Skip to content


       Szűrés lista

A rettegő enyingiek

Még ki sem hűlt az [origo] múltkori sarkadi videója, máris itt van tőlük egy másik, hiánypótló felvétel. Helyszíni riport a rettegő enyingiekkel, nézzétek: 

 
Szegények annyira rettegnek, hogy szombaton este az enyingi benzinkútnál autókra támadtak. Egy 20-30 fős bodzaszedő társaság ünnepelte egyikük (állítólag a Raffael-család egyik tagjának) születésnapját, amikor néhány autó, köztük egy külföldi, szerb rendszámú érkezett a helyszínre. A kocsmából ekkor különféle tárgyakkal kezdték dobálni a kocsikat. Eddig hét bodzaőstermelő került előállításra: velük szemben csoportos garázdaság bűntett elkövetése miatt indult meg a büntetőeljárás. Valamennyiüket őrizetbe vették. Először azt állították, hogy egy felbőszült társaság érkezett a benzinkútra, akik azonnal rájuk -a békés ünneplőkre- támadtak, ők pedig csak védekeztek. A történteket azonban rögzítette egy televíziós stáb (HírTV, Riasztás, kedd este), így hamar kiderült az igazság. A tévések egyébként más ügy miatt forgattak a településen. Várjuk a felvételt ...

A kommandósok - nagyon helyesen- kiszálltak Enyingre.

 

 

Az őrizetbe vett hét férfi bodzaszedő rokonai amúgy megjelentek Székesfehérváron, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság épülete előtt. Rendzavarás nem történt.

A megyei rendőr-főkapitányság kijelölt kapcsolattartója, a bűnmegelőzési osztály vezetője a nap folyamán Kállai Csaba országos és Kolompár Ernő Fejér megyei vajdával tartott megbeszélést, s kérte a közreműködésüket az indulatok elsimításában. Ezt az érintettek meg is ígérték - mondta Németh-Kész Mónika rendőr százados.

Milyen indulatok? A kedves rokonok mérgesek, hogy bevitték az övéiket? Be kell tartani a törvényt, akkor nem lesz ilyen! Az enyingi rosszfiúknak egyébként is lapítaniuk kéne a Cozma-gyilkosság után, nem pedig balhézni. Nem tudom eldönteni, hogy ennyire hülyék, vagy ennyire magabiztosak...

Másrészt meg mi az, hogy a rendőrség a vajdák segítségét kérte? Eleve, olyan mint "vajda" nem létezik. Ha ők vajdák, akkor én meg bán vagyok, mert a Vastagbőr olvasói nagy többséggel megválasztottak. Ha egy csapat magyar ember vonulna a rendőrség elé, akkor kitől kérnének a rendőrök "segítséget"? Senkitől sem, hanem oszlatnának ... ez a különbség. Roma csoportot sosem oszlattak, ez csak a Belvárosban, Budapesten menő ...

Címkék: társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr41943439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

panki83 2009.02.16. 09:40:20

A rettegésben élő vasmacska tenyésztő és bodzavirágárus nemzetségek védelmére ki kellene vonulnia a készenléti rendőrségnek, mert még arra jár egy általános iskolás sakkcsapat aztán könyörületet nem ismerve belerohan a bicskájukba.

OFF:
Vigyázó szemetek Józsefvárosra vessétek!
újabb mszp-s ingatlanügy van kialakulóban

naCp 2009.02.16. 09:40:58

"...itt nincs olyan, hogy roma vagy, meg paraszt akarom mondani magyar... "

öööö...izé 2009.02.16. 09:51:28

"..vagy meddig tart az egyéni cselekvés...azt nem tom megmondani...nem vagyok kriminálpszichológus"...:-)))) LOL

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.16. 09:56:39

laspalmas: ha kérhetném a tegnapi naplóban elhangzott Póczik Szilveszteres (Kriminológiai Intézet) interjút is "lökd már" ide :)))

Szerintem több, mint tanulságos :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.16. 10:03:52

Zero

Köszi a közreműködést a post megírásában.

