10:13:10

@eszkep: spongyát rá, csak felkúrtad az agyamat :)

@Gunther: jól van na, sorry! azért otthon ihatsz, nem? (megjegyzem te tudhatod a legjobban, hogy a dolgozó kis kollégáidnak sem volt éppen sok lehetősége inni az elmúlt 3 hétben.)

Homeoffice 2011.01.21. 10:18:48

@Seduxen:

Te tudod a legjobban hogy otthon nem fogyasztok alkoholt. Mindegy. Ez legyen a legnagyobb problémám.
Az jobban zavar, hogy SEHOVÁ nem mehetek ezzel a tönkretört bokával...

Homeoffice 2011.01.21. 10:21:44

@Seduxen:

Te tudod a legjobban hogy otthon nem fogyasztok alkoholt. Mindegy. Ez legyen a legnagyobb problémám.
Az jobban zavar, hogy SEHOVÁ nem mehetek ezzel a tönkretört bokával...

2011.01.21. 10:40:56

@Mészáros Laci: Még nem internetezik mindenki, de fog. nem adok neki 15 évet, hogy ugyanolyan természetes és hétköznapi része legyen életünknek, mint ahogy manapság sem számít kultúrlénynek, aki nem tud kezelni egy televíziót, vagy nem tud írni-olvasni. Ez a jövő, akár tetszik, akár nem. A történelem kerekét visszafele forgatni nem lehet, aki viktátorkodni akar, annak ki kell találnia, hogy "rendszabályozza meg", vagy tiltsa be, hogy az alattvalók az interneten publikálják a gondolataikat. Vannak rá próbálkozások, Kínában, Belorussziában, Kubában, de egyelőre még nem nagyon sikerült megoldani, muhaha.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.21. 11:24:25

@ColT: persze hogy vannak értelmes részei. De ha én írok 150 oldal komoly elemzést, de egyik éjjel mikor befröccsözve a 96. oldalon nem bírom megállni hogy ne írjam bele a csöcsmöcspöcs hirtelenkedést, akkor aki elolvassa, azt fojga mondani hogy ja, ez az a csöcsöspöcsös elemzés. Nem azt fogja kiemelni hogy ez egy remek munka, kár azért az egy szóért. De ha én nem adom ki, hanem más szakemberekkel megbeszéljük előtte, akkor ők szólnak, hogy figyelj, benne maradt a korrektúránál az egyébként kellemes csöcsmöcspöcs szóegyüttes, akkor én kiveszem, és mindenki boldog.
Ha azonban, mégis benne marad, és mindenki szól, sőt, azt is mondják a cégemnél, hogy figyelj, mi nem akarunk egy ilyen csömöcspöcsös emberrel együtt dolgozni, mert ez nekünk ciki, akkor nem állok neki ordibálni hogy: IGEN? Azzal hogy ti ilyeneket mondtok, ezzel az családomat szidtok, hiszen ha anyám nincs, én sem vagyok! szóval Anyáztok? Nahát. Én kijavítom ha nektek ez kell, de ne anyázzatok, ert azt nem tűröm el.
Akkor a munkatársaim csak értetlenül néznek majd, és kérdezik: - Hogy de hát mi csak azt előre kértük hogy ne legyen csöcsmöcspöcs, te mégis megjelentetted, akkor szóltunk hogy így viszont nem megy a közös munka, erre Te azt modod ne anyázzunk?
Hát mit gondolnak itt rólunk? Mert anyánk azt gondolja hogy Fiam, Te egy nagy csöcsmöcspöcs vagy!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.21. 11:25:00

@Legelő Őse:
opsz ezt a kommentet nem ide akartam...de ide is ok:-)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2011.01.21. 13:00:50

@Hajszás Láncos:

én másképp látom, de meglátjuk.
a viktátorkodást viszont még mindig nem értem.
olvasd el a médiatörvényt, hogy tudd, mihez szólsz hozzá.

z666 2011.01.21. 13:14:05

@Kurt S. Earp: "Az index oknyomozó, tényfeltáró cikkei, elemzései nem véletlenül jelentenek hivatkozási alapot, hátteret a híradók vagy más hírportálok, blogok témáihoz."

