Skip to content


       Szűrés lista

Napi EU-s pályázat: Lombkoronasétány

Ismét bővült eggyel a listánk, amin eddig a  40 cm-s kilátó, a kutyafitnesz, a hülye kapu, a fatuskók, a minifalu teniszpályája, a biciklis akadálypálya, és az alföldi szánkódomb volt.

"A fák napján, május 10-én nyitotta meg Makó a látogatók előtt a lombkoronasétányt a Maros-parton. Az új létesítmény a folyópart élővilágát mutatja be egészen egyedi módon. A megnyitón elhangzott, Makóhoz legközelebb 800 kilométerre, Salzburg környékén van hasonló attrakció. A sétány végén álló, 18 méter magas toronyból induló negyvenméteres csúszda a Kárpát-medence leghosszabb szárazföldi csúszdája. Dr. Buzás Péter, a város polgármestere úgy fogalmazott, a Maros-part komplex fejlesztése elsősorban az itt élők kikapcsolódását szolgálja, de a makói fürdőbe, a Hagymatikumba érkező turisták is eltölthetnek itt jó néhány kellemes órát.

A Maros-parti strand felé vivő út mentén megépült sétány 190 méter hosszúságú építmény, amely összesen 18, eltérő magasságú, pörgetett technológiával készült vasbeton oszlopon áll. A látogatók 8–10 méter magasan, a lombok között sétálhatnak, és madártávlatból szemlélhetik meg a folyópart látnivalóit. Az oszlopokon pihenőket alakítottak ki és több, a Maros környezetét és élővilágát bemutató információs tábla látható. A sétány mellé játszótér és parkoló is épült.

lombsetany1.jpg(fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI)

A városnapi rendezvények nyitányaként átadott beruházás összesen 223,8 millióba került; a város ebből 58,6 milliót vállalt, a többi egy magyar-román közös uniós pályázat támogatása volt. A lombkoronasétánnyal együtt a város eddig nagyjából fél milliárdot költött eddig a Maros-partra.

Az üzemeltető Makói Nonprofit Kft. igazgatója, Fekete Tibor elmondta: a lombkoronasétány hétköznapokon délután 2-től, hétvégenként pedig délelőtt 10-től este 7-ig látogatható – ingyenesen." Képgaléria.

Ami furcsa a sztoriban, hogy Buzás Péter makói polgármester (1994 óta ő az!) MSZP-s létére ennyire rabja lett a Makovecz-vonalnak, a helyi fideszes ellenzék pedig a hagymakupola ellenére sem volt oda a lombsétány ötletéért: hülyeségnek, pénzkidobásnak, madárlesnek nevezték.

Illetve még az is furcsa, hogy a projekt közbeszerzésen kiválasztott kivitelezője a hódmezővásárhelyi Bodrogi Bau Kft., ami már jó pár közbeszerzést nyert Makón.

Címkék: eu pályázat

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr865295082

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.05.13. 12:39:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ámbátor 2013.05.13. 09:22:56

Ez nem illik a listába. Itt tényleg készült valami, aminek tényleg van értéke.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.05.13. 09:35:51

Nem értem pontosan, hogy ezen mi olyan kiakasztó... Oké, baromi ronda, és elég visszás dolog úgy a természet szépségeit bemutatni, hogy a közepére lekúrnak egy ilyen vasbeton és acél monstrumot, meg biztos sokba is került, meg Makovecz... de ahogy nézem, kilátónak, mini-kalandparknak és kirándulós pihenőnek elmegy. Ez legalább magas.

lyken 2013.05.13. 09:39:43

Tök jó, lehet elmegyünk a gyerekekkel.

A megvalósítása nyilvánvalóan mutyi. Manapság Magyarországon szerintem semmi nem valósulhat meg, amiből nem csurog vissza a döntéshozónak, vagy az illetékes pénzcsap-felügyelőnek. A jobbik eset, mikor értelmes dolgot hoznak létre mutyi keretében. Valljuk be, hogy legtöbbször elverik valami értelmetlen hülyeségre amiből semmi jó nem sül ki.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.05.13. 09:41:35

ööö... kövezzetek meg, de én feleslegesnek tartom.

Olyan az egész, mintha egy tizemeletesek közötti sikátorban lenne egy függőfolyosó.
Még ha az egyik oldalról el lehetne látni messzire, és nem csak a fák koronáit sasolni überközelről, akkor okés.

lyken 2013.05.13. 09:45:10

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): " meg Makovecz"
Ez mondjuk nálam csak negatívum. Részemről nem kedvelem a fickó stílusát, azt meg végképp nem értem, hogy pártpreferencia alapján minek költöttek rá egy valag közpénzt.

ftk 2013.05.13. 09:50:28

Nekem tetszik. Egy nagyon picit hasonló van Schönbrunnban is, kellemes élmény volt rajta végigsétálni. Már akkor gondoltam, jó lenne egy ilyen itthon is. Szerintem mi is elmegyünk majd a kölkökkel.
Mondjuk mutyi meg minden, meg ezer fontosabb dologra kellene pénz, persze. De attól még ez nem haszontalan. Lóvé meg elvileg jön az idegenforgalomból, ami meg akkor lesz, ha normális szolgáltatásokat tudunk nyújtani. Az ilyesmik jól megalapozzák ezt, apróság, de kellemes (még apróbbak az üvegfülkés pihenők a gyulai várban, mégis mindig tele vannak).

