Skip to content


       Szűrés lista

Bagoly mondja verébnek: fideszes luxusautó

A Fidesznek ismét sikerült bebizonyítania, hogy semmivel sem különb az MSZP-nél. Próbálják ugyan elhitetni velünk, hogy ők az ország megváltói, az egyetlen, patyolattiszta alternatíva a választók számára, de sajnos nem így van. Egyrészt rettentő bénák, másrészt ugyanúgy meregetnek a húsos fazékból, mint a szocik, legfeljebb nem olyan sokat. Ezzel pedig joggal tartják a köztudatban a "Bezzeg a Zorbán meg az Ezüsthajó" típusú mondatokat.

Amikor napvilágot látott Veres Jani Audi-ügye, Szíjjártó nem győzte ismételgetni a mantrát: "Gyurcsány monnyon le, Ne a zemberekkel fizettessék meg, Spóroljanak a válság idején." Aztán láss csodát, a Stop.hu megírta, hogy Kovács Ferenc, a Vas megyei közgyűlés fideszes elnöke múlt héten vette át az önkormányzattól kapott 10 milliós VW Passatját. A vásárlást az indokolta, hogy előző autója novemberben a sofőrje okozta balesetben totálkárosra tört. Jelige: "Van másik!". Bízzunk benne, hogy új kocsihoz új sofőr is jár, különben sokba lesz nekünk Kovács Ferenc.

Bandi Zoltán, a közgyűlés ellátó szervezetének igazgatója tuti egy kiképzőbe járt Veressel meg Verókkal, de valószínűleg még az ötödévet is elvégezte, mert őket is túlszárnyalja a nyilatkozataival. Csodás mondatokat volt képes összehozni, igyátok a szavait:

"Az önkormányzat 1991 óta Volkswagent vásárol szolgálati autóként, ez egy hagyomány, amit nem akartunk megszakítani" - indokolta a STOP-nak a nem mindennapi döntést Bandi Zoltán." Értitek, ugye? Ha-gyo-mány. Ezt még megfejelte a következő aranyköpéssel:

"Még ebben az autóban is úgy érezzük magunkat, mintha egy Trabantban ülnénk, amikor külföldön vagyunk, és azt látjuk, hogy mások Audi A6-ossal közlekednek!" Szegénykém, de sajnálom! Remélem, Ti is. Újabb példa, hogy mennyi lemondással jár politikusnak lenni...

Banditól megkérdezte a Stop, hogy a gazdasági válság idején, meg az önkormányzat negyedmilliárd forintos hiánya miatt miért nem olcsóbb autót vettek. Aranyszájú Bandinak a  "mert csak"-nál egy kicsit kifinomultabb választ sikerült kinyögnie, azt mondta, "azért, mert eleve egy Volkswagen Passatra gondoltak." Van még kérdés?

Bandi Zoltán a Mokkában:

 

A STOP persze tudni szerette volna, mi a Fidesz véleménye az ügyről, - főleg, hogy Verest mindennek elmondták az Audi miatt -, de nem kaptak választ. Havasi Balázs, A Fidesz sajtófőnöke bravúros válaszemailt írt az újság kérdésére: "egy megyei önkormányzat gazdálkodása és beszerzései nem tartoznak a Fidesz Sajtóosztályának hatáskörébe." Nem is mondott semmit, de nem is hazudott. Biztos kap majd prémiumot év végén.

Szíjjártót pedig a cikk megjelenése óta nem tudja elérni a STOP, valószínűleg lázasan írja még a szöveget, mert most valami újjal kell előállni. Szerintem most az egész Fidesz-bagázs azon töri a fejét, hogy kenjék rá ezt is a Ferire.
 

zero:
Friss hír, hogy Szíjjártó Petya lehet a bérelt Audija hátsó üléséről fogja a sajtót tájékoztatni:

"Potya Audival jár Szijjártó Péter - írta a Népszava. A lap szerint a Fidesz szóvivője a győri SEAT-FOTON női kosárlabdaklub társadalmi elnökeként kapott használatra a sportegyesülettől egy Audi A4-es gépkocsit. A klub vezetése a lap kérdésére nem kívánta elmondani, hogy mennyiért bérlik a fideszes politikus számára az autót. 

A Népszava emlékeztetett arra, hogy a sportklub közpénzzel, Győr városának költségvetési támogatásával is gazdálkodik. A lap szerint ebből az következik, hogy a tavalyi 41 millió forintot elérő támogatás egy részét Szijjártó autójára költik." 

Címkék: politika fidesz pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr65907664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mumli 2009.01.29. 13:03:08

erre vártam, mióta reggel meghallottam a Slágeren a hírekben!
köszi Laspalmas!

mumli 2009.01.29. 13:07:03

már el is olvastam :D
passattal is fejre lehet ám állni azon a csúnya kanyargós-erdős úton :)

randomuser1 2009.01.29. 13:09:53

ennyiért már kapott volna egy szabványméretű gépírópapírról elnevezett audit is, és az már mégsem népautó, de hiába, a hagyomány, az bizony a presztízsnél is fontosabb.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.29. 13:10:49

hányingerem van ezektől tényleg...

A fidesznél egyeztetnek Szijjártóval, hogy mit bögföghet, vagy úgy összeségében egyeztet ott valaki valamit, meg elég kínos, hogy a mai ülésen sem tudtak mondani egy k.baszott érdemi javaslatot, csak Navracsics mondja a már unalomig ismételt szart. Ezt még a kapcsolaton se tudom árnyalni...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.29. 13:12:32

@mumli:

Ez a bejegyzés egy újabb bizonyítéka annak, hogy nem Fidesz-párti a blog. :)

reKorrekt 2009.01.29. 13:13:00

Meggyött az új adócsomagunk. Lészen róla postocska?

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.01.29. 13:14:59

Nem ertem en ezt. Miert nem jo minden ilyen usernek egy tok uj, extras suzuki? 3-4 millaert. Ciki? anyadat.

Miert nem mondja ki torveny, hogy kozszolgalati faszkalapnak csak maximum 4 millio ertekben lehet venni autot?
Miert nem jo neki valami alacsonyabb kategorias cucc...

volt a mokkaban is interju ezzel a fassszal. na az elegge vicces volt... ha be tudjatok tenni, tuti siker...

