Skip to content


       Szűrés lista

Vörös Csepel, fehéredj!

Matolcsy, Debreczeni, és Gereben után itt egy újabb olvasnivaló.

A napokban kézbesítik a csepeli háztartásokba a fideszes kerületvezetés nagy leleplezőkönyvét "Vörös Csepel - Gyilkosság, visszaélések, mutyivilág a XXI. kerületben " címmel, amelyet Ábel Attila alpolgármester írt szerkesztett a csepel.info (egyik legfontosabb szerzője Ábel Attila ellenzéki fideszes önkormányzati képviselő volt anno), a HVG, egyéb újságok cikkeiből, és eredeti dokumentumokból, jegyzőkönyvekből.

96 oldal, 35.000 példány.

Az Áldóimával elhíresült Németh Szilárd tájékoztatása szerint a kerületi lakosok ingyen megkapják az "erkölcsi üzenet" miatt, de könyvesboltokban is megvásárolható lesz. 

A nagyokban eddig még nem találtam, de a Szkítiában állítólag 880 Ft, a Vaterán pedig háromezerért volt.

A polgármester úr helyében én egyébként feltölteném pdf-ben a csepel.hu-ra, hisz aki nem kerületi lakos, és nincs pénze vagy lehetősége megvenni, az sem maradhat tudatlanul!

Szily Laci már el is készült az olvasónaplóval, mi még a novemberi könyvbemutatóval is adósak vagyunk.

 

 

Természetesen megy a könyv kapcsán az adok-kapok, volt MNO-nagyinterjú, van facebookos ellencsoport, aminek Ábel Attila nagyon örül.


"Ábel Attila megjegyezte: csak az MSZP-frakció háromszor annyi “Vörös Csepel” könyvet kért el eddig, mint a frakció létszáma, és nagyon sok korábbi és jelenlegi MSZP vagy DK-tag kérte, hogy külön is kaphasson a kiadványból.

- Ezt egyébként teljesen természetesnek tartom, és még akkor sem lepődtem meg, amikor néhányan kifejezetten dedikált példányt kértek. A baloldaliak közül sokan elítélték a “mutyivilágot” és többen fejezték ki reményüket, hogy a könyv hozzájárul a csepeli baloldal megtisztulásához."

 

A Csepelinfo (-ból/-tól valaki) szintén a Facebook-on érvel a csepeli DK környékén nyüzsgő, önmagát közéleti aktivistaként aposztrofáló Nagy Szilveszternek.

Nemhivatalos helyi pártlap vs. irritálóan buzgómócsing balos:

 

Ami még fontos a közpénzből csinált pártpropagandakiadvány kapcsán: a Csepeli Munkásotthon Alapítvány tiltakozó levele, amiről persze nagy kuss van a fideszes sajtóban:

 
Levl_polgrmesternek_CSMO -

 

Mindenképp rászánom a pénzt erre a csepeli fehér könyvre, ott a helye a dedikált Alaptörvényem mellett.... a pár éve gyűjtögetett, politikai fasságok feliratú nagy kartondobozomban.

 

Frissítés: A könyv ára a Csepeli Hírmondóból:

Címkék: közélet fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr813752972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vontod75 2012.01.25. 15:27:12

@Csepel.info: Ja... Megtaláltátok... A rendőrség meg véletlenül járt arra...

Ironfist 2012.01.25. 15:31:15

@Csepel.info:
Na! Csak nem nem vált be, hogy hülyítesz minket a könyvvel? Már más a téma? Ilyen alapon én is hadd nyomozzak újságírósan... hmm, lássuk csak.... Emberek! Szörnyű dologra jöttem rá, Gyurcsányék lehet, hogy hazudtak!

Marcellusca 2012.01.25. 16:22:52

@Gunther: Nem é'ted, vazze?!
A Fityisz számára ingyé köllött vo'na odaadni a termet!
:DDDD

Horizont 2012.01.25. 16:56:40

@Csepel.info:
Hiába ajánlgatod, hogy a rendelkezésünkre állsz, egyetlen kérdésre, felvetésre, megállapításra nem válaszoltál! Igen nagyon szeretnénk mi átlagemberek ha minden politikusnak minden bűne napvilágra kerülne és elnyerné méltó büntetését! Na de nem így mint ti.....
35 ezer db. ingyen könyv!!! Szerinted van ma hazánkba bármi is ingyen??? Emberek hülyítése magas fokon. Ebben sajnos nem vagytok különbek az előzőektől. Hogyan spóroltatok meg 2 milliárd forintot ezzel a kiadvánnyal??? Nem vagyok jártas csepeli önkormányzati kérdésekben! De úgy gondolom, hogy az előző önkormányzatban ott volt ellenzékben a Fidesz is. Miért nem tettek feljelentést, ha mutyiról és egyebekről tudtak?? Most ha előálltak a farbával akkor nem könyvet kell írni belőle, hanem a bizonyítékkal együtt feljelentést kell tenni! Mennyi ideje van kormányon a Fidesz? Mennyi ideje van Fideszes polgármester Csepelnek? Na ennek fényében egy szánalmas erőlködés az egész aminek se füle, se farka!Biztos akad vevőtök az ilyen szarra, de a normális ember csak sajnálkozni tud. Tudod min? Hogy ti sem vagytok különbek az előzőektől, bármennyire is szeretnétek ezt a látszatot kelteni, bármennyire is ezt hiszitek magatokról.
Áldóimát mondod -e naponta többször is???? Remélem.....:)

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.01.25. 17:10:42

A vicc az, hogy társaságban beszélgettünk erről arról, egy építőipari cég képviselője azt mondta, hogy a szocik idejében 10%-ért lehetett a munka a tiéd.
Most az kap meg munkát, aki valami terhelőt tud mondani a szocikra. Biztos így szedték össze a súlyos vádakat.
Munkáért cserébe mondanak egykét terhelőt.

A 10 % ha igaz, az hányás, de ez a vörös csepel,,,,,,,erre már nincs is szó, annyira gusztustalan. Tökéletesen beleillik a Fidesz tevékenységébe.
Semmihez nem értenek, csak a lejáratáshoz, de ahhoz profi módon.
Gyomorforgató.

nigel 2012.01.25. 17:19:31

@ruhaszarito: ha ha ha. Kurva nagy! Az év mondása volt bameg!

Lasombra 2012.01.25. 17:42:13

megint úgy érzem, hogy egy szürreális párhuzamos valóságban élek.

egyik oldalon a fidesz telespammelte (mert ez az!) a zemberek postaládáját az agitprop könyvével, amiben ilyen durva botrányok vannak elég ingatag lábakon elővezetve, mint pl 40 ezer forintos terembérlet vs 8 ezer forintos terembérlet (ha tényleg az ötödéért kapták a szocik)

míg a másik oldalon mintegy zárójelben valaki bedobja, hogy - in the meantime, ahogy az inglis monnya - teljesen természetesen és magától értetődően szumma 680 milliárdos tender poolból, a fidesz (egyik) pénztárosa 200 milliárdot csont nélkül elhozott. ismeretlen "jutalék" mellett ugyebár.

hmmm...
felháborító, amit az MSZP művelt Csepelen!!!
Free Csepel!

Csepelfigyelő 2012.01.25. 17:53:43

Azért az elgondolkoztató, hogy ha egy portál vagy éppen egy könyv lebuktatja azokat, akik a gyanú és a rendőrségi feljelentések szerint százmilliókat loptak, akkor miért a könyv vagy a portál lesz a főgonosz vagy a nevetséges? Hát ide jutott a Vastagbőr? És akkor az még csúnyább dolog, ha valaki végre megkérdezi: mi lett a Hagyó pénzekkel meg hogyan keveredtek az MSZP-s irodavásárlásokhoz azok a cégek, melyek százmilliós (MSZP-s) önkormányzati megrendelésekhez jutottak? csepel.info/?p=17958

Emmett Brown 2012.01.25. 18:01:03

@Csepel.info: ha már szakítottunk a mutyivilággal. és beköszöntött az átlátható gazdálkodás kora, akkor megkérdezném: ugyan, mennyibe került a 35000 példányt bekötve eljuttatni a kerületi lakosoknak?

AtiSnatch 2012.01.25. 18:02:02

@Csepel.info: tudod ez a szálka és gerenda tipikus esete, és csak ennyi a probléma.. és nem arról van szó ,h baj h ezek kiderültek, hanem arról h mik voltak és jelenleg is milyen lenyúlások vannak ,mert erről nem szól az oldalad..

Borenbukk 2012.01.25. 18:14:22

@Csepel.info: Na stop! Ha folyamatban levo rendorsegi ugyekrol van szo, akkor mit akarsz lebuktatni rajta? Ha olyan bizonyitekod van, ami a rendorsegnek nincs, akkor tovabbithatod nekik. Az igazsagszolgaltatas nagyjabol a tietek pillanatnyilag, nem hiszem, hogy elsumakolnak.

Ha meg nincs valamely temaban buntetougy folyamatban, akkor meg tehettek feljelentest.

35K peldanyban konyvet nyomtatni es szetkuldeni a kerulet lakosainak nem lebuktatas, hanem propaganda, kozpenzbol meg legjobb esetben is pocsekolas. Rosszabb esetben lopas.

