Skip to content


       Szűrés lista

Az MTV és a szobordöntés

Úgy hiányzott ez a baloldali performansz a jobboldalnak mint a falat kenyér. Sajtótájékoztató sajtótájékoztató hátán, boldog-boldogtalan nyilatkozik, elhatárolódik, szörnyülködik, meresztik a szemeiket a döbbenettől, kibaszott színjáték az egész, miközben belefojtanák egymást egy pöcegödörbe.

A "szobordöntés", mint politikai performasz persze egy kalap szar volt,  de ugye e területen (is) olyan messze vagyunk a Nyugattól, mint a "szerethető válogatott" a 2014-es vb-től ...

"Vasárnap ledöntöttek egy szobrot, amely valójában nem Orbán Viktoré, hanem a pontosan egy évvel ezelőtt a politikai kultúra megújításáról szónokoló Bajnai Gordoné volt. Egészen primitív, a történeti emlékezetbe is belegyalogló akció volt, ez ráadásul a Fidesz és Orbán Viktor malmára hajtja a vizet" - nyiltakozta Schiffer, pontosan összefoglalva hogy mennyire nyúlt mellé Bajnai, sokadjára.

Az MTVA pedig úgy gondolta, hogy az elmúlt hetek-hónapok botrányainak korrekt és közszolgálati tálalása után most megmutatják, hogy milyen a hiteles tájékoztatás a Kunigunda utcában

Az Este:
Kónya Péter a szobordöntésről
Hegedűs Zsuzsa aszobordöntésről
Vágó Gábor a szobordöntésről

Ma Reggel:
Alpári stílus - ellenzékiek is elítélték a szobordöntögetést (Fodor Gábor)
Egyre többen ítélik el a hétvégi szobordöntést (Kónya Péter)
Egy szobordöntés margójára - rossz emlékeket idéző, minden oldalról elítélt cselekedet volt (Wittner Mária)
Szobordöntés - túl a jó ízlés határain (Lánczi Tamás, Századvég)

Mivel az MTVA nézőszámai roppant alacsonyak, ezért szerintem többen nem néztétek, sőt, el sem tudjátok képzelni, hogy milyen egy ilyen MTVA-tudósítás.

Még a tegnapi, csütörtök esti Híradó is kiemelt terjedelemben, közel 6 percben foglalkozott a vasárnapi szobordöntéssel.

Címkék: performansz közszolgálat bajnai kónya mtva

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr175551107

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.10.04. 12:39:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.10.05. 00:23:42

Basszátok meg! De sok lett hirtelen az érzékeny lelkű ember ember, akinek báncsa az érzékeny lelkét hogy ha egy rakás szarról készített hungarocell szobrot szétaláznak.
Amikor nem is olyan régen a Magyar Köztársaság volt miniszterelnökét a független magyar bíróságon leköpték és megütötték az nem bántotta a kibaszott érzékeny lelküket.
NA BASSZÁTOK MEG AZ ANYÁTOKAT EGYMÁS HÁTÁN!

Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !) ( · http://opensuse.org 2013.10.05. 00:25:19

@Meridian74: Anyabaszó fideszgeci , a gazdád a hazudozáson és lopáson kívül mihez is ért?

Rodolfo63 2013.10.05. 01:27:43

a legelején viccesnek találtam a szobordöntés ötletét - a megvalósítása már annyira nem jött be - de hogy ennyit fikázzák a dolgot, egyre jobban tetszik utólag :)

Rodolfo63 2013.10.05. 01:29:17

@Enrico72: gazdasági inkompetenciáról tényleg jobb nem beszélni, a fidesz cselekedeteit és a gazdaság szenvedését mindenki látja :)

nyuggernyúzó 2013.10.05. 01:58:41

Rezsicsöki, nyugdíjemelés, szobordöntés. Megvan a téma a buta magyar pórnépnek. Az meg kit érdekel, hogy az államadósság nem csökken, a gazdaság teljesítménye nem nő, a születésszám esik, a fiatalok nagy része kivándorolna. Ennek az ostoba magyar társadalomnak van maximum 2-3 évtizede. Utána marad majd egy öreg-cigány-lumpen massza.

Libatolvaj takarodj 2013.10.05. 02:20:48

A közszolgálati adó elfogult, hisz foglalkozik a szobordöntéssel...

A szobordöntés amely az ellenzék akciója... Amivel az ATV még péntek este is foglalkozik, külön vendéget hív be Karácsony Gergelyt, a szobordöntés témájával kapcsolatban...

De persze a közszolgálati elfogultságára ez a bizonyíték... Hogy tudósít arról a hírről amit az ellenzék KREÁLT baszdmeg, kreált, és az összes baloldali orgánum naphosszat foglalkozik vele. Köztük a nyilván kormány felé elfogult ATV... azt is belinkeled hogy ott hányszor volt szó erről a héten? 10x? 15x?

Zero zero csak nem kiderül hogy mindenki elfogult, még az ATV is a baloldal ellen harcol, csak te vagy az a nem elfogult aki a névsort olvassa? Az egyetlen hithű propaganda harcos aki nem hajlandó a szobordöntéssel foglalkozni? ja hogy most írtál posztot belőle? :DDDDDd

Niebur 2013.10.05. 04:53:32

Nem értitek az egészet. A fidesz azért van felháborodva, mert nem gránitból készült a szobor. Hungarocell... Ilyen szégyent!

roka 2013.10.05. 05:50:17

Vudu szertartás? Azért rettegnek, mert szobor fűrészelés után meg kellet műteni a vezér lábát, utána pofára esett a szobor… Kapott két levelet, egyet a Horvátoktól MOL, egyet az Eu-tól árvíz. Ez betett neki. Amit ledöntöttek az Viktorunk gőgje.

nu pagagyí 2013.10.05. 06:01:48

Semmi probléma nem volt a szobordöntéssel. Várom a folytatást. Az esemény alulról súrolta a jobboldali szennymédia által felállított minőséget. Fülkeforradalom után fülkepolgárháború szokott következni, nincs ok meglepődésre.