Jano962 2009.02.16. 10:06:35

Szerencséjük volt, hogy több autóval érkeztek, különben Mohácsi Vikinek ki kellene találnia az "önvédelmi lincselés" fogalmát :(

gidabiga 2009.02.16. 10:09:19

az első videót nem tudom megnézni.
csak egy nagy feketeség látszik.
a második megy.
nálam lehet a hiba?

gidabiga 2009.02.16. 10:12:25

most kép van, de hang nincs :(

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.16. 10:18:52

@gidabiga:

Hú, pedig az benne a lényeg. :)
Szerintem nálad lehet a gond, majd valaki hozzáértő segít.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.16. 10:19:11

OFF:
"Nem lesz 13. havi nyugdíj. Akik ma kapnak, azoknak beépül a normál járandóságukba, csak az újonnan nyugdíjba menők nem részesednek az extra apanázsból."

Mekkora faxcibáló ez a Gyurcsány meg az egész rohadt mszmp.

gidabiga 2009.02.16. 10:22:49

laspalmas 2009.02.16. 10:18:52


megoldottam :)

derelyegrádi szellem 2009.02.16. 10:25:49

@Jano962:

Nyitott kapukat döngetsz, az már régen "ki van találva". Csak egyelőre még szeméremből "indulati bűnözésnek" nevezik.

A következő lépés "megelőző önvédelmi lincselés" lesz.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.02.16. 10:27:32

Már megint a primitív Hörrtv kavar!
Igazi európai értelemben vett konzervatívoknak el kell tőle határolódni. Reakciósok!

gidabiga 2009.02.16. 10:27:55

azt sem szabad elhinni, amit kérdeznek.

derelyegrádi szellem 2009.02.16. 10:31:44

A magam részéről végeznék egy érdekes kísérletet:

Ennek a derék enyingi bodzaszedőnek (Sztojka) megmutatnék egy bondzabokrot, virágot és bogyót, kíváncsi lennék, hogy egyáltalán felismerné-e.

kopaszfarkas 2009.02.16. 10:39:44

Elég nagy kár, hogy nem Arkan-tigrisek ültek a kocsikban pár uzival és néhány tele tárral.

Johnny336 2009.02.16. 10:40:17

Szerintem szerzek szerb rendszámos kocsit, és azzal fogok furikázni a nagyfuvaros utcában, meg a mátyás téren. Lehet lenne nagy sivalkodás :D

Tilcsák Bea (törölt) 2009.02.16. 10:43:58

"te roma, meg paraszt....vagyis magyar"

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.16. 10:47:36

@Johnny336: ez előtt, vagy az után, hogy megvalósult a "preventív, jogos védelmi helyzetben elkövetett lincselés"? Persze a Te károdra :)))

redriot77 2009.02.16. 10:50:10

Újabb megható riport a mélyszegénységről a zindekszen:

index.hu/belfold/2009/02/16/tiz_stihlfureszes_kozul_csak_egy_cigany/?rnd=733

A szalagcímmel azt próbálják sugallni: "nézzétek csak, árpádsávos bolondok, a magyarok is ugyanolyan tolvajok mint a cigányok, sőt!" Remélem, senki nem dől be nekik...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.02.16. 10:50:35

"ez sem igaz, mer' nem igaz".

Köszönjük, én már el is hiszem!!!

Jim Raynor 2009.02.16. 10:50:46

@derelyegrádi szellem:

"hááát jaaa, ilyetet szokunk szedni a femilivel, a káróm se tuggya milyez, de eztetet szedjük, mer a béjemvé szalonban jól beszámíccsák ezeket a bogyókat a x5-ösbe, oszt abban a veszprémi lokálba is megláttunk pár ilyen bokrot, oszt azé mentünk lé, dikk"

mind2 (törölt) 2009.02.16. 10:50:59

Bírtam tegnap a tv2 naplójában a szöveget : Romániában senki nem foglalkozik azzal, hogy kik voltak a gyilkosok, magyarok, cigányok, vagy valaki más, ..... ezt a csúsztatást,bagatellizálást, sőt hazugságot !!!
Miután az eset megtörtént, erdélyi hírportálokon barangoltam, olvasgattam a kommenteket, .. stb.
Meglehetősen autentikus forrásnak gondolom pl. az Erdély online - t., ...
Kicsi, és szándékosan butus riportere a tv2 - nek... a Vijity Trvitko meg hányinger módon viselkedett a Sesummal.... mindkét kertévé egy hányinger.....

