Skip to content


       Szűrés lista

Ássuk tovább a gödröt: Kisantant ... újra?

Hétvégén sikerült egy újabb adag földet kihányni a magyar-szlovák kapcsolatokat jelképező gödörből, gratulálok minden résztvevőnek.
 

Haladjunk sorban:
1, Szombat délután a MeH előtt tüntettek a magyar drukkerek a múlt heti dunaszerdahelyi focimeccsen zajló rendőri brutalitás miatt. Videó erre.
Szívet melengető, ha újespti, kispesti, fradista és diósgyőri drukkerek (akik amúgy kanál vízben megfojtanák a másikat) vállvetve tüntetnek. Máskor miért nincs ilyen nagy egyetértés?

2, "A nyíregyházi Nemzeti Őrsereg 28 tagját állította elő a rendőrség a szlovákiai Királyhelmecen szombaton. Az egyenruhás csoport tagjai a második bécsi döntésről kívántak megemlékezni, de azt nem engedélyezték nekik. A szlovák rendőrök a demonstrálók ruháját Szálasi-féle náci egyenruhának, az árpádsávos karszalagon lévő rovásírásos H betűt önkényuralmi jelképnek minősítették. Az elfogottakat vasárnap elengedték, szabadlábon védekezhetnek". - írja az Origo.

A piacvezető netes hírportál a rohadt wikipediat megnyithatta volna, mert az első bécsi döntésről van szó, mely 1938. november 2-án született, melynek értelmében Magyarország 12 000 km2 területet "kapott vissza" Csehszlovákiától.  Az 1941-es magyar népszámlálás szerint az átkerült 1 millió 62 ezer lakosnak 84%-a volt magyar és kb. 10%-a szlovák.

Namármost, lehet hogy nem leszek népszerű a véleményemmel, de aki ezekben a fagyos napokban katonai egyenruhának látszódó cuccban menetelget Szlovákiában, az egyszerűen buta.
Aki ezekben a fagyos napokban megemlékezést tart Szlovákia területén az első bécsi döntésről, amely a Szlovákok számára fájó seb, az szintén buta és ostoba is.

Vajon mit szólnátok, kedves széljobberek, ha június 4-án szlovák vagy román fiatalok korabeli egyenruhának látszódó cuccban menetelnének Budapesten, ünnepelve a trianoni békeszerződést? Ökölbe szorulna mindannyiunk keze, teljes joggal. Akkor mi a faszért kell Szlovákiában a szlovákokat provokálni?
Miért nem lehetett kommersz susogós melegítőben menni? Vagy miért nem lehetett Nyíregyházán megtartani az emlékezést? Nem gondoljátok végig előre, hogy milyen reakciók várhatók? Hogy ezzel csak a szlovákiai magyaroknak okoztok szenvedést és kárt?

Íme a szlovák reakciók:
Fico, rendkívüli sajtótájékoztató:
"A független Szlovák Köztársaság területén egyenruhás magyar nácik nem fogják a programjukat deklarálni, amely egyebek mellett fenyegeti és megkérdőjelezi Szlovákia függetlenségét""
Robert Kalinák, belügyminiszter:
"Beigazolódott, hogy ez az egyenruha pontos mása a XX. század harmincas-negyvenes éveiből ismert Szálasi-féle náci egyenruhának".
Ján Kubis, külügyminiszter:
"Számunkra valóban elfogadhatatlan, hogy bármilyen hasonló, bármilyen szélsőséges náci nacionalista szervezetek bármely országban szabadon meneteljenek"

Tessék, el lehet dönteni mennyire "egyenruha" és mennyire "önkényuralmi jelkép".
Idióták ... ha egy békegalamb lett volna a szalagon egy olajággal a csőrében, abba is belekötöttek volna, de így akkora magas labdát dobtak fel .... :






































3, Slota
A koronát természetesen a szlovák kormánypártok ügyeletes megmondóembere tette fel, Jan Slota. Nem gondoltuk, hogy csendben fog maradni, de amit mondott, az elkeserítő és lehangoló, utazás vissza a sötét múltba:
Slota a ENSZ szlovák  Biztonsági Tanácsát hívná össze, valamint az Európai Unió intézményeinek Magyarországgal szembeni lépéseit sürgetné meg.
"Ezzel együtt felszólítom az Európai Unió intézményeit, hogy szegüljenek végre szembe a magyarországi helyzettel, és hozzák Budapest értésére, hogy megengedhetetlen a fasizmus népszerűsítésének propagandája".
Szerinte, miután szombaton a nyíregyházi Nemzeti Őrsereg 28 tagja "náci egyenruhának" minősülő öltözékben a szlovákiai Királyhelmecre merészkedett, érdemes lenne mérlegelni, vajon nem fenyegeti-e hasonló helyzet Erdélyt és a Vajdaságot is. És ha a válasz igen, akkor nem kellene-e Szlovákiának a hasonló szélsőséges veszélynek kitett, Magyarországgal szomszédos többi állammal is összehangolnia a lépéseit.

Volt már a történelmen egy korszak, amikor intézményesítve volt a 3 ország szövetsége Magyarország ellen, ez volt a kisantant.
("Először Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (később Jugoszlávia) kötött szövetséget Magyarország ellen (1920. augusztus 14.), ehhez 1921-ben csatlakozott Románia is. A kisantant 1938-ban bomlott fel.")
Nem szeretném, ha a magyarellenes politika erők Romániában és Szerbiában ugranának Slota ötletére, mert ebből jó nem származhat. Illetve el sem merem képzelni azt a heroikus harcot, amit Göncz Kinga külügyminiszter folytatna a kisantant ellen ...

4, Mi tehet a félkegyelmű hazafias jobboldali a fenti 3 történés után?
Félpályás útlezárás a szlovák-magyar (volt) határátkelőkön!
"A Jobbik honlapján látható közlemény szerint hétfőn a vámosszabadi, a rajkai és a letkési határátkelőnél 9-17 óráig zárják le az út egyik felét, a komáromi határátkelőnél 13-17 óráig, a salgótarjáninál 16-18 óráig. A bánrévei határátkelőnél november 13-án, csütörtökön tartanak félpályás útlezárást 17-21 óráig."
Hasznos, okos, ötletes válaszlépés, gratulálunk. GPS legyen nálatok srácok, vagy ha szól a mobil hogy már az ORANGE SK hálózatát használja, akkor futás déli irányba, mert "aki a Szlovák Köztársaság területén megsérti a szlovák törvényeket, azzal a rendőrség a szokásos módon fog eljárni. Szlovákiában nincs olyan jogszabály, amely az útlezárás bármilyen módját megtűrné." - Robert Kalinák szlovák belügyminiszter. 

Címkék: politika közélet szlovákia slota

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr47760466

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Budapest - Pozsony - Prága: élmények és közélet 2008.11.10. 14:33:35

Benne leszek a tévébenÖt perc hírnév, évekre felszakított sebek. Köpködő-ordibáló szélsőségesek a szlovák tévéhíradóban.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lithium78 2008.11.10. 12:55:08

ez a Nemzeti Őrsereg dolog elég zaccos, főleg, ha olvassuk mellé a Kuruc cikkét is:
kuruc.info/r/2/30586/

Haloperidol 2008.11.10. 12:55:33

Rettenetesen fáj a szívem Trianon miatt, int minden igaz magyar embernek, de amit a N.Ő. tagjai csinálnak, az marhaság. És hiába tiltakozik M.o. diplomáciai téren az EUban, vagy akárhol, érdekérvényesítőképessége nulla, mert a szlovákok, már magabiztosan, felülről tekintenek le ránk. Ezt ELQÚRTUK! Már nem vagyunk éltanulók...

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2008.11.10. 13:00:58

Nem kellene ennyi muníciót adni Slotának, mert eddig csak néha durrantott, de most már sorozatban ropogtathat.

Haloperidol 2008.11.10. 13:03:12

Ja igen, és az egészet valszeg az ott élő felvidéki magyarok fogják megszívni, mert ők helyben maradnak, míg a NŐ visszajön Mo-ra... A felvidéki magyarokat fogják verni vagy megölni a provokációk miatt.

rolika 2008.11.10. 13:04:03

kíváncsi vagyok, ilyenkor mit válaszolnak az unióból slotának (aki miatt gyak. kizárták fico pártját maguk közül az európai baloldaliak) muhahaha ez a faszi, kockafejű, frankenstein-imitátor ficoval együtt. az már kevésbé, hogy ők vannak kormányon

nekem régóta az az érzésem, hogy az európai unió nemes eszménye a volt kisantant-országok fékeveszett sovinizmusa miatt fog zátonyra futni. ezekben az országokban minden apró hülyeségre szigorú törvény van (főleg magyarellenes), ami máshol (még nálunk is) elképzelhetetlen volna. ha nem volna törvény, akkor meg gyorsan hoznak egyet.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.11.10. 13:04:15

Ha ez így folytatódik, megérjük még, hogy a szlovák tankok elindulnak Pestre...
Az egyenruhamániás menetelgetők meg vonuljanak be a seregbe, ott kedvükre kiélhetnék az ilyen hajlamaikat.

more 2008.11.10. 13:09:22

zero: "Vajon mit szólnátok, kedves széljobberek, ha június 4-án szlovák vagy román fiatalok korabeli egyenruhának látszódó cuccban menetelnének Budapesten, ünnepelve a trianoni békeszerződést?"

boldogan integetnenek nekik a pesti prolik, kedves zero, vagy vallat vonnanak az emberek, mert nekunk kotelezo modon el kell viselni mindekitol a szankba szarast....ha jol emlekszem pezsgos vacsora es koccintgatas mar volt a szepemlekul medgyessi-eraban trianon emlekere...
kosszepen
egy dolgot nem fogok fel aggyal: minden kornyezo orszag veri az asztalt, ha barmi, szerintuk szelsoseges, tamadas-szagu dolog eri oket. mi (ertsd politikusaink) miert ulunk mindig szemlesutve, olbe tett kezzel, amikor szanaszet verik a magyarokat sorozatosan itt vagy ott. nyilvan nem a bandahaborukrol van szo, mert az egyszeru rendorsegi ugy

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.11.10. 13:10:04

laspalmas 2008.11.10. 13:04:15

Nincs ekkora szerencsénk... szó nélkül bevonulhatnánk mi is.
Románia is mellénk állna, csak dobni kell nekik némi koncot az újrafelosztásra kerülő szlovákiából :o)

Én sose hallottam még a nemzeti őrseregről, volt már valamilyen komolyabb 'akciójuk'?

Megfelelő válaszlépés lenne Pilisszántó 80%-ának bebörtönzése, mondjuk alkotmányos rend megdöntésére irányuló szervezkedés címén :o)

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.11.10. 13:11:56

Előxőr is a büdosisten rohassza már bele a sok suttyóBa a faxát! (bocs, de ez már kikivánkozott!)Ez mind azért van, mert képtelenek vagyunk egy nemzetközi sajtótájékoztatót összehozni és sorrendjében tálalni a tényeket! Hónapok óta baszogat minket slota és fico, de mi ill. a külügy csak hallgatott. A struccpolitikának meg ez lett a vége, hogy a szélsőjobb ezt a dolgot is kisajátította. Ez nagy hiba, hiszen még a legbékésebb emberek is ráharapnak egy kis szlovákellenességre, mert tele a tökük ficóékkal! amúgy azt is kéne tisztázni a fejekben, hogy nem a duneszerdahelyi meccs, az origo, hanem, amit fentebb írtam, a szurkolók megelégelték a szlovák média pocskondiázását, a Szerdahely elleni meccseken a maygar zászló égetését stb. stb.
De ezt persze senki nem fogja elmondani sehol a világban, mert töketlen, szar banda vagyunk! Nagyon idegesít ez a dolog! Nagyon, bayg baj van itthon a fejekben, nem tudom mi lesz ennek a vége!

DArchAngel 2008.11.10. 13:12:59

Nekem pedig rettenetesen fáj az, hogy ebben a kurva országban minden idiótának kibaszott feltűnési viszketegsége van, és ezt lehetőleg úgy tudja kiélni, hogy az a normális többségnek a lehető legszarabb legyen.
Nemzeti Őrsereg, baszd meg! Nézzél már rájuk, ember! Ekkora alkesz, elfuserált arcokat az éjjelnappali késdobálókban lehet látni. Mit csinálnak ezek a hazáért azon kívül, hogy keltik a feszültséget, meg sírnak, hogy Trianon? Mi a fenéből élnek? Ki a fene kérte meg őket, hogy a Nagy Magyar Haza élő lelkiismeretei legyenek?
Én nem, az biztos...

Watchman 2008.11.10. 13:15:16

A nemzetőrök ostoba balfaszok, akik katonásdit akarnak játszani. Hülyék voltak, és nem igazán látom annak esélyét, hogy valamikorra megértsék tetteik igazi következményeit. De ami engem zavar, hogy ebben az ügyben már mindenki nyilatkozott... a jobbik, a fél szlovák parlament, de a magyar külügy az hallgat rendületlenül.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2008.11.10. 13:25:24

A magyar külügy seggnyaláson kívül semmit nem képes felmutatni, de még abban is ügyetlenek. Pont olyan buta seggfejek, mint ez az Őrsereg.

Johnson Doe 2008.11.10. 13:28:55

Kedves dolog volt ez az NŐ-től, köszönjük, jogalapot adtak arra, hogy a szlovákok (politikusok!! a polgárokat nem feltétlenül akarom kritizálni) megint tele szájjal mutogathassanak. Köszönjük, szent cél, szent hivatás, az szent, hogy elbarmolták.
Ahelyett, hogy csöndben várnánk, nagy szemeket meresztve, esetleg történik-e valami a múltkori "incidens" eredményeképpen, neeem, inkább adjunk helyette egy másik témát.
A külügyminiszterünk meg legyen már oly kedves menjen nyugdíjba. Vagy kosárt fonni. Vagy esetleg a búsba...

REPARATUR 2008.11.10. 13:31:42

NEm lesz ez így jó. A cigányoktól megfulladunk, a szomszédaink meg mind erre várnak. mikor darabolhatnak fel bennünket. és semmilyen magyar vezető nem áll mellénk.
Mindig csak az idegen érdekek.

sezlony 2008.11.10. 13:38:44

more: "egy dolgot nem fogok fel aggyal: minden kornyezo orszag veri az asztalt, ha barmi, szerintuk szelsoseges, tamadas-szagu dolog eri oket. mi (ertsd politikusaink) miert ulunk mindig szemlesutve, olbe tett kezzel, amikor szanaszet verik a magyarokat sorozatosan itt vagy ott. nyilvan nem a bandahaborukrol van szo, mert az egyszeru rendorsegi ugy"

Úgy, hogy nálunk nincs jelentős szlovák vagy román kisebbség, viszont náluk ott a sok magyar, akiknél fogva nyugodtan szoríthatják a tökünket.
Nekünk nincs ilyen zsarolási potenciálunk, és ezt nem látják be az ilyen NŐ-féle operetthuszárok.

Grafithuszar 2008.11.10. 13:38:45

A probléma az, hogy a politikusaink már megint homokba dugják a fejüket, ugyanúgy mint a Norvég probléma esetén. A megoldással pedig a szélsőségesek próbálkoznak ugyanúgy mint a Norvégok esetében. Sajnos, ők viszont idióták, csak jobban elqrni tudják a dolgukat. Fel se fogják, hogy az ilyen akciókkal, csak a Fico-Slota párosnak segítenek, és nemsokára tényleg Szlovák tankokat láthatunk Pesten...de akkor már késő lesz mert az őrsereg sz@rt sem tud kezdeni velük.

Geza 2008.11.10. 13:40:12

Kedves Zero!

A trianoni diktátum román szemszögből megélésenek és a bécsi döntés mi szempontunkbeli jelentőségének összehasonlítása sántít azon a ponton, hogy trianonnál a románok _kaptak_ olyan földet, ami soha sem volt az övék, mi pedig a bécsi döntésnél _visszakaptunk_ olyan földet, amit egy igazságtalan diktátummal csatoltak le rólunk kevesebb, mint két évtizeddel előtte.
(Hogy a második bécsi döntés hogy jött ide, azt én se értem, dátumra sem egyezik és az tudtommal Észak-Erdélyről szólt.)

Amúgy meg azt nem értem, hogy mi a kénköves ménkőnek kéne nekünk azzal foglalkozni, hogy mi hogyan esik a tótoknak! Ők talán foglalkoznak azzal, hogy nekünk mi hogyan esik? Egyébiránt megintcsak a kérdés: konkrétan milyen szabályt szegtek meg? Hogy semmilyet? Aha.
Ja, a jóízlés meg ilyesmi, valakinek nem tetszett, értem én. Amikor nekünk nem tetszik valami, akkor 'nem sértett szabályt, tessék elfogadni', amikor másnak csípi valami a szemét, akkor 'sértette őket, úgyhogy érthető a reakciójuk'. Ideje lenne már eldönteni, hogy merre is billen a libikóka, vagy pedig legalább kitenni nyíltan, hogy mindegy merre, csak ellenünk legyen.

DArchAngel meg Watchman:
Szerintetek ha ülnek otthon a fiúk, az jobb vagy rosszabb lett volna? Elárulom: szinte mindegy, de egy hangyányit rosszabb, így ugyanis legalább felszínen tartják a dolgokat.
Egyébiránt nem alkeszek, hétköznap napközben dolgoznak a munkahelyeiken, amihez amúgy mi közötök lenne? És amúgy miért gondoljátok, hogy ti és csak ti tudjátok jobban, hogy mi lenne a helyes, és aki másképp látja, az hülye és balfasz? Megintcsak: ha van jobb ötletetek, írjátok, hadd haladjunk akkor jó irányba!

Grafithuszar 2008.11.10. 13:40:56

Ja, majd el felejtettem: A külügyminisztériumot meg szüntessék meg. Amit ezek csinálnak (nagy büdös semmi) azért kár pénzt kiadni

Editor Bob 2008.11.10. 13:43:24

Az Örsereg akciója tényleg nem volt jó ötlet, de azért a szlovákoknak most már ideje lenne kormány szinten is keményen visszaszólni. Orbán vagy valamelyik még jobboldalibb erő meg meghírdethetné a szlovákiából származó termékek bojkottját.

Nem irigylem azt a pár adóelkerülő magyart, akik szlovák rendszámú autókkal járkálnak Budapesten. Kicsit fokozódik még a viszály, aztán tarthatják a garázsban az autókat:)

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2008.11.10. 13:46:42

Csak ilyen cikkeket olvasnék itt, iszonyatos butaság ilyen faszokat provokálni, mint Slota meg Fico.

nyg 2008.11.10. 13:48:58

Nem gondoljátok végig előre, hogy milyen reakciók várhatók?