Mertcsak 2009.01.29. 13:15:16

Én is szeressem a VW-t.
Nekem is az van.
Igaz,hogy 26 éves és nálam az vele a hagyomány,hogy nem tudom újabbra cserélni. Igaz nem is akarom!
Ebben még van anyag.:)

DArchAngel 2009.01.29. 13:15:41

Mi a frászt keres hivatali autóval megyei közgyűlési tag külföldön?

Amúgy meg ezt is mondhatta volna:
"Azért, mert nekünk ez jár, nektek meg a szátok. Ez már hagyomány."
Mert hát sajnos ezt gondolják, hogy ez hagyomány, hogy kinyaljuk a seggüket is lófasz fejében. Takarodjon ki az összes Szibériába!

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.01.29. 13:15:47

ne bántsátok má szegényt, milyen rossz lehet neki, hogy trabantban kell ülnie...én sajnálom.egyszer, csak egyszer szeretném én is megmagyarázni, hogy miért loptam , és utánna az lenne a jó, ha valaki magára vállalná, mint a rézdrótos politikusunknál, megélhetési áramlopásos trabantos szegényemberek, hiszen az egész életük egy lemondás, tragédia, csak a rossz jut neklik, csak a vacak, alig lehet megélni abból a kis juttatásból, hát persze hogy kell mellé egy kis mutyizás.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.01.29. 13:17:34

a jó büdös @{}łł;>#&@#&&&đ#đ># !! mindnek!

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.01.29. 13:24:14

zero, eric:

index.hu/velemeny/jegyzet/feltud090127/

Terjesszük egy picit ezt a cikket, mert ennél jobban nem foglalta még össze egy sem a lényeget az elműlt 20 évben.

Plutonic 2009.01.29. 13:28:12

Minden napra jut valami finomság.
Csak idióta politikusok vannak????
Ez csak költői kérdés volt....
Nem jobb itt egyik sem és nem kevésbé retardált.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.29. 13:28:53

@br: kapcsolatra is fel akartam tenni, de belekötött a moderátor...

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.01.29. 13:30:23

Nem lehet, hogy Veres utasítására neki is vett egyet a VPOP? :o)

Mertcsak 2009.01.29. 13:35:08

@VonPerez:

Látom nem adod fel.:)
Kitartás! Előbb utóbb végleg letiltanak.:)

more 2009.01.29. 13:35:21

ide is bepottyantom a kerdesemet: nem lesz poszt az ominozus index-cikkbol???? (amit a bajaferis poszton linkelgettetek)

mumli 2009.01.29. 13:37:44

arra azért kíváncsi leszek, meddig bírja majd az új verda, ha Ferenc egy kis pálinkázás után úgy dönt, kocsikázni indul.
Passatot nekem is!! muszáj ápolnom a hagyományt!

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.29. 13:41:15

@páctivald: ma 7 hozzászólásomat törölték,egyre még aját megjegyzést is fűzött a moderátor, miszerint ugye ezt nem gondolom komolyan..:(((

Na, mindegy nem offolom a dolgot, csak félelmetes látni, hogy miként gondolkodnak az emberek ott.

Persze, itt sem rosszab Pomázon, ha mégeygszer Koronavédésre invitálnak az alkotmánybíróság elé...

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.01.29. 13:48:05

@VonPerez: Menj le a cigánysorra egy kis "ruhavédésre" akkor ;))

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.01.29. 13:50:10

1.: Nincs biztosítás? Akkor meg kurvára felelősségre vonni, aki nem kötte meg.
2.: Sofőr? Minek egy megyei közgyűlési elnöknek sofőr? Nekem miért nincs?
3.: Egy megyei közgyűlési elnök mi a retkes faszért megy külföldre, hacsak nem privát ügyben? Akkor meg miért szolgálati kocsival? Szégyenkezik egy VW-val? Én boldog lennék egy új Swifttel is.

panki83 2009.01.29. 13:50:39

Azért még annak utána nézhettetek volna, hogy az övgyáros péter is mekkora összefonódásban van saját magával az önkormányzaton, bizottságokon keresztül a kosár/kézi cégig amelyiktől a kocsit kapja.

Egyszer kinyomtatok 20 oldal vastagbőrt, berontok vele a parlamentbe elolvasom és felrobban az egész parlament a vérnyomásomtól...

Perverzsrac 2009.01.29. 13:51:53

@laspalmas: kamu. ez csak álca. megtévesztés, hogy a rendes embereket átverje a vasbőr!

mind2 (törölt) 2009.01.29. 13:52:13

Most komolyan, mondd Te kit választanál ????

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.29. 13:54:13

szerintem a fidesz ha nyerni akar 2010-ben a legjobb amit tehet, hogy az elkövetkezendő bő 1 évre elkussol, hogy hallani se halljunk róla... az mszp elintézné a választási sikert, csak Kedves Viktor, NE TEGYETEK SEMMIT :)))

amúgy meg kéremkaccsojjakiii

Perverzsrac 2009.01.29. 13:58:04

@br: kéne már egy új párt új emberekkel... ebben téved a cikk. Ezek akik most bármelyik pártban ott vannak nem értenek a dologhoz leváltani magukat meg nem hagyják. Kényszeríteni nem lehet őket, mert arra is az a válaszuk mint ennek: "hagyomány"
Igenis kéne egy higgadt, szakértőkből álló párt, egy alternatíva. Csak azt meg kéne alapítani és nyomni ezerrel a véleményét, mint a VEKE... Fidesz nyomta be őket a fővárosba de azóta is mindig hallatják a hangukat és láss csodát: az esetek minimum 90%ában nekik van igazuk...

panki83 2009.01.29. 13:58:12

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker:
gondolom biztosítás volt rá, de lehet ők voltak a hibásak, akkor meg nem fogják kifizetni egy az egyben.
Ogy képviselőknek meg nagyobb polgármestereknek szokott lenni (na meg régen a párttitkárnak), megyei közgyűlés tagjainak nem tudom mennyire kellene..(egyáltalán én azt sem tudom azok milyen érdemi munkát végeznek)

Petrow 2009.01.29. 13:58:54

Petikém, Ferikém, üdv a Vastagbőr Klubban! Kérlek, foglaljatok helyet Veresjani, meg Verókpityu mellett, amíg a többi 384+ Xezer társatok is megérkezik.

