Skip to content


       Szűrés lista

Új Bokros-csomag

Bokros Lajos volt pénzügyminiszter 6 oldalas tanulmányban fejtegeti programját az ÉS-ben.
A programpontok minden területet érintenek, a nyugdíjrendszert, az oktatást, az egészségügyet, a közigazgatást és az adórendszert.

"Az emberek ne arra számítsanak, hogy majd az állam el fogja őket tartani, vagy valamilyen módon járadékosokká válnak, netán rokkantnyugdíjat fognak kapni, hanem mindenféleképpen az első megfontolásuk az legyen, hogy hogyan lehet visszatérni a munka világába."

Mivel mégis csak egy volt MSZP-és pénzügyminiszterről van, kíváncsi lennék, hogy mi csapódik le belőle Gyurcsány Ferencben és az MSZP-ben ... (gyanítom, hogy nem soki)

Bokros-csomog pontjai:

- Kötelező magánbiztosítást az egészségügyben

- Versenyt az egészségügyi intézmények között

- Egészségbiztosítási járulék kötelező megfizetése minden 18 év feletti állampolgárnak – diáknak és nyugdíjasnak egyaránt

- Nyugdíjreform bevezetése: virtuális egyéni számlán alapuló rendszer (a nyugdíjstruktúra pénzügyi stabilitásának megőrzése fontosabb a reálérték megtartásánál)

- A 13. havi nyugdíj és a 13. havi fizetés eltörlése

- Kevesebb, de nagyobb iskolákat – a parányi iskolák nem adnak színvonalas oktatást, össze kell vonni az iskolahálózatot

- A 77 akkreditált egyetem és főiskola közül elég lenne 20-25 intézményt megtartani – a többit bezárni

- A felsőoktatási intézményeket fenntartói tanács irányítása alá helyezni, külső tagokkal

- Versenyt már a középiskolák között is

- Járási szintű önkormányzatoka a települési szint helyett

- Az adózók körének kiszélesítése

- A minimálbér adómentességének eltörlése – jelképes tíz százalékkal való megadóztatása

- A mentességek felszámolása, a potyautasok kiszűrése és kizárása a rendszerből

- Értékalapú ingatlanadózást

- Megszüntetni az egyszerűsített vállalkozási adót (eva)

- Szűkíteni a fantomcégek költségleírásainak lehetőségeit

- A kisvállalkozások adómentességének megszüntetése

- Az osztalékadó felemelése az szja határkulcsának szintjére

- Az iparűzési adó eltörlése

Sok mindennel egyet tudok érteni (13. havi nyugdíj és a 13. havi fizetés eltörlése, minimálbér adómentességének eltörlése) valamivel kevésbé (kötelező magánbiztosítást az egészségügyben: évi 1 millió forint TB-t dobunk össze a munkáltatómmal; Értékalapú ingatlanadózást: pl.egy 10-15 milliós lakás után nem vetném ki, mert nem biztos hogy ki tudják fizetni).

De miért állnánk meg félúton? Ha csináljuk, csináljuk rendesen: 
-Nyugdíjasok ingyenes utazásának megszüntetése. Nincs ingyenebéd.

-Minek 3200 önkormányzat és 19 megye? Egy ilyen kis országban? Önkormányzatok számának drasztikus lecsökkentése, megyék helyett régiók. A budapesti kerületek megszüntetése (csak a korrupció melegágya). Érdekesség: Dániában (fele akkora mint Magyarország) 2007-ben a 15 megyéből 5 régiót, a 273 önkormányzatból 98-at csináltak.

-Pártfinanszírozás megoldása (a korrupció melegágya 2.)

-Parlament létszámának lecsökkentése 200 főre. (Ezek 90%-os támogatásra jöttek ki a Szonda-Ipsos-nál)

-Költségtérítés megszüntetése. A képviselőnek nem lehet más pozíciója, állása.

-Egy kulcsos SZJA-t. Ez talán a legfontosabb. Nem vagyok egy közgazdász, de ha 36% helyett mondjuk csak 20% SZJA-t vonnának le tőlem, vajon mit kezdenék ezzel a plusz pénzzel? Lehet, hogy nem évente mennék el étterembe/színházba/üdülni belföldre, hanem sokkal gyakrabban. És ha mások is így tennének, akkor tele lesznek az éttermek, a színházak és szállodák. Vagyis lehet, hogy új éttermet kell nyitni, bővíteni a szállodát, új színészeket kell szerződtetni a plusz előadások miatt. Vagyis új munkahelyek létesülnek, és áfa. valamint az új munkahelyek utáni adó és járulék formájában több pénz folyik vissza az államnak. Mindezt egy SZJA-csökkentés miatt ...

Nos, Szlovákia (kemény reformok) vagy Argentína (összeomlás)? Vagy marad a langyos lábvíz? Ha az MSZP nem mer lépni, vajon a FIDESZ fog? Merre tovább?

Mi a véleményetek Bokros programjáról? Mit tennétek hozzá, mit vennétek ki belőle? 

Címkék: program válság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr39902462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szőröstalpú Jeti 2009.01.26. 11:52:44

@derelyegrádi szellem: így is benne lenne a korrupció lehetősége, mert sok embert nem érdeklene, hogy egy papírfecnire feljrva mennyivel tartozik éppen az államnak (lásd 120 hónapos hitelre vett autó meg providentes hitelek - az emberek nagy része nem tud hosszútávon gondolkozni)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.26. 11:59:15

@parizervitéz: "ellenben az egyetemekkel valamit kezdeni kell. sose értettem, hogy magyarországnak miért van szüksége évi több száz bölcsészre pl..."

Találós kérdés: Tudod Te (vagy bárki más), hány darab mekkdonáldsz és/vagy börgerkirály van kis hazánkban?

derelyegrádi szellem 2009.01.26. 12:07:36

@Szőröstalpú Jeti:

Sajnos nem érted. Se állam, se papírfecni nincs abban a rendszerben, meg ha tartozol akkor is magadnak tartozol, mert banszámla is tied.

A 120 hónapo autóhitelben, meg a providentben egyetértünk.

soniq 2009.01.26. 12:12:29

Sajnos Bokros leragadt ennél a Magyarországon működésképtelen neoliberális világnézetnél. Ami nagyobb baj, hogy sokan úgy gondolják, hogy tényleg ez a kiút, valamint hogy a Bokros-csomag anno bármit megoldott (az azonnali államcsődön kívül).

Szembe kell nézni a tényekkel: nem az az alapvető probléma hogy nem fizetünk mindenért még többet adók, járulékok, szolidaritási adó, vizitdíj, füstadó meg még a p*csöm tudja minek a formájában; ez nem oldana meg semmit. Itthon kb 1 millióval kevesebben dolgoznak (és fizetnek adót) mint a szintént 10 milliós Csehországban, a dolgozók jelentős része pedig minimálbér-közelre van bejelentve. Szintén jelentős probléma hogy a magas termelékenységű, magas fizetésekkel operáló multikkal szemben az alacsony termelékenységű, de a foglalkoztatottak több mint 60%-ának munkát adó hazai KKV-kat gyakorlatilag nem támogatja az állam; az uniós pénzeket infrastruktúrális beruházásokra költjük, ami végső soron a külföldi nagyvállalatok zsebébe vándorol (szintén egy nagyon rossz hatású neoliberális hozzáállás). A bizonytalan, kiszámíthatatlan és hiteltelen kormányzati politika miatt pedig 2002 óta egyre kevesebb profitot forgatnak vissza a multik is idehaza: egész egyszerűen olyan országokba viszik, ahol kiszámíthatóbb a gazdaságpolitika.

A Fidesz egyik komoly érdeme volt 98-02 között hogy 220 ezer új munkahely jött létre, nem csoda hogy a GDP-arányos államadósság 56%-ra csökkent. A repatriált profit is jóval kisebb arányú volt mint 2002 után bármikor.

