Skip to content


       Szűrés lista

Egy tragédia margójára

(Pénteken kettő darab írást is kaptunk a West Balkán tragédiáról, az egyik már megjelent pénteken, a másik peidg most.)

Mielőtt gondolataim leírnám, szeretném őszinte részvétemet kifejezni a három elhunyt lány családjának és barátainak. A tragédia, amelyet átélnek, szavakba nehezen önthető, józan ésszel fel nem fogható. A szavak maguk, legyenek bármennyire együttérzőek vajmi kevés menedéket nyújthatnak most, de azt hiszem minden jóérzésű ember szíve együtt dobog a családokéval.

Rendezvényszervezéssel foglalkozom. A nevem jelenleg nem fontos, mivel még a látszatát sem szeretném kelteni annak, hogy olcsó húzásként egy ilyen tragédiát ragadok meg egy könnyed ingyen reklámnak, mint ahogy azt tette pár helyszín, akik kegyeleti okokra hivatkozva hirtelen bezártak a hétre (nyilván hiányzik pár fontos papír), vagy a West-Balkán szomszédjában található szórakozóhely üzemeltetője egy gyomorforgató, fellengzős, melodramatikus Facebook hozzászólásában, amelyben még nekiállt ízlésrendőrt is játszani. A történteknek ugyanis nem ízlésről, zenei stílusokról, vélt vagy valós cigánybűnözésről kellene szólnia, hanem valami teljesen másról, amelyről vajmi kevés szó esett a médiában az elmúlt pár nap során. Arról, hogy 2011-ben Magyarországon az alternatív kultúra és az arra fogékony fiatalság helyzete cseppet sem rózsás és a szombat éjjel bekövetkezett tragikus esemény végkifejlete az országban zajló kulturális fejetlenségnek.

Szalontay Győzőt (a West Balkán tulajdonosa) ismerem. Több alkalommal volt lehetőségem vele együtt dolgozni. Őt sem felmenteni, sem elítélni nem áll módomban, a történtek túlmutatnak azon, hogy én mit gondolok a felelősségről. Győző könnyű céltábla lett, a kezdeti híradások alapján őt és cégét egyedüli felelősként megnevezni nem fair. Ha valaki ismeri, tudhatja róla – annak ellenére, hogy hibázott-e vagy sem szombaton –, hogy egyike azon ritka budapesti szórakozóhely-tulajdonosoknak, akik emberszámba vesznek dolgozót, szervezőt és közönséget. Mind a West-Balkán, mind a Süss Fel Nap révén igyekezett minőséget nyújtani, kultúrmisszióként fogta fel a szórakozóhelyei vezetését. Ha valaki nem vadkapitalista módjára, mindenkin átgázolva tette dolgát, akkor ő volt az.


Ezen gondolatsornak azonban a lényege nem az, hogy a West-Balkán helyzetét elemezzük. A lényege az, hogy míg öt főt letartóztattak a hatóságok, nyugodtan beülhettek volna közülük is páran előzetesbe, mert a történtek túlmutatnak klubokon és szervezőkön. Ugyanis ami jelenleg Magyarországon folyik kultúrpolitika néven, az vérlázító! Ráadásul ez sem új keletű, az előző kormány is nyakig sáros ebben, hiszen egy világváros éjszakai életét teszik tönkre évek óta módszeresen, azt a fiatalok számára teljesen élhetetlenné téve. Utána nekik pedig nem marad más, mint mindenáron szórakozni, legyenek a körülmények bármennyire mostohák. Ilyenkor nyilallhatna bele politikusainkba a fájó felismerés, hogy annyira pénzéhesek, hogy észre sem veszik mennyire degradálták le Budapest éjszakai életét, klubtulajdonosok és szórakozni vágyók lehetőségeit limitálva. Mennyi kétes hátterű telekspekulációról, beruházásról hallottunk az elmúlt években, mely mögé bebújva helyeket zárattak be, lehetetlenítettek el?

A kormányt és az önkormányzatokat vajmi kevéssé érdekli a fiatalok sorsa. Az önkormányzatokat és hatóságokat – amíg a zsebükbe van csepegtetve itt-ott némi extra csúszópénz – a jogszabályok sem érdeklik. Jöhet ide Hassay Zsófia terézvárosi polgármester és Sajtos Csilla terézvárosi jegyző vérző szívvel sajtótájékoztatót tartani, és megbocsáthatatlan bűnökről beszélni, azonban ők is azon rendszer részei és haszonélvezői, amely lehetőséget adott arra, hogy
1.) a budapesti klubok (divatos szóval élve) „mutyizásra” kényszerüljenek az elmebeteg jogszabályok és – főleg a gazdasági válság révén – lehetetlen bérleti díjak és feltételek közepette
2.) ezen budapesti klubok kiskapukon át megragadjanak minden lehetőséget, hogy ilyen-olyan módon a jogszabályokat áthágják.

Pintér Sándor belügyminisztert már említeni sem merem, nem tudom mennyien emlékeznek az olvasók közül a 2001-es, XIV. kerületi Mega Pubban történtekre, amikor is egy punk koncertet egy skinheadekkel tűzdelt csoport érkezése zavart meg, amelyet a Pintér vezérelte rendőrség úgy reagált le, hogy berontottak a helyszínre (a kijáratot elzárva) könnygázt fújva és mindenkit – főleg a koncertlátogatókat – válogatás nélkül ütve. Az, hogy tragédia nem történt, pusztán a véletlen műve, és tegye mindenki szívére a kezét, egy tarajos punkért, vagy egy rockzenét hallgató hosszúhajú, bőrdzsekis fiatalért tizedannyian nem hullajtottak volna könnyet, mint a szombat éjjel elhunyt lányokért.

Ez viszont már a magyar társadalom hibája, ugyanis a kettős mérce és az emberi butaság már-már mérhetetlen. Cigánybűnözést kiáltani ugyanis sokkal, de sokkal egyszerűbb, mint mindenkinek jó alaposan magába nézni. A helyszínen nem kevesen éltek droggal, tolongtak, tapostak, mindenki be akart jutni, mindenki behódolt a csordaszellemnek. Utána nagyon egyszerű ujjal mutogatni cigányra, zsidóra és minden képzelt ellenségre, ahelyett, hogy némán fejet hajtottak volna. Félreértés ne essék, itt ugyanis kollektív bűnt követtek el.

Amikor végignézek a szombati tragédia után indult Facebook csoportosulásokon, kettőn akad meg a szemem és kérdőjelezem meg a létezését is. Az egyik a „Szigorú ellenőrzést a szórakozóhelyeken” nevezetű csoport, amely mottója, hogy „Összegyűjtjük a szennyest és kiteregetjük!!! Kezdődjék a nagy kiteregetés!”. A kedves akárki, aki ezt a csoportot kezdeményezte inkább ne teregessen semmit! Egészen eddig ugyanis leszarta és feltehetőleg pár hónap múlva majd szintén le fogja szarni. Nekünk, olyan rendezvényszervezőknek, akik komolyan, több év tapasztalatával a hátunk mögött végezzük dolgunkat ezek valós problémák, azok is voltak a tragédia előtt és azok is lesznek pár hónap múltán is. Arról nem is beszélve, hogy milyen módon képmutató úgy nekiállni szennyest teregetni, hogy olyanok csatlakoztak a kezdeményezéshez, akik szintén végig asszisztáltak a Noise Night Life partin történteket, majd mellüket döngetve üvöltenek, hogy biztonságos szórakozást akarnak. Ha a partin a szervezőség lezárja a helyet az engedett 300 főnél, vajon hány, az oldalt „lájkoló” zombi próbálta volna a szervezőket meggyőzni, hogy „ugyanmár, még öten vagyunk, még csak minket engedjetek be, kérlek!” Aki mást mond, az pedig hazudik! Nem egyszer találkoztam pályafutásom során ilyennel teltházas rendezvények esetén. „Kérlek engedj be, csak engem, meg a haveromat!” Ilyenből egy este van tíz eset. Tíz eset az már húsz fő. Próbálnak győzködni ilyen-olyan módon, megvennék a jegyet, akár többszörös áron is. Mikor közöljük, hogy biztonsági okokból nincs tovább, akkor mindenki körberöhög majd elküld minket anyánkba, ilyenkor rohadjon el a szervező a hellyel együtt. Az olyan szervezők, mint a Noise Night Life gazdája, Kecskés Tamás – aki nem más, mint egy rossz vicc és egy aljas szélhámos – igyekeztek nyomást gyakorolni a helyekre, azokat gyakran leszarozva, fenyegetve, miszerint „soha többet nem jövünk és elmondjuk mindenkinek, hogy átvertétek a mi közönségünket”. Szóval lehet kiabálni biztonságos szórakozásért, csak néha nem ártana a színfalak mögé nézni, illetve önkritikát gyakorolni...

A másik, számomra részben véleményes létjogosultságú csoport a „Budapesti szülők riadólánca”. Felteszem a kérdést a kedves szülőknek: ha nem történik tragédia, a gyerek nem azzal megy haza, hogy három embertársa elhunyt, hanem elmondja, hogy alig kaptak levegőt olyan sokan voltak, hatalmas volt a buli, akkor is riadóláncot kezdeményeznek? Aligha. Pedig akkor is kellene. Csak nekik egyszerűbb hisztizni, feljelentéssel fenyegetni, amikor a szervezők a korhatáron aluliakat nem engedik be, esetleg az érvényes elővételes jegy árát visszaadják és megkérik a látogatót, hogy menjen szépen haza, mert nem megoldható, hogy bejussanak. Akkor is riadóláncot kellene kezdeményezni, amikor elküldik fiatalkorú gyereküket felnőtt (épphogy 18 évét betöltött) testvérrel, unokatestvérrel szórakozni, akik magasról leszarják a fiatal rokonukat, mondván milyen ciki már vele tölteni egy koncertet, partit. Volt erre is bőven példa pályafutásom során, hogy a friss levegőre kellett cipelni egy 15 év körüli kislányt, aki vasággyal volt 20 kiló és a felügyeletével megbízott 19-20 éves unokatestvére belerakott másfél liter energia italt, majd magára hagyta, a szegény lány pedig rosszul lett, falfehér arccal csuklott össze. Miután jobban lett és közöltük vele, hogy a koncertet úgy láthatja ezután, hogy leül egy bárszékre egy jól szellőző pontján a klubnak, akkor még mi voltunk valahol szemétládák, hogy nem hagyjuk szórakozni, mondván „már jól vagyok”. Ha nincs a biztonsági szolgálatnak lélekjelenléte és ébersége, ki tudja mi történhetett volna? A prevenció a legfontosabb, a veszély felismerése, annak azonnali, szakszerű kezelése,felvilágosítás, csak ez a szülők tekintélyes részét egyáltalán nem érdekli. Egyszerűbb mindig utólag kiabálni és ujjal mutogatni. A témakör zárásaként még egy kérdés: vajon hány szülő vette eddig a fáradtságot ahhoz, hogy elmenjen egy szórakozóhelyre, ahová gyermeke jár?