Horizont 2012.01.25. 18:22:24

@Csepel.info:
Válaszolj határozottan minden mellébeszélés maszatolás újabb téma felvetésén kívül!Most legyél legény a gáton!!
Mennyibe került a 35 000 ezer példány?
Ki fizette?
Ki viszi ki a lakosoknak?
Ki fizeti?
A gyanú édeskevés. Bizonyítékokat!
Miért vártak ennyi időt?
Ellenzékben miért nem tett feljelentést a Fidesz, ha tudott a mutyiról?
Egyenlőre csak ennyi, mert látom a kérdéseket nem csíped!
Tömjénezést szeretnél az Áldóima mellé ugye??

2012.01.25. 18:23:22

@Csepel.info: Semmivel sem vagytok különbek mint a szocik.
Ugyananugy loptok, csaltok, hazudtok. Sőt, néha még a szoci vörös szegfü is halvány hozzátok képest.
Csak a nevetekben, a zászlótokban és a vezéretekben különböztök.
Meg abban, hogy most ti vagytok hatalmon.
Sicko jedno--mondja a népi mondás mifelénk.

Énbagoly 2012.01.25. 18:29:31

@Dr. Borenbukk: @Horizont: @jános515: ne erőlködjetek. Eddig sem volt érdemi válasza semmire. A gondolkozás nem tartozik a feladatai közé.

Horizont 2012.01.25. 18:41:51

@Énbagoly: Igazad van, csak már tele a hócipőm mindennel. Hogy bizonyíték nélkül büffögnek össze vissza, nem mondják meg miből nyomtatták a 35 ezer könyvet és hogy maximálisan hülyének nézik ők is az embereket. Az meg szomorú, hogy még mindig mennyien hisznek ennek a kommunikációnak is! És még ő szólja le a Vastagbőrt. Szép! Én az örök optimista, életszerető ember mára ott tartok, hogy szétfeszít a düh, és úgy szeretnék megverni valakit:))) Vagy valakiket:)
És közben tényleg annyira szeretném ha megbuktatnák az összes tetűt. De így ??!! Na ne má.....

Borenbukk 2012.01.25. 18:42:07

@Énbagoly: En orulnek, ha ezek elokaparnak azok sarait, azok meg ezeket, aztan mindenki megkapna, ami jar, de ez itt nem annyira leleplezes, mint inkabb a masik oldal ekezese egy kis nyulassal kombinalva.

Szabad Gábor 2012.01.25. 18:47:05

„Boros Imre „százados", a „D-8-as számú elvtárs" meg a többiek a Birodalom ellen.”

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1520_sokba_kerulhet_a_vegen_a_beke

Csepelfigyelő 2012.01.25. 19:31:53

Kedves Mindenki!

1. 2010 őszén az év végére várható hiány 4,3 milliárd forint volt, amit kevesebb mint egy év alatt az önkormányzat kétmilliárd forinttal csökkentett. Ma csak a korábbi évekről áthúzódó hiány van Csepelen, magyarul csak az, amit még az MSZP-s időszakban halmoztak fel. Ezen túl az MSZP-s időszakban csak az utolsó öt évben 10,1 milliárd forinttal csökkent Csepel vagyona, de el is adósították a kerületet. Ezek az adatok nyilvánosak, bárki leellenőrizheti őket.
2. Ha a Vörös Csepel című könyv vagy a Csepel.info cikkei nem lennének igazak, bárki, bármikor feljelenthetné a könyv kiadóit vagy a Csepel.info-t. A Csepel.info négy éve működik, és még senki sem jelentette fel, a Vörös Csepel könyv kiadóját, szerkesztőjét pedig szintén senki nem jelentette fel.
3. Egyetlen olyan állítás sincs, amelyet dokumentumokkal is alátámasztanának, és ellenkezne a Vörös Csepel bármelyik állításával.

Mi a probléma, kedves fórumozók? A Vörös Csepel című könyvben leírtakkal kétmilliárd forintot spóroltak meg Csepelen. Miért baj ez?

Csepelfigyelő 2012.01.25. 19:34:08

Kedves Horizont, Bagoly és többiek! Melyik állításra nincs bizonyíték?

Mellesleg kíváncsiak vagyunk, hogy a vastag bőr vastagságát átüti-e az MSZP ingatlanbotránya.
csepel.info/?p=17958
Szerintetek?

AtiSnatch 2012.01.25. 19:41:01

Ne etessék a troll-t, nincs itt semmi látnivaló! Kérem oszoljanak! :)

$P 2012.01.25. 19:41:41

@Csepel.info:
"Mi a probléma, kedves fórumozók?"

Talán az, hogy egyetlen feltett kérdésre sem válaszoltál?

Lobster1978 2012.01.25. 19:47:41

Várjatok srácok (és lányok) Túl sok infó között elvész a kérdés! :)

Akkor Horizont után szabadon (először csak néhány kérdés):

Egyes kérdés: Mennyibe került a 35 000 ezer példány?
Kettes kérdés: Ki fizette?
Hármas kérdés: Ki viszi ki a lakosoknak?
Négyes kérdés: Ki fizeti?

Várjuk meg a választ és utána kérdezünk tovább jóóóóó? ;)

AtiSnatch 2012.01.25. 19:53:47

@Lobster1978: ez így egyszerre túl sok neki ,ne terheld le..amúgy is tudhatnád,h a többi párt lop csak... a fidesz nem..

Horizont 2012.01.25. 19:54:15

@Lobster1978: Feltehetjük mi ezt 56-szor is!
Nem számít semmi!!!!!!! Két milliárdot spóroooooooooltak!!!!!! Nézze meg ez ember hát milyen banda van itt a VB-n akik nem képesek elalélni ettől a hírtől!

@Csepel.info: Hidd el komám a vastagbőr vastagsága átüt mindent itt. Sőt nem átüt hanem kiüt!!!! A Vörös Csepelé is:) Könyörgöm válaszolj már a kérdésünkre is. Hülyén halunk meg a végén:) Ja és nem szeretnék csepeli lakos lenni! Áldóima meg a többi, szar lehet arra (is) élni.....

Csepelfigyelő 2012.01.25. 19:56:49

1. az alpolgármester válasza: csepel.info/?p=17952#comment-116581
2. ugyanott.
3. önkéntesek vitték ki.
4. Ingyen.

Visszatérve a könyvre: a könyv többek között arra ad válasz, hogyan tudott kétmilliárd forintot megspórolni egy új önkormányzati vezetés. A könyv ilyen szempontból egy kétmilliárd forintos pénzkeresés kis költségvetésű tájékoztatója. A könyv egyetlen állítását sem cáfolta még senki.

AtiSnatch 2012.01.25. 19:58:35

@Csepel.info: mondd te nem olvasod a blogot?csak írsz?

$P 2012.01.25. 20:05:49

@Csepel.info: az elkerülő út mikor lesz kész?

Vidéki 2012.01.25. 20:09:08

A csepeli iskolában elkövetett kettős gyilkossággal kapcsolatban óva kell inteni mindenkit, hogy nem szabad letérni az ártatlanság vélelmének nemes elvéről.

Nem szabad elhamarkodottan arra gondolni, hogy Deme elvtárs bármilyen formában érintett lenne, hiszen ő saját szemével látta az álarcos igazi gyilkost elfutni a helyszínről.

Deme elvtárs mindig jó elvtárs volt.

"Mit ő kimond, mit ő beszél,

Nem tréfaszó, nem puszta szél."

Borenbukk 2012.01.25. 20:14:52

@Csepel.info: En meg tudtam volna sporolni a kiadason: 4 milliardot mondok, es akkor maris csak feleannyiba kerult a konyv. :)

Horizont 2012.01.25. 20:16:36

@Vidéki: Na b+ már csak te hiányoztál!!!!

@Csepel.info: Érdekes kommentet olvastam a Csepel infón!Nem amit belinkeltél!!!
Olvasd csak te is!!!
"Borka-Szász Tamás szerint:
2012. január 25., szerda - 11:34

A könyv előállítása bruttó 8 millió Ft volt, ennyit szavazott meg a Fidesz a csepeli Képviselő testületben a csepeli adófizetők pénzéből.
A könyv gyártását pályáztatás nélkül Bencsik András és Seszták Ágnes cége, a Magyar Ház Kft. kapta, bizonyára profitot nem realizálva, emberbaráti szeretetből.

A 2 milliárdos megtakarítás kezd legendává nemesedni, erről tételes kimutatás még “természetesen” nem készült. Az egész arra van alapozva, hogy a költségvetés hiánya jelentősen (bár nem ennyivel!) csökkent. Hogy ennek mi volt az ára (felújítások leállítása, támogatások megvonása, művházak bezárása stb.), arról mély hallgatás van.
Maradt a szlogen: 2 milliárdot spóroltunk meg. Jól hangzik, töredéke sem igaz, mert szimpla elvonásokkal teljesítették."
Szóval közpénz volt. Innen nincs miről beszélned!
És egy másik komment:
"Bugi, menj körbe a lakótelepeken, a postaládák melletti szemétgyűjtő dobozokban hegyekben álltak a kidobált VCS könyvek… nagyjából ennyire érdekelte az embereket ez a pártkiadvány."
Hahahahahahahaha, röhögnék pedig sírni kéne!!