Addig is további jó (és minél rövidebb ideig tartó) szereplést kívánunk nektek!

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.01.29. 14:01:55

Kedves Vastagbőr!
Az ilyen cikkekért szeretem ezt a blogot!
Csak így tovább!

movhu 2009.01.29. 14:02:02

Én már lassan immunis vagyok az ilyenekre. Rég egy másik lakható bolygót keresek :)

Perverzsrac 2009.01.29. 14:04:12

@movhu: ugyan. csak ideje lenne már kisöpörni a szemetet...

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.01.29. 14:04:15

@Perverzsrac: Nem téved, rájött, hogy társadalmi nyomás kell és alulról jövő elvárások és akkor teljesen mindegy hogy milyen hogy melyik párt - mert szélbe állnak és az elvárások alapján cselekszenek ha túl akarnak élni politikailag.

A harmadik párt mítosza egy ostoba Platonista gyerekmese az ideális pártról. Törekedni kell rá, de elérni sosem lehet.

Aaronka 2009.01.29. 14:05:07

Azért nem lehet a közszférában Suzukikat meg Fabiakat osztogatni. Tudom, hogy ez bosszantó, főleg a válság, meg a "spóroljunk" szövegek tükrében. Azt azonban figyelembe kell venni, hogy egyes cégeknél az osztályvezetők szaladgálnak Octavia, Golf, A4 és hasonló cégautókkal és ehhez mért fizetéssel. A górék meg A6-8, BMW5-7. A közszféra vezetőinek is meg kell kapni a hasonló szintet, különben lécel a magánszférába. Nálunk az ország helyzete, a két barom párt kommunikációja és rátermettsége teszi felháborítóvá és egyben nevetségessé az egészet.

jozicsenko 2009.01.29. 14:10:14

@Aaronka: nem lécel le, mert a magánszférában
1 meg se állná a helyét, ott csak fénymásolót vezethetne
2. nem tudna annyit lopni
3. onnan jöttek át ide, hogy a magánszférát képviseljék
4. ha a józsibt szintisztán a versenyszfárában van, nem bízza meg a Strabag

más:

ötpercig hiszem, hogy megnyerhetik 2010et, de ezek akkora phalloszok, hogy tálcán adnák át a kormány nagyszentFerencnek, mert már megszokták az ellenzéki szerepet

tényleg: a VEKE-nél azért nincs pártpolitikus, mert nem mernek megszólalni, vagy valami rövidzárlat van ilyenkor a belsőkörben? csodálom, hogy még nem barmolták szét a nagyonpártemberek, némi alamizsnáért...

bellone 2009.01.29. 14:14:05

Figyeltétek? Kiesett a két főszóvivő. Nyakó úr (és felesége) az elszámolt utazási költségek miatt, Szíjjártó úr meg a helyi sportélet fellendítésében betöltött fontos szerepe miatt kell kussoljon.

Márpedig még nincs kitárgyalva a teljes sztori... Látjátok milyen jó, hogy van nekünk az MDF?:)

Az indexes cikk nagyot üt. Kívánom, hogy találjon is.

panki83 2009.01.29. 14:14:46

igen, jár a jó autó magánszférában, de nem becsődölt vállalkozás vezetőjének....

Míg ezek ott bent bohóckodnak, közben 22000 fölött jár a számláló már(ami szerintem még jóval a valós adat alatt van)
Kíváncsi leszek, ha majd csak közalkalmazottak és bolti eladók lesznek ebben az országban, akkor ki fogja eltartani?????

Aaronka 2009.01.29. 14:16:22

jozicsenko. Én egy normálisan működő országról beszéltem. Az, hogy sokat tud lopni nem tartozik ebbe a körbe. Alapesetben én sem vállalnám el mondjuk a BKV elnökséget nettó 300.000 Ft-ért + egy új Swiftért. De ismétlem normális rendszerről beszélek nem Mutyihaverországról. Ja és így működik a versenyszféra is. Higgyétek el! Ott sem különbek az emberek. Az egész országot a korrupció tartja fenn.

blúdiginipig 2009.01.29. 14:20:08

Mondjuk nem felső határt szabnék a beszerzési összegnél, hanem kötelezném a hibridautó vásárlásra a közszférát, lefelé Prius meg valami ócsó felfelé Lexus... Ja és nem engedném a "bérelt autókat". Tényleg Szíjjártó vesz fel utazási költségtérítést?

Aaronka 2009.01.29. 14:23:33

mi a baj a bérelt autókkal?

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.29. 14:23:34

@laspalmas: Ez a bejegyzés is bizonyítja, hogy ez egy fidesz-párti blog, ilyen bejegyzésekkel próbáljátok elleplezni a valót. De egy igazhitű szocialista átlát ám a szitán :)

panki83 2009.01.29. 14:24:47

@Aaronka: Másfél milliót kap a BKV vezér azt hiszem, adózás után 1 millió, ez még minidg kb 10szerese az átlagfizetésnek.
És akkor még a 20 millió fölötti prémiumról nem is szólt senki, amit nem tudni mire adják.
Nem tudom amúgy mennyit keresnek managerek nálunk, amúgy gyanítom, hogy a legtöbb multinak a vezetősége nem magyar...

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.29. 14:25:26

@VonPerez: Én feltettem és kikerült. Egy darab válasz nem jött rá :)

Virág et. 2009.01.29. 14:26:12

A tényszerűséghez hozzátartozik, hogy a VW Passat még kevésbé luxusautó, mint az A6. Én nem sajnálom tőle. 3-4 évente 10 milliót egy megye ki tud adni autóra, ez nem akkora összeg és az ország (megye) vezetőinek reprezentációs céllal kell választani a gépjárművet. Magyarul ha külföldi vendég jön nem éghetünk Suzukival meg Opellel.

Nem ezek a lényeges kérdések és nem itt megy el a nagy pénz.