Kampfer 2009.02.16. 10:54:56

Én már csak azt várom, mit fog ismét nyilatkozni a fletó, meg az a hornpicsa...
Na fletó? Akkor most szerbek vagyunk, ha már szerbeket támadtak meg a megfélelmlített büdös cigányok?
És a kis shittoria? Most mi lesz a mese? A szerb auto csak felderíteni jött, de az éber és határozott cigány civil szerveződés elébe ment a problémának?
Neeem, nem ennyire hülyék ezek! Egyszerűen ennyire magabiztosak és ennyire nem tartanak senkitől! Igaza volt valamelyik korábbi társunknak! Ezek csak a pofánverésből értenek! A kommandóstól sem tartanak...
Továbbra is azt mondom: Mi-24-esek, BTR-90-esek. És akkor még csuklya sem kell a pilótára meg a sofőrre...!
Kampfer
(munkvera dögöljön meg!)

linkelő 2009.02.16. 10:56:22

Igen, megkezte az NBH megrendelni a cikkeket.....,
azaz hogy állítsuk helyre a renomét. Mivel ezeket felhúzni már úgysem tudják, hát nosza húzzuk le hozzájuk a többieket!

monstress 2009.02.16. 10:57:00

@redriot77:
Ezt a cikket én is néztem, és legnagyobb csodálkozásomra a címben szereplő kijelentésre a cikk egyáltalán nem tért ki. Ccc-ccc... Nem ezt a színvonalat vártam az indextől!

mind2 (törölt) 2009.02.16. 10:58:56

@Kampfer: sarokba voltak szorítva, azért támadtak....:) abszurd szar az egész :(
Így beparázni egy szerb rendszámtól, nem kicsit voltam tőle kárörvendő... A végén még mind a harmincan bemenekülnek a rendőrségi fogdákba a szerb rendszámok elől.... csak falkában bátrak.

Jöjjön már a tavasz, mert ilyen rosszkedvű telem még sosem volt :(

linkelő 2009.02.16. 11:02:00

Elég lenne szerb rendszámmal járőrözgetni arrafelé, persze jó sűrűn.
Megnézném akkor is úgy hallgatnának-e a rendőrök, ha 15 szerb vonulna végig Enyingen.
A "védett fogyasztó" új értelmet nyeret.

derelyegrádi szellem 2009.02.16. 11:02:45

@mind2:

York napsütése rosszkedvünk telét
tündöklő nyárrá változtatta át.... :-)

monstress 2009.02.16. 11:03:38

Az üdítős üvegeket maguk elé dobálták, hogy a viperás szerb-magyar társaságot elijesszék LOL!!!!
Hülyék-e vagyunk, amiért a bíróságokon nem nyilvánítjuk a cigányokat kapásból hiteltelen tanúknak.

Kampfer 2009.02.16. 11:08:28

@mind2: Szia! :) Egyetértek! A retektévé, meg ez a tvrtkotévé egy rakás szemét! De nem tudom, hogy csak a rend kedvéért figyelted-e vagy valaki más esetleg tegnap a heti retkest...A mélységek mélysége! Gusztostalan tévé mind a kettő!
Kampfer
(munkvera dögöljön meg!)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.16. 11:09:03

De mennyire fosnak tőlük a rendőrök, hogy nem zavarták el őket a megyei (!!) rendőrség épülete elől, hanem behívták a "vajdákat" egyeztetésre. Igazi jogállam ez és demokrácia a köbön!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.16. 11:09:10

@mind2: igen, én múlt hét vasárnap olvasgattam pár fórumot, lenne egy tippem, hogy a 'tzigani' mit is jelenthet... Elég nagy számban fordult elő...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.16. 11:10:47

@laspalmas: ne legyél naiv! gondold szépen végig, mi lett volna, ha "elzavarják" a "békés bodzaszedőket"... Azt egyik megyei kapitány sem akarja a nyakába. Pásztor Albert esetéből szerintem mindegyik értett...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.16. 11:16:34

@Seduxen:

Ez pozitív diszkrimináció, fordított rasszizmus, és már nagyon-nagyon elegem van belőle. Szerintem nem vagyok egyedül...A törvények igenis mindenkire vonatkoznak, akár fehér, akár cigány, akár kínai zokniárus. A rendőrség nem a Kívánságkosár, hogy szavazatok alapján vigyen be/engedjen ki embereket.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.16. 11:19:32

"A romák úgy érzik, rájuk szálltak a rendőrök...Fogalmuk sincs, mit kéne csinálniuk, hogy ne fagyjanak meg."