Érdekes, amelyik cikkükkel kapcsolatban konkrét információim voltak (tehát ott voltam, láttam), ott szinte kivétel nélkül mindig durván hazudtak. Egy tipikus példa:
Tomcaték sokhelyszínes tüntetésén volt egy transzparens:
"Ne bántsd a magyart, az adójából élsz!"
Ők ezt írták helyette: "Ne bántsd a magyart, az adójából él!"

Csak két betűs csúsztatás, mégis értelmetlenné teszi az egész mondatot...

2011.01.21. 16:07:30

@Mészáros Laci: Ki a faszomat érdekli a médijatörvény? Elég belelapozni az életrajzába: aristotle.5mp.eu/web.php?a=aristotle&o=Zklf6SNpIF

f.m.j. 2011.01.21. 16:36:19

@Hajszás Láncos: valami kevésbé elvakultat nem találtál? :)

2011.01.21. 16:43:09

@f.m.j.: Na ne csinálj már úgy, mintha bármilyen érvvel meggyőzhető lennél! ;-)

f.m.j. 2011.01.21. 18:29:40

@Hajszás Láncos: csak próbálkozz, ne mondj le senkiről úgy, hogy nem is ismered :)
én mindenesetre megköszönöm, hogy belinkelted, mert nagyon mulattató, esti lefekvés elötti olvasmánynak kiválóan megteszi, annyira aranyos ahogy mindennek alaposan utánajártak :)

2011.01.21. 20:30:58

@f.m.j.: Ki nem ismeri? Egyszer már négy kurva évig élvezhettük őviktorsága balfaszkodását, nem is kért belőle repetát a nép, de nem ám, sem 2002-ben, sem 2006-ban. Viktorkád nyugodtan kezet csókolhat gyurcsótánynak, mert ha ő nem olyan amilyen, többet valószínűleg az életben nem ült volna a bársonyszékbe, és ezt köszönheti a gyalázatos négy évének 98 és 2002 között, amikor ugyanilyen pofátlanul osztogatta a pozíciókat olyan vállalhatatlan alakoknak, mint dajcs tamás (aki még egy diplomát sem tudott összehozni amíg nem volt kormányfő a haverja) vagy simlicska, akinek apró piroska mellett kéne a börtönben elrohadni.

Horizont 2011.01.21. 20:42:52

@Hajszás Láncos:
Valóban ismerjük Orbánt. Tudjuk milyen volt, tudjuk mit csinált. Már aki nem annyira szemtelenül fiatal:) Álljál már azért két lábbal a földre le!!Nem volt szuper '98 és '02 között, ez tény. De ma már teljesen más megvilágításba kerül az ő négy éve ha mellétesszük az elmúlt 2-4 év mellé! Be kell, hogy lásd. Én nem szavaztam a Fideszre, de nem is értem a gyűlölködő fröcsögőket. Ti hol éltek az elmúlt években? Nem láttatok? Nem hallottatok? Nem tapasztaltatok? Nem dicsérni akarom a Fideszt (isten ments), sokkal többet vártam tőlük ez is tény, mondjuk nagyon meg sem lepődtem, de legalább az előző 4 évüket ne nyomjuk már le az SZDSZ + MSZP alá!

f.m.j. 2011.01.21. 20:59:25

@Hajszás Láncos: nos, azt hiszem ekkora baromságra reagálnom sem kéne, azt hittem okosabb, és árnyaltabb a gondolkodásod... tévedni emberi dolog, és még velem is megesik, spongyát rá :)
egyébként nem ismerek olyan embert, aki valaha "Viktorkámnak" szólítanék, már itt elvétetted, ez a helyzet
troll bácsi, több szót nem vesztegetek rád, feleslegessé válik minden elmés, és sziporkázó visszavágás...