CSENDES 2013.10.05. 07:30:10

@nu pagagyí: Te még nem tudod, hogy nem volt fülkeforradalom? Így azután a fülkepolgárháború-program is törölve.

regress 2013.10.05. 07:32:22

@Meridian74: elmész te a jó anyádba ,a szelektív emlékezeteddel.ha így folytatja a felcsuti csauseszku,a fejével fognak kétkapuzni.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.10.05. 07:43:07

vicces, amikor a libbantak kicsit ráébrednek arra, hogyan működik a valóság

midnight coder 2013.10.05. 07:43:59

@nyuggernyúzó: Ebben van valami. És addigra jó eséllyel te is az öregek közt leszel majd.
Sajna, a lapokat 2002 után eléggé leosztották. Abból ami itt 2010-re lett, elég nehéz várat építeni de még korbácsot fonni is. És az ellen, hogy nyugaton 4x annyit keres a polgár mint itt, nem túl sokat lehet tenni. Tetszettek volna 40 éven át nem cuculizmust építeni, akkor nem lettek volna versenyképtelen, ipari hulladékot termelő gyárak, akkor a nyugati tőkések akik megvették talán nem ezeket rombolják le és vesznek piacot, hanem az eddigi gyáraikat és termelnek a miénkkel - és a hazai munkaerővel. Tetszettek volna nem szétlopni a gengszterváltás után (és előtt) a még használható állami javakat. Tetszettek volna nem elindítani a több pénzt az embereknek demagóg kampányt 2000 után. Tetszettek volna nem elkúrni 2002 után. A többi dologról (szovjet államadósság, 3x-os áron épült autópályák, stadionok, tornacsarnokokok minden zsákfaluba, és egyéb pénzkidobások) már nem is beszélek.

sanity 2013.10.05. 07:53:57

@Kuviklacz: Elmész Te a jó anyádba, kinek képzeled magad, hogy rám hárítod a felelősséget? Ilyen tempót maximum azoknak toljál, akik 2010-ben ész nélkül megszavazták a felcsútit, és jövőre is rá ikszelnek!

Meridian74 2013.10.05. 08:08:15

@Fing adót !!! orbánmentesítő (szarási adót is !): te meg apádat telibefosó, mióta vagyok én fideszes? Felvilágosítalak, te nagyon sötét, Jobbikos vagyok.

Meridian74 2013.10.05. 08:11:31

@regress: lohohohol... nagy a pofátok. Már megint álmodik a nyomor? Mikor fogsz te focizni orbán fejével? csak akkor mersz, amikor hungarocellből van? Ne itt legyen nagy a pofád, tudod hol lakik orbán, miért nem szarsz a kapujában minimum, he? Vagy legalább zacskóba előkészítve vinnéd oda, és csak be kellene hajítanod... (én ismertem olyan embert, aki az mszp-s Jánosi kertjébe rendszeresen dobálta zacskóban a szart, hogy ne példa nélkül legyen ez megemlítve)

Bell a Donna 2013.10.05. 08:24:51

@sanity:
"Azért kíváncsi lennék, hogy mi a véleménye azoknak a vér balosoknak, akik a mai napig teli szájjal csöcselékezik a 2006-os események résztvevőit."

Olvasd végig a demokrata ellenzékiek/függetlenek mértékadó kommentjeit:
jól tették, az igazi fejjel kellene,
nem volt ezzel semmi probléma, csak a mocsokfidesz csinál belőle ügyet,
bezzeg, amikor ...,
a nép a hüjje,
és az ultimate, mindent verő érv: dejazorbán (megakövér)...

Szánalom.

sanity 2013.10.05. 08:25:07

@midnight coder: A "tetszetek volna forradalmat csinálni" kimaradt:) Egyébként egyetértek.

poor 2013.10.05. 08:25:41

Libatolvaj takarodj
Úgy fogalmaznám át, hogy baltás viktor takarodj. Te pedig mehetsz utána baromarcú. Tudod mikor elraboltok mindent az adókat az égig emelitek akkor nem kicsit vagy pofátlan. ORBÁN és Bandája TAKARODJ.

ob.szerver 2013.10.05. 08:27:34

Az esemény ismét felhívta a figyelmet egy különös jelenségre, nevezetesen arra, hogy a ballib média, blogszféra, hangadó értelmiség - tisztelet a kivételnek - milyen készséggel sodródik a fidesz agitprop uszályába.

A fenti csoportok ellenvetés nélkül, sőt sok esetben cinkos kárörömmel nézték végig az SZDSZ legalpáribb mocskolását, Gyurcsány éveken át - és a mai napig tartó - karaktergyilkolását, Szárszó kapcsán a lakájmédiát megszégyenítő módon fikázták azokat a résztvevőket, akik többségének köszönhetően még maradt valami ebben az országban, ami Európára emlékeztet. Most meg, amikor ledöntötték a magyar történelem egyik legaljasabb, legkorruptabb és legkártékonyabb alakjának jelképes szobrát, egymással versengve határolódnak el. Azok után, ahogy a lakájmédia és finanszírozói az ellenzékkel, ellenzékiekkel kapcsolatban megengednek maguknak, vajon mégis mi a lófasztól?

Ha a ballib továbbra is a maffidesz kottájából játszik, nehéz lesz nyerni 2014-ben.

poor 2013.10.05. 08:27:40

wmiki
Másik baromarcú libbant. Ráébredtem a valóságra. ORBÁN és Bandája takarodj wmikit is vigyétek. A fidesz LOP, CSAL, HAZUDIK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4

sanity 2013.10.05. 08:32:34

@Bell a Donna: Már megszoktam, hogy a demokráciát féltő, mérsékelt, européer népség is mennyire a kettős mérce bűvöletében él. Szépen eltanulták az SZDSZ-től.

shinny bayaar (törölt) 2013.10.05. 08:42:56

" kibaszott színjáték az egész, miközben belefojtanák egymást egy pöcegödörbe "

Igen, ez is egy olyan tipikus primitív proli gondolat, mert a proli csőcselék - bár mostanra hellyel-közzel írástudó lett - még mindig csak a saját förtelmes lelki nyomorából tud kiindulni.