A problémák a fent leírtak képében adottak. Igen, de mi a megoldás? A boszorkányüldözés biztos nem. Gyökeres átszervezés, állami szerepvállalás egy jó kiindulópont lehetne. Egy biztos: fejeknek kell hullani, csak nem biztos, hogy a megfelelő fejek hullanak porba majd. A hatóságok végigszaladnak az összes szórakozóhelyen a következő hetekben (már meg is kezdődött - zero), hónapokban, leszedik a sápot, a büntetéseket, a kenőpénzeket, aztán fél év múlva nem fog erre emlékezni senki. Nem a büntetés ellen vagyok, hanem az ellen, hogy a büntetésre beszedett legális pénzek (azaz nem a két vállveregetés közben zsebbe csúsztatott összegek) nem kerülnek vissza a magyar alternatív kultúrába. Ugyanis Magyarországon ma a kultúra még mindig a csujogatást és a komolyzenét jelenti. Oly büszkén döngeti mindenki a mellkasát, hogy elhagytuk az átkos rendszert minden begyepesedésével együtt, azonban a könnyűzenének nem sok platformja maradt. Ami kezdeményezés (PANKKK) volt, azt az Orbán-kormány le is jegelte, bár az újraindulásáról felmerültek hírek.

Bár apró porszem vagyok a gépezetben, álljon itt pár javaslat:

•    Esetlegesen új szórakozóhelyek helyszínéül szolgáló, önkormányzatok tulajdonában lévő épületeket ingyen a bérlő számára biztosítani, cserébe a jogszabályban írtakat utolsó betűig betartatni, a biztonságos szórakozóhelyek meglétéhez szükséges munkálatokat (többek között tűzvédelem, szellőzés, menekülési útvonal kialakítása) elvégeztetni a bérlőt terhelve. Így a bérlő csak egy irányban kell tehervállaló legyen. Miután a munkálatokat elvégezte és a hely az engedélyt megkapta, az önkormányzat felé bevételfüggő elszámolást.
•    A kulturális Áfa visszavezetése koncertjegyekre, ezzel a szórakozóhelyek költségének csökkentése (több pénz marad a helyszínek biztonságossá tételére), másrészt a kevesebb Áfa-tartalom révén a helyszínek és rendezvényszervezők ösztönzése korrektebb adózásra. Európában megannyi példa van a csökkentett Áfa tartalomra, egy pár közülük: Ausztria (20% Áfa, 10% kulturális Áfa), Belgium (21% Áfa, 6% kulturális Áfa), Svédország (25% Áfa, 6% kulturális Áfa), Szlovénia (20% Áfa, 8.5% kulturális Áfa).
•    Társadalmi vonatkozásban a szülők számára egy nyílt fórum létrehozása, ahol felvilágosítást kaphatnak elsőkézből, nem pedig a médiahisztériából kell levonjanak gyenge lábon álló következtetéseket
•    Rendezvényszervezők és klubtulajdonosok közös szervezete, ahol a nemkívánatos helyeket és szervezőket megjelölik. A külvilág számára egy olyan, hiteles forrás biztosítása, ahol a szervezőkről és helyszínekről szintén első kézből lehet információhoz jutni.
•    Helyszíni felvilágosítás iskolákban. Egy hiteles, fellépőkből, rendezvényszervezőkből, és klubok üzemeltetőiből álló csoport folyamatosan járhatná a középiskolákat, ahol a fiatalok első kézből informálódhatnának egy-egy rendezvény menetéről, a helyes viselkedési normákról. Hasraütésszerűen ki tudnánk választani legalább 10 főt az elkövetkezendő fél percben, aki alkalmas lenne egy ilyen csoport tagjának lenni.

Ez pár ötlet. Megannyi, nálam okosabb ember üldögél felsőbb körökben és a lehetőséggel a kezükben, hogy boszorkányüldözés helyett felrázzák a rossz bőrben lévő hazai alternatív kultúrát. A labda az Önök térfelén van, képviselő hölgyek és urak. Önök most megmérettetnek, hogy mennyire számít a magyar fiatalság. Az elmúlt jó pár év tapasztalata alapján ugyanis ki merem jelenteni, hogy semennyire...

Egy rendezvényszervező...

Címkék: vendégszerző

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr622608215

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért nem hősi halott Gamauf János? 2011.01.24. 18:45:17

A család és a rendőrség "szolgálati halottként" temette el a tavalyi alsóörsi kettős gyilkosság 29 éves rendőr áldozatát. Azért nem nyilvánították hősi halottá, mert a nyomozás kezdetén nem lehetett kizárni, hogy az áldozat életvitele, magata...

Trackback: Ezek a mai fiatalok... 2011.01.24. 14:53:23

  Csütörtökön hallgattam a Klubrádión az Ötöst Kuncze Gáborral, és természetesen a West Balkánban történt tragédia volt a téma. Pontosan olyan mondtaok hangzottak el, amitől falra mászok.   Mert nagyon sajnáljuk, ami történt, ez természetes,...

Trackback: Ezek a mai fiatalok... 2011.01.24. 14:45:16

  Csütörtökön hallgattam a Klubrádión az Ötöst Kuncze Gáborral, és természetesen a West Balkánban történt tragédia volt a téma. Pontosan olyan mondtaok hangzottak el, amitől falra mászok.   Mert nagyon sajnáljuk, ami történt, ez természetes,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.24. 18:58:21

@kolbászoszsömle: nem tom milyen táncházba jársz, ami 10 után kezdődik és fiatalkorúak vannak ott :)

egyébként amikor el akar menni a ygerek szombat éjszakára kimaradni és azt mondja a haveroméknál alszok, bizony életszerű, hogy elkérem a haver szüleinek a számát. és meglepődni sem szoktak rajta a szülők, ez kölcsönös.
persze nagyban múlik a dolog azon, hogy milyen nevelést kap otthon a ygerek kultúra terén, annál a családnál, ahol a gyerek véleménye14 évesen:
- aki elolvas egy könyvet az egy kis buzi,
- aki pedig nem hajlandó leköpni az öreget az ablakból egy köcsög,
- VV majka a legjobb fej a világon,
- "kiafaszomaza józsefatilla", valami mtk-s majom?
- gyáva vagy ellopni az autót köcsög
- mivankiscsíra nem lövöd magad?
- ez a szám már három hetes köcsög, most ez a menő
-megszoptattam a marit
ott bizony a szülő a hibás.

ha hiszed, ha nem, a westbalkán féle helyek közönsége ezekből a lényekből áll túlnyomórészt. ez a trendi, a menő.
nos közéjük nem szándékozom engedni a gyerekem. menjen inkább emberek közé. majd amikor már el tudja dönteni mi az érték.
egy 14 -16 éves gyerek nem tudja.
amelyik tudja, az nem akar oda menni, sőt nem érzi túlzásnak, ha azt mondják neki, szeretném tudni, hova mégy, mit csinálsz és kivel.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2011.01.24. 18:59:23

@Horizont: Egyik első kérdésem nekem is ez volt (Kecskés gyerek).
Azt hiszem a választ a másik posztban meg is kaptuk. Apja, anyja befolyásos és mindkettő ügyvéd. Ha csókosság nélkül valaki 21 évesen szeretne bármilyen bulit szervezni tuti biztos, hogy elhajtanák a vérbe.

manager2008 2011.01.24. 19:00:56

@Kult: "A kölköket a sport és tanulás irányokba kell terelni, próbálj meg te Svédországban piát venni 21 alatt, vagy az amcsiknál, na persze ott erős állam van, meg szabályok, meg rend... akkor most mi legyen? "

Felesleges gitt rágás folyik, az állam felelőssége a kölykök kitakarítása ezekről a helyekről, és ezt csak úgy tudja megtenni ha reális elrettentést léptet életbe a szórakozóhelyekkel és a szülőkkel szemben.
Érintett vagyok, mert két gyermekemet is megérintette ez a történet, de nem lenneék annyira felháborodva ha megbüntetnének 50000 forintra ha elkapják az utódot, mint amikor 58 km/óráért büntet a lejtő alján a rendőr. Érdekes módon azt az üzletet jól tudják csinálni.
Pedig ez jobban fizetne.
Ha a gyereket elkapják 23 óra után (18 alatt) az utcán, lehet támogatni az államot.:)
Ha a szórakozóhelyen kapják el a szülőé a fenti díj, a hely pedig fizet 1 milliót.
Lehet szórakozni tovább. :)

nadiposzata 2011.01.24. 19:06:12

@kovego: Én csak azt tudom, hogy régebben ő cipelt, de most is eljön velem apám bárhová. Nem ciki nekem és neki sem. Csak mostanában senki nem hiszi el, hogy nem a csaja vagyok, a húgommal együtt. Szerintem valahogy így lenne a normális.
Több 3X-es barátom nem értette, hogy miért hívom el a szilveszteri bulira.
Nekem leginkább ők a furcsák.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.01.24. 19:06:22

@kolbászoszsömle:

a szabályok még csak nem is mindig a büntetés miatt vannak.

van úgy, hogy sima ostobaság, hozzá nem értés, fontoskodási kényszer, értelmetlen ágazati egyeztetés nélküli törvényalkotás eredménye.
vagy olyan emberek hozzák, akik életükben nem dolgoztak egy percet se a szakterületükön, csak a hivatali asztal mögülről osztották az észt.

az építőiparban van szándék (eleinte) a szabályok betartására, de olyan vicces helyzetekben, amikor az egyik hivatal előír valamit, amit a másik kategórikusan megtilt, hamar elmúlik a kezdeti lelkesedés.

persze ilyen szitukban a bünti kerül elő, mint csodafegyver.

egyébként tapasztalataim alapján nagyobb bulihelyeket fajlagosan olcsóbban lehet totálisan szabályossá tenni, mint a kisebb kávézókat, kocsmákat.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.01.24. 19:18:25

Első lépés lenne, hogy a nem zenét, hanem zajt játszó bulikon rendszeres razziázni, és akkor tönkre is mennek, mert nem drogos és épelméjű ember nem bírja pár percnél tovább azt a fajta monoton zajt, ami pl. a szerencsétlenség helyszínén történt.

gyilkos fűegér 2011.01.24. 19:26:13

Ebben a kurva országban Kemény Dénesen kívül semmi se működik, miért pont a rendezvény-szervezés működne. Tényleg nem működik? Kurva meglepő! Pintért meg hagyjuk, volt már góré itt, olyan vidáman robbantgatták egymást a maffiózók, hogy öröm volt nézni. Most se fog változni semmi. Ja, de. Szarabb lesz. Kupleráj.

lolperec 2011.01.24. 19:32:51

egyetértek a véleményemmel, hogy utólag mindenki okos.