Dolgozni?

Spielberg 2009.02.16. 11:20:01

"Ha ők vajdák, akkor én meg bán vagyok, mert a Vastagbőr olvasói nagy többséggel megválasztottak."
én tartózkodtam, és különben is, meg van a saját véleményem, de biztosíthatlak, hogy én sem értek egyet vele...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.16. 11:25:31

@laspalmas: De, az.

Tudod van az az autentikus mondás, miszerint:

"Az Állam nem fejőstehén! ... Dehogynem!!!"

Különben meg: eccerű matematika. Melyik hoz több szavazatot a konyhára?! Na látod... Nincs kedvem leírni, gondoljuk ide Nyakó Pista barátunk halhatatlan mondását...

Combi a ballibes Ferkófan 2009.02.16. 11:26:27

@Spielberg: Lehetek én a király? A Duna jegén megkoronázhatnátok a Szent Koronával, így a komancsoknak se kéne rettegniük Viktorkirálytól :)

Kampfer 2009.02.16. 11:27:51

Tisztelt szerzők! Kommentelők! Barátaim!

Már lassan egy hete kikívánkozik belőlem, most le is írom mindezt, talán nem a legmegfelelőbb poszthoz, de remélem megbocsátjátok nekem!

Megoltek egy nagyszerű román sportembert és mint hallottam egy nagyszerű embert. Megsebesítettek két másik külföldi sportolót is. Szerény véleményem szerint ez emberölési kísérlet volt, nem súlyos testi sértés, de mindegy, rendőr tudja, miért beszél hülyeséget, melyik zsidó jogásztól vagy politikustól kapja az ukázt erről...!
Hatalmas a felháborodás és a visszhang, valós intézkedéseket hoztak, az áldozat pedig legalább a végtistességet megkapta, két nemzet zárta a szívébe. Helyesen... Egyébként a sebesülteknek is hasonló respekt! A hatóságok is léptek végre valamit és a politikusaink (lol) ha gusztostalan módon is, de legalább reagáltak valamit az általuk előidézett eseményekre.
Innetől viszont már fölmerült bennem a kérdés. Anno Szögi tanár úr esete egy sort nyitott, ami akkor felháborodást szült, de ugye az akkori belpolitikai események elmosták az ő hírét (is). Majd utána jöttek a további hírek, megannyi település, megannyi meggyilkolt, meggyalázott áldozat, felderített és egyértelmű cigány elkövetőkkel. És a mindennapok cigány garázdálkodásai, amit egy ország tapasztal. Ha már a politikusaink és rendőreink ballisztikus ívben leszarták mindezt és az összes áldozatot, nem kellene végre hangosan is kimondani, egyértelműen kinyilvánítani, hogy a sajnálatosan elhunyt román sportolóval egyetemben fájdalom, gyász, tisztelet és megemlékezés jár minden hasonlóan és galádabbul meggyilkolt további áldozatnak, akiket a büdös cigányok megöltek, rendőreink, jogászaink nem védtek meg, politikusaink pedig átvertek, magukra hagytak, kihasználtak és leszartak? Egyszerűen elárulták őket, az elsőtől az utolsóig? Nem elhanyagolható a magyar "igazságszolgáltatás" főbenjáró bűne mindebben...!
Tehát nem járna, járt volna ki ugyanez a gyász és tisztelet, megemlékezés MINDEN TOVÁBBI ÁLDOZATNAK??? DE IGEN! KIJÁRT ÉS KIJÁR! Kár mindannyiért, gyász, főhajtás és emlékezet mindegyiküknek!
Azok a "politikusaink", akik az esetüket pedig eltitkolni, bagatellizálni, kendőzni akarták az elkövetők kiléte és motívációja miatt, nos ezen politikusaink taszíttassanak ki nemcsak a politikai életből, de a társadalomból is! Neveztessenek meg, legyen a részük a társadalomból való kitaszíttatás, megvetés és gyűlölet mindörökké! Nevezhetjük nevén, hogy ez jobbára a szadesz, maszop és a másik két parlamenti erő fő bűne!
Minden ártatlan áldozatért kár, minden áldozatot meg kell bosszulni, meg kell torolni! A politikai árilást és közönyt legalább olyan mértékben! Ezt remélem, de nagyon!
Üdv!
Kampfer
(munkvera dögöljön meg!)

