Skip to content


       Szűrés lista

Matolcsy és az UniCredit

Hamarosan ismét megnézhetjük az országgyűlési képviselők aktuális vagyonnyilatkozatát, ami ugye abszolút vicckategória, azt hazudnak írnak bele, amit csak szeretnének, retorzió nincs. Gondoljunk csak Simor esetére, Veres 1984-es utánfutójára, Hagyó Trabantjára, Gyenesei "poénjaira" Simicskó nyakkendőjére, a sok-sok roncsautóra, egyébre. Kifogyhatatlan komédia-téma. Pont a dolog komolytalansága miatt érthetetlen is, hogy mikor tavaly az LMP kezdeményezte, hogy a bevallások visszamenőlegesen és online is nyilvánosak legyenek, a kormánypárti többség tárgysorozatba se vette az indítványt, vagyis még parlamenti vitát sem lehetett tartani róla. Így a tavalyi vagy az azelőtti nyilatkozatokat már külön ki kell kérni az Országgyűlés Információs Szolgálatától. Ha valaki elküldi a kérelmet, akkor összegyűjtik és kiadják neki a dokumentumokat, amelyekért be kell menni az Országgyűlés könyvtárába. Itt lehetőség van fénymásolatokat készíteni a vagyonnyilatkozatokról.

2010 júniusában annyira öntötte magából a nyolc évig éhező, frissen megalakult Fidesz-kormány a képtelenebbnél-képtelenebb kinevezéseket, ötleteket, terveket, hogy nem foglalkoztunk, nem volt időnk és kapacitásunk foglalkozni a kormánytagok bevallásával.

Tegnap viszont belefutottam egy cikkbe Matolcsyról, és először nagy megdöbbenéssel olvastam, hogy a Nemzetgazdasági Miniszter Úr tanácsadóként havi 400 ezer forintot kap a csúnyagonoszkülföldikapitalistaimperialista UniCredit banktól.

 

Aztán némiképp megnyugodtam, mikor észrevettem, hogy ez a még pár napig legfrissebb nyilatkozatában nem szerepel. Vagyis a 2010.június 7-iből van (amit nem egyszerű előkeríteni, de sikerült), ráadásul az UniCredit Bank 2010.június közepén az [origo]-val azt közölte, hogy Matolcsy szerződése május 15-ével megszűnt. Addig is biztos csak belülről bomlasztotta a rendszert, ahogy annyian korábban a mostani kormányból. Más magyarázat egyszerűen nem lehetséges.

Hiába a kezdeti sokkot követő megnyugvás, az "UniCredit + Matolcsy" szóösszetétel beindította a kis manókat a fejemben, akik hipp-hopp elővarázsolták az archívumból azt az esetet, mikor a köztévé vetélkedőjében a játékot szponzoráló UniCredit reklámarca (Totya) nyerte a fődíjat 3 milliót, de ez ugye az MTV-ben uralkodó állapotokat ismerve csak egy erőtlen legyintést vált ki az emberből.

Előjött viszont egy korábbi, sokkal komolyabb hír is a raktárból:


"Nyugdíj: zsíros üzlet az UniCreditnek

A magánnyugdíj-pénztári történet ironikus fordulataként egy külföldi központú bank kezelheti majd az állami kézbe kerülő pénztári vagyon jelentős részét. Egy hatalmas, de igen gyorsan lebonyolított állami tender eredményeként az UniCredit Bankba utalják a magánnyugdíjpénztárak az állami rendszerbe átlépő tagok vagyonából a nemzetközi részvényeket.

(...)

Végül vannak a külföldi részvények. Itt több technikai probléma is jelentkezett. Az állam rájött, hogy ezeket a papírokat a KELER-be nem viheti, tendert írt ki a nemzetközi letétkezelésre. Ezt nyerte meg az UniCredit, amely a magyar piacon is aktív nemzetközi bankcsoportok közül hagyományosan a legjobb volt e műfajban. Május 20-án az állam, konkrétan Pleschinger Gyula, az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója alá is írta azt a megállapodást, amely szerint minden nem magyar papírt az UniCredit Bankba fognak a pénztárak transzformálni. "

FN24 - 2011.05.23.

 

Emlékszem, mikor ezt először olvastam, még csak az jutott eszembe, hogy lám-lám, bejött a banknak a futballbuzi miniszterelnök országában focistás videókkal reklámoznia magát. Ez viszont, hogy Matolcsy korábban nekik dolgozott, picit más megvilágításba helyezi a dolgokat.

EZola ezt nekünk frissiben:
"A RÁBA állami felvásárlásának a lebonyolítását is az Unicredit Bank kapta. Nem  is értettem, hogy lehet olyan bankot választani, amelyik vidéken alig van jelen. Engem és a családtagjaimat közvetlenül érintett az ügy. 50 km-t kellett volna utazni a részvények visszaváltásának ügyintézéséhez. Maga az eljárás nagyon bonyolult volt, nem beszélve arról, hogy akinek nem volt UC bankszámlája, tőkeszámlája nyitnai kellett egyet náluk.
Most már értem az egészet.
"

Címkék: matolcsy

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr23975592

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: The Best of Matolcsy 2012.01.31. 14:25:53

Tagadhatják is akár, de Matolcsy személye és pozíciója a kormány különböző tárgyalásain téma mostanában. Nem mintha sokat számítana a gazdasági miniszter személye, de szimbolikus üzenete mindenképp van/lesz Matolcsy maradásának vagy távozásának. ...

Trackback: Bréking: Jön a levegő használati díj! 2012.01.31. 14:21:40

Eljött a várva várt pillanat! Annyi év hiábavaló várakozása után az Elvarázsolt Kastély szerkesztőségébe is befújt a szél egy titkos törvénytervezetet. Miután eredetiségéről, valódiságáról és hitelességéről maradéktalanul meggyőződtünk, azaz nem csak S...

Trackback: Bréking: Jön a levegő használati díj! 2012.01.31. 14:21:38

Eljött a várva várt pillanat! Annyi év hiábavaló várakozása után az Elvarázsolt Kastély szerkesztőségébe is befújt a szél egy titkos törvénytervezetet. Miután eredetiségéről, valódiságáról és hitelességéről maradéktalanul meggyőződtünk, azaz nem csak S...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.01.31. 13:38:44

Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott vállalkozásban, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és tanácsadással. Céget nem vezetett, pénzét sose kockáztatta, hivatalnoki állásokból, tanácsadói és bizottsági ...

Trackback: Rakjuk össze azt a kis pénzt! 2012.01.31. 13:37:06

Mindenki fizesse ki maga után a rá eső államadósságot, aki pedig nem akar fizetni, annak tiltsák le a béréből, vagy lakoltassák ki az országból. Horváth Tihamér, a Kehida Termál és a Horváth-ÉP Kft. ügyvezető igazgatója, a Széchenyi-Terv Gazdaságfejle...

Trackback: A bankoknak csak zombik vagyunk 2012.01.31. 13:36:00

Egy bank mindenhol a névtelen, arctalan bábut látja benned, legfeljebb, ha náluk bankolsz, akkor azt mondják, hogy nem vagy az. Ezt bizonyítja két, egykor egymással ideológiai és katonai szempontból is szemben álló világrész neves pénzintézeteinek a r...

Trackback: A LISTA MÁMORA 2. KORRUPT POLITIKUSOK FEKETELISTÁJA 2012.01.31. 12:47:29

A frissen Oscar-díjra jelölt, immár a magyar mozikban is látható A hatalom árnyékában apropójából összeszedegettük a filmtörténet romlott politikusainak legjavát. Csupa gonosztevő a negyvenes évektől napjainkig, vászontól a tévéig, létező és kitalált ö...

Trackback: A matolcsizmus hatása a szexuális életemre 2012.01.31. 10:08:51

Az úgy volt, hogy volt már két gyerekünk, de mindig is hármat szerettünk volna, meg hát ott van a szex is, az sem esik rosszul időnként. Mondok hát asszonynak, mi lenne, ha....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lencsés lstván 2012.01.31. 14:55:07

@MacChicken: HAGYJATOK BÉKÉN A HORGÁSZATTAL!

Mészáros Laci 2012.01.31. 14:55:15

azér azt nem gondolnám, hogy Matolcsy ezt a bizniszt havi 400 ezer forintért eladta volna.

lehet ekézni a pasit, eszméletlenül kártékony figura, de nem lehetne valami VALÓS okkal?

Mpatikus Eszetlenellenes 2012.01.31. 15:00:03

@Lencsés lstván:
Ajjaj... Ön tényleg nem anoním, s hogy mi a manó is, azt javarészt már mindenki tudja a sok CAPS LOCK-ot látva...
Azzal mindenképpen meg kellene barátkoznia szép lassan, miközben válogatás nélkül "hazugoz" le bárkit, hogy a -miközben a hír már régóta nem szent, (lásd Lomniczy, Cohn_Bendit riportok, melyek "következménye" kinevezés!!!) a vélemény még szabad ! Névvel persze már az sem, s ez sajnos nem kis gond. Ha ezt sem látja be, akkor más országban élünk mi ketten.
Jó lenne ha legalább ez megmaradhatna...
Most pedig lehet tovább ordibálni...(!?), szerencse, hogy nem tud berekedni...

Mileszvelunk 2012.01.31. 15:03:26

LL: ezzel az ordibalassal csak megjobban lejaratod magad es szavazott kormanyodat.

Veletlenek nincsenek. Havi 400k az csak latszat penz, az igazi nagy osszeg mas utakon talalta meg Mato-t.

Kabbe (törölt) 2012.01.31. 15:16:55

miért egy külföldi bankban tartják a rabolt pénzt, ha szabadságharcot vívnak....sok hülye ezt is be.opta:)

Lencsés lstván 2012.01.31. 15:19:24

@Mpatikus Eszetlenellenes: ANONIM ! SÉRTÉSED LEPEREG ! FÁJ AZ IGAZ ?

Orbán a magyar nép ópiuma! 2012.01.31. 15:20:36

Mi a különbség Gyurcsány bandája és Orbán bandája között? Igaz, hogy mindkettő sz.r, de Orbánék nem is azt teszik, amit mondanak.

Orbán a magyar nép ópiuma! 2012.01.31. 15:21:43

@Lencsés lstván:
Hülye vagy! Hülye vagy! Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!Hülye vagy! Hülye vagy!

2012.01.31. 15:22:46

@csizsikpizsik: láttam már belülről:-)
@abakusz13: tévedsz. mások a feladatai. Mmivel a bevételi számokhoz igazodik a finanszírozás, és általában regionális szinten osztoznak a juttatásokon, kutyára nem mindegy, hogy mennyi bevételt hoznak. a bevételhez meg munka kell. szabadság, hétvége alatt és a napi munkaidőn túl is. szerencsés, amelyiknek túléli a házassága.
@driopios: sztem gondolkozz egy kicsit többet, hidd el nem árt
@STX Joe: a BIG4 cégek sztem nem engedhetik meg maguknak, h kenjenek vkit - ha erre célozgatsz. a könyvvizsgálói függetlenség komoly dolog, az egész piac bizalma erre épül gyakorlatilag. egyébként azért általánosítok, mert nem Draskovics PWC volt az egyetlen, aki az állami szférából versenyszfrérába került: ilyen volt pl. László Csaba KPMG, Vámosi Nagy Szabolcs EY, de alacsonyabb szinteken is volt bár nagyon kevés vándorlás. Egyértelmű, hogy a kapcsolati tőke és a hosszú évek alatt megszerzett szakmai tudás, jogértelmezési gyakorlat az, ami az alkalmazásuk mellett szól. Ugyanakkor sztem komoly mérlegelés lehet az is, hogy mennyire rombolhatja később a további kapcsolataikat is. sztem nem sima úgy átnyergelni a versenyszférába: van ugye a timesheet, kötött munkaidő és a bevételi számok... ezek elég kemény dolgok... na üdv, remélem, ma is tanultál vmit:-) már nem keltél fel hiába:-)

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.01.31. 15:23:56

@Kampfer: Szerintem Kusza Szem azt az egyetlen tanácsot adta a banknak, hogy "Gyerekek, ha jót akartok magatoknak, csináljatok focis reklámot". És lőn. Megérte, nem?

Úgy tűnik igaza volt a srácnak, amikor ezt írta 2010 tavaszán:
"Ez van. A lotyaszájút lecseréljük a labdabubusra. Legalább nem lesz bonyolult dolguk a kenőpénzeseknek. Nem kell kinyomozni, hogy milyen szivart, konyakot, autómárkát szeret a főnök, szőkét, vagy a barnát csiporássza. Elég neki, ha pattog és kerek. Meg van véve."
bodoky.blog.hu/2010/04/02/lotyaszaju_helyett_labdabubus

VT Man 2012.01.31. 15:24:44

@röhögő:
"A PWC neked bank. Jól van, te sem leszel hülyébb. :-)) Azért jó hogy vannak dolgok amik nem romolhatnak tovább. "

Azért gratulálok, hogy a szellemi erőből annyira futotta, hogy "jajj, elírtam, hogy a PwC egy bank". Tudom, hogy nem bank.