Kelly és a szexi dög 2013.10.05. 08:43:23

ha meg nem mutatták volna, akkor meg elhallgatja a lakájmédia-- vastagbőr?

vénkujon 2013.10.05. 08:47:56

jános ötizenöt: korrekt.
nem tudom miről beszél schiffer atya, de én úgy láttam, hogy viktor hungarocellszobra volt az. frankón szét is baszták. fasza kis politikai performansz keretében. ha jól tudom nem hullott a forgács közben, tehát sem autók, sem székházak nem égtek. kukák, tüntetők, rendőrök sem borultak. a jobbódali ájtatos nyafogás meg borítékolható volt. úgy döntöttem-látva ezt a remek kis tüntit-hogy csakis az ellenzékre szavazok. nagyon szimpatikusak lettek hirtelen nekem.:D

vénkujon 2013.10.05. 08:47:56

jános ötizenöt: korrekt.
nem tudom miről beszél schiffer atya, de én úgy láttam, hogy viktor hungarocellszobra volt az. frankón szét is baszták. fasza kis politikai performansz keretében. ha jól tudom nem hullott a forgács közben, tehát sem autók, sem székházak nem égtek. kukák, tüntetők, rendőrök sem borultak. a jobbódali ájtatos nyafogás meg borítékolható volt. úgy döntöttem-látva ezt a remek kis tüntit-hogy csakis az ellenzékre szavazok. nagyon szimpatikusak lettek hirtelen nekem.:D

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.10.05. 08:49:09

xd
sok sikert 2014-hez elvtársak
.... vagy 2048-hoz...

CSENDES 2013.10.05. 08:54:39

@Kelly és a szexi dög: Remélem volt 18-as karika a vetítés előtt, mert akkor az NMHH megbünteti az MTVA-t. Ja, nem, mert nem tartozik a hatálya alá.

Mate Toth 2013.10.05. 09:04:18

@Enrico72: Pont te beszélsz csőcselékről?A tv székháznál baba zsúr volt?

vénkujon 2013.10.05. 09:07:08

@wmiki: ne hagyd, hogy átverjenek, üldözzenek

bgp 2013.10.05. 09:08:08

@TaTa86.: Kitalálták, de mivel a fidesszel kerülhetnek csak kormányra, nem fogják a fideszt basztatni.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.05. 09:10:47

Nyilván az a kutyatekintetű hogyishívják, valami Máté, meg a csapata kitalálta, hogy a szobordöntésből itten politikai tőkét lehet kovácsolni. Valahogy így: "a rezsiadó növelő bukott baloldal nem tudta visszafogni barbár erőszakosságát." Szerintem egész a választásokig minden "közszolgálati", bocs fidesszolgálati híradóban megemlékeznek róla.
Egyébként becsülöm ezt a Mátét. Tehetségesebb, mint a nagy elődök (Rogán, Szíjjártó). A legeslegnagyobb bullshitet (pl rezsiadó szókapcsolat) is képes egy mondatban háromszor szemrebbenés nélkül belemondani a kamerába. Ezzel pedig elérkeztünk a végponthoz. A fidesz kommunikációja már tényleg csak ahhoz az egymillió gyengeelméjűhöz szól, akikkel majd meglesz a kétharmad.

bgp 2013.10.05. 09:11:04

@wmiki: Neked is, már nem kell sokat írogatnod, hogy hotdog árus lehess a felcsúti stadionban.
Esetleg a kisvasúton jegyszedő.

regress 2013.10.05. 09:13:12

@Meridian74: te köcsög turulagyú rúdtáncos,ti még rosszabbak vagytok.más kertjébe dobáljátok a szart?primitív bunkó, nem a w.miki volt?@wmiki: te oxigén hiányos,csak ezt a fél mondatot tudod leírni? bővíthetnéd, ez már unalmas..

elizon pucsnik 2013.10.05. 09:23:09

Csupán a címre reagálva,eltekintve a történettől:
Pl. az átévé is hosszú perceken át rágódott ezen.Most mi a f@sz ebben a hír?Ugrasszuk öszze a népet mégjobban !

genyamagyar 2013.10.05. 09:27:23

@ob.szerver: Tökéletesen igazad van!
(És még Fodor Gábor is azok közé állt, akik őt rendszeresen lebuzizzák. Ha ez jó neki...?)

genyamagyar 2013.10.05. 09:37:37

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): "hogy 1,8 milliárdból újul meg a főtér "

EU-s pénzből.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.10.05. 09:39:40

lol
elnézést kérek, hogy eretnek gondolataimmal megzavartam a szent áhítatot

természetesen 4/4-el nyeritek a 2014 választásokat, a több imf hitel, magasabb szja, magasabb rezsi, több hajléktalan az utcán program mindenkit meggyőz

további kellemes ördögűzést, remélhetőleg még jó néhány évtizedig átkozódhattok
xd

genyamagyar 2013.10.05. 09:44:51

@Meridian74: "aki az mszp-s Jánosi kertjébe rendszeresen dobálta zacskóban a szart,"

Hát igen. A jobbikosok így szocializálódtak.

Meridian74 2013.10.05. 09:46:54

@regress: az még 2002-ben volt, te igen sötét. Akkor még a Jobbik nem is létezett, te igen sötét.

Karipapa01 2013.10.05. 09:51:29

@wmiki: "sok sikert 2014-hez elvtársak"

Neked is Elvtárs !!!

genyamagyar 2013.10.05. 09:52:47

@Meridian74: "Ne itt legyen nagy a pofád, tudod hol lakik orbán, miért nem szarsz a kapujában minimum, he?"

Most azt mondd meg, hogy attól mi változna?
Vagy szerinted Orbán azt mondaná reggel Anikónak, hogy:

- Édesem, ma valaki reggel a kiskapunkba szart. Azt hiszem, hogy át kell gondolnom a belpolitikánkat...
- Viki, és milyet szart? Puhát vagy keményet?
- Hát olyan... inkább közepeset. Volt benne bab is.
- Hm hm.
- Ez így komolynak tűnik, nem gondolod?
- Beszélj azzal a Szargyártó... jaj bocs, a Szijjártóval. Bocs, csak úgy a téma miatt jött a számra. Hihihi!
- Igen, ezek után ez a politikai fősodor nem mehet tovább. Ha Lázár ezt megtudja...
- Na csak okosan drágám. Indulj, itt a sofőr. Puszi nyuszi!

Karipapa01 2013.10.05. 09:55:26

@Meridian74: "az még 2002-ben volt, te igen sötét. Akkor még a Jobbik nem is létezett, te igen sötét. "

Így igaz! Fidesz ifjúsági tagozatnak hívták.

