Skip to content


       Szűrés lista

Az országos közmunkaprogram Esztergomban

Az esztergomi újság, a Hídlap írja:


"A környezettudatos esztergomiak külön-külön gyűjthetik a háztartásokban termelődő papír-, műanyag-, és üveghulladékot. A szelektív gyűjtőszigetek felállításával az a közszolgáltató célja, hogy úgynevezett hasznosítható másodnyersanyagokat tudjon begyűjteni, illetve csökkentse a lerakásra kerülő hulladékmennyiséget. A szelektív gyűjtésben az esztergomiak szabad elhatározás alapján, önkéntesen vesznek részt, a tapasztalat pedig azt mutatja, hogy egyre többen használják ki ezt a lehetőséget. A szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban időnként országosan és helyi szinten egyaránt felreppennek különböző hírek arról, hogy egyes cégek a gyűjtés után a telepeken összeöntik a lakosság által különválogatott hulladékot. Ezeket a híreket nem érdemes alapul venni, hiszen semmilyen logika nem indokolja, hogy a komoly beruházást egy ilyen fázissal tegye tönkre akármilyen cég. A szelektív gyűjtőedényekhez külön gyűjtőjáratot üzemeltet az Eszköz Kft. is, ami jelentős költség-ráfordítással jár, így nem érné meg a végén összeönteni és a többi hulladék közé keverni azt, amit a lakosság előtte különválogatott. A szelektíven begyűjtött hulladék ráadásul értékesíthető, így annak újbóli összekeverése veszteséget okozna a vállalatnak és a városnak. A környezetvédelmi célok mellett ezért is érdemes arra ösztönözni mindenkit, hogy vegyék minél többen igénybe ezt a hulladékgyűjtési lehetőséget."

 

....... egy 2008.03.29-i cikkben.

Azóta viszont az Esztergomi Köztisztasági (Eszköz) Kft. forradalmasította módszereit, és erről a NER-kompatibilis újításról a honlapján és levélben számol be.



 

Köszönjük a találatot Gábornak!

Címkék: abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr233447478

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kiderült: Lomnici sötét aurája miatt nem látható a felvételen! 2011.12.09. 10:09:45

Meglepő eredménnyel zárult a Böröcz István MTVA elnök által elrendelt, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt vezérének kitakarásával kapcsolatos teljes körű vizsgálat. Bár sokan politikai összeesküvésről fantáziáltak, direkt kitakarásról beszéltek ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Transylvanianmixedgrill 2011.12.08. 11:12:15

Teljes foglalkoztatottság, KMK, belső munkanélküliség: Kádár-rendszer, én így szeretlek! :D

Kicsi Kacsa 2011.12.08. 11:16:01

Ez nem új. Nálunk már egy éve így megy ez.
Hulladéksziget nincs, azt felszámolták. Helyette zsákban gyűjtheti mindenki a házában a pillepalackot, a tejesdobozt, a sörösdobozt. Üveget azt nem. Na ezt ömlesztve egy zsákba. Havonta elviszik, aztán szelektálják. Nem írok céget, de nem az esztergomi banda. Zöldhulladékot is nejlonzacsiban vitték el. Ja, több tonna zsákot egyenként kinyitnak, kiömlesztik a komposztra, külön gyűjtik a dió, külön a többi levelet. Ja, persze, látom a lelki szemeimmel!
Inkább valami hőerőművet vizionálok, ahova ezeket be lehet szórni.... Még pénzt is kaphatnak a fűtőanyagért. Mi meg fizetünk, hogy elszállítsák. 2 bőrt is lenyúzhatnak ezek a szemétről.

binike 2011.12.08. 11:17:31

Bruhahahahahahahaha XD XD ixdé ixdé ixdé XDXDXDXDXD

Kicsi Kacsa 2011.12.08. 11:22:51

Csak szólok, hogy valami hiba van a rendszerben, nem látszanak a kommentek, csak oldalt.
Ezen kívül a facén keresztül be lehet lépni ebbe a posztba, de a főoldalon nincs kint.