Bokros a problémát a pénzügyi oldalról közelíti meg, és úgy gondolja, hogy ha pénzügyi egyensúly van, az majd a reálgazdaságot is automatikusan felpörgeti. Sajnos ez is egy téves neoliberális elképzelés, amit a 2006-os kiigazítás utáni reálgazdasági lefékeződés is bizonyít.

Valójában pénzügyi egyensúlyt csakis a reálgazdaság teljesítményére alapozva szabadna teremteni (még jobb lett volna, ha 2002-ben nem kezdenek koncepció nélkül osztogatni, pénzt költeni és adósságot generálni). Ezt új munkahelyek teremtésével (elsősorban a KKV-k támogatásán keresztül) lehet elérni.

Amit Bokros javasol (18 éveseket is megsarcolni, viszont az így is horrorisztikus adóprés enyhítéséről egy szó sincs!) az a 18. század Angliáját idézi, nem a 21. századi Európát.

mind2 (törölt) 2009.01.26. 12:26:01

2001. decembere :
"
A gazdasági megszorító intézkedéseket követő zavargások miatt Argentínában lemondott Domingo Cavallo gazdasági miniszter, majd az egész kormány. A rendkívüli állapot szerdai elrendelése után is emberek ezrei vonultak a főváros, Buenos Aires utcáira. A rendőrség könnygázzal oszlatta szét az elnöki palota előtt tüntető tömeget.


Az argentin kormány szerda éjféltől rendelt el kijárási tilalmat harminc napra, hogy megfékezze a súlyos gazdasági válság és a legfrissebb megszorító intézkedések kiváltotta fosztogatási hullámot, amelynek már halálos áldozatai is vannak.

A lakosság dühét a kormány szigorú gazdaságpolitikája váltotta ki. A nagyságra második Dél-Amerika gazdaság immár 43 hónapja recesszióban van, és mostanra a pénzügyi összeomlás szélére került. A súlyosan eladósodott országnak jószerével már senki sem akar hitelezni, és a kormány újabb és újabb megszorító intézkedésekkel kétségbeesetten próbálja kiegyensúlyozni az államháztartást, ezzel tovább gyengítve a gazdasági tevékenységet és élezve a szociális feszültségeket. Az elmúlt hetekben 13 százalékkal csökkentette az állami fizetéseket és nyugdíjakat, és heti 250 dollárra korlátozta a polgárok bankszámláiról felvehető készpénzt. A felháborodott lakosság lecsillapítására a kormány 7 millió dollár értékben élelmiszersegélyeket osztott ki.

Az erőszakhullám újabb csapás az 1999 decembere óta hivatalban lévő Fernando de la Rua elnök számára, akinek népszerűsége a közvélemény-kutatások szerint még soha nem volt ilyen alacsony. Az ország külfölddel szembeni tartozása 132 milliárd dollár, a munkanélküliség 18,3 százalékos, és a négy éve tartó recesszió miatt naponta kétezerrel nő a szegénységi küszöb alatt élők száma.

A Nemzetközi Valutalap (IMF) december első napjaiban leállította az Argentínának korábban megajánlott 1,3 milliárd dolláros hitelrész folyósítását, mert a dél-amerikai ország jelentősen túllépte az idei évre előirányzott költségvetési deficitet. A gazdasági miniszter kedden drasztikus, 20 százalékos kiadáscsökkentéseket tartalmazó jövő évi költségvetés-tervezetet terjesztett a parlament elé. Az IMF a hét elején közzétett prognózisában az idei évre a gazdaság 2,7 százalékos visszaesését, jövőre pedig 1,1 százalékos csökkenését valószínűsíti. Korábbi előrejelzésében az idei évre még csak 1,4 százalékos visszaesését, 2002-ben pedig már 2,65 százalékos emelkedést várt. Kedden az IMF jelezte, hogy Argentína elhalaszthatja egy januárban esedékes, 940 millió dolláros törlesztését. "

jung 2009.01.26. 12:30:07

Volt tavaly egy népszavazás nem emlékeztek? Nem a fidesz kezdeményezte???? Nem az öngondoskodást serkentő reformkezdemények elkaszálásáról szólt?

kill004 2009.01.26. 12:43:59

@jung:"Nem az öngondoskodást serkentő reformkezdemények elkaszálásáról szólt? "

Nem.

rasam (törölt) 2009.01.26. 12:45:44

@jung: a 300 forintra gondolsz, mint reform ? Ha reformra gondolok, akkor strukturális változtatásokra gondolok, nem 300 ft-ra és páncélszekrényekre az ágyak mellé:(
Az nem nagytakarítás, ha a szőnyeget a szoba közepén rázom ki:)

oatBXL · http://blog.osztrogonacz.com 2009.01.26. 12:46:22

Szerintem sokkal radikálisabban kellene változtatni: az MNB-nek elméletileg van tartalékban egy csomó aranya, meg ilyesmi, azt kellene felhasználni, meg rakni jelzálogot minden állami épületre, hogy legyen plusz forrás - no, ezzel megvan a fedezet egy évre (talán). És egy évig azt kellene, hogy PIAC. Nincs adó, nincs támogatás, járulék, segély, tudomisén. Próbáljunk ki egy évet "adómentesen", nincs ÁFA, SZJA, hozzájárulások, meg tudomisén miminden. Természetesen az EU alapú törvények maradnak, azaz a vámok beszedésre kerülnek, meg egyebek, de egyébként mindenki intézze a bevételét ahogy, amennyiért tudja. Kórház, iskola, óvoda éljen meg ahogy tud ... de a minisztérium és a parlament, önkormányzat is, ők ugyanis fizetésnélküli egy évre mennek ebben a próbaévben. Egy év lejártával meg meg kell nézni, hogy mi sikerült:
- kit kell tényleg finanszírozni, és kinek sikerült fenntartani magát
- kell-e ekkora adminisztráció, hol is hiányzott valami konkrét irányítás

Kemény egy év lenne, de biztosan érdekes eredményeket hozna.

Carnivora (törölt) 2009.01.26. 12:47:41

@jung:

300 forint a reform? hagyjuk már ...

Greetings from Piresia 2009.01.06. 05:04:34
@is:

"Szlovákiában nincs ügydöntő népszavazás, és nincsenek kétharmados törvények."

Szerintem Te egyelőre ne kutasd a szlovák közjogot, első körben az is elég lesz, ha a magyart sikerül megérteni úgy háromelemis szinten. :)

A kétharmados törvényekről és a népszavazásról írt fejtegetéseddel kapcsolatban már körülbelül hatszor leírtam ezen a blogon, h az ilyen típusú kormánymentegető érvelés netto baromság.

Sajnos néhány dilettáns, ált isk. 8.osztályos állampolgári ismeretekből is bukásra álló ballib újságíró notoriusan sulykolja a plebsnek ezt a baromságot, h ti. Magyarországon népszavazással és kétharmaddal el lehet szabotálni egy államháztartási kiadási és közteherviselési reformon alapuló gazdasági fordulatot, de ez - még egyszer mondom - NEM IGAZ.

Még egyszer, utoljára a leggyengébbek kedvéért:

A kormánytöbbség az állam kiadásait és bevételeit a költségvetési törvényben határozza meg. Stimmt?

Minden kiadás és bevétel, ami ebbe bekerül, KÖLTSÉGVETÉSI TÁRGYKÖR, így arról NEM tartható népszavazás. Szintúgy az adókról.

Az, hogy a szaros pár ezer HUF tandíjat és vizitdíjat a kormány hozzánemértő szakapparátusa nem bírta költségvetési tárgykörként betenni a költségvetés bevételi előirányzatai közé, az csakis és kizárólag az ő álkalmatlanságukat bizonyítja.