De, végiggondolták, talán ez volt a cél, így lett belőle hír (ahogyan Gábor Zsazsa gondolta valamikor: mindegy mit, csak rólam beszéljenek.).

W Joe 2008.11.10. 13:52:26

Remek. A szlovákoknál is meg sajnos nálunk is vannak ilyen szélsőséges sötétek, akik szítják a hangulatot.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.11.10. 13:52:36

Geza 2008.11.10. 13:40:12

"egy igazságtalan diktátummal csatoltak le rólunk kevesebb, mint két évtizeddel előtte."

Csak Mi tekintünk úgy trianonra hogy igazságtalan ...

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.11.10. 13:52:46

Az a baj, hogy a hangadók mindig az ostobábbak közül kerülnek ki. És mindig van 20-50-100 marha, amelyik kapva kap az alkalmon és megy balhézni.

Kíváncsi volnék a felvidékiek véleményére is az eset kapcsán...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.11.10. 13:53:56

weisz manfréd huba

Igyekszek, kérlek ...
Kár hogy más nem ugyanúgy látunk ...
Bár az igazat megvallva, vitatkozni szeretek ...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2008.11.10. 13:54:02

Állandó toposz a nov. 1. óta megjelenő, mondjuk így "mérsékelt" cikkekben, blogbejegyzésekben a "Debrecenben/Andrássy úton/akárhol masírozó egyenruhás szlovák/román/piréz", meg hogy mit is szólnának hozzá a hangos acsarkodók...

...hát, én például kurva hangosan röhögnék rajtuk! Jöjjenek, masírozzanak, majd menjenek vissza a lopott országukba egy sikertelen provokáció után leforrázva...

Ha ők sétálnak itt, az nyilvánvaló provokáció. Ha mi sétálunk ott, akkor az a közös ezeréves múltra emlékezés... :) Túlkompenzálnak, amikor annyira rámozdulnak az ilyen megmozdulásokra...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2008.11.10. 13:54:38

Nah tessék. A mai ülésen mikor ezt kellene megbeszélni a köcsög fidesz kivonul, az idióta fodor szajkózza a liberális demagóg mondatokat, majd a mégidiótább maszopos nekiáll obamát dicsőíteni. gratulálok, jól megbeszélték a napirend előtt dicső politikusaink a problémát...

szeloka 2008.11.10. 13:56:16

Nem értem mi a baj a Jobbik útlezárásával a Magyar Köztársaság területén? Nem mennek át a megszállt Felvidékre, tehát a szlovák rendőrök nem provokálhatják őket, ja és bejelentett lezárások, amiket a magyar rendőrség biztosít. Hol itt a probléma? Senki nem sérti a megszállt terület határait.

Editor Bob 2008.11.10. 13:57:51

"köcsög fidesz kivonul"

Szlovák ügyben a Fidesz meglepően lapít. Gyurcsányt ugyan felszólítják mindig erre-arra, de Orbán még nem nagyon akart/mert kiállni, és kerek-perec a hülyeségeikkel együtt elküldeni Ficot meg Slotát a vérbe.:(

Geza 2008.11.10. 13:59:18

zero 2008.11.10. 13:52:36:
"Csak Mi tekintünk úgy trianonra hogy igazságtalan ..."
Miért, kinek a véleményét kéne átvennünk a sajátunk helyett? És miért?
Valószínűleg jobban ismered nálam a történelmet, nem ragozom, hogy mekkora veszteségeink voltak, ill. hogy mennyire nem az etnikai határok mentén húzták a vonalat, annak ellenére, hogy ugye állítólag ez volt az indoklás. Ha ez igazságos volt, akkor más fogalmaink vannak a szó jelentéséről.

0xFFFF 2008.11.10. 14:04:40

Ezt a sok fasz mindenféle gárdistát és a cigány testvérszervezet tagjait is besoroznám hirtelen katonának és én lennék a kiképzőjük. Soha többet nem akarnának menetelni leszerelés után, az biztos.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.11.10. 14:05:07

Geza 2008.11.10. 13:59:18
"Csak Mi tekintünk úgy trianonra hogy igazságtalan ... "

Editor Bob 2008.11.10. 13:57:51

Ki az az Orbán Viktor?
Máshogy mondom: Ki nem szarná le, ha egy szlovák/román/stb. ellenzéki politikus elkezdene üzengetni a nagyvilágba?

15 éve úgy működik nálunk a dolog, hogy ha az ellenzék felszólal valami ellen, akkor a kormány már csak azért is ellenszegül. Ott a külügyminiszteri tisztség, b+ erre lett kitalálva.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.10. 14:05:20

Még mindig azt mondom: A NŐ tagjai civilek, "szabad országban azt csinálnak amit szabad". Budapesti trianonvonulással néhány gond: Egyrészt Budapest lakosságának 80%a nem szlovák, és soha nem is volt, másrészt a trianoni határok nagy része még mindig áll, ellenben a bécsi döntések határaival, harmadrész ha őket megdobálnák tojással akkor örülnék, ha a rendőrök 6 évre lecsuknák őket akkor nem.

A gáz az, hogy a NŐ tagjait teljesen jogellenesen vegzálták, és ez felháborít akkor is, ha tényleg nem teljesen kóser amit csináltak. Itt én azt látom, hogy a tótok nyíltan szarnak saját törvényeikre, ha ezt a NŐvel meg lehet csinálni, akkor mással is. Aki nem magyar állampolgár azzal még könnyebben.

És végül: Azért vannak "szélsőséges" reakciók, mert másfajta nincs. Ha a fidesz kimenne az utcára 200ezer emberrel, akkor az utrák és a szélsőségesek is odamennének, és mivel kisebbségben lennének, jól is viselkednének.
De ilyen akció nincs. Se a kormány, nem az ellenzék, sem a "civilek" részéről. Egy radikális azt látja, hogy ha ő nem cselekszik, akkor egyszerűen elsikkad az ügy, ahogy Malina Hedvig (náczi!!!) esetében is lenyelte az ország, hogy ő bizony magát verte meg. A módszer alapvetően rossz, de nincs más lehetőség. Ha nem lennének tüntetések, zászlóégetések, koszorúzások, akkor pillanatok alatt menne az egész téma a süllyesztőbe. Így talán egyszer a szalonokban is belátják, hogy nekik is meg kell szólalni, különben csak azok hangjai fognak hallatszódni, akiknek nem kéne.

+) A jobbik kampányol. A megmozdulásuknak semmi értelme nincs, azon kívül hogy az index címlapra kikerülnek. Így tessék ezt értékelni.

Secnir 2008.11.10. 14:05:36

"Slota a ENSZ Biztonsági Tanácsát hívná össze, "
igggen, ííígggen.
Talán rá tudja beszélni Obamát, hogy rohanja le a terrorista Magyarországot, foglalja el, és mint 52. államot integrálja magába. De szar világ lenne itt.
Igaz, akkor Slotá nem tudna kit fikázni.
De lerohanhatnának az angolok is, szívesen lennénk brit koronagyarmat. Esetleg egy spanyol hódítást is szívesen vennék, hátha akkor lenne esélyünk focinagyhatalomnak lenni.

A gond az, hogy ezek az országok csinálnának egy költségvetést: háború Magyarország ellen az annyi mint 4.000$ (kb annyiba kerülne lerohanni és elfoglalni minket). ez ugye -4.000.
És át kellene venni az államadósságot is, ami minusz 105.000.000.000.000$ (asszem elég nullát írtam)
az annyi mint 105.000.000.004.000$ dollár a költség. Na ezt senki sem szavazná meg, sem a republikánusok (nincsenek olajmezőink), sem a brit korona (nincsenek tengerpartjaink) sem a spanyolok (nincsenek jó focistáink, sem jó bikáink).

Parasite 2008.11.10. 14:07:04

sok sötét majom! parádéznak az idióta jelmezükben és mi szívjuk meg! miért kell ezt a hülye ellentétet még tovább gerjeszteni? komolyan, a magyar nép alkalmatlan az életre! atomot nekünk és szórják be sóval a helyünket!

Secnir 2008.11.10. 14:10:03

"0xFFFF 2008.11.10. 14:04:40
Ezt a sok fasz mindenféle gárdistát és a cigány testvérszervezet tagjait is besoroznám hirtelen katonának és én lennék a kiképzőjük. Soha többet nem akarnának menetelni leszerelés után, az biztos"

respect, jelenkezem és is :)
a kiképzőnk olyan áldott jó lélek volt, hogy a harmadik napon két felfújt cigánygyerek elsírta magát, hogy haza akarnak menni :) tudnám ajánlani a NŐ számára, ha azok lehúznának egy hónapot, akkor megérdemelnék, hogy fel- s alá masírozzanak az országban.
más kérdés, hogy ezeknek az embereknek mi a foglalkozása, hogy ennyi szabadidejük van ilyen faszságokra?

mutant · http://universal.blog.hu 2008.11.10. 14:10:45

"amely a Szlovákok számára fájó seb" pont leszarom,mint ahogy mások leszarják azt,ami nekünk,magyaroknak "fájó seb"! arról nem beszélve,h a rövid ideig tartó nyilashatalom miatt bélyegezték meg az országot,míg azt mindenki természetes dolognak veszi,hogy a kommunizmus évei alatt hány ember halt meg,mintha mindenki az egyik szemére,amely a kommunizmus felé kacsint,hályogot növesztett volna,ami meg a nyilashatalomra tekint,azt nagyítóval nézné.És már 2008-at;lassan 2009-et írunk.

Muad\\\'Dib 2008.11.10. 14:11:13

Parasite 2008.11.10. 14:07:04
Atom az kéne, de oda ahol a sok jellemtelen liberális, peace, love ,harmony gyerek van összegyűjtve. Plusz az olyan, mint te.
Tudod az a különbség egy normális ország (pl. Lengyelország) meg köztünk, hogy rajtuk nem lehet taposni, mert van olyanjuk, hogy nemzeti büszkeség. Történetesen Lengyel ismerőseimtől tusom, hogy őket is kellőképpen utálják a tótok, de amikor velük bepróbálkoztak, ott nem ilyen ótvar meghunyászkodás volt a válasz, hanem el lettek küldve a búsba. De amíg itt a gyávaság és lapítás a menő addig mindenki minket fog lábtörlőnek használni...

Grafithuszar 2008.11.10. 14:12:49

Parasite 2008.11.10. 14:07:04: Erre már én is gondoltam, az értelmesebje már úgy is elvándorolt / el fog vándorolni hamarosan, az it maradt Norvégokat meg nyugodtan megkaphatják a szlovákok

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.11.10. 14:13:04

Geza 2008.11.10. 13:59:18

Ami nekünk igazságtalan béke, az a többi országban nemzeti ünnep és az államuk születésének napja ..

Ez van ... 80 év alatt ezen műár túl kellene lépni, főleg hogy már nincsenek határok sem ...

Geza 2008.11.10. 14:13:30

0xFFFF 2008.11.10. 14:04:40
"...is besoroznám hirtelen katonának"
Ha megnézed az emberek életkorát, túlnyomó része túl van rajta.

".a sok fasz mindenféle gárdistát...és én lennék a kiképzőjük."
Magasabb rangban lennél őrnagynál (tudod, Dósa volt anno a szolnoki deszantosoknál) :) ?

"Soha többet nem akarnának menetelni leszerelés után, az biztos."
És mit mondanál nekik a nagy menetgyakorlatnál, azt, hogy 'előre' vagy azt, hogy 'utánam'?

Parasite 2008.11.10. 14:07:04:
"miért kell ezt a hülye ellentétet még tovább gerjeszteni?"
Miért, te mit csinálsz, ha nem ezt? Azzal a különbséggel, hogy te a saját fajtádat hülyemajmozod le, amire még a tótok között sincs példa.

rolika 2008.11.10. 14:18:33

"főleg hogy már nincsenek határok sem ..."

most írjam ide azt a közhelyet, hogy a román-szlovák-szerb-fejekben igenis ott vannak és lesznek a határok?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.10. 14:19:06

zero: "Ez van ... 80 év alatt ezen műár túl kellene lépni, főleg hogy már nincsenek határok sem ... "

Ne kezd már te is ezt a baromságot. Igenis vannak határok, nem kérik el a személyidet, de pl a rendőrök nem beszélnek magyarul 85%os magyar településen. Ha bajod van szarnak rád, ha éppen úgy tartják szétvernek, majd a miniszterelnök bejelenti, hogy magadat verted szét.
Nem tanulhatnak olyan tankönyvből ami nem alázza meg őket nemzeti identitásban, kevesebbet kapnak az eus forrásokból stb.
És ez csak szlovákia. Délvidék, Kárpátalja (ahol megjegyzem a tökör ruszinok önálló köztársaság létrehozásával fenyegetik az ukránokat, amit nekik szabad, tőlünk már "ne gerjesszük tovább a feszültséget") sokkal durvább.

Hogy lehet ezen túllépni? Nem az a legnagyobb baj, hogy Felvidék szlovák közigazgatás, hanem hogy a magyarok a mai napig másodrendű állampolgárok!

isti77 2008.11.10. 14:20:08

Vajon az osztrákok sem tudták még túltenni magukat a Habsburg-birodalom bukásán?
Vajon egy németnek, amikor átruccan Elzászba vagy Lotharingiába, megfordul a fejében, hogy elzavarja a sok csigazabálót német zászlót lengetve, mert az a terület a németeké (volt)?
Esetleg eljátssza ugyanezt Lengyelország nyugati felében, ami a második világháború végéig Németországhoz tartozott?
A britek és a franciák nem akarják visszaszerezni a gyarmataikat?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.10. 14:20:49

www.hirado.hu/Hirek/2008/11/07/20/Sajat_hulyeseguktol_rettegnek.aspx

Erről hallottál? Persze, hogy hallottál, mert olvasod a kurucot. Akkor miről beszélsz?

gitáros 2008.11.10. 14:22:05

"ENSZ Biztonsági Tanács"

Azért olvashatnál figyelmesebben:

"Szlovákia megvédése érdekében a Szlovák Köztársaság Biztonsági Tanácsának összehívását..." stb. volt a hír.

torissrac 2008.11.10. 14:22:07

Kiváncsi lennék, hogy az itt fennen szidott magyar Külügy mit tudna tenni?

Smmit.

Nagy-Britanniában az északírek terroristák, jobb esetben börtön, rosszabb esetben golyó a fejükbe.
Spanyoloban a baszkokkal dettó.
Franciaországban a baszkok, bretonok, elszászi németek a saját anyanyelvüket az iskolában heti 1 órában tanulhatják, 4. idegen nyelvként. Ha vki tevőéegesen tesz ez ellen: megy a börtönbe, vagy golyó a fejébe egy idegenlégióstól.
Görögországban nem létezik hivatalosan nemzeti kisebbség, kár ugye hogy erről a helyi bolgárok és törökök és albánok nem tudnak.
Olaszországban a 60-as évek politikai zűrzavarát kihasználba, némi terrorizmussal szerzett autonómiét a dél-tiroli németség,
Belgiumiot felzabálja a flamand-vallon ellentét, mert bár a lakosság flamand (holland) minden állami kulcsozició (+ az uralkodóházak) valon, azaz francia kézbern.

Egyszóval:

EZEK SEGITENÉNEK A MAGYAR kÜLÜGYNEK A sLOTA-fICO DUETT ELLEN!!!!?????

Geza 2008.11.10. 14:22:31

zero 2008.11.10. 14:13:04:
"Ez van ... 80 év alatt ezen műár túl kellene lépni, főleg hogy már nincsenek határok sem ..."
Hát nézd, a gimiben ('80-as évek vége) a padtársam Erdélyből jött át, és nem túl szépeket mesélt az ottani életről, más szintén erdélyiek szintén nem. Később volt erdélyi kollégám, akitől ugyanezt hallottam, felvidéki ismerősöktől szintúgy, délvidékiektől megint csak.
Nem 80 évvel ezelőttről, hanem húsz, tíz, öt, kettő, egy évvel ezelőttről.
Határok vannak, pl. más a jogrendszer. (Nem a szerbek sara, de pl. a Délvidékről egy magyar nehezebben kap tartózkodási engedélyt (magyar, és engedély kell hozzá, már ez is nonszensz), mint egy koreai!)
Bár a határok valószínűtlen, hogy megváltozzanak, a túloldalon lévő magyarokkal igenis törődnünk kéne, és nem tűrni szótlanul, hogy vegzálják őket. Ennek az egyik lehetősége lenne pl. a kulturális autonómia ill. a rendesen betartatott kisebbségi jogkör.
Ha tudod, hogy mi megy még mindig kinn, és hogy akik ott vannak, azok ugyanúgy magyarok, mint mi (csak nem annyira agymosottak), akkor te sem gondolhatod komolyan, hogy el kéne felejtenünk őket, hogy "túl kéne lépni" rajtuk!

Muad\\\'Dib 2008.11.10. 14:23:12

sti77 2008.11.10. 14:20:08
Akkor kérlek sorold fel, hány olyan ország van ezek között, akiktől népességük kb. 1/3-át határon kívülre csatolták. Sőt mond el, közülük melyik országnak él a mai napig népességének több, mint 10%-a határon kívül. Érdekes, egyik sem. de fura...

RIO 2008.11.10. 14:23:52

végig se olvastam.
"...menetelnének...ünnepelve a trianoni békeszerződést?"
álljon már meg a menet.
nekünk erre valóban joggal szorulna ökölbe az arcunk, de a szlovák reakció csak érthető, de semmiképp nem jogos. épp ezért reagál így a román is, a szlovák is, mert pontosan tudja, hogy nem jogos. elvonatkoztatva minden józan megfontolástól és aktuálpolitikától, a Felvidék katonai megszállása valójában jogos lépés lenne a részünkről.
és egy kis személyeskedés: ki hallott már olyat, hogy a kutya, mikor betörő jár a házra, seggbeharapja a gazdáját, és jutalmul megkapja a kutyaól körüli 100 négyszögölt?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.11.10. 14:25:33

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.11.10. 13:10:04
Isten bizony, vonulnék sz ó nélkül, sőt örömmel. Mindig is vonzott a sereg, sőt még most is van, ami odaköt.

Editor Bob 2008.11.10. 13:43:24
Már terjed egy email, hogy ne igyunk szlovák sört. Nem tudom, mennyire lesz sikeres a kezdeményezés, bár rajtam nem múlik. :)

szeloka 2008.11.10. 13:56:16
Talán az a baj ezzel, hogy sz**atnak mindenkit? Vagy szerinted az útlezárás csak a szlovák autósoknak kellemetlen?