Ixos 2009.01.29. 14:27:47

@br: tok jo, megint osszefoglalta valaki? es? mar tobb szazan osszefoglaltak megse tortent semmi...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.29. 14:28:34

Publius Hungaricus cikke ütött, elég keményen fogalmaz, mellette -gondolom nem véletlenül- az indulatokra is rendesen rájátszik, még sok ilyet!

köszi a linket!

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.29. 14:28:43

Tisztelt Combi_SzF_SzN!
Értesítünk, hogy az általad létrehozott #401018 azonosítójú, Gyurcsány Ferenc blog komment tartalom moderálásra (Törlés) került a moderálási alapelvek (www.kapcsolat.hu/page/moderate) következő pontja(i) alapján:
- 4.4 Általánosan elfogadott normákba ütközik.
A moderátor az alábbi szöveges megjegyzést csatolta: Ön rágalmaz, vagy jövőbelátó. Az utóbbi kétséges...

Tisztelt moderátor úr/hölgy!
Ez nem rágalmazás, hanem feltételezés. Sajnálatos, hogy ön nem ismeri a kettő közötti különbséget.
Tisztelettel: xxx

Tisztelt xxx!
Ezek szerint, ha Önről bárki azt feltételezi - valamint meg is jelenteti az interneten -, hogy lop, csal, hazudik, bankot rabol, és/vagy fiatal lányokat ront meg (no, és persze bizonyítékai nincsenek), az helyénvaló?
Üdvözlettel: GyFBlog Moderátori Közössége

Tisztelt Moderátor Úr/Hölgy.
Ön jelen időben beszél. Tehát rágalmaz :)
Én jövő időben beszéltem, tehát feltételeztem.
Ha rólam bárki azt feltételezi - valamint meg is jelenteti az interneten -, hogy lopni, csalni, hazudni, bankot rabolni, és/vagy fiatal lányokat fogok megrontani(no, és persze bizonyítékai nincsenek), akkor kiröhögöm és elküldöm a 'csába.
Tisztelettel: xxx

Virág et. 2009.01.29. 14:30:06

@panki83: Ez itt mindjárt két tévedés. Egyrészt a másfél millió bruttó az 7-800 e nettó, másrészt a multik menedzsmentje döntően magyar szakemberekből áll.

A tulajdonos nem (feltétlen) azonos a menedzsmenttel.

Perverzsrac 2009.01.29. 14:33:00

@br: de értsd már meg: ezek soha nem változnak meg...mivel a fityeszben is minden fontosabb poszt havernak van leosztva, most akkor a Zorbán majd azt mondja a dajts tominak, hogy bocs, de nem te mész brüsszelbe? El tudod te ezt képzelni? Én nagyon nehezen. Akik ekkora baklövéseket követnek el állandóan PR szinten, azok majd észreveszik hogy változtatni kéne? 2006ban is ugyanemiatt baszták el. A MAszop meg 30 éve ugyanazokból áll. Ők majd változnak? ugyan. Inkább ez a túl idealisztikus.

derelyegrádi szellem 2009.01.29. 14:35:24

@Virág et.:

Egyetértek. Emiatt nem szóltam hozzá veres audijához sem, bár ott a hazudozás miatt hozzászólhattam volna, de az meg tőlük megszokott, így azt sem tettem.

Perverzsrac 2009.01.29. 14:35:43

@jozicsenko: fidesz azért karolta fel őket, mert jól odabasznak demszkynek meg a bkvnak tudásalapon. Ezért nem is kell melléjük politikus. Benyomták őket a BKV Fb-be oszt jónapot. Többit már csinálják maguk mert értenek hozzá. Pénz nem jár ezzel, ezért nem pártdelegált ül ott. (Na jó, az fb tagságért járna, de ennél többet ér a baszogatás nekik, mint 1 poszt...)

panki83 2009.01.29. 14:36:04

@Virág et.: akkor biztos én lakom rossz helyen, itt ahány cégnél dolgoztam rendesen/diákmunka ott mindenhol a felsővezetők osztrákok/németek/olaszok/angolok voltak.

Perverzsrac 2009.01.29. 14:37:11

@bellone: ne bassz ki velem. MDF? Ahol mindenkit kirúgnak ha nem Ibike sóderét nyomja? MDF aki látszatjobboldali közben meg a MASZOP faxát szívja (gy.k. kívülről támogatj a kormányt) NA NEEEEEEEEEEEEEEE

Perverzsrac 2009.01.29. 14:39:38

@Virág et.: kis ország kis autó. Igenis szopjanak ezek suzukival. Majd ha többet tesznek le az asztalra kaphatnak VW-t meg fordot, aztán ha szalad a szekér jöhet az AUDI. Legalább éreznék hogy mennyit ér a munkájuk.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.29. 14:41:02

@Virág et.:

1, sok kicsi sokra megy

2, ha "jár" is neki, akkor se közölje ezt a néppel nagyképűen, miközben ezreket rúgtak ki, és sok embernek kenyérre sincs pénzre

3, mindegyiknek jár minden, mégse látom, hogy felvirágozna az ország

Perverzsrac 2009.01.29. 14:41:02

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: de mi volt a szöveg amire ez a válasz jött?

bellone 2009.01.29. 14:41:30

@Perverzsrac:
Arra próbáltam célozni, hogy lesz aki továbbnyújtsa a rétest.

Az MDF-s képviselők saját kocsival járnak, basztatják őket a rendőrök (igaz ezeket néha megverik), bezzeg a két nagy párt... Cirkusz kell!

Perverzsrac 2009.01.29. 14:41:50

@Virág et.: ott a pont

Virág et. 2009.01.29. 14:42:27

@panki83: utána tudsz nézni igazából az interneten. A legtöbb nagy cég felteszi a menedzsmentet, életrajzzal, miegymással együtt. Keress rá a legnagyobbakra: MOL, Matáv, Tesco stb.

Perverzsrac 2009.01.29. 14:43:18

@bellone: ők is csak addig járnak saját kocsival amíg nincsenek olyan magas poszton mint az említettek... (megyei elnök...)