Ha betették volna - mint ahogy a népszavazási kezdeményezés után tervezték is, de még ennyi vér se volt a pucájukban, mert még egy ilyen lófasz-kaliberű intézkedést se bírtak keresztülvinni - akkor az nem_lett_volna_népszavaztatható.


A másik probléma a hsz-oddal az, hogy az éjsötét kormánypárti média hatására még csak minimálisan sem vagy képes/hajlandó átlátni a népszavazás illetve egy valós reform kapcsán szóban forgó NAGYSÁGRENDEKET:

az, hogy bevezettek volna egy 300 Ft-os vizitdíjat és x00.000 Ft tandíjat egy államháztartási reforom mércéjével mérve SEMMI.

Itt ma a gazdaságnak MINIMUM 1500-2000 mrd Ft-os állami redisztribúció csökkentésre van szüksége a túléléshez, míg a tandíj és vizitdíj által érintett kb 60-70 mrd Ft ehhez képest PICSAFÜST, nagyságrendileg semmi, felszíni szarkenegetés, nem reform.

Az a három, együttesen pár tízmilliárdos sáp (ami még csak adó/járulék csökkenést sem eredményez) mekkora kaliberű reformot jelent egy cca. 14_EZER_milliárdos_főösszegű államháztartásban és mennyit segít az EU-ban az egyik legmagasabb (50%-os) elvonási rátával sújtott magyar gazdaságon? (Szlovákia, Írország 33-35%, csak szólok.)

Lófaszt nem segít, pajtikáim, az a szomorú helyzet.


A régiórendszer bevezetése meg hasznos intézkedés lett volna, de nekünk most a szociális ellátórendszer, elsősorban a TB megnyirbálásán alapuló kapitalista GAZDASÁGI REFORMra van elsődlegesen szükségünk, a régiórendszer ehhez képest 20-adrangú kérdés, ráadásul a közigazgatás regionális átszervezése számos kérdésben 2/3 nélkül is megoldható.

Sem a kétharmados Ötv-módosítás sem pedig a népszavazás lehetősége NEM képezi akadályát egy vállalkozásbarát költségvetési-államháztartási reformnak.

"a TB kassza 2007-ben nyereséges volt"

Szerintem ennek fuss neki még egyszer, mert láthatóan fingod sincs a témáról. :)

(Egyforintos kérdés: mi az a TB-kassza és hány száz milliárddal kellett a hiányát kipótolni a központi költségvetés adóbevételeiből 2008-ban?)

w.blog.hu/2009/01/05/eljovendo_szep_napok

Asidotus 2009.01.26. 12:49:34

Mi lenne, ha a parlamenti képviselők sorsolnánk?
Mármint úgy értem, hogy kisorsolunk mondjuk 10 fő/választókerület, és rájuk lehetne szavazni. Lenne mondjuk valami feltétele (pl. 30 év, érettségi, büntetlen előélet, stb.), és közülük választanánk.
A kormányt meg megválaszthatnánk úgy, ahogy ezidáig, a pártok indítanának miniszterelnök-jelöltet, és a győztes kap kormányalakítási lehetőséget.
És ekkor a parlament tényleg független lenne.

Geza 2009.01.26. 12:51:46

:offtopic
@mind2:
"Sokat olvastam az argentin közállapotokról."
Érdemes egy egyszerű ember nézőpontjából is megnézni a hétköznapok életérzését:
ferfal.blogspot.com/
Hát, némiképp gyakorlatias fickó ez a Fernando , de valahol igaza van. Ja, az 'SHTF' a 'shit hits the fan' rövidítése :).
:noofftopic

Jano962 2009.01.26. 12:54:49

Meg fognak kövezni, de jórészt egyetértek Bokrossal. Egy alapvető dolgot viszont hiányolok. Rengeteget adózunk, arányait tekintve Európa élvonalában vagyunk. Ez a sok pénz egyszerűen elfolyik fent.
Bármilyen ügy is pattan ki, a vége mindig az, hogy nincs felelős. A politikusok, a minisztériumi, önkormányzati tisztviselők nem felelősek sem az elvégzett munkájukért, sem az általuk okozott kárért. Legyen nekik is büntetőjogi felelősségük. Akkor talán Gipsz Jakab minisztériumi osztályvezető aláírás előtt megnézi, megint mire adott ki milliárdokat (az adófizetők pénzéből persze). Vagy egy önkormányzati képviselőt érdekelni fogja, neki miért is kellene megszavaznia egy adott ingatlan tizedáron történő elkótyavetyélését.
Ilyet sajnos Bokros sem mod, de akkor meg miért megint rajtunk kell szigorítani.

Tarackos Sül (törölt) 2009.01.26. 12:56:31

@Nűnű:

"Mi lenne, ha a parlamenti képviselők sorsolnánk?"

"'Arról szól ma a barchoba, hogy ki lő téged tarkóba. " :D

Na, ki is volt ez?

derelyegrádi szellem 2009.01.26. 12:57:51

@oatBXL:

"az MNB-nek elméletileg van tartalékban egy csomó aranya,"

Tévedsz, mert az MNB-nek egyetlen gramm aranya sincs, se tartalékban, sem sehogy.

Ennek oka az, hogy - akár hiszed, akár nem - eladták. A teljes aranytartalékot.

mind2 (törölt) 2009.01.26. 12:59:30

@jung: nem vagyok sem jogász, sem gazdasági szakember.
Ezért rövid leszek : Van az országban kb. 2,5- 3 millió fő, akik társadalombiztosítási járulékokat / eü. nyugdíj..., ez utóbbi esetben még csökken is a számuk a kötelező magánnyugdíjpénztári tagság bevezetése óta ) fizetnek - nyögnek. Ennyi ember tartaná el magát, meg még 7 - 7,5 milliót. Vagyis az egész országot. A TB kasszát :(
Egy kérdés van csak? ? Veszi magának valaki a bátorságot és meglép nagy lépéseket, vagy együtt zuhanunk a szakadékba....

derelyegrádi szellem 2009.01.26. 13:07:20

@jung:

Még véletlenül sem arról szólt (hogy Horn Gábor szerint miről szólt azt már tudjuk, egyenesen tőle).

Az népszavazás több midnenről szólt:

1./ Meg lehet-e akadályozni ilyen módon egy olyan kormányzati intézkedést aminek meghozatalának még a tervezését is tagadták a választások előtt.

2./ 300 forint (meg az 1000 ft kórházi napidíj) nem az öngondoskodás felé vivő intézkedés volt, mert MELLETTE ugyanúgy megmaradt Európa legmagasabb kötelezően fizetendő TB terhe, és a központi újra elosztás, meg az egész rendszer tokkal-vonóval.

mind2 (törölt) 2009.01.26. 13:08:39

@Geza: @kill004: igen ezt javasolnám mindenkinek olvasásra ! már régebben elolvastam, mikor Izlandon beindult a "buli ". Izland, jut eszembe, ott mintha lemondott volna a kormány nem ??::))

Tarackos Sül (törölt) 2009.01.26. 13:12:47

Öcsém, ez a blog nem sci-fi? Az az ember vagy hazudik, vagy valami idióta "illuminátusok támadnak, a zsidók világkormánya blabla" zeitgeisten nőtt kis pöcs. NC

derelyegrádi szellem 2009.01.26. 13:21:21

@mind2:

Meg mintha fenn lenne a kormány honlapján az IMF-el kötött szerződés is. (minden mellékletével). Nekünk meg nincs is szerződésünk, ahogy azt gyurcsány, veres meg bajnai cselló magyarázta (hazudta)

Az Izlandal kötött szerztődést az IMF, velünk meg nem, hanem csak úgy odaadták a pénzt. Most meg jött a főnök megnézni, hogy betartjuk-e a nem lézető szerződést. :-)

Hihetetlen, ezek mindenkit tök hülyének néznek.