deflorator 2011.01.24. 19:49:01

Szerintem ez vihar egy pohár vízben. Baleset történt, ami bárhol máshol is megtörténhet.
Vegyünk például egy teljesen mindennapos esetet, amikor a busz vagy villamos fékez egy nagyot, és a sok öreg aki állva utazik nem bírja megtartani kapaszkodással a saját tömegét. Nem egyszer fordult már elő, hogy vagy öten rám estek és ezt a súlyt már én is alig, vagy nem bírtam megtartani. Ha teszem azt egy kismama ült volna előttem az ülésen egy csecsemővel az ölében (vagy egy terhes nő) és én ráesek, akkor az is lehetett volna halállal végződő tragédia.
A BKV sztrájk idején is eléggé zsúfoltak voltak a buszok. Ha valaki az alsó lépcsőn utazik és egy fékezésnél ráesnek...
Vagy ha a metró mozgólépcsőn dominó szerűen elesnek az emberek...
És még folytathatnám...

torró 2011.01.24. 19:53:48

Ez itt a nagy baj nálunk , midig valami tragédiának kell történni hogy az emberek megmozduljanak bizonyos ügyekben. Voltak itt sokan akik pontosan látják mi a probléma. Bizony a felelősök a szülők is a hatóság is de legfőképp a rendezők. Nem értem azokat akik megkérdőjelezik a szülőt aki felelősen irányítja a gyerekét a helyes döntés irányába.Igaz balesetek voltak és lesznek, de lehet a rizikót csökkenteni a helyes gondolkodásra való igyekezettel. Én tudom ,végig jártam ezt az utat.Az eredmény az lett hogy még most 30 felett is a lányaim ha elutaznak bárhová, mindig felhívnak bennünket hogy szerencsésen megérkeztek. Mert tudják milyen fontosak nekünk.és a szülő, a jó szülő, az örökkön aggódik a gyerekéért.Ezt kell a gyerekeinkel tudatosítani már kiskoruktól kezdve.és megértetni hogy az élet nem könnyelmű játék.Hogy ezt ki hogy éri el az már magán ügy. Egy biztos nem drákói szigorral, hanem sok családi beszélgetéssel. Én voltam beat zenész jó pár évig láttam dolgokat.Volt tapasztalatom hogy mikor és hová lehet a gyereket engedni.Igaz annak ellenére hogy szándékosan távol tartottam őket a zenei pályától az egyik lányom szintén zenei pályára lépett, szerintem sokan ismerik az itt kommentelők közül, És ha külföldre mennek koncertet adni , bárhol szállnak le az az első hogy hív. Ezt kellene másnak is elérni és akkor talán kevesebb ilyen tragédia történne. Most nekem nehogy azt írja valaki hogy a repülő is lezuhanhat,igaz de az már más kategória . Ennyit ehhez a sajnálatos esethez és mély együtt érzésem a szülőknek!

MEDVE1978 2011.01.24. 19:55:13

Álságosnak tartom mind a társadalom, mind pedig a hozzászólók egy részének véleményét. Most mindenki odavan az egészért, a média saját hányásában és húgyában fetrengve sikítozik, hogy felelősségrevonást és törvényváltoztatást, sőt még a politika is beszállt: természetesen a belügyminiszter meg a miniszterelnök rögtön kivizsgáltatott, hogy többé ne történhessen ilyen.
Ez egy bullshit a sok hülyének. Egy hónap múlva már senki nem emlékszik a három szerencsétlenre, legfeljebb majd csak egy törvényszigorítás kapcsán tűnnek majd fel valamikor két hónap múlva a híradókban, no meg az éves összefoglalókban.
A szabályok itt is megvoltak, nem tartották be őket. Ha a zsaruknál két rendőrt átirányítanának Budapesten, mondjuk 10-et országosan, hogy hétvégenként ezt kontrollálják az már egy látható eredményt hozna.
Sajnos ez Magyarország, nem véletlen, hogy a németeknél is csak az ingyenes love parade-en tapostak embereket agyon, diszkóban nem. Itt se a biztonságra, se a rendezésre nincsen elég pénz, őrnek is Józsi jön a sarki gyúróteremből.

A helyzet egyébként nem olyan rossz, én az utóbbi tizenöt évben rengeteget jártam szórakozóhelyekre vagy koncertekre. Alapban egy koncerten ez nem nagyon fordul elő, hiszen a legtöbb helyen legalább annyira figyelnek a másikra, hogy ha elesik felemeljék.
Egyébként mélyen egyetértek a postolóval abban, hogy ha itt három pánk vagy skinhead halt volna meg, mert agyontapossák, korántsem lenne ekkora hírverés.

Változni biztos nem fog semmi, a sok idióta politikus majd hangzatos törvényeket hoz ismét, amelyek semmin nem változtatnak.

manager2008 2011.01.24. 19:58:35

@deflorator: Ha a statisztikát nézzük csak, és az egyes tevékenységekhez kapcsolható balesetek bekövetkezés valószínűségét, akkor teljesen igazad van.
1. Ha sielsz, sziklát mászol, hegyet, stb. extrém sportokat akkor magas a százalék. A bázis ugró halála sem ráz meg nagyon senkit, mert ezt vállalja. De ezek előre tudott mindenki által ismert kockázatok.

Ha a bulizáshoz is kapcsolsz baleseti és egyéb kockázati értékeket (kábszer, erőszak, alkohol, stb.) akkor a szülők felébrednének.
Persze csökkenne a profit is, és nőne a befektetések kötelező mértéke (mint az élményfürdők esetében, stb.)

De egyenlőre egy rakás tájékozatlan vagy felelőtlen ember az állam gondoskodását várja , ha meg bejön a baj, akkor gyertyát gyújtunk.

Blackwitch Willow 2011.01.24. 19:58:41

@Seduxen: ezen a "szülő a hibás" dolgot baromira nem értem. egy: kettő 17 éves volt (18. életévükben) , a harmadik 24. Akkor az rendben van, hogy a harmadik meghalt? hiszen ő már felnőtt volt, nagykorú, ott nincs szülői beleszólás? kettő: és ha tényleg nem megy el a fiatalkorú (nem engedik a szülők, vagy akár be a biztonsági őrök), akkor van három huszonéves halott....az miért is jobb? nehogy már a szülőkre kenjük! elvégre, nem kisgyerekek voltak, egyikőjük sem.

un.no.1. 2011.01.24. 19:59:18

@Silent Bob: azt kérded, az a38 hogy tudja megoldani a magasabb színvonalat. hát elárulom, az okot úgy hívják, hogy "állami támogatás"

Blackwitch Willow 2011.01.24. 20:00:04

@bandika gazdája: te is elfelejted, hogy két 17 éves volt (elmúltak 17), és egy 24...akkor?

suhanyc 2011.01.24. 20:03:42

@Zabalint: Ehheehehe, a blogcímed valóban illik hozzád, már csak azt nem értem most elítéled vagy támogatod a sznobizmust? Idézek tőled: "prolizni proli dolog". Hogy is van ez?

@Conv: "ha hiszed, ha nem, a westbalkán féle helyek közönsége ezekből a lényekből áll túlnyomórészt. ez a trendi, a menő." Látom tudod. Gyakran jársz oda? Corvin tető, Kuplung, Szóda, Szimpla heti rendszerességgel megvannak ugye? Nemtom, nekem egy Bank vagy egy Studio előbb eszembe jutna ezekről, de azt azért nem merném mondani hogy azoknak a közönsége ezekből a lényekből áll... akik emberek, bármennyire is fura dolog ez neked.

bandika gazdája 2011.01.24. 20:06:02

@Blackwitch Willow: Mondtam, hogy akkor is történhet baj. Én csak a gyors kártérítési perindításon akadtam ki, és ezt nem vonom vissza. Persze ez csak egy szülőpár ha jól értettem.

inebhedj - szerintem 2011.01.24. 20:08:57

@Zabalint:

Khm.
Leszámítva azt a szabált, hogy ízlések és pofonok, a zene maga eredendően monoton zaj, és ez maga az alapvető funkciója is.

Blackwitch Willow 2011.01.24. 20:12:37

@Zabalint: a zene-zajban egyetértek veled, de a lényeg nem ez, akkor sem. egy rockkoncerten is simán agyontaposhatják egymást, beengedhetnek több embert, stb.

manager2008 2011.01.24. 20:17:28

@Blackwitch Willow: Érdekes a véleményed. Mondjuk 10 éveseket is be lehetne engedni,mint a szabadtéri koncerteken elő is fordulnak pld. a Balaton mellett, Boglári, Lellei Napokon, stb.
Véleményem szerint igen sok okot lehetne felsorolni miért nem érdeke egy családnak és a fiatalkorúnak is hogy ilyen dolgokba keveredjen, csak a fiatalkorú ezt nem érti meg egy csomó okból (vagy érti de nem számol a következményekkel).
Két gyerekem van (a meghaltak iskolatársai) és ismerem az érveiket, van is itthon vita ebből.
Bármilyen okosak, jó tanulók, nyelvvizsgájuk van, stb. ebben a kérdésben idióták azt állítom (ismerem a dolog veszélyeit, voltam ilyen "munkatárs".).
A felelősség (szülői, állam , üzemeltető) pont ezért állapítható meg jobban, mint ha egy felnőttről van szó.
Talán hallottál a kiskorú vitorlázónő esetére, mekkora cirkusz volt hogy elindulhat e föld körüli útra, pedig profi volt.

Blackwitch Willow 2011.01.24. 20:25:07

@manager2008: ezt miből sikerült kiokoskodni, hogy az én véleményem szerint 10 éveseket is be lehet engedni???????

akkor szerinted az rendben van, hogy egy 24 éves is meghalt? elvégre ő nem volt kiskorú, se iskolás, és feltételezem, hogy nem kért engedélyt a szülőktől. és ha három huszonéves hal meg, akkor is minden a szülők felelőssége? vagy a vallási rendezvényeken, ahol a hívők agyontaposták egymást? pedig felnőttek voltak. nekik is el kellett volna kéretőzniük a szülőktől?

gonzeee 2011.01.24. 20:25:21

tán annyit még egy pontnak hogy legyen profi elsősegély kiépítve...akikkel a szervezők a legmesszemenőbbig együttműködnek.
kérdés hogy ki az az elhivatott aki ezt csinálja, mondjuk nem egy erős havi fixért vagy van-e erre kidolgozott elképzelés
csak morfondírozgatok, mint azember a viccben akihez odamegy a két rendőr 'maga mit csinál ott egyedül -kérem én csak morfondírozgatok- na mutassa csak akkor azt a morfondírt !!
lehetne ez egy jó vicc is de magyar vonatkozásban a jelenben sajnos nem az.

Blackwitch Willow 2011.01.24. 20:27:18

@deflorator: igen, erről van szó. illetve, erről is.