Meridian74 2013.10.05. 09:55:26

@genyamagyar: ez nem szocializáció kérdése... ezt annak kapcsán vetettem fel, hogy itt hörög nagy pofával orbán ellen (verbálisan mindenféle módon legyilkolva), de tenni azt már nem mer semmit, sunyogi és pislogi módon kussol. Még azt sem merné megtenni, mint az az ismerősöm (pontosabban szólva akkori munkahelyi kollégám), aki szívből gyűlölte Jánosit, aki egy mocsok őskomcsi volt. Azt mondta, szar alakhoz a szar passzol. Rendszeresen megajándékozta vele. (jah, jánosi is elintézte azt, hogy amikor ifjúsági és sportminiszter lett, egyszercsak rögtön sima aszfaltot kapott az utca a házáig, Érden/Diósdon...)

Meridian74 2013.10.05. 09:58:11

@Karipapa01: És? akkor mi van...? Én is fidesz szimpatizáns voltam, én is csalódtam bennük, de ezért nem váltottam a másik szarkavaró bandára (MSZP/SZDSZ és kiszakadó mutációi), hanem igazi változást akarok, ezért lettem Jobbikos.

genyamagyar 2013.10.05. 09:58:18

@Meridian74: Majd azt teszi, hogy elmegy szavazni. Miért kéne bármit is tennie ezen kívül?
Jánosi egyáltalán nem volt sem ős, sem komcsi. (Magyarországon egyébként sem voltak komcsik, bár Orbánék most jó úton haladnak.)

♔batyu♔ 2013.10.05. 09:58:36

Már ez is baj? Szégyenlitek mi, Kínos. Elhiszem.

genyamagyar 2013.10.05. 09:59:09

@Meridian74: "hogy amikor ifjúsági és sportminiszter lett, egyszercsak rögtön sima aszfaltot kapott az utca a házáig,"

Ezt most a fidesznél divat. Tehát ők is ős komcsik?

genyamagyar 2013.10.05. 09:59:56

@Meridian74: Mit értesz igazi változás alatt?

Meridian74 2013.10.05. 10:07:55

@genyamagyar: most a fidesznél a divat, rokonlelkek ami a mentalitást illeti. Mindkét társaság szar, tolvajok. Változás alatt azt értem, hogy lesz tényleges elszámoltatás és feleősségrevonás, nemcsak dumálnak róla, meg több milliárdot elköltenek rá semmi (nulla) eredménnyel.

rеgress 2013.10.05. 10:11:05

Bocsesz, hogy már reggel mocskos a szám, de amíg ti tanultatok, addig én beálltam munkásőrnek, mert ez az egy szakma volt az, amelyhez nem kellett ész, de mégis biztosított valami előrelépést.

Aztán liberálisnak kellett lennem, szerencsére hamar megértettem, hogy itt érvek helyett csak antiszemitázni kell, a sötétségem itt nem hátrány, hanem előny, a többi sem egy professzor. Persze ugyan milyen érveket tudtam volna felhozni az SZDSZ-ben garázdálkodó zsidók mellett, akik miközben oktatták a népet kurva nagy arccal, egymással tülekedve teljesítették külföldi gazdáik óhajait.

Sajnos persze mindenbe belebuktunk, így utólag belegondolva, a magamfajta mocskos szájú, elvtelen és ostoba opportunista alakoknak nem kis szerepe lehetett ebben, érvek helyett a nagy arcomat toltam mindenhová, ma utálnak is rendesen.

Ma ideggyógyszereket szedek, orbánfóbiával kezelésre járok az elmére, de nyilván ez nem újság, kitalálhatjátok.

Karipapa01 2013.10.05. 10:19:57

@Meridian74: " És? akkor mi van...?..."

Ne csúsztass! Te azt írtad, hogy a Jobbik még nem is létezett 2002.-ben, pedig 1999-ben alakult akkor még Jobboldali Ifjúsági Közösség néven. Tehát a két szervezet ugyanaz, csak a nevét változtatták meg. Az pedig, hogy milyen pártszimpatizáns voltál és vagy, a te magánügyed, nem óhajtok beleszólni.

luis5 2013.10.05. 10:25:57

Csak felhívnám a posztíró figyelmét hogy a felsorolásból kimaradt az ATV műsorfolyama, ahol szintén nagy terjedelemben foglalkoztak a szobordöntögetéssel
Szóval a "politikailag elfogult MTV báncsa szegény Bajnait meg a baloldalt" c projektből vissza lehet venni :-)

Vágó Gábor (LMP): "Bajnai fölült a gázsütőre és szénné égett!" :-DDDDD

Netuddki. 2013.10.05. 10:38:28

Ez van. Újra bebizonyosodott, hogy ha az "ellenzék" lesüllyed a fidesz színvonalára, a fidesz félkézzel elbánik velük.

Ha a balfasz szolidaritásosok nem lettek volna az mr1 ütközőben, hajlottam volna arra, hogy ezt az egészet megint az orbánék találták ki a bajnai lejáratására. Szinte annyira zseniálisan volt ez megszervezve. Ehhez meg a fidesz ért, nem kicsit, nagyon. Persze sajnos máshoz meg nem...

Meridian74 2013.10.05. 10:40:00

@Karipapa01: nem csúsztatok. Hivatalos doksi:
"A Jobbik Magyarországért Mozgalom egyetemisták és főiskolások által alapított ifjúsági szervezetből nőtt ki. Politikai érdeklődésünk kialakulása egybeesett a csonka rendszerváltozással. Kezdetektől fogva a nemzeti-keresztény politizálást tekintettük sajátunknak, abban szocializálódtunk. Csalódottsággal figyeltük az 1990 után alakult pártok gyors elhasználódását, világnézeti vargabetűit, köpönyegforgatását, korrumpálódását, kiüresedését. A nemzetstratégiai kérdésekben a politikai garnitúra a magyar érdek ellenében rendre együttszavazott. 2002 szeptemberében ezért döntöttünk úgy, hogy a nagypolitika színpadára lépünk, és az ifjúsági keretekből kilépve, korosztálytól függetlenül szólítjuk meg az embereket."
jobbik.hu/jobbikrol/alapito-nyilatkozat

Azt, hogy ezek az emeberek korábban hol és mit csináltak nem annyira érdekes ebből a szempontból. Pl Balczó (a Kandón docens) korábban MIÉP-es volt.
Jobbik 2002 után alapult meg.