Ludas Matyi · http://rongykerekufabicikli.freeblog.hu/ 2009.01.26. 13:31:22

Szerintem a képviselők számát ( amely közel azonos a háromszor ekkora ún.Nagy Magyarország képviselőinek számával) harmadára csökkenteni.Nem kell minden pártnak honvédelmi, egészségügyi meg mittudoménmilyen bizottság közpénzből: Legyen egy-egy vegyes bizottság és társadalmi munkában!
A képviselőknek ne lehesssen saját vállalkozásuk, a költségtérítésük kizárólag a munkábajárásra vonatkozzon, amely a mindenkori MÁV-START, VOLÁN és BKV díjszabás szerint illesse meg őket. Enni otthon is esznek, nem kell a Kempinskyben ebédelni minden nap.Kaphatnak üdülési csekket meg melegételutalványt oszt jónapot :) :)
Aki nem vesz részt egy ülésen alapos indok nélkül távozik el, fizetéslevonás.Szolgálati autó max.1 db Golf/fő.
Sofőr, szakács, fodrász,szabó,stb... önköltség és egyéni szociális probléma.
Nyilvános mobiltelefonszám, személyzet/képviselői iroda max.3 fő.

kill004 2009.01.26. 13:47:27

@Tarackos Sül: Akkor itt egymásik, ez már nem "sci-fi": www.argentina.eoldal.hu/oldal/politikusok

A hasonlóság kísérteties Mo-Argentína között.

Tilcsák Bea (törölt) 2009.01.26. 14:00:04

"Nem vagyok egy közgazdász, de ha 36% helyett mondjuk csak 20% SZJA-t vonnának le tőlem, vajon mit kezdenék ezzel a plusz pénzzel?"

semmit, mert a munkahelyed annyival kevesebbet fizetne.
ergo: lenyelné a kedvezőbb adót...

Perverzsrac 2009.01.26. 14:02:11

@jonnglenn: az EVA meg az EKHO a közteherviselés elkerülésének melegágya. Mindenkinek egyaránt kéne adóznia.

Amúgy meg én az EKHO-t is eltörölném, azt nem is olvastam a cikkben...

oatBXL · http://blog.osztrogonacz.com 2009.01.26. 14:02:45

@derelyegrádi szellem: Basszus, tényleg. Most néztem meg az IMF nél (www.imf.org/external/np/sta/ir/hun/eng/curhun.htm), hogy kb. 100.000 unciánk van még ... El Salvadornak van még 220.000 unciája ... esetleg őket elfoglalhatnánk valahogy. Viszont néhány adat a környékről és a nyagyvilágból, kinél, mennyi is van a Fort Knoxban:
Szlovákia 1.130.000 uncia, Románia 3.330.000 uncia, Ausztria 9.000.000 uncia, Horvátország nincs arany, USA 261.500.000 uncia, Európai Központi Bank 17.160.000 uncia.

Szerintem el kellene menni egy kis beszerző körútra :)

Az adatok a 2008 novemberi állapotokat tükrözik, szóval lehet hogy a Jézuska hozott pár tonna aranyat ... Forrás: www.imf.org/external/np/sta/ir/colist.htm

Megjegyzés: az arany mennyiségét "fine troy" unciában adja meg az IMF, ami kb. 31,103 gramm 99,5%-os tisztaságú aranyat jelent.

Perverzsrac 2009.01.26. 14:04:30

@jozicsenko: hát igen...mindenkinek ugyanazzal a kulccsal kéne adóznia sávhatártól függetlenül oszt kiderülne hogy hányan vannak valóban minimálbéresek...

Perverzsrac 2009.01.26. 14:06:20

@Szőröstalpú Jeti: 30-40? AHA persze. És mi van a zsarukkal és katonákkal meg egy sor másik szakmával?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.01.26. 14:09:43

Bokros őrült, vagy hazaáruló!

Ha ez a program megvalósul Magyaroszrágnak vége.

1-3) A többezer milliárdos TB biznisz külföldi kézre juttatása. A Malévon lehet látni, mennyire jó dolog a privatizáció, itt sem történik máshogy, leszámítva, hogy repülő nélkül még csakcsak megvan az ember, egészségügyi ellátás nélkül már nehezebben.

5) (13. havi) Jó ötlet, szűntessék meg és adják hozzá a rendes havi juttatáshoz. Ez nem ajándék a kormánytól, hanem olyan pénz amiért megdolgoznak az emberek. Röhej, hogy egy tanár ofővel, 25 éves tapasztalattal, túlórával mindennel 110.000et visz haza.
6)Iskola: Qrva anyád Bokros. Taníts te egy 50 fős osztály b@zdmeg, főleg ott ahol a fele hátrányos helyzetű. Fizikailag képtelenség egyszerre 50 emberre figyelni.
Mellesleg valaki elgondolkodott más neolibsiéknél azon, hogy a piacon 15 fős csoportoknál nagyobb létszámú kurzust miért nem indítanak?

7) (77 egyetem-fősuli stb) Ebben egyetértek. Büfészakokat ledózerolni.
8) Naná, és gondolom te már ismered is ezeket a külső tagokat? A sors különös fintoraként még rokon is van köztük mi? Nincs is egyszerűbb megoldás a költséghatékonyság elérésére, mint mindenhova kinevezni egy külsős bizottságot.
9)(verseny az iskolák között) Ezért Lendvai "deszegregáció" Ildikó keresztre fog veszíteni. Én mindenesetre támogatom.
10) Járási önkori: Helyes...
11)Adózók köre: Na nem mondod? Valami konkrétum?
12)Minimálbér: Már eddig is feketemunkába menekült mindenki minimálbér helyett, ez remekül szinkronban van a 11)es ponttal.
13)Potyautasok: Ezért meg TGM fog karóba húzni. Ezt is támogatom.
14)ingatlanadózás: Jó ötlet, ha valaki palotában lakik be ne magyarázza már, hogy minimálbéren van.
15)EVA: ehhez sajna nem nagyon értek.
16)(fantomcégek)OK bár kicsit idealistának tűnik. Nem látom, hogy ezt hogyan lehetne kivitelezni, gondolom ezt már korábban is kitalálták...
17)kisvállalkozások: Ezaz hulljon a férgese! Majd pont a magyar kisvállalkozásokat támogatnánk mi?
18)Ehhez megint nem értek...
19)iparűzés: Hát igen az jó lenne...

"Nos, Szlovákia (kemény reformok) vagy Argentína (összeomlás)?"
Argentína azért tart ott ahol tart, mert mindent privatizáltak a multik. Most esélyük sincs a fejlődésre. Ez a program tipikusan Argentínába vezet minket. (Kivéve a focit.)

Tilcsák Bea (törölt) 2009.01.26. 14:11:34

Egyébként olvassátok el a tanulmányt, minden betűjében aranyat ér.

mind2 (törölt) 2009.01.26. 14:11:56

@derelyegrádi szellem: ugye ezt nem mondod komolyan ??? én csak az EU - s " jelzálogjogos " szerződési mellékletet láttam, nem is tudom mit akarunk még, mikor már csak virtuálisan van meg mindenünk :)
Arany, meg nemzeti vagyon, jah meg az üres seggünk :(

mind2 (törölt) 2009.01.26. 14:17:12

@kill004: Szerinted Mo - on hányan tudják, hogy Argentína meghasalt pár éve ? Az embereknek úgy általában gőzük sincs, hogy mekkora nagy szarban vagyunk :(
Figyelik az iszapbirkózást, meg a februárban megmondom, mit csinálok júliusban, akkor meg azt mondom meg mit nem teszek decemberben, aztán eljön 2010, finanszírozhatatlanná válik az egész január- február környékén, épp elfogy az utolsó IMF részlet is, és itt a vége, fuss el véle :(

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.01.26. 14:26:01

Szavazati jog csak adózóknak nem volt véletlenül?
Aki fizet, annak húznak. Ez így teljes!