AtiSnatch 2012.01.25. 20:19:39

@Horizont: nem baj megérte az a 8millió, az úgyis "csak aprópénz" a 2milliárd mellett ...

Borenbukk 2012.01.25. 20:20:16

De tenyleg! Idejon a faszi, es buszke ra, hogy mig az elodok 12 milliot b...tak el kamukonyvre, addig ok csak 6+afat koltottek partpropagandara.

Viktus 2012.01.25. 20:21:18

Nem felelnek a szabályoknak az új mentők
Nem lehet forgalomba helyezni a december végén 850 millióból vett sárga mentőautókat.

index.hu/belfold/2012/01/25/nem_felelnek_a_szabalyoknak_az_uj_mentok/

Készülhet az új könyv

Csepelfigyelő 2012.01.25. 20:24:49

Kedves Horizont,

Borka-Szász Tamás, az igazságügy legkedvesebb közbeszerzője csepel.info/?p=4110 (HVG cikk) összetévesztette a szezont a fazonnal, pedig azt állítja, hogy közgazdász. Az önkormányzat 8 milliós keretösszeget szavazott meg, amit az önkormányzat nem használt ki, mert lealkudta az nyomda és egyéb költségeket. A Vörös Csepel messze a legolcsóbb könyv lett, mint amit az önkormányzat eddig kiadott.
A könyvet a legtöbb helyen várták. Biztos volt, aki kidobta. Vannak olyanok is, akik nem olvasnak, vagy nem tudnak olvasni, nekik sem kellett, ez biztos. De, hogy mindenkinek lehetősége volt megtudni, miért tudott Csepel kétmilliárd forintot spórolni, miért veszített a kerület tízmilliárdot a vagyonából, az biztos.

Horizont 2012.01.25. 20:28:42

@Dr. Borenbukk:
Na ez a lényeg mindenben! Ezért tartunk itt ahol tartunk. Mert a kormányon lévők állandóan azt nyomatják, hogy bezzeg így az előzőek , bezzeg úgy azok a szemetek, de bezzeg mi, és basszus tényleg büszkék mindig magukra, és még nagyobb basszus, hogy milyen sokan beszopják ezt a mosakodást. És minden megy tovább! Egyre lejjebb és lejjebb!!!Nagy tragédiánk.
Már arra is gondoltam, hogy lehet Orbán nem is tudja, hogy ennyi hülye aktív embere van? Muszáj erre gondolnom, hogy maguktól ilyen seggnyaló fontoskodók, mert ha tudja Orbán és elviseli, elvárja......... hát az akkora tragédia!

Viktus 2012.01.25. 20:29:35

@Csepel.info:

Röviden szólva baromság.

E-L-SZ-Á-M-O-L-T-A-T-Á-S

Ezt várják.

Eredmények? Elég lett volna egy pár soros újsághír melyik szoci ellen milyen eljárás van folyamatban ...

Lasombra 2012.01.25. 20:31:36

teljesen oké, hogy 35000 db könyvet lenyomnak, és kikúrnak a szélbe csak úgy, ha kell, ha nem. az Alaptörvény meg kötelező olvasmány lesz, abból is szarjanak ki tízmilliót. ... mit tízet? tizenötöt! hisz a határon túliak is megérdemlik, ha már egyszer eljöttek békemenetelni.

8 millió forint nem összeg. főleg így, hogy jó helyre került Bencsikékhez.
a lényeg, hogy megspóroltak KÉT-MIL-LI-ÁR-DOT!!!

nem akarok a fidesszel versenyezni vagy hencegni, de én is nap, mint nap megspórolok több tízmilliót azzal, hogy nem gyújtom fel a tömbházat.

Horizont 2012.01.25. 20:31:47

@Csepel.info:
Te itt viccelgetsz fiú! Vagy trollkodsz!!!
Mit alkudott le? 8 millióból lett 6 millió?
És??
Ezt összedobtátok saját zsebből??????????

Ironfist 2012.01.25. 20:32:34

@Csepel.info:
Hogy lettél ilyen nehéz felfogással újságíró? Nem vagy képes megérteni, mi a probléma, akkor meg mit fölényeskedsz még mindig ugyanazzal, amire már ezerszer elmondtuk, hogy letojjuk magasról?

Csepelfigyelő 2012.01.25. 20:36:26

Kedves Mindenki,

teljes mértékig jogos, hogy mindenki eredményeket vár az új vezetéstől. Csepelen az új vezetés kettőezer millió forinttal tudta csökkenteni a költségvetési hiányt. Azt, hogy hogyan, miért, leírták a Vörös Csepel című könyvben. Sikerkönyv lett, mert kettőmilliárd forintot hozott.

De miért rágnánk gumicsontot? Hiszen ott a Csepel.info legújabb cikke, az MSZP pártiroda botrányáról, sok százmillió forint eltűnt közpénzről, 550 millió forint felvett hitelről, pártközeli cégekről. Bővebben itt: csepel.info/?p=17958

További szép jó éjszakát!

dr askovich 2012.01.25. 20:36:47

@Horizont: erre csak annyit jegyeznék meg, hogy a mélyen tisztelt Bencsik úr testvére pedig a Kerényi-féle képekkel kombinált Alaptörvény-kötetet szerkesztette nyilván pro bono. Mondjuk nem értem, hogy a XXI. sz.-ban mi szükség van az ilyen papír alapú propagandára amikor például a szent alaptv is, jogszabály lévén ingyenesen letölhető a magyarorszag.hu-ról. Ezért teljes mértékben egyetértek laspalamas-szal.Nyugodtan lehetett volna mindkét esetben ezt az utat (ti. internet) választani.

AtiSnatch 2012.01.25. 20:38:42

@dr askovich: internetből nem lehet kitalicskázni a pénzt... röviden ennyi:)

Ironfist 2012.01.25. 20:39:14

@Csepel.info:
Te kevered a szezont a faszommal.

"A Vörös Csepel messze a legolcsóbb könyv lett, mint amit az önkormányzat eddig kiadott."

Lassan gépelem, hátha végre felfogod: K-Ö-Z-P-É-N-Z-B-Ő-L P-Á-R-T-K-I-A-D-V-Á-N-Y. Ez a baj vele. Naa, kapisgálod már?

"A könyvet a legtöbb helyen várták."

Bizonyítsd! Mert én erősen kétlem.

" Vannak olyanok is, akik nem olvasnak, vagy nem tudnak olvasni, nekik sem kellett, ez biztos."

Demagóg fasz. Azt sugallod ezzel, hogy aki nem olvassa lelkesen a propagandakiáltványodat, az analfabéta, vagy csak olyan ember, aki semmit nem olvas.

dr askovich 2012.01.25. 20:41:12

@dottore AtiSnatch: persze világos, álnaivkodtam :)

Virág et. 2012.01.25. 20:43:29

@Ironfist: Ez nem újságíró, ez pártaktivista. Tényleg ide akarjuk szoktatni a csepeli Szíjjártó-klónokat? Nekem nem hiányzik az eredeti sem és Török Zsolt sem, hozzáteszem.

@Csepel.info: Szerintem épp elég pártpropagandát tetszett idebüfizni. A lényegen nem változtat:

- ha valós a kétmilliárd megtakarítás, akkor az már a Vörös Csepel könyv előtt megtörtént, annak megjelenése ok-okozati viszonyban nem áll a megtakarítással,
- a könyv kiadása haveri kutyák cége lett megbízva közpénzből.

Senki nem azt vitatja, hogy ha valóban volt MSZP mutyi, akkor az ellen ne kellene vagy nem volt jó, érdemes fellépni és nem jó dolog-e, hogy emiatt pénzt takarít meg az önkormányzat. Ezt itt senki nem vitatja, a téma nem ez, hanem a fent említett propaganda könyv, amit közpénzen tetszettek kiadni, feleslegesen, mert leleplezni nem leplezett le semmit, csak mintegy antológiába szedte, hogy mi történt korábban és milyen cikkek jelentek meg. Ha volt tényfeltárás és oknyomozás, akkor az nem a Vörös Csepelben volt, hanem jóval előtte. Ezt pártnépszerűsítő kiadvány, hogy a kerületiek tudják kire kell legközelebb szavazni.

Az ilyesmit legközelebb tessék majd pártpénzből finanszírozni. Addig meg megy a többi mutyi mellé ide a vastagbőrre.

Le_Penseur 2012.01.25. 20:49:28

@Csepel.info:
Az az óriási baj, hogy nem értitek mi a gond!
Ábel Attila:
"E szerint az előző ciklusban az előző önkormányzati vezetés, a képviselők és a polgárok felhatalmazása és megkérdezése nélkül 12 millió forintot költött különböző könyvek kiadására. Ezek a könyvek egyetlen esetben sem jutottak el a csepeli polgárokhoz, ezek csak reprezentatív célokat szolgáltak.

A Vörös Csepel, amely a választási ígéretnek megfelelően lett kiadva, 6.309.975 forintba került összesen. Tehát nagyjából a fele volt az előző könyvkiadásoknak, de minden egyes csepeli háztartásba eljut. "
csepel.info/?p=17952#comment-116581

A jelenlegi vezetés 6,3 M Ft KÖZPÉNZT szórt el, amire az a mentsége, hogy ez csak fele annyi, mint amennyit az előző vezetés szórt el!