ftk 2013.05.13. 09:52:11

Ja, Makovecz-témában inkább nem nyilatkozom úgy általában, de jelen esetben el tudnék képzelni rosszabbat is.

jewel79bp 2013.05.13. 09:52:30

Hát nekem pedig ez tetszik.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2013.05.13. 10:03:15

58,6 millió valóban aprópénz manapság, ennek az összegnek tíz-százszorosát is költöttük már sokkal értelmetlenebb dolgokra is. Ha az EU-nak ez megéri, hát miért ne.

kifordított nagyanyó 2013.05.13. 10:12:03

Jaaj gyerekek!
Mekkora demagóg poszt!
Ez mellélőtt.:))
Mondjuk az ötlet nem lenne rossz csak nem az erdő közepén,mert így csak a közeli fák lombkoronáját látni,és nem túl nagy a látótávolság.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.13. 10:14:28

Én inkább azon akadok fenn, hogy az EU ilyenekre szórja a pénzt, amikor szarul áll.
A falu persze, hogy pályázott, kell minden fillér, amivel munkát lehet teremteni, meg biztos volt mutyi is, de az helyi sajátosság.
Na de az EU miért nem olyanokra ad pénzt, amiből munkahelyek lennének? (Költői kérdés.)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.13. 10:20:37

@Kőmíves Kelemen: Feleslegesnek az, de nyilván ilyesmire lehetett költeni a lóvét.

Peetee 2013.05.13. 10:24:58

Sokminden az, de ez nem f@szság!

Secnir 2013.05.13. 10:27:18

hát ez most nálam nem akasztotta ki a mutyimétert. nagyon nem. egy dolog picit: ingyenes.
ki fogja karbantartani és miből, és ki üzemelteti és miből, ha nincs bevétel? egy jelképes sem? (mondjuk egy napi belépő 500 ft., azért annyiszor mászol fel, ahányszor akarsz).
tippnek a hely jó, szerintem mi is elmegyünk, gyerek bírja az ilyeneket...

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.05.13. 10:27:57

ez klassz, nekem tetszik. vegre valami ertelmes beruhazas.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.05.13. 11:12:27

Én sosem voltam jó matekból, de egy 20 méteres toronyból lejövő csúszda lehet 60 méter hosszú? Nem zárom ki, mert tudom, hogy spirál, de akkor is soknak tűnik az adat.

sárkányfő 2013.05.13. 11:51:05

Én már volt, hogy egy beruházás kapcsán ellentmondtam a vastagbőr posztjának (pl. a Rubik-múzeumnál, amit ma is támogatok), de ez tényleg vegytiszta pénzkidobás. Ráadásnak szarul is néz ki és értelmetlen. Most komolyan erre elkúrni ennyi pénzt?

Utyi 2013.05.13. 11:53:44

A 40 cm-es kilátó linkje nem működik

Pas de probleme 2013.05.13. 12:06:19

Pontosan mi is a gond itt?

Épült egy beruházás, egyébként valóban eléggé egyedülálló turisztikai attrakció. A narancshorda -mely egyébként nyilván ellenérdekelt - fikázza.

Vitatkozni mindenről lehet, Magyarországon - meló helyett - arról is fognak, amiről nem kéne.

De ettől még mindig nem látom, hol itt a botrány. Pas de probleme, szerintem.

lyken 2013.05.13. 12:18:43

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: 18 méter magas a torony. K=2r*pi. 5 méteres sugárral számolva egy csúszdakör 31,4m. Ha 6 méteres esésenként iktatnak be egy kört, akkor 90 méter is lehet a hossz. A beragadás megelőzése miatt, ill. hogy ne lehessen felmászni benne, nyilván nagyobb esést választottak.

zengjen a dalunk fajtárs 2013.05.13. 12:20:07

Megvalósult, most már csak a lombkoronát kéne köréje hozni egy fanövesztő EU projektben

kifordított nagyanyó 2013.05.13. 12:31:23

@lyken: Én is le akartam vezetni neki valami hasonlót de nem jutott eszembe a szakszöveg.:))
Akartam sinust meg cosinust is írni neki.:))
Meg hogy egy egység lefele kettő előre a csúszda lejtése.
Ez egyszerűbb megoldás a magyarázáshoz.
De a tiéd se rossz.

Szociknak vége 2013.05.13. 12:31:28

Ez a beruházás rendben van ahogy a mutyi is bizonyos szintig normális.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.05.13. 12:43:54

az egészben az a furcsa, hogy nincsen letérkövezve (viacolor)...

