(Pénteken kettő darab írást is kaptunk a West Balkán tragédiáról, az egyik már megjelent pénteken, a másik peidg most.)

Mielőtt gondolataim leírnám, szeretném őszinte részvétemet kifejezni a három elhunyt lány családjának és barátainak. A tragédia, amelyet átélnek, szavakba nehezen önthető, józan ésszel fel nem fogható. A szavak maguk, legyenek bármennyire együttérzőek vajmi kevés menedéket nyújthatnak most, de azt hiszem minden jóérzésű ember szíve együtt dobog a családokéval.

Rendezvényszervezéssel foglalkozom. A nevem jelenleg nem fontos, mivel még a látszatát sem szeretném kelteni annak, hogy olcsó húzásként egy ilyen tragédiát ragadok meg egy könnyed ingyen reklámnak, mint ahogy azt tette pár helyszín, akik kegyeleti okokra hivatkozva hirtelen bezártak a hétre (nyilván hiányzik pár fontos papír), vagy a West-Balkán szomszédjában található szórakozóhely üzemeltetője egy gyomorforgató, fellengzős, melodramatikus Facebook hozzászólásában, amelyben még nekiállt ízlésrendőrt is játszani. A történteknek ugyanis nem ízlésről, zenei stílusokról, vélt vagy valós cigánybűnözésről kellene szólnia, hanem valami teljesen másról, amelyről vajmi kevés szó esett a médiában az elmúlt pár nap során. Arról, hogy 2011-ben Magyarországon az alternatív kultúra és az arra fogékony fiatalság helyzete cseppet sem rózsás és a szombat éjjel bekövetkezett tragikus esemény végkifejlete az országban zajló kulturális fejetlenségnek.

Szalontay Győzőt (a West Balkán tulajdonosa) ismerem. Több alkalommal volt lehetőségem vele együtt dolgozni. Őt sem felmenteni, sem elítélni nem áll módomban, a történtek túlmutatnak azon, hogy én mit gondolok a felelősségről. Győző könnyű céltábla lett, a kezdeti híradások alapján őt és cégét egyedüli felelősként megnevezni nem fair. Ha valaki ismeri, tudhatja róla – annak ellenére, hogy hibázott-e vagy sem szombaton –, hogy egyike azon ritka budapesti szórakozóhely-tulajdonosoknak, akik emberszámba vesznek dolgozót, szervezőt és közönséget. Mind a West-Balkán, mind a Süss Fel Nap révén igyekezett minőséget nyújtani, kultúrmisszióként fogta fel a szórakozóhelyei vezetését. Ha valaki nem vadkapitalista módjára, mindenkin átgázolva tette dolgát, akkor ő volt az.

Ezen gondolatsornak azonban a lényege nem az, hogy a West-Balkán helyzetét elemezzük. A lényege az, hogy míg öt főt letartóztattak a hatóságok, nyugodtan beülhettek volna közülük is páran előzetesbe, mert a történtek túlmutatnak klubokon és szervezőkön. Ugyanis ami jelenleg Magyarországon folyik kultúrpolitika néven, az vérlázító! Ráadásul ez sem új keletű, az előző kormány is nyakig sáros ebben, hiszen egy világváros éjszakai életét teszik tönkre évek óta módszeresen, azt a fiatalok számára teljesen élhetetlenné téve. Utána nekik pedig nem marad más, mint mindenáron szórakozni, legyenek a körülmények bármennyire mostohák. Ilyenkor nyilallhatna bele politikusainkba a fájó felismerés, hogy annyira pénzéhesek, hogy észre sem veszik mennyire degradálták le Budapest éjszakai életét, klubtulajdonosok és szórakozni vágyók lehetőségeit limitálva. Mennyi kétes hátterű telekspekulációról, beruházásról hallottunk az elmúlt években, mely mögé bebújva helyeket zárattak be, lehetetlenítettek el?

A kormányt és az önkormányzatokat vajmi kevéssé érdekli a fiatalok sorsa. Az önkormányzatokat és hatóságokat – amíg a zsebükbe van csepegtetve itt-ott némi extra csúszópénz – a jogszabályok sem érdeklik. Jöhet ide Hassay Zsófia terézvárosi polgármester és Sajtos Csilla terézvárosi jegyző vérző szívvel sajtótájékoztatót tartani, és megbocsáthatatlan bűnökről beszélni, azonban ők is azon rendszer részei és haszonélvezői, amely lehetőséget adott arra, hogy
1.) a budapesti klubok (divatos szóval élve) „mutyizásra” kényszerüljenek az elmebeteg jogszabályok és – főleg a gazdasági válság révén – lehetetlen bérleti díjak és feltételek közepette
2.) ezen budapesti klubok kiskapukon át megragadjanak minden lehetőséget, hogy ilyen-olyan módon a jogszabályokat áthágják.