Meridian74 2013.10.05. 10:45:37

@genyamagyar: de Jánosi komcsi volt, és az is maradt.
" 1984-ben a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja lett, ezt megelõzõen három felkérésre - érettségi után, katonaság közben, majd egyetemista korában - nemet mondott. 1988-ban bekerült az MSZMP
reformszellemû Tolna megyei bizottságába, ..."
www.parlament.hu/kepviselo/elet/j368.htm

Karipapa01 2013.10.05. 10:54:55

@Meridian74: Na jó, akkor visszakérdezek!
Az 1988.-ban alakult Fidesz nem ugyanaz a Fidesz, amelyik 1990.-ben párt lett? Vagy a Jobbik nem a Jobboldali Ifjúsági Közösség által elfogadott értékeket képviseli, ugyanazokkal az alapítótagokkal? Az alapító nyilatkozat pedig mindenki számára közismert, aki rendszeresen foglalkozik a politikával.

Meridian74 2013.10.05. 11:08:50

@Karipapa01: a válasz. Nem. A fidesz az fidesz maradt, a Jobbik meg mint láthattad, azért jött létre, mert csalódtak még a fideszben is. Ahogyan én is. Ez a nem mindegy.

Hertelendi 2013.10.05. 11:10:20

Azok az orbánseggnyalók, akik most erkölcsről akarnak papolni nézzék végig azt az ámokfutást, amit a fidesz csinált ez alatt a 3 év alatt orbán vezényletével. Bőven rászolgált a kis cigány a szobordöntésre. Arról nem is beszélve, hogy hogy vélekedtek/nek egyes balos politikusokról, mert nem úgy viselkedtek, ahogy a kis cigány szerette volna. Örüljön annak, hogy nem igaziból kapták le a fejét és fociztak vele...

Hertelendi 2013.10.05. 11:16:20

@Meridian74: "Azt, hogy ezek az emeberek korábban hol és mit csináltak nem annyira érdekes ebből a szempontból."
Ja értem! Csak az MSZP politikusainál érdekes, hogy korábban hol és mit csináltak.
A Jobbiknál nem!
Hm....kettős mérce?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.05. 11:24:01

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: Látom Mátén kívül neked is kiadták a mantrát, hogy ezt kell ismételgetni beszarásig. Mondjuk ehhez ért a fidesz. A kommunikációs igazgatótól az utolsó csicska csinovnyikig mindenki ezt nyomja most majd fél évig.

Virág et. 2013.10.05. 11:26:01

@Enrico72: Azért volt béke, mert azok, akik a "spontán szurkolókat" szervezték az utcákra VALÓBAN erőszakos megmozdulásokra, azok most kormányon vannak. Már nem érdekük a puccs.

Tudod, ha a junta győz, akkor a hadsereg már nem lő tovább. Ettől még nem a banánköztársaság a legtutibb államforma a világon. Bár ez gondolom neked magas, úgyhogy húzzál vissza a birkamenetbe, ott nem kell ilyen komplex kérdésekkel foglalkozni.

sanity 2013.10.05. 11:26:55

@ob.szerver:
"A fenti csoportok ellenvetés nélkül, sőt sok esetben cinkos kárörömmel nézték végig az SZDSZ legalpáribb mocskolását, Gyurcsány éveken át - és a mai napig tartó - karaktergyilkolását"

Őszintén szólva utánuk kb. annyi könnycseppet morzsolnék el, mint Orbánért. SZDSZ is, Fletó is oda került, ahová való. Ha szerencsénk van, akkor Viktórió is követi őket.

Btw, Neked a szárszói Panoptikum jelenti Európát?? Fene egy ízlésvilágod lehet Neked is.

labrabbit 2013.10.05. 11:29:21

@Meridian74: Ismerek jónéhány Jobbik szimpatizánst (szavazót) meg pár helyi politikust, aktivistát. Figyelem a pártot is. Nyugi, kormányon lesztek hamarosan. Igazi változások lesznek, bár nincs új a nap alatt. A jobbik kormany oktatas- es kultúrpolitikája egészen sokkoló lesz a maga konzervatív újszerűségével.
Kíváncsian várom az emberjogi munkacsoport beterjeszteset egyes bűncselekmények áldozatainak szigorú büntetéséről. Turul-sarija tanszek, pl.
Mérnökeitek ontják a korszerű kapákat, kaszákat...

A bakancsos, karlendítős csávók élvezni fogják az 'elszámoltatást', emellett a szervezett fajnemesítésben is szívesen részt vesznek.

E.nnyit most az amputációról.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.05. 11:29:55

Egyébként a szobordöntés szerintem is nagyon gáz és káros performansz volt.

Viszont az érdekes nézni, ahogy a 2006-ban a rendőrök molotov koktéllal való dobálása felett gyermeki örömmel éljenző fidesz szimpetizánsok most mélységes megrettenésüknek adnak hangot a végtelen erőszak láttán amit egy papírszobor ledöntése jelent. Az emberi hülyeség végtelen. A fidesz szimpatizánsé pedig duplán végtelen. :-)

genyamagyar 2013.10.05. 12:02:48

@rеgress: Helyesen: "Ma ideggyógyszereket szedek, orbánfóbiával kezelésre járok az elmére, de nyilván ez nem újság, kitalálhatjátok. És most fidesz tag vagyok. Itt megbecsülnek. Kaptam egy trafikot."

genyamagyar 2013.10.05. 12:03:31

@Meridian74: Nem, nem volt komcsi. Magyarországon sosem voltak komcsik.

Meridian74 2013.10.05. 14:31:00

@Hertelendi: próbálj meg egy kicsit gondolkodni. Az MSZP azért jött létre, hogy az MSZMP hatalmát és vagyonát átmentse, és magánkézre játsza. Ugyanazok az emberek, semmit nem változott gondolkodással.
A Fidesz dettó.

Az igaz, hogy Jobbikosok is eredetileg fideszesek (vagy MIÉP-esek - tehát mégcsak nem is homogén a politikai attitűd) voltak, de csak azért mert bennük látták azt hogy végrehajtják a rendszerváltást. Miután ez nem történt meg, a csalódás után kiléptek és új pártot hoztak létre. Kapische?

Meridian74 2013.10.05. 14:31:34

@genyamagyar: na, ne beszélj! Csakugyan...? MUHAHAHAHA!

Meridian74 2013.10.05. 14:33:13

@genyamagyar: amúgy meg Thürmer Gyula neve mond neked valamit?