Tilcsák Bea (törölt) 2009.01.26. 14:26:18

@Rwindx: mindent* figyelembe vesz, csak ahhoz el kéne olvasni az egészet, és nem csak egyetlen félmondatot értelmezni valahogyan**

*egyet nem láttam benne, hogy a munknélkülivé váló embereket hova tenné az új rendszerben
**vö. máshogyan, mint ahogyan ez neki kijött

kill004 2009.01.26. 14:28:06

@mind2: Nem sokan. De Feriék teszik a dolguk.
Emigyen:

"A magyar kormány az Európai Unióban elsőként áll elő hiteles gazdasági és társadalompolitikai programmal a következő napokban – mondta Gyurcsány Ferenc: Szombaton találkozik Veres János pénzügyminiszterrel, hogy áttekintsék az aktuális folyamatokat, vasárnap pedig társadalmi partnerekkel, szakmai, érdekképviseleti vezetőkkel, szakértőkkel tárgyal - tette hozzá."

Meg így:

"Tegnap a rasszizmus terjedésének veszélyeiről tartottak konferenciát a Parlament felsőházi termében. A miniszterelnök bírálta a Fideszt, amely az európai normákat felrúgva inkább a szélsőjobbal fog össze, mint a középbal pártjával. A gyülöletbeszéd esetleges szigorúbb szabályozása kapcsán pedig arról is szólt, hogy a szólás szabadságának szentsége miatt a liberálisok sem segítik a szocialistákat ebben a küzdelemben, nem véve észre, hogy ennek örve alatt viszont az emberi méltóság szabadsága sérül."

Ezt a faszit le kéne már lőni!

derelyegrádi szellem 2009.01.26. 14:30:52

@mind2:

Nincsen ennek országnak már semmi vagyona, csak egy hihetetlen tehetségtelen, hazug és tolvaj kormánya és kormánypártja(i). Ennyink van, igaz ez azért "vagyonnak" nem nevezném, de ebből kell gazdálkodni.

Meg van kb 3 millió ember akiket el lehet még adni rabszolgának, valamint némi termőföld, és egy elég jelentős vízkészlet, de ezen utóbbiak már zálogban. Kiváltásukra remény sincs, az egy bekezdéssel feljebb nevesített "vagyonntárgyunk" tevékenysége eredményeként.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.01.26. 14:33:47

@vero: Nana, az egyenlőség szent tehenére még rápillantani is náczizmus!

Spielberg 2009.01.26. 14:36:42

a vizitdíj legnagyobb haszna az volt, hogy elvette a vénasszonyok 3. legfontosabb életterét (Posta, OTP, orvosi rendelő). lecsökkent a sorbanállás, kikopott a sok társalgó alany..
most jobb?
gyáva, beszari kormány, dönt, majd elfut. a Parlamentből kéne már takarodni

mind2 (törölt) 2009.01.26. 14:40:32

@kill004: nehezen állom meg, hogy ne káromkodjak. Mi azt a jó k... anyj....t csinálnak 2002 óta könyörgöm. Reformbuzulás, aztán barna veszély, reformbuzulás, meg így a fidesz, úgy a világgazdaság, könyörgöm .... 2002 óta !!!!!
Nem egy világháború utáni országot vettek át a fidesztől , nem voltunk porig bombázva...stb. Hazaárulók. Mocskos, tetves, tolvajbanda, mert nem hiszem el, hogy ha az egyik is csak kicsit szeretné a hazáját, az ezt művelné vele :((

Ghymes dalból : "..... fáj a szívem érted ..."

mind2 (törölt) 2009.01.26. 14:47:54

@kill004: aham:)
Csak most olyan Ghymes- es "kedvem " lett:((

more 2009.01.26. 14:54:55

nem ertem, mit jartatjatok a lepcses szajaitokat??? meg van mondva, h ez az aldott jo ember dolgozna mint egy kisangyal es magyarorszag svajc szintjen szarnyalhatna, ha a mocskos fidesz, meg a garda, meg a miep, meg a matyas kiraly meg attila hun vezer nem volna es nem tette volna padlora az orszagot, majd azota is ne tenne keresztbe nap mint nap....

egyebirant bokros lajcsinak ez mar az 1000. nemzetmegmento gondolatsorozata, ami szo-szo....felsokotatas balettszakjainak eltorlese 100% agree, kozepiskolak versenyeztetese.....haaaat, a mi idonkben keretlenul is versenyeztek, azzal, h hany ember megy tovabb a kul. felsokt. intezmenyekbe, amik 10000x nivosabbak voltak mint ma...szal ezt nem tudom ertelmezni

amivel kezdeni kene, az mindenkepp a burokracia szanaszet nyirbalasa minden szinten, meg az onkormanyzatok es a kepviselok lecsokkentese. ezzel a mi eletunket is megkonnyitenek, mert egy kerveny csak 2 kezen menne at 1 het alatt, a mostani 15 helyett 2 honap alatt.

az erzesem viszont az, h kurva sok a duma, reformTERV, de SOHA SEMMI nem valosul meg a jonak tunokbol, kizarolag a latszat, meg a feluleti kezeles.

mikor lesz mar tokos vezetosegunk??? es tokos nepunk, h lesz mersze falhoz allitani ezeket a geciputtonyokat???

az ellopott penz sose kerul elo, magukon sporolni nem fognak, csak minket lehuzni

derelyegrádi szellem 2009.01.26. 14:55:11

@Spielberg:

Legalább te ne.

Az öregasszonyok vérnyomásméretős foglalatossága nem okoz semmi pluszköltséget annál az egyszerű oknál fogva, hogy ha a kártyáját leadja a körzetinek, az utána átalányfejpénzt kap. Ugyanakkora összeget ha egyszer se megy oda a néni, meg akkor is heti kétszer. Ez az orvos gondja, hogy hányszor megy a biztosított, de egy fillér pluszköltséget sem okoz a tb kasszának.

Ezt a dumát csak Hordágy Ágiék nyomták jobb (valódi érvek) hiányában. Pluszköltség csak kórházi, vagy szakellátási igénybevétele esetén merül fel, azt viszont nehezen tudom elképzelni, hogy valaki kétnaponta begipszelteti, vagy megműtteti magát, esetleg megtükrözteti a végbelét, csak azért, hogy foglalkozzanak vele.

mind2 (törölt) 2009.01.26. 15:01:58

@derelyegrádi szellem: viszont lehet gyűlölni az orvosokat, mert mindegyik jobboldali fene a pofájukat :(
Mindenki gyűlöljön mindenkit, mi meg közben lopkodunk ezt azt....
Istenem, annyira átlátszó..... Tényleg azt hiszem, ha beledöglik is az ország, ezek ki fogják húzni 2010 - ig, mert félnek... nagyon félnek, az szaglik róluk :(

mind2 (törölt) 2009.01.26. 15:05:01

@more: mondtam már, hogy kinéztünk itt páran egy parányi szigetet a Csendes-óceánon ?::)))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.26. 15:34:21

Hordágy Ágiék?? Én őt Mengelica Ágiként ismertem eddig, de minden nap tanulok valami újat...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.26. 15:35:35

"esetleg megtükrözteti a végbelét, csak azért, hogy foglalkozzanak vele"

... hm, én itt az egyik párt által dédelgetett csoportra asszociáltam, de utána gyorsan elhatárolódtam magamtól - gondolati szinten is -

mind2 (törölt) 2009.01.26. 15:37:33

@Seduxen: lol...mengelica...:::))))))
Kikre gondoltál naaaaaa, mondd meg lécci ;)

derelyegrádi szellem 2009.01.26. 15:41:55

@mind2:

Mondjuk úgy inkább: a többségük. Én ismerek olyan orvost, aki 2002.-ben - személyesen nekem, így primer inforól van szó - úgy indokolta azt, hogy MSZP-re fog szavazni, miszerint "nem akar az Orbán bányákban kényszermunkásként dolgozni"!

mind2 (törölt) 2009.01.26. 15:51:28

@derelyegrádi szellem: gondolom első generációs értelmiségi lehetett :(
Igen, a propaganda mint fegyver, kitűnően működik 1917 óta. Ehhez nagyon értenek:(
Meg a felelősség áttolásához, ellenségkép gyártásához, stb ...hihetetlen tehetségük van a manipulációs technikákhoz :(

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.26. 15:53:12

@mind2: egy bizonyos orvosra (kb 65 éve "praktizált), és egy gazdasági haszonállatra.. Ez így polkorrekt?

derelyegrádi szellem: igaza is van! Én sem akarok zorbánista rabszolga lenni a bányájukban, ettől a mételytől véd meg minket Ferenc-testvér, és hős ideológiai cimborái. Te ezt nem tudtad?

mind2 (törölt) 2009.01.26. 15:55:40

@Seduxen: Teeeee ! Ennyire nem ismersz ? Hogyne értettem volna a mengelicát..::))) Meg a másikat is utána, ami a tükrözést illeti. Csak hülyéskedtem XD.
Gazdasági haszonállat :D Otthon csak " na megjött a tehén " volt a neve:)

derelyegrádi szellem 2009.01.26. 15:58:56

@Seduxen:

De tudtam:-)

Igaz egy pillanatig felmerült bennem, hogy a kőbányában jellemzően bányászok dolgoznak nem jogászok és orvosok, de aztán rájöttem, hogy ezek a zobáááánbáááányák, ahol bármi elképzelhető. :-)

more 2009.01.26. 16:11:42

ezt a kenyszermunkas sztorit pedig meg a ferkoeknak ki se kellett talalni...koltottek azt magunktol a proletarok, nade egy orvos ilyeneket mondjon....ezzel ne csinaltass mutetet szellem, mert benned hagyja a kesztyut mert azt hiszi, h az a tudod (ekezettel...)

ErEr 2009.01.26. 16:12:47

Nagybajuszúval az a baj hogy megmondja a kemény logikát a számok alapján, de semmi rálátása sincs hogy e mögött emberek és emberéletek állnak. Ezt nem lehet megcsinálni. Továbbra sem azért nincs pénz itt mert ezek a dolgok így állnak, hanem az ezermilliárdos állami pénzsikkasztások miatt (ami persze külföldre kerül). Nézzünk már körbe, nagyon jó példa erre ez a blog, minden hétre jut 2-3 olyan eset ami többszázmilliós ha nem milliárdos elsuvackolt adófizetői pénzről szól - akkor mit húzzunk még az embereken? Az EVA pl. az egyetlen dolog volt ami annyira bejött hogy nem tudtak a meglepetéstől köpni-nyelni, mi lett vele mára? Azt is ellehetetlenítették. Az egész politikai elit nem más mint egy csomó sokgyáras vállalkozó kis érdekszövetségei amik a befolyó adópénzből csak annyit akarnak adni az embereknek hogy még épp ne lázadjanak fel, erről van itt szó. Ha meg mernek akkor mehet a rendőri megfélemlítés.

more 2009.01.26. 16:13:51

@mind2: hol az a sziget? en is mehetek? remelem, nem aaaaaz a sziget ahol most tapogatozom a kodben.....mert akkor inkabb a mars:))))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.26. 16:17:18

@derelyegrádi szellem:

Ja, én úgy hallottam, hogy szőlőt bányásznak. :)

kill004 2009.01.26. 16:17:37

"nem akar az Orbán bányákban kényszermunkásként dolgozni"!

Ezt ma olvastam egy torrentoldalon,(jó, nem orvos) Heti hetes torrent hsz.:
"Nagyon jó műsor volt a mostani, főleg mondom ezt azért mert szeretem Hajós politikai tisztánlátását."

kwallet 2009.01.26. 16:45:28

nem fuzok hozza semmit mert felesleges. majd ha ott leszunk h alkalmunk adodik valtoztatni akkor erdemes valamit tenni. de akkor sem csak beszelni.

es csak a radikalis valtoztatasok illetve dontesek mukodnek. jopofizva sosem lesz normalis az orszag. valaki egyszer meglepi, utalni fogjak mint a szart de legalabb hosszutavon jobb lesz.

cask az osszes 'szopo politikus egy sajat boret felto hazudozo nyulacska.

mind2 (törölt) 2009.01.26. 17:13:43

@more: korrekt bundáskenyér 2009.01.07. 19:36:38
Na, most meghoztad a kedvem hozzá :D
Szóval itt egy korrekt kis kép is, az arányok egész jól látszanak rajta:
www.survoldefrance.fr/photos/highdef/5124.jpg

ilyeneket nézegettünk ...hüpp :(

Bit Rot 2009.01.26. 17:40:19

EVA megszüntetés = megszűnik 100 ezer magyar "cég", és keletkezik 100 ezer szlovákiai.

Ha nagyon kötekszik az APEH, akkor a szellemi dolgozók majd havonta 3-4 napra átugranak a határ túlsó oldalára, mondván "ők akkor termelték le a szellemi terméket, az a 3-4 nap alatt".

Esetleg távmunkában a határon át.

Balfaszok!!!

Bit Rot 2009.01.26. 17:43:29

Amúgy meg aki fanyalog az EVA-ra vagy EKHO-ra: TÉGED mi akadályoz meg abban, hogy EVA-zz?

Jogilag semmi, tessék, nyitott a lehetőség.

EVA = a bevétel (bruttó) 25+1%-át befizeted adóban, a maradékból még havonta 95 ezret befizetsz járulékként, plusz könyvelőt fizetsz, a többi a tied.

vadasmarha balra 2009.01.26. 18:11:49

Abszurdisztánban akar észt osztani a nagybajszú?
Talán egy kicsit szolidabban kellett volna szétlopni az országot...

derelyegrádi szellem 2009.01.26. 18:14:18

@John42:

"EVA megszüntetés = megszűnik 100 ezer magyar "cég", és keletkezik 100 ezer szlovákiai."

Pontosan. Újabb 100 e cég adózik oda, juttatja bevételhez a szlovák költségvetést ingyen, mert a kiadások itt fognak felmerülni, az a magyar költségvetést fogja terhelni.

mind2 (törölt) 2009.01.26. 18:23:37

@derelyegrádi szellem: Istenem, csak ne értenének ennyire a gazdasághoz feriék... ;)

lampaules 2009.01.26. 18:25:00

Zero: a "nincs ingyen ebéd"-et másra mondják

derelyegrádi szellem 2009.01.26. 18:29:34

@mind2:

Én már megyonál éreztem, hogy jó kezekben vagyunk, és amikor azt mondta az arcán az idvezültek (imbecilisek) bárgyú mosolyával, hogy:

"Az Európai Unióban a gazdasági növekedés nulla, nálunk enne a többszöröse" akkor tudtam, hogy komoly gazdasági (meg matematikai) tudással felvértezett szakemberekről van itt szó... :-)

Aztán az idő ezt igazolta is...

Thulsa Doom (törölt) 2009.01.26. 18:36:06

Bokros csak azt az utolsó pontot felejtette el leírni, hogy ennyi megszorítási javaslat után, az Ország nehéz helyzetére tekintettel, a maga részéről visszafizeti mindazokat a juttatásokat, amit állami alkalmazottként az államtól kapott.

Miután ez a lényeges pont hiányzik a javaslataiból, én azt mondom, hogy bassza szájba a jó kurva édesanyját.