Yakk 2013.05.13. 12:57:18

Nem olyan rossz ez, csak 2 problémám van vele:
- Ha már a lombkoronához kötődik akkor elvárná az ember hogy legalább egy szakaszon közvetlenül a fák lombkoronáján át haladjon az ágak közt akár. Mert 10 méterről nézni a fát azt a földről is lehet.
- Ha már a Maros parton van, akkor érdemes lett volna úgy építeni hogy a kilátóból legalább a Maros is látsszon. Ez már nem fért bele negyed milliárdba?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.05.13. 13:04:06

Nekem tetszik. Nem szívdöglesztő, de elmegy. A 40 méteres csúszdát meg kipróbálám. Felnőtt is csúszhat rajta?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2013.05.13. 13:06:58

És hogy miért raktam ide ezt?
Röviden: mert felesleges fasság.
Hosszabban:
1, "Dr. Buzás Péter, a város polgármestere úgy fogalmazott, a Maros-part komplex fejlesztése elsősorban az itt élők kikapcsolódását szolgálja"
Megérte a milliókat! Hadd kapcsolódjanak ki az ott élők! De ennyi erővel mindenhova kéne valamit (ilyet) építeni, mert mások is ki akarnak ám kapcsolódni a lakóhelyükön! Kész.....
2, ingyenesen látogatható
Ha már tényleg egyedülálló, meg a turistákat is biztos érdekelni fogja, miért nem szednek rá belépőt? Miből fogják fenn- és karbantartani? Vagy majd pár hónap múlva sírnak, hogy rohad, mert nincs rá pénz?
3, baromi csúnyán mutat a természetben, de ez tényleg csak a szubjektív véleményem, ahogy az is, hogy az állatvilágot elüldözik vele meg a rájáró sok emberrel

sárkányfő 2013.05.13. 13:10:14

Az ország több kalandparkjában futnak pályák, ténylegesen magában a lombkoronában:

utazas.sk/wp-content/uploads/2009/09/kalandpark-430x322.jpg

www.zanka.hu/photos/kalandpark2009-06-24/12.jpg

images.wlap.hu/write/userimages/kepek/103/02/kotelpalya---kalandpark-jatekok.18477.960x539.jpg

Ha valaki lombkoronában akar utat, akkor építsen rá a fára, ráerősítve egy fix utat magára a fa törzsére. Akkor legalább tényleg ott lesz.
Ami a posztban van kép az vicces, mert távol van a lomboktól, ilyet bárki lát amikor egy hegy oldalában futó úton kocsikázik vagy akár sétál: ott van a fejéve egy magasan tőle 10-20 méterre a lombkorona.

sárkányfő 2013.05.13. 13:11:20

Ahogy elnézem ebben a kalandparkban még bobpálya is megy a lombok között:

www.nlcafe.hu/data/cikk/9/82214/13.jpg

BGy · http://babosi.blog.hu 2013.05.13. 13:19:46

Ez most jól néz ki, de ha nem tartják karban, elég hamar tönkremegy. Félek, hogy ez lesz a vége, karbantartáson fognak spórolni.

Sir Galahad 2013.05.13. 13:20:26

Én már ki is próbáltam, nekem tetszett. Egyébként - korábbi kérdésekre válaszolva - van olyan szakasza a sétánynak, ahonnan látni a Marost, és a csúszdát felnőttek is használhatják. Azon lehet vitatkozni, hogy 223 millió sok-e érte, de ebből a városra csak 58 millió esik. Ennyit megért, a többi uniós pénz - Brüsszel meg hadd fizessen, ha neki ez tetszik.

AFulgens 2013.05.13. 13:27:15

@Sir Galahad: Ez nem hiszem el *nem szalonkepes szavak, de nem sertok rad nezve, csak ugy en bloc karomkodas*.

Az allamnak nincs penze. Az EU-nak nincs penze. Az allamnak ket szerepe kellene legyen idealisan: ujraelosztas es kozponti dolgok szabalyozasa. Ennyi. Hogy mibol van erre penze? Ugy hivjak ado. Mindenki berak egy kozos kalapba, es akinek kell, amire kell, es jogos (merthogy a kozos penz erre van), akkor lehet neki adni.

Hogy egy idealis vilagban ezek mik lennenek? Kozut, kozvilagitas, minden ami kozos hasznalatu. Kifujt. Ennyi.

Brusszelnek nincs penze. Az a Te penzed, az En penzem, Palmas penze, minden adofizeto penze. Nem akarok ilyenre penzt adni. Pont.

Kiakadas vbor reszerol jogos.

GrenAbla 2013.05.13. 13:29:27

Mitől lombkorona sétány vagymi? Még ha esetleg a fák között kanyarogna ez a izé pörgetett oszlopú járdaizé, aszondom oké, ott a mókus meg a harkály, szal fíling, de így ott a semmi fölött mi a rákot lehet nézni? Ráadásul 190 méter hosszú. Ha valaki nagyon elmerül a nemtomminek a nézésébe, akkor is 5 perc alatt vége van a "sétánynak".

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.13. 13:39:32

@AFulgens: Igen, nekem is ez szúrja a szemem. De a városok pályáznak mindenre, mert ebből lehet adnii az ott élőknek (ha oda kerül), még ha csak pár hónapig építik is.

Szociknak vége 2013.05.13. 13:39:40

Vattacukor - lombkorona kombó eszibe jutott már valakinek? Mer menő az is.

AFulgens 2013.05.13. 13:46:57

@ColT: Latszatintezkedes. Az megvan, hogy a Romai Birodalomnak is akkor aldozott le, amikor nem mert szerkezeti reformokat vegrehajtani, csak latszatintezkedeseket csinalt?

A varos palyazik, hogy a kozosbol kivegyen valamennyit, amibol ado formajaban visszarak valamennyti a kozosbe. Vagyis a kozosben kevesebb marad, es a kozosbol vettunk ki. Ki rakott be eredetileg a kozosbe? Az nem vegtelen zsak... elobb-utobb valakinek elfogy a penze. Ez a baj a tartalekos banki rendszerrel (fractional reserve banking system, mi ennek a magyar neve?). De ezt persze a hiveknek (most kivetelesen nem a Fidesz-hiveknek :)) nem lehet elmagyarazni, nem akarjak megerteni.