Perillustris 2009.02.16. 11:32:29

@gidabiga: "csak egy nagy feketeség látszik"

De magas labda, bazze', de magas labda...

jozicsenko 2009.02.16. 11:33:04

hi all!

1. korábban a tv2ön volt vágókép Enyingről, Hadas Krisztinával, rögtön tudtam hogy valami érdekes liberális mosakodás lesz belőle (az lett)
2. ezért direkt néztem tegnap a naplót, nem csalódtam, brutál módon ment liberális szöveg
3. olyan erős csúsztatás volt Bukarestből, hogy az valami iszonyat: "állítólag román források már a késelés után vélhető romaelkövetőkről cikkeztek, de nem erre helyezték a hangsúlyt" vagy valami hasonló liberális blabla: csúsztatás, hazugság és összemosás a PC fosással körítve, nehogy még ilyenkor is cigányozzunk...
4. Hadas Kriszta hozta a szokásos cigányság=áldozat szerepet
5. Vujity konkrétan tirpák volt: "nem akarok erről beszélni... de mit szól hozzá hogy apád és Arkan", stb: még jó hogy a srác elmosolyodott, ekkora hülyeséget, jajjj, istenem
6 szumma: a tv2 burkolt szdsz reklámja után köpni-nyelni nem tudtam, csak a gyomrom forgott hogy még ezek után is védik a cigányságot és szidják az itt élő 9 millió nácit...

gidabiga 2009.02.16. 11:34:04

@Perillustris:

hát mit csináljak, ha tényleg csak az látszott? :DDD

mind2 (törölt) 2009.02.16. 11:35:08

@Kampfer: heti retkes... nem akarok agyvérzést kapni, én ilyen szarokat nem nézek. Meg a tv kettőt sem szoktuk. Az egész arra jó, hogy a manipulációs eszközök tárházán káromkodjunk...
De nem baj, mára feri bérelt egy kis műsoridőt,- állítólag több csatornán is - és bejelenti a frankót, újabb reformroham a nemzet megmentőjétől....

@derelyegrádi szellem: ma meséli a kollégám - 3 hónapos kutyusuk van - hogy az a vacak beült a dohányzóasztal alá és amikor feri megjelent a képernyőn.... veszett morgásba - ugatásba kezdett. Ezen legalább nevettem egyet :)

@Seduxen: hát ez az :) Nem beszélve más fórumokról :) Azért az érdekes, hogy az érintett országok sajtóvisszhangját mennyire nem hozták az itthoni hírekben...
Mint ahogy a MH miatti tüntetésről sem szóltak. Szinte egyik tévé sem.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.02.16. 11:42:00

fehérváron az oszlatás úgy általában nem menő. amikor pesten kergetőzés volt, itt gyertyás körmenet, meg éneklés.
aztán pár kereplős magnetofonnal lefoglalta pár napra a főteret, amíg a helyi vendéglősök el nem zavarták őket.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.16. 11:46:36

@mind2: nesze, te erőszakos némber, az új postban közétettem Gyurink újabb naplórészletét... Báár, ez nem lett olyan jó, mint az eddigiek, hiába hétfő van...

Projectelf 2009.02.16. 11:58:14

"Nem igaz mert nem igaz ennyi."
"Csak is megsajnálom"
"Vagy is paraszt..úgy akarom mondani magyar"
"Én megőtelek? Azután csakis kibékülök veled"

Csak pár szösszenet..

Kartal 2009.02.16. 11:58:51

@derelyegrádi szellem:
Hé hé, Te olvasol MU-t? York napsütése... nem semmi :)
Nálam a második videót nem játsza le a Firefox, de az Opera mind a kettővel elboldogul.

derelyegrádi szellem 2009.02.16. 12:08:45

@Kartal:

Én Shakespeare-t olvasok. (III. Richárd)

Mi az a MU?

Win Elen 2009.02.16. 12:26:32

@Kampfer:

bar nem ezekkel a szavakkal, es ilyen indulattal megfogalmazva, de hidd el, ittis es a tarsadalom, nem csukott szemmel setalgato minden tagja kozott ez egy alap elvaras. De amig a tarsadalmi feszultsegek gerjesztoi, eletbentartoi ugyanazok akik ez ellen tehetnek, addig ne altassuk magunkat hiu abrandokkal.