TaTa86. · erepublik.com 2008.11.10. 14:05:20
"Azért vannak "szélsőséges" reakciók, mert másfajta nincs." Így igaz.

RIO 2008.11.10. 14:25:54

zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.11.10. 14:13:04
Geza 2008.11.10. 13:59:18

Ami nekünk igazságtalan béke, az a többi országban nemzeti ünnep és az államuk születésének napja ..

Ez van ... 80 év alatt ezen műár túl kellene lépni, főleg hogy már nincsenek határok sem ...

de vannak. fejekben, szívekben, ráadásul öröklődik. azonkívül príma politikai alap (lásd Fico, Slota).

torissrac 2008.11.10. 14:28:08

Vicces itt a kommentekben olvasni, hogy a lengyelek hogy beszóltak a szlovákoknak.

Mekkora is a szlovákiai lengyel kisebbség? Mekkora a lengyelországi szlovákság? (Mindkettő minimális).

Lengyelország csekély 20 mill8ió feletti lakosságú ország, szép nagy területtel, fontos geopolitikai helyzettel.
Ránk egyik sem igaz.

A lengyeleknek van mire ugrálniuk, nekünk nincs.

És bár van mire ugrálniuk,, az egész világ röhögött rajtuk, hogy egy ilyen bohócpárost, mint a Kaczynski ikreket beszavazott a hülye népük államfőnek-min.elnöknek.

szeloka 2008.11.10. 14:31:01

Persze hogy szopatnak minket, ha így fogjuk fel. De a szlovákok nem köthetnek bele.

1953 2008.11.10. 14:31:47

zero!
A szlovák és magyar antagonisztikus ellentétekhez semmi köze a Nemzeti Őrseregnek,focidrukkereknek,jobboldalnak,baloldalnak,náciknak,bolsevikoknak,rasszistáknak,antiszemitáknak.Az ellentét ott gyökerezik,hogy őseink idetévedve szétcsaptak az itt élő szlávok között,és ők ezt soha nem bocsátják meg nekünk.

Muad\\\'Dib 2008.11.10. 14:33:12

ftonyo 2008.11.10. 14:28:08
"És bár van mire ugrálniuk,, az egész világ röhögött rajtuk, hogy egy ilyen bohócpárost, mint a Kaczynski ikreket beszavazott a hülye népük államfőnek-min.elnöknek."
És ők pont leszarják ezt nagyon helyesen, mert ellentétben velünk jól érzik magukat akkor is, ha nem kell senkinek a seggét nyalniuk.
Szlovákia és Magyarország méretét, gazdaságát, hadseregét (normális esetben) nézve, ha nem lenne ilyen "vicces" a helyzet egészben le kellene nyelnünk őket , ha nagyon pattognak. Sajnos sikerült oda jutnunk, hogy nekünk van félnivalónk egy 4milliós államtól, melyből ráadásul 600000 magyar...

redriot77 2008.11.10. 14:34:23

Ezek az idióta fasz mű-nyilasok azt hiszik hogy jól keresztbetesznek a szlovákoknak a baromkodásaikkal.

Pedig épp ellenkezőleg: az ilyen megnyilvánulásokkal csak benzint öntenek a Slota nevű fröcsögő-gép tankjába. A szlovák nacionalisták pont az ilyen egyenruhás menetelőkre várnak, egy-egy ilyen "történelmi megemlékezés" kihagyhatatlan ziccer számukra.

Az ilyen akciókkal talán azokat a szlovákokat is sikerül Slota mögé felsorakoztatni, akiknek eddig semmi bajuk nem volt a magyarokkal. Ti, egyenruhások, kimentek hétvégére, felbasszátok a szlovákok agyát, utána hazajöttök.

A kint élő szlovákiai magyarok viszont ottmaradnak. Más faszával veritek a csalánt.

Ja, és nem vagyok kommunista, nem vagyok zsidó, nem vagyok szlovák, és engem is felháborít Slota, Trianon, a Benes-dekrétumok stb. De nem szabad ilyen választ adni a szlovák provokációkra, mert épp erre várnak, és csak nekik kedvezünk ezzel!

Ezzel a "segítséggel" lehet hogy megnyerik a következő választást is. Ha nem tudnák illusztrálni a magyar nácikkal való fenyegetést, jóval nehezebb helyzetben lennének, többet kéne magyarázkodniuk. De ti, egyenruhások, szorgalmasan építitek Slota előtt a menyországba vezető utat.

szeloka 2008.11.10. 14:35:49

1953!

Kik között? Itt nem voltak szlovákok a honfoglaláskor. Ez tény.

RIO 2008.11.10. 14:36:10

redriot77, te kihez beszélsz? :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.11.10. 14:36:39

gitáros 2008.11.10. 14:22:05
"ENSZ Biztonsági Tanács"

Igazad van, félrenéztem a címet, javítottam.
Illetve meg is könnyebbültem ... nem kerülünk az ENSZ elé....egyenlőre!

RIO 2008.11.10. 14:36:40

szlovákok nem voltak 1921 előtt. ez nem tény, de tök jól hangzik.

redriot77 2008.11.10. 14:37:15

Hozzád nem, az kiderült.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.11.10. 14:37:36

Hű b+!

Most esik le lassan, hogy én mennyi Zalty Bazantot ittam az elmúlt időkben... rohadt tótbérenc vagyok, meg a kedvenc kocsmám is az :o(
Nem a sör miatt járok(tam) oda, be is nyújtunk egy petíciót, hogy váltsanak valami cseh csapoltra, mert bojkottáljuk őket is, esetleg még molotov is lesz belőle :o)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.10. 14:37:49

ftonyo: Olvasd el egyetemi jegyzetekben, hogy sikerült kiharcolni, Kárpátalja és Észak-Erdély visszacsatolását.
Lelövöm a poént: Ugráltunk a nagy semmire, Kárpátaljára egyszerűen bevonultunk, Romániát meg háborúval fenyegettük. Olyan háborúval amit elvesztettünk volt. De Hitler még így sem kockáztatta meg, hogy elvesszen a hátországa.
Az EUnak béke kell, minél kevesebb balhé. Azt támogatják akin a balhé múlik. Ha a szlovákok keménykednek, az ő oldalukra állnak, ha a magyarok akkor ide állnának. Az pedig hogy ez kiterjedjen az egész térségre, ráadásul egy nem nátó-tagot is belevonjanak elképzelhetetlen.
Úgyhogy lenne mit tenni, pl nem tudom, mi zárja ki azt, hogy népszavazást tartsunk Csallóközben az elszakadásról?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.11.10. 14:39:21

Geza 2008.11.10. 14:22:31

"Bár a határok valószínűtlen, hogy megváltozzanak, a túloldalon lévő magyarokkal igenis törődnünk kéne, és nem tűrni szótlanul, hogy vegzálják őket. Ennek az egyik lehetősége lenne pl. a kulturális autonómia ill. a rendesen betartatott kisebbségi jogkör."

PONTOSAN!

Amikor Románia jelentkezett az EU-ba, minden tagállamnak hozzá kellett járulnia!

AKKOR kellett volna megzsarolni őket, a legpofátlanabb pokerarccal! Előbb a széles körű autonómia, utána jöhettek be az EU-ba!
Erre mi történt? Elsők között szavazta meg a parlament, és nem kértünk lófaszt sem!

Konegafi (törölt) 2008.11.10. 14:39:32

Kedves emberek: mégis, mi az a "Szlovákia"?

Az igazi Svarc Enegger · https://www.youtube.com/watch?v=Ik9qunsZZtY&index=21&list=RDJVoyWQSNr8I 2008.11.10. 14:39:58

A trianonnal kapcsolatos hazugságok és az ostoba parasztvakítás, amivel fárasztják a magyarokat az uszítók, előre várhatóan ide vezetett.
Jellemzően épp azokat próbálják fényezni, akik elsősorban felelősek.
A bécsi döntést éltetni akkor is kreténség lenne, ha igazunk lenne. De hát erről szó sincs. A trinanoni tragédia felelősei mi vagyunk, magyarok.
Ezt a szart nem kenhetjük másra.

szeloka 2008.11.10. 14:40:52

RIO!

Hol az első szlovák írásos vagy régészeti emlék? A szlovákok pár száz évvel ezelőtt jelentek meg ott ahol most vannak. A morvák és avarok meg sem genetikailag sem történelmileg nem a szlovákok elődei.

RIO 2008.11.10. 14:41:23

TaTa86 --> ott van az okosság abban amit mondasz.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.11.10. 14:42:39

1953 2008.11.10. 14:31:47

LOL!!!!!!!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.11.10. 14:42:48

Na a sok baromság közül csak egyet emelnék ki:

Editor Bob 2008.11.10. 13:43:24
Már terjed egy email, hogy ne igyunk szlovák sört. Nem tudom, mennyire lesz sikeres a kezdeményezés, bár rajtam nem múlik. :)

weheh, az iwiw-es üzenőfalam is ezzel van telebaszva, felsorolva a márkák zöme is. A kitalálójától azért megkérdezném, hogy szerinte hány magyar ajkú ember dolgozik mondjuk a Gemer-i sörgyárban. Ha gondolja segítek neki, mert akad köztük pár rokon is.

Muad\\\'Dib 2008.11.10. 14:44:18

Az igazi Svarc Enegger · www.freetibet.org 2008.11.10. 14:39:58
Húú b+, erre magadtól jöttél rá, vagy segítettek. Valóban van hozzá közünk, pontosabban egy bizonyos patkány, név szerint Károlyi tehet róla alaposan, de többnyire az a francia szándék vezetett ide, hogy KK-Európában nem szeretett volna egy erős államot, mert az akadályozta a szlávok terjeszkedését. Erről késöbb önéletrajzukban a francia politikusok is beszámolnak, de veled kellene beszélniük (ha még élnének), mert biztos rosszul emlékeznek.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.10. 14:44:34

redriot77: Már sokszor írtam, de még mindig nem kaptam választ: Malina Hedviget miért támadták meg, miért fedezte a támadókat az egész szlovák kormány?
Hidd el a tót nacionalisták rohadtul nem várnak semmi casus bellire. Nem oszt nem szoroz, hogy mit csinálnak a magyarok.

Geza 2008.11.10. 14:44:46

redriot77 2008.11.10. 14:34:23"
"De nem szabad ilyen választ adni a szlovák provokációkra, mert épp erre várnak, és csak nekik kedvezünk ezzel"
Értelek én, még igazság is van abban, amit mondasz, de mégis, szerinted milyen választ kéne adni?
Mert ha a dunaszerdahelyi akciójuk után semmi sem történik, akkor a felvidéki magyarokra nagyon rossz idők fognak jönni, hisz bármelyik tót okkal (bár nem joggal) gondolhatja úgy, hogy magyart verni szabad.

Persze nem az Őrsereg (bocs, nincs nagy hosszú ő betűm) fogja ezt megoldani, meg nem a Jobbik útlezárása, ez igaz. Ezt vagy hadsereggel (amink nincs) vagy diplomáciával (amink szintén nem túl fényes) lehetne, viszont ehhez a felszínen kell tartani a dolgot, különben már soha nem kerül elő.
Egész addig címlapokon, adásban, stb. kell tartani, amíg valaki nem tesz valamit a dolog érdekében, és erre sajnos ilyesmi eszközöknél többre egyszerűen nincs lehetőség.

Igaz, hogy ez slotának ad puskaport, de más út egyelőre nincs (mert a magyar külügy kussol), és ha elül az ügy, akkor már mindegy, hogy slotára hányan szavaznak, mert a felvidéki magyarokat a köv. választásig agyonverik (így, szó szerint).

RIO 2008.11.10. 14:45:26

szeloka, ez vicc volt. egészen sarkos erről a tárgyról a véleményem, egészen közel a tiédhez. szvsz. ;)
felvidéket visszacsatolni, tót atyafiak sörgyárait receptestűl magyarítani. éljen a borsodi Arany Fácán!

DArchAngel 2008.11.10. 14:46:07

Geza, akkor megkövetek minden NŐ tagot, de nekem továbbra sem túl bizalomgerjesztő az ábrázatuk.
Ettől eltekintve sem hiszem, hogy joguk lenne a feszültséget szítani. Egyszerűen nem értem, miért nem lehet felfogni, hogy Trianont nem lehet visszacsinálni? A magyarok erejét mutassuk meg azzal, hogy a csonka országból is élhető hazát építünk, ne balhézással.
Valaki felvetette itt a szlovák termékek bojkottját. Igen, ez egy jó ötlet, és sokkal hasznosabb, mint katonaruhában arcoskodni.
Félre ne értsen senki, felőlem otthon az imádkozik a Szent Turul előtt, aki akar. De ne csinálja már ezt ország-világ előtt, mert nem csak őt nézik hülyének, hanem azt a helyet is, ahonnan jött.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.11.10. 14:47:28

"Mert ha a dunaszerdahelyi akciójuk után semmi sem történik, akkor a felvidéki magyarokra nagyon rossz idők fognak jönni, hisz bármelyik tót okkal (bár nem joggal) gondolhatja úgy, hogy magyart verni szabad."

Elmesélem neked, hogy 2004 december 5 óta azt csinálnak a kinti magyarsággal amit akarnak. Ugye tetszenek emlékezni, hogy akkor fordítottunk hátat nekik. Valamiféle kettős állampolgárságról kellett volna dönteni.....

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.11.10. 14:49:54

Az igazi Svarc Enegger · www.freetibet.org 2008.11.10. 14:39:58

Hát én ugyan biztos nem vagyok felelős trianonért, meg a náczi örökséghez sincs közöm. Már 15 évesen hánytam attól a kollektív bűnösségtől/felelősségtől, amit megpróbáltak belémideologizálni, undorító szar ember, aki ezt hírdeti, pláne az iskolákban.

Amikor németország olyan büszke a történelmére, mint még talán sosem, akkor minket még mindig el lehet hallgattatni egy kis náczizással, azért mindennek van határa :o)

RIO 2008.11.10. 14:50:33

na kész, kipukkadt az agyam. ---> DArchAngel, te biztos nagyon mersz kicsi lenni. "..., hogy a csonka országból is élhető hazát építünk."
halkan mondom: segítséég.

Geza 2008.11.10. 14:52:21

zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.11.10. 14:39:21
"Amikor Románia jelentkezett az EU-ba, minden tagállamnak hozzá kellett járulnia!
AKKOR kellett volna megzsarolni őket, a legpofátlanabb pokerarccal!"
Úgy van, lásd az 'A fityisz árulásainak gyűjteménye' c. listát. A másik ilyen ugye a kettős állampolgárságos szavazás volt. Persze igazából már akkor vérszemet kaptak a szomszédaink, amikor Jeszenszky (vagy Antall?) körbejárt és kéretlenül lemondott mindenről.

De minden elemezgetéstől függetlenül _most_ mit lehetne tenni, ha a külügyünk hallgat, mint sz.r a gazban, ellenben valahogy elejét kéne venni, hogy a tótok vadászengedélyeket kezdjenek ránk kiállítani?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2008.11.10. 14:55:03

jővő héten miről írsz?
aki nem az mszpre szavaz ezekben az időkben az buta?
aki nem szereti a cigányokat/rendőröket az buta?
aki egy perc alatt 12-nél többször mer levegőt venni az buta, és megélrdemli, hogy börtönbe zárják, meg jól el is verjék?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.11.10. 14:56:25

Geza mit lehetne tenni? Fel lehet hívni ezekre a szarságokra a figyelmet mondjuk az ilyen nagy olvasottságú blogokban. Lehet levelet írni az illetékeseknek, hátha elolvassa végre valaki. el lehet menni tüntetni.

De semmiképpen sem kell zászlót égetni, nem kell jelmezbált tartani Szlovákiában, nem kell zászlót égetni, és nyugodtan lehet inni a szlovák söröket, el lehet menni síelni a Chopok-ra stb..stb...

Azhát 2008.11.10. 14:56:42

Az ilyen események miatt jobb lesz a magyar szélsőségeseknek, mert ők marhára büszkék magukra, hogy "tettek valamit", azonkívül jobb lesz a szlovák szélsőségeseknek is, mert ők is marhára büszkék magukra, hogy ők megmondták, hogy a magyarok mind nácik.

Viszont az ilyen események miatt rosszabb lesz a magyarországi magyaroknak is, meg a szlovákiai magyaroknak is - bónuszképpen pedig az erdélyi vagy éppen vajdasági magyaroknak is.

Watchman 2008.11.10. 14:57:00

Geza 2008.11.10. 13:40:12
A semmittevésnél rosszabb ha mindent rosszul csinálok. Az ilyen akciók csak táplálják a szlovák magyar ellentétet, és azt a szlovákiai magyarok szívják meg. Nem a tótok, nem mi, hanem ők! akiket annyira védeni akarnak ezek az idióták.

Ennek az akciónak csak az lett az eredménye, hogy még egy oka van a szlováknak elhinni az uszítást, még egy oka van haragudni az ottani magyarra. Ezt akarták? Elérték. Leszarom, hogy segíteni akartak, a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Az elért eredmény ami számít.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.11.10. 14:57:02

..ja és ha nem írtam volna le elégszer: nem kell zászlót égetni :)

Lunitari 2008.11.10. 14:57:32

zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.11.10. 13:52:36

Ez mekkora tévedés már bocsi. Az Amerikaiakkal külön béke lett kötve, mert az eredetit annyira igazságosnak tartották.....;)

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.11.10. 14:59:34

wmiki · igazmondo.blog.hu/ 2008.11.10. 14:55:03

Ezt Zeronak írtad? :o))))

Carnivora (törölt) 2008.11.10. 15:00:01

Az a baj töketlen a külügyünk Izrael nem is Európában van mégis Haider ellen anno mit ki nem lobbizott ... Slota meg itt nyomhatja a sódert évek óta Gyurcsány meg Göncz Kinga meg csak töketlenkedik. Sajnos a mi gyökereink is mostanság felpörögtek, de még mindig mi állunk jobban, mert messze a partvonalról játszadoznak nem a kormányban ülnek , mint északon.

.com 2008.11.10. 15:00:12

felejtsetek el Trianont. Az akkor volt egy bizonyos helyzetben amihez a mai eletunknek mar semmi koze. Mondom en, aki a hatar mellett elek es a fele csaladomat (anyai) egy boronddel rugtak ki a szlovakok Pozsonybol...a masik felet a franciak Elzaszbol(apai). Elmult, tanuljunk belole, hova vezet az agyatlan vakhit. Nincsenek hatorok a foldon, jo lenne, ha a fejekben sem lenne.
Ahogy en sem jarok lobogot lengetni Colmarba, Pozsonyba, jo lenne ha tobbi agyatlan sem tenne, foleg, mivel SENKI ne hatalmazta fel oket erre.