Kandabula 2011.01.21. 21:02:24

Az illető okádik, de felháborodik azon, ha valaki csak sercint.

2011.01.21. 21:19:19

@f.m.j.: Akkora baromság, hogy minden szavam színigaz, viktátor egy balfasz volt, aki, miután kimutatta a foga fehérjét, csúfos vereséget szenvedett a komenyista utódpárttól, kétszer egymás után. Szánalmas és szégyenletes, de ez a helyzet. És nagy összegben fogadni mernék rá, hogy ha marad a jelenlegi választási rendszer, most sem lesz belőle két ciklusos viktátor, mert normális embernek viszket a tenyere ennek az átkozott bandának a látványától is.

@Horizont: Na persze, tudom én, hogy nosztalgiaválasztás volt ez is, mint annó amikor az antall/boross halálbrigád után visszasírták a Horn féle MSZP-t, de már akkor sem jött be. Ilyen egyszerűen nem lehet az idő kerekét visszaforgatni, hogy "orbán alatt jobb volt, akkor ha megint orbán lesz, akkor megint jobb lesz." Választani _program_ alapján szokás, az pedig a fidesz esetében csak egy sejtelmes és homályos fércmű volt, amivel egy év alatt semmit sem tudtak kezdeni, megy a szájkarate ezerrel, az ország népe meg ugyanúgy dögledezik, mint gyurcsányék nyolc éve alatt. És még ugyanez lesz az elkövetkező három évben is, aztán majd a következő ciklusban (talán) megtudjuk, hogy ki kapta a nokiás dobozokat. :-(

f.m.j. 2011.01.21. 21:26:42

@Horizont:
Bayer okádik, közben meg felháborodik (ezzel kimerítve a képmutatás fogalmát), pedig a tisztánlátó-ártatlan ellenoldal csak köp egyet (mer' az csak csurrant egyet, kis bagatell, a fasisztarasszistanácibayerhoz képest :):):)))

Horizont 2011.01.21. 21:56:42

@Hajszás Láncos:
Te hol élsz? Szerinted itt nálunk a magyar ember program szerint választ? Nagyon el vagy te tévedve.
Mit lehet kezdeni veled is aki halálbrigádnak nevezi az Antall-Boros kormányt? Oké sokat hibáztak, na de ilyen jelzőt használni ember? Dögledezünk? Igen! Azt ne taglaljuk, hogy miért és hogy kiknek köszönhetjük! Tele van az ország adóssággal. Nincs ingyen ebéd tudod megmondták. Ha nincs pénz, nemhogy Orbán de még a magasságos atyaúristen se tud jólétet faragni.Milyen programot csináljon a "nincsre"? Kicsi a mozgástere. De amikor a minap azt merte mondani, hogy senki nem mehet el előbb nyugdíjba, felhördült a baloldal, hogy ezt mégse, fúj gonosz Orbán stb. stb. Utálom a az elvakult fidesz-fanokat is, de azokat is akik tele szájjal szidják őket, szinte piedesztálra emelve ezzel az előző kabinetet. Arany középút? Te is csak fröcsögsz.

@f.m.j.:
Szia! Hát Bayert is ismerjük, már nem mai gyerek:))) Bátor, szókimondó:))) Óh miket nem írok:)