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.24. 20:33:46

Vendégbulgár,nehogymár megsajnáljunk.Aki csíra és nem ért valamihez akkor ne csinálja.Lehet menni kapálni.Nem kell erőlteti ha segghülye,nem állja meg a helyét mert sötét bunkó pénzéhes gyökér.Csak a lóvé lebeg a szemetek előtt a testi épség nem számít.Régen is volt,hogy az ember elment szar diszkóba,de nem engedtek be cigányokat.Mondjuk meg is lett az eredménye az E-ben,mert visszajöttek a kis buzik és lelőtték a kidobót,nem tudom túlélte-e.De az éjszaka kemény meló,drog,maffia,kiscsikóknak nem való.
A drogosokkal csak a baj van.Volt,hogy szóltam az faszinak oltsa el a füves gecit,mert kurvabüdös és elnyomom a szemén.Össze is törtem egy széket a hátán,mert nem akarta eloltani.Nekem ne szennyezze a levegőt ha emberek közé megy.Otthon bűzölögjön a rohadék.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.24. 20:44:27

@suhanyc:
más az ember fogalma ezek szerint a számomra. persze ez nem baj.nem járok ezekre a helyekre. pont azért mert emberek közé szeretek járni. nem emberforma lények közé.

ha gondolod nagyon szívesen elmondom mi a különbség az ember és az ilyen emberforma lények közt.
indulásnak, hogy legyen min gondolkodnod:
- a felelősségtudat az egyik ami emberré tette az embert és az állatok fölé emelte.
gondolod felelősségtudatosak azok a kölykök akiknek ezek a helyek szórakozást jelentenek, vagy felelősségtudatosak a szüleik?
ha ezt végiggondoltad és úgy látod, még emberek azok akik odajárnak és a szüleik akik odaengedik őket, akkor adok még egy segítséget, hátha felismered magad, hova is tartozol, az emberek közé, vagy az emberforma lények közé.

manager2008 2011.01.24. 20:44:56

@Blackwitch Willow: Egy kicsit összekevered az állításokat.

1. Ha nincs korhatárral kapcsolatos beengedés korlátozó előírás, akkor miért ne mehetne be 10 éves is? Meddig marad? Ki ellenőrzi azt?

2. A felnőtteket nem kell a szülői felelősség miatt idekeverni, mert azért nagykorúak, mert ezzel a szülői felelősség megszűnik (jogilag). De ez nem azt jelenti hogy az ember nem kér tanácsot a szüleitől akárhány éves korában. Tapasztalt szülő képes használható tanácsot adni egy nagykorú de bizonyos dolgokban nem tapasztalt felnőttnek is.

3. Az üzemeltető felelősségét nem vitattam, és az államét sem. Pont az a baj, hogy az állam nem teremt olyan helyzetet, amikor mindkét csoport, az üzemeltetők és a szülők is kénytelenek elszámolni a felelősségükkel. Ehhez persze tárgyszerű tájékoztatás is kell, ami a szülőket is információhoz juttatja.

4. A szülőknek nincs valós információjuk erről a dologról és a veszélyekről sincs elképzelésük, mert amikor fiatalok voltak más volt a helyzet.
A szülő viszont nem lehet figyelmetlen és tájékozatlan ennyire, mert ez nem menti fel.
Az is egy külön téma hogy családonként is eltérő a véleménye a szülőknek is, amiből lehet konfliktus, és az a szülő lesz a szuper aki engedékeny (amíg nincs baj).

Más példa, a Magyarországon kerékpározó gyermekek általában nem használnak sisakot. A fejsérülések arány a tízszerese az Ausztriai kerékpáros balesetben megsérültekéhez viszonyítva, mert ott használnak ilyen eszközt.
Az állam dolga az lenne, hogy a rendőr, ha sisak nélkül lát gyereket figyelmeztesse, és büntesse meg a szülőt. Ha nincs lámpája büntet, ha nincs sisakja nem szól semmit.
De persze lehet fütyülni is az egészre és gyertyát gyújtani ha valakinek szétüti a fejét a járdaszegély.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.24. 20:49:09

@Blackwitch Willow: azért koma, mert egy felnőtt saját magáért felel, egy gyerekért pedig a szülei.

persze gondolom nincs gyereked, és anyádék sem sokszor bizonyították azt, hogy aggódnak érted, törődnek veled, hogy ennyire nem érted a különbséget, miért is felelős egy szülő a gyermeke haláláért egy olyan helyen ahol semmi keresnivalója nem lenne.

szerjóska 2011.01.24. 20:53:42

@Horizont: 3-5 ezer fő az nem buli? mi a faszom akkor? 80 ezres focimeccs nem focimeccs, csak a 30 ezres?

IdősAsszony - A Magyar Népköztársaság Állampolgára 2011.01.24. 20:54:49

Én a saját lányomat anno kizárólag a Magyar Szocialista Párt rendezvényeire engedtem el! Az unokámmal szintén együtt voltunk meghallgatni Gyurcsány Ferenc MINISZTERELNÖK URAT!!!

Igen Ő a MINISZTERELNÖK nem érdekel a reakciós nácik elcsalt választása!

suhanyc 2011.01.24. 20:56:52

@Conv: Igen, eléggé más... "a felelősségtudat az egyik ami emberré tette az embert és az állatok fölé emelte." Ja, meg az eszközhasználat és a szembefordítható hüvelykujj. Várom a második segítséget, köszi előre is.
Addig is: emberek e azok akik tolakodnak a metróban, bevásárlóközpontban, dugóban etc? Bármelyik lehet egy baleset forrása.
Mindenestre örülök hogy átírod a rendszertant, új és hasznos elemekkel bővítve azt, főleg úgy hogy bevallásod szerint nem jársz ilyen helyekre, ergo tapasztalatod csakis valami transzcendentális csatornán keresztül érkezhet.

IdősAsszony - A Magyar Népköztársaság Állampolgára 2011.01.24. 21:01:23

Az igényes és tisztességes embereknek itt van egy jó kis zene estére. Akár bulizásra is!

www.youtube.com/watch?v=uItZsMMDPg4&feature=related

Blackwitch Willow 2011.01.24. 21:13:12

@Conv: aha, tehát a 24 évesnek meg úgy kell, nem? minek ment oda....@manager2008: próbáld meg értelmezni.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.24. 21:33:55

@Blackwitch Willow:
ugye nem vagy ennyire értetlen? a kérdésed arról szólt, hogy nem érted miért hibás a szülő.
a választ megkaptad.
a gyerekek szempontjából hibás, mert felelőssége van érte, a felnőtt szempontjából nem hibás már.
ennyi, szó sincs arról, hogy a 24 évesnek meg úgy kell.
a 24 éves saját magáért felel a gyerek nem. ennyi.

Horizont 2011.01.24. 21:46:33

@szerjóska:
Képzeld "faszom" nélkül is megértem amit írsz! Nem buli az 5ezres létszámmal. A Papp László Budapest Sportarénában tarthatnak nagy létszámú bulit (12 ezrest is) de ha valaki megszervez egy volt áruházban egyetlenegy lépcsőházzal és a legfelső emeleten elhelyezett ruhatárral ennyi embernek bulit na az nem buli. Jó kis bulikba járhatsz ha neked attól jó buli egy buli, hogy kiáll egy DJ. nyomatja a zene nélküli zenét és ott állsz őrjöngve mint a konzervdobozba tuszkolt heringek és megmozdulni se tudsz. Ja és egy óra legalább mire felérsz és nejlonzsákban hoznak visszafelé. Hát ez aztán a buli a javából. Ja és anno jártam többször 80 ezres focimeccsen az akkori Népstadionban, hát össze se lehet hasonlítani az "egylépcsőházas" hellyel!

@Blackwitch Willow: megsúgom neked halkan, hogy egy (igazi) szülőnek mindig van felelőssége. Én még a felnőtt gyerekeimet is megkérem ha autóval mennek valamerre, egy SMS-t írjanak, hogy szerencsésen hazaértek.De itt a 14-16 évesekről volt szó a szülői felelősség kapcsán! Ez pedig jogos!!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.24. 21:51:07

Közben gondolkoztam ezen a dolgon, és arra jutottam, hogy balesetek bizony előfordulnak.

Ez egy baleset volt.

Lehet itt lengetni a zászlót, rázni az öklöt, keresni a felelőst, de az efféle balesetek elkerülhetetlenek.
Ha bezárják, ellehetetlenítik az összes efféle helyet, akkor majd "házibuliba" fognak járni a gyerekek, ahol másfajta balesetet szenvednek, és abba halnak bele.
Vagy hazafelé csámborgás közben bassza el őket a hármas metró.

Hogy úgy mondjam, ez az alkotmányos vesztesége a kultúránknak.

Lesz felelős, meg lesz büntetve, jogosan lesz megbüntetve, viszont együtt kell élni ezzel a veszéllyel.
Egy falusi kiskocsma pl. veszélyesebb hely.
Kecskés rendezvényein kb négy-ötszázezer vendégre jutott három halott, egy átlagos falusi kiskocsmában ez szűk húsz év vendégszáma, és húszévente, jobb helyeken van pár késelés.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.24. 21:55:48

@suhanyc: jaj cimbora, nem fizikai jellemzőkről, hanem etikai, morális jellemzőkről beszélünk, nem genetikai, fiziológiai jellemzőkről.
az embert nem a szembefordítható hüvelykujja és az eszközhasználat ami valósan megkülönbözteti az állatoktól (csimpánz, vidra stb.)
Ha Te ebben látod a különbséget, akkor érthetővé vált az amit nem értesz.
Az emberi faj egyedei genetikai szempontok szerint, azonban civilizációs értékítéletük, értékrendjük és előrevivő közösségi szocializációjuk, moráljuk szerint nem.

"Addig is: emberek e azok akik tolakodnak a metróban, bevásárlóközpontban, dugóban etc? Bármelyik lehet egy baleset forrása. "
az önzőséget mint tulajdonságot ugye nem komolyan gondoltad, hogy érv amellett, hogy valaki ember? ezek szerint ez embernél is emberebb a rabló és a gyilkos, hiszen ők törtetőbbek erőszakosabbak még a tolakodóknál is?
Ezek csupán az ember jellemi minőségbeli jellemzői. ebből látható, hogy szar ember, vagy jó ember az illető. Az, hogy balesetforrás-é, vagy ön és közkárosító valami tevékenysége az illetőnek, az bizony emberi minőségében is lehet mérvadó, attól függően milyen rendszerességgel űzi.
Esetenként a tolakodás, önzőség, lehet közösségi célú, akár érték is, de az öncélú, rendszeres űzése ennek, megtervezetten, egész héten erre készülve, életcélszerűen, már nem emberi érték.

maradjunk második segítségként a felelősségtudat párjánál, a felelősségvállalásnál.
az eset kapcsán elgondolkodhatsz ezen is.

aztán legyen valódi másodikként talán a jövőt előirányzó konstruktív tervezés és együttműködés képessége.

nos, tudod mint valós értéket társítani a résztvevőkkel a felelősségtudatot, a felelősségvállalást és a tervezett konstruktív együttműködést?

a csordaszellemmel párosuló öncélú, ön és környezet pusztító tobzódás nem emberi minőség, miként az ezt engedő szülői magatartás sem.
vagy másként gondolod?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.24. 21:57:41

@kolbászoszsömle:

igen, az ezeken a késeléseken és a kiskocsmákban tobzódó közönség átlagéletkora 15 év.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.24. 22:02:08

@Horizont: Ízlésrendőrségeset játszol.

Szerinted nem buli a heringparti, a heringpartiba járók szerint, meg ha nem érzi a többi ember melegét, akkor szar a buli, nincsenek elegen...

Ez szubjektív dolog.