Arra pedig nem reagáltatok, hogy hogy van az, hogy a 2010-es választások előtt Draskovics kiejtőernyőzőtt a PwC magyarországi egyik vezető pozíciójába.

Talán ilyen jó könyvvizsgáló igazgató ez a Draskovics? Vagy ilyen jól majdnem becsődöltette az országot 2008-ban, hogy elismerik a szakmai teljesítményét?

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.01.31. 15:24:59

@Orbán a magyar nép ópiuma!: két külömbséget látok:
1. szemüveg (mármint gyurcsánynak van);
2. gyurcsány legalább tudja mikor hazudott.

Kabbe (törölt) 2012.01.31. 15:27:22

miért egy külföldi bankban tartják a rabolt pénzt, ha szabadságharcot vívnak?

Lencsés István 2012.01.31. 15:40:11

@A félelmetes népszavazás: Az van a személyidben ? :O :D

@Lencsés lstván: Jelenlegi hangulatomban már unalmas amit csinálsz .

2012.01.31. 15:52:40

@STX Joe: ja és képzeld, a magánból is mennek néha az államiba: most kapaszkodj meg: Balogh Ádám "adóminiszterünk", Matolcsy jobb keze, kezdő manager volt a PWCben. Most akkor hogy fogod eldönteni, hogy utáljuk vagy szeressük a PWC-t?:-)

Pinka-Panka 2012.01.31. 16:31:17

Elképesztő, hogy minek kell hülyeségeket írni, ráadásul tele egy féloldalt.

bebe tv 2012.01.31. 16:37:57

@jani888: Pedig nem lenne ezekre a pénzekre semmi szüksége,hisz megmondta:"havi negyvennyolc ezerből rendesen meg lehet élni."Valószínűleg kényszerítik rá,hogy eltegye.

Orbán is megmondta, hogy semmi szükségünk az IMF pénzére, de ha hozzánk dobják nem ugrunk félre. Mekk mester Matolcsy is biztosan így járt.

pöcsköszörű · http://sunt.blog.hu 2012.01.31. 16:48:14

Pofám ég, hogy védenem kell ezt az országnyomorító szarházit, de most lyukra futott a Vastagbőr. Nem zavaró, hogy 1 teljes év különbség van az Unicredites szerződés megszűnése és a magánkasszás szerződés között? 2010-ben ez az elmekárosult még hitte, hogy felkúrja a hiányt 7 százalékra és majd attól lesz 10 % növekedés. Azt meg azért ne mondja senki, hogy azért, mert a baromarcú egyszer pénzt kapott a banktól, az, mint a magyar tőkepiac tényszerűen legnagyobb és sokak szerint legjobb letétkezelője ne nyerhetne meg egy ilyen megbízást. Amúgy meg nem ezt a félkegyelmű faszkalapot kell szidni, hanem azt az embert, aki még mindig rábízza a gazdaságpolitikát.

gnme 2012.01.31. 17:09:27

@SünBalázs: Balog gyerek jobban tenné ha visszakacsintana saját kis-hazájába és megkérdezne pár embert .... mit kell tanácsolni a félkegyelműnek, amitől az egyszeri embernek jobb lesz.

Menedzserkedni bárki tud gyakorlat nélkül.

Mamlasz 2012.01.31. 17:33:43

Azt nem tudom, Matolcsy miben tudott tanácsokat adni az Unicreditnek anno, de maga a döntés szakmailag helyes, az Unicredit ilyen nagy volumenű értékpapír-ügyletekben tényleg az egyik legjobb és legtapasztaltabb. (Az, hogy korrupció-e, elég ingoványos terület: ilyen kis országban, ahol pénzügyi területen gyakorlatilag mindenki ismer mindenkit, ott egy perc alatt bármilyen döntés tisztaságát meg lehet kérdőjelezni, pedig csak a korábbi üzleti kapcsolatokból hozott bizalom működéséről van szó, ami nem írtható ki a gazdaságból.)

Csak érdekességképpen, hogy az összeesküvéselméletet igazán komoly szintre lehessen emelni: az Unicredit értékpapír részlege jogilag abból a Creditanstalt Értékpapír Rt-ből származik - több összeolvasztáson és felvásárláson keresztül -, amelynek a '90-es években Simor Andrásnak hívták a vezérigazgatóját és a különböző (részben állami) részvény-kibocsátásokat intéző részleget pedig egy Bajnai Gordon nevű figura vezette. De a cég felsővezetésében Fidesz-közelinek mondható (üzlet)emberek is megfordultak meg, például a jelenlegi londoni nagykövetünk is. ;-) De természetesen ennek igazából semmi köze a jelenlegi eseményekhez, max. tényleg a hosszú tapasztalat ezen az üzleti területen.

nigel 2012.01.31. 17:39:01

Jól értem a tényállást?Ezek szerint az Unicredit a bankok CBA-ja?

Dr. No 2012.01.31. 17:50:51

Jaj, hát az első perctől nyilvánvaló volt, hogy a leendő miniszter urat nem a magas szintű számzsonglőrködése miatt foglalkoztatták...

Horizont 2012.01.31. 18:05:10

@pöcsköszörű:
Na azért a megbízója mellett lehet nyugodtan szidni "ezt a félkegyelmű faszkalapot" is! Megérdemli.
A nevét (meg a baromságát) hozzáadja! Ja és nem egyszer kapott pénzt hanem havonta!

Vagyonnyilatkozatokról annyit, hogy annyira felesleges bohóckodás, hülyítésünk csimborazzója. Értelme az égvilágon semmi. megnézte már egyszer is valaki hivatalból? Kiszámolta-e valaki, hogyha az illetőnek mondjuk havi 1 millió a fizuja akkor hogyan növekedhet meg a vagyona tíz és százmilliókkal? Mindegyiknek milyen vagyona van, érdekes.

Napkutya 2012.01.31. 18:19:55

Évekig szidták a Malév konglomerátumot, azzal, hogy káder ejtőernyő.
Tönkre is ment. Többször is.

Ugyanakkor, amikor az ejtőernyős újra pozícióba került, tolta egy kicsit megint a légi forgalmat, -és ettől gurult megint egy kicsit a bicikli....

Megy ez bankokkal is?

röhögő 2012.01.31. 18:37:20

@STX Joe: Ezt írtad, te nagyon csökött agyú!
"Érdekes, hogy látszólag vannak más politikusok is, akik kapnak egy kis jutalomállást a bankoktól:
---
Draskovics Tibor távozik a PwC-vezetésből"

- Ezt hogy lehet másképp értelmezni? Már csak kínosan magyarázkodsz.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.01.31. 18:40:01

-Te Gyuri!Szerinted hova menjek dolgozni?
-Az Unicreditbee!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.01.31. 18:41:31

Egyébként meg totya asszem Szabó Kristóf.A macska című előadása nagyon jó.Valami humorfesztiválon volt vagy hol.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.01.31. 18:47:52

+meleg a srác.
Egyébként meg az egyik plakáton az edzője nézett ki úgy mint a régi gúnyrajzokon az elégedett zsidó bankár.

Lencsés lstván 2012.01.31. 18:48:45

@Lencsés István: Az egyetlen aki nem fetreng az anonimusságban az én magam vagyok , akivel beszélgethetek, ÉN NEM VAGYOK ANONIM!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.01.31. 18:49:23

Egyébként ebbe mi a vastagbőr?Inkább csoda,hogy nem ment csődbe a bank.
Ott úgy látszik nem engedték be a vezérlőterembe nyomkodni a gombokat.

Lencsés lstván 2012.01.31. 18:50:36

@Orbán a magyar nép ópiuma!: Anonimusságban fetrengő ! Sértésed lepereg ! Anonimusságban fetrengő ! Sértésed lepereg ! Anonimusságban fetrengő ! Sértésed lepereg ! Anonimusságban fetrengő ! Sértésed lepereg ! Anonimusságban fetrengő ! Sértésed lepereg ! Anonimusságban fetrengő ! Sértésed lepereg ! Anonimusságban fetrengő ! Sértésed lepereg ! Anonimusságban fetrengő ! Sértésed lepereg ! Anonimusságban fetrengő ! Sértésed lepereg ! Anonimusságban fetrengő ! Sértésed lepereg ! Anonimusságban fetrengő ! Sértésed lepereg ! Anonimusságban fetrengő ! Sértésed lepereg ! Anonimusságban fetrengő ! Sértésed lepereg ! Anonimusságban fetrengő ! Sértésed lepereg ! Anonimusságban fetrengő ! Sértésed lepereg ! Anonimusságban fetrengő ! Sértésed lepereg ! Anonimusságban fetrengő ! Sértésed lepereg ! Anonimusságban fetrengő ! Sértésed lepereg ! Anonimusságban fetrengő ! Sértésed lepereg ! Anonimusságban fetrengő ! Sértésed lepereg !

2012.01.31. 20:25:45

AZ ELLENÁLLÁS HASZTALAN!!!!

komplikato 2012.01.31. 20:50:47

@Zka: "UniCredit nincs csődben úgy globálisan? "
Ahogy láttam megvettek pár másik bankhálózatot pl. Ausztriában amiknek tényleg nem ment jól. tehát ők ezek szerint nem.

cukorrépa 2012.01.31. 21:02:14

ez a Lencsés... érdekes lélektana lehet.

no, neki is kívánom, négykézláb várja Matolcsyval együtt a röfögő vaddisznyókat, amelyek ringó makkjuk felett vereslő f*szukat a mocskos korrupt majmokba szorgosan és töredelmesen beleverik. többször, kéjesen, hosszan.

tetves korrupt g*cik.
(ja, ez is magánvélemény. mint a Kampferé.)

tcom 2012.01.31. 21:24:10

Kiről van szó? Matolcsy "örökmagánnyugdíjpénztártag" Györgyről?
Aki belépett a rendszerbe, pedig már nem volt pályakezdő, aki 2009-ben sem lépett ki, amikor mindenkinek alkalma volt rá (mentségére legyen mondva, hogy a 2010-es kampányban pártja még "megvédte a magánnyugdíjpénztárakat")? Aki a pénztártagságát a feleségére fogta? Hogy az asszony intézte?
Akkor bizonyára az asszony is írta alá a szerződést. Az meg közokirat hamisítás.

És ez a kvázi pénzügyminiszter?

Bee-zony 2012.01.31. 21:39:37

@Vicanéni: Látszik, hogy nem értitek a pszichopata újbeszél nyelvet. Arról van itt szó, hogy nem fejtette ki az igazság minden részletét (copyright by Gy. Ferenc). A mondat teljes verziója így hangzik: jól meg lehet élni ma Magyarországon 47 ezer karibi forintból, melynek árfolyama 1 CMG = 1,79 USD. Egyébként is, Magyarország az a hely, ahol nem őrültek vannak, hanem unortodox gondolkodók. Hogy az unortodox gondolkodó az őrült szinonimája? Na igen, de így mennyivel jobban hangzik!

Könyvajánló:
„Hare, Robert D.: Kímélet nélkül (2. kiadás)
A köztünk élő pszichopaták sokkoló világa

Egyik arcuk szórakoztató, magával ragadó, gyakran elbűvölő. A másik egy érzelmek és empátia nélküli vadállaté. Körbeszaglásznak, bizalmunkba férkőznek, levesznek a lábunkról, aztán kímélet nélkül lesújtanak. Hol az érzéseinkre, a szeretetünkre, naivságunkra, hol a pénztárcánkra, hol pedig a testi épségünkre, az életünkre. Felbukkanhatnak a segítőkész jó barát, a magányt enyhítő társ, jóképű férj vagy bomba nő feleség, ragyogó szakértelmű üzletember, vagy akár orvos, ápolónő, ügyvéd, lelki fájdalmakra gyógyírt ajánló pszichológus álarcában. A maszkok sokfélék, a lényeg, a tartalom mindig ugyanaz: a vágyaik azonnali kiélése, önös, másokat maguk alá tipró céljaik könyörtelen megvalósítása.

A társadalom fehér cápái akkor is gyilkolnak, ha csak a bizalmunkkal élnek vissza: megnyomorított, összetört emberi lelkeket és sorsokat hagynak maguk után ámokfutásuk közben, de nemritkán halottakat is. Védekezni pedig csaknem lehetetlen ellenük, hiszen nekik – a gátlástalanság rablólovagjainak – nincs fogalmuk a lelkiismeretről, amelyet az ép pszichéjű ember belső strázsaként magában hordoz, nem ismerik a félelmet, a szorongást, a bűntudatot. Androidok, gonosz gépek, gólemek? Nem: mindössze pszichopaták.”