Agyalap 2011.12.08. 11:35:43

Azt hiszitek ez abszurd?
Ennél már csak az lesz a jobb, amikor a lassan működővé váló gyűjtőszigetes rendszert egy tollvonással a kukába dobják, és mindenkinek 3-4 féle hulladékhoz való kukát kell tartania otthon és abban gyűjteni szelektíven.
Illés Zoltán rulez!

Viktus 2011.12.08. 11:36:06

Mennyi ilyen van ebben az országban ... ezért nincs pénz semmire.

Viktus 2011.12.08. 11:37:10

@Kicsi Kacsa:

blog.hu hiba napok óta frissítgetni kell

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 11:42:48

Beszarás, nagyfater mesélt ilyeneket a Kádár-rendszerről. Gondolom a következő logikus lépés hogy a Polgármesteri Hivatalból elviszik a számítógépeket és felhozzák a pincéből az írógépeket, stencileket hogy lehessen még közmunkásokat foglalkoztatni leíróként. Utána nem is tudom, talán ha megint gond lesz a világítással minden polgárt egy lámpás közmunkás kísérjen haza.

Secnir 2011.12.08. 11:44:13

...és akkor kérünk még egy posztot megboldogult Fellegi miniszterről :-)

Secnir 2011.12.08. 11:46:48

@csizsikpizsik:
pontosan, új munkahelyteremtés:
írógépjavítók, raktárosok, műszerészek...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.12.08. 11:50:45

@Kicsi Kacsa:

Valami blog.hu hiba van, nálunk minden rendben :-(

mocskosbaribaszó 2011.12.08. 11:51:01

ezek azt a kis becsületet is elveszik a munkától ami ahhoz kell, hogy a magyar dolgozzon. Részemről inkább mennék parasztnak egy önellátó tanyára, mint ilyen hülyeségeket csinálni.

azonban

@Zero

kitehetnél egy kis tájékoztatást, vagy egy régebbi írásról egy linket, mert szerintem sokan elfelejtettük miért éri meg egy cégnek a közmunkás és milyen csuda jó lehetőségek vannak benne

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 11:54:36

@Secnir: Ugye-ugye, lesz itt egymillió munkahely, nem kell a fiataloknak aggódnia, van itt jövőkép ezerrel. Ki ne akarna szemetet válogatni Esztergomban közmunkásként...

NYJetsTD 2011.12.08. 11:58:56

Álom állás!
Ezek után nem csodálkoznék, ha holnaptól minden postai munkát közmunkásokra bíznának, egy nyalná a bélyeget, egy ragasztaná, egy kivinné, de csak arra az egy címre.... lesz itt megoldás az egymillió munkahelyre...

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2011.12.08. 12:13:35

Ez a Hídlap egyébiránt a legnagyobb szemét újság, amit valaha kézbe fogtam. Egy utolsó, silány propaganda újság. Évek óta szórják a megyében, az esztergomiak pénzén. A Meggyes-féle agymosás első számú orgánuma.

Ironfist 2011.12.08. 12:15:46

Muhahahaha....Most majd jön Vidéki, és először is megmagyarázza, miért jó, és értelmes az első cikk, majd megmagyarázza, hogy miért tökéletes a második cikk mondanivalója...

anarcho78 2011.12.08. 12:23:31

@Mdavid89: tökéletesen igazad van. De hogy még mindig ezt adják újság néven azt nem értem. ez még a sajtótörvény előtt is pártlap volt, nem emlékszem, hogy előző kormány idején lett volna olyan szám, ahol ne miép - fidesz - jobbik seggnyalás és komcsizás ne lett volna.

Kicsi Kacsa 2011.12.08. 12:30:23

@zero: most látom a kommenteket. Az előbb nem voltak sehol. Biztos szelektíven szét kellett válogatnotok :P

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 12:37:28

Azt hiszem rájöttem, ha írok egy hozzászólást akkor látom a többi hozzászólást, ha meg befrissítem újra nincsenek hozzászólások. Fasza.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.08. 12:40:06

@Hörömpő Töhötöm: Talán ennyiért nem éri meg maradni? Mocskos, pénzéhes liberálbolsevik, a hazaszeretet, menhelyvizsla meg kapuba hányás smafu?