Vviszont lovagolni veszélyesebb, mint heringpartizni. Ez objektív dolog.

manager2008 2011.01.24. 22:03:53

@kolbászoszsömle: Igazad van de csak elvileg és általánosságban.
A safarikon is mondják mindenkinek hogy nem szabad kiszállni a terepjáróból , mert lehet baleset ha az oroszlán megindul feléd, mire megfordulnál már elér és meg fog enni, sec perc.
Mégis minden évben megesznek egy pár hülyét, aki nem hiszi el.

Baleset az ha váratlan és elháríthatatlan esemény következik be minden gondosság ellenére.

Ez az eset (talán) foglalkozás körében, gondatlanságból elkövetett, halálos baleset bekövetkezésében való felelősség kérdése. A szülői felelősség egy másik téma.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.24. 22:08:36

@Conv: Nem, oda meglett emberek járnak.
Nyakas parasztok, fröccsözni, pálinkázni, bölcsességeket mondani a földről és a feketeretekről, és közvetlenül a fehérre meszelt falú fatornyos templomból térnek be oda a mise után...

Ahogy azt a pesti népek elképzelik.

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.24. 22:08:58

Nem kell menni sehova.Mindenki össze-vissza mászkál és szennyezi a környezetét.Ezé' van a globális felmelegedés is.A mozgási energia miatt.Mindenki maradjon otthon a picsába és akkor nincs semmi baj!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.24. 22:11:12

@kolbászoszsömle:

de ugye ezt, hogy az a jó buli ismérve egyesek szerint, ha érzi a másik testének meleg kipárolgását, nem mint érvet hoztad fel amellett, hogy nem felelős a szülő a gyerekéért, illetve nem szabad beleszólnia abba, hogy hova megy a gyereke, mert az diktatúra.

csak, hogy tisztázzuk a dolgot, Te ezen véleményt hangoztattad fentebb.
igazából ezen véleményed mellett nem érv az, hogy kultúrának és szórakozásnak érzik gyereklények ezt a csordaszellemes boly-együttlétet, hanem éppen ellenkezőleg, bizonyítéka annak, hogy felnőtt, érett gondolkodású embereknek bizony bele kell szólnia a gyerekek értékrendjének alakulásába, felelősséggel tartoznak az értékrendjük alakulásáért, felelősek azért, hogy ilyen közegben érzik jól magukat a valódi értékek helyett a gyerekek.

Horizont 2011.01.24. 22:11:16

@kolbászoszsömle:
Ez nem ízlésrendőrség, csak józan ésszel való gondolkozás.
"ez az alkotmányos vesztesége a kultúránknak"
Mit lehet ilyen emberrel kezdeni aki ilyet ír!!! Bravó! Szerinted az én kommentem szörnyű, ízlésrendőrséges, de a tied, az helyén való!! Ne hasonlítsd már ezt a szörnyűséges esetet egy akármikor véletlenül és kivédhetetlenül bekövetkezett balesethez. Ez kivédhető lett volna, ha nem hibáznak emberek. A vörösiszap is megindult. Balesetből igaz? Ott meg 10 ember halt meg. Végül is a zebrán is kivasalhatták volna őket, szépen sorban.

suhanyc 2011.01.24. 22:20:39

@Conv: Még mindig nem értem mit szeretnél mondani. Van csordaszellem, van tömegpszichózis és tömegpánik, van önzés és van önzetlenség és empátia is. Ezek mindegyike jellemző lehet az emberre, egy emberre is, még akkor is ha egymásnak ellentmondanak. Az ember minőségét az határozza meg, hogy a pozitív és negatív oldala erősebb e, mennyire erős a szociális érzékenysége ésatöbbi. Nagyjából te is ezt írtad, idézem:

"Ezek csupán az ember jellemi minőségbeli jellemzői. ebből látható, hogy szar ember, vagy jó ember az illető."

Eddig stimmel a dolog. Oké, innentől nem értelek.

"Esetenként a tolakodás, önzőség, lehet közösségi célú, akár érték is, de az öncélú, rendszeres űzése ennek, megtervezetten, egész héten erre készülve, életcélszerűen, már nem emberi érték."

Te most komolyan azt mondod hogy az emberek a tolakodásért mentek oda? Értem én, nagy volt a tömeg, és számítottak is rá, de emiatt már nem emberek? Nem minden közmondás igaz, a sok jó ember kis helyen is elfér pl. most nem állja meg a helyét, de megfordítva az érvelésed mondhatnám azt is, ezek jobb emberek mert - amíg ki nem tört a pánik - empatikusan és megértően viszonyultak a másikhoz, elviselve a tömeget, nem?

Bizonyos határig stresszhelyzetben még jobban előjön ez a fajta segítségnyújtás, én emlékszem olyan rockkoncertre ahol pár idióta provokálása miatt berontott a rendőrség, nyomva előre a tömeget, és mi egymást fogva óvtuk a lányokat, akiket később felmenekítettünk az asztalokra, hogy ne tapossák szét őket. Nem tudod pontosan itt mi és hogy történt, de én spec feltételezem hogy ugyanúgy segítették egymást mint más emberek hasonló szituációban, de sajnos a hely adottságai miatt így is történt három haláleset, semmilyen rendszer nem tökéletes.

Nem voltál ott, nem szoktál ilyen helyekre járni és ítélkezel, na én pl. ezt nem tartom előnyös emberi tulajdonságnak.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.24. 22:23:13

@kolbászoszsömle:
székelyföldi vagyok. ott a kölöknek nincs helye a kocsmában.
kiskamaszkoromat kiskunhalason töltöttem, a kocsma közeléből is elzavartak a felnőttek, ha egyedül kolbászolt egy kölök az utcán este, aki ismerte hazazavarta/hazavitte.
kecskeméten pécsett és szegeden voltam iskolás.
a rendőrök este ha megláttak az utcán hazazavartak, felírták az adataink, a kocsmában nem szolgáltak ki.
szolnokon voltam katona. jártunk kocsmába, szórakozóhelyekre, nem lehetett látni 13-16 éves helyi menő csávókat esténként kocsmában, szórakozóhelyen.
éltem az ország pár pontján ezenkívül.
5 gyerekem van. és nem azért nem láttam/hallottam 20 éve ilyen taknyos suhancokat éjszakánként az utcán, szórakozóhelyen részegen, mert nem volt még net, meg sok tévéadó, vagy kevesebbet járkáltam, hanem mert más volt a mentalitás, más volt az emberileg elvárt norma.
az, hogy a mai fiataloknak ez természetes, hogy 13 évesen már éjszakai bulikba járnak és isznak, drogoznak, az elbaszott-elfajzott liberális faszakodásnak köszönhető, ami az alapvető értékeket irtotta ki az emberekből, a szülőkből, és ilyen értékrend nélküli médiazombikat neveltetett a gyerekeikből.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.24. 22:24:14

@Horizont: Ha nem mondjuk ki azt, amit valóságnak gondolunk, csak azért, mert ízléstelenségnek tűnik, akkor nem tudunk miről beszélni.

A kultúránknak igenis van emberéletben mért vesztesége, kezdve a magukat túlhajtó, értelmetlen baleseteket szenvedő sportolóktól, a saját faszságukba belehalt adrenalinhuszárokon át, a tömegrendezvényeken bekövetkező baleseteken keresztül az elveiért éhségsztrájkba belehaló hülyéig.
Azok a viselkedésformák, amelyek a fenti emberek halálát okozták a kultúránk szerves, és elidegeníthetetlen részei, még akkor is, ha ez neked nem tetszik.
Az ebből bekövetkező halálesetek szomorúak, de a kultúránknak részei, meg tudunk velük birkózni, ugyanis nem az odavezető viselkedést adjuk fel, hanem gyászolunk, és ugyanúgy folytatjuk, ahogy addig, szóval sportolunk, veszélyt keresünk, tömegbe járunk, stb.

@Conv:
Valamit félreértettél!
Szerintem én azt írtam, hogy nem hiszem el, hogy valaki azt a procedúrát végrehajtja, amit x3 leírt, a formanyomtatványkitöltéssel, valamint hogy életszerűtlen az, hogy földi telefonhoz egy nyilvános buliban/koncerten bármikor odahívják a gyereket. Hacsak nem te vagy a hely tulajdonosa.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.24. 22:26:44

@Conv: Te a liberalizmus helyett visszasírod a Burnyúképű diktatúráját, mert akkor rend volt.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.24. 22:33:12

@suhanyc:
"Még mindig nem értem mit szeretnél mondani. "
nem is fogod érteni, hiszen nem érted mitől ember az ember és mitől csak ösztönlény, s ezt el nem tudom jelen fórumon neked ennél jobban magyarázni mint már megtettem..

ember, nem kell a szart megkóstolnom, hogy tudjam az szar.
nem kell kipróbálnom, hogy egy tucc-tuccot dübörgő kommunikációra alkalmatlan fullasztó tömegben lökdösődés részegen/belőve az értékes/hasznos/pihentető/kikapcsoló szórakozás vagy pedig egy jazz klubban táncolni esetleg, sörözni, beszélgetni zenehallgatás közben, vagy egy könyvet elolvasni.

hidd el, a szellemi értékek kívánalma, a tanulás igénye a harmadik ami megkülönbözteti az embert az állattól.
a bolylét melege és bódulata nem emberi kívánság, hanem ösztönlényé.

légy oly kedves mondd el nekem a választ a kérdéseimre: (hidd el érdemes végiggondolni és megválaszolni, lehet, hogy megérted belőle, mi a különbség az ember és a lény köz)

"nos, tudod mint valós értéket társítani a résztvevőkkel a felelősségtudatot, a felelősségvállalást és a tervezett konstruktív együttműködést?

a csordaszellemmel párosuló öncélú, ön és környezet pusztító tobzódás nem emberi minőség, miként az ezt engedő szülői magatartás sem.
vagy másként gondolod? "

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.24. 22:38:40

@kolbászoszsömle:

"Szóval szegény gyerek le volt tiltva a szabadban való szórakozásról, kirándulásról, horribile dictu evezőstáborról, vidámparkról, koncertekről, táncházakról, színházról, moziról...

Fasság, amit mondasz. "

erre gondoltam

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.24. 22:42:45

@Conv: Mivel azt monta, hogy csak olyan helyre engedi el, ahol van vonalas telefon, és a vonalas telefon jelenléte nem jellemzője sem a folyóknak, sem az erdőknek, sem a mezei futbalpályáknak, így teljesen logikus következtetés, hogy ama elővigyázatos szülő nem engedi el egy efféle civilizálatlan és barbár helyre a csemetéjét.

Ahogy a vidámparkba sem, koncertre sem, színházba sem, hiszen ott nem tudja bármikor a vonalas telefonhoz rángatni, hogy leellenőrizze, tényleg ott van-e.

suhanyc 2011.01.24. 22:46:58

@Conv: Tehát te vagy a mérce, ami szerinted jó az jó, ami nem az nem. Értem. Nos, emberségből kettes alá. Szerintem ha akkor éltél volna amikor a jazz elterjedt akkor a melledet verve bizonygattad volna hogy ez nem embernek való zene, és aki ilyet hallgat az csakis állat lehet.