Perverzsrac 2009.01.29. 14:44:29

Én csak azt sajnálom, hogy nem vagyok pécsi...most simán megpróbálnék pógármester lenni:)

Virág et. 2009.01.29. 14:45:41

@derelyegrádi szellem: Ja, hát Veressnél a hír a trükközés volt, az tény. De hát Jani a trükkök százairól lett híres, mégis mit vártunk tőle? Ő már így vonul be a történelemkönyvekbe. A nagy mágus :)

Teljesítményarányosan egy BKV bérletet nem érdemelnének. Szerintem. Sajnos azonban ők az ország vezetői és nekünk kínos, ha a nyugati vendégek lesajnálnak minket.

Virág et. 2009.01.29. 14:46:17

@Perverzsrac: Elég szépen hullanak a polgármesterek. Szerintem gondold meg kétszer is.

la bocca della veritá 2009.01.29. 14:48:04

Eddig csak olvastam a blogot, de most hozzá kell szólnom.:)
Egyetértek Virág elvtárssal. Nem "égethetik" magukat külföldön pl egy Suzuki Swifttel. Mennyire venné őket komolyan egy osztrák,olasz stb befektető?
Valaki felvetette, hogy minek jár külföldre, biztos magánügyben...Itt a határ mellett elég sokszor kell hivatalos ügyekben külföldre utazni, rengeteg a határokon túlnyúló együttműködés (amit mellesleg az EU is szívesen lát), persze ha a felvető nem tudja, hogy hol van Vas megye, akkor én kérek elnézést.
Az meg megint más kérdés, hogy a VW nem luxusautó, már a neve is kizárja ezt.;) Luxusautó a Ferrari vagy a Rolls Royce.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.29. 14:49:20

@Perverzsrac: érzésem szerint ez most félrement xD

Aaronka 2009.01.29. 14:50:46

@VonPerez: Dehogy vállalnád. Elmennél egy normális céghez 5x ennyiért melózni. Persze ha alkalmas lennél rá.

Perverzsrac 2009.01.29. 14:51:18

@Virág et.: ugyan. csak a szoci polgik hullanak... Nekem nem lenne sofőröm (ergo nem szopnék egy ilyen balesettel mint toller) és más betegségem sincs:)

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.29. 14:53:10

@bocca dell verita:
"Egyetértek Virág elvtárssal. Nem "égethetik" magukat külföldön pl egy Suzuki Swifttel. Mennyire venné őket komolyan egy osztrák,olasz stb befektető?"

De akkor ne repülővel menjenek ausztriába, olaszba stb... repüljenek azzal a krva audival xDD

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.01.29. 14:53:42

Aki politikus, az korrupt, ez tény.

Csak közvetve tartozik ide, de
mennyibe van egy kampány, tessékmondani? Oszt aztat ki fizeti? Na, ők azért szeretnék visszakapni a párszáz milliójukat, ha már belefektetnek valakibe.
Párezer forint az adomány, kétszázmillió az befektetés.

panki83 2009.01.29. 14:54:48

@Virág et.: igazából nem ilyenekre gondotlam, hanem például audi vagy opel gyár
Amúgy te írtad a telekomot(ezt az egyet találtam meg gyorsan):
www.telekom.hu/rolunk/menedzsment
de jelzem én csak a nyugati állapotokat ismerem, máshol mi van nem tudom.

Szíjjártóról még annyit, hogy most nézem 2002-2006 között öt bizottság tagja volt plusz parlamenti képviselő+fidesznél is gondolom kap pénzt, szóval akkor sem ment neki rosszul.

Most O.Gy. képviselő(nem tudom ott miylen bizottsági tag)+önkormányzati képviselő +bizottsági tag(sportpénzeket is osztogat)+ a győri kosárlabda és kézilabda sport irányításának elnökségi tagja, tőlük kapja bérbe az autót

Perverzsrac 2009.01.29. 14:56:47

@bocca dell verita: miféle befektető? Egy megyei elnök mikor beszél befektetőkkel? és megkérdezném: ki fogja tudni, hogy egyáltalán milyen kocsival jött??????????????????????
SENKI NEM NÉZI EZT MA MÁR KIVÉVE AZ AGYATLAN BARMOKAT MINT EZ AZ ELNÖK. Fáj neki ha neki kisebb van? Hát basszmeg. Péniszhosszabítót vegyen saját pénzen!
Te tudod, hogy a partnered milyen kocsival jár? NEM! Kivéve ha kikiséred a kocsijához (ami valljuk be ritka), vagy ha ő furikáz téged. Na mármost ha saját verdával megy külföldre, akkor nem ő fogja a kintieket fuvarozgatni...
És igenis: jó lenne, ha felfognák ők is meg te is, hogy NINCS PÉNZ. Egy deficites költségvetésnél nem 10 misit kell költeni hanem max 4et. Oszt jónapot. De itt mindenki azzal jön, hogy neki ez jár, a kicsi derogál... A hiány meg a faszt se érdekli. Jah kérem... Próbálják meg ezt a versenyszférában. Veszteséges cég vesz 10 milliáért kocsit. Ő a menedzser. Másnap kirúgják. Ha nem rúgják ki, a cég megy csődbe mert láthatóan nem ért a költségvetéshez és a tervezéshez. ÉRTHETŐ???

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.01.29. 14:57:10

@Vizibusz: hopp, ezt a másik posthoz akartam írni, de itt is jó helyen van :)

Perverzsrac 2009.01.29. 14:57:39

@Aaronka: 4 évre ócsóbbér is elvállala az ember, ha érzi, hogy valami maradandót alkothat. Én is elvállalnám simán.

Virág et. 2009.01.29. 14:57:57

@panki83: igen, a Matáv jó példa. 2 külföldi, a többi magyar. Kb ilyen arányok vannak máshol is. A többség magyar.

Ez valahol érthető is, mert a helyi viszonyokat / igényeket jobban érzik a helyiek.

Spielberg 2009.01.29. 14:58:12

@bellone: Nyakó urat otthagyta a felesége a főúttörőért. Szóval ő már csak egy helyett veszi fel a suskát.
Mindig mondom, hogy Fidesz vagy MSZP egykutya...
Én vigyázó szememet a monoki polgármesterre vetem, ő most alakított vmi szervezetet, amihez több önkorm. is csatlakozott. Ha elindulnak a választáson, hátha jobb lesz. Hajrá Szepessy!