Liberté_73 2008.11.10. 15:00:21

Előkerült az a dec5. sztori. Valaki magyarázza már el nekem -szerencsétlen egybitesnek- legyen kedves, hogy
(1) miről is szólt az a népszavazás?
(2) mi lenne, ha fordítva sült volna el?

bazalt 2008.11.10. 15:00:54

"Vajon mit szólnátok, kedves széljobberek, ha június 4-án szlovák vagy román fiatalok korabeli egyenruhának látszódó cuccban menetelnének Budapesten, ünnepelve a trianoni békeszerződést?"

És ahhoz vajon mit szólnak a kedves széllibsik, ha tökmindegy mikor homokosok homokosnak öltözve menetelnének Budapesten, keresztény jelképeket vegzálva?

A kérdés költői persze, ott minden liberós azokat fikázta, akik válaszolva a provokációra megdobálták ill. lelocsolták a buzikat. Pedig ők még csak nem is rendőrök voltak, akiknek ugye még akkor is illene törvényesen eljárni, ha a letartóztatandó ipse éppen a rendőr anyját szidja. Persze a dolog világos:

Keresztényeket, széljobbosokat provokálni: OK
Ha a széljobbosok provokálnak: NemOK

Ki kéne már találni, hogy a törvényesség, vagy pedig a "hülye nácik/buzik/széljobbosok/antimagyarok minek provokálnak" oldalán veritek a tamtamot...

Azhát 2008.11.10. 15:02:27

"De minden elemezgetéstől függetlenül _most_ mit lehetne tenni, ha a külügyünk hallgat, mint sz.r a gazban, ellenben valahogy elejét kéne venni, hogy a tótok vadászengedélyeket kezdjenek ránk kiállítani?"

Abba nem gondolsz bele, hogy a két dolog egymást erősíti.
Most hagyjuk, hogy először a szlovákok kezdték-e, és aztán jöttek a magyar szélsőségesek, vagy fordítva - a lényeg, hogy ezek után főleg erősödnek majd a szlovák szélsőségesek. Az egyszeri szlovák ha eddig legyintett azon, hogy "a magyarok vissza akarják venni Kassát", a hétvégi események után esetleg majd nem legyint, hanem elhiszi... és ha lát egy magyart akkor egyből eszébe jut neki ez... Szóval sikeresen terjesztik a magyar szélsőségesek a magyarellenességet Szlovákiában.

Watchman 2008.11.10. 15:04:20

TaTa86. · erepublik.com 2008.11.10. 14:44:34
Malina Hedvig ügyében szlovák újság is volt, amelyik kiállt a lány igaza mellett, a srácot, akinek a vallomása a lány verzióját igazolta egy szlovák tv kerítette elő. A szlovákoknál is van szélsőséges, liberális, konzervatív. A mérsékelt politikai erőkre van a legnagyobb szükségünk, hogy a szlovák közvéleményt ne lehessen a magyarok ellen hangolni. De ha szlovák zászlót égetünk, és átruccanunk masírozni, akkor kevesen állnak majd ki mellettünk, függetlenül attól, hogy igazunk van-e vagy sem.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.10. 15:05:35

DarkAngel:"Egyszerűen nem értem, miért nem lehet felfogni, hogy Trianont nem lehet visszacsinálni?"

Miért is nem lehet? Mert a kádárista elit 50 éve ezt sulykolja? Ha Koszovó lehet független, akkor áruld már el hogy Felvidék magyar többségű területe miért nem csaltakozhatna Magyarországhoz? Horvátország nem csak független lett, de még területeket is szerzett, nekik szabad? (Updatelni kéne a Nagy-Magyarországos emblémákat, Horvátország most már nagyobb...)
Azt tudod, hogy Románia a mai napig követeli Bukovinát Ukrajnától? Hogy annaktálni akarja Moldvát? Hogy nem ismeri el a Dnyeszter-menti köztársaságot?
Egyedül mi vagyunk azok akik remegve kucorgunk a sarokba, és ismételjük magunkban hogy "Egyszerűen senki vagyunk, hej, hej!!!"

Mellesleg a cél, egy kicsit irónikus módon, éppen Trianon. Ugyanis Trianon után volt autonómia, kisebbségvédelem, ellenben nem volt kollektív bűnösség.

Azhát 2008.11.10. 15:06:52

"Keresztényeket, széljobbosokat provokálni: OK
Ha a széljobbosok provokálnak: NemOK"

Szóval elismered, hogy ez is provokáció volt...? :-O

rhynn · http://comicbooks.blog.hu 2008.11.10. 15:07:19

Az itt a legnagyobb baj, hogy néhány nagymagyar folymatosan provokálja a szlovákokat, s ettől még rosszabb lesz a helyzet. Amíg nem vesszük fel a támadásaikat, hátrányunk nem származik belőle, viszont egy idő után vélhetően abbahagyják. De ha határt zárunk, tüntetünk, felvonulunk, abból csak baj lesz.

rhynnhosei.blog.hu/2008/11/10/melyikuk_a_nagyobb_marha

Muad\\\'Dib 2008.11.10. 15:08:48

Azhát 2008.11.10. 15:02:27
"Az egyszeri szlovák ha eddig legyintett azon, hogy "a magyarok vissza akarják venni Kassát", a hétvégi események után esetleg majd nem legyint, hanem elhiszi... és ha lát egy magyart akkor egyből eszébe jut neki ez..."
Mé szép, hogy szeretnénk visszakapni, ha nem is Kassát, de a tisztán magyarok lakta részeket igen. Ez gond? Akkor miért van ma Horvátország, kvázi független Koszovo, stb. Náluk szép megkönnyezni való dolog, nálunk bűn? El kéne felejteni a kádári beszarunk magunk alá, mert fasisztanáczik vagyunk rinyálást.

Lunitari 2008.11.10. 15:10:00

com 2008.11.10. 15:00:12

OK te felejtsd el. Ha esetleg úgy alakulna a jövő, hogy visszakapnánk területeket, vagy legalább autonómia lenne akkor se jelentkezz kézzel-lábbal ;) Tök jó, hogy magunknak köszönhetjük....Románok a németek oldalán álltak, más kérdés hogy kiugrottak(köpönyegforgató-áruló)...a Németek meg ha megnézed hozzánk képest jelentéktelen méretben vesztettek területeket..hát grat neked ;)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.11.10. 15:10:23

Liberté csak neked:

1.A népszavazáson feltett kérdés arra vonatkozott, hogy külön kérelmükre magyar állampolgárságot kapjanak-e azok a magukat magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon élő, nem magyar állampolgárok, akik magyar nemzetiségüket a „magyar igazolvánnyal” vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolják.

(Ugye azt tudjuk mivel volt rémisztgetve a nép. Több ezer bevándorló, veszélyben lévő munkahelyek, stb..stb..)

2.Ha az fordítva sül el, nem történnének meg ezek a dolgok a határon túli magyarsággal. Nagyvonalakban ennyi....

Liberté_73 2008.11.10. 15:10:32

Wmiki, megnéztem a blogodat. Hát ....

Nagy bátorság így beszólogatni egy ilyen hátttérrel :)

LOL

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.11.10. 15:11:01

Paramilitáris agyhalottjaink sok vidámságot és szomorúságot fognak még okozni nekünk... :(

DArchAngel 2008.11.10. 15:11:43

RIO, inkább merek kicsi lenni, és megvalósíthatónak látszó célért küzdeni - még ha közben le is hülyéznek - mint akkorát álmodni, hogy aztán benne is maradjak az álomvilágban, és még meg is sértődjek, hogyha valaki megpróbál felébreszteni.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.10. 15:13:18

rhynn: Te barom! Mi a f@szról beszélsz b@zdmeg?! Nem tűnt fel, hogy 60 éve(!!!!) folyamatosan napirenden vannak a magyar atrocitások???? Hol volt itt szélsőjobb a kádárkorban? Hol volt itt mélymagyarkodás?
Igen, eddig mivel hülye vagy és műveletlen, nem tűnt fel, hogy verik a magyarokat. De attól még verték. Most végre, néha (az atrocitások 1/10-ét) lehozza a média, és rácsodálkozol, hogy né mááá? Persze rögtön a magyarkodók a hibásak. Amit a TV nem mond az nem is létezik mi?

Azhát 2008.11.10. 15:13:36

"Miért is nem lehet? Mert a kádárista elit 50 éve ezt sulykolja? Ha Koszovó lehet független, akkor áruld már el hogy Felvidék magyar többségű területe miért nem csaltakozhatna Magyarországhoz?"

Elvileg csatlakozhatna :)
De nem fog :(

Mellesleg Koszovó éppen az ellenkezőjére példa, tessék már észrevenni. Ugyanis Koszovó valóban ősi szerb föld. Csakhogy, akármi volt régen, ma albán többségű. Ez van. Ezért lett önálló.

Tessék ezt a Felvidék kapcsán is átgondolni. Hiába mondogatjátok, hogy a Felvidék ősi magyar föld, és csak sokkal később jöttek a szlovákok, jelenleg (sőt már a trianoni döntésnél is) ott szlovák többség van. Mármint északon persze. A Csallóköz stb. más téma. De sajnos arra sincs 1%-nyi esély sem, hogy Csallóköz visszakerüljön.

És vegyétek észre, hogy a szélsőségesek ezeket a problémákat csak szélsőséges módon tudják elintézni. Lásd: délszláv háború, koszovó harcok...

redriot77 2008.11.10. 15:15:07

TaTa86:
"Hidd el a tót nacionalisták rohadtul nem várnak semmi casus bellire."

Elhiszem, és azt is láttam a híradókban, ahogy a szlovák kormány intézte a Malina-ügyet, de az ilyen trianonos-provokálós attakkok pontosan az ellenkező hatást hozzák, mint amit mindenki (legalábbis a szlovák-magyar határtól délre) szeretne. Eddig körberöhögték a tótokat az EU-ban, mikor szlovákokat gyalázó, zászlóégető, egyenruhás magyar fasisztákkal riogattak. A hétvégén kiváló képanyagot, illusztrációt, igazolást gyártott nekik néhány magyar szélsőséges.

Abban azért egyetérthetünk, hogy ezzel nem könnyítették meg a magyar diplomáciára váló feladatot.

Geza: "Mert ha a dunaszerdahelyi akciójuk után semmi sem történik, akkor a felvidéki magyarokra nagyon rossz idők fognak jönni, hisz bármelyik tót okkal (bár nem joggal) gondolhatja úgy, hogy magyart verni szabad."

Igen, a dunaszerdahelyi akciót valóban ki kell vizsgálni, és következménye kell hogy legyen, de a szlovák zászló égetése, a helységtáblák lefújása, az egyenruhás tüntetés nem jó válasz erre.

Biztos láttál már autóból vagy villamosból kinézve verekedő, ordibáló hajléktalanokat. Szerintem az átlag nyugati szemlélőben hasonló hatást kelthet ez a magyar-szlovák konfliktus. Egyáltalán nem nyilvánvaló számukra, hogy ki a rosszfiú - ha nem lennének magyar nacionalista megnyilvánulások Szlovákiában, kicsit talán több esélye lenne a magyar diplomáciának rendbe tenni a dolgokat. Mert ez a feladat rájuk vár, a szlovákok nem fognak maguktól megváltozni, és az EU-nak is van fontosabb dolga.

Lohengrin 2008.11.10. 15:16:34

Liberte_73

Dél Oszétiába azért vonultak be az oroszok, mert az orosz állampolgárok veszélybe kerültek. Persze, más kérdés, hogy nem véletlenül kaptak az oszétok orosz állampolgárságot.
Képzeld, Malina Hedvig mint magyar állampolgár kérhetne védelmet Magyarországtól. Már mindjárt nem Szlovák belügy lenne, ha a felvidéki magyarokat csesztetnék. Sokminden lehetne, ha ez a nép nem lenne olyan birka. Határmódosítás és náculás nélkül, törvényesen.
Erről szólt a népszavazás, meg arról, hogy mit jelent az, hogy bozgor.

more 2008.11.10. 15:16:49

legtobbeteket felhaborit, h a magyar szelsojobberek provokalnak. hagyjuk, h ki provokal kit, meg ki kedte az egeszet, de az okokat megvizsgalva nekem ez a sztori is kurvara hasonlit a 'miert onbiraskodnak az emberek a tolvaj senkihazik ellen' c another dramara, ami otthon folyik.
azaz ha a politikusok kussolnak es minden ugy van jol ahogy van, holott nyilvanvalo, h a magyarokat ert tamadasok kib..ottul nincsenek jol, csakugy mint a kertek szetlopasai videken, akkor joggal gondolhatjak egyesek, h oke, akkor csinlajunk vmit. az eszkozok pedig vagy szanalmasak vagy nem, vagy elotelhetok vagy nem.
nem kellene itt nagy szavakkal, patetikusan vagy a totokat ocsarloan fellepni vezetoinknek, de b**************** (beg ur pardon) ha az anyam szo nelkul turi, h a szomszedpistike baszogasson, akkor egyreszt beragok az anyamra, masreszt en magam verem szajba pistiket

Carnivora (törölt) 2008.11.10. 15:17:15

"Vajon mit szólnátok, kedves széljobberek, ha június 4-án szlovák vagy román fiatalok korabeli egyenruhának látszódó cuccban menetelnének Budapesten, ünnepelve a trianoni békeszerződést?"

A román miniszterelnök kíséretével ezt nálunk ünnepelte pár éve. A magyar rendőrség nem állította elő őket nem verte össze, hanem a magyar miniszterelnök úr szaladt koccintani erre a nagyszerű eseményre.

Azhát 2008.11.10. 15:19:08

"Mé szép, hogy szeretnénk visszakapni, ha nem is Kassát, de a tisztán magyarok lakta részeket igen. Ez gond?"
Az ott élő szlovákoknak igen.

"Akkor miért van ma Horvátország, kvázi független Koszovo, stb."

Éppen az előbb írtam: Horvátország (bár az más tészta) is, Koszovó is csak háború útján lett független. Gondolj bele: háború.

"Náluk szép megkönnyezni való dolog, nálunk bűn? El kéne felejteni a kádári beszarunk magunk alá, mert fasisztanáczik vagyunk rinyálást."

Valójában ez nem kádári, hanem már a horthy-rendszerben ez folyt (Igen, igen, olvasd el Herczeg Ferenc visszaemlékezéseit :)

Másrészt éppen ez a baj, hogy látszólag ez a két választás van: a "beszarás" vagy a "fasisztanáci"... Harmadik nincs? Miért nincs?

Johnson Doe 2008.11.10. 15:20:05

Redriot:
"Abban azért egyetérthetünk, hogy ezzel nem könnyítették meg a magyar diplomáciára váló feladatot."
Olyan van, hogy magyar diplomácia? Mármint a s**gnyaláson kívül? Most nem kötözködni akarok ezzel.
Amúgy itt egy marha nagy ballépésről van szó, elhiszem én, hogy tenni akarnak, meg hogy nincs aki tenné, de taktikailag egy borzalom nagy melléfogás volt ez az átmasírozás szlovákba. Legalábbis én így vélem.

Muad\\\'Dib 2008.11.10. 15:20:08

Azhát 2008.11.10. 15:13:36
"És vegyétek észre, hogy a szélsőségesek ezeket a problémákat csak szélsőséges módon tudják elintézni. Lásd: délszláv háború, koszovó harcok..."
Az élet már csak ilyen kegyetlen, hogy van amikor harccal lehet valamit elintézni. Ilyen a világ, a természet minden. Jó lenne ezt tudomásul venni és nem holmi liberális rózsaszín álomvilágban élni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nekünk most háborúzni kellene, de észre kéne venni, a folyamatos kerülése a konfrontációnak azt eredményezi, mindenki azt hiszi, velünk bármit meg lehet csinálni.

Azhát 2008.11.10. 15:20:33

"Dél Oszétiába azért vonultak be az oroszok, mert az orosz állampolgárok veszélybe kerültek. Persze, más kérdés, hogy nem véletlenül kaptak az oszétok orosz állampolgárságot."

Most az oroszok a példaképeink??? :-O

irrelevant 2008.11.10. 15:22:10

Elképzelem, hogyan születhetett ez a remek ötlet a NŐ vezetőinek agyában.

- Te, Béluskám, ööö, Varga segédőrmesterhelyettes! Olvastam a Földi Pál könyvemben, hogy most lesz az I. bécsi döntés évfordulója. Menjünk már a Felvidékre, tartsunk egy megemlékezést!
- De Józsi... izé, nemzetvédő marsall főuram! Mi lesz ha a tótok bepipulnak és előállítanak minket?
- Hát akkor a kurva anyjuk a tótoknak!
- Istenemre, de igazad van! Menjünk a Felvidékre! Dögöljenek meg mind! Huj-huj-hajrá!

Sajnos, ahogy valaki fentebb írta, ma az idiótáknak áll a világ, azon belül is a frusztrált fegyverbuziknak, akik nem mennek el paintballozni vagy airsoftozni, mert olyan púposak, hogy a tornaórán felmentettek voltak, vagy 30%-os rokkantságijuk van mert már szétitták a májukat. Na ezek mennek a Gárdába meg az Őrseregbe katonásdit játszani. Ők igazából segítségre szorulnak, úgyhogy nem kéne rájuk haragudni. De akkora idióták már, hogy nem tudok rájuk, mint fogyatékosokra, továbbra is szánakozó jóindulattal tekinteni.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.11.10. 15:22:24

És közben a Magyar Szent Korona másával koronázgatnak Bratyiszlavában.

Ez megvan? Skizofrénia a köbön.

tra.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=47&Itemid=56

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.11.10. 15:23:04

"Most az oroszok a példaképeink??? :-O "

A határon túli magyarságokat ért inzultusok esetében akár lehetnek azok is. Kár hogy nem érted....

Carnivora (törölt) 2008.11.10. 15:23:41

otvospeter · fricska.blog.hu 2008.11.10. 15:22:10

Akik pedig ezekbe sem férnek be azok a chartákat írnak? :D

Carnivora (törölt) 2008.11.10. 15:24:33

Jancsibohóc 2008.11.10. 15:23:04

Nem kell oroszokat példának. Próbálj te terrorizálni zsidókat, amcsikat, németeket, angolokat ...

redriot77 2008.11.10. 15:25:07

Johnson Doe:
"Olyan van, hogy magyar diplomácia? Mármint a s**gnyaláson kívül?"