És a többség megszavazta őket....
Aljasok a Parlamentben, ostobák az utcán – és a szavazófülkékben is sajnos.

szmoker (Homo Trollicus) 2012.01.31. 21:41:15

@Belpo: +1 lájk :) Borg, asszimilál, hasztalan!
@Lencsés lstván: teljesítményedet 2/10-re ítélem a troll skálán. Bár nagyon amatőr, de igazán lelkes vagy. Pár év és akár 3/10-ig is eljutsz ha eleget tanulsz.

komplikato 2012.01.31. 21:57:04

Valaki vitatta, hogy nagy szám lenne a havi 400.000 ... kérdés persze kinek? De viccet félre téve, ha ezek a vallomások teljesen vagy félig kamu adatokra épülnek, ennyi erővel simán lehet az a pénz havi 4.000.000 is, nem de?

villamos alóli kacaj 2012.01.31. 22:13:48

@Macskahegyi Daniela:

Te, Daniela! Mit szólnál hozzá, ha egy kellemes szeparéban együtt megvitatnánk ezt az egykulcsos adót!
(direkt skiccpaliztad el a második elledet?)

captain morgan 2012.01.31. 22:32:35

@Behajtó70: Asszem holnap odacsapok a főnököm asztalára, hogy hol az a 400K ????
Hamár eccer alhonvédhelyettes vagyok egy bankban!

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.01.31. 23:49:50

@Muad\\\'Dib: most nem emlékszem pontosan, de mintha anno a Siemens-botránynál lett volna szó valami olyasmiről, hogy könyvelési tétel volt a cégnél a kelet-európai politikusok kenőpénze... de ettől még nem 50-50 a felelősség.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.01.31. 23:58:55

@Bee-zony: volt szerencsém a könyvhöz, meg volt kapcsolódó kurzusom is, de (szerintem) Matolcsy nem pszichopata. Matolcsy csak egy téveszmés fogyi, ha Orbánc kiáll mögüle (vagy ha Kopátsyt elviszik az "angyalok"), úgy ömlik össze, mint Cook-regényben a gyógyszerfüggő főorvos. szóval Matolcsy nem Ted Bundy, hanem inkább csak egy pszichózisos gyökér.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.02.01. 00:01:04

@Lencsés lstván: "anonimitás", nem anonimusság vagy mi a rühös rosseb.

Lencsés lstván 2012.02.01. 07:54:43

@Lencsés István: Hazug blog , hazug , anonimusságban fetrengő fröcsögőkkel akiknek fáj az igaz .
ÉN NEM VAGYOK ANONIM!!! ÉN NEM VAGYOK ANONIM!!! ÉN NEM VAGYOK ANONIM!!! ÉN NEM VAGYOK ANONIM!!! ÉN NEM VAGYOK ANONIM!!! ÉN NEM VAGYOK ANONIM!!! ÉN NEM VAGYOK ANONIM!!! ÉN NEM VAGYOK ANONIM!!! ÉN NEM VAGYOK ANONIM!!!

molaris 2012.02.01. 08:10:42

@Lencsés lstván:
Dr. Csernust gyorsan keresd fel.

Agyalap 2012.02.01. 10:21:12

@molaris: Nem kell, ezt már valahonnan az ápoltak közül írhatta...

belekotty 2012.02.01. 12:17:48

@Lencsés István: Már megint itt vagy te bolond?

Ironfist 2012.02.01. 14:19:54

@Lencsés lstván:
Jaj, sírjál még, légyszíves, sírj még, röhejessé teszed magad ezzel, csak nem látod! :D

abandi 2012.02.01. 14:53:39

Ó, bazmeg...
Ezt a mini génhulladékot is csak egy demokrácia nevű kontraszelekciós gyakorlati-elmélet tartja életben...

Lencsés István 2012.02.01. 15:32:49

@Lencsés lstván: Te anonim vagy azért loptad el a nevem ! :) ;) Hiába írogatod nagy betűkkel aki ismer tudja hogy én ki vagyok , és azt is tudja te ki vagy ....

@belekotty: Én nem vagyok bolond te anonim .

Ironfist 2012.02.01. 15:57:44

@Lencsés István:
" te anonim ."

Ez valami sértés akar lenni részedről amúgy? :D

Lencsés István 2012.02.01. 16:40:23

@Ironfist: Nem tudod mit jelent ? :O :D Pedig te magad is az vagy ! :) :D ;)

Ironfist 2012.02.01. 16:51:38

@Lencsés István:

De, tudom mit jelent, csak nem igazán értem, hogy ezt minek szánod. Sértésnek? Hát nem sértő. Trollkodásnak? Kb mintha azt mondogatnád, hogy te ember, te ember. És akkor mi van, ha te nem vagy anonim, hmm? Olcsóbb lett tőle a kenyér? Nem, akkor meg? Miért kéne másnak is "állítólag" nem anonimnak lennie? Az, hogy neked ennyi eszed van, és még feszítesz is vele, az csak téged jellemez, jó hülye vagy. De ne gyere már azzal, hogy ettől még te leszel a valaki, mert az egyrészt nem igaz, másrészt meg irritáló arcoskodás, úgyhogy vissza kéne már venni magadból.

Lencsés lstván 2012.02.01. 17:30:56

@Ironfist: A pszichológusom ajánlotta az önbizalmam növeléséhez hogy ne legyek anonim . Az anonimusságban fetrengés és hogy fáj az igaz , az a gyávák tulajdnosága . :O :D

@Lencsés István: Nem is vagyok igazi .

igazi Lencsés István (törölt) 2012.02.01. 17:35:59

@Lencsés István: Nem is vagy igazi , az igazi én vagyok aki NEM VAGYOK ANONIM !
Ne fetrengj tovább anonimusságban !

Ironfist 2012.02.01. 18:00:53

@Lencsés lstván:
Aha, tehát pszichológushoz kell járnod, de másokat nézel le, mert le se szarják azt, amit te hátránynak akarsz feltűntetni. Gratulálok! :D

Lencsés István 2012.02.01. 18:06:45

@Ironfist: Ha tudnád mit jelent nem kérdezted volna .... Nem sértés hanem tény . Troll az aki anonim . Azzal hogy én nem vagyok anonim , az azt jelenti hogy normális vagyok , nem úgy mint te . Ugyanis aki névtelen az szerencsétlen . A kenyér nekem mindig is olcsó , mivel pék az egyik szakmám ! :) ;) Nem kell másnak is vállalnia a nevét , csak akkor ne csodálkozzon , ha beszólok neki emiatt , ennyi ! :) ;) Az hogy kinek mennyi esze van , az megállapíthatü abból hogy anoniman " keménykedsz " én meg névvel tényt írok . Sértésed lepereg ! :) ;) Ha valaki névvel vállalja az igazat attól valaki , míg anoniman hazudni ciki , és szégyen . Nincs mire arcoskodnom , aki arcoskodik az pont az anonimok ennyi . Azt csinálok amit akarok ! :) ;)

@Lencsés lstván: Anonim vagy , aki ellopta a nevem .

@igazi Lencsés István: Én vagyok az igazi , azért mert te elloptad a nevem mert fájt neked az igaz , az rólad állít ki 1 képet :) ;) Tehát továbbra is anonim vagy . Köszönni sem tudsz egy üzenetben , ez is 1 kép . Az meg baromira nem érdekel hogy az anonimok röhögnek rajtam ! :) ;)

Ironfist 2012.02.01. 18:18:57

@Lencsés István:
"@Ironfist: Ha tudnád mit jelent nem kérdezted volna .... Nem sértés hanem tény . Troll az aki anonim . Azzal hogy én nem vagyok anonim , az azt jelenti hogy normális vagyok , nem úgy mint te . Ugyanis aki névtelen az szerencsétlen . A kenyér nekem mindig is olcsó , mivel pék az egyik szakmám ! :) ;) Nem kell másnak is vállalnia a nevét , csak akkor ne csodálkozzon , ha beszólok neki emiatt , ennyi ! :) ;) Az hogy kinek mennyi esze van , az megállapíthatü abból hogy anoniman " keménykedsz " én meg névvel tényt írok . Sértésed lepereg ! :) ;) Ha valaki névvel vállalja az igazat attól valaki , míg anoniman hazudni ciki , és szégyen . Nincs mire arcoskodnom , aki arcoskodik az pont az anonimok ennyi . Azt csinálok amit akarok ! :) ;)"

Aha, tehát te felsőbbrendű komplexusban szenvedsz. Azt csinálsz, amit akarsz? Ki nem szarja le? Ha nem fogod fel, hogy tényleg minenki magasról szarik arra, hogy állítólag ez az igazi neved, akkor csak sajnálni tudlak. Ja nem. Még ignorálni is. Senki vagy, aki csak annyit tud felmutatni - ÁLLÍTÓLAG!! - hogy nem anonim, és senki is maradsz. Így jártál. Talán ha nem menőznél itt mindenkinek, hogy te bezzeg nem vagy anonim, akkor talán értelmesen is lehetett volna beszélgetni. Beszoptad, innentől csak saját magaddal beszélgethetsz, és mondogathatod, hogy nem is én vagyok anonim, hanem te. :D

További szép napot... "nem anonim" XD

igazi Lencsés István (törölt) 2012.02.01. 18:34:21

@Lencsés István: Nem te vagy az igazi Lencsés István , az én vagyok!

Lencsés lstván 2012.02.01. 18:42:17

@Lencsés István: Az igazi Lencsés István nem az igazi , neki fáj az igaz , mert anonimusságban fetreng .
@Ironfist: Én egy felsőbbrendű pék vagyok . Nem az igazi Lencsés István a pék .

Ironfist 2012.02.01. 19:13:08

@fakopács:
Kíváncsi vagyok, mikor bukkan fel a még igazibb lencsés istván, és a legigazibb lencsés istván is. :D

Bee-zony 2012.02.01. 19:37:54

@dr. Kusics Iván: "volt szerencsém a könyvhöz, meg volt kapcsolódó kurzusom is, de (szerintem) Matolcsy nem pszichopata. Matolcsy csak egy téveszmés fogyi, ha Orbánc kiáll mögüle (vagy ha Kopátsyt elviszik az "angyalok"), úgy ömlik össze, mint Cook-regényben a gyógyszerfüggő főorvos. szóval Matolcsy nem Ted Bundy, hanem inkább csak egy pszichózisos gyökér."

Nem tudom. Nincs eléggé körvonalazva a kategória. Aki a már börtönben lévőkkel foglalkozott, nyilván máshol húzza meg a vonalat, mint aki azokkal szembesül, akik a Btk-tételeket elkerülve okoznak kárt. Így is az a legjobb, ha orvosszakértők döntenek arról, hogy ki melyik eset.
A kártékonyság és a beetető duma, a néphülyítés nyilvánvaló Matolcsynál, és ha összevetjük pl. (Li)Bajnaival, aki szintén kárt okozott, amikor még döntési köze volt a libákhoz, látszik, hogy Matolcsy mennyivel kártékonyabb, és hogy a megnyilvánulásai és a tevékenysége „unortodoxak”, nem férnek bele abba a kategóriába, ami még normálisnak tekinthető. A szabályszegés, a kalandorság, a többeken való haszonszerzés, a kártékonyság pedig a pszichopaták jellemzői, ezért nálam belefér ebbe a kategóriába, de nem vagyok szakértő – és nem is a címke a lényeg, hanem az, hogy ilyen személyiségű emberekre ne szavazzon senki, mert különben a kártékony emberek szabadon garázdálkodnak Magyarországon, mert a „megbízható” „kecskékre” lesz bízva a „káposzta”. A kiszűréshez viszont ismeret kell, ugyebár.

Ismeretként, egy fontos beszélgetés fontos témában, és jellemző módon alacsony nézőszámmal. (Egyébként nem állok velük kapcsolatban, nincs sógor-, koma-, haver-, csókos-, jattos.)
LÉLEK-Kontroll Klub, 11. 24.: A köztünk élő pszichopaták
vimeo.com/33017338
A videó vége hiányzik, az eleje pedig lassan indul (és 1ó 2p 24mp hosszú).