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.29. 15:00:59

@Aaronka: Elvállalnám. El is mondom miért. Metr az az feltételezi, hogy ráérek elvállalni és tényleg azért vállalom el, mert szeretném rendberakni, nem a pénz számít!

Ezért undorító, egy mocskos Veres, akit felveti a lové, de még harácsol politikusként is.

a kapcsolaton állandóan Széchenyiznek, hogy bezzeg ő! Nem győzőm bizonygatni, hogy bizony bele is tette a saját lóvéját keményen! Együtt sírunk, együtt nevetünk!

Aztán, ha fejlődik a BKV, csökken a vesztesége, később megszavaznának egy jutalmat, akkor valszeg azért elfogadnám. Viszont olyat, hogy előre nagy lóvé, meg éves fizetés 80%-a prémium és csak rosszabb legyen a cég, azt csak állami szinten hallottam...

panki83 2009.01.29. 15:01:34

Azért azzal is lehet vitatkozni, hogy leégünk a külföld előtt. Mert akkor nem égünk le, ha csilivili autóval megyünk a rozzant utainkon, amikor a fél ország éhen hal? Én ha befektető lennék nem biztos hogy ilyen emberre költeném a pénzemet.

Pont az itt a baj, hogy patyomkin módszerekkel folyik itt minden. Elsősorban annak kellene fontosnak lenni, hogy az ország lakossága mit szól, és leszarni a külföldöt.
Még mindig olyan, mint a tervgazdálkodás alatt, amikor ki volt adva, hogy sztálin elvtárs születésnapjára x km vasútnak kész kell lennie, a vasút kész is volt, csak utána vissza fölszedték, mert csak olyan félig-meddig volt megcsinálva az egész...

Spielberg 2009.01.29. 15:04:22

@Perverzsrac: Right! Így igaz. A Fideszből csak kikopnak az elégedetlenkedők, de új arc az utóbbi 10 évben csak Pörczné Gáll Genyó, de ő olyan buta mint a FŐD. asszem polgármester is akart lenni, vagy akarták, hogy legyen, de nem nagyon jött össze...

Virág et. 2009.01.29. 15:07:25

@panki83: De. Leégnénk. Csakhogy nem megyünk. Egy A6 vagy főleg egy VW Passat nem csilivili autó pl egy németnek vagy egy osztráknak. Céges középvezetői kocsi az A6, semmi több. Csak innen nézve tűnik a luxus netovábbjának.

Ha Bentleyvel vagy Jaguár XJ-vel, esetleg Maybach limuzinokkal közlekednének, na az túlzás lenne.

blúdiginipig 2009.01.29. 15:12:30

@Perverzsrac: megyei közgyűlés elnöke->megyei önkormányzat önálló gazdálkodási egység, az elnök meg olyan, mint a polgármester (nem mintha értelme lenne)...

panki83 2009.01.29. 15:12:58

amúgy a fidesz már nem hangoztatja a szakértői kormányt annyira, pedig az még úgy ahogy egy értelmes alternatíva lehetne a maradék időre, ha normális vezetőség lenne a parlamentnek meg egy minimális jóváhagyási kényszere lenne, mert anélkül soha sem fognak ezek egyezségre jutni
(bár ott meg azon menne egy évig a vita, hogy kik legyenek a szakértői kormányban)

Amúgy alap dolgok nincsenek itt lefektetve. Feltették ezek az alapkérdéseket, hogy
Hol vagyunk most?
Hova akarunk eljutni?
Aztán ha ezt meghatározták akkor lehet valamiről is beszélni, hogy milyen úton kellene mégis haladni, és akkor lefektetni normális pontokat évekre előre, komoly célkitűzésekkel, amiktől ne nagyon lehessen eltérni.
Nem hiába vannak EU-ban is különböző kritériumok, amiket el kellene érni, azok is ilyen alapvető célok.

De itt egy év elmegy amíg beiktatják magukat, két év kampány aztán egy év jutna valami munkára is, de az alatt meg egymás zsebeinek tömése megy.

Aaronka 2009.01.29. 15:29:31

@VonPerez: Jovan srácok, akkor elvállalnátok. Legalábbis most így gondoljátok. Nemtom mennyi a fizutok és mit kell érte csinálni, de azt mindig könnyű mondani, hogy "ezt én is simán megcsinálnám." Van egy rövid storym ehhez: Nálunk volt egy megüresedett pozíció. A volt asszisztenst kérték fel rá, mert Ő úgyis tudja nagyjából miről van szó. Persze nyomta is előtte, hogy Ő mennyit melózik, a főnöke meg lófaszt se. Lényeg a lényeg: elvállalta, csinálta, azt naponta ment sírás meg kiborulás, mert kiderült, hogy mégse annyira alkalma s rá mint gondolta. A vége egy közös megegyezéses lett.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.01.29. 15:37:45

No tessék. Így megy ez.

De ha valaki máshol azt meri mondani, hogy oké, a mostaniak szarok, de az alternatíva se jobb, akkor az rögtön komcsibérenc...

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.01.29. 15:40:02

Spielberg!

"Mindig mondom, hogy Fidesz vagy MSZP egykutya...
Én vigyázó szememet a monoki polgármesterre vetem, ő most alakított vmi szervezetet, amihez több önkorm. is csatlakozott. Ha elindulnak a választáson, hátha jobb lesz. Hajrá Szepessy!"

Jah, a lachazi Repassal egyutt. de az a baj, hiaba indulnak a valasztasokon, nem lesz eleg szavazobazis. :( csak nem ertem, hogy a birka nep miert az mszp-fideszre szavaz mindig?

Spielberg 2009.01.29. 15:43:19

@Dinin: Az nem biztos. Még van egy év a "kampányig". Sok minden történhet, és remélem történik is... A remény hal meg utoljára...

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.01.29. 16:01:24

@Nubek:
@Perverzsrac:

Mi változna? Az ami a rendszerváltáskor nem változott - kiborult a bili a világgazdasági válság miatt és fölnőtt egy generáció aki már nem a szocrendszerben szocializálódott.

Jól látja a cikkíró, hogy ez létrehoz egy társadalmi nyomást és igényt aminek az első csírái már meg is jelentek tavaly. Ezt kellene erősíteni, erre kell építkezni és ezzel kell eredményeket elérni.