Az, hogy a könyv kétmilliárd forintot hozott Csepelnek, durva csúsztatás. A könyv akkor hozott volna ekkora hasznot, ha 2006,3 millióért el tudtátok volna adni a 35000 példányt.

Monçada bíboros 2012.01.25. 20:55:49

Basszus fiúk/lányok, mi a büdös francért erőlködtök?

A következő lehetőségek vannak:
1. csepel egy elmeroggyant fasz, aki csak trollkodni akar, és röhögni azon, hogy mennyire felhúzzátok magatokat a baromságain.
2. csepel egy fizetett bértollnok, aki azt szeretné, hogy klikklejetek a nyomoronc bolgjára, hogy így növelje a látogatók számát.
3. A fenti kettő tetszőleges arányú kombinációja...

Lobster1978 2012.01.25. 20:57:46

@Csepel.info: Köszönöm a választ. Mivel a nyilvánvaló nem túl baráti hangulat

ellenére megpróbálsz korrekten reagálni, ezért becsüllek annyira, hogy én is eképp

írjak. Szeretnék rávilágítani azokra a dolgokra amikre te csodálkozva kérdezel itt

rá. Van néhány ún "alapvető attribúciós hiba" a kommunikációban. Mondhatni már eleve

nem ugyanarról vitáznak a felek. Menjünk vissza a tények szintjére, hogy kicsit

rendberakjuk az alapszitut.

Egyes tény: Adott egy könyv, amiben az MSZP mutyijairól és pazarlásáról van szó.
Ezt senki nem vitatja. Sőt, a többség elismeri, hogy a szocik bizony loptak, hazudtak

és valószínűleg a könyvben leírtak jelentős része igaz is.

Kettes tény: Ezt a könyvet kinyomtatták 35ezer példányban és kiszállították soksok

embernek kéretlenül (az egyszerűség kedvéért mondjuk azt hogy "csak" 6millió

közpénzért)
A másik oldal is elismeri, hogy milliókat költöttek olyan kiadvány készítésére,

amelyet nem bejelentett igények alapján kaptak emberek, hanem szóróanyag jelleggel.

Azonban vannak itt más állítások is, amelyek nem tényszerűek. Ezek közül néhány:

"A Vörös Csepel című könyvben leírtakkal kétmilliárd forintot spóroltak meg Csepelen.

Miért baj ez?"
Spórolásnak nevezni azt, hogy NEM LOPSZ az erős csúsztatás. Ennyi erővel mondhatnám

azt, hogy emberek százait mentettem meg, mert nem öltem meg őket? Az emberek jelentős

hányadát - különösképpen a vastagbőr törzsközönségét - zavarja amikor a NORMÁLIS

viselkedést dicsőségként tálalják.

"Azért az elgondolkoztató, hogy ha egy portál vagy éppen egy könyv lebuktatja azokat,

akik a gyanú és a rendőrségi feljelentések szerint százmilliókat loptak, akkor miért

a könyv vagy a portál lesz a főgonosz vagy a nevetséges?"
Sem a könyv, sem a portál nem lett "főgonosz". Nem könyv és nem a portál TARTALMA

okozza a Vastagbőr hatást, hanem a kapcsolódó propaganda. Az utóbbi időben az emberek

zöme - különösen a nem kormányhívők - megcsömörlött attól, hogy míg tele a média az

ország nehéz helyzetével, mégis milliók-százmilliók-milliárdok mennek el kormányzati

propagandára. Ez a könyv ugyanúgy létezne, ha kereskedelmi forgalomban lenne kapható.

Ezek az ügyek, ugyanúgy napvilágra kerültek volna, ha kiadják a piacon. Emberek

széles tömegéhez eljutna, ha online szabadon elérhető lenne, és egy kicsit promótálva

lenne. De amikor kinyomják 35ezer példányban és szóróanyagként terjesztik, onnantól

már PROPAGANDAESZKÖZZÉ silányult. Ennek a tagadása és csúsztatása (ismét felhívnám a

figyelmet, hogy a könyv igazságtartalmától függetlenül) megintcsak irritáló tud

lenni.
Javaslom utánajárni a Páncélarc című könyvnek, amely egy hasonló szituációról szól,

csak éppen Esztergomban :D A múltat lehet úgy is feltárni, hogy nem kell közpénzeket

költeni rá és spammelni vele.

Végül, de nem utolsósorban ami szintén vastagbőr, az a mutogatás arról, hogy

milyen "olcsó" is volt ez a kiadvány, miközben a szocik kétszer ennyit költöttek

erre. Ez a lehető legrosszabb érv és általában - elnézést a szóért - kibassza a

biztosítékot, hogy "dehát ők is ezt csinálták". Persze emelett az ember mindennap találkozik azzal a megerősítéssel, hogy a mostani párt sem jobb az elődjénél, de mégis újra és újra megpróbálja az arcunkba tolni, hogy dededede.

Ha ezeket sikerül elfogadnod, akkor, és csak akkor van esély arra, hogy a könyv

tartalmáról is érdemi szó essék, addig azonban csak rontod a kívánt hatást.
Pedig valóban szükség lenne elszámoltatásra. Igen, az mszpnél is. ÉS mindenhol, nemcsak a másikra mutogatva. Ezért szomorú, hogy egy ilyen ígéretes kezdeményezést, pártpropagandai célokra használtok...

Lobster1978 2012.01.25. 20:59:05

@Lobster1978: Sorry a széttördelt sorokért, ez a nyamvadt hozzászólás-szerkesztő nem igazán wysiwyg... :/

Viktus 2012.01.25. 21:00:58

@Csepel.info:

Erről van v.mi eladási adat, hogy a könyv bevétele két milliárd? :D

AtiSnatch 2012.01.25. 21:04:31

@Lobster1978: ritkán olvasok el kisregényt, kivétel az amikor érdekes és a te kommented érdemes volt rá. egyetértek :)

lecsó kolbász (törölt) 2012.01.25. 21:14:45

@laspalmas: @Horizont: A 35000 példány Ábel Attila állítása szerint 6.309.975 Ft-ba került.
csepel.info/?p=17952#comment-116581.(szvsz ez a nyomda költség).
Borka-Szász Tamás testületi képviselő szerint: 8 millió forint bruttó költséget
szavazott meg a közgyűlés: csepel.info/?p=17952#comment-116583

Plusz még egy kis fincsi anyag, a csepeli közgyűlés jegyzőkönyve:
docs.google.com/viewer?a=v&q=cache:-9yZWAeF-AsJ:www.csepel.hu/anyagok/dokumentumtar/Testuleti_anyagok/2011/1110/2011.11.10_nylt_jegyzknyv.pdf+Bencsik+Andr%C3%A1s+Seszt%C3%A1k+%C3%81gnes+nyomda&hl=hu&gl=hu&pid=bl&srcid=ADGEESgja24wyY2ZzwPwfyqTMjz3vMSEBABpD_2pUIkGceCXeFiIuRLzJYnTQUJ0EMp26aKNRL6BEmkIrA0UJW1r-uhXrrHRYeLQW0DXiANZrCYchOKRdIvks9OkmWNuhoq0JuN21BmP&sig=AHIEtbSNvN3t6IFW6ReOKYZzQQcRxfveeg
Negyedik lap végétől a lényeg.

Borka-Szász Tamás kifogásolja, hogy a testületi ülés előtt pár perccel lett csak kiosztva
az előterjesztés a feltáró anyagról és annak terjesztésének mikéntjéről.
Felveti a kérdést, hogy miért a Magyar Ház Kft lett megbízva a könyv terjesztésével,
ami Bencsik András és Seszták Ágnes érdekeltségéhez tartozik.
Továbbá, hogy minek ennyi pénzt elbaszni tényfeltáró könyvre, miért nem teszik fel
egyszerűen a net-re. Határozati módosításra is javaslatot tesz, hogy a könyv ne is
kerüljön elkészítésre, de simán leszavazzák, mint a pinty.
Borbély Lénárd azzal érvel hogy Csepelen nagyon sok háztartásban nincs
internet, és fontos, hogy ezt a feltáró anyagot minél többen elolvashassák.

Úgy látom Csepelen kicsiben is az megy, mint a parlamentben nagyban.
Megy az úgyisazleszamitmiakarunknektekmegkussapofátoknak mentalitás.

Egyébként megkérdeztem a kollégámat, aki most került a kalkulációra,
hogy a 6.309.975 / 35000 azaz 180 ft-os darabonkénti előállítási ár a
könyv adott paramétereivel (fényes műnyomó borító color
nyomással+fóliával, belív ofszet parírra, feketével, A4-nél nem nagyobb forma,
96 oldal, puha táblás kötés) reális e?
Azt mondta, ez sok mindentől függ (szerkesztés, tördelés, további előkészületi munkák),
de így első olvasatra az a 180 ft elég sok, és valószínű, olcsóbban is ki lehet hozni
ekkora példányszámnál.
JA, és mivel nem volt közbeszerzés, a nyomdát nem a csepeli önkormányzat választotta
ki pályázat útján, hanem a kiadással megbízott Magyar Ház Kft. Ááááá, biztos nem
haveri nyomda kapta meg a munkát:)

Horizont 2012.01.25. 21:27:46

@Lobster1978: Én is egyetértek! Nagyon jó megírtad!