Egy eros, es hatarozott, komoly programmal eros ertelmisegi vezetokkel felszerelt tarsadalmi osszefogas meg valtoztathatna ezen, de az altalam elobb emlitett reteg altal, ezt is lehetetlenne teszik. Tobbekozott a cigany-kerdes eletben tartassa is ezt szolgalja, persze ez konyen ellenuk is fordulhat. Egy tarsadalomban - a mi politikai elitunk szerint is - szukseg van olyan problemakra, amelyek lekothetik az embereket, a mediat, elterelheti a figyelmet rengeteg komoly gondrol, es egyben eros feszultseget is general. Ez van most, bar fenttartom hogy ez ilyen formaban inkabb kovetkezmeny, mint tudatos tervezes, de errol biztosat ugysem tudhatunk. Ha az emberek szerveszkednek, azt elsosorban akkor is majd egy masik csoport ellen teszik, nem pedig ellenuk. Ez viszont erdekuk, es ebben van tudatossag. Csak ez is olyan mint a tornado utvonala... az iranya kiszamithatatlan, es lehet pont a biztonsagosnak hitt varos fele fordul. Ez a kockazat, amit magaban hord. De nyilvan erre is megvan a megfelelo forgatokonyv... nade, na

Mitya Ivanov 2009.02.16. 12:33:38

@redriot77: igen de a 9 magyar dolgozik a fűrésszel, a cigány meg lopja a fát.
előiítéletességből jelesre vizsgáztam

picur3ka 2009.02.16. 13:03:27

Hat en nem ertem , honnan van ilyen pontos 10/1 statisztikajuk epp a falopassal foglalkozokrol, hiszen azt eddig nem is buntettek...

De a mosas az jol elkezdodott, kerem szepen, Nepszabi: ' 100 eletfogytosbol CSAK 17 cigany a bortonben'. Hat nem semmi, mert 100 lakosbol csak 7 cigany, 2.5x tul vannak kepviselve, csak ebben a legkisebb csoportban.

www.amarodrom.hu/archivum/97/statiszt.html

' Az első ábrából kiderül, hogy a vizsgált büntetés-végrehajtási intézetek lakói közül 30-40% vallja romának magát. A kérdezők a megkérdezettek 44%-át tartották cigánynak, a börtönparancsnokok viszont az elítélteknek több mint 60%-át.'

Na, ha veszunk egy 50% koruli atlagot , akkor az csak olyan 7xes tul reprezenttaltsag, es ez ugye csak azok, akik bortonbe vannak egy adott idoben.

Vajon mert nincs statisztika, amivel minden rassisztanak be lehetne rogton fogni a szajat?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.16. 13:21:53

Az enyingiek rettegnek, mert gyülekeznek a gárdisták, és fegyverkeznek a szerbek. Blikk-gyöngyszem:
www.blikk.hu/aktualis/retteges-enyingen-135496.html

derelyegrádi szellem 2009.02.16. 13:35:35

@laspalmas:

"A helyi állapotokról és a benzinkutas esetről próbáltuk megkérdezni Raffael János enyingi vajdát is, de csak annyit mondott, amíg nem tér vissza a béke, nem beszél."

A "visszatér a béke" alatt mit érthet ez a jó Raffael?

Hogy a környéket újra a 100-150 fős cigánybanda tartja rettegésben? És mindeki kussol? Mert eddig ez volt a "béke", aminek szerinte vissza kéne térnie.

AdamT · http://durva.blog.hu 2009.02.16. 13:45:40

Már megint előítéletesek vagytok! A 20-30 fős csoport azért érkezett oda, hogy elfoglalja a bodzaföldeket, amik közvetlenül a benzinkút mellett vannak. A romák tök jogosan védték meg a tisztességes megélhetésüket.

:)

gyugyó 2009.02.16. 13:50:07

üdv!
Olyan van, hogy a rendőrök megtiltják a benzinkutasnak azt, hogy elmondja amit látott?

Perillustris 2009.02.16. 14:13:23

@gyugyó: Nem, olyan van, hogy a kutas nagyon jól tudja magától is, hogy ha tanúskodik, könnyen elkapják hazafelé.

magyar-magyar szótár 2009.02.16. 15:21:49

Igenis rettegtek! Tegnap a magyar csicskájukat beszéltették a tévében: Ijedtükben a fiúk ledobták maguk elé az üdítős, hangsúlyozom, üdítős üvegeket.

