Most mondjam azt, hogy meg vagyok lepődve? Hazudnék, mert nem vagyok. Oly mértékben hiteltelen, korrupt, gátlástalan a mi politikai elitünk, hogy eggyel több vagy kevesebb tétel a listán már nem számít. Nincs mit tenni, ezek ilyenek, mi meg birka nép vagyunk, mert eltűrjük, hogy következmények nélkül tegyék, amit akarnak.
A legújabb infó a mi szeretett képviselőinkről, hogy hamis diplomatamatricákkal ékesítik autóikat. A Parlament előtt parkoló kocsik nagy részén ott virít a "CD" matrica, aminek a használatát a diplomáciai testületek kivételével tiltja a KRESZ. A jogszabály szerint ez a vignetta arra utal, hogy a nemzetközi szervezetek védettséget élvező tagjáé vagy annak családtagjáé az autó. A képviselők pedig nem azok.
KRESZ-idézet szó szerint: "A magyar hatósági jelzéssel ellátott gépjárművön – ide nem értve a DT és CK betűjelű rendszámtáblával közlekedő gépjárművet – nem lehet olyan jelzést – így különösen CD jelzésű matricát – feltüntetni, amely arra utal, hogy a gépjármű a Magyarországon működő diplomáciai és konzuli képviseletek, nemzetközi szervezetek vagy ezek nemzetközi szerződés alapján mentességet élvező tagjának, illetve a mentességet élvező családtagjának használatában van."
Tehát jogsértést követnek el a mi drága honanyáink és apáink a matrica használatával. Egy rendőrségi szakértő szerint 10-20 ezer forintra büntetheti az igazoltató rendőr az efféle szabálysértőket (ha meri), külföldön pedig akár el is vehetik a rendszámot.
A Blikknek két érintettet sikerült megszólaltatnia: Vojnik Máriát, az Egészségügyi Minisztérium szocialista államtitkárát, és Mandur Lászlót, a parlament szocialista alelnökét.
A szerény, ámde zseniális, és empátiával túlfűtött magyarázatok a következők:
Mandur László: "Amikor átlépjük a határt, akkor diplomataútlevéllel közlekedünk, mert az jár a képviselőnek. Ezt a fajta egyértelmű megkülönböztetést használjuk a kocsin. A matricát viszont nehéz lenne állandóan le-föl szedegetni a határátlépéskor. Semmiféle mentességgel nem jár ez, nem hiszem, hogy bármiféle előnyt szereztünk vele. Szoktak minket is igazoltatni a rendőrök, és ugyanúgy járnak el, mint bárki másnál." Hát persze.
Vojnik Mária: "Talán zavarja valakinek a szépérzékét ez a matrica? Semmi érdekeset nem látok abban, hogy a hivatali autómon van ilyen. Nem hiszem, hogy bármilyen szabályt megszegtem volna." Marika néni! Nem a szépérzékünket zavarja, nem.
Egész egyszerűen vérforraló, hogy törvényen felülinek képzeli magát az összes politikus. Bezzeg minket egy izzókészletért darabokra szednek, ha nem a zebrán megyek át, az 3.000,-Ft, és még sorolhatnám. Rájuk viszont nem vonatkozik a törvény. El kéne törölni sürgősen a mentességüket, aztán szépen egyenként elővenni őket. Nagyon elszaladtak velük a lovak.
A dolog érdekessége, hogy a Blikk cikkének szerdai megjelenése után Vojnik -korábbi véleményével ellentétben- leszedette a matricát, Mandur is megígérte, intézkedik, hogy necsak a sajátjáról, hanem mindegyik parlamenti hivatali gépkocsiról kaparják le ezt a jelzést. Az MSZP és a Fidesz is egyaránt azt mondta, hogy leszedeti képviselőivel a matricákat.
Nos, ha ezen múlik, én azt mondom: több politikusi simlisségekkel foglalkozó Blikk-cikket!