Úgy látom @laspalmas: jól kiengedte a csepeli gonosz szellemet a palackból, már ezt nem dugja vissza senki:)
Vörös Csepel zúgjon a hangod
Narancs Csepel felelj neki......:)

AtiSnatch 2012.01.25. 21:38:55

@Horizont: remélem ez a "csepeli szellem" csak ehhez a poszthoz jött trollkodni, mert van már belölük itt elég így is :)

Horizont 2012.01.25. 21:46:14

@dottore AtiSnatch:
Kire cuppanánk rá ha ők nem lennének itt nekünk?:))
Felpezsdítik a vérünket (vagy a vérnyomásunkat:D)!
Még mindig el tudok ámulni, hogy milyen eszelős érdekemberek élnek köztünk, szinte szerelemmel a szívükben pártjuk iránt:(

Secnir 2012.01.25. 21:57:24

ez berúgott:
hetivalasz.hu/itthon/meglepo-allitasok-45202/
vagy Bayer kijózanodott. Nem tudom.
még kielemezem holnapig.

AtiSnatch 2012.01.25. 22:09:11

@Horizont: kávé helyett tudom ajánlani bárkinek egy két emberünket, de az igazat meg vallva meg lennék "kávé" nélkül is :D

AtiSnatch 2012.01.25. 22:15:39

@dr.dr. Secnir doktor: áááá...alkohol ilyet nem okoz :D :D ez valami designer drog lehet :D a gina okozz ilyen tüneteket..

Horizont 2012.01.25. 22:17:26

@dottore AtiSnatch:
Na meg is érkezett a vérnyomásemelő "bayerkávénk":)

@dr.dr. Secnir doktor: Na most melyik Bayer az igazi? Vagy egyik sem? Vagy megérzett valamit?Vagy mi van???

Ironfist 2012.01.25. 22:34:40

@Lobster1978:
"Sorry a széttördelt sorokért, ez a nyamvadt hozzászólás-szerkesztő nem igazán wysiwyg... :/"

Bevallom, alulról tekertem fel, és először azt hittem, Vidéki elvtárs az :D

dr. Aullah 2012.01.25. 22:55:36

@Ironfist: Múltkor írtad, hogy még nem vagyok itt olyan régen, ha jól emlékszem.
Tudnod kell, hogy vidéki mindig legalább két forrást, idézetet, példát rak be mindig a hosszú kommentjeibe :D

Ironfist 2012.01.25. 23:10:39

@Aullah:
Arra már rájöttem :D Arra is, hogy egyik forrásnak, és idézetnek sincs semmi köze sem egymáshoz, sem az eredeti témához.

nemjogasz 2012.01.25. 23:18:05

Nem lehetne esetleg az Alaptörvény Asztalánál ezt is formanyomtatványon megrendelni?
Amúgy szánalmas, hogy egy önkormányzat könyvkiadósat játszik, gondolom van egy-két olyan önkormányzati közszolgáltatás, aminek az erre elbaszott néhány millióra nagyobb szüksége lenne.

Aszi 2012.01.26. 02:42:03

Táblázat a Csepeli Hírmondóból:
i42.tinypic.com/242fker.png

Walter Hartwell White 2012.01.26. 05:58:27

Úgy látom, az országos szint után már helyi szinten is gyakorlattá válik a szocik ügyeinek gumicsontként "zemberek" elé vetése (hadd rágódjanak rajta) A narancsos helyezkedők, tolvajok ügyeiről pedig mélyen hallgatnak, persze ebben kiszolgálójuk a szervilis média.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.01.26. 08:14:55

Betettem az árát a Csepeli Hírmondóból.
Csak 180 Ft/db!!
A hülyének is megéri :)

Kandeláber 2012.01.26. 08:15:44

@¡Viva La Onda!: A "szervilis média", mint pld. at ATV, a Népsava, Népszabóság, 168 Óra, Élet-és Irodalom, HvG, valamint az összes megyei napilap...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.01.26. 08:25:27

@Ironfist:

Mi nem írtunk róla...
De mindegy, az a lényeg, hogy erről azt hittem nincs ember, aki ne hallott volna.

Viktus 2012.01.26. 09:23:02

@laspalmas:

Két milliárdot hozott !

Ironfist 2012.01.26. 09:29:37

@laspalmas:
Ja, nem írtatok róla? Megpróbáltátok eltussolni, mi? Azt a libsibolsi, szocialistatámogató mindenségit neki :D
De amúgy tényleg nem hallottam róla, vagy ha igen, akkor átrakódott a memóriám azon részébe, ahová a többi "megölte-lelőtte-feldarabolta-kibelezte-megcsonkította-satöbbi" hírt is szoktam rakni, ami a híradónak nevezett gyermekmatinéban szokott látható lenni.

lyken 2012.01.26. 10:30:24

@Csepel.info: A könyv tudomásom szerint összeollózott hírekből és azok kommenteléséből áll nagyrészt. Nem leplez le semmit, csak már megjelent híreket sorol.

A könyv ha jól értem azt amit olvastam, közpénzből lett kiadva egy fidesz közeli cégnek, pályáztatás vagy versenytárgyalás nélkül.

Teccett volna kiadni saját pénzből, aztán az eladásokkal prezentálni, hogy mekkora siker. Meg hogy van rá igény. Meg hogy 2 milliárdot hozott. Ami 2000 ft-os ár esetén 2 millió eladott példány.(ugye 50%költség kb a könyv, 50% a haszon a szakmában). Hajrá.

A pazarló gazdálkodás(jelentős részének) megszüntetése józan paraszti ész műve. Nem a könyv érdeme, ez csúsztatás(de ha gondolod, akkor cáfold meg és mond ki, hogy a fideszes képviselők csak felveszik a pénzüket a szavazógomb nyomkodásáért, a könyv szerzője az agytröszt).
Kár, hogy közben árnyalja a képet a Közgép 200 milliárdja.
Plusz kérdés: eddig hány felelős lett elítélve az előző enyveskezűek közül? (Segítek: pont annyi szoci enyveskezű, mint anno domini 2002 után fideszes enyveskezű)
Az nagyon rossz hivatkozási alap, hogy ti a szocik 12 milliós költésével szemben csak 8 milliót szavaztatok meg rá. És abból is csak 6-ot költöttetek. Ez józan ésszel így hangzik: a szocik 12 milliót loptak. Mi csak 8-at szavaztunk meg erre a mutyi keretre. És abból csupa szívjóságból valójában csak 6-ot vertünk el a propaganda anyagunkra.

Megmondom a tutit. Magad alá fogsz pisilni, hogy nem neked jutott eszedbe először. Ki kellett volna nyomni közpénzből és kiküldeni mindenkinek aki csak kéri. Az lett volna csak a tuti zsírosbödön! 100.000 agymosottal biztos, hogy rendelkeztek. Ez alapján negyedmillió megrendelőtök biztos lett volna. Mégiscsak szebb lenne 250.000 példány a 35.000 helyett, nem?

Aztán plusz kérdés, ha már rendelkezésre állásodat ajánlottad fel: "A Vörös Csepel, amely a választási ígéretnek megfelelően lett kiadva..."

Ha véletlenül be nem tartott választási ígéretet találna bármely polgár akkor jótállsz-e a be nem tartott ígéretért?

"Nem üldöztetek el, csak munkában voltunk."

Megnéztem amit linkeltél. LOOOLL? Ajánlom, hogy költözz be egy random csepeli családhoz egy hétre. Hátha sikerül egy hét alatt megértetniük veled, hogy mi az a MUNKA. Meg hogy mit jelent DOLGOZNI. Meg GDP-T TERMELNI. Mert amit linkeltél az nem munka. Az pártpropaganda. Nem lesz belőle pénz, csak reményt ad neked, hogy egyszer feljebb jutsz a szamárlétrán. Talán még kormányszóvivő is lehet belőled.
Ebben az országban, ha eddig BÁRKI a politikai ellenlábasát kergette bármikor ilyen számonkérő cikkekkel, soha nem lett belőle semmi.
Teljesség igénye nélkül lásd például:

- Esztergomban pártod regnálása idején 25 milliárdos hitel lett felhalmozva. EU-s támogatásokkal ez 45 milliárdos költés. (Mikor ennek kapcsán egy kis pár tíz-száz milliós törvénysértés, közpénzszórás előkerült bizonyítékokkal, ki is mondta, hogy nem vizsgálhat minden fűszálat?)
- Grippen ügylet. 2000 MILLIÁRD Ft. MSZP-FIDESZ könyékig benne. Mindkét oldal hallgat. Bárki indul neki a témának, hamarosan a saját oldaláról megkeresik, hogy legyen szíves hagyja abba, nincs itt mit keresni. Ha lehet hinni a pletykáknak, 10%-ot szokás csorgatni. Két fél esetén az 5%. 2000 milliárdnál az mennyi?
- 2002 után a bizonyítottan törvénysértő közpénzherdálások után nulla ember lett elítélve
- 2010 után a bizonyítottan törvénysértő közpénzherdálások után nulla ember lett elítélve

Lobster1978 2012.01.26. 10:39:42

@Ironfist: "Bevallom, alulról tekertem fel, és először azt hittem, Vidéki elvtárs az :D "

Vuááááaaarrgghhhrrroáááárrr! :D :D :D
Vazz, akkorát röhögtem, hogy leköptem a monitorom kakaóval! Máskor asszem óvatosabban olvasom a posztjaidat! :)

Vidéki 2012.01.26. 10:49:43

"vörös Csepel vezesd a harcot,

Váci út felelj neki"

Ironfist 2012.01.26. 11:20:10

@Lobster1978:
Annyira azért nem volt vicces. :P Láttad volna azt, amikor az idejáró trollokat trollkodtam :D

lyken 2012.01.26. 12:38:11

Csapelinfó vajon ma is "dolgozik"? Mert mintha az állok rendelkezésetekreillyenmégnemvolt mintha az azonnali nagyarányúra hajazna. Fáj ezt mondani, de csúnya ez a pártminta.