Megcsinálom a szöveges leiratát is (kb.), így talán jobban terjed, és kereshető:

I. rész
Buda Béla: – Köszöntöm önöket, és a mai esténk témája a Háttér Kiadó Lélek-Kontroll sorozatának újabb kötete – újabb régi kötete, mert ez már egy kiadást megélt, és elég nagy példányszámban került az olvasókhoz, és keresik, és most meghívtam, szokás szerint két szakembert, akik részben ezzel a témával, részben érintőleges témákkal foglalkozik, de mindenképpen nagyon jól ért ezekhez a dolgokhoz. Akkor, a szokás szerint, két körben beszélnek, én kérdezek, és azután átadjuk önöknek a szót, és akkor lesz rá alkalom, hogy beszéljenek velük. Én ezt csak azzal vezetném be, hogy a pszichopátia fogalma a XIX. századtól kezdve él; nagyon sokáig megvolt, divatos volt, de már a ’30-as években azt javasolták a német pszichiátriában, hogy nem érdemes fenntartani, mert egy nagyon kimerevített állapotot tükröz. Egy ilyen fátum szerű, a személyiségben a régi német pszichiátria szerint biológiailag gyökerező elváltozást jelent, de széltében használják, még amikor én kezdtem a pszichiátriai pályámat, még ezt így diagnózisként adtuk. A ’30-as években terjedt az a bon mot – amikor eltörölték, valamelyik német kézikönyv –, és akkor mondogatták a pszichiáterek, hogy a pszichopátia meghalt, de a pszichopata itt él közöttünk. Tehát az a személyiség, aki, mint ez a könyv leírja – majd fogják a vendégeimtől is hallani –, egy ilyen, az agresszióját szabályozni képtelen, nem kötődő, a másik embert kihasználó, azzal kölcsönös kapcsolatot alakítani képtelen ember, aki főleg a börtönökben, vagy az igazságügyi törvényszéki gyakorlatban bukkan fel. Mostanában úgy kezelhetjük, hogy valóban vannak, lehetnek ilyen személyiségzavarok, karakteropátiák, súlyos énzavarok. Tehát ez a fajta szélsőséges, és nagyon-nagyon aszociális, antiszociális változata ez, inkább egy ilyen műterméke a bűnnek és a bűnüldözésnek. De erről majd beszélnek a vendégeim, Kuritárné Szabó Ildikó klinikai pszichológus a debreceni egyetem oktatója, és neki kitűnő könyve van a borderline személyiségzavarokról. Ez a borderline zavar, ez más, ez is az énnek a személyiség strukturális sajátosságainak az elváltozása, egy spektrum, amely a mai tudásunk szerint terápiásan hozzáférhető, szemben ezzel a pszichopátiával, amely a könyv szerint gyógyíthatatlan és megközelíthetetlen.
Szakács Ferenc professzor úr a magyar klinikai pszichológia doyenje, nagyon sok tankönyve, szakkönyve van. Tulajdonképpen hosszú ideig ő vezette be, egyike volt, aki a korszerű klinikai lélektant bevezette, és nagyon sokfelé, talán legutoljára a Budapesti Vállalkozási Főiskolán, ugye, ez volt a neve?
Szakács Ferenc: – Ott voltam rektor, igen, de már nyugdíjas vagyok.
Buda Béla: – Igen, rektora, és a pszichológiai tanszék vezetője is. Abból a főiskolából ő egy jelentős pszichológiai-szociálpszichológia műhelyt csinált. Most azt kérném, hogy a vendégeink egyrészt mutassák be magukat, mert hiszen eddig csak nagyon érintőlegesen mutattam be őket, és mondják el az első körben a véleményüket erről a könyvről, erről a témáról, a saját tapasztalatukat, látásmódjukat. Ildikó, öné a szó.
Kuritárné Szabó Ildikó: – Köszönöm szépen, Kuritárné Szabó Ildikó vagyok, a debreceni egyetemen tanítok, a magatartástudományi intézetben dolgozom, pszichológus-képzésben és klinikai szakpszichológus-képzésben egyaránt részt veszek, és emellett, és ez előtt betegekkel dolgoztam 15 évig Nagykállóban, ami akkor a Lipót után a második legnagyobb pszichiátriai szakkórház volt, most pedig, mióta nincs Lipót, azóta a legnagyobb pszichiátriai szakkórház. Illetve mióta onnan eljöttem, azóta magánpraxisban találkozom betegekkel, sok súlyos személyiségzavarban szenvedő beteggel, akiknek a száma, úgy tűnik, hogy egyre nő, és a klasszikus neurotikus kórképek, ami egy enyhébb és jobb prognózisú betegcsoportot jelent, az ő számuk pedig viszonylag csökken – akár ez is lehet egy olyan téma, amiről ma érdemes beszélni, hogy ha ennek a témakörnek a kulturális-társadalmi vonatkozásait is szóba tudjuk hozni. Elsősorban borderline-okkal dolgozom. Pszichopatákkal, ami a könyvnek a témája, mint gyógyító nem kerültem kapcsolatba, ami nem véletlen, hiszen ók ahhoz a betegpopulációhoz tartoznak, akik nem keresnek terápiás segítséget, akik nem nagyon szenvednek a patológiájuktól – sokkal inkább a hozzátartozók, a körülöttük élők azok, akik áldozattá válnak –, és ilyen betegekkel viszont elég sokszor találkozom, akik áldozatai lesznek mondjuk a pszichopata vér szerinti édesapa szexuális molesztálásának, fizikai bántalmazásának, ki vannak téve annak, hogy szemtanúja legyenek amikor a pszichopata apa – nagy többségben a pszichopaták ugyanis férfiak – amikor a pszichopata apa veri a feleséget, terrorizálja a családot, tehát a családon belüli bántalmazás az az egyik terület, ahol a pszichopaták a kártékony tevékenységüket folytatják. Hogyha pedig a pszichopátiáról beszélünk, akkor talán érdemes definiálni, hogy tulajdonképpen kikről is van szó, és a rokon értelmű, és a részben átfedésben levő betegcsoportoktól megkülönböztetjük őket, mert Hare, a könyvnek az írója kifejezetten erre törekszik, hogy pontosan definiálja, hogy itt nem egy átlagos bűnöző magatartásról van szó, itt nem antiszociális személyiségzavarról van szó, itt nem a börtönben tartott elítéltek populációjáról általában, hanem egy nagyon speciális homogén populációról, amit mondott Buda doktor is, azt az álláspontot képviselve, hogy itt neurobiológiai deficitek állnak a kóros viselkedésnek a hátterében, tehát nem pusztán viselkedéses problémákról, devianciáról, bűnözésről, mások becsapásáról, erőszak-gyakorlásról, stb., stb. van szó, vagy munkanélküliség, parazita életstílus, promiszkuitás és ehhez hasonló dolgok, hanem olyan emberek, akik alapvető érzelmi és morális deficittel rendelkeznek, és hogy valószínű, erre biológiailag prediszponáltak, tehát érzelmileg sekélyesek, nem élnek meg szorongást, félelmet, nagyon gyönge a felettes énjüknek nevezett rész, az, ami a tiltásokat, az erkölcsi szabályokat és az értékeket képviseli, örömkeresők, impulzívak, pillanatnyi kielégülésekről nem tudnak lemondani, és hogy egy ilyen ember esetében a bűnöző magatartás szinte logikus következmény, hiszen ez izgalmas, azonnali kielégüléssel kecsegtet, a hosszú távú negatív következményekkel pedig nem számol – illetve, ennek következménye van az emberi kapcsolatok vonatkozásában, hogy másokkal szemben kizsákmányoló, visszaélnek, becsapják, kizsákmányolják, szinte tárgyként használják a saját szükségleteik kielégítésére – és azzal, hogy másoknak ezzel milyen ártalmat, akár testi sérülést vagy lelki szenvedést okoznak, az őket hidegen hagyja. Tehát itt az elmélet szerint egy olyan nagyon speciális, homogén, nagyon rossz prognózisú, és nagyon korán kezdődő, súlyos személyiségzavarról van szó, amelynek az elmélet – és ezt más kutatások is alátámasztják, vagy igazolják, és hasonló modellekben gondolkodnak, ahol az ember alapvetően, feltehetően genetikusan, temperamentálisan már az intrauterin életben bizonyos neurobiológia deficitekkel születik, ami – ezekről persze lehet esetleg vitatkozni, de amelyek a magas szintű humán funkcionálás és emberi kapcsolatok megélésére, gyakorlására képtelenné teszi ezeket az embereket, és sajnos ebből az is következik, hogy a terápiás prognózis is nagyon kedvezőtlen, hiszen az is az emberi kapcsolatokon keresztül történik, és ők erre sem vevők, és ebből sem profitálnak – de lehet, hogy erre majd szintén később visszatérünk.
Szakács Ferenc: – Tisztelt hallgatóság, azzal kezdem, hogy nekem erről egész más a véleményem, mint a szerzőnek, aki egy nagyon érdekes könyvet írt, aki szereti a horrort, feltétlenül olvassa el, gyönyörű gyilkosságok vannak benne, meg mindenféle disznóságok. Hogy ha arra gondolunk, hogy ez a szegény szerző ugye arról panaszkodik, hogy mégis vannak olyanok ezek között a gyilkos pszichopaták között, akik elkerülik a büntetést, hogy ez hogy lehetséges? Az olvasónak, meg a nézőnek, meg a civil embernek az igazságérzetét borzolja. Kérem szépen, engedjék meg, hogy egy kicsit elmondjam, mi az, hogy igazságügyi szakértés. Ugye, az a kérdés, hogy egy ember elkövet egy bűncselekményt, megöl valakit, akkor létezik-e olyan kényszerítő erő benne, akár biológiai, akár lelki, amely kényszerítő erőnek ő nem tud ellenállni, és ezért, amikor cselekszik, az tulajdonképpen a betegség cselekszi. Mondok egy példát: van egy elmebeteg, egy szkizofrén, és ő azt hallucinálja, hogy maga énrám fog egy revolvert, és meg akar engem ölni. Vagy, nincs is itt senki, csak azt hallucinálja, hogy van itt valaki, aki őt meg akarja ölni, és akkor ez ellen való védekezésként fog egy kést, és beleszúrja abba, aki éppen ott van. Ez esetben ő nem volt tudatában annak, hogy mit csinált, tehát nem mérlegelhette cselekedetének a következményeit, ezért azt mondjuk, hogy ebben a betegség követte el a bűncselekményt, nem az ember, a beteg. Ez tehát a beszámítási képesség kérdése. Ha én képes vagyok a cselekedeteim várható következményeit mérlegelni, megítélni, ha tehát tudom, hogy ezért büntetés jár, ezt nem szabad, ezt tilos, akkor én beszámítási képességgel rendelkezem, beszámítható vagyok, ahogy mondjuk, tehát büntethető is vagyok. Na most, azok a pszichopaták, akikről itt ebben a könyvben van szó, meg akik az életben grasszálnak és bűnöznek – meg nem bűnöznek, mert olyan is van – azok között igen kevés olyant talált eddig a tudomány, akiknél kimutatható volt az a valamiféle biológiai, idegrendszeri, vagy hormonális, biokémiai kényszer, amely következtében ő bűnözött. Ez