2011.12.08. 12:47:16

@csizsikpizsik: De, de, nekem is pontosan ezt jelenti a hazám, a mocskos, pénzéhes liberálbolsevikok, a menhelyek, és az összehányt kapualjak. Ez maradt az egykor legvidámabb barakkból.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.12.08. 12:56:56

Azé' remélem a kertvárosiak közül sokan mennek közmunkára Egomban
www.youtube.com/watch?v=HYED1L9ontk

OÁFK 2011.12.08. 13:25:45

Sz*r ez a poszt! Ezzel kapcsolatban nincsen központi pártdirektíva, úh. nem nagyon fognak itt naribotok hozzászólni...

V mint... 2011.12.08. 13:29:46

Ém dolgoztam ilyen helyen (nem mint válogató) és mindenkit megnyugtatok ha külön vinnék a műanyagot,azt akkor is kézzel kellene szétválogatni mert a feldolgozó cégek így veszik át a világon mindenhol.A palackokat pl. négy fajtába gyüjtik és úgy szállítják (szines PET,fehér PET,kék PET,kupak).A munkások fele ott is közmunkás volt persze ennél normálisabb bérért sé kb. 40%-uk ott is maradt végleges alkalmazásba.Erre nincs gépi módszer.

Hottentottenstottertrottelmutterattentäterlattengi 2011.12.08. 14:12:43

@laspalmas: jól látom, hogy ezen a videón a polgiasszony sápadozik?

butalo01 2011.12.08. 14:23:53

azt hiszem van ennél jobb is: Eu pénz-ből új hulladékgyűjtő építés, új autóflotta, hulladéksziget létesítés, szemétdíj emelés, majd minden darálva bele a szemétbe (ez természetesen csak a látszat az ott dolgozók látják így), ja és a hulladékot a tele kukákból kifúja a szél

ucsacsu 2011.12.08. 14:28:22

Várható volt,h nem tudnak értelmes munkát biztosítani.Szerintem jövőre kötelezővé teszik a csikkek szétdobálását az utcán. Mad ha elkészül piramis viktornak,remélem beköltőzik.

Dendrobatidae 2011.12.08. 15:44:54

"munkahelyteremtés"..,

Ajánlhatnám esetleg a kombájnok beolvasztását, és arathatnánk megint kézzel! Kb egymillió plusz munkahely szezonban. De vissza a lovat és a faekét!
Éljenek a 19. század nemortodox géprombolói!:)))))

Dr. Kix 2011.12.08. 16:24:17

Sírni támad kedvem, amikor ilyet olvasok. Ezek tényleg _ennyire_ hülyék? Gyász.

Sandman (Karakum) (törölt) 2011.12.08. 16:45:20

@Kix: nem ennyire hülyék, amit látsz, az már a hülyeségtől megrostált, letisztult, vállalható ténykedés. Gondolj bele, ALAPBÓL mennyire lehetnek hülyék...

@ucsacsu: és remélem rárobbantják a bejáratot eltolcsyval és a többi elvtársával együtt.

Egyébként közmunkaprogram:
"Az előző évi 166 millió forinttal ellentétben az idén csak 30 milliót fordíthatott közfoglalkoztatásra a tarnazsadányi önkormányzat, ezért 110 embernek nem lesz meg az előírt harminc napja.
– Szociális feszültségek kialakulása várható Tarnazsadányban, miközben az önkormányzat újra nehéz helyzetbe került – összegezte a kialakult helyzetet Dobi István polgármester. – Ebben az évben 18 millió forinttal kevesebb állami támogatást kapott a falu, mint tavaly, és akárhogy takarékoskodtak, csupán szeptemberig voltak elegendőek a források.
A drámaian lecsökkentett, közfoglalkoztatásra szánt összeg azt eredményezte, hogy 110 ember nem tudta ledolgozni a kötelező harminc napot."
www.heol.hu/heves/kozelet/ehseglazadastol-tart-a-tarnazsadanyi-polgarmester-415711
Várom a narancsosok magyarázkodását: most akkor van mindennél nagyobb közmunkaprogram, vagy nincs???