Kis ember 2012.01.26. 16:05:56

Nos, elolvasva a kommenteket, azt kell mondjam, hogy a "csepel.info" nevű beírogató klasszikus kommunista pártpropagandával él. Se konkrét információt nem ad, se nem válaszol azokra a kérdésekre, amiket az emberek (adófizető állampolgárok) feltesznek neki. Ismerős, sajnos nagyon ismerős a stílus, hallgattuk negyven évig. Mondom ezt úgy, hogy semmiféle pártkötődésem nincs egyik irányba se (ez is már milyen gáz, hogy ezt mindig le kell írni?!).
Engem nagyrészt hidegen hagy a dolog, lévén egy ideje (félig kényszerből, félig kalandvágyból) máshol keresem a boldogulást, csak időnként hazanézek, változott-e valami. El kell keserítsek mindenkit: nem változott.
A vastagbőr kategória nem is igazán a poszt maga, hanem a csepel.info kommentjei.

OFF: Kicsit úgy vagyok a Vastagbőrrel, mint mikor Hofi kinyitja az újságot: "Ma ki lopott?"

Ironfist 2012.01.26. 17:30:48

@Kis ember:
"A vastagbőr kategória nem is igazán a poszt maga"

Azért középnzből 40000 példányszámú, 96 oldalas pártpropagandát nyomtatni, majd büszkélkedni, hogy kicsit kevesebbet koptunk, mint az előző kormány, és ráadásul azt hazudni, hogy kétmilliárdot hozott a konyhára... ez azért vastag pofátlanság.

"Ismerős, sajnos nagyon ismerős a stílus, hallgattuk negyven évig."

Annyi különbséggel, hogy ők hozzáteszik azt, hogy neeeem, ők nem kommunisták, hanem az a kommunista, aki nekik ellentmond.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2012.01.27. 09:50:54

Megszereztem. Hiánypótló.

(Az önkormányzat önkormányozzon, ne pletykalapok rezüméjét adja ki közpénzen!)

Lobster1978 2012.01.27. 10:49:25

Újkeletű pesti viccek... Természetesen a valósággal való bármilyen hasonlóság kizárólag a véletlen műve! :)

Egy alpolgármester és az önkormányzati sofőr beszélgetnek, hogy milyen nagyszerűek is a fideszes emberek.
- Képzelje, az új városvezetés megspórolt 2 milliárdot Csepelen! - így az alpolgármester.
- Nem semmi - hümmög egyetértően a sofőr. - Én pedig minap egymagam megmentettem 40 gyerek életét! - kontráz rá büszkén.
- Ez igen! - csillan fel az alpolgi szeme. - És hogyan történt ez?
- Én, éppen a Szent Imre téren hajtottam keresztül, amikor egy iskolás osztályt pillantottam meg átkelni előttem az úton. Bár nagyon siettem, de azért félrerántottam a kormányt és a járdán kikerültem őket! És maguk hogyan spóroltak 2 milliárdot? - kérdez vissza.
- Hát tudja, a gaz szocialisták ennyivel rövidítették meg a kerületet amikor hatalmon voltak. De mi egész egyszerűen NEM LOPTUK EL ezt a pénzt!

...

Két évvel később az előzetesben megint találkozik ez a két ember.
- Hát maga hogyan került ide alpolgármester úr? - kérdezi a sofőr
- Ne is mondja! Emlékszik, hogyan spóroltunk meg 2 milliárdot? Na ennek úgy megörültünk, hogy hirtelen közbeszerzés nélkül 6 millióért (meg némi apró ide oda) nyomtattunk egy pártkiadványt 35ezer példányban a sikereinkről. Most meg valami hűtlen kezelésről beszél az ügyész. Nem is értem, a szocik 12 milliót mutyiztak el propagandára, mi pedig csak hatot. Hát istenem, nagy volt a kísértés, mégis azt mondta a bíró, hogy "meg kellett volna állni".
- Érdekes, nekem is ezt mondta a bíró! - kiált fel a sofőr. - Emlékszik, amikor megmentettem a 40 gyerek életét azzal hogy nem ütöttem el őket? Sajnos a járdán is sétáltak amikor kikerültem őket...

Lobster1978 2012.01.27. 19:00:25

"3000 forintot is adnak egy Vörös Csepelért" olvasható a csepelinfón.
Bár Csepelen ingyenesen terjesztik, és a Szkítia Könyvesboltokban 882 forintos kedvezményes áron megvásárolható, az internetes piacon 3000 forintot is megadnak a Vörös Csepel című tényfeltáró könyv egyes darabjaiért. Ehhez képest a Gyűrűk Ura három kötetét most 800 forintért is meg lehetne venni.

"Bizonyíték" uj-konyv.vatera.hu/egyeb/voros_csepel_konyv_2011_1532907011.html

Nem vagyok nagy vateraszakértő, de nekem ez a bizonyíték kicsit neccesnek tűnik... (és más kommentelőknek is) Vajon a könyvben is ilyenek a "bizonyítékok?"

Ironfist 2012.01.27. 19:18:58

@Lobster1978:
Hát persze. Ha nincs bizonyíték, csinálni kell, csúsztatva. Az, hogy esetleg a saját emberük vette meg háromezerért, attól még tény marad, hogy ott háromezerért kelt el. Egyébként én csak akkor venném át, ha fizetnének érte ennyit, a tartalmára meg mégúgyse vagyok kíváncsi.

Lobster1978 2012.01.27. 20:08:28

@Ironfist: Nem jól csinálták szegények...

www.vatera.hu/listings/index.php?ap=1&ob=2&obd=1&us=gwsb2t

Remélem látható még a licitek száma :D

Ironfist 2012.01.27. 22:24:20

@Lobster1978:
Ja. Elnézést kérek. Nem láttam. :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.01.28. 15:32:18

@Lobster1978:

Ha valaki megveszi, ott van a neve, hogy "nyertes" vagy "vevő" vagy ilyesmi :)

Lobster1978 2012.01.28. 17:18:21

@laspalmas: Bingo! Na ezért nehéz "hinni" csepelinfóéknak. Bár abban nem kételkedek, hogy a szocik is loptak ahol tudtak. De kb minden másban igen (főleg abban, hogy a fidess meg nem)

lyken 2012.01.29. 10:45:51

@Ironfist: "Az, hogy esetleg a saját emberük vette meg háromezerért, attól még tény marad, hogy ott háromezerért kelt el."

Felteszi licitre. Ennek mondjuk 100 ft a költsége. Lecsapja egy általa regelt másik userrel, ennek 5% vatera jutalék esetén. 150 ft a költsége. Valós árumozgás nem történik, a vevői és eladói oldalról is kivállóra minősítik a kontraktust és kész is. Utána 250 ft elköltéséért lehet rá hivatkozni mindenfele, hogy 3000 ft-ot is megadnak érte.

Imádkozó sáska 2012.02.15. 10:35:54

Ábel Attila (alisas Csepel info) hazudik. Többen is feljelentették a csepel infot, csak éppen a rendőrség "nem találta" a felelős szerkesztő(ke)t , így megszüntette az ügyeket. Ezt hozzátok le, kedves vastagbőr, mert ilyen ordas hazugsághoz vastagbőr kell. És nézzétek meg, mit mond egy volt fideszes képviselő a csepeli fideszről. Fent van a neten. Csak azt kell beírnotok, hogy Horváth József, Csepel, Németh Szilárd.

Ábel Attila 2013.07.10. 22:30:41

Főként "Imádkozó sáska" kedvéért, és mert a Vastagbőr, ahogy nem jött ki Csepelre (kritizálni bezzeg tudott), nem adott hírt erről sem:

Vörös Csepel: vége a pernek

A felperes visszalépésével véget ért az utolsó olyan per is, amit az önkormányzat Vörös Csepel című könyve ellen indítottak. Persze az állja a cehhet, fizeti az ügyvédi költséget, aki a könyv állításait kétségbe vonta, tehát a felperes. És ez így is helyes.

Ezen túl már nincs tudomásom több olyan perről vagy akár rendőrségi eljárásokról, melyeket a könyv megjelenése után jelentettek be az MSZP rágalmazást, hazugságot kiáltó politikusai. Hiába állították, hogy a Vörös Csepel állításai nem igazak, semmit sem tudtak cáfolni a könyvben leírtakból.