Bell a Donna 2013.10.05. 14:50:14

@mutymurutty:
Viszont azt érdekes nézni, ahogy a 2006-os (eltúlzott) rendőrakción örömködő "demokrata" (és természetesen független) arcok hogyan próbálják ezt a kínos szoborakciót relativizálni.
:P

Csumpitáz Béla 2013.10.05. 16:00:49

@Meridian74:
" Meridian74 · www.taxierden.hu 2013.10.04. 20:55:07
@Enrico72: " Magyarország regnáló miniszterelnökének szobrának levágják a fejét, rugdossák és késsel szurkálják. Ilyen egyszerűen nem..."

Lám-lám, olyan fene nagy diktatúrikus rendszer van, hogy erre még a TEK sem szállt ki..."

Meséld már el te f@sz, hogy hol állt múlt hét vasárnapig a "regnáló miniszterelnök" szobra? Amit ledöntöttek az egy JELKÉPES szobor volt hungarocellből. Erre kellett volna kivonulnia a TEK-nek?
Igazi barom...

Meridian74 2013.10.05. 16:09:31

@Csumpitáz Béla: azért kellett volna kivonulnia, mert szerintetek DIKTATÚRA VAN. Amit "viktátor" vezet. Oh, wait! Mégse? Mert sehol nem láttam a nagy hirtelen feltűnő fekete kocsikat, vijjogó kék fényű szirénákat, bilincsbe verve elhurcolt dopemant, aki nem mellesleg meggyalázta a nemzeti himnuszt is, stb.

Hát ilyen nagy diktatúra van itt? Hát ilyen NAGY SEMMILYEN DIKTATÚRA VAN ITT? Tehát nincs is diktatúra? Akkor mire fel volt AZ EGÉSZ performansz, elmagyaráznád, hülyegyerek...?!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.05. 16:32:18

@Bell a Donna: Általánosságban jogos és arányos rendőrakció volt. És tudod mit, ha a fideszcsürhe rendőrként engem akart volna molotov koktéllal halálra égetni, akkor ,bizony nem gumilövedékkel védtem volna magam. Menj te a picsába. Ne mossuk már össze ilyen módon a rendőrökre felfegyverkezve való rátámadást egy hungarocell szobor ledöntésével, még ha a szobor az imádott vezírt is ábrázolta. Amúgy én is nagyon gáz akciónak tartom ezt a szobosdit, de ettől függetlenül hülye vagy.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.10.05. 16:38:05

@wmiki: Nos, elhatároztam korábban, hogy nem szavazok az mszp-re 2014-ben. De az aljas mocskos undorító narancs propagandista pofátokkal annyira fel fogtok bosszantani, hogy lehet, hogy meggondolom magam. Egyébként szerintem te és az elvtársaid rengeteget ártotok a fidesznek.

dr. Aullah 2013.10.05. 17:25:52

OFF:

Amikor sírnak a tolvajok, hogy lopnak tőlük :D

hvg.hu/kultura/20131004_Johet_a_jogdijmutyi

feketeesfeher 2013.10.05. 18:58:26

@Bell a Donna:

Semmi kínos nem volt a szobordöntésben.

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.10.05. 21:12:04

Amikor a Gyurcsány bábút égették el , akasztották fel, szúrták át , köpte le a tévében a fingós Fábry nem volt ekkora hiszti. A szokásos persze, nekik lehet, másnak nem! Kocsis Máté nagy szarházi!

Készül az Orbán stadion a felcsúti háza mellett, jövőre választás! Az nem lehet , hogy a teljesen felesleges stadion megépül és szégyenszemre nem NB 1-es a csapat. Ezért venni kell a pontokat.
Most a Pécs kapott 1 milliárdot stadionra, ezért otthon szépen kikapott!

A listás Kubatov a Fradi elnöke, leadták a 3 pontot a múlt héten.

Bóvli kormány, bóvli ország, bóvli foci.

Ilyen sunyi, aljas, szemét az orbáni diktatúra és kormánya.

Hogy mit csinálnak most Baján az elcsalt választás után, azt mindenkinek látnia kéne! A szemétségüknek nincs határa, a választók házaik előtt hangszórós autókkal zavarják és félemlítik a népet. Szidják, ekézik az ellenzéket!

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.10.05. 21:19:05

Készül az Orbán stadion a felcsúti háza mellett, jövőre választás! Az nem lehet , hogy a teljesen felesleges stadion megépül és szégyenszemre nem NB 1-es a csapat. Ezért venni kell a pontokat.
Most a Pécs kapott 1 milliárdot stadionra, ezért otthon szépen kikapott!

A listás Kubatov a Fradi elnöke, leadták a 3 pontot a múlt héten.

Bóvli kormány, bóvli ország, bóvli foci.

Ilyen sunyi, aljas, szemét az orbáni diktatúra és kormánya.

Hogy mit csinálnak most Baján az elcsalt választás után, azt mindenkinek látnia kéne! A szemétségüknek nincs határa, a választók házaik előtt hangszórós autókkal zavarják és félemlítik a népet. Szidják, ekézik az ellenzéket!

Vidéki 2013.10.06. 07:39:24

Vastagbőrnek nem tetszik, ha az MTVA újságíróinak nem tetszik az Együtt 2014 híveinek performansza, ami hasonlított egy Vudu varázslat szertartására.

A vudu vallás gyakorlásának

elengedhetetlen kellékei a babák,melyek majdnem olyan fontosak mint a tyúkok a szertartáson.

Csak saját készítésű babával lehet a vágyott célt elérni.

Az elkészült babába gombostűket vagy kaktusztüskéket szúrnak. Az áldozat ezeken a helyeken erős fájdalmat fog érezni és meg is halhat, ha a tű áthatol a szívén, vagy az agyán.

A baba nyaka köre fekete zsinórt is tekerhetnek, amit ha megfeszítenek, az áldozat fulladást érez és meg is halhat, ha a halálát kívánják.

ha a tűvel átszúrt babát fekete kereszttel, vagy égő fekete gyertyával az áldozat ajtaja elé teszik, a rontás még hatékonyabb lesz.

A baba az áldozatra hasonlító alakot is ölthet.

Ilyenkor, hogy könnyebb legyen formázni, viaszból, zsírból vagy vízbe áztatott kenyérmorzsából készül, de papírból is készíthető.

Ebben az esetben teliholdkor hét papírbabát kell készíteni. Ezután gombostűvel át kell szúrni, majd be kell tenni egy dobozba és napnyugtakor el kell égetni.

Ezt a rítust Wangának nevezik és következményeként az áldozat rövid időn belül meghal.

A babát senki se használhatja csak úgy magától, hogy rontást hozzon bárkire is.