VT Man 2011.12.08. 17:07:23

Megjegyzem nálunk, az agglomerációban, Pest mellett (tudom, balkán), a háztól viszik el a szelektív hulladékot.

De EGY ZSÁKBA kell pakolni mindent! Papírt, pet-palackot, stb. És majd szétválogatják. Így legalább biztosan a papír kerül a papír helyére, a pet palack a helyére, stb.

És elég kényelmes is.

2011.12.08. 17:08:39

@Dendrobatidae: van ám gőzekénk: youtu.be/s4wQg_wWsZ0 az is jó: két gépész, két fűtő, két eke kezelő, plusz a szén- és vízhordó szekeresek.

dr.justice 2011.12.08. 17:30:42

Összeöntik, hogy szétválogathassák. Tiszta Hamupipőke.

Jobb ötletem van. A közmunkásokat csatárláncba kell állítani a postától minden házig és adogathatják a leveleket. 1000000 új munkahely, vagy több.

nemjogasz 2011.12.08. 17:47:31

Ez most hírcsárda, vagy egy Monthy Pyton jelenet?
De mivel kellenek az új munkahelyek, szerintem tovább kéne lépni, és alkalmazi olyanokat, akik egyenletesen szétszórják az utcán a kukák tartalmát, hogy fel lehessen venni pár száz utcaseprőt...

Sandman (Karakum) (törölt) 2011.12.08. 17:54:05

@Őrült kutya (KaraKum):
Ja, és a tarnazsadányi cikk mellett az oldalsávban ezt olvasom:
15 millió jutalmat oszt ki Schmitt

Kurva anyjukat.

SlyZero 2011.12.08. 18:33:46

Hehe, gyengék vagytok! Nálunk a helyi környezetvédők(!) akadályozták meg anno a szelektív felépítését. (Nyilván ők sem a zsarolós fajtából vannak. :D)

2011.12.08. 18:42:19

Apa kezdődik! Lemondott Fellegi Tamás!
Talán Ő volt az egyetlen normálisan gondolkozó, a kormánytagok közül.
De sajnos, mindazt amit Viktor és hű "talpasai" elkurtak, azt nem tudta helyrehozni.
Ám a legrosszabb az hogy Fellegitől, csak hülyébb kerülhet a helyére.

whynotzoidberg 2011.12.08. 19:29:37

Már maga a szelektív hulladélgyűjtés is óriási ostobaság (a fém kivételével), ez olyan sokat már nem tesz hozzá.

Mindenről Orbán tehet! 2011.12.08. 21:03:43

@V mint...:

Sejtettem, hogy senki nem válaszol a kommentedre. A sok birka csak nyomja tovább a zero által előre legyártott véleményét, hogy "visszafejlődünk", "egymillió munkahely", "hülye fidesz", stb, miközben fingjuk nincs a dolgokról, csak terjesztik tovább a baromságaikat.

Pfejj....

Ironfist 2011.12.08. 21:19:52

@Mindenről Orbán tehet!:
Zero volna a közvéleményt deformáló értelmiség? Te volnál Vidéki?

Mindenről Orbán tehet! 2011.12.08. 21:25:50

@Ironfist:

Felőlem azt is gondolhatod, hogy ő vagyok, úgy is csőlátású vagy.

ménrót 2011.12.08. 22:31:47

1milliómunkahely Hamupipőkéknek...

Ironfist 2011.12.08. 23:15:19

@Mindenről Orbán tehet!:
Először is: az csőlátású, nem cső látású.
Másodszor meg, nem gondolom, hogy te volnál, mert Vidéki csak szimplán egy droid, aki előre beprogramozott válaszokat nyomat, te viszont szívből véded ezt a bandádt, tehát sokkal rosszabb vagy.

Úgy van! Monnyon le! 2011.12.08. 23:23:26

@Ironfist:

"Először is: az csőlátású, nem cső látású."

Köszönjük hozzászólását, majd értesítjük!