Szerintem van, de azt nem mondtam hogy jó, és nem mondtam hogy a legmegfelelőbb emberek alkotják. Ettől függetlenül ezt a helyzetet nekik kell megoldaniuk, és jó lenne, ha legalább magyar civil (vagy félkatonai :) részről nem gördítenének eléjük akadályokat.

borovi 2008.11.10. 15:25:55

Gondoltam, én is kommentelek, de annyi idióta veri itt a nyálát hülyeségekkel, hogy nem látom értelmét.

Azhát 2008.11.10. 15:26:21

"Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nekünk most háborúzni kellene"

Valójában pedig ezt teszik a szélsőségesek. Háborúznak. Már most. Nem véletlen ez az egyenruha-mánia a szélsőjobbnál (meg a szélsőbalnál)

"de észre kéne venni, a folyamatos kerülése a konfrontációnak azt eredményezi, mindenki azt hiszi, velünk bármit meg lehet csinálni."

Most viszont azt mondják a szlovák szélsőségesek, hogy a magyarokkal mindent meg KELL csinálni, mert ilyenek-olyanok...

amitlatok (törölt) · http://amitlatok.blog.hu/ 2008.11.10. 15:26:21

Tényleg kár a balhét szítani. Haverom katonaruhában ment vizsgán közúti EÜ-ből...Meg is húzták.

Johnson Doe 2008.11.10. 15:28:48

Redriot:
Ne haragudj, de nem nagyon tudok veled egyetérteni. A diplomácia nem arról szól, hogy minden ország vezetőjéhez egyenként kell rohanni, hogy csókot leheljenek a ráncos kacsókra. Hanem néha "diplomáciai lépéseket" kéne tenni. Azt eddig keveset láttunk, vagy csak én nem figyeltem oda kellőképpen.

redriot77 2008.11.10. 15:29:35

"Gondoltam, én is kommentelek, de annyi idióta veri itt a nyálát hülyeségekkel, hogy nem látom értelmét."

Mondottá Istennek legtisztább angyala, és két szárnycsapással maga alatt hagyta az ingoványban dagonyázó ártányokat, hogy így tűnjön el az Úrnak tündöklő mennyországának irányába.

Lohengrin 2008.11.10. 15:29:49

Azhát.
Orosz példakép, hmm? A nemzeti öntudatukról mindenképpen vehetnénk példát a stilusukról kevésbé, ahhoz nem bírjuk eléggé a vodkát, nem elég erős a gyomrunk.

Ez az országosdi/nemzetesdi szép lassan elmúlik, sajnos rengeteg áldozat árán és az emberek ráébrednek, hogy csak a közös érdek számít. Sajnos én nem érem meg.
Gyengébbek kedvéért, sötét Zalából, magasan tojok a IV. metróra és nem feltétlenül akarok felmenni Pestre, ha nem muszáj. A nyelven kivül semmi nincs ami összeköt az újpesti focidrukkerrel.

irrelevant 2008.11.10. 15:29:55

Carnivora: azok is frusztrált hülyék, de nem fegyverbuzik, hanem amolyan kiöregedett, széplelkű pacifista hippik, akiknek nem engedték otthon, hogy megnövesszék a hajukat és a Tabánba se mehettek el, így maradt az otthon egyedül kuksolás és apuci szocialista házi kiskönyvtárának átnyálazása.

Carnivora (törölt) 2008.11.10. 15:31:03

redriot77 2008.11.10. 15:25:07

Ez nem akadály ez max. kis erőlködés csak a szlovákoknak jobb a marketingjük a mi diplomáciánk gyakorlatilag nem létezik Göncz Kinga néha elutazgat-nyaralgat itt-ott ennyi. Nálunk a parlament közelébe sincsenek ezek a csoportok, akik a szlovák parlamentben-kormányban üldögélnek. -

Azhát 2008.11.10. 15:31:46

"A diplomácia nem arról szól, hogy minden ország vezetőjéhez egyenként kell rohanni, hogy csókot leheljenek a ráncos kacsókra. Hanem néha "diplomáciai lépéseket" kéne tenni. Azt eddig keveset láttunk, vagy csak én nem figyeltem oda kellőképpen."

Pedig annak idején Benesék is elsősorban diplomáciai úton, ilyen csókokkal csinálták meg Csehszlovákiát...

rhynn · http://comicbooks.blog.hu 2008.11.10. 15:31:53

"TaTa86. · erepublik.com 2008.11.10. 15:13:18
rhynn: Te barom! Mi a f@szról beszélsz b@zdmeg?! Nem tűnt fel, hogy 60 éve(!!!!) folyamatosan napirenden vannak a magyar atrocitások???? Hol volt itt szélsőjobb a kádárkorban? Hol volt itt mélymagyarkodás?
Igen, eddig mivel hülye vagy és műveletlen, nem tűnt fel, hogy verik a magyarokat. De attól még verték. Most végre, néha (az atrocitások 1/10-ét) lehozza a média, és rácsodálkozol, hogy né mááá? Persze rögtön a magyarkodók a hibásak. Amit a TV nem mond az nem is létezik mi? "

Abban egyetértünk, hogy eddig is voltak magyarellenes megmozdulások, s ez után is lesznek. De ha a sok hülye egyenruhában kimegy provokálni, csak még jobban elszáll a helyi hülyék agya, s megint az ottani magyarokat fogja verni, mert a jobbikosok, vármegyések addigra már árkon-bokron túl vannak.

Persze, én sem támogatom Slota és Fico hülyeségeit, de valahogy még jobban irritál a magát katonának, hadseregnek képező alkoholisták, munkanélküliek tömege, akik csak lejáratják az országot, s sokat ártanak a határon túli magyaroknak is.

Azhát 2008.11.10. 15:33:40

"Orosz példakép, hmm? A nemzeti öntudatukról mindenképpen vehetnénk példát a stilusukról kevésbé"

Hát éppen ez az! A hétvégi eseményeknél is a "stílus" volt az, ami éppen ellenkező hatást vált ki...

Johnson Doe 2008.11.10. 15:34:30

Azhát
Lehet, de ők cserébe kértek valamit. Nálunk max. egy fejsimogatást, esetleg egy kedves mosolyt, vagy netalántán egy kis EU-s hitelt, amiből még jobban megtömhetik a zsebüket, amíg az emberek lelkesen fényképezik a "vidékfejlesztés" eredményeit...

Geza 2008.11.10. 15:35:24

.com 2008.11.10. 15:00:12
"felejtsetek el Trianont."
Nem lehet.

"foleg, mivel SENKI ne hatalmazta fel oket erre."
Majd pont tőled fog bárki is felhatalmazást kérni. Miért nem slotának mondod, hogy senki sem hatalmazta fel őket a dunaszerdahelyi viperázásra?


Liberté_73 2008.11.10. 15:00:21
"Előkerült az a dec5. sztori. Valaki magyarázza már el nekem -szerencsétlen egybitesnek- legyen kedves, hogy (1) miről is szólt az a népszavazás?"
Ismerje-e el a magyar állam mindazon emberek jelen magyar állampolgárságát, akik a '45-ös határhúzás előtt magyar állampolgárok voltak, ill. szüleik azok voltak, és így születés szerint ők is azok lennének.

"(2) mi lenne, ha fordítva sült volna el?"
A felvidéki magyarok kettős állampolgárok lennének, így közvetlen és a tótok által meghamisíthatatlan és cáfolhatatlan hivatalos statisztikánk lenne a felvidéki magyar etnikai közösség létszámáról, amire alapozva a kisebbségi státuszt és a kulturális autonómiát nem tudnák a tótok elmismásolni.

rhynn · 2008.11.10. 15:07:19É
"Amíg nem vesszük fel a támadásaikat, hátrányunk nem származik belőle, ..."
Csak annyi, hogy agyonvernek minket egyesével vagy kisebb csoportos adagokban, valóban semmiség...

reKorrekt 2008.11.10. 15:37:29

A lényeg:

Szlovákiában...
...60 összevert magyar.
- magyar reakció: háthunavideóó?
- szlovák reakció: hátkéérted?

...28 magyar masírozó bohóc.
- szlovák reakció: atomot a magyarokra!
- magyar reakció: n/a

Köszönjük Emese - őő Kinga.

BLovi 2008.11.10. 15:38:13

Már bocsánat, de a Budapesten Trianonról megemlékező szlovákok példája kurvaszar.
Ha arról lenne szó, hogy a Dunántúl ezer évig Szlovákiához tartozott volna és még jelenleg is túlnyomórészt szlovákok laknák Budapestet na akkor lenne ugyanolyan a példa.

Nekem a nagyapámékat erőszakkal telepítették ki a Felvidékről. Ha két naponként úgy tartaná kedvem, hogy erről én megemlékezzek, akkor kétnaponként átjárhatnék a területekre. Kussolniuk kellene.

Két dolgot tehetnek: Vagy hozzászoknak, hogy a Felvidéken mindig is sok magyar lesz - mert azt a területet ők csak úgy a semmiért kapták és korábban semmi közük nem volt hozzá - és ezesetben eltűrik, hogy Felvidéken mindig is meg fogják ünnepelni a magyar ünnepeket, évfordulókat, lengeni fog a magyar zászló és szólni fog a magyar himnusz, vagy a másik lehetőség hogy ha ez nekik derogál akkor a Felvidék déli részéről lemondanak. Ez a két lehetőség van, választhatnak!

De az, hogy Felvidéken nem hangozhat el a magyar himnusz, nem lehet kirakni egy magyar zászlót, vagy nem lehetne megünnepelni egy magyar évfordulót, az ki van zárva!

Azhát 2008.11.10. 15:38:30

Orbánnak mi a véleménye erről egyébként?

Johnson Doe 2008.11.10. 15:38:40

vero

"Csináld-magad-történelem" szlovák módra?

Geza 2008.11.10. 15:39:19

rhynn 2008.11.10. 15:31:53:
"...irritál a magát katonának, hadseregnek képező alkoholisták, munkanélküliek tömege..."
Mutass már közülük EGY DB alkoholistát és EGY DB munkanélkülit! Miből, honnan gondolod, hogy megalapozott lenne őket 'alkoholisták és munkanélküliek tömegének' nevezni? Mert ezt írta az index meg a pépszabadság? A tények meg a világ már nem is érdekes, csak az a lényeg, amit a falka harsog?

more 2008.11.10. 15:39:26

"(2) mi lenne, ha fordítva sült volna el?"
azt se felejtsd el geza hozzatenni, h a szocik az eletbe nem kerulnenek kormanyra, ha a kettos allampolgarsag letre jott volna, mert a hatarontuliak 99.99%ban hanynak a szociktol. szoval azert volt ilyen fontos, h kampanyoljanak ez ellen, meg az xmillio roman vendegmunkas mellett....

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.11.10. 15:41:01

Carnivora 2008.11.10. 15:24:33
Jancsibohóc 2008.11.10. 15:23:04

Nem kell oroszokat példának. Próbálj te terrorizálni zsidókat, amcsikat, németeket, angolokat ...

Kérésednek eleget téve, nemsokára indítom a Battlefield 2-őt. Ha unom az amcsikat, átváltok a Special Forces-ra, és terrorizálom kicsit az angolokat. Nem baj? :)

Dezső Atya 2008.11.10. 15:41:13

Trianonban nem Magyarországot, hanem az Osztrák-Magyar Monarchiát osztották fel, nagyjából e térkép alapján:

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/92/Austria_hungary_1911.jpg

Nekem úgy tűnik, egész pontosan és igazságosan.

A legtöbb ország Európában átélt hasonló területvesztéseket, mégsem tudok egyről sem rajtunk kívül, ahol a mai napig habzó szájjal őrjöngenének emiatt.
Svédországot például nem kellett fegyverrel kényszeríteni Norvégia feladására, Finnországot sem követelik vissza, pedig szép nagy területekről van szó, amik hosszabb ideig tartoztak hozzájuk, mint hozzánk Horvátország.
De még sosem láttam svéd autókon Nagysvédország matricákat. Helyette élnek boldogan és békében a szomszédjaikkal, a kisebbségeket megbecsülik a saját országukban, és a gazdasággal foglalkoznak mindenki közös megelégedésére, nacionalista acsarkodás helyett.

Magyarország, sok más európai országhoz hasonlóan, hol létezett, hol nem létezett, a határai és etnikai összetétele folyamatosan változott, sok-sok évszázadon keresztül pedig a Habsburgokhoz tartozott, mielőtt Trianon jóvoltából visszanyerte önállóságát. Örüljünk, hogy ennyit is kaptunk, ezzel se nagyon tudtunk mit kezdeni.

Jó lenne már végre az irígységen felülemelkedni, és legalább ezt a 93 000 négyzetkilométert felvirágoztatni, megmutatni, hogy nem csak pofázásban vagyunk nagyok.

BLovi 2008.11.10. 15:42:21

Még annyit fűznék hozzá, hogy a magyar külügy egy balfasz. Még a magaslabdákat sem tudja lecsapni.

Ugyebár történt az az eset, hogy a Pilisben lefújtak egy, vagy két szlovák helységnévtáblát. Erre Slota azt mondta nemzetközi újságírók előtt, hogy ilyen náluk soha nem történhetne meg! Na jah, persze. Eddig is rengetegszer történt ilyen, de konkrétan az elmúlt másfél hétben is számos felvidéki magyar település helységnévtábláját fújták le szlovákok. Persze ebből nincs hír, emitt nem tart sajtótájékoztató, de ami a legszánalmasabb, hogy az idióta magyar politikusoknak sincs eszükben figyelmezetetni a nemzetközi sajtót arra a hazugságára amit mondott Slota.

irrelevant 2008.11.10. 15:42:54

Geza

Nem engem szólítottál meg ugyan, de hadd válaszoljak:

Volt pár hónapja a városomban gárdaavató. Kimentem megnézni amolyan állatkerti séta alapon. Annyi szétivott fejű alkoholistát egy rakáson ritkán lát az ember, mint ott. Mintha a Tulipán presszó törzsközönsége rendezett volna farsangi bált.

Carnivora (törölt) 2008.11.10. 15:43:16

Kurva egyszerű a képlet. A szlovákokkal évszázadokig elvoltunk békében 1848-ban is pár akarta keverni a szart a többi szlovák kergette el a picsába.

Mi a helyzet manapság? a szlovákok alapvetően leszarnák ki mit bohóckodik koszorúkkal viszont a szlovák gazdasági csodának bizony vannak vesztesei nem is kevesen észak-szlovákiában főleg a tiszta szlovák területeken. Na általában, ha v.hol szopás van ott kell keresni egy bűnbakot Slota ezt megtalálta a magyarokban a Szlovákoknál biza a magyarok = zsidó. Lehet jókat lovagolni minden faszságon, mint nálunk kurucinfo, Budaházy teszi a zsidósdi mesével. -

rhynn · http://comicbooks.blog.hu 2008.11.10. 15:43:32

Geza: nézz végig a tömegen... fórumos szlenggel élve, aki ilyen helyekre jár, sikeres ember nem lehet...

átlátó 2008.11.10. 15:44:02

"Más" egyenruhában tényleg nem okos dolog Szlovákiában menetelni. De rendhagyó.

Liberté_73 2008.11.10. 15:44:16

Géza: hálás köszönet

már csak azt nem értem, hogy ez a cáfolhatatlan statisztika miért olyan jó nekünk?, és hogy az "új" állampolgároknak tényleg a "régiekkel" azonos jogaik lennének-e?

Johnson Doe 2008.11.10. 15:44:24

Dezső Atya
"Nekem úgy tűnik, egész pontosan és igazságosan."
Ezzel a mondattal azért egy picit vitába szállnék. Etnikailag semmi igazság nem volt benne, vagy az a pár magyar egészen véletlenül ébredt egy reggel arra, hogy immáron más országban él?

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.11.10. 15:44:27

off
Mivel az egyik leggyakoribb név, ezért a Rékáknak sok boldogat! :o)


(huhh, de egyszerű volt ezt letudni mára/idénre)


ui. és persze, mert van Reka postolónk is
on:

Muad\\\'Dib 2008.11.10. 15:46:11

Dezső Atya 2008.11.10. 15:41:13
Te tényleg ilyen hülye vagy, vagy esetleg olvasni nem tudsz?
Még egyszer:
- MUTASS EGY OLYAN ORSZÁGOT MELY NÉPESSÉGÉNEK 1/3-ÁT ELCSATOLTÁK VOLNA.
- MUTASS EGY OLYAN ORSZÁGOT MELYNEK NÉPESSÉGÉNEK 10%-a MAI NAPIG HATÁRAIN KÍVÜL ÉL
Ezt lehetőleg tedd meg Európából. Annyira nem lehetsz hülye, hogy Svéd példával jössz, miután svédek nem nagyon élnek óriási számban Norvégiában

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.11.10. 15:46:31

Azt hiszem a BLovi-nál van a kulcsmondat/ok:

"Még annyit fűznék hozzá, hogy a magyar külügy egy balfasz. Még a magaslabdákat sem tudja lecsapni."

Ezeket a problémákat elsősorban nekik kell/ene megoldani nem Vona Dzsínek az útlezárásokkal, meg az egyenruhás mazsorettlányoknak.

rhynn · http://comicbooks.blog.hu 2008.11.10. 15:47:15

otvospeter:
"Volt pár hónapja a városomban gárdaavató. Kimentem megnézni amolyan állatkerti séta alapon. Annyi szétivott fejű alkoholistát egy rakáson ritkán lát az ember, mint ott. Mintha a Tulipán presszó törzsközönsége rendezett volna farsangi bált. "

Teljesen egyetértünk. Kedvencem az volt, amikor ilyen gárda gyűlésen már reflexből ordítota a rendőr fülébe, hogy gyurcsáááánytakarodj!, mire az megkérte, hogy legalább addig ne ordítson, amíg felírja az adatait. Vagy egy hétig röhögtem rajta :D /asszem hittévén volt/

Azhát 2008.11.10. 15:48:06

Igen Dezső atya, azért nem volt ez "egész pontos" :)

Secnir 2008.11.10. 15:50:31

"Lohengrin 2008.11.10. 15:16:34
[...] Dél Oszétiába azért vonultak be az oroszok, mert az orosz állampolgárok veszélybe kerültek"

LOL
persze, legfőképpen azok az oroszok, amelyek bevonultak...

BLovi 2008.11.10. 15:52:46

Dezső atya...olvassgass még egy kicsit történelmet!

