Még tavalyi hír, de most lett igazán aktuális.
A Brüsszelben élő Silvana Koch-Mehring - háromgyermekes anyát - 2004-ben a német Szabad Demokrata Párt (FDP) színeiben választották meg az EP tagjává, és a liberális frakció tagja. Novemberben nyilatkozott a Bunte című német hetilapnak, hogy az EP havi rendszerességgel megtartott, négynapos strasbourgi ülései úgy telnek, mintha a parlament tagjai "kirándulni" mentek volna, abból kiindulva: az elzászi városban senki sem ismeri őket, tehát bármit megengedhetnek maguknak. Az ülések után esznek, majd irány a szálloda, vagy a bárban ünnepelnek. A prostituáltakkal kapcsolatban pedig megjegyezte: az EP felé vezető utcák tele vannak velük, nem lehet nem észrevenni őket.
Joseph Daul néppárti képviselő (tuti nem kurvázott soha!) szerint ezek elfogadhatatlan kijelentések, és kollégai a teljes támogatásukról biztosították. Biztos azért, mert alaptalan a vád ...
Sőt!
Skandináv országok mintegy negyven EP-képviselője október közepén kampányt indított annak érdekében, hogy az EP vállalja: képviselőit nem szállásolja el olyan hotelekben, amelyekben prostituáltak vagy call-girlök dolgoznak, illetve pornófilmeket vetítenek.
Nos, akkor nézzük, nyártól kit szabadítunk rá Strasbourgra?
A 6. helyet csípte meg a Fidesz EP listáján minden idők egyik leghaszontalanabb Fideszes politikusa, a nagy nőcsábász, aki minden évben retteg december 24.-től, mert nem tudja elvinni az ajándékokat az összes gyermekéhez, a Lógos Casanova, Deutsch Tamás!!!
(A kép a Bluebunny blogról van)
Itt volt az ideje megszabadulni Joey-tól Tompikától, de azért kicsit sajnálom, hogy nem lesz itt köztünk, hanem a strasbourgi hotelek call-girl és pornóválasztékát fogja tesztelni. Külön öröm lehet a számára, hogy jelentősen megnő ősztől a magyar európai parlamenti képviselők fizetése a júniusi választásokat követően: a mostani 4200 euróról mintegy 7500 euróra, azaz kétmillió forintra, melyet az EU fog finanszírozni. Ez azért több mint a decemberre felvett 750 306 fortint költségtérítés.
Magyar lányok és asszonyok, ne sírjatok! A "Mag" nyártól Belgiumban vetődik el...
"Strasbourgi és brüsszeli fénymásoló és tolmácslányok szevasztok, I'm Tamás from Hungary ... How do you do?"
A további történések már erősen korhatárosak lesznek, nem is folytatom ..