Ehhez pap közreműködése is szükséges, akinek tisztába kell lennie az okokkal.

Bajnai játszotta el náluk a pap szerepét!

Ezek a gyűlölettől majdnem szétpukkadó perverz alakok „Demokratikus Ellenzék” álruhájában tetszelegnek!

Mire lehetne számítani, ha hatalom kerülne a kezükbe?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.10.06. 08:20:06

@mutymurutty: hát... lehet, hogy én sokat ártok a fidesznek, de te, és az elvtársaid gyűlölettől fröcsögő blogjai, és kommentjei viszont sokat segítetek nekik **

labrabbit 2013.10.06. 09:08:34

@Vidéki:
Szép hosszú komment.

Nem bábu volt, jelképes bronzszobor. Így nem OV. személyét szimbolizálta elsõsorbanhanem az életmûvét, ezt a romlott rendszert.

Az üzenet: nem megdönthetetlen, van remény.Igen, akadnak akiknek ez a kis pszicho-mankó jól jön mert igen el vannak keseredve.

A vudutól amúgy se kell félteni a vezért, mély keresztény hite megvédi.

kifordított nagyanyó 2013.10.06. 11:51:25

Mi a faszt rugóznak ezen vikiék,hogy ledöntöttek egy ilyen "szobrot"?!
Ki nem szarja le?

zsoltix 2013.10.06. 15:09:21

A rádió se maradt alul. Nem volt nap a héten, hogy ne lett volna téma a Kossuthon. Ma reggel ugyan nem hallgattam bele, de csodálkoznék, ha a Vasárnapi Újságból kihagyták volna.

Csumpitáz Béla 2013.10.06. 15:47:06

@Meridian74: "Hát ilyen nagy diktatúra van itt? Hát ilyen NAGY SEMMILYEN DIKTATÚRA VAN ITT? Tehát nincs is diktatúra? Akkor mire fel volt AZ EGÉSZ performansz, elmagyaráznád, hülyegyerek...?! "

Ezek szerint politikai performanszok csak diktatúrában lehetnek? LOL És ezt tudják tőlünk nyugatabbra is? És hány performansz volt az elmúlt időszakban Észak-Koréában?

Istenem, én vagyok a hülye, hogy egy ilyen szerencsétlennel leállok...

Meridian74 2013.10.06. 18:32:20

@Csumpitáz Béla: ne játszd már itt az értelmi fogyatékost! De a kedvedért leegyszerűsítem: kiszállt a TEK vagy nem? Nem?! Akkor nincs itt semmiféle diktatúra.

Meridian74 2013.10.06. 18:44:06

@Puskás forog a sírjában a felcsúti bundák miatt!: "Amikor a Gyurcsány bábút égették el , akasztották fel, szúrták át , köpte le a tévében a fingós Fábry nem volt ekkora hiszti."

Nem láttam az esemény, bár én úgy tudom csak leköpte. De mindegy is, mivel más egy rendszeres politikai kabaréműsor, és más amikor az utcán összeverődik a csőcselék és az tombol.

A műsorban Fábry egy kabarét művelt, nem pedig forradalomra, lázadásra buzdított. A nézők sem mind biztosan értett egyet vele, ráadásul ott ezen röhögtek. Ha röhögtek.
Bajnai féle verzión pedig lefejezték a politikai ellenségüket, képletesen legyilkolták, levágták a kezét, megszúrkálták, miközben őrjöngve ordítottak, hogy takarodj orbán. És persze dopeman is hozta a szelelmi nyomor színvonalát, amikor a nemzet himnuszát elferdített módon adta elő.

A kettő között azért érzed a különbséget, ugye?

Virág et. 2013.10.07. 07:43:55

@Vidéki: Ha te ezekben a hülyeségekben hiszel is (ahogy az a soraidból kiderül), akkor az azért elég szomorú, de részben magyarázatot is ad a mai jobboldal működésére.

@Meridian74: Nem Fábry égette a babát, hanem ugyanilyen csőcselék csak épp Körmenden, pár nappal a TV-ostrom után, közben vidáman énekelték hogy ég a Gyurcsány, hogy senki ne értse félre az akciót, ha a lángoktól a baba már nem is kivehető. Az akasztott Gyurcsány pedig kb. minden tavaszig tartó szabadtéri spontán (muhaha) performansz elengedhetetlen kelléke volt, bár ezek általában méretben kisebbek voltak, mint a felgyújtott bábú.

A szolidaritás szobordöntése a Sztálin-szobor döntésének szimbolikája mentén ment végbe, arról másolták az Orbán-szobrot, ott gyengítették meg a szobrot, ahol anno az is eltörött. Ahogy leírták, ez nem Orbán személye, hanem a rendszere ellen szólt, ahogy a Sztálin-szobor döntése sem Sztálin személye, hanem sokkal inkább a rendszer és annak helyi emberei ellen szólt. Érti ezt mindenki, csak jól esik mellébeszélni, Addig se kell pl. a bajai csalásról beszélni.

Ellentétben mondjuk a felgyújtott Gyurcsánnyal, a felakasztott Gyurcsánnyal és a koporsókkal, amikkel az elvtársaid látogatták az ÖSSZES kormányzati rendezvényt 2006 és 2010 között. Ott nehéz történelmi szimbolikát találni. A rigmusokban is nehéz ("Gyurcsányt a Dunába, a többieket utána!" - még a tévéből is hallattuk ezt, ahogy a békés spontán tüntetők mantrázták üvöltve, nyilván keresztényi szeretetből.)

Meridian74 2013.10.07. 10:04:59

@Virág et.: azért Orbánt összemosni egy 100milliós embergyilkossal nagyon durva. Amúgy is a ballibek állandóan fasisztáznk, náciznak, antiszemitáznak, rasszistáznak mindenkit, aki nem ért velük egyet, vagy velük szembe megy. Mert ezt könnyű. De volt 8 évük. Látuk mit csináltak. Már az első 4 év után megbuktak volna, ha nem csaltak volna. Elcsalták a költségvetést, az embereket meg megvezették adókedvezményekkel, amit a választásuk után közvetlenül rögtön visszavontak. És ezt ezután - ha eleinte nem is túl büszkén, de mára már melldöngetve - egy országot lekurvázó beszédben kiszivárogtatva bevallották. Ezek után nem csoda hogy a csőcselék a Kossuth térről (ahol nem csak az aljanép volt) átvonult balhézni a TV székházhoz, majd később Gyurcsányt égettek. Ugyanis normális helyen egy ilyen sorozatos aljas húzások után önként lemond. De nem felajánlja azt, hoyg akkor a többség ami mögötte áll, hogy szavazzák meg hogy most lemondjon vagy sem, hanem új választásokat írnak ki.