A bérzinkút vidijókameráinak felvételeit a rasszista bérzinkutas filctollal átrajzóta!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.16. 16:04:30

"Továbbra is feszült a helyzet Fejér megyében a szombat esti enyingi üvegdobálás után őrizetbe vett roma férfiak fogva tartása miatt. Kállai Csaba, a magát országos cigányvajdaként azonosító romavezető azt mondta, több dunántúli megyéből is értesítették helyi vajdák, hogy nagy létszámú csoportok akarnak Székesfehérvárra, illetve Enyingre utazni, hogy tiltakozzanak a garázdasággal gyanúsított tizenegy roma őrizetbe vétele miatt. Baranya megyéből például több száz cigány akar elindulni az igazságtalannak vélt rendőri intézkedés ellen tiltakozni."
www.zoom.hu/belfold/az-indulatok-elszabadulasatol-tartanak-szekesfehervaron-39811.html

Remélem, oszlatni fog a REBISZ.

derelyegrádi szellem 2009.02.16. 16:09:14

@laspalmas:

Könnygáz, gumilövedék, lovasroham!

Na ezek nem lesznek, hisz nem a feri ellen mennek tüntetni!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.16. 16:13:11

Vajon mi lesz? Kiszabadítják a basztíjból a rokonokat? Mit képzelnek ezek??? A törvény az törvény, aki nem képes betartani, húzzon el a búsba!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.02.16. 16:25:14

Megvan! Béreljünk marhavagonokat, és ajánljuk fel segítségünket, a több száz ártatlan romákok Fehérvárra jutásához, hogy tüntethessenk (há' karatéjozni jöttem). A váltókat természetesen Záhony felé állíttatjuk, és onnantól egy kicsiny utazás vár rájuk Szibériába. Na?

Horizont 2009.02.16. 17:09:26

Azt a bodzáshétszentségét neki!
Már ez a gyilkosság is olyan brutálisan szörnyű volt, teljesen sokkolt! Annyira sajnálom ezt a meggyilkolt fiút. (82'-ben született).
De azóta ami itt megy az több mint undorító. A politikusok, a média, a cigányok részéről.
Az enyingi polgármesterre szavakat sem találok. Megértem, hogy védi a saját települését. De muszáj hülyének tettetni magát? Na az enyingi vajda se semmi. És egyáltalán? Mi a jó büdös francot mernek képzelni magukról az enyingi cigányok? Rajtuk a világ szeme és mégis mernek balhézni? Persze miért ne mernének bármit is csinálni? Ez Magyarország....Az övéké...

szmoker (Homo Trollicus) 2009.02.16. 17:36:07

Ez már Argentína bazmeg.

Amúgy ma reggel volt a Grespik "Küblifejű" László, és elpanaszolta, hogy őt "megsértették emberi mivoltában".

Hábazz ezzel a fejjel emberi mivoltot emlegetni...
ehh :)

Spielberg 2009.02.16. 17:56:45

@laspalmas: @Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:
nekem mind1, az állam ÉN vagyok... :):)
addig nincs gond, míg a buzulást kötelezővé nem teszik...
na, elhúztam Bodzaországba.

Higany 2009.02.16. 18:36:15

Ez a polgármester valamiért nem szimpatikus nekem, mintha mellédumálna igazmondás helyett...

monstress 2009.02.16. 19:38:20

@Higany:
Az bizony nem csak mellébeszél, de egyenesen hazudik. Nézd csak meg, hogy hogy csukogatja a szemeit, egyértelmû a testbeszéde. Hiteltelen, amikor azt mondja, hogy nincs kapcsolatban velük, hogy nincs maffia, és az az ideges igyekezet, amivel a forgatócsoport segítségére siet, mindennél többet mond...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.16. 19:52:04

@laspalmas:

Pedig - hogy enyhe képzavarral éljek - szép kis gurigákat raknak bele a rendőrök kosarába a bodzaszedők.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.16. 19:54:22

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

A Duna jegén szívesen. Csak aztán nehogy megfázz abban a jéghideg vízben, merthogy a Dunán mostanában nem lesz összefüggő jégpáncél, az biztos.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.16. 19:58:46

@mind2:

Én csak (mozi)filmeket nézek a TV2-n, tegnap például ment a Ned Kelly Heath Ledgerrel és Orlando Bloommal, csodálkoztam is, mert az egész film a gonosz, népnyomorgató, hazug rendőrökről szólt.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.16. 20:00:21

@bs395:

Amikor 2006. október 23-án elkezdtek belelőni a tömegbe, a közelemben akkor is éppen gyertyákat tettek le, békés, megemlékező emberek.:-/

Spielberg 2009.02.16. 20:09:12

@Mj: majd március 15-én. cseppet attak, hogy ne a dzsipókon rágózzunk.
ja, és már ha a taknyos zsepivel lendítesz, az is böri...
ez kurva fontos törvény volt. a besúgókat meg még mindig nem ismerjük, uszkve 20 éve... az nem fontos.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.16. 20:23:46

@Jancsibohóc:

Hm, át kéne hívni a Nagykikindán maradt rokonaimat egy kis látogatásra?:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.16. 20:29:09

@monstress:

Hoppá, és ezek tényleg kikindai rendszámúak.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.16. 20:30:26

@Spielberg:

Csak ne CR-rel oszlassanak, könyörgök...

lucreciaborgia 2009.02.16. 21:57:21

Nektek nem furcsa, hogy a Patriótában történt késelések és gyilkosság után három embert fogtak le , az üditős üveg dobálás után meg 11-et? Most akkor mi van?
Egyébként nem lehet, hogy a titokzatos szerb autókonvoj netalántán a vasárnapi meccsre ment tök véletlenül?
A sértetteket hogyhogy nem sikerült beazonosítani ezidáig? Csoda, hogy ezek után összeesküvés elméleteket gyártunk?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.17. 00:43:03

@lucreciaborgia:

A maffia zsebében van a rendőrség, maradjunk annyiban. Ehhez jön az is, hogy Sztojka büntijét simán harmadolni/negyedelni/ötödölni fogják.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.17. 12:29:43

"Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a STOPnak elmondta: a szombat esti enyingi benzinkúton történt garázdaság miatt jelenleg 11 fő van őrizetben. Hét embert azonnal őrizetbe vettek, további 4 fő feladta magát. Az őrizetbe vett 11 személyből 6 ott volt a veszprémi szórakozóhelyen a Cozma-gyilkosság estéjén. "A vizsgálat során kiderült, hogy 6 személy a Patrióta Lokálban tartózkodott a gyilkosság éjjelén" - mondta el."

picur3ka 2009.02.18. 12:38:32

A vajdasag intezmenyenek tortenetebol, 2007-rol:

'Országos cigányvajda ugyanis sosem létezett, ráadásul vajdák csak a lovári cigány közösségekben tevékenykedtek, Kállai Csaba pedig nem lovári cigány.'

'A vajdaság intézményének életre keltése egészen a közelmúltig nem szerepelt a szövetség tagjainak elképzelései között. Ez egy kényszer szülte helyzet: Kállai Csaba és Rostás-Farkas György megcsúfolta a roma vajdaság hagyományát és szimbolikáját. Addig mi is úgy gondoltuk, hogy nem kellenek újra vajdák, amíg ennek a bohózatnak a tanúi nem lettünk'

www.zalaihirlap.hu/fokusz/20070428_ne_vesszen_el_nyelvuk__kulturajuk

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.02.19. 15:15:45

www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=7566

Jogot végzett magyar srácokkal buliztak két szinttel feljebb a bodzaszedő srácok.

Mindenkinek ajánlom a fenti videót!

picur3ka 2009.02.19. 15:39:50

@Jancsibohóc: Hat ott van a sokat keresett, velhetoleg rassiszta tamadas lehetosege abban az ugyben.

Es a napi vicces:

www.hirszerzo.hu/cikk.kiraboltak_a_rendorseget_nogradban.98479.html

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.02.19. 15:51:16

@laspalmas:

Ő mondta azt, hogy kikéri magának, hogy a bűnöző Raffaelhez semmi köze?:D

Vég Béci 47 2009.02.19. 16:22:22

@panki83:

A szerb-magyar gúnyhatáron fekete Mercedes gördül a vámosokhoz, benne erős emberek.
- Hová mennek?
- Enying, izé, Esztergomba, várost nézni, kikapcsolódni.
- Fegyver van maguknál?
- Természetesen nincs.
- Tessék, itt van egy pár...

süti beállítások módosítása