"nos, tudod mint valós értéket társítani a résztvevőkkel a felelősségtudatot, a felelősségvállalást és a tervezett konstruktív együttműködést? a csordaszellemmel párosuló öncélú, ön és környezet pusztító tobzódás nem emberi minőség, miként az ezt engedő szülői magatartás sem. vagy másként gondolod? "

Erre szerintem fent válaszoltam, ha ezek nem emberek lettek volna akkor napi-heti rendszerességgel történtek volna halálesetek.

Nem fogadom el az értékítéleted, és azt hogy mivel szerinted ez nem zene, és ezek nem emberek ezért ez nem zene és ők nem emberek. Mivel a hozzászólásaidból az is követkleztethető hogy tulajdonképpen nem is kár értük, azt hiszem most lezárom a veled való diskurzust, ilyen emberrel nem szeretek beszélgetni. Sőt, mivel számomra az empátia az egyik legfontosabb emberi tulajdonság, ezért most önhatalmulag kizárlak az emberi fajból, számomra csak egy lény maradtál. További jó éjszakát és szép álmokat.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.24. 22:48:42

@kolbászoszsömle: szórakozóhelyről beszélt, kevés folyón, erdőben van szórakozóhely, csak azt "véletlenül" nem vetted észre :)
ilyern helyekre hamarabb engedi az ember a csemetét, legalábbis józan gondolkodású ember, mint éjszakai szórakozóhelyre.
mondjuk mondhatnál nekem ilyen este 10-kor kezdődő folyó vagy erdőlátogatós kirándulást, bár biztosan tudsz, miként állítottad, hogy a táncház ahova jársz este 10-kor kezdődik igazán a gyerekeknek, mert akkorra baszik be a csapat :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.24. 23:08:57

@suhanyc:

sajnálatos, hogy ilyen keveset fogtál fel az olvasottakból, de hidd el ez engem nem zavar, és nem is lep meg. már ott amikor az embert a szembefordított hüvelykujjak miatt vélted különbözőnek az állatoktól és vélted úgy,m hogy emiatt áll felettük az evolúciós lépcsőn, akkor tisztában voltam vele, hogy nem fogod érteni amit mondok.

bízom benne, hogy voltak itt többen akik felfogták, a lények lény létéért van felelős, és ezek nem feltétlenül maguk a lények.

Te mindössze annyit fogtál fel az egészből, hogy én lénynek nevezem őket, de hogy miért azt nem, és azt sem, hogy nem lenézem, hanem szánom őket a lény mivoltukért.
akire pedig haragszom azok a szüleik, és azok akik ezért az állapotért felelősek.

megértem, hogy téged mint lényt zavar a lénynek nézés, de nem a szemem csal, hanem te nem látod magad kívülről, nem érted mi az ami kívül van, mi az amitől ember lennél. mert sem igény sem ösztönzés nincs benned csupán a lénydac, ami hajt az értékeket pótló bolyba, ahol nem szembesülsz a lény és az ember közti mentális szakadékkal, meleg, összetartozás érzetét kelti, egyként mozdul lélegzik, nem gondolkodik, van.

érdekes és meggyőzően prezentív volt olvasni az empátia kifejezést az önhatalmúlag kifejezéssel egy mondatban egyes szám első személyre vonatkoztatva.
olyan igazán lényes.
sem felelősségvállalás, sem felelősségtudat, sem konstruktív együttműködés, sem okozati érv, csupán a van.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.24. 23:19:42

Mind a két oldal megérthető.
Mondjuk valószínű, hogy ha értelmeseb szabályozás lenne, azt is kijátszanák a szórakozóhelyek. Mert csak, mert a magyar már csak ezt tita magába, minden megkerülhető, max. többet kell fizetni.

Felelős ettől még van. Senki nem kötelezhető ugyan buliba menésre, de arra sem, hogy szórakozóhelyet működtessen.

Bár igazából ha nem lehet nagy diszkót csinálni, mert a nagy tömeg veszélyes, akkor hasonló aggályok miatt be kéne tiltani a nagy pártgyűléseket is, hiszen ott meg 10 ezren szoktak lenni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.24. 23:26:25

@Horizont: "mi a jó büdös nagy francnak kell olyan rendezvényeket szervezni ahol 3-5 ezer főig lesz a létszám"
Van kis buli, nagy buli. Mindegyikben van, aki jól érzi magát. Az más kérdés, hogy pár ezer embernél már profi szervezés kell.

(Nézd meg egy nagyobb legenda koncertjét egy magyar haknival szemben.)

Azért azt kétlem, hogy egy német dizsi szervezőgárdája ha bejárja a WB-t, nem közölte volna, hogy alkalmatlan a helyzín...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.24. 23:31:13

@Horizont: Ja meg pl. azért ha van nagy néha itthon egy nagyobb külfőődi bandának koncertje, akkor is összejönnek 3 ezernél többen...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.24. 23:33:23

@Conv: "Hahó, itt van egy szülő aki mindig leellenőrizte, hogy
hová megy vagy jár a gyereke. A következőképpen működött a dolog:
A gyerek ha el akart menni kitöltött egy formanyomtatványt címmel, kikkel megy és meg kellett adni
egy vonalas telefonszámot amit bármikor felhívhattam és a telefonhoz kérhettem a gyereket.
Ha szórakozóhely neve szerepelt a papíron akkor előtte elmentem oda..."

tehát nem szórakozóhelyről beszélt, és külön kiemelte, ha szórakozóhelyre ment, akkor előtte elment oda.
Szóval, ha nincs bármikor hívható vonalas telefon, nem mehet a gyerek.
Ezért lett egy bunkó a fia/lánya. Mert nem mehetett soha színházba, koncertre, kirándulni, stb.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.24. 23:47:15

@kolbászoszsömle: :))))))))))))

ugye te sem gondolod komolyan, hogy ha színházba akart menni telefonszámot kért? :)
ez tipikusanházibulizni menős dolog vagy átmegyek az osztálytársamhoz aludni esetén dolog :)
szerintem.

én azonban kíváncsi vagyok rá, hogy Te miként kezeled a 16 éves gyerekeddel a dolgot, szarod le hova megy, mikor jön haza, vagy szeretnéd tudni?
s ha ilyen mély kultúrával rendelkező szórakozó helyre indul ahol este 10kor nyitnak és addigra összecsődül ezer totálkáros korabeli, akkor elengeded-e?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.24. 23:48:39

@kolbászoszsömle: jah azt elfelejtettem megkérdezni, hogy miből szűrted le azt, hogy bunkó lett a fia/lánya? abból, hogy nem engedték el technopartyra segghülye kölkök közé berúgni, befüvezni? :)
vagy abból, hogy otthon maradt esetleg olvasni? :)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.01.25. 00:00:19

@Conv: formanyomtatványt készíteni, és kitöltetni nem jutna eszembe, és tökéletesen életszerűtlennek tartom a vonalas telefon kívánalmát.
Szerintem a családomban nincs senkinek olyanja kb tíz éve.
Igaz, én nem vagyok pesti, arrafelé még lehet, hogy divat.

Nincs tizenhat éves gyerekem, így nem tudom, hogy elengedném-e egy heringpartira a Katival katizni.

És abból szűrtem le, hogy nem engedték színházba és koncertre, MERT, mint írta a szülő, csak olyan helyre engedte, ahol BÁRMIKOR a telefonhoz tudta rendezni.

Aki meg nem jár koncertre, színházba, felolvasóestekre, abból bizony bunkó lesz.
Főleg, ha olyan hülye az anyja, apja, hogy formanyomtatvánnyal engedi csak el otthonról.
Vagy simán nem igaz, amit leírt az emberünk, viszont itt vakít, a vakítós szülőknek meg vakítós bunkók a gyerekei.

popkiler 2011.01.25. 00:06:59

@k.o.d.i.: Nem neked szólt,hanem az iromány elkövetőjének,a beosztásotokat is csak irománya végéről kopiztam,olyan hosszu tudod mikor irom ki:).Ugyanis sztem se minden rendezvényszervező,szar csavargó,hisz akkor nem láthattam volna itthon pl Radioactive man-t,Mary Ann Hobbs-t,Pilgremet,Freelandet,Tippert,Digweedet sőt Motorheadet,stb. Azt azért tovább magyaráznád,hogy a drogbevételes kérdésemre,azt irod nem látsz semmit a pult forgalmából?Már igy hozzászámolják,vagy mivan?Annakidején még a Patex buliknál is kint várták a jelöltek a dealert,nem bent pultnál kérték,pedig az se volt egyszerű hely.Ja és hogy lehet konkrétan tinikre épiteni?30dj 8kilóért?Ez minimum reggel 6ig tartott volna,a tinibulik nem szembe voltak,vmikor a bankba de este 10kor ki is hajtották a tiniket?Aki eleve tinikre szervez bulit minimum nem normális,se bevétel,mert csórók,igénytelenek,de mint a példa is mutatta jól sokan össze tudnak verődni,és állitólag sokan vidékről vonatoztak be.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.25. 00:21:08

@kolbászoszsömle: hát így ebben a formában, ha szó szerint vesszük a dolgot, hogy formanyomtatvány, így érdekes :)
de mint írtam én is felírattam /lediktáltattam az osztálytárs/haver szülőjének nevét és telefonszámát a nagylánnyal, ha erre hivatkozva ment el éjszakára bulizni vagy kimaradni másnapig. soha nem is kérdőjelezte meg, hogy jogosan teszem-e vagy esetleg, hogy nem kellene.
de mondom, nekem ilyenhez nem volt "szerencsém" hogy ilyen heringpartyra akart volna menni. ahova menni akart nyugodt szívvel engedtem... egyrészt ismertem a barátait, barátnőit (volt buli nálunk is) másrészt nem féltem, hogy majd a pilisben nem túrázni fognak, hanem hernyót szúrni. :) ugyanezt néhány osztálytársáról (a többségről) már nem mertem volna kijelenteni eskü alatt.
viszont a fentebb írt "olvasol bazmeg, buzivagy, köcsög?" stílust az öccse megkapta az osztálytársaitól akik közül a menő része ott volt most is a és rendszeresen a night life bulikon.

Meridian74 2011.01.25. 03:16:18

én csak egyet nem értek... meghalt 3 fiatal, és van 6+x meggyanúsított, de senki nincs előzetesben... hogy is van ez?

Kínában ezért fél év után falhoz állítanak, és lelőnek, mint egy kutyát... lásd mérgező tejpor kereskedelmbe hozása vagy mi a fene eset.
Nálunk történt valami a dioxinos fűszerpaprika botránnyal kapcsolatosan, ahol ráadásul terméket is hamisítottak? Csuktak le valakit a még korábban történt szavatossági címkék - átcímkézés - hamisításával megbukott válallkozókból bárkit is? Neeeem?!
Na, akkor csak nyugodtan bulizzatok tovább, az való ide. Bulivilág, valóvilág.