Azért emlékezzünk már pontosan mi is volt 2006-ban. Januárban az ÁFA 25%-ról 20%-ra lett csökkentve. Az adósávok és %-ok is kedvezőbbek lettek. Ez mindenkit kedvezően érintett, igaz volt morgás, hoyg sok kereskedés az 5% ÁFAcsökkentést egyszerűen saját hasznára benyelte, a munkaadó cégek meg nem emeltek béreket, mondván csökkentek az adók, íga a nettó bér emelkedett.
Aztán 2006 júniusa környékén az egészet visszavonták. Szőröstűl-bőröstűl! Az árak amelyeknek csökkenie kellett volna, de nem csökkentek, azok persze megemelkedtek. A bérek, ahol nem volt bérrendezés, ott továbbra sem lett bérrendezés. Stb. ÉS ezek után akinek ez köszönhető volt, az meg mindenki pofájába röhögött, meg lekurva anyázta az egészet pökhendien?
Ezek után érthető ha komolyan fel akarták gyújtani még a parlamentet is? Csak azért nem tették, mert gyávák vagyunk.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.10.07. 10:38:02

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.:
"Ez egy eljátszott lincselés volt."

Igen, és 1956-ban a 3 éve halott zsugásvilit lincselték... 8-o
Látott mostanában orvos, dummkopf? X-DDD

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2013.10.07. 10:46:06

@Virág et.:
Szánalmas, ahogy az összes szektás fidióta picsog egy szaros nikecell szobor miatt.
Ugyanolyan szánalmas, mint a fábry képköpködős performanszára adott coci nyivákolás.
Vihar a biliben.

vakapad 2013.10.07. 11:11:18

@Meridian74:

Úgy hallottam, hogy a./ nem 2006 júniusa környékén, hanem 2006. szeptember elsejével, b./ nem "szőröstül-bőrőstül visszavonták", hanem az addig 15 %-os ÁFA kulcsú termékek ÁFÁ-ját emelték 20 %-ra. Ami 20 %-on volt, az ott is maradt.

Jelenleg az ÁFA 27 %. Egyharmadával több, mint a Gonosz regnálásának csúcspontján (öszödi beszéd napvilágra kerülése). Csodálom, hogy ekkora pofátlanság láttán nem tetszettek szétverni az egész országot. Mi ez a lustaság, kérem?

Meridian74 2013.10.07. 11:27:28

@vakapad: ja igen, erre nem jól emlékeztem. a 15% változott 20-ra, majd 2009-ben a 20% változott 25-re.
A 27%-ot meg 2012-ben azzel magyarázták, csökken a bér adótartama, hoyg fehéredjen a gazdaság, és ezt ott szedik be, ahol nehezebb elkerülni, azaz a fogyasztáson. Mivel jellemző módon voltak olyan ügyeskedő milliomosok akik 0 SZJA-val éltek. Amikor a 20millás autójukba üzemanyagot kell tankolniuk, akkro ott már nem tudják elkerülni az ÁFA fizetést. Az is isgaz, hogy talán az élemiszerekre nem kellene 27%, mivel az mindenkit sújt, akinek kevesebb van, annak ez sokkal megterhelőbb, pláne hogy még az adójóváírást is bukták. (viszont sokan vannak minimálbér + a többi zsebbe módon alkalmazva, itt nem ér a sírás! Pont ez utóbbi miatt is ment feljebb az ÁFA)

kifordított nagyanyó 2013.10.07. 16:29:02

@Meridian74: Basszus,te nem fideszbirka vagy ha jól emlékszem!

Meridian74 2013.10.07. 17:40:53

@kifordított nagyanyó: nyugalom, nyuuugalom...! Nem vagyok az.
De ettől függetlenül a MSZP/SZDSZ és mutációik ez ügyben inkább jobb ha meg sem szólalnak... nem mellesleg, az amiért hőbörögnek, az pont hogy nekik köszönhetjük. Maguknak főzték ki orbán "túl" hatalmát... mert ha nem balfaszkodtak volna "a 8 év"-ük alatt, hanem ténylegesen szakértettek volna (amit fennen hangoztatnak magukról, ők szakértők, vagy szakértői kormányt akarnának), akkor orbán még mindig ellenzékben lenne... a Jobbik meg feloszlott volna.

8 év sok idő. Horthy pl ezt a megnyomorított országot 5(!) év alatt rakta rendbe. Lehet hogy nem tökéletesen, de ha feleannyira sikerült volna ezeknek, már szvsz annak is nagyon örülnénk...
(jah, és ő is a komcsik után takarított... neki sikerült. ezeknek nem.)

De mint tudjuk nem így történt. Sőt, a fidesz amit ígért azt nem tartotta be, így hát igazából számomra nincs más választás, mint a Jobbik.

Zeppeliner 2013.10.07. 17:51:57

@Meridian74: 2002-ben kezdődött az orrba szájba ígérgetés amit pont a fidesz kezdett. Nyugdíjemelés,béremelés meg egy halom kibaszott populista néphülyítő marhaság. Gázár,14. havi nyugdíj, lakástámogatás a központi költségvetésből stb.
Tessék most mindenki boldog lehet a havi 2-3 ezer forintos "megtakarításával"
Megéri a harc. Tegnap bekapcsolom a tv-t mit látok?
Mesterházy Atika: Stadionépítés helyett béremelés kellene.
A szar nem változik, még csak át sem alakul.
Csak egyszer pusztulna ki ez a komcsi proli gondolkodás az országból!

kifordított nagyanyó 2013.10.08. 16:44:51

@Meridian74: Azért ahol a fidesz tudott keresztbe tett nekik.
Akkor úgy voltam,ezeknél a fidesz is jobb lesz.
Most úgy vagyok hogy ennél azok is jobbak voltak.
A jobbik az oké.:))
De a fideszt már a szociknál is jobban rühellem.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.10.08. 19:42:42

@sanity: Sajnálatos módon aki nem szavaz, az is a felcsútit segíti hatalomra. Az anyádba meg küldjed azt, ami egyidős veled.

süti beállítások módosítása