Persze, ha meg el is mutyiznak ebbol a penzbol, akkor csak
a) nagyobb lesz a szegeny-gazdag ellentet (ez megvan? www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=QPKKQnijnsM)
b) gyorsabban eljutunk a jatek vegere (ez az egyetlen jo dolog a mutyiban)

Sir Galahad 2013.05.13. 13:51:09

@AFulgens: A makói önkormányzat - szintén jelentős részben uniós pénzből - épített a helyi termálvízre alapozva egy gyógyfürdőt, felújította a Maros-parti strandot, ahová kalandparkot is épített, satöbbi. A céljuk az, hogy Makó legyen fürdőváros, honosítsák meg ott a turizmust mint iparágat és ennek része a lombkorona-sétány is. Ezt a koncepciót a városban is sokan vitatják; lehet, hogy nem fog bejönni, de már épülnek panziók és egy szálloda is. Egyébként szerintem ha az EU munkahelyteremtő beruházásokat finanszírozna ahelyett, hogy mondjuk a főtér díszburkolatára vagy templomok felújítására ad pénzt, biztos Makón is inkább egy mezőgazdasági terményeket feldolgozó üzemet építettek volna inkább, ami foglalkoztat mondjuk 600 embert.

lyken 2013.05.13. 13:51:27

@Sir Galahad: " Brüsszel meg hadd fizessen"
Azt ugye tudod, hogy a Brüsszeli EU-s pénz ~70-80%-a a magyar adófizetők zsetonja? Mondjuk igazad van, engem se zavarna, ha a kerítésemet a te pénzedből építenék.

Szociknak vége 2013.05.13. 14:00:21

@Sir Galahad: @AFulgens:

1. Biztos volt olyan, aki szerint a colosseum(70ben) látszatintézkedés volt. Ennek ellenére Róma nem omlott össze.

2. Ma is látszatintézkedésnek tartják a stadionokat sokan.

3. A térkövezés és a stadionépítés is munkahelyet teremt, nem a fővállalkozó fugázza a macskakövet. Az EU azt nem akarhatja, hogy a befizető államok cégeinek pénzén épüljön a konkurencia keleten. A pénz logikája nem ilyen, a demokrácia meg humbug.

lyken 2013.05.13. 14:02:32

@Sir Galahad: " A makói önkormányzat - szintén jelentős részben uniós pénzből - épített a helyi termálvízre alapozva egy gyógyfürdőt"

Ezt elolvastad? index.hu/belfold/2012/10/17/lemondott_a_hagymatikum_vezetoje/

Elköltöttek 4 milliárdot a MI pénzünkből. De az üzemeltetést sem tudják kigazdálkodni. Magyarul a Hagymatikum állaga rohamosan romlani fog. Lerohad helyre a turista nem megy.
Másik, hogy a tervezésnél marhára nem volt szempont, hogy a reálisan Makóra vihető turista létszám mellett a fürdő hasznot termeljen. Magyarul predesztinálták, hogy csőd lesz, az alapszempont valószínűleg itt is az volt, hogy ezzel valaki jól járjon.

Sir Galahad 2013.05.13. 14:02:41

@lyken: Ha így van, akkor meg nem kell Brüsszel előtt hajbókolnia a mindenkori magyar kormánynak.

portis · http://www.online-szallas.com 2013.05.13. 14:03:14

laspalmas · vastagbor.blog.hu 2013.05.13. 13:06:58

Kicsit arrébb a Maros parton van egy kalandpark az fizetős, gondolom arra számítanak hogy
ez után oda is ellátogatnak. Elég jó amúgy, át lehet csúszni a Maros fölött drótkötélen.

Nem azt mondom hogy a világ legnagyobb attrakciója, de legalább egy kis változatosság, a sok
betontérköves, gagyiszökőkutas, haverköztériszobros felhozatalban.

Sir Galahad 2013.05.13. 14:04:37

@MetroGoldwinMayer: "Az EU azt nem akarhatja, hogy a befizető államok cégeinek pénzén épüljön a konkurencia keleten. A pénz logikája nem ilyen, a demokrácia meg humbug." Érdekes, az előbb @lyken: azt írta: "Azt ugye tudod, hogy a Brüsszeli EU-s pénz ~70-80%-a a magyar adófizetők zsetonja?" Akkor itt kinek van igaza?

Sir Galahad 2013.05.13. 14:08:55

@lyken: Igen, erre is céloztam azzal, hogy ezt a tervet Makón is sokan vitatják. Én úgy gondolom, önmagában nem baj, ha a fürdő veszteséges, föltéve, hogy ugyanennyi pénz be is jön az önkormányzatba a megemelkedő turistalétszámból adódóan. Szerintem évekbe telik, amíg kiderül, hogy ez a koncepció jó volt-e avagy sem. De még egyszer mondom, Brüsszel erre adott pénzt, munkahelyteremtő, termelő beruházásokra nem. A másik variáció az lett volna, ha Makó nem pályázik semmire, nem épít semmit. Az jó?