Meridian74 2011.01.25. 03:20:03

@Aullah: mindegyik 100%-ban felelős.
De ezek közül csak a szülők kapták meg a büntetésüket... a többi, ne félj, vígan fog viháncolni, mint Stohl András a RTL-en.

Professzor Käosz 2011.01.25. 05:10:18

No akkor én is hozzászólok.

Hát először is őszinte részvétem.

Másrészt: a kultúra tényleg változik; kati, tömeg-(TESCO-gazdaságos?)-bulik, miegymás. Mi anno a max. 100-200 fős bulikat szerettük. Sose nem is volt gond, pedig volt hogy reggelente benéztek szeletelni az injekciósok. :) De mindenki tesó volt. Voltak tömegrendezvények is term., de ilyen helyeken hogy BS meg PeCsa meg Tököli reptér vagy open air. PeCsa meg pl. mindig nagyon profi volt (még ma is az gondolom). Persze nyilván az igényesebb közönségnek.

Nyilván a tél maga is probléma. Mindig is az volt. K*rva sz*r télen Budapesten "rohadni". Minden egy k*baszott szürkeség, szmog, influenza, depresszió. Az ember megpróbál kisebb klubbokban, kocsmákban túlélni. :D

Tehát először is különbséget tennék tél és nyár között. Nyáron kimehetsz a zöldbe - régen ZP milyen jó volt pl. -, de tél az egészen más. Pedig szilvi, kari, farsang, miegymás - téma van bőven.

De nem lehetetlen profin csinálni. Nemtom ki ez a Kecskés, de jónagy balf*sz a youtube-os videó alapján. WB-seket inkább sajnálom, nem igaz, hogy ilyen témára nincs befektető. :(
Hát kivittem volna a céget tőzsdére, de komolyan. :D

Felelősség? Love Parade-n meghaltak vagy huszan, örökre bezárt. Felvetődött a rendőrfőnök, a főszervező, sőt még a város ill. politikusok felelőssége is. Mindenki tudta, hogy nem oké a buli, egy másik városból ki is rúgták őket. Mégis megcsinálták. A végén meg mindenki másra kente a felelősséget.
Végül a rendőrség szerint a szervezők felelősek, és le felszólították Duisburg polgármesterét lemondásra. Azóta nyomoz az államügyészség. 16 személy ellen vizsgálódnak: a város, a rendőrség, és a szervezők között. (!)

Hát akkor erről ennyit. Amúgy meg ingyen semmi nincs. Ha már kultúra, akkor is legalább valami jelképes összeg. Hogy szegény tinik szocializálódhassanak. :D Én tiniként dobos voltam egy senki rockzenekarban. :)) Hát mondom a tömegbulit sose bírtam nagyon, de azért voltam páron. De azok meg jól voltak megszervezve. Tűzoltóság, rendőrség, mentők (a szervek) - erre mind terv kell. Nem akarok okoskodni. De vannak előírások, amiket be kell tartani. És 4ember/nm2 az még elmegy. Durva, de így van. Persze kicsit szűk.

Úgy látom, hogy a jó kis magyar módszer megy már eleve. Kétszázezer rendőrautó kinn (addig egy se szólt semmit), szervezők a sitten (bocsánat, már kiengedve). Hivatalok baszogatják a jónépet. Egy brandnak vége.
Felelős meg sose lesz. Mert egy ügyvéd pár millából bárkit kimos.

A kislányok meg halottak. :(

Professzor Käosz 2011.01.25. 05:58:07

Akkor név szerint (javaslat az államügyész úrnak):

Rendezvény főszervező: Kecskés Tamás
Rendezvény biztonsági szolgálat feje: (google helps you)
Helyszín tulajdonosa: Szalontay Győző (ez szerződésfüggő, és szóbeli megállapodás is szerződés)

VI. ker. polgármester: Hassay Zsófia
VI. ker. jegyző: Dr. Sajtos Csilla (?)
hm. főpolgármester úr? (Tarlós István)
és mindenképpen a vi. ker rendőrkapitány: Bartus Zoltán r. alezredes
BRFK főkapitány úr? Dr. Tóth Tamás r. ezredes, rendőrségi tanácsos

vagy tévedek?

(+ rendőröknél, önkormányzatnál az elődjeik - hú de csúnya kis per lesz. az elődök-újak nyilván idő-részarányosan. majd egy évet nem lehet az előzőekre kenni. ha én a fenti pozíciókban lennék, megkérdezném magamtól. na és mit csinálnak a gyerekeink? nyilván nem az első nap. elhiszem, hogy az elődök által elmismásolt pénzt megkeresni a legfontosabb. hahaha. hát egyébként nem.)

Város és rendőrség! Feltenném a kérdést: mit csinálnak Önök munkaidőben? Én is kávézgatni szoktam.

Illetve végülis három kislány értelmetlen halála tkp. nem nagy ügy. Minek vizsgálódni. Hú, mennyire tróger ez a világ, b*sszameg.

Professzor Käosz 2011.01.25. 06:13:00

Najó, akkor kedvesebb leszek. Tekintettel a rendszerek tökéletes alkalmatlanságára, a működésképtelenségre, a politikai váltógazdálkodás blabla.

Végülis ez nem Love Parade, eelvtársak. Elég lecsukni a 6 gyanusítottat. Kiváló rendőri munka, gyors felderítés!

A felelősség meg ugye. Hát mindenki gyónja meg a házioltárján felállított kis Lenin bronzdombormű előtt. Tényleg a takonypóc szervezőé lenne a felelősség? Ja, végülis felnőtt ember. Akkor most hogy is van ez?

Nézzük meg másik oldalról:
- Én vagyok a rendőrkapitány, az én városom.
- Én vagyok a tűzoltó, az én körzetem.
- Én vagyok a polgármester, az én városom.
- Én vagyok a tulaj, az én klubom.
- Én vagyok a szervező, az én vendégeim.
- Én vagyok a biztonőr, az én báránykáim.
- Én vagyok a szülő, az én gyermekem.
- Én vagyok a barát, az én barátnőm.
- Én vagyok a XXXXXXX, az én YYYYYYYYYY-m.

Akkor tkp. ez mind felelős lehet. Beleértve engem is. Én vagyok az állampolgár, az én országom. Persze esetünkben ez - szerencsére - elhanyagolható.

Professzor Käosz 2011.01.25. 06:18:37

Úgy vélem az egy égi iránymutatás volt mindannyiuk számára. Amennyiben három fiatal élet elegendő ahhoz, hogy megkezdődjön egy Orbán Viktor által hirdetett valódi változás, akkor itt az ideje meglépni.

Hulljanak a fejek, tisztuljon a köd!

A kérdés csak az, hogy elég-e a három áldozat? És mennyi kell még? Mennyi hullik még el? Mennyi hullik el naponta? Mennyi, amiről senki nem beszél?

Dolfin 2011.01.25. 07:52:50

Üdv.
Én ezt a "riadóláncot" nem értem. Ezt hogy képzeljem el? A nap minden bulijában ott ül valaki anyukája/apukája (ezt beosztják), (ez alapban már a gyereknek kínos) majd ha történik valami, az "ügyeletes" szülő telefonál a szomszédnak, majd ő is a szomszédnak és így tovább. Ekkor mondjuk 200 gyereknél kb 150 szülő autóba ül és odahajt a helyszínre. Pesten élére állítva sem fér el 70-80 autó nem hogy este hirtelen. Majd anyuci apuci a helyszínen próbálnak bejutni az amúgy is zsúfolt terembe, miközben a bent lévők próbálnak kijönni... wtf?
Szóval nem tudom elképzelni. Ha valaki tud konkrétabb forgató könyvet azt szívesen olvasnám.
A másik: Én egyetértek azzal, hogy a szabályokat be kell tartani. Nem véletlenül van 300 főre korlátozva a befogadóképesség. Lehetne akkora hely is mint az Aréna, ha csak 1db 2-es ajtón lehetne menekülni. Ez nem véletlen.
A szervezőknek a legrosszabbra kell számítaniuk mindig. Ha valami történik (mert most is történt, és azt tudni kell, hogy ez messze nem a legrosszabb eshetőség volt), például mi lett volna ha tűz üt ki? Akkor 2000-en bent maradnak, az biztos.
A szabályok is, ha néha értelmetlennek tűnnek, hideg fejjel, a legrosszabbra kigondolt forgatókönyvek.
Üdvözletem.

Aaronka 2011.01.25. 08:51:52

Én még mindig nem értem, miért kell ezt a tragédiát úgy beállítani, hogy a felelőtlen fiatalok meg szülők. Ha a 3 lány 19 éves vagy 32 akkor nem nyomják őket halálra? Szerintem a lehetőségek amikor én jártam bulizni sem voltak szigorúbbak. 16-17 évesen ÉTTEREMBEN úgy rendeltük a dupla vodkákat, mintha azon nőttünk volna fel. Fel sem merült, hogy nem szolgálnak ki. Unokaöcsém meg panaszkodott pár hónapja, hogy alig várja a 18. szülinapját, mert sehova nem engedik be. Engem anno mindenhova beengedtek Esso, Globe, Csillagfény, HighLife, HullyGully, Közgáz stb. Aztán felnőttünk, befejeztük. Egyikük sem lett alkesz, drogos, bűnöző. Jó buli volt, néha még jókat nevetgélünk az emlékeinken.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 09:31:09

@Aaronka: Hát én 17 évesen, volt, hogy inkább azt mondtam, hogy egész éjjel kocsmáztam, mert ha megmondtam volna, hogy mit csináltam, akkor biztos kapok a fejemre :D Amúgy meg ősök csak azt mondták, hogy ja, jóvan, itt volt szemben.