Mindenről Orbán tehet! 2011.12.08. 23:24:11

Igazából ezen a nicknéven akartam írni. Na mindegy, jóccakát, auffíderzéhen!

Ironfist 2011.12.09. 00:00:56

@Mindenről Orbán tehet!:
Épp kérdezni akartam a monnyonle nickedet, hogy faszt kekeckedsz? Csak mivel te vagy az, aki még Vidékinél is aljább, így megértelek. Mehetsz. Jóccakát.

Apafarkas 2011.12.09. 08:02:32

Errefelé tartunk:
theartblog.org/2009/04/the-human-scale-of-recycling-in-india/

Ez a pénzpocsékolás legszebb módja. Felénk is vannak ilyen szigetek. Két-három év kellett, mire az emerek hozzászoktak. Aztán annyira ment, hogy meg kellett emelni duplájára a szigetek számát, és azóta is megy szépen a dolog, teljesen természetessé kezd válni, éppúgy, mint az osztrák/német ismerősöknél.

V mint... 2011.12.09. 08:15:34

@Mindenről Orbán tehet!: Azt azért hozzáteszem,hogy jan.-től 8 közmunkás állása+ az enyém szünt meg az új közmunka törvény szerint "merezígynemjó demajdmimegmongyukhogyleszjó".A technológia nem változott

GuloGulo 2011.12.09. 08:48:14

Az azért sokat elmond a hulladékkezelő cégről, hogy a szelektíven gyűjtött szemetet csak két kanyarral tudták elvinni.
Lenne egy javaslatom az Eszköz kft számára:
szerezzenek be olyan autót melyen két külön konténer van a kétfajta hulladéknak.
Ollé! Így nem kell kétszer fordulni, és még közmunkásokra sem kell költeni.

Kurt S. Earp 2011.12.09. 09:26:36

Poszt: Téboly. De Esztergomban ez a szellemi állapot a fősodor, így tulajdonképpen nem meglepő.
@GuloGulo: Pusztán a belső osztású gyűjtőautóra reagálva, nagy kiterjedésű település esetén, az ön által javasolt megoldás nem bír jelentőséggel. Sok ház, sok szemét, sok fuvar. Nem férne bele egy körbe a szelektív és az ömlesztett szemét elvitele, semmiképp. Költséghatékonysági szempontból -ott ahol ez megoldható- a lovas szekér ideális megoldás. Nem, ezt egyáltalán nem viccnek szántam. Egyutcás falvakban, kis településeken, jól bejárható földrajzi környezetben ez működőképes és benzinmentes megoldás. És munkahelyteremtő is.
@Kicsi Kacsa: Kitalálom. Nagykovácsi. Nyertem.

2011.12.09. 09:59:47

@Kurt S. Earp: Igen! Franciaországban vannak is lovaskocsis begyűjtések, és a lakosság imádja, kiállnak a kapuba, és úgy várják a kukát. Hippo-Ecolo a vállalat neve, amelyik ezzel foglalkozik. Ha itthon is lenne ilyen, elmennék kukásnak! ;-)

Leriel 2011.12.09. 10:06:09

Hát, több értelme van kézzel válogatni, mint az önkormányzati szelektívgyűjtő-maffiának.

Hottentottenstottertrottelmutterattentäterlattengi 2011.12.09. 10:31:20

@STX Joe: nálunk is van szelektíves nap, amikor a sárga zsákokba gyűjtött cuccért külön mennek egy kört a kukások.
Egy ismerősöm nemrég írt (a műfajhoz képest meglepően alapos) szakdolit a gyűjtőszigetes módszerről: gyakorlatilag teljes csőd, de az otthoni gyűjtéses módszerre jóformán csak családi házaknál van mód, ahol van hely félretenni a zsákot a normál kuka mellé. Lakótelepnél sehogy se jó. Radikálisan csökkenteni kellene a keletkező hulladék mennyiségét.