Szociknak vége 2013.05.13. 14:08:56

@Sir Galahad: Pontosabban fogalmazva a Magyarországra visszaosztott pénz kb. 70%-a a magyarok befizetése. Ez attól függ hogy éppen milyen %-át tudjuk lehívni a forrásoknak.

De ez is csak a magyar GDP 3%-a, és nettó 1%(amit nem fizetünk be). És még annak azelköltésébe sincs beleszólásunk, szóval nem egy el dorado.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.05.13. 14:09:10

A lombkorona bemutatása nem gond. A probléma az, hogy ezt csak vasbeton építményekkel tudják megtenni. Az utóbbi években úgy látom, hogy a park fogalma növényzet nélküli díszkövet vagy csak sima betont jelent a legtöbb magyar településen :(

lyken 2013.05.13. 14:28:08

@Sir Galahad: " Ha így van, akkor meg nem kell Brüsszel előtt hajbókolnia a mindenkori magyar kormánynak."
Te most miről beszélsz?

"Akkor itt kinek van igaza?"
Két azonos állítást tettél egymás mellé és láttál bele ellentétet. Ebből az egyik állítás egy teória a döntéshozási mechanizmust illetően, a másik egy tény a visszaosztást illetően. Pontosan mi a kérdésed?

Sir Galahad 2013.05.13. 14:39:07

@lyken: A kérdésem az, hogy ha Brüsszelből hazánkba jutó pénz nagy része a magyar adófizetőktől származik, akkor nem igazságtalan az, hogy az elosztásáról Brüsszel dönt, és cserébe még azt is elvárja, hogy hálásak legyünk érte?

AFulgens 2013.05.13. 14:43:50

@Sir Galahad: Alapvetoen nem lenne igazsagtalan. Ez a szovetsegi allam lenyege (bar az EU _meg_ nem szovetsegi allam, de valami fura oszver, ami majdnem az).

Az EU egyik alapelve a szubszidiaritas. Vagyis mindent a leheto legalacsonyabb szinten kell eldonteni.

Egy masik alapelv a kozossegi szemlelet. Vagyis mindent ugy kell tenni, hogy a kozosseg leheto legnagyobb hanyadanak pozitiv hatasa legyen.

Ez a ketto szep elmelet, a valosagban egyiket sem hasznaljak sajnos. Az, hogy "Brusszel dont", az annyiban lenne jo (most nem igy van), ha olyanokban dontene, hogy a kozossegbeli allamoknak igenis ossze kell hangolnia az autopalyaepitest, ossze kell hangolnia a jogrendszert, hasonlo eletszinvonalat kell biztositani, stb. Ebbol semmi nem valosul meg a valosagban. Helyette baromsagokra megy a penz, mert a burokracia utvesztojeben egy ilyen projekt, mint ez, millio papir mogott, tervezoasztalon, ugy, hogy valaki sosem latta a helyszint, es a tervek tok mast mutatnak, mint ami meg lett vegul valositva, szoval elvben meg jo is lehetett volna ez a cucc.

De a vilag nem igy mukodik. Sajnos.

Sir Galahad 2013.05.13. 14:47:47

@AFulgens: Egy ilyen ideális Unióban valóban nem lenne az. De ez az Unió, mint rá is mutatsz, messze nem ilyen, így a válasz elég egyszerű...

lyken 2013.05.13. 15:36:26

@Sir Galahad: " cserébe még azt is elvárja, hogy hálásak legyünk érte? "
Ezt miből vontad le? Mármint hogy elvárják hogy hálás legyen?

Az EU tagság. A tagság előnyökkel és kötelezettségekkel jár. A belépő fél beléphet -- HA AKAR. A belépésről népszavazással szoktak dönteni. Ezért érdekel, hogy milyen csatlakozási vagy tagsági dokumentumot láttál/olvastál, ami hálát ír elő.

lyken 2013.05.13. 15:39:11

@Sir Galahad: Ahogy a magyar parlament sem az, ahogyan az adóhivatal sem az, ahogy a kormány sem az, ahogy az ellenzék sem az. Még csak köszönőviszonyban sincsenek az igazságossal vagy az ideálissal, vagy azzal, hogy a többségnek jó legyen. Mégsem válnak ki belőle az emberek.

sárkányfő 2013.05.13. 15:48:48

@laspalmas:

Ezt dobjátok ki egy posztra, friss-meleg-ropogós: A trafikmaffia botrány már Orbánhoz ért el, a felesége üzlettársát is kitömték trafikkal-földdel, ahogy kell:

www.origo.hu/itthon/20130513-felcsuton-a-foldberletpalyazaton-nyertes-csalade-lesz-a-trafik.html

Pas de probleme 2013.05.13. 16:00:04

@lyken: Marhaság, amit írsz, ne haragudj. Nettó 1200 milliárd forint körüli az éves pozitív szaldónk Brüsszellel szemben. Az meg rengeteg zsé.
A befizetésünk többszöröse, amit "hazahozunk".
Nem mint ha ez lenne a fő ok, ami miatt jobb nekünk belül.

Pas de probleme 2013.05.13. 16:05:34

@laspalmas:

Sorry, nem győztél meg, kedves posztíró. Én ezt a sétányt kifejezetten jópofának tartom. Amit a közelben leszek, tuti, meg is nézem, családostul. Megnézném egyébként akkor is, ha fizetni kellene érte. Amiben egyetértünk: ezt azért nem kéne tök ingyen hozzáférhetővé tenni, legalább a működési költség valót be kék szedni.