esetben is azonban ezeknek a pszichopatáknak ott van a beszámítási képességük, hogy tudják, hogy ezt nem szabad. Vagyis igazságügyi értelemben ezek mind büntethetők, nincs mentesség. Természetesen a bűnözőknek a védelmére szakosodott szakemberek, azok ugye mindenféle szakértőket felkértek arra, hogy mutassák ki, hogy – ugye, nem is olyan rég volt egy jelentős, nagy vállalkozónak a pere, vagy tán nem is vállalkozó, csak bűnöző, most nem tudom egész pontosan – akinél szakértők, talán öt szakértő is megállapította, hogy agysorvadása, meg mindenféle komoly baja van, és ezért őt nem lehet büntetni. Na de kérem szépen, jött egy normális szakember, és azt mondta, az lehet, hogy agysorvadása van, mert már nem tudom, 50 év körül már picit mindenkinek van. Ezt ne mondják meg a férjüknek, feleségüknek, de egy picit mindenkinek már van agysorvadása, ez azonban nincs funkcionális függvény-viszonyban azzal, hogy ő bűncselekményt követ el. Miért nincs? Azért, mert megvan a beszámítási képessége, tudja, hogy ez disznóság, és nem szabad. Az egy más kérdés, hogy indulatos, meg kritikátlan, meg az ösztöneit kiéli. De hát ez miért mentesítsen? Tehát a pszichopátia, az, ami itt eddig szóba került, az általában igazságügyi szempontból a büntethető kategóriába tartozik. Nem sikerült eddig még kimutatni olyat, hogy a pszichopatáknak valamilyen biológiai vagy hormonális, vagy egyéb tényezők következtében a beszámítási képessége csökkent volna. Igen ám, de, vannak olyan idegrendszeri károsodások – például valakinek a fejére esik egy tégla, vagy valakinek öregkori elbutulás következtében az agya tönkremegy, vagy magas vérnyomás következtében egy vérömleny keletkezik, tehát valamilyen idegrendszeri károsodás következtében kiesik bizonyos funkciója, akár a kontroll-funkciója is, és csökkent mértékben beszámítható; ilyen esetben természetesen korlátozni lehet az ő büntethetőségét, a bírónak joga van – nem tetszése szerint, de az adott szabadsága szerint, korlátozni a büntetést. De ez csak olyan esetben van, ha jelentkezett károsodásról van szó, amelynek következtében valamilyen funkciókiesés van. Ez a pszichopatáknál nincs. Hanem mi van? Mióta ezt a pszichopátia fogalmat kitalálta a szakma, legelőször ezt erkölcsi fogyatékosságnak nevezték, ez volt a neve. Miért? Azért mert az a legfeltűnőbb tulajdonsága, hogy nem törődik a másik ember érdekeivel, nem törődik a szabályokkal – illemszabályokkal, jogszabályokkal, törvényekkel, hanem a saját elképzelései, indítékai szerint cselekszik. Vagyis erkölcsi fogyatékos. Ez olyan nagy mértékben különbözik az átlagembertől? Persze hogy különbözik. De gondoljanak arra, hogy egy olyan nagy kultúrájú nép, mint a német, meg az orosz, ezeknek a katonái a II. világháborúban milyen disznóságokat csináltak. Civil korukban ezek tanárok, meg mit tudom én, mindenféle normális, tisztességes munkát végző családos emberek; csak amikor csőcselékként elvesztik az egyéniségüket, akkor ugyanúgy viselkednek, mint a pszichopaták. Azt akarom ezzel mondani, hogy ezt a pszichopátiát, én nem fogadom el ennek a szerzőnek, hogy ez valami különleges idegrendszeri konstelláció. Ez leggyakrabban, legtöbbször és legnagyobb mértékben tulajdonképpen nevelési hiányosság következménye. Nem tanulta meg, hogy kontrollálja, hogy fékezze a szükséglet-kielégítési indítékait, nem tanulta meg, hogy másik embert figyelembe vegyen, nem tanulta meg, hogy szeressen – persze őt sem szeretik – vagyis egy olyan értelemben vett nevelési fogyatékosságról van szó, amelyről persze nem tehet, de amely azért őt nem mentesíti a büntethetőség alól. Ha már itt tartunk, ez az erkölcsi fogyatékosság, meg neveletlenség – a múltkor valaki megkérdezett arról, hogy mivel magyarázom én azt, hogy Freud korában nagyon sok volt a neurotikus, most meg olyan sok a pszichopata. Én nem tudom, hogy ez így van-e – valószínűleg igen – de kérem szépen, hogy is van ez most elképzelve a gyermeknevelésről manapság? Úgy van elképzelve, hogy beadom az iskolába, majd ott megnevelik. Az iskolában meg ugye félnek a gyerektől, hogy beléjük vágja a bicskát, és hogy a szülőnek kellene megnevelni. Ki neveli tulajdonképpen ezt a gyereket? A korszellem, amelynek az a karrier-célja, hogy minél több pénze legyen, mindegy, hogy hogyan. A szülőknek az elfoglaltsága, a félelme, és a felkészületlensége – tehát nem arról van-e most szó, hogy tényleg a társadalmi, erkölcsi, szokások, normák lazulnak, és ennek következtében egy ilyen kvázi, nem pszichopata, de egy kicsit olyan pszichopatoid emberek keletkeznek? Olyan adj uram isten, most mindjárt, és nem adja át a terhes nőnek a gyerek az ülőhelyet, dögöljön meg, én csinálom, enyém, tehát hogy az önzés, a szeretetlenség, és a másokra nem tekintettel levés mintha korszellemmé kezdene válni. Így meglátják, mennyi pszichopata lesz egyszerre. Nem ennyi, mint amennyi itt a könyvben van, hanem rengeteg. Aztán van még ötletem, de majd még…
Buda Béla: – Köszönöm szépen, még ennek a kifejtésére lesz mód. Én azt hiszem, hogy tényleg figyelemre méltó gondolatokat hallottunk. Egyrészt ugye Szabó Ildikó felvetette, ha jól értettem, hogy a borderline-szindróma számban csökkenő jelenség – vagy nem ezt mondta?
Kuritárné Szabó Ildikó: – Növekvő, a súlyos személyiségzavar általában növekszik, benne a pszichopátia és a borderline.
Buda Béla: – Értem, akkor ezt így félreértettem, tehát akkor ez egybecseng azzal, amit Szakács tanár úr mondott, hogy valamiképpen a kor is csinálja – és hát valóban, tulajdonképpen ez a fajta gyógyíthatatlan, sőt úgy néz ki, hogy büntetéssel sem korrigálható, vagy megváltoztatható viselkedés, ez valamiképpen ugye kihívja a társadalmi rendet, mintha érvénytelenítené a normákat. Nem tud mit kezdeni a társadalom ezekkel az emberekkel, és valószínűleg ezért is találták ki, hogy itt valami mínusz variánsról, örökletes defektusról van szó. Ez egyébként a bűnözés elméletében régóta benne van, hogy ilyen lombrózói variánsok léteznek, és ezek a törvényszéki orvosnak nagyon komoly nehézségeket is okozhatnak. Éppen annak a német korszaknak az egyik bon mot-ja, amiben ez a pszichopátia-vita is zajlott a ’30-as években, hogy a főpincérnek az agyi elváltozására akkor kell gondolni, ha a saját kárára téved. Ugye ez az említett eset nem a saját kárára, hanem a saját hasznára téved, tehát ahogy Ildikó mondta, hogy közvetlen kielégülés, izgalomkeresés – ezt a könyv jól leírja – s valószínűleg ez a társadalom, az önimádat társadalma, a nárcizmus kultúrája, az önérvényesítés, a sikertársadalom valóban preferálja, kineveli azokat a karakterformákat, amelyek a kockázatot a törvények, szabályok áthágásával is keresik. Én is azt hiszem, hogy valószínűleg az az út, ahogyan a személyiség fejlődik – és ahogy én látom, én sem találkoztam ilyen pszichopatákkal, csak hosszú ideig súlyos szexuális devianciákkal foglalkozva ott bukkantak fel ilyen emberek, ilyen habituális erőszakolók, pedofilek, akik tényleg könyörtelenül, vagy kímélet nélkül egyfajta viselkedésnek szentelték magukat – és akkor bennem olyan benyomás volt, hogy nem valószínű, hogy így születtek, hanem a gyermekkorukban átestek egy csomó traumán önmaguk is. Ezt mostanában is láttam több paciensen, hogy például a szexuális bűncselekményében sokszor még ugyanolyan életkorú áldozattal is azt a traumát jeleníti meg, amit ő is elszenvedett gyerekkorában – szexuális erőszakot – tehát egy csomó baj, nehézség, kisebbségérzés, egyedüllét, szorongás, depresszió után elkezdődik a felnőttkorban egy ilyen kriminalizálódás, pszichopatizálódás – régen használtuk ezt a fogalmat – tehát mintegy rátalál a személyiség, hogy ezzel a viselkedéssel ő jobban egyensúlyban tud lenni önmagával, talál olyan környezetet, talál olyan szerepmodelleket, más hasonló személyiségeket – szóval hogy ez egy ilyen fejlődéslélektani, a felnőtt személyiség fejlődésben összeadódó variáns – és amint én látom, azért valamit még kezdeni is lehet velük. Tehát egyes mechanizmusok, egyes régi hatások még ilyenkor nagyon letokoltan, elfedetten maradnak meg a személyiségben, azok, amik sajátos irányba terelték, de ezzel még foglalkozni is lehet. Vannak olyan terápiás rezsimek, amelyekben ezeket az embereket meg lehet ragadni. Alakulnak olyan szenvedélyeik – például ez nagyon gyakran droghasználattal, drogfüggőséggel jár – és akkor a drog kapcsán bizonyos terápiás lehetőségek nyílnak. Ez egy nagyon érdekes kérdés, és akkor itt jönne a második kör, hogy ha bármi eszükbe jut még a kérdéshez, hiszen mi most bemutatjuk ezt a témát szakemberként, amit nyilván ebben a könyvben egyoldalúan lehet olvasni, egy tapasztalati helyzet sajátos látószögéből, hiszen Hare, ugye, börtönben, súlyos elítéltekkel, visszaeső elítéltekkel, nyilvánvalóan érintett torz karakterű emberekkel foglalkozott, és ha ezt ilyen entitássá teszi, akkor ebből az optikából, ugyanúgy ahogyan Lombroso, aki mindenkinél talált valamit, a súlyos bűnözőknél, ha mást nem, akkor azt, hogy a fülük alakja nem olyan volt, mint az átlagemberé, vagy bizonyos arcvonások mások voltak – tehát ez kicsit szélsőséges, kimerevített látásmód. Hogy látják ennek a kialakulását, és milyen benyomásokat, tapasztalatokat szereztek, illetőleg a bánásmód – nem csak feltétlenül a bánásmód, hanem egyáltalán, a kezelhetőség, a befolyásolhatóság terén; vannak tanuláselméleti rendszerek – nem is tudom, hogy lehetne fordítani, a talk and economy – hogy olyan jutalmazási és finom kontingencia-rendszerben történő büntetések sorozatával, csoport- vagy intézményes helyzetben szabályozhatók ezek az emberek – hatalmas irodalma van ennek. Hogy látják ezt?
(Folyt. köv.)