2011.01.21. 22:19:00

@Horizont: Hogy hol élek? Az intellektualitás elefántcsonttornyában, és mélységesen lenézem innen a darutollas horthy-nosztalgiás faszfejeket, mint antallék, akik hónapok alatt 38%-os inflációt és a 2006-osnak megfelelő mértékű inflációt csináltak a működő országunkból. És az nem mozgástér kérdse volt, mert az bokrosnak, hornnak sem volt egy fikarcnyival sem több, mint nekik, mégis le tudták lassítani a gazdasági katasztrófát. (Sőt, egyes vélemények szerint az első viktatúra viszonylagos jóléte is Bokros Lajos munkásságának utószele miatt volt - bár erről lehet vitatkozni.) Visszatérve a viktátorra: akinek nincsen semmi ötlete, hogy az ismert helyzetből merre keressen kiutat, az pontosan miért is indul a választásokon? Tán csak nem a személyes cezaromániája miatt? Vagy hogy a megszerzett hatalommal jól visszaélhessen a saját zsebe hasznára? Gyurcsánynak küldetéstudata volt, azért kampányolt hazugságokkal, hogy lehetőséget kapjon a politikai változtatásokra, amit jónak látott (és amiből végül nem lett semmi, mert a saját, párton belüli ellenzéke elszabotálta, és végül őt is eltávolította), de orbánnak mije van? Nagy pofája, mögötte meg semmi, csak a mérhetetlen hatalomvágy, hogy Magyarország első embere szerepében tetszeleghessen a tükör előtt. Biztos, hogy ez kell most az országnak újabb négy kurva évig? Mikor fog már valaki ténylegesen szembe nézni a problémákkal, a helyett, hogy a külsőségeken lovagol? Minél később, annál jobban fog fájni...

Horizont 2011.01.21. 22:39:48

@Hajszás Láncos:
Hát elég hajszás veled kommenteket váltani. Elfogult vagy, és így nem józan szemléletű. Gyurcsány küldetéstudatára is magasról nagy ívben sz..rok. Már bocsánat. Te meg felmentést adsz neki? Meg vagy te buggyanva? Hatalomvágy?? Igen az van mindegyikben egyformán. Kedves Fletóban pont annyi mint Orbánban. Akik ma jelen vannak a politikában azoknak vagy hatalomvágyuk van, vagy pénzéhségük, vagy semmihez nem értenek a kinti világban. A legrosszabb akiben mind a három egyszerre tobzódik. Hidd el aki normális egészséges gondolkozású, és szeretne és tudna is jót tenni, és alkalmas is lenne az már rég elmenekült abból az ocsmány világból. Te csak ne védd és ne is támadd egyik oldalt se jobban, nem jobb itt egyik sem a Deákné vásznánál. Megnyugtatlak, hogy MI a NÉP sem. Ezért dagonyázunk a jó kis langymeleg szarban immár 21 éve, kormányok meg jönnek - mennek, mi meg maradunk, néha kiemelkedünk a szarból de csak annyi időre, hogy levegőt vegyünk és ne dögöljünk meg. A vegetáláshoz valót beszippanthassuk. És minden adót, járulékot befizethessünk. Ennyi.

2011.01.21. 23:09:05

@Horizont: Miért lennék elfogult? Miért menteném fel gyurcsányt? Csupán annyit jegyeztem meg, hogy neki a küldetéstudat miatt kellett a hatalom, viktátornak meg a hiúsága miatt kell a hatalom. Gyurcsányról sok rosszat össze lehet hordani, de azt, hogy a rábízott hatalommal visszaélt volna, vagy hogy saját zsebre dolgozott volna, azt pont nem. Ő már rég befutott ember volt a kinti világban. Ilyen szempontból bizony Gyurcsány jóval felette állt a szokásos magyar politikusoknak. Ő igazi államférfi módjára gondolkodik, nemzetet akart menteni... csak éppen az összes többi párttársa nem ezt akarta, hanem lokodni, és amikor már nagyon unták Fletó okvetetlenkedését, egyszerűen eltávolították, ennyi. Volna pár fickó a fideszben is, akit jobb lenne eltüntetni, és mindjárt kevésbé szúrná az emberek szemét a banda. Mondjuk orbán, dajcs, rogán, kósa... gusztustalan, húsz éves, bűzlő politikai hullák adják a fidesz arculatát, ha nem szabadulnak meg ezektől, három év múlva mehetnek a süllyesztőbe a maszop után.
A jobbiknak legalább volt programja. Konkrét programja. Hogy mi lett volna belőle, ha ők kapnak 2/3-ot, azt nem tudjuk. Azt sem, hogy mit szóltak volna hozzá a mi nagy barátaink, a külföldiek, akik olyan kurvára oda vannak értünk, amióta csak megérkeztünk "az undorító szőrös lovainkon" és végigraboltuk őket. Orbán viszont egy hülye ripacs akinek max a felcsúti III. oszt amatőr focicsapatban lenne helye, nem a bársonyszékben.