Hogy az állatvilágot elzavarják, szerintem eléggé "sötétzöld" megjegyzés. Szerintem ettől nem kell tartani. Nem beszélve arról, hogy mi is állatvilág volnánk, vagy mi. :-)

Abban, hogy a beruházás a helyi lakosságot szolgálja, a pógármester - már ha tényleg mondott ilyet - sztem téved. Megérteném, ha ezzel kampányolna idegengyűlölő kis hazánkban (már meg ne sértsem a makóikakat). De szerintem, ha híre megy, ez növelheti a turizmust - és ha ingyenes is - ebből lehet munkahely, és adóbevétel. Önmagában ez még nem menti meg a várost semmitől, de az ötlet jó.

tryclops 2013.05.13. 16:06:22

@AFulgens: Nem mondsze hülyeséget, de ez azért ELSŐSORBAN nem Brüsszel sara.
Szerintem.
Lásd például a régiós húzd-meg, erszed-meget ami itthon ment. A mögöttes elv ugye az volt, hogy nem az országoknak mennek Brüsszelből a fejlesztési források, hanem a szegényebb régióknak, és így (pl. Budapest) a metropoliszok nem tudják elszívni a levegőt a perifériától (pl. Cegléd).
...
Na most helyette sikerült összehozni a járásásokat, amik sehogy nem illenek bele az Uniós rendszerbe. De legalább lesz munkája a munkanélküli képviselőknek 2014-től.
Ez nem a bürökrácia hibája, hanem politika. Brüsszel ebbe nem tud beleszólni, mert nem szövetségi állam. (Ami megint csak a politika hibája...)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.13. 16:19:00

@tryclops: A bürokrácia a járásos műsorban csak eszköz, amivel bizonyos érdekcsoportok elérik céljaikat.

Sir Galahad 2013.05.13. 16:27:42

@lyken: A tagsági szerződésben természetesen sehol sincs benne, hogy hálásnak kell lennünk a Brüsszelből jövő pénzekért. Magam is úgy gondolom, hogy ha már annak a nagy része amúgy is saját pénz, teljesen természetes, hogy felvesszük, elköltjük, és senkinek sem tartozunk érte hálával. Az volna a normális, ha ezt a politikai elit is így kezelné, mind a jobb, mind a bal fele. Hogy mi az Uniónak egyenjogú tagjai vagyunk, hogy nincsenek alá- vagy fölérendelt tagországok. Hogy nem kell például megijedni attól, ha konfliktusunk, vitánk van Brüsszellel. Hogy nem kell hajbókolnunk az eurokraták előtt. Az ironikus megjegyzésemmel erre akartam felhívni a figyelmet.

ihajja-csuhajja 2013.05.13. 16:32:32

@Sir Galahad:

Praktikusnak tartanám, ha nem falfirkák és zsírfoltos szórólapokból tájékozódnál. Úgy az EU oldalakon, mint itthon (habár ez ködösítve van) pontos számokat találsz. Ajánlom figyelmedbe, a kormányzati honlapokon is publikált, befizetéseink tételes bemutatását. Ezt már csak az általad is ismert kohéziós alapból kapott éves kifizetésekkel és a számos EU támogatással, melyeknek jelentős része állami és pályázati fejlesztések és beruházások során realizálódik. Sajnálatos módon ezen lehetőségeknek csupán 60-80%-át vesszük igénybe. A summa, évente megkapható pénz ötezer milliárd körül van. Ennyit fizettünk be 2004 és 2010 közötti időszakban. Minden egy forintért hat forintot kapunk vissza.

Sir Galahad 2013.05.13. 16:58:40

@ihajja-csuhajja: Már elnézést, de ne velem vitatkozz, hanem @lyken: -nel, ő írta, hogy "Azt ugye tudod, hogy a Brüsszeli EU-s pénz ~70-80%-a a magyar adófizetők zsetonja?" Úgy gondolom, egy vele folytatott vitában nyugodtan hivatkozhatok az általa közölt számokra.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.05.13. 17:07:14

Egy őszinte kívánságom van. Jövőre nyerjen a fidesz, és az országzüllésben 1 fős többsége legyen.

ihajja-csuhajja 2013.05.13. 17:43:19

@Sir Galahad:

Bocsánat, roppant figyelmetlen voltam.

Marcellusca 2013.05.13. 20:20:58

Hát, ez - szvsz - elég sz@rul néz ki. :(
Miért kell egy ilyen építménynek (ha már természet védelem meg miegymás) teljesen acél-beton-műanyagháló kombóból készülnie?
Ja, tudom, a fenntartás. Így sem lesz olcsó, de a természetbarát (fa, lenkötél) anyagok sokkal hamarabb tönkre mennének és sokkal drágább lenne a javítás, pótlás, csere.

@ColT: +1!

@Sir Galahad: OK. Szeretném látni, hogy Makó elszippantja a sok román fürdőzőt Gyopárosfürdőtől! :D
Mert most (tavaly nyáron) alig lehetett lépni a sok román "pancsikolótól". :(
De, majd Pünkösdkor megnézem mi a szitu. :D

Sir Bates dö Hól 2013.05.13. 22:35:00

Legalább lehívták a pénzt. Meg a város is el tudott költeni cca. 60 milliót. Aminek egy része jó esetben a városban csapódik le, fogyasztás formájában. Mert ezen túl gazdasági haszna semmi nem lesz.