Néha le kellett ülnünk, amikor láttuk miket műveltek

Amikor 2010 októberében, a választások után "házon belülre" kerültünk, a portások már az első munkanapon hatalmas köteg baloldali lappal vártak bennünket. Mivel a sajtó hozzám tartozott, hétfőnként a szombati szám miatt külön le kellett mennem, mert egy szabad kézben - a másikban a táskám volt - nem tudtam felvinni az újságokat. És, hogy minek kellett Tóth Mihály polgármesternek a többi lap mellett például naponta hat Népszabadság? Aligha olvasták az irodájában hatan egyszerre. Így talán arra kellett, amire a tíz uszoda, a polgármesteri hivatal-felújítás, a wellness-központ és a többi soha meg nem valósított beruházás építési tervei több mint 400 millió forintért, a kritikán aluli színvonalú informatikai és internetes rendszer több mint százötven millióért, és így tovább. A Tóth Mihály által vezetett önkormányzat esztelen, néha józan ésszel felfoghatatlan pénzszórásánál azonban volt még sokkal durvább is, amivel szembesültünk: a gondosan kiépült mutyivilág és a korrupció mértéke.

Ahogyan haladtunk ugyanis előre a munkában a 2010 októberében még fizetésképtelenséggel fenyegetett önkormányzatban, hétről hétre tíz, húsz, majd már százmillió forintokat lehetett megtakarítani pusztán azzal, hogy az új önkormányzati vezetés szisztematikusan felgöngyölítette és megszüntette a korrupciógyanús szerződéseket és az értelmetlen pénzkidobásokat. Nem egyszer bukkantunk olyan esetekre, amelyek a jogászok szerint már átléptek a büntetőjog határain, és néha le kellett ülnünk, amikor láttuk, miket műveltek elődeink. A csepeli MSZP frakcióban ma két vádlott ül. Az egyikről, a pártelnök-frakcóvezető Szenteczky Jánosról egy polgári peres ítélet már jogerősen ki is mondta, hogy közpénzből fizette a magánügyvédeit. Hozzá kell tennem: az elszámoltatás jogi oldalával kapcsolatban rendkívül elégedetlen vagyok, érthetetlen számomra a büntetőügyek folyamatos és évek óta tartó csúszása.

Kétmilliárd forint évente: ennyibe került a baloldali kormányzás Csepelen

Amikor leültem elkészíteni a könyvet, amiben végre tényszerűen beszámoltunk a csepelieknek arról, hogyan, milyen visszásságokkal működött hosszú éveken keresztül az önkormányzat, már látható volt, hogy a korrupció-gyanús szerződések megszüntetésével és a működés gazdaságossá tételével nagyjából kétezer millió forinttal lehet majd csökkenteni az önkormányzati kiadásokat. Ez bekerült Németh Szilárd polgármester által a könyvbe írt előszóba is. Borbély Lénárd alpolgármester erélyes közreműködésével hosszú, hónapokig tartó kemény és konfliktusos munkával szisztematikusan zártuk el a “pénzcsapokat”. A korábban pártközeli cégekhez kötődő szolgáltatásokat ma az önkormányzat jellemzően saját hatáskörben, külső vállalkozók nélkül látja el. Így van az, hogy nem csak olcsóbbak a szolgáltatások, de el is végzik őket. Megjegyzem: az önkormányzat vagyonkezelő cége így a közmunkásokkal együtt esetenként ötször annyi embert foglalkoztat, mint 2010 októbere előtt. Hát nem megéri?

Az elszámoltatás pénzügyi eredményei is bennünket igazoltak. Amennyiben nem számolunk az inflációval, nem számoljuk, hogy a korábbiak megtartása mellett az önkormányzat új szolgáltatásokat is indított, a 2010-esés a 2012-es költségvetések kiadási oldalában a csökkenés számszerűen 2.070.180.000 forint lett. Ennyivel kevesebb pénzből tudta tehát az új, Fideszes vezetés működtetni a csepeli önkormányzatot - vagy mondhatjuk úgy is: ennyibe került, hogy az MSZP vezette Csepelt. Hozzáteszem, hogy ha reálértékben számolnánk ugyanezt az összeget, és kivonnánk még a 2010 októbere után bevezetett új önkormányzati szolgáltatások költségeit, a fejlesztéseket - például, hogy több mint duplájára növeltük a közterület-felügyeletet, bevezettük az ingyenes méhnyakrák-elleni védőoltást a csepeli kislányoknak, rendben tartjuk a közterületeket, a Tamariska dombot, a Daru dombot, az Akácfa utcai Kiserdőt, a Kis-Duna partot - a megtakarított összeg már elérné a 2,5 milliárd forintot.

De hagyjuk, ne beszéljünk arról, mi lenne ha... Magyarországon ugyanis ennyire tényszerűen és egyértelműen még nem mutatták ki, mibe kerül, ha egy párt maffia-szerű hatalmi hálót és mutyivilágot alakít ki maga körül. Az arányokhoz még annyit, hogy Csepelen 78 ezer ember él.

Ábel Attila alpolgármester

lyken 2013.07.11. 17:48:42

"Magyarországon ugyanis ennyire tényszerűen és egyértelműen még nem mutatták ki, mibe kerül, ha egy párt maffia-szerű hatalmi hálót és mutyivilágot alakít ki maga körül."

Pedig jó lenne ha megtörténne egy ilyen kimutatás. Segítene az elszámoltatásban. A trafik mutyi most az utolsó a sorban ami bizonyítja, hogy el kéne számoltatni kivétel nélkül az elmúlt 24 év semmirekellőit minden oldalról.

tryclops 2013.07.11. 18:32:36

@Ábel Attila: Értem. Nagyon helyes, ha sikerült megspórolni 2 milliárdot. Arról viszont miért nem hallok, hogy miért kell propagandát folytatni közpénzen, még ha az "csak" hatmillióba került is az adófizetőknek.
Azért meg hadd ne fossam össze magam, hogy az önkormányzat dolgozik. Nem erre kaptátok a felhatalmazást? Kitüntetés nem kellene érte?
Kicsit mintha fordítva ülne a lovon az egész "elit".

lyken 2013.07.12. 08:04:09

@tryclops: Arra tényleg büszke lehet ha pénzt takarít meg, de ha a saját piszkos ügyeiket ugyanolyan kevéssé kezelik akkor nem lehet sokmindenről beszélni. Sokatmondó, hogy a pártmutyik ellen összesen két ember szólalt fel a kormányzásuk alatt és már azok se tényezők a pártban (Csepelről nem hallatszott semmi). Nem tudom mennyi a fidesz párttagsága, de ha összeadod a parlamenti képviselőket, minisztereket, államtitkárokat, a stábjukat, a polgármestereket, önkormányzati képviselőket, akkor saccra 3000 felett. Na ebből tette fel kettő a kezét. Ángyán mint képviselő, meg az állatorvos srác. A szociknál kb ugyanennyi az arány. És 94 óta ez a két banda pingpongozik az országgal.

Ábel Attila 2013.07.12. 10:49:54

@tryclops: tudod volt egy választási ígéretünk, hogy Csepelen elszámoltatunk, és van egy törvény, amely kötelezővé teszi az önkormányzatoknak, hogy beszámoljanak a munkájukról. Ha nincs könyv, sokaknak ma sem lenne fogalmuk arról, hogy mi történt a csepeli önkormányzatban 2010-ig. A "propagandáról" pedig annyit, hogy a könyvben leírt esetekből ma már két jogerős életfogytiglani börtönbüntetést megkezdtek a szegedi Csillagban, két vádemelés van Szenteczky János, az MSZP frakcióvezetője ellen, egy az egyik frakciótársa ellen, egy polgári peres, jogerős ítélet arról, hogy Szenteczky közpénzből fizette az ügyvédeit, ezen kívül még két ügyben gyanúsított Szenteczky, és több, az MSZP-jez kötődő üzletember vagy volt munkatárs. Ezen túl ott van kétmilliárd forint is, ami évről évre megmarad. Ha ez neked propaganda, akkor az Ügyészség meg a szegedi Csillag is csak propaganda.

@lyken: a saját piszkos ügyekről annyit, hogy két ember személyes sértődöttsége szerintem kellemetlen dolog, de nem azt jelenti, hogy amit mondanak, az igaz. Amit biztosan tudok az, hogy az "állatorvos srác" hazudott a "trafikmutyiról". Ha például ugyanis lett volna "trafikmutyi", a csepeli 31 trafik most egytől egyig fideszes kézben lenne. Kivétel nélkül. Csak nem gondolja bárki, hogy nem tudnánk csuklóból prezentálni 7 fideszes vállalkozót vagy házastársat, testvért, apát, gyereket trafikosnak, akik elviszik a 31 trafikot?