Mert tökmindegy ki van hatalmon, ha vannak bizonyos társadalmi elvárások ami alapján csak az marad meg a hatalomban aki azokat teljesíti.

Tilcsák Bea (törölt) 2009.01.29. 16:03:18

najó, én vállalnám a pénzügyi tervezést. de csak ha döntési jogot adtok.
első körben megszüntetem a (mindenféle) segélyeket.
jó lesz?

Turul 88 2009.01.29. 16:15:51

Maguk ezzel a poszttal nem tudnak megtéveszteni! Tudom mire megy ki a játék!

jozicsenko 2009.01.29. 16:23:33

személy szerint max aranyérpárnát raknék max a seggük alá, dehát úgy látszik megfelelő minőséget csak az Audi gyárt, 10 millió Ftért, egy autóval kiegészítve...

derelyegrádi szellem 2009.01.29. 16:24:49

@Virág et.:

Egyetértek. de a pénzügyminiszter úr a nevét egy s-el írja. Legalábbi felém, mikor levelezgetünk. Vagy ez is tröük, hogy én ne tudjam ő az a veres? :-)

Maximio 2009.01.29. 16:34:51

Milyen kapóra jött nekik, hogy a méltóságos Kovács Ferenc összetörte a régi kocsit. Most magyarázkodhatnának, hogy minek kell a kétéves kocsit lecserélni, ami természetesen több millió kilométert futott. A reprezentációs célokat se igen értem, a magyar politikusokat nem azért nem nézik szarba se itthon, se külföldön, mert gagyi autókkal közlekednek. Egy undorító féreg hiába ül be bármilyen fasza kocsiba is, attól még ugyanolyan undorító féreg marad.

Perverzsrac 2009.01.29. 16:50:22

@Virág et.: 10 misi már luxus, amikor az nettó átlagkereset egy hónapban ennek az 1%-a...

Perverzsrac 2009.01.29. 16:51:00

@blúdiginipig: na igen. Ez a másik. Hogy a kurvasok önkormányzat mellé minek még megyei is?

Perverzsrac 2009.01.29. 16:55:05

@br: csak az elvárások hiányosak. Az elváráson mifelénk mindig egyéni érdekek és annak az osztogatás felel meg... az meg a mostani politikát kényszeríti ki, nem többet és nem kevesebbet.

Karcolt lendület 2009.01.29. 16:55:33

@bocca dell verita:
Egy vasmegyei helyi politikusnak max. hasonszőrű burgenlandi ill. stájer politikusokkal kell összejönnie, azért az nem igényel olyan masszív reprezentációt. A Passat-nál ebből a kategóriából amúgyis sok olcsóbb van, pl. Mondeo, Avensis - nekem ne mondja senki, hogy ezek égő autók ott a művelt nyugaton.

A másik, hogy cégeknél esetenként azt csinálják, ha valaki a pozíciójához képest komolyabb autót szeretne, hogy önrésszel ezt megteheti (persze a könyvelése, elszámolása ennek némileg kreatív szokott lenni). Az állami szektorban nyugodtan ki lehetne mondani, hogy egy szolgálati autót max. 80%-ban fizetnek, a többi részét levonják a fizetésből/bármiből. Persze ha valaki Cayenne-t szeretne, miközben neki Focus járna, akkor az a 80% inkább 15 lesz...

@br:
Jelenlegi lehetőségek:
Biztos befutó: MSZP, Fidesz, egyik nagyon szarul kormányoz és összevissza beszél, a másik hülyeségeket beszél és nem lenne jó, ha kormányon ezek szerint cselekedne.

Kuka: SZDSZ, MDF

Újjak:
Jobbik: idióták gyülekezete, teljesen konfúz elképzelések a gazdaságról, masszív zsidózás, a cigányprobléma megoldásából csak a rendvédelmi oldallal képesek foglalkozni.
LMP: értelmes gazdasági és vidékfejlesztési program, cigány- és jogvédelmi kérdésekben nagyon szolidan léptek még túl a teljesen kontraproduktív pc-dogmákon. Szerintem eddig gyenge marketing tevékenység - de ha nő a támogatói kör ez változhat.
Másról nem tudok, pl. arról sem, hogy a monoki polgármester milyen szervezetet, együttműködést, pártot akar alapítani.

Pillanatnyilag nálam az LMP vezet, legalább náluk tudom mit akarnak valójában és egy részükkel még egyet is értek.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.29. 16:58:51

@Perverzsrac: Volt a Bajnai interjú amiben kitértek arra, hogy a kampányok sajnos mindig arról szólnak hogy a nyugdíjasok meg a szocsegélyesek a célcsoport az adófizetők helyett, és szóba került a hozzászólók között is.
Erre írtam, hogy bármibe lefogadom, hogy 2010ben az mszp ugyanígy fog kampányolni.
És ez már rágalmazás, hát mondom lolbazmeg.

panki83 2009.01.29. 17:01:57

Azért ez az LMP nekem eléggé olyan pártnak tűnik, ahova lehet menekülni a 2006-os kormánypártokból.
Olyan mint pl a 90-es szdsz, amelyik négy év múlva koalícióra lépett a maszoppal.
Itt addig nem lesz minőségi változás, míg nem lesz egy tisztességes felelősségre vonás, ha pár embernek kiosztanak 20 évet esetleg kötelet, utána már lehetne beszélni valamiről.

Tilcsák Bea (törölt) 2009.01.29. 17:06:42

@Maximio:
- Józsikám, új kocsit szeretnék
- Ferikém, megszorítások vannak, válság van, balhé lenne belőle
nade mégis, valahogy?
- tudod mit, Ferikém, csinálj egy karambolt, akkor kicseréljük.

Virág et. 2009.01.29. 17:26:03

@derelyegrádi szellem: Nem trükk, elírás. :)

Perverzsrac

10 millió luxus az átlagmagyarnak, de csak felsőközép az átlagnyugatinak.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.01.29. 18:41:49

bazmeg, miért nem bérlik ilyenkor az autót?
az inforádió majd szétesik a fox autorent hirdetésétől.
akkor simán lenne fedezve minden költség (szervíz, biztosítás) csak benzint kell bele venni, és tolni a gázt.