Azt, hogy a trianoni határok felosztása igazságtalanul történt (nem arról beszélek, hogy vettek el tőlünk területet, hanem hogy ennyit) azt gyakorlatilag politikiai nézettől függetlenül a történettudósok 99%-a elismeri. Sőt még sok korabeli külföldi értelmiségi is felszólalt későbbiekben ez ellen. Vita csak azon lehet, hogy x évtized elteltével lehet-e valamit csinálni, vagy sem. És ha nem akkor a kint rekett magyarokat hogyan lehetne legjobban segíteni.
De basszus jössz te és beírod a tutiságodat, hogy a trianoni határok tökre jogosan lettek felhúzva. Meg áll az ember esze. És ezt egy magyar írja...olvassgass már utána, hogy 100%-ban magyar lakta területeket miért csatoltak el kizárólag gazdasági érdekből (vasúti csomópontok). Vagy esetleg neked az is baj, hogy a románok kivonultak Budapestről, meg a Tiszántúlról? Tán akkor még igazságosabb lett volna nem? Ne röhögtesd már ki magad!

Netuddki. 2008.11.10. 15:54:03

rhynn · rhynnhosei.blog.hu 2008.11.10. 15:47:15

Hát igen, kérdés ki mozgatja a szálakat? Egy-két munkanélkülit egy-két felesért mindíg lehet találni.

Aaronka 2008.11.10. 15:54:48

Most mondta valami okos ember a rádióban (a nevére nem emlékszem), hogy ha nem rakjuk renbe a gazdaságunkat, röhögni fognak rajtunk a szlovákok. Milyen igaza van. Gondolom Svájccal nem pattognának, meg nem hitlereznének.

BLovi 2008.11.10. 15:56:00

rhynn: Melyik városban volt és pontosan mikor? Vagy ne tegyek fel ilyen keresztkérdéseket mert akkor véletlenül valami konkrétumot kellene írni? :)
Életszerű, hogy valakit igazoltatnak, te meg odamégy közvetlen közelébe a rendőrnek és hallgatózol. Mesének mindenesetre jó volt.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2008.11.10. 15:56:00

Egyszerüen idióta volt akinek a fejében megfogant, hogy a történtek után Királyhelmecre mennek masírozni. Én ellenük itthon hazaárulás címen eljárást indítanék. Sima életfogytiglannal. A többi faszkalap megtanulná, hogy nem ugrálunk más országban. Aztán csodálkozunk, ha normális magyarokat szlovákiában, romániában, szerbiában atrocitás ér?
Elejét kell venni ezeknek.

johevi 2008.11.10. 15:56:18

A Magyar Gárda arra jó, hogy kellő szinvonalú válaszunk legyen a hülye Slotára....
Egyébként a Nagymagyarország és Árpádsávos zászlókkal felkészült Ria-Ria-Hungária kiálltással szlovák bajnoki meccsen megjelenő ostobák ellen sem jogos ilyen méretű rendőri brutalitás...
Apropó rendőrség: a szlovák rendőrök közül ketten (!!!) sérültek meg. Amikor a magyar rendőrség oszlat a sérültek felét ők teszik ki....

Netuddki. 2008.11.10. 15:56:30

BLovi 2008.11.10. 15:52:46

Csak az az egy probléma van, hogy a határon túli magyarok lassan inkább letagadják a nemzetiségüket szégyenükben.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.11.10. 15:56:35

Dezső Atya // Amint Ön is észrevette Atyám, az osztrák szállásterület szinte érintetlen maradt (a mai napig). Elvesztették a gyarmataikat. Ilyen valóban sokszor megtörtént a gyarmatosítókkal.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.10. 16:00:05

rhynn:... "Abban egyetértünk, hogy eddig is voltak magyarellenes megmozdulások, s ez után is lesznek. "
Bocs, ha ez a világ rendje igazán nem értem én sem, hogy minek pattogunk.

"Slota és Fico hülyeségeit,"
Akkor 25ödjére: Slota és Fico a kormánypártok vezetői, Fico konkrétan miniszterelnök. A szlovák parlament szinte egyhangúlag megszavazta a magyarellenes "Lex DAC"-ot.
Ez nem annyi, hogy Slota és Fico nem szimpi, hatalom és támogatás van mögötte, a magyarok mögött, meg az ilyen hozzáállás miatt nincs.
Az hogy az Őrsereg, saját kontóra kimegy baromkodni, az az ő dolguk. Ők nem képviselnek senkit csak magunkat, és ezt nem csak mi tudjuk hanem a szlovákok is.

Netuddki. 2008.11.10. 16:00:29

johevi 2008.11.10. 15:56:18
"A Magyar Gárda arra jó, hogy kellő szinvonalú válaszunk legyen a hülye Slotára...."
Ha lesüllyedsz a hülyék színvonalára, legyőznek a rutinjukkal.

"Egyébként a Nagymagyarország és Árpádsávos zászlókkal felkészült Ria-Ria-Hungária kiálltással szlovák bajnoki meccsen megjelenő ostobák ellen sem jogos ilyen méretű rendőri brutalitás..."
Legközelebb jobban meggondolják hova mennek.

"Apropó rendőrség: a szlovák rendőrök közül ketten (!!!) sérültek meg. Amikor a magyar rendőrség oszlat a sérültek felét ők teszik ki...."
Itt az eredménye, hogy túlságosan kesztyűs kézzel bántak velük. Bezzeg a szlovákok még ebben is jobbak!

Carnivora (törölt) 2008.11.10. 16:00:45

johevi 2008.11.10. 15:56:18

Te , ha hülye vagy v.mihez minek büfögsz közbe? A magyar gárda meg Slota hol van egy súlycsoportban? kormányzati tényező már a gárda? :D

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.10. 16:01:21

Amúgy a NŐ tagjai általában nem munkanélküliek. Ahogy a gárdisták sem. Kritizálni lehet, de maradjunk a valóság talaján.

Azhát 2008.11.10. 16:02:07

"Az hogy az Őrsereg, saját kontóra kimegy baromkodni, az az ő dolguk. Ők nem képviselnek senkit csak magunkat, és ezt nem csak mi tudjuk hanem a szlovákok is."

Mármint magukat?
sajnos nem. Ficoék mondhatják, hogy minden magyar ilyen.

Dezső Atya 2008.11.10. 16:03:10

Johnson Doe:
Kerültek már jóval nagyobb etnikai csoportok jóval rosszabb helyzetbe is, szerte a világon. Ha megbecsülték magukat, akkor jó dolguk volt, ha nem, akkor meg szar.
A vajdasági magyarok csak röhögtek rajtunk, és dörzsölték a tenyerüket, amíg Jugoszláviában jobb volt élni mint itt.
A szlovák testvérek se voltak túl segítőkészek velünk, ha egy-egy magyar odatévedt. Saját tapasztalat is, mások is ugyanezt mesélték: ha valaki Pozsonyban kért segítséget magyarul, hirtelen csak szlovákul beszéltek a felvidéki atyafiak. Most bezzeg nyelik el a milliárdos támogatásokat, és nekünk kell az ő szaros tankönyveikért (egyelőre csak) poltikai harcot folytatni. Pofátlanul kihasználnak minket.
Miért van az, hogy a svábok mindenhol megtalálják a helyüket? Mert becsületesek, szorgalmasak és mert van nekik valami, ami a magyaroknak kevés: eszük.
Talán ezekre az erényekre kellene kicsit ráerősíteni, és akkor jobban megbecsülnék a határon túliakat is. De amíg egy román és egy magyar települést arról lehet megkülönböztetni, hogy a román tiszta...

more 2008.11.10. 16:04:35

carnivora: hat nem tudtad, h ha ez igy folytatodik, magyarorszagnak par even belul a garda tabornokaibol allo kormanya lesz, az osszes kisebbseget a dunaba lovik es barna eso meg ilyenek...??? igazan muvelodhetnel egy kicsit jobban:))))

Geza 2008.11.10. 16:05:22

rhynn ·2008.11.10. 15:43:32:
"Geza: nézz végig a tömegen... fórumos szlenggel élve, aki ilyen helyekre jár, sikeres ember nem lehet..."
Hát, biztos nem a rózsadombi tolvajbrigádhoz tartoznak, nincs helikopterük, de még gyárat se privatizáltak maguknak, az tuti. Kinek mi a siker persze, de rögtön en bloc le-'alkoholista munkanélkülized' őket - a nagy semmire alapozva.

Liberté_73 2008.11.10. 15:44:16
"már csak azt nem értem, hogy ez a cáfolhatatlan statisztika miért olyan jó nekünk?"
Mert onnantól nem tudnák pl. betiltani a magyar iskolákban a magyar nyelvű könyveket, ui. az ő törvényeikben is benne van a kisebbségek jogainak a biztosítása, csak épp a számokat hamisítják ill. a régiófelosztással trükköznek, hogy valahogy mégse kelljen ezen törvényeket alkalmazni. Mivel a számokat ők adják össze, semmilyen fórumra nem lehet tovább vinni az ügyet, mert a területi illetékesség miatt az ő adataik az egyedüli hivatalosak.
Ha a felvidékiek magyar állampolgárok is lennének, akkor a magyar statisztika is hivatalos lenne, nem lehetne 'szlovák belügy' címszóval elkenni a dolgot, és lenne mire hivatkozni - akár egyetlen ottani magánembernek is.

"és hogy az új állampolgároknak tényleg a régiekkel azonos jogaik lennének-e?"
Minden magyar állampolgár egyenlő, ahogy az az alkotmányban is meg van írva. (Mielőtt felemlítenéd a TB-t, az csak propagandafogás volt, ui. magyarországi munkaviszony és járulékfizetés nélkül magyar állampolgár után sem fizet a TB, hanem csak ambuláns ellátást kap az illető, azt viszont állampolgárságtól függetlenül kapja mindenképpen.)

kovi1970 2008.11.10. 15:54:03
"Hát igen, kérdés ki mozgatja a szálakat? Egy-két munkanélkülit egy-két felesért mindíg lehet találni."
Ismételten mondom: nem munkanélküliek és nem alkoholisták. Erre semmi jel nem utal, csak terjesztik egyesek, akiknek nem tetszik a dolog, de meg bedőlsz nekik.

Muad\\\'Dib 2008.11.10. 16:06:13

Dezső Atya 2008.11.10. 16:03:10
Tévedtem, te nem buta vagy, hanem egyszerűen egy nyomorult kis magyargyűlölő, aki itt éli ki magát. Szar lehet csótányként élni, dehát a fajtád miatt tartunk itt, mert vagytok egy páran. Javaslom takarodjál el ebből az országból, amig megteheted anélkül, hogy bajod essen.

Aki ezt erősnek érezné, azt pont leszarom. Vannak itt emberek akivel lehet vitatkozni, pedig mást gondol, mint én, de ezzel a nyomorulttal nem érdemes.

Azhát 2008.11.10. 16:07:27

"Te , ha hülye vagy v.mihez minek büfögsz közbe? A magyar gárda meg Slota hol van egy súlycsoportban? kormányzati tényező már a gárda? :D"

Sajnos ez nem mentség a gárdára... mellesleg a nyugat egy szabadon választott miniszterelnökre jobban fog hallgatni, mint egy katonásdit játszó csapatra, főleg ha ez összemosódik zászlóégetéssel, futballhuliganizmussal stb.

Johnson Doe 2008.11.10. 16:07:58

Dezső Atya
"Kerültek már jóval nagyobb etnikai csoportok jóval rosszabb helyzetbe is"
Való igaz, ők azóta
a. sikeresen szabadultak (Írek)
b. még mindig robbantgatnak (pl. baszkok)
Szóval ez nem a legmegfelelőbb válasz úgy érzem.
A svábok azért találták meg mindenhol a helyüket, mert általában betelepültek valahova. A magyarok el sem költöztek otthonról, és máris egy teljesen más országban találták magukat. És hidd el, nem kellett sokat tenniük azért, hogy az "új földbirtokosok" alaposan szétkenjék őket, akár románok, akár szlovákok. Más, amikor egy bevándorló elfogadja az ország követeléseit (már akik), és más amikor bele akarják verni az emberekbe, hogy többé nem azok, akik.
Nem hiszem, hogy a legjobb példával jöttél.

Liberté_73 2008.11.10. 16:08:38

"felemlítenéd a TB-t" eszemben sincs

csak a többi, állampolgári jogon járó dolgon gonolkodom (GYES, GYED, segélyek, támogatások, stb)

illetve hogy hogy is van a "más farkával verni a csalánt" kifejezésnek az ide illő formulája az adózás síkjára is rávetítve

saku 2008.11.10. 16:09:26

Dezso Atya!

BRAVO

Johnson Doe 2008.11.10. 16:10:34

Azhát
Nem hiszem, hogy a Gárdára "mentség" kéne. Eddig semmi olyant nem követtek el, amiért mentegetőzniük kellene. Sőt...

Edula 2008.11.10. 16:13:00

Már megint megy itt a nagy ész osztás. Csallóköz/Felvidék már soha nem lesz Magyarország része. Ezt tudomásul kellene venni. De hogy lehetne békében egymás mellett élni, mikor a feszültség állandóan gerjesztve van a két fél között? Hol az egyik oldalról, hol a másikról. De ezzel az itteni magyarok sincsenek tisztában, hogy ezzel a provokálással csak nekünk ártanak, akik magyarként élünk Szlovákiában. Békében, megjegyzések nélkül, míg épp nem adódik pár idióta, aki el nem kezdi a provokációt. Közben pedig csak a politika jár jól. Addig nem foglalkoznak velük és egyéb dolgaikkal, míg a két nép egymás pocskondiázása folyik.
De azért jó lenne arra is választ kapni, ha már egyszer születésemtől kezdve magyarnak vallom magam, magyar nemzetiségűnek, felvállalom egy országban ezt, ahol épp csak megtűrnek, de nem tagadom meg a véremet, mert igenis MAGYAR vagyok, akkor a magyarországiak miért szlovákoznak le mindig? Szlovákiában magyar, Magyarországon szlovák. És itt verik a mellüket, hogy Trianon meg visszacsatolás. Akkor hol is tartunk?

Watchman 2008.11.10. 16:13:33

Dezső Atya 2008.11.10. 15:41:13
Mint egy olyan család leszármazottja, amelyiket, az általad igazságosnak vélt döntés alapján, áttettek egy másik országba, csak annyit mondanék, hogy gratulálok. Megnyerted az év ostoba taplója díjat. Sokáig gondolkodtam, hogy egyáltalán érdemes-e válaszolnom a hozzászólásodra, de úgy gondolom önző dolog lenne elhallgatni előled ragyogó éleslátásod jogos elismerését.

kill004 2008.11.10. 16:13:46

Nos, hát olvasgatom itt a kommenteket, és úgy látom nagy számban megtalálható a " ne szóljunk semmit, mert úgy csak rosszabb lesz" típus. Négy gyermekem van, mindig arra neveltem őket, hogy álljanak ki az igazukért, ne ijedjenek meg senkitől, ha ok nélkül bántják őket, üssenek vissza.Néha monoklival jöttek haza az iskolából, néha intővel, de ha bebizonyosodott, hogy igazuk volt, mindig melletük álltam, bárkivel szemben. Hál istennek jól tanulnak, lelkileg egészségesek.
Személyes tapasztalatok sora az, hogy mindig a gyáva, meghunyázkodó, "én inkább oda sem nézek" típusú ember kap a legtöbbet a pofájára.

A párhuzamokat kéretik megvonni!

Azhát 2008.11.10. 16:14:04

"Nem hiszem, hogy a Gárdára "mentség" kéne. Eddig semmi olyant nem követtek el, amiért mentegetőzniük kellene. Sőt... "

izé... hány hektár földet parlagfű-mentesítettek eddig? :))))

Valójában EGYETLEN dolgot tettek: a rossz hírünket keltették. Semmi mást nem értek el.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.11.10. 16:14:57

BLovi 2008.11.10. 15:38:13

"Felvidéken mindig is meg fogják ünnepelni a magyar ünnepeket, évfordulókat, lengeni fog a magyar zászló és szólni fog a magyar himnusz, vagy a másik lehetőség hogy ha ez nekik derogál akkor a Felvidék déli részéről lemondanak."

Az első bécsi döntés milyen magyar ünnep?

Azhát 2008.11.10. 16:17:45

"Négy gyermekem van, mindig arra neveltem őket, hogy álljanak ki az igazukért"

Kérdés, hogy milyen módszerrel...
Ha haragszom a szomszédra, mert a rossz híremet kelti, azt mondva, hogy zajos vagyok, akkor erre nem az a válasz, hogy csakazért is a full hangerővel hallgatom egész éjjel a mettált, mert a szomszéd akkor még jobban szid engem... és a többiek is neki fognak igazat adni...

A párhuzamokat kéretik megvonni!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.11.10. 16:20:56

kill004 2008.11.10. 16:13:46

"Négy gyermekem van, mindig arra neveltem őket, hogy álljanak ki az igazukért, ne ijedjenek meg senkitől, ha ok nélkül bántják őket, üssenek vissza"

Ez a diplomáciára nem nagyon vonatkozik xD

Illetve még Ausztriával sem merünk szívózni (Rába) pedig ott elég kevés magyar él ..

Göncz Kinga, ő a kulcsa a szopóágnak ..

Vagy nézd a bukaresti nagykövetünket, Füzesy Oszkárt ...

Azhát 2008.11.10. 16:23:19

"Vagy nézd a bukaresti nagykövetünket, Füzesy Oszkárt ... "

megint ajánlom figyelmetekbe herczeg ferenc visszaemlékezéseit... :)
ő pontosan ugyanezeket a vádakat mondja a horthy-rendszerbeli diplomáciánkról :)

kill004 2008.11.10. 16:25:49

Azhát,

Csakhogy! Metált nem is hallgattam, erre a szomszéd átjött pofánverni.

Sántít a hasonlat, de kurvára ám...

Démonmac1 2008.11.10. 16:26:46

mégis mit kelett volna csinálnia, a "nagykövetünknek"? mi felé az elvárás?
futballhuliganizmusból miért kell politikai ügyet csinálni? És ahogy a címben is szerepelt, mi a faxnak kell hergelni a szomszédokat?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.10. 16:27:05

zero: Milyen ünnep? Az az ünnep amit egy magyar ember különleges napnak tart, nem az amire az állam azt mondja, hogy ünnep. A bécsi döntések napja nekem ünnep, május 1 nem az.

"Ez a diplomáciára nem nagyon vonatkozik xD

Illetve még Ausztriával sem merünk szívózni (Rába) pedig ott elég kevés magyar él .."

Történelem 4.(12.) osztály: Hogy kaptuk vissza Sopront és környékét?

Itt is le lehet vonni a tanulságokat.

Editor Bob 2008.11.10. 16:27:41

"Az első bécsi döntés milyen magyar ünnep?"

A magyarok normálisabb felének egy örömteli esemény volt a két bécsi döntés, hiszen visszakaptuk a tőlünk elrabolt területeket, ahol zömében magyarok éltek.