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.25. 09:31:38

@Professzor Käosz: Mit számít az áldozat,a szent cél a lényeg.Most már eljutottunk oda,hogy nem csak a védtelen aggastyánokat ölik a cigányok,hanem a fiatal gyerekeket is darabolják,égetik a kemencében.Kiváncsi leszek,az öcsödi hősöket mivel mosdatja majd ki a liberális sajtó.
A rendőrök a megkínzott és megerőszakolt lány vallomása után hazaengedték szerencsétlen árva gyanusítottakat.
"Hadd hulljon a magyar,nékik ez nem bűntett."

k.o.d.i. 2011.01.25. 09:32:52

@popkiler: nem a dealerekről beszélek. (azért az nem nagyon elvárható, hogy egy szervező, már ha a legális szférából jön, rálásson a terítésre, vagy arra nagyfokú hatást tudjon gyakorolni), arra gondoltam, hogy amikor valaki bulit szervez, akkor sok esetben úgy néz ki a dolog, hogy az italpultot a hely csinálja, a beugróból meg él a szervező. Persze, ez nem mindig van így, de olyan helyeken, amik alapból is szórakozóhelyként funkcionálnak, ez a helyzet. Na most ebből nem nagyon lehet megtollasodni. Nem mondom azt sem, hogy ne lehetne tisztes haszonra szert tenni, ha odateszi magát az ember, de azért nem véletlen az, hogy a buliszervező brigádok közt 100x több a tiszavirág életű próbálkozás, mint a hosszan prosperáló.
Azért írtam, hogy tiniknek szerveztek bulikat, mert ez volt a helyzet, de ez benne is van az előző cikkben. Arról szólt a történet, hogy vitték a partit egyik helyről a másikra, mert nem tudott viselkedni a közönség meg a pult forgalma is szar volt, viszont a szervező a beugróból tett szert haszonra, ezért az volt az érdeke, hogy annyian fizessenek beugrót, amennyien csak tudnak. És akkor itt jön be a felelőtlenség, meg a haszonlesés.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.25. 09:36:29

@k.o.d.i.: "Nem mondom azt sem, hogy ne lehetne tisztes haszonra szert tenni"
Talán ha normális igényeik lennének az embereknek, akkor megelégedne annyival is...

kovego 2011.01.25. 09:38:51

@gigicske: anno mikor még 17 voltam, és meghívtam egy lányt a bulimba, aki akkor 14 volt, eljött az apja is, és a konyhában kávézgatott, meg dumált velünk, jó fej volt, egy év múlva már nem jött, mert megbízott bennünk.

de ez csak egy kivételes eset volt akkor is, és ma is az! többen inkább menekülnek az ősöktől, mint elhívják magukkal bulizni, mert ciki!

kovego 2011.01.25. 09:49:56

@csak_csendben: elolvastam a mondatod végét is, és értelmeztem is, de ha te nem érted, hogy mi a baj vele, akkor elemzem neked:
"Esetlegesen új szórakozóhelyek helyszínéül szolgáló, önkormányzatok tulajdonában lévő épületeket ingyen a bérlő számára biztosítani, cserébe a jogszabályban írtakat utolsó betűig betartatni, a biztonságos szórakozóhelyek meglétéhez szükséges munkálatokat (többek között tűzvédelem, szellőzés, menekülési útvonal kialakítása) elvégeztetni a bérlőt terhelve."

tételezzük fel, hogy egy albérletet keresel. odamész a tulajhoz, és azt mondod neki, hogy én kibérlem a lakásodat, de nem biztonságos a lakásod, mert nincs az ablakokon rács, meg az ajtó sem akárhányponton záródik, ezt én megcsinálom, cserébe ingyen fogok benne lakni, és ígérem, hogy minden jogszabályt betartok! aztán majd

szerinted nem fog elküldeni a búsba, hanem örömmel kiadja neked, nem?

"Miután a munkálatokat elvégezte és a hely az engedélyt megkapta, az önkormányzat felé bevételfüggő elszámolást."

aha, és a vállalkozónak meg ne is legyen semmilyen kockázata, igaz? ha nem megy a buli, akkor majd kevesebbet fizet! jaj ne már!!!!
ja, és szerinted nem fogja kozmetikázni a bevételeket???

derelyegrádi szellem 2011.01.25. 09:55:26

@Conv:

Valami ilyesmi. Igazad van.

Meg még valami.

Én nagyonsokat jártam már nagyon fiatalon szórakozóhelyekre. Régen (15-20 éve) összeszólalkozott két "bika", elcsattant esetleg egy-két pofon, aki állva maradt, annak lett igaza. De ez volt a maximum. A földre került embert nem rugdosták fejbe, nem szurkálták össze.

Most nem ez a helyzet. Gondolj a Kozma-ügyre. Egy 2.10-es izomembernek komoly tartani valója van egy sima klubban, és van, hisz meg is ölték, akkor mi lesz majd a gyerekeinkkel, akik könyvek közül, elitgimnáziumból tévednek be egy ilyen helyre, ilyen emberek közé?

Itt valami nagyon elbaszódott.

Professzor Käosz 2011.01.25. 10:08:52

Nem arról van szó, hogy Kecskés úr valami oligarcha, amolyan orosz mintára, és a 2000 csaj a háreme?

Aaronka 2011.01.25. 10:31:05

@derelyegrádi szellem: én úgy emlékszem, hogy 15-20 éve nagy divat volt a gázspray. Sok olyat láttam, ahol a fair bunyó abból állt, hogy valakit pofán fújtak aztán többen megagyalták. De lehet, hogy én jártam rossz helyekre :)

2011.01.25. 10:32:27

Itt ugy néz ki mindenki felelős--a szülők, az önkormányzat, a rendőrség-- csak a szervezők , a lebonyolitók nem.Fura egy megközelités, nem mondom. De vajon mit keresnek tizenévesek bedrogozva, bepijálva egy ilyen helyen? Ki engedte be őket? Hogy került be a drog? Ezekért a szülők felelnének? Kötve hiszem!
Ha ez az én gyerekemmel, unokámmal, testvéremmel fordult volna elő--már hogy meghaltak a WB-ban, akkor leszarnák mindent és egy "kilencmilissel" keresném a szervezőket, a rendezőket és "megköszönném nekik" a tetteiket--golyóval. Mert ezek a rendezvények nem szólnak másról, csak a pénzről, amiből minnél több jöjjön be, és a drogról, amit talán éppen a szervezők juttatnak be és árulnak gyerekeknek.Mert dőljön a "lé" , a többi nem számit. Majd kimossa a szarból, valamelyik " sztárügyvéd"--jó pénzért!

Professzor Käosz 2011.01.25. 10:59:08

ja az ilyen dílerarcok mindig tejelnek valakinek a területért. persze fel van osztva. láttam már dílert véres fejjel kidobódni helyről.

derelyegrádi szellem 2011.01.25. 11:02:42

@Aaronka:

Az lehet.:-)

Én soha nem láttam ilyet.

Professzor Käosz 2011.01.25. 11:04:12

ja nem, ez így nem igaz. hallottam a sztorit. fogták a dílert, levitték valami pincébe. lent tartották pár napig (?). jól megkínozták. azt hitte, élve elássák. valami ilyesmi történet volt.

persze mindig full be voltam állva, úgyhogy részletekre nem emlékszem. :D

Professzor Käosz 2011.01.25. 11:07:14

ja meg ha már itt tartunk, az arc max. terjesztő. díler nem megy le helyre árulni. mintha. bár én tényleg nem tudom, csak úgy nagyjából.

hú de bonyolult ez a drogos szakma.

Professzor Käosz 2011.01.25. 11:08:37

szerencsére ez már 10 éve volt. én gyűlölöm a kábítószert.

k.o.d.i. 2011.01.25. 11:12:01

@ColT: haszonlesők mindig lesznek, de nem mindenkit ez vezet, sőt a többségre nem ez a jellemző, csak itt is igaz, hogy fiatalok nekiugranak, hogy most aztán marha gyorsan szénné keresik magunkat. Aztán jön a pofára esés, így vagy úgy.

wlakos 2011.01.25. 11:13:16

@derelyegrádi szellem: "Itt valami nagyon elbaszódott. " Igen, az a baj hogy nem félnek az igazságszolgáltatástól Magyarországon. Börtönben ülni dicsőség. A szabadulók arcán tévedésből sem az látszik, hogy rettegnének a visszakerüléstől:(
www.youtube.com/watch?v=F5EPoggiOvs&feature=related
/bőrszíntől függetlenül/

Professzor Käosz 2011.01.25. 11:21:50

Na igen, ez a terjengő mephedron (kati) szag durva lehet. Kínai növénytápszer vagy mi. Full gáz (olcsó főleg).

Akkor most befejeztem.

És üdvözletem.

Professzor Käosz 2011.01.25. 11:34:57

Ja jó, akkor mégis folytatom. Német barátaim mesélték, hogy már a 80-as 90-es évekbeli Mo-i látogatásaik alkalmával feltűnt nekik, hogy sok a drog.

Hát akkor ez sem változott. Megnyugodtam.

Akkor vagy egy drogos nemzet vagyunk vagy .... ?

Na persze drog az is, amit a pszichiátered ad. Igen durva drogokat méghozzá.

Azt egész drog-téma-törvény-kezelés úgy szar ahogy van-

Pumpálják ezt a fos olcsó katit. A klinikákon meg fel sincsenek készülve a hatásmechanizmusára, azt lefogadom.

Uhh hányok. Bár anno majd mindent megadtam egy kis pörgésért. Hát ez ilyen. Iszok is egy sört basszameg.

Professzor Käosz 2011.01.25. 11:50:50

Meow. Mefi, Kati, Mefedron.

Forrás (26. April 2010):
www.presseurop.eu/de/content/article/238831-mephedron-besser-als-ecstasy-aber-schlimmer

Hónapok alatt elterjedt. Angliából indult ki. Voltak vele összefüggésbe hozható halálesetek is, de nem tisztázott, hogy mivel kombinálva.

Az internetren gyakorta növénytápszerként árulják, fogyasztásra alkalmatlan megjelöléssel.
A megállapított mellékhatásokhoz tartoznak: kék és lila végtagok, lehetséges Aorta szűkület (!), erős izzadás és tachycardia (magas szívritmus). Ezen kívűl a Mefedron függőbbé tesz más drogoknál. "A hatása hamar alábbhagy, ezért hamarabb kell utána tölteni" - mondja Ton Nabben.

Semmi pánik, 2010 áprilisa óta az EU már betiltotta. Személyes interjú alapján tudom viszont állítani, hogy függővé tesz. :(

Há lektorálja má valaki lszi.

Professzor Käosz 2011.01.25. 12:10:24

ginseng, guarana, közönséges orbáncfű

Találóskérdés marharépáknak.

Professzor Käosz 2011.01.25. 12:19:38

orbáncfű nem szedhető együtt a modern antidepresszánsokkal.

natúr cuccok. nem drogok klasszikus értelemben. csak segédanyagok. másként hatnak, mint a kémia. wikipédián minden fenn van különböző nyelvkre meg csak rá kell klikkelni a fordításért bal oldalt.

ez nem tanács volt, csak recept. :)

H.Talán 2011.01.29. 21:25:44

Mint volt rendezvényszervező a szerző javaslatainak első pontját tartom a legéletképesebbnek és legszükségesebbnek.
- Előszöris helyek kellenek, amelyeknek a célja a szórakoztatás és nem a bevétel. Az államnak (önkormányzatnak) ugyanúgy kell gondoskodni a tinik szórakozni vágyásáról mint ahogy a szépkorúakat pátyolgatják nem is titkoltan a szavazataikért.
- Másodszor az önfeledt szórakozás és a kontroll nem egymást kizáró fogalmak. Régen is voltak balhés gyerekek, de érdekes módon azokat szépen ki tudtuk szűrni. Ja hogy akkoriban a civilruhás ifjúságvédelmisek nem sápért jöttek hanem segíteni ? Kávét is alig fogadtak el, nem feltűnösködtek meg igazoltatgattak, de a rendezők ha baj volt, volt kihez forduljanak a helyszínen.
- Egy olyan helyen, ahol a levegő tömény drogszag és alkoholt szolgálnak fel 18 alatt, nem kell baleset a tragédiához. Már a léte egy tragédia. Mi 18 felett sem szolgáltunk fel alkoholt, még sört sem, mégis 2000-es bulik jöttek össze zenekarral és több DJ-vel és mindenki jól érezte magát. Mindenki tudta, ha berúgni akar, máshova kell mennie.
(KEK)

süti beállítások módosítása