Kandabula 2011.01.22. 01:16:21

@Horizont: akkor idézek:
... "A hír szent, a vélemény szabad"...
Persze kivéve azok véleményét, melyek nem azonos B.Zs. véleményével. Ő fröcsög, lerohadékozza a kommentelőket, zsidózik keményen, de fel van háborodva, ha őt is hasonlóan minősítik. Elgondolkodtató, hogy mindjárt "rohadékkal" indít. Mi köze lehet egy ilyen emberhez bárkinek?

Horizont 2011.01.22. 09:37:47

@Kandabula:
Minden oké, csak azt nem értem ezt miért nekem címezted? Találsz egyetlen sort is ahol Bayer védelmére keltem? Sőt....Azt írtam, hogy nem értem az értelmetlen gyűlölködést. Egyik oldalon se. Bayer konkrétan az az ember aki egy másodperc figyelmet nem érdemelne meg amúgy, de sajnos beletolakszik a pofánkba.

bunji jumping 2011.01.23. 17:19:15

@tintamin: Bogár László fejéről mindig egy aszott citrom jut eszembe. A többi gyümölcs ráncosodik, megrohad, de a citrom megszárad, összemegy. A fejben lévő agy ugyancsak összemegy.

SPYD3RM4N 2011.01.23. 21:22:18

Nem szorosan a témához kapcsolódó kérdés, de blogokról és médiatörvényről szól.
Itt az indexen indított blognál kétféle közül lehet választani: vagy vannak rajta hirdetések vagy nincsenek. A leírás szerint - a várhatóan 0 bevételt most elfelejtve - azoknak érdemes a reklámos megoldást választani, akik nagyobb eséllyel ki akarnak kerülni az index címlapjára. A szerkesztők elsősorban a reklámos blogok közül válogatnak. Azonban ha jól tudom, ha reklám van egy blogon, akkor az ezáltal máris regisztrációköteles, a médiatv. hatálya alá, a hivatal ellenőrzése alá stb. tartozik. Tehát ha nagyobb eséllyel szeretne egy frissen induló blog nagyobb nyilvánosságot, akkor vállalnia kell, hogy az index a regisztrációköteles kategóriába teszi.

Jól gondolom, hogy ez így nem jó? Jól gondolom, hogy ez korábban is így volt, tehát nem a médiatv. miatt van ez így? Jól gondolom, hogy ezen nem csak érdemes, hanem lehetne is változtatni?

Kandabula 2011.01.24. 02:13:19

@Horizont: lehet, hogy félreértettelek. Elnézést.

Hozzá Szóló 2011.02.10. 11:17:46

@Atro: Nem, apukám, Bayert a stílusa miatt ítéli el mindenki, aki nem a disznóólban nőtt föl, tudod? Persze az ilyen emberek, akik eszdéeszeseznek meg drogosoznak, libsi meg komcsi nekik mindenki, aki nem haver és nem elég narancssárga... azoknak ez bejön, ugyebár...

Hozzá Szóló 2011.02.10. 11:18:44

@Atro:

"Ja, és teljesen igaza van abban is Bayernek, hogy az internet sem szent tehén, ahol mindenki azt csinál, amit akar, és úgy tiporja sárba mások jogait, ahogy neki tetszik (pld. fika blogok, exbarátnők intim képeit és adatait közzétevő oldal, stb...)"

Gondolj néha magadra is, meg az undorító szutyok stílusodra.

süti beállítások módosítása