Hottentottenstottertrottelmutterattentäterlattengi 2011.12.09. 10:35:23

@Kurt S. Earp: Azért a ló akkor is pénzbe kerül, ha egy centit se mozog (nekem is van három), nem olyan nagyon olcsó buli az a lovaskocsis játék. Viszont tény, hogy dögivel van olyan település, ahol abszolút környezetkímélő és tartósan fenntartható.

lyken 2011.12.09. 10:37:56

@Agyalap: "mindenkinek 3-4 féle hulladékhoz való kukát kell tartania otthon és abban gyűjteni szelektíven."
Hollandiában ez volt a normál. Ráadásul az ellenőrnek joga volt bármikor bejönni a lakásba ellenőrizni. Végignézte és ha úgy találta, hogy a gyüjtőben nem odaillő típusú hulladék van, állította is ki a 150 eurós csekket.

Gonosz Repülőmókus 2011.12.09. 10:40:58

Mikor épp a világ másik felén laktam, ott a következőképpen ment, családiházas környezetben:
Szelektív: Elmész veszel egy szép zöld ládát (különböző méretekben kapható) a szelektív szemét részére. Ebbe rakod a fém, műanyag, papír cuccot. Aznap, amikor jön a gyűjtőautó, kirakod, elviszi. Ha nem viszi el valamiért (koszos, nincs szétválogatva zacsikba, nem újrahasznosítható), akkor rárak egy matricát, hogy miért hagyta ott.
Szemét: Veszel valamelyik boltban szemeteszsákot. E rendes műa zsák, csak rajta van, hogy hivatalos szemetes. Egy tekercs ára néhány dollár. Ha megtelt, megkötöd, kirakod. A zsák árában benne van a szállítás díja.

lyken 2011.12.09. 10:44:41

@jános515: "Apa kezdődik! Lemondott Fellegi Tamás!"
Meglepő, mi? A többi normális ember az előző Orbán kabinetből már rég a versenyszférában hasít és röhög, hogy nem kell a Parlamentben vakítani a népet Viktor nevében.

Gonosz Repülőmókus 2011.12.09. 10:48:21

@V mint...: Nem vagyok nagy ismerője ennek a szakmának, de tartom valószínűnek, hogy egy mauális előválogatásra mindenképpen, mindenféle anyag esetében szükség van. A szelektív gyűjtés esetleg csak megkönnyíti ezt a munkát.
Egyszer láttam a szar melókról készült filmben, amely ugyan valahol itt Kelet-Európában volt éppen (talán Ukrajna vagy Oroszo), hogy ment a futószalag ezerrel, aztán a melósok kapkodták le róla a nem megfelelő cuccokat. Persze iszonyú büdös volt.

Gonosz Repülőmókus 2011.12.09. 11:02:36

@Hottentottenstottertrottelmutterattentäterlattengi:
A lakótelep, az egy teljesen külön kategória. Eleve a nem szelektív szemétgyűjtés is úgy szar ahogy van. Mivel közös a kuka vagy konténer, ezért annak is ugyanannyit kell fizetnie, aki havonta 2 zacskó szemetet dob ki, mint aki naponta telerakja azt. Mert ilyen is van. Néha elnézem, hogy mivel van tele a konténer. Újságkötegek, pet palackok (nem összenyomva), hadd kelljen a szemetesnek minél többször jönnie (nem kevés pénzért). A sarkon meg ott a szelektív. Ha nincs is értelme, amit nem hiszek, hiszen kinek érné meg ingyen szállítani a szemetet, de legalább ne a saját kukát töltené meg vele.
Másrészt a szelektív szigeteket (mondhatnám jó magyar szokás szerint) általános szemétdombnak használják egyes felvilágosult honfitársaink, mint azt a filmen is lehet látni. De egyébként kivétel nélkül mindenhol így van. Ettől lesz az egész olyan okádék és ezért nem szeretik ezt sok helyen elviselni.
Egyébként mivel a fémdoboz teljesen-, a papír és a pet is nagyrészt újrahasznosítható, ezért nem hiszem, hogy ne lenne ennek az egésznek értelme. Nem véletlen, hogy a fémdobozért még fizetnek is egyes helyeken.
Az viszont igaz, hogy drasztikusan csökkenteni kellene a szemét mennyiségét. Egyrészt ott az a sok reklámújság gyanánt kiszór papír (és festék) mennyiség. Aztán a csillió darab pet palack, meg a rengeteg féle csomagolóanyag (nylon, hungarocell -polisztirol- stb).