és ráadásul nem kerül egyszerre 10-15 millióba.

pl egy 5ös bömbi kijön havi 1000 euróból, aztán három év múlva mehet vissza a lízingcéghez. a politikuspassat - már ha elég nekik az 2.0d, akkor még olcsóbb, talán 500 eur körül lehet.

csak én lennék ekkora iqbajnok hogy ezt belátom, vagy látják ők is, de egyszerűen nagy a birtoklási vágy?

Horizont 2009.01.29. 18:47:15

Akármerre nézünk, akármerre nyúlunk, csak szart találunk! Bele is tenyerelünk, szagoljuk is, de meddig??
Tényleg nincs egyetlenegy normális EMBER a mai magyar politikában? Egy se?

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.01.29. 18:59:44

én biztos idióta vagyok, de úgy gondolnám,... na ezek tisztességes politikusok, mikor szarul megy az országunknak, nekik is megfelel az olcsóbb autó, de rendes tőlük....lehet, ezért még tisztelném is őket, ellentétben a mostani helyzettel.
tolvaj harácsoló banda, sosem elég nekik, sosem törődnek mással, csak a saját zsebükkel. rohadékok.

HZ323F · http://www.hotdog.hu/user_prof.hot?user_id=33417 2009.01.29. 21:20:01

Azért figyelitek milyen célzott?
"Még ebben az autóban is úgy érezzük magunkat, mintha egy Trabantban ülnénk, amikor külföldön vagyunk, és azt látjuk, hogy mások Audi A6-ossal közlekednek!"
Nem emléxem pontosan, de mintha Veres A6-ost igényelt volna. A lényeg, hogy célzás nélküli volt eme megjegyzés.
Mindamelett nagyon tudom sajnálni szerencsétlent.
Ha majd az éhenhalásig fajul a dolgunk, akkoris venni fogok egy üveg Miller sört, fontos a HAGYOMÁNY!

HZ323F · http://www.hotdog.hu/user_prof.hot?user_id=33417 2009.01.29. 21:23:09

Most néztem csak a videót? Milyen márkahűség b@sszus? Még ha én vezetem és javítom az autómat, ez érthető. De sofőrrel, és márkaszervizzel nem mindegy, hogy egy VW-ben, egy Lexusban, vagy akár egy Avensisben pöffeszkedik ez a pattanás hátul?

Thulsa Doom (törölt) 2009.01.29. 22:15:11

Na végre, megbukott szíjgyártó! Szabad a pálya a rettenthetetlen cserpalkovics előtt.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.01.29. 22:26:10

Na, telt egy kis időbe, de lefordítottam az indexes cikket.

sortores.blog.hu/2009/01/29/publius_hungaricus_1

Ezt tessék egy külföldinek mutogatni, ha éppen tudni akarja hogy mégis mi a fene zajlik az országban.

Marcellusca 2009.01.29. 22:30:44

Hát, .................... Magam által moderálva! :D
Régóta mondom: egyik kutya, másik eb!

Kérem, kaccsolja ki!

gidabiga 2009.01.29. 22:34:02

nem akarok senkit mentegetni, és azt sem tudom, hogy szerecsenmosdatás vagy igaz, de itt egy cáfolat.

belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/35693/1/belfold/Ragalom_Szijjarto_Peter_kozpenzes_Audija

Stannoa 2009.01.29. 22:47:28

Egy szimpla véleményem a politikáról: Magyarországon a jelenlegi helyzetet minden eddiginél drámaiabbnak, elkeserítőbbnek találom. Sok ésszerű megoldáson törtem a fejem, de az egyetlen amire jutottam az a teljes tisztítás és fellógatás, más kiút innen nincs... sajnos..

veszettfejsze 2009.01.29. 23:08:46

az az igazi szégyen, hogy Vas megye jobban járna, ha ennek az embernek nem lenne autója és nem tudna vele sehová tárgyalni menni...a sz.r meg a polc esete

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.30. 02:05:39

@Horizont:

De, csak nekik nincsenek "ügyeik" - tehát nem is hallod még a nevüket sem -, és egymagukban döntésképtelenek.

Horizont 2009.01.30. 06:01:43

@Mj: Szerintem a "rendesek" meg régen elmenekültek, vagy a "selejtek" kiutalták maguk közül!

Humgor 2009.01.30. 10:00:49

Sziasztok!

Akkor megint nem értek valamit, vagy ez kicsit az MSZP-s PR-ra hasonlít.

A Veres elvtárs a válság kellős közepén a közbeszerzési eljárást megkerülni- pénzügyminiszterként- vásáróltat a VPOP-vel egy 14 M Ft- autót. Kiborul a bili, de csak annyi történik, hogy a fideszben így a VW meg így az A4-es. KÖNYÖRGÖM, EZ ZSÁKÚTCA!!!!!.
Ha én hazamentem és azt mondta apámnak, hogy 1-est hoztam matekból, akkor úgy betakart, mint Moszkvát a hó. Leszarta, hogy Gézuka, Pistika, Sanyika és Ödönke is egyest kapott. Ugyanis a többi gyerek meg otthon kapta meg a sallert. Lett valami a Veres ügyből? Lezártuk? Nem, e már keressük elő, hogy a többi is milyen szar alak. Lehet, hogy a többi is ilyen szar alak, de a abban a városban ahol én lakok a polgármester Saab 9-5-el járkál. DE ETTŐL MÉG VERES KAPOTT A FEJÉRE? Nem.

És itt a legnagyobb hiba. Ha Veres Vaskereskedő Jani levonta volna következtetést, és valami történik, le lehett volna utazni Vas megyébe is. DE CSAK UTÁNNA!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.30. 12:08:04

@Horizont:

Én viszont tudom, hogy vannak kivételek.;-)

heima (törölt) 2009.01.31. 21:38:52

elbaszott vagyok prolik vagytok mind

belzebubó 2009.01.31. 23:00:06

@heima: "elbaszott vagyok" Te mondád!-és milyen igaz.

Roxvox 2009.02.01. 18:31:34

@laca42:
Ez az olcsóbb, ha nem lenne válság 30 milláért vettek volna.

süti beállítások módosítása