fakopács 2012.02.01. 19:38:42

@Ironfist: idősebb Lencsés István már van. Van a hülye Lencsés István, a Lencsés "el"stván, a igazi Lencsés István, meg az idősebb. Ennek a hülye nem anonimnak már komplett bohócklubja van. :-))

fakopács 2012.02.01. 19:47:24

@Bee-zony: Szerintem nem Matolcsy a pszichopata. Matolcsy csak egy gátlástalan talpnyalója egy pszichopatának.

Bee-zony 2012.02.02. 01:24:17

@Bee-zony:
II. rész
Kuritárné Szabó Ildikó: – Csak visszatérnék a megelőző álláspontomra, amit a kutatások alapján gondolnék, hogy amellett, hogy az antiszociális viselkedésnek, vagy a bűnöző magatartásnak a legtöbb esetben valóban ilyen nagyon komplex, a kora gyerekkori családi hatásoktól elkezdődő, és egy hosszú folyamatban, végeredményként a bűnözéshez vezető folyamata van, amiben millió környezeti hatás játszik szerepet: a szülők nem megfelelő személyisége, a gyerekhez való nem megfelelő viszonyulás, a lerobbant környék, az aluliskolázottság, ahol a szülőknek az energiáit elfogyasztják azok a mindennapi küzdelmek, amiket a megélhetésért kell folytatni; az, hogy az egész belátható társas térben nem találkoznak pozitív szerepmodellel, hanem éppen a deviáns viselkedésmódok modelljeivel találkoznak, emiatt hamar kikerülnek a családból, hogy a deviáns kortársak serdülőkorban tovább szocializálják erre az útra, az iskolában sikertelenek, a normál társak elutasítják ezeket a gyerekeket. Szocializált tevékenységek, viselkedésmódok híján az iskolában sem jutnak sikerekhez, az iskolát is negatívan percipiálják, stb., stb., és az egész kultúra, amire mindkét beszélgetőtársam utalt, ami az azonnali szükségletkielégítést, a nárcizmust, az individualizmust, stb., erősíti, ez egy út az antiszocialitáshoz, vagy a bűnözői magatartáshoz, és még az összes többi devianciát is mondhatnánk. Hare azt az álláspontot képviseli – és ezt többen mások is osztják –, hogy ezen a bűnöző populáción belül van egy olyan speciális populáció, akiknél igenis kimutattak biológiai elváltozásokat, pontosan azokban az agyi struktúrákban, amelyek ahhoz szükségesek, hogy mások hatást gyakorolhassanak ránk, hogy a kora gyermekkori fejlődés során az anya arca, az anyának a mosolya, az öröme, vagy az anya rosszallása az, amin keresztül elkezdődik a szocializáció, akkor, amikor még a gyerek nem beszél, és a szavak jelentését nem érti, akkor az érzelmi kommunikáció csatornáin keresztül történik a jelentés-átadás, hogy mi a jó és mi a rossz, az anya minek örül és minek nem a világ dolgaival kapcsolatban, a gyerek saját akcióival kapcsolatban, megtanuljuk a legalapvetőbb viszonyulásokat is. A kutatások azt bizonyítják, hogy ebben lehet egyéni különbség, hogy egy gyerek mennyire érzékeny, és ezt aztán felnőtt korában, mint egy stabil személyiségvonást viszi magával, hogy mennyire érzékeny a másiknak az érzelmi közlései iránt, olyan szinten, hogy mennyire képes a másik érzelmi arckifejezését leolvasni – és úgy tűnik, hogy a pszichopaták, akik tehát egy szűk, homogén, specifikus csoport, ők különösen a szomorú és a félelmet tükröző arckifejezéseket sokkal kevésbé képesek azonosítani, mint a szintén bűnöző, de nem pszichopata kortársak, vagy társak. Úgy tűnik, hogy az agynak azok a specifikus területei, mint pl. az amigdala, aminek az érzelmek feldolgozásával, az érzelmeknek az interpretálásával, a félelmetes helyzetekre adott válaszoknak a kidolgozásában szerepe van, hogy náluk ez alulműködik – ezeket képalkotó eljárásokkal lehet vizsgálni – különösen alulműködik akkor, ha negatív ingereket, negatív érzelmeket keltő ingereket mutatnak be nekik, akár arcokat, akár szavakat, és az ő agyuk minthogyha ezekre nem reagálna jobban, mintha azt mondjuk, hogy papír, vagy fa. Ez pont Hare-nek az egyik kísérlete, hogy a papír és a fa szavak exponálására adott reakció az egyenlő a halál, a rák és a daganat szavak exponálására adott neurobiológiai válasszal. Mindez azt jelenti – és vannak más kutatások is – hogy a félelemre, a mások félelmére, a mások félelmének a látványára nem reagálnak, vagyis az egyik legfontosabb agresszió-gátló mechanizmus, az empátia, úgy tűnik, hogy biológiailag prediszponáltan alulműködik náluk. Az állatok is, hogy ha a másik állat megadja magát, akkor az agressziót korlátozzák. A pszichopaták pedig nem képesek átélni a másik embernek a fájdalmát, és az agressziógátlásnak ez a mechanizmusa sem működik náluk – és hát ezt lehetne még folytatni, hogy a frontális kéregben bizonyos pályáknak, amelyek a kéreg alatti működéseket szabályozzák, azok is alulműködnek, volumencsökkenést is kimutattak, stb., stb., tehát én nem azt gondolom, hogy az antiszocialitás az vele született dolog lenne, de az, hogy ennek a biológiai alakjai tekintetében egyes emberek között lehet különbség, és valakiknek sokkal nehezebb a normális szocializáció lehetőségei alapján internalizálni a normákat és a humánspecifikus érzelmeket, mint az empátia, a gyász, a megbánás, a szégyen, a bűntudat, ezt el tudom hinni, hogy ebben lehet az emberek között egyéni különbség.
Szakács Ferenc: – Igen, a baj csak az, hogy ennek az értelmezésében hibát követ el a szakma. Talán tudják, hogy azok, akik kézírással sokat írnak, azoknak az agy egy meghatározott részében fejlettebb struktúrája van, mint azoknak, akik nem írnak. Vagyis mit jelent ez? Azt, hogy bizonyos funkciók, akár mozgás, akár pszichikus funkciók következtében bizonyos idegrendszeri struktúrák, pályák megerősödnek, kialakulnak – illetve nem alakulnak ki, ezen funkciók hiányában. Tehát igaz az, hogy a pszichopatáknál kimutathatók ezek a pályahiányok, főként a gátló mechanizmusoknak a hiánya, de miért? Azért, mert nem alakultak ki, a funkciók elmaradása következtében. Tehát olyan kisgyerek, olyan szülőktől, olyan környezetben, ahol ezek a funkciók nem kerülnek gyakorlásra, nem alakulnak ki. Következésképpen, a megfelelő agyi reprezentációk sem alakulnak ki, és akkor már ki lehet mutatni. Tehát nem azért pszichopata, mert az agya ilyen volt, hanem azért lett ilyen az agya, mert úgy nevelték, hogy pszichopata.
Kuritárné Szabó Ildikó: – Hogy ha már gyerekkorában így van, akkor?
Szakács Ferenc: – Agyi sérülteknél más a helyzet, igen.
Kuritárné Szabó Ildikó: – De kisgyerekkorában eleve kimutatható…
Szakács Ferenc: – Ezek 8-9 éves gyerekek voltak; ezek a kísérletek, amelyeket én olvastam – ami azt jelenti, hogy addigra már a szocializáció jócskán befejeződik.
Buda Béla: – Ezt folytatjuk még egy kicsit, de azt akarom mondani, hogy ez az összes pszichopatológiai jelenségnél állandóan elevenen előjön, hogy vajon mi volt az elsődleges, és ezt Freud zseniálisan úgy oldotta meg az úgynevezett „kiegészítő sor” elméletében, hogy ő azt mondta, hogy minden emberi jelenség az okok egy konstellációja, egy summációja révén jön létre, mindenben lehet valami biológiai csökkentértékűség, érzékenység, reakciózavar, de aztán ehhez hozzájárul a többi, egészen a már felnövekvő személyiség döntési világáig. Ha valaki volt itt 2 hónappal előbb, amikor a tranzakcionális analitikusok könyvét mutattuk be, és akkor ezek a korai döntési szakaszok, a 9 és 11 év közötti, az énfejlődés szakasza, amikor már a személyiség a maga kialakult állapotával, kvázi élettervi döntéseket hoz, reagálva a környezetre, de néha egészen egyéni értelmű – szóval ez egy igazi dolog, igazán izgalmas, de még arról mondjanak valamit, hogy – és ezt most nem tudjuk eldönteni – hogy mégis mit lehet velük kezdeni.
Kuritárné Szabó Ildikó: – Terápiás pesszimizmus… Az igazi pszichopátiával kapcsolatban terápiás pesszimizmusról tudnék beszámolni, akár a pszichodinamikus irodalmat nézzük, akár a gyakorló szakemberek körében gyűjtjük a tapasztalatokat. Tehát éppen ezek miatt a tulajdonságok miatt, amikről az előbb beszéltem, hogy a kötődés iránti igénynek a lecsökkenése, az emberi kapcsolatokban levő jó-val kapcsolatos rezonancia hiánya, a másik embernek a segítő szándékát nem érzékelik, vagy ha segítő szándékot érzékelnek, az sokszor lehetőség az ő számukra arra, hogy megvezessék, becsapják, kihasználják, stb., stb., tehát a súlyos személyiségzavaroknál általában ez a tragédia, hogy az embernek olyan kapcsolati mintái, olyan mélyen bevésődött elvárásai vannak azzal kapcsolatban, hogy mit lehet a másik embertől várni, hogy azokat külön erőfeszítéssel lehet felülírni, ha egyáltalán lehetséges felülírni – a civil kapcsolatokban igen kis eséllyel lehet felülírni, hanem újra és újra ugyanazokba a mérgező mintázatokba kényszerítik a legjobb szándékú segítőt is. A terápiás kapcsolatban mindezeket tudva, és a viselkedésünket ennek megfelelően szabályozva sok mindent lehet értük tenni, de ahhoz azért szükséges, hogy a beteg részéről legyen egy igény, és legalább egy minimális elvárás és fogadókészség. Sokszor, mondjuk a borderline-oknál a felszínen levő negatív indulatok mögött nagyon erős kapcsolati igényt érezhetünk, és ebben bízva érdemben lehet nekik segíteni. A pszichopátiáknál – legalábbis ahogy én értelmezem ebben a szűk értelemben, a kötődési és érzelmi deficitekkel terhelve, nagyon nehéz.
Szakács Ferenc: – Igen. Na de, hogy mit lehetne csinálni. Ugye, az lenne a jó, ha a pszichopatákat szabálykövetésre tudnánk valahogyan rávenni. Mivel a szabálysértés az alapproblémájuk, ez egy alapterápia lenne. Na de, hogyan vegyünk rá egy pszichopatát, akinek mindenféle nehézségei vannak – közte már kialakult idegrendszeri nehézségei – hogyan vegyük rá a szabálykövetésre, amikor az úgynevezett normális embereknek egy része – pardon, a dohányosok, tudják, hogy ártanak maguknak, tudják, hogy betegség a következmény. Oda van írva, hogy másoknak is ártanak. Szándékosan, ugye – rágyújtanak. Akkor ezeket, ha nem tudom rávenni szabálykövetésre, akkor azokat a szerencsétleneket hogyan tudjam rávenni? Vagy, ha limitált sebesség van, meg előzési szabály, közlekedési szabályok vannak – aki autózik, az tudja, hogy istenkísértés ma autóba ülni, mert fele őrült, rohan, előz jobbról-balról, megy, mint az őrült – hol követi a szabályt? Aztán, hol követünk mi szabályt akkor, amikor a rádiónkat vagy a televíziónkat javíttatjuk – jön a mester, azt mondja, hogy 3500 forint. – Kérem a számlát. – Ja, akkor 6000. Akkor azt mondjuk, hogy ja, akkor 3500. Nem ismerjük a szabályt? Dehogynem ismerjük. Törvény van rá. Tudjuk. De a pénz az pénz, ugye? Nyerünk. Nyereségvágy. A szélhámosok, ezek a charmeur pszichopaták, akik házasságszédelgésnek nevezett cselekményeket követnek el; kérem én voltam szakértő egy olyan tárgyaláson, amikor egy ronda, öregecske, foghíjas férfi, és 17 ara volt jelen, akik között matematika tanárnő is volt, könyvelő, tehát jól szituált, és jól kinézők, nem rozzantak voltak, tehát jól kinéző, normális emberek, és mindegyiktől még pénzt is leszakított; és akkor megkérdezte a bíró, hogy mondja asszonyom, hát hogy bír egy ilyen férfival… – Azért, mert jó volt hozzám, kedves volt, és virágot hozott, és mindig megnevettetett. Vagyis vannak a mindennapi normális életben olyan ki nem elégített igényeink, amelyekben palik, balekok vagyunk, és ezek meg kihasználják. Tehát az, hogy ők lébecolnak és ilyen eredményesen működnek, annak a mi emberi gyengeségeink is felróhatók, szinte neveljük föl őket, hogy gyere, verj át, gyere, csalj meg, gyere, előzz meg, gyere, kövessünk el együtt adócsalást, és így tovább. Tehát meg kellene változnunk egy kicsit. Valahogy a társadalmi összképnek, vagy összbehatásnak, vagy az úgynevezett normális emberek magatartásának, erkölcsi felfogásának kéne először megváltozni, hogy nehezebben boldoguljanak velünk. Akkor nem volnának olyan nagymenők, nem volnának olyan könnyen fölénk kerekedők.