Pintér Sándor belügyminisztert már említeni sem merem, nem tudom mennyien emlékeznek az olvasók közül a 2001-es, XIV. kerületi Mega Pubban történtekre, amikor is egy punk koncertet egy skinheadekkel tűzdelt csoport érkezése zavart meg, amelyet a Pintér vezérelte rendőrség úgy reagált le, hogy berontottak a helyszínre (a kijáratot elzárva) könnygázt fújva és mindenkit – főleg a koncertlátogatókat – válogatás nélkül ütve. Az, hogy tragédia nem történt, pusztán a véletlen műve, és tegye mindenki szívére a kezét, egy tarajos punkért, vagy egy rockzenét hallgató hosszúhajú, bőrdzsekis fiatalért tizedannyian nem hullajtottak volna könnyet, mint a szombat éjjel elhunyt lányokért.

Ez viszont már a magyar társadalom hibája, ugyanis a kettős mérce és az emberi butaság már-már mérhetetlen. Cigánybűnözést kiáltani ugyanis sokkal, de sokkal egyszerűbb, mint mindenkinek jó alaposan magába nézni. A helyszínen nem kevesen éltek droggal, tolongtak, tapostak, mindenki be akart jutni, mindenki behódolt a csordaszellemnek. Utána nagyon egyszerű ujjal mutogatni cigányra, zsidóra és minden képzelt ellenségre, ahelyett, hogy némán fejet hajtottak volna. Félreértés ne essék, itt ugyanis kollektív bűnt követtek el.

Amikor végignézek a szombati tragédia után indult Facebook csoportosulásokon, kettőn akad meg a szemem és kérdőjelezem meg a létezését is. Az egyik a „Szigorú ellenőrzést a szórakozóhelyeken” nevezetű csoport, amely mottója, hogy „Összegyűjtjük a szennyest és kiteregetjük!!! Kezdődjék a nagy kiteregetés!”. A kedves akárki, aki ezt a csoportot kezdeményezte inkább ne teregessen semmit! Egészen eddig ugyanis leszarta és feltehetőleg pár hónap múlva majd szintén le fogja szarni. Nekünk, olyan rendezvényszervezőknek, akik komolyan, több év tapasztalatával a hátunk mögött végezzük dolgunkat ezek valós problémák, azok is voltak a tragédia előtt és azok is lesznek pár hónap múltán is. Arról nem is beszélve, hogy milyen módon képmutató úgy nekiállni szennyest teregetni, hogy olyanok csatlakoztak a kezdeményezéshez, akik szintén végig asszisztáltak a Noise Night Life partin történteket, majd mellüket döngetve üvöltenek, hogy biztonságos szórakozást akarnak. Ha a partin a szervezőség lezárja a helyet az engedett 300 főnél, vajon hány, az oldalt „lájkoló” zombi próbálta volna a szervezőket meggyőzni, hogy „ugyanmár, még öten vagyunk, még csak minket engedjetek be, kérlek!” Aki mást mond, az pedig hazudik! Nem egyszer találkoztam pályafutásom során ilyennel teltházas rendezvények esetén. „Kérlek engedj be, csak engem, meg a haveromat!” Ilyenből egy este van tíz eset. Tíz eset az már húsz fő. Próbálnak győzködni ilyen-olyan módon, megvennék a jegyet, akár többszörös áron is. Mikor közöljük, hogy biztonsági okokból nincs tovább, akkor mindenki körberöhög majd elküld minket anyánkba, ilyenkor rohadjon el a szervező a hellyel együtt. Az olyan szervezők, mint a Noise Night Life gazdája, Kecskés Tamás – aki nem más, mint egy rossz vicc és egy aljas szélhámos – igyekeztek nyomást gyakorolni a helyekre, azokat gyakran leszarozva, fenyegetve, miszerint „soha többet nem jövünk és elmondjuk mindenkinek, hogy átvertétek a mi közönségünket”. Szóval lehet kiabálni biztonságos szórakozásért, csak néha nem ártana a színfalak mögé nézni, illetve önkritikát gyakorolni...

A másik, számomra részben véleményes létjogosultságú csoport a „Budapesti szülők riadólánca”. Felteszem a kérdést a kedves szülőknek: ha nem történik tragédia, a gyerek nem azzal megy haza, hogy három embertársa elhunyt, hanem elmondja, hogy alig kaptak levegőt olyan sokan voltak, hatalmas volt a buli, akkor is riadóláncot kezdeményeznek? Aligha. Pedig akkor is kellene. Csak nekik egyszerűbb hisztizni, feljelentéssel fenyegetni, amikor a szervezők a korhatáron aluliakat nem engedik be, esetleg az érvényes elővételes jegy árát visszaadják és megkérik a látogatót, hogy menjen szépen haza, mert nem megoldható, hogy bejussanak. Akkor is riadóláncot kellene kezdeményezni, amikor elküldik fiatalkorú gyereküket felnőtt (épphogy 18 évét betöltött) testvérrel, unokatestvérrel szórakozni, akik magasról leszarják a fiatal rokonukat, mondván milyen ciki már vele tölteni egy koncertet, partit. Volt erre is bőven példa pályafutásom során, hogy a friss levegőre kellett cipelni egy 15 év körüli kislányt, aki vasággyal volt 20 kiló és a felügyeletével megbízott 19-20 éves unokatestvére belerakott másfél liter energia italt, majd magára hagyta, a szegény lány pedig rosszul lett, falfehér arccal csuklott össze. Miután jobban lett és közöltük vele, hogy a koncertet úgy láthatja ezután, hogy leül egy bárszékre egy jól szellőző pontján a klubnak, akkor még mi voltunk valahol szemétládák, hogy nem hagyjuk szórakozni, mondván „már jól vagyok”. Ha nincs a biztonsági szolgálatnak lélekjelenléte és ébersége, ki tudja mi történhetett volna? A prevenció a legfontosabb, a veszély felismerése, annak azonnali, szakszerű kezelése,felvilágosítás, csak ez a szülők tekintélyes részét egyáltalán nem érdekli. Egyszerűbb mindig utólag kiabálni és ujjal mutogatni. A témakör zárásaként még egy kérdés: vajon hány szülő vette eddig a fáradtságot ahhoz, hogy elmenjen egy szórakozóhelyre, ahová gyermeke jár?