Kurt S. Earp 2011.12.09. 11:04:42

@Hottentottenstottertrottelmutterattentäterlattengi: Én nem állítottam, hogy olcsó buli. De működik ott ahol csnálják /működhet ott ahol jelenleg nem képesek megoldani a szolgáltatást költséghatékonyan. Nem környezetszennyező -ahogy ön is említi- és munkahelyteremtő. Drága a lótartás, tudom,roppant olvasott zseni vagyok és falun élek. De simán hozza a befektetett összeget és még a gyerekek is sivalkodhatnak, amikor bekanyarodik az utca végén a paci, mögötte a szekérrel, a bakon a Jancsi bácsival. A szelektív hulladékgyűjtés -ha jól csinálják- egy tökéletesen működtethető rendszer és emellett -egyetértek- radikálisan csökkenteni kell a keletkező SZemét mennyiségét. A sötétzöldek mindig érzékenyek erre: a szemét hasznosíthatatlan, a hulladék hasznosítható, visszaforgatható. Lásd: zöld hulladék van de zöld szemét nincs.

lyken 2011.12.09. 11:34:47

Jut eszembe, annak lett bármi következménye, hogy Meggyes lényegében bevallott még két hűtlen kezelést? meggyesahibas.blog.hu/2011/11/30/az_unortodox_kommunikacios_fogasok_folytatodnak

Hottentottenstottertrottelmutterattentäterlattengi 2011.12.09. 11:38:18

@Gonosz Repülőmókus: Egyetértek, holtbiztos vagyok benne, hogy van értelme. El nem tudom képzelni, hogy pl. konzervdobozt olcsóbb a bányafeltárással kezdődő folyamat végén megkapni, mint a kész dobozt újrahasznosítani. Az pedig, hogy fákat vágunk ki nyomtatott szpem érdekében, számomra nagyon nehezen feldolgozható tudat.

Hottentottenstottertrottelmutterattentäterlattengi 2011.12.09. 11:43:27

@Kurt S. Earp: burkoltan arra kívántam utalni, hogy igen, pl. faluhelyen, ahol ki lehet szakítani 3 hektár legelőt, ásott kúttal vagy patakparttal, meg pár hektárt zabnak, árpának, ott prímán működhet, de ugyanez a tuti megoldás biztos bukta ott, ahol vásárolni kell a kosztot . És eddig én csak olyan próbálkozásokkal találkoztam, amelyek az univerzális megoldás igényével léptek fel. Ami viszont nem igazán látszik működni.

u.i.: olvasott falusi zseninek lenni nem rossz dolog :)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2011.12.09. 13:54:09

Egy kicsit off. Ugyanakkor a szemét problémára ad megoldást.

www.youtube.com/watch?v=D0oxtvpn1ow

2011.12.09. 16:58:24

@Hottentottenstottertrottelmutterattentäterlattengi: Igazándiból egy lóca méreteihez és erejéhez képest nem eszik sokat. Havi 20-25e-ből kényelmesen eltartható akkor is, ha mindent veszel hozzá. Ez egy tank liter diesel ára. Ha jól ki tudod használni, megéri. És ez már csak fantázia kérdése... Aki egyszer kukásló, másszor lehet postai kézbesítő ló, harmadnap voltizsálhatnak rajta az iskolás gyerekek (úgyis állandóan rinyálnak, hogy fel kell venni az iskolai tesióra programjába), negyed nap mehet rönkhúzásra az erdőbe stb stb.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2011.12.10. 01:56:01

@V mint...:
Szerintem az itt lévők tisztában vannak azzal, hogy a lakosság által szelektíven gyűjtött műanyagokat még tovább kell szortírozni, mert műanyag és műanyag közt nagy különbségek vannak.
Itt az a gebasz, hogy a már szétválogatott műanyagot összekeverik a papírral, majd újból szétválogatják. Vagy szerinted ez normális?

süti beállítások módosítása