Buda Béla: – Köszönöm szépen. Látják, ezért érdemes ezeket a könyveket forgatni, mert ha még sajátos nézőpontot is képviselnek, nagyon sokfelé vezet a gondolkodás rajtuk – és még hányféle szempont most felmerült – és itt van a pillanat, itt van a mi kialakult koreográfiánk szerint az a pont, ahol átadnánk önöknek a szót; csak felhívom a figyelmüket, hogy nem csak azt lehet kommentálni, amit hallottak, hanem ha ezzel kapcsolatosan önökben felmerül kérdés, másrészt ugye a könyv is utal arra, hogy nagyon sok irodalmi és művészeti ábrázolása van ennek a kérdéscsoportnak – ez a modern krimiben egy állandó toposz, ahogy mondják, hogy ilyen, szinte gyógyíthatatlan és elszánt bűnözők, Dr. Lechter, Norman Mailer: „A hóhér dala”, és a többi ilyen hajmeresztő történet, ami így az elmúlt években megjelenik. Parancsoljanak, és kérdezzenek, kommentálják, vitassák, tessék.
1. hozzászóló: – Jó estét, Kövi György vagyok, a könyvnek a fordítója, és nagy élvezettel hallgattam ezt a felvezető beszélgetést, főleg a tudományos színvonal tetszett. Csakhogy én megjegyezném, hogy úgy érzékeltem Robert Hare könyvéből, hogy pontosan a hétköznapi embernek írta a könyvét, hétköznapi nyelven – és arra reagálnék, ami utoljára merült fel kérdésként, hogy mit lehet kezdeni ezekkel az emberekkel. Ezzel a könyvvel együtt szerintem érdemes elolvasni a „Báránybőrben” című könyvet, ami szintén a Háttér kiadónak a kiadásában jelent meg. Úgy gondolom, hogy ahogy én eddig megtapasztaltam a könyveimből, amit olvastam, vagy fordítottam, illetve a saját életemből, ismerőseimen keresztül is – nem hiszem, hogy sokat lehet kezdeni ezekkel az emberekkel, hanem inkább az a kérdés, hogy mi hogy reagálunk rájuk, ha felismerjük őket. Igazából ez a könyvnek a célja, hogy az olvasó felismerje, hogy vannak ilyen emberek, nevén nevezze azt, amivel eddig csak értetlenül szembesült – tehát nagyon jól megadja a szerző a hétköznapi terminusokat, szavakat, megnevezi a jelenségeket – még jobban megnevezi a „Báránybőrben”-nek a szerzője, teszem hozzá, tehát nagyon jól ki vannak munkálva ezek a válasz-könyvek erre a problémára, és úgy gondolom, most hogy ez a könyv második kiadásban jelenik meg, ez azt jelenti, hogy az emberek érzékenyek a körülöttük lévő dolgokra – szinte mindenki, aki itt ül, meg aki nem ül itt, és keresi a könyvet – az életében tapasztal egy-két olyan nehézséget emberekkel, amikkel valamit kezdeni kell. Tehát ezek a könyvek erre válaszok. Nekem egy picit fájó volt hallgatni, hogy mintha éreznék egyfajta eljelentéktelenítést a kommentekből; hogy ez a program tulajdonképpen nem is olyan jelentős, mint ahogy ez itt le van írva, hogy ahogy ki van sarkítva. Nekem az a véleményem, hogy nincs kisarkítva ebben a könyvben ez a probléma, hiszen nagyon jól, hétköznapi szinten elénk tárja azt, amit mindenki tud, csak nem tudta a nevét, és szerintem életmentő könyvről van szó adott esetben. Arról pedig, hogy konkrétan mit lehet kezdeni velük, szerintem, ismétlem, nem lehet velük kezdeni semmit. Szerintem, nem pszichopata, de nagyon problémás magatartású emberrel sem lehet sok mindent kezdeni. Egyet lehet kezdeni, hogy mi változunk meg, a mi magatartásunk változik meg – és ez a könyv egyébként a technikákat is leírja a végén egy fejezetben. Ismétlem, még jobban leírja a technikákat a „Báránybőrben”; én ezeket a könyveket tudatosan választottam ki, és hoztam a kiadónak a látókörébe. Úgy gondolom, hogy ezek égető problémák; olyan világban élünk, ahol, ahogy hallottuk, pszichopatizálódik a társadalom. Jóllehet a szakirodalom szerint 1 és 4-5% közé teszik az összpopulációhoz képest a valódi pszichopatáknak az arányát – tehát ezek az arányok, ezek a számok becsléseken alapulnak; én hol 1%-ot olvastam, hogy 5-öt, és volt, aki 4-et tudott, 3-at, tehát ez egy pici arány. De ehhez képest ez a magatartás a társadalom tagjainak sokkal nagyobb hányadára jellemző. Tehát akik kvázi nem pszichopaták, ha hinni lehet ezeknek a becsléseknek, mégis a magatartásuk errefelé tolódik el. Tehát úgy gondolom, hogy ennél jelentősebb a probléma. A könyvnek az az előnye, hogy pontosan ezt a magatartást veszi górcső alá. Most lehet, hogy pszichopátia-jelenségbe van csomagolva, valójában egy magatartás-mintázatról van szó, ami, mondjuk, nevezhető inkább antiszociálisnak – illetve talán ma már úgy nevezzük ezt a személyiség-problémát, hogy karakterzavar, vagy jellemzavar. A „Báránybőrben” szerzője pl. az új könyvében, ami tavaly jelent meg, ott már egyértelműen „character disturbance”-nek nevezi ezeket a jelenségeket, tulajdonképpen a pszichopátiát beteszi valahová a végére a spektrumnak, és sokkal inkább egy egységben, vagy egy nézőpontból kezeli ezeket a zavaró, a társadalomra káros magatartásokat. Nekem van egy konkrét kérdésem a kommentemen túl: a könyvben szerepel egy pszichopátia-szűrőlista nevű eszköz, amit a Robert Hare fejlesztett ki. Amikor én erről a könyvről hallottam, hét évvel ezelőtt, pont azért tetszett meg, mert ott, ahol én ebben a témában fordítottam, tolmácsoltam, ott felmerült ennek az eszköznek a lehetősége, és megragadta a fantáziámat, hogy ez nem lenne rossz itthon sem. Igazából senki sem reagált erre, és érdekelne az igazságügyi szakértő úrnak a véleménye, hogy ő mit gondol erről az eszközről, amit ez a szerző itt megemlít; mennyire lehetne használható, illetve hogy miért nem került be Magyarországon ez a használatba. Én bíráknak odaadtam ezt a könyvet, odaadtam börtönigazgatóknak ezt a könyvet, azzal, hogy lépjenek, vagy ha jónak tartják, akkor ezt propagálják, de én erre még nem láttam semmiféle reakciót. Köszönöm szépen. Elnézést a hosszas kommentért.
Buda Béla: – Nagyon jó a komment…
Szakács Ferenc: – Igazságügyi szempontból ezeknek a pszichopátia-szűrő eszközöknek nincs jelentősége, mert az igazságügyi szakértő nem azzal foglalkozik, hogy kiből lesz bűnöző, hanem azzal foglalkozik, hogy aki bűncselekményt követett el, annál van-e mentesítő, a beszámítási képességet korlátozó tényező, vagy nincs. Ha nincs, akkor a jogszabályok szerint, a vonatkozó törvények szerint el kell ítélni. Pszichológiai szempontból, pszichoterápiai szempontból pedig éppen azért van ezeknek az eszközöknek jelentősége, mert ugye – beszélhetünk őszintén, magunk között vagyunk – ha én azt látom, hogy az illető pszichopata, akkor nem kérek pénzt az interjúért, azt mondom, hogy van egy kitűnő szakember – akivel én rosszban vagyok, mondjuk – és elküldöm hozzá, menjen oda, és nem foglalkozom vele. De egyéb jelentősége ezeknek, mondjuk így társadalmi szempontból, nem látom a használhatóságát, mert képzelje el, hogy valaki, aki ezt megveszi, elolvassa, a környezetét le fogja tesztelni, és az eddig imádott férjéről vagy feleségéről az derül ki, hogy van benne valami. Igen? Van benne – és akkor elkezd ilyen paranoid módon figyelni, hogy aha, most is, ugye? – és megmérgezi az életét. Tehát ezt nem javaslom civil használatra; szakmai használatra pedig sok ilyen skála van, és ezeknek a szűrőeszközöknek a szerepe annyi, hogy a szakember számára egy gondolkodási támpontot ad, sohasem diagnózist. Semmilyen teszttel nem lehet diagnózist készíteni: támpontot kap az ember a gondolkodásához, a diagnózis megalkotásához.
Kuritárné Szabó Ildikó: – Egyébként amit pszichopátia-szűrőtesztnek fordított a könyvben, az a pszichopátia-checklist, és tulajdonképpen azt csak speciálisan kiképzett szakember használhatja, mert egy félig strukturált interjú alapján a szakember gondozza a 20 tétel mentén a pácienst. Tehát ez nem egy önkitöltős kérdőív, és ennek aztán később, szintén Hare által született valóban egy szűrőteszt változata, amit a büntetés-végrehajtásban dolgozó emberek, nem speciálisan kiképzett szakemberek is használhatnak, aztán született egy serdülőkori változata, meg egy gyerekkori változata, de ők maguk is úgy tartják, hogy ez a bűnözőpopuláción belüli differenciálásra alkalmas, tehát nem általában az antiszocialitás kiszűrése, hanem például a büntetés-végrehajtásban dolgozók ilyen segédeszközök segítségével is hozhatnak döntést, illetve tehetnek javaslatot arra vonatkozóan, hogy szabadlábra érdemes-e engedni az elítéltet, és hogy az a vélemény, hogy a pszichopátiában szenvedő büntetett fogvatartottakat nem érdemes szabadlábra bocsátani korábban, mert sokkal nagyobb a visszaesésnek az esélye, illetve sokkal súlyosabb, kegyetlenebb, agresszívebb, erőszakosabb bűncselekményeket követnek el, mint akik nem szenvednek pszichopátiában, tehát a bűnözőpopuláción belüli differenciálásra ilyen predikciós, vagy prognózist megjósló segédeszközként használható, tehát egyébként az átlagpopulációban nem feltétlenül van rá szükség.
2. hozzászóló: – Egy olyan kérdést szeretnék feltenni, hogy hallottuk most azt az egyetemistát, akiről ki is derült, hogy vizsgálatok alapján pszichopata, de lehet, hogy én rosszul tudom, és mivel nem követett el bűnt, mivel ő csak tervezte a bűnt, ezért most így hosszú idő után szabadlábra helyezték, és ezek szerint vannak olyanok, akik ugyan pszichopaták, de mivel még nem követte el a bűnt, ő most szabadon grasszál, és ha elköveti – most az én lányom is egyetemista – nem túlzottan örülnék neki, és kiengedték. Tehát valamilyen módon esetleg figyelni kéne azokat is, akikről már ilyen kórisme, vagy nem is tudom, hogy mondjam, kiderül, mert azért elég veszélyes dolog, hogy pszichopata így szabadlábon van.
3. hozzászóló: – Elnézést, ehhez csatlakozva, és a pszichopátia-szűrőlistára visszatérve végül is pontosan ez a célja Robert Hare-nek, hogy ezeket a nagyon veszélyes embereket ezzel a listával megfogják. Tehát ő leírja, hogy ez a lista nem használható csak úgy, bárki által, nagyon komolyan ki kell képezni hozzá a szakembereket, és nagyon ott kell lenni ennek a használatánál, ráadásul az az előnye ennek a tesztnek, hogy nem önbevallásos, tehát nem lehet kijátszani, mert leírja a könyvben, hogy a pszichopaták szinte megtanulják a személyiségmérő teszteket, és azt válaszolják, amit szeretne hallani, vagy ami pozitív rájuk nézve. Ezt nem lehet kijátszani – és most a hölgy is azt mondta, hogy valóban, az egy áldásos dolog lenne, hogy ha lehetne védeni a lakosságot, a társadalmat egy ilyen eszközzel is. Igazából a kérdés az egy picit provokatív volt az előbb, mert én azt gondolom, hogy van helye ennek a tesztnek, és várom, hogy majd valaki megjegyzi, hogy igen, hozzuk be a tesztet. Ezért hoztam a könyvet, hogy valaki erre felfigyeljen. Köszönöm.
4. hozzászóló: – Köszönöm szépen, én csak üdvözölni szeretném azt a nagyon pozitív élményt, hogy a szakma képviselői különböző álláspontjaikat ilyen nyíltan kifejtik, mert így a hitelessége is ennek a szakmának sokkal erősebb, tehát számomra nagyon jó élmény, hogy merik felvállalni – például a pszichopátia egy nagyon lényeges kérdés, nagyon fontos lenne egyértelmű állásfoglalással lenni, és mégis szakmán belül eltérő a megközelítése. Ez mutatja, hogy ez a téma még nagyon bizonytalan még a mai napig is, mind a kezelését, mind a felismerését illetve. A hétköznapi pszichopatákra visszatérve, én azt olvastam róluk, hogy igazából azért nagyon életképesek és tényleg kiszelektálódnak a közösségekben, merthogy nagyon magas intellektussal tudnak rendelkezni – itt most nem a bűnözőkről van szó, hanem a közöttünk élő, szeretetre méltó… a charmeur pszichopaták, akik belopják a szívünkbe magukat, és amikor már tényleg annyit szenvedtünk, akkor ismerjük fel, hogy tulajdonképpen egy szörnyeteggel találjuk szembe magunkat. De hogy lehetne megelőzni, hogy ne legyünk olyan gyengék, hogy ne tudjanak megfogni minket – ez lehetetlen, azt hiszem – ez csak egy ilyen személyes hozzászólás volt, köszönöm szépen.
Buda Béla: – Köszönjük, nagyon jó a hozzászólás, és akkor most már tudnak a szakemberek…
Szakács Ferenc: – Kérdezhetek valamit? Tisztelt hallgatóság, tudják-e önök, hogy a gyilkosságoknak a túlnyomó többsége hol történik? A családban. A családban történik a legtöbb gyilkosság, emberölés. Az azonban igaz, hogy a pszichopatáknak, akik ugyanazt a bűncselekményt követik el, vagy követhetik el, mint az egyszerű – hogy mondjam, hétköznapi bűnözők, azzal a különbséggel, hogy ezek ostobák, mert a bűnözőknek a többsége azért mégiscsak buta – egyszerűen csökkent értelműek ezek a bűnözők. Jó, tudja, hogy nem szabad, tehát a beszámítási képessége megvan, büntethető, de hát nem nagyon tudja, hogyan lehetne megszerezni a másét, mint hogy agyoncsapja…