A problémák a fent leírtak képében adottak. Igen, de mi a megoldás? A boszorkányüldözés biztos nem. Gyökeres átszervezés, állami szerepvállalás egy jó kiindulópont lehetne. Egy biztos: fejeknek kell hullani, csak nem biztos, hogy a megfelelő fejek hullanak porba majd. A hatóságok végigszaladnak az összes szórakozóhelyen a következő hetekben (már meg is kezdődött - zero), hónapokban, leszedik a sápot, a büntetéseket, a kenőpénzeket, aztán fél év múlva nem fog erre emlékezni senki. Nem a büntetés ellen vagyok, hanem az ellen, hogy a büntetésre beszedett legális pénzek (azaz nem a két vállveregetés közben zsebbe csúsztatott összegek) nem kerülnek vissza a magyar alternatív kultúrába. Ugyanis Magyarországon ma a kultúra még mindig a csujogatást és a komolyzenét jelenti. Oly büszkén döngeti mindenki a mellkasát, hogy elhagytuk az átkos rendszert minden begyepesedésével együtt, azonban a könnyűzenének nem sok platformja maradt. Ami kezdeményezés (PANKKK) volt, azt az Orbán-kormány le is jegelte, bár az újraindulásáról felmerültek hírek.

Bár apró porszem vagyok a gépezetben, álljon itt pár javaslat:

•    Esetlegesen új szórakozóhelyek helyszínéül szolgáló, önkormányzatok tulajdonában lévő épületeket ingyen a bérlő számára biztosítani, cserébe a jogszabályban írtakat utolsó betűig betartatni, a biztonságos szórakozóhelyek meglétéhez szükséges munkálatokat (többek között tűzvédelem, szellőzés, menekülési útvonal kialakítása) elvégeztetni a bérlőt terhelve. Így a bérlő csak egy irányban kell tehervállaló legyen. Miután a munkálatokat elvégezte és a hely az engedélyt megkapta, az önkormányzat felé bevételfüggő elszámolást.
•    A kulturális Áfa visszavezetése koncertjegyekre, ezzel a szórakozóhelyek költségének csökkentése (több pénz marad a helyszínek biztonságossá tételére), másrészt a kevesebb Áfa-tartalom révén a helyszínek és rendezvényszervezők ösztönzése korrektebb adózásra. Európában megannyi példa van a csökkentett Áfa tartalomra, egy pár közülük: Ausztria (20% Áfa, 10% kulturális Áfa), Belgium (21% Áfa, 6% kulturális Áfa), Svédország (25% Áfa, 6% kulturális Áfa), Szlovénia (20% Áfa, 8.5% kulturális Áfa).
•    Társadalmi vonatkozásban a szülők számára egy nyílt fórum létrehozása, ahol felvilágosítást kaphatnak elsőkézből, nem pedig a médiahisztériából kell levonjanak gyenge lábon álló következtetéseket
•    Rendezvényszervezők és klubtulajdonosok közös szervezete, ahol a nemkívánatos helyeket és szervezőket megjelölik. A külvilág számára egy olyan, hiteles forrás biztosítása, ahol a szervezőkről és helyszínekről szintén első kézből lehet információhoz jutni.
•    Helyszíni felvilágosítás iskolákban. Egy hiteles, fellépőkből, rendezvényszervezőkből, és klubok üzemeltetőiből álló csoport folyamatosan járhatná a középiskolákat, ahol a fiatalok első kézből informálódhatnának egy-egy rendezvény menetéről, a helyes viselkedési normákról. Hasraütésszerűen ki tudnánk választani legalább 10 főt az elkövetkezendő fél percben, aki alkalmas lenne egy ilyen csoport tagjának lenni.

Ez pár ötlet. Megannyi, nálam okosabb ember üldögél felsőbb körökben és a lehetőséggel a kezükben, hogy boszorkányüldözés helyett felrázzák a rossz bőrben lévő hazai alternatív kultúrát. A labda az Önök térfelén van, képviselő hölgyek és urak. Önök most megmérettetnek, hogy mennyire számít a magyar fiatalság. Az elmúlt jó pár év tapasztalata alapján ugyanis ki merem jelenteni, hogy semennyire...

Egy rendezvényszervező...