Ahogy nézem, neked is nagy ünnep lenne, ha Izrael mondjuk megszerezne még egy területet a szomszédaitól.:)

Azhát 2008.11.10. 16:28:11

"Csakhogy! Metált nem is hallgattam, erre a szomszéd átjött pofánverni.
Sántít a hasonlat, de kurvára ám... "

valóban nem metál volt, hanem hard rock... és valóban nem teljes hangerőn, de szándékosan nyitva volt hagyva az ablak...

Muad\\\'Dib 2008.11.10. 16:29:45

Démonmac1 2008.11.10. 16:26:46
"futballhuliganizmusból miért kell politikai ügyet csinálni?"
Gratulálok, te is megnyerted az aranypénisz díjat. Még a szélsőjobboldalisággal kevéssé vádolható 168óra is azt írta semmiféle randalirozás, balhé nem történt, egyszerűen szarrá vertek mindenkit, aki Magyar. Müveltségből és tájékozottságból egyes. Leülhetsz.

kill004 2008.11.10. 16:31:17

zero: "Ez a diplomáciára nem nagyon vonatkozik xD"

Jelen esetben ne beszéljünk már pl. egy Cavour-i diplomáciáról. Két kis ország, akik szart se érdekelnek.

Muad\\\'Dib 2008.11.10. 16:31:47

www.168ora.hu/cikk.php?cikk=26196
Esetleg olvasd el Démonmac1, már ha tudsz olvasni és nem okoz megterhelést. Aztán kezdheted lefasisztázni a 168orat, úgyis rég röhögtem...

RIO 2008.11.10. 16:37:17

eddig nem írtam, de most mintegy beleköpném a levesbe:
az Európa (mint kulturális egység) előtt álló évtizedekben az egyetlen mentsvárunk lehet a nacionalizmus. nem feltétlenül a szó mai jelentésében, de nincs más út. efféle példa a sokat átkozott USA, ahol bár nacionalizmus helyett az amerikai álom tölti be ezt a szerepet, mégiscsak egy fajta (erős, ultra-) nacionalizmus az uralkodó, csak ez a (generált és talán hamis, nem lényeg. dehogynem) eszme tudja és tudta egy zászló alá hajtani a new yorki zsidó bankárt, a nevadai rednecket, a wasp-okat, harlemi gangstákat, olszok, írek, lengyelek, rabszolgák és native american-ok (a romázás ellentéte) unokáit.

Johnson Doe 2008.11.10. 16:38:28

Démonmac1
"mégis mit kelett volna csinálnia, a "nagykövetünknek"?"
Nem tudom. Talán kiállni a népe érdekeiért, nem hagyni, hogy vegzálják és folyamatosan pocskondiázzák.. ilyen apróságok.
"futballhuliganizmusból miért kell politikai ügyet csinálni?"
Erre azt hiszem Muad\\\'Dib már nagyon helytálló választ adott, kicsit nézz utána inkább.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.11.10. 16:38:53

zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.11.10. 16:14:57


"Az első bécsi döntés milyen magyar ünnep?"

Tényleg nincs benne a mai naptárban. Régebben benne volt.

Itt válik el ma a nemzet és a politika fogalma.

Mondanál egy külföldi példát?

Démonmac1 2008.11.10. 16:39:12

Qurvára lesz@rom a 168 órát (és a cikkíróját is), érintett a dologban, biztos hiteles cikket tud irni szurkolói szemszögből.

A Szlovákiai Magyaroknak ezzel baromi sokat sikerült ártani, úgyhogy csak gratulálni tudok a gyáva töketlen bandának, akik kimentek fesztiválozni, balhézni, aztán sz@rtak arra hogy mi lesz az ottélőkkel. Majd szépen visszamentek Magyarországra.
az én szememben inkább ez számít hazaárulásnak.

(Jobban meg kellett volna verni azt a csőcseléket)

Azhát 2008.11.10. 16:42:31

Azért az tény, hogy azok a dolgok, amik egy lelátón történnek, illetve amiket egy lelátón kiabálnak, az gyorsan bekerül a rossz skatulyába.
Ha a lelátókon azt skandálnák, hogy "éljenek a pirézek" vagy esetleg, hogy "isten éltesse a Rékákat" - ez is negatív hatást keltene. Ez van.
Egy lelátóbeli üvöltve-skandálásnak ilyen negatív hatása van. Kb. olyan negatív mint a seggbedugott pávatollnak, és a műbrokinak egy felvonuláson.

derelyegrádi szellem 2008.11.10. 16:43:40

démontesóm

"mégis mit kelett volna csinálnia, a "nagykövetünknek"? mi felé az elvárás?"'

1./ Megfésülködik és/vagy elmegy egy fodrászhoz, felvesz egy ember számára is hordható ruhát, hogy nem új nézzen már ki miniszterként, mint egy lepukkant bejárónő.

2./ bemegy a minisztériumba és elkezd dolgozni, és ennek keretében nekilát annak, ami a dolga, nevezetesen a magyar állam (és polgárianak) érdekeit képviselni (jogait védeni) diplomáciai szinten. Most pl berendeli a szlovák nagykövetet kétnaponta, és magyarázatot követel a történtekre. Aztán ha nem kap, akkor pedig Brüsszelhez fordul pl Slota kijelentései, a rendőrattak, magyargyalázó falfirkák, stb. miatt. Mint ahogy ezt mások is szokták.

Aztán ha ez sem vezet eredményre akkor megkéri azt a félidióta faterját, hogy adjon már egy jó kis interjút megint a Stampának Ajuta Europa cimmel. Hátha segítenek.

Nagyjából ennyit kéne tennie.

Muad\\\'Dib 2008.11.10. 16:44:19

Démonmac1 2008.11.10. 16:39:12


A Felvidéki szurkolók levele. Kicsit többet számít, mint a te redvás szar véleményed.


"KEDVES ANYAORSZÁGI TESTVÉREINK!

Boldogság, öröm, meghatottság és könnyek - ezek a szavak jutnak az eszünkbe, ha a szombati mérkőzésre gondolunk, amelyen egy nemzet, egy nép összefogott sajátjaiért, kiállt a felvidéki magyarokért.

Leírhatatlan érzés volt látni, hogy Csonka-Magyarország minden szegletéből jöttek buzdítani a felvidéki magyarság bástyáját, jelképét, a dunaszerdahelyi DAC-ot. Megható volt látni azt, ahogy ősi ellenfelek egymás mellett állva, zászlóikat egymás mellé kirakva egységesen szurkoltak és álltak ki a Felvidékért, a magyarságért. Hadd ne említsük név szerint azoknak a csapatoknak a nevét, melyeknek szurkolói eljöttek, félünk ugyanis, hogy véletlenül kifelejtenénk valakit, ezzel mélységesen megbántva őket.

A DAC jelenleg a legnagyobb magyar „színház” a Felvidéken. Minden előadására 6-7000 magyar vált jegyet, s ez az, ami a legjobban szúrja a szlovák politikai elit szemét. Hétről hétre ugyanis magyar zászlók hada küzd a felvidéki magyarság létjogosultságáért.

Engedjétek meg, hogy most ne térjünk ki a mérkőzés alatt történtekre, mert e levél a hála és a köszönet levele.

Köszönjük Nektek, hogy eljöttetek, hogy támogattatok és biztattatok minket. Köszönjük az érzést, hogy Veletek együtt szurkolhattunk, mert így még a brutális rendőri attakot is könnyebben viseltük. Külön köszönet az erdélyi szurkolóknak, hogy pénzt és fáradságot nem kímélve utat találtak Dunaszerdahelyre, és jelenlétükkel erősítették bennünk a hitet, hogy ha a magyarokról, a magyarságról van szó, össze tudunk fogni!

Köszönjük!!!"

RIO 2008.11.10. 16:46:43

démonmac1, egy jó része azoknak a srácoknak (nem mind persze, árral sodródó gyáva akad mindenhol) menne Szlovákiába fegyverrel is, ha végre valaki zászlót bontana a régi jó ügyünkért.
nem akarok szerecsent mosdatni, focidrukker, gárdista, nemzetőrvédőturullovag, nekem egykutya, lelkes, de ostoba sakkbábuk (parasztok). okos politikus használja az ilyeneket (Gyurcsány, Slota, Putyin pl)

Azhát 2008.11.10. 16:46:56

"mégis mit kelett volna csinálnia, a "nagykövetünknek"?"
Nem tudom. Talán kiállni a népe érdekeiért, nem hagyni, hogy vegzálják és folyamatosan pocskondiázzák.. ilyen apróságok."

Ezt teszik.
Hja, hogy szerinted nem elég hatásosan...
Igazad lehet.

Csak az a baj, hogy esetleg a szlovák szélsőségesek is úgy érzik, hogy slotafico se elég hatásosan áll ki a népe érdekeiért...

Talán a cigányok is úgy érzik, hogy xy nem elég hatásosan áll ki az érdekekért (és már mennek is ...)

Azhát 2008.11.10. 16:48:27

" derelyegrádi szellem 2008.11.10. 16:43:40
démontesóm

"mégis mit kelett volna csinálnia, a "nagykövetünknek"? mi felé az elvárás?"'

1./ Megfésülködik és/vagy elmegy egy fodrászhoz, felvesz egy ember számára is hordható ruhát, hogy nem új nézzen már ki miniszterként, mint egy lepukkant bejárónő."

derelye, most pont azt csinálod, mint a másik oldalon az, aki szerint a gárdában csak alkeszok vannak...

derelyegrádi szellem 2008.11.10. 16:49:00

"(Jobban meg kellett volna verni azt a csőcseléket)"

remélem egyszer Téged fognak még jobban megverni a rendőrök, slota hívei, bárki. És a te érdekeidet Göncz Kinga fogja képviselni, mert pl én úgy fogok hozzálláni, hogy még jobban meg kellett volna verni téged. Mondjuk nyomorékra.

Azhát 2008.11.10. 16:51:57

"A Felvidéki szurkolók levele. Kicsit többet számít, mint a te redvás szar véleményed."

Azért én az átlag felvidéki (igen, kisbetűvel kell írni a földrajzi nevek i-képzővel melléknevesített alakjait) szóval az átlag felvidéki magyar véleményére lennék kiváncsi és nem a szurkolókéra...

Meg aztán:

"... Csonka-Magyarország minden szegletéből jöttek buzdítani a felvidéki magyarság bástyáját..."

Yay...

Calogero 2008.11.10. 16:52:30

"Vajon mit szólnátok, kedves széljobberek, ha június 4-án szlovák vagy román fiatalok korabeli egyenruhának látszódó cuccban menetelnének Budapesten, ünnepelve a trianoni békeszerződést?" -ez már megtörtént, igaz nem szlovákokkal, hanem románokkal, dec 4-én. Aki a közös pezsgőzésen részt vett ellenben nem a rendőrség verte szét és börtönözte be, hanem éppenséggel ő volt az, akit akkoriban Magyarország miniszterelnökének hívtunk, Medgyessy Péter.
Ez az egész ügy pedig egy az egyben ugyanolyan, mint a cigánykérdés. Van egy probléma, ami adott már x ideje, de a fene nagy "liberális-baloldali" kormányunk még a probléma szóba hozatalának gondolatát is kikérte magának, ezzel nyújtva kellő muníciót a szélsőségeknek, majd amikor ezek ugrottak a feladott labdára és próbálták a maguk módján kezelni azt, hát onnantól kezdett igazán gond lenni e téma kapcsán.
Én csak annyit üzennék, hogy bassza meg magát az a kormány, aki megteszi, hogy ilyen felháborítóan önkárosító kül- és belpolitikájával ilyen helyzetbe hozza az országot.
Azok, akik meg itt rázzák most az öklüket igazat adva a Szerdahelyen magyarokat minden ok nélkül rommá verő szlovák rendőrök, biztos vagyok benne, hogy pár hónapja még könnyes szemmel ordibálták a Híradó alatt, h Freedom for Tibet, persze az nyílván tök másról szólt... nyílván, hisz nem rólunk volt szó, neonáci, rasszista, fasiszta magyarokról..

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.10. 16:52:49

"mégis mit kelett volna csinálnia, a "nagykövetünknek"?"
Amikor zsidók hiszik azt, hogy itt sérül az érdekük, akkor Amerikáig el tud üvölteni a magyar külügy. Amikor magyarokat vernek, akkor meg szépen széttárja a kezét Kinga Gönczova, hogy "Mit tehetnénk?". Tessék most is Amerikáig üvölteni, látni akarom, hogy a külföldi újságok ezúttal nem magyar gárdistákkal, hanem szlovák viperákkal, és összevert magyarokkal vannak tele!

Démonmac1 2008.11.10. 16:52:59

Láttam a videót (kat) túlzottnak tartom a helyi erők fellépését, de.
Közben egyáltalán nem sajnálom hogy magkapták azt a verést.
Lobogtattak vörös posztót a bikának -? igen
voltak beszólások meg karlendítések, voltak különböző netes fórumokon szópárbajok.
Elleségkép keresés, és sikerrel megtalálás.
Rengeteg sötét, elmebeteg nacionalista van a szlovákoknál is. (kezdve Slotával, folytatva Meciarral stb) De nem kell szépíteni a dolgot, nálunk is vannak ugyanilyen sötét emberek. Pl akik zászlót égetnek, vagy kimennek tüntetni, és közben hülyeségeket ordítanak.

A probléma auz, hogy politikai síkra próbálják terelni - és az senkinek nem lesz jó.
És megint a szlovákiai magyarokon csattan az ostor, mert kiket fognak megtalálni, ha diplomáciai bonyodalom lesz ebből a szerencsétlen ügyből?

Bocs, már van.
Ez az út nem járható.

derelyegrádi szellem 2008.11.10. 16:54:00

Azhát

Te láttad már Göncz Kingát? Láttál már külügyminisztert a Lajtától nyugatra?

Nem lenne hülyeség részedről szem előtt tartani, hogy G.K. egy országot, és annk polgáriat képviseli ugyazezek adójából kapott fizetésért. Ezért az minimum, hogy nem néz úgy ki ahogy, pl beruház a miniszeri apanázsból egy fodrászra mondjuk havonta. Ha esetleg nem futja belőle, akkor vendégem rá.

Azhát 2008.11.10. 16:56:05

"Tessék most is Amerikáig üvölteni, látni akarom, hogy a külföldi újságok ezúttal nem magyar gárdistákkal, hanem szlovák viperákkal, és összevert magyarokkal vannak tele!"

Okés. Igaz. De vajon ilyenkor hol van pl. a magyarok Világszövetsége??? ....

Démonmac1 2008.11.10. 16:58:21

tata86

Ez valami jobboldali betegség lesz, hogyha a magyarokról van szó egyből előkerülnek a zsidók is.
szlovákiai összefüggésben kissé nonszensz.

u.i. nekem úgy tünt mintha gumibotot használtak volna.

Démonmac1 2008.11.10. 16:59:36

A magyarok világszövetsége kérlekszépen a volt szovjet nagykövetség épületében, az Astoriánál, és kb nem csinálnak semmit.

Azhát 2008.11.10. 17:00:07

" derelyegrádi szellem 2008.11.10. 16:54:00
Azhát

Te láttad már Göncz Kingát? Láttál már külügyminisztert a Lajtától nyugatra? "

És te láttál már alkeszt katonaruhába bújva...? :((((
mondhatná valaki...

Jaj, ne már... derelye, tőled többet vártam, mint hogy most ebbe köss bele, hogy milyen a frizurája és a ruhája annak a nőnek...

Az igazi Svarc Enegger · https://www.youtube.com/watch?v=Ik9qunsZZtY&index=21&list=RDJVoyWQSNr8I 2008.11.10. 17:00:47

Félkupica:
Nem akartam egy egész regényt ideírni, így hát túl röviden fogalmaztam. A felelőség persze nem a ma élőké, hanem az akkori aktív politikusoké.
Hogy messzebb ne menjek: Horthynak, ennek nagyszerű, kiváló, "nemistalálokjelzőtneki" embernek fontosabb volt a hatalom megszerzése, mint harcolni az országért.
Ezért szánalmas Károlyit vádolni, hiszen épp azért adta át a hatalmat a szocdem kormánynak "nem a bolsevikoknak!", mert nem volt hajlandó aláírni a békefeltételeket, katonai ereje viszont nem volt harcolni.
És bárhogy csavargatják ezek az ébredő magyarok itt a fórumon: egyedül a bolsevik kormány harcolt a határokért. Kínos, de ez van. Jobb szembenézni vele, mint elhazudni.

derelyegrádi szellem 2008.11.10. 17:06:38

Szerencsére a "Bemen" izzik a meló, hiszen ők köztisztviselők, ellentétben a MVSZ-el.

Ettől függetlenül a MVSz is csinálhatna valamit persze. De mit? Mi velük kapcsolatban az elvárás, kedves démon? Mert ugye nekik nem is állnak olyan eszközök a rendelkezésükre, mint a külügynek, de az ő esetükben mégis ezt sikerült bekérdezni? Nos?

Azhát 2008.11.10. 17:11:30

"Mert ugye nekik nem is állnak olyan eszközök a rendelkezésükre, mint a külügynek, de az ő esetükben mégis ezt sikerült bekérdezni? Nos?"

Ezt én hoztam fel :)

Nos, az MVSZ egy dolgot tud megtenni (amit itt is mondott valaki, hogy ezt kéne a magyar diplomáciának): körbekurjongatni a világsajtót.
Elvileg sok ámerikás magyar van a vezetőségben, nem?

derelyegrádi szellem 2008.11.10. 17:12:20

Ja ne már azhát. Tőled többet vártam, pl azt, hogy tovább is elolvasod és arról is szót ejtesz, így különösen:

"Nem lenne hülyeség részedről szem előtt tartani, hogy G.K. egy országot, és annak polgárait képviseli ugyanezek adójából kapott fizetésért. Ezért az minimum, hogy nem néz úgy ki ahogy, pl beruház a miniszeri apanázsból egy fodrászra mondjuk havonta."

Én láttam már katonaruhában alkeszt akár hiszed akár nem. Legtöbbjük tiszt volt a hadseregben a 90-es évek elején.

A gárdista meg akkor néz ki alkesznek "katonaruhában", amikor csak akar. MERT NEM KÜLÜGYMINISZTER. Nem képvisel egy országot. Fel sikerül ezt végre fognod?

derelyegrádi szellem 2008.11.10. 17:15:25

"Nos, az MVSZ egy dolgot tud megtenni (amit itt is mondott valaki, hogy ezt kéne a magyar diplomáciának): körbekurjongatni a világsajtót.
Elvileg sok ámerikás magyar van a vezetőségben, nem?"

Ebben igazad van.

Az Amerikai Népszava szívesen biztosít sajtófelületet hozzá :-)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.10. 17:16:28

A Magyarok Világszövetsége addig volt valami, amíg Orbán 200 millás költségvetést biztosított nekik. Most gyakorlatilag fantomszervezet, nincsen súlyuk.
Démonmac1: Vagy reagálj érdemben a felvetésemre vagy sehogy. Ha az egész világot tele "tudtuk" sírni a Magyar Gárdával, úgy hogy semmi nem csináltak, akkor talán véresre vert Malina Hedviggel, félholtra vert szurkolóval, szlovák viperáva (nézd meg jobban, minden másodiknál vipera van) is sikerülhet. Valamiért még sem sikerül, sőt az mti arról tájékoztatja a külföldi médiát, hogy magyar szurkolók "összecsaptak" a szlovák rendőrökkel. Van valami tipped, hogy miért hazudik az mti?

Azhát 2008.11.10. 17:17:10

"Nem lenne hülyeség részedről szem előtt tartani, hogy G.K. egy országot, és annak polgárait képviseli ugyanezek adójából kapott fizetésért. Ezért az minimum, hogy nem néz úgy ki ahogy, pl beruház a miniszeri apanázsból egy fodrászra mondjuk havonta."

Nézd, én nem értek se a női ruhákhoz, se a női frizurákhoz. Ezek szerint te igen.
És ezek szerint ez a fontos a diplomáciai találkozókon...

Egyszer hallottam valahol, hogy valaki megjegyezte: nem igaz, hogy Orbán nem operáltatja már meg az orrgerincferdülését - nyugaton körberöhögik az ilyet.

Na, annak is azt mondtam, amit itt: nem hiszem, hogy Orbán orra volna a legnagyobb gond. Aki Orbánt szidni akarja, az szidjon mást rajta.

Te is mondhatod, hogy Göncz Kinga rossz külügyminiszter, és szidhatod ezért - de azon fennakadni, hogy csúnya a frizurája ....
Na mindegy, elég a divat-ötpercből.

sasika61 · sasika61mondja.blog.hu 2008.11.10. 17:21:37

zero,
gratulálok, nagyon egyetértek.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.10. 17:23:39

Az igazi Svarc Enegger: A hadsereg harcol, nem a kormány. A vörös hadseregben túl sok népbiztos nem volt, annál több nemzeti érzelmű tiszt, akinek semmi köze nem volt a komcsikhoz, de még Károlyihoz sem.
Károtyi köztársasági elnökként átadta a hatalmat Kohn Bélának ezt kár tagadni. Azért mert rájött, hogy az álomvilág amiben ő él, az nem teljesen fedi a valóságot. Katonai ereje meg pont azért nem volt mert leszerelte a hadsereget, ami ugye egy rózsaszín álomba tényleg fölösleges. (Persze, mint minden balos kormánynál ez is az ellenzék, és a szélsőségesek hibája.)

more 2008.11.10. 17:23:49

azhat: hallottal mar egy olyan szot, h protokoll???
ezert fontos a frizura, mert egy diplomaciai vagy egy akarmilyen hetkoznapi targyalason ha ugy nezel ki mint egy lepusztult csoves, nem vesznek komolyan. a protkoll nagyon fontos resze a politikai dipolacianak, bar eleg sok poltikus protokollfonoke a hajat tepi, mert egy tirpakbol nem lehet kisherceget faragni....lasd. megyko varazslatos felesege, aki a sved kiralyi fogadason ragyujtott....no comment
de valoban nem ez GK legnagyobb hinayossaga, hanem ami a haja alatt van...

derelyegrádi szellem 2008.11.10. 17:24:23

"Nézd, én nem értek se a női ruhákhoz, se a női frizurákhoz."

De szemed csak van, és látsz is vele? :)

Te bazmeg ez a zorbán tényleg egy különleges ember, neki még "orrgerince" is van, rádásul ferdülve. Ez nem semmi!

Azhát 2008.11.10. 17:25:56

"Te bazmeg ez a zorbán tényleg egy különleges ember, neki még "orrgerince" is van, rádásul ferdülve. Ez nem semmi!"

Orrsövényferdülés, jógyerek :)
Elírtam, na :)

derelyegrádi szellem 2008.11.10. 17:29:18

more

". megyko varazslatos felesege, aki a sved kiralyi fogadason ragyujtott..."

De mivel - megyo szerint - egy "született diplomata" ezért a kávéscsészébe hamuzott. Mindenki szeme láttára.

(de erre is majd megkapod azháttól, hogy bezzeg az alkeszgárdisták meg.....)

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2008.11.10. 17:30:58

zero: kösz a normális hangvételű bejegyzést, kábé így gondolkodunk mi is odaát.

more 2008.11.10. 17:31:39

szellem:
na, azt mar nem is mertem hozzatenni, mert en ugy emlekeztem, h valamilyen tanyerra hamuzott...:)))
de tudom, az osszeeskuves-elmeleteim:))))

Watchman 2008.11.10. 17:32:33

Démonmac1 2008.11.10. 16:52:59
Azért vegyük észre, hogy ezen az ösvényen haladni nagyon veszélyes. Ma te hunysz szemet, és fogadod el a rendőri brutalitást, holnap más, és hirtelen mindenkinek csorbulnak a jogai. Egy demokráciában mindenkinek vannak alapvető emberi jogai, nem csak annak aki neked szimpatikus, még a leghülyébbnek és a legostobábbnak is. Ha te elfogadod, hogy a szélsőségeseket jogtalanul megverjék, hogy tudsz majd tiltakozni, ha mások a homokosokat akarják ugyanígy elintézni? Szerintük meg ők érdemelték meg. A társadalmi szolidaritás ott kezdődik, hogy válogatás nélkül kiállunk minden sértett mellett, és nem csak a saját kutyánk kölykét védjük.

derelyegrádi szellem 2008.11.10. 17:38:30

Watchman

De úgy ám! Sajnos ezt demon (hill, tényleg hova tűnt?) nem fogja érteni. Csak majd akkor, amikor ő(ke)t verik össsze.

Horizont 2008.11.10. 17:41:37

Külsőség? more-nek igaza van.
Egy külügyminiszter nézzen jól ki.
Nem kell szépségkirálynőnek lenni, de meg kell nézni
Merkel-t,Thatcher-t, Hillary Clinton-t.Persze ez a legkisebb baj.
Mostmár nem sok pattognivalónk van, helyzeti előnybe került a szlovák vezetés sajnos.Ezek a vadbarmok betettek nekünk.A vezetőjük is agyatlan?

zero gratulálok a cikkhez:)

Itt Közép- Európában felszín alatt fortyog az elmúlt század minden baja...

reKorrekt 2008.11.10. 19:55:31

* JClayton · bumm.sk/blog/szemtanu/ 2008.11.10. 17:30:58

Szeretném ha átadnák a szlovák bloggereknek, kommentelőknek abbéli üzenetem, miszerint - mint a kommentek nagy részéből kiderült taln beszélhetek még sokak nevében - elhatárolódunk a Nemzeti Őrsereg megnyilvánulásától valamint minden olyan történéstől, szélsőséges cselekedettől, mely nemzeti érzéstek sérthetik.

Az esetleges reakciók fordítását szívesen vennénk.
Előre is köszi, korrekt

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.11.10. 21:04:33

Politikusaink elmondták szinte szó szerint Carnivora egy mai mondatát, miszerint nálunk a szélsőségesek kisebbségben vannak, Szlovákiában meg kormányon.
Viszont "közös cselekvésről még nem határoztak". Vagyis csak úgy összejöttek, egy óra hosszat beszélgettek, aztán majd, valamikor csinálnak is valamit. Balfékek.

lombroso · http://www.szajtepo.blogspot.com 2008.11.10. 21:32:31

Én csak annyit fűznék hozzá a témához, hogy:

1. A diplomáciában a protokoll rendkívül fontos. Még a nyakkendő színére is oda kell figyelni. Az meg eléggé gáz, ha a pápának megrázzuk a kezét (Orbán kisfia), le"uram"ozzuk a pápát (G. W. Bush) vagy úgy nézünk ki, mint egy agyonhasznált vécékefe (Göncz Kinga). A frizura ápolatlansága nem testi fogyatékosság, hanem prosztóság. Ha valaki ennyire nem képes a nemzete képviseletét ellátva, akkor menjen inkább BKV ellenőrnek.

2. A kettősállampolgárság megadása nem vonta volna maga után a GYES/GYED/nyugdíj/stb. "külföldre osztogatását". Ennek kb. annyi értelme van, mintha azt mondanánk, hogy "ha kettős állampolgár, akkor adózzon is két helyre, legyen sorköteles két helyen!". Az ilyen helyzeteket általában nemzetközi szerződésekkel jó előre ki szokták védeni.

3. Akinek az az álláspontja, hogy "minek kellett odamenni, jól megkapták, bezzeg ha a négy fal között maradtak volna", azok remélem holnap kapnak két kurva nagy sallert az utcán, és ha rinyálni mernek miatta, akkor hasonló választ kapnak majd szeretteiktől/a rendőrtől/ombudsmantól/tőlem.

4. Magyarország külképviseletét nem a civil szervezeteknek kellene ellátni. Eléggé gáz, ha már ide jutottunk.

Carnivora (törölt) 2008.11.10. 21:43:29

A rendőrség hivatalos személy általi közokirat-hamisításban való bűnsegédlet gyanújával nyomoz a Fókusz egyik riportere ellen, amiért rokkantigazolványt szerzett jogosulatlanul.

index.hu/kultur/media/rabosit5726/

-

üt ez az ország :D

REPARATUR 2008.11.10. 21:58:20

úgy tudom, hogy Csallóköz elvileg a miénk. mert a határvonal az mindig a Duna hajózható ága. ez változott úgy, hogy elvilegaz már hozzánk tartozik. utána kéne nézni, hogy hogy van ez pontoan

lombroso · http://www.szajtepo.blogspot.com 2008.11.10. 22:15:30

1947. évi XVIII. tv. 1. § (4)
"b) A Magyarország és Csehszlovákia közötti határ, attól a ponttól kezdve, amely közös e két Állam és Ausztria határai között, addig a pontig, amely közös e két Állam és a Szocialista Szovjet Köztársaságok Uniójának határai között, ezzel visszaállíttatik, úgy, amint az 1938. évi január hó 1-jén fennállott, kivéve mégis a következő alpont rendelkezéseiből folyó módosítást.

c) Magyarország átengedi Csehszlovákiának Horvátjárfalu, Oroszvár és Dunacsun községeket a jelen Szerződéshez I/A. alatt csatolt térképen megjelölt kataszteri területükkel együtt. Ennek folytán a csehszlovák határ ezen a szakaszon a következőképpen állapíttatik meg: attól a ponttól kezdve, amely Ausztriának, Magyarországnak és Csehszlovákiának 1938. évi január hó 1-jén fennállott határai között közös volt, Ausztria és Csehszlovákia között a jelenlegi magyar-osztrák határ lesz a határ addig a pontig, amely a 134. magassági ponttól délre körülbelül 500 méterre (a rajkai templomtól északnyugatra 35 kilométerre) fekszik, ez a pont lesz ezentúl az említett három állam határainak közös pontja; innen az új határ Csehszlovákia és Magyarország között keletre fordul Rajka község északi kataszteri határát követve a Duna jobb partjáig addig a pontig, amely a 128. magassági ponttól északra körülbelül 2 kilométerre (a rajkai templomtól keletre 3,5 kilométerre) fekszik s amely pontnál az új határ csatlakozik a Duna hajózási fővonalában az 1938. évi január hó 1-jén fennállott csehszlovák-magyar határhoz; a Rajka község határán belül fekvő zsilip és visszaeresztő csatorna magyar területen maradnak.

d) A Magyarország és Csehszlovákia között az előző alpontban megállapított új határ pontos vonalrészleteit a helyszínén Határrendező Bizottság fogja kijelölni, amely Bizottság a két érdekelt kormány képviselőiből fog állani. A Bizottság munkálatait a jelen Szerződés életbelépésétől számított két hónap alatt befejezi."

Azt már ne várd el tőlem, hogy értelmezzem is.:)

Liberté_73 2008.11.10. 22:23:09

ez a c, pont az, ami lehetővé tette a Duna elterelését és a vízierőmű/tározó megépítését
ott ui a Duna mind2 partja az övék pát kilométeren

Pozsony Petrzalka kerülete ez a rész egyébként kb.

Dzsungellakó (törölt) · http://dzsungelvilag.blog.hu 2008.11.11. 07:19:13

Meglehetősen egyetértek a cikkíróval. Én a témát "Nagy-Bergengócia" c. örökbecsű ópuszomban ragadtam meg :-)

dzsungelvilag.blog.hu/2008/11/03/nagy_bergengocia

Geza 2008.11.11. 08:13:54

Tessék, ide vezet a csendes beletörődés meg a nagy tolerancia, kezd minden dögkeselyű vérszemet kapni:
'Etnikai alapon: Ezúttal Szabadkán késeltek meg egy magyar fiút a szerbek'
www.barikad.hu/node/20278

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2008.11.11. 08:24:42

egy kantányi korrekt leguán:

Ezt az épeszűbb emberek tudják. Sajnos azokat egyre kevésbé hallani. A képlet az egyszerű lenne: a szlovák kormány ne uszítson a legfelsőbb szinten, a magyarok meg csináljanak végre valamit a saját mosottagyúikkal (alternatív megoldás: a radikális jobb végre kezdjen el gondolkozni, de ennek kicsi esélyét látom). Mindenkinek megvan a maga feladata.

anarchoid · http://www.stormriders.hu 2008.11.11. 09:27:51

Idezem a cikkel kapcsolatban mitmondott egy haver :


"Nagyon egyszeru. Mert nincs olyan, hogy szlovákia. Az a terület amiro"l beszélsz Magyarország. így inkább tankokkal kellene masírozni végig a totok lakta területeken. "

Horizont 2008.11.11. 18:30:34

anarchoid
Kérdezem a havertól:
és ez a tankokkal való masírozás hová vezetne???

Az igazi Svarc Enegger · https://www.youtube.com/watch?v=Ik9qunsZZtY&index=21&list=RDJVoyWQSNr8I 2008.11.12. 09:26:23

Tata86:
Károlyi januárban adta át a hatalmat a szocdemeknek, Kun Béla pedig márciusban került hatalomra, mert a szocdemek éppúgy képtelenek voltak kezelni a helyzetet és kínjukban felkérték, hogy alakítson ő kormányt.
Bármennyire utálod Károlyit, neki ebben nagyon kis szerepe volt.

Geza 2008.11.12. 10:50:40

Optimista 2008.11.11. 18:30:34
"és ez a tankokkal való masírozás hová vezetne???"
Erre még én is tudok felelni: először pl. Kassára, aztán onnan Eperjes érintésével Iglóra, onnan Besztercebányán át Zsolna felé, ahonnan Trencsénen keresztül Nyitrára beköszönve Nagyszombatra, majd végül Pozsonyba :). Hát hová máshová vezetne?

(De mindenekelőtt az elajándékozott T-72-eseinket kéne visszakérnünk Iraktól, lehetőleg átvonulva velük azokon a mocskokon, akik elpasszolta őket...)

Seduxen (már NEM dr.) 2008.11.12. 11:00:26

Geza: először is szeretnék a leghatározottabban elhatárolódni előző kommentedtől. (Egyúttal a sajátomtól is :))) ).

Jól gondolom, hogy miközben írtad, magadban dúdoltad az "Eperjes, és Kassa, Komároooom...." kezdetű dalocskát? :)))

Geza 2008.11.12. 12:41:53

Seduxen · 2008.11.12. 11:00:26:
A vonatkozó dalocska úgy kezdődik, hogy 'Az a szép / az a szép...', amire te gondolsz, az az egyik strófa utolsó előtti sora, több verziója ismeretes ugyan, de a szótagszám így semmiképp sem stimmelne. (Létező változat pl. a 'Kassa, Pozsony, Szerdahely és Komárom / tankkal megyünk át a szlovák határon...")

Dudorászni nem szoktam, de fejben hallgatni olykor igen :), különösen a '21-22-23' kezdetű bakanóta illetve a 'Régi mániám' kezdetű örökzöld társaságában :).

Seduxen (már NEM dr.) 2008.11.12. 12:56:31

Geza: illetve hébe-hóba egy kis Panzerlied, mi?! :)))

amúgy jogos a kijavítás, tényleg úgy kezdődik... kölöykgida koromban fennhangon énekeltük ezt a Magas-Tátrában, amikor gimis gólyatáborban voltunk. Szerencsére ott vagy kevesen tudnak magyarul, vagy aki(k) értette (értették), azok magukban helyeselték :)))

Geza 2008.11.12. 13:11:09

Seduxen 2008.11.12. 12:56:31:
"illetve hébe-hóba egy kis Panzerlied, mi?"
Az tankról hangzana szépen, olyanunk meg manapság már nemigen van. Amúgy siralmas, hogy még a jelen helyzetben is a Tátrában is kevesebben háborodnának fel ilyesmi nóták hallatán, mint pl. Budapesten. De ez már egy másik történet...

Seduxen (már NEM dr.) 2008.11.12. 13:16:39

Geza: lássuk be, azért a Panzerlied elég hülyén hangzana egy T-72 tornyából... Akkor már inkább Leopard II-essel menj :))))

Geza 2008.11.12. 13:48:09

Seduxen 2008.11.12. 13:16:39:
Istenkém, de szép is volna, egy szép kis horizonttól horizontig terjedő arcvonal közepén, húszméterenként egy-egy leó, kicsit hátrébb a második vonal, amögött még egy, hmmm... Meglenne a maga hangulata, az egyszer biztos. Álmodik a nyomor :(...

Seduxen (már NEM dr.) 2008.11.12. 14:16:44

Na ettől már tényleg elhatárolódok :)))

Már csak azért is, mert én aligha lennék alkalmas alkatilag harckocsizónak, mert el lehetne dönteni, hogy vagy én (190 magas, 100 kiló), vagy a lőszer :)))

Suum Cuique · http://magyarkodo.blog.hu 2008.11.16. 17:53:01

"Vajon mit szólnátok, kedves széljobberek, ha június 4-án szlovák vagy román fiatalok korabeli egyenruhának látszódó cuccban menetelnének Budapesten, ünnepelve a trianoni békeszerződést? Ökölbe szorulna mindannyiunk keze, teljes joggal. Akkor mi a faszért kell Szlovákiában a szlovákokat provokálni?"

Végülis majdnem pont ezt teszik. December 1-e nemzeti ünnep Romániában, erdélyi magyarok között ünnepelik nem csak egyenruhának látszódó cuccban, hanem rendes díszmenetben, hogy el vagytok foglalva bibibi.

süti beállítások módosítása