Spielberg 2009.01.26. 18:43:42

@derelyegrádi szellem: hát figyelj, én a körzeti orvosommal konzultáltam, és ő azt mondta, (tapasztaltam én is) hogy elkoptak a trécselő nyanyák. Most jártam ott, megint tele volt a váró. Én a vizitdíjat nem elleneztem, csak azt kifogásolom, most is, hogy kurva sok TB fizetés után ugyanazt kapom, amit a retkes cigók. És ott kell ülni köztük, várni a soromra.
Cociálisam egyébként (sajnos) ők is, meg a nyugdíjasok is. Az az igazság, hogy mindennek ára van, és ezt az egészet át kell alakítani. BTW abból is legem van, hogy az adómból fizetik az alkesz bölcsész, jogász, gépész nappalisok züllését. nekem volt tandíj anno, azóta is fizetek, ha tanulok. Ráadásul az a legfaszább, amikor elvégzi a pénzünkből a sulit, majd úri módon külföldre mennek dolgozni. A lófaszt!!!

Thulsa Doom (törölt) 2009.01.26. 18:48:00

@Spielberg:
Ja. ez így van. Most is a dolgozókon ütnek, az ingyenélő herék meg még többet kapnak majd. Mert rászorulók. Hát lófaszt nekik!

mind2 (törölt) 2009.01.26. 18:48:36

@derelyegrádi szellem: tényleg nagyon rossz a helyzet.... egy csomó vállalkozó ismerősöm van, mindenki másban utazik, de egy közös van bennük,hogy elbújnak. Szlovákia, valamelyik szigeten bejegyzett off-shore cég, már házhoz jönnek a cégalapításban segédkező emberek..... Van olyan ismerősöm, aki hajnalban kelt és a melósaival együtt dolgozott, jól menő vállalkozás, multiknál biztos munkák. Aztán lecserélte a családi autót, nem nagyra, csak olyanra, amiben a 3 gyerek is kényelmesen elfért. Plusz elkövette azt a hibát, hogy szigetelte a házát. Vagyonvizsgálat. Kocsi el, házasság romokban, szomorú kölykök... most Szlovákiában új cég, szigeteken ez - az, és cinikusan annyit mond, minden hónapban kimegyek, meg körülnézek a bankban. Ezek meg bekaphatják. Pedig 3 éve még fejleszteni akart, meg telephelyet bérelni, és melósokat felvenni. Elment a kedve, a felesége csont és bőr, teljesen bezárkóztak:(
Ezek nem hibák, ezek bűnök. Mert a mai aktív negyvenesek dolgoznának, és vállalkoznának, de ha annyid nem marad egy előírt adózás után, mintha valahol kispénzű alkalmazott lennél, akkor mi a francnak stresszeld magad, meg lesd, hogy mikor talál valaki valami joghézagot,..stb.
Nagyobb a gond, mert ezek még csak a kezdetek.
Most még csendben van mindenki, mert fél... vagy szarik bele az egészbe, és még az is, aki nem csalta szét az agyát eddig, az is azt mondja, hogy hülye vagyok én, egy rablóbandának dolgozzam ki a belem ?
Mi vagyunk a Kádár-nosztalgia, és az értékrend vesztés igazi áldozatai. :(

derelyegrádi szellem 2009.01.26. 18:50:19

@Spielberg:

Nem sikerült fognod, amit írtam. Pedig nem tudom világosabban. Kérlek, olvasd el még egyszer.

Rettenetes_Sebhelyesfarq 2009.01.26. 18:57:44

Esetleg az nincs ebben a tanulmányban, hogy mindenki hozza vissza amit ellopott?

Tündér_Lala 2009.01.26. 19:09:32

Én a Bokrostól meg a Fletótól semmilyen- akár zseniális javaslatot, intézkedést nem akarok. Én egyet akarok, menjenek végre a picsába !!!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.26. 20:19:41

@Seduxen:

"egy bizonyos orvosra (kb 65 éve "praktizált), és egy gazdasági haszonállatra.. Ez így polkorrekt?"

Ugyan, az elsőnél elég, ha azt mondod, hogy svájci traktormárka, ugyanis voltak rokonai is az illetőnek, akik nem átallották a saját nevüket adni a fejlesztésnek.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.26. 20:24:11

@more:

Ezt egy pszichiáter írta.;-)

"Sajnos a helyzet tökéletesen fekete-fehér! Az un. Debil nevű hivatásos agent provocateur lehallgatott telefonbeszélgetéseiből napnál világosabban kiderült: az okt.23-i Orbán szeánszot kifejezetten így szervezték!!! Debil és "munkatársai" feladata az volt, hogy az Alkotmány u.-ban szándékosan és kiszámított időben provokált rendőrséget egyenesen a viktoriánus szektatalálkozó közönségére "HÚZZA", vezesse! Na pesze csak azután, amikor a fősámán már beült a maga páncélozott BMW-jébe és elporzott!
Azaz: magatok sem veszitek észre: a szektavezér BENNETEKET (a tulajdon híveit) IS "BEÁLDOZOTT" egy kormánybuktató puccsnak szánt propaganda akcióban! Ezt az a Debil közvetve bár, de maga is elismerte!
A "zseniális farcsel" nem jött be! Mostanában a dakota próféta is mintha csendesedett volna! Rájött talán, hogy a hiszteritív handabanda többet árt az "image"-ának, mint Mikola? Lassan azt is megérjük: a háziorvosok kérik a "népszavazókat": hagyják már meg nekik a vizitdíjat, mert az kell nekik..."

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.26. 20:33:43

@Spielberg:

Már elnézést, de nem hallottál arról, hogy az egyetemisták szoktak netalántán dolgozni is? Ezen felül meg a szüleik pénzéből tanulnak, milliós költségen. Én például szeretnék itthon tanítani, és nagyon unom már, hogy 5 éve leszarosbölcsészeznek úgy név nélkül, hogy nyavalyognak majd, ha a kölküknek fingjuk sincs az iskolában 1848-ról. Ugyanakkor egy tanári fizetésből meg csak éhenhalni lehet, ahelyett, hogy veszélyességi pótlék járna hozzá a körülmények miatt. Ettől függetlenül túlképzés van - nem én tehetek róla, jeles átlagom van -, a bolognai rendszer meg csak még inkább szétveri a felsőoktatást, ennek meg hála Istennek nem vagyok része.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.26. 20:36:36

@mind2:

"Mi vagyunk a Kádár-nosztalgia, és az értékrend vesztés igazi áldozatai. :("

Meg a gyerekek. Meg az unokák.

Csillagszemű Juhász 2009.01.26. 20:59:48

Nem kell csoada. Az íreknél sem az volt. A legfontosabb, ami nálunk sose lesz: ÖSSZEFOGÁS!!! Olyan program amit konszenzussal hoztak meg. Bárki lesz kormányon, a programot végig fogja vinni. Ez az alap. Enélkül a programok 2-3 évente változnak. Ha ez megvan, utána lehet a többit variálni. Nem akarom részletezni az "ír csodát" de föbb pontjai:oktatás,(nem bölcsész, filozófus) külföldi befektetők (Microsoft)...stb

Horizont 2009.01.26. 21:43:07

Valamit csinálhatnának már! Nem érdekel, hogy Bokros mondja meg vagy más, csak amit mondanak azt csak egyszer mondják és tartsák be! Bevállalnám a szigorításokat is , ha egyértelműen kiutat mutatna!
Egyet hiányolok Bokros pontjaiból! A politikusok részére semmi szigorítást nem ír elő. Márpedig jó példával kéne a nép előtt járniuk. Nem lopni, nem csalni!
Mindenki tudja, hogy sokáig így nem lehet vergődni meg kell lépni egy csomó mindent amit eddig nem mertek!
Mindehhez lehet hogy egy új csapat kéne, egy olyan aki nem sáros....