Megj.: Nem úgy, mint a pszichopata, ugye.

Lencsés István 2012.02.03. 11:01:17

@Ironfist: Én nem szenvedek semmiben , ellentétben veled .... A " kultúrád " csapkodja .... Szerinted engem érdekel hogy nem foglalkoznak a nevemmel ? :O Nagyon nem érdekel , én nekem legalább van nevem amit vállalok a tényeimmel együtt , míg nektek csak álnevetek van , illetve hazugságaitok , azt rád bízom melyiket tartod többre , bár ez egyértelmű .... Nekem tényleg ez az igazi nevem , nagyon könnyen utána lehet járni , míg a másik ugyanolyan nevűnek nem az a neve , illetve annak sem aki elébiggyesztett 1 igazit . Ők is anonimnok akiknek fájt az igazság , ezért csinálták ezt és próbálnak lejáratni , de nem megy mert aki ismer az tudja ki vagyok , az anonimok véleményére meg magas ívből teszek . Ja és még azért is csinálták mert unatkoznak illetve szint alattiak . A senki az akinek nincs neve , no már most neked nem az van a személyidben hogy ironfist , szóval erről ennyit hogy ki a senki .... Beszélgetni akkor lehet ha van neved , amúgy ....

@igazi Lencsés István: Hogy lennél az ? :O :D :) ;) Azárt lennél az mert unalmadban , és szerencsétlenségedben odabiggyesztettél az én nevem elé egy igazit ? :O :) ;) :D Aki utánajár az tudja hogy anonimként voltál fenn , és azért csináltad ezt hogy engem lejárass , illetve mert viccesnek találod , meg mert unatkozol . Az én nevem tényleg ez , utána lehet járni , és akkor lebuknak a hazug csaló anonimok . A lényeg pedig az aki ismer az ismer aki nem arra meg nagy ívben teszek , azaz rád is ! :) ;)

@Lencsés lstván: Te is abban fetrengsz akkor miről beszélsz ? :O :) ;) :D

@fakopács: Na rólad is ennyit .... Ha nem lenne péklapát te sem léteznél ....

Ironfist 2012.02.03. 11:04:06

A "felsőbbrendűen nem anonim" lencsésnek üzenném, hogy ne írogasson már, mert zavaró, hogy mindig ki kell törölnöm az értesítést, hogy valami általam ignorált figura folyton üzenget.

bandika gazdája 2012.02.03. 20:22:51

RÉG JÁRTAM A VASTAGBŐRÖN. VÉGIGOLVASVÁN EZEKET, HÁÁÁT MIT MONDJAK ... ASZTTA!

Horizont 2012.02.04. 14:04:05

@bandika gazdája:
Pont rossz helyre jöttél:)Tudod nem csak a politikusok csúsznak egyre lejjebb agyilag, hanem 1-2 (vagy több) mezei állampolgár is. Ez a Lencsés eszement baromka szétverte a posztot.Van aki ilyenben leli az örömét. Nagyobb sose legyen neki.....

belekotty 2012.02.06. 10:08:44

@Ironfist: @Horizont: Lencsés Nemanonim István barátunk effektív elmebeteg, de már negatív sztárja a blogoszférának. QTpie MILF blogjában is már mint vezér barmot tartják nyilván, aki Kara kánt is felülmúlja. Egy hülye pék aki kisebbségi komplexusban szenved.
@Lencsés István:

Ironfist 2012.02.06. 10:46:20

@belekotty: Kisebbségi komplexus, amit felsőbbrendűségi komplexusként akar eladni, hogy kompenzálja magát? Végülis, logikus.

belekotty 2012.02.06. 12:20:15

@Ironfist: Ez a barom egy pék, aki még írni sem tud, aki csak azzal vág fel hogy a saját nevét amortizálja le. Ahogy mondod, a kisebbségi komplexusát felsőbbrendüségű komplexus kommunikálásával kompenzálja.

Horizont 2012.02.06. 18:32:57

@belekotty:
Egy barom pék?:)) És mi lesz, ha nem tudja elviselni, hogy "anonim emberek" veszik meg az ő általa sütött bucikat és felháborodásában belesüti a patkánymérget?:)

Ironfist 2012.02.06. 23:02:59

@Horizont:
Hehe, kirakja a kenyér tetejére patkányméreggel, hogy "S É R T É S E D L E P E R E G ! ! "
XD

Lencsés lstván 2012.02.07. 04:46:29

@belekotty: @Horizont: @Ironfist: Belerejszolok a kelt tésztába mielőtt megsütöm és azt kapjátok anonimok !

Horizont 2012.02.07. 16:10:13

@Lencsés István:
Te nem anonim, hanem nevére idiótán büszke Lencsés István!
Ennél nagyobb örömöd sose legyen:)
Felnőtt egészséges férfiak azért ezt másképp oldják meg! Tudod egy nő......vagy ilyesmi:)
Javaslatom neked, hogy ne sütés előtt ügyködj hanem pont a sütés végeztél, amikor még jó forró:)
Tudod van aki forrón szereti!

Ironfist 2012.02.07. 19:29:31

@Horizont:
Ez nem ugyanaz a lencsés volt, hanem csak egy troll, ugyanis az eredetit leignoráltam, ezt meg még látom

Horizont 2012.02.07. 19:34:27

@Ironfist:
Így jár aki (troll vagy igazi)Lencsés és nagyon hülye:))

Lencsés István 2012.02.08. 12:09:40

@Horizont: Igen én büszke vagyok a nevemre , mert legalább van ! :) ;) Ha ez idiótaságnak számít nálad ám legyen , leszek idióta , de a tény attól még nem változik ! :) ;) Nekem öröm az élet ! :) ;) Van párom ! :) ;) Úgyhogy erről is ennyit ! :) ;) A hülyeségedre meg nem reagálok mert az szint alatti ! :) ;)

Ironfist 2012.02.08. 12:51:36

@Horizont:
Hát hogy teljesen hülye, ahoz kétség nem fér.

Horizont 2012.02.08. 19:46:52

@Lencsés István:
Ó te kis szerencsétlen szegény lencsés István! Kevered a szezont a fazonnal:) Neve mindenkinek van, sokan vagyunk akik erre büszkék is vagyunk, lehetünk! De mint írtam, te idiótán büszkélkedsz!Olvasd magad vissza, bár ne tedd így is úgyis reménytelen vagy!Kicsit vegyél vissza ebből a "van nekem nevem is, neked meg nincs bi, bi" magasröptű őrületből, és akkor talán sikerül felzárkóznod az "anonim" normális kommentelők világához. Te jobban jársz, mi meg nagyon:)))

kunzoo 2012.02.08. 20:51:47

@Lencsés István:

Te egy névtroll vagy. A saját(?) neved(?) trollja. Nem lennék a neved helyében.
Még szerencse hogy nem Slafhammer Edömérnek hívnak. Most olvashatnánk hogy:

Én, Slafhammer Edömér vagyok anonim gecik!.....Ajjajjj....

Lencsés István 2012.02.09. 09:48:53

@Horizont: A nevemet illene nagybetűvel írnod , ebből is látszik hogy sem írni nem tudsz , sem 1 bizonyos minimum szintet hozni .... :) ;) :D A sértéseddel nem foglalkozom , mert nem igaz , és mert lepereg ! :) ;) Neked is van neved azt tudom , és látom is , de nem ez az igazi neved hogy Horizont ugyanis kétlem hogy ez van a személyi igazolványodban szóval erről ennyit .... :) ;) Akinek fel kellene zárkóznia az pont az anonimok csoportja , ugyanis névtelenül bárki bármit belefröcsöghet az éterbe , és nem lesz következménye , bár ez sem igaz , mert már szívta meg pár anonim igazi szerencsétlen , majd te is így jársz lehet és akkor majd elgondolkozol dolgokon igaz akkor lehet már késő lesz .... Hogy idézzek neked : " .... De látni szeretném , hogy hogyan kapsz majd észbe Amikor késő lesz a megrendülésre .... " ( ÁKOS : ÉLJ A MÁBAN ) Én jól vagyok , te neked nem tetszik valami azért írogatsz folyton nekem , és tudom is hogy mi nem tetszik neked ,az igazság , és azért balfaszkodsz ennyit , na erről is ennyit ! :) ;)

@kunzoo: Névtroll ? :O Nekem ez a nevem , neked viszont biztos nem kunzoo van a személyi igazolványodban szóval erről ennyit .... Igen nekem ez a saját nevem , hiába kérdőjeléezel , utána lehet járni , nem kell kételkedni , bár szived joga , de ez IS kiállít rólad 1 képet, bár azt már kiállítottad azzal hogy fáj az igazság , és hogy belekötsz a NORMÁLIS EMBER - be ( nem emberszerű lénybe ) mint te

Horizont 2012.02.09. 15:51:51

@Lencsés István:
Ne kattogj csak véletlenül írtam a neved kisbetűvel.
A lényeg tudod mi? Az ilyen f@szkalpok mint te is, el sem tudod képzelni azt, hogy élnek olyan emberek itt az internet világában, hogy ugyanazt írják le anonim is, mintha alatta lenne a nevük, lakcímük, személyi számuk is. Én is ezek közé tartozom. Sőt veled ellentétben még a poszt témájáról is tudok írni, te meg csak ezen az anonim szaron lovagolsz!Lencsés Istvánként! És???
Na pá aranyom befejeztem veled.....:)

Ironfist 2012.02.10. 10:20:18

@Horizont:
"Az ilyen f@szkalpok mint te is, el sem tudod képzelni azt, hogy élnek olyan emberek itt az internet világában, hogy ugyanazt írják le anonim is, mintha alatta lenne a nevük, lakcímük, személyi számuk is."

És fogadjunk, hogy ezt ő újabb győzelemként fogja fel, hogy lám az anonimok fulladoznak a méregtől, meg az anonimitástól XD

"Na pá aranyom befejeztem veled.....:)"

Ja, már rég ezt kellett volna ^^

Lencsés István 2012.02.10. 11:50:06

@Horizont: Véletlenek nincsenek , ebből is látszik mennyire szerencsétlen vagy .... :) ;) :D Nem tudsz olvasni ? :O Mondtam már hogy a sértés lepereg , többször nem mondom el mert az általános iskolában is csak kétszer mondanak el maximum mindent .... Ez is bizonyítja a szinted . :) ;) :D A faszkalapot miért nem mere dle írni ? :O Félsz ? :O Mitől ? :O :D Ja mondjuk a neved sem vállalod , szóval erről is ennyit ! :) ;) :D Tudom hogy névvel ezt te nem vállalnád amit le írsz , meg akinek beszólsz előtte sem vállalnád gondolok itt politikusokra és egyszerű állampolgárokra is . Lakcím , személyi szám nem kell , de név igen attól hiteles valaki elsősorban ! :) ;) Én is írtam a témáról , csak mivel nem tudsz olvasni , ez neked nem tünt fel ! :) ;) Szerintem az nem " szar " ( kultúrád csapkodja .... ) ha valaki vállalja a nevét , valaki aki meg nem annak áll feljebb . Ez ugyanis szégyen a NORMÁLIS embereket között ( igaz az anonimok maximum csak emberszerű lények .... ) Az meg hogy befejezted az ismételten csak azt jelenti hogy fáj az igaz ! :) ;)

xxyati 2012.02.12. 17:00:53

@Lencsés István: Te barom! Nem unod még? Ki a faszt érdekel a te neved? Nem veszed észre hogy mindenki rajtad röhög már? Szerintem te lelenc gyerek voltál és ezért hangsúlyozod állandóan a neved. Eredetileg biztos hülye gyereknek hívtak, de azt mégsem lehetett az anyakönyvbe írni. :-))
A magyar nyelvet meg tanuld meg, te fasz, az igaz szó melléknév, tehát nem lehet tárgy.

Ironfist 2012.02.12. 20:36:29

@xxyati:
"Nem veszed észre hogy mindenki rajtad röhög már?"

Nem, pont azért csinálja, mert nagyon is észreveszi a reakciókat. Méghozzá azt, amit te is csinálsz. Mérgelődést. A hozzá hasonló trolloknak ez szexuális gerjedelmet okoz. De ha nem reagálsz rá, akkor megunja, és abbahagyja, és keserű szájízzel távozik, hogy senki le se szarta. Így viszont csak még jobban feláll neki, hogy megint reagált valaki a trollkodására.

xxyati 2012.02.12. 21:55:56

@Ironfist: De annyira irritáló ez a fasz. Mindenütt kérkedik a nevével. Ostoba nyomoronc, már elegem van belőle.

Ironfist 2012.02.13. 08:04:28

@xxyati:
Az. És? Azzal tudod a trollt a legjobban felbosszantani, hogy nem törődsz vele. Nem véletlenül van az internet egyik fő szabálya: Don't feed the troll! :)

Lencsés István 2012.02.13. 11:35:33

@xxyati: Szomorúan látom hogy nem tudsz olvasni . :( Lepereg a sértés , pláne hogy anoniman nyomod . :) ;) Lehet hogy senkit nem érdekel a nevem , de legalább nekem tiszta a lelkiismeretem , és bárhol bátran vállalom a nevem , és a mondanivalóm ( pontosítok tényem ) is , ellentétben veled és a többi anonimmal , akik név nélkül vállalják a véleményüket , de sem névvel , sem élőben már nem . Szerinted érdekel hogy rajtam röhögnek az anonimok ? :O Nagy ívben tojok rá ! :) ;) Az iróniád neked is gyenge ! :) ,) Most ha nem érted az igaz szót amely az igazságnak a rövidítése az megint nem az én bajom .... ! :) ,)

trojka 2012.02.13. 12:21:08

Most akkor ki a Lencsés Pista?

Horizont 2012.02.13. 13:46:56

@trojka:
Egy pszichésen zavart fiatalember.
Egy ismeretlen akit hiába hívnak Lencsésnek nekünk akkor is egy ismeretlen kötekedő senki.
Nagy az isten állatkertje és nagyon alacsony a kerítés, van ahol el is lopták!
:DDD

trojka 2012.02.14. 11:32:37

@Horizont: Köszi, már értem. Lencse és kaviár...

bandika gazdája 2012.02.14. 14:18:27

@Horizont: Te mit görcsölsz itt ezekkel a fogyatékosokkal? :-)))))

Horizont 2012.02.14. 16:00:54

@bandika gazdája:
El vagyok:) Nem többes szám:) Csak egy legény van .... a Lencsés fiú:))

süti beállítások módosítása