A Fidesz tisztújításán kértem, hogy a jelenlévők közül jelezze, aki ismer fideszes trafikost vagy maga nyitott trafikot: nem volt jelentkező. Erről mondtam ott ezek után, hogy ennyit a mutyivádról: ha lett volna mutyi, akkor erre a kérdésre 31 csepeli trafik tulajdonosa vagy ismerőik tették volna fel a kezüket. Persze egy dolog a saját szervezetünkben bebizonyítani, hogy a vádak hazugak, és más dolog szervezeten kívül. De még a balliberálisok is csak Palcsó Tamást nevét emlegetik példaként. Na, elmondanám, hogy neki zéró köze van a Fideszhez: soha semmilyen politikai nyilatkozata nem volt, tudtommal se jobbra se balra. Egy énekes, aki szeretne megélni, és ezért fellép, fellépett sok helyen, egy énekes, aki csepeli kötődésű, és ezért az MSZP-s és a fideszes kerületi vezetés is egyaránt odafigyelt rá, próbálta szerepeltetni (persze nemcsak őt, hanem Tabáni Istvánt, a Csepp Csepelt, az Auth Henrik Fesztiválzenekart és a többi csepeli kötődésű zenészt, sportolót, művészt is). Ez lenne a nagy, eredendő bűn? Ennyit tudnak felhozni? Sajnálom Palcsót azért, amit az utóbbi hónapokban vele műveltek, de ha valóban lett volna "trafikmutyi", akkor ő is csak maximum szivarkát vehetne egy fideszes trafikosnál.

Nem kell minden sértett, dühös embernek felülni. Amit meg Csepelen tettünk, azért éppen elég pórul járt balliberális vállalkozó köpköd bennünket reggeltől estig. Éves szinten kétmilliárd forintot spóroltunk meg, rengeteg pénzt vettünk el a korábban "jókor jó helyen" járt emberektől. Érthető a gyűlöletük, és az is, hogy azt hiszik, hogy mi olyanok vagyunk, mint ők. A bosszúból meg ebből a hitből táplálkozik most sok vádaskodás, amivel bennünket is támadnak.

"94 óta ez a két banda pingpongozik az országgal" - írod. Na, már megbocsáss, de az mond ilyet, aki mindent elhisz. Te pont azok közé tartozol, akik meg sem próbálnak a "hírek" mögé nézni? Egyébként a Vastagbőrről annyit, hogy ők is eljöhettek volna Csepelre, hogy személyesen, a helyszínen győződjenek meg arról, amit az általuk fikázott Vörös Csepelben leírtam. Nem éltek a lehetőséggel, csak a könyvet bírálták. Azóta nem olvasom ezt a blogot, mert én meg szeretek a "hírek" mögé nézni.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2013.07.12. 22:45:11

@Ábel Attila:

Örülök, hogy másfél elteltével sem hagyja nyugodni a téma.
Azért nem mentünk el Csepelre, mert
1, nem állt módunkban
2, nem az önfényezésükre voltunk kíváncsiak, hanem csak a pofonegyszerű, emailben feltett és ugyanúgy megválaszolható véleményünkre/kérdéseinkre szerettünk volna választ kapni.

Idézem: "- Mivel postunk megjelenésekor még nem olvastuk a Vörös Csepel című könyvet, értelmes emberek lévén természetesen nem is azt kritizáltuk. Az a tény háborított fel minket, hogy közpénzt költenek egy politikai ellenfeleiket, a korábbi városvezetést lejárató kötetre. Még ha "csak" hatmillió forintot is, és még ha az MSZP annak idején (jóval) többet is költött könyvkiadásra és/vagy másra. Ez az Önök számára nem mentség.
Véleményem szerint a könyv minden csepeli háztartásba való "ingyenes" (=közpénzből) eljuttatása teljes mértékben kimeríti a pártpropaganda műfaját.
Ha Önök, a városvezetők vagy a csepeli Fidesz tagjai kiadták volna a saját költségükön, akkor lenne valós a vele kapcsolatban hangoztatott erkölcsi üzenet, így azonban erről szerintem nem beszélhetünk."
vastagbor.blog.hu/2012/02/21/voros_csepel_2

Másik. A tájékoztatási kötelezettséget a nem kevés közpénzből fenntartott saját tévéikben és újságaikban szokták megoldani az önkormányzatok. Csepelen is elég sokat költöttek/költenek ezekre:
atlatszo.hu/2013/05/29/a-helyseg-kalapacsa-budapesti-keruletek-helyi-mediakoltesei-2006-2012/

Szóval nem kell a rizsa, a külön könyv csak pártpropagandának kellett. Az is szép a sztoriban, hogy a demokratás Bencsik András cégével adatták ki, mindenféle pályáztatás nélkül, kijelölés alapján. Gratulálok.
Persze gondolom legalább a fél Békemenet megvette a Vörös Csepelt, hisz 990 forintért egy egész (!!!) könyv a komcsikról (!!!) szinte ajándék.

lyken 2013.07.16. 15:56:29

" Ha nincs könyv, sokaknak ma sem lenne fogalmuk arról, hogy mi történt a csepeli önkormányzatban 2010-ig."
Igen, de a propaganda saját pénzből meg propaganda közpénzből két különböző dolog. A közpénz nem közpénz, ha rendelkezem felette elv semi jót nem sejtet.

"Ha nincs könyv, sokaknak ma sem lenne fogalmuk arról, hogy mi történt a csepeli önkormányzatban 2010-ig."
A propaganda nem feltétlen rossz dolog, de érthatő miért érzékenyek rá. Mindenesetre, ha ez tényleg így van, hogy politikus végre felelősségre lett vonva a bizonyítékok alapján, az rendkívül dícséretes. Reméljük, hogy nem pártvonalak mentén ítélkeznek és lassan elővesznek mindenkit: www.nepszava.hu/articles/article.php?id=399678
Ha felvetődik egy 610+800+200 millió forintos hűtlen kezelés, akkor jellemzően azért illik az embernek elszámolni. A fidesz 2010 előtti megnyilvánulásai azt sugallták, hogy szerintük is ez a követendő út. Azért ezt az esetet emeltem ki, mert szintén 2010 előtti ügyeket érint, pont mint a csepeli, csak itt fordítottak a pártszinek. De boldogan "benéznénk a hírek mögé", remélve, hogy nincs semmi látnivaló. Abban mindenesetre egyet lehet érteni, hogy 1,61 milliárd forint nem csak "pár fűszál".

"a saját piszkos ügyekről annyit, hogy két ember személyes sértődöttsége szerintem kellemetlen dolog, de nem azt jelenti, hogy amit mondanak, az igaz."
1. Lásd fent a Budai féle "nem vizsgálhatok minden fűszálat" esetet.
2. Ez egy állítás, hogy nem volt mutyi és hogy minden szép tiszta. El is hiszi az ember. Csak előtte szeretne látni pár tényt. Konkrétummal, hogy a "hírek mögé nézzünk".
Pár kínzó kérdéskör a teljesség igénye nélkül:

- Hogy lehetséges, hogy a trafiktörvényt módosító indítványok még azelőtt be lettek nyújtva, hogy "megszáradt volna a tinta" a törvényen?
- Az elbírálással kapcsolatos adatok miért nem nyilvánosak? Miért kell értük perelni, ha nincs semmi rejtegetnivaló?
- Korábban minden esetben megőrzésre kerültek a pályázati anyagok, ezúttal nem. Miért változott a gyakorlat?
- Iskola mellett miért lehet cigit árulni?
- Alkoholt miért lehet trafikban éjjel is árulni?
- HVG-s felvétel kapcsán, hogy-hogy nem a felvételen szereplő ügyet vizsgálta a hatóság? A szokásos ügymenettől eltérően hogy-hogy az esetleges bűnesetet vizsgálták? Hogy-hogy ezúttal a potenciális bűnügy felfedőjét vonták kérdőre?

Most, hogy végre egy kormánypárti politikus is kinyilvánította, hogy nézzünk a hírek mögé, biztos vagyok benne, hogy nyilvánosságra kerül minél több konkrétum, hogy ne csak a média túlzásai alapján kelljen tájékozódnia a választóknak.

lyken 2013.07.16. 15:58:04

Javítás a fenti szövegben, egy szó kimaradt: "A szokásos ügymenettől eltérően hogy-hogy NEM az esetleges bűnesetet vizsgálták? Hogy-hogy ezúttal a potenciális bűnügy felfedőjét vonták kérdőre?"

Szúrófény 2013.10.30. 05:45:10

@Csepelfigyelő: Hagyományunk! Legyünk büszkék rá! Ady Endre:
"Dicsekvésnek ne lássék: az egész világon nincs annyi sikkasztó, mint ebben az ezeréves, szép magyar hazában. Nincs az a város, amelyiknek nincs meg a maga külön sikkasztója... Szóval, az álladalmi, társadalmi élet egyik mezején sem értünk el olyan gyönyörű rekordot, mint a sikkasztás terén! Csinálta az egész rendszer, melynek vezetőit leverték, de híveik még régi helyükön maradtak! Ismerős? A jövő térképén, Magyarország helyén 1 fehér folt lesz, ezzel a felírással, elsikkasztották! 1899 Debrecen A magyar társadalomban, mint minden fenékig romlott társadalomban privátim, kis körökben, bizalmas tereferék közt vidáman és szemérmetlenül szoktuk tárgyalni mindezt. Vezető státusz férfiakról, előkelő politikusokról, társadalmi vezéremberekről, kedves, hízelgő elismeréssel szoktuk megállapítani, hogy nagy gazemberek. Ady, Menjünk vissza Ázsiába! 1902

süti beállítások módosítása