Ironfist 2013.05.14. 00:38:24

@Sir Galahad:
"A kérdésem az, hogy ha Brüsszelből hazánkba jutó pénz nagy része a magyar adófizetőktől származik, akkor nem igazságtalan az, hogy az elosztásáról Brüsszel dönt, és cserébe még azt is elvárja, hogy hálásak legyünk érte?"

Számszerűsítenéd ezt a nagy részét? Természetesen forrásmegjelöléssel, ha lehet.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.05.14. 10:22:20

"Ami furcsa a sztoriban, hogy Buzás Péter makói polgármester (1994 óta ő az!) MSZP-s létére ennyire rabja lett a Makovecz-vonalnak"

A hülyeség pártfüggetlen.

Sir Galahad 2013.05.14. 10:22:37

@Ironfist: Neked is azt tudom írni, hogy ne velem vitatkozz, hanem @lyken: -nel, ő írta, hogy "Azt ugye tudod, hogy a Brüsszeli EU-s pénz ~70-80%-a a magyar adófizetők zsetonja?" Úgy gondolom, egy vele folytatott vitában nyugodtan hivatkozhatok az általa közölt számokra.

Sir Galahad 2013.05.14. 10:24:15

@Marcellusca: Mint már írtam, szerintem évekbe telik, amíg kiderül, sikeres lesz-e a makói fürdőberuházás. Lehetetlen megjósolni.

kifordított nagyanyó 2013.05.14. 10:48:00

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Szóval bármilyen hosszú lehet az a csúszda,legfeljebb egy idő után nem nagyon van lejtése.

Troppauer_Hümér 2013.05.14. 16:31:23

Makón születtem, ha hazalátogatok, megnézem, az ismerősök szerint k.rvaszép.

Buzás Péter, bár egy halomra hánynám az összes maszopos-fideszes tolvajt, igenis sokat tett a városért, nem véletlenül válasszák meg a helyiek állandóan.

Troppauer_Hümér 2013.05.14. 16:34:51

@Sir Galahad: Ott a Givuidan, többszáz embernek ad munkát.

Sir Galahad 2013.05.15. 08:20:34

@stillmátyás: Csak 200 az. Ehhez képest a Munkaügyi Központ adatai szerint a városban idén januárban 4222 munkanélküli volt.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.05.15. 22:34:22

Az EU nem adhat olyan támogatást, amely a gazdasági szervezetek közötti versenyt torzítja. amunkahelyteremtés pedig a vállalkozások dolga. Az EU a vállalkozások más EU országba irányuló tevékenységét teheti könnyebbé. Ezért zömében infrastrukturális projekteket támogat (beleértve a kutatást, fejlesztést, oktatást stb.). Aki nyitott szemmel jár, látja a táblákat - én most húztam át Pestről Pécsre és fel a Balatonhoz, rengeteg út, csatorna stb. építésen van ott az EU-s tábla, sok idegenforgalmi létesítményen is. Budapesten a Lukács, az Üllői úti klinikai tömb, sok főiskola, egyetem, számítóközpont, csatorna a VII. kerületben csak pár példa. Aki meg úgy gondolja, hogy csalás történt, fns.olaf.europa.eu/ vagy ec.europa.eu/anti_fraud/contacts/general-enquiries/index_en.htm címeken jelentheti.
Egyébként friss hír: nol.hu/belfold/20130515-valasz_brusszelbol_csinaljak_vegig_amit_elkezdtek

Norv 2013.05.16. 00:18:19

Szerintem ilyet akartak csinálni csak kicsit citrom lett:
www.otwayfly.com/
A 'canopy walkway' több helyen megtalálható a világban, lényege valóban a lombkorona szint megismerése, de mondjuk úgy szokták megoldani hogy nem egy fáktól kiirtott részen megy mint ezen a képen hanem épp a lombok között. Mindenesetre az ötlet jó, annyira nem csodálkozom hogy pénzt adtak rá, az meg hogy ilyen lett, hát ez van. Szerintem a többi posztban bemutatott pályázatok ezerszer gázosabbak.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.16. 00:50:30

a kutyafitnessz es e kozott az a kulonbseg, hogy a kutyafitnessz egy komoly rentabilis vallalkozasnak tunt ehhez kepest

Makon meg terjenek vissza a hagyma termelesehez es ahhoz hasznaljak fel az EUs tamogtast, en Budapestikent ha osszeszedem a batorsagom es elmegyek arrafele, akkor inkabb a keceli pinter muveket nezem meg amugy is

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.05.16. 00:58:09

amugy ez nem is vastagbor, felvesznek jo kis hitelket, oszt majd a hulye helyi lakossag fizetheti :)
az igazi vastagbor ott van, hogy amikor az allam visszafizette az önkurmányzatoknak a hiteleit, akkor annak a hitelt nem fizettek vissza aki JOL FEKTETTE BE A PENZT!!!
ertjuk ugye? akinek volt esze, hogy a hitel visszafizetese utan maradjon penz es igy legyen a varosnak bevetele, arra az allam azt mondta hogy egy balf@sz volt mert jo vallalkozasba fogott!!!
na kerem szepen ez az igazi vastagbor

Szúrófény 2013.05.22. 05:38:52

@lyken:
Törött mankót ad a Szovjetunió nyomorultjainak az Európai unió!
Az európai uniós karámba a támogatás ígéretével csalogatják, terelgetik a Kelet-európai marhákat. Önérzet már régen nincsen, csak a potyalesők tátott szája, zsebe. Régen, csak a beteg, a törött lábú, vagy a részeg ember szorult „támogatásra”
De miből lészen a támogatás? Természetesen a tagállamok befizetéséből. Az agyon reklámozott támogatás, 300 millió Euróval több a saját befizetésünknél! Akkor mi az értelme? Ki nem találják, (az ostobák). Józan paraszti ésszel gyorsan kitalálható. A saját pénzem arra költöm, amire én akarom, ami nekem fontos. Olyan dologra, beruházásra, ami később pénzt hoz. Ezzel ellentétben mire adják a támogatást? Csatornázásra, szemétlerakóra, (amiért a használat díjat majd nékik fizetjük, mivel előbb privatizálták, tehát a pénzüket magukra költik, a maguk „üzletébe” történik a beruházás!) környezetvédelemre, értsd: patakmeder, erdőtakarításra, stb., ami ugyan fontos, csak éppen „el nem adható”. Széchenyi tudta: „a legnagyobb baj, hogy túl sokat fordítunk nem termelő beruházásokra, anélkül, hogy az itthoni árualapunk meglenne. Ne fényűzési cikkekbe, hanem csak olyanba fektessük a pénzt, ami pénzt hoz!” A mai okosoknál ez nem szempont? Kaphatsz még területalapú támogatást, ha paraszt vagy, hogy megtermeld az alapanyagot, az általuk előzetesen már megvásárolt élelmiszeripar számára! Ki van ez találva. Akit be lehet csapni, az meg is érdemli” — mondja a csibészek erkölcse. A mi vezetőinket nagyon könnyű becsapni, vagy megvásárolni? Valódi csibészek Ők is? Csak mi „nem ismerjük Őket meg”? Ez a „támogatás” olyan tisztességtelen, mintha a törött lábú embernek törött mankót adunk, amivel majd a másik lába is eltörik, a mankó végleges kimúlásakor! Magyarul: ami néked kell, azt majd mi megtermeljük, eladjuk néked kelet-európai kizsákmányolt, te már úgy is megszoktad, hogy olcsó kuli, melós legyél. Legfeljebb a helytartóid- kormányzóid gazdagodnak egy kicsit, az igazi haszon a Birodalomé! Közben megemlítik a versenyképesség kényszerét, mármint Japánnal, és Amerikával kell versenyezned.

Szúrófény 2013.05.22. 05:38:52

@lyken:
Törött mankót ad a Szovjetunió nyomorultjainak az Európai unió!
Az európai uniós karámba a támogatás ígéretével csalogatják, terelgetik a Kelet-európai marhákat. Önérzet már régen nincsen, csak a potyalesők tátott szája, zsebe. Régen, csak a beteg, a törött lábú, vagy a részeg ember szorult „támogatásra”
De miből lészen a támogatás? Természetesen a tagállamok befizetéséből. Az agyon reklámozott támogatás, 300 millió Euróval több a saját befizetésünknél! Akkor mi az értelme? Ki nem találják, (az ostobák). Józan paraszti ésszel gyorsan kitalálható. A saját pénzem arra költöm, amire én akarom, ami nekem fontos. Olyan dologra, beruházásra, ami később pénzt hoz. Ezzel ellentétben mire adják a támogatást? Csatornázásra, szemétlerakóra, (amiért a használat díjat majd nékik fizetjük, mivel előbb privatizálták, tehát a pénzüket magukra költik, a maguk „üzletébe” történik a beruházás!) környezetvédelemre, értsd: patakmeder, erdőtakarításra, stb., ami ugyan fontos, csak éppen „el nem adható”. Széchenyi tudta: „a legnagyobb baj, hogy túl sokat fordítunk nem termelő beruházásokra, anélkül, hogy az itthoni árualapunk meglenne. Ne fényűzési cikkekbe, hanem csak olyanba fektessük a pénzt, ami pénzt hoz!” A mai okosoknál ez nem szempont? Kaphatsz még területalapú támogatást, ha paraszt vagy, hogy megtermeld az alapanyagot, az általuk előzetesen már megvásárolt élelmiszeripar számára! Ki van ez találva. Akit be lehet csapni, az meg is érdemli” — mondja a csibészek erkölcse. A mi vezetőinket nagyon könnyű becsapni, vagy megvásárolni? Valódi csibészek Ők is? Csak mi „nem ismerjük Őket meg”? Ez a „támogatás” olyan tisztességtelen, mintha a törött lábú embernek törött mankót adunk, amivel majd a másik lába is eltörik, a mankó végleges kimúlásakor! Magyarul: ami néked kell, azt majd mi megtermeljük, eladjuk néked kelet-európai kizsákmányolt, te már úgy is megszoktad, hogy olcsó kuli, melós legyél. Legfeljebb a helytartóid- kormányzóid gazdagodnak egy kicsit, az igazi haszon a Birodalomé! Közben megemlítik a versenyképesség kényszerét, mármint Japánnal, és Amerikával kell versenyezned.

süti beállítások módosítása