Horizont 2009.01.26. 22:09:20

Na tessék! Lemondott az izlandi kormány a válság miatt....

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.26. 23:24:30

@Csillagszemű Juhász:

Ha az oktatásból kiveszed a színvonalas bölcsészképzést - bár jelen helyzetben ott tartunk, hogy ismét meg kellene teremteni, ahhoz pedig az kell, hogy ne a tömegképzésre hajtsanak az egyetemek -, akkor megmondanád, hogy hogyan lesz színvonalas közoktatás? Pl. ki fogja a nyelvtant, a magyar és világirodalmat, a történelmet vagy a nyelveket színvonalasan tanítani?

molaris 2009.01.27. 07:21:55

@derelyegrádi szellem:
Zorbánbányák?? Itt nagyon félrefutottatok. A kádkőgyárba kellenek az emberek.:):)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.27. 08:28:18

'reggelt nácziakok!

Na egy újabb eposzi jelző kis hazánk vonatkozásában, a kurva ország már lecsengett :)

belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/35307/1/belfold/Parragh_Laszlo_luzerorszagnak_tekintenek_bennunket

... bár az a probléma, hogy van igazság abban, amit mond...

jozicsenko 2009.01.27. 09:03:02

@Lukrécia Bögre:

nincs igazad, mert
1. sok az állami alkalmazott, ők ezt a pénzt
a, visszaforgatják (pezsdül a belső piac)
b, talán megtakarítanak
2. a minimálbér alá nem mehetnek, ők vannak másfélmillióan
3.sok vállalkozó abban a percben, hogy nincs ekkora teher, normálisabb bért fizetne (magának, ok)
4. akik most: minimálbér + zsebbe fizetnek: azt mondanák: többet kapsz, tehát kevesebb megy zsebbe, ha normálisabbak: akkor nő a legális összeg, mert
a, kevésbé akarnak össszeütközni az apehhel
b, egyszerübb lenne
5 a szakmunkást meg kell fizetned, ha jó munkás: igen, van ahol a főnök dirigál, de ha lelép a jómunkásember, akkor kinek dirigálsz? (ha meg átmegy máshova, az más kérdés, de talán ott is a legalitás határáig mennek el)

jozicsenko 2009.01.27. 09:32:07

@Csillagszemű Juhász:

ezt komolyan gondolod?

összefogás? mondjanak le, takarodjanak el a búsba

vagy legalábbis ferkó és janika húzzanak a véresb @#-ba

nem akarok Orbánkormányt
nem akarok Vonakormányt

még a Thürmerrel is kiegyeznék, de nekem ne beszéljen ember összefogásról, aki bármikor lehazudta az égről a csillagokat: miatta jutottunk ide és most közös a gond? lóf@szt

ő okozta, takarodjon

jozicsenko 2009.01.27. 09:34:23

ui: összefogásról: felgyújtják a házadat, és azt mondják, csak az új kivilágítást látod, a füst meg pr akció

elfogadod a segítséget attól aki rádgyútjottat?
ha vödörrel a kezében jön, mit gondolsz, benzin vagy víz lesz benne?

leütöd, elküldöd a fenébe, vagy beismered: a te házad volt gyúlékony, miatta van az egész, elfogadod hogy te vagy a bűnös és hagyod, hogy ő vezesse az oltást?

nem valószinű...

derelyegrádi szellem 2009.01.27. 10:11:45

Nézzük tovább, még három:

"- Az adózók körének kiszélesítése"

Ez így egy lózung, egy 7. osztályos tanuló is ideírhatta volna. Ez ügyben a kérdés, hogy hogyan? Az adózók körét kiterjesztjük a puputevékre is, vagy úgy, hogy foglalkoztatottságot növeljük. Mert ha a második verzióban gondolkodik, akkor csak annyit kéne még megmondani, hogy milyen módszerrel, ennek ez a lényege. Enélkül egy kalap szart sem ér a "pont"

"- A minimálbér adómentességének eltörlése – jelképes tíz százalékkal való megadóztatása"

Ebben lehet ráció, de jelezném hogy egyrészt a 10 % adó csak itt Mo. nevezhető "jelképesnek" (valahol annyi a max kulcs), másrészt ki fizetné (a munkavállaó, vagy munkáltató)? Mert a minimálbérre is annyi járulék rakódik már így is, hogy az jeletősen visszafogja jelenlegi állapotában is a foglalkoztatást. Azt meg lásd fentebb.

"- A mentességek felszámolása, a potyautasok kiszűrése és kizárása a rendszerből"

Jó lenne tudni milyen mentességek felszámolásáról beszél Bokros, mert ez így egy semmi. Meg azt is jó lenne tudni, hogy melyik rendszerből kívánja kiszűrni a potyautasokat, és azt is, hogy azokkal mi lesz a "kiszűrést" követően, mert jelenlegi alkotmányos rendszerünk azt nem teszi lehetővé, hoyg kiszűrjük őket majd minden ellátás (eü, stb) nélkül hagyjuk meghalni őket. Egy ilyen intézkedést "a mit kell tenniük, hogy bent maradhassanak a rendszerben, és aki arra sem képes azzal mi lesz" nélkül az AB biztosan elkaszálna.

Tilcsák Bea (törölt) 2009.01.28. 10:44:11

@jozicsenko: szerintem nem érted, amit írtam, avgy naiv vagy.
nézd meg az ekhozókat. pont annyit kapnak nettóban, mint az ekho előtt. az kedvezőbb adót lenyelték a munkáltatók.
nem hiszek a csodákban, itt is ez lenne.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.01.28. 12:26:16

A plusz javaslataiddal egyet tudok érteni egy kitételel:

"Minek 3200 önkormányzat és 19 megye? Egy ilyen kis országban? Önkormányzatok számának drasztikus lecsökkentése, megyék helyett régiók. A budapesti kerületek megszüntetése (csak a korrupció melegágya)."

Erre 2006-ban volt törvényjavaslat. Nem a kormányon múlott, hogy nicsenek még mindig régiók, hanem azon, hogy ez kétharmados törvény...

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.01.28. 12:33:06

@Fedor:

ez nem ennyire egyszerű.
a kérdéses törvénymódosítás az általad említett két dolgon kívül mást is érintett - amiben nem volt akkora konszenzus. a kevesebb önk és megye volt a reklámszöveg.

kommunikáció az élet.

Carnivora (törölt) 2009.01.28. 14:03:37

@denever:

Na meg kiderült az mszp-s reform után kb. pár tucat képviselő esett volna ki a rendszerből többe került volna az átalakítás ... már akkor sem tudott épkézláb reformot mímelni a maszop

EdmontDantes 2009.02.01. 19:37:16

A kötelező magánbiztosító ötlete,a verseny a kórházak
között nem más mint idiótaság !Nyugdij reformra szükség van de nem ebben a formában ahogy a
Bokros elképzeli.Az meg hogy kevesebb iskolát az kimondottan csak egy idiótának juthat eszébe,aki nem ismeri történelmünket,mert ez az ország utóljára akkor volt igazán nagy,amikor Klebersberg Kunó létre hozott 3400 iskolát,tanító lakással együtt.!
A kisvállalkozók adómentességének eltörlése csak egy rohadt szociál-kapitalistának jut eszébe,aki csak a neki tejelő "nagytőkét" szereti.De abból a kisember nem fog sem megélni sem áruhoz jutni.
Különben is Bokrost legjobb lenne kitiltani az országból!!!

Carnivora (törölt) 2009.02.02. 09:48:52

Bokros: Ma két élősdi párt van nálunk
Nincs valós választási lehetőségünk, a politikusok szűklátókörűsége miatt tényleg kettészakad az ország, nyilatkozta a Népszabadságnak.

index.hu/gazdasag/magyar/bkri